Beléptünk Csontváry festményébe

Nagyon szeretem Csontváry festményeit és nagyon szeretem a Magas-Tátrát.

Legutóbbi tátrai túránk során jutott eszembe, hogy vajon honnan festhette Csontváry ezt az egyik legmonumentálisabb művét, mely nemcsak méreteiben hatalmas – 236 × 400 cm –, hanem a festő egyik legdrámaibb műve. Maga Csontváry segített a hely megtalálásában, mivel így ír erről az egyik visszaemlékezésében: „...A nyarat a Magas-Tátrában töltöttem, fenyvesillat, szamóca, málna, áfonya körében. Búzaföldeken a pacsirta hangját, a csalitban a fülemüle dallamát hallgattam, fent a magasban a sasokat fütyülve, vonulni láttam. Hajnalban nap nap után a lángoló Kárpátokat figyeltem, s aTarajkán, a Szilágyi Dezső emléknél állapodtam meg. Innen gyönyörködtem a nagy tarpataki vízesésben, a Lomnici csúcs és társainak büszkeségében; a közép ormon lévő eleven sziklák világítása és a mélységnek kifejezhetetlen távlata hatott rám”. Hmmm...., évtizedek óta járunk a Tátrába túrázni, de nem emlékeztem ott Szilágyi Dezső emlékműre. A neten kutakodva aztán kiderült, az Ótátrafüred feletti Tarajkára – szlovákul Hrebienok – felvezető út felső szakaszán, az utolsó nagy kanyarulatban látható. Meg is találtuk, de ma már nem emlékmű, hanem kilátótorony. 1904. augusztus 8-án avatták fel Szilágyi Dezső, volt igazságügyi miniszter emlékére, aki a tátrai turizmus nagy pártfogója és népszerűsítője volt. Az 1280 méteren álló toronyból valóban csodálatos kilátás nyílik a Nagytarpataki és a Kistarpataki völgyre, a Lomnici hegycsúcsra, a Nagyszalóki csúcsra, a Tarpatakra és a Tarpatak vízeséseire. Az emlékmű

kivancsiturazo.blog.hu

https://kivancsiturazo.blog.hu/ 2017/06/23/beleptunk_csontvary_ festmenyebe

oldalán egy dombormű volt Szilágyi arcképével, de ezt és a rajta lévő emléktáblát a II. világháború után eltávolították.

Felmentünk a régi Szilágyi kilátóba, amelyből a kilátás most is káprázatos, hiszen a Csontváry által ábrázolt hegyek, völgyek, vízesések most is ugyanott vannak, mint 100 évvel ezelőtt. Igaz, az 1900-as évek első évtizedeiben nagymértékű erdőtelepítések indultak be a Tátrában, így mi az azóta megnőtt fenyők miatt kevesebbet láthattunk erről a pontról a vízesésekből. Az utóbbi években viszont sajnos több alkalommal is súlyos viharok pusztították a Tátra erdőségeit, így a vízesések egy része távolabbról is látható.

Számunkra rejtély volt a festmény bal oldali részén lévő kastélyszerű épület, olyan ugyanis most nem látható arrafelé. Már azzal kezdtem megvádolni Csontváry-t, hogy csak hangulati elemként festett oda egy romantikus épületet, hogy ellensúlyozza a festmény erős drámaiságát, hiszen arrafelé most csak a Bilik menedékház van – szlovákul Bilikova chata. A Bilik közelében ért a nagy meglepetés, amikor megláttunk egy tájékoztató táblát, amin egy Csontváry korabeli fürdő épületét ismertették. Ezt a fürdőt látta a Szilágyi kilátóból Csontváry és ezt festette rá a képre – magamban sűrűn kértem bocsánatot a nagy festőtől!

A Nagy Tar-patak és a Kis Tar-patak a Reiner kunyhóhoz közel egyesül és a nagy szintkülönbségek miatt látványos vízeséseket alkotva hangosan zuhog lefelé.

Mi most júniusban jártunk a Magas-Tátrában, ekkor itt még nem terem a „szamóca, málna, áfonya”, amiről Csontváry lelkesen ír, de már van sok szép virág, ezekből mutatok néhányat:

Csontváry az orvosai tanácsára – az 1879-es nagy szegedi árvíz utáni meghűlése miatt – gyógykezelésre látogatott el először a Magas-Tátrába.

Erről ő maga így ír 1908-ban, a Városligeti Iparcsarnokban Rendezett képkiállítása katalógusában: „...jött a szegedi árvíz katasztrófája s nekem az egyetemi hallgatók élén ott kellett lennem, ahonnan alapos meghüléssel tértem vissza, úgy hogy nehezemre esett az írás és olvasás.

Az orvosok hosszabb pihenést ajánlottak, így jutottam a Tátrába...”

Már 1881-ben írt az első tátrai élményeiről: „...ha már az ecset is oly hűséggel szolgálna, mint a rajzón a kezemben, akkor tán első teendőmnek ismerném a magas Tátrát virradatkor – amikor is néha-néha gyönyörű rózsaszínbe tűnnek fel, s ilyenkor a sziklacsoport valóban dísze hazánknak – lefesteni.” 1902, 1903 évek nyarait is a Tátrában töltötte: „…kiszépítem az első rajzot, a Tarajkáról nézve a nagy vízesést; háttérben az összes ormokkal s a kiálló sziklákkal, de az egyméteres rajz nem elégített ki”. Ekkor még ezt állapította meg: „…a nagy, monumentális feladatra még gyenge voltam”. 1904-ben érzett elég erőt arra, hogy elkészítse az évtizedek óta tervezett nagy művet, amelyet 1905. szeptemberében be is mutatott a nagyközönségnek a városligeti Iparcsarnokban.

Csontváry alig változtatott azon a látványon, amelyet a Szilágyi Dezső kilátóból oly sokszor megcsodált. Az elé táruló kép szerkezetén csupán annyit módosított, amivel a hangsúlyokat felerősítette, de a valósághoz ragaszkodott.

Aki a Magas-Tátrában jár, az látogasson el a Tarajkára és az onnan nem messze lévő Szilágyi kilátóhoz, a kilátóból pedig csodálja meg az eléje táruló csodálatos látványt úgy, amint azt Csontváry is tette több, mint 100 évvel ezelőtt. Na, igen és szenteljünk ott néhány gondolatot a zseniális festőnknek is!

80