A magyar bélyeg törénete

Page 1

A magyar bélyeg története Összeállította: Gáspár Elemér

Postatörténet Az egymástól távol lakó emberek közötti kapcsolattartás legrégebbi formája az írásos üzenet, a levél volt. Valamikor gyalogos és lovas futárok hozták-vitték a levelet. A gazdasági élet fejlődésével kialakult egy egész foglalkozási ág a levelek továbbítására, a Posta. Ősi futárpostát már Árpád-házi királyaink is működtettek. Magyarországon a mohácsi vész után, a „Taxis család”-nak engedélyezték először a magán levelek postai szállítását. 1840. május 1-én adták ki, a világ első postabélyegét Angliában, mely Angliában felváltotta az addigi készpénzes fizetést. 1940. május 6-tól volt felhasználható A postabélyeg használata rohamosan terjedt el a világon. 1843-tól hazánkban megengedték, hogy ott, ahol csak levélpostai járatok voltak, pénzesleveleket és kisebb csomagokat levélpostával küldjenek. .

1924-ben kiadott Than Mór emlékív. Megjelent: A Magyar Levélbélyeg című újság mellékleteként. Bélyegkép: a Than Mór által 1848-ban tervezett postajegy, amely elsőként tervezett magyar bélyegterv. A szabadságharc leverése megakadályozta a bélyegkiadást.

1850-ben adta ki az Osztrák Posta az első postabélyegét. 1855-ben bevezették minden postahivatalban a levelek házhozszállítását, majd 1859-ben az expressz levélforgalmat. 1867-ben az önálló magyar postaigazgatás létrejöttekor jelent meg az első magyar megrendelésre készült bélyeg. 1869. október 1-én a magyar és az osztrák postaigazgatás adta ki a világ első levelezőlapját.


Bélyeg előtti levelek Magyarországon (1752-1850) Az olyan küldemény tekinthető magyar bélyegelőtti levélnek, amelyet az akkori Magyarországon 1850. június 1 előtt a postaszervezet szállított a feladótól a címzettig. 1722-ben III. Károly állami kézbe vette a postát. Viteldíj fizetési módok: Először 1722-től kisebb megszakításokkal félportós rendszer volt érvényben. A viteldíj felét feladáskor, felét kézbesítéskor rótták le. 1817-től áttértek a teljes portós rendszerre, mely lehetővé tette akár a feladó, akár címzett fizette a teljes viteldíjat. A hivatalos leveleket díjmentesen szállították, melyeket pl. „Ex offo”-nak nevezünk.

Hivatalos Ex offo levél 1858. május 8-án, „BÁTTASZÉK”-en feladva, május 9-én átutazott „PESTH”-en, majd 1858. május 10-én Győrbe („RAAB”) érkezett.


Osztrák Posta Magyarországon – OPM (1850-1867) Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után, 1849 szeptemberétől megkezdődött Magyarország teljes beolvasztása az osztrák birodalomba. 1850. január 1-től új postai igazgatási szervezetet hoztak létre. A postaszolgálatra is kiterjesztették az 1837-es osztrák postatörvény hatályát. Hivatalos nyelve a német. A posta főfelügyelete Bruck Károly miniszter kezébe került. 1850. június 1-től az első osztrák bélyeg megjelenésétől egészen az 1867-es Kiegyezésig az osztrák bélyegeket használták Magyarországon is. 1850-67 között négyféle bélyegképpel öt kiadás került forgalomba. 1850. KÖNYVNYOMATOS LEVÉLBÉLYEGEK Vízjel: „KKHM” a bélyeg széleken (nagyon ritka) Fogazat: vágott bélyegek Bélyegkép: Ausztria kiscímere, fölötte szalagokon császári korona, oldalán pálmalevelek.

1858. KÖNYVNYOMAT DOMBORNYOMÁSSAL Vízjel: Vízjel nélküli papírra nyomtatták. Fogazat: 14 ½ Keretfogazás Bélyegkép: Fiatal Ferenc József balra néző koszorús feje díszkerettel. A fej fehér dombornyomással készült.

1861. KÖNYVNYOMAT DOMBORNYOMÁSSAL Vízjel: Vízjel nélküli papírra nyomtatták. Fogazat: 14 Keretfogazás Bélyegkép: Ovális keretben jobbra néző császár fej fehér dombornyomással.


1863. KÖNYVNYOMAT DOMBORNYOMÁSSAL Vízjel: Vízjel nélküli papírra nyomtatták. Fogazat: 14 Keretfogazás Bélyegkép: Ovális keretben kétfejű sas, fejükön korona, felette osztrák császári korona, középrész dombornyomással.

1863/64. KÖNYVNYOMAT DOMBORNYOMÁSSAL Vízjel: Vízjel nélküli papírra nyomtatták. Fogazat: 9 ½ Keretfogazás Bélyegkép: Megegyezik az 1863-as kiadással, csak fogazatban van eltérés.

1864. évi 5 krajcáros értékbenyomásos boríték, hátoldalon 1863/64 10 krajcáros kiegészítés G. Becskerekből Bécsbe küldve, RECOM (ajánlott) bélyegzéssel.


Magyar Postaigazgatás – 1867. évi bélyegkiadás A kiegyezés évében, 1867. február 17-én megalakult a magyar kormány. 1867. május 1-től a magyarországi és erdélyi posták vezetését átvette a földművelési, ipari és kereskedelmi minisztérium. 1867. május 4-én Gervay Mihályt országos főposta igazgatóvá nevezték ki (korábbi nagyváradi postaigazgató). Az 1867. május 1-e után Magyarországon használt postabélyegeket jogilag a Magyar Posta bélyegeinek tekintjük. 1867. június 1-től már magyar megrendelésre készült, de kompromisszumos megoldásként azonos ábrájú bélyegek kerültek forgalomba Ausztria és Magyarország területén. 1867-1871 között a bélyegeket a bécsi Állami Nyomdában készítették, mivel a magyar nyomdákban még nem tudták előállítani a bélyegeket. 1867. KÖNYVNYOMAT Vízjel: „BRIEF-MARKEN” ívvízjel Fogazat: 9 ½ Keretfogazás, 50 kr 12 Sorfogazás Bélyegkép: Ferencz József uralkodó arcképe, az érték és a „kr.” jelzésen kívül nincs más felirat. A sorozatból 50 kr hiányzik. A két 25 kr érték a szép színváltozat miatt mutatjuk meg.

1867. évi kiadású díjjegyes (értékbenyomásos) boríték: 1871. június 8-án Debrecenben adták fel, és a hátoldali bélyegző szerint 1871. június 10-én érkezett Brassóba.


Kő- és réznyomású bélyegkiadás – 1871 Az eredetileg réznyomásosra tervezett bélyegeket, a megrendelt nyomdagépek szállításának késése miatt, ideiglenesen kőnyomással állították elő. A budai Államnyomda első gyártmányait 1871. május 1-én hozták forgalomba. A réznyomó gépek érkezése után 1871. július 15-től folyamatosan kerültek forgalomba a réznyomással gyártott bélyegek. 1871. KŐNYOMAT Vízjel: Vízjel nélküli papírra nyomtatták. Fogazat: 9 ¼, 9 ½ Keretfogazás Bélyegkép: Ferenc József uralkodó szalaggal kötött babérkoszorús, jobbra néző feje.

1871. július 15. RÉZNYOMAT Vízjel: Vízjel nélküli papírra nyomtatták. Fogazat: 9 ¼, 9 ½ Keretfogazás Bélyegkép: Megegyezik az előzővel. A réznyomás miatt a bélyegkép finomabb rajzolatú.

1871. évi kiadású, kő és réznyomatos bélyegek képével megegyező, könyvnyomású 5 krajcáros Nagykanizsán feladott Bécs címzésű díjjegyes (értékbenyomású) levélboríték.


Borítékrajzú krajcáros kiadás 1874-1900 A Kiegyezés utáni önálló magyar kormány idegen jelleget már nem mutató, új bélyegsorozata, a borítékrajzú krajcáros sorozat. Ebből az időszakból két sorozat látható, a Feketeszámú Krajcáros sorozat töredék sor.

1874. SZÍNESSZÁMÚ KRAJCÁROS Vízjel: 1874-től még vízjel nélküli, 1881-től I. vízjelű papírra nyomtatták. Fogazat: 11½, 11½:13, 13, 13:11 ½ Bélyegkép: Középen levélboríték rajz, a Szent korona és a „MAGYAR KIR: POSTA” felirat utal államiságunkra és nyelvünkre. Értékszám színe azonos a bélyegképpel.

1888. FEKETESZÁMÚ KRAJCÁROS Vízjel: 1888-tól I a, 1898-tól II, 1899-tól III vízjelű papírra nyomtatták. Fogazat: 11½, 12:11½, 12:11¾ Fésűsfogazat, Sorfogazat Bélyegkép: Megegyezik az előzővel, de az értékszám fekete a jobb láthatóság miatt.

1874. évi levélboríték rajzú díjjegyes (értékbenyomásos) boríték.


Korona-filléres kiadások a Monarchia felbomlásáig 1900. január 1. – 1918. november 15. Ebben az időszakban adták ki a Turul sort, a Turul sor Hadisegély felül nyomatát, az Arató/Parlament sort, az uralkodó pár Koronázási bélyegeit, ill. a Károly király és Zita királyné arcképét ábrázoló sort. Ebből az időszakból a 17 értékes Turul sor egy részét látjuk. 1900.Turul Vízjel: 1900-1918 között a különböző kiadásoknál III, IV, V, VI, VII, VII a között változott. Fogazat: 11½, 12:11¾, 15 Fésűsfogazat, Sorfogazat Bélyegkép: A turulos kiadásnál gémeskutas puszta fölött turulmadár repül, alatta Szent korona, koronás értékeknél I. Ferenc József mellképe.

További bélyegkiadások Bélyegkép: 1916 Arató- Parlament sornál a filléres címleteken arató pár, a Koronás címleteken a parlament épülete, a 1918-ban kiadott soron, Károly királyt és Zita királynét ábrázolja.

1912-ben kiadott díjjegyes levélboríték: 1915. április 27-én ajánlott levélként Csurogban (Vajdaság) feladott levél 10 f turulos kiegészítéssel az ajánlási díj lerovására.


Köztársasági és Tanácsköztársasági bélyegkiadások 1918. nov. 16. – 1920. jan. 27. Az első világháborút a központi hatalmak elvesztették. 1918 végén az Osztrák-Magyar Monarchia darabjaira hullott. Néhány példa a megjelent sorozatokból. 1918. KÖZTÁRSASÁG „KÖZTÁRSASÁG” felülnyomat az Arató- Parlament, a Hadisegély (III:) a Károly-Zita és SÜRGŐS bélyegeken fekete színnel. Részlet a sorozatból.

1919. MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁGI ARCKÉPEK A Magyarországi Tanácsok Első Országos Gyűlése alkalmából.

1919. Köztársaság kibocsátás. A bélyegképen a MAGYAR KIR. POSTA feliratból a „KIR.” szöveget kivésték. Címerrajz „Kossuth-címer”.


Korona-inflációs bélyegkiadások (1920-1925) Az I. világháborút követő gazdasági hanyatlás a pénz romlásához vezetett. A postai díjszabás és a bélyegek névértéke folyamatosan emelkedett. Ebben az időszakban 16 alkalommal emelkedtek a postai díjak. A távolsági levél díja 60 f-ről 2000 koronára nőtt! Az időszakból Koronás Madonna sortöredék és Petőfi Sándor sor látható. 1921/1925 Koronás Madonna 1921-ben jelent meg az első 50 K érték, később a többi érték 10000 Koronáig (1925).

1923 Petőfi Sándor A költő születésének 100. évfordulója alkalmából.

1922-ben kiadott díjjegyes levelezőlap infláció miatt bélyeggel kiegészítve.


Pengő-filléres bélyegkiadások (1926-1944) Az 1920-as évek közepén az infláció megállt. A pengő-fillér váltotta fel az elértéktelenedett koronát. A koronaértékű bélyegeket 1927. február végéig még felhasználták. Néhány szép sor, ebben az időszakban megjelent bélyegekből. 1926. Pengő-fillér Az új pénznem bevezetésének első bélyegsora. A sorozat néhány értéke látható.

1934.LEHE-blokk Az első magyar blokk, a Levélgyűjtők Első Hazai Egyesülete (LEHE) 50 éves fennállására.

1940. Mátyás király Mátyás király születésének 500. évfordulója alkalmából kiadott sor.


Pengő-inflációs bélyegkiadások (1945-1946) A II. világháború után a pengő rohamosan romlott. A posta a gyors inflációt a korábbi bélyegkészletek felülnyomásával próbálta követni. 1946-ban új bélyegeket adtak ki ezer, millió, billiós majd adópengő értékjelzéssel. A díjszabás ebben az időszakban 27 szer változott! Teljesség igénye nélkül, sortöredékek a kor bélyegkiadásaira: 1945. Felszabadulás, Kisegítő, Betűs bélyegek Az 1943/1944-ben kiadott „Hadvezérek és Nagyasszonyok” sorozat bélyegeit, Felszabadulás, majd számos és betűs felülnyomásokkal látták el.

1945/46. „Újjáépítés” sorozat Az infláció növekedésével egyre magasabb pengő értékű bélyegeket adtak ki. Érdekessége a sorozatnak, hogy az ív középső oszlopai fordított párokat alkotnak.

1946. Bélyegjubileum A 75 éves magyar bélyeg emlékére adták ki a milliós értékjelzésű bélyeget.

1946 Lovasfutár, Milliós bélyegsorok Új bélyegképek ezer és millió pengő címletekben.


1946. Milpengős, Milliárdos és Billiós értékjelzésű bélyegek Három különböző sorozat növekvő értékszámmal.

1946. Adópengő A nagymértékű infláció miatt új pénzt vezettek be, az adópengőt. Egy adópengő = kétezer trillió pengő.

1943. szeptember 23-án Újkécskén feladott, 3 db 2 pengős és 3 db 8 pengős, felülnyomott bélyeggel bérmentesített levél.


Forint-filléres bélyegkiadások (1946. aug. 1.-1981.) A teljesen elértéktelenedett pengőt 1946. augusztus1-én felváltotta a forint. 1950-ben megalakult a Magyar Filatéliai Vállalat a Magyar Posta bélyegeinek hazai és külföldi értékesítésére. Az ötvenes években széles körben terjedt el a bélyeggyűjtés, 1952-ben létrejött a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetsége, a MABÉOSZ. Ebben az időszakban egyre szebb és több bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta. Néhány sortöredék példaként az időszakban megjelent bélyegekből: 1946. Forint-fillér Az első forint-fillér kiadású bélyegsorozat.

1947. Szabadsághőseink

1948. Centenárium Az 1848-49-es szabadságharc 100. évfordulója emlékére.

1953. Népviselet


1953. Népstadion A Népstadion megnyitása alkalmából adták ki. A sorozat 1955-ben Rómában nemzetközi bélyegművészeti díjat nyert. A 30 f értéket a legszebb sportábrájú bélyegnek választották. A 2 Ft érékre felülnyomat készült, az angolok elleni 6:3-as győzelem emlékére.

1956. Soproni felülnyomás A soproni helyi kiadás az Épületek és Munka sor 25 címletének felülnyomásával készült.

1957. Vöröskereszt A Magyar Vöröskereszt javára felülnyomás készült, az 1955. évi Munka sor egyes címleteire.

1962. A Világűr meghódítói A párizsi nemzetközi űrkutatási konferencia alkalmából megjelent sor:

1973. A postai irányítószám-rendszer A postai irányítószám bevezetésekor kiadott bélyeg.


1973. Csontváry-festmények Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) festményei.

1979. Középkori magyar pénzek A berni Nemzetközi Numizmatikai Kongresszus alkalmából kiadott sorozat.

1981. Kittenberger Kálmán Kittenberger Kálmán (1881-1958) születésének 100. évfordulója emlékére.

1981. Magyar történelmi zászlók A történelmi Magyarország zászlói.


Forint bélyegkiadások fillér nélkül (1981-től) 1981-ben a Magyar Posta a filléres névértékű bélyegek árusítását megszüntette. A postai díjak folyamatosan emelkedtek, 1981-től 1999-ig 16 szorosára! A kilencvenes évek elejére a kiadott bélyegek példányszáma csökkent. A következőkben bemutatott bélyegsorok nem mindegyik teljes sor. A kiválasztottak a kiadások sokszínűségét mutatja. 1983. 200 éves a ballonrepülés

1984. Duna-parti szállodák Budapesten

1986. Labdarúgó Világbajnokság Mexikó

1990. Védett madarak A sorozat 1990-ben az Állami Nyomdák nemzetközi konferenciáján „Kiváló Termék” és a „Legjobb Ofszet Bélyeg 1989-1991” címet nyerte.


1992. A 62. Bélyegnap A bélyegkép a Magyar Kir. Posta első cégtábláját és a Magyar Posta új emblémáját ábrázolja.

1986-1993. Forgalmi bélyegek 1986-1993 között a forgalmi bélyegek bélyegképe kastélyokat mutat be.

1994. Téli olimpia Lillehammer Az 1994-ben Oslóban rendezett bélyegbemutatón a 12 Ft címlet ezüstérmes lett.

1996. Az 1956-os forradalom és szabadságharc emlékére A forradalom 40 évfordulója emlékére, korabeli képekkel.

1997. Budapest és megyék címerei Budapest és Magyarország megyéinek címerei.


2001. Nosztalgia kisvasutak Korabeli gőz- és dízel mozdonyok.

2003. Könyv művészete Magyar-kínai közös kiadás a két ország bélyegeivel.

2000. Ezredforduló A bélyegképen a holográfia kidolgozójának Gábor Dénes Nobel-díjas fizikus hologramos képe, és 57 jeles magyar matematikus neve UV fényben olvasható.

1994-2009. Forgalmi bélyegek 1994-1998 között népművészeti motívumok, 1999-2006 között antik bútorok jelentek meg bélyegképeken.


2001. Magyar Szent korona A blokk dombornyomással készült. A korona a papír síkjából kiemelkedik, a hátoldalán bemélyed. A bélyegképen felsorolva a koronaőrzési helyek olvashatók.

2004. Személyes bélyegek A Magyar Posta 2004-től különböző bélyegképpel íveket adott ki, 2007-ig értékszámmal ezután értékszám nélkül. A bélyegek melletti szelvényen reklámszöveg, postalogó van. Erre a helyre megrendelhető a postától kép, reklám, céghirdetés.

2007. Élő örökségünk (kutyák)

2008. Filafalu Forgalmi sorozat jelent meg filafalu lakóinak életéről az ifjúsági bélyeggyűjtés fellendítésére.


2008. Bélyegnap A bélyegsoron Hunyadi Mátyás király uralkodásához kapcsolódó események láthatóak.

A sorozat érdekessége a bélyegíven egyenes és fordított állású párban helyezkedik el. 2008. Bélyegnap A bélyegképen, a trónon ülő Hunyadi Mátyás király és Beatrix királyné fogadja a pápai követet.

2008. Olimpia Peking A Pekingben megrendezett XXIX nyári olimpiai játékok alkalmából kiadott bélyegsorozat.

A sorozatot hasonlón, mint a bélyegnap sornál a bélyegíven egyenes és fordított párokba nyomtatták.


2008. Európa: Levélírás Az Európai Postaüzemeltetők Egyesülete (PostEurop) minden évben lehetőséget kínál arra, hogy tagjai Európa-témában bélyeget bocsássanak ki. 2008-ban „Levélírás” témakörben terveztek bélyeget.

A PostEurop internetes szavazáson a 2008 év legszebb európai bélyeg díjat nyert. 2009. Repüléstörténeti évfordulók A szelvényes bélyegpárt 100 éves repüléstörténet alkalmából adták ki. 1909-ben Blériot átrepülte a La Manche csatornát. A szelvényen Blériot gépének szerkezeti rajza látható.

2009. Sarkvidékek és gleccserek védelme A sorozat bélyegein jegesmedve, pézsmatulok, hópárduc, királypingvin látható. A globális felmelegedés elleni össze fogásra hívja fel a figyelmet.

A sorozat két különböző nyomdatechnikai változatban készült. Az egyik hagyományos ofszetnyomással készült. A másik változatnál az ofszetnyomás kiegészül szitanyomással. A bélyegképen elszórtan selymesen csillogó felületeket látunk.


2009. Európa: Asztronómia- Csillagászat A bélyegképen Galilei portréja, távcsöve, Jupiter bolygó négy holdja, rádiójeleket rögzítő csillagászati parabolák láthatók. A PostEurop tagországok az 2009-ben az EURÓPA bélyegen „Asztronómia” témában írta ki pályázatát

. Az internetes szavazáson a 2009 év legszebb európai bélyeg díjat nyert. 2009. Bélyegnap – Ezeréves Visegrád A bélyegképen a románkorból és a gótika időszakából mutat alkotásokat, valamint Mátyáskori reneszánsz díszudvar, kút, Visegrádi madonna. Keretrajzon királyi palota.

2010. Világkiállítás, Sanghaj- Gömböc A 2012 május- október 31 Sanghaj- i világkiállításra kibocsátott Gömböc bélyeget ábrázolja. A Gömböc az első homogén test melynek két egyensúlyi pontja van stabil és instabil. A bélyegíven az egyedülálló találmány 30 legjelentősebb fázisait mutatja be. A feltalálók Domonkos Gábor és Várkonyi Péter 2007. augusztus 20- án a Magyar Köztársasági Érdemérem Lovagkeresztjét kapták

A 2010 évben Magyar Termék Nagydíjat nyert.


2010. Európa- Gyermekkönyvek A bélyegképen Reich Károly grafikus művész mesekönyv illusztrációi szerepelnek, Vackor kismackó történetének néhány pillanatát örökíti meg.

Az internetes szavazáson a 2010 év legszebb európai bélyeg díjat nyert. 2010. Magyar- Irán közös kiadás A bélyegképen Iráni Yazdi Termeh motívum és Jász hímzésmotívumok láthatók.

2010-2011. Idegenforgalom I-II Hazánk különböző nevezetességeinek bemutatása: Sátoraljaújhelyi Pálos-piarista templom, Gödöllői Királyi kastély, ELTE épületének timpanonrészlete, János- hegyi Erzsébet kilátó.

2011. Visegrádi csoport alapításának 20. évfordulója A bélyeg motívuma kéz által formált „V” betű és „4”- es számjegy, és a tenyéren „2” és „0”. A Visegrádi csoport alapításának 20 évfordulója alkalmából adták ki. Azonos bélyegképpel adtak ki bélyeget Csehszlovákiában, Lengyelországban, Szlovákiába.


2011. Magyar előadóművészek A bélyegképen Gács Rezső-Rodolfo, Básti Lajos, Kiss Manyi portréja látható.

2011. Bélyegnap- 800 éves Balatonfüred A bélyegképeken Balatonfüred nevezetességei Anna Grand hotel, Állami Szívkórház, Vaszary villa, keretképen Balaton tópart valamint köztéri szobrok láthatók.

2012. 100 éve süllyedt el a Titanic A Titanic és dr. Lengyel Árpád, a Titanic segítségére elsőként siető brit Carpathia gőzös hajóorvosa emlékére. A filatéliai különlegesség főmotívuma a jéghegy felé tartó Titanic, a bélyegképekre a hajó részletei kerültek. A keretrajz jobb felső részén Dr. Lengyel Árpád portréja és a Carpathia gőzös körvonalai tűnnek elő.


2012. Magyar- Szlovén közös bélyeg A Magyar Posta és a Szlovén Posta első filatéliai együttműködése eredményeként közös bélyeg jelent meg. A bélyegképek közös témája a fazekasság, muravidéki és rábavidéki néprajzi kincsek láthatók.

2012. 100 éves a Cserkészszövetség A kisív bélyegképein a cserkészethez kapcsolódó grafikai kompozíciók láthatók a világdzsembori, a vezetőképzés, a cserkészjel és a cserkészjelvény.

2012. Bélyegnap Kalocsa A bélyegsorozaton kalocsai hímzés, kalocsai paprikafüzér és a kalocsai Paprika Múzeum épületének külső részlete a blokk bélyegképén és keretrajzán a Kalocsai Érseki Kincstár egyedülálló egyházművészeti emlékei közül látható néhány.


2012. Jeles magyarok A bélyegképen Őrkény István Kossuth-díjas író gyógyszerész, Solti György karmester zongoraművész, Ottlik Géza író műfordító, Dr. Szentágothai János Kossuth-díjas magyar anatómuslátható.

2012. Művészetek 2012 Országház Az Országház a világ egyik legszebb középülete. Különleges építészeti megoldásait új filatéliai sorozat mutatja be, a kisív közepén az Országház-sziluettel díszített szelvényt a főrendiház és a képviselőház üléstermeinek különböző részleteit ábrázoló nyolc bélyeg öleli körbe.


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.