Frank Schwieger: Odin és bandája - Viking mitológia újratöltve by Libri Kiadó

ÜTOS TÖRTÉNETEK

a legrafkósabb és legtökkelütöttebb viking ászokról

Szereted Thor, a szuperhős, Erik, a viking vagy épp Hablaty és Fogatlan történeteit? Itt az idő, hogy megismerj még több viking mítoszt, istent és hőst! Tudod-e, hogyan lopták el Thor, a tökfejű mennydörgésisten legendás kalapácsát? És ki lehet Hel, a depis szörnylány? Vajon miért van sárkány a viking hajók elején? Ha szívesen villognál egyedülálló mitikus tudásoddal, ez a könyv neked szól!

ÜTOS VIKING SZTORIK

– kizárólag a legvagányabbaknak A viking mitológia legvadabb mondái vadiúj csomagolásban. Mítoszok első kézből – Odin, az ász nagyfőnök isteni parancsára!

kolibrikiado.hu

SchwiegerF_OdinEsBandaja_kiteritett_20200804.indd 1

3499 Ft

2020. 08. 05. 10:13:59

Tudod, mi az igazán gáz? Nem, nem a matek egyes. És nem is egy lábtörés vagy egy cuppanós puszi Eva nénitől. Hanem ha elfelejtenek, ha senkinek még csak az eszébe sem jutsz, és nem hisznek benned. Na, az a gáz! És képzeld, velem pont ez történt! Pedig én vagyok Odin, a nagyfőnök, az istenek királya. Én teremtettem a világot, tök sokáig uralkodtam is rajta, és rengeteg óriást meg szörnyet kinyírtam. Mondjuk, szerencsére nem vagyok egyedül, más istenek is laknak itt, Asgardban. De vagy ezer éve senki ránk se bagózik. Szép, mondhatom! Akkor már inkább a matek egyes vagy Eva néni cuppanósa. De ennek most vége! Összetereltem a fontosabb isteneket és istennőket, és tartottunk egy isteni! meetinget – vagy ahogyan mi mondanánk, thinget, azaz gyűlést – és kiadtam nekik, hogy írják meg a történetüket. Még a halottak úrnőjének, Helnek is szóltam, nehogy a birodalmában lakó csókák kimaradjanak a buliból. Aztán átvágtattam hozzátok a szivárványon, és letettem a cuccot odalenn. Ha most ezt olvasod, az azt jelenti, hogy valaki megtalálta. Nagyon helyes! De ha még egyszer el mertek felejteni minket, isteneket, Thort uszítom rátok a böhöm nagy kalapácsával, és akkor aztán annyi nektek!

Odin ----------------------- 7 Loki ---------------------- 23 Freyja --------------------- 45 Thor ---------------------- 57 Idun ----------------------- 75 Tyr ----------------------- 87 Frigg ---------------------- 101 Skadi --------------------- 113 Andvari ------------------- 125 Regin --------------------- 137 Sigurd -------------------- 149 Brynhild ----------------- 159 Thora ------------------- 171 Ragnar ------------------ 181 Fogalomtรกr ------------- 194

TRÓNOM Asgardba n, a háza m előtt. IMÁDOM on na n figyeln i az em bereket, akik A

Középfö ld én é lnek, és elég

Hogy én teremtettem az eg ész VILÁGOT: az az a a a hegyeket – m indent, m ég téged is!

folyókat,

Hogy MÉG MINDIG NEM sikerü lt legyőznöm ezeket a HÜLYE óriásokat, ped ig má r egy ÖRÖKKÉVALÓSÁG óta az agya m ra men nek.

Od in mellett WODANNAK is h ívnak, a m i egyes nyelvekben a h ét egyik na pjá nak nevé ben is szerepel. Ha nem tud nád, melyik na pról va n szó, seg ítek: a ngolu l úgy mondják, WEDNESDAY, vagyis Woda n na pja , svéd ü l, dá n u l és norvég u l ped ig ONSDAG, Od i n na pja. Na, tudod má r? Bizony, a szerda az!

Híres óriásokra

ka la pácsom ma l,

MJÖLNIRREL h ü lye

vadászn i.

A sem m ittevést.

Meg ő rü lök,

dolgom.

Rossz időben a kecskebakok h úzta kocsim ma l Midgard fö lött hasíta n i az égen, és jó

zajt csa pn i. Ha dörög és az vagyok.

villámlik, tudd, hogy

Hogy n é ha nem tudom a bba hagyn i a m ézsö rivá st. Egyszer Asga rdot BAJ BA sodorta m em iatt, de erről majd később...

Nemcsak a HÁBORÚ, de az időjárás, a villámlás és a mennydörgés istene is én vagyok, és több nyelven is róla m nevezték el a csütö rtököt. Né metü l azt mondják, DONNERSTAG, a men nydö rg és na pja, a ngolu l és a ska nd ináv nyelveken ped ig THURSDAY és TORSDAG, vagyis Thor na pja.

A történetem Kétféle óriás létezik: az, amelyik hülye, ronda és szemét, és legszívesebben beverném a fejét a kalapácsommal, meg a normálisabb, amelyik nem teljesen agyatlan. Odin szerint ezekkel a kevéssé gázosakkal békét kellene kötnünk. Már ő is többször próbálkozott, de eddig még nem jött össze. Ezt, mondjuk, annyira nem is bánom, mert ha nyugi lenne az ászok és az óriások között, kinek verném be a fejét? Odin fater egyszer azt mondta, hogy a Thrym nevű óriás egészen rendben van, lehet vele dumálni, és talán még be is köpné valamelyik haverját, meg segítene befűzni a többieket, hogy béküljenek ki velünk. Merthogy ez a Thrym valami király ott az óriásoknál Óriáshonban, Világszéle egyik részén. „Oké, egy próbát megér” – gondoltam. Szóval szóltam Thrymnek, ugorjon be hozzám, ő pedig el is fogadta a meghívást. Sőt, megüzente, hogy békével jön majd, mindenféle fegyver nélkül, és nagyon örül, hogy a hatalmas mennydörgésistennel bulizhat, mert az asgardi mézsör híre még hozzájuk is eljutott. Kezdetnek nem rossz. A buli napjára Odin kinyitotta az óriások előtt a szivárványhidat. Thrym persze nem egyedül jött, magával hozta a fél családját meg egy rakás spanját. Üdvözöltem őket a Bilskirnir csarnokban, amit a feleségem, Sif elég jól berendezett egy rakás asztallal és paddal, a földre virágokat szórt, a falakra meg színes füzéreket aggatott. Thrym a feleségem és köztem ült, és elég sokat bámulta Sif aranyszőke haját. – Milyen szép feleséged van – fordult oda hozzám, amikor már jó pár mézsörös hordó kiürült. – És ez a haj! Mintha aranyból lenne. Ha-ha, ezek szerint Óriáshonig még nem ért el a hír Sif új hajáról. – Te nem vagy házas, ugye? – kérdeztem.

Megrázta a fejét, és felsóhajtott. – Még nem találtam meg az igazit. Nálunk, Óriáshonban… az óriásnők… hogy is mondjam… Szóval nem olyan csinik, mint a feleséged. Vagy mint Freyja – tette hozzá, és a szerelemistennő felé biccentett, aki pár asztallal arrébb Lokival dumált. – Tuti, hogy hamarosan te is találsz magadnak valakit – biztattam, kezemet a vállára téve. – Minden zsák megtalálja a foltját. – Úgy legyen – válaszolta, felkapta az ivókürtjét, és egy hajtásra kiitta. Egyből jobb kedvre derült. És minél többet ivott, annál inkább. Én pedig, akárhányszor felemelte az ivókürtjét, vele ittam, nehogy szégyenben maradjak. Egy óriás csak nem bírhatja jobban a piát, mint a nagy mennydörgésisten! Most már persze tudom, hogy jobb lett volna, ha nem nézek annyira az ivókürt fenekére. Kezdett világosodni, mire az utolsó vendégek is leléptek, Sif pedig már rég elment aludni. Thrymmel még legurítottunk egy utolsó mézsört, és… Az van, hogy nem emlékszem, mi történt pontosan. Valószínűleg simán beájultam az asztalnál. Csak valamikor délután ébredtem fel, talán a szolgák csörömpölésére. Elég nagy volt a káosz. Az asztalok és a székek egymás hegyén-hátán hevertek a csarnokban, a földön mindenhol evőeszközök, tányérok meg kajamaradékok. Majd szétrobbant a fejem. Az agyamban mintha hatalmasakat vágott volna az üllőre egy törpe a nehéz kalapácsával. Ha már a kalapácsnál tartunk… Hova tűnt Mjölnir? Körülnéztem. Előző este még nálam volt, mert, ugye, sosem lehet tudni. Hát még, ha óriások jönnek látogatóba. Biztos, ami biztos, az erőmet megkétszerező Megingjard övemet is felvettem, amit nem sokkal korábban szereztem a törpéktől. Na de tisztán emlékszem, hogy Mjölnirt este a trónom alá rejtettem, hogy Thrym meg a haverjai meg ne lássák,

viszont könnyen elő tudjam kapni, ha úgy hozná a szükség. Szerencsére nem került sor ilyesmire. De most, ahogy benéztem a trón alá, nem láttam sehol! Kiszáradt a szám, remegni kezdett a kezem. Mjölnir eltűnt! Ez nem simán szívás, hanem kész világvége! Thrym vihette magával? Vagy valamelyik másik óriás? Még belegondolni is szörnyű volt. A szolgák, a feleségem és a lányunk az egész házat átkutatták, mind az ötszáznegyven szobát, én meg átfésültem az összes titkos rejtekhelyet. De semmi! Te mit tennél egy ilyen szituban? Megkérdeznéd a fatert, nem? Na, én is pont ezt tettem. Odin, miután vázoltam neki a helyzetet, annyira elkezdett káromkodni, hogy meggörbültek a gerendák a házában, Gladsheimben. De aztán lenyugodott. Tudta, hogy Mjölnir nélkül nagy a gáz. Ha tényleg az óriásokhoz került, felköthetjük a gatyánkat. Odahívta Lokit tanácsért. – Mitévők legyünk? Küldjem el az összes ászt, a valkűröket meg az élőhalottakat, hogy kutassák fel Thor kalapácsát? Loki megrázta a fejét. – Ha ekkora felhajtást csapunk, az óriások gyanút fognak. Minél kevesebben tudnak a dologról, annál jobb. Inkább elmegyek Óriáshonba, és körülnézek én. Mit szóltok? Nekem tetszett az ötlet, de Odin a homlokát ráncolta. – De te pont onnan menekültél el. Nem lenne gyanús, ha egyszer csak felbukkannál? Loki megvonta a vállát. – Sokkal gyanúsabb lenne, ha Thor menne. Vagy akár te, főnök. – De hogy akarsz Óriáshonba repülni? – kérdezte Odin. – Megint léggyé változol?

– Nem, úgy túl sokáig tartana az út. Inkább kölcsönkérem Freyja sólyomköpenyét. Merthogy olyanja is volt ám ennek az istennőnek, varázsköpenye. Hogy honnan szerezte, senki nem tudja, de gyanítom, hogy a törpéktől. Aki felhúzta, sólyommá vált, és repkedhetett, amerre akart. Én, mondjuk, még nem próbáltam, de felesleges is lenne. Ha az égen akarnék nyomulni, ott a kocsim. – Oké – egyezett bele Odin –, akkor repülj el Óriáshonba megkeresni Mjölnirt. Kezdd Thrymnél! Freyja egyből odaadta a sólyomköpenyt, sőt azt mondta Lokinak, még akkor is odaadta volna, ha színtiszta aranyból van. Csak nem zúgott bele?! Mindenesetre meg sem kérdezte, hogy mit akar a cuccal. Amikor Loki visszaért Gladsheimbe, felvette a köpenyt, és rögtön sólyommá változott. Állati menőn nézett ki! A fején szürkék voltak a tollak, a farkán feketék, a többi meg aranybarnán csillogott. Sok sikert kívántunk neki, és már indult is. A következő néhány nap maga volt a kínszenvedés. Nem tudtam se enni, se aludni, idegesen járkáltam fel-alá. Sif egy idő után annyira megunta, hogy elküldött a Valhallába az élőhalottakkal verekedni, hátha az felvidít. Király ötlet volt! Elindultam, de ahogy kiléptem az ajtón, sólymot láttam közeledni. Csak Loki lehetett az! Az Asgard közepén álló világfa, az Yggdrasil felé vette az irányt, és végül az egyik erős ágára ereszkedett le. Odasiettem a fa tövébe, és vártam, hogy Loki levegye a köpenyt. Végül hozzám vágta, lemászott a fáról, és hatalmas vigyorral az arcán megállt előttem. – Na, mi van? – kérdeztem türelmetlenül. – Minek örülsz ennyire? Megvan Mjölnir?

– Hát – mondta oldalra fordított fejjel –, erre nem tudok egyértelmű választ adni. – Ezt meg hogy érted? Mondd már! – Thrym vitte el. Legalábbis ezt mondta. Meg azt is, hogy a bulidon egy adag mézsör után egyszer csak ráborultál az asztalra, és elaludtál. – Az lehet – motyogtam. Így már világos, miért fájt annyira a homlokom. – De mi van Mjölnirrel? – Amikor Thrym indulni akart, látta, hogy valami csillog a trónod alatt, megnézte, mi az, aztán fogta és magával vitte. – A rohadék! Miért nem kérted tőle vissza? – Kértem. De kiröhögött, és azt mondta, jó mélyre elásta valahol Óriáshonban. – Basszus, akkor nekünk annyi! Majd előtúrja, és nekünk támad vele. – Nem – szólt közbe Loki mosolyogva –, hajlandó visszaadni. – Igen? Csak úgy? – Dehogyis. Cserébe szeretne valamit. – Nyilván. És mit? Biztos egy rakás aranyat meg ezüstöt. – Nem, az van neki elég. Nőt akar. Összeráncoltam a homlokom. – És tudja is, hogy kit? – kérdeztem. Loki bólintott. – Akkor mondd már! – üvöltöttem rá. – Ki kell neki? Loki végigsimította az állát. Nem tudom, mi játszódott le benne, de úgy nézett ki, mint aki élvezi az egészet. – Hát… – húzta az időt. – Hogy is mondjam… Jó ízlése van, az egyszer biztos. El akarja venni feleségül… Freyját! Belezúgott a bulidon. Ha megkapja, visszaadja Mjölnirt, megígérte.

Hátraléptem egyet. Freyja dögös volt, persze, talán a legdögösebb ász istennő. De büszke is, meg válogatós. Jó páran megpróbálták már felszedni, de nem hagyta magát. Vajon hozzámenne egy óriáshoz, és hajlandó lenne Óriáshonba költözni vele? Meg kellett kérdeznünk. – Én ugyan meg nem kérdezem! – tiltakozott Loki. – Menj csak te! Majd Gladsheimben találkozunk Odinnál. Elindultam Freyjához Fólkvangba, de egész úton görcsben volt a gyomrom. Amikor ajtót nyitott, egyből rázúdítottam, mi történt, és hogy milyen szívességet kellene megtennie nekem, vagyis egész Asgardnak. Elvörösödött. Összehúzta a szemét. Aztán jött a fekete leves: olyan hangosan kezdett szitkozódni, üvölteni és káromkodni, hogy körénk gyűltek a kíváncsi szomszédok. Ilyennek még nem látta senki. Azzal jött nekem, hogy egy idióta, vörös szakállú, alkoholista barom vagyok. A többit inkább el se mondom, jobb, ha nem tudod. Na, és miután ilyen szépeket vágott a fejemhez, az ajtót is bevágta. De olyan erővel, hogy egész Fólkvang beleremegett. Szóval úgy tűnt, nem akarja. Átmentem Gladsheimbe, ahol közben Loki mindent elmesélt Odinnak. A fater komor képpel fogadott, tudta, hogy Freyjának nem sok kedve lesz hozzámenni egy óriáshoz. Ami, mondjuk, érthető. – Összehívok egy meetinget – jelentette ki Odin, miután beszámoltam róla, milyen jelenetet rendezett Freyja. – Holnap délben találkozunk az Yggdrasil tövében. Képzelheted, milyen ciki volt kiállnom az istenek és istennők elé a kalapácsos sztorival. Senki sem volt elragadtatva, de Freyja szeme egyenesen villámokat szórt. Ott álltam, mint egy rakás szerencsétlenség, és csak remélni tudtam, hogy valakinek kipattan a fejéből az isteni szikra, és megmondja, hogyan oldhatnánk meg ezt a helyzetet.

– Szóval – törte meg a csendet Odin –, hogy keveredjünk ki ebből? Akinek van ötlete, ki vele! A főnök parancsára hirtelen mindenkinek megeredt a nyelve. Néhányan azon a véleményen voltak, hogy nem szabad tökölnünk, rögtön támadnunk kell, mások viszont úgy vélekedtek, hogy a legjobb fegyverünk nélkül ez túl veszélyes volna. Aztán Heimdall, Asgard őre kért magának szót. – Szerintem ezt a levest az egye meg, aki főzte – nézett rám. A többiek bólogattak. – Ha Thrymnek Freyja kell – folytatta –, akkor kapja is meg. Freyja már épp robbanni készült, de Heimdall leintette. – Persze nem az igazi Freyját – magyarázta. – Azt nem lehet, szegény nem is tehet semmiről. De egy hamisítványt kaphat. Heimdall kis szünetet tartott, és rám vigyorgott. Vajon mit tervezett? – Szóval szerintem öltöztessük be Thort menyasszonynak, küldjük el Thrymhez Óriáshonba, és az esküvőn, ha tudja, kitépheti a kezéből a kalapácsot. Azt hittem, nem jól hallok. Hogy micsoda?! Öltözzek be menyasszonynak, és menjek hozzá egy óriáshoz? De tiltakozni sem volt időm, akkora nevetés tört ki az istenek között. Ráadásul mindenki el volt ragadtatva az ötlettől. Fel is kaptak, és elvittek Fólkvangba Freyja öltözőszobájába, ahol vagy ezer szekrényben lógott még annál is több pazar ruhaköltemény. Tükörből is volt majdnem száz. A sminkasztalon meg fél Asgard elfért volna. Azt sem tudtam, fiú vagyok, vagy lány. Olyan gyorsan történt minden. – Ezt a szakállat le kell vágni – közölte valaki. Talán Frey lehetett, de akkora volt a hangzavar a körém gyűlt ászok körében, hogy nem hallottam tisztán.

– Biztos, hogy nem! – kiáltottam, és az arcom elé kaptam a kezemet. A vörös szakállam, Asgard legszebb szakálla volt a legnagyobb büszkeségem. – Akkor fátylat kell venned – vágott vissza Loki vigyorogva. – Különben Thrym egyből felismer. – A hangomat úgyis felismeri, mindegy, hogy van-e rajtam fátyol, vagy nincs. – Egyszer kaptam egy völvától valami italt – mondta Odin, aki Loki mellé lépett, és ugyanúgy vigyorgott –, ha iszol belőle, olyan lesz a hangod, mint a pacsirta éneke. – Örökre? – kérdeztem rémülten. – Csak egy pár napra – válaszolta Odin –, ne parázz. – Te már próbáltad? – Nem – vigyorgott Odin szélesen –, de ez a völva nagyon megbízható. Biztos, hogy működik a dolog. Gondolhatod, hogy betojtam! Mégis, hogy venné az ki magát, hogy a nagy Thor Mjölnirrel a kezében leszáll a kocsijáról, aztán cincog, mint egy kisegér?! Tuti, hogy szakadna a röhögéstől az összes óriás meg ember, és soha többé nem venne komolyan senki. De nem maradt időm tovább agyalni ezen, mert a többi isten volt olyan jó fej, hogy közben alsógatyára vetkőztetett. Még Megingjardot, az övemet is levették, és színes menyasszonyi ruhát húztak rám. Úgy néztem ki, mint valami virágos rét. Észbe se kaptam, máris kendő volt a fejemen, az arcom előtt meg fátyol. Aztán odalépett hozzám Freyja, kezében a Brísing-nyakékkel, a világ legszebb ékszerével. Színtiszta aranyból volt, egy csomó drágakővel kirakva, a közepén meg vörös rubin sziporkázott. Állítólag négy törpe dolgozott rajta több hónapon át. – De ha nem hozod vissza – suttogta a fülembe Freyja, miközben feltette a nyakamra az ékszert –, véged.

Ebben valahogy nem is kételkedtem. – Elkísérlek – jelentette ki Loki. – Minden menyasszonynak kell egy koszorúslány. Hozzatok nekem is ruhát! És fátylat. Meg egy korty abból a piából se ártana. Még mindig nem fogtam fel, mi történik, de már beletörődtem a sorsomba. Nem volt más választásom. Csak abban reménykedtem, hogy sikerrel járunk. Nem sokkal később Lokival a kocsimban álltunk mint menyasszony és koszorúslány. Tükör szerencsére nem volt sehol. Valaki befogta a kocsim elé a két kecskémet, Odintól megkaptuk a varázsitalos üvegcsét, és már indultunk is. Loki búcsúzóul csókot hintett a tömegnek, baromira élvezte a helyzetet, lerítt róla. Szerintem pedig tök gáz volt az egész. Megfogtam a gyeplőt, csettintettem a nyelvemmel, és a két kecskebak nekilódult. Csak úgy szikrázott a levegő, és dörgött az ég, ahogy elemelkedett a kocsi. Hamar eltűntünk az istenek szeme elől. Óriáshon nem volt valami közel, de száguldottunk, mert rosszkedvemben istenesen meghajtottam a két kecskét. Az emberek aznap biztosan csodálkoztak, milyen villámgyorsan odébbáll a hatalmas vihar. Míg Világszéle határába nem értünk, megállás nélkül szórtam a villámokat, és küldtem a dörgést. Végül Thrym házától nem messze értünk földet, egy barlangba rejtettük a kecskefogatot, aztán gyalog mentünk tovább. Bele-beleittunk Odin varázsitalába, és mit mondjak, szinte rögtön hatott. Egyik pillanatról a másikra kellemesen csengő hangunk lett. Thrym házától néhány lépésnyire feltettük a fátylat, és próbáltunk nem úgy járni, mint két trampli. Még jó, hogy az ászok nem láttak minket. Loki, mondjuk, csak nem bírta abbahagyni a kuncogást mellettem. – Maradj már! – szóltam rá, amint felbukkant Thrym. – A végén még elszúrsz mindent.

– Kit látnak szemeim? – örült meg nekem az óriás. – Tényleg te vagy az, Freyja? – tette fel a költői kérdést a Brísing-nyakék láttán, amit Óriáshonban is mindenki ismert. – És igen! Itt van a szépek legszebbje, és hozzám jön feleségül! De te ki vagy? – kérdezte Lokit gyanakodva. – Loka, Freyja legjobb barátnője és egyben a koszorúslány. – Üdvözöllek benneteket – mondta Thrym kedvesen. – A termet már előkészítettük, mindjárt kiküldöm a szolgáimat, hogy hívják meg a vendégeket, és este meg is tarthatjuk az esküvőt. És akkor, drága Freyja, felemeled majd a fátyladat, és láthatom azt a gyönyörű arcodat? – Így legyen – csicseregtem lágy hangon. – De addig… – Addig is érezzétek magatokat otthon – vágott közbe Thrym. – Gyertek csak be, biztosan éhesek és szomjasak vagytok. Mivel kínálhatlak meg benneteket? – Köszönjük, de nem kérünk semmit – vágtam rá. – Inkább lepihennénk egy kicsit, ha nem bánod. Nagyon fárasztó volt az út. És biztosan hosszú lesz a lagzi. – Még szép! Akkora bulit csapunk, hogy beleremeg a ház, utána meg… – kiáltott fel, és rám kacsintott. Beleborzongtam. – Beleremeg, ja… – feleltem. – De hol pihenhetnénk le addig? Thrym az egyik szobába vezetett minket, ahol tényleg nyugodtan lehettünk. De neked most megmondom a frankót: nem nagyon volt tervünk. Nem tudhattuk, mi lesz este, csak azt, hogy vissza kell szereznünk Mjölnirt. Bármi áron. Hamarosan besötétedett, és egy barátságos óriásszolga bekísért minket Thrym csarnokába. Vagy száz óriás ült már ott hosszú padokon. Hangosan ujjongtak, ahogy beléptünk, és jól meg is bámultak. Legszívesebben kirohantam volna, vagy porrá zúzok mindent. Ami, persze, kalapács híján nem ment volna egykönnyen.

Thrym és az anyja mellé ültettek minket. Még egy ilyen undorító banyát! Csupa ránc volt az arca, az orra egy összeaszott pöfetegre emlékeztetett, és még nyáladzott is, pillanatok alatt kész patakok csörgedeztek előtte az asztalon. Szerencsére nem kellett sokat beszélnünk, először kajáltunk. Olyan éhes voltam, hogy két egész ökröt bepusziltam, desszertnek meg még nyolc sült lazacot (elég jól főztek ezek a Thrymék!). Lecsúszott mellé három hordó mézsör is. Thrym csodálkozva figyelt. – Ennek aztán van étvágya – jegyezte meg az állítólagos koszorúslányomnak. – Nem szokatlan ez egy istennőtől? – Hát – kezdett magyarázkodni Loki, vagyis Loka –, napok óta nem evett, annyira izgult, és annyira várta már, hogy itt lehessen veled. – Értem – válaszolta Thrym. – De mitől olyan véres a szeme? Ha rám néz, olyan, mint aki épp készül felfalni. – Ne aggódj – nyugtatta Loka. – Izgatottságában napok óta aludni sem tudott. Egészen elhúzódott a buli, a hangulat a tetőfokára hágott, Thrym csarnoka csak úgy zengett. Ha nem tudnád, az óriások elég hangosak és undorítóak tudnak lenni, amikor elengedik magukat. Egyszer még verekedés is lett a nagy ünneplésből, két óriás egymásnak esett. Gőzöm sincs, miért. Thrym anyja szedte őket szét, pontosabban egymásnak verte a fejüket, és a dolog ezzel el is volt intézve. Ez a nő aztán nem kispályás! – Így szokás ez itt, Óriáshonban – magyarázta, ahogy visszazöttyent a helyére. – Majd hozzászoksz, aranyom – vigyorgott rám a maradék két fogával. Egészen összeszorult a torkom. Ideje volt, hogy elhúzzuk a csíkot. Loki is tuti így gondolta.

– Thrym – szólt a vőlegényemhez –, az ászok megtartották, amit ígértek, megkaptad Freyját. Most te jössz. Hol van Mjölnir? – Igaz is – mondta Thrym, és az öklével az asztalra csapott. Benne is volt már jó pár hordó mézsör. – Hozzátok ide a kalapácsot! – üvöltötte, mire egyből síri csend lett a csarnokban. Nemsokára négy óriás jelent meg az ajtóban, nagy pajzzsal a kezükben. És a pajzson ott hevert Mjölnir! Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Letették az asztalra Thrym elé. Nem kellett volna túl messzire nyúlnom érte, de az óriás gyorsabb volt. Felkapta, és a magasba tartotta. – Ez itt Mjölnir – mondta a vendégeinek –, Thor híres kalapácsa. Pár nappal ezelőtt loptam el tőle, amikor az az idióta áthívott bulizni. A vendégsereg megtapsolta, és az asztalt csapkodta örömében. Jól hallottam? Tényleg azt mondta rám, hogy „idióta”? Ökölbe szorult a kezem. – Az az áruló Loki nemrég itt járt érte – folytatta –, megígértem neki, hogy visszakapják, ha cserébe enyém lesz a legszebb istennő, Freyja. És, amint látjátok, Freyja ma éjjel hozzám jön feleségül. Újabb ujjongás és tapsvihar követte a szavait. Száz bamba óriás vigyorgott rám. Majd szétrobbantam. – De természetesen eszem ágában sincs betartani, amit ígértem. Nem vagyok hülye! Miénk a világ legjobb fegyvere, amivel szépen széttrancsírozzuk az összes ászt. Ahogyan ez a nyomorult Thor is már sokszor ránk támadt. – Éljen! – visszhangzott a csarnokban. – Lapítsuk ki az ászokat, már holnap! Most végük! – Jó, jó, de először összeházasodunk – üvöltötte Thrym –, ami nem lesz hosszú menet, elég, ha a menyasszony meg a vőlegény

megcsókolja egymást. Szóval, Freyjám – fordult felém. – Eljött a mi időnk. Állj fel, és emeld fel a fátyladat, hogy megcsókolhassalak. Majdnem elhánytam magam ettől az undorító vigyortól. Most mit tegyek? A ruhám szélét gyűrögettem, és lassan felálltam. A francba is, mibe keveredtem?! Thrym lerakta Mjölnirt az asztalra. Biztos meg akart ölelni a csók után. Aztán már fel is rántotta a fátylamat – és meglátta a szakállas képemet. Ez volt az első pillanat aznap, amit igazán élveztem. Leesett az az undorító óriásálla, szóhoz sem jutott, csak tátogott, mint a partra vetett hal. A többi óriás is ledermedt, és döbbenten bámulták a jelenetet. És akkor aztán tényleg beleremegett a ház a buliba, ahogyan azt eredetileg tervezték. Oké, talán nem pont úgy. És nem is csak a ház. A lényeg, hogy felkaptam Mjölnirt, és nekik estem. De ne is pazaroljunk erre több szót. Odintól tudom, hogy ti, emberkölykök men�nyire félősek és beszarik vagytok. Nem feltétlenül nektek való, ahogyan Mjölnirrel, khm, hogy is mondjam, „megdolgoztam” száz óriás agyát. Na de annyit elárulok, hogy amikor először megpörgettem a kalapácsomat, Loki villámgyorsan bebújt az asztal alá, és csak akkor mászott újra elő, amikor már csend volt. Síri csend. Mjölnir szép munkát végzett. Letöröltem a homlokomról az izzadságot, és összefogtam a ruhámat. – Menjünk – biccentettem Lokinak. Bólintott, és a következő pillanatban már ki is viharzottunk az ajtón. Egyértelmű volt, hogy ezek után esélyünk sincs békét kötni az óriásokkal. De legalább visszakerült hozzánk Mjölnir, és ez volt a lényeg. Asgardban rendesen körbeünnepeltek minket, Odin mindenkit meghívott a csarnokába, ahol hajnalig ment a parti. El sem tudom mondani, milyen boldog voltam, és hogy megkönnyebbültem. Még a szakállas menyasszonyos vicceket is elengedtem a fülem mellett.

Ami miatt viszont paráztam, az a magas hangom volt, de szerencsére néhány nappal később az is elmúlt, ahogyan Odin ígérte. Meg kellett esküdnöm, hogy többet nem piálok ilyen sokat, és egy este maximum egy hordó mézsört iszom. Ezt szépen be is tartom – kivéve, ha Odin éppen félrefordítja a fejét.