Horgas Judit | A NEGYEDIK ÁSZ

Horgas Judit

A NEGYEDIK ÁSZ illusztrátor | Macsinka Zsolt | 10-11. oldal

A negyedik ász

10

A félszemű unikornis remegve állt fel a kártyaasztaltól. Máskor hófehér szőre sárgás színt öltött, ahogy lassan lecsavarta szarvát, és az asztalon tornyosodó halom tetejére dobta. Volt ott minden: sárkányfog és szfinxköröm, sellőpilla és sziréntincs, boszorkányseprű és varázspálca.

Egy homályos, bedugaszolt üvegben mérges dzsinn ugrándozott. A bűvös kardnak csak a markolata, a láthatatlanná tevő köpenynek csak a sarka látszott ki.

A Hét Holló kocsmában komor volt a hangulat.

Három nap, három éjjel megállás nélkül peregtek a kártyalapok, és a vendégek sorra elveszítették legértékesebb kincseiket. Az asztalnál már csak két játékos ült: az aranyhal és az idegen. A többi vendég hátrébb húzódott, és a poharába rejtette arcát.

Oda suttogták, amit mindannyian gondoltak: – Hamiskártyás!

Az idegen csak mosolygott, és mintha hallotta volna, mit gondolnak, széttárta a kezét: – Matematika... meg egy kis szerencse.

Az aranyhal elgondolkodva nézte a lapjait.

A kocsmában minden szem rászegeződött.

– Tartom – döntött végül. Bal uszonya alól kirántott egy gyémántosan szikrázó pikkelyt, és az asztal közepére dobta. – A három kívánság.

Az idegen érdeklődve forgatta a pikkelyt.

– Hogy működik?

– Megdörzsölöd, elmondod a kívánságot, aztán örülsz, hogy teljesült. Egyszerű.

Az idegen bólintott. A negyedik ászt úgy tette le, mintha a tenyeréből ugrott volna elő. A Hét Holló közönsége egy emberként hördült fel.

Az aranyhal szomorkásan mosolygott, és kihörpintette poharából az utolsó korty mézsört.

– Legalább lesz időm a gyerekekre. A kertet is rendbe kéne hozni...

Nehézkesen feltápászkodott, és az ajtó felé bicegett. Ahogy visszafordult, a színe homokszürke volt, mint akármilyen közönséges halnak.

– Mégis..., mihez kezdesz ezzel a sok holmival?

– Khm..., anyaggyűjtés – krákogott az idegen, és még mélyebben a szemébe húzta a kalapját, mintha zavarban lenne.

– Méghogy anyag? És gyűjtés? – hüledezett a vasorrú bába, aki a mézsört mérte. A sarokban kucorgó óriás fenyegetően előlépett és kihúzta magát. Az idegen nagyot sóhajtva levette kalapját, az asztalra dobta, és megdörzsölte kopaszodó fejét.

– Mesékhez..., mert... végül is nem szégyen, elmondhatom, bárkivel előfordulhat..., szóval... nem volt új ötletem. Író vagyok, meseíró..., de... nem jutott eszembe semmi új.

A Hét Holló vendégei még közelebb nyomakodtak. Az idegen most valahogy kisebbnek tűnt. Az aranyhal visszafordult az asztalhoz.

– Talán..., ha mi..., ha elmesélnénk néhány megtörtént esetet..., nem lenne szükséged minderre..., vissza is adhatnád...

Az idegen készségesen bólogatott. Az aranyhal, aki ismét narancspiros színben pompázott, a pultos felé fordult.

– Boszorkány! Mézsört mindenkinek! Hosszú esténk lesz.

HORGAS JUDIT

11