Kelemen Tamás | ERŐS JELSZÓ

Erős jelszó

Xenogerón, a híres mágus oldalra vetődött. Vén reflexei megmentették: a lecsapó villám hűlt helyét találta el. Földet érve csak gurult, míg a kert szélén álló tábláig ért. Ott összekuporodott, reszketett. Percek óta az életéért küzdött. A saját kertjében.

Xenogerón ugyanis elfelejtette házának jelszavát. Háromszor próbálkozott hiába, mire a mágikus biztonsági rendszer megelégelte a dolgot és aktiválta magát, hogy elbánjon a betolakodóval. Xenogerón épphogy elkerült egy Lángoló Londínert, egy Hisszenő

Halállepkét és az imént egy Irgumburgum Istennyilát. Csupa halálos varázslat, amelyeket ő helyezett el egykor – de nem maga ellen.

Most lapult, rágta a körmét, és nem értette, minek kellett ez a rengeteg pusztító varázslat. Mi ellen? Ki ellen?

Aztán felpillantott a táblára, és eszébe jutott. Ó. Tényleg. A táblán ugyanis ez állt:

Idegeneknek és nejemnek belépni tilos!

Nagy, vörös betűkkel.

Mert Xenogerón, mit szépítsük, utálta az idegeneket. Úgy vélte, szomszédságában csupa veszélyes, gonosz lény él. Törpék, gnómok, manók, koboldok és így tovább.

Egy tisztességes varázslónak pedig joga van minden eszközzel megvédeni a birtokát, vagy nem? (Hogy a felesége miért került a táblára, az egy másik történet.)

Nahát, mondta magában, semmi gond, mindjárt eszembe jut a jelszó és… Ám a háza ekkor kapcsolt rá igazán: jött a Ragályos Rotunda, Zsuzska Zsarátnokos Zsebe, és végül… a Vihogó Vésztánc. Xenogerón nézte a hömpölygő lávafolyamot, és eltűnődött, hogy talán túlzásba vitte ezt a fene nagy biztonságot. Te jó ég, hiszen a Vihogó

Vésztáncot hét különböző királyságban betiltották.

– Ahm – harákolt mellette valaki.

Megpördült: egy törpe állt ott.

’Napot.

Jó napot! – rebegte Xenogerón.

Megszokott magabiztossága a telkével együtt párolgott el.

– Szépen vagyunk. Elfelejtette a jelszavát?

– I-igen.

– Megesik – bólogatott a törpe. – Te jó ég, beépített egy Vihogót is?

– Honnan ismeri? – nézett nagyot Xenogerón.

– Volt egy máguspajtásom, aki egyszer eleresztett egyet. Még száz év, és szabadul.

Ó.

– Jelszó emlékeztetőt állított be?

– Tényleg! – ugrott talpra a varázsló.

Egy gyors intés, és már fel is villant a levegőben a felirat:

Miért vigyorog a kerti törpe?

Xenogerón elvörösödött.

– Bocsánat, tudja, az úgy volt…

– Ugyan – legyintett a törpe. –Mi rosszabbakat mesélünk a bányában.

Na, feleljen!

Xenogerón lehajtotta a fejét.

– Mert csiklandozza a fenekét a fűszál. És huss, a mágikus viharfelhők, vulkánok eltűntek, mintha nem is lettek volna.

– Na, csak sikerült – fordult el a törpe. – Ha gondolja, valamikor ránézhetek, talán tudok ajánlani jobb megoldást.

– Csakugyan?

– Persze, nekünk is mindent be kell vetnünk a vakondok ellen. Rájárnak az aranyra.

Ó. Nos, köszönöm – Xenogerón

tétován kinyújtotta a jobbját, de a törpe már elballagott.

A varázsló nagyot sóhajtott, és elindult kertje romjain át a bejárathoz.

Még nem jutott eszébe, hogy a pótkulcs a nejénél van.

KELEMEN TAMÁS

LÁNG ANNA rajzai