SOROZAT szakmák: a kézi vésés örök {12. oldal}
HIRDETÉS
TREND mit viseljünk most és ősszel {14.}
KÉPZÉS NEM HOLTIG TANULUNK felnőttek
{18.}
2012. március 22. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu
BUDAPEST
Abel-díjat kap Szemerédi Endre Matematikai világsiker: a neves díjat másodszor nyerte el magyar tudós egy évtizeden belül A norvég királytól veszi át májusban „Ez a legolcsóbb tudomány” – mondja a matematikus {10–11. oldal} Franciaország Ostrom Toulouse-ban
A francia rendőrség tegnap blokád alatt tartotta a gyilkos toulouse-i merénylő búvóhelyét. Két rendőr sérült meg a tűzharcban, de lapzártánkig nem fogták el a férfit, aki algériai származású iszlám szélsőséges. (8. oldal) getty images
Fejenként napi száz liter víz
Nem élesítik a felmondást
Éves bérleti díj: a lakásár 1,5%-a
Csökken a vízfogyasztásunk, amely negyede az amerikainak, és ötszöröse a szegény országokénak. {4.}
Papp Magor: az egészségügyi dolgozók megelőlegezik a bizalmat. {2.}
A Nemzeti Eszközkezelő mintegy 8 ezer fizetésképtelen devizahiteles lakását veszi meg idén. {2. oldal}
www.metropol.hu
•hazai
1 hírek
Budaházy-ügy
Az éves lakbér a lakás árának 1,5 százaléka lesz MTI
A Nemzeti Eszközkezelőtől lehet visszabérelni az ingatlanokat A lakbérek az infláció mértékével megegyezően változnak majd Az ingatlan forgalmi értékének másfél százaléka lesz az éves bérleti díja annak a lakásnak, amelyet megvásárol a bajba került devizahitelestől a Nemzeti Eszközkezelő, a korábbi tulajdonos pedig bérbe vesz – mondta el Giró-Szász András kormányszóvivő. A havi
10
milliós forgalmi értékű ingatlan esetében például 12 500 forint lesz a havi lakbér.
Kitálalt az egyik tanú A Magyarok Nyilai kormánybuktatásra készült, attól sem riadtak volna vissza, hogy emberéleteket követelő támadásokat kövessenek el – mondta egy tanú a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Törvényszéken. Hozzátette: akkumulátort és benzint vittek magukkal, hogy a Deák térnél 2006. október 23-án beindított harckocsit a rendőrök ellen fordítsák. mti
Jogtalan volt a pécsi foglalás Jogsértő volt a pécsi vízműszékház birtokbavétele, de a bíróság nem állíttatta helyre az eredeti állapotot, mert úgy vélte, az idő múlásával annyi változás állt be, hogy az nem indokolt. Tegnap jogerősen helybenhagyta a Kaposvári Törvényszék a korábbi döntést. mti
2012. március 22. csütörtök
bérleti díj így a megvásárolt ingatlan forgalmi értéke 1,5 százalékának tizenketted része lesz. A lakbérek az infláció mértékével megegyezően változnak. Az ócsai szociális családiház-építési programban épülő új ingatlanok éves bérleti díja a forgalmi értékük egy százaléka lesz – tette hozzá a szóvivő. A különbség oka, hogy új építésű házakról van szó, amelyeknek nagyobb a forgalmi értékük. Kérdésre Giró-Szász elmondta, a programnak „kétféle kifutása is elkép-
Alsópakony és Ócsa határában épülnek majd a szociális családiház-program épületei
ezer lakóingatlant 8 vásárolhat meg a Nemzeti Eszközkezelő az idei év végéig, 2014 végéig pedig 25 ezret. zelhető”, ezek kidolgozása még folyamatban van. Az egyik lehetőség, hogy a volt tulajdonosok a lakásokat visszavásárolják, a
Egyelőre kivárnak a rezidensek
Kétharmad vall rasszista nézeteket
Nem aktiválják annak a mintegy 2500 egészségügyi dolgozónak a felmondólevelét, amelyeket a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért helyeztek ügyvédi letétbe. Papp Magor, az MRSZ elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az előző nap bejelentett béremelés az elmúlt évtized legjelentősebb kormányzati intézkedése az egészségügyben. Ezt, továbbá a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve, megelőlegezik a bizalmat, és remélik, hogy a béremelés 2013-ban folytatódik. Ezért az MRSZ elnöksége a Magyar Orvosok Szövetségével egyetértve úgy döntött: a letétbe helyezett felmondásokat nem „élesítik”. Amennyiben nem lesz szükség a felmondólevelek aktiválására, a nyilatkozatokat megsemmisítik. mti
A magyar lakosság kétharmada vall antiszemita nézeteket egy amerikai zsidó szervezet felmérése szerint. A kutatás alapján például a magyarok 38 százaléka a zsidókat okolja Jézus haláláért. Tíz európai országra kiterjedő, ötezer fős mintán felvett közvélemény-kutatást ismertetett kedden egy amerikai zsidó szervezet, a Rágalmazásellenes Liga. A felmérésben négy kérdésre kellett válaszolni, az antiszemitizmus mértékét az
Antirasszista díj Tizenketten kapnak idén Radnóti Miklós antiraszszista díjat. Barát Tamás újságíró, oktató, Bolgár György újságíró Czeizel Endre orvos genetikus, Donáth László evangélikus lelkész Fischer Iván, a Budapesti Fesztivál Zenekar vezetője
alapján számolták ki, hogy hányan feleltek igennel legalább három kérdésre. A válaszok alapján a magyarok 73 százaléka szerint a zsidóknak túl nagy a hatalmuk az üzleti életben, 75 százalékuk szerint túl nagy a hatalmuk a pénzpiacokon, 63 százalék szerint pedig túl sokat beszélnek a holokausztról. A vizsgált országok közül még Spanyolországban és Lengyelországban antiszemita a lakosság fele. mti/indEx.hu
Gibril Deen, a Mahatma Gandhi Emberi Jogi Szervezet elnöke Lőrincz Marcell, a Szubjektív Értékek Alapítvány elnöke Szekeres István nyugállományú dandártábornok Szemes Györgyné, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága Auschwitz-bizottságának elnöke és Ulrich Schneider, az Antifasiszták Szövetségének főtitkára
másik pedig az, hogy esetleg önkormányzati tulajdonba kerülnek az érintett ingatlanok. Az önkormányzatok tulajdonába adott lakóingatlanok esetében a bérleti díj mértékét a lakástörvénnyel összhangban az érintett önkormányzatok állapítják meg. mti/mEtropol
Röviden
Kevesebben támogatják a Jobbikot FELMÉRÉS Az Ipsos már-
cius közepén végzett közvélemény-kutatása szerint 19% a Fidesz támogatottsága az összes szavazó körében. A szocialistákat 14 százalék, az LMP-t 5 százalék választaná. Csökkent a Jobbik támogatottsága, a párt jelenleg 7 százalékon áll. A Demokratikus Koalíció 2 százalék támogatását élvezi. mti
Egyeztetés az Et-főtitkárral EU Thorbjorn Jagland, az Európa Tanács főtitkára konstruktívnak nevezte budapesti tanácskozásait Orbán Viktor miniszterelnökkel, Navracsics Tibor miniszterelnökhelyettessel és Martonyi János külügyminiszterrel. mti
4
www.metropol.hu
•hazai
2012. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK
Kevesebb csapvizet iszunk Ma van a víz világnapja
Egy ember „vízlábnyoma” 1,24 millió liter édesvíz évente GETTY IMAGES
Száz liter – körülbelül enynyi vizet használunk fejenként Magyarországon naponta. Nemzetközi összehasonlításban ezzel nem számítunk kiemelkedően nagy fogyasztóknak, az Egyesült Államokban csaknem 400 liter az átlag, bár a legszegényebb országokban 20 liternél is kevesebb lehet. Közel két évtizede annak, hogy az ENSZ javaslatára március 22-én ünnepeljük a víz világnapját.
GETTY IMAGES
Sok helyen rossz a víz
100 ÉV, 6-SZOROS FOGYASZTÁS
VÍZLÁBNYOM
Az úgynevezett vízlábnyom – az ökológiai lábnyom mintájára – azt mutatja, hogy az országban előállított termékekhez és szolgáltatásokhoz mennyi vizet használnak. Például egy tonna búza előállításához 1200, egy tonna sertéshúshoz 5900 köbméter víz szükséges. Ez alapján egy ember körülbelül 1,24 millió liter édesvizet fogyaszt évente. Az Egyesült Államokban ez nagyjából a duplája, míg Magyarországon körülbelül 750 ezer liter. Hosszabb távon komoly
Hálózati víz 34,1 köbméter, azaz több mint 34 ezer liter az egy főre jutó éves vízfogyasztás. 1990-ben még csaknem 56 köbméter vizet fogyasztottunk fejenként. A csökkenés az ásványvízfogyasztásnak és a takarékosabb háztartási gépeknek tudható be.
gondokat okozhat, ha egy ország olyan termékeket exportál, amelyek előállítása nagyon vízigényes, mert komoly vízhiányhoz is vezethet. METROPOL
Máshogy kéne ételt készíteni A víz védelme érdekében az élelmiszer-előállítási szokások megváltoztatására hív fel az ENSZ Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezete (FAO) a víz világnapja alkalmából. A szervezet információi szerint egy ember napi táplálékszükségletének előállításához 2–5 ezer liter víz szükséges. Mivel jelenleg mintegy hétmilliárd ember él a Földön, az emberiségnek meg kell tanulnia jobban gazdálkodni vízkészleteivel. MTI
66
ezer kilométerhez közelít a közüzemi ivóvízvezeték-hálózat hossza Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal 2010-es adatai szerint. Húsz évvel korábban a hálózat 52 419 kilométeres volt. HIRDETÉS
I I NGATLAN
Magyarország igen jól ellátott természetes vízlelőhelyekkel, de aggodalomra ad okot, hogy a világ vízfelhasználása a hatszorosára növekedett a huszadik században, mostanra pedig egymilliárd ember nem jut rendszeresen ivóvízhez. Noha egyre többen ismerik azokat a módszereket, amelyekkel saját háztartásukban csökkenthetik a fogyasztást, ez csak a vízhálózatból elfogyasztott mennyiséget befolyásolja.
www.metropol.hu
Mintegy másfél millió ember nem jut megfelelő minőségű csapvízhez az országban, mert még mindig nem fejeződtek be a tíz évvel ezelőtt elindult ivóvízminőség-javító programok. Az unió eredeti, 2010-es határidejét végül 2015 júniusáig kitolták. A legtöbb településen a túl magas arzéntartalom jelent gondot, mivel a korábbi literenként 50 mikrogrammos határértéket 10 mikrogramm alá kellene szorítani. Ez csak a Dél-Alföldön 880 ezer embert érint, néhány településen hivatalosan megtiltották a csapvíz fogyasztását. A Csongrád megyei Eperjesen 2009 óta lajtoskocsi hordja a vizet. Naponta öt litert kell biztosítani fejenként, de sokan nem kérnek belőle. Kiss Csaba polgármester szerint a többség csak legyint a korlátozásra, mondván, eddig is azt a vizet itták, és nem lett semmi bajuk. Szerinte a bürokrácia miatt nem haladnak a vízminőség-javító programok, és abban sem biztos, hogy 2015-re
elkészülnek a szükséges átalakítások. Halász Péter, a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium igazgatóhelyettese azt mondta, a térség 255 településéből 213 érintett, ezek 21 társulásban pályáznak. Tizenegy anyagot már elbíráltak, de még csak ezután következnek a kivitelezésről szóló pályázatok. A költségek 80 százalékát az EU állja, a 20 százalékos önrészt pedig a magyar állam átvállalta az önkormányzatoktól. METROPOL
95
százaléka a magyarországi lakásoknak be van kötve a vezetékes ivóvízhálózatba.
•budapest
www.metropol.hu
A Vidám Park területén fejlődhet tovább az állatkert KATONA LÁSZLÓ
A Vidám Parknak még ebben az önkormányzati ciklusban el kell költöznie jelenlegi helyéről, hogy területét átadja a jövőben a Fővárosi Állat- és Növénykert fejlődésének – nyilatkozta Tarlós István főpolgármester. A városvezető úgy fogalmazott, hogy az állatkertnek erről korábban készült koncepcióját alapvetően jónak tartja, javarészt az fog megvalósulni. Tarlós István elmondta: az állatkert egy tradicionális, sokkal régebbi intézmény, a látogatottsága is jóval nagyobb, egy sokkal komolyabb érték. A főpolgármester megígérte, hogy idén is megoldják a margitszigeti kisállatkert problémáját. Tavaly anyagi nehézségek mi-
„A Vidám Park az egyetlen, amelynek a licencét akár el is lehet adni, csak becsületes úton történjen. Az a hely kell az állatkert számára.”
A víz világnapja: nyílt nap a csepeli tisztítóban „Vegyél részt a víz körforgásában!” mottóval nyílt napot rendeznek ma a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen reggel 9-től délután 3-ig. A víz világnapjához kapcsolódva a látogatók rövid, mintegy húszperces előadást hallgathatnak meg a telep működéséről, majd kísérettel bejárhatják a létesítményt.
tarlós istván főpolgármester
att bezárás fenyegette a szigeten lévő kisállatkertet, Tarlós István viszont nem engedte megszüntetni: ígérete nyomán a főváros az általános tartalékából 30 millió forintos támogatást adott az intézménynek. A főpolgármester ezzel kapcsolatban most azt nyilatkozta: az ügyet, „ahogy tavaly, úgy az idén is meg fogom oldani”.
5
2012. március 22. csütörtök
A költözésre még ebben a ciklusban sor kerül
A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül.
HIRDETÉS
6
Vélemény
SZENTGYÖRGYI ZSUZSA VILLAMOSMÉRNÖK
Bűnhődjön csak a vétkes osszú levelet kaptam egy tábornoktól. Három és fél sűrűn gépelt oldalon, bizony! Nem semmi. Ámbár csak dandártábornok a feladó, mindössze egycsillagos, pedig mennyivel megtisztelőbb lenne, ha négycsillagos, sőt akár generalisszimusz küldi. De azért mégiscsak tábornok írta alá. Kár, hogy nem ingyért kaptam – szép sok forintokat számolt föl érte. Merthogy bűnöztem. Egy szinte alig használt szervizsáv szélén parkoltam, és igaz, ami igaz, nem öt, legfeljebb egy méterre állt az autóm orra a zebrától. No, ezt büntetni kell, szigorúan ám! Arányosan, természetesen. Az ittasan, droggal telítetten, visszaesőként robogó, más emberek életét, épségét tönkretevő, a helyszínt elhagyó, a vétlen család kis autóját széttaposó sofőrnek elég néhány hónapnyi börtön (az is felezve), ám az álló, senkit nem veszélyeztető, szem1975-ben még mel láthatóan mozgáskorláválogathatott tozott által használt (kint az az ember a leálló- igazolás az ablakban) kocsi helyekben. Most gazdáját többször tízezer fokell sújtani. „Szót se meg… Na ugye! rinttal szólj – int a barátom –, olcsón megúsztad! Ez a legkiFellebbezésnek sebb büntetés, és állítólag ezt is emelni fogják.” helye nincs, Fellebbezésnek helye a hatóság kimond- nincs, a hatóság kimondja, ja, és kész. Még és kész. Még méltányossáméltányosságot got sem érdemes kérni, az is több ezerbe kerülne. De sem érdemes kérni, az is több istenem, a szabály az szabály – egyébként fontos renezerbe kerülne. De delet írja elő. Nem éppen istenem, a szabály mai: harminchét éves múlt, még a réges-rég megboldoaz szabály. gult Közlekedési és Postaügyi Minisztérium hozta, és KrESz-nek hívják. Persze attól még megfelelhetne ma is, de hiába toldozták-foldozták, módosították a kibocsátása óta, úgy tetszik, gondozói elfeledkeztek arról, hogy az eltelt csaknem négy évtizedben a magyarországi gépkocsik száma többszörösére nőtt. 1975-ben még válogathatott az ember a leállóhelyekben. Most meg… Na ugye! Öt méter távolság az utcasaroktól vagy a zebrától nevetségesen elavult és főleg teljesen ésszerűtlen követelmény. Igen ám, de ha üres a költségvetés zsebe, jól jön, ha sűrűn hullnak belé a büntetésforintocskák. Az autós bűnhődjön csak keményen, fizessen a mozgáskorlátozott is, meg persze az üzemanyagok szépen felfelé törő árai is hozzák a bevételt. Nagyon helyes! rövidesen lesz így bővében üres parkolóhely.
H
www.metropol.hu
•gazdaság
2012. március 22. csütörtök
Sok a késve kifizetés 20
Számok szerint
Az építőipar, az élelmiszeripar, a kiskereskedelem, illetve az informatika területén működő cégeket érintik leginkább a szándékosan halasztott szállítói kifizetések – áll egy hitelbiztosítási, viszontbiztosítási és követelésbehajtási szolgáltatásokat nyújtó cég országjelentésében. A felmérés szerint 2012ben tovább nő a szállítói hitelezés szerepe a hazai cégek likviditásának fenntartásában, ez pedig a fizetési kockázatok és a beszállítói
80
százaléka a teljes vállalatközi fizetéseknek halasztott volt tavaly.
Tőzsde BUX: 19 053,07 (–179,70) OTP Mol
19 200
Richter
38 600
3891
Telekom
569
láncok kitettségének növekedését okozza. A hazai vállalkozások általában tolerálják a késedelmes fizetést, hiszen nem akarnak vevőket veszíteni, ugyanakkor rövidebb fizetési határidők kikötésével próbálnak védekezni a jelenség ellen. MTI
Eljárások 2011-ben a fizetésképtelenségi eljárások száma 16,5%-kal nőtt az előző évhez képest. Idén februárban mintegy 19%-kal több cég ellen indult felszámolási eljárás Magyarországon, mint egy évvel korábban. 2010-hez képest pedig közel 50% volt a növekedés.
Még nem jön az IMF A harmadik negyedév előtt már nem valószínű a hitelmegállapodás a magyar kormány, az EU és az IMF között. Egyelőre nincs tervezett látogatása Magyarországra a Valutaalapnak április közepére sem – jelezte az IMF magyarországi állandó képviselője, Irina Ivascsenko. PORTFOLIO.HU
Árfolyamok USD EUR CHF 218,76 290,23 240,63 HIRDETÉS
2012. MÁRCIUS 21-I ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre)
VÉTEL
ELADÁS
EUR CHF GBP USD HRK
290 239 345 219 36,75
292,99 242,99 355 225,5 40,15
HIRDETÉS
–150 millió euró/év forgalmú, Tier 1 (a késztermékgyártóknak közvetlenül beszállító) vagy Tier 2 szintű autóipari beszállító magyarországi cégbe szállna be a kínai Precision Products Manufacturing Ltd. autóalkatrész-gyártó cég.
24 ezer hektáron, a békés megyei vetésterület 25 százalékán kritikus állapotú, gyengén fejlett az őszi búza állománya, amely a márciusi szárazság miatt nem képes a bokrosodás fázisába lépni, különösen az észak-békési térségben.
Előbb az EU... Ha Magyarország júniusig végrehajtja az Európai Unió által kért kiigazító lépéseket, akkor az IMFmegállapodás feltételei „szinte automatikusan” rendeződnek – mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke. Az Európai Bírósághoz fordul ma a magyar távközlési különadók miatt az Európai Bizottság – értesült a Reuters.
www.metropol.hu
•külföld Alfredo GonzAlez
Elemzés
MEXIKÓI FÖLDRENGÉS
XVI. Benedek pápa latin-amerikai útja
főszerkesztő, metro mexico
M E X I KÓ MWN
A maja jóslat az idei világvégéről, valamint a keserű emlékek a nagy, emberéletek százait követelő 1985-ös mexikóvárosi földrengésről – ezek okozhatták a pánikot a mexikói főváros lakóiban. Kedden, helyi idő szerint délben egy hatalmas, a Richter-skála szerint 7,8-as erősségű földrengés rázta meg a főváros szívét. Ez volt a legerősebb rengés a tragikus 1985-ös, 8,1-es rengés óta. Most minden iskolát, irodaházat, éttermet és üzletet igen gyorsan és szervezetten evakuáltak – de sok ember idegösszeomlást kapott a stressztől, ezrek estek pánikba. Emberek tízezrei özönlötték el az utcákat. A mexikói Metro újság fővárosi szerkesztősége és irodái egy 12 emeletes to-
ronyház 9. emeletén vannak. Mi is elhagytuk az épületet, lassan, a tűzlépcsőn keresztül. Eközben végig mozgott az épület – félelmetes érzés volt. Úgy tűnt, az út lefelé sohasem akar véget érni. A távolból hallottuk a szirénákat, az épületben elment az áram, sok kollégánk zokogott a rémülettől. Amikor végre elértük az utcát, a helyzet kaotikus volt. Nem működtek a közlekedési lámpák, az utak bedugultak. Pár perc múlva kezdett volna megnyugodni a tömeg – de ekkor jöttek az utórengések: egy, majd újabb és újabb. Egyik sem volt gyengébb 4,0-ás fokozatnál a Richter-skálán. Ugyan egy halálos áldozatról sem érkezett hír, komolyan megsérültek a város gáz- és vízvezetékei,
7
2012. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK
Leon
MEXIKÓIÖBÖL
Mexikóváros GUATEMALA
Havanna KUBA Santiago de Cuba BELIZE
HONDURAS
JAMAICA
KARIB-TENGER CSENDESÓCEÁN EL SALVADOR
sok út és híd is károsodott. Mindenki megpróbálta felhívni a családtagjait, barátait, ezért a telefonvonalak is túlterheltek voltak. A legtöbb cég úgy döntött, hogy hazaengedi dolgozóit. De az interneten a nagy közösségi oldalak éltek: órákon át ez volt szinte az egyetlen lehetőség a kommunikációra.
Márc. 23–26., Leon, Mexikó: XVI. Benedek pápa találkozik Felipe Calderon elnökkel. Utazás a közeli városba, Silaóba, ahol misét celebrál a Bicentennial Parkban, a Cubilete domb lábánál – a helyszín egy fontos helyi zarándokhely. Találkozik mexikói, latin-amerikai, karibi püspökökkel Leon katedrálisában. Márc. 26., 27., Santiago, Kuba: Százezres mise megemlékezésül a sziget patrónusa, a Cobrei Irgalmas Szűzanya szobra megtalálásának 400. évfordulójára.
Iratok nélkül Több mint 30 ezerre tehető azoknak a száma, akik semmilyen személyi dokumentummal
200 km
NICARAGUA
Márc. 27., 28., Havanna: Találkozik Raul Castro elnökkel és családtagjaival, köztük bátyjával, Fidellel. Találkozó Kuba püspökeivel a pápai nunciatúrán. Misét celebrál a Forradalom téren.
Forrás: Vatikán Fotó: Getty Images
© GRAPHIC NEWS
sem rendelkeznek Szerbiában, ahol 6 ezer embernek még a megszületését sem anyakönyvezték. A „jogi szempontból láthatatlan emberek” zöme roma származású. mti
HIRDETÉS
8
www.metropol.hu
•külföld
2012. március 22. csütörtök
Megadást ígért a merénylő Egész nap tárgyaltak az iszlamista gyilkossal
Robbanószerkezet volt a bátyja autójában MTI
Toulouse-i ostrom Párizs FRANCIAORSZÁG
A rendőrség és a hét gyilkossággal vádolt férfi nézett egész nap farkasszemet a lezárt toulouse-i lakónegyedben. Az algériai származású Mohammed Merah (24) kapcsolatban áll az al-Kaidával, és palesztin gyerekek halálát, valamint a franciák afganisztáni jelenlétét akarta megbosszulni a gyilkosságokkal.
Bordeaux F R A N C I A O . 2 Montauban
Márc. 21., Côte Pavée negyed: két rendőr megsérült, miközben rohamozták a lakóépületet.
Ozar Hatorah iskola
Toulouse
3
Montpellier
TOULOUSE
100 km
SPA NYOLO. 1
1 Márc. 11.: Egy szolgálaton
Négy áldozatának holtteste körül állnak gyászolók egy jeruzsálemi temetőben
Az elmúlt napok toulouse-i és montaubani merényleteiért felelős, a rendőrség által körbezárt férfi azt ígérte délután, hogy késő este megadja magát a hatóságoknak – közölte Francois Molins francia államügyész tegnap délután. Az addig folytatott tárgyalásokról elmondta: Mohammed Merah mind a három merénylet elkövetését magára vállalta, s azt állította, hogy egyedül cselekedett. – Nem mutat semmilyen megbánást, s legfel-
Röviden
szülőházakat terveznek CSEHORSZÁG „Szülőhá-
zak” létrehozását tervezik Csehországban. Leos Heger egészségügyi miniszter közölte: szakbizottságot hozott létre az elképzelés megvitatására és a konkrét javaslatok kidolgozására. mti
az autonómia nem téma ROMÁNIA Cristian Diaco-
nescu román külügyminiszter szerint az erdélyi autonómia kérdése nem lehet része a kétoldalú, román–magyar állami kapcsolatoknak. mti
jebb azt sajnálja, hogy nem tudott még több embert megölni – közölte az államügyész, aki szerint a merénylő elégedetten szólt arról, hogy „sikerült Franciaországot térdre kényszerítenie.” A kommandósok
végén köz2010 törvényes bűncselekmények gyanújával az afganisztáni Kandahárban egyszer már letartóztatták a gyanúsítottat a nyomozók szerint.
Távozik a tárcától Távozik hivatalából a cseh oktatásügyi miniszter, mert nem ért egyet
megpróbáltak behatolni a lakásba, de Merah mindannyiszor fegyverrel válaszolt. Cáfolta a francia belügyminiszter, hogy elfogta a francia rendőrség a toulouse-i merényletek feltételezett tettesét. – Cáfolom, nem igaz – jelentette ki tegnap délután Claude Guéant, miután a francia tömegtájékoztatási eszközök ellentmondásos híreket közöltek az 1988. októberben született Mohamed Merah állíazzal, hogy a kormány csökkentette a tárca idei kiadásait. Josef Dobes szerint nem vállalható a tanárok fizetésének azonnali csökkenésével járó elvonás. mti
A magyarok mellett a szlovén miniszter Túlzónak nevezte a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárásban hozott döntést a szlovén külügyminiszter egy osztrák lapnak adott, az interneten szerdán közölt interjúban.
„Az EU lehetett volna kevésbé szigorú.” Karl ErjavEc, szlovén KülügyminisztEr
Karl Erjavec a Die Pressének nyilatkozott a kohéziós források részleges befagyasztásának kilátásba helyezésével kapcsolatban. Ez az intézkedés szerinte túlzó, mert hatással van az infrastruktúrára, a gazdaságra és a fejlődésre. – Talán jobb lenne az ilyen problémákat szóban megoldani, mint intézkedésekhez nyúlni – fogalmazott a szlovén miniszter. mti
kívüli őrmestert meggyilkolnak 2 Márc. 15.: Két katonát megölnek, egy pedig megsérül 3 Márc. 19.: Három gyereket és egy felnőttet lőnek le Forrás: Hírügynökségek
2 km
© GRAPHIC NEWS
tólagos előállításáról. A belügyminisztérium utóbb azt közölte: a feltételezett tettessel „a tárgyalások folytatódnak, s még mindig folyamatban vannak”. A férfi egy toulouse-i lakóház első emeleti lakásában elbarikádozta magát, túszt nem ejtett, és korábban azt mondta, hogy több fegyver is van nála, de majd megadja magát. Közben a hatóságok robbanószerkezeteket találtak
tegnap a toulouse-i merényletekkel gyanúsított férfi bátyjának gépkocsijában. A Palesztin Hatóság viszszautasította, hogy a gyilkosságokat a palesztin gyerekek sorsával igazolják. A francia elnök szerint a terrorizmusnak nem fog sikerülni, hogy megtörje a nemzeti közösséget. Nicolas Sarkozy azelőtt beszélt erről, hogy elindult Toulouse-ba. mti
Izrael szereti Iránt a Facebookon A politika világa ellen indított harcot a közösségi média segítségével egy tel-avivi tervezőgrafikus a következő egyszerű üzenettel: „Irániak, sohasem fogjuk lebombázni az országotokat. Szeretünk titeket.” – Ahhoz, hogy háború legyen köztünk, először félnünk kell egymástól, gyűlölnünk kell egymást. Nem félek tőled, és nem gyűlöllek. Nem is ismerlek – írta Ronni Edri. „Néha a tévében látok egy iránit. Háborúról beszél. Biztos vagyok benne, hogy nem képviseli Irán egész népét. Ha te is látsz valakit a tévében, aki azt mondja, hogy lebombázunk titeket, biztos lehetsz
9
ezer rajongója van már a hétfőn létrehozott, „Izrael szereti Iránt” nevű Facebookoldalnak. benne: nem mindannyiunk nevében beszél.” Edri példáját több izraeli követte, és pozitív hangvételű üzenetekkel ellátott képeikre szinte azonnal hasonló válasz érkezett Iránból. „Mi is szeretünk titeket – írta egy iráni. – Szavaitok a cenzúra ellenére eljutnak hozzánk.” Edri szerint ez az emberek üzenete az embereknek. mti
•kultúr
2 kultúr Bozsik Yvette
Tegnap jelentette be a norvég tudományos akadémia elnöke, hogy az idei Abeldíjat Szemerédi Endrének ítélték. Az indoklás szerint a diszkrét matematikában és az elméleti számítástudományban elért eredményeiért, illetve ezeknek az additív számelméletre és ergodelméletre tett hatásának elismeréseként adják neki a díjat.
FOTÓK: KATONA LÁSZLÓ
Metropolinterjú
Mivel foglalkozik a diszkrét matematika?
– Véges objektumok struktúrájával. Ezzel az élet minden területén találkozhatunk, többek között a számítógépek működésében. A legtöbb program a diszkrét matematika elméletei alapján készült. Hogyan néz ki egy matematikai kutatás?
– A matematikus először gondolkodik, én eközben sétálgatni szoktam. Majd megszületik az alapgondolat, vagy legalábbis megérzem, hogy jó az az irány, amin éppen elindultam. Ha ez megvan, akkor ennek megfelelően akár
Állandóan támadták A művésznő szakmai és személyes támadások, illetve a hazai és nemzetközi közvélemény félretájékoztatása miatt nem vállalja a Trafó vezetését. Szerinte a pályázaton vesztes előző vezető támogatói a független civilek álarcában támadták. mTI
„Bozsik Yvette-et kicsinálták... Egy bizonyos, önmagát liberálisnak nevező gondolkodói kör részéről érték brutális és nemtelen támadások.” Tarlós IsTván főpolgármesTer
„Tíz probléma közül, amin gondolkodtam, kilenc és felet nem sikerült megoldanom. De egy matematikusnak jól kell viselnie a kudarcot.”
hetekig is számolgatok. Olyan ez a folyamat, mint a művészeknél megfogalmazott isteni szikra.
„Ez az elismerés nem feltétlenül nekem szól, hanem a diszkrét matematikának, és azon belül is a magyar diszkrét matematikának, és általában a hazai matematikának.” szemerédI endre
HIRDETÉS
Mi a szép a matematikában?
– A kreativitás és a határtalanság. Itt nincsenek korlátok, bármilyen problémán gondolkodhatok. De mi a szép egy zeneműben, egy katedrálisban vagy egy költeményben?! Talán mondjuk az, ahogy felépülnek és végül összeállnak. Mi, matematikusok is így építkezünk, ebben nem sokban különbözünk a művészektől.
Mivel tölti szívesen a szabadidejét?
– Sportrajongó vagyok, de sajnos az egészségi állapotom ma már nem enged meg sok mindent. Teniszezni szoktam, ám azt is edzővel, aki oda üti a labdát, ahol állok. Így az ütőtechnikám már elég jó. Színházba is szoktunk járni, de ezért inkább a családom a felelős. kIss andrás
www.metropol.hu
11
2012. március 22. csütörtök
SZEMERÉDI ENDRE ABEL-DÍJBAN RÉSZESÜL A magyar tudós kapja a matematika Nobel-díjának számító elismerést a norvég tudományos akadémiától Május 22-én Oslóban veheti át a norvég uralkodótól Névjegy 35 évesen Erdős Pál és Turán Pál egyik sejtését igazolta. Ezzel szerzett világhírt, és ez azóta a „magyar tudománynak” hívott kombinatorika egyik alapvetése. 1940-ben született Budapesten. 1965-ben végzett az ELTE-n matematikus-
ként. Az MTA kutatóintézeténél kezdett dolgozni, mígnem professzor lett. 1982-ben az MTA levelező, 1987 óta állandó tagja. 1990 óta az amerikai Rutgers Egyetemen tanít, ahol több magyar PhD-diákja is végzett. Kétlaki életet él, évente 3 hónapot tölt az USA-ban. 2008-ban Rolf Schock-, majd Leroy P. Steele-díjat
kapott, amely – mint mondja – olyan rangú, csak nem annyira reklámozott, mint az Abel-díj. Az Abel-díjat Niels Henrik Abel (1802–1829) norvég matematikus emlékére hozták létre. 2005-ben Lax Péter magyar származású amerikai matematikus kapta a parciális differenciálegyenletek terén végzett kutatásaiért.
Az éhezők viadala: utópikus tinitrilógia A magyar mozikban mától látható Az éhezők viadala című film. Az év fiataloknak szóló legerőszakosabb filmjéről a főszereplővel, a Katnisst alakító Jennifer Lawrence-szel beszélgettünk. A Suzanne Collins regénye alapján készült filmben Katniss Everdeen az antiutópisztikus ÉszakAmerikában a Panem 12. körzetében él. Hogy ne törjenek ki lázadások a szegények körében, a Capitolium évente megrendezi a körzetek kiválasztott gyermekei – mindenhonnan egy fiú és egy lány – közt az életre-halálra menő „Az éhezők viadalát” a tévénézők szeme láttára. Katniss is a szerencsétlen kiválasztottak közé kerül Peetával, gyerekkori ismerősével együtt... A színésznő nagy rajongója a könyvnek, de
voltak kétségei a szereppel kapcsolatosan. – Egyrészt szeretem a mostani életemet, a sztárság ezt gyökeresen változtatja meg. Másrészt továbbra is szerettem volna kis költségvetésű filmeket is készíteni, amelyekben az alakításom számít, és nem jó, ha a nézők azonosítanak Katniss-szel. Aztán rájöttem, hogy csak félek a kihívástól, ezért elvállaltam – mondta a színésznő. Az éhezők viadala egy trilógia első része, Lawrence és az Alkonyat-sorozat Belláját alakító Kristen Stewart közt pedig már most párhuzamot vonnak. Az indie-színésznő életét az Alkonyat-filmek közönségsikere hirtelen változtatta meg, s könnyen lehet, hogy Az éhezők viadala egy újabb mega-franchise kezdete. METRO WORLD NEWS HIRDETÉS
12
www.metropol.hu
•sorozat
2012. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK
FOTÓK: KATONA LÁSZLÓ
Szakmák, mesterek eltűnőben riportsorozatunkban olyan városi iparosokat mutatunk be, akiknél a szakma generációról generációra szállt, de a műhely vagy a szalon megtalálta a maga célközönségét még a 21. században is.
A kézi vésés örök Szabó Magdolna vésnök még ma is a kicsi Wesselényi utcai műhelyében egyszerű vésőkkel karcolja a betűket, számokat és a legkülönfélébb nonfiguratív mintákat az ezüsttálcákba, serlegekbe, plakettekbe, evőeszközökbe vagy éppenséggel karikagyűrűkbe. Magdolna eleinte nem erre a pályára készült, de később mégis folytatta azt, amit az édesapja annak idején elkezdett. – Az apai nagyszüleim a húszas-harmincas években a Síp utcai ezüstárugyárban vállaltak munkát. Nap mint nap látták: a vállalatnál dolgozó vésnököknek jó dolguk van. Ezeket a szakembereket akkoriban tisztességesen megfizették. Mivel apu gyerekként is szépen rajzolt, ezért a papáék azt tanácsolták neki, tanulja ki a vésnökséget – mesélte Magdolna. Az édesapa, Szabó Sándor, ezután Findler Frigyes műhelyében lett inas, a második világháború utáni néhány évben alig kapott munkát, mert minden egyes megrendelést egy hosszadalmas procedúra során a minisztériumnak
2-3
óra alatt készül el egy név és egy dátum kézi vésése. kellett engedélyeztetni. Az ötvenhatos forradalom után a rendszer puhult, az édesapa folyamatosan kapta a megrendeléseket: díszítette a karikagyűrűket, neveket és évszámokat vésett kis ezüsttárgyakba, kanalakba, sőt egyszer még Kádár János puskájába is. Ezzel párhuzamosan Magdol-
na is egyre több időt töltött a műhelyben. – Apu keze alá dolgoztam, rajzoltam a mintákat, kiszolgáltam a vevőket, de
nem akartam vésnök lenni, mert túl férfias munkának tartottam. Magdolna akkoriban még a grafikusi pályára készült, de később politikai okok miatt nem vették fel a főiskolára. Ezek után a műhelyben maradt, eleinte „csak papíron”, de később annyira megszerette a szakmát, hogy végül 1972ben letette a mestervizsgát. – A vésés előtt a fémfelületet fehér temperával festem be, mert ha megszáradt, akkor úgy lehet rá ceruzával rajzolni, mint a papírra. Ezután előveszem a megfelelő hegyű vésőt: például ha vékony és fényes vonalat szeretnék, akkor a hegyes spiccvésőt, ha vastagabbat és mattat, akkor a laposabb vésőt használom. Ha készen vagyok a véséssel, az egész tárgyat polírozom, hogy szépen csillogjon – emelte ki Magdolna, A vésnökségből a mester szerint még a rendszervál-
„Czinege Lajos Fidel Castrónak vitt egy olyan dísztőrt, amibe én véstem bele a kubai politikus nevét.” Szabó magdolna
tozás előtt meg lehetett élni, hiszen a hetvenesnyolcvanas években a felsőbb körökben „divatos volt” eljegyzésre, esküvőre vagy éppenséggel keresztelőre kézzel vésett emléktárgyat vinni, de az állami megrendelésből sem volt hiány. A vésnöknő szerint ma már a művészi tárgyak-
ra nincsen kereslet, mert az emberek nem szívesen fizetnek húsz-harmincezer forintot egy mestermunkáért. Magdolna a betű- és dátumvésésből a nyugdíja nélkül nem tudna megélni, hiszen a néhány száz forintos gépi gravírral árban nem tud versenyezni. A mester végül megjegyezte, ha valaki megnéz egy géppel és egy kézzel vésett tárgyat, látja a különbséget. Az évek múlásával például egy géppel gravírozott ezüstkanál, amikor különböző felületekkel érintkezik, kopik, ezért a mintát vagy az írást egyre nehezebben lehet észrevenni. Ezzel szemben még egy vékony kézzel vésett vonalnak is van mélysége, és – hacsak nem csiszoltatják ki – sosem tűnik el.
kurucz tünde metropol
•trend
+
Egy divathónap margójára Négy hét után felseprik a kifutókat, véget értek a nagy divathetek Kenya Hunt a Metro World Newstól most elárulja önöknek, mit viseljenek már most, mit tartsanak meg őszre – és mit felejtsenek el örökre Díszes csípőrész Az őszi divatot bemutató show-k visszatérő eleme volt a díszített derékrész. A Burberry Prorsum bemutatóján kis masnikkal díszítették, az Etro kantárral, a Fendi és az Acne pedig széles övekkel emelte ki a nőies vonalakat. Egyszerű már most alkalmazni ezt a trendet, amely a tavaszi ruhákkal is nagyszerűen harmonizál.
plusz
Ruhák, amelyekben kapunk levegőt A divathetek tanúsága szerint nem kell tökéletes test ahhoz, hogy felölthessük a legmenőbb darabokat. A kényelmes, laza nadrágok (Balenciaga, Dries van Noten és Proenza Schouler interpretálásában) és a hosszú, de legalábbis térdig érő szoknyák (Marc Jacobs, Rodarte, Rochas és társaik) mindenkinek jól állnak. És a sütiről sem muszáj lemondani.
Divat
Gombold újra! – egész nap Március 31-én, szombaton egész napos programmal zárul a Gombold újra! – a Millenáris B csarnokában. 10–19 óra között WAMP, 17– 18.30 között MagyarDivat 2012 címmel magyar tervezők friss kollekcióiból tartott bemutató várja az érdeklődőket. Este hétkor kezdődik a „Gombold újra! Divat a magyar” bemutatója. Az este végére kiderül, ki lesz a pályázat nyertes tervezője. METROPOL
Jó év volt Sok versenytársát maga mögé utasította tavalyi eredményeivel a spanyol Inditex csoport, a világ legnagyobb ruházati áruházlánca, a Zara, a Bershka és egy sor más ismert divatmárka tulajdonosa. Az adózott nyereség 12%-kal, 1,9 milliárd euróra nőtt. Az Inditex 483 új üzletet nyitott tavaly, így több mint 5000 áruháza van valamennyi márkáját beleértve. MTI
Sötét és mélabús színek Minél sötétebb a szín, annál trendibb lesz ősszel. Burgundi, lila és vérvörös volt a New York-i és londoni divathét alapszíne Diane von Fürstenbergtől Jasun Wun át Christopher Kane-ig. Párizsban és Milánóban a fekete dominált, a bizonyíték erre a Gucci, az Alberta Ferretti, a Roberto Cavalli, a Givenchy és az Yves Saint-Laurent bemutatója. Szeptemberig érdemes még várni ezzel a trenddel, amely a melegben azért megizzaszt.
Szemrevaló kabátok Az őszi-téli divatot bemutató show-k legnagyobbrészt a kabátokról és a dzsekikről szólnak. Az innovatív anyaghasználat és díszítés jellemzi a szezont – ami jó hír, ha belegondolunk, hogy télen szinte csak a kabátunk látszik belőlünk az utcán. A Prada dekoratív darabjai, Alexander Wang sima, urbánus kabátjai és Jil Sander puha, sikkes és romantikus tervezései is igen szemrevalóak voltak.
A túlzottan túlméretes A nagyméretű kabátok és ruhák jelenleg ismét divatosak Marc Jacobsnak, Alexander McQueennek és a Comme des Garcons Rei Kawabukójának köszönhetően, de senki se vegyen fel semmi olyan ruhadarabot, amely külön ülést kér a metrón vagy úgy tűnik, bármikor felfalhatja viselőjét. Ennek a Vivienne Westwood-kabátnak is csak a kifutón van értelme... Állatok a ruhán – két és három dimenzióban Ha önt Lady Gagának hívják, ne olvasson tovább, azonban ha mégsem, felejtse el az olyan őrült megoldásokat, mint a ruha vállrészére illesztett tukánfejek vagy a fehér egyszarvú egy estélyin.
www.metropol.hu
15
2012. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK
Grecsó Krisztiáné a művészeti díj Grecsó Krisztián veheti át kedden este az AEGON Művészeti Díjat Mellettem elférsz című regényéért, amely a Magvető Könyvkiadónál jelent meg 2011ben. A könyv azóta már a negyedik kiadásánál tart. A nettó 3 millió forinttal járó elismerésre, amelynek odaítéléséről szakmai zsűri döntött, az idén összesen 28 jelölés érkezett. A legjobb tíz könyv közé olyan művek jutottak be, mint Bodor Ádám Verhovina madarai, Grendel Lajos Négy hét az élet, György Péter Apám helyett, Horváth Péter Bogárvérrel, Láng Zsolt A föld állatai,
Interjú
Eddigi díjazottak 2012 Grecsó Krisztián (Mellettem elférsz) 2011 Esterházy Péter (Esti) 2010 Csaplár Vilmos (Hitler lánya) 2009 Jónás Tamás (Önkéntes vak) 2008 Térey János (Asztalizene) 2007 Rakovszky Zsuzsa (Visszaút az időben) 2006 Spiró György (Fogság)
Papp Sándor Zsigmond Semmi kis életek, Tóth Krisztina Pixel és Varga Mátyás parsifal, parsifal című műve. meTropol
„Alkotása a magyar regényhagyomány legjobb előzményeire vezethető vissza, de teljességében új, az európai regényáramokba is betagozódó, jelentékeny írásmű.” Tarján Tamás zsűriTag indoklása
val nehezen ment a hódítás. Már akkor éreztem, mikor ezt a történetet hallottam, hogy komoly emberről van szó... De nem viccelem egészen el. Ez egy magándíj, és szakmai zsűri ítéli oda, ráadásul úgy, hogy a tagok nem tudnak egymásról, nem tudják, ki a másik. Tiszta ügy. Nagyon nagy kincs az manapság, ha valami tiszta.
Grecsó Krisztián a díjról Pár évtizede egy interjúban Őze Lajos úgy nyilatkozott, hogy a kitüntetés, díj az olyan, mint a bomba: felülről dobják, és hülyét vagy ártatlant talál el. Hogy érzi magát most, hogy ismét eltalálta egy díj?
– A nagymamám azt mesélte Őzéről, hogy kijárt a faluba udvarolni, de mire az állomásról a telepre ért volna, rendre annyira berúgott, hogy talicskán tolták el a lányhoz. Szó-
Meglehetősen illusztris társaságba került: ez már a klasszicizálódás felé vezető út? Még a végén érettségi tétel lesz önből...
– Hogy egy valódi klasszikust idézzek, „Safranek, maga gúnyolódik velem.” Az érettségi tételről meg az jut eszembe, hogy nemrégiben azt kérdezték tőlem egy rendhagyó irodalomórán a diákok, hogy mennyire változtatta meg az életem a „Mellettem elférsz” hozta ismertség. Visszakérdez-
tem, hogy miért, mielőtt a tanáruk bevezényelte őket erre az órára, hallottak rólam? Egyáltalán, mi ez a megelőlegezett bizalom? Lehet, hogy hamiskártyás vagyok, és nem is írtam semmit. A legenda szerint Weöres Sándor a Kossuth-díjra így reagált: most majd sok irigyem támad, akik bántani fognak, ettől én nagyon szomorú leszek, viszont így jó verseket tudok majd írni. Min dolgozik épp?
– Látja, milyen könnyű a költőknek! Mindig éreztem, hogy a múzsa közelében kellett volna maradnom. Így csak bánkódhatok, ha bántanak, és örülhetek, ha örülnek, megírni meg valami egészen mást kell. Termékeny kétségbeesésben vagyok, remélem, azért előbb-utóbb kisül belőle valami. Egy biztos: a családom egy időre békén hagyom. jásper ferenc HIRDETÉS
16
•zöld
Röviden GETTY IMAGES
A „Föld órája” magyar fővárosát keresi a WWF GETTY IMAGES
Veszélyben az orrszarvúak állatvédők A dél-afrikai
orrszarvúak néhány éven belüli teljes kihalásától tartanak az állatvédők. Amennyiben a vadorzás a mostani mértékben folytatódik, az orrszarvúk 2015-re teljesen eltűnhetnek. A felnőtt példányokat a homlokuk közepén növő szaruképződmény miatt ölik meg, amelyet a hagyományos kínai gyógyászatban orvosságként is alkalmaznak. MTI
Gardenexpo: 150 kiállító börze A kertészeti előadások és virágkötészeti bemutató mellett a szakma újdonságait felvonultató kiállítás és vásár várja az érdeklődőket a Gardenexpón március 23. és 25. között a Papp László Budapest Sportarénában. A trendeket 150 kiállító ismerteti majd. MTI
Terv: „Magyar ház 2020” konferencia Március 20. és május 15. között összesen 7 városban – először Kecskeméten, majd Pécsett, Győrött, Debrecenben, Budapesten, Szegeden és Balatonvilágoson – mutatják be szakértők segítségével a környezettudatos építkezés Magyarországon elérhető megoldásait. Ertsey Attila, ismert környezettudatos építész irodája elkészítette a „Magyar ház 2020 mintatervet”, mely megfelel az Európai Unió 2020. évre megfogalmazott energetikai célkitűzéseinek. METROPOL
Keresik a „Föld órája” magyar fővárosát: a címet az a magyar település viselheti a Terwww.foldoraja.hu mészetvédelmi Világalap (WWF) szerint, ahonnan a legtöbben regisztrálnak a www.foldoraja.hu oldalon március 31-ig. Miután a település regisztrált a weboldalon, a lakosoknak egyenként is jelentkezniük kell a honlapon március 31-én 20.30-ig. A WWF Föld Órája Főváros címet az a város, község vagy falu nyeri el, amelynek arányaiban legtöbb laKínában is több városban lekapcsolták a villanyt kója csatlakozik – közölte a WWF Magyarország. A mozgalom részeként Malmö nyújtotta be a le2011-ben számos nagyváTudnivalók ros vállalta tartós környe- gátfogóbb és leghitelesebb zetkímélő megoldások be- tervet, így eddig ez a város vezetését. Sydney – az ese- volt a Föld órája svéd főváA WWF Föld órája a klímamény alapító városa – utcá- rosa. A kínai Senjangban változás elleni küzdelem in és parkjaiban LED-es 38 ezer hektárnyi terület fontosságára hívja fel a fiközvilágításra váltott, a ko- újraerdősítését vállalták, gyelmet. Arra kérik a résztlumbiai Medellínben az el- Szecsuan tartomány fővávevőket, hogy minden év múlt három év alatt 337 rosában, Csengtuban pedig márciusának utolsó szomezer fát ültettek, és parko- 60 ezer darab olcsón, bárki batján este 20 óra 30-tól kat alakítottak ki a folyók által kölcsönözhető biciklit egy órára világszerte kapés ezer kölcsönző közponvízgyűjtő területein. csolják le a világítást és Svédország városai a né- tot ígértek, hogy ezzel bíráramtalanítsák a különféle hány évtizeden belüli zéró ják rá a lakosságot az enerelektromos készülékeket. szén-dioxid-kibocsátás el- giatakarékosabb életmódAz akcióhoz tavaly 5251 vára. MTI érését tűzték ki célul. ros csatlakozott világszerHIRDETÉS
te, Magyarországon 72 település regisztrált. Idén eddig 25 település jelentkezett: Berettyóújfalu, Budapest, Csömör, Felsőörs, Gyomaendrőd, Gyöngyös, Hajdúszoboszló, Hódmezővásárhely, Isztimér, Kazincbarcika, Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Kistarcsa, Martfű, Mohács, Nógrádsipek, Nyíregyháza, Sopron, Szeged, Szigetvár, Szolnok, Tapolca, Tatabánya, Vértesboglár, Vértesszőlős.
www.metropol.hu
17
2012. március 22. csütörtök
Ivóvíz: minden csepp számít
Bioenergia Szeged
„A világ egyik fele szomjazik, hogy a másik jóllakhasson” Tartály és mögötte a fermentáló MTI
Csongrádi gázkupolák 1,275 milliárd forintos beruházással épült fel egy 1200 kW névleges kapacitású biogázerőmű Szeged határában. Ez az EDF Démász Zrt. többségi tulajdonában álló Zöldforrás Energia Kft. első megújuló energiát hasznosító erőműve. A beruházás megvalósítását 625 millió forint uniós támogatás segítette. A létesítmény évente 17 ezer tonna, a mezőgazdasági cégek által termelt silókukoricát és 19 ezer tonna sertéstelepen keletkező hígtrágyát használ föl. Az alkalmazott technológia lehetőséget teremt arra, hogy az üzem a jövőben más szerves hulladékot is fogadni tudjon. A beruházásnak köszönhetően éves szinten 16 ezer tonna szén-dioxid kibocsátása kerülhető el.
Az élethez nélkülözhetetlen víz, bár megújuló, de véges mennyiségben rendelkezésre álló kincs. A legnagyobb „vízfogyasztó” a mezőgazdaság. Egy kiló búza előállítása során 1500 liter vizet használnak fel, míg egy kiló húshoz már 15 000 litert. Az emberiség élelmezésére tízezerszer több vízre van szükség, mint a szomjúság oltására.
Az idei víz világnapi jelmondattal éppen erre az ellentmondásra akarja felhívni a figyelmet az ENSZ. A Fővárosi Vízművek egy valóságos vízműutazásra hív mindenkit e naphoz kapcsolódva március 24-én és 25-én a Fővárosi Állat- és Növénykertbe. A belépés 14 év alattiaknak ezen a két napon ingyenes. METROPOL HIRDETÉS
18
•pályafutás
Kevés a pénz Nem tanul holtig a magyar az újabb KATONA LÁSZLÓ
A dánok a rekorderek: 33%-uk rendszeresen továbbképzi magát
Külföldi iskolák börzéje Második alkalommal rendezik meg a Move2study Nemzetközi Továbbtanulási Börzét, amelyen harmincnál is több külföldi oktatási intézmény vesz részt. A börze kifejezetten külföldi tanulmányi, nyelvtanulási és ösztöndíj-lehetőségeket mutat be. Elsősorban azok számára nyújt egyedülálló információszerzési lehetőséget, akik a külföldi (tovább)tanulási lehetőségek, ösztöndíjak iránt érdeklődnek és szeretné-
3
százaléka a 25–64 éves korosztálynak vallotta azt, hogy a felmérést megelőző négy hétben részt vett valamilyen tanfolyamon vagy oktatáson. A 2000-es évek elején még 4 százalék körüli volt az arány. 11 százalék az európai középmezőny.
szerzett képzettséget, tudást, illetve lépést tartani a technikai fejlődéssel is. Az Európai Unió országai közül csak Bulgáriában és Romániában alacsonyabb az élethosszig tartó tanulásban való részvétel, mint Magyarországon. Érdekes, hogy a középeurópai térségből egyedül Szlovénia javított nagyot, a 2000-es évek elejéhez képest megduplázták az arányt (7%-ról 16%-ra).
A szakképzési hozzájárulás eltörlése miatt a cégek kevesebbet költenek az alkalmazottak képzésére – állt a Dale Carnegie Magyarország felnőttképzési társaság közleményében. A cég még február elején kérdezett meg ötven gazdasági ágazatban dolgozó HR-vezetőt és belső képzésért felelős személyt, akiknek hetvenkét százaléka úgy nyilatkozott, mindenképpen csökken a vállalatnál a képzésre fordítható keret. Felhívtunk néhány felnőttképzéssel foglalkozó oktatási központot, hogy megnézzük, a gyakorlatban mi változott. A legtöbb helyen nem szerettek volna nyilatkozni, volt olyan intézmény, ahol azt mondták, az OKJ-s tanfolyamok helyett a cégek inkább a nyelvtanfolyamokat preferálják. Herczeg Rudolf, a Ruander Oktatóközpont ügyvezető igazgatója szerint az igaz, hogy a szakképzési HIRDETÉS
PORTFOLIO.HU PROMÓCIÓ
ről is informálódhatnak. nek személyesen az A kiállítói listában tengeintézmények képviselőirentúli országok intézmétől választ kapni az ezeknyei is szerepelnek. kel kapcsolatos kérdéseA börze ingyenes, márikre. cius 30-án és 31-én 13 A kiállítók között az és 17 óra között váregyetemek, főiskolák ja az érdeklődőket mellett középiskoBudapesten, a Best lák is szerepelnek, Western Hotel Hunde a látogatók öszgáriában. töndíjakról, hallgatói szervezetek- www.move2studyfairs.com METROPOL
I OKTATás
Amikor a statisztikusok az élethosszig tartó tanulást mérik, azt a kérdést teszik fel, hogy a megelőző négy hétben részt vettünk-e valamilyen oktatásban, képzésben. Ide tartozik mindenféle informális képzés is, amelyek például a tapasztalatés gyakorlatszerzésre, képességfejlesztésre stb. irányulnak. Az élethosszig tartó tanulás segít naprakészen tartani a korábban meg-
képzésekre
hozzájárulás eltörlése miatt a piac az elmúlt évekhez képest visszaesett, de még mindig vannak olyan vállalatok, amelyek fontosnak tartják a mostani és a leendő alkalmazottaik képzéséit. – Ágazattól függetlenül azt tapasztaltuk, informatikai tanfolyamokra még mindig van igény. Van, amikor azért szerződnek velünk, hogy a régi alkalmazottak általános informatikai tudását bővítsük, de arra is volt már példa, hogy új szakembereket tanítottunk be valamilyen speciális szoftver használatára – jegyezte meg végül az ügyvezető igazgató. METROPOL HIRDETÉS
I állás
Az élethosszig tartó tanulást tekintve Magyarország inkább a Balkánhoz tartozik, semmint az EU-hoz
www.metropol.hu
19
2012. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK
Pályázati forrás Március elsejétől elérhetővé válik egy, a szakképzési hozzájárulás alternatívájának is tekinthető, bértámogatással kiegészülő uniós pályázati forrás, amelyet ezúttal a mikro-, kis- és középvállalkozások mellett már a nagyvállalatok is igénybe vehetnek. 21 milliárd forintos keretösszeg áll rendelkezésre, amely nem csupán a saját munkaerő képzését, de annak munkabérét is finanszírozhatja.
I OKTATÁS
Polcokon porosodó diplomák Több tízezer diploma porosodik az egyetemek és főiskolák tanulmányi osztályán, mert a végzett hallgatók nyelvvizsga hiányában nem tudják azt átvenni. Több intézmény ezért már eldöntötte: él a parlament által biztosított amnesztia lehetőségével, és saját vizsgát szervez. HIRDETÉS
Tavaly a parlament rábólintott arra a szabályra, amely szerint 2016-ig nem feltétlenül kell államilag elismert nyelvvizsga a diplomához, a felsőoktatási intézmények dönthetnek úgy, hogy saját szervezésű, általuk meghatározott követelményszintű vizsgát is elfogadnak.
A külföld a cél Egy friss felmérésből kiderült, hogy a pályakezdő diplomások 68%-a gondolkodik külföldi munkavállaláson. Sokan már a tanulmányaik közben távoznak, a határokon túl szerzik meg
a mesterdiplomájukat. A távozás indokai között az új felsőoktatási keretszámok is előkerülnek, ám a legtöbben saját bevallásuk szerint legalább annyira mennek a felfedezés, más országok megismerése, mint a piacképesebb végzettség és a jobb munkalehetőségek miatt. METROPOL
METROPOL
I ÁLLÁS
HIRDETÉS
•sport
3 sport
A nap emberei
A döntőbe jutásért játszhat a Szolnok Legutóbb 1958-ban került be összeurópai sorozat négyes döntőjébe magyar férfi kosárcsapat A Besiktas lesz az ellenfél az elődöntőben Ötvennégy év szünet után jutott el újra magyar férfi kosárlabdacsapat egy összeurópai kupatorna elődöntőjébe. 1958-ban a Bp. Honvéd a szovjet ASK Riga és a bolgár Akademik Szófia mögött harmadik lett a BEK-ben, most a Szolnok került be a harmadik számú kontinentális sorozat, az EuroChallenge-sorozat négyes döntőjébe. Az Olaj KK kedd este a BK Ventspils
otthonában harcolta ki a négy közé kerülést a lett együttes 82-78-as legyőzésével. A Final Fourba a magyar bajnok mellett a francia Elan Chalon, az orosz Triumf Ljuberci és a török Besiktas Milangaz került be; Pór Péter csapata a törökökkel találkozik az elődöntőben. Az április 27–29-én esedékes Final Four helyszíné-
győzelmet aratott és 7 veresé10 get szenvedett a Szolnok eddig az EuroChallenge-sorozatban. ről az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) vezetősége a hétvégén dönt Stockholmban. Úgy tudni, a Besiktas és a Ljuberci pályázik a négyes döntő lebonyolítására. Szívesen lenne házigazda a
Szolnok is, de a 2200 férőhelyes Tiszaligeti Sportcsarnok nem alkalmas az esemény lebonyolítására, hiszen minimum 4000 férőhelyes arénára van szükség. Az Olaj KK szeretné a debreceni Főnix Csarnokba vinni a tornát, rendezési esélyeit azonban nem erősíti, hogy a Besiktas állítólag hajlandó lenne 200 ezer eurót fizetni, hogy házigazda lehessen. METROPOL
MTI
Regőczy Krisztina
Nyolc ellenfélen jutottak túl
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a Nők a sportban oklevél elismerésben részesítette Regőczy Krisztinát, a Magyar Olimpiai Bizottság Női Bizottságának elnökét, olimpiai ezüstérmes jégtáncost, a MOB elnökségi tagját. METROPOL
A selejtezőből indult az Olaj KK kupamenetelése, és október óta az alábbi csapatokkal mérkőzött meg:
A szolnoki Obie Trotter francia védők között az EuroChallenge Kupa 1. fordulójában
PÓR PÉTER „MEGYÜNK TOVÁBB” A csapat vezetőedzőjével beszélgettünk.
Tusori Richárd A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága elévülés miatt felmentette a siófoki futballistát, akinek a fegyelmi bizottság januárban függesztette fel a játékjogát, mivel gyanúsított a bundabotrányban. MTI
Amikor októberben, a kupaévad legelső meccsén 77-69re kikaptak Tamperében, mit tippelt, meddig juthatnak?
– Többéves szakmai építkezés állomása a mostani sorozat. Már tavaly is jól szerepeltünk a csoportunkban, pedig az orosz Szpartak Szankt-Petyerburggal és Nyizsnij Novgoroddal, valamint a francia Dunkerque-kel voltunk egy ágon. Erre a szezonra azt tűztük ki célul, hogy jussunk tovább
az első csoportkörből, s ezt túlteljesítettük. Melyik volt a legkeményebb erőpróba?
– Különböző stílusú csapatokkal meccseltünk, s nem feltétlenül a legnevesebb riválisokkal szemben volt a legnehezebb helytállni. A német Artland és a Final Fourba szintén bejutó francia Chalon itthoni legyőzése mindenesetre szakmailag is komoly teljesítmény. A magyar férficsapatok hoszszú éveken át hiányoztak az összeurópai kupaporondról. Érezték-e ennek hátrányát?
Pyrintö Tampere (finn) Pau Lacq Orthez (francia) Artland Dragons (német) Keravnosz (ciprusi) Elan Chalon (francia) Okapi Aalstar (belga) Telekom Basket Bonn (német) BK Ventspils (lett)
Interjú
– Kedden orosz, finn és szerb bíró sípolt Ventspilsben. Kicsit féltünk, hogy szoros végjáték esetén a hazai pálya előnye a lettek javára dönthet, de roppant korrekt volt a játékvezetés. Mi az Olaj kupasikerének titka?
– Már tavaly is egységes, egymásért küzdeni tudó csapatként működtünk. Ebben a szezonban viszont pluszban akadt egy vagy több olyan kosaras, aki a kritikus pillanatokban magára vállalta a vezérszerepet.
Mit remél a Final Fourtól?
– Lehet, hogy az életünkben nem lesz több alkalom, amikor egy összeurópai kupasorozat döntőjéért küzdhetünk. Megyünk tehát tovább, megpróbáljuk a Besiktast is meglepni. S. TÓTH JÁNOS
www.metropol.hu
21
2012. március 22. csütörtök
Bejutott a Kaposvár és a Vasas A címvédő Kaposvár három szettben nyert Kazincbarcikán a férfi röplabda NB I elődöntőjének harmadik meccsén, így 3-0-ás összesítéssel bejutott a fináléba, ahol a Kecskeméttel találkozik majd. A nőknél a címvédő BSE 3-1-re verte a Gödöllőt az NB I elődöntőjében, ezzel szépített az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharcban. A másik ágon a kupagyőztes Vasas könnyedén nyert a Békéscsaba ellen, így 3-0-ás összesítéssel bejutott a fináléba. MTI
A Vidi közel a fináléhoz A bajnoki címvédő, tavaly döntős Videoton kétgólos hátrányból fordítva nyert a másodosztályú MTK vendégeként a labdarúgó Magyar Kupa elődöntős párharcának tegnapi, első mérkőzésén. A visszavágót április 10-én rendezik Székesfehérváron. A másik elődöntőben a továbbra is minden fronton veretlen Debrecen hazai pályán egygólos győzelmet aratott az Újpest felett. Mivel az Újpest idegenben gólt tudott szerezni, meg-
Röviden
Nem indul a Veszprém
Eredmények MTK (NB II)–Videoton 2-3 (2-0) Gól: Könyves (6., 26.), illetve Nikolics (53., 85., a másodikat 11-esből), Torghelle (63.). Kiállítva: Ladányi (86., MTK) Debrecen–Újpest 2-1 (1-1) Gól: Meye (4.), Lucas (49.), illetve Kabát (38.)
maradtak az esélyei. A viszszavágót április 11-én rendezik Budapesten. MTI
Hétgólos győzelem után ma otthon lehet bajnok a Fehérvár Hazai környezetben nyerheti meg a jégkorongbajnoki címet ma este a Sapa Fehérvár AV19, amely könnyedén, 7-0-ra nyert
Miskolcon, az ob I döntőjének harmadik, tegnapi mérkőzésén. Így a fehérváriaknak már csak egy győzelemre
van szükségük a végső sikerhez, mivel az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3-0, a Fehérvár javára. MTI
KÉZILABDA A VeszprémBarabás KC női kézilabdacsapata a következő szezonban nem tudja vállalni az NB I-es szereplést. A klub elnöke közölte: a költségvetés mintegy 30%-a hiányzik, így a gárda a 2012/13-as idényben nem szerepelhet a legjobbak között. A veszprémi csapat jelenleg a 6. helyen áll az NB I-ben. MTI
Gyógyul Muamba LABDARÚGÁS Fabrice
Muamba állapotának javulására tekintettel a Bolton Wanderers labdarúgócsapata úgy döntött, hogy szombaton pályára lép a Blackburn ellen a Premier League 30.
fordulójában. – Fabrice édesapja és mennyasszonya is azt szeretné, ha visszatérnénk a pályára – mondta Owen Coyle, a tréner, aki tegnap tartott először edzést a tragédia óta, eddig ugyanis szinte minden percét Muamba betegágyánál töltötte. MTI
„Az olimpia mindig is a titkos álmaimban szerepelt” TENISZ Babos Tímea,
a jelenleg legelőkelőbb helyen álló magyar teniszező szeretné elérni, hogy bekerüljön a világranglista első 50 játékosa közé, és szerepeljen a londoni ötkarikás játékokon. – Az olimpia mindig is a titkos álmaimban szerepelt, és most közel került a megvalósuláshoz – mondta a 18 esztendős Babos, aki tavaly januárban még a 268. volt a rangsorban, most pedig a 69. helyen áll. MTI HIRDETÉS
Budapest Puskás Ferenc Stadion
12. heti nyerőszámok: Gépi húzás:
5 7 12 19 23 31 32 Vizsgázik Kassai Viktor is (jobbról a 2.), akit a világ legjobb játékvezetőjének választottak MTI
Itthon tesztelték a játékvezetőket Tesztvizsgát tartottak a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) játékvezetői keretének. Az MLSZ évente legalább két alkalommal rendez vizsgát a játékvezetők számára, ahol a FIFA által meghatározott sprint- és hosszú távú futásokat szintidőn belül kell teljesíteni.
Kézi húzás:
14 20 22 23 24 27 32 NYEREMÉNYEK: 7 találatos: nem volt, 6 találatos: 247 275, 5 találatos: 5345, 4 találatos: 1060 forint
HIRDETÉS
2012. március 21. (szerda)
10 13 17 20 22 23 24 29 35 36 41 42 48 50 57 62 67 72 76 77
22
www.metropol.hu 2012. március 22. csütörtök
Kiadja az MTG Metro Gratis Kft. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató, Főszerkesztő: Erdei Tamás, Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422 Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba, Marketingigazgató: Csánk László, Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella, Terjesztési igazgató: Farkas István, Informatikai igazgató: Fazekas Péter, Központi tel.: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465, Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024, Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve. A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek
www.metropol.hu
•posta Mit szól hozzá?
Jelentősen nőttek a BKV bevételei idén januárban az előző év januárjához képest. Ön jeggyel vagy bérlettel utazik?
Árva Krisztina
Váradi István
23, kozmetikus, Budapest
48, műszerész, Budapest
21, egyetemista, Budapest
Havibérletet veszek. De előfordult, hogy későn vettem meg, ezért mindig van nálam egy-két jegy is, hogy ne legyen gond.
Csak tömegközlekedéssel utazom, ráadásul napi szinten. Így minden hónapban megveszem a bérletet.
Nyáron sokat biciklizem, de ilyenkor is megveszem a bérletet. Ezzel még mindig jobban járok, mint ha jegyeket vásárolnék.
Levelek Sok utas lemarad a buszról Távkapcsolatban élek a barátnőmmel, így az utazás gyakori program nálam hétvégente. Én egy Pest megyei községben lakom, ő pedig egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis faluban. A hosszú hétvégén a megszokottnál több volt az utas, de szerencsére el tudtam utazni probléma nélkül. Ez a visszaútra már nem volt igaz. Tíz perc késéssel befutott egy busz, de nem az, ami általában szokott jönni. A sofőr megállt, és szomorú arccal közölte, hogy sajnos nem szállíthat utasokat, még a szomszéd faluig sem, hiszen a szabályzat tiltja álló utasok szállítását távolsági járaton. Rengetegen voltak fent, és később
Képregény
23
2012. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK
Ferenczy Fruzsina
az is kiderült, hogy ez már a pótlóbusz, és a menetrend szerinti járat meg sem fog itt állni. Két lehetősége akad az embernek: vagy jegyet vált egy későbbi buszra Egerbe, ott szintén jegyet vált Pestig, vagy pedig szervez magának fuvart. Nem ez az első eset, hogy valaki nem fért fel a buszra. A Volán folyamatosan változtatja a menetrendeket, de azt nem veszi figyelembe, hogy mely járatokat veszik sokan igénybe. Itt folyamatosan teli van a busz, még pótlóbuszt is küldenek utána, mégsem sűrítik a járatot, így spórolva a költségvetésen. Ennek hála, a kötelességeimet el kellett halasztanom hétfőre, mert vasárnap senki nem volt hajlandó elvinni Pestre – senki, akinek ez a munkája.
Megdöbbenve olvastam a március 6-i Metropolban az ételpazarlásról szóló cikket. Jómagam kétgyermekes családanya vagyok. A férjemnek és nekem nagyon sokat kell dolgoznunk szerény kis jövedelmünkért, mint a többi honfitársunknak is. Szegény családból származunk, a spórolást szinte az anyatejjel szívtuk magunkba. Nem panaszkodni akarok, csak az érdekelne, hogy jutottak erre a megállapításra az elemzők? Válság van, drága az élelem, a lakhatás, a bérek alacsonyak. A pazarlás luxusát nem engedhetjük meg magunknak! Olvasva a járókelők véleményét, hasonlóan gondolják ők is.
szaBó Bence, Bugyi
majer andrea, Budapest
Manapság luxus a pazarlás
A leveleket az alábbi címre küldjék:
Sudoku
Postacím: Metropol-posta Metropol 1387 Budapest Pf. 1024 Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.
Időjárás Tavaszi idő sok napsütéssel
18°
17°
Miskolc
Győr
Budapest
19° 18° Békéscsaba
21°
Pécs
19°
PÉNTEK
Anticiklon húzódik felettünk, száraz levegő tölti ki a Kárpát-
SZOMBAT
fátyolfelhők jelenhetnek meg napközben az égen. Csapadék sehol
max: 19° medencét. Hatására országszerte többnyire derült, napos idő vármin: 4° ható, csak kevés gomolyfelhő lehet az égen, illetve délnyugaton
max: 19° sem lesz. Folytatódik a kellemes, enyhe tavaszi idő. min: 5° További információk: INTERNETEN: www.met.hu
OTELLO a megszállott féltékenység {10–11.}
SZOLNOK KOSÁRSIKER 54 ÉV UTÁN férfiak {14.}
2012. március 22. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu
ORSZÁGOS
Abel-díjat kap Szemerédi Endre Matematikai világsiker: a neves díjat másodszor nyerte el magyar tudós egy évtizeden belül A norvég királytól veszi át májusban „Ez a legolcsóbb tudomány” – mondja a matematikus {8–9. oldal} Franciaország Ostrom Toulouse-ban
Iszlám szélsőséges volt a gyilkos toulouse-i merénylő. A francia rendőrség tegnap körbevette a házát, és egész nap blokád alatt tartotta; két rendőr megsérült, de lapzártánkig nem kapták el a férfit. (6. oldal) getty images
Napi száz liter víz fejenként
Nem élesítik a felmondást
A lakásár 1,5%-a az évi bérleti díj
Csökken a vízfogyasztásunk, amely negyede az amerikainak, és ötszöröse a szegény országokénak. {4.}
Papp Magor: az egészségügyi dolgozók megelőlegezik a bizalmat. {2.}
A Nemzeti Eszközkezelő mintegy 8 ezer nem fizető devizahiteles lakását veszi meg idén. {2. oldal}
HIRDETÉS
TREND mit viseljünk most és ősszel {12.}
www.metropol.hu
•hazai
1 hírek
Budaházy-ügy
Az éves lakbér a lakás árának 1,5 százaléka lesz MTI
A Nemzeti Eszközkezelőtől lehet visszabérelni az ingatlanokat A lakbérek az infláció mértékével megegyezően változnak majd Az ingatlan forgalmi értékének másfél százaléka lesz az éves bérleti díja annak a lakásnak, amelyet megvásárol a bajba került devizahitelestől a Nemzeti Eszközkezelő, a korábbi tulajdonos pedig bérbe vesz – mondta el Giró-Szász András kormányszóvivő. A havi
10
milliós forgalmi értékű ingatlan esetében például 12 500 forint lesz a havi lakbér.
Kitálalt az egyik tanú A Magyarok Nyilai kormánybuktatásra készült, attól sem riadtak volna vissza, hogy emberéleteket követelő támadásokat kövessenek el, csak hogy komolyan vegyék őket – mondta egy, a hatóságokkal együttműködő tanú a terrorcselekményekkel vádolt Budaházy György és társai ügyében a Fővárosi Törvényszéken tegnap. A tanú, aki jó kapcsolatokat épített ki az egyik vádlottal, majd 2009 elején hónapokig rögzítette beszélgetéseiket, tegnap ügyészi kérdésekre válaszolva részletesen beszámolt a Budaházy vezette szervezet felépítéséről, a kiképzésekről. Elmondta, hogy akkumulátort és benzint vittek magukkal, hogy a Deák térnél beindított harckocsit a rendőrök ellen fordítsák. MTI
2012. március 22. csütörtök
bérleti díj így a megvásárolt ingatlan forgalmi értéke 1,5 százalékának tizenketted része lesz. A lakbérek az infláció mértékével megegyezően változnak. Az ócsai szociális családiház-építési programban épülő új ingatlanok éves bérleti díja a forgalmi értékük egy százaléka lesz – tette hozzá a szóvivő. A különbség oka, hogy új építésű házakról van szó, amelyeknek nagyobb a forgalmi értékük. Kérdésre Giró-Szász elmondta, a programnak „kétféle kifutása is elkép-
Alsópakony és Ócsa határában épülnek majd a szociális családiház-program épületei
ezer lakóingatlant 8 vásárolhat meg a Nemzeti Eszközkezelő az idei év végéig, 2014 végéig pedig 25 ezret. zelhető”, ezek kidolgozása még folyamatban van. Az egyik lehetőség, hogy a volt tulajdonosok a lakásokat visszavásárolják, a
Egyelőre várnak a rezidensek
Kétharmad vall rasszista nézeteket
Nem aktiválják annak a mintegy 2500 egészségügyi dolgozónak a felmondólevelét, amelyeket a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) kezdeményezésére az ágazatban dolgozók anyagi és munkakörülményeinek javításáért helyeztek ügyvédi letétbe. Papp Magor, az MRSZ elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: az előző nap bejelentett béremelés az elmúlt évtized legjelentősebb kormányzati intézkedése az egészségügyben. Ezt, továbbá a jelenlegi gazdasági helyzetet figyelembe véve, megelőlegezik a bizalmat, és remélik, hogy a béremelés 2013-ban folytatódik. Ezért az MRSZ elnöksége a Magyar Orvosok Szövetségével egyetértve úgy döntött: a letétbe helyezett felmondásokat nem „élesítik”. Amennyiben nem lesz szükség a felmondólevelek aktiválására, a nyilatkozatokat megsemmisítik. MTI
A magyar lakosság kétharmada vall antiszemita nézeteket egy amerikai zsidó szervezet felmérése szerint. A kutatás alapján például a magyarok 38 százaléka a zsidókat okolja Jézus haláláért. Tíz európai országra kiterjedő, ötezer fős mintán felvett közvélemény-kutatást ismertetett kedden egy amerikai zsidó szervezet, a Rágalmazásellenes Liga. A felmérésben négy kérdésre kellett válaszolni, az antiszemitizmus mértékét az
Antirasszista díj Tizenketten kapnak idén Radnóti Miklós antiraszszista díjat. Barát Tamás újságíró, oktató, Bolgár György újságíró Czeizel Endre orvos genetikus, Donáth László evangélikus lelkész Fischer Iván, a Budapesti Fesztivál Zenekar vezetője
alapján számolták ki, hogy hányan feleltek igennel legalább három kérdésre. A válaszok alapján a magyarok 73 százaléka szerint a zsidóknak túl nagy a hatalmuk az üzleti életben, 75 százalékuk szerint túl nagy a hatalmuk a pénzpiacokon, 63 százalék szerint pedig túl sokat beszélnek a holokausztról. A vizsgált országok közül még Spanyolországban és Lengyelországban antiszemita a lakosság fele. MTI/INDEX.HU
Gibril Deen, a Mahatma Gandhi Emberi Jogi Szervezet elnöke Lőrincz Marcell, a Szubjektív Értékek Alapítvány elnöke Szekeres István nyugállományú dandártábornok Szemes Györgyné, a Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága Auschwitz-bizottságának elnöke és Ulrich Schneider, az Antifasiszták Szövetségének főtitkára
másik pedig az, hogy esetleg önkormányzati tulajdonba kerülnek az érintett ingatlanok. Az önkormányzatok tulajdonába adott lakóingatlanok esetében a bérleti díj mértékét a lakástörvénnyel összhangban az érintett önkormányzatok állapítják meg. MTI/METROPOL
Számok szerint
400 fogyasztónál mutattak ki 150 ezer forintot meghaladó távhőtartozást Győrben. A Győr-Szol Zrt. szóvivője elmondta, megkezdte a távhődíjjal tartozó fogyasztók melegvíz-ellátásának felfüggesztését tegnap a városüzemeltetési társaság. MTI
19% a Fidesz támogatottsága az összes szavazó körében az Ipsos március közepén végzett közvélemény-kutatása szerint. A szocialistákat 14 százalék, az LMP-t 5 százalék választaná. Csökkent a Jobbik támogatottsága, a párt jelenleg 7 százalékon áll. A Demokratikus Koalíció hónapok óta ugyanazt a szintet hozza, a választásra jogosultak 2 százalékának támogatását élvezi. MTI
4
www.metropol.hu
•hazai
2012. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK
Kevesebb csapvizet iszunk Ma van a Víz Világnapja
Egy ember „vízlábnyoma” 1,24 millió liter édesvíz évente GETTY IMAGES
Száz liter – körülbelül enynyi vizet használunk fejenként Magyarországon naponta. Nemzetközi összehasonlításban ezzel nem számítunk kiemelkedően nagy fogyasztóknak, az Egyesült Államokban csaknem 400 liter az átlag, bár a legszegényebb országokban 20 liternél is kevesebb lehet. Közel két évtizede annak, hogy az ENSZ javaslatára március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját.
Mintegy másfél millió ember nem jut megfelelő minőségű csapvízhez az országban, mert még mindig nem fejeződtek be a tíz évvel ezelőtt elindult ivóvízminőségjavító programok. Az unió eredeti, 2010es határidejét végül 2015 júniusáig kitolták. A legtöbb településen a túl magas arzéntartalom jelent gondot. Ez csak a Dél-Alföldön 880 ezer embert érint, néhány településen hivatalosan megtiltották a csapvíz fogyasztását. A Csongrád megyei Eperjesen 2009 óta lajtosko-
100 ÉV, 6-SZOROS FOGYASZTÁS
Magyarország igen jól ellátott természetes vízlelőhelyekkel, de aggodalomra ad okot, hogy a világ vízfelhasználása a hatszorosára növekedett a huszadik században, mostanra pedig egymilliárd ember nem jut rendszeresen ivóvízhez. Noha egyre többen ismerik azokat a módszereket, amelyekkel saját háztartásukban csökkenthetik a fogyasztást, ez csak a vízhálózatból elfogyasztott mennyiséget befolyásolja. VÍZLÁBNYOM
Az úgynevezett vízlábnyom – az ökológiai lábnyom mintájára – azt mutatja, hogy az országban előállított termékekhez és szolgáltatásokhoz mennyi vizet használnak. Például egy tonna búza előállításához 1200, egy tonna sertéshúshoz 5900 köbméter víz szükséges. Ez alapján egy ember körülbelül 1,24 millió liter édesvizet fogyaszt évente. Az Egyesült Államokban ez nagyjából a duplája, míg Magyarországon körülbelül 750 ezer liter.
66
ezer kilométerhez közelít a közüzemi ivóvízvezeték-hálózat hossza Magyarországon a Központi Statisztikai Hivatal 2010-es adatai szerint. Húsz évvel korábban a hálózat 52 419 kilométeres volt.
GETTY IMAGES
Sok helyen rossz a víz
Hosszabb távon komoly gondokat okozhat, ha egy ország olyan termékeket exportál, amelyek előállítása nagyon vízigényes, mert komoly vízhiányhoz is vezethet. METROPOL
Hálózati víz 34,1 köbméter, azaz több mint 34 ezer liter az egy főre jutó éves vízfogyasztás. 1990-ben még csaknem 56 köbméter vizet fogyasztottunk fejenként. A csökkenés az ásványvízfogyasztásnak és a takarékosabb háztartási gépeknek tudható be. HIRDETÉS
HIRDETÉS
csi hordja a vizet, noha Kiss Csaba polgármester szerint a többség csak legyint a korlátozásra, mondván, eddig is azt a vizet itták, és nem lett semmi bajuk. METROPOL
95
százaléka a magyarországi lakásoknak be van kötve a vezetékes ivóvízhálózatba.
•gazdaság
Sok a késve kifizetés Az építőipar, az élelmiszeripar, a kiskereskedelem, illetve az informatika területén működő cégeket érintik leginkább a szándékosan halasztott szállítói kifizetések – áll egy hitelbiztosítási, viszontbiztosítási és követelésbehajtási szolgáltatásokat nyújtó cég országjelentésében. A felmérés szerint 2012ben tovább nő a szállítói hitelezés szerepe a hazai cégek likviditásának fenntartásában, ez pedig a fizetési kockázatok és a beszállítói
80
százaléka a teljes vállalatközi fizetéseknek halasztott volt tavaly.
láncok kitettségének növekedését okozza. A hazai vállalkozások általában tolerálják a késedelmes fizetést, hiszen nem akarnak vevőket veszíteni, ugyanakkor rövidebb fizetési határidők kikötésével próbálnak védekezni a jelenség ellen. MTI
Eljárások 2011-ben a fizetésképtelenségi eljárások száma 16,5%-kal nőtt az előző évhez képest. Idén februárban mintegy 19%-kal több cég ellen indult felszámolási eljárás Magyarországon, mint egy évvel korábban. 2010-hez képest pedig közel 50% volt a növekedés.
www.metropol.hu
5
2012. március 22. csütörtök
Energia Szeged
Számok szerint
20 Tartály és mögötte a fermentáló
Csongrádi gázkupolák
MTI
1,275 milliárd forintos beruházással épült fel egy 1200 kW névleges kapacitású biogázerőmű létesítmény Szeged határában. Ez a helyi energiaszolgáltató első megújuló energiát hasznosító erőműve.
Még nem jön az IMF A harmadik negyedév előtt már nem valószínű a hitelmegállapodás a magyar kormány, az EU
és az IMF között. Egyelőre nincs tervezett látogatása Magyarországra a Valutaalapnak április közepére sem – jelezte az IMF magyarországi állandó képviselője, Irina Ivascsenko. PORTFOLIO.HU
–150 millió euró/év forgalmú, Tier 1 (a késztermékgyártóknak közvetlenül beszállító) vagy Tier 2 szintű autóipari beszállító magyarországi cégbe szállna be a kínai Precision Products Manufacturing Ltd. autóalkatrész-gyártó cég.
24 ezer hektáron, a békés megyei vetésterület 25 százalékán kritikus állapotú, gyengén fejlett az őszi búza állománya, amely a márciusi szárazság miatt nem képes a bokrosodás fázisába lépni, különösen az észak-békési térségben. HIRDETÉS
6
•külföld
Vélemény
Szentgyörgyi zSuzSA
Toulouse: blokád alatt a gyilkos Egész nap tárgyaltak az iszlamista merénylővel Robbanószerkezeteket találtak a bátyja autójában
villAmoSmérnök
Bűnhődjön csak a vétkes osszú levelet kaptam egy tábornoktól. Három és fél sűrűn gépelt oldalon, bizony! Nem semmi. Ámbár csak dandártábornok a feladó, mindössze egycsillagos, pedig mennyivel megtisztelőbb lenne, ha négycsillagos, sőt akár generalisszimusz küldi. De azért mégiscsak tábornok írta alá. Kár, hogy nem ingyért kaptam – szép sok forintokat számolt föl érte. Merthogy bűnöztem. Egy szinte alig használt szervizsáv szélén parkoltam, és igaz, ami igaz, nem öt, legfeljebb egy méterre állt az autóm orra a zebrától. No, ezt büntetni kell, szigorúan ám! Arányosan, természetesen. Az ittasan, droggal telítetten, visszaesőként robogó, más emberek életét, épségét tönkretevő, a helyszínt elhagyó, a vétlen család kis autóját széttaposó sofőrnek elég néhány hónapnyi börtön (az is felezve), ám az álló, senkit nem veszélyeztető, szem1975-ben még mel láthatóan mozgáskorláválogathatott tozott által használt (kint az az ember a leálló- igazolás az ablakban) kocsi helyekben. Most gazdáját többször tízezer fokell sújtani. „Szót se meg… Na ugye! rinttal szólj – int a barátom –, olcsón megúsztad! Ez a legkiFellebbezésnek sebb büntetés, és állítólag ezt is emelni fogják.” helye nincs, Fellebbezésnek helye a hatóság kimond- nincs, a hatóság kimondja, ja, és kész. Még és kész. Még méltányossáméltányosságot got sem érdemes kérni, az is több ezerbe kerülne. De sem érdemes kérni, az is több istenem, a szabály az szabály – egyébként fontos renezerbe kerülne. De delet írja elő. Nem éppen istenem, a szabály mai: harminchét éves múlt, még a réges-rég megboldoaz szabály. gult Közlekedési és Postaügyi Minisztérium hozta, és KRESz-nek hívják. Persze attól még megfelelhetne ma is, de hiába toldozták-foldozták, módosították a kibocsátása óta, úgy tetszik, gondozói elfeledkeztek arról, hogy az eltelt csaknem négy évtizedben a magyarországi gépkocsik száma többszörösére nőtt. 1975-ben még válogathatott az ember a leállóhelyekben. Most meg… Na ugye! Öt méter távolság az utcasaroktól vagy a zebrától nevetségesen elavult és főleg teljesen ésszerűtlen követelmény. Igen ám, de ha üres a költségvetés zsebe, jól jön, ha sűrűn hullnak belé a büntetésforintocskák. Az autós bűnhődjön csak keményen, fizessen a mozgáskorlátozott is, meg persze az üzemanyagok szépen felfelé törő árai is hozzák a bevételt. Nagyon helyes! Rövidesen lesz így bővében üres parkolóhely.
H
Lapzártánkkor cáfolta a francia belügyminiszter, hogy elfogta a francia rendőrség a toulouse-i merényletek feltételezett tettesét. – Cáfolom, nem igaz – jelentette ki tegnap délután Claude Guéant, miután a francia tömegtájékoztatási eszközök ellentmondásos híreket közöltek az 1988. októberben született Mohamed Merah állítólagos előállításáról. A belügyminisztérium utóbb azt közölte: a feltételezett tettessel „a tárgyalások folytatódnak, s még mindig folyamatban vannak”. A férfi egy toulouse-i lakóház első emeleti lakásában elbarikádozta magát,
végén köz2010 törvényes bűncselekmények gyanújával az afganisztáni Kandahárban egyszer már letartóztatták a gyanúsítottat a nyomozók szerint.
Röviden
Szülőházakat terveznek CSEHORSZÁG „Szülőhá-
zak” létrehozását tervezik Csehországban. Leos Heger egészségügyi miniszter közölte: szakbizottságot hozott létre az elképzelés megvitatására és a konkrét javaslatok kidolgozására. mti
Az autonómia nem kérdés ROMÁNIA Cristian Diaconescu román külügyminiszter szerint az erdélyi autonómia kérdése nem lehet része a kétoldalú, román–magyar állami kapcsolatoknak. mti
Toulouse-i ostrom Párizs FRANCIAORSZÁG
A rendőrség és a hét gyilkossággal vádolt férfi nézett egész nap farkasszemet a lezárt toulouse-i lakónegyedben. Az algériai származású Mohammed Merah (24) kapcsolatban áll az al-Kaidával, és palesztin gyerekek halálát, valamint a franciák afganisztáni jelenlétét akarta megbosszulni a gyilkosságokkal.
Bordeaux F R A N C I A O . 2 Montauban
Ozar Hatorah iskola
Toulouse
Márc. 21., Côte Pavée negyed: két rendőr megsérült, miközben rohamozták a lakóépületet. 3
Montpellier
TOULOUSE
100 km
S PA NYOLO. 1
1 Márc. 11.: Egy szolgálaton
kívüli őrmestert meggyilkolnak 2 Márc. 15.: Két katonát megölnek, egy pedig megsérül 3 Márc. 19.: Három gyereket és egy felnőttet lőnek le Forrás: Hírügynökségek
2 km
© GRAPHIC NEWS
túszt nem ejtett, és korábban azt mondta, hogy több fegyver is van nála, de délután megadja magát. Közben robbanószerkezeteket találtak tegnap a toulouse-i merényletekkel gyanúsított férfi bátyjának gépkocsijában. A Palesztin Hatóság visz-
szautasította, hogy a gyilkosságokat a palesztin gyerekek sorsával igazolják. A francia elnök szerint a terrorizmusnak nem fog sikerülni, hogy megtörje a nemzeti közösséget. Nicolas Sarkozy azelőtt beszélt erről, hogy elindult Toulouse-ba. mti
Moszkvai cáfolat
értesüléseket hogy az Egyesült Államok megosztotta volna Oroszországgal az európai rakétavédelmi terveivel kapcsolatos „titkos” információk egy részét. mti
Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes cáfolta azokat a sajtóHIRDETÉS
www.metropol.hu
7
2012. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK
Alfredo GonzAlez
Elemzés
MEXIKÓI FÖLDRENGÉS
XVI. Benedek pápa latin-amerikai útja
főszerkesztő, metro mexico
M E X I KÓ MWN
A maja jóslat az idei világvégéről, valamint a keserű emlékek a nagy, emberéletek százait követelő 1985-ös mexikóvárosi földrengésről – ezek okozhatták a pánikot a mexikói főváros lakóiban. Kedden, helyi idő szerint délben egy hatalmas, a Richter-skála szerint 7,8-as erősségű földrengés rázta meg a főváros szívét. Ez volt a legerősebb rengés a tragikus 1985-ös, 8,1-es rengés óta. Most minden iskolát, irodaházat, éttermet és üzletet igen gyorsan és szervezetten evakuáltak – de sok ember idegösszeomlást kapott a stressztől, ezrek estek pánikba. Emberek tízezrei özönlötték el az utcákat. A mexikói Metro újság fővárosi szerkesztősége és irodái egy 12 emeletes to-
ronyház 9. emeletén vannak. Mi is elhagytuk az épületet, lassan, a tűzlépcsőn keresztül. Eközben végig mozgott az épület – félelmetes érzés volt. Úgy tűnt, az út lefelé sohasem akar véget érni. A távolból hallottuk a szirénákat, az épületben elment az áram, sok kollégánk zokogott a rémülettől. Amikor végre elértük az utcát, a helyzet kaotikus volt. Nem működtek a közlekedési lámpák, az utak bedugultak. Pár perc múlva kezdett volna megnyugodni a tömeg – de ekkor jöttek az utórengések: egy, majd újabb és újabb. Egyik sem volt gyengébb 4,0-ás fokozatnál a Richter-skálán. Ugyan egy halálos áldozatról sem érkezett hír, komolyan megsérültek a város gáz- és vízvezetékei,
Leon
MEXIKÓIÖBÖL
Mexikóváros GUATEMALA
Havanna KUBA Santiago de Cuba BELIZE
HONDURAS
JAMAICA
KARIB-TENGER CSENDESÓCEÁN EL SALVADOR
sok út és híd is károsodott. Mindenki megpróbálta felhívni a családtagjait, barátait, ezért a telefonvonalak is túlterheltek voltak. A legtöbb cég úgy döntött, hogy hazaengedi dolgozóit. De az interneten a nagy közösségi oldalak éltek: órákon át ez volt szinte az egyetlen lehetőség a kommunikációra.
Márc. 23–26., Leon, Mexikó: XVI. Benedek pápa találkozik Felipe Calderon elnökkel. Utazás a közeli városba, Silaóba, ahol misét celebrál a Bicentennial Parkban, a Cubilete domb lábánál – a helyszín egy fontos helyi zarándokhely. Találkozik mexikói, latin-amerikai, karibi püspökökkel Leon katedrálisában. Márc. 26., 27., Santiago, Kuba: Százezres mise megemlékezésül a sziget patrónusa, a Cobrei Irgalmas Szűzanya szobra megtalálásának 400. évfordulójára.
Iratok nélkül Több mint 30 ezerre tehető azoknak a száma, akik semmilyen személyi dokumentummal
200 km
NICARAGUA
Márc. 27., 28., Havanna: Találkozik Raul Castro elnökkel és családtagjaival, köztük bátyjával, Fidellel. Találkozó Kuba püspökeivel a pápai nunciatúrán. Misét celebrál a Forradalom téren.
Forrás: Vatikán Fotó: Getty Images
© GRAPHIC NEWS
sem rendelkeznek Szerbiában, ahol 6 ezer embernek még a megszületését sem anyakönyvezték. A „jogi szempontból láthatatlan emberek” zöme roma származású. mti
HIRDETÉS
•kultúr
2 kultúr Bozsik Yvette
Tegnap jelentette be a norvég tudományos akadémia elnöke, hogy az idei Abeldíjat Szemerédi Endrének ítélték. Az indoklás szerint a diszkrét matematikában és az elméleti számítástudományban elért eredményeiért, illetve ezeknek az additív számelméletre és ergodelméletre tett hatásának elismeréseként ítélték neki a díjat. Mivel foglalkozik a diszkrét matematika?
– Véges objektumok struktúrájával. Ezzel az élet minden területén találkozhatunk, többek között a számítógépek működésében. A legtöbb program ugyanis a diszkrét matematika elméletei alapján készült. Hogyan néz ki egy matematikai kutatás, miként születik meg egy-egy eredmény?
Állandóan támadták A művésznő szakmai és személyes támadások, illetve a hazai és nemzetközi közvélemény félretájékoztatása miatt nem vállalja a Trafó vezetését. Szerinte a pályázaton vesztes előző vezető támogatói a független civilek álarcában támadták. mTI
„Ha egy matematikus kap valami díjat, azt Nobel-díjnak hívja. Én nem hívnám ezt annak.”
– A matematikus először gondolkodik, én eközben például sétálgatni szoktam. Majd megszületik az alapgondolat, vagy legalábbis megérzem, hogy jó az az irány, amin éppen elindultam. Ha ez megvan, akkor ennek megfelelően akár hetekig is számolgatok. Olyan ez a folyamat, mint a művészeknél megfogalmazott isteni szikra.
Mi a szép a matematikában?
– A kreativitás és a határtalanság. Itt nincsenek korlátok, bármilyen problémán gondolkodhatok. De mi a szép egy zeneműben, egy katedrálisban vagy egy költeményben!? Talán mondjuk az, ahogy felépülnek és végül összeállnak.
„Ez az elismerés nem feltétlenül nekem szól, hanem a diszkrét matematikának, és azon belül is a magyar diszkrét matematikának, és általában a hazai matematikának.” szemerédI endre
Ki kicsoda Az éhezők viadalában? szeret
„Bozsik Yvette-et kicsinálták... Egy bizonyos, önmagát liberálisnak nevező gondolkodói kör részéről érték brutális és nemtelen támadások.” Tarlós IsTván főpolgármesTer
FOTÓK: KATONA LÁSZLÓ
Metropolinterjú
Peeta Mellark (Kosh Hutcheson) Egy pékfiú, aki szintén az életéért küzd– de vajon végez-e Katniss-szal, gyerekkori barátjával?
segít
utál
Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) Bátor főhősünk, aki önként jelentkezik a versenyre, hogy kiváltsa kishúgát.
Likőr
Haymitch Abernathy (Woody Harrelson) Korábbi győztes, jelenleg alkoholista, Katniss és Peeta Effie Trinket mentora, de lehet(Elizabeth Banks) nek titkos tervei. A szervezőség egy nárcisztikus tagja, aki figyel a gyerekekre.
Gale Hawthrone (Liam Hemsworth) A szerelmi háromszög harmadik szereplője, otthonról követi a versenyt, és aggódik Katnissért.
Mi, matematikusok is így építkezünk, ebben nem sokban különbözünk a művészektől. Mivel tölti szívesen a szabadidejét?
– Sportrajongó vagyok, de sajnos az egészségi állapotom ma már nem enged sok mindent. Teniszezni
Abel-díj 2003 óta adományozza a norvég tudományos akadémia. Niels Henrik Abel (1802–1829) norvég matematikus emlékére alapították. A díj 6 millió norvég
szoktam, de azt is edzővel, aki oda üti a labdát, ahol állok. Így az ütőtechnikám már elég jó. Színházba is szoktunk járni, de ezért inkább a családom a felelős. KIss andrás WWW.METROPOL.HU
korona (229 millió forint) pénzjutalommal jár. Lax Péter magyar származású amerikai matematikus kapta 2005-ben a díjat a parciális differenciálegyenletek kutatási eredményeiért.
Egy trilógia első A magyar mozikban mától látható Az éhezők viadala című film. Az év legerőszakosabb, fiataloknak szóló filmjéről a főszereplővel, a Katnisst alakító Jennifer Lawrence-szel beszélgettünk. A Suzanne Collins regénye alapján készült filmben Katniss Everdeen az antiutópisztikus ÉszakAmerikában a Panem 12. körzetében él. Hogy ne törjenek ki lázadások a szegények körében, a Kapitóli-
Jennifer Lawrence a filmben
um évente rendezi meg a körzetek kiválasztott gyermekei – mindenhonnan egy fiú és egy lány – közt az
9
2012. március 22. csütörtök
SZEMERÉDI ENDRE ABEL-DÍJBAN RÉSZESÜL A magyar tudós kapja a matematika Nobel-díjának számító elismerést a norvég tudományos akadémiától Május 22-én Oslóban veheti át a norvég uralkodótól Névjegy 35 évesen Erdős Pál és Turán Pál egyik sejtését igazolta. Ezzel szerzett világhírt, és ez a „magyar tudománynak” hívott kombinatorika egyik alapvetése azóta.
„Tíz probléma közül, amin gondolkodtam, kilenc és felet nem sikerült megoldanom. De egy matematikusnak jól kell viselnie a kudarcot.” SZEMERÉDI ENDRE
1940-ben született Budapesten. 1965-ben végzett az ELTE-n matematikusként. Az MTA kutatóintézeténél kezdett dolgozni, mígnem professzor lett. 1982-ben az MTA levelező, 1987 óta állandó tagja. 1990 óta az amerikai Rutgers Egyetem számítógép-
tudományi tanszékén tanít, ahol több magyar PhD-diákja is végzett. Kétlaki életet él, évente 3 hónapot tölt az USA-ban. 2008-ban Rolf Schock-, majd Leroy P. Steele-díjat kapott, amely – mint mondja – legalább olyan rangú, csak nem annyira reklámozott, mint az Abeldíj. A legolcsóbb tudomány szerinte a matematika, mert csak papír, ceruza és ötlet kell hozzá, és ha egyszer egy matematikus valamire rájön, az addigi türelem és támogatás sokszorosan megtérül.
része: erőszakos utópia
életre-halálra menő Az éhezők viadalát a tévénézők szeme láttára. Katniss is a szerencsétlen kiválasztot-
tak közé kerül Peetával, gyerekkori ismerősével együtt. A színésznő nagy rajongója a könyvnek, de voltak kétségei a szereppel kapcsolatosan. – Egyrészt szeretem a csendes életemet, a sztárság ezt gyökeresen változtatja meg. Másrészt továbbra is szerettem volna kis költségvetésű filmeket is készíteni, amelyekben az alakításom számít, és nem jó, ha a nézők azonosítanak Katniss-szel. Aztán rá-
jöttem, hogy csak félek a kihívástól, ezért elvállaltam – mondta a színésznő. Az éhezők viadala egy trilógia első része, Lawrence és az Alkonyat-sorozat Belláját alakító Kristen Stewart közt pedig már most párhuzamot vonnak. – Öt év múlva majd úgy gondolok vissza mostani önmagamra, mint egy idiótára, akinek fogalma sem volt, mi fog történni vele – tette hozzá Jennifer Lawrence. METRO WORLD NEWS
HIRDETÉS
www.metropol.hu
10
•könyvtár
PROMÓCIÓ
Otello a megszállott féltékenység Justino Díaz Jago és Vladimir Atlanov Otello szerepében a londoni Covent Gardenben, 1993-ban
A 66 éves Verdit gyakorlatilag rá kellett beszélni, hogy hajlandó legyen komponálni, így született meg az Otello A már-már beteges féltékenységnek neve is van: Othello-szindróma Shakespeare műve nyomán Könyvsorozat
Az elkövető bozótvágó késsel hasította szét korábbi barátnője fejét, majd a nő társaságában lévő férfi egyik kezének ujjait lemetszette, a másik kézfejét csuklóból levágta, és súlyos csapásokat mért a fejére is. A nő a kórházba szállítás
1887 A 21 kötetes sorozat a Metropol és a Kossuth Kiadó közös vállalkozása. A könyvek nem kerülnek könyvesbolti forgalomba. Az újságárusoknál megveheti a Verdi: Otello című operájáról szóló könyvet és a CD-t, 1590 forintért. Előfizethet a kiadónál is: www.kossuth.hu, illetve www.metropolkonyvtar.hu
– ekkor volt a régóta várt bemutató a milánói Scalában. A premiert napokkal korábban úgy hirdették meg, mint az évszázad egyik legjelentősebb zenei eseményét. A korabeli tudósítások szerint az utolsó akkordot dermedt csend követte, mígnem valaki felkiáltott: „E viva Verdi!”, ezzel szabadjára engedve a mennydörgésszerű ovációt.
közben, a férfi a kórházban halt meg. Ez egy magyarországi bűneset leírása, és bár a tettes korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, láthatjuk, hogy mit hozhat ki az emberből a féltékenység. Bár ez a tettes már eleve pszichiátriai kezelés alatt állt korábban, tudjuk, hogy
a szerelemféltés a nagyjából normális emberekből is őrültet csinálhat, gondoljunk csak a gyermeküket megölő anyákra. Ennek a megszállott féltékenységnek neve is van: Othello-szindróma Shakespeare műve nyomán. Olyan ez, mint egy betegség, amikor a szerelmes/házastárs minden ap-
Fekete Attila Cassio és Perencz Béla Jago szerepében a Magyar Állami Operaház előadásában, 2006-ban
ró jelre azt hiszi, hogy párja megcsalja. Igaz, a gyanú beigazolódhat, de arról már nem Othello (Verdinél Otello) és a szindróma tehet, ha a másik tényleg félrelép. Ami a fontos: a víziók, képzelgések annyira eltorzítják az ítélőképességet, hogy a féltékeny társ gyilkolni is képes. Vannak túlbonyolított cselekményű operák, vannak, amelyeknek eleve nem igazán színvonalas a sztorijuk, és van, hogy a zene menti meg a lapos történetet, mert a zene mindig segít. Na, Verdi Otellója nem ilyen. A szövegkönyvíró, Arrigo Boito sokak szerint az operairodalom legjobb librettóját írta, és – elismerve Boito tehetségét – nyilvánvaló, hogy ebben nagy szerepe volt annak, hogy a szerzők zseniális hozott anyagból, Shakespeare tragédiájából dolgoz-
www.metropol.hu
11
2012. március 22. csütörtök PROMÓCIÓ
Verdi élete Giuseppe Verdi (1813– 1901) nagy tehetséget sűrített magába, még ha ezt például a milánói konzervatórium nem is ismerte fel elég gyorsan. A családja és egy jó fülű mecénás támogatta. Lassan jöttek a sikerek, még a nem igazán szeretett szülővárosának, Bussetónak is volt a zeneigazgatója egy ideig. És jött a boldogság: feleségül vette pártfogója lányát, majd született egy kislánya és egy kisfia.
Házasságkötése után négy évvel már nem volt se felesége, se kislánya, se kisfia. Betegség vitte el őket. Ver-
di összeomlott, semmit sem akart kezdeni az életével, de a milánói Scala nem egyezett bele a szerződésbontásba. A Nabucco óriási sikert aratott, és Verdi neve az olasz felszabadítás, egyesítés jelszava lett a Viva (Vittorio) Emanuele Re d’Italia!” – Éljen (Viktor) Emánuel, Olaszország királya! rövidítéséből. 1873-ban megírta a hihetetlenül szép Requiemet, majd 1887-ben elkészült az Otello és 1893-ban a Falstaff. Ajándék volt nekünk Verdi öregkora.
Karl Ludwig Becker: Otello elmeséli kalandjait Desdemonának
„Örökös posványból lett minden lény, Ezt hittel vallom én! Vallom ezt szentül úgy, Ahogy a jámbor a Credót mindhalálig; Hogy az a rossz, ami e szívben tombol, Az csak hasznomra válik! Vallom, hogy aljas az, aki jónak látszik, álnok, képmutató, És szemfényvesztés nála nevetés, sírás, hűség, ölelés, esküszó!” Jago CredóJa a II . felvonásban – blum tamás és mészöly dezső fordítása
tak. Egyébként úgy kellett rábeszélni a már gyakorlatilag visszavonult, 66 éves Verdit a komponálásra. A munka sokáig tartott, mert Verdi közben mással is foglalkozott. Átírta például a Simon Boccanegrát és a Don Carlost, de az is lassította a komponálást, hogy rendkívül aprólékosan, figyelmesen dolgozott, mert ahogy mondta:
Shakespeare a kedvenc írója, Katica Ricciarelli és Plácido Domingo a és semmiképZeffirelli rendezte Otello című operafilmben pen sem szeretne hozzá méltatlant alkotni. Jago Credója. Verdi egyébBoito alaposan megrövi- ként eredetileg Jagót akardítette Shakespeare darab- ta címszereplőnek is, aztán ját, hiszen az elénekelve maradt az Otello-féle meghosszabb lenne, mint két oldásnál. A lényeg persze Wagner-opera, de új része- nem változott: a csalódott, ket is illesztett a szöveg- mellőzött Jago módszerekönyvbe, ilyen például sen, fejlett pszichológiai
MILLER LAJOS „JAGO A LEGOKOSABB AZ EGÉSZ OPERÁBAN” Miller Lajos Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekes (bariton). Az 1974es párizsi Fauré-versenyen a nagydíjat, a dalkategória első díját, valamint a Pompidou-különdíjat nyerte el. 1975-ben a trevisói Trubadur-versenyen kiváló Luna grófját első díjjal jutalmazták. Rendszeresen énekelt a milánói Scalában és a bécsi Staatsoperben. Fellépett New Yorkban, Houstonban, Philadelphiában és Washingtonban is, 1992-től ismét a budapesti Operaházban énekel. Többször is énekelte Jago szerepét az Otellóban. Hogyan lehet azonosulni egy ilyen negatív figurával?
– Tudja, én már sok Verdi-szerepet énekeltem, és a legnegatívabb Macbeth volt, ráadásul azt rögtön a pályafutásom elején kaptam. Megbirkóztam vele, és ahhoz képest Jago negatív alakja kismiska. Mit lehet mondani ezzel a szereppel?
– Azt, hogy óvakodjunk az ilyen alakoktól. Jago a legokosabb az egész operában, és látjuk, hogy a mellőzöttség érzése miként nyomja rá bélyegét a szerepére, hogy miként áll bosszút ezért a mellőzöttségért. Jago intellektuális módszerekkel felkelti Ciprus új kormányzójának, Otellónak a féltékenységét. A feleség, Desdemona, Jago ellenpontja: ő először is van, aztán nagyon tiszta, nagyon jó. És naiv, kizárólag a szeretetről és a jóságról énekel. A hiszékeny mór egy idő után mindent elhisz, amit Jago mond és sugall. Elhiszi, hogy Desde-
Interjú
gonosztevő, de nehezen felismerhető, ezért különösen veszélyes. Nagyon simulékony, mindenkihez a megfelelő hangon beszél, mindenkit a tervei szerint mozgat, igazi sátáni figura. Verdi eredetileg Jagónak szánta a címszerepet, később változtatott az elképzelésén. Mennyire hálás énekelni Jagót?
– Hálás szerep az éneklés szempontjából, nagyszerű, bár itt is a tenor, tehát Otello viszi el a pálmát. Hozzám egyébként közel állnak a Verdi-operák szerepei, olaszországi pályafutásom alatt is ezekben értem el a legnagyobb sikereket. Mennyire népszerű ma az Otello?
– Csodálatos darab, de nem a legnépszerűbb Verdi művei közül. Talán azért nem, mert kicsit hosszadalmas, és a mai nézők erre kevésbé fogékonyak. És nem szabad elfelejteni, hogy nehéz a szereposztás válogatása, tehát nincsenek könnyű helyzetben az előadó operaházak sem. Pedig csodálatos alkotás, az érzelmi skálája elképesztő, a zenéje tökéletes; nincs olyan része ennek az operának, amely ne lenne csodálatos. metropol mona megcsalja. Otello végül őrületében megfojtja a feleségét. És amikor megtudja, hogy Desdemona ártatlan volt, öngyilkos lesz. Ha kicsit figyelmesen olvassuk a híreket, találunk nem egy ilyen sztorit, hiszen sok családnak van Otellója. Jagója pedig talán még többnek. metropol
www.metropol.hu
•trend
+
Egy divathónap margójára Négy hét után felseprik a kifutókat, véget értek a nagy divathetek Kenya Hunt a Metro World Newstól most elárulja önöknek, mit viseljenek már most, mit tartsanak meg őszre – és mit felejtsenek el örökre Díszes csípőrész Az őszi divatot bemutató show-k visszatérő eleme volt a díszített derékrész. A Burberry Prorsum bemutatóján kis masnikkal díszítették, az Etro kantárral, a Fendi és az Acne pedig széles övekkel emelte ki a nőies vonalakat. Egyszerű már most alkalmazni ezt a trendet, amely a tavaszi ruhákkal is nagyszerűen harmonizál.
plusz
Ruhák, amelyekben kapunk levegőt A divathetek tanúsága szerint nem kell tökéletes test ahhoz, hogy felölthessük a legmenőbb darabokat. A kényelmes, laza nadrágok (Balenciaga, Dries van Noten és Proenza Schouler interpretálásában) és a hosszú, de legalábbis térdig érő szoknyák (Marc Jacobs, Rodarte, Rochas és társaik) mindenkinek jól állnak. És a sütiről sem muszáj lemondani.
Irodalom
Grecsóé az AEGON-díj Grecsó Krisztián vehette át az AEGON Művészeti Díjat „Mellettem elférsz” című regényéért. A könyv a Magvetőnél már a negyedik kiadásánál tart. A nettó hárommillió forinttal járó elismerésre az idén összesen 28 jelölés érkezett. METROPOL
Gombold újra! – egész nap Március 31-én, szombaton egész napos programmal zárul a Gombold újra! – a Millenáris B csarnokában. 10–19 óra között WAMP, 17– 18.30 között MagyarDivat 2012 címmel magyar tervezők friss kollekcióiból tartott bemutató várja az érdeklődőket. Este hétkor kezdődik a „Gombold újra! Divat a magyar” bemutatója. Az este végére kiderül, ki lesz a pályázat nyertes tervezője. METROPOL
2012. március 22. csütörtök
Sötét és mélabús színek Minél sötétebb a szín, annál trendibb lesz ősszel. Burgundi, lila és vérvörös volt a New York-i és londoni divathét alapszíne Diane von Fürstenbergtől Jasun Wun át Christopher Kane-ig. Párizsban és Milánóban a fekete dominált, a bizonyíték erre a Gucci, az Alberta Ferretti, a Roberto Cavalli, a Givenchy és az Yves Saint-Laurent bemutatója. Szeptemberig érdemes még várni ezzel a trenddel, amely a melegben azért megizzaszt.
Szemrevaló kabátok Az őszi-téli divatot bemutató show-k legnagyobbrészt a kabátokról és a dzsekikről szólnak. Az innovatív anyaghasználat és díszítés jellemzi a szezont – ami jó hír, ha belegondolunk, hogy télen szinte csak a kabátunk látszik belőlünk az utcán. A Prada dekoratív darabjai, Alexander Wang sima, urbánus kabátjai és Jil Sander puha, sikkes és romantikus tervezései is igen szemrevalóak voltak.
A túlzottan túlméretes A nagyméretű kabátok és ruhák jelenleg ismét divatosak Marc Jacobsnak, Alexander McQueennek és a Comme des Garcons Rei Kawabukójának köszönhetően, de senki se vegyen fel semmi olyan ruhadarabot, amely külön ülést kér a metrón vagy úgy tűnik, bármikor felfalhatja viselőjét. Ennek a Vivienne Westwood-kabátnak is csak a kifutón van értelme... Állatok a ruhán – két és három dimenzióban Ha önt Lady Gagának hívják, ne olvasson tovább, azonban ha mégsem, felejtse el az olyan őrült megoldásokat, mint a ruha vállrészére illesztett tukánfejek vagy a fehér egyszarvú egy estélyin.
www.metropol.hu
•pályafutás
13
2012. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK
Nem tanulunk már felnőttként Az élethosszig tartó tanulást tekintve Magyarország inkább a Balkánhoz tartozik, semmint az unióhoz KATONA LÁSZLÓ
Porosodó diplomák Több tízezer diploma porosodik az egyetemek és főiskolák tanulmányi osztályán, mert a végzett hallgatók nyelvvizsga hiányában nem tudják azt átvenni, több intézmény ezért már eldöntötte: él a parlament által biztosított amnesztia lehetősé-
gével, és saját vizsgát szervez. Tavaly a parlament rábólintott arra a szabályra, amely szerint 2016-ig nem feltétlenül kell államilag elismert nyelvvizsga a diplomához, a felsőoktatási intézmények dönthetnek úgy, hogy saját szervezésű, általuk meghatározott követelményszintű vizsgát is elfogadnak. METROPOL PROMÓCIÓ
Külföldi iskolák börzéje
A dánok a rekorderek: 33%-uk rendszeresen továbbképzi magát
Amikor a statisztikusok az élethosszig tartó tanulást mérik, azt a kérdést teszik fel, hogy a megelőző négy hétben részt vettünk-e valamilyen oktatásban, képzésben. Ide tartozik mindenféle informális képzés is, amelyek például a tapasztalatés gyakorlatszerzésre, skillek fejlesztésére stb. irányulnak. Az élethosszig tartó tanulás segít naprakészen tartani a korábban meg-
3
százaléka a 25–64 éves korosztálynak vallotta azt, hogy a felmérést megelőző négy hétben részt vett valamilyen tanfolyamon, vagy oktatáson. A 2000-es évek elején még 4 százalék körüli volt az arány. 11 százalék az európai középmezőny.
szerzett képzettséget, tudást, illetve lépést tartani a technikai fejlődéssel is. Az unió országai közül csak Bulgáriában és Romániában alacsonyabb az élethosszig tartó tanulásban való részvétel, mint Magyarországon. Érdekes, hogy a középeurópai térségből egyedül Szlovénia javított nagyot, a 2000-es évek elejéhez képest megduplázták az arányt (7%-ról 16%-ra).
Második alkalommal rendezik meg a Move2study Nemzetközi Továbbtanulási Börzét, amelyen harmincnál is több külföldi oktatási intézmény vesz részt. A börze kifejezetten külföldi tanulmányi, nyelvtanulási és ösztöndíj-lehetőségeket mutat be. Elsősorban azok számára nyújt egyedülálló információszerzési lehetőséget, akik a külföldi (tovább)tanulási lehetőségek, ösz- www.move2studyfairs.com
HIRDETÉS
és 16 500 tapasztalt munkavállaló volt.
Megoszlás Legkevésbé a gazdasági diplomával rendelkezők tervezik a külföldi munkavállalást, körükben ez az arány alig haladja meg az 50 százalékot. Mobilabbak a műszaki felsőfokú végzettségűek 60 százalék-
se, mint a piacképesebb végzettség és a potenciálisan jobb munkalehetőségek miatt. METROPOL
kal, az egyik előbbi csoportba sem tartozó diplomások közül pedig háromból ketten is útnak indulnának. Legmagasabb arányban a marketing- és az informatikusdiplomával rendelkezők készülnek külföldi szakmai kalandozásra.
I OKTATÁS
ezren töltötték ki 27 a kérdőíveket, ebből 10 400 pályakezdő
számok is előkerülnek, ám a legtöbben saját bevallásuk szerint legalább annyira mennek a felfedezés, más országok megismeré-
METROPOL
PORTFOLIO.HU
Külföldi munka a cél Egy friss felmérésből kiderült, hogy a pályakezdő diplomások 68 százaléka gondolkodik külföldi munkavállaláson. Sokan már a tanulmányaik közben távoznak, a határokon túl szerzik meg a mesterdiplomájukat. A távozás indokai között az új felsőoktatási keret-
töndíjak iránt érdeklődnek és szeretnének személyesen, az intézmények képviselőitől választ kapni az ezekkel kapcsolatos kérdéseikre. A kiállítók között az egyetemek, főiskolák mellett középiskolák is szerepelnek, de a látogatók ösztöndíjakról, hallgatói szervezetekről is informálódhatnak. A kiállítói listában tengerentúli országok intézményei is szerepelnek. A börze ingyenes, március 30-án és 31-én 13 és 17 óra között várja az érdeklődőket Budapesten, a Best Western Hotel Hungáriában.
www.metropol.hu
•sport
3 sport
A nap emberei
Regőczy Krisztina A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke a Nők a sportban oklevél elismerésben részesítette Regőczy Krisztinát, a Magyar Olimpiai Bizottság Női Bizottságának elnökét, olimpiai ezüstérmes jégtáncost, a MOB elnökségi tagját. METROPOL
2012. március 22. csütörtök
A döntőbe jutásért játszhat a Szolnok Legutóbb 1958-ban került be összeurópai sorozat négyes döntőjébe magyar férfi kosárcsapat A Besiktas lesz az ellenfél az elődöntőben MTI
Ötvennégy év szünet után jutott el újra magyar férfi kosárlabdacsapat egy összeurópai kupatorna elődöntőjébe. 1958-ban a Bp. Honvéd a szovjet ASK Riga és a bolgár Akademik Szófia
Nyolc ellenfélen jutottak túl A selejtezőből indult az Olaj KK kupamenetelése, és október óta az alábbi csapatokkal mérkőzött meg: Pyrintö Tampere (finn) Pau Lacq Orthez (francia) Artland Dragons (német) Keravnosz (ciprusi) Elan Chalon (francia) Okapi Aalstar (belga) Telekom Basket Bonn (német) BK Ventspils (lett)
mögött harmadik lett a BEK-ben, most a Szolnok került be a harmadik számú kontinentális sorozat, az EuroChallenge-sorozat négyes döntőjébe. Az Olaj KK kedd este a BK Ventspils otthonában harcolta ki a négy közé kerülést a lett együttes 82-78-as legyőzésével. A Final Fourba a magyar bajnok mellett a francia Elan Chalon, az orosz Triumf Ljuberci és a török Besiktas Milangaz került be; Pór Péter csapata a törökökkel találkozik az elődöntőben. Az április 27–29-én esedékes Final Four helyszínéről az Európai Kosárlabda Szövetség (FIBA Europe) vezetősége a hétvégén dönt Stockholmban. Úgy tudni, a Besiktas és a Ljuberci pályázik a négyes döntő lebonyolítására. Szívesen lenne házigazda a Szolnok is, de a
A szolnoki Obie Trotter dob kosárra a francia védők között a Férfi EuroChallenge Kupa 1. fordulójában
győzelmet ara10 tott és 7 vereséget szenvedett a Szolnok eddig az EuroChallenge-sorozatban. 2200 férőhelyes Tiszaligeti Sportcsarnok nem alkalmas az esemény lebonyolítására, hiszen minimum
PÓR PÉTER „MEGYÜNK TOVÁBB” A csapat vezetőedzőjével beszélgettünk.
Tusori Richárd A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli bizottsága elévülés miatt felmentette a siófoki futballistát, akinek a fegyelmi bizottság januárban függesztette fel a játékjogát, mivel gyanúsított a bundabotrányban. MTI
Amikor októberben, a kupaévad legelső meccsén 77-69re kikaptak Tamperében, mit tippelt, meddig juthatnak?
– Többéves szakmai építkezés állomása a mostani sorozat. Már tavaly is jól szerepeltünk a csoportunkban, pedig az orosz Szpartak Szankt-Petyerburggal és Nyizsnij Novgoroddal, valamint a francia Dunkerque-kel voltunk egy ágon. Erre a szezonra azt tűztük ki célul, hogy jussunk tovább
az első csoportkörből, s ezt túlteljesítettük. Melyik volt a legkeményebb erőpróba?
– Különböző stílusú csapatokkal meccseltünk, s nem feltétlenül a legnevesebb riválisokkal szemben volt a legnehezebb helytállni. A német Artland és a Final Fourba szintén bejutó francia Chalon itthoni legyőzése mindenesetre szakmailag is komoly teljesítmény. A magyar férficsapatok hoszszú éveken át hiányoztak az összeurópai kupaporondról. Érezték-e ennek hátrányát?
4000 férőhelyes arénára van szükség. Az Olaj KK szeretné a debreceni Főnix Csarnokba vinni a tornát, rendezési esélyeit azonban nem erősíti, hogy a Besiktas állítólag hajlandó lenne 200 ezer eurót fizetni, hogy házigazda lehessen. METROPOL
Interjú
– Kedden orosz, finn és szerb bíró sípolt Ventspilsben. Kicsit féltünk, hogy szoros végjáték esetén a hazai pálya előnye a lettek javára dönthet, de roppant korrekt volt a játékvezetés. Mi az Olaj kupasikerének titka?
– Már tavaly is egységes, egymásért küzdeni tudó csapatként működtünk. Ebben a szezonban viszont pluszban akadt egy vagy több olyan kosaras, aki a kritikus pillanatokban magára vállalta a vezérszerepet.
Mit remél a Final Fourtól?
– Lehet, hogy az életünkben nem lesz több alkalom, amikor egy összeurópai kupasorozat döntőjéért küzdhetünk. Megyünk tehát tovább, megpróbáljuk a Besiktast is meglepni. S. TÓTH JÁNOS
Kiadja az MTG Metro Gratis Kft. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató, Főszerkesztő: Erdei Tamás, Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422 Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba, Marketingigazgató: Csánk László, Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella, Terjesztési igazgató: Farkas István, Informatikai igazgató: Fazekas Péter, Központi tel.: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465, Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024, Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve. A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek
www.metropol.hu
•posta Mit szól hozzá?
Jelentősen nőttek a BKV bevételei idén januárban az előző év januárjához képest. Ön jeggyel vagy bérlettel utazik?
Árva Krisztina
Váradi István
23, kozmetikus, Budapest
48, műszerész, Budapest
21, egyetemista, Budapest
Havibérletet veszek. De előfordult, hogy későn vettem meg, ezért mindig van nálam egy-két jegy is, hogy ne legyen gond.
Csak tömegközlekedéssel utazom, ráadásul napi szinten. Így minden hónapban megveszem a bérletet.
Nyáron sokat biciklizem, de ilyenkor is megveszem a bérletet. Ezzel még mindig jobban járok, mint ha jegyeket vásárolnék.
Levelek Sok utas lemarad a buszról Távkapcsolatban élek a barátnőmmel, így az utazás gyakori program nálam hétvégente. Én egy Pest megyei községben lakom, ő pedig egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis faluban. A hosszú hétvégén a megszokottnál több volt az utas, de szerencsére el tudtam utazni probléma nélkül. Ez a visszaútra már nem volt igaz. Tíz perc késéssel befutott egy busz, de nem az, ami általában szokott jönni. A sofőr megállt, és szomorú arccal közölte, hogy sajnos nem szállíthat utasokat, még a szomszéd faluig sem, hiszen a szabályzat tiltja álló utasok szállítását távolsági járaton. Rengetegen voltak fent, és később
Képregény
15
2012. MÁRCIUS 22. CSÜTÖRTÖK
Ferenczy Fruzsina
az is kiderült, hogy ez már a pótlóbusz, és a menetrend szerinti járat meg sem fog itt állni. Két lehetősége akad az embernek: vagy jegyet vált egy későbbi buszra Egerbe, ott szintén jegyet vált Pestig, vagy pedig szervez magának fuvart. Nem ez az első eset, hogy valaki nem fért fel a buszra. A Volán folyamatosan változtatja a menetrendeket, de azt nem veszi figyelembe, hogy mely járatokat veszik sokan igénybe. Itt folyamatosan teli van a busz, még pótlóbuszt is küldenek utána, mégsem sűrítik a járatot, így spórolva a költségvetésen. Ennek hála, a kötelességeimet el kellett halasztanom hétfőre, mert vasárnap senki nem volt hajlandó elvinni Pestre – senki, akinek ez a munkája.
Megdöbbenve olvastam a március 6-i Metropolban az ételpazarlásról szóló cikket. Jómagam kétgyermekes családanya vagyok. A férjemnek és nekem nagyon sokat kell dolgoznunk szerény kis jövedelmünkért, mint a többi honfitársunknak is. Szegény családból származunk, a spórolást szinte az anyatejjel szívtuk magunkba. Nem panaszkodni akarok, csak az érdekelne, hogy jutottak erre a megállapításra az elemzők? Válság van, drága az élelem, a lakhatás, a bérek alacsonyak. A pazarlás luxusát nem engedhetjük meg magunknak! Olvasva a járókelők véleményét, hasonlóan gondolják ők is.
szaBó Bence, Bugyi
majer andrea, Budapest
Manapság luxus a pazarlás
A leveleket az alábbi címre küldjék:
Sudoku
Postacím: Metropol-posta Metropol 1387 Budapest Pf. 1024 Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.
Időjárás Tavaszi idő sok napsütéssel
18°
17°
Miskolc
Győr
Budapest
19° 18° Békéscsaba
21°
Pécs
19°
PÉNTEK
Anticiklon húzódik felettünk, száraz levegő tölti ki a Kárpát-
SZOMBAT
fátyolfelhők jelenhetnek meg napközben az égen. Csapadék sehol
max: 19° medencét. Hatására országszerte többnyire derült, napos idő vármin: 4° ható, csak kevés gomolyfelhő lehet az égen, illetve délnyugaton
max: 19° sem lesz. Folytatódik a kellemes, enyhe tavaszi idő. min: 5° További információk: INTERNETEN: www.met.hu