Kárptálajai Zsidó Napok 2018

Page 1

„Ne száradjon ki a forrás, és ne fonnyadjon el a fa.” (Spira Lázár néhai munkácsi haszid rabbi)

Határtalan kultúra, határtalan emlékezet


Június 7. csütörtök ~ 19 óra

Június 8. péntek ~ 16:00

Jeruzsálem kedvesem…

Örökzöld slágerek a „Zsi-

koncert és ünnepélyes megnyitó

dó Pavarotti” előadásában

Héber nyelvű istenes énekek,

Tavalyi nagy sikerű koncertje után

majdnem feledésbe merült jid-

a csodálatos hangú Nógrádi Ger-

dis nyelvű kuplék, huszadik szá-

gely főkántor idén is ellátogat a

Határtalan Kultúra

zadi, örökzöld szerzemények,

beregszászi zsinagógába, hogy

musical-betétek és filmdalok, a

kivételesen képzett kántorunk újra

2. Kárpátaljai Zsidó Napok Beregszász, 2018. június 7-10.

szakrális és profán zsidó ének-

elbűvölje a kárpátaljai közönséget.

művészet gyöngyszemei a Ko-

Nógrádi Gergely azt vallja, hogy

lozsvárról Beregszászba érkező

egy kántor hangtól és hangkép-

Laczkó Vass Róbert színművész

zéstől függetlenül át tudja magát

és Szép András zongoraművész

adni a vallásos áhítatnak, de ez

előadásában. Helyszín: Bereg-

nem azt jelenti, hogy az ember tel-

szászi zsinagóga, Zrínyi utca 6.

jes átéltséggel, földöntúli módon

A magyar zsidó emlékezetben Kárpátalja az eltűnt, elpusztított, autentikus zsidóság otthonaként él, amely számtalan elnémult zsidó történet születési helye és temetője, a mindennapok magyar kultúrájának elsüllyedt szigete. A 2. Kárpátaljai Zsidó Napokon zsidók és nem zsidók együtt emlékezhetünk, kivételes vallási és művészeti értékeket megteremtő kárpátaljai kultúrákra, közösen idézhetjük föl a múlt emlékét, a helyi kisebbségek történelmét és sokszínű, összefonódó hagyományait. Az emlékezet határtalan, s örökké fennmaradhat, mert az emlékezés nem más, mint az eltávozottak visszafogadása – a közös emlékezés valójában közös jövő, zsidó és nem zsidó magyarok, közép-európaiak közös jövője.

PROGRAMOK

énekel az ima elejétől a végéig, hiszen ez lehetetlen volna. A „Zsidó Pavarotti” címmel kitüntetett művész a mostani műsorában ismert világslágereket,

musical-dalokat

és hagyományos zsidó dalokat ad elő. Közreműködik: Teszter Nelli zongoraművész. Helyszín: Beregszászi zsinagóga, Zrínyi u. 6.


Június 9. szombat ~ 16 óra

szála az írásmagyarázat, mese,

teles tehetsége révén hamarosan

emlékeiről, ízeiről és a jelen zarán-

Drágakő ~ Klezmer meseora-

legenda, monda volt, mely az

együtt zenélt olyan nagy öregek-

dokutak lehetőségeiről. A prog-

tórium felnőtteknek

élet minden területét behálózta,

kel, mint a közelmúltban elhunyt

ramot zsidó ízek kavalkádjával

A Drágakő című haszid történet

átjárta, kezdve a sort a szerte-

Babos Gyula, Horváth Charlie,

barhesz kóstolással, helyi kóser

köré szövődő előadásban a Cha-

ágazó vallási irodalmon keresz-

Tony Lakatos vagy Solti János.

borok ízlelgetésével és élőzené-

gall Band zenéje mellett jiddis

tül

Takács Nikolas beregszászi föllé-

vel fűszerezzük. Helyszín: II. Rá-

dalok és vidám történetek, viccek

megnyilatkozásokig.

pésének sztárvendége Pál Dénes

kóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar

is elhangzanak. A szórakoztató,

Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Kár-

énekes, a 2012-es The Voice –

Főiskola aulája

de egyben elgondolkodtató mű-

pátaljai Magyar Főiskola aula

Magyarország hangja, valamint a

egészen

a

folklorisztikus

sor anyagát Marc Chagall „Éle-

2014-es Sztárban sztár győztese.

temben lakom” és Schein Gábor

Zongorán közreműködik: Kardos

„Chagall” című verse színesíti. A

Norbert. Helyszín: Beregszász,

zenét Vincze Pál, a Chagall Band

Fő tér (rossz idő esetén a II. Rá-

tagja komponálta kifejezetten a

kóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar

szövegekhez; a muzsika hol alá-

Főiskola aula)

festi, illusztrálja a történeteket, hol pedig egyenrangú társként szegődik

melléjük.

Június 10. vasárnap ~ 19 óra

Összeállí-

totta, szerkesztette és előadja:

Június 9. szombat ~ 20 óra

Nyáresti kamarazene

Havas

előadóművész.

Halleluja ~ Takács Nikolas fel-

Korcsolán Orsolya hegedűmű-

Szabó-Kovács

lépése, sztárvendég: Pál Dénes

vész és barátai

Eszter. Közreműködik a Chagall

Takács Nikolas nemzedéke egyik

Korcsolán Orsolya nemzetközi hírű

Band: Vincze Pál – zeneszerző,

legkiválóbb énekese, aki 1986-

hegedűművész és barátai kama-

zongora; Vincze Miklós – ének,

ban született a mai Szlovákiához

razenei hangversenye Beregszász-

dobok; Sólyomi Pál – klarinét és

tartozó Galántán, a művész szá-

Június 10. vasárnap ~ 14 óra

ban. Korcsolán Orsolya, Bécsben

Szabó Árpád – hegedű. Az előa-

mára tehát különös jelentéssel

Dallamok, ízek, emlékek

élő nemzetközi hírű hegedűmű-

dást rendezte: Radó Gyula.

bír, ha magyarként léphet föl az

Komoróczy Ráhel Szonjával (egye-

vész, aki bejárta a világ legjelentő-

Több ezeréves története során

oly sokszínű Kárpátalján. Már

temi oktató, idegenvezető) beszél-

sebb hangversenytermeit, és karri-

a zsidóságot mindig jellemezte

19 évesen együtt koncertezett a

get Togyeriska Erika (A Shalom

erje folyamán olyan világsztárokkal

az ősi hagyományokhoz való kö-

nemzetközi jazzélet egyik sztárjá-

Alapítvány igazgatója) a kárpátaljai

lépett színpadra, mint Zubin Mehta,

tődés. A tradíció egyik legősibb

val, Jávori Vilmos dobossal. Kivé-

zsidóság történetéről, kultúrájáról,

Valerij Gergijev vagy Lorin Maazel,

Judit

Társszerkesztő:


először ad hangversenyt Bereg-

Haydn, Wolfgang Amadeus Mo-

Szervezők: Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége

szászban. A fiatal művész, akinek

zart, Kodály Zoltán és Weiner Leó

(Budapest), Határtalan Kultúra Program (Budapest),

legutóbbi hanglemezét a Deutsche

örökérvényű kamarazenei kompo-

Shalom Alapítvány (Beregszász), Magyarország Beregszászi Kon-

Grammophon jelentette meg vi-

zíciói szólalnak meg, megidézve

zulátusa, Beregszász városa, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar

lágszerte, és aki a közelmúltban

ezzel egy régi világ szalonjainak

Főiskola (Beregszász), Pro Cultura Subcarpathica (Beregszász)

a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

varázslatos,

Kiemelt támogatók: Külgazdasági és Külügyminisztérium,

kápráztatta el közönséget, kiváló

hangulatát.

Miniszterelnökség, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., Dutch Jewish

partnerei, Máté Győző brácsamű-

Helyszín: Beregszászi zsinagóga

Humanitarian Fund

kamarazenével

teli

vész, a Magyar Rádió Szimfonikus

Kiemelt médiatámogató: Pulzus rádió

Zenekarának szólamvezetője, va-

Támogatók: Globál Projekt Inveszt Lampertszász Kft,

lamint Déri György csellóművész, a

Thermal Maximus Beregszász, Chizay borászat

Liszt Ferenc Zeneművészeti Egye-

Médiatámogatók: Kárpátalja.ma, Kárpátinfó.net, Kárpátalja.net

tem docense társaságában különleges nyárestére invitálja a hallgatóságot. A zsinagóga falai között felcsendülő

koncerten

Joseph

Rendezvényeinken a részvétel díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várunk! A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Elérhetőségek: hatartalankultura.hu mazsihisz.hu facebook.com/HatartalanKultura facebook.com/mazsihisz hatartalankultura@gmail.com ©Határtalan Kultúra 2018

Találkozzunk szeptember 13-16. között a kincses városban!



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.