A
kedves olvasó a 25 szelfi az Árpád-korból című könyv folytatását tartja a kezében. Abból a kötetből kiderült, hogy miféle szelfiket posztoltak volna a 11–13. századi magyarok, ha lett volna mobiljuk, és miket kommenteltek volna hozzá az ismerőseik, ha lett volna akkor közösségi háló. A kommentek nyelve a diákszleng és a mai közbeszéd keveréke, amibe történelmi kifejezések is vegyültek. Ez meghökkentő lehet, hiszen így biztosan nem beszéltek a régiek! De ők sem úgy láthatták a világot, mint Karinthy Frigyes történelmidráma-paródiájának szereplője, aki így mereng, mikor körülnéz: „Milyen különös, régies minden”. Ők egy másik jelenben éltek, a magukéban, amiben az ünnepélyes és hivatalos mellett a köznapi beszédnek éppúgy helye volt, mint a maiban. Az ő szájukba adott mai nyelv olyan közel áll hozzánk ma, mint amilyen közeli volt a számukra az a nyelv, amin ők beszéltek. Ezzel a nyelvezettel szerettem volna érzékeltetni, hogy bizony ők is „csak” emberek voltak, akik néha ugratták egymást, máskor nyersen beszóltak a társaiknak, vagy éppen rajongtak értük. A 25 szelfi az Árpád-korból ilyen komolytalankodása több tucat kedvező kritikát kapott, sőt a Magyar Gyerekkönyv Fórum (HUBBY) gyermekzsűrije 2019 leginnovatívabb (legújítóbb) ifjúsági könyvének választotta. (A HUBBY az UNESCO és az UNICEF szervezetéhez kapcsolódó Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa magyar szekciója.) Ezt az irányvonalat követi ez a kötet, a 14–17. század szereplőivel. A képek egy részét ezúttal sem hírességek, hanem hétköznapi emberek 6
E l ő sz ó
„lőtték”: láthatunk törökös kajaszelfit, hitvitázókat, pletykálódó asszonyokat, magabiztos marhahajcsárokat, érseknek kinevezett gyermeket, de a lőcsei németek buliszelfijét is megcsodálhatjuk. Sokszor a nevezetes eseményeket kevéssé ismert szereplők nézőpontjából látjuk, és így megismerkedhetünk egy koronatolvaj udvarhölggyel, császárt fejjel lefelé fellógató orvossal, az akkor világhírű magyar nyomdásszal vagy a magyarok egyik legnagyobb jótevőjével, Lotaringiai Károllyal. Mivel ezekből a közelebbi századokból sokkal több forrás maradt fent, mint a korábbiakból, az új kötetben kevésbé hangsúlyosak a történelmi bizonytalanságok, bár itt is szó esik ilyenekről, például a mohácsi csata kapcsán. Újdonság az is, hogy két szelfihez (Bornemisza Péter hitszónokéhoz és Zrínyi Miklós politikus-költőéhez) nem kommentek, hanem egy-egy, a főhős kalandos életét bemutató kis képregény csatlakozik. A kötet az 1300 és 1700 közötti magyarok világát öleli fel, vagyis javarészt a török korban zajlanak az események; de az első szelfik készítése idején az oszmánok még csak a messzeségben gyülekeztek. Azt remélem, hogy a kitalált szelfik, a különféle mai szlengrétegeket ötvöző kommentek és a képregények segítségével olyanok is kedvet kaphatnak a török kor megismerésére, akik nem szívesen olvasnak múltról szóló könyveket. Ugyanis amiről ezek a képek és kommentek szólnak, valós történelmi események – olykor meghökkentő vagy vicces, de a források szerint megtörtént mozzanatokkal és szereplőkkel. Az illusztrációkat Rátkai Kornél készítette, aki valójában a könyv társszerzője, hiszen itt a képek egyenértékűek a szöveggel. A munkában sokat segített a főszerkesztő, Balázs Eszter Anna, és a szerkesztő Gábor Lívia, illetve a történész szaklektor Varga Szabolcs, akiknek hasznos ötleteikért itt szeretnék köszönetet mondani. Kedves olvasó, vágj bele! Lőrinc László Lőrinc László történelem- és drámatanár, számos történelemtankönyv, segédkönyv és történelmi cikk szerzője, a legendákat cáfoló tenyleg.com oldal elindítója és szerkesztője. 7
A pápa kiátkozása
Petermann
magabiztos Lajos pap társaságában
Kiátkoztuk a pápát! Buda 1302. december 15.
Boccasini: Ezt mégis hogy? Petermann: Offoltuk. Ennyi. Boccasini: Ez most mit is jelent? Lajos pap: Elfelejtheti a szentségeket, nem gyónhat, nem áldozhat, és az utolsó kenet is ugrott. Boccasini: Ez azért nagyon durva. Mikor pápai követként nemrég dumáltam veletek, erről még nagyban ment a kussolás. Azt akarjátok mondani, hogy Krisztus földi helytartója nem jut be a mennyországba? Lajos pap: Azt hát! Frankón elkárhozik. Petermann: Bocs. Ő kezdte. Nem kellett volna bennünket, budai polgárokat fullba kiátkoznia. Boccasini: De ez egy pápai határozat volt, azt nem égetheti el egy nyomi budai a szánalmas kis kemencéjében! Petermann: Nem is. Nekem ugyanis már kályhám van! ólomüveg ablak. Elég menő!
Bocs. És
Boccasini: Ó, hatalmas riszpekt. És ha a pápa titokban, a hálószobájában ad magának szentelt ostyát és bort, akkor mit léptek?
9
Petermann: Nem érvényes! Lajos pap: Azért arra bezetek, ahogy az utolsó kenetet feladja önmagának. Petermann: Meg ahogy önmagának gyón. Skizo! Boccasini: És hogy érvényesítitek ezt a bölcs határozatot? A budai szentségkommandó majd lecsap a pápa hálószobájára? Lajos pap: Majd Krisztus offolja az érvénytelen szentségeket! Boccasini: Persze, Krisztus nyilván veletek cimbizik majd a földi helytartója helyett! Kiégek! Lajos pap: Ezt szerintem bízzuk rá. Majd ő eldönti, ki mellé áll. Az összes budait kiátkozó Boccasini és a spanja, vagy a becsületes, szorgos budai polgárok mellé. Boccasini: Ti nem átkozhatjátok ki a Szentatyát! Nehogy már a füstölő lóbálja a ministránst! Petermann: Tartsd tiszteletben péeles a budai polgárokat, különben még jobban berágunk! Boccasini: És akkor mi lesz? Kétszer átkoztok ki? Petermann: A budai polgárokat nem lehet csicskáztatni. Boccasini: Arról persze hallgat a kis kamugyár, hogy miért kaptátok a kiközösítést: a Szentatya tiltása ellenére a trónviszályban a cseh Vencelt hájpoljátok! Petermann: Sorry, de nincs a tízparancsolatban, hogy „ne lopj, ne ölj, cseh Vencelt ne hájpolj!”. Azért kellett ránk örök kárhozatot mérni a kiközösítéssel, mert a törvényes örököst támogattuk?
10
Lajos pap: Hogy az idők végezetéig a pokol üstjeiben fonnyadjunk? Petermann: Azokban az üstökben totál meleg van! És az örökkévalóság baromi sokáig tart. Ez bunkóság! Boccasini: Miért, az nektek okés, ha a pápa fonnyad az üstben? Petermann:
Úgy kell neki, ő kezdte!
Boccasini: Visszavonjuk, ha elismeritek Anjou Károlyt törvényes magyar királynak. Petermann: Azt majd mi eldöntjük, ki a törvényes magyar király!!! Boccasini: Most tényleg muszáj fullba nyomni a kretént? Értsétek már meg: ezt nem ti döntitek el!!! Károlyt az esztergomi érsek már megkoronázta. Petermann: Aha. És milyen koronával is? Mert nem a Szent Koronával, az tuti. Az a csillogó, kamu ócskavas, amit valahonnan lomiztatok, az nem számít. És ráadásul Esztergomban koronáztátok, nem a koronázóvárosban. Boccasini: Oké, lehet, hogy Vencelt Székesfehérváron koronázták meg, a lenyúlt Szent Koronával, csakhogy nem az esztergomi érsek tette, hanem a kalocsai!!! És így nem ér semmit az egész! Petermann: De ér! A gány koronátok az, ami nem ér! Meg Esztergom. Boccasini: De igen! A kalocsai érsek az, aki nem ér! Károly király: LOL. Az én érveim ütősebbek. A katonáim már úton vannak Buda felé, ahol ezek a gyíkarcok atom beállva rajkodnak. Lapátra teszem mindet, meg a kiskirályokat is, és utána 40 évig enyém lesz az ország. No jó, 34-ig. Csákány!
11
H
ogyhogy két király volt egyszerre Magyarországon? Úgy, hogy valójában három. III. Andrásnak (lásd az első kötetet!) csak lánya született, aki az apja halálakor, 1301-ben még csak 8 éves volt. Megkezdődött hát a vita, hogy kit illet a trón. Mindhárom jelentkező a mongolokkal hadakozó IV. Béla király leszármazottja volt. A kommentelő (Anjou) Károly a nápolyi király unokája: amikor 1301-ben Magyarországra hozták, és először megkoronázták, még csak 13 éves volt. Őt a pápa, a pápához hű magyar főpapok és a déli nagyurak támogatták. A második jelölt a kommentekben emlegetett Vencel, a cseh király fia, egy évvel még Károlynál is fiatalabb volt. A legtöbb hazai tartományúr őt támogatta, így a Szent Korona is az ő fejére került. (Az akkori magyar szokásjog szerint azonban csak az esztergomi érsek volt jogosult a koronázásra, és Vencelt a kalocsai érsek koronázta meg.) A harmadik jelölt csak a fent leírt események után három évvel lépett színre, de legalább nem volt gyerek: Ottó, Bajorország hercege 1305-ben 44 éves volt. Vencel, látván az erőviszonyokat, 1304-ben távozott az országból, majd lemondott a trónról. Brünnben (Brno, a mai Csehországban) át is adta a Szent Koronát Ottónak. Utóbbi tehát már a királyi hatalmat jelentő kegytárggyal érkezett Magyarországra. Az út igen kalandosra sikerült. Hogy utazás közben nehogy elrabolják, 12
A pá pa k i át koz á sa
a koronát egy dob alakú „vizesedénybe” rejtették, és egy ló nyergéhez erősítették. Azonban a szíj menet közben meglazult, és a korona leesett a lóról. Másnap reggel rémülten nyargaltak vissza érte. Buda ekkoriban már gazdag és erődített város volt, nyugati mintájú kiváltságokkal és céhekkel. Lakossága németekből és magyarokból állt, akiknek saját városnegyedeik és templomaik voltak, és maguk választottak plébánost (ez igen jelentős szabadságjog volt). Békében éltek egymással: a város vezetőjét, a bírót (például a kommentelő Petermannt) közösen választották; ahogy a 12 tagú városi tanácsot is. A módos polgárok gótikus házaiban megjelentek a cserépkályhák, amivel Petermann is büszkélkedik, és a színes ólomüveg ablakok. A polgári és lovagi életformát is ismerték, tudtak fegyvert forgatni, lovagolni; földbirtokaik voltak, és gyakran házasodtak főnemesekkel. A németek elsősorban külföldön kereskedtek, posztóval; a magyarok inkább belföldön, borral és terménnyel. Nem volt közömbös tehát, hogy a gazdag és büszke budaiak ki mellé állnak a trónviszályban. Ők pedig többségükben Vencelt támogatták, és Vencel is Budát választotta székhelyéül. Ezt a várost szerette volna átállítani Anjou Károly oldalára a pápa követe, Niccolò Boccasini, aki 1302-ben érkezett ide. A máshol sikereket arató, ügyes diplomata azonban most eredménytelenül vitázott a budaiakkal, ezért dühében egyházi tilalom alá vetette őket, majd mérgesen távozott. A tilalom azt jelenti, hogy zárva maradnak a templomok, tilos a keresztelés, bérmálás, gyónás, miseáldozat, utolsó kenet feladása, házasságkötés. Ezek nélkül pedig a keresztény ember nem üdvözülhet, vagyis a pokolra jut. A budaiak azonban nem ijedtek meg. Amit tettek, azóta is példa nélküli a történelemben: a papok egy része (Lajos pappal az élen) megtagadta az engedelmességet. Sőt, ők átkozták ki a pápát. Öt évvel később, 1307-ben, mikor Károly emberei elfoglalták Budát, Petermann bírót és Lajos papot elűzték. A következő évben egy országgyűlés megerősítette Károlyt a trónon: innen számítjuk tényleges uralkodását, amely valóban 34 évig tartott. 13
Károly király bányái
Nekcsei Demeter, tárnokmester elégedett, Werner és Jakab a János társaságában
Új aranybányát nyitottunk! Divékbánya 1333
Károly király: Szétadom, Demeterem! lassan begyel.
Majd egy újabb kis birtokadomány
Nekcsei: Köszönöm, felség! Nekcséhez közel lenne kúl. Meg is érdemlem amúgy, ez az aranybánya egy aranybánya lesz. Károly király: Alap. Csapassátok! Werner: Nagyon fullextrás a hely, ötven létrával, száz vödörrel, tizenkét ércteknővel és egy bazi nagy, lóval hajtott emelőszerkezettel dolgozunk. Károly király: Igen, látom, bejövős. Nekcsei: Ez már a harmadik lelőhely, amit János birtokán találtunk 1327 óta. Kettő arany, egy ezüst, kajak. Jakab a János: Felség, képzelje, előtte egy megkövesedett csigát sem találtunk nálam, pedig nem vagyok egy lúzer kisbirtokos. Károly király: Furi. Jakab a János: Én sem vágom, hogy lehet. Nekcsei: Az megvan, hogy 1327-ben tettük érdekeltté a birtokosokat a bányanyitásban? Jakab a János: Ööööö… Ez lenne az oka?
15
Károly király: Jaja. Az ércből nekem járó urbura egyharmadát te kaptad, nem vágod? Jakab a János: Ja, hogy az? Mondjuk az tényleg bejött. Werner: Felség, offtopic, de nem lehetne, hogy a kibányászott fukszból mi, bányászok is kapnánk, és abból magunk vernénk kest, nem pedig a királyi verde? Károly király: Nem lehet, összegányolnád rézzel, sárral, mittomén mivel. Werner: Nem, dehogy gányolnám, eskü! Károly király: Kapsz tőlem érte vert kápét, faintos renzeit. Nekcsei: A pénzverési monopólium különben is alap. Csak a király verhet pénzt, senki más. Pont. Werner: Felség, minek ez a szívózás, a birtokaiból behúzhatna annyit, amennyit csak akar! Nekcsei: Ember, nincs már királyi birtok, az elődök mind kajakra lepasszolták. Werner: A kiesett pénzt felséged pótolhatná például adóval, amit az alattvalóitól szed… Károly király:
Demeter, nincs nekünk már egy ilyen adónk?
Nekcsei: Nincs, de mondjuk sirály ötlet! Jakab a János: De a nemesek nem zethetnek adót!!! Benne van az Aranybullában. Werner: Hát zessék a jobbágyok. 16
Nekcsei: Pont a csórók adózzák szénné magukat? Jakab a János: Persze. Szácsizlájf. Nekcsei: Ilyen perverz rendszer nem működhet néhány évnél tovább. Károly király: Nono. Meglátod, Demeter, évszázadokig el fog ez működni. Mennyit szedhetnénk? Nekcsei: Kapunként talán ha 18 dénárt. Olyan kapura gondolok, amin befér egy szénásszekér. Károly király: Okés. Akinek meg ilyen sincs, annak elengedjük. Nekcsei: De azért ez így elég necces: az a sok gyík mit fog mondani, ha csak ők zetnek?! Károly király: Ki kérdezi őket? Nincs internetük, csak a királyi tévét nézik: észre sem veszik majd, hogy csak ők zetnek. És ott lesznek a fegyvereseim is, sima ügy. Nekcsei: Rendben. Ez lesz az első királyi adó, és csak a jobbágyok zetik. Nevezzük perverzadónak? Werner: Valami jobban csengő név kéne… hozzájárulás?
Mondjuk bejárati
Károly király: Legyen kapuadó. Werner Ez óriási! Akkor meg is van a pénzverési monopólium fedezete! Tehát mostantól mi, bányászok is verhetünk pénzt? Károly király: Azt azért nem. Minden az enyém!
17
I.
(Anjou) Károlyt (uralkodott: 1308–1342) Károly Róbertnek is szokták nevezni, egy közkeletű tévedés miatt. Mivel eredetileg (olaszul) Carobertónak hívták, ezt az itthon ismeretlen nevet értelmezték később úgy, mintha két név egyberagasztása lenne. Ő Magyarországon a Károly nevet használta. A fiatal Károly visszaszerezte az országot a tartományuraktól, például Csák Mátétól, az Abáktól és társaiktól (lásd az előző kötet 154155. oldalát). De ettől még a sok királyi földbirtok, amit az elődei eladományoztak, nem lett újra az övé. Főleg mivel a hatalma megszilárdítása érdekében a legyőzött tartományuraktól elvett földeket új, hozzá hű nemesek között kellett szétosztania, ezzel biztosítva lojalitásukat. Földbirtokosként tehát a király nem juthatott pénzhez, hiszen alig volt saját földbirtoka. Már elődei is szenvedtek ettől: ők azt találták ki, hogy minden évben lecserélték az éppen forgalomban lévő ezüstpénzt. Az új pénzbe értéktelenebb fémeket ötvöztek, vagy kisebb súllyal adták ki az érméket, és az ebből adódó értékkülönbözetből gazdálkodtak (ez volt a „kamara haszna”). Csakhogy ezzel folyamatosan romlott a hazai pénz értéke, ami nem tett jót a kereskedelemnek: az emberek egyre inkább külföldi pénzeket fogadtak csak el. Károlyra tehát nehéz „házi feladat” hárult: valahogy más bevételi forrásokat kellett találnia. A lecke megoldásában Nekcsei Demeter tárnokmester volt a segítségére, aki 1315-től 1338-as haláláig intézte az ország pénzügyeit. 18
K á roly k i r á ly bá n yá i
A kibányászott nyers nemesfém 8-10%-át a király kapta (ez volt az említett urbura). Egy 1327-es rendelkezés kimondja, hogy az urbura egyharmada a földbirtokosokat illeti. Ezzel kedvet csinált ahhoz, hogy ércbányákat nyissanak a földjeiken. (Őket képviseli a fenti történetben Jakab fia János, egy kitalált szereplő.) Újabban kimutatták, hogy az urbura ilyen megosztása már évtizedekkel korábban szokás volt, a rendelkezés csak leírta ezt. Amerika felfedezéséig Magyarország adta az európai aranybányászat háromnegyedét. Az ércet bányavállalkozókkal hozatták felszínre, olyanokkal, mint a történetben szereplő, szintén kitalált Werner. Ők alkalmazták a bányamunkásokat és szerelték fel a bányákat. Az ércet azonban be kellett szolgáltatniuk a királynak, aki megtartotta az urburát, a többit pedig vert pénz formájában juttatta vissza a bányavállalkozónak. Ugyanis csak a király verethetett pénzt (ez az ún. pénzverési monopólium): így biztosította Nekcsei, hogy a pénz arany-, illetve ezüsttartalma állandó legyen. Ennek köszönhetően Károly ezüstdénárjai éppúgy megőrizték értéküket, mint az aranyforint, ami az első hazai aranypénz volt. Utóbbit 1325-től, firenzei mintára verték, és mindkét oldalát ugyanolyan mintázat díszítette, mint firenzei „elődjét”: az egyik oldalán Keresztelő Szent János, Firenze védőszentje, a másikon egy liliom, a város jelképe volt látható. (Szerencsés egybeesés, hogy a liliom az Anjou-család jelvénye is volt egyben…) Nekcsei mindezzel azonban még nem pótolta a kamara haszna megszüntetésével kieső bevételt. Ezt a célt szolgálta a kommentfolyamban ismertetett, a szelfi után három évvel, 1336-ban bevezetett első királyi adó, a 18 dénáros kapuadó, amely aztán egészen az 1848-as forradalomig maradt érvényben. Az említett nemesi adómentességet az Aranybulla korától szintén 1848-ig egy uralkodó sem tudta tartósan felszámolni. Vagyis sokszor épp a leggazdagabbak nem adóztak, bár voltak szép számmal szegény nemesek is. (A városok adóit külön megállapodásokban rögzítették.)
19
Őseink is szelfiztek?! – A nagy sikerű 25 szelfi az Árpádkorból kötet után itt a folytatás, amely a török kor képzeletbeli közösségi oldalait mutatja be. Most a 14-17. századi magyarok világában posztolnak és kommentelnek a mindenki számára ismerős, elfeledett vagy éppen kitalált alakok a könyv által teremtett virtuális térben. Hogyan került Lajos király a mohácsi harcmezőn telt, fárasztó órák után a patak hűs vizébe? Miért töltött annyi időt Zsigmond király fejjel lefelé lógva? Ki merészelte ellopni a Szent Koronát? Tényleg hordott álruhát Mátyás király? A vicces kommentek után pedig ne feledkezz meg a fejezetek végén található magyarázó szövegrészekről sem, hiszen mint tudjuk: ami egy közösségi oldalra kikerül, bizony nem mindig igaz.
kolibrikiado.hu
3299 Ft
10+