ZAH_2022-12-05

Page 1

A MEGYE NAPILAPJA

Mézfutam és méhészbál

A dévai gyerekeknek gyűjtöttek a hétvégi fesztiválon

KRÓNIKA

Több

neveztek a zalakarosi jótékonysági mikulás futásra. 2.

Nemes László alkotása is helyet kapott Ma gyarpolány Fő terén. 5.

A magyar konyha nemzeti

Borult, tartósan ködös idő valószínű, esővel.

Ma VILMA nevű olvasóinkat köszöntjük!

Jó reggelt, Zala megye!

Már az ősmagyarok is ismerték a mézet az erdei méhészkedés révén. A Kárpátmedencében letelepedett magyarok ugyancsak foglal koztak méhészettel, erről a 11. századtól oklevelek és településnevek tanúskodnak. Szent István 1019-es ado mánylevelében megemlíti a méhtartást. Festetics György gróf kezdeményezte, hogy az általa 1797-ben Keszthe lyen alapított Georgikonon a méhészetet is oktassák. A kiegyezés után az Országos Magyar Méhészeti Egylet Erzsébet királynét megnyerte fővédnöknek, aki évi 100 ko rona adományt nyújtott a mé hészeknek. 2003-ban pedig a Baja és Körzete Méhész Klub Egyesület tíz bátor tagja meg alapította hazánk s egyben Európa első mézlovagrendjét. Hétvégén Zalaegerszegen 18 lovagrend vonult fel.

MOZSÁR ESZTER eszter.mozsar@zalaihirlap.hu

Terítéken a halas étkek

HÉVÍZ Az elmúlt hétvégén folytatódott a hévízi piacon az adventi termelői na pok sorozata. A látogatók szombaton halas étkekkel ismerkedhettek.

Egy hete zalai süteményeket mutatott be Madarász Ildikó, „a vidék háziasszonya”, akivel Vaszily Zsolt, az Év Agrárem bere díj tulajdonosa és Prosz tovicsné Pópity Tímea, a Sissy Kávézó tulajdonosa beszélge tett. Most pedig halas ételek kerültek terítékre – szóban és a

valóságban is. Ezúttal Miklós Beatrix Ruprecht László séfet, a Stílusos Vidéki Értelmiség Egyesület elnökét faggatta, s persze a látogatókat különle ges falatok is várták, no meg ünnepi dallamok, Szabó Sik lódi Lia jóvoltából.

Miklós Beatrix, a szervező Hévíz Turisztikai Egyesület elnöke azt mondta: ahogy a jó bornak, úgy a helyi áruknak is kell a cégér, ezért választották a rendezvénysorozat helyszí néül a termelői piacot.

Egyebek a 4. oldalon.

Erősítik a helyi közösséget

CSÖRNYEFÖLD Harmadik rendezvényét szervezte meg a közelmúltban alakult Csör nyeföldi Szabadidő és Kultu rális Egyesület, egy budapesti autóbuszos kirándulás és a minap megtartott egészségnap után ezúttal komplex progra mot kínáltak a falubelieknek. Kora délután mikulásfutást rendeztek, míg az esti órákban nótázás melletti diópucolásra hívták az idősebb korosztály tagjait. Folytatás a 4. oldalon.

ügy

KESZTHELY Vasárnap bemu tatták a Culinaria Hungarica könyvsorozat első két kötetét a Balaton Színházban. Amb rus Lajos Nagy almáskönyve, illetve Fehér Béla és Gálffy Zsuzsanna Kakastaréj című munkája irodalmi és történeti elmélyülést is kínál.

A beszélgetésen Lévai Ani kó, a Magyar Konyha szer kesztőbizottságának elnöke leszögezte: szerencsére még vannak, akik „nem a telefon s a tablet gombjait, billentyűit böködik, hanem a nyomdailla tú könyvek lapozását választ ják, nem szintetikus tablettá kon szeretnének élni, hanem jóízű ételeket fogyasztanak, s nem a latin-amerikai hűtőhá zakból ideszállított, látványos, ám ízetlen gyümölcsöt eszik, hanem a saját kertjükből pél dául almát, diót, cseresznyét”.

Folytatás a 2. oldalon.

Karácsonyváró ünnep

PUSZTAAPÁTI Karácsony váró ünnepséget tartottak vasárnap a településen, ahol a második adventi gyertyát is meggyújtották.

Elsőként Némethné Varga Anita polgármester köszön tötte a vendégeket és a falu belieket. Elmondta, hogy az önkormányzat figyelemmel kíséri a településen élők szo ciális helyzetét és különféle ellátásokkal segíti őket. A falu költségvetése lehetővé tette, hogy az energiaválság hatá sainak enyhítésére pénzbeli

támogatást nyújtsanak a he lyieknek, akik szaloncukrot és bejglit is kapnak. Ezután szólt a karácsonyról és felhív ta a figyelmet: ügyeljünk arra, hogy a szeretet lángja ne csak néhány napig, az ünnep idején égjen szívünkben, hanem a hétköznapokban is.

Vigh László országgyűlési képviselő, miniszteri biztos gratulált a falu vezetőinek a rendezett településhez és kérte a helyieket, hogy támogassák az önkormányzat munkáját.

Továbbiak a 4. oldalon.

Hirdetés A nyugati rangadó hagyomá nyaihoz méltó nagy csata elma radt, a címvédő Falco KC végig vezetve, 94-80-ra nyert szom baton a ZTE KK ellen az élvo nalbeli férfi-kosárlabdabajnok ság 10. fordulójában. A képen sárgában a hazaiak közül Barac (24) és Kovács, kékben a zetés Smith (5) és Rakicevic. ZH Tudósításunk hasonló cím alatt a 15. oldalon. Fotó: Seres Péter SZOMBATHELY Elmaradt a parázs csata a rangadón, győzött a Falco

2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ – 78. évfolyam 283. szám – 235 Ft – WWW.ZAOL.HU
4
9
°C
°C
MAGAZIN
Labdarúgó NB III: a Kanizsa dobogós, a ZTE II. és a Teskánd a tabella alsó részén telel. 15. mint kilencvenen
SPORT
A Fővárosi Nagycirkuszban jártak a látásfogyatékosok. 5.
MAGAZIN
termelői vásárt, amit 17. alkalommal rendezett hétvégén a Söjtör és Térsége Mé hészeinek Egyesülete a megyeszékhelyen. A programon részt vett az erdélyi Böjte Csaba ferences szerzetes, ugyanis az idei jótékonysági felajánlásokat a Dévai Szent Ferenc
Szemüveg, szemvizsgálat? FIZESSEN SZÉP-KÁRTYÁVAL! Cikkünket a 4. oldalon olvashatják! Dinter Optika 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 30. • Tel.: 83/314-285 Admirál Optika 8380 Hévíz, Kölcsey F. u. 4. • Tel.: 83/340-960 8380 Hévíz, Deák téri üzletház • Tel.: 83/342-060
ZALAEGERSZEG Mézfutam, mézlovagrendek köszöntése, mézlovagok avatása, szakmai fórum és méhészbál is színesítette a kétnapos, ingyenesen látogatható Kárpát-medencei Mézfesztivált és
Alapítványnak juttatták el a szervezők. Felvételünk a mézlovagrendek belvárosi felvonulásán készült. Írásunk a 3. oldalon olvasható. ME Fotó: Pezzetta Umberto

RÖVIDEN

Balesetekhez vonultak

KESZTHELY A hétvégén két baleset adott munkát a keszthelyi tűzoltóknak. A Zala Megyei Kataszt rófavédelmi Igazgatóság közlése szerint szomba ton kora reggel negyed hat tájt Balatonberény térsé gében kisbusz sodródott le a 76-os útról. A jármű az úttestet elhagyva a te tejére borult. A helyszínre kivonuló keszthelyi hiva tásos tűzoltók a balesetet szenvedett járművet áram talanították. Információ ink szerint a gépkocsi négy utasából ketten könnyeb ben megsérültek. Vasárnap délután negyed három tájt személyautó hajtott árok ba Keszthelyen, a Fuvaros utcában. A város hivatásos tűzoltói ez esetben is áram talanították a járművet. A helyszínre a mentők is kiér keztek. ZH

Réka különleges kalandjai

NAGYKANIZSA A Haliskönyvtárban december 8-án, csütörtökön 10 órakor mutatják be Uzsoki Lász lóné új gyermekkönyvét. A Réka különleges kalandjai dombalján című kötetről, mely egy sorozat negyedik része, a Czupi Kiadó tulaj donosa, Czupi Gyula be szél a hallgatóságnak. A történet egy alsó tagozatos kislányról szól, aki külön leges kalandokba kevere dik. BB

Sok a tartozás

Fehér Béla: a magyar konyha nemzeti ügy

(Folytatás az 1. oldalról)

Lévai Anikó azt mondta: szerencsére a Kárpát-meden cében nagyszerű gazdákkal, gyümölcstermesztőkkel, borá szokkal, sajtot, kenyeret, son kát készítő családokkal is lehet találkozni, akik a saját birto kukon élvezik a flow-t, s nem a városi irodaházakban vagy a bevásárlóközpontok lépcsőjén.

A Szálinger Balázs József Attila-díjas író, költő által mo derált beszélgetésen Ambrus Lajos kiemelte, „sok a tartozás, mert a tudás és ezzel együtt a régi, nagyra tartott magyar gasztronómia eltűnt, átalakult,

s a mozaikdarabok ismeretlen né váltak” azzal, hogy a 60-as, 70-es évekre szinte nyoma ve szett a magyar önellátó falu nak, és ezzel együtt a rekvizi tumainak is.

Fehér Béla, a Kakastaréj egyik szerzője arról beszélt, a gasztronómiát illetően renge teg szamárság kering az inter neten s a könyvekben is, holott

Akik a saját birtokukon élvezik a flow-t

„a magyar konyha nemzeti ügy, amely összefügg a magyarság tudattal”. Kutatómunkája ered ményeként sorra cáfolt közke letű tévedéseket, hiszen például az Újházi-leves nem az, amit annak mondunk, mint ahogyan az igazi Jókai-bablevesnek sincs köze a ma ismert válto zathoz, vagy épp a palócleves nek Gundel Jánoshoz.

Mindez azért fontos, mert a magyar konyhát csak úgy lehet megőrizni, ha tisztában vagyunk a hagyományaival –mondta Fehér Béla, hozzátéve: a könyv születését is e szándék inspirálta. PBÁ

Futással a rászorulókért

ZALAKAROS Több mint kilencven futó és gyalogos nevezett tartós élelmisze rekkel, ruhákkal és gyer mekjátékokkal szombaton a Zalakarosi Futrinkák Futó, Szabadidő és Rekreációs Sport Egyesület jótékony sági mikulásfutására.

A futók, a gyaloglók, illetve a kerékpárosok a Karos Korzó ról indultak, ahol Szabadicsné Madaras Katalin, az egyesület elnöke köszöntötte a nevező ket. Elmondta: több évre visz szatekintő hagyománya van a szabadidős eseménynek,

Idősek s a több gyermeket nevelő családok közt osztják szét

amit mindig december elejére időzítenek, hogy a szociális területeken dolgozó szerveze teknek legyen idejük még az ünnep előtt eljuttatni a csoma gokat a rászorulóknak.

– A helyiek mellett érkeztek a környékbeli településekről és Nagykanizsáról is – foly tatta Szabadicsné Madaras Katalin. – Ezúttal nevezni ki zárólag tartós élelmiszerekkel és jó állapotban lévő játékok kal, plüssfigurákkal lehetett. Az indulók 700, 3000 és 5000 méter közötti távokat teljesít hettek, de lehetett sétálni és bi ciklizni is a jó ügyért. Minden résztvevő különleges mézes kalács érmet kapott.

Az adományok a zalaka rosi Szociális Alapellátó és a Család- és Gyermekjóléti Szolgálathoz kerülnek, s a rá szoruló idősek, illetve a több gyermeket nevelő családok között osztják szét azokat. BB

NAGYKANIZSA A tanárok jogaiért tüntettek

„Elég volt!” címmel szolidaritási demonstrációt tartottak vasár nap a Vasemberház árkádjai alatt. A mintegy 150 tanár és szimpatizánsaik a kirúgott tanárokért, a pedagógusok megfélemlítése ellen tüntettek. Jakab Andrea, az egyik szervező elmondta: újabb nyolc gimná ziumi tanárt rúgtak ki, mert hallatták szavukat, tiltakoztak, s kiálltak az oktatásért. Nem hagyhatják, hogy ezért bárkit is elbocsássanak. BB

Alkalom a beszélgetésre

BÁZAKERETTYE A téli időszak egyik legjelentő sebb közösségi rendez vénye zajlott szombaton este a Déryné Művelődési Ház szabadtéri színpadán, a dél-zalai község önkor mányzata és a Bázakerety tye Jövőjéért Alapítvány szervezésében forraltboro zással egybekötött adventi vásárt tartottak.

A program kapcsán Csatlós Csilla polgármester elmond ta: sokéves hagyományra te kint vissza, ám az elmúlt két esztendőben a pandémia miatt nem rendezhették meg, ezért még nagyobb lelkesedéssel ké szültek rá a helyiek.

– Évente két alkalommal van kézművesvásár és helyi termékek piaca Bázakerettyén, a nyári falunap alkalmából, il letve advent idején – foglalta össze a polgármester. – Szere tik az emberek, szívesen vásá rolnak, de talán ennél is fonto sabb, hogy az adventi vásár jó

alkalmat kínál a tartalmas be szélgetésre, az ünnepre való hangolódásra. Ehhez az ön kormányzat és az alapítvány oly módon járul hozzá, hogy sült kolbásszal, prószával, for ralt borral, rumpunccsal, teá val vendégeli meg az ideláto gatókat, de a helyi lakosok is segítik a rendezvényt, hiszen jóvoltukból legalább húszféle

házi pálinkát kóstolhatnak a jelenlévők.

Csatlós Csilla hozzátette: Bázakerettye is belépett azon települések sorába, ahol ad venti világító ablakokkal ké szülnek az ünnepre. Azok kö zött, akik mind a 24 ablakról fotót küldenek az önkormány zat címére, nyereményeket sorsolnak ki. GYF

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 2 KRÓNIKA
Hirdetés
A kötetek keszthelyi bemutatóján (b–j) Lévai Anikó, Fehér Béla, Gálffy Zsuzsanna, Ambrus Lajos és Szálinger Balázs Fotó: Pezzetta Umberto Futottak, hogy segíthessenek Fotó: Szakony Attila Csatlós Csilla polgármester Horváth Ferencet kínálja sült kolbásszal Fotó: Gyuricza Ferenc Fotó: Szakony Attila

Köszönet a tanácsért, a sok bölcsességért

PÁKA A helyi gyerekek adtak műsort a település szépkorú lakóinak a vasár nap megtartott idősek napi ünnepségen.

A művelődési házba várták a község időskorú lakosságát, ahol a gyerekek előadása, a vendéglátás és a zene mellett jó beszélgetésekre is lehetőség nyílt. Először Németh Csaba plébános egy kedves történet tel mondott köszönetet az ün nepelteknek hasznos tanácsai kért, bölcsességükért. Ezután az óvodások léptek a közönség elé vidám énekkel, mondókák

mutatva arra, hogyan kell a fiataloknak az előttük járók kal viselkedni, hogyan kell megköszönni egy egész élet munkáját, hogyan kell tisztelni őket. És talán ez a nap arra is felhívja a fiatalabb korosztály figyelmét, hogy nemcsak az év egyetlen napján kell a tisz teletet, megbecsülést kinyilvá nítani, hanem mindennap.

A továbbiakban az iskolá sok táncos műsorszámának tapsolhatott a közönség, majd Gyulavári Adrien és Csordás Mihály játszott zongorán négy kezes darabot. Végül Varga Ivett, Páka alpolgármestere kö

Dévaiaknak gyűjtöttek

Két napon át tartott a Kárpát-medencei Mézfesztivál

ZALAEGERSZEG Hétvégén rendezte meg a XVII. Kár pát-medencei Mézfesztivált a Söjtör és Térsége Méhé szeinek Egyesülete a me gyeszékhelyen.

Szombaton reggel Szent Amb rus-napi szentmisével s az idei méz megáldásával kezdődött a fesztivál a Mária Magdolnatemplomban, a szentmisét Böjte Csaba ferences szerzetes és Stróber László apátplébános celebrálta. Ezután a székely származású Levente kisbíró vezetésével a belvárosban 18 mézlovagrend tagjai vonultak végig. A kisbíró több helyen közhírré tette: „a polgármester parancsára a városban min den eleven élő asszonynak és embernek kötelessége a mézet népszerűsíteni és a többi em bert mulatságra biztatni”.

kal, majd Cseresnyés Péter, a térség országgyűlési képvi selője szólt a jelenlévőkhöz.

– Önmagát becsüli meg minden nemzedék azáltal, hogy tudomásul veszi: a világ nem vele kezdődött – idézte Sütő András író gondolatait Cseresnyés Péter. – Ezért kell megünnepelni, köszönteni az idősebb korosztályt, példát

szöntötte az időseket. Elmond ta, nagy öröm az önkormány zat számára is, hogy két év kihagyás után újra megtarthat ták a szépkorúak köszöntését. Hozzátette, mindenhol vannak nehézségek, de szeretnének itt helyben biztonságot nyújtani: Páka önkormányzata a jövőben is segítségükre lesz az idősek nek, ha szükségük lesz rá. KT

A felvonulókat a polgármes teri hivatal előtt Balaicz Zoltán fogadta. A város vezetője úgy fogalmazott, mindenki számá ra nagy öröm, hogy 2019 után újra megrendezhették a feszti vált, annál is inkább, mert nagy szükség van ezekre a szemé lyes és szakmai találkozókra, különösen így adventben.

A mézlovagok ezt követően a sportcsarnokban sorakoztak fel, ahol hivatalosan is meg nyitották a XVII. Kárpát-me dencei Mézfesztivált, ami egy ben a XV. Kárpát-medencei Mézlovagrendi Találkozó és a VIII. Méhészszakmai Kiállítás és Vásár. Vigh László ország

gyűlési képviselő a magyarság keresztény konzervatív érté keiről és az adventi ünnepkör szeretetteljes légköréről szólt köszöntőjében. A program hoz kapcsolódóan utalt arra, jó lenne, ha az emberek példát vennének a közösségben szor goskodó méhekről. Az össze tartó méhésztársadalom pedig arra tanít minket, hogy min denkinek jut hely a hazában és a családi asztalnál egyaránt. Ugyancsak a rendezvényt méltatta Balaicz Zoltán pol gármester, Sabján Krisztián, a Zala Megyei Agrárkamara el nöke és Pácsonyi Imre, a Zala

Megyei Közgyűlés alelnöke. Ezt követően felavatták a leg újabb mézlovagokat és átadták a fesztivál- és életműdíjakat. A szakmai előadások mellett a gyermekeket kézműves- és ját szóház várta.

Tarsoly Tibor, a fesztivált szervező egyesület elnöke elmondta, a hazai – sárréti, észak-bácskai, alföldi, tolnai, zalai – méhészek mellett szé kelyföldiek érkeztek, összesen húsz mézes stand fogadta a látogatókat. Mellettük további húsz őstermelő és kézműves kínálta portékáját, tette hozzá. Vasárnap délelőtt harmad szorra rajtolt el a Mézfutam. A jótékonysági verseny neve zési díjaiból befolyt összeget, valamint mindkét nap méz- és pénzfelajánlásait a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak juttatják el a szervezők. ME

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 3 KRÓNIKA
Hirdetés
Böjte Csaba ferences szerzetes (középen) Bakonyi Anita őstermelő standjánál kóstolta a mézet. Mellette Balaicz Zoltán és Vigh László a Mézkirálynő társaságában Fotó: Pezzetta Umberto
Jó lenne, ha példát vennénk a közösségben szorgoskodó méhekről
Cseresnyés Péter mondott köszöntőt Fotó: Korosa Titanilla

Folytatódik az adventi gasztrosorozat

A hévízi adventi napokat egy nyertes Leader-pályázat segítségével finanszírozzák, a sütemények és a halak után pedig a folytatásban szóba és az asztalra kerülnek hagyomá nyos ünnepi és vadételek is, utóbbi a „13 hévízi séf” elne vezésű társaság jóvoltából. – Azt is szeretnénk bemu tatni, hogy a piacon vásárolt helyi termékekből milyen ételek készíthetők – fogalma zott lapunk kérdésére Miklós Beatrix. – A gasztronómia szinte mindenkit „megszólít”, közös nyelv a kül- és belföl di látogatók számára. Mi itt a praktikus tanácsok mellett

azt is megmutatjuk, hogyan készíthetünk csodát a kony hánkban. A zenei programok kal pedig kellemes hangulatot szeretnénk teremteni, kicsit talán feledtetve mindennapi gondjainkat.

Ruprecht László ezúttal harcsafilét készített tökmag olajban megsütve, majd toka ji borecetes, fűszeres lében pácolva. Mellé kaviársaláta készült pisztráng- és csuka ikrából, uborkát, sós citromot, friss kaprot, sót és tökmagola jat is használva. Mindezt tor más zellerkrémmel kínálták a vendégeknek.

– Speciális földrajzi fekvé sünk miatt mi nem vagyunk

Lemaradt a látás hónapjáról?

A DINTER ÉS ADMIRÁL OPTIKÁKBAN DECEMBERBEN MÉG JELENTKEZHETNEK AZ ÉRDEKLŐDŐK.

A Trend Optika-csoport üzleteiben, a Semmelweis Egyetem által alapított Semmelweis Kft. országos vizsgálópontján meghosszabbították az ingyenes szűrőprogramot. Decemberben még lehet jelentkezni.

kimondottan halfogyasztó nemzet – szögezte le a Stílu sos Vidéki Értelmiség Egye sület elnöke –, de azért egyre több piacképes halat találunk a kínálatban, például süllőt, fogast, pisztrángot, tokhalat és harcsát is. Ezek alkalma sak lehetnek arra, hogy meg szerettessük az emberekkel a halakat, már csak azért is, mert viszonylag könnyen el készíthetők. Persze, ez hosszú folyamat, amihez szükség van jó minőségű alapanyagokra s az éttermek és a séfek nép szerűsítő tevékenységére is. Az utóbbi fontos eleme annak, hogy minél több halat fogyasz szunk a későbbiekben. PBÁ

Szán helyett hintón

Céljuk a helyi közösség erősítése

ELÉRKEZTÜNK

AHHOZ A

KORSZAKHOZ, AMIKOR KI LEHET JELENTENI, SZEMÜVEG MINDENKINEK KELL.

A szerencsésebbeknek dioptria nélkül, de az is szerencsésnek mondhatja magát, akinek dioptriá val korrigálható a látása, hiszen ezt sem mindenki mondhatja el magáról. Emiatt is fontos a prevenció.

A fény ultraibolya-spektruma, ami minden mesterséges fényforrásból érkezik a szemünkbe, hosszú távon rendkí vül káros a retina sejtjeire. Így manapság már az egész ségtudatos magatartás része a kékfény-szűrős szemüveg viselése, csakúgy, mint a bőrünk esetén a fényvédő kré mek. A látásélességünk egy korszerű szemészeti vizsgá lattal határozható meg, és nagyon sok esetben a páciens ott szembesül azzal, mennyit lehet javítani az általa látott képen. Mindig a prevenció legfontosabb lépés a későbbi betegségek elkerülése érdekében.

Tulajdonképpen mindegyik generációban jelentősen megnőtt a képernyő előtt töltött időnk, emiatt megjelentek már azok a szemüveglencsék, amelyek a szemünket segítik az alkalmazko dási folyamatban. Ezek viselése már tizenéves kortól javasolt.

A Trend Optika-csoport üzleteiben a legkorszerűbben felszerelt szemészeti rendelőt találjuk, amelyben a szemvizsgálat során kilenc lépésben többféle szemészeti problémára kiterjedően végzik a vizsgálatokat. Akár századdioptria-pontosságú dioptriakorrekcióra is képesek a speciális szemvizsgáló eszközökkel. Ezenfelül még az illesztőberendezéseikkel teljesen egyénre szabják a szemüvegeket. Így pontosan igazod nak az egyedi igényekhez.

(Folytatás az 1. oldalról) Valamennyi program cél ja a helyi közösség össze kovácsolása, megerősítése volt. Kovács Krisztián elnök lapunknak elmondta: a gene rációk közötti szakadékot is igyekeznek áthidalni, ezért arra is törekednek, hogy lehe tőség szerint valamennyi kor osztályt megszólítsák.

– A mikulásfutás a minap tartott egészségnap továbbgör dítése, kicsit már az ünnepekre hangolva – mondta az egyesü

leti elnök. – Örömmel láttuk, hogy a falu gyermekeinek nagy része itt volt velünk, s azt is, hogy néhány felnőtt is csatlakozott. Aki a futást nem vállalta, annak a gyaloglás, közös séta lehetőségét kínál tuk fel.

A futást követően a Miku lás is megérkezett a faluba, hogy megajándékozza a gyer mekeket. Hó híján ezúttal nem szánon, hanem hintón érkezett a Télapó, de így is örömmel fo gadták a csörnyeföldiek. GYF

Karácsonyváró ünnep

(Folytatás az 1. oldalról)

Vigh László az ünnep kap csán a helyieknek azt kívánta, hogy szeretettel, békével tölt sék meg településüket.

Pácsonyi Imre, a Zala Me gyei Közgyűlés alelnöke úgy fogalmazott, hogy a kará csony családi, hitbéli ünnep, és van közösségi értéke is, ezt a hármat nem lehet szétvá lasztani, ezért örömteli, hogy a falu lakói összegyűltek erre az alkalomra, ahol jól érez hetik magukat. Továbbá arról

szólt, hogy egy-egy nehezebb időszakban az egymásra való odafigyelés egy kis faluban is átsegít azokon a félelmeken, amiket a nem mindig harmo nikus világ okozhat.

Végül Páli Zoltán zalalövői plébános beszélt a karácsony előtti várakozás időszakáról, majd megáldotta az adventi koszorút. A karácsonyváró ünnepséget a Kerka Tánc együttes fellépése színesítet te, illetve ajándékozásra is sor került. KT

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 4 KRÓNIKA
A különleges harcsafilét Ruprecht László és Miklós Beatrix szervírozta Fotó: Péter B. Árpád A második gyertyát gyújtották meg az adventi koszorún, (b–j) Pácsonyi Imre, Vigh László, Laki Józsefné nyugalmazott jegyző, Némethné Varga Anita és Páli Zoltán Fotó: Korosa Titanilla Mikulásfutással kezdődött a szombati program Csörnyeföldön Fotó: Gyuricza Ferenc
SZEMÜVEGLENCSÉK, SZEMÜVEGKERETEK 25–50% ENGEDMÉNNYEL! Készüljön ez alapján az Ön szemüvege is! Jelentkezzen be MOST! Dinter Optika 8360 Keszthely, Kossuth L. u. 30. Tel.: 83/314-285 Admirál Optika 8380 Hévíz, Kölcsey F. u. 4. Tel.: 83/340-960 8380 Hévíz, Deák téri üzletház Tel.: 83/342-060

Az Ősanya az új szoborparkban

Nemes László alkotása is helyet kapott a Veszprém megyei Magyarpolány Fő terén

EGERSZEG A közelmúlt ban a Veszprém megyei Magyarpolány főterén felavatták azt a szobor parkot, ami a település szobrászművésztelepeinek alkotásaiból válogat. Az ün nepségen a zalaegerszegi Nemes László képzőmű vész mondott beszédet, akinek Ősanya című szobra is szerepel a parkban.

A kolozsvári származású, Za laegerszegen élő alkotó szí vesen kitekint a világba, több alkotócsoport tagja a Felvi déken, Szlovéniában, Hor vátországban. Régi ismertség révén jutott el az Ajka melletti Magyarpolányba; a település jelentős grafikai és szobrász művésztelepek színhelye. Ma gyarpolány önkormányzata a Veszprém Megyei Közgyűlés anyagi támogatásával 2003ban hozta létre a Magyarpolá nyi Alkotóházat az addig már tájházként is működő műem lék épületegyüttesben.

A régi funkciójú épületek mellett kialakítottak egy mű helyházat egy festő- és egy grafikai műhellyel, a régi pajta felépítésével egy pajtagalériát, illetve kerámia- és kovácsmű helyt. Az Ajkai Grafikai Mű hely 2003 óta a nyári nemzet közi művésztelepeit is ezen a helyszínen rendezi Csabai Tibor grafikusművész veze tésével. 2015-ben új elemként jelent meg a fa- és bronzön tőszobrászat Diénes Attila Munkácsy-díjas, Erdélyből áttelepült szobrászművész kez deményezésére. Mindezt az tette lehetővé, hogy az alkotó ház közelében mód nyílt egy bronzöntödében a viaszveszej

téses bronzöntésre, tájékoz tat a település honlapja. Idén nyolcadszor rendezték meg a nemzetközi szobrásztábort.

A művésztelepek munkáját több helyen mutatták már be, így Budapesten (MAMÜ Ga léria), Kassán, a MAJel Figu ratif Galériában, Veszprémben, Ajkán, Csíkszeredán, Maros vásárhelyen.

A negyedszázados Passiójátékáról ismert, Európa Nost

ra-díjas Magyarpolány tehát egészen egyedülálló az ország ban, mivel kettő művésztele pet tudhat magáénak. A ma gyarpolányi polgármester, Grőber József településfejlesz tő szándéka és támogatása ter mészetesen nélkülözhetetlen a művésztelep tartós jelenlété hez, olvasható a Magyar Mű vészeti Akadémia honlapján.

Ilyen környezetben alkothatott tehát mind a két művésztele pen évek óta Nemes László, aki a szoborpark megnyitóján méltatta ezt az kulturális ösz szefogást.

– A kezdetek óta résztvevője vagyok a szobrász művészte lepnek, ami nagy megtisztel tetés számomra – felelte ér deklődésünkre a zalaegerszegi

képzőművész. – Mindig pró bálunk megújulni, nemrég pél dául talált tárgyakat, darabokat hegesztettünk össze, készítet tünk új kompozíciókat. A helyi önkormányzat nagyon elköte lezett a művészetek iránt, így jött létre a szoborpark. Nagyon összetartó társasággá, mond hatni barátokká váltunk az el múlt években. Igényes, őszinte és dolgos csapat jött össze. A szobrászat más technológiát kí ván, mint a festészet. Az agyag vázlattól kezdve végigkísérjük a folyamatot a viaszveszejtéses bronzöntésig. Tíz napig reggel től estig munkálkodunk. A szo borparkba az Ősanya című alkotásom került. Izgalmas számomra a termékenységnek, az életet adó nőnek, az anya ságnak ez az ősi formavilága. Ez a több ezer éves formavilág sokszor megújulva köszön visz sza a plasztikáimban, szeretek a primitív művészetek világá ból és a népművészetből inspi rálódni. A festészetemben job bára filozofikusabb, elvontabb gondolatokat, témákat érintek, a szobrászatban a figurativitás érdekel. Örök érvényű igazság, hogy a szakmát, azon belül is az anatómiát, ismerni és tudni kell.

Nemes László júniusban az elmúlt éveket összegző zalaegerszegi, majd október ben ajkai tárlatán éppen ezt a sokszínűséget, a képzőmű vészeti ágak közötti átjárást, a komplex gondolkodást mutatta be. Ahogy Novotny Tihamér művészeti író is utalt rá: Kárpát-medencei identi tástudata az ember hitét és ön azonosságát fejezi ki.

Jónak lenni jó – egyesületi ünnep baráti körben

ZALAEGERSZEG Az idén a vakokat és látássérülteket támogató „Jónak lenni jó” jótékonysági kampány szellemét is megidézve a Véndiófa különtermében terített asztal mellett tar totta hagyományos év végi csapatépítő délutánját a Látásfogyatékosok Zala egerszegi Kistérségi Egye sülete.

Az ünnepi rendezvényen részt vettek csödei barátaik is, akik már több alkalommal meghív ták falujukba a látásfogyatéko sokat, megvendégelték őket és programokat szerveztek szá mukra.

A kapcsolat Kincsesné Laczó Valéria, az egyesület vezetőségi tagja, az Együtt Csödéért Alapítvány kép viselője kezdeményezésére kezdődött, s azóta barátság szövődött a falubeliek és a lá tásfogyatékosok között, így a csödei küldöttséget: Feketéné Fellner Marianna polgármes tert, Bognárné Pintér Ágota és Kincses Gergely képviselőket, Nagyné Németh Erzsébetet, Kincses Lajost már jó isme rősként üdvözölték a látásfo gyatékosok.

Choma Balázs, az egye sület elnöke köszöntője után elmondta, hogy egy elhunyt sorstársuk nővére, a zalaeger

szegi Tóth Balázsné, a „Jónak lenni jó” kampány keretében felajánlotta testvére „vaksakk”-készletét. Az egyesület vezetése az adományt felvitte a fővárosba az országos szö vetséghez, a speciális sport eszközt megkapta egy fiatal vak paralimpikon sakkozó,

aki azt már használja is a fel készüléséhez. Az egyesület az adományozótól egy beszélő vérnyomásmérőt is kapott.

Az előző szombaton 16 za lai, köztük 13 zalaegerszegi és kistérségi látásfogyatékos Bu dapestre utazhatott. A Vakok és Gyengénlátók Vas megyei Egyesülete a „Jónak lenni jó” kampány keretében a Fővárosi Nagycirkusztól meghívást ka pott egy előadásra, s a szom bathelyiek a zalaegerszegi sorstársaiknak is juttattak a belépőjegyekből. A látásfo gyatékosok számára a nagy cirkusz Fekete Péter igazgató

által „narrált” előadásban Jó kai novellája alapján porondra állított „Melyiket a 9 közül?” című karácsonyi mese cirku szi változatát mutatta be.

Az ünnepségen a Vakok és Gyengénlátók Zala Me gyei Egyesületében végzett közösségi munkája elismeré seként Emléklapot vehetett át Horváth István, a zalaegersze gi egyesület tagja. Az oklevél mellé 10 ezer forint jutalmat is kapott, amit a „Jónak lenni jó” szellemében azonnal fel ajánlott egy rászoruló sors társának. A hagyományoknak megfelelően megtartották a

„mindenki névnapját” is, amit Szemző Gáborné, a közösség munkáját segítő önkéntes a nevek jelentéséről összegyűj tött információkkal színesített. A vidám nótaszó sem hiány zott, a zenei kíséretről a keszt helyi egyesület tagja, Zelkó László gondoskodott. A vak zenész lapunknak elmondta, látása elvesztése után teljesen autodidakta módon tanult meg harmonikázni, örömére azóta sok rendezvényre meghívják muzsikálni. Amire a legbüsz kébb: fia szemészorvos, azért választotta a szakirányt, hogy édesapján segítsen. FZS

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 5 MAGAZIN
Nemes László képzőművész a megnyitón (piros kabátban). A fotón balra Diénes Attila szobrászművész Fotó: ZH
Egyedülálló, hogy két művésztelepre is áldoz a falu
mindenki névnapját ünnepelve köszöntötték a téli évszakot az egyesület tagjai
Hagyományosan
Az ünnepségen a nótaszó sem hiányzott, a zenét Zelkó László szolgáltatta, mellette Choma Balázs, az egyesület elnöke és Balázsi István egyesületi tag, előttük a csödeiek képviselői: és Nagyné Né meth Erzsébet, Bognárné Pintér Ágota, Feketéné Fellner Marianna Az Ősanya című alkotás Fotó: ZH A felajánlott sakk-készletet egy paralimpikon használja
Fotók: Fincza Zsuzsa

Ez sem működik örökké

Hogyan ellenőrizzük laptopunk akkumulátorának az állapotát?

DIGITÁLIA-ÖSSZEÁLLÍTÁS szerkesztoseg@ mediaworks.hu

MAGYARORSZÁG Fontos, hogy időnként ellenőrizzük a laptop akkumulátorának állapotát – az alábbiakban megmutatjuk, hogyan.

Egyik akku sem működik örökké, a laptopot táplá ló sem: az akkumulátornak van életciklusa, amely egy ponton biztosan véget ér. Ép pen ezért jobb figyelemmel kísérni, hogy ne a legrosz szabb pillanatban mondjon majd váratlanul csődöt a ké szülék. Ha a laptopot egyre gyakrabban kell tölteni, a dolog előbb-utóbb odáig fa julhat, hogy a működtetéshez gyakorlatilag folyamatosan elektromos hálózatra dugva kell tartani.

Miért megy tönkre a gépünk áramforrása?

A legtöbb típus lítiumi on-akkumulátort használ áramforrásként. Az ilyen ak kumulátorok teljesítménye a kezdeti 100 százalékosról idővel 30 százalékosra csök ken. Ez azért történik, mert az akku csak korlátozott számú teljes akkumulátorciklus ke zelésére képes, vagy – mond juk így – csak bizonyos számú alkalommal lehet feltölteni 0 százalékról 100 százalékra. Ha folyamatosan teljes töltési ciklusokkal töltjük, idővel el veszíti hatékonyságát.

Bár akkor is veszít haté konyságából, ha részlegesen töltjük. Tegyük fel, hogy rend szeresen töltjük 30 százalékról 50 százalékra, azaz körülbelül 20 százalékot minden alka lommal. Ha ezt ötször végez zük el, egy akkumulátorcik lust fogyasztottunk el.

Hogyan vizsgálhatjuk meg az aksinkat?

Két megoldást is mutatunk, újabb és régebbi laptopokhoz. Bár elsőre sokaknak kissé ri asztónak tűnik a parancssoros feladat, valójában egyszerűen elvégezhető ez a vizsgálat, ha egészen pontosan betartjuk az utasításokat. Fontos: rendszer gazdaként kell bejelentkez nünk a Windowsba!

1. Használjuk a Windows PowerShell terminált (Win dows 8 vagy újabb) – Kattint sunk a Start menüre a lapto pon. – Írjuk a keresőbe, hogy „PowerShell”, majd kattint sunk a megjelenő PowerShell alkalmazásra. – Amint megje lenik, írjuk be a következő pa rancsot: powercfg /batteryre port – Nyomjuk meg az Enter billentyűt, amely egy jelentést fog generálni az akkumulátor állapotáról. – A jelentés eléré séhez keressük meg a követ kező mappát a felhasználói fiókok könyvtárában: C:\Fel használók[Felhasználónév].

Megjegyzés: A PowerShell keresése helyett választhat juk a „cmd” parancs beírását a Start gomb lenyomásakor. Nyomjuk meg a Ctrl + Shift

+ Enter billentyűket a rend szergazda módban történő futtatáshoz, s így írjuk be a powercfg /batteryreport pa rancsot. Nyomjunk Entert. A jelentés eléréséhez lép jünk a Felhasználók[Felhasz nálónév] könyvtárba, és ke ressük meg a battery-report. html fájlt. Erre kell kétszer kattintani a tartalom megte kintéséhez.

A jelentésben lefelé görget ve jutunk az akkura vonatko zó információkhoz. Részletes adatokat kapunk a teljes töl tési kapacitásról és a ciklus számról. A Battery Life Esti mates alrészben kiderül, hogy mennyi ideig húzza a laptop akkumulátora teljes feltöltés sel, valamint hogy mennyi ideig bírná teljesen feltöltött állapotában újonnan.

Billie Eilish is eljön nyáron a Szigetre

BUDAPEST Megőrülnek a tinik a 21 éves ameri kai énekesnő és dalszerző világsztártól, aki néhány év alatt a semmiből tűnt fel 14 éves korában. Magyar színpadon először lép fel.

Bírságolt a GVH a tüdővitamin miatt

BUDAPEST Nem árt az óva tosság többfajta étrend-kie gészítő vagy „csodavitamin” használatával: nem azt nyújtják, amit ígérnek.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint 60 milliós bírságot szabott ki az Air7 vitamincsalád forgalmazóira, amiért alá nem támasztott állí tásokkal, jogszerűtlen reklám módszerrel és szakhatósági regisztráció nélkül hirdették a termékeket a fogyasztóknak.

A termékcsaládba tartozó, „Air7 – a tüdő vitaminja” már kanevű termékeket korábban a Nébih is vizsgálta és 2022 júli usában kivonatta őket a forga lomból – írta az MTI. Az Air7 étrend-kiegészítő termékcsalád értékesítését a koronavírus-jár vány aktív szakaszában kezd ték meg, a patikákban, biobol tokban és interneten is kapható készítmények forgalmazását közszereplők közreműködé sével megvalósított reklám kampánnyal támogatták, és kifejezetten a termékcsalád

tüdőerősítő hatását emelték ki. A versenyhivatal vizsgá lata megállapította: az Air7 étrend-kiegészítő termékek forgalmazói a vitamincsalád népszerűsítésekor tisztesség telen, az uniós szabályozással is ellentétes gyakorlattal té vesztették meg a fogyasztókat. A GVH feltárta, megtévesz tően hirdették a termékeket „a tüdő vitaminjaként” vagy „Air7 tüdővitaminként” –ugyanis ezeket, és számos to vábbi egészségjavító állítást semmi sem alapozta meg. Emellett a GVH szerint a hirdetések módszerei is jog sértőek voltak: a reklámok egészségügyi szakemberek, illetve intézmények ajánlá saira hivatkoztak, amit a ter mékkört illetően szintén tilt az EU-szabályozás. Jogsértő volt az is, hogy a forgalmazó négy vállalkozás egy ideig az előírt szakhatósági regisztráció hi ányában reklámozta a termé keket, amikor azok még nem voltak jogszerűen forgalmaz hatók Magyarországon. MW

Mások mellett Billie Eilish, David Guetta, a Florence + the Machine, a Foals, az Imagine Dragons és Sam Fender is kon certet ad a jövő évi Sziget fesz tiválon, amelyet 2023. augusz tus 10-étől 15-éig tartanak. A szervezők több mint harminc fellépő nevét jelentették be. Az Oscar-, Golden Globe-, és sokszoros Grammy-díjas Bil lie Eilish először ad koncertet Magyarországon.

„Amikor felmerült a lehe tőség, hogy Billie Eilisht meg tudjuk hívni a jövő évi fesz tiválra, olyan döntést kellett hoznunk, amit nagyon ritkán teszünk meg: egy nappal el toltuk a Szigetet és így az utóbbi évek talán legnagyobb sztárja a Sziget nagyszínpa dán lép fel 2023-ban” – idézte Kádár Tamás főszervezőt az MTI.

A Szigeten már fellépett sztárok közül friss dalokkal jön el újra David Guetta és a Florence + the Machine; utób bi Dance Fever című albumát a kritikusok is kedvezően fogad ták. A most bejelentett nevek közül szintén idén rukkolt elő új anyaggal az oxfordi Foals, az Imagine Dragons, és 2023ban pótolja tavaly betegség miatt lemondott első magyar országi fellépését Sam Fender.

A Szigetet is érinti a One Direction feloszlása után szólókarrierbe kezdett éne kes, Niall Horan első feszti válturnéja. Az elektronikus színtér aktuális sztárjai közül érkezik a Major Lazert alapító Diplo vagy Jamie xx, továbbá a német e-zene kiemelke dő alakja, Sven Väth. Jön a hiphop-R&B műfaj kanadai szupersztárja, a szváziföldi származású Uncle Waffles is, aki a Dél-Afrikából induló, de már az európai klubokban is népszerű Amapiano egyik feltörekvő csillaga. Fellép még a YUNGBLUD, az M83, a Moderat, Mimi Webb, a Nothing But Thieves, a Two Feet, a Viagra Boys és még sokan mások. MW

2. Használjuk az akkumulá torjelentést (régebbi laptopok hoz) – Nyomjuk meg a Win dows billentyű + X billentyűt a Win + X menü megnyitásá hoz. – Válasszuk a parancssor (rendszergazdaként) lehetősé

A teljesítmény a kezdeti 100 százalékosról 30 százalékosra csökkenhet

get. – Amikor megnyílik a pa rancssor, írjuk be a Windows PowerShellhez is használt pa rancsot: powercfg /batteryre port, és futtassuk le a jelentést. Ez ugyanazt végzi el, mint a Windows PowerShell mód szer: létrehoz egy jelentést, amely információkat tartal maz az akkumulátor állapotá ról. Úgy találhatjuk meg, hogy megkeressük a C:\Felhasz nálók[Felhasználónév] nevű mappát.

A jelentés információkat mutat meg az akkumulátorról, valamint kiírja az akkumu látor nevét, sorozatszámát és típusát.

Ne essünk pánikba, ha az ellenőrzés úgy találja, az ak kumulátor élettartama végén jár! Ezért még nem kell új laptopot vásárolni, rengeteg csereakkumulátort kapni a ké szülék megújításához.

RÖVIDEN Elhunyt Hegedüs Zsuzsa

BUDAPEST Meghalt Hege düs Zsuzsa volt miniszter elnöki főtanácsadó szom baton – értesült a családhoz közel álló forrásból az MTI. A korábban a társadalmi felzárkóztatást, a társadalmi konfliktusok kezelését és megoldását szolgáló szak ember 77 éves korában, egy éve tartó betegség követ keztében, családja körében hunyt el. Hegedüs Zsuzsa, emigránsként, szociológi ából doktorált Párizsban. 2009-től kuratóriumi elnö ke volt a Minden Gyerek Lakjon Jól! Alapítványnak, amely az ország leghátrá nyosabb helyzetű kistérsé geiben élő családok élel miszer-előállításához nyújt segítséget. Hegedüs Zsuzsá tól Orbán Viktor miniszter elnök is búcsút vett. MW

Ha csak lehet, ügyintézzünk!

BUDAPEST Országszerte hatvan kijelölt kormányab lak és a Központi Okmá nyiroda a december 22. és január 6. között elrendelt igazgatási szünet ideje alatt is nyitva tart – tájékoztat ta a Miniszterelnökség az MTI-t. Ebben az időszak ban a legtöbb hivatali ügy félszolgálat zárva lesz, de a halaszthatatlan közfelada tokat és hatósági teendőket ellátják a kormányhivata lok. Arra kérnek minden kit, aki teheti, a tervezhető ügyeit még december 21éig intézze el. MW

Elismerés a lipicai ló tenyésztésének

MAGYARORSZÁG A Mo narchia utódállamai közül a lipicai lótenyésztés ha gyományának elismerését nyolc ország – köztük Ma gyarország – közösen ter jesztette az UNESCO elé.

Felkerült az UNESCO lis tájára a szellemi kulturális örökség részeként a lipicai ló tenyésztés hagyománya – je lentette be Nagy István agrár miniszter.

A marokkói fővárosban, Rabatban most rendezték meg a Szellemi Kulturális Örökség Kormányközi Bizottsága 17. ülésszakát. Az emberiség szel lemi kulturális örökségének reprezentatív listájára a nem zedékről nemzedékre hagyo mányozódó közösségi tudást gyűjtik össze az egyes orszá gok felterjesztései alapján –közölte az agrártárca. Beje lentették, az Osztrák–Magyar Monarchia utódállamai közül nyolc ország, köztük Magyar országgal, közösen terjesztet

te az UNESCO elé a lipicai ló tenyésztésének hagyományát. Egy adott lófajtával kapcsola tos előterjesztés első alkalom mal került a listára. Az értékelő testület elismerését fejezte ki a példaértékű jelölésért, amely a benyújtó államok közötti szo ros összefogásról tanúskodik.

Nagy István hangsúlyoz ta, büszkék lehetünk a lipi cai fajtára, mely a világ egyik legrégebbi kultúrlófajtájaként magával ragadó küllemével, in telligenciájával, munkakészsé gével, és ezúttal az UNESCO elismerésével is igazolja helyét a 21. század lovas életében. Ma gyarország a lipicai fogathajtás nemzetközi eredményeivel is büszkélkedhet.

Az ülésen hazánkat Cson ka-Takács Eszter igazgató (Szabadtéri Néprajzi Múzeum Szellemi Kulturális Örökség), Horváth Gabriella, a rabati ma gyar nagykövetség diplomatája és Cseri Dávid, a szilvásváradi Állami Ménesgazdaság igaz gatója képviselte. MW

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 7 KÖRKÉP
Része lett az UNESCO szellemi kulturális örökségének Fotó: MTI Oscar- és sokszoros Grammy-díjas az amerikai rockcsillag Fotó: AFP
A járvány csúcsán felpörgették a termék reklámját Fotó: MTI
Szerelés helyett programokkal is ellenőrizhetjük Fotó: Shutterstock
ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 8 HIRDETÉS MK_Nemzeti_Konzultacio_280x410_1014.indd 1 2022. 10. 14. 11:41:05

Egyre csak feszítik a húrt

Mától életbe lép a szankció, de minket elkerül az olajársapka

NAGYVILÁG Az EU és a G7 csoport megállapo dott a tengeren szállított orosz olaj ársapkájáról: a nyersolaj nem kerülhet többe hordónként 60 dol lárnál. A kőolajra hétfőn, a finomított termékekre a jövő év február 5. után lép hatályba az intézkedés. Kijev elégtelennek nevez te, Moszkva elutasította a döntést. Magyarország, Szlovákia és Csehország mentességet élvez a szank ció alól.

Az EU bevezeti az olajembar gót, pedig itt lenne az ideje, hogy Brüsszelben is belássák: az ilyen és ehhez hasonló in tézkedések leginkább az euró pai gazdaságnak fájnak – rög zítette szombaton közösségi oldalán Szijjártó Péter. A kül gazdasági és külügyminiszter szerint az energiahordozók mennyiségének növelésére lenne szükség, mert az csök kentené az árakat. – Az olajár sapkáról szóló tárgyalások so rán sokat küzdöttünk a magyar érdekekért, és végül sikerrel jártunk: Magyarország men tességet kapott az alkalmazása alól – mutatott rá. Hozzátette, ezzel ismételten sikerült meg védeni hazánk energiaellátásá nak biztonságát.

Az uniós tagállamok nagy követei péntek este állapod tak meg az Oroszországból

importált olaj hordónkénti 60 dolláros (23 ezer forint) árpla fonjáról. A javaslattal az USA, Kanada, Japán, Németország, Olaszország, Franciaország és Nagy-Britannia alkotta G7-csoport Ausztráliával ki egészülve állt elő, péntek éjjel pedig mindannyian elfogadták az EU által javasolt árplafon összegét.

Az árplafon bevezetésé nek célja, hogy csökkentsék

Moszkva bevételeit, s egyúttal stabilizálják a globális ener giaárakat.

Andrij Jermak, az ukrán elnöki iroda vezetője örömmel fogadta a hírt, ám túl magas nak tartotta a megszabott ösz szeget. – Annak érdekében, hogy minél gyorsabban csapást mérjünk az orosz gazdaság ra, 30 dollárra (12 ezer forint) kell csökkenteni (az ársapkát) – közölte. Volodimir Zelensz

AZ OPEC+ VISSZAFOGJA A KITERMELÉST

Minden bizonnyal tartani fogja ma gát az OPEC+ korábbi olajkiterme lési céljaihoz. Az OPEC+ a Kőo laj-exportáló Országok Szervezetét és Oroszországot foglalja magában. Októberben úgy döntöttek, 2023

BUDAPEST Orbán megköszönte

végéig napi 2 millió hordóval csök kentik a kitermelést, ami a globális kereslet nagyjából 2 százaléka. Ez kiváltotta Amerika tiltakozását is. Vasárnap meg is jött a hír: marad a visszafogott olajkitermelés.

Új választást javasol Caputová

SZLOVÁKIA Nem mehet nek így tovább a dolgok –mondta Zuzana Caputová államfő országértékelő beszédében.

Nem kímélte a politikusokat a pozsonyi parlamentben orszá gértékelő beszédében Zuzana Caputová államfő. Szerinte zűrzavar uralta el a belpolitikát, az emberek lassan már azt sem tudják, valójában ki kormá nyoz, és ki van ellenzékben. A beszédre a baloldali Smer elnö ke, Robert Fico exkormányfő azt mondta, az elnök a koalíció oldalán áll, és képtelen kiállni Szlovákia érdekei mellett.

kij ukrán elnök elégtelennek, valamint komolytalannak ne vezte a döntést. Szerinte a világ nem mer valóságos energeti kai lefegyverzést alkalmazni Moszkvával szemben. – Nem fogadjuk el ezt a árplafont – jelentette ki újság íróknak Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő, miközben Moszkva előzőleg figyelmez tetett, hogy nem fog kőolajat szállítani azoknak az orszá goknak, amelyek elfogadják ezt az intézkedést. Leonyid Szluckij, az orosz Állami Duma külügyi bizottságának elnöke jelezte az uniós orszá goknak, hogy az ársapka be vezetésével saját biztonságu kat veszélyeztetik. Korábban többször is közölte Moszkva, hogy a szankció miatt csök

kentheti a kitermelést, ha más piacon (Kína, India) nem tud elég olajat eladni. Ez viszont a felturbózza árakat. Ezt igazol ta a washingtoni orosz nagy követség is, amely a szabad piaci elvek átírásának nevezte az intézkedést, hangsúlyozva, „az efféle lépések elkerülhe tetlenül a bizonytalanság és a nyersanyagárak növekedését

embargó, akkor Moszkva nem szállít az EU-nak, ez sokba kerülhet

eredményezik”. Kiemelte: az ilyen veszélyes és törvénytelen eszközök alkalmazása ellené re nem tartják kérdésesnek, hogy az orosz olajra változat lanul lesz kereslet.

Nem csupán az olaj és gáz árának emelkedése ellen kell harcolnia a magyar kor mánynak, hanem az ellátás biztonságát is garantálnia kell – hangsúlyozta a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában a Miniszterelnö ki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Dömötör Csaba is utalt rá, ha kevesebb orosz olaj érkezik Európába, annak árfelhajtó hatása lesz, így elő fordulhat, hogy drágábban tu dunk majd olajat beszerezni, és közvetett módon mi is fizet jük a szankciós felárat.

RÖVIDEN

Irán mintha engedne

TEHERÁN Irán megszünte ti a 22 éves Mahsza Amini letartóztatásáért felelős er kölcsrendészetet, jelentett be a főügyész. A nőt azért tartóztatták le, mert meg sértette az Iszlám Köztársa ság szigorú öltözködési sza bályait (nem viselt fátylat). A nő az őrizetben meghalt, ez három hónapja tartó til takozási hullámot váltott ki. A tüntetők felé tett gesztus nak tekinthető bejelentést azután tették, hogy a ható ságok szombaton úgy dön töttek, felülvizsgálják a kö telező fátyolviselésről szóló törvényt. A tiltakozásoknak már több mint 300 halálos áldozatuk van. MW

Kiadták a kurd PKK egyik tagját

ISZTAMBUL A NA TO-csatlakozás elfogadá sáért Svédország kiadta Törökországnak a Kurdisz táni Munkáspárt (PKK) szakadár kurd szervezet egyik tagját – jelentette szombaton az Anadolu tö rök hírügynökség. Mahmut Tat 2015-ben kért mene dékjogot, miután Törökor szágban hat év és tíz hóna pi börtönbüntetésre ítélték a PKK-val való kapcsolata miatt. Menedékkérelmét el utasították. Ankara Fethul lah Gülennek, az Egyesült Államokban élő hitszónok nak a kiadatását is követe li, akit Ankara a 2016. évi, Erdogan török elnök elleni puccskísérlet megszervezé sével vádol. MW

Tabukat döntő Twitter

Megint törölni kellett a rappersztár fiókját

AMERIKA Elon Musk izgal mas szavazásra buzdít az általa tulajdonolt befolyá sos közösségi oldalon.

MZP-nek ez eszébe sem jutott volna

BUDAPEST Egy friss interjú ban MZP arról beszélt, kinek az ötlete volt kampányuk amerikai finanszírozása.

Márki-Zay Péter néven nevez te a gyereket, az Átlátszó.hu interjújában kikotyogta, nem is ők kilincseltek Amerikában támogatásért, hanem maga Korányi Dávid, az Action for Democracy vezetője ajánlko zott. Ő jelezte, tudna pénzt hozni Amerikából. MZP-ék erre csak rábólintottak. A bukott ellenzéki miniszterel nök-jelölt azt pontosan nem tudja, kiktől szerezte a támo gatást Korányi – írta a Hirado. hu. A guruló dollárok jelentős

részét ugyanis a DatAdat-nak adták, hogy az erősítse a balol dal internetes kampányát.

Korányi Dávid eleinte azt írta, a diaszpórában élő ma gyaroktól kapták a támogatást, amit a MZP mozgalmának a számlájára utaltak. A mega fonos Rákay Philip azonban a napokban leleplezte, a mintegy 3 milliárd forintnyi összeg nem „tízezernyi mikroadományból, hanem 11 adományozótól” érkezett. A New Yorkban élő Korányi erre újabb magyará zattal állt elő: valóban voltak olyan intézményi és egyéni adományozók, akik magasabb összeggel járultak hozzá az ak cióhoz. MW

A válságért Caputová sze rint bizonyos fokig minden politikus felelős. Ennek kö vetkezménye az, hogy felmé rések szerint kevesen bíznak Eduard Heger kisebbségi kor mányában, és az állam és a demokrácia tekintélye is csor bát szenved. Leszögezte, nem mehetnek így tovább a dolgok az országban, mert különben az emberek maradék bizalma is elvész. „Nem focidrukkerek vagyunk, akik eldönthetik, kinek szurkolnak vagy kiben bíznak jobban. Állampolgá rok vagyunk, és tudnunk kell, hogy mire készüljünk fel” – je lentette ki Čaputová.

Heger miniszterelnök azt értékelte, hogy az államfő a jövő évi állami költségvetés elfogadását szorgalmazta. A társadalom polarizálódásáért azonban szerinte főleg a popu lizmus felelős. MW

Elon Musk amerikai vál lalkozó és milliárdos köz vélemény-kutatást tett köz zé Twitter-fiókján arról, meg kellene-e kegyelmezni Julian Assange-nak, a WikiLeaks alapítójának, illetve Edward Snowden volt amerikai hír szerzőnek. „Nem mondok vé leményt, de megígértem, hogy lefolytatom ezt a közvéle mény-kutatást. Meg kellene-e kegyelmezni Assange-nak és Snowdennek?” – írta Musk. Eddig több mint egymillió megbocsátó szavazat érkezett az oldalra.

Assange-ra 175 év börtön vár az USA-ban, ahol az 51 éves ausztrál férfit azzal vá dolják, hogy az ország történe tének legnagyobb mennyiségű titkos információját hozta nyil vánosságra. Assange 2006ban vált híressé a WikiLeaks weboldalon végzett munkájá val, amelyet azért alapítottak, hogy titkos dokumentumokat tegyen közzé. 2010-ben az ol dal közölte az amerikai had

sereg titkos felvételeit, ame lyeken legkevesebb 18 civil szerepelt, akiket egy 2007-es bagdadi amerikai helikopte res támadás során öltek meg. Majd az oldal 250 000 ame rikai diplomáciai dokumentu mot is elkezdett közzétenni.

A napokban orosz állam polgárságot kapott Edward Snowden 2013-ban nagy nem zetközi botrányt okozott, ami kor a Washington Post és a brit Guardian számára az interne ten kiszivárogtatott néhány tit kos anyagot az amerikai és brit megfigyelési programokról.

Emmanuel Macron ame rikai látogatásán Muskkal

ELON MUSK KIÜTHETI JOE BIDENÉKET

Elon Musk a minap leleplezte a Twitter előző vezetését, megmutat ta, hogyan avatkoztak be az ame rikai választásba. A nyilvánosságra hozott információkból kiderült, ho gyan tiltattak le Joe Bidenék nekik

előnytelen, például az eljárás alatt álló fiáról szóló kínos vagy az uk rajnai üzleteit leleplező információ kat a felületről. Musk rámutatott, a Twitter-alkalmazottak nagy része a demokratákhoz húzott.

is találkozott. A francia el nök szerint szó esett köztük a felhasználói fiókok szabá lyozásának átláthatóságáról és a tartalmak moderálásá nak és a szólásszabadság vé delmének erősítéséről is. Elon Musk arra is ígéretet tett, nem fogja megtűrni a radiká lisokat és terroristákat az olda lán, és bővíteni fogja a gyer mekeket védő intézkedéseket.

Közben ismét felfüggesz tették a rapper Kanye West Twitter-fiókját. Musk szerint a fekete bőrű sztárénekes ismét megsértette az erőszakra való felhívás elleni szabályt. Pénte ki hatállyal azután lépett a kö zösségi platform, hogy horog keresztet és Dávid-csillagot egyszerre ábrázoló bejegyzést tett közzé, az „utolsó bejegy zés” megjegyzést hozzáfűzve. A furcsaságairól híres Kanye West nemrég a párizsi divathé ten „White Lives Matter” (A fehér életek is számítanak) fel iratú pólóban jelent meg. MW

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 9 KÖRKÉP
Ha
A kormányfő személyesen köszönte meg a Heves megyei Apcon élő házaspárnak, Veronika néninek és Mihály bácsinak az ország karácsonyfáját, melyet 42 éve ültettek el, s ajándékba adták. Most a Kossuth téren áll. Elterjedt a neten, szerették volna megnézni. Ezért kaptak meghívást a Karmelitába. Világlátott fenyő lett –mutatta az erkélyen Orbán, majd cserébe egy fiatal, gyökeres fát adott át nekik, hogy ültessék el. Üdvözölte az egész falut, és bol dog karácsonyt kívánva elbúcsúzott a házaspártól Fotó: Facebook Tartani lehet tőle, hogy ez az olajembargó jócskán felspannolja az árakat Fotó: AFP Régebbi képeken Julian Assange és Edward Snowden Fotók: AFP

Ezért piros ma a Mikulás ruhája

A fiatalokban rejlő erő megbecsülését fejezték ki az ajándékokkal a felnőttek

NAGYVILÁG Régről ered a hagyomány, azonban biztos van még egy-két titok, amit eddig nem tudtunk a Mikulásról.

Bizonyos országokban, példá ul Amerikában a Mikulás nem december 6-án érkezik, ha nem 25-én. Ezekben a kultú rákban a karácsonyi ajándékot nem a Jézuska hozza, hanem a Télapó. Nálunk viszont sze rencséjük van a gyerekeknek, hiszen hozzájuk december 6-án a Mikulás, 24-én pedig a Jézuska érkezik.

Eleinte a fiatalokat telje sen más szándékból lepték meg a különféle ajándékokkal. A bennük rejlő erő megbecsülé sét fejezték ki velük a felnőttek. Mára ezzel inkább a gondos kodásunkat, odafigyelésünket és szeretetünket mutatjuk ki a gyerekeknek. Az osztrák erede tű Mikulás-napi hagyományok és szokások a 19. században érkeztek a szomszédos Auszt riából Magyarországra. Először a városi polgárok, majd a vidéki értelmiségiek vették át őket, vé gül a parasztság is. Természete sen azóta sokat formálódott ez az ünnep, és saját szokásokat is kialakítottunk.

A palástban, püspöksüveg ben pásztorbottal járó, ajándé kot osztó Mikulás eredetileg a katolikus vallású vidékeken Szent Miklósnak, a Lycia római

provinciában fekvő Myra város püspökének a népies alakja. Szent Miklós a gyermekek és diákok védőszentje, ezért a ké sőbbi korokban a népi vallásos

ság hatására kialakult ajándék osztó püspöksüveges Mikulás előképének és mintájának tart ják. Az ajándékozó Szent Mik lós ikonikus alakjának történe te még a 10. században született meg Németországban, utána a kereskedők elterjesztették az egész világon. A szentről úgy emlékeztek meg, hogy eleinte a fiatalok, majd a felnőttek beöl töztek Miklósnak, és házról házra járva meglátogatták és meglepték a gyermekeket.

Ma már a Mikulás piros ban és fehérben játszó öltözete

jelenik meg a szemünk előtt, de eleinte nem így nézett ki. Ruhája csak a Coca-Cola múlt század eleji reklámjában lett piros, és hirdetések hatására terjedt el, korábban a püspök höz illő, lilába hajló köpenyt és fehér süveget viselt. Öles testalkata is csak az idők során lett, övet pedig csak néhány évtizede kapott nyugati min ták nyomán.

Egykor a fiúk és lányok más-más napon kapták meg az ajándékaikat: a fiúk 6-án, Szent Miklós halálának évfor

STRABAG:

dulóján, a lányok pedig 13-án, Szent Luca napján örvendez hettek a csomagjuk láttán.

A népi babona szerint Szent Miklós napja egyet jelent a tél kezdetével. December 6-án a Mikulás megrázza dús sza kállát, és leesik az első hó. Amennyiben viszont fehér pelyhek nélkül maradunk, az azt jelenti, hogy a Mikulás megfiatalodott, és enyhe tél

CIPŐ AZ ABLAKBAN

A gyerekek a szüleik segítségé vel december 5-én délután vagy este kipucolják a csizmájukat, cipőjüket, és az ablakba teszik őket. Ez a szokás egy mende monda alapján terjedt el, misze rint a Mikulás almát, narancsot, mogyorót és egyéb földi jókat tesz a cipőkbe. Ez azóta már a Mikulás-várás egyik kihagyhatat lan része lett.

következik. A hagyományok szerint hatalmas balszeren csét hoz, ha a Mikulás-napi csomagba éles vagy fekete tár gyakat teszünk. Ezeken kívül tilos még az ékszer is.

A köznyelvben mára már összemosódott a Télapó és a Mikulás személye, pedig ere detileg két külön alakról van szó. Mindketten piros ruhába öltöznek és ajándékokkal lepik meg a gyerekeket, de teljesen máshol. A Mikulás Szent Mik lós megtestesítője, aki a gyere kek és a diákok védőszentje.

December 6-án érkezik, a jó gyerekeket meglepi, a rossza kat viszont a krampuszai láto gatják meg, és virgácsot visz nek nekik. A Télapó a szovjet uralom idején Kelet-Európá ban is járt – a vallásellenes kurzus nevezte át így a Miku lást –, de leginkább a nyugati keresztény, illetve az angol szász kultúrákban van jelen. Ő 25-én viszi az ajándékokat.

Miért hoz a Mikulás éppen almát, narancsot, aszalt szil vát? Ezt már sokszor megkér dezték a gyerekek. Nos, a régi időkben nem tárgyakat kaptak a kicsik, hanem az ősz aján dékait. Azóta is sok iskolában megtartják ezt a szokást. A szülők pedig inkább játékokat vesznek a gyerekeknek a Mi kulás nevében.

A szülők nagyon sokszor használják nevelési célzattal a Télapó gonosz krampuszait vagy a Mikulás csúnya vir gácsait, amit a rossz gyerekek kapnak kedveskedő ajándék helyett. A nyugati kultúrákban a télapó krampuszai a rossz csontokat bepakolják a zsák jukba, és magukkal viszik őket. Nálunk kevésbé ijesztő a gézengúzok sorsa. Nekik a Mikulás virgácsot hoz: ha vízbe teszik, és másnapra haj tást hoz, az azt jelenti, hogy a Télapó megbocsátott. Nyugati mintára már nálunk is egyre népszerűbb, hogy sütit és tejet készítenek ki a Mikulásnak, hogy legyen ereje meglátogat ni a többi gyermeket is.

2040-re klímasemlegessé válunk!

Az éghajlati válság korunk egyik legsürgetőbb kihívása. Az építőipar egésze jelentős mértékben járul hozzá az üvegház hatású gázok globális kibocsátásához, és mindamellett, hogy rendkívül energia- és erőforrásigényes iparág, jelentős meny nyiségű hulladékot is termel. Vezető építőipari technológiai konszernként a STRABAG-nál nem mehetnek el a kérdés mellett. Az új fenntarthatósági stratégiájuk központjában az egyéni felelősségvállalás áll. Az innováció és a digitalizáció a STRABAG két legerősebb eszköze a fenntartható jövő felépí téséhez vezető úton: „ez a mi víziónk, küldetésünk és felelős ségünk!”. Cél, hogy 2040-re a klímasemlegessé váljon a vál lalat és csökkentse az üvegházhatású gázok kibocsátásának mértékét az építőiparban. A fenntarthatósági stratégiával

világossá teszik, hogy mennyire elkötelezett a vállalat ezen cél megvalósítása mellett. A STRABAG úttörőként kíván fel lépni és a partnereinkkel együtt új megoldásokat találni egy jobb, fenntarthatóbb és környezettudatosabb, erőforrás-ba rátibb építőipar megteremtésére. Ez a felhasznált építőanya gokkal kezdődik, magára az építkezésekre és végül az ingat lanok üzemeltetésére is vonatkozik.

Klímasemleges értéklánc 2040-ig

A 2021-ben elfogadott fenntarthatósági stratégiával a STRABAG azt a célt tűzte ki maga elé, hogy 2040-re klíma semlegessé váljon a teljes értéklánc mentén. A vállalat az

építési projektek tervezése és megvalósítása során a környe zetbarát, fenntartható építési módszerekre, valamint az erő források hatékony felhasználására és újrahasznosítására ösz szpontosít, hogy a lehető legnagyobb mértékben korlátozza az építési projektek lehetséges negatív hatásait a környezetre. Mindez az ökonómiai, az ökológia és a szociális kérdések három pilléres modelljén alapul, és a konszern stratégiájába ágyazva, valamint az egyes üzleti egységekhez igazítva ke rült kialakításra. A hangsúly a négy fő cselekvési területre vonatkozó intézkedéseken van: CO2-kibocsátás, anyagok és hulladékok, ellátási lánc és építési életciklus. A technológia, mint az átalakulás motorja, szükséges eszköz mindhárom pillér potenciáljának növeléséhez.

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 11 CSALÁD
Kedves hagyomány, hogy a gyerekek megírják, milyen meglepetést szeretnének Fotó: Shutterstock
A fiúk december 6-án, a lányok Szent Luca napján kaptak ajándékokat
Hirdetés

Ezek az áramvámpírok sokba kerülnek otthon

VILMA, SEBŐ napja

VILMA. A német Wilhelm (Vilmos, jelentése: oltalmazó) női párjának rövidülése. Vi rága: a kardlevelű sansavéra. SEBŐ. A görög-latin eredetű Sebestyén régi magyar becé zéséből ered. Jelentése: ma gasztos, fenséges.

EGYÉB NÉVNAPOK: Anasztáz, Bács, Csaba, Csanád, Csobád, Dalma, Herkules, Krisztina, Mór, Péter, Reginald, Sába.

Egyházi ünnepek

A katolikus naptárban Vil ma, Csaba, Sebő, a reformá tusban és evangélikusban Vilma napja. A zsidó naptár ban kiszlév hónap 11. napja.

NAPI IGÉK. Katolikus: Iz 35,1–10. Zsolt 84. Lk 5,17–26. Re formátus: Dán 10,1–11,1. Lk 5,27–32. Evangélikus: Ézs 25,1–8. Ézs 8,1–15.

Ezen a napon történt

1305-BEN Fehérváron a veszprémi és a csanádi püs pök a Szent Koronával meg koronázta Ottó bajor herceget.

1492-BEN Kolumbusz Kristóf itáliai származású felfedező a portugál korona szolgála tában felfedezte Hispaniolát, mai nevén Haitit.

1791-BEN meghalt Wolfgang Amadeus Mozart osztrák komponista, zongorista, or gonista (Varázsfuvola).

1870-BEN meghalt id. Ale xander Dumas francia író (Monte Cristo grófja).

1937-BEN meghalt Thorma Já nos festő, a nagybányai mű vésztelep alapítója.

1962-BEN egyezményt írt alá az USA és a Szovjetunió a vi lágűr békés hasznosításáról.

1973-BAN meghalt Robert Alexander Watson-Watt skót fizikus, a radar feltalálója.

2012-BEN meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas szí nész.

Forrás: Ezenanapon.hu

MAGYARORSZÁG Amin csak lehet, szeretnénk spó rolni a megemelkedett áramár miatt. Van esetleg olyan háztartási gép vagy elektronikai eszköz a lakás ban, amit takarékos üzem módba lehet tenni? – kér dezte olvasónk.

Amikor kikapcsolunk egy készüléket, úgy véljük, már nem használ több áramot. Ám ez nem így van. A legtöbb háztartási készüléken a ki kapcsolás után is működnek bizonyos funkciók (például lámpa jelzi, hogy kikapcsolt állapotban van), vagyis akkor is fogyasztanak áramot, ha csak ki vannak kapcsolva, de be van dugva a csatlakozójuk a konnektorba.

Drága a kényelem

A stand-by lámpa készen léti állapotot jelez, arra szol gál, hogy gépünk egy gomb nyomásra azonnal el tudjon indulni, ha úgy akarjuk. A készülékek leírása jelzi is, hogy mennyit fogyasztanak stand-by állapotban, a leg többen azonban efölött elsik

lanak. Rohanó világunkban hozzászoktunk, hogy minden azonnal a rendelkezésünkre áll, ám ha jobban belegon dolunk, legfeljebb fél percet spórolunk azzal, hogy hasz nálat előtt a készüléket nem kell bedugnunk a konnektor ba.

Nézzük, melyek az igazi energiavámpírok a háztartá sunkban! Ezek a kikapcsolt, de a konnektorba bedugva ha gyott, legtöbbet fogyasztó esz közök. Az áramtalanításukkal ezreket spórolhatunk meg.

A listavezető a légkondici onáló vagy klímaberendezés. Trükkös is, hiszen van olyan klíma, amely a konnektor ba van bedugva, és csak egy mozdulat kihúzni, de olyanok is vannak, amelyeket rákötöt tek a hálózatra. Utóbbira az a megoldás, hogy a villanyórá nál lekapcsoljuk a klímához tartozó külön kis megszakítót.

Hasonlóan sokat fogyaszt kikapcsolva is a televíziós mű sorszolgáltatónk set-top boxa.

A főbb energiavámpírok közé sorolhatjuk még a mikrohul lámú sütőt, a mosogatógépet, a szárítógépet, a csatlakozva

hagyott kávéfőzőt, hajszárítót és lézernyomtatót is.

Könnyebb azokat felso rolni, amelyek a konnektorba csatlakoztatva is elenyésző mennyiségű áramot fogyasz tanak. Ilyen a telefontöltő – bár nem tesz jót neki, ha állandóan feszültség alatt tartjuk –, a mo dem és az átlagos, nem gamer számítógép, laptop.

Ezreket spórolhatunk

Nyilvánvalóan minden ké szüléknél egyedi, hogy meny nyit fogyaszt stand-by állapot ban, de átlagosan óránként 1–5 watt a jellemző. Az Európai Unió egyik rendelete az elekt romos és elektronikus ház tartási és irodai berendezések készenléti és kikapcsolt üzem módban fellépő fogyasztására követelményeket szab meg, eszerint a maximális teljesít mény kikapcsolt üzemmódban 0,5 watt, míg készenléti üzem módban 0,5–1 watt lehet.

Ez nagyjából azt jelenti, hogy egy háztartási készülék egy nap alatt elhasznál 24–120 wattot csak azzal, hogy arra vár a konnektorba dugva, mi kor vághatja azonnal haptákba

magát nekünk. Vagyis egyet len eszközünk 8–40 nap alatt felzabál 1 kilowatt áramot, ami a rezsicsökkentett áron 36 forintot, a limit átlépése után pedig 70,1 forintot visz el. Egy eszköz esetén ez persze ele nyésző összeg, egy nagyobb háztartásban azonban általá ban számos készülék van, és összességében ezreket is meg lehet spórolni vele, ha hasz nálaton kívül kihúzzuk őket a konnektorból.

Bárki kiszámolhatja Az elektronikus cikkeket áruló boltokban konnektorba dugható fogyasztásmérőt is vá sárolhatunk pár ezer forintért, aki tehát szeretne a saját sze mével megbizonyosodni arról, mennyit esznek a kikapcsolt készülékei, könnyen megte heti. Aki mégis ragaszkodna a kényelméhez, annak olyan hosszabbítót javasolunk, ame lyen minden aljzathoz van kü lön bekapcsológomb, így nem kell kihúzogatni, bedugdosni az eszközöket, elég egy gombot megnyomni. A villanyszámlán ennek a haszna is meglátszik majd. (Forrás: Ripost)

KOS (március 21. – április 20.) A mai a rögtönzések napja lehet. Ön ezt mindig is ügye sen csinálta, de ma még saját magát is meglepheti. A váratlan, még ha hátránynak is tűnik eleinte, végül a javára válik. Éljen a lehetőségekkel!

BIKA (április 21. – május 20.) Az átgondolt dönté sek viszik előre a munkájában. Sok múlik a jó időzítésen, ehhez fontos a tiszta fej. Az emberi kapcsolatai is kedvezően változ nak. Minden adott a megúju láshoz.

IKREK (május 21. –június 21.) Anyagi nehéz ségei támadhatnak, megeshet, hogy kénytelen lesz kölcsönkérni valakitől. Van, aki szívesen ad, és lehet, hogy nemcsak kölcsön formájában tud segíteni önön. Merjen segítséget kérni!

RÁK (június 22. – július 22.) Ne törődjön az irigykedéssel, akkor se, ha mások irigyek önre, fordítva meg még kevésbé! Koncentráljon inkább az élet örömeire! Az életben az válik hangsúlyossá, amire odafigyelünk.

OROSZLÁN (július 23. –augusztus 22.) Ügyeljen arra, hogy lehetőleg ne terhelje már tovább magát. Az utóbbi időben jócskán sikerült túlvállalnia magát, pedig az élet nemcsak a teendőkből állna. A szépségre vágyó énjét nem hanyagolhatja el.

SZŰZ (augusztus 23. –szeptember 22.) Itt az ideje a bölcs kompromisszu moknak. Ha a rózsaszín álmait konkretizálni akarja, akkor nem várhat ködös ígéretekre, és ön sem ígérgethet így. Ideje hivata lossá tenni valamit.

MÉRLEG (szeptember 23. – október 22.) Komp romisszumkészsége a mai napon nemcsak a társával, hanem esetleg a kollégáival szemben is érvényesülhet. A javára szolgál, ha lemond valamiről, ami önnek nem igazán fontos. Sokkal többet

SKORPIÓ (október 23. – november 22.)Ma na gyon ügyesen lavírozik. Minél tapintatosabb az emberek kel, annál többüket állíthatja maga mellé. Akár olyanokat is, akik egymást ki nem állják. Önért még ezt is megteszik.

NYILAS (november 23. – december 21.) Ma szinte képtelen parancsolni az érzéseinek. Talán jobb, ha meg sem próbálja. Csak azt érné el ezzel, hogy a bensőjében felhal mozódott feszültség csak tovább , nő. Adja ki, míg nem késő!

BAK (december 22. –január 20.) Ha nyíltan beszél érzéseiről, elérheti, hogy megbecsüljék. Meglepődhet, hogy gyengesége beismerése nem ártalmas, hanem hasznos annak szemében, akit szeret.

VÍZÖNTŐ (január 21. –február 18.) Túlságosan rég óta halogatott egy feladatot, amely most hirtelen a nyakába szakad. Nem lenne értelme tovább várni, minden további halogatás csak tetézné a gondot. Inkább túlórázzon, és legyen túl rajta!

HALAK (február 19. –március 20.) A változó körülményeket a terveinek is követnie kell. Amit ma kigondol, közelebb lehet a valósághoz, mint amit tegnap ter vezett. A lemondás csak időleges, és olyan nyereséggel is jár, amit nem is lát előre.

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 12
MA A LEGUTÓBBI SUDOKU MEGFEJTÉSE HOLDKELTE 14.17 HOLDNYUGTA 4.15 NAPKELTE 7.14 NAPNYUGTA 15.54
HOROSZKÓP
SEGÍTÜNK ÍRJON, HÍVJON           segitunk @ mediaworks.hu 06-80/922-016 hétfő-péntek: 8–12 óráig SUDOKU SKANDINÁV REJTVÉNY 8, 27, 60, 71, 75 6, 12, 14, 15, 17, 42 Jokerszám: 2 0 2 1 6 2 Nem volt 1 743 935 forint 24 885 forint 2 590 forint A következő hétre átvitt: 1,125 milliárd forint Nem volt 535 645 forint 8 885 forint 2 555 forint A következő hétre átvitt: 705 millió forint Joker: 121 823 805 forint A következő héten várható: 35 millió forint LOTTÓ – 48. HÉT MOZAIK – SZOLGÁLTATÁS
Sok kicsi sokra megy – nem is gondolnánk, mennyiféle háztartási eszközünk fogyaszt kikapcsolt állapotban is Fotó: Shutterstock

ÁLLÁST KERES

ZALAEGERSZEGEN alkalmimunkát vállalnékheti3-4alkalommal.0630/889-1499 *1032561*

ÁLLÁST KÍNÁL

KAMIONSOF ORT keresekolasz útvonalra,mindenhétvégeitthon, 700.000-750.000Ft-osfizetés.0630/737-3824.HappyKft.

*1032360*

EGYSZER U, fizikaimunkakörbekeres kollégátaBigimpKft.egym˝uszakba Zalaegerszegen.Érdekl odés:0630/930-5276. *1032577*

ÁLLAT-NÖVÉNY

IDEI dióbéleladó,2500Ft/kg.Érdekl odés:06-30/207-8884.

*1032322*

LAKÁS

ZALAEGERSZEGEN 2szobáslakás eladó.Tel.:06-20/375-9509. *1029514*

RÉGISÉG

RETRÓ bútorokat,kerámiákat, képcsarnokosfestményeket,disznóvágásikellékeket,bontóasztalt, fatekn ot,gyalupadot,horganyzott kádatvásárolok.06-70/388-1389 *1030793*

SZOLGÁLTATÁS

NEDVES-VIZES, salétromosfalak szigeteléseacéllemez-bepréseléssel, injektálással,21,5évgaranciával. RónaiBalázs,06-30/293-8685, www.drfal.hu *1025839*

NYÍL Á SZ Á RÓK, red onyök,szúnyoghálókdecemberben50%-os kedvezménnyel,+10%nyugdíjaskedvezmény!Akciórészleteir ol érdekl odjön:06-20/971-3709. *1029978*

M UANYAG nyílászárók,párkányok, red onyök,szúnyoghálók,napellenz ok gyártásaakciósárakon.06-30/9598376 *1027017*

VESZ É LYES fákkivágásátvállalom. Afelmérésingyenes.SzabóNorbert, 06-70/563-1424. *977411*

VEGYES

HULLOTT szarvasagancsot,trófeákat,vadászh agya tékotvásárolok. 06-70/649-3139 *1030804*

Hirdessen,

„Csillagvolt,mertszívbőlszeretett, Smiúgyszerettük,ahogycsaklehetett. Mégiselmenttőlünk,mintalenyugvónap, Deaszívünkbenél,sörökreottmarad!”

MEGEMLÉKEZÉS

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 13 HIRDETÉS
hogy üzlete sikeres legyen!
Gondoljon mindazokra, akikmárnem lehetnekvelünk! Lapunk Megemlékezés rovatasegít Önnekebben.
GYÁSZJELENTÉS

GOLDEN…

…State Warriors hazai pályán 120 101 re nyert a Houston Rockets ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaligában.

SPORT

A Győri ETO KC 32 30 as sikerrel vette el a vendég Rapid Bucuresti szezonbeli veretlen ségét a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A meccsen Estelle Nze Minko 3 gólt lőtt. A másik „magyaros” meccsen: CSM Bucuresti–FTC 30

A ZALAI HÍRLAP TUDÓSÍTÁSAI A MEGYEI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SPORTESEMÉNYEKRŐL

2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ

Nem botlott a címvédő

Giroud és Mbappé lőtte a nyolc közé a francia válogatottat

Argentin siker Messi ezredik mérkőzésén

AL-RAJJAN Lionel Scaloni szövetségi kapitány szerint az argentin labdarúgó-vá logatott játékosai arra születtek, hogy elviseljék a nyomást az olyan kiélezett mérkőzéseken, mint az ausztrálok ellen szombaton megnyert nyolcaddöntő volt a világbajnokságon.

A szaúdiaktól elszenvedett vereség óta három nagyon intenzív találkozót játszot tunk, melyeken a kiesés ve

JEGYZŐKÖNYV

Argentína–Ausztrália 2-1 (1-0) Ahmad bin Ali Stadion, 45 032 néző. Jv.: Marciniak (lengyel).

Argentína: E. Martínez – Molina (Palacios, 80.), Romero, Otamen di, Acuna (Tagliafico, 71.) – Fer nández – De Paul, Mac Allister (Montiel, 80.) – A. Gómez (Li sandro Martínez, 50.), Messi, Ál varez (Lautaro Martínez, 71.). Szö vetségi kapitány: Lionel Scaloni.

Ausztrália: Ryan – Degenek (Karacic, 71.), Souttar, Rowles, Behich – Leckie (Kuol, 71.), Mooy, Irvine, Baccus (Hrustic, 58.) – McGree (Goodwin, 58.), Duke (MacLaren, 71.). Szövetsé gi kapitány: Graham Arnold.

Gólszerzők: Messi (35.), Álva rez (57.), illetve Fernández (77., öngól).

szélyével is szembe kellett nézni – fogalmazott a 44 éves szakvezető.

Scaloni úgy vélte, csapata kifejezetten szépen futballo zott Ausztrália ellen, de már a következő feladatra, a holland együttesre fókuszál. Ahogy fogalmazott, megtiszteltetés lesz számára az Oranje szövet ségi kapitányával, Louis van Gaallal találkozni.

– Talán nem játszanak olyan szépen, mint a korábbi holland csapatok, de vannak erősségeik, melyeket remekül hasz nálnak ki. Nagyszerű mérkő zés lesz, de az egyik csapatnak sajnos búcsúznia kell – mondta az ellenfélről Scaloni.

Az ezredik mérkőzésén eredményes csapatkapitány, a hétszeres aranylabdás Lionel Messi szerint a világbajnok ságon minden összecsapás ne héz, melyeken csak az számít, hogy a végén sikerült e nyerni.

Az ausztrálok szövetségi kapitánya, Graham Arnold a kiesés ellenére nagyon büszke volt a tanítványaira:

– Remélem, Ausztráliában mindenki elismeri, amit vég rehajtottunk. Nagyon hálás vagyok a fiúknak az erőfeszí tésért, amit értem tettek.

A kétszeres vb győztes ar gentinok pénteken játszanak a hollandokkal az elődöntőért.

MTI

DOHA A címvédő francia válogatott a lengyeleket 3-1-re legyőzve bejutott a negyeddöntőbe a Katar ban zajló labdarúgó-világ bajnokságon. Mbappé két gólt rúgott a mérkőzésen, de „duplázott” a túlolda lon Lewandowski is, aki a hosszabbításban másod szorra értékesített büntető ből szépített.

Mérföldkőhöz érkezett Hugo Lloris: a hálóőr a tegnapi ta lálkozón befogta az ugyancsak világbajnoki aranyérmes ko rábbi védőt, a 142 válogatott mérkőzéssel francia csúcstartó Lilian Thuramot, akinek fia, Marcus is ott van a címvédő keretében és csereként pályára is lépett a lengyelek ellen.

Esélyeshez méltó felfogás sal kezdtek a franciák, dön tően a lengyel térfélen zajlott a játék, Wojciech Szczesny védésekkel és jó ütemű kijöve tellel nyújtott biztos hátteret a védekezéshez. Húsz perc után valamelyest kiegyenlítettebbé vált a játék. Francia részről elöl leginkább Kylian Mbappé volt aktív a bal szélen, miközben hátul Llorisnak és a védőknek

JEGYZŐKÖNYV

is be kellett mutatniuk nagy mentéseket, Varane például a gólvonalról tisztázott egy alkalommal. A szünet előtt mégis Franciaország szerzett vezetést: az ausztrálok elle ni csoportmeccsen duplázó

Franciaország–Lengyelország 3-1 (1-0)

Al-Tumama Stadion, 40 989 néző. Jv.: Valenzuela (venezuelai).

Franciaország: Lloris – Koundé (Disasi, 92.), Varane, Upamecano, T. Hernández – Tchouaméni (Fofana, 66.), Rabiot – Dembélé (Coman, 76.), Griezmann, Mbappé – Giroud (Thuram, 76.). Szövetségi kapitány: Didier Deschamps.

Lengyelország: Szczesny – Cash, Glik, Kiwior (Bednarek, 86.), Bereszyns ki – Krychowiak (Bielik, 71.) – Kaminski (Zalewski, 71.), Zielinski, Szymanski (Milik, 64.), Frankowski (Grosicki, 87.) – Lewandowski. Szövetségi kapitány: Czeslaw Michniewicz.

Gólszerzők: Giroud (44.), Mbappé (74., 90+1.), ill. Lewandowski (90+9.).

Giroud harmadszor talált be ezen a vb n, 52. válogatottbeli góljával pedig lehagyta a nem zeti csapat örökrangsorának élén Thierry Henryt.

A második félidő is francia nyomással indult, a gallok sor ra dolgozták ki a helyzeteket – Giroud sípszó után szerzett egy meg nem adott gólt is –, és ezúttal is a játékrész derekán sikerült kijönnie a nyomásból a lengyel együttesnek. Éppen egy ígéretes lengyel táma dás után tudta növelni elő nyét Franciaország, az addig csak helyzetekig jutó Mbappé szép lövésével. A kétgólos előny megnyugtatta a címvé dőt, a ráadás perceiben pedig Mbappé villant ismét, a katari tornán ötödször volt eredmé

Van Gaal messzire tekint

A holland tréner a második félidővel volt inkább elégedett

AL-RAJJAN Szünetben még kritikus volt játéko saival szemben Louis van Gaal, a labdarúgó-világbaj nokságon negyeddöntőbe jutott hollandok mestere.

– Vezettünk ugyan 2 0 ra, két nagyszerű góllal, az első különlegesen olyan volt, amelyből érződött a csapat

JEGYZŐKÖNYV

dinamikája, ugyanakkor szen vedtünk, sokszor nem volt nálunk a labda, ez pedig nem elfogadható világbajnokságon – fogalmazott a szakvezető a torna első, szombat délutáni nyolcaddöntője, az amerikaiak ellen aratott 3 1 es siker után.

– Ha jobb csapatok ellen is így játszunk majd, az nem fog eredményre vezetni. A máso

Hollandia–Egyesült Államok 3-1 (2-0)

Halifa Stadion, 44 846 néző. Jv.: Sampaio (brazil).

Hollandia: Noppert – Timber, Van Dijk, Ake (De Ligt, 93.) – Dumfries, De Roon (Bergwijn, a szünetben), De Jong, Blind – Klaassen (Koopmeiners, a szünetben) – Gakpo (Weghorst, 93.), Depay (Simons, 83.). Szövetségi ka pitány: Louis van Gaal.

USA: Turner – Dest (Yedlin, 75.), Zimmerman, Ream, Robinson (Morris, 92.) – Adams – McKennie (Wright, 67.), Musah – Weah (Aaronson, 67.), Ferreira (Reyna, a szünetben), Pulisic. Szövetségi kapitány: Gregg Berhalter. Gólszerzők: Depay (10.), Blind (45+1.), Dumfries (81.), illetve Wright (76.).

dik játékrészben viszont hihe tetlen labdabirtoklást produ káltunk, játékunknak nem volt gyenge pontja, még úgy sem, hogy buta gólt kaptunk.

Van Gaal elárulta: egy éve mondja, hogy világbajnokok lehetnek.

– Nem azt mondom, hogy azok leszünk, hanem, hogy azok lehetünk – árnyalta kije lentését.

Gregg Berhalter, az ameri kaiak szakvezetője a mérkőzés után úgy vélekedett: játékosai mindent megtettek a sikerért, és nem voltak messze attól, hogy azt el is érjék.

– Az első félidő ezt mutatta, abban ugyanis nagyon jól ját szottunk. A másodikban sze reztünk egy gólt, de mindjárt kaptunk is, ami nehezen volt feldolgozható – értékelt a szö vetségi kapitány, aki kiemelte: büszke a csapatára, és arra,

ahogyan a játékosok a pályán és azon kívül viselkednek.

– Azért jöttünk a világbaj nokságra, hogy megmutassuk, mi hogyan focizunk, és ezt részben meg is tettük. Tanul nunk kell az itteni mérkőzé sekből. A csapat mindenesetre előrelépett, van saját játékstílu sunk és vannak nagyon elköte

lezett játékosaink – összegzett Berhalter, aki szerint a tornán végig jól dolgozott az együttes védelme, az egész csapat in tenzíven futballozott és nehéz volt fogást találni rajta.

A következő vb n, 2026 ban az Egyesült Államok (Ka nada és Mexikó mellett) társ házigazda lesz. MTI

Hugo Lloris válogatottsági rekordbeállítása

nyes, összesen pedig már ki lencedik vb-gólját szerezte a 23 esztendős támadó. A hosz szabbításban a Mexikó ellen büntetőt hibázó Lewandowski próbálkozhatott kétszer is a tizenegyespontról, másodikra pedig sikerült betalálnia a vá logatottsági rekordját ünneplő Lloris kapujába.

A francia csapat az elődön tőbe kerülésért a lapzárta után kezdődött Anglia–Szenegál összecsapás továbbjutójával mérkőzik szombaton. MTI

Két ázsiai csapat hajt a meglepetésre

DOHA Hétfőn (20 óra)

Dél-Korea ellen játszik a ne gyeddöntőben a végső siker talán legnagyobb esélyesének tartott brazil válogatott. Ám a dél-amerikai gárdát sérülések tizedelik: Neymar zsinórban harmadik katari vb-meccsét hagyhatja ki, de ennél is na gyobb a gond a védelemben, ahonnan Danilo, Alex Sandro és Alex Telles is hiányozhat. Az ázsiai ellenfél a portugálok legyőzése után nagy önbiza lommal és teher nélkül várhat ja az összecsapást.

Délután négy órakor Japán és Horvátország között dől el a nyolc közé kerülés kérdése. Az erőviszonyok itt jóval kevés bé egyértelműek, mint az esti találkozón: legutóbb döntős déli szomszédaink ugyan esé lyesek, de az ázsiai siker sem rázná meg a futballvilágot. A szigetországiak harmadszor nyolcaddöntősök vb n, ám in nen még sosem tudtak tovább lépni. A csoportkörben viszont most a németeket és a spanyo lokat is legyőzték… MTI

Kylian Mbappé sokáig „csak” küzdött a lengyelekkel, aztán be is talált. Végképp eldöntve, hogy Robert Lewandowski és társai búcsúznak a vb-től Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel A holland Denzel Dumfries nagy estéje volt a szombati: két gólpassz és egy gól fűződött a nevéhez Fotó: MTI/EPA/ Rungrodzs Jongrit Az argentin Alejandro Gomez (jobbra) és az ausztrál Mathew Leckie csatája Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh
A CÍMVÉDŐ

Elmaradt a parázs csata, nyert a Falco

A ZTE KK-nak nem ízlett a bajnok fizikális játéka

SZOMBATHELY A férfiko sárlabda NB I/A csoport

10. fordulójának rangadó ját jelentette a szombathe lyi és a zalaegerszegi csa pat újabb összecsapása. A várt parázs csata viszont el maradt, a bajnok és éllovas Falco KC esélyeshez mél tón, végig vezetve nyert az ezúttal kissé halványabb formát mutató Zalakerá mia-ZTE KK ellen.

Az egerszegiek a bravúr remé nyében utaztak szombaton a vasi megyeszékhelyre, de per sze azzal is tisztában voltak, hogy iszonyúan nehéz dolguk lesz a listavezető és a bajnoki cím birtokosa otthonában.

Eleinte hazai részről Stefan Pot, míg az egerszegieknél Danilo Ostojic volt a legpon tosabb, de a kék-fehérek olda

JEGYZŐKÖNYV

lán leginkább amiatt kellett aggódni, hogy a csapat véde kezése nem igazán működött. No meg a támadások sem, hi szen sokáig csak Rakicevic és Ostojic volt a kék-fehérek pontszerzője, de aztán valamit javult a helyzet. A Falco bizto san vezetett (31-21), és ebben az időszakban semmi jele nem volt annak, hogy a ZTE KK kizökkentheti ritmusukból a vasiakat. Az is látszott, hogy jóval mélyebb a hazaiak kere te, amit annak rendje és módja szerint kihasznált a Bajnokok Ligájában is szereplő Kona kov-csapat (40-25).

Tizenkét pontos hazai ve zetéssel kezdődött a második félidő, a játékrész elején pe dig beesett három távoli dobás hazai oldalon, amivel viszont már tetemesnek is mondha tó előnyt épített ki magának a Falco (54-37). Az egersze gi csapat nem tudott mit kez deni azzal a fizikális játék

Falco-Vulcano Energia KC Szombathely–Zalakerámia ZTE KK 94-80 (23-17, 22-16, 22-20, 27-27)

Savaria Aréna, 3200 néző. Jv.: Cziffra, Balog, Kapusi.

Falco: Pot 13, Kovács B. 4, Tiby 14/3, Brown 15/12, Keller Á. 8/6. Cse

re: Perl 15/3, Cowell 8/6, Barac 11, Verasztó, Krivacsvics 6. Vezetőedző: Milos Konakov.

ZTE: O’Reilly 8/3, Polster, Rakicevic 15/9, Ostojic 17, Smith 14. Csere: Szalay, Trice 14/6, Keller I. 6, Csuti 6, Németh Á., Zsíros. Vezetőedző: Sebastjan Krasovec.

Kipontozódott: Keller Á. (40.).

volt a vasiak fölénye

kal, amit a hazaiak mutattak. Rakicevic triplája hozta köze lebb egy kissé a zalaiakat, de így is 14 pontos hátrányt kel lett volna ledolgoznia csapa tának az utolsó negyedben. A statisztikai adatokat tekint ve a lepattanók terén volt na gyon nagy fölényben a Falco, Trice és Rakicevic hármasai val viszont még tartotta ma gát a ZTE (71-61). Összessé gében azonban elmondható, hogy ezen az estén a ZTE KKnak nem sok esélye volt a győ zelemre. Ennek következtében pedig a nyugat-magyarországi rangadó is „csendesebbre” si keredett, hiszen egyik tábor nak sem kellett nagyon tűzbe jönnie a játéktól. Jobb volt a bajnok Falco KC, míg a ZTE KK – mondjuk így – tisztes vereséget szenvedett.

Milos Konakov: „Negyven percen keresztül megvalósí tottuk azt, amit előzetesen el terveztünk. A ZTE KK erős csapat, tudtuk, hogy mire ké szülhetünk ellene. Fontos volt a győzelem, illetve az is, hogy nagyon ne is fáradjunk el, hi szen már készülnünk kell a To fas elleni Bajnokok Ligája-ta lálkozóra is.”

Kékben

Sebastjan Krasovec: „A nézők remek hangulatot te remtettek erre a találkozóra. A Falco az elejétől dominált, na gyon sok lepattanót szerzett, mi nem zártunk ki jól. Amikor az ellenfél elment tíz ponttal, onnan már tartani tudta az elő nyét és csak erre törekedett.”

A forduló további ered ményei: Szeged–Szolnok 65-76, Nyíregyháza–Alba Fe hérvár 80-108, OSE Lions–Paks 90-95, DEAC–Körmend 90-72, Kaposvár–Kecskemét 74-77, Sopron–Honvéd 80-61.

Két győzelem az ősz végére

A Kanizsa dobogós, a ZTE II. és a Teskánd a tabella alsó részén telel

KÖRKÉP Az első tavaszi for dulóval ért véget az őszi sze zon és köszöntött be a téli szünet a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában is.

FC Nagykanizsa–Kaposvári

Rákóczi FC 3-1 (0-1)

Olajbányász-stadion, 200 néző. Jv.: Szommer.

FCN: Borsi – Aszalos, Szanyi, Bence, Varga – Kretz (Pleszkán, 59.), Godzsajev (Kó szás, 77.) – Szilágyi (Kovács, 89.), Kondor, Szökrönyös D. (Já nos, 46.) – Török (Lőrincz, 46.).

Edző: Gombos Zsolt.

Gólszerző: Lőrincz (53.), Kondor (83.), Kovács (92.), il letve Harsányi (16.). Kiállítva: Mayer (Kaposvár, 93.).

Korán, elkerülhető góllal vezetett a vendégcsapat, de az első félidő közepétől már a Kanizsa irányított. Fordulás után tovább növelte a tempót a házigazda, mely remek góllal bizonyította, hogy ilyen mély talajon sem csak brusztolni le het. A zalaiak jobban akarták a sikert és többet is tettek érte, aminek a hajrában két gól és biztos győzelem lett a jutalma.

Gombos Zsolt: „Meddő első félidei fölény után feltet tük a koronát féléves teljesít ményünkre. Irreális volt a ta laj, de ma fejben és fizikálisan is mi voltunk az erősebb csa pat, ezért nyertünk.”

Technoroll Teskánd–Tatabánya 0-3 (0-3) Teskánd, 100 néző. Jv.: Ju hász.

Teskánd: Czirjék – Bekő, Simonfalvi, Pergel B., Hete si, Lórántfy, Bontó, Fábián (Bedő, 46.), Bailo, Szabó, Bol la. Edző: Pergel Attila.

G: Szegő (9.), Székely (30.), Kovács (35.).

Gyors és szerencsés góllal nyitott az éllovas, mely továb bi két találattal mutatta meg, hogy nem véletlenül vezeti a mezőnyt. A folytatás a Bá nyász szempontjából az előny

megtartásáról szólt, a Teskánd pedig kihagyta helyzeteit.

Pergel Attila: „A vendégek góljai után, az első félidő végén ébredtünk, ekkor akár gólokat lőhettünk volna. Fordulás után egyenlő erők küzdelme zajlott, dicséret illeti a csapatot.”

Zsámbék–

ZTE FC II. 0-1 (0-1)

Zsámbék, 100 néző. Jv.: Né meth.

ZTE II.: Gyurján – Jóna (Király, 45.), Gergely, Dóczi, Klausz, Boros, Kovács B., Ko szovcsuk, Baloteli (Györe, 76.), Papp, Kryvostsiuk (Kámi, 64.). Edző: Koller Zoltán.

G.: Koszovcsuk (15.).

Irreális körülmények között alacsony színvonalú mérkőzés

zajlott a pályán. A mély talaj és a keresztbe fújó szél a sereg hajtó hazaiak dolgát könnyí tette meg, de a ZTE II. azért elérte a célját és győzelemmel zárta az őszt.

Koller Zoltán: „Az őszt tekintve a fiatalok minél hang súlyosabb szerepeltetése terén nagyjából sikerült megvalósí tani az elképzeléseinket. És az eredményesség terén sem be szélhetünk elmaradásról, hi szen nem állunk kieső helyen.”

További eredmények: ETO Akadémia–III. Ker. TVE 2-1, Puskás II.–Csorna 8-1, Gyirmót II.–Fehérvár II. 0-2, Kelen–Bu daörs 1-2, Veszprém–Balaton füred 0-0, Érd–Komárom 1-0, Mór–Bicske 0-1. VA

Honvéd

2 8 665 -770 ,600 14. Nyíregyháza 10 10 721 -889 ,500

Fury

RÖVIDEN

Major Veronika negyedik helye

KAIRÓ Major Veronika a pisztolyosok versenyé ben a negyedik helyen vég zett az egyiptomi főváros ban lezajlott Elnök Kupán, amit tavaly óta, a korábbi világkupadöntő helyett ren deznek meg a sportlövők nek. A Keszthelyi Befag LK versenyzője az alap versenyből 587 körös telje sítménnyel, másodikként jutott a nyolcas döntőbe, majd a négy résztvevős éremcsatába is, ám a dobo góra végül nem sikerült fel kapaszkodnia. MTI

Polgár Judit halhatatlan lett

ST. LOUIS Szombat este az egyesült államokbeli vá rosban beiktatták a sakko zók Hírességek Csarnoká ba Polgár Juditot, minden idők legjobb női játékosát. A sportág halhatatlanjainak első magyar tagja szerint tovább kell dolgozni, hogy minél több lány is megta pasztalja a sakk szépsé gét. A 46 éves Polgár Ju dit 1988-ban és 1990-ben sakkolimpiát nyert a ma gyar női csapat tagjaként. Később kizárólag férfiak kal versenyzett, egyedüli női játékosként jutott 2700 Élő-pont fölé, 2004-ben pedig, pályafutása csúcsa ként nyolcadik volt a világ ranglistán. A sakk 2001 óta létező Hírességek Csarno kának tagjait a nemzetközi szövetség (FIDE) javasolja a sportágra gyakorolt hatá suk alapján. MTI

pásán technikai K. O.-val le

győzte honfitárs kihívóját, Derek Chisorát. A meccset a Tottenham Hotspur stadionjá ban rendezték meg, a brit sajtó becslése szerint több mint hat vanezer néző előtt. MTI

Hirdetés

Időnként zsibbadnak, fájnak, a végtagjai?

Vajon mi lehet a probléma?

Időnként zsibbadnak, fájnak, a végtagjai? Vajon mi lehet a probléma?

„Több mint tizenöt éve használom az Életkristály elixír étrend-kiegészítőt a gyógyszereim mellett, mivel erős dohá nyosként kénytelen vagyok karban tar tani valahogy az egészségemet. Eddig nekem bevált, mert bár elmúltam 80 éves, de még mindig itt vagyok. Pedig a lábam elég sokat zsibbadt és fájt, ami már jó régen jelezte, hogy volt is mi ért aggódni a jövőm miatt. Évente három hónapot kúraszerűen fogyasztom az Életkristályt, ez az én receptem.”

„Több mint tizenöt éve használom az Életkristály elixír étrend-kiegészítőt a gyógyszereim mellett, mivel erős dohá nyosként kénytelen vagyok karban tar tani valahogy az egészségemet. Eddig nekem bevált, mert bár elmúltam 80 éves, de még mindig itt vagyok. Pedig a lábam elég sokat zsibbadt és fájt, ami már jó régen jelezte, hogy volt is mi ért aggódni a jövőm miatt. Évente három hónapot kúraszerűen fogyasztom az Életkristályt, ez az én receptem.”

Információ: 06 1 460-0717, Internet: lifecrystals.net, eletkristaly.hu Forgalmazó: LC Hungary Kft. 1148 Bp. Vezér u. 134.

Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Gyermekek elől elzárva tartandó!

Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet és az egészséges életmódot!

és az egészséges életmódot!

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 15 SPORT
a zetés O’Reilly Fotó: Seres Péter
Lepattanózásban
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Tatabánya 20 15 4 1 50 16 49 2. Veszprém 20 14 4 2 45 14 46 3. Nagykanizsa 20 14 2 4 51 25 44 4. Puskás II. 20 11 5 4 53 22 38 5. III. Ker. TVE 20 11 3 6 46 23 36 6. Érd 20 11 2 7 34 19 35 7. ETO Akadémia 20 10 5 5 43 31 35 8. Kaposvár 20 9 3 8 33 25 30 9. Budaörs 20 8 6 6 29 22 30 10. Bicske 20 8 5 7 29 28 29 11. Fehérvár II. 20 8 4 8 27 33 28 12. Balatonfüred 20 7 6 7 28 30 27 13. Komárom 20 7 5 8 36 32 26 14. Gyirmót II. 20 7 5 8 42 44 26 15. Kelen 20 6 5 9 31 33 23 16. ZTE II. 20 6 2 12 28 53 20 17. Teskánd 20 5 15 28 65 15 18. Csorna 20 2 5 13 23 53 11 19. Mór 20 1 4 15 19 62 7 20. Zsámbék 20 1 3 16 14 59 6 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA 1. Falco 10 9 1 877 -743 0,950 2. Alba 10 8 2 950 -776 ,900 3. Szolnok 10 8 2 858 -744 ,900 4. Körmend 8 5 3 675 -666 ,813 5. ZTE KK 10
6.
10
7. Sopron
8.
9.
10.
11.
12.
13.
Pirosban Aszalos küzd a kaposváriakkal Fotó: Szakony Attila
tetemes
6 4 840 -824 ,800
Kecskemét
6 4 743 -759 ,800
9 6 4 700 -698 ,778
Paks 10 5 5 783 -791 ,750
OSE-Lions 10 5 5 777 -856 ,750
DEAC 10 4 6 764 -776 ,700
Kaposvár 10 3 7 831 -857 ,650
Szeged 9 2 7 708 -743 ,611
10
LONDON Továbbra is a brit Tyson Fury a Boksz Világ tanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoka, mivel szombat éjszaka a címvédő összecsa
maradt a bajnok
Megfelelő
Söröss Tibor, budapesti lakos Vigyázat, elzáródó erek? ÉLETKRISTÁLY KONCENTRÁTUM, AZ ÉRRENDSZER EGÉSZSÉGÉÉRT! • MAGAS BIOLÓGIAILAG AKTÍV POLIFENOL (antioxidáns) TARTALMÚ • TERMÉSZETES ÖSSZETEVŐK KONCENTRÁCIÓJA + C VITAMIN 25 ÉV TAPASZTALATÁVAL AJÁNLJUK! Életkristály Vitamin Rezveratrollal +Q10 Ez a multivitamin kombináció a rezveratrollal és a Q10 koenzimmel, támogatja és még hatékonyabbá tesziaz Életkristály használatát! Természetesen külön is kiválóan alkalmazható vitaminpótlásra. Információ:
Ezek a tünetek akár a nem megfelelő vérkeringés jelzései is lehetnek. Ha az ér eltömődik és az érfal rugalmatlanná válik ez a véráramlás romlását okozza. A nem megfelelő keringés pedig minden szervünket érintő, fokozatosan súlyosbodó ál lapot, mely kihat a fizikai és szellemi teljesítményünkre. Sajnos a probléma akár középkorúaknál is jelentkezhet, ezért nem árt figyelni a jelekre!
életmóddal és étrend-kiegészítővel sokat segíthetünk magunkon!
06 1 460-0717, Internet: lifecrystals.net, eletkristaly.hu Forgalmazó: LC Hungary Kft. 1148 Bp. Vezér u. 134. Az ajánlott napi adagot ne lépje túl! Gyermekek elől elzárva tartandó! Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott vegyes étrendet
Megfelelő
sokat segíthetünk magunkon! Söröss Tibor, budapesti lakos Vigyázat, elzáródó erek? ÉLETKRISTÁLY KONCENTRÁTUM, AZ ÉRRENDSZER EGÉSZSÉGÉÉRT! • MAGAS BIOLÓGIAILAG AKTÍV POLIFENOL (antioxidáns) TARTALMÚ • TERMÉSZETES ÖSSZETEVŐK KONCENTRÁCIÓJA + C VITAMIN • 25 ÉV TAPASZTALATÁVAL AJÁNLJUK! Életkristály Vitamin Rezveratrollal +Q10 Ez a multivitamin kombináció a rezveratrollal és a Q10 koenzimmel, támogatja és még hatékonyabbá tesziaz Életkristály használatát! Természetesen külön is kiválóan alkalmazható vitaminpótlásra. Az étrend-kiegészítő fogyasztása nem helyettesíti a kiegyensúlyozott nekem bevált, mert bár elmúltam 80 hónapot kúraszerűen fogyasztom az MAGAS BIOLÓGIAILAG AKTÍV POLIFENOL (antioxidáns) TARTALMÚ
Ezek
a
tünetek
akár a nem megfelelő vérkeringés jelzései is lehetnek. Ha az ér
eltömődik és az érfal
rugalmatlanná válik
ez a véráramlás
romlását okozza. A nem
megfelelő keringés pedig minden szervünket érintő, fokozatosan súlyosbodó ál lapot, mely kihat a fizikai és szellemi teljesítményünkre. Sajnos a probléma akár középkorúaknál is jelentkezhet, ezért nem árt figyelni a jelekre!
életmóddal és étrend-kiegészítővel

FELHŐS IDŐ, NYUGATON ESŐVEL

MA nagyrészt erősen felhős, borult lesz az ég, a Dunántú lon tartósan ködös maradhat az idő. Főleg délutántól va lószínű északon és nyugaton eső. 9 fok köré enyhül az idő. A délkeleti szél megélénkül.

Karácsonyi csoda

Megtartották mikuláskoncertjüket a fúvósok

Mozi

ZALAEGERSZEG

ORVOSMETEOROLÓGIAI JELENTÉS:

Kettős fronthatásra számíthatunk, ami a hideg- és a melegfrontra érzékenyeket egyaránt megviselheti.

KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA:

A vizes, csúszós útszakaszok miatt érdemes nagyobb követési távolságot tartani.

HÓJELENTÉS:

Többfelé várható eső, záporeső, a Dunántúlon főként reggel. Az észak nyugati szél megélénkül.

A ködös reggel után változóan felhős, délután borult lesz az ég. Délnyu gat felől esőzés kezdődik.

Közös kép a Mikulással

HÉVÍZ A fürdővárosba már pénteken kora este megérke zett a(z elő-)Mikulás. A gyere keket egész délután vidám já tékok várták, a napot az Áldás együttes koncertje zárta.

A sportcsarnok megtelt a játék s a várakozás izgalmától kipirult arcú lurkókkal, de szü leik is elfoglalhatták magukat a „felnőttek asztalánál”, ahol ad venti asztaldíszt készíthettek. Hermann Katalin, a szervező Festetics György Művelődési Központ igazgatója emlékez tetett: a Mikulásváró a Covid előtt rendszeres program volt Hévízen, s idén felelevenítet ték a hagyományt. A gyerekek például az ugrálóvárban, a já

téksarokban, a sakkasztalnál vagy épp a Belvárosi Múzeum foglalkoztatójában tölthették az idejüket, amíg várták az ősz szakállút, aki az est leszálltával megérkezett, s a színpadon ülve előbb a legkisebbeket, később pedig minden gyermeket meg ajándékozott, sőt: aki akart, fényképezkedhetett is vele.

Bő félóra után elfogyott a gyerekhad, a sokaknak tán ismerős hang pedig búcsú zóul arra kérte a résztvevőket, énekeljenek valami kedveset, „hogy legyen erőm elmenni a következő városig, ahol már nagyon várnak a gyerekek”.

A hévízi Mikulás megígérte, pár nap múlva újra eljön. PBÁ

NAGYKANIZSA Mikulá sissimo címmel vasárnap a HSMK-ban két időpont ban is közönség elé lépett a Nagykanizsai Fúvószene kar. A Tatár Csaba vezette együttes hagyományos mi kuláskoncertjén változatos repertoár szórakoztatta a közönséget.

Az együttes népszerűségét jól mutatja, hogy mindkét kon certet telt ház előtt tartották. Tatár Csaba a fellépések előtt elárulta: a műsor már tavaly elkészült, ám a járvány miatt

nem lephették meg vele kö zönségüket, viszont a forgató könyvet megtartották, és most a tőlük megszokott köntösben adta elő a jelenleg 45 tagot számláló együttes.

A humoros műsor egy fajta történelmi és vallás történeti áttekintést adott a publikumnak. A nézők külön féle karakterű hamis Télapó kat ismerhettek meg, ám végül megérkezett az igazi Mikulás, aki ajándékokkal lepte meg a gyerekeket. Ekkor azonban ki derült: karácsonykor már nem a piros ruhás hozza az ajándé

kokat, hanem a 2022. születés napját ünneplő Jézuska.

– Az egészet körbeölelték a dallamok, különféle hangu latú zenék átiratait adtuk elő – mesélte aztán Tatár Csaba. – Például előkerült Joe Cocker száncsengőátirata, de nem ma radhatott ki a rock sem. A Ró zsaszín párduc muzsikája mel lett számos karácsonyi dalt dolgoztunk át fúvósokra. To vábbá klasszikus magyar ze néket is játszottunk a kará csonyi időszakból, mellyel mosolyt csaltunk a közönség arcára. BB

Négyszáz mosolygós arc

Rászorulóknak osztott ajándékot a Gáspár család

NAGYKANIZSA A Ligetkuc kó Közösségi Házban Mi kulás-ünnepet szervezett szombaton a Demokrati kus Roma Vezetők Egyesü lete (DRVE). Az eseményen a Gáspár család, vagyis idő sebb Gáspár Győző és fia, Gáspár Zsolt médiaszemé lyiség adott át ajándékokat.

Cseresnyés Péter országgyűlé si képviselő meghívására érke zett az országjáró jótékonysági turné Nagykanizsára és Zala komárba. A Ligetkuckóban Tejfel József, a DRVE elnöke elmondta: a városban 186, a za lakomári iskolában 217 rászoru ló gyermek kapott mikuláscso magot. Hozzátette: sokat jelent, hogy adventkor mosolyogni lát hatják a szegény sorban élőket.

– Családunk országszerte már húsz éve segíti ajándék csomagokkal a nélkülözőket –mondta Gáspár Zsolt. – A gye

mellé néhány jó szó is járt, balról: Cseresnyés Péter, idősebb Gáspár Győző, Gáspár Zsolt és Tejfel József Fotó: Szakony

rekek a csokoládé mellé néhány jótanácsot is kapnak.

Cseresnyés Péter kiemelte: köszönettel tartoznak a Gáspár

családnak, hisz az elmúlt idő szakban többször is megaján dékozták a Nagykanizsán és térségében élőket. BB

Cinema City: 20.15 Larry (magyar dráma); 17.40, 20.00 Vérapó (amerikai horror); 16.00, 16.10 Fura világ (ame rikai animációs kalandfilm); 16.00, 20.00, 20.20 A menü (amerikai thriller); 16.30, 19.40 Fekete Párduc 2. (ame rikai fantasy kalandfilm); 16.00 A tölgy – Az erdő szíve (francia természetfilm); 18.15 Beugró a paradicsomba (ame rikai romantikus vígjáték)

NAGYKANIZSA

Cinema: 16.30 Fura világ (amerikai animációs ka landfilm); 17.00 Beugró a paradicsomba (amerikai ro mantikus vígjáték); 17.30 Csizmás Kandúr – Az utolsó kívánság (amerikai animáci ós kalandfilm); 17.45, 20.00 Vérapó (amerikai horror); 18.30 A menü (amerikai thril ler); 19.30 Fekete Párduc 2. (amerikai fantasy kalandfilm)

Véradás

Zalaegerszegi Területi Vérellátó: 08.00–17.00; Zala egerszeg, Öveges József Ál talános Iskola: 14.00–18.00 Keszthelyi Vértranszfúziós Osztály: Keszthely, Vérellá tó: 13.00–16.00

Közüzemi ügyeletek

Dél-zalai Vízmű, Nagykani zsa: 06(80)314-019

Észak-zalai Vízmű, Zalaeger szeg: 06(80)202-178

E.ON Áramszolgáltató Zrt.: ügyfélszolgálat: 06(20/30/70) 459-9600, 06(52)512-400; hibabejelentő: Dél-dunán túli régió: 06(80)205-020; Észak-dunántúli régió: 06(80)533-533

Segélyhívók

Mentők: 104 Tűzoltóság: 105 Rendőrség: 107 Általános segélyhívó: 112 Hajléktalan, bajba jutott embereket, családokat se gítő nonstop hívószám: 06(92)323-000

Lelki elsősegély telefonszol gálat: 116-123

Drogsegélyvonal: 13770, hív ható 10–18 óra között. Krízis helyzetben 0–24-ig: 20/2237253

NAPI HUMOR

Idézetek iskolai dol gozatokból

IV. Béla a tatárjárás után a kihalt nép pótlásá ról személyesen gondos kodott.

A hős várkatonák álta lában nem érték meg a ha láluk napját, mert már ko rábban elestek a csatában.

A Hunyadi László olyan ballada, amelyben a főhőst feldolgozzák.

Rákóczi Ferenc úgy halt meg, hogy beleful ladt a Rodostóba.

Arany János a walesi bárdokkal sújtott le a Habsburg-házra.

Petőfi Sándor egy sze gény cselédlány és a ma gyar nép fia.

A föníciaiak keresked tek és iparkodtak.

ZALAI HÍRLAP 2022. DECEMBER 5., HÉTFŐ 16 MOZAIK
Az ajándékok
SZERDA CSÜTÖRTÖK
KEDD
5 °C 7 °C 3 °C 7 °C 3 °C 8 °C
ZALAEGERSZEG KESZTHELY 4/
LENTI
Borult, párás idő való színű, többfelé kiadós mennyiségű csapadék eshet.
9 °C
NAGYKANIZSA Forrás:
– cm Visegrád – cm Hirdetés
Bánkút – cm Dobogókő – cm Eplény – cm Nagy-Hideg-hegy – cm Kékestető
ESEMÉNYNAPTÁR
A Mikulás is megérkezett az ünnepi koncertre Fotó: Szakony Attila A hévízi Mikulás minden gyermeket megajándékozott Fotó: PBÁ

Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.
ZAH_2022-12-05 by Mediaworks - Issuu