Kapitány Máté | HÁROM KÍVÁNSÁG

Kapitány Máté

HÁROM KÍVÁNSÁG illusztrátor | Pap Kata | 20-21. oldal

Három kívánság Pedig milyen kitartóan várakoztam, milyen türelmesen ücsörögtem ott a tó partján, mire észrevettem arany csillogását a víztükör alatt. És micsoda páratlan sebességgel, de komolyan, a Supermannél is gyorsabban vetődtem oda, és kaptam el. És hiába ficánkolt tenyeremben apró testéhez képest meglepő erővel, el nem engedtem volna a világ minden kincséért sem, nem, amíg nem teljesíti három kívánságomat. Mert az aranyhalak ezt teszik, ez köztudott, hármat lehet kívánni tőlük, és ők mindhármat teljesítik. De ez itt, az én aranyhalam, akiért olyan nagyon megküzdöttem, csak vonaglott és csapdosott, pedig már torkom szakadtából üvöltöztem a három kívánságot. Hogy tudni akarok repülni, mindig ötöst akarok matekból, és varázsló akarok lenni, mert akkor teljesíthetem magamnak, amit csak kigondolok. De a hal továbbra is tátogott, a szemében nem láttam mást, csak félelmet, vagy talán még azt sem, inkább valami buta ürességet. Rettenetesen csalódott voltam, és dühömben már-már kihajítottam a szárazfölre, hadd szenvedjen. Ám ekkor megszólalt. Halkan, alig kivehetően, de egyértelműen emberi szavakkal súgta: – Dobj vissza, kérlek…

20

PAP KATA rajzai

Szóval tud beszélni, de a kívánságaimat mégsem teljesíti? Hogyisne, én aztán nem dőlök be neki!

– Előbb teljesítsd a három kívánságomat!

– dörrentem rá. – Aztán majd beszélhetünk visszadobásról.

Az aranyhal kétségbeesetten próbált újra szabadulni. Tekergett, pikkelyes testével igyekezett átsiklani markomon.

– A három kívánságot! – kiáltottam. Éreztem, hogy fogytán az ereje, kopoltyúját billegteti, mint aki levegő után kapkod.

– Nincs varázserőm – suttogta –, nincs semmi ilyesmim. Csak beszélni tudok, de látom, hogy ez is inkább átok, mint áldás.

– Hazudsz – sziszegtem, de kezdtem érezni, hogy igazat mond. És mikor már alig mozgott, megrémültem. Mi ütött belém? Miféle kegyetlenség öntött el? Tényleg annyira fontos ez a három kívánság? Fontos, igen, hiszen tényleg nagyon akarok repülni, varázsolni és érteni a matekot.

De ez a szegény hal kínlódik a szorításomban.

– Ne haragudj! – szakadt ki belőlem, és már engedtem is vissza a tóba. Csobbant, alámerült, egy darabig csak hevert mozdulatlanul, de aztán szerencsére, evezni kezdett a farokúszóval,

felélénkült a vízben. Már indultam volna, amikor kidugta fejét, és utánam szólt.

– Köszönöm, hogy megkíméltél. Most arra kérlek, adj ennem, éhes vagyok.

Benyúltam a táskámba. A szendvicsemből még maradt valamennyi. Lecsíptem belőle néhány falatot, és bedobtam a tóba. Jóízűen falatozott.

Aztán újra megszólalt.

– Ez jól esett, köszönöm. Már csak arra kérlek, segíts a testvéreimnek. Ott lentebb, a part mentén egy halász hálójába gabalyodtak. Nem akarom, hogy bántódásuk essék.

Bólintottam, megkerestem a hálót, kiengedtem a beleakadt aranyhalakat.

Mikor visszaértem a halamhoz, hogy elköszönjek tőle, mintha mosolygott volna, pedig haltól ilyet ritkán látni.

– Azt hiszem, írni fogok egy mesét rólad. Az emberről, aki egy hal három kívánságát teljesítette.

Azzal lebukott a felszín alá, és elvillant a semmibe. Jó ideig álltam még a parton, már sötétedett, mikor végre hazaindultam. Menet közben arra gondoltam, hogy csodatevőnek lenni sem olyan rossz dolog.

KAPITÁNY MÁTÉ

21