EMO_2020-08-25_pm

Page 1

LXXVII. ÉVFOLYAM, 198. SZÁM, ÁRA: 170 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 130 FT

Dave Allison, a Jegesmedvék vezetőedzője munkához látott

Várjuk a legszebb balkonok és kertek fotóit!

9. OLDAL

ÉVES

KEDD

2020. AUGUSZTUS 25.

REGGEL

Délelőtt fel­hős lesz az ég, déltől csökken a felhőzet, és sok lesz a napsütés

DÉLBEN

www.boon.hu/aki-a-viragot-szereti HIRDETÉS

Megérkeztek a gólyák az egyetemre

FÜGGETLEN NAPILAP

27 °C

MAGYARORSZÁG

ESTE

Szórakozva ismerkednek a hagyományokkal, illetve az egyetemmel az új diákok.

Hetente nézik a szennyvizet

MISKOLC. Felvetődött a hír, hogy szennyvízvizsgálatok alapján Miskolcon a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedése várható. Lapunk a Nemzeti Népegészségügyi Központot kérdezte a megyénkbeli vizsgálatokról. Megtudtuk: hetente elemzik, hogy van-e koncentrációnövekedés a szennyvízben. A legfrissebb adatok szerint nem volt. /3. ÉM

Jogtudományi Kar, valamint a Bölcsészettudományi Kar vállalta a tábor megrendezését. A Miskolci Egyetem Hallgatói Önkormányzatának (HÖK) elnökétől, Maksa Balázstól megtudtuk: már két-három hónappal ezelőtt elkezdték a szervezést, mert bíztak abban, hogy megtarthatják a gólyatábort. Hozzátette: sokszor egyeztettek a Miskolci Egyetem vezetőjével, prof. dr. Horváth Zitával. Kiemelte, hogy a kötelező óvintézkedéseket folyamatosan betartják és betartatják a Miskolci Egyetem újdonsült hallgatóival, valamint felhívják a figyelmet a gólyatábor érvényben lévő házirendjére.

MISKOLC. A Miskolci Egyetem egyik kollégiuma előtti gyepen hatalmas kondérban főtt az ebéd a frissen felvett hallgatók számára rendezett gólyatábor második napján. Első pillantásra a rendezvény semmiben sem különbözött a korábbi évekétől, de amikor közelebb mentünk, érzékelhető volt, hogy a megszokottnál sokkal kevesebb fiatal van és a közöttük lévő távolság is jóval nagyobb. A hangulat viszont, az óvintézkedések betartásának ellenére is, remek volt. Idén, rendhagyó módon, a Gépészmérnöki és Informatikai Kar, az Állam- és

Türelemmel a befogadottért

Több olvasó is jelezte lapunknak, hogy kóbor cicák befogadása után nehézséget okoz, ha az állat nagyon félénk és nem engedi magát megsimogatni, esetenként még karmolós is. Lapunk szakembereket kérdezett meg arról, hogy mire érdemes odafigyelni egy-egy kóbor állat befogadása esetén. A legfontosabb, hogy az új gazdi fokozatosan csökkentse a távolságot. /13. DA KISÁLLAT.

A cikk a 3. oldalon folytatódik

Családi pótlék és beiskolázási támogatás Megyénk több településén a helyi önkormányzatok beiskolázási támogatást adnak az ott élőknek. Jellemzően a nagyobb városokban tíz-tízezer forintot, a kisebb falvakban pedig ötezer forintot tudnak kigazdálkodni. A jogosultságot igazolni kell, a kérelmeket pedig szeptember 30-áig, kivételes esetben október 15-éig kell eljuttatni a polgármesteri hivatalok illetékes osztályára. /4., 5. ÉM

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE.

Augusztusban kétszer érkezik a családik pótlék, mert a szeptemberi összeget is megkapják a családok. A kormány döntésének hátterében az áll, hogy anyagilag kön�nyebb legyen az iskolakezdés. A lapunk által megkérdezett szülők próbálnak tartalékolni az előre megkapott családi pótlékkal, hiszen legközelebb októberben számolhatnak az összeggel.

Ne legyen nehéz az iskolatáska! A szülők többsége tudatosan vásárol olyan iskolatáskát, amely kétpántos, ezáltal szimmetrikusan terheli a gyermek törzsét. Az iskolatáska súlya pedig a szakemberek javaslata szerint nem haladhatja meg a gyermek súlyának 10 százalékát. A diákok gerincfájdalmai mögött természetesen nem csak egy túlsúlyos iskolatáska állhat. /11. FOTÓ: VAJDA JÁNOS

Hiányzik az egység a Jobbikon belül A korábbi vezetés tagjai nem mondtak le a fellebbezési jogukról, ezért nem jegyezték még be Jakab Pétert pártelnöknek.

Megszokják az új környezetet FOTÓ: CSABAINÉ LŐRINCZ MARIANNA

Devizaárfolyam (2020. 08. 24.)

Pénznem

árfolyam

változás

Euró

351,80

+0,90

USA-dollár

297,58

+ 4,23

Svájci frank

326,98

+2,38

Angol font

389,95

-0,98

Román lej

72,68

+0,30

Ukrán hrivnya 10,84

+0,17

Horvát kuna

46,71

+0,15

Lengyel zloty

79,83

+0,22

VÁLASZTÁS. Az október 11-i időközi választáson a baloldali összefogás Bíró Lászlót indítja jelöltként a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 6. számú választókerületben. A Jobbik mint jelölőszerve-

Kifosztotta, pedig tehetetlenül tiltakozott

A tartalomból 4. 12. 13. 16.

www.boon.hu Telefon: (46) 998-998

9 770133 035026

C

ismerősétől készpénzt tulajdonított el. A sértett a történtek során többször tehetetlenül tiltakozott az elkövetővel szemben, ennek ellenére a férfi kivette a pénzt a tárcából, és távozott a lakásból. A rendőrök az elkövetőt a bejelentést követően egy órán belül elfogták, akit később gyanúsítottként hallgattak ki. ÉM.

Kifosztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy helyi férfival szemben. A gyanúsított augusztus 21-én, pénteken délelőtt 11 óra után Kazincbarcikán a Vak Bottyán utcában található egyik családi házban a mozgásában korlátozott KAZINCBARCIKA.

Kvalifikált a Nemzeti Vágtára Adagolt szexuális felvilágosítás Kutya meleg CineFest Special Észak-Magyarország 3501 Miskolc, Postafiók 178.

zet nyilvántartásba vételét a helyi választási bizottságnál azonban megtámadták. A fellebbezési érvelés lényege az, hogy mivel a januári tisztújító kongresszuson hozott döntéseket még nem jegyeztette be a Jobbik a bírósági nyilvántartásba, ezért jelenleg a párt nevében joghatályosan senki sem tehet nyilatkozatokat, azaz hivatalosan jelölőszervezetként sem jelenhetnek meg az időközi választáson. A mandiner.hu

20198

Y

M

100

90

80

70

60

50

40

30

20

10

5

szerint Jakab Péter a pártelnöki nyilvántartásba vételről kapott végzést július elején, azonban a Jobbik korábbi elnöksége közül nem mondtak le a fellebbezési jogukról, ezért nyitva áll 15 nap a fellebbezésre. Amennyiben a korábbi tagok lemondtak volna a fellebbezési jogukról, a végzés a lemondással egy időben jogerőre emelkedett volna. Lapértesülések a fenti információk kapcsán arra következtetnek, hogy nincs egység a Jobbik pártvezeté-

sén belül. Amit egyébként az is alátámaszt, hogy az idei januári tisztújítást is több konfliktus övezte a Jobbikon belül. Hétfőn a Nemzeti Választási Bizottság 6:5 arányban helyt adott a fellebbezésnek, mely szerint jogszabálysértően vette nyilvántartásba jelölőszervezetként a tiszaújvárosi választási bizottság a Jobbikot, a szervezet nyilvántartásba vételi kérelmét ugyanis olyan törvényes képviselő nyújtotta

be, akinek a képviseleti joga jelenleg nem hatályos. Jakab Péter erre reagálva a közösségimédia-oldalán jelentette be: a Jobbik a Kúriához fordul az ügyben. Az október 11-ei időközi választáson a Fidesz jelöltje a korábbi országgyűlési képviselő, az elhunyt Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia, aki lapértesülések szerint már össze is gyűjtötte a országgyűlési képviselői jelöltséghez szükséges ajánlások többszörösét. ÉM, MTI

Rongálás Más tulajdonának rongálása büntetőjogi kategória. A falfirka ez alá a megítélés alá esik. Miskolcon nem csak a belvárosi házak falait vagy műemléki épületeket csúfítanak el a firkálmányok. Fotóriporterünk az Avasi kilátóban járt. Összeállításunkban kitérünk arra is, hogy milyen büntetési tételek szabhatók ki a falfirkálókra, illetve annak is utánanéztünk, hogy mennyibe kerülhet az eltávolításuk. /4. FOTÓ: VAJDA JÁNOS

Eszak

1

oldal

Black

Cyan

Magenta

Yellow

605805

ágot a vir Aki ti... szere


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.