A csillagászat szeretetét több forrásból merítve tettem magamévá. Nagyapám maga is rajongott ezért a tudományért, és minden lehetőséget biztosított, hogy tiszta éjszakán együtt kövessük nyomon a különleges eseményeket. Az is sokat segített, hogy 1999ben a születésnapomat követő napon egy csodálatos jelenséget, napfogyatkozást is láthattam. Bár hivatásom az újságíráshoz köt, e szerelmemnek is hódolok. Olyan neves asztrofizikusok munkáját követem, mint Stephen Hawking, a vele gyakran dacoló Leonard Susskind, vagy épp Paolo Salucci professzor, a Sissa di Trieste tanára. Paolo volt az a jeles elme, aki MOOC kurzust Európában elsőként hirdetett a témában. Erre jelentkeztem én is és bár angol illetve fizikai ismereteim erősen hiányosak, a kurzust sikerrel abszolváltam. Ezt követően, ma már a termonukleáris tevékenységek, valamint a csillagok fúziója iránt kezdtem érdeklődni, noha a kurzus anyagától a “sötét anyag” kutatástól sem fordultam el. Ezért kezdtem csillagászatról elvi vonalon publikálni. E célt szolgálja a következő cikksorozat. Pongrácz Sándor kérdései: 1.
Mi
tartja
össze
csillaghalmazokat?
a
Olvastam
olyat, hogy a tejút által megkajált kis
galaxisok
csutkája
és
némelyikben még fekete lyuk is van. 2. Ha igen melyikben? A wikipédia már amennyire megbízható forrás így fogalmaz: "A
csillaghalmaz
gravitációsan
csillagok
összetartozó
csoportja. Két fő típu sa a gömbhalmaz és a nyílthalmaz, ezek számos jellemzőben eltérnek egymástól." Az általánosság e tekintetben megfelelő, a legfőbb ok a gravitáció. Hogy ez miként lehetséges? Egy csillaghalmaz esetében is érdemes megfigyelni a szerkezetet: többnyire ezek külső felhőszerű héja csillagok által ritkábban lakott, míg a mag felé haladva egyre sűrűbb, masszívabb szerkezetet mutatnak. Ilyen jellemzője a gravitációnak van. Okkal feltételezhető hát, hogy ezek közzéppontját szingularitás, szupermasszív, szuperkoncentrált
közeg uralja. Ez egyértelműen fekete lyukat feltételez. Hogy miért nem zuhan össze a csillaghalmaz, arra a galaxisok vizsgálata során 1970ben Vera Rubin megjelent kutatását kell alapul vennünk. Ő galaxisszomszédunk, az Andromeda vizsgálata során vette észre, hogy a galaxis forgási jellemzője ellentmond a newtoni törvénynek. Addigi feltételezés szerint a galaxis magja felé a forgási sebességnek nagyobbnak kellett volna lennie, mint a galaxis pereme felé mért csillagok sebessége. Ehhez képest a sebesség állandó volt. Ami egy új feltétel, egy új teória felvetését tette szükségessé. Egy hasonló erejű, ellentétes irányú, ebből fakadóan stabilizáló gravitációs erő meglétét. Ez lett a "sötét anyag" (DM) továbbiakban. Ez megmagyarázhatja azt is, hogy a csillagrendszerek, miért nem omlanak össze. A fekete lyuk megléte közel sem olyan riasztó, mint azt sokáig feltételeztük. Tény, hogy elképesztő erejű konvergencia, de nem mindent felzabáló fajta. Falánk kétségtelenül, azonban szerkezete és vele közvetlen környezetéé lehetővé teszi a biztonságos távolság közel állandóságát. A szingularitás körül amit máig nem tudunk pontosan definiálni az eseményhorizont nem kevésbé drámai gyűrűje áll. Ehhez képest a statikus határ, gyakorlatilag a fénysebességgel a fekete lyukkal ellentétes irányban forgó térrész. Az Akkréciós korong pedig valamivel lassabb, "csak" közel fénysebességgel halad. Mindez elég ahhoz, hogy viszonylagos féken tartsa a mi galaxisunk centrumát, a Sagittarius A*t is. A nyílt halmazok esetében tanácstalan vagyok. Egyik feltételezésem, hogy a nyílt halmazok még rendeződés alatt álló objektumok. Továbbá a világegyetem tágulása mellett nem tudom biztosan, milyen folyamatok játszódhatnak le. Nagyjából két, de már nagyon halovány forgatókönyvet tudok elképzelni. 1. A gravitáció erősebben hat, a nyitott halmaz "kilógó" foszlányaira, mint a tágulás üteme, mely esetben halmazszerkezete kiegyenlítődni vágyva rendeződik. Itt egy fekete lyuk megléte nagyon is elképzelhető, ha nem elkerülhetetlen. 2. A gravitáció nem elég erős a táguláshoz képest és ezek a foszlányok kiszakadnak a halmazból ezt tartom nyílt halmaz esetében valószínűbbnek kisebb tömegük okán , kisebb halmazokat eredményezve. Ennek feltétele új gravitációs centrum létrejötte. Ám adja magát a kérdés, vajon képese létrehozni egy kisebb halmaz gravitációs konvergenciát? Úgy tudom elképzelni, mint a vízben egy buborékot, amelyik kettészakad valamilyen hatás miatt.
A második kérdésre egy lehetséges jelöltet találtam, a Messier 22es csillagködöt (M22), ami rögtön két fekete lyukkal is bír a második kép elég részletgazdag a lehetőségekhez képest, úgy hiszem. 2012ben fedezték fel ÚjMexikóban. Továbbra is fenntartom azonban, hogy tudásom nem több feltételezéseknél, bár rendelkezem a szükséges matematikai ismeretekkel, a méréshez szükséges technikai felkészültségem nem kielégítő.