2 minute read

Lóháton szolgálnak

Az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának tagjaival több településünkön találkozhatunk. Elsősorban külterületeken (üdülőterületek, hétvégi házak, mezőgazdasági földek, erdők) szolgálják a vagyon védelmét. Lapunk nemrég Kajárpécen járt, ahol Laki György polgármester és Németh Lajos járőrvezető Maja és Tulipán hátán járőrözött a januári napsütésben.

A polgárőrségnek lovas és kutyás tagozata is van, az előbbi koordinátora Győr-Mos on-Sopronban Laki György, Kajárpéc polgármestere. Ő irányítja a térség szervezeteit és tartja a kapcsolatot az országos vezetőséggel. Azt mondja, tagjaik száma folyamatosan bővül, már tizenöten vállalnak szolgálatot a vármegyében. Komoly kritériumoknak kell megfelelniük azoknak, akik a szervezet tagjai szeretnének lenni, nemcsak a járőrök, hanem a lovak is különleges kiképzést kapnak.

– Megkülönböztetjük a portyaszolgálatos, a lovas polgárőr egyes és kettes vizsgát. Elméleti és gyakorlati feladatokon is meg kell felelniük a jelentkezőknek. A lovasnak és a lónak is megfelelő kép - zettséget kell szerezniük ahhoz, hogy szolgálatot lássanak el –mondta el lapunknak Laki György, a Győr-Moson-Sopron vármegyei lovas polgárőrség koordinátora. Belterületen csak akkor adhat szolgálatot, ha az úgynevezett egyes járőrvizsgát elvégezte. A lovasnak teljesen uralnia kell a lovát, elméleti és gyakorlati feladatokban is bővítenie kell tudását. A vizsgán az állat idomítottságát nézik elsős orban, illetve a lovas tudását. Ez önmagában nem elég, a lónak is meg kell felelnie a követelményeknek.

– Van egy extrém rész a vizsgákon, ahol szimulált feladatokat kell elvégeznünk. Itt erős hang- és fényhatások várnak a jelentkezőkre, ezeknek el sősor ban az állatnak kell megfelelnie. Nem ijedhet meg ugyanis például egy motorfűrész hangjától, kezelnie kell az extrém világosságot, sötétséget, emellett akadályokat is kell teljesítenie – tette hozzá Laki György. –Voltak fontos események a közelmúltban, olyan komoly bevetések, amelyeken bizonyítanunk kellett. Nemrég migránsok érkeztek a földutakon Veszprém vármegyéből, majd amikor a gépjárművük tönkrement, az erdőkön keresztül vonultak Kajárpéc irányába. Azonnal lóra ültünk, és körbe kellett vennünk egy nagyobb erdőrészt, ahol gyalogosan közlekedtek az éjszaka közepén. Természetesen különböző rendezvények biztosítása is a feladataink közé tartozik, nemrég Sokorópátkán voltunk, Böjte Csaba szabadtéri szentmiséjén – fogalmazott.

A megyei koordinátortól megtudtuk: folyamatosan toboroznak, és szeretnék minél több fiatalnak megmutatni tevékenységüket. Szerinte egy lovas polgárőr akkor jó, ha tökéletes az összhang a lovas és a ló között.

– Maja tizenkét éves, egy kisbéri félvér kanca. Polgárőr ló, erre a feladatra tenyésztették ki. 2021 óta dolgozom vele, együtt látunk el szolgálatot. Jó az összhang köztünk, még úgy is, hogy nem a sajátom. Azt fontos tudni, hogy az a ló nem alkalmas erre a pályára, amelyik egész életében

HIRDETÉS lovardában élt – részletezte Laki György.

Németh Lajos a helyi polgárőrség tagja, ami 2006-ban alakult meg Kajárpécen, és alapító tagja a helyi lovasklubnak is. Gyakran vállal szolgálatot, mint mondja, évente mintegy 300 órát.

– Már akadályoztunk meg illegális szemétlerakást is. Tulipán nevű lipicai lovammal dolgozunk együtt. Nagyon jó a kapcsolatunk, több mint két éve szolgálunk együtt. Kezdetben kicsit ijedt volt, leginkább a nagy hanghatások zavarták. Mára azonban megszokta, és kiválóan bizonyított a vizsgákon – fogalmazott lapunknak Németh Lajos, aki járőrvezetői képesítéssel is rendelkezik. ●

This article is from: