Nyőgér Róbert | A CSÓK

Nyőgér Róbert

A CSÓK illusztrátor | Láng Anna | 34-35. oldal

A csók Tükröt kellett vinni ma az iskolába. Valami projektnap volt, azt hiszem. Fizikán a fény visszaverődését tanultuk, rajzórán portrét kellett készíteni saját magunkról. Nyelvtanon az ínyvitorlánkat nézegettük, drámán tükörjátékot játszottunk (mondjuk, ahhoz pont nem kellett semmi, mert mi voltunk egymás tükörképei). Optikai csalódásokat csináltunk technikán, meg ilyenek.

Nyelvtanórán nézegettem a nyelvemet a tükörben. Megállapítottam, hogy olyan, mint egy mozgékony kis űrlény a számban.

Eljátszottam a gondolattal, hogy akaratomtól függetlenül, összevissza mozog odabent a rejtekhelyén. Bebújik a barlangjába, onnan figyel, aztán izgő-mozgó, húsos testével hirtelen előtör, ha valami megzavarja.

Meg kell tanulnunk normálisan csókolózni :) Ezt üzente ma a múzsám a második szünetben. Én csak múzsának hívom. Tegnap hazakísértem, aztán csókolóztunk. Először kétségbeestem, hogy ezek szerint mégiscsak elronthattam valamit.

A szmájli azért kicsit megnyugtatott, akkora baj mégsem lehet. Kivéve, ha tévedésből rossz irányba kanyarította a szájat, és igazából szomorú szmájlit akart rajzolni mondatvégi írásjelként. Egy lesajnáló kis emotikont. Meg kell tanulnunk normálisan LÁNG ANNA rajzai

34

csókolózni :( Mindenesetre a kijelentés további csókolózások lehetőségét vetítette előre, szóval annyira azért nem aggódtam. Szívesen megtanulok normálisan csókolózni a múzsámmal. Bármit is jelentsen az, hogy normálisan.

Idősebb nálam, és ő már jártas ebben, majd beavat. Közben végig csukva volt a szemem. Nem tudom, neki csukva volt-e, és csukott szemmel kell-e csinálni ezt egyáltalán, de annyira közel jött az arca, hogy úgyse tudtam volna fókuszálni.

Gondolom, ösztönösen becsuktam inkább, hogy ne bandzsítsak. Egyébként nagyon rövid ideig tartott az egész. Finom puhaságot éreztem az ajkamon, aztán mintha fogakat is láttam volna magam előtt. Később úgy okoskodtam, hogy hozzáérhetett az ajkam a fogaihoz is, és ezért képzeltem el egy fogsort, miközben csókolóztunk. Nem tudom, szabad-e ezt, hozzáérni a fogakhoz, elrontottam-e valamit, vagy ettől azért még lehet jó a csók. Mármint nekem így is irtó jó volt. Csak hogy neki jó volt-e, azt nem tudom.

Amikor kinyitottam a szemem, ő már távolodott. Vissza se nézett. Pötyögte a házuknál a kapukódot. Aztán szép lassan becsukódott utána a kapu. Nem akartam szándékosan memorizálni, de minden apró részlet bevésődött, úgyhogy a kódot is simán megjegyeztem.

Ácsorogtam még ott egy darabig a kapualjban.

Nem igazán tudtam, mit kell tenni, miután megcsókolják az embert.

Hazafelé azon gondolkodtam, vajon most már elmondhatom-e magamról, hogy megcsókoltam egy lányt. Mert csókolózni csókolóztam ugyan, de nem én csókoltam meg őt, hanem ő csókolt meg engem.

Sokat gondolkoztam ezen. Aztán ma, a hatodik órán, bioszon – biológiából nem kellett a tükör, mert mentünk tovább az anyaggal – meghallottam, hogy az érintésben az érintő is érintett. Többet nem is tudok felidézni, az egész órából csak ennyi maradt meg. Meg hogy hám, irha, bőralja. De kit érdekel. A lényeg, hogy ezek szerint, aki érint, azt is megérintik, az is meg van érintve a másik által. Ha viszont ezt vesszük alapul, akkor akit megcsókolnak, az is megcsókolja a másikat, hiszen a csók is érintés, elvégre a szánkon is bőr van. Vagyis nyugodtan kijelenthetem: megcsókoltam egy lányt.

Akkor is, ha igazából egy lány csókolt meg engem, mert az érintésben az érintő is érintett.

Mert akit csak úgy megcsókolnak, az is csókol.

Nincs mit tenni. Ilyen ez.

NYŐGÉR RÓBERT

35