Vörös István, Szilasi Katalin
VERSEK illusztrátor | Láng Anna | borító3
Védőbeszéd a siklókért
Az erdő hangja
Siklik a sikló az erdőben, vagy föltekeredve napozgat. Bár nem bánt senkit, félnek tőle.
Fák. Bölcs öregek. Nyurga magoncok meg sihederek. Áttetsző fényű a smaragd ragyogás, s a levelek tánca csupa vágyakozás. Valahol messze, a májusi zöldben, ágak hegedűje rí most keserűen. Fuvolázik a szél is, rá madárka pittyen. ti-ti-tá-t ver a harkály egy vén fa tüdejében. Lenn az avarban lassul a ritmus, fárad a lábam. Ámulva hallom, hogyan áll össze végül hangokból az erdei csönd.
Feketén csillan elmenőben, ha mozdul, árnyékokat mozgat. Siklik a sikló az erdőben, kecsesség jutott neki bőven, ez talán megbékélést hozhat. Bár nem bánt senkit, félnek tőle, s okkal retteg a béka, gőte – szájában nyoma sincs fognak. Siklik a sikló az erdőben, elszörnyednek tőle szörnyen? Esélyt a siklói jogoknak! Bár nem bánt senkit, félnek tőle, mutatja, merre van előre, az idők vele összefognak. Siklik a sikló az erdőben, bár nem bánt senkit, félnek tőle.
SZILASI KATALIN
VÖRÖS ISTVÁN 49