Vibók Ildi | TÜKRÖM, TÜKRÖM…

Vibók Ildi

TÜKRÖM, TÜKRÖM… 42–43. oldal

Tükröm, tükröm…

Sima ügy, hogy ha Hugi meg én állunk a tükör előtt, mindketten tudjuk, hogy a nagyobb gyerek én vagyok, a kis majszos orrú Hugi, és még véletlenül sem kezdjük a tükröt törölgetni, hanem Hugi valódi orrának esünk neki. Mert van én-tudatunk.

Ezt papa mondta, és azt is, hogy ez az embereknél olyan korán kialakul, hogy Hugi kétéves, de már neki is van. Kapott egy pár fülbevalót, és azóta – amikor tükörbe néz –, egyből a fülét tapogatja.

Kíváncsi voltam, vajon Panna kutyának van-e én-tudata, de elsőre nem úgy nézett ki, mint aki örül a tükörképének.

Inkább felhúzta magát, és be akart bújni a tükör mögé, hogy kiráncigálja onnan a másik kutyát, mielőtt még az lesz a kedvenc.

Megkérdeztük papát, hogy Panna vajon komolyan

42

azt hiszi, az ott egy teljesen másik, ellenséges kiskutya. Mire papa azt mondta, ez nagyon jó kérdés. Már régóta izgatja a tudósokat is, hogy az állatoknak van-e én-képe, és nagyon sokat kísérleteztek, hogy megtudják. Az egyik legérdekesebb kísérletet Gordon Gallup pszichológus találta ki, aki csimpánzokat vizsgált.

Először megismertette velük a tükröt – mert csimpánzéknál az nem olyan gyakori cucc, mint nálunk, az embervilágban. Aztán, mikor a tükör már nem volt újdonság, a majmokat elaltatták, és amíg szunyáltak, pirosra festették a szemöldöküket. A csimpánzok átmentek a vizsgán, mert amikor felébredtek és megnézték magukat a tükörben, egyikük sem a tükröt tapogatta, hanem a saját szemöldökét. Pont mint Hugi a fülbevalóit.

Persze a tudósok belelkesedtek, és nyakrafőre festegették meg vizsgálgatták az állatokat, hogy eldöntsék, melyik olyan intelligens, hogy rájön, a tükörben a saját képe van. A lényeg az volt, hogy olyan helyre kenjék a festéket, amit az állat csak a tükörben láthat. Megvizsgáltak többféle majmot, az elefántokat, a delfineket, rengeteg madarat és a kutyákat is, és érdekes eredményre jutottak. Mert az orangutánok például szinte mindig átmentek a vizsgán, de a gorillák soha, a delfinek is jól teljesítettek, és két szarka egészen menő volt, de a többi madár általában nem. Még az olyan híresen okos állatok, mint a papagájok vagy a varjúfélék is elhasaltak. És akkor valami nagyon izgalmas történt. Kenyai kisgyerekek képét is bekenték – jóval idősebbekét, mint Hugi –, és láss csodát: a gyerekek hiába kaptak

tükröt, eszükben sem volt piszkálni a képüket.

Pedig én-tudatuk tuti volt. És akkor a tudósok arra jutottak, talán ezek a gyerekek úgy gondolják, ha egy felnőtt az arcukra fest egy jelet, akkor annak oka van, és nem kell levakarni. És lehet, hogy egyes állatfajoknál is a szokásaikban kellene keresni a magyarázatot, amiért nem úgy csinálják a dolgokat, ahogy azt a tudósok szeretnék. Például a gorillák bele sem néznek rendesen a tükörbe, mert náluk a másik szemébe bámulás egyenlő a fenyegetéssel.

Ahogy a kutyusoknál is, akik amúgy is inkább az orrukra hagyatkoznak ismerkedéskor. Úgyhogy tükör-ügyben nem lettünk sokkal okosabbak. Azaz mégis. Mert annyi kiderült, hogy bármit szeretnénk megtudni az állatok viselkedéséről, jó, ha az ő szokásaikat is szem előtt tartjuk, nem csak a sajátjainkat.

VIBÓK ILDI