Z. Karvalics László | HÁBORÚ ÉS TÜNDÉRKERT

Page 1

Z. Karvalics László

HÁBORÚ ÉS TÜNDÉRKERT 34-35. oldal


Háború és Tündérkert

kutatóintézetek gyűjteményébe került, mások szerint a kastély gondnoka és angol asszisztense Svédországba, Argentínába és Angliába menekítette az állomány 1943-ban a Szovjetunió területéről visszavonuló nagyobb részét. német katonák különleges osztagot állítottak Bárhogy is történt, ezek a vetőmagok fel. Más elitkommandók műkincseket raboltak eltűntek a növénykutatók és a mezőgazdasági vagy ellenállókra vadásztak. Nekik azonban az lett a szakemberek szeme elől. Nem úgy a világ feladatuk, hogy végigjárják Ukrajna és a Krím-félsziget leghatalmasabb gyűjteménye! A németek növényállomásait, és a háború kellős közepén vetőmag1941 szeptemberében körbevették mintákat raboljanak. Leningrádot (ma Szentpétervár). A városban Fővezérük, Adolf Hitler meggyőződéssel vallotta, hogy a már húsz éve létezett a Növényipari világuralom megszerzésében előnyre tesz szert, aki a legtöbb Intézet, amit az alapítójáról, Nyikolaj növény magját birtokolja. Becslések szerint a náciknak Vavilovról neveztek el. Itt negyedmillió körülbelül 40 ezer darabot sikerült megszerezniük, és azokat vetőmagot tároltak: gabonát, rizst, Ausztriába, egy Graz (ejtsd: grác) városához közeli kastélyba burgonyát, zöldségeket és gyümölcsöket. szállították. A magok későbbi, háború utáni sorsa azonban Ezek nemcsak a Szovjetunió területéről ismeretlen. Egyes feltételezések szerint kis részük német származtak. Vavilov professzor az 1920-

34


30-as években 5 kontinenst járt be gyűjtőútjain, hogy a a felbecsülhetetlen értékű magvilág különböző pontjain minél több termesztett növény gyűjteményt. Részben a túlélésük magját megszerezze. Hatalmas ládák tucatjaiban érdekében fosztogató helyiektől, részben elsősorban olyan növények magjait gyűjtötte, amelyek a táplálék nélkül maradt rágcsálóktól. segíthettek, hogy nemesítés után minél jobb Csakhogy eközben ők maguk is nélkülöztek. terméseredményeket lehessen elérni az éhínségek Választaniuk kellett, hogy saját életüket sújtotta Szovjetunióban. Az intézet nemcsak hosszú mentve megeszik a karnyújtásnyira lévő távon raktározta ezeket a magbankjában, hanem élelmiszerforrást, vagy mindenáron megmentik szét is osztotta a növényállomások között, hogy ők a magokat. A nagyszerű tudósok közül sokan az is nemesíthessenek. életüket áldozták fel, de a magok épségben maradtak. Az általuk megmentett növények 90%-a sehol A nemesítés során a kutatók a növények másutt nem lelhető fel a világ hasonló magbankjaiban, legkedvezőbb tulajdonságait erősítik, hogy így sikerrel őrizték meg számos növényfajta „régi” minél inkább ellenálljanak a kórokozóknak, tűrjék genetikai állományát. A Vavilov Intézet ma is működik a szárazságot vagy nedvességet, ízletesebbek Szentpéterváron, és azóta sok más helyen is legyenek és gyorsan érjenek. kialakítottak magbankokat. Magyarországnak is van növénymag-hőse. A németek által körülzárt Leningrádba csak kis Kovács Gyulának hívják, egy kis zalai faluban él, mennyiségben és rejtett csatornákon lehetett és Európa legnagyobb, egy nemzethez kötődő utánpótlást küldeni. Hamarosan rettenetes gyümölcsgyűjteményét hozta létre. Elhagyatott helyzet alakult ki, a városban egyre többen haltak kerteket járva újabb és újabb fajtákat szerez és éhen. A Vavilov Intézet kutatói úgy döntöttek, nevel, és ezzel szép csendben felépítette az ősi eltorlaszolják a bejáratokat, hogy megvédjék kárpát-medencei gyümölcsfajták egyre nagyobb sokaságát őrző génbankját. Ma már körülbelül 3 500 fajtát őriz különféle gyümölcsökből (alma, körte, kajszi, cseresznye, birs, őszibarack, szilva, naspolya, meggy) egy fenntarthatóbb, egészségesebb világ reményében. Már követői is vannak, szaporodnak a Tündérkertek. Te is megnézheted, hogy milyen gyümölcsfajtákat sikerült megmenteni az utóbbi évben: tünderkertek.hu

Z. KARVALICS LÁSZLÓ


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.