Kerekerdei magtár
Az állatok nagyon elszaporodtak a Kerekerdőben, és a túlnépesedés élelmezési gondokkal is járt. Mekkné, a főkertész hiába növelte évről évre a zöldségeskertet egy-egy újabb parcellácskával, az állatok sokszor éheztek télvíz idején. Az egyik őszi erdei gyűlésen szót kért Mekkné. – Nincs mit tennünk, ki kell vágnunk az erdő felét, hogy nagyobb területen termeszthessünk zöldséget. – Ebbe mi, madarak, sohasem egyezünk bele! – emelte fel a hangját Bagoly. – Más megoldást kell keresnünk – hümmögött Borzas. – Kedves barátaim, van valakinek más ötlete? – vette át a szót Medvenc. Fenyőrigó emelkedett szólásra. Felröppent a többiek feje fölé, és szárnyaival egyensúlyozva csicseregte: – A fenyők tobozai tele vannak finom magvakkal. A madarak és mókusok mindössze
a termés tizedét fogyasztják el. A többit felajánljuk a köz javára. – Csatlakozom az előttem szólóhoz! – röfögte Vaddisznó. – Ugyanez a helyzet a tölgy és a bükk makkjával. Mi, vaddisznók, csak kis részét esszük meg, a többit odaadjuk nektek. – Nagyszerű! – lelkendezett Borzas. – Építsünk egy magtárat, hogy a termés szárazon maradjon egész télen. Ez a tisztás épp megfelelő hely lesz. Az erdőlakók nagy része kitörő örömmel fogadta a hírt, és boldogan távozott. Mekkné azonban dúlt-fúlt mérgében. – Nem vagyok én madár, hogy magvakat egyek. Megvárom, amíg Medvencék felépítik a magtárat és feltöltik terménnyel, aztán felgyújtom az egészet – határozta el magában. A gyűlésről hazafelé induló négy kertész nyúl után ügetett. – Testvéreim a káposztában! El kell érnünk, hogy az állatok mégis a fél erdő kivágása mellett döntsenek. Ha felépült, és megtelt magokkal, gyújtsuk fel a magtárat!
28