NYUGATI - 2021 by Libri Kiadó

A változás útján a szabad akarat felé

fotó: máté péter

2021. TÉL

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus legújabb könyve, a Szabad akarat napokkal ezelőtt jelent meg, és máris a könyveladási sikerlisták élén szerepel. A kötet a listák élen, szerzője épp ebben a hónapban a Forbes magazin címoldalán, és amit talán kevesebben látnak, pedig rettentően fontos neki: az UNICEF őt választotta egyik új Bajnokává. Orvos-Tóth Noémivel beszélgettünk.

»Most

megjelent könyved, a Szabad akarat mennyiben tekinthető az Örökölt sors folytatásának, párkönyvének? Az örökölt sors felismerése után mi mást tehetnénk, mint elindulunk a változás útján, hogy eljussunk a szabad akarathoz. Ilyen értelemben a most megjelenő kötet folytatása, ha tetszik, párkönyve az előzőnek. A szabad akarat számomra azt a létezési módot jelenti, amikor már nem a múlt irányítja az életünket, nem a korai hiányok, sérülések, és rég meghaladott családi minták határozzák meg a döntéseinket. »Néhány évvel ezelőtt a transzgenerációs traumát valószínűleg csak a szakemberek tudták volna definiálni, mára a közbeszéd részévé vált. Előadások hosszú sora, író-olvasó találkozók tucatjai vannak mögötted. Az olvasókkal beszélgetve mi az elmúlt évek legnagyobb tanulsága számodra? Az elmúlt évek tapasztalata alapján kijelenthetem, hogy a transzgenerációs traumák minden családban jelen vannak. Rengeteg feldolgozatlan fájdalom van az emberek életében, amit – ha nem állítjuk meg a folyamatot – jó eséllyel átadnak a gyerekeiknek. A kezeletlenül hagyott traumák egyszerre

rombolják az egyén egészségét, és akadályozzák meg, hogy érzelmileg jól kapcsolódjon másokhoz. »Mi inspirált leginkább, hogy új könyvet írj? Egyrészt tartozom az olvasóknak azzal, hogy továbbvigyem a témát, hiszen hosszú még az út az átfogó változásokig. A tét nem kicsi, mindannyiunk jövőjéről van szó. Másrészt rengeteg történet gyűlt össze, amiket szerettem volna elmesélni, és ezeken keresztül fontos összefüggéseket is meg akartam mutatni. Az egyik ilyen például, hogy hogyan vezetnek a traumák a kapcsolatok pusztulásához, és ezáltal az anyagiasság térhódításához. »Ha elolvassuk a Szabad akarat ot, és egy-egy esettanulmányban magunkra vagy a problémá(i)nkra ismerünk, mi legyen a következő lépésünk? Hogyan tegyük meg a következő lépést, hogy a saját viszonyunkat – akár a pénzügyeinkhez, akár a kapcsolatainkban – megváltoztassuk? A Szabad akarat utolsó fejezetében néhány ötletet és módszert mutatok be. Ezek egyszerre lehetnek az első lépések, de az önsimereti út későbbi szakaszában is sokat segíthetnek. Egy ponton túl persze érdemes segítő szakemberhez fordulni, hiszen örökölt mintáink, az életünk elején rögzült reakciómódjaink éppen azért maradnak fenn olyan makacsul, mert nagy részük nem is válik tudatossá – nem látjuk, hogy mi mozgat minket. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, általában kell egy külső szem, aki ránéz az életünkre, és rávezet minket a felismerésekre. »És hogyan folytatódik OrvosTóth Noémi története a Szabad akarat megjelenése után? A munka folytatódik tovább. Rengeteg ötletem van, ha ezeknek csak a töredéke valósul meg, a következő években akkor is tele lesz a naptáram. Amíg ennyi fájdalom, szorongás, feszültség, és ilyen mértékű elmagányosodás vesz minket körül, addig nem dőlhetek hátra. (oa)

Pici bácsi újabb meséi A Loksi című albumra jól emlékszem kiskamasz koromból. A szemben lévő épületben lakott a legjobb haverom, akinek a bátyja nem sokkal érettségi után Nyugatra disszidált, hátrahagyva egy csomó lemezt. Nekünk akkoriban nem volt lemezjátszónk, helyesebben, amit a szüleim a Szovjetunióból hoztak, bekrepált, és KGST ide vagy oda, nem lehetett hozzá alkatrészt kapni. Úgyhogy átjártam a cimborámhoz zenét hallgatni. Megvolt nekik az LGT dupla albuma is, föl is tettük jó párszor a recsegő hangfalú Tesla tányérjára. A vékony panelfalaknak köszönhetően a szomszédok is hallhatták, ahogy bömböltettük az Embertelen dalt, és együtt énekeltük Presserékkel, hogy „ilyen a, ilyen a boksz”. Közben talán bunyóztunk is egy kicsit. A Presser könyve 2.-nek (Presser Gábor önéletrajzának második felének) számomra egyik legemlékezetesebb epizódja arról szól, hogyan született meg a Loksi, és miként lehetett belőle dupla nagylemez. Amihez ki kellett cselezni az egész rendszert, a dalszövegek előzetes engedélyeztetésével, stúdióidővel, na és persze a hazai popipar két megúszhatatlan figurájával, Bors Jenővel és Erdős Péterrel. Az meg már hab a tortán, hogy a rádióban barna ragasztószalaggal akadályozták meg a két korong közül az egyik lejátszását,

ha már a hanglemezgyárban slampos volt a cenzúra. Nem akarom teljesen elspoilerezni, maradjunk annyiban, hogy korjellemző és kórtünet. Csakúgy, mint a kötetben sorakozó sztorik nagyjából mindegyike. Igazából persze nehéz leget választani… A Kossuth-díj átvételének kacagtató krónikája is legalább ennyire jó. Vagy a ballada a leszakadt autósülésről. Az, hogy Presser nemcsak az elmúlt több mint fél évszázad magyar zenei életének meghatározó alakja, hanem kiválóan is ír, már a Presser könyvéből, az életrajz tavaly óta olvasható első feléből is kiderül. A most napvilágot látott könyv a fülszöveg szerint nem második kötet, hanem az előző második fele: az van benne, ami a korábbiból idő- és helyhiányban kimaradt. Szerzője ezúttal is hatalmas lendülettel és sziporkázva mesél. A történetek – amelyek mellé a zenészszakmára vonatkozó háttérismeretekből és életvezetési töprengésekből is ízelítőt kapunk – most sem időrendben, hanem szabad asszociációkként követik egymást. Az egyik fejezetben még elbeszélőfőhősünkért izgulunk az érettségije miatt, egy másikban a Rottenbiller utcai stúdióban tologatjuk a keverőpult potmétereit az LGT tagjaival, de csöppenhetünk épp egy kubai turnéba, ülhetünk egy ORI-vizsgán is.

fotó: ajkai dávid

A képanyag ezúttal is ugyancsak remek, a QR-kódok pedig virtuális élményeket is hozzátesznek az olvasáshoz. A sokszínű kavalkádban számtalan szereplő adja egymásnak a kilincset – Ringo Starrtól Hobóig. A Kölcsey Gimnáziumból indulva láthatjuk az átkos rendszer ma már burleszkbe illő pitiánerkedéseit, míg végül eljutunk a raktárkoncertek jelentette közelmúltig. Ebben a kötetben több sztori szól a rendszerváltás utáni időkről, amit csak azért sajnálunk, mert ez egyúttal azt is jelenti, hogy itt összeér napjainkkal a lazán kezelt idővonal. Pedig milyen jó belefeledkezni Pici bácsi újabb meséibe! Benedek Szabolcs

Tarantino regényírónak sem utolsó!

Mivel a túlságosan is gyakran csalódást keltő remake-ek és rebootok korát éljük, legalábbis ami a tömegkultúrát illeti, még Quentin Tarantino filmjeinek lelkes fogyasztójaként is óvatos kételyek támadtak bennem, amikor úgy egy éve bejelentették, hogy napjaink egyik legnagyobb hatású kultrendezője prózai formában tervezi újragondolni legutóbbi, két Oscar-díjat nyert sikerfilmjét, és azonos címmel könyvet ír, a Volt egyszer egy Hollywoodot. A végeredmény azonban szerencsésen rácáfolt előzetes aggodalmaimra. A szóban forgó Tarantino-mozihoz hasonlóan a Volt egyszer egy Hollywood

című regény is a ’60-as évek végének részletgazdag, erősen nosztalgikus színezetű tablója, betekintés az Egyesült Államok popkulturális héroszait és mítoszait termelő Hollywood működésébe, a díszletek mögött zajló drámákba és konfliktusokba. Dúl a vietnami háború, virágoznak a hippimozgalmak, az aranykorán túljutott amerikai álomgyár átmeneti szakaszát éli: a fiatalok ízlésének már egyre kevésbé felelnek meg a régi macsó filmcsillagok. Ezt a leáldozóban lévő „old school”-érát, az elkerülhetetlen változás keltette identitáskrízist személyesíti meg Rick Dalton (filmes avatarja: Leonardo DiCaprio); az egykoron sikeres tévészínész, akinek már be kell érnie a westernsorozatok epizódhaknijaival, hogy a kudarcra ítélt ügyeletes rosszfiút eljátssza. Kaszkadőre, mindenese és hű cimborája, Cliff Booth (Brad Pitt) kíséretében sodródik forgatásról forgatásra, miközben egyre mélyebbre süllyed az alkoholizmusba és a depresszióba. És ezzel egy időben Rick szomszédjába költözik az új hollywoodi generáció aktuális sztárpárja, Roman Polanski és Sharon Tate (Margot Robbie), a háttérben pedig már készülődik véres belépőjére a Manson család… Tarantino saját bevallása szerint közel öt évig írta leendő filmjének

történetét, méghozzá eredetileg nem forgatókönyv, hanem (az önadaptálás újabb csavarjaként) regény formájában. Egy ilyen hosszasan érlelt szkriptből értelemszerűen számos ötlet nem férhetett bele a mozikba került (így is csaknem háromórás) végeredménybe: tudhatóan teljes jelenetek véreztek el a vágószobában. Ennek megfelelően a Volt egyszer egy… Hollywood könyvváltozata tekinthető a film kimaradt szegmensekkel kiegészített „rendezői/bővített változatának”, ami már önmagában is izgalmassá teheti a regényt még a Tarantino munkásságát betéve ismerők számára is. A hangsúly a könyvben elsősorban a központi karakterek háttértörténetének elmélyítésén van – különösen jól megfigyelhető ez a szándék Cliff Booth esetében, akit a kötet lényegében főszereplővé léptet elő. Míg a film történései szinte mindvégig a három központi karakter (Rick, Cliff és Sharon) köré szerveződtek, a könyv még néhány mellékszereplőnek is külön fejezetet szentel. Ki hitte volna: egy világszerte elismert rendező, aki kétszer is megkapta a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscart (nála többször ez eddig csak Woody Allennek sikerült), regényírónak sem utolsó! (tm)

Lények a zselésfilcből fotó: páczai tamás

Néhány év alkotói szünet után megjelent Ugron Zsolna Nincs egy férfi – Írások és firkák című novelláskötete. A mágikus realizmus, az abszurd vagy éppen a tudományos fantasztikum hangján megszólaló írásokban nagy hangsúlyt kapnak a női sorsok és a századokon átívelő, örök női kérdések. A szövegeket a szerző különleges grafikái kísérik.

»A Hollóasszony című 2016-os

kisregényed után most elő ször jelenik meg köteted, öt év – ha nem is teljes – „hallgatás” után. Miért pont most érkezett el az új kötet ideje? Az elmúlt öt év elmúlt-nem-is-tudom hány évnek tűnik, mert ebből kettő hol érzékelhetetlen, hol végtelen bennem a járvány miatt. Mindenképpen hatott rám, ha ezt nem is fogalmaztam meg tudatosan, de biztosan nem véletlen, hogy rövidebb, és a realizmustól sokkal jobban elszakadó történetek születtek meg bennem. »A Nincs egy férfiben vegyes műfajú rövidprózákat talál az olvasó. Akad itt tudományos fantasztikum, szatíra, tárcanovella, de a tőled megszokott történelmi prózával is találkozhatunk. Mit gondolsz, mik a legfőbb különbségek írói és olvasói szempontból a között, ha a jelenről, a jövőről vagy ha a múltról írunk? Van egyáltalán különbség?

Nem igazán tudok erre válaszolni, nagyon kevéssé vagyok tudatos író és olvasó. Az intellektuális kihívások is szórakoztatnak, de leginkább íróként és olvasóként is azokkal a történetekkel tudok mit kezdeni, amik érzelmileg megmozgatnak bennem valamit. Nem hiszem, hogy ennek idő- vagy térbeli korlátai lennének egy narratívában. Valószínűleg kicsit drámaibb, vagy teátrálisabb alkat vagyok a többségnél, ezért is szeretem a jelmezeket és a szokatlan díszleteket, legyen az egy másik kor vagy másik univerzum. »Hogyan születtek az új kötet írásai? Mit érdemes róluk előzetesen tudnia az olvasónak? Pár szöveg már itt-ott megjelent, a többi nagy része idővákuumokban keletkezett, amikor ki tudtam szakítani magamat a hétköznapjaimból. Van olyan történet, amit egy emlék, van, amit egy friss élmény indított el. Nekem szükségem van a valóságra, az a dobbantóm, ahonnan elrugaszkodom. Az már újabban egyre kiszámíthatatlanabb, hogy ezeket a valóságfoszlányokat

hogyan szövöm tovább, és milyen szövetté válnak. »Az olvasók egy új oldaladdal is találkozhatnak: a kötetet kísérő grafikákat is te készítetted. Mikor kezdtél rajzolni, mit és hogyan szoktál, és vannak-e további terveid a képzőművészettel? Régen rajzoltam, sokat. Most ezek a firkák nagyon spontán születtek: egy kora reneszánsz freskó teljesen lenyűgözött, már amikor néztem, éreztem, hogy nagyon erős hatással van rám. Volt a nyersségében valami felszabadító, ahogy eszközeiben és mondanivalójában is egészen egyszerűen, nagyon vicces szimbólumokkal mutatta meg a hétköznapi életet és annak abszurditását is. Szóval ennek az élménynek a hatására játékképpen elkezdtem megint rajzolni, és ezek a lények kanyarodtak ki a zselésfilcből. Amikor elkezdek írni, akkor sem tudom pontosan, merre kanyarodik majd. Általában van ugyan egy elképzelésem, de a legritkább esetben lesz olyan a történet, mint amilyennek eleinte gondolom. Nádor Zsófia

Főleg szeress! „Miként volt képes ennyi éven át együtt maradni ez a két ember a szabad élettel járó kimerítő feszültségben, melyet csak a másik iránti tisztelet csillapított, s amelyben Camus-nek »meg kellett tanulnia egy minden kevélységtől mentes szerelem kifeszített kötelén lépkedni«, hogyhogy nem váltak szét az útjaik, hogyhogy nem kételkedtek soha egymásban, hogy volt mindkettőnek bátorsága kendőzetlenül a másik elé tárni gondolatait és érzéseit? A választ a levelezésük rejti” – írja Catherine Camus, a Nobel-díjas Albert Camus lánya. A Főleg szeress című kötetben az író és Maria Casarès, a spanyol származású francia színésznő 1944 és 1959 között váltott leveleit olvashatjuk összegyűjtve. Itt közlünk egy részletet abból a levélből, amit Albert Camus írt Maria Casarèsnek 1954. október 19-én. „Ma reggel végre megkaptam a leveledet. Mire jó olyan későn lefeküdnöd, főleg Svájcban, és nélkülem? Még hosszú, fárasztó hetek állnak előtted, és szükséged lesz minden erődre. De nem akarok prédikálni, és bosszantani sem akarlak. Te ösztönösen tudod, mi a jó és mi a rossz neked, és azt hiszem, tudsz változtatni az életmódodon, ha szükségesnek látod. De az ösztön néha csalóka, azért rázom meg a vészcsengőt, a »szigorú apát« játszva, bár egyáltalán nem szeretnék olyan tartózkodóan viselkedni veled, ahogyan egy apához illik, legyen bár a világ leggyöngédebb apukája. Pedig hát ez is benne van a pakliban, ami nem baj, inkább jó, mint az élet, a melegséggel teli élet. Ne ijesszen meg túlságosan, amit a napjaimról írok. Most mintha minden ebbe a meddő és főként kiherélt szerzetesi szerepbe akarna kényszeríteni. De remélem, hogy kellő kitartással károsodás nélkül kievickélek belőle. Ma reggel fáradt vagyok, mert nem aludtam, de egyébként az elmúlt napokban fizikailag jól éreztem magam. Arra a kérdésedre, hogy miként tudsz segíteni nekem, nem nehéz válaszolnom, édes szerelmem: maradj az, aki vagy, az életem, a melegségem, az oxigénem, az élvezetem, az igazságom. És ennél sem több, sem kevesebb. Tudom, hogy ez nem mindig könnyű, sokszor távol tőlem, egy ennyire megbéklyózott, ostromlott szerelemben. Hálát adok a szerelmed

minden bizonyítékáért, és elámulok az érdemtelenül kapott kincsen. De persze elfogadom, mert nem tudok lemondani a saját lényemről, amelyhez kibogozhatatlanul hozzá vagy kötve. Fogadjuk hát el ezt a boldogtalan-boldog szerelmet, a nyomorúságos napokat, a soha véget nem érő örömöt, és az együtt vívott harcot. Várlak, várlak 25-én reggel, ez az én pogány karácsonyom, az én evangéliumom, a három királyok elhoznak hozzám mint a melegséggel teli, zamatos és jó, önátadó élet ajándékát… Csókollak, édes gyermekem, társam, vágyam, tántoríthatatlanul szeretlek, egy nagyon büszke, de örökké szomjazó szerelemmel. A.”

„AZ UBUNTU MINDENÜTT JELEN VAN, AHOL EMBEREK ÖSSZEFOGNAK EGYMÁSSAL EGY NEMES CÉLÉRT.”

Mungi Ngomane: Ubuntu – Boldogság afrikai módra

A méltóságot adó szeretet regénye Megjelenésekor szinte egy levegővel, lázasan olvastam végig a Shuggie Baint, késő este azt mondogattam, csak még egy fejezetet, utána tényleg leteszem, de nem sikerült. Mintha egy autóbalesetet néztem volna lassított felvételen, egy dacos, esendő alkoholista nő, egy anya széthullásának történetét, ami nem azért nem eresztett, mert ne tudtam volna, merre tart, hanem azért, mert minden lépését előre tudtam. Az első oldalak vésztjósló feszültsége fokozatosan zárult rám, a karizmatikus prolinőn egyre inkább úgy lifegtek a túlméretezett álmok, mint egy levetett kabát. Ha visszagondolok erre az első találkozásra, mégsem a tragédia jut eszembe. A Shuggie Bain egy meleg kisfiú felnövésének története a térdre kényszerített Glasgow-ban, ahol bezárnak a gyárak és a bányák. Egy egész generáció marad munka és jövőkép nélkül. Ebbe a kegyetlen, segélyen tengődő világba születik az érzékeny, beilleszkedni nem tudó Shuggie. A történet hurkot ír le, akkor találkozunk Shuggie-val, mikor már egyedül, a korát elhazudva igyekszik helytállni, visszaugrunk a születéséhez, és epizódról epizódra haladva érünk vissza az esti iskola, a kifőzdés munka és az egyetemről szőtt álmok jelenébe. Bár a címszereplő Shuggie mindig jelen van, sokszor éreztem, hogy a 2. OLDAL

könyv kimondatlan főhőse Agnes. Az ő kálváriája az a tengely, amely körül a család minden tagjának élete megfordul, az ő kitörési kísérletei mentén lesz ideiglenesen béke, a bukásai mentén egyre sötétebb pokol. Mégsem Agnes Bain a könyv címe, és hogy miért nem, az visszavisz minket a narrátor szólamához. Ha közelebbről szemléljük, a nyugodt, szenvtelen narrátor egyáltalán nem az, aminek látszik. Ahogy Agnes és Shuggie kálváriáját lerészegedéstől segélyért sorakozásig, Anonim Alkoholistáktól dacos magassarkúkopogásig követjük, lassan feltűnik, hogy sosem úgy mesél Agnesről,

ahogy egy külső szem látná. Mikor Agnes a hibátlan műfogsorával, keményre lakkozott hajával az ’50-es, ’60-as évek szexszimbólumához, Elizabeth Taylorhoz próbál hasonlítani, soha nem a kettejük közötti szakadékot mutatja meg a könyv. Mikor végigsétál az utcán, alig sejtjük, mennyire szánakozva nézik a szomszédok, azt látjuk, ahogyan ő látja saját magát, konok tagadással, makacs reménnyel: egy tragikus sorsú, többre hivatott, gyönyörű nő kopog végig a lepusztult lakótelepen. Úgy látjuk, ahogy Agnes látja magát, mert Shuggie így látja Agnest. Azért így látja, mert szereti. A gyerekszempár ezzel a radikális empátiával önkéntelenül is egy varázsvilágot von Agnes köré, azzal óvja az anyját, hogy közreműködik a valóság átrajzolásában. A nyomasztó, kilátástalan világot ez a hazudni, világot teremteni képes, a kegyeletet súroló szeretet teszi belakhatóvá és elviselhetővé mindkettőjük számára. Van azonban egy fonákja is a kisgyerek önkéntelen törekvésének,

hogy az anyja szemével lásson, és ezzel a fantáziával mindkettőjüket távol tartsa a ténylegesen létező világ borzalmától. Shuggie ebben a búrában ugyanolyan magányos, mint az anyja, és ugyanúgy el van zárva másoktól. Ennek a szeretetnek nincs jövője, nem engedné felnőni, a saját életét felépíteni. Ha Shuggie nem tanulja meg kívülről nézni az anyját, örökre ebben a méltóságot hallucináló világban marad, miközben a család összes többi tagja menti a bőrét, és eltűnik a színről. Innen nézve a Shuggie Bain finoman megrajzolt felnövés-történet. Ahogy kisfiúból kamasszá érik, Shuggie megtanulja kívülről látni az anyját, fokozatosan beletörődik abba, hogy csak akkor mentheti meg magát a jövőtlenségtől, ha határokat húz. A Shuggie Bain bevallottan önéletrajzi regény, és ha erre gondolunk, könnyen megérthetjük a narráció kulcsát. Douglas Stuart saját szabadulásának történetét meséli el, narrátora mindentudó, szenvtelen álcájú alteregó, aki a kálvária túloldaláról

beszél, a felnőtt ember szemszögéből, aki meghozta azt az áldozatot, hogy a saját érdekében eltávolodott az anyjától, de tisztában van vele, mekkora ajándékot adott neki az időszak, ameddig képes volt kitartani mellette. Vonnák Diána

Egy proseccót, Elena?

Kottaolvasás vagy abszolút hallás?

Ha évekkel ezelőtt Ferrante-rajongóként és fordítóként lehetőségem lett volna Ferrantéról írni, bizonyára ott munkált volna bennem a kisördög, hogy egy szépívű védőbeszéddel levegyem a lábukról a fanyalgókat és meggyőzzem őket: megéri Ferrantéval együtt lógni, jó a csapat, kiváló a buli. Hogy most nem teszem, az éppenséggel az ő szövegeinek köszönhető: már nem akarom magamat mindenáron olyan kihívások elé állítani, amelyeknek bizonytalan kimenetele rengeteg, ha nem is nélkülözhetetlen, de okosan adagolandó energiát vonna el. Akkor sem tennék ilyet, ha büszkeséggel töltene el a feltételezett védőbeszéd retorikai és stiláris színvonala. És végül: főként azért nem tenném, mert nem gondolom már, hogy a szövegek rám gyakorolt hatásán túl, amelynek előfeltétele a szöveggel való fordítói párbeszéd, dolgom lenne a szerzővel. Legalábbis nem úgy, mint évekkel ezelőtt.

Hogyan hozzak létre egy otthont, amely az ízlésemnek, a rendelkezésemre álló térnek és az életformámnak egyaránt megfelel? Mi mutat jól és miért? Hogyan rendezzek be egy lakást, hogy abban valóban otthon érezzem magam? Napjaink egyik legnevesebb svéd lakberendezője, Frida Ramstedt világos stílusban, gyakorlati példákkal illusztrálva vezet be bennünket az otthonteremtés alapvető szabályaiba. Kézikönyve, az Érezd magad otthon – Lakberendezés A-tól Z-ig olyan praktikus, jól használható ötletgyűjtemény, amelyből ízléstől és stílustól függetlenül mindenki kedvére válogathat, hogy egy harmonikusabb, lakályosabb otthont alakíthasson ki magának. Mutatunk egy részletet a könyvből.

Erre a változásra a napokban figyeltem fel. Nem tudom, egészen pontosan mikor kezdődött és hogyan ment végbe bennem, mindössze sejteni vélem, mi indította el a folyamatot. Az egyik kiváltó ok kétségtelenül Ferrante Marina Abramoviccsal folytatott levelezése volt, amelyet a The Financial Times adott közre, és amelyben Elena Ferrante olyan testi tapasztalatoknak ad hangot a rá jellemző enigmatikus formában, amelyek belőlem egy csapásra kioltották a testről való gondolkodás kényszerét, noha a testbe zártság magyarázatára tett kísérletek éveken át fogva tartottak. A másik változást előidéző ok kétségtelenül a Véletlen találatok fordítása volt. Az ötvenegy tárcát tartalmazó kötetet előbújásként olvastam, noha fordítás közben kínosan ügyeltem arra, hogy saját olvasatomat ne erőltessem másra. De ettől még előbújás maradt, amelynek során a szerző témáról témára fedi fel kilétét az olvasó előtt. Eleinte csak kérdez: fel lehet-e idézni pontosan az első alkalmak emlékét?, le lehet-e győzni a zsigeri iszonyatot és rettegést?, később személyes emlékeit idézi fel az anyaságával, függőségeivel, káros szenvedélyeivel és életviteli szokásaival kapcsolatban, amik közé be-beékelődnek – régi és új fénytörésben – azok a témák, amelyekkel a regényeiben is foglalkozik. Ezekben a válaszkeresésekben nem titkolja nemtudását és bizonytalanságát. Hosszan elidőzik például az írásjelek felett. Szüksége van-e egy szövegnek a felkiáltójelre, ami az alá-fölé rendelő viszonyok égbekiáltó bizonyítéka, megéri-e az olvasót a magakelletés vagy az elhallgatás kajánságának hárompontjával manipulálni. Vajon a növények, amelyeket az ártatlanság és kiszolgáltatottság metaforáiként tartunk számon, nem

rendelkeznek-e erőszakos vonásokkal, nem bosszulják-e meg, amikor óvatlanul magukra hagyjuk őket. Témák, melyekről szívesen beszélgetnék vele. Ám amíg korábban egy konferenciaterem zsúfolt büféasztalánál, kávés termoszok mellett képzeltem el a találkozásunkat, most leginkább egy római trattoria teraszán. Proseccót innánk, én mindenképpen, keveset beszélnénk, legfeljebb időnként egymásra néznénk, ha kiszúrnánk egyegy érdekesebb alakot vagy történést a gomolygó embertömegben, amely szétnyílik hirtelen, és felnyomul az utca egyik és másik oldalán található trattoriák teraszaira. A sampietrinók (macskakövek) fényesen csillognának, mint eső előtt és után. Aztán valami esetlen pillanatban, másmilyen szavakkal, mint amilyenekkel napokig – olykor a tükör előtt gyakorolva – terveztem, megköszönném neki, hogy így vagy úgy, szerepet játszott énem mind ez idáig gyenge, épp ezért harsány részének megszelídítésében. Király Kinga Júlia

„A lakberendezés tudományát gyakran hasonlítom a zenéléshez. Nincs mindenkinek abszolút hallása, de sokan megtanulnak kottából játszani. Ugyanez vonatkozik a színekre, a formákra és a lakberendezésre is. Egyáltalán nem mindenki születik olyan ösztönös adottságokkal, hogy úgy tudjon berendezni egy lakást, hogy az végül olyan is legyen, amilyennek tervezte, de a legtöbben sokat javulhatnak ezen a téren, ha megtanulhatják az alapokat, és gyakorolhatják a képességüket. Akit érdekel a lakberendezés, az napjainkban minden valószínűséggel többet tud erről a témáról és a formatervezésről, mint korábban bármikor. Pontosabban, sokkal többet tud dísztárgyakról, bútorokról és irányzatokról. Álmunkban is fel tudunk sorolni néhány híres formatervezőt, márkanevet, valamint az adott szezon divatos színeit. Ugyanakkor úgy látom, hogy végtelenül keveset tudunk a lakberendezés és a stílusok elemi kérdéseiről – például arányokról, alapvető méretekről és gyakorlati

igényekről –, valamint arról, hogy tulajdonképp mit is kell tenni, hogy egy jól működő, harmonikus otthont kapjunk mindazon tárgyak segítségével, amelyeket megvásárolunk és folyton lecserélünk. Mert bár rengeteg pénzt költünk lakberendezési tárgyakra és lakásunk felújítására, meglepően kevesen érezzük úgy, hogy sikerült volna valami egységeset létrehoznunk.

Szexoktatás alapozó Előfordult már, hogy megkérdőjelezted egyes kapcsolataidat, vagy összezavarodtál, ha a szex vagy az identitás volt a téma? Válaszokat keresel a barátsággal, a lelki egészséggel és a boldogsággal kapcsolatos égető kérdéseidre, azonban félsz megkérdezni ezeket? Hát, ezzel nem vagy egyedül, kérdezd csak a Moordale diákjait. A Netflixen futó, immár harmadik évadjánál tartó sorozat, a Szexoktatás nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy felhívja a figyelmet a felnőtté válást és a pubertáskort övező testi-lelki problémákra. Mindezt pedig hihetetlenül szórakoztató módon tálalja olyan karakterek segítségével, akiknek hála minden hasznos lecke jól bevésődik a fejünkbe. A sorozat alkotói szakemberek és szexterapeuták segítségével összegyűjtötték a tudnivalókat egy gyakorlatias és bullsh*tmentes útmutatóba, hogy a fontos tudás ne vesszen el a streamingcsatornák gyorsan változó világában. Mutatunk is 3+1 olyan szexmítoszt, amelyet nemcsak a kamaszok hisznek el, bőven vannak felnőttek, akiknek hiányosak az alapvető ismereteik. Ezért most Jean (Gillian Anderson) – Otis édesanyjának, a sorozat szexterapeutájának – segítségével leromboljuk ezeket itt, a Nyugati téren. 1. mítosz A vagina lehet „szűk” vagy „laza”, attól függően, mennyit szexeltél. Teljes tévedés! A vagina egy izom, és ahogy a test többi izma, képes

kitágulni és összehúzódni. Szexuális izgalom idején az izmok ellazulnak és megnyúlnak, hogy könnyebbé váljon a behatolás. Elégtelen izgatás esetén az izmok összehúzódnak, úgyhogy a behatolás nehezebb és kényelmetlenebb lesz. 2. mítosz A vécédeszkától is elkaphatsz STI-t (sexually transmitted infections = sze xuális úton terjedő fertőzést) vagy STD-t (sexually trans mitted diseases = szexuális úton terjedő betegséget). A legtöbb STI és STD a testnedveken át terjed. Ebbe a hüvely- és végbélváladékok, az előváladék, az ondó és a vér is beletartozik. Nem kaphatsz el semmit, ha ráülsz a vécédeszkára. De nemi érintkezés esetén ne feledkezz meg a védekezésről! 3. mítosz Akkor jó a szex, ha van a végén orgazmus. A közösülés célja, hogy mindenki jól érezze magát, orgazmus ide vagy oda. Vannak, akik számára nehéz eljutni az orgazmusig, vagy talán sosem tapasztalják meg, de ez nem jelenti azt,

Könyvünkben nincsenek elkápráztató fényképek, vagy aprólékosan berendezett lakóterek. Szerintem már nincs szükség több ilyen könyvre. Inkább részletes magyarázatokkal és illusztrációkkal igyekszem segíteni abban, hogy saját lakásából és adottságaiból kiindulva mindenki maga tudjon megfelelő megoldásokat találni. Tehát egy eszköztárat szeretnék az olvasó kezébe adni, tele olyan gondolati megoldással, amelyek segítenek abban, hogy jobban megérezzük saját igényeinket, és ha nem vagyunk elégedettek az otthonunkkal, jobban meglássuk, hogy mi hiányzik, vagy mi az, ami mégsem jó – pontosan ugyanúgy, ahogy a lakberendezők teszik. Könyvünk semmiképp sem szeretne kutatási beszámoló vagy megoldókulcs lenni, inkább egy kottáskönyv, amely tele van dallamokkal és akkordokkal, amelyeket mindenki a maga tetszése szerint keverhet, komponálhat a folyamat során, hogy végül egy harmonikusabb, lakályosabb otthont alakíthasson ki magának.”

hogy esetükben szexről szó sem lehet. Ne feszülj be, ne aggódj a kielégülés miatt, csak élvezd az élményt! +1 mítosz Az idősebbek sosem szeretkeznek. Fiatalabb korban elképzelhetetlennek tűnhet, hogy a huszonöt év felettiek is szexelnek, kérdezd csak meg Otist. De legyen bármilyen korú, az embernek mindig vannak szükségletei, és teljes, élvezetes nemi életet is élhet. Az élet különféle fázisaiban máshogy nézhet ki a közösülés, de hidd el, teljesen egészséges dolog mindig újabb ismereteket szerezni a szexua litásodról.

3. OLDAL

fotó: rosta márk

Boldog születésnapot, Micimackó!

fotó: kolibri kiadó

Mindannyiunk csacsi öreg medvéje, Micimackó idén ünnepli 95. születésnapját. A. A. Milne története először 1926-ban jelent meg Nagy-Britanniában E. H. Shephard rajzaival, azóta pedig világszerte töretlen sikerrel lopja be magát a kicsik és nagyok szívébe. Több generáció nőtt fel Micimackó és barátai kedves kalandjait olvasva, hallgatva vagy nézve. Az évforduló alkalmából Micimackó magyar hangját, Mikó Istvánt kérdeztük, mit jelentett számára a hangját kölcsönözni a Csekélyértelmű Medvebocsnak.

»Ki a kedvenc karaktere a me

boldog vagyok azzal, hogy a Micimackó – nem bőrébe, hanem – hangjába bújhattam. »Emlékszik, milyen élmény volt a legelső alkalom, amikor Micim ackóként szólalt meg? Nagyon jó volt! Annak idején a Pannónia Filmstúdióban vettük fel az első mozifilmet, szerintem az a rajzfilm a legjobb, a többi is nagyon helyes és jó, de hát mindig az első a legkedvesebb. Arra emlékszem, hogy a kollégákkal annyira élveztük egymás hangját és helyzetét, hogy aki nem szerepelt épp abban a tekercsben, azaz abban a jelenetben, amivel dolgoztunk, az sem ment ki a büfébe. Örömmel néztük egymást, hogyan, milyen vicces módon lényegül át a kollégánk azzá a figurává, akit éppen megjelenített hangban. »Mi volt az első benyomása erről a produkcióról? Igazából ez az első olyan hangminta, amit megrendelésre kellett elkészí-

Hallgassatok meg egy Micimackó történetet Mikó István felolvasásában itt

Hangos és halk csodák Hívhatjuk Télapónak, Mikulásnak vagy Santa Clausnak, érkezhet december 5-én, 6-án vagy épp karácsony reggelén, épp itt volt már az ideje, hogy valaki elmesélje ennek a különös, fehér szakállú fickónak a történetét. Mert ha jól belegondolunk, azért akad pár nyitott kérdés vele kapcsolatban. Vajon a Mikulás is volt gyerek, kik nevelték föl, hogy repülhet rénszarvasokkal? Nagy szerencse, hogy ezeket a fontos kérdéseket épp Matt Haig válaszolja meg nekünk varázslatos meseregényében, mely 2015-ös megjelenése óta a karácsonyvárás fontos kelléke szerte a világon. „A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.” Így hangzik a regény egyik sokat idézett tételmondata, és valljuk be, korábban elképzelhetetlennek tartott eseményekből 2021-ben sem volt hiány, a Netflix épp alkalmas pillanatban pottyantotta A fiú, akit Karácsonynak hívnak filmadaptációját az ablakba kiakasztott, csíkos zokninkba. Úgy tűnik, az ajándék betalált: a november 24-ei premier hetében ez volt a második legnézettebb film Magyarországon. A rendező, Gil Kenan egyik nagy érdeme, hogy kreatívan nyúlt a hányattatott sorsú, kis Nikolas meséjéhez. Másfél órába sűríteni és filmnyelvre átültetni egy filozófiai kérdéseket boncolgató, szépirodalmi igényességgel megírt szöveget nem könnyű feladat,

de sikerült izgalmas mozit csinálni. A lenyűgöző képi világ, a bravúros színészi alakítások, a digitális technikával életre keltett állatszereplők elvarázsolják a nézőt. Matt Haig szövege szelídebb és csendesebb, a történet is lassabban folyik. Teret ad a fantáziának, időt hagy az együtt gondolkodásra. A regény nyelve is árnyaltabb, Magyari Andrea fordításában olyan szép és humoros szavak születtek, mint az óhajtósóhajtás, a hazudni képtelen tündér Igazmondó Glimpi lett, a vidám kis koboldlány, Noosh a Bohóka nevet kapta. A mese az olvasó képzeletében születik meg egy varázslatos pillanatban, mert ahogy az idős Nikolas írja egyik karácsonyi levelében: „A világ igenis tele van csodával.” Jó utat a messzi Északra! Szabó Lea fotó: imdb

séből? Nem mondhatok mást, mint a Micimackót. Nemcsak azért, mert nagyon sokszor kölcsönöztem neki a hangomat, hanem valóban ez a kis figura a maga egyszerű, kedves, néha butácska lényével, mindig a szeretetet sugározza. Őt soha nem tudják megbántani, ő az, aki mindenkit tisztel és szeret a környezetében – ez szerintem nagyon szimpatikus jellemvonás. »Gondolt valaha arra, hogy szívesebben kölcsönözné hangját egy másik figurának? Alkalmanként, amikor esetleg mesélek a könyvből, mindig próbálom belehelyezni magam a többi karakter lényébe, hangjába. Igazából mindegyiket kedvelem, tehát ha mondjuk csak a Tigrissel vagy csak a Nyuszival kellene foglalkoznom, nyilván akkor neki is teremtenék egy karakteres hangot, és azt használtam volna, de én

teni. Castingoltak – el kellett küldeni Amerikába a Walt Disney-hez a felvételeket, és vártuk a döntésüket. Így elmondhatom, hogy egy komoly válogatás után lettem pont én ennek a figurának a hangja. Azt hiszem, jól választottak Amerikában, mert gyakorlatilag életem 25–30 éve telt úgy, hogy kölcsönadtam a hangomat Mici mackónak. Ez nekem mindenképp jó befektetés volt. »A gyerekeinek is olvasta ezeket a meséket? Nem emlékszem, hogy olvastam-e. Valószínűleg igen, bár ők pechesek voltak, mert amikor születtek, akkor én nagyon elfoglalt voltam, majdnem minden nap játszottam. Tehát az egyik legjobb részt – legnagyobb sajnálatomra az esti meséket – ki kellett hagynom, mert elmentem dolgozni. Ezt zokon is vették. Később, mikor nagyobbak lettek, kérdezték, hogy miért nem velük játszom, miért kell elmennem „játszani”. Nehéz volt elfogadniuk, hogy nekem ez a munkám, ami boldogsággal tölt el. »Mi az, ami a Micimackóban ennyire időtálló, hogy a történet generációk kedvence? Ezek nem olyan mesék, mint például a magyar népmesék vagy általában a népek meséi, amelyekben sok-sok szépség van, de bizonyos erőszakos cselekmények is megtörténnek, most ne beszéljünk arról, hogy a királyfi megöli a sárkányt vagy egyéb apró dolgok, a Micimackó pusztán a szeretetről, a barátságról, a mindennapokban egymással közösen töltött életről szól, és ez mindig megtalálja az utat az olvasóhoz. Szerintem ez a titka: a szeretet, ami árad ezekből az írásokból.

Olvasson tovább online – kulisszatitkok, újdonságok, ajánlók, kritikák, beleolvasók, szerzőink exkluzív írásai a Nyugati tér blogon 4. OLDAL