Inczédy Tamás
PARADICSOM ÉS RETEK illusztrátor | Macsinka Zsolt | 12-13. oldal
Paradicsom és retek – Pszt! – szólt a retek, de nem felelt senki. A hűtőszekrényben mindenki aludt, vagy legalábbis úgy tett. A retek újra próbálkozott. – Hé, te, piros, hozzád beszélek! Erre már odafordult a paradicsom. – Nem is beszéltél, csak pisszegtél. – Mindegy! Figyelj csak, kérdezni szeretnék valamit. – Hagyjál aludni. – De te is észrevetted?! – Mit kellett volna észrevennem? – Hogy egyformák vagyunk! Mintha egymás tükörképei lennénk! – Mi?! – Igen, mi! Pirosak vagyunk és gömbölyűek. Vagyis egyformák. A paradicsom arcán fölényes mosoly futott át. – Ne nevettess, retek! Én paradicsom vagyok, nálad sokkal pirosabb és gömbölyűbb. Ráadásul olyan édes, hogy tulajdonképpen gyümölcsnek számítok. – Ugyan már! Zöldségeket beszélsz – erősködött a retek –, valld be, hogy egyformák vagyunk! – Dehogy vagyunk egyformák! Te a föld alatt nőttél fel undorító giliszták közt, én meg a levegőben, szabad szelek szárnyának szelíd szimogatásában. – Miért beszélsz ilyen furcsán? – Alliteráció. Te még bizonyára nem hallottál róla. Az egy művészi eszköz.
12
MACSINKA ZSOLT rajzai
– Tudom, mi az alliteráció, de szimogatásról még nem hallottam. – Hát, tulajdonképpen simogatás, csak úgy nem alliterál. Még dolgozom rajta. – Szerteszét szárnyaló szabad szelek szerelmes szavainak szelíd szerenádjában? A paradicsom ízlelgette a fordulatot, aztán így szólt: – Nektek, retkeknek bizonyára rengeteg időtök van gondolkodni a föld alatt. De akkor sem vagyunk egyformák! – Lehet, hogy nem vagyunk egyformák, de nagyon hasonlítunk! – Ha olyan nagyon hasonlítanánk, nem erőlködnél, hogy mindenáron bebizonyítsd, mennyire hasonlítunk. – Csupán megállapítottam, hogy tulajdonképpen egyformák vagyunk! – De nem! – De igen! – Nem! – De! A paradicsom és a retek annyira belemerült a vitába, hogy észre sem vették, amikor nyílt a hűtőszekrény ajtaja és egy kéz nyúlt be rajta. A kéz kivette és vágódeszkára tette őket néhány más
zöldséggel együtt. A retek néhány pillanat múlva csodálkozva nézett magára. – Hiszen engem kettészeltek – mondta, de a kés ebben a pillanatban újra keresztülvágta –, vagyis néggyé, izé, akarom mondani, nyolccá. – Hogy te milyen gyönyörű fehér vagy belülről! – álmélkodott a paradicsom. – Tényleg van bennünk némi hasonlóság. De ekkor a paradicsom került kés alá. A retek megütközve bámulta. – Paradicsom, te szörnyen gusztustalan vagy! Folyik ki a beled és tocsognak a magvaid. Dehogy hasonlítok én rád! – De, nagyon hasonlítunk egymásra – erősködött most már a paradicsom –, te magad mondtad! – Á, csak vicceltem! Mi ketten egyáltalán nem hasonlítunk! – De igen! – De nem! – De! – Nem! Így veszekedtek még akkor is, amikor a nagy tál salátában csücsültek apróra szeletelve. Mégsem tudták eldönteni, melyiküknek van igaza. INCZÉDY TAMÁS
13