2 minute read

Az igaz szeretet a kulcs

A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató azoknak a gyerekeknek nyújt otthont, biztonságot, érzelmi stabilitást, akik valamilyen oknál fogva nem nevelkedhetnek saját családjukban. Győr-MosonSopronban 113 gyermek él ötven nevelőszülőnél.

Kevesen tudják, hogy a gyermekvédelmi gondoskodásban – korábban állami gondoskodásnak hívták – lévő gyerekek ma már nem nagy létszámú intézetekben, hanem nevelőszülőknél, vagy kisebb, 10–12 fős lakásotthonokban élnek. Jelenleg közel huszonháromezer gyermek nevelkedik állami gondoskodásban hazánkban. A gyermekvédelmi gondoskodás felelősségteljes feladatát állami, egyházi és civil fenntartású szolgáltatók végzik. A Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató tevékenységi területe és feladatellátása az utóbbi időben folyamatosan bővült, mára tizenhárom vármegyében, köztük Győr-Moson-Sop- ronban, valamint a fővárosban látja el a gyermekvédelmi szakellátás feladatait.

A reális jövőképért

– A nevelőszülő feladata a teljes körű ellátás biztosítása mellett, hogy hozzájáruljon a gyermek testi, lelki, érzelmi fejlődéséhez. Segítse traumái feldolgozásában. Reális jövőképet építsen fel benne úgy, hogy képes legyen a helyes családi minták elsajátítására és értékek átadására. A nevelőszülők átmeneti segítséget nyújtanak a gyermeknek – fogalmazott lapunknak András Katalin, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgató-helyettese.

Nevelőszülőnek lenni valódi hivatás: 2014-től a nevelőszülői jogviszony foglalkoztatási jogviszonnyá alakult. A nevelőszülőt a nála elhelyezett gyermekek után nevelési díj, valamint a család havi költségeinek fedezésére, a gyermekek szükségleteire ellátmány illeti meg.

– A nevelőszülők a hivatás gyakorlása során nincsenek egyedül. Fontos megemlíteni, hogy a nevelőszülői tanácsadón kívül gyógypedagógusok, pszichológusok, élménypedagógusok,

Élőné Kovács Zsuzsanna programszervezők segítségére is számíthatnak azok, akik vállalják ezt a társadalom számára pótolhatatlanul fontos hivatáspályát –részletezte lapunk kérdésére Barta László területi igazgató.

Kilenc gyermek nevelkedett nála

Tizenhárom éve nevelőszülő a győri Élőné Kovács Zsuzsanna, akinek egy saját gyermeke van, Csaba, aki már 22 éves. Az elmúlt évek alatt kilenc gyermek nevelkedhetett nála, közülük ötöt örökbe fogadtak, egyet hazagondozott, vagyis visszakerült vér szerinti családjához. Jelenleg két lány él vele, egyikük három hónapos, másikuk tíznapos korában érkezett hozzá. Hermina most tíz-, Tamara tizenkét éves. – Óvónő a foglalkozásom, a munkám során, az óvodai csoportban találkoztam először nevelt gyermekekkel. Nagyon megérintett a kiszolgáltatottságuk, a szeretetigényük. Úgy éreztem, segíteni szeretnék, és szeretném szebbé, boldogabbá tenni a hozzám kerülő gyermekek életét. Hermina és Tamara teljes jogú családtagok. Mindketten iskolába járnak, boldogok és nagyon jó tanulók – fogalmazott lapunknak Élőné Kovács Zsuzsanna.

Kapcsolat a jövőben is Mint mondja, a gyermekek könynyen beilleszkedtek, igazi családként élnek Győrszentivánon, Zsuzsanna családi házában. Az iskola mellett is hasznosan töltik szabadidejüket, örömmel sütnek, főznek, biztonságban nevelkednek, és mindent elmesélnek Zsuzsannának.

– A szeretet a kulcsa mindennek. Tudjuk, hogy egyszer vége lesz, és ez mindannyiunkat meg fog érinteni. Szeretettel fordulok a lányok felé, és ők is felém. Talán ez a kulcsa mindennek. Volt egyszer egy kisfiú nálam, kilencévesen került hozzám, őt a nagykorúságáig neveltem. Ma is tartjuk a kapcsolatot – mesélte lapunknak a nevelőszülő.

Hozzátette: – A kölcsönös szeretet egységet képez. Így nyugodtan mondhatjuk, nevelőszülőként az életünk a hivatásunk. Nem tudjuk, mit hoz az élet, majd eldől, de addig is a jelenben élünk és mindent megadunk egymásnak. ●

Az év legjobb egyéni sportolóinak, helyezettjeinek névsorában manapság még hiába keresnénk Vida Boglárka nevét. De a 19. életévét március végén betöltő ETO-futballista kortársaival a legjobb úton van afelé, hogy előbb-utóbb a legnépszerűbb sportág női szakágából is kandidáljanak képviselőket.

This article is from: