Victor András | HÁNY LÁBA VAN A SZÁZLÁBÚNAK?

Page 1

Hány lába van a százlábúnak? A százlábúak minden természetjáró számára ismerős lények. Persze a „százlábú” elnevezés csak azt jelzi, hogy az állatnak sok lába van. Mennyi a sok? Némelyiknek 30 lába van, de olyat is ismerünk, amelyiknek 200. Mire kell ez? A százlábúak fürge éjszakai ragadozók. Hosszú, hajlékony testükkel bármerre gyorsan fordulnak, így kapják el áldozatukat. Egy hasonló állatcsoportnak ezerlábúak a neve. Nekik még több lábuk van; a csúcstartónak – nagyítóval megszámolták – 1306. Az ezerlábúak avarban vagy kövek alatt élnek, némelyik a földben. Korhadó növények darabjaival táplálkoznak, és nem gyorsak. Parányi lábaikat ugyan szaporán mozgatják, mégis viszonylag lassan haladnak. A legismertebb ezerlábú nálunk a vaspondró. Kb. 30 cm hosszú, hajlékony teste hozzávetőleg 50 szelvényből áll, s mindegyiken 2 pár láb van. Időnként tömegesen nekiindulnak új élőhelyet keresni, ilyenkor bevonulhatnak a lakásokba is. A rákoknak is sok lába van, szám szerint 10. S az első pár lábukon többnyire kisebbnagyobb olló is található. A pókok 8, a rovarok 6 lábon élnek. De még így is vezetnek a békák, gyíkok és emlősállatok előtt, amelyeknek csak 4 lábuk van. A madaraknak még kevesebb:

kettő, mert hajdani őseik első pár lába az évmilliók során szárnnyá alakult. Érdekes, hogy sok madár pihenés vagy alvás közben egylábúnak látszik, annyira felhúzza a másikat, egészen a hasáig. Még jó, hogy el nem dől. Nekünk, embereknek két lábunk van, bár őseink még négylábúak voltak. Történetünk hasonlít a madarakéhoz, csakhogy a mi elődeink mellső lábai kezekké fejlődtek. Két lábon persze nehezebb az állás. Nem csoda, hogy az embergyereknek még állni is meg kell tanulnia. Bezzeg a vándorló gnú-csapatban született gnú percekkel a megszületése után lábra áll, és megy a csordával. Minden állatnak csak egy feje van. Nekünk is, de az agyunk két féltekéből áll, és jellemző különbségek vannak a bal és a jobb agyfélteke működése között. A bal a tudatos tervezésben erős, a jobb inkább a formák meglátásában. Ez a „szakosodás” gazdagítja agyunk működését.

15


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.