Inczédy Tamás | PARADICSOM ÉS RETEK

Inczédy Tamás

PARADICSOM ÉS RETEK illusztrátor | Macsinka Zsolt | 12-13. oldal

Paradicsom és retek – Pszt! – szólt a retek, de nem felelt senki. A hűtőszekrényben mindenki aludt, vagy legalábbis úgy tett.

A retek újra próbálkozott.

– Hé, te, piros, hozzád beszélek!

Erre már odafordult a paradicsom.

– Nem is beszéltél, csak pisszegtél.

– Mindegy! Figyelj csak, kérdezni szeretnék valamit.

– Hagyjál aludni.

– De te is észrevetted?!

– Mit kellett volna észrevennem?

– Hogy egyformák vagyunk! Mintha egymás tükörképei lennénk!

– Mi?!

– Igen, mi! Pirosak vagyunk és gömbölyűek. Vagyis egyformák.

A paradicsom arcán fölényes mosoly futott át.

– Ne nevettess, retek! Én paradicsom vagyok, nálad sokkal pirosabb és gömbölyűbb. Ráadásul olyan édes, hogy tulajdonképpen gyümölcsnek számítok.

– Ugyan már! Zöldségeket beszélsz – erősködött a retek –, valld be, hogy egyformák vagyunk!

– Dehogy vagyunk egyformák! Te a föld alatt nőttél fel undorító giliszták közt, én meg a levegőben, szabad szelek szárnyának szelíd szimogatásában.

– Miért beszélsz ilyen furcsán?

– Alliteráció. Te még bizonyára nem hallottál róla. Az egy művészi eszköz.

12

MACSINKA ZSOLT rajzai

– Tudom, mi az alliteráció, de szimogatásról még nem hallottam.

– Hát, tulajdonképpen simogatás, csak úgy nem alliterál. Még dolgozom rajta.

– Szerteszét szárnyaló szabad szelek szerelmes szavainak szelíd szerenádjában?

A paradicsom ízlelgette a fordulatot, aztán így szólt: – Nektek, retkeknek bizonyára rengeteg időtök van gondolkodni a föld alatt. De akkor sem vagyunk egyformák!

– Lehet, hogy nem vagyunk egyformák, de nagyon hasonlítunk!

– Ha olyan nagyon hasonlítanánk, nem erőlködnél, hogy mindenáron bebizonyítsd, mennyire hasonlítunk.

– Csupán megállapítottam, hogy tulajdonképpen egyformák vagyunk!

– De nem!

– De igen!

– Nem! – De! A paradicsom és a retek annyira belemerült a vitába, hogy észre sem vették, amikor nyílt a hűtőszekrény ajtaja és egy kéz nyúlt be rajta. A kéz kivette és vágódeszkára tette őket néhány más

zöldséggel együtt. A retek néhány pillanat múlva csodálkozva nézett magára.

– Hiszen engem kettészeltek – mondta, de a kés ebben a pillanatban újra keresztülvágta –, vagyis néggyé, izé, akarom mondani, nyolccá.

– Hogy te milyen gyönyörű fehér vagy belülről!

– álmélkodott a paradicsom. – Tényleg van bennünk némi hasonlóság.

De ekkor a paradicsom került kés alá. A retek megütközve bámulta.

– Paradicsom, te szörnyen gusztustalan vagy!

Folyik ki a beled és tocsognak a magvaid. Dehogy hasonlítok én rád!

– De, nagyon hasonlítunk egymásra – erősködött most már a paradicsom –, te magad mondtad!

– Á, csak vicceltem! Mi ketten egyáltalán nem hasonlítunk!

– De igen!

– De nem!

– De! – Nem! Így veszekedtek még akkor is, amikor a nagy tál salátában csücsültek apróra szeletelve. Mégsem tudták eldönteni, melyiküknek van igaza.

INCZÉDY TAMÁS

13