Horgas Judit
A NEGYEDIK ÁSZ illusztrátor | Macsinka Zsolt | 10-11. oldal
A negyedik ász
10
A félszemű unikornis remegve állt fel a kártyaasztaltól. Máskor hófehér szőre sárgás színt öltött, ahogy lassan lecsavarta szarvát, és az asztalon tornyosodó halom tetejére dobta. Volt ott minden: sárkányfog és szfinxköröm, sellőpilla és sziréntincs, boszorkányseprű és varázspálca. Egy homályos, bedugaszolt üvegben mérges dzsinn ugrándozott. A bűvös kardnak csak a markolata, a láthatatlanná tevő köpenynek csak a sarka látszott ki. A Hét Holló kocsmában komor volt a hangulat. Három nap, három éjjel megállás nélkül peregtek a kártyalapok, és a vendégek sorra elveszítették legértékesebb kincseiket. Az asztalnál már csak két játékos ült: az aranyhal és az idegen. A többi vendég hátrébb húzódott, és a poharába rejtette arcát. Oda suttogták, amit mindannyian gondoltak: – Hamiskártyás! Az idegen csak mosolygott, és mintha hallotta volna, mit gondolnak, széttárta a kezét: – Matematika... meg egy kis szerencse. Az aranyhal elgondolkodva nézte a lapjait. A kocsmában minden szem rászegeződött. – Tartom – döntött végül. Bal uszonya alól kirántott egy gyémántosan szikrázó pikkelyt, és az asztal közepére dobta. – A három kívánság. Az idegen érdeklődve forgatta a pikkelyt. – Hogy működik? – Megdörzsölöd, elmondod a kívánságot, aztán örülsz, hogy teljesült. Egyszerű. Az idegen bólintott. A negyedik ászt úgy tette le, mintha a tenyeréből ugrott volna elő. A Hét Holló közönsége egy emberként hördült fel.
Az aranyhal szomorkásan mosolygott, és kihörpintette poharából az utolsó korty mézsört. – Legalább lesz időm a gyerekekre. A kertet is rendbe kéne hozni... Nehézkesen feltápászkodott, és az ajtó felé bicegett. Ahogy visszafordult, a színe homokszürke volt, mint akármilyen közönséges halnak. – Mégis..., mihez kezdesz ezzel a sok holmival? – Khm..., anyaggyűjtés – krákogott az idegen, és még mélyebben a szemébe húzta a kalapját, mintha zavarban lenne. – Méghogy anyag? És gyűjtés? – hüledezett a vasorrú bába, aki a mézsört mérte. A sarokban kucorgó óriás fenyegetően előlépett és kihúzta magát. Az idegen nagyot sóhajtva levette kalapját, az asztalra dobta, és megdörzsölte kopaszodó fejét. – Mesékhez..., mert... végül is nem szégyen, elmondhatom, bárkivel előfordulhat..., szóval... nem volt új ötletem. Író vagyok, meseíró..., de... nem jutott eszembe semmi új. A Hét Holló vendégei még közelebb nyomakodtak. Az idegen most valahogy kisebbnek tűnt. Az aranyhal visszafordult az asztalhoz. – Talán..., ha mi..., ha elmesélnénk néhány megtörtént esetet..., nem lenne szükséged minderre..., vissza is adhatnád... Az idegen készségesen bólogatott. Az aranyhal, aki ismét narancspiros színben pompázott, a pultos felé fordult. – Boszorkány! Mézsört mindenkinek! Hosszú esténk lesz. HORGAS JUDIT
11