Hollós Máté
LEHET-E EGY TÖBB, MINT A SOK 26-27. oldal
Lehet-e egy több, mint a sok Vajon jobb-e az a zene, amelyet egyetlen hangszer játszik, mint amelyiket több? Azt is kérdezhetjük, hogy jobb-e, amit sokan játszanak, mint ami csak egy hangszeren szólal meg? Elsőre talán azt gondoljuk, vonzóbb egy zenekari mű, mint amikor egyetlen gitár, zongora, hegedű vagy fuvola szól. Próbáljuk megmérni! Ha kiteszünk egy hangerőmérőt, a zenekar hallatán magasabbra leng ki a mutatója, mint egyetlen hangszertől. De a fülünk ugyanilyen műszer? A harsogó zongora kevesebb decibelt – ez a hangerő mértékegysége – produkál, mint a sok fúvós, vonós, ütős együttesen. A gitár halkabb hangszer, még a harsány akkordjai sem mutatnak olyan hangerőt, mint néhány
vonós vagy fúvós hangszer közös játéka. De a viszonylag hangos gitárszót hangosnak halljuk, az aránylag halk zenekari hangzást, amely talán közel ugyanannyi decibel, halknak. Vagyis a hallgató összefüggéseket érzékel: ez most több akar lenni, az kevesebbnek mutatkozna. Ha egy nagyobb együttes, zenekar játszik, akkor sem mindenki állandóan fújja-vonja. Vannak pillanatok, amelyekben egy-egy hangszer egyedül marad, szólózik (solo [ejtsd: szóló] olaszul azt jelenti, egyetlen, egyedülálló). Ezek a zenedarabok különösen
26
fontos pillanatai. Ilyenkor a zeneszerző valamit kiemel, mintha valamire ráirányítaná a fénysugarat, ráközelítené a kamerát. A szólam egyedül mondja a magáét, minden figyelmünk rá összpontosul. A romantikus operák szerelmi kettőseiben a nő és a férfi énekes sokszor egymástól nagyon eltérő zenei motívumokat énekel, de amikor a történet szerint kiteljesedik a szerelmük, azonos szólamot énekelnek (legfeljebb a nő egy oktávval magasabban). Az azonos dallam éneklését vagy hangszerjátékát olaszul úgy nevezik: unisono [ejtsd: uniszónó], jelentése: egybehangzó. A szerelmi kettős azt fejezi ki, hogy mindketten ugyanazt gondolják, ugyanazt akarják.
A zeneszerzők szívesen írnak át eredetileg nagyobb együttesre, zenekarra komponált, másoktól származó vagy saját zenéket elsősorban zongorára, netán gitárra. De gyakori a fordított irány is: egy zongoradarabot meghangszerelnek akár nagyzenekarra is. Ennek legtöbbször gyakorlati oka van. Liszt Ferenc korában még nem volt se rádió, se lemezjátszó, valamelyik távoli városban, főleg kisebb helyen egy népszerű zenekari mű vagy operarészlet úgy terjedhetett, hogy például Liszt áttette zongorára, és hangversenyén előadta. Kevesebb volt-e a mű azáltal, hogy nem voltak jelen az énekesek, nem szólt megannyi hangszer? Nem. Liszt ugyanis nemcsak érzékletesen hangszerelte át az eredeti zenét egyetlen zongorára, hanem – akkoriban példátlan – virtuóz játéktechnikájával is elkápráztatta a közönséget. Egy tehát lehet ugyanolyan értékű, néha még nagyobb hatású, mint több. Ami a hangerőt illeti, figyeld meg, hogy ha egy színész verset mond, elbeszélést olvas fel, a legfontosabb mondanivalóknál általában halkabban beszél. Csak olyankor kiabál, amikor valami harsányat ábrázol, a hangerővel is hangulatot kelt. A lényeg csöndben nagyobbat szól…
HOLLÓS MÁTÉ