Szitakötő 2015-30 [nyár] by LIGET Műhely Alapítvány

Szitakötő

Fénykalózok Éltető fény Földi csillagok Árnyjáték Hajnali lidérc

Fény a mellényzsebben Kőkorszaki gyufa Szörnyű mese áramszünet idején Nézzük együtt ... Scheiber Hugó képeit!

a kíváncsi gyerekek folyóirata

2 015 / 2 N YÁ R

FÉNYSZÓRÓ

Szabó Zelmira > TÁNYÉRTÜKÖR, TÁNYÉRLÁMPA

Fecske Csaba > CSILLAGOK KÖZÖTT

Bene Zoltán > RÉMMESE FÉNYSZÓRÓKKAL

Németh Bálint > A FÉNYSZÓRÓ

Gál Andrea > FÉNYKÉPÉSZEK

Kapitá ny Má té > HARMINCKETTŐ

Négyesi Bernadett > KÖRÚTI HAJNAL

Victor András > SZÓR-E A FÉNYSZÓRÓ?

Handi Péter > ÁRNYJÁTÉK

Bú th Emília > A VILÁ GÍ TÓ TORONY

Nehéz Győző > FÖLDI CSILLAGOK

40 42

Z. Karvalics László > FÉNY A MELLÉNYZSEBBEN

Szabó Attila > HAJNALI LIDÉ RC

Levendel Júlia > „ELVÁLASZTOTTA A VILÁGOSSÁGOT A SÖTÉTSÉGTŐL”

Somfai Anna > SÖTÉTÓRA

Trogmayer Ottó > KŐKORSZAKI GYUFA

Berei Szonja > DURMÁ NIA

Pánti Irén > GÓLYA, GÓLYA, GILICE

Kricsfalussy Beáta > TŰ ZVIRÁ GOK

Vé ssey Miklós > BŐ R

Császár Annamária > SZÖ RNYŰ MESE Á RAMSZÜ NET IDEJÉ N 18

NYÁRI NAPLÓ

borító3

Reményi Tibor > FÉ NYTÁVÍ RÓ K

SAJÁT VILLANYTELEP

borító4

Nézzük együtt … SCHEIBER HUGÓ KÉPEIT!

Szigeti Zoltán > ÉLTETŐ FÉNY

illusztrációk > Pap Kata, Sztefanu Marina, Török Eszter, Láng Anna, Szabó Zelmira

Szerkesztők > Horgas Judit, Levendel Júlia, Horgas Béla Graﬁkai tervező > René Margit Olvasószerkesztő > Bognár Anikó Kiadja > a Liget Műhely Alapítvány Szerkesztőség címe > 1122 Budapest, Kissvábhegyi út 4-6. E-mail > info@szitakoto.com Internet > www.szitakoto.com ISSN 1789-4972

Támogató > Open Society Institute, Norvég Civil Támogatási Alap Partnerek > Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány, Kieselbach Archívum Nyomdai kivitelezés > Synra Nyomda és Kiadó Kft. Felelős vezető > Szűcs Ernőné Terjeszti > a Lapker Zrt. > Előﬁzethető közvetlenül a kiadónál, a hírlapkézbesítő postahivataloknál és a HELIR-nél (1089 Budapest, Orczy tér 1.) Előﬁzetési díj egy évre > 3780 Ft | Megjelenik negyedévente

FÉNYSZÓRÓ 2015 a fény éve

Csillagok között

A fényszóró

Tejút, égi gyalogút, ködös messzeségbe fut.

Fényszórót keresek a boltban. Itt kell lennie. Elhaladok a tejeshűtő mellett, a csokispolcokra most ügyet sem vetek. Tányérok, fazekak, serpenyő. Teatojás, kávéfőző, mindenféle felnőtt vacak. Aztán cukorszóró, sószóró – végre. Itt lesz. De hiába keresem. Talán elfogyott? Egy eladó épp erre kószál, összeszedem a bátorságom, és megkérdezem. Nem, nem elemlámpát keresek, hanem fényszórót. Hogy nincsen? Hogy itt nem is tartanak? Nem, nem hiszem el. Lennie kell. Holnap visszajövök, és megkérdezek valaki mást. Keresem máshol. Azt akarom, hogy mindig legyen nálam egy kis fénypor. A szobába szórhassam, ha felébredek éjszaka. Meghinthessem vele a járdát, ha sötétben megyek haza.

Zörög a Göncölszekér, tündér, angyal hazatér. Világít a telihold, vajon hol van, ami volt? Ki jár fönn a Tejúton, fényes úton, titkoson? Nem tudom, csak azt tudom, hogy a választ nem tudom, mert egy kihűlt csillagon van nékem az otthonom.

NÉMETH BÁLINT

FECSKE CSABA

Harminckettő

visszamerészkednek, és csak bámulják, csodálják őt. Harminckettő zavartan meghajol, nem tudja, hogyan viszonozza a halak kedvességét. Végül gondol egyet, és egy kis darabot lecsíp magából, otthagyja a halaknak, hogy világítson nekik. A tó partján bárányok legelésznek, tömött bundájuk meleg illatot áraszt. A bárányok észreveszik, és úgy megtetszik nekik Harminckettő ragyogása, hogy még az evésről is megfeledkeznek. Harminckettő lecsippent egy darabot magából, és a bárányoknak adja, hogy azok éjszaka is tudjanak legelészni. Felkapja egy apró fuvallat, ő pedig hagyja, hadd hordozza hátán a szellő. Messze fújja világító testét, hegyek felett, hűvös barlangokon át, ingoványok sötétjén keresztül.

Történt egyszer, hogy a Nap hajából kiszakadt egy szál, akit Harminckettőnek hívtak, mert ő volt a harminckettedik sugár. Repül-repül Harminckettő, élvezi a süvítő suhanást, hiába hívogatja vissza a Nap. Fénylőn hajladozó teste átszeli a világmindenség abroszát. Ahogy távolodik a Naptól, egyre szabadabbnak és rémültebbnek érzi magát. Suhan, gyorsabban a meteornál, belép a Föld légterébe, kis híján megpörköli egy vadlúd szárnyát, és még arra sincs ideje, hogy elnézést kérjen, mert a következő pillanatban már becsapódik egy tó vízébe. Mélyre süllyed, egészen a fenékig, a vaksi halak szétrebbennek, nem láttak még ekkorra fényességet, de aztán egyre többen

PAP KATA rajzai

Fagyos helyre ér, mázsás hó takar mindent, földre szorítva a csendet. Harminckettő leugrik a szellő hátáról. Embereket lát, vastag kabátba öltözve, vacogósan kuporognak egy gyönge lángú tűz körül. Megsajnálja őket, letép magából egy nagyobb darabot, és a tűzbe veti. Fellobban a láng, boldogan kiáltanak az emberek. Ugrál előre, érzi, hogy megrövidült a teste. Már nem olyan fényes, nem olyan meleg. Este van, ő pedig árván szökdécsel, és életében először fázik. Jajaj, gondolja Harminckettő, ez nem olyan jó érzés. Akkor hirtelen kivilágosodik az ég, megjelenik a Nap, aki elveszett hajszálát keresi. Hát itt vagy, te csibész. Harminckettő lebiggyeszti ajkát, úgy mutatja megrövidült testét a Napnak. Csóválja fejét

a Nap. Nagy galibát csináltál ám, hallod-e. Éheznek az emberek, mert nincs egy hal sem a felszínen, amit kifoghatnának, mind a fenékre gyűlt, hogy bámulja a fényt. És elhíztak a bárányok, mert éjt nappallá téve esznek. És megolvadt a hó az Északi-sarkon, akkora tüzeket gyújtanak ott. Harminckettő mondani akarja, hogy ő csak jót akart, de végül nem mondja, mert látja, hogy szeretettel néz rá a Nap. Na, gyere vissza, ide a fejemre, hallja végül, ő pedig vígan ugrik fel a többi hajszál közé. A felhők összegyűlnek az égen, ahogy eltávolítja arcát a Nap, elkezd hullani az eső, eloltja a tüzeket. Harminckettő széthagyott darabjai felemelkednek, egészen a Nap orcájáig, ahol végül aprócska ráncokként telepednek meg. KAPITÁNY MÁTÉ

Egy autóban sokféle lámpa van: fényszóró, tompított, helyzetjelző, utastér-világítás, féklámpa, index. Ezek közül a fényszóró világít legmesszebbre és legerősebben. Erős fénye miatt fontos pontosan beállítani, hogy a kocsi előtt lévő útszakaszt minél jobban bevilágítsa, de a szembe jövő autók vezetőit ne vakítsa el. Vajon miért hívják ezt a lámpát fényszórónak, amikor nem is szórja a fényt? A csillagszóró például valóban szerteszét szórja a szikrákat; s amikor télen sóval szórják az utakat, ügyelnek, hogy minél jobban eloszlassák a felületen a sószemcséket. A szórás tehát általában „szétterítés”. Ugyanakkor a festékszóró pisztolyokból és palackokból spriccelő festékkel akár egyenes vonalakat is húzhatunk.

Szór-e a fényszóró?

Akár szór a fényszóró, akár nem, a lényege, hogy a benne lévő égőből minden irányba kiinduló fénysugarakat nagyjából egy irányba tereli. Ebben az égő mögött és körül elhelyezett tükröző felületek segítenek. A fényszóró tehát igazából „fényterelő”. A fényszórót gyakran reflektornak is mondják. Ez latin eredetű szó. A flecto (ejtsd: flekto) latin ige azt jelenti, hogy ’hajlít, irányít, valahova fordít’. A re-flektor jelentése ’visszafordít, visszahajlít, visszafelé irányít”. A szó tehát pontosan leírja, hogy mi történik: a fényszóró tükörfelülete visszaveri, visszafelé irányítja a ráeső fénysugarakat. Bizonyára láttatok már olyan lézeres fénymutatót, amely – többnyire piros színnel – egészen vékony fénysugarat „lő” ki, akár távoli kis pontra is. (Vigyázat! Senkinek nem szabad a szemébe világítani vele, mert

a levegőben. A parányi vízcseppeken megtörnek a lézerfény maradandó szemkárosodást okozhat!) a fényszóró sugarai, többször egymás után irányt A lézerfény különleges fény. Úgy viszonylik a változtatnak, kis részük így visszafelé is jöhet közönséges fényhez, mint a menetelő katonák – oda, ahol az autóban ülve a tejfehér ködben lépése a vonuló tömeg lépéseihez. A katonák araszolunk. egyszerre lépnek, a tömeg tagjai nem. A fény Ha egy szobában sötét van, de kint szépen olyan rezgés, amelynek iszonyúan gyors ritmusa süt a nap, és a redőny picike nyílásain bevilágít van. Mintha másodpercenként tízmilliószor a szobába, látjuk a fény útját. A pici nyílástól tízmillió lépést kellene tennünk. A lézerfényben a nyílegyenes vonalban halad a szemközti falig. fénysugarak, mint az együtt menetelő katonák, Ilyenkor sem magát a fénysugarat látjuk, hanem egyszerre rezegnek ebben a hihetetlen gyors ezernyi nagyon apró porszemet, amelyek lebegnek, ritmusban, a közönséges fényben összevissza. táncolnak a fénypászmában. Ezekről verődik vissza A lézerfény ezért sokkal jobban „terelhető” a fény, s így jut a szemünkbe, vékony nyalábba, mint a miközben oldalról nézzük közönséges fény. a sötét szobát „átdöfő” Ha ködben megy egy K Í S É R L E T fénysugarat. autó, láthatóvá válik a fényszóróból kilépő Ha ilyenkor egy kendővel Egy sima falú üvegpohárba öntsetek fénykéve útja. Ha tiszta, vagy a tenyerünkkel vizet, s tegyetek hozzá 2-3 csepp (nem páramentes a levegő, megmozgatjuk a szoba több!) tejet. Picit keverjétek meg. akkor alig látszik – bár levegőjét, azonnal láthatóvá Homályos, opálos lesz a tejtől a víz, mert akkor is ugyanúgy világít. válik, hogy egyes porszemek a tejben lévő zsír milliónyi picike csepp Hogyan segíti a köd, hogy hogyan kerülnek ki a formájában lebeg a vízben. (Ugyanúgy, látható legyen a fénycsík? fénypászmából, s mások mint a köd esetében a parányi vízcseppek A köd tulajdonképpen hogyan jutnak bele. a levegőben.) Ha egy lézermutatóval felhő, csakhogy nem Igazából tehát nem magát oldalról belevilágítasz a pohárba, kívülről látjuk, hanem a fényt látjuk, hanem a látni fogod a fény útját. Ha nincs belülről. A köd olyan porszemeket, amelyeket a lézermutatód, tenyérnyi alufólia közepébe felhő, amelyben benne fénysugár éppen megvilágít, szúrj egy picike lukat, takard be a fóliával vagyunk. Milliónyi igen s amelyekről szemünkbe is a pohár egyik oldalát, s a pici lukon apró vízcsepp alkotja, verődik némi fény. keresztül világíts bele a tejes folyadékba amelyek olyan picikék, egy erős zseblámpával. Meglátod: a fény VICTOR ANDRÁS hogy nem hullanak le a útja így is világosan kirajzolódik. földre, hanem lebegnek

A világítótorony

A világítótorony, egy rég hasznavehetetlen építmény, kerek, kavicsos kis sziget közepén állt, nem messze a várostól. Mikor visszahúzódott a tenger, száraz lábbal meg lehetett közelíteni, kinyitni az ajtaját, de évek óta senki nem volt kíváncsi, mi van odabent. A torony üregében sötétség lakott. Reggeltől estig sirályok vijjogtak fölötte. Napszálltakor denevérek röpködték körül. Az emberek lassan elfelejtették. Nem emlegették már a viharos éjszakát sem, amikor a világítótorony megsérült. A sziklaroppantó, eget hasító villámokról senki nem beszélt. Az odaveszett halászok már nem mesélhetnek, a parton maradtak meg igyekeznek nem emlékezni. Mióta nem számíthatnak a torony jelzőfényeire, nem is járnak ki a tengerre. A halászhálókat elszaggatta az idő, szétrágta az egér. Ami megmaradt,

függőágynak használják. Halat, rákot, kagylót nem fognak, de a függőágyakban ringatózva különös álmaik vannak. Néha összegyűlnek a városka főterén, álmokat csereberélnek, adnak, vesznek – egyebük nincs. – Hogy adod az álmod? – kérdezte egy szakállas öreg Dinjától. Dinja szorosabbra fogta vállán a nagykendőjét és lesütötte a szemét. – Ezt nem adhatom. Nem biztos, hogy álom. – Nem álom? Akkor meg minek meséled! – morgott az öreg. Nem álom, döntött végre Dinja, s hátat fordítva a téren nyüzsgő tömegnek, elindult a tenger felé. Ahogy az utolsó utcácska végére ért, elfogytak mellőle a házak. Tekintetével végigpásztázta a partot. A világítótorony ablakai fényesen ragyogtak, csillogtak a napsütésben.

SZTEFANU MARINA rajzai

fénynyaláb rávetődött egy különös, borsószemnél alig nagyobb, gyöngy-formájú szerkezetre. A mennyezetről cérnavékony rézdróton lógó gömböcske lassan, alig észrevehetően forgott, felszínén a mákszemnyi tükörkockák sziporkázva szórták a fényt a világ minden tája felé. Ezt látta Dinja a partról. Tudtam én, hogy nem álom, gondolta, s kendőjét lobogtatva szaladt a város felé, vissza a térre. Nem nagyon hittek neki. A szakállas öreg is csak legyintett, hogy vége a vásárnak, friss álmokkal majd holnap jöjjön. Dinja hiába erősködött, az emberek szétszéledtek. Éjszaka rég elfelejtett, sziklaroppantó villámokkal jött a vihar. Dübörgő hullámzással háborgott a tenger. Az emberek behúzott zsalugáterek, bereteszelt ajtók mögött reszkettek. Rajaton, ott fent, a világítótoronyban gyufát gyújtogatva járta körbe a szobát. Lámpást keresett.

Ez csakis a csavargó Rajaton műve lehet. A szakadt ruhás, mezítlábas fiú hajnalban kopogtatott Dinja ajtaján. Egy tükröt kért. Dinja ugyan nem értette, miről beszél, de épp a zsebében volt a nagyanyjától kapott kis kerek tükör, odanyújtotta hát a vándornak. Rajaton sarkon fordult, s eltűnt a hajnali derengésben. Rajaton egyenest a világítótoronyhoz ment. Apály volt, száraz lábbal jutott a bejáratig. Kezében a rozsdás kilincs, az ajtó csikorogva, nyikorogva nyílt. A csigalépcső fokait számolva, pontosan háromszázhatvanötnél megállt. Pókhálóval beszőtt, sokablakos szobában találta magát. Pontosan olyan volt, ahogy a nagyapja mondta. Nekiállt, hogy kitakarítson, rendet tegyen. Reggelre ragyogott minden. Már csak egy dolga maradt. Kivette a zsebéből a kis tükröt. Akkor kelt fel a nap. A tükörben megcsillanó maréknyi

Talált is, éppen hetet. Hogy ne féljen annyira, mind meggyújtotta, jól felcsavarta a lángokat. Akkora fényesség lett, hogy nem is fért a szobába. Zúdult, ömlött ki a fény a torony soksok ablakán. A tengeren, nem messze az öböltől, egy hajó hánykolódott. Vergődött a nagy hajó, mint egy összeroppanni készülő dióhéj, szinte már elmerült az égig csapkodó habos hullámok között. A kapitány az utolsó pillanatban látta meg a fényt. Az evezősök nagy erővel a part felé irányították a hajót. Megmenekültek. Másnap, mikor a nap felkelt, az elveszettnek hitt, rég nem látott apák, nagyapák, azóta felnőtt fiak léptek partra és hazaindultak a városba. S hogy mi történt Rajatonnal meg a világítótoronnyal? Ha arra jársz, kérdezd meg Dinját! Az álomvásáron megtalálod. BÚTH EMÍLIA

FÉNY

A zseblámpa feltalálója és elterjesztője, Conrad Huber (ejtsd: konrad hjúbör) 1856-ban látta meg a napvilágot az oroszországi Minszkben. Eredetileg Akiba Horowitznak (ejtsd: akiba horovic) hívták, a nagy szegénység elől 1891-ben menekült Amerikába. Számtalan dologba fogott, hogy boldoguljon: volt cigarettaárus, vendéglős, órajavító. Mivel az elektromosságban látta a jövőt, kísérletezni kezdett: először elektromos nyakkendőtűvel, majd világító virágcseréppel, de az üzleti sikert végül a zseblámpák hozták el. Miután szövetkezett az első kerékpárlámpa megalkotójával, David Misell-lel (ejtsd: dévid mizöl), vállalatuk, az Eveready (ejtsd: evöredi) sikert sikerre halmozott, és az ugyanezt a nevet viselő zseblámpájuk az egyik legismertebb márka lett az ezerkilencszázhúszas évekre. Huber 1928-ban gazdagon halt meg, javait jótékony célra ajánlotta fel.

a mellényzsebben hogyan született a zseblámpa?

Ki ne találkozott volna már zseblámpával! Milyen jó táborozás közben a sátor belsejét meg a sötét ösvényeket megvilágítani, arcot alulról rémpofává varázsolni, takaró alatt olvasni vele … A helyszínelős filmekben is rögtön a zseblámpájukhoz nyúlnak a rendőrök, ha egy bűntettet vizsgálnak. Azt azonban kevesen tudják, hogy a zseblámpa nagyjából egyidős a huszadik századdal. Az első szabadalmat 1898-ban adták ki, és szinte azonnal meg is jelent többféle kezdetleges, kézzel készült lámpa. Az izzó és az elem gyengesége miatt még nem tudtak folyamatos világosságot biztosítani, csak fel-felfénylettek – ezért hívják az Egyesült Államokban mai napig flashlightnak (ejtsd: fleslájt), villantott fénynek a zseblámpát. Alig néhány év alatt azonban annyit fejlődtek az izzók és az áramot szolgáltató elemek, hogy a zseblámpa igazi tömegtermékké, különleges becsben tartott személyes használati tárggyá vált. Minden háztartásban és autóban akadt belőle. Mivel nem volt túl drága, a díszzsebkendő mellett illett minden mellény és felöltő zsebében kis lámpát tartani. (Erre utal a magyar zseblámpa szóban a ’zseb’. ) A nagy érdeklődés ellenére nem ártott a reklám, amely a zseblámpa 101 használati módját mutatta be, a gyümölcscímkék aprócska betűinek olvashatóvá tételétől a hűtőszekrény (akkor még meg nem világított) belsejének felfedezésén át az éjszakai Morse-kódos jeladásig. Ezek a zseblámpák már majdnem olyanok voltak, mint mai utódaik. Működtetésükhöz persze jó pár, az izzónak áramot biztosító elemet is kellett vásárolni – ezért terjedt el az elemlámpa elnevezés is.

A képen egy nagyon korai és 1920-ból származó elem látható: majdnem százéves, mégis hasonlít a ma használt, úgynevezett rúdelemekre, amelyek a távkapcsolótól a villanyborotváig annyi más terméket is kiszolgálnak már.

Egy német régész, Wilhelm König a bagdadi ásatáson talált ősi vázákban kétezer éves elemet vélt felfedezni. 1940-ben igazolni próbálta állítását, de ahogy telnek az évek, ma már egyre kevesebb szakember hisz abban, hogy a „bagdadi elemek” áramkeltő készülékek voltak. (Bár akad, aki ezzel bizonyítaná, hogy a földönkívüliektől származik az elektromosság). Jelenlegi tudásunk szerint az elemet a 18. század végi olasz tudósoknak köszönhetjük: Luigi Galvani (ejtsd: luídzsi gálváni) neve a galvánelemben, Alessandro Volta (ejtsd: álezzándro voltá) az elektromos feszültség mértékegységében, a voltban él tovább.

Sokan gyűjtik a régi zseblámpákat, tucatnyi amerikai városban találunk komoly zseblámpamúzeumot vagy híres magánkollekciót, számos könyv jelenik meg az antik zseblámpákról. A mécsesre emlékeztető csodalámpából, amilyen Aladdinnak is volt, átköltözött a varázserő a zseblámpába is. Szüleitek egyik kedvence volt az ezerkilencszázhetvenes évek végén forgatott rajzfilm, a Jamie és a csodalámpa, amiben Jamie (ejtsd: dzsémi), kutyájával együtt esténként a lámpája segítségével látogatta meg egy másik világban élő barátait. Z. KARVALICS LÁSZLÓ

Hajnali lidérc

Sötétóra

Hol a fény szórja, hol a szél tolja, hol a hold küldi lila fátyolba, hol a fülemüle éneke hívja.

Amikor Pötyi néni belép, és elkezdődik a matekóra, percről percre sötétebb lesz. Mire szabályos betűivel felírja a táblára a feladatot, mi már csak vaksin pislogunk. Feleltetéskor az osztály teljes sötétségbe borul, de Pötyi néni mindent lát, és mint az éjszakai ragadozók, lecsap a padjukba kucorodókra. Kicsengetés előtt aztán lassan, nagyon lassan világosodni kezd, egészen addig, amíg Pötyi néni ki nem lép az ajtón, és távolodó alakja fekete pöttyként el nem tűnik.

Buja ág rejti, ima rebbenti, hol aludt éjjel, soha nem sejti – csak a fekete patak vize tudja. Füle bojtorján, szeme tollfoszlány, fara nádszoknya, ül az ég bojtján – dala kikeleti harci fuvallat. Leül ágyadra vagy a válladra, lobogó fényt rajzol a paplanra – parazsa a hajadat is összekuszálja. SZABÓ ATTILA

SOMFAI ANNA

Durmánia

végül a tanácsadók találtak egy bölcset, aki úgy vélte, megtalálta a biztos módszert. Ha mindenki összefog, és egyszerre evezünk, szigetünkkel közelebb kanyarodhatunk az Egyenlítőhöz, és akkor egész nap sütni fog a nap! – jelentette ki. Megörült az elnök, fel is kért egy világhíres durman művészt, akinek már Párizsban is kiállították egy művét, hogy tervezze meg a lovasszobrát, amelyet majd a durmanok állítanak neki. Másnap délben, amikor előbukkant a nap és kellemes fénybe burkolta Durmánia tengerpartját, a tanácsadók hívására minden durman megjelent, hosszú nyelű evezővel a kezében. Végestelen végig kanyargott a durmanok sora a parton, teljesen körbeérte a szigetet. A bölcs kiállt egy tájolóval a kezében a durmanok elé, és bemérte, pontosan merre van dél. Az elnök kiadta az evezési irányt, majd belefújt a sípjába, jó hangosan, hogy távol is meghallják: kezdhettek lapátolni! Lapátoltak a durmanok, még a gyerekek és a nagyszülők is. Félóra lapátolás után a tudós megállapította, hogy nem haladtak semennyit. Újabb óra lapátolás után még mindig nem haladtak, a nap pedig lement, besötétedett. A durmanok abbahagyták az evezést, lassanként hazaszállingóztak és otthagyták az elnököt, a tanácsadóit és a bölcs tudóst a parton.

Durmánia szigete az óceán szélétől kicsit beljebb, Ausztráliától kicsit balra, Kínától kicsit északra fekszik. Aprócska, de lakályos, minden megvan rajta, ami a durmanoknak kell: függőágyak a verandán, öklömnyi tojást tojó tyúkok, magas hegyek a színes újságok címlapján. Ebédre tyúktojásból készült rántottát esznek, kifekszenek a függőágyba és a magazinokat lapozgatják. A durmanok nagyon elégedettek az életükkel, nem is cserélnék el semmire. De súlyos gondjuk, hogy a szigeten csak ebéd után, rövid ideig süt a nap, amikor a durmanok a függőágyaikban heverésznek. Ilyenkor kiküldik a gyerekeket az udvarra, hadd játsszanak a napon. Egy nap a sziget elnöke fejébe vette, hogy valami olyat tesz, amiért örökre emlékeznek majd a nevére. Megkérdezte a tanácsadóit, mire lenne szüksége a népnek, a tanácsadók megkérdezték az ismerőseiket, és végül jelentették: a nép szeretné, hogy mindig süssön a nap! Az elnök a fejét vakarta. Ez nem lesz könnyű, igaz, ha könnyű lenne, más már megcsinálta volna, és akkor annak a másnak foglalnák a nevét énekekbe a durman gyerekek, és másnak állítanának lovasszobrot a főtéren. Megkérdezte a tanácsadóit, mit lehetne tenni, a tanácsadók pedig megkérdezték a durman egyetem tudósait. Minden tudós azt mondta, ez lehetetlen, de

BEREI SZONJA

TÖRÖK ESZTER rajzai

a levegőben lebegő apró, piros papírdarabok is segítenek távol tartani az ártalmas szellemeket. A 12. századra a kezdetleges tűzijátékok az ünnep, béke, öröm kifejezői lettek Kínában. A gyújtózsinór később lehetővé tette, hogy a levegőbe irányítva messzire kilőjék a petárdákat. A fényhatást növelte a lőporhoz kevert őrölt vaspor, ami ezüstszínű, virágformájú szikraesőt eredményezett. A 13. században a felfedezők, diplomaták, hittérítők elbeszéléseinek köszönhetően Európába és az arab országokba is eljutott a kínaiak „csodaporának” híre. A beszerzett minták nagy érdeklődést keltettek katonai körökben is. A kínaiak már a 10. századtól alkalmazták a lőport a harctereken, íjakra rögzített petárdák, kezdetleges bombák formájában.

A tűzijátékok, petárdák világszerte különböző ünnepek, események elmaradhatatlan részei. A tűzijáték Kínából ered. Ősi kínai szokás az ártó démonok távoltartása zajjal, dobolással. A petárda egyszerűbb formáját, a tűzön melegített bambuszrudat már i. e. 200-ban is használták szelleműzésre. Az üreges bambusz ugyanis a hő hatására nagy durranások közepette reped szét. Valamikor i. sz. 600 és 900 között – talán a halhatatlanná tevő csodaszer után kutatva – kínai alkimisták felfedezték az emberiség első robbanóanyagát, a lőport. A feketelőpor vagy füstölőpor néven ismert keveréket salétrom, kén és faszén őrölt keverékéből állították elő. A kínai vallási szertartásokon igen népszerűek lettek a piros papírcsövekbe töltött lőporos petárdák. Úgy vélték, a látványos fénycsóván és szikrázáson túl a robbanás után még sokáig

alakult a tűzijáték-rajongók számára. Szervezett keretek között, külön engedélyekkel hódolhatnak szenvedélyüknek, ugyanis a legtöbb országban szigorú előírások szabályozzák a tűzijátékok használatát. Szinte évről évre dőlnek meg a felállított világrekordok is. Az eddigi legnagyobb bemutatót 2014 novemberében Norvégiában tartották. A 90 perces előadás során 540 382 db tűzijáték terméket lőttek fel! A legnagyobbat, legnehezebbet eddig a japánok készítették. A 460 kg-os, 120 cm átmérőjű tűzijáték-anyag mintegy 800 m átmérőjű, hatalmas gömbként szóródott szét az égbolton. A csillagszóró japán találmány. A bevonatot alkotó, nagyon sokféle fémpor égésével keletkezik a varázslatos szikrahullás. Ma már Kínában készül a legtöbb csillagszóró és a forgalomba kerülő tűzijátékok 90%-a is. A számítógépeknek is nagy szerepe van a tűzijátékok fejlődésében és a bemutatók megtervezésében. Napjainkban a fellövések összehangolását, indítását számítógépes programok vezérlik. A varázslatosnak tűnő égi játékok veszélyes robbanóanyagból készülnek. Nagyon fontos, hogy mindig betartsd az előírásokat, és ha van otthon háziállatod, gondoskodj biztonságáról, egy helyről, ahova elbújhat, mert az állatok számára a hangos durranások igen félelmetesek, és ijedtükben elszöknek otthonról. Ha legközelebb tűzijátékot nézel, figyeld meg, mit érzékelsz előbb: a fényt vagy a durranást?

Az európai uralkodók körében rendkívül népszerű lett a tűzijáték. Minden jelesebb alkalmat, esküvőt, katonai győzelmet, születésnapot vagy a trónörökös születését tűzijáték-bemutatókkal ünnepeltek. Magyarországon a feljegyzések szerint először Mátyás király esküvőjén, 1476-ban tartottak tűzijátékot. A középkori Angliában tűzmestereket neveztek ki a tűzijátékok lebonyolítására. Segítőiket „zöldembereknek” nevezték a szikrák ellen védekezésül viselt, zöld levelekből font sisakjuk miatt. A segítőknek sok feladatuk volt: az előkészületek alatt tréfákkal mulattatták a közönséget. Pedig cseppet sem volt ez vicces munka, igen gyakran fordultak elő súlyos balesetek, sérülések. A reneszánsz idején sorra alakuló pirotechnikai (görög eredetű szó, jelentése „tűzmesterség, tűzművészet”) iskoláknak köszönhetően a tűzijátékbemutatók egyre látványosabbak lettek. A ma már természetesnek tűnő, színpompás tűzijátékokat az 1830-as évektől lehetett látni. Itáliában alkalmazták először sikeresen a lőpor különböző fémporos keverékét színek előállítására. A tűzijáték-gyártás külön szakmává fejlődött. Alapos szakmai ismereteket és kifinomult művészi érzéket igényelt a bemutató szín-, fény- és hanghatásainak megtervezése. Manapság már több országban rendeznek rangos versenyeket, ahol tűzijátékgyártó cégek a világ minden pontjáról, általában 30 perces, zenével összehangolt bemutatókat tartanak. Számos klub

KRICSFALUSSY BEÁTA

Szörnyű mese áramszünet idején Szerda este hirtelen nagyon sötét lett. – Mi történt? – kérdezte Kornél, az ágy alatt lakó szörnyeteg. Kornél korábban a szekrényben lakó szörnyeteg volt, de egy ideje már nem fért be Luca ruháitól. – Áramszünet – magyarázta Luca. – Akkor most előjövök, és megeszlek, jó? – Jaj, Kornél, erre most igazán nem alkalmas az időpont – mérgelődött Luca. – Keresnem kell egy zseblámpát, hogy be tudjam fejezni a matekházit. Au! – Jól vagy? – Igen, csak nekimentem a fotelnek. – Akkor jó – könnyebbült meg a szörnyeteg. – Nem szeretném, hogy bajod essen, mert akkor nem tudnálak megenni. Már rettenetesen éhes vagyok. – Kedves, hogy aggódsz értem – húzta el a száját Luca, de ez a sötétben nem látszott. Közben foteltól a lámpáig, lámpától a szekrényig tapogatózva eljutott a fiókig, ahol a zseblámpát tartotta. – Lemerült az elem – állapította meg csalódottan. Kornél mocorogni kezdett az ágy alatt. Hirtelen valami szöget ütött Luca fejébe: – Mondd csak, Kornél… – Igen? – Mennyire vagy éhes?

– Hajaj – sóhajtott bánatosan a szörnyeteg. – A fél fogamra sem leszel elég – és akkorát kordult a gyomra, hogy Oszkár, az ablakban szövő pók összerezzent. – És mi lenne, ha helyettem a sötétet ennéd meg? Abból most elég sok van. – Hmm… – fontolgatta a gondolatot Kornél. – Még sosem ettem sötétet… Viszont mindig is nyitott voltam a gasztronómiai újításokra. Azt hiszem, megkóstolom. És előkászálódott az ágy alól. Olyan ijesztően nézett ki, ahogy csak egy rettenetesen éhes szörnyeteg tud kinézni, de szerencsére Luca nem látta. Először csak aprót harapott a sötétből, nyammogott kicsit, ízlelgette, aztán hatalmasra tátotta a száját, és hamm, bekapta az egészet. Csak egy morzsányit hagyott a párkány alatt, hogy Oszkár, a pók odabújhasson, ha aludni szeretne. Egyszerre megint világos lett, láthatóvá vált a szoba, a matekfüzet, a szörnyeteg. Luca mégsem ijedt meg tőle, mert egy jóllakottan szuszogó szörnyeteg a legkevésbé sem félelmetes látvány. – Kornél – kérdezte reménykedve Luca –, nem tudnád esetleg a matekot is megenni? – Bocs, de tele vagyok – böffentett Kornél, és visszabújt az ágy alá. CSÁSZÁR ANNAMÁRIA

Fénykalózok

– Fény, fény! – kiabálta az őrszem az árbockosárból. A legénység összeszaladt. Csakugyan, a távolban valami derengett. Feszülten néztek előre, néhányuk kurjantott egyet. Öt hónapja voltak már úton. – Csendesebben! – recsegte a kapitány. – Tegye fel mindenki a szemüvegét, mert aki belevakul, azt otthagyom! A legtöbb matróznak csak ekkor jutott eszébe, milyen régóta vannak sötétben. Az út alatt a kapitány a legkisebb fényforrás használatát is megtiltotta. Régi vágású kalóz volt, aki szerint a fény nem arra való, hogy használják, hanem hogy pénzt keressenek vele. „Ha féltek a sötétben – mondogatta –, akkor rossz hajóra szálltatok, szentjánosbogárkáim!” A legénység közül senki se

tudta, mi a „szentjánosbogár”. A kormányos szerint valami fénnyel kapcsolatos dolog lehet, hisz a kapitány minden szava, minden gondolata a fényről szólt. De ez csak sejtés volt, a fénykereső hajó kapitánya nem beszélt a titkairól. Senki sem emlékszik rá, mikor szökött meg a fény, és mióta van sötétségben az egész világ. Egyesek szerint a fény az emberek kapzsisága miatt tűnt el, mert túl sokat használtak belőle. Mások szerint ez természeti jelenség, mely egy nap vagy véget ér, vagy nem. Ezért az elméletért valahogy senki sem rajongott. Mióta az embereknek fényre van szükségük, vakmerő tengerészek hajóra szállva kutatnak utána a sötét vizeken, ahol még megmaradt néhány

LÁNG ANNA rajzai

Fiatal lány feküdt előttük. Ő volt a fény. Fénylett az alakja, a ruhája, a haja. Sose láttak ilyen gyönyörű ragyogást. A legénységnek egyszerre rég elfeledett szavak jutottak eszébe: Nap, Hold, csillagok. A lány felébredt. Tekintetében zavar és félelem tükröződött. – Mi legyen, kapitány? – kérdezték a matrózok rémülten. A kapitány krákogott. Máskor már rég osztott és szorzott volna a busás haszon reményében, de a fény kiűzött minden műveletet a fejéből. Furcsa melegséget érzett. – Valaki menjen vissza – rendelkezett végül –, és takarítsa ki a vendégkabint! De ragyogjon ám!

halvány foltja. Ha a rengeteg veszély után sikerrel járnak is, csak keveset találnak belőle, de annak aztán megkérik az árát. Ezért a fénykalózokat – így nevezik őket, bár nem lopják a fényt, hanem hozzák, csak éppen pénzért – senki sem szereti igazán, gonosznak és durvának tartják őket. Mentségükre legyen mondva, nehéz jókedvűnek maradni több hónapos tengerjárás után a vaksötétben. Mire partra vonták a csónakokat, a ragyogás szinte elviselhetetlenné fokozódott, még a szemüvegeken keresztül is. Lassan közelítettek a fényforrás felé. Aztán döbbenten megálltak. – Kapitány, hiszen ez egy… – Látom – dörmögte a kapitány.

KELEMEN TAMÁS

Fénytávírók Vajon lehet a fénnyel, pontosabban a fénysugárral táviratozni? Nagyon is lehet! Mesterséges fényforrások (fáklya, zseblámpa) vagy a napsugarak felhasználásával közvetlen üzeneteket juttathatunk el nagy távolságra. Csupán egyetlen feltétele van a táviratozásnak, hogy a két pont között a fénysugár útjában ne legyen olyan tárgy, amelyen a fény nem tud áthatolni. Akadály lehet például egy hegycsúcs vagy magas torony. A fénnyel történő üzenetváltás sok ezer éves. A 4000 évvel ezelőtti asszír-babiloni birodalomból olyan rajzok maradtak fenn, amelyeken hegycsúcsokra épített fénytávirdák láthatók. A fény forrása először a fáklya volt. Háborúban ezek segítségével küldték a parancsokat és jelentéseket az egymástól távol harcoló csapatoknak. A fáklyás jelzés előnye, hogy éjszaka is működik. A fáklya fényét előre meghatározott szabály szerint rövid időre eltakarták, majd újra láthatóvá tették. Később már a betűrendes fáklya-távjelzést is használták. Az abc betűinek különböző számú és elhelyezésű felvillantások feleltek meg. Tiszta időben akár 20 km-ről is jól kivehetők voltak a felvillanások. A Perzsa Birodalom I. Dareiosz király korában

(i. e. 549–i. e. 486) érte el legnagyobb kiterjedését, ekkor az Indus folyótól a mai Törökország nyugati határáig terjedt. Ezt a mintegy 4000 km-es távolságot egyetlen nap alatt járták meg a hírek a fáklyafénnyel működtetett jelzések segítségével. Aiszkhülosz görög drámaírótól tudjuk, hogy Trója elestét is fénytáviratozás útján közölték az argoszi főhadiszállással. A fényt felerősíthetjük, ha a fényforrás mögé homorú (befelé görbülő felületű) tükröt helyezünk. A fényforrás széttartó sugarait a homorú felület sugárnyalábbá alakítja. Az i. e. 3. században a görög természettudós, Arkhimédész a legenda szerint homorú tükröt szerkesztett, hogy megvédje Siracusa városát a római hajóhad támadása ellen. Tükrével a nap összegyűjtött sugarait a római hajók fedélzetére irányította, és így felgyújtotta azokat. Homorú tükröket használva nappal a napsugarakkal, éjjel erős lámpákkal igen nagy távolságokra lehet távírójeleket küldeni. A tengerparti világítótornyokban ma is óriási tükrök forognak az erős fényforrás körül, a tükrökről visszavert fénycsóva vezeti a hajósokat a kikötő felé.

elektronikusan vezérelt fényimpulzusokkal a Morze-abc vagy egyéb kód szerint küldik az üzeneteket. Ez a módszer a rádiózás korában is megmaradt, és bizonyos vészhelyzetekben megbízhatóbb a rádiónál, mert az erős fényjeleket a hajó egész személyzete, sőt a környéken tartózkodó többi hajó is látja, míg a rádióüzenetet csak a meghatározott frekvenciát figyelő ügyeletes technikus hallja. A lézerfényes üzenetváltás ötlete az űrkutatásban is megjelent. Azt sem zárják ki a világűr irdatlan távolságait kutató csillagászok és fizikusok, hogy a távoli világokban élő értelmes lények lézerjelek formájában üzennek nekünk. Már amennyiben egyáltalán vannak ilyen lények.

Az 1930-as években a cserkészek távírász versenyt rendeztek: Írottkő–Somló-hegy– Kőrishegy–Siófok–Dombóvár–Zengő (Mecsek) vonalon küldtek egymásnak felvillanó fénysugarakkal üzeneteket. Napfényes, tiszta időben kiválóan látták a hegycsúcsokról a felvillanásokat. A legnagyobb távolság az Irottkő és Somló-hegy közötti 75 km volt, de ezen a szakaszon is sikerült az átvitel. Siófokon a víztorony tetején, Dombóváron a legmagasabb templomtoronyban volt az adó-vevő állomás. A sikeres üzenetváltáshoz a nagyméretű tükröket nagyon finoman kellett a megcélzott szomszédos állomás felé fordítani. A hajózásban kisebb távolságokra ma is használatos a fényjelzéses üzenetváltás. A zsaluszerűen nyitható-zárható fényrekesszel ellátott reflektorok felvillanásaival, vagy újabban

REMÉNYI TIBOR

>> NÉZZÜK EG Y ÜT T...

Scheiber Hugó képeit! Olyan festményeket nézünk ezúttal, amelyek nemcsak látványt kínálnak, hanem különös módon zenét is. Mert a vonalakszínek lendülete a huszadik század elejének jellegzetes és nagy hatású zenéjét, a dzsesszt is megidézik. „Festészet a jazz ritmusában“, írta Scheiber Hugó műveiről egy elemzője. A jazz – vagy az ejtés szerinti írásmóddal: dzsessz – az Amerikai Egyesült Államokban keletkezett stílus. Az amerikai feketék és az európai népek zenéjéből merített elemeket ötvözte a nagyváros hanghatásaival. A Jazz-band (ejtsd: dzsessz-bend; jelentése: dzsessz-zenekar) című kép felső részén három fúvóst látsz, s középen ott a nagydob meg a kisebb ütőhangszerek, hiszen a dzsesszben a fúvósoké és az ütőhangszereké a főszerep. A három cirkuszos figurának öltözött zenész előtt (a kép alsó felében)

a mulató közönségéből hárman, vagy inkább öten ülnek egy asztal körül. A két szélső alak furcsán kettőződő fejjel – hasonló ábrázolással, a nagyvárosi sokaság érzékeltetésével találkozunk a poszteren látható képen. A Jazz-banden a nekünk háttal ülő nő figyel legodaadóbban, holott nem látjuk az arcát, a szemét, de érezzük, átéli az erős ritmusú, vidáman lüktető számot. Scheiber 1873-ban született. A festészet technikai alapjait édesapja, a nagy múltú bécsi színház, a Práter díszletfestője mellett sajátította el. Tanult az Iparművészeti Főiskolán is. Rengeteget rajzolt, s egy idő után mutatványos sebességgel (bal

(a néző elképzeli, hogy utasai éppen a Jazz-band ritmusaitól föltüzelve tartanak valahova, vagy belezsibbadtak a mulatságba, s szeretnének mielőbb hazaérni). A kép az utcai lámpák sugarával úgy bontja szét és rakja össze a teret, mintha a jelenet színpadon történne. Háttérben díszletként sorakozó ablakokat látunk. Ez a szétszedés és összerakás a rálátás eszköze is. A poszteren lévő kép címe: Villamoson. A villamos a húszas években a nagyváros jelképe, olyan technikai fejlemény, amely egyszerre mindennapi, de átvitt értelemben a jövő felé vezet – villanyárammal, sínekkel. Scheiber ezt is belülről, a dobozszerű, üvegfalú kocsi végéből mutatja meg. A színes utazóközönség és a kétoldalt láható táj egy síkba kerül, egyetlen forgataggá válik, melyet a kocsi elején álló, a nézőpontból legalább háromszor kisebbnek látszó villamosvezető irányít. A különös távlat különös hangulatot teremt. Az egy-egy szem- vagy fejformával ábrázolt utasok a nagyvárosok sokaságát, tömegességét is kifejezik – olyanok, mint a vezetékeken gubbasztó madarak. A tarkaság mégis vonzó és derűs. A határozott szerkezet – a rovatunkban már többször emlegetett konstruktivizmus – hatja át a képet. Lehet, hogy ez az art déco villamosa?

kézzel vagy jobbal, netán mindkettővel egyszerre); egy négyzetméteres képet fél óra alatt elkészített. 1914-ig táj- és életképeket, valamint portrékat festett, sok önarcképet, a német expresszionizmus szellemében. Az expresszionizmus az egyéni benyomásokat erőteljes drámaisággal jelenítette meg, a valóságot a hatás kedvéért torzította. Scheiber alkotói stílusa a húszas évek közepére megváltozott. A sűrű olajfestéket felváltotta a híg temperával, áttetsző akvarellel rögzített könnyed vonalak és elegáns lendülettel húzott ecsetvonások dekoratív rendszere. A belső tartalom maradt, az eszközök azonban a korszak nemzetközileg is legnépszerűbb stílusát, az art déco-t – az egyszerűségben is látványos, dekoratív irányt – követték. Az art déco az art décoratif (ejtsd: ár dékoratif, díszítő művészet) francia kifejezés rövidítése. Scheiber ezekben az években vált a modern nagyvárosi élet krónikásává, a kávéházak, lokálok, mulatók és cirkuszok világának hírnökévé, az éjszakai revük tarka, groteszk légkörének megörökítőjévé. Valóságos jazz-művésszé. Könnyű kapcsolódni a Konflishoz is, pedig a mai világban nemigen láthatunk effélét. A konflis – a korabeli taxi – megint az éjszakai világot mutatja

Éltető

fény A zöld növények életéhez feltétlenül szükséges fény, víz, tápanyag és a levegőből kapott szén-dioxid meg oxigén. Azt már tudjátok, hogy fény kell a fotoszintézishez, a zöld növények szerves anyag termeléséhez. De talán kevésbé ismert, hogy a fény befolyásolja a növények alakfejlődését és helyzetváltoztató mozgásaikat. Bárki megfigyelheti, hogy a szobában tartott növények levelei és hajtásai az ablak felé fordulnak, hiszen így jutnak a legtöbb fényhez. Mivel csak egy irányból kapják a fényt, a növekedési hormonjaik egyenlőtlenül oszlanak el: a fénytől távolabb eső oldalon gyorsabb a növekedés, így a hajtás meggörbülve a fény felé fordul. A Nap fénye különböző színű fénysugarak elegye. Szivárványt eső után látunk, amikor az újra kisütő Nap fénysugarai megtörnek a levegőben lebegő parányi vízcseppeken. A törés miatt alkotó elemeire bomlanak a sugarak. A látható fény tartománya – mint a szivárvány színei is mutatják – az ibolyától a sötétvörösig terjed. A növényekre ebből a sugárözönből leginkább a kék és a vörös fény hat. Ezt hasznosítják a fotoszintézis során is. Elsősorban a kék fény

befolyásolja a növekedés egyes szakaszait, a vörös serkenti a virágzást és szabályozza a fejlődési folyamatot. A zöld fénysugarak nem nyelődnek el: visszaverődésük miatt zöld színűek a levelek. A fény minőségén kívül fontos szerepe van a növények életében a világos nappalok hosszúságának. Többnyire ez határozza meg virágzásukat is. Általában nem viselik el a huszonnégy órán át tartó, folyamatos megvilágítást. Egyikmásik növény – például a krizantém – virágzását a rövidebb nappal segíti elő, amikor a sötét éjszaka tizenkét óránál hosszabb. Sok növény annyira fényérzékeny, hogy ha akár csak rövid felvillanás éri éjszaka, elmarad a virágzás. Más növények – a len, a burgonya, a lucerna, a káposzta, a borsó és sok fűféle – meg hosszú nappalt igényelnek. Akadnak virágos növények, amelyek közömbösek a nappal hosszúságával szemben. Bármily meglepő, ilyen a napraforgó vagy a paradicsom.

A magok egy része még a csírázásához is fényt igényel, ráadásul meghatározott színű (hullámhosszúságú) fényt. Ilyenek például a legtöbb gyom magvai. Megfigyelted már, hogy ha a talajt megkapálod, felásod, utána több gyom kel ki? A gyomok magvai ugyanis a talajban, a sötétben nyugalmi állapotban vannak, s akár éveken át várnak egy kis fényre. Ha megkapják – persze megfelelő nedvesség is kell –, kicsíráznak. Mi történik, ha egy növényt teljesen elzárunk a fénytől vagy nem kap elég fényt? A sötétben tartott burgonyagumó (ami nem gyökér, hanem szár) rügyeiből erősen megnyúlt, sárgásfehér, törékeny, rendszertelenül csavarodó hajtások fejlődnek. Az esetlegesen fejlődő levelek kicsik és szintén fehéres színűek, „sápadtak” lesznek. Ha a növényt fényre tesszük, megzöldül. A zöld színanyag, a klorofill sötétben nem képződik, mert szintézisének egy lépése fényt igényel. A fényre kerülő, s ott fejlődő új hajtások sem lesznek már nyurgák, a levelek mérete és színe is normálissá válik. A növények a fény erősségére sem egyformán érzékenyek. Vannak, amelyek nagyon fényigényesek, s olyanok, amelyek inkább az árnyékot kedvelik, sőt, némelyik szinte sötétségkedvelő. Ha erdőben sétálunk, megfigyelhetjük a növényzet tagolódását: az aljnövényzet a föléjük magasodó fényigényes lombos fák által leárnyékoltan, fényszegény környezetben él, mert ez felel meg szükségleteinek.

A szárazföldi zöld növények és a tengeri algák a tápláléklánc fontos részei. A napfény energiájának felhasználásával a szervetlen anyagokból szerves anyagokat készítenek. A Nap fénye ezért többszörösen is éltető – a növények, az állatok, s persze az emberek számára is. SZIGETI ZOLTÁN

Tányértükör, tányérlámpa

Tényleg bandzsítok, de az a jó, hogy ibolyakék szemem van, ez a szemüveget is észrevétlenné teszi. – Ha menyasszony leszek, ibolyakoszorút viselek! Nagyobb a gond Pityókkal. Pityók mindig meggymaszatos, lyukas a nadrágja – ő volna a királyfi, aki majd elvisz a lován? Lehet, hogy Pityók álruhás királyfi és a biciklije aranyszőrű paripa! Úgy is mondja, hogy bicikló. Nagyon jól ugratja, sarkalja, figuráztatja. Meg is vizsgáltam közelebbről, nincs-e aranyból a biciklicsengő. Nincsenek-e ezüstből a küllők? Nincs-e bársonyból a nyereg? – Fogd meg ezt is! Kiterítem a mosogatórongyot, aztán megyünk. Pityók, gyere te is, finom leves vár ránk! A harmadik tányér egyszerűen fehér. Minek fényesítette annyit Lili néni, ha semmi díszítés nincs rajta? Pityók bekötötte a biciklovat az ablak alá, ugrabugrálva jött fel a lépcsőn, mindig így bohóckodik! Nem csoda, hogy lyukas a nadrágja. Lili néni a gyöngyvirágos tányért a táncoló pár jobb oldalára, az ibolyást a bal oldalára akasztotta. Majd Pityóknak levett egy lovas cseréptányért, nekem egy fehér porcelánt piros szegéllyel. Olyan, mint a szoknyám, amikor forgok. Ebbe került a vadcseresznyeleves. Vajon a fehér tányért hova akasztja? Az szembekerült az ablakkal. A lemenő nap visszatükröződött benne, és olyan fényt árasztott a konyhában, hogy megragyogtatta a többi tányért, a stelázsin a csészéket, a fiókban a varrótűt, Pityók biciklován a csengőt. Fogadni mertem volna, Lili néni kontykarikája is ragyog most a kendő alatt, mert álruhás királynő ő, aki ki tudja fényesíteni a piszkos tányérokat és Pityók maszatos arcából is elővarázsolja a királyfit. kép és mese | SZABÓ ZELMIRA

Lili néni konyhafalán színesen sorakoznak a tányérok. Pontos helye van mindegyiknek: a rózsás pléhtányér, a kék madaras, a táncoló fiú a lánnyal, a lovas agyagtányér… Amikor Lili néni leakasztja egyiket vagy másikat, tudja, milyen szabályokat és recepteket követ. De ezzel most nem sokat törődöm, a tányérok között tükröt keresek. Királykisasszonynak készülök, és meg kellene néznem, tényleg kancsi vagyok-e. – Majd lesz tükör is! Most gyere, mossuk meg ezeket a tányérokat! Az udvari vízcsapnál mosogatunk. Lili néni vastag porréteget kapar le az első tányérról. A drótkosárban három van. A meggymaszatos Pityók hozta le a padlásról, ő is mindig Lili néninél ólálkodik. Vagy mindig ott ólálkodik, ahol én…? Amikor errefelé jöttem, még az iskola előtt szöktette biciklijét. – Fogd csak meg! – nyújtja Lili néni a tányért. A lerakódott piszok alól gyöngyvirágkoszorú tűnt elő. – Ha menyasszony leszek, gyöngyvirágkoszorúm lesz! Milyen fényes a tányér közepe! Magamat is látom benne. Látom bizony… Tényleg kancsi vagyok, és milyen nagy a szemüvegem! A masnijaim pedig úgy meredeznek, mint a szamárfülek. Nehéz elhinni, hogy valaha is királykisasszony lesz belőlem – vagy gyöngyvirágos menyasszony. – No, fogd ezt a másikat is! – nyújtja Lili néni a másik tányért. Észre sem vettem, azt is kisikálta. Milyen szép! Ibolyacsokrok rendeződnek rajta körbe. A közepe ennek is ragyogó, tiszta tükör. Nini, a masnijaim a helyükre kerültek, megint két fehér pillangóhoz hasonlóak, ahogy Édesanyám mondta még otthon.

Rémmese fényszórókkal

fürkészte. A terráriumban Krix és Krax, a két vörösfülű ékszerteknős a víz alatt sétálgatott. Olykor lebegtek vagy pipiskedtek, néha a lakosztályuk alját borító kavicsokat vizslatták, s hébe-hóba kikecmeregtek a vízből a szárazra napozni. Johanna estig sem unta meg figyelni őket. Este a teknősök napozóterasza fölötti lámpás kékes fénnyel világított, a szoba sarkában hortyogott egy kaszáspók, Krix és Krax elméláztak, Jakab és Johanna álom és ébrenlét határán szendergett. Béke honolt és nyugalom. Egészen addig, míg... Először Jakab szisszent, majd Johanna sikkantott. A szoba sötétjében, akár izzó parázs, kigyulladt két aprócska fényszóró. A plüss-szarvasok egymáshoz húzódtak, a teknőcök izgatottan pacsálták a

Narancs Jakab lustán heverészett az oldalán. Mellette Johanna álldogált, szokásához híven három lábon, mivel a negyedik végtagja nem ért le a talajig. Talajon esetükben a komód tetejét kell értenünk, Johanna végtagjának kurtaságán pedig megkülönböztető jegyet, egyediségének ékes bizonyítékát: lám, ő az, akinek egyik lába a levegőre támaszkodik, mégsem borul föl. Másban nem is tért el Jakabtól, testük ugyanabból a narancssárga plüssből készült, mindkettejük szarvát filcből formázták, és eredetileg fehéren fénylett, idővel pedig ugyanúgy megkopott. Egy szó mint száz, Johanna és Jakab szinte az összetéveszthetőségig hasonlítottak egymásra. Jakab tehát heverészett, Johanna meg heherészett, s álldogálás közben a terráriumot

vizet, még a kaszáspók is fölriadt a sarokban, hogy sebesen a karnis mögé húzódjon. Egyszóval lett nagy ijedelem, ami egyre csak nőtt és nőtt, amint a két parázsló minifényszóró a komód felé közeledett. Jakab már a végrendeletét fogalmazta, Johanna számba vette élete eseményeit, Krix és Krax szokásukhoz híven nem gondolkoztak, csak sodródtak az eseményekkel, bele egyenesen a pánikba, amelynek erős hullámait hasi páncéljukon érezték. Johanna és Jakab szívesen eltakarták volna a szemüket, ha lett volna mivel, így azonban szembe kellett nézniük a veszedelemmel. A parányi reflektorok egy pillanatra kialudtak, majd újra fölviláglott mindkettő. Ez még kétszer megismétlődött. SZABÓ ZELMIRA rajzai

Johannát az ájulás környékezte. A reflektorok mögött, a sötétből váratlanul gyanús, mormogó hang hallatszott. A szarvasok plüsstestében vergődő plüssszívet vasmarokként szorította a félelem, ám mielőtt összeroppanthatta volna, a mormogás ismerős nyeffentéssé szelídült, s a minifényszórók Marosvölgyi Bonifác jobb és bal szemévé formálódtak. Rögvest helyrezökkent a világ kereke, s még Jakab sem zsörtölt, amiért a cica a szájába vette, hogy a padlón játszadozzék vele. Johanna felszabadultan kuncogott, mert legutóbb is ő úszta meg barátjuk nyálas csókjait. Hiába, legtöbbször még Bonifác is összekeverte őket. Kivált így, sötétben. BENE ZOLTÁN

Van fényképezőgép a telefonodon? Szoktál vele kattintgatni? Netán külön kamerát hordasz magadnál, hogy az élményeidet megörökítsd? Visszanézed, amit lekapsz? Megosztod a barátaiddal? Ha igen, talán nehezen tudod elképzelni, hogy volt idő, amikor egy portréfotó kedvéért hosszú percekig kellett mozdulatlanul ülni, és egy kép kisebb vagyonba került. Pedig nem is olyan régen volt, csak mintegy 150 éve. Moholy-Nagy László

Fényművészek A magyar fotósok nagyon korán bekapcsolódtak a nemzetközi áramlatokba. A legismertebb magyar fényképészek Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban tettek szert hírnevükre. André Kertész keresztneve eredetileg Andor volt, és Budapesten született 1894-ben. Bár pénzügyi tanulmányokat végzett, tizenéves korától megszállottan fotózott, s képeit megpróbálta újságokban publikálni. Korát messze megelőzve ismerte fel, hogy a fényképzés nem csupán technika, hanem a képzőművészet része. Előbb Párizsban, majd New Yorkban telepedett le. Amikor rászorult, fizetett munkát vállalt különböző folyóiratoknak, s csak szabad idejében fotózott kedve szerint. André Kertésznek fontos volt a fény–árnyék játék, a vonalak és formák összhangja, nem csak a valóság pontos rögzítésére törekedett.

Brassaï

André Kertész

Németországban vált ismertté, de a náci uralom idején előbb Amszterdamba, majd Londonba, végül az Egyesült Államokba költözött családjával. Iparművészi, képzőművészi, fényképészi és filmes tevékenységét haláláig itt folytatta. Brassaï (ejtsd: brassai) Franciaországban vált ismertté, „Párizs szemének” nevezték, hiszen olyan részleteket mutatott meg a városból, amelyek egyébként rejtve maradtak volna még a helyiek elől is. Polgári neve Halász Gyula volt, Brassóban született 1899-ben, ahonnan 19 éves korában Berlinbe és Párizsba ment festészetet tanulni. Mivel fenn kellett tartania magát, tudósítóként dolgozott különböző lapoknak. Az újságírók akkoriban fotósokat alkalmaztak, s Halász Gyula pénzmegtakarítás céljából maga kezdett el

Szintén a fényképek elvont jelentése foglalkoztatta Moholy-Nagy Lászlót (ejtsd: moholi-nagy). Fotóin sem a kor, sem a lencsevégre kapott környezet nem jut különösebb szerephez, mivel a részleteket ragadta ki, azokból gyakran montázsokat (képrészletekből összeillesztett alkotásokat) készített, ráadásul a fényképeket sokszor kombinálta egyéb képzőművészeti technikákkal. Társaitól eltérően a fotózást ő nem az újságírással, hanem a festészettel látta rokon ágazatnak. 1895-ben született Bácsborsodon, aztán, mivel apja elhagyta a családot, Adán élt nagybátyjánál. A közelben fekszik Mohol városa, nagybátyját pedig Nagy Gusztávnak hívták, így alkotta meg művésznevét a festő-fényképész, akit eredetileg Weisz Lászlónak hívtak. Ausztriában és

kínai, az arab–izraeli háborúról, majd a második világégés frontjáról. Képei megdöbbentőek, hiszen főként harcoló, sebesült, elhunyt embereket láttat. Capa előtt elképzelhetetlen volt, hogy ennyire feszültségteli jeleneteket is lencsevégre lehet kapni. Stílusát névválasztása is jelzi – mit gondolsz, miből ered a Capa? Az angolosan hangzó név valójában a cápára utal: a haditudosító ragadozó a fotósok között. Robert Capa munka közben halt meg 1954-ben, amikor a francia gyarmati harcokat dokumentálta. A 20. század első felében alkotó fotósok a mai technikai lehetőségekhez képest kezdetleges eszközökkel dolgoztak, mégis: mintha kivétel nélkül minden kortárs „fényművész” látásmódjára hatnának.

fényképezni. A fotózás szenvedélye azonnal magával ragadta. Ekkor vette fel a Brassaï nevet is, amely az 1932-ben megjelent Éjszakai Párizs című fotóalbumával vált ismertté. Sohasem tért haza Brassóba, de sűrűn levelezett családjával. Fotóinak nagy része a korabeli éjszakai életet mutatja be: sejtelmes utcasarkot, magányos embert vagy éppen zsúfolt mulatót. Egy-egy felvétele akár ma is készülhetne, ezért a kortárs művészetben előszeretettel idézik meg képeit. A világhírű magyar fotósok közül az 1913-ban Budapesten született Robert Capa (ejtsd: robert kapa) pályája a legkülönösebb. Eredeti neve Friedmann Endre, s az első haditudósító fényképészek egyike volt. Mindig a legforróbb-legveszélyesebb helyekre utazott: felvételeket készített a spanyolországi, a japán–

GÁL ANDREA

Robert Capa

Körúti hajnal

Vak volt a hajnal, szennyes, szürke. Még Üveges szemmel aludtak a boltok, S lomhán söpörtek a vad kővidék Felvert porában az álmos vicék, Mint lassú dsinnek, rosszkedvű koboldok.

Korán kelő vagyok. Aznap is korán ébredtem. Még mindenki aludt körülöttem, odakint vak sötét volt. Csöndben kávét készítettem, piszmogtam kicsit a konyhában, aztán lassan készülődtem. Elrendeztem mindazt, ami este elmaradt, de még mindig sötét volt. Kinéztem a keleti fekvésű konyha ablakán. Az égbolt tiszta volt, szép hajnal ígérkezett. Régen láttam már napfelkeltét, reggelente mindig nagy zűrzavar van nálunk, nem jut időm ilyesmire. És ekkor eszembe jutott Tóth Árpád verse, a Körúti hajnal.

Egyszerre két tűzfal között kigyúlt A keleti ég váratlan zsarátja: Minden üvegre száz napocska húllt, S az aszfalt szennyén szerteszét gurúlt A Végtelen Fény milliom karátja.

Itt, ebben a városban gyönyörködött egykor a költő a napfelkeltében. Furcsa a helyszín megválasztása, hiszen a hajnalhoz inkább az ébredő természet képeit társítjuk – erdőszél, tópart... A nagyvárosban a látóhatárt szűk utcák, háztömbök és tűzfalak is tagolják. Nehezebb megpillantani, észrevenni a Nap első sugarait. A vers második szakaszában azonban csoda tanúi lehetünk: a felkelő nap fényét a pislákoló tűz parazsának színével érzékelteti a költő. A házak sok-sok ablaka és a kirakatok hatalmas üvegei mind visszatükrözik a „napocska” fényét. Milyen játékos ez a szó… Hálásak lehetünk érte, mert a vers elejének komorságát, éjszakai félelmeinket, rossz álmainkat is feledteti. A világosság mindig az újrakezdést, a sötétség legyőzését jelenti. Ahogy emelkedik a Nap az égen, a házak árnyékai kisebbek lesznek, mindenhova eljut a fény. „Végtelen Fény milliom karátja” – így írja Tóth Árpád, nagybetűvel, és már nem valamiről, hanem valakiről szól. A nap nap után ismétlődő esemény itt olyan különleges és nagyszerű, hogy megszemélyesíthető. Holott általában észre sem vesszük. Pedig ehhez igazítjuk életünket: ekkor indul a napunk, reggel iskolába, munkába megyünk. De ez a megszokott jelenség – hogy az éjszakából nappal lesz – könnyen elkerüli figyelmünket. Az arany finomságát, tisztaságát a karáttal határozzák meg, ezért a Nap sugarai aranygyűrűkként gurulnak mindenfelé a pesti utcákon. A reggeli fénytől elbódul minden: egy árva akácfa néhány virága szinte beleremeg, a tárgyak visszanyerik színüket, és mintha minden énekelne a boldogságtól. Pedig csak a Nap kel fel.

Bűvölten állt az utca. Egy sovány Akác részegen szítta be a drága Napfényt, és zöld kontyában tétován Rezdült meg csüggeteg és halovány Tavaszi kincse: egy-két fürt virága. A Fénynek földi hang még nem felelt, Csak a színek víg pacsirtái zengtek: Egy kirakatban lila dalra kelt Egy nyakkendő; de aztán tompa, telt Hangon a harangok is felmerengtek. Bús gyársziréna búgott, majd kopott Sínjén villamos jajdult ki a térre: Nappal lett, indult a józan robot, S már nem látták, a Nap még mint dobott Arany csókot egy munkáslány kezére...

vice | segéd-házfelügyelő, régen a nagyobb bérházak hajnali takarítását az „álmos vicék” végezték dsinn (dzsinn) | az arab legendák szerint régi emberek szellemei, akik éjszaka jelennek meg, és a hajnal első sugaraival eltűnnek zsarát (zsarátnok) | hamvadni kezdő parázs

Amikor egy látási, hallási, tapintási vagy szaglási élményhez másik érzékelési ingert kapcsol a költő – például a lila dalra kelő nyakkendőről szólva a hangot színnel jellemzi –, a szinesztézia eszközét használja.

Aztán elmúlik a káprázat, megindul az élet. A Nap még megsimogatja egy munkába induló lány kezét, de ezt már csak a költő látja – vagy képzeli. Tovább nem ábrándozhattam a versről, mert itthon is felkelt mindenki – igaz, még mindig sötét volt, de tudtam, mire eldöntjük, hogy kakaót vagy teát iszunk a vajas kenyérhez, hogy busszal vagy autóval indulunk el, addigra kivilágosodik. S bár megint elmulasztottam a káprázatot, talán észrevétlenül mégis kézen csókolt minket a Nap, a konyhaablakon át. NÉGYESI BERNADETT

Árnyjáték 38

figuráknak hitték a bábokat, mert a megvilágítás és a vékony bőr miatt nem vetettek árnyékot! Keleten még ma is sok országban ismerik és kedvelik az árnyjáték-bemutatókat. Európában a 17–18. században terjedt el az árnyékkép-készítés, és kedvelt társasági szórakozás lett. Nem kellett hozzá komolyabb szakértelem, csupán némi türelem, hogy bárkiről sziluett (árnykép) készüljön. Az elnevezés a francia király, XV. Lajos pénzügyminiszterének, Étienne Silhouettenek (ejtsd: etyien sziluett) a nevéből ered. Magyarországon a 19. század elején jelentek meg az első árnyképrajzolók. A filmtörténet első, egész estés animációs filmje, az Ahmed herceg kalandjai 1923 és 1926 között készült. A papírból kivágott mesealakok története a Kínai Császár udvarában zajlik. A gonosz Varázsló hajlott hátú és nagyfejű, Ahmed és szerelme, Peri Banu hercegnő arányos testű, hajlékony, a császár kövér, bumfordi körvonalú. Te is készíthetsz árnyjátékot, csupán kartonpapír, hurkapálca és egy erős lámpa kell hozzá. Sőt, akár minden eszköz nélkül, a saját kezed vagy tested felhasználásával is elbűvölheted nézőidet, mint a mára világhírűvé vált magyar árnyjáték-csoport, az Attraction (ejtsd: etreksön) tagjai.

Gyerekkoromban olvastam egy történetet, amiben valaki egy erszény kifogyhatatlan aranyért eladja a saját árnyékát. Attól kezdve az árnyéka nélkül járkel a világban, de nem érzi jól magát, mert a többi ember, akik valamennyien árnyékosak, azaz a nappali utcán sétálva árnyékot vetnek, nem tekintik őt maguk közül valónak. Elgondolkoztatott a mese: vajon hogyan keletkezik az árnyék? Az is szöget ütött a fejembe, hogy ha sötétben járok az utcán, nincs árnyékom. Hamar felismertem: ahhoz, hogy árnyékom legyen, fényre van szükség. A fény és árnyék varázsarejtélye nemcsak engem foglalkoztatott. A híres holland festő, Rembrandt festményein az árnyékból világlik ki sok emberi arc, a beszűrődő fények éppen csak segítenek ebben. Claude Monet (ejtsd: klód moné) francia festő képein a nagy nyári hőségben szinte pihegő szénakazlakat láthatsz, mintha áhítoznának saját árnyékuk után, amelyet a festő mögéjük-köréjük varázsolt. A mesterséges, ember-csinálta fény is teremthet árnyékot: ha felkapcsolod a villanyt, fényszóró vagy lobogó tűz elé állsz (ezzel azért vigyázz!), a falon, a földön megjelenik az árnyékod. Már i. e. 2000 táján, Kínában bemutattak olyan árnyjátékokat, amelyekben a bábok vékony bőrből készültek. A rájuk rögzített pálcikák segítségével mozgatták az alakokat, és a nézők démoni

HANDI PÉTER

Földi csillagok lángját messze a tengerparttól is látni lehet. Ez azonban csak úgy lehetséges, ha nagyon magas torony tetején található a jelzőtűz, mert a Föld gömb alakja miatt minél távolabb vagyunk a Föld felszínétől, annál messzebbre látunk. Ha például egy csónakban ülünk, a szemünk alig egy méterrel van a vízfelszín fölött, s a látóhatár csupán 4 km-re húzódik. Mivel a hajósok azt akarták, hogy a lehető legmesszebbről legyen látható a jelzőtűz, nagyon magas épületet kellett építeniük, amihez komoly szaktudás és sok pénz kellett. Az ókori Egyiptom egyik híres királyi családja, a Ptolemaioszok mindkettővel rendelkeztek. Nagy királyuk, Ptolemaiosz Szótér parancsot adott az építőmestereknek, hogy építsenek akkora tornyot, ahonnan a jelzőtüzek olyan messzire látszódnak, hogy minden távoli hajósnak segítséget nyújtanak, aki Egyiptomba tart. Így készült el a világ első ismert világítótornya az Alexandria kikötőjéhez tartozó Fárosz szigetén. Az építkezés 12 évig tartott, és 800 talentum aranyba került. Egy talentum 36,4 kilogrammal egyenértékű, tehát a világítótorony 29 120 kg arany áráért épült fel.

A régi hajósoknak nem volt könnyű feladatuk, amikor meg akarták állapítani, éppen merre hajóznak, mert még nem ismerték az iránytűt. Nem szívesen merészkedtek ki ezért a végtelen vízre, inkább a partok közelében hajóztak. Nappal a partvonal segítette őket a tájékozódásban, de éjszaka erről a segítségről le kellett mondaniuk. Ilyenkor csak a csillagokra hagyatkozhattak. A Sarkcsillag mutatta például az északi irányt. De mi történt, ha felhős volt az ég? Ilyenkor bizony bajban voltak. Ha a nyílt vízen érte őket az éjszaka, és a felhők miatt egy csillag sem mutatkozott, be kellett vonni a vitorlát vagy az evezőket, és várni a napfelkeltére, amikor a partvonal újra segítőjüknek szegődött. Az ókorban már olyan fejlett volt a kereskedelem, és annyiféle értékes árut (bort, olívaolajat, selymet) kellett időre eljuttatni a célállomásra, hogy a hajósok egyre kevésbé engedhették meg az éjszakai leállást. A hajótársaságok tudós emberei sokáig tanakodtak, hogyan tudnák az éjszakai hajózást biztonságossá tenni. Végül megszületett a megoldás: olyan jelzőtüzet kell gyújtani, amelynek

alatti sziklákra és ugyanúgy segítik a hajósok tájékozódását, mint az ókori Egyiptomban. De még az Adriai-tengerig sem kell elmennünk, ha világítótornyot akarunk látni. Elég, ha elutazunk a Balatonhoz vagy a Velencei-tóra. Ott is láthatunk néhány, a környezetéből kiemelkedő, messziről is jól látható, külalakjában a világítótornyokat idéző, fémből készült berendezést, amely a tetején elhelyezett lámpa fényével tájékoztat a várható időjárásról és a veszélyekről. Ha a viharjelző berendezés percenként 45-öt villan, úszva, csónakkal és vízibiciklivel csak 500 méterre szabad eltávolodni a parttól. Ha a viharjelző lámpa percenként 90-et villan, gyorsan el kell hagyni a vizet. Ilyenkor tilos fürödni vagy csónakázni. Az egykor tengeri matrózok életét oltalmazó berendezés most a mi életünket védi.

A világítótorony technikai megoldásai csodálatraméltóak voltak. Körülbelül 120 méter magasra nyúlt (a budapesti Országház 96 méter magas). A hatalmas kövekből épült torony három részre tagolódott, és minden rész karcsúbb volt, mint az alatta levő. A legmagasabban található részen helyezkedett el a tűztér, ahol a hatalmasra rakott és folyamatosan felügyelt tűz fényének erejét tükrökkel sokszorozták meg. Éjszaka a fénye közel 50 km-ről is látható volt, és segítette a hajósok tájékozódását. Méltán tartották az utazók a világítótornyot az ókori világ egyik csodájának, képe szerepelt a korabeli római pénzeken is (ahogy ma is olyan épületek díszítik a pénzeket, amelyekre büszkék vagyunk). A torony 1600 éven át segítette a hajósokat, míg két egymást követő földrengés elpusztította. Az összeomlott torony szépen faragott köveiből később erőd épült, és végleg elvesztette világítótorony-szerű alakját. Talapzatának maradványait 1994-ben találták meg búvárok Alexandria kikötőjében. A világítótorony elpusztult ugyan, de a későbbiekben mintának tekintette mindenki, aki hasonló célból építkezett. Ha eljutunk a hozzánk közeli Adriai-tenger partjára, ott is számos szép világítótornyot láthatunk, amelyek figyelmeztetnek a veszélyekre, például a víz

NEHÉZ GYŐZŐ

„Elválasztotta

a világosságot a sötétségtől” Az ember legősibb tapasztalata a nappalok és éjszakák, világosság és sötétség váltakozása. Nem csoda, hogy az idők során a világ minden táján, a legkülönbözőbb kultúrákban annyi mítosz és mese szállt szájról szájra a fény és a sötétség küzdelméről. A történetek születésekor még senki nem sejtette, hogy a Föld saját tengelye körül egy nap alatt fordul meg. Fizikai tudás híján pedig mesés történetekkel magyarázták a hajnali derengést, a déli verőfényt, az alkonyt, a Nap éjszakai eltűnését, majd újbóli győzedelmes előkerülését. A mítoszokban ugyanis a világosság mindig harcol a sötétséggel, s minthogy a világosság egyben a jó jelképe, a sötétség pedig a

rosszé, az előbbi diadalmaskodik. A gonosz alvilági erők legfeljebb ideig-óráig uralkodhatnak. Igaz, úgy tartották, hogy a sötétség volt előbb, és a semmiből, a megvilágítatlan káoszból (ami kezdetben nem jelentett zűrzavart!) lett a világosság. Például a görög mitológia egyik változatában az Éj istennője, Nyx (ejtsd: nix) a leges-legősibb, és olyan nagy a hatalma, hogy még a később született Zeusz főisten is retteg tőle. Óriási, fekete szárnyú madárnak képzelték, aki a Széltől megtermékenyülve tojta ezüst Tojását – ebből kelt ki az aranyszárnyú Erósz. Az ezüst Tojás és az aranyszárny – ugye, észrevetted? – jelzi, hogy már van fény, vannak színek. Erósz pedig többek között a szerelem, tehát az

De ha fény és sötétség feltételezi egymást, ha nappal és éjszaka váltakozását a legtermészetesebb ritmusként éli meg az ember, miért látja, mint Isten is, hogy csak a világosság a jó? Miért meséltek az ókori kínaiak és hinduk, akárcsak a kis-ázsiai és amerikai népek annyi történetet a meg-megújuló harcról, amiben vágyaiknak megfelelően rendre a világosság győz? Miért lett minden világ-elképzelésben fönn a tündöklő égbolt, a fénylő menny és lenn a kárhozat sötétsége, az alvilág, a pokol? A szentek – a különösen jók, igazak – feje körül arany glória, dicsfény ragyog, és glóriát nem csak a keresztény művészetben látni. A Perzsa Birodalom királyait, az egyiptomi kiválasztottakat vagy a római hősöket, sőt az időszámítás utáni első évszázadtól Buddhát is megjelenítették glóriával. Mai nyelvhasználatunkban is a világos jót, okosat, tisztát jelent, a sötét meg rosszat, butát, veszélyeset – a nagyon ostoba emberre azt mondják, sötét, mint az éjszaka. A sötétben hegedülő alattomos, és akit sötétre tesznek, azt börtönbe zárják. A sötétnek mondott középkor évszázadai után a reneszánsz, a megújulás időszaka ragyog fel, a 17–18. század nagy eszmetörténeti korszakát pedig egyenesen felvilágosodásnak nevezzük. Filozófusok, írók és természettudósok az ész törvényeinek uralmát hirdették. Hittek abban, hogy a megmagyarázott, vagyis megvilágított ismeretek önállóbbá és magabiztosabbá teszik az embereket, s ha pezsdül a gondolkodásuk, jobbak is lesznek.

eleven élet, a termékenység istene, így nagyon fontos szerepet játszik az élőlényekkel benépesülő Földön. A Biblia első könyvének elején Mit gondolsz, sötétben olvassuk, hogy több bűnt követnek el, mint a mélység fölött világosban? Szoktál-e félni sötétség volt, és sötétben? Ha félsz, miféle Isten mindenekelőtt rémalakokról képzelődsz? világosságot Hogyan próbálod elűzni teremtett. Látta a félelmeidet? Isten, hogy a világosság jó, elválasztotta tehát Isten a világosságot a sötétségtől. És elnevezte Isten a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Így a teremtés első napján már lett este, és lett reggel. Gyönyörű „teremtéstörténetet” mond el Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde drámájában az ugyancsak istennő-szerű Éj – mintha a 19. században összefoglalná és korszerűsítené az ősi hiedelmeket: Sötét és semmi voltak: én valék, Kietlen, csendes, lény nem lakta Éj, És a világot szültem gyermekűl. Mindenható sugárral a világ Fölkelt ölemből; megrázkódtatá A semmiségnek pusztaságait, S ezer fejekkel a nagy szörnyeteg, A Mind előállt.

LEVENDEL JÚLIA

Kőkorszaki gyufa Az ember az egyetlen élőlény, amelyik nem fél a tűztől, sőt, tud tüzet gyújtani.

A mítosz szerint a legrégebbi tűzgyújtó a görögök főistene, Zeusz volt, aki villámaival büntette ellenfeleit, és lesújtott a bűnösökre. Gyerekkoromban még sokan úgy hitték, hogy a villám a mennyből lecsapó tüzes kő. Úgy írjuk, hogy mennykő, úgy ejtjük, hogy „ménkű”. Régészeti kutatásaim során már láttam ilyen követ, nem is egyet, de azok bizony nem az égből hulltak alá. A szántóföldeken, az eke húzta barázdából olykor ősi kőbalták, őrlőkövek fordultak ki, azokról hitték, hogy égből pottyant, kihűlt mennykövek. A több mint 300 000 évvel ezelőtt élt európai ősember minden településén leltek tűzhelyet vagy sütésre utaló maradványokat. Nem tudjuk, csak sejtjük, hogyan fedezték fel a tűzgyújtás fortélyát. Feltehetőleg használati tárgyaik, a fa, csont, bőr megmunkálása közben felfigyelt valaki, hogy két fadarab folyamatos összedörzsölésénél hő keletkezik. Természeti népek ma is gyújtanak úgy tüzet, hogy egy lapos, puha fadarabra keményfa pálcát állítanak, s azt két tenyerük között forgatják. Tíz percen belül parázslani kezd a puhafa, a többi már gyerekjáték. A jó régész jártas a népi hagyományok világában is. Ahogy Móra Ferenc mondta: „A régészet megfagyott néprajz, a néprajz élő régészet.” A szentesi múzeum kitűnő régésze, Csalog József az 1950-es években különös kőeszközre bukkant Szentes-Ilonaparton egy ásatáson.

Mintegy 12 cm átmérőjű, tányérforma, finomra csiszolt kőkorong, közepén lyukkal. A kutya se tudja, mi lehet ez! – tanakodtunk. Nem sokkal később, amikor meglátogattam, azzal fogadott, hogy megmutatja a „neolit gyufáját”. Ezen igencsak csodálkoztam, mert a neolitikum, azaz újkőkorszak embere időszámításunk előtt úgy öt-tízezer évvel élt, a gyufát meg csak a 19. század elején fedezték fel. Csalog József hitetlenkedésemre bemutatta az újkőkori tűzgyújtó szerkentyűt. A csiszolt kőkorong egy íjas fúró lendkerekeként működött, amelynek segítségével barátom valóban pár perc alatt lángot csiholt. A világ eddig megismert legrégebbi tűzszerszámát azóta is Magyarországon, a Csongrád megyei Szentes városának múzeumában őrzik. TROGMAYER OTTÓ

Gólya, gólya, gilice Magyarországon két gólyafaj él: a közismertebb fehér gólya és a kevésbé ismert fekete gólya. A két madár nagyjából egyforma méretű, s ahogy a nevük is elárulja, színeikben különböznek. A fehér gólya, amelynek népies elnevezése cakó, gagó, kele, koszta, eszterág, somoska vagy emeletes veréb, tollazata fehér, a szárnyán és az evezőtollain fekete. A fekete gólyának csak a hasa fehér, a feje és a nyaktolla, bár távolról feketének látszik, közelről színjátszó zöldeskék. Hívják barna vagy erdei gólyának is. A fehér gólya az emberlakta vidéket kedveli, fészkét régebben a fákra, kéményekre rakta, ma már inkább a villanyoszlopokat választja. Táplálékát a szántóföldön, tarlókon, mocsaras réteken, vízparton gyűjti össze. A fekete gólya kerüli az emberlakta vidéket, fészkét erdőbe rakja, táplálékát a vízből szerzi. A gólyák költöző madarak. A fehér gólyák az időjárástól függően nyár végén, ősz elején kelnek útra, a fekete gólyák később, október elején. Kezdetben kis csapatokban gyülekeznek, majd egyre nagyobb csapattá alakulnak, és együtt indulnak útnak. Mindig nappal repülnek, éjjel pihennek.

A fehér gólyák vonulását a madarakra szerelt műholdas adóvevőkkel figyelik, néhány példányt távcsővel leolvasható gyűrűkkel látják el, hogy megfigyelhessék mozgásukat. Nagy termetük miatt az állandó repüléstől könnyen elfáradnának a hosszú úton, ezért kihasználják a meleg levegő felhajtó erejét. Ha melegebb légáramlatot találnak, 3–4 perc alatt akár 600–700 méter magasra is felemelkednek, majd kiterjesztett szárnyakkal 20–50 kilométert vitorláznak úti céljuk felé. Aztán keresnek egy újabb meleg légáramlatot. Naponta átlagosan 100–200 kilométert tesznek meg. Az európai gólyák két irányban hagyják el a kontinenst. A nyugat-európaiak a Gibraltári-szoros felett repülnek, a kelet- és közép-európaiak a Boszporuszon át jutnak el Afrikába. Némelyek a Nílus mentén megállnak, ott telelnek, mások meg sem állnak Dél-Afrikáig. A vonulás sok megpróbáltatással, áldozattal jár, ösztönük mégis visszahozza őket. Mikor megérkeznek, megkeresik

régi fészküket, rendbe hozzák, csinosítják, és itt keltik ki fiókáikat. A hím és nőstény gólya felváltva táplálja őket, vigyáz rájuk, míg a társa eleséget keres. Akkor is gondoskodnak róluk, amikor már repülnek. Ezért nevezik gólyáknak az első éveseket, hiszen kezdetben ők is az idősebb diákok gyámolítására szorulnak. A gólyát a régi magyarok szent állatnak tartották, és vallásos tisztelettel védelmezték. Mivel a néphit szerint áldást hoznak a házra, melynek kéményén fészket raknak, büszkék voltak, ha a gólyapár a házukat választotta, és szinte családtagként tartották számon. A gólyafészek leverése főbenjáró bűnnek számított, úgy tartották, aki erre vetemedik, annak a gyermekei némák lesznek. Ezt őrzi a „Gólya, gólya, gilice” kezdetű mondóka, amiben a gyerekek a megsebesített gólyát „síppal, dobbal, nádi hegedűvel” próbálják gyógyítani, vagy legalább felvidítani.

az emberek ápolják, a háziállatok is befogadják, míg visszatér a családja. Sok szólás és hiedelem terjedt el a gólyákról. Megfigyelték, hogy szívesen áll hosszan, magányosan féllábon, ezzel töprengő, éber benyomást keltve. A „gondolkodik, mint fél lábon a gólya” közmondás őrzi a megfigyelést – a mélyen elgondolkodó embert emlegetik így. Tisztelték a gólyát, mert pusztítja a kígyókat és békákat, amelyek a régi emberek szemében az alvilág jelképei voltak. Tisztasága, fehér tolla is mintha azt jelezné, hogy győzedelmeskedik az alvilági erőkön. A legtöbb európai országban azt mesélték a szülők a gyerekeknek, hogy a gólya hozza a kisbabát. Mivel ég és föld között közlekedik, és a vizeket is látogatja, a születendő gyereket a Földanya méhét jelképező vízen túlról hozza, és a kéményen keresztül leengedi az édesanya ölébe. „Gólya, gólya vaslapát, hozzál nékünk kisbabát!” – kiáltozták a gyerekek a felröppenő gólyának. A gólyaalakoskodás, a gólya megjelenítése farsang idején közkedvelt volt a fiatalok között. A gólyát alakító legény lepedővel letakarta magát, és egy boton fából faragott, pirosra festett gólyacsőrt tartott maga elé. Játék közben a csőr mozgatható, alsó részével csattogott a kelepelést utánozva, és meg is csipkedte a közelében állókat. Futottak előle a lányok, különösen ha kötényükbe csutkababát akart ejteni. A gólyákat manapság sok veszély fenyegeti. Számuk Európa-szerte csökken, életterük szűkül, mert a tavakat, mocsarakat lecsapolják. Az idős, beteges emberekre mondják, hogy nem lát több gólyát, azaz nem ér meg több tavaszt. Reménykedjünk, hogy sokáig meglátogat minket ez a különleges madár! PÁNTI IRÉN

Petőﬁ Sándor így ír kedves madaráról: Nekem valamennyi között legkedvesebb Madaram a gólya. Édes szülőföldem, a drága szép alföld Hűséges lakója. Talán ezért szeretem annyira, mert vele Együtt növekedtem; Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor Kerepölt fölöttem.

Fekete István Kele című regényének főhőse egy sebesült gólya, amelyik nem tarthat társaival, de

Bőr A felnőttek sokszor kérdezik, miért nem férek a bőrömbe, mintha tehetnék róla, hogy ekkora a bőröm, vagy hogy benne vagyok. Nem szeretem a bőrömet, folyton útban van. A múltkor is, valami rosszat csináltam, és anyu mondta, nézzek jó mélyen magamba, én megpróbáltam, de a bőröm teljesen eltakart. Csak a tükör előtt tudtam magamba nézni, a szájamon keresztül, és csak feketeséget láttam. Mondtam is apunak: ha én belülről fekete vagyok, akkor az osztálytársam, aki kívülről fekete, belülről biztosan fehér. Apu azt mondta, a bőr alatt nem feketeség van, és nem is fehérség, hanem izmok, az izmok alatt meg csontok. Szerintem apu rosszul tudja, mert ha a bőröm alatt csak izom meg csont van, akkor hol vagyok én? VÉSSEY MIKLÓS

Nyári napló Minden növénynek színe van és festeni is bármelyik növénnyel lehet. Az egyik növény nyomát a fény eltünteti a papírról, a másikét megváltoztatja, a harmadikét szinte a semmiből hívja elő. Érdekes játék ez, kísérletezésre hív! Próbálkozz te is, és kérdezősködj fűtől-fától: tudnak-e festékrecepteket! Talán eszébe jut valakinek, hogyan lehet vörös hagymahéjjal gyapjút és tojást festeni. Vagy nagymama elmeséli, hogy az ő nagymamája festőcsüllenget használt kékfestésre, és nem indigót (amit messziről hoztak és nagyon drága volt). Csak néhány papírlapra van szükséged, és máris különböző festékrecepteket találhatsz ki a konyhaasztalon főzés közben, kiránduláskor vagy a nagyszülők kertjében. Madártollat használhatsz ecset és tollszár helyett, fűcsomót, nádszálat, az ujjbegyedet. A tábortűzből megmaradt szénnel rajzolni lehet. Leszakíthatsz egy hervadt mályvát, egy útilaput, egy vöröskáposztalevelet és elmaszatolhatod a lapon.

A kísérletezés során összegyűlt lapokból színes nyári naplót fűzhetsz össze, rajzolhatsz, írhatsz bele.

Küldd el nekünk! Munkáidat 2015. szeptember 4-ig a szerkesztőség elektronikus vagy postacímére várjuk. A legügyesebb munkák alkotóit megjutalmazzuk, munkáikat közzétesszük a Szitakötő Galériában és a Zöld Karaván (The Green Caravan) galériájában. A Zöld Karaván nemzetközi kezdeményezés kísérletezésre hívja mindazokat, akik szeretnek növényi eredetű festékekkel alkotni. Részletek | illustratedchildhood.wordpress.com/ the-green-caravan-caravana-verde/

“Odanézz... az a szentjánosbogár ott a sötétben... Látod, mit csinál? Világít, maga világít magának... Saját villanytelep.” (Karácsony Benő)

2015-ben a Fény évéhez kapcsolódva választották az év rovarának a nagy szentjánosbogarat. Sok érdekes információt olvashatsz róla például a Magyar Természettudományi Múzeum blogján: mttmuzeum.blog.hu

Saját

Azt már biztosan tudod, hogy a szentjánosbogár aprócska „lámpást” tud gyújtani a testében, és ha kicsit kutakodsz, azt is elolvashatod, mikor és miért teszi ezt. Legendák és különös történetek fűződnek a különleges kis állathoz, számos művészt és mesemondót is megihletett.

villanytelep

Munkádat a szerkesztőség postai vagy elektronikus címére várjuk 2015. június 5-ig. A legeredetibb munkák beküldőit megjutalmazzuk!

Ára: 945 Ft

Vajon rád is ilyen hatással lesz? Ki tudsz találni egy mesét, ami a szentjánosbogárról szól? Lehet új legenda is, amelyben elmagyarázod, miért világít nyári éjjeleken, vagy honnan kapta a nevét (előtte érdemes elolvasnod a korábbi magyarázatokat, hogy biztosan valami újat találj ki). Történeted játszódhat a múltban, a jelenben, sőt a jövőben is, és készíthetsz hozzá illusztrációt: festhetsz, ragaszthatsz, gyurmázhatsz, rajzolhatsz képregényt vagy számítógépes grafikát.