Kelemen Tamás | A KÍVÁNSÁGFALÓ HARCSA

Kelemen Tamás

A KÍVÁNSÁGFALÓ HARCSA illusztrátor | Moldován Mária | 28-29. oldal

A kívánságfaló harcsa

28

– Jó tett helyébe jót várj, kívánságod máris teljesült – mondta az aranyhal, azzal lebukott a víz alá, magára hagyva a szegény embert, hogy boldogan éljen, míg meg nem hal. Ő maga kevésbé boldogan úszott lefelé, majd megpillantotta az alámerülő gyöngyöt. Gyorsan uszonya közé fogta, és a tó fenekére vitte. A harcsa már várta a mélyben.

– Késtél – förmedt az aranyhalra.

– Sokáig tanakodott a kívánságán, de itt van, meghoztam – nyújtotta felé a gyöngyöt a hal.

A harcsa fitymálva nézte.

– Csak ennyi?

– A harmadik a héten. Három kívánság, minden kívánság teljesítésekor születik egy gyöngy. Amit te felfalsz – tette hozzá a hal csüggedten.

– Fel ám – mondta a harcsa, és így is tett. – Csakhogy minél többet eszem belőlük, annál jobban kívánom.

– Talán ne egyél többet – próbálkozott a hal.

– Talán te teljesíts több kívánságot! – mordult rá a harcsa fenyegetően.

– Hiszen már így is hármat teljesítek. Többet egy dzsinn se vállal!

– Te majd fogsz, különben felfalom a családod.

Az aranyhal nehéz szívvel visszaúszott a felszínre. Körülnézett, de sehol egy szegény ember.

Mióta ennyi kívánságot teljesített, mindenki meggazdagodott a környéken.

– Bárcsak megszabadítana valaki a harcsától! – kiáltotta, noha tudta, hogy saját kívánsága úgyse teljesül. Nem is termett ott senki, csak egy ronda béka a nádasból.

– Ó, egy aranyhal! – brekegte. – Nem teljesítenéd a kívánságom?

– Csak azét teljesítem, aki kifog. Azt pedig emberek szokták – felelte a hal, és undorodva arrébb úszott.

– Egyszer kivételt tehetnél.

– Soha! Mindennek van határa!

A vitát egy gólya érkezése döntötte el, aki csőrébe kapta a békát. Az viszont még levegőbe emelkedés közben kétségbeesetten az aranyhal után nyúlt, és kirántotta a vízből. Így himbálóztak víz és csőr között.

– Tulajdonképpen most kifogtalak – heherészett idegesen a béka. – Akár teljesíthetnéd is a kívánságom.

– Engedj el!

– Azt kívánom: legyek, aki voltam!

– Ez a kívánságod? – sikoltott fel a hal. – Miért nem azt kívánod, hogy gebedjen meg a gólya?

– Bízz bennem!

– Hát legyen: jó tett helyébe, nem mintha ez jó tett lett volna…

Egy pillanattal később a gólya rémült kelepeléssel elszállt. Sokszor kell még Afrikába repülnie, mire kiheveri, amit látott.

Az aranyhal vízbe pottyant, majd mindjárt a felszínre úszott. Szétnézett. Egy csuromvizes ember vigyorgott rá a partról.

– Na, mit mondtam?

– Te vagy a béka?

– Voltam. De megtört az átok. Igaz, egy királykisasszony csókja jobb lett volna. Sebaj, van még két kívánságom, nemde?

– De-de – bólogatott szomorúan a hal, mert eszébe jutott a munkája.

– Előtte azonban – mondta a fickó –, bevallom, megéheztem. Ennék valamit. Mondjuk, harcsapaprikást.

KELEMEN TAMÁS

29