Kovács Zoltán Tibor | A HOPPON MARADT BOSZORKÁNY

A hoppon maradt boszorkány

MOLDOVÁN MÁRIA rajzai

A boszorkány épp a legújabb varázskönyvét lapozgatta, amikor észrevette, hogy két oldal összeragadt. Óvatosan szétválasztotta a lapokat. – Ezt a két oldalt még nem is láttam! – motyogta horgas orra alatt. … A legenda szerinti kívánságokat teljesítő aranyhal lelőhelye… Halászleányok és halászlegények keresik időtlen idők óta… X jelöli a helyet, ahol az aranyhalat leled…

A boszorkány a bibircsókjaihoz kapott, majd megragadta a varázsseprűjét, és az ablakon át egyenesen a könyvben jelölt helyre repült. De ott csak növényekkel sűrűn benőtt, mocsaras és lápos tavat látott. – Az a vacak varázskönyv biztosan régebbi kiadás lehet… – dünnyögte és visszarepült a házába. Útközben azonban támadt egy remek ötlete.

Hazaérve odasietett a könyvespolcához, és némi keresgélés után leemelt egy varázskönyvet. Göcsörtös kezével lapozgatta: … Arany, aranyásó, aranyeső, aranyfog, ARANYHAL… – Aha, ez az! Lássuk a hozzávalókat: • Egy bokréta vízililiom a világ legtisztább vizéből • Három szikkadt szúnyoglárva • Hét piros szemű vízipók pirítva, sózva vagy ecetbe mártva • Valamint tizenkét kiskanál békanyál… – Ezekből mind van a kamrámban! – kacagott örömében. – Ráadásul pont a recept kétszerese! Miért ne készíthetnék egyből két aranyhalat? – dörzsölte össze csontos, száraz kezét, majd hozzálátott. Szorgosan dobálta a szükséges alapanyagokat két egymás mellé tett rézüstbe, és míg az egyiket a jobb kezével balra kavarta, addig a másikat a bal kezével jobbra keverte. Néhány órával később el is készült mind a két kotyvalék, és az egyikben lány aranyhal, a másikban fiú aranyhal úszkált boldogan.

A boszorkány – és fekete macskája – vágyakozva nézegette a két aranyhalat, aztán úgy döntött, összeönti őket, és szerencsét próbál. – Van néhány bibircsókom… – motyogta a boszorkány, majd megköszörülte a torkát és a rézüst fölé hajolt. – Mindegyik akkor keletkezett rajtam, amikor átkot szórtak rám. A bibircsókok rossz tulajdonsága, hogy csak akkor tűnnek el, ha az átkot visszavonják, és csak az vonhatja vissza, aki az átkot küldte.

De az aranyhalak nem fi gyeltek a boszorkányra, mert éppen egymás kívánságait teljesítették, és mire a boszorkány felocsúdhatott volna, eltűntek. A boszorkány megfogadta, hogy többet nem rendel az internetről varázskönyvet, és nem készít két varázslatot egyszerre. KOVÁCS ZOLTÁN TIBOR

Az óceán feneke

Vajon a tavaknak, tengereknek, óceánoknak is vannak testrészeik? Természetesen nincsenek. Akkor miért beszélünk a fenekükről? És hogyan mutatják ezerféle arcukat, ha nincs se orruk, se szájuk? Hogyan nyelik el a beledobott kavicsot torok nélkül?

A kézzel nem fogható jelenségek kifejezésére sokszor olyan szavakat hívunk segítségül, amiket a mindennapokban is használunk, és akár meg is tudunk mutatni magunkon vagy a környezetünkben. Az egyik leggyakoribb módszer, hogy úgy teszünk, mintha a tárgyak, természeti jelenségek emberek lennének, és a velük kapcsolatban használt kifejezéseket vesszük elő ezek leírásakor is.

Így van ez a fenti példákban is. Emberként gondolunk a nagy vizekre, amikor a fenekükről beszélünk: ha ráülünk, alulra kerül, és a formája is olyan, mint amikor a tó vagy az óceán mélyén gödröket alakít ki a folytonos hullámzás.

Mivel kicsi korunktól folyamatosan tapasztaljuk, milyen, amikor valakinek derűs vagy éppen mérges gondolatok tükröződnek az arcán, könnyebben megértjük a tenger viselkedését is, ha az emberek változatos arckifejezéséhez hasonlítjuk a nyugodt, napsütötte vagy éppen a nagy hullámokat verő, viharos vizet.

Ugyanígy naponta többször átéljük, hogyan tűnik el az étel a szánkból, amikor lenyeljük, így

ezzel a szóval mindenki számára jól érzékeltethető, hogy valami örökre odaveszik egy folyóban vagy tóban.

Ezt a nyelvi trükköt használjuk, amikor azt mondjuk, a dér megcsípte a leveleket, már csak néhány parázs pislog a kandallóban, vagy a tél után ébredezik a természet, és ezért lesz szeme a kukoricának és a szőlőnek, szája a zacskónak, füle a táskának, garatja a malomnak.

A bemutatott példák hasonló folyamat kétféle típusához tartoznak. Adér csípése, a parázs pislogása, a tél ébredezésea megszemélyesítés példái: ekkor olyan cselekvéssel vagy tulajdonsággal ruházzuk fel a természeti jelenségeket és az élettelen tárgyakat, amelyek jellemzően emberiek. Amikor pedig testrészekkel azonosítottuk a jelenségeket közös tulajdonság alapján, metaforákat alkalmaztunk.

A megszemélyesítést és a metaforát a költők is gyakran használják. Petőfi versében az óceán a költő szomorúságának határtalanságát és mélységét fejezi ki, amihez képest öröme csupán akkora, mint egy apró, nehezen megtalálható gyöngy a vízben.

A metafora és a megszemélyesítés fordítva is működik. Természeti jelenségeket és élettelen tárgyakat leíró szavakat is használhatunk emberi cselekedetek, érzések kifejezésére. Eleinte bimbózik, majd kivirágzik a szerelem, akárcsak egy szép virág. Aki gyengének érzi magát, az hervadt, mint a tápanyag nélküli növény. Valakinek elborul az arca bánatában vagy dühében, mint a vihar előtti égbolt, sőt villámokat szór a szeme, mások csak fortyognak magukban, mint a száz fokon lobogó víz a fazékban. Aki szeszélyesen viselkedik, az hullámzó kedélyű: hol jó a kedve, hol rossz, azaz a hangulata hol fent, hol lent van, mint a hullámzó víz.

Te mindig szavakba tudod önteni az érzéseidet? Melyeket élted át a fentiek közül?

„A bánat? egy nagy óceán. S az öröm? Az óceán kis gyöngye. Talán, Mire fölhozom, össze is töröm.”

PARAPATICS ANDREA