20130613_hu_budapest

Page 1

HIRDETÉS

új Horrorfilm főszereplője

osvárt andrea magyar nőt játszik 10–11. oldal

2013. június 13. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu

BUDAPEST

Diákmunka: itt a főszezon

Nyári szünet. Százezernél több diák tölti munkával a vakáció egy részét Költség. Az iskolaszövetkezeteken keresztül a legolcsóbb a diákok legális foglalkoztatása Karrier. A munkaadók később előnyben részesítik a már munkatapasztalattal rendelkező fiatalokat 18–19. oldal

Apad a Duna, de még tart a harc

„Ez az a nap, amikor először kimondhatjuk azt a mondatot, hogy győzelemre állunk” – nyilatkozta tegnap Orbán Viktor az árvízi védekezésről Győrújfaluban. A fővárosban megkezdték a takarítást, a védelmi erőket Tolnába és Baranyába csoportosították át. Most a gátak állapotára kell összpontosítani, mert az átázott töltések ilyenkor bírják legkevésbé a nyomást. / az ORFK felvétele: H. Szabó Sándor 2. oldal

Kellene egy őssejtbank

Kiszabadult a két túsz

Adócsalással vádolják

Ha a családban nincs megfelelő donor, a páciens csak nemzetközi bankokban juthat őssejthez, melyet az államnak kell megvásárolnia. 8–9. oldal

Sértetlenek a Szíriában 14 hónapja elrabolt magyarok, de még nincsenek biztonságos helyen – tudatta a Terrorelhárítási Központ. 7. oldal

Lionel Messi és apja a gyanú szerint 4 millió eurót nem fizetett be a futballista kereskedelmi jogaiból származó bevételek után. 20. oldal


1

2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

Az országot lassan elhagyja az árhullám

hírek

Átszakadt a gát tegnap a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, a víz elárasztott csaknem 200 hektárt / mti

Védekezés. Tegnap megkezdődött a dunai árhullám tetőzése a Tolna megyei Bátánál Igazságszolgáltatás

Legyen szem előtt a bíróság – A jogállamiság fontos garanciája, hogy az ítélkező bíró folyamatosan szem előtt legyen, és ehhez járul hozzá a nyilvánosság érvényesülése a bírósági határozatokkal, tárgyalásokkal kapcsolatban – jelentette ki Darák Péter (a képen), a Kúria elnöke tegnap egy szakmai konferencián Budapesten. A főbíró úgy vélekedett: ha egy nagy közérdeklődésre számot tartó ügyben gyorsan hozzáférhetővé válik az ítélet, annak hatása felér egy jogegységi határozattal. Navracsics Tibor igazságügy-miniszter kitért arra, hogy a kormány törvénymódosító indítványt nyújt be, amely szerint idén 206 millió forintot, jövőre 618 milliót, a következő öt év alatt pedig 5 milliárd forint többlettámogatást kap az igazságszolgáltatás – a bíróságok, az ügyészségek és az ezekhez kapcsolódó szakértői intézetek összesen. A fővárosban összpontosuló nagy ügyek kezelésére összességében több mint száz új álláshelyet hoznak létre. mti

Árvízi helyreállítási megbízottnak nevezte ki a kormány Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgatót – közölte a miniszterelnök tegnap. Orbán Viktor győrújfalui sajtótájékoztatóján azt is elmondta: a kabinet megkezdte a felkészülést a dunai árvíz utáni helyreállításra. Bakondi György kinevezése mellett értesítették az önkormányzatokat, hogy várják a helyreállítási igényeiket, a gátrendszer állapotának felmérése is megkezdődött, az árvíz utáni megerősítési tervek pedig szintén készülnek – sorolta. Komárom-Esztergom megyében már nincs szükség védekezésre a gátakon. A fővárosban megkezdték a takarítást, ma reggelre a Kisorosziba vezető út is szabaddá válhat. Tegnap estére 8 méter alá süllyed a Duna vízszintje

Százhalombattánál, ez a hétfői tetőzéshez képest körülbelül egyméteres apadást jelent – közölte a polgármesteri hivatal szóvivője, Nyilas Hajnalka. Több mint ötvencentis az apadás Adonynál a hétfői rekord óta, s a Fejér megyei szakasz többi településén is jelentős a vízszintcsökkenés. A Tolna megyei Bátánál ugyanakkor lapzártánk idejére várták a Duna tetőzését. Baranyába jelentős védelmi erőket csoportosítottak át.

Rekordvízállást mértek

A legnagyobb vízállások – Mohács kivételével, ahol ma várható a tetőzés – mindenhol meghaladták a korábban Védekezés

13 700

ember vesz részt az árvízi védekezésben. Csaknem tízmillió homokzsákot építettek be eddig, és 180 ezer köbméter homokot mozgattak meg. Tegnap délután 807 kilométeren folyt árvízi védekezés Magyarországon.

Felajánlások

Mostantól veszélyhelyzetben csak egyetlen szervezet fogadhat felajánlásokat.

nem vész el egyetlen forint sem”. A befolyt pénzekből kizárólag a tagszervezetek kaphatnak.

• A pénz szétosztásáról  a Balog Zoltán erőforrásminiszter által vezetett Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács dönt.

• Eddig 260 millió forint  érkezett az összefogás számlaszámára – 1171171122222222.

• Létrehozására  azért volt szükség, hogy „veszélyhelyzetben összehangolja a segítségnyújtást”, mert „így

• A 1357-es telefonvonalon hívásonként 250 forinttal lehet segíteni a rászorulóknak.

valaha mért legmagasabb szinteket – írta az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) a tegnap déli összesítésében. Az OMIT szerint annak ellenére, hogy az országot lassan elhagyja az árhullám, a vízügyi szolgálat szakembereinek a fokozott megfigyelést és a beavatkozásokhoz szükséges erőforrások helyszínen tartását ebben az időszakban is biztosítaniuk kell. Budapest árvízzel érintett részein továbbra is indokolt az utak, közterek zárva tartása, annak ellenére, hogy bizonyos helyekről a víz már visszavonult. Az OMIT felhívta a figyelmet arra, hogy a Margitszigeten a talaj teljes felázása miatt akár fakidőlésekre is számítani lehet.

Nincs járványveszély

Stabil a járványügyi helyzet az árvíz által érintett területeken, nincsenek fertőző megbetegedések halmozódására utaló jelek a Duna mentén. Ám az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerint továbbra is szükséges az általános higiénés szabályok fokozott betartása. Egyelőre fenntartják a hajózási zárlatot a Duna magyarországi felső és középső szakaszán, mert bár az apadás megindult a folyó felső szakaszán, a gátak állapota miatt feltételezhető, hogy a hajóforgalom veszélyeztetné az árvízi védekezést – közölte a Nemzeti Közlekedési Hatóság. Az osztrák szakaszon tegnap részlegesen feloldották a tilalmat.

Érkeznek a kárbejelentések

Tegnap délelőttig több mint 200 árvízi kárbejelentés érkezett a lakásbiztosítást nyújtó 16 társasághoz – mondta Gilyén

Külföldi helyzetkép

A német kormány a 2002-es árvíz után létrehozott segélyalapnál nagyobb, összesen 8 milliárd eurós újjáépítési alap létrehozását tervezi sajtóértesülések szerint. • A szövetségi kormány  4 milliárd euróval támogatná az Elbán és a Duna bajorországi szakaszán levonuló árhullám miatt keletkezett károk felszámolását, a tartományok pedig együtt további 4 milliárd eurót fizetnének be az alapba. • Észak-Csehország árvíz sújtotta vidékein továbbra is több mint 3000 háztartás van áram, és mintegy 900 gáz nélkül – jelentette be a régió önkormányzata. Az Elba mentén számos településen továbbra is sok a víz. • Valószínűleg  nem okoztak akkora pusztítást a múlt heti áradások Ausztriában, mint a 2002-es természeti csapás, noha végleges adatok még nincsenek az anyagi károkról – mondta az osztrák kancellár, Werner Faymann tegnap a bécsi parlamentben. • A magas vízállás miatt tegnap kihirdették a rendkívüli állapotot a Duna horvát szakaszán.

Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs főosztályvezetője. Az Aegon biztosító eddigi becslései szerint a legtöbb veszteség a DélDunántúlt érte. mti/metropol



2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

Felmérés

Kisajátítás

hazai 4 Szemétszállítás

Fővárosi Közgyűlés

Későn kezdik el

Több iroda kell a parlamentnek

Több helyi cég is felmondott

Új nevet kap a felügyelet

A magyarok fele szerint több mint két hónap is eltelhet a rák diagnózisának felállításától a beteg kezelésének megkezdéséig, abban viszont csak harmaduk bízik, hogy orvosi segítséggel eljuthatnak a legjobb szakorvosokhoz – derül ki a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. megbízásából készült közvélemény-kutatásból. mti

Bár jövőre jóval kevesebb képviselőt választanak, az Országgyűlésnek mégis több irodára van szüksége – ez lehet az egyik megfontolás a kisajátítási törvény módosítása mögött – olvasható a hvg. hu-n. A pontosításokat már benyújtották az illetékesek, holnap szavaz a javaslatról parlament.

Több hulladékszállító cég is felmondta szerződését a településekkel egy kormányzati kezdeményezés miatt, amelynek végső célja, hogy ne termelhessen profitot a szolgáltató – írta a Magyar Nemzet. Ezért sok helyen az önkormányzatoknak kell majd megoldaniuk a szállítást, de nem látszik még, hogy milyen fedezetből. mti

Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságra nevezik át Budapest Főváros Közterület-felügyeletét, és bővítik a szervezet feladatkörét. A rendészeti szerv magába foglalná a közterület-felügyelők mellett a természetvédelmi őröket, valamint biztosítaná az egyéb meghatározott ellenőrzési feladatok ellátását is. mti

kezelni a rákot

hvg.hu

Csökkenhet a lakossági szemétszállítás díja / katona lászló

Az Európai Bizottság kérésére ötödször is átírják az alkotmányt Kormánydöntés. Pályázatot adhat be hazánk az EUhoz az árvízi károk enyhítésére Döntött a kormány: az Európai Bizottság jelzései alapján javaslatot tesz az alkotmány módosítására, amelynek nyomán kikerülhet az alaptörA cél: gyorsabb eljárások

Az ügyáthelyezés megszűnése miatt további forrásokra van szükség a bíróságokon, hogy a kedvező folyamatok ne álljanak le – közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. • A közeljövőben számos  olyan jogszabály-módosítás várható az OBH kezdeményezése alapján, amelynek köszönhetően a bírósági eljárások gyorsabban fejeződhetnek be. HIRDETÉS

vényből a bírósági döntések miatti adókivetésnek, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő. Az Országgyűlés ősszel tárgyalja az ötödik alkotmánymódosítást. Nem veszik ki a korlátozások alól az európai parlamenti választási kampányokat, azok szabályozása hasonló marad a magyar választásokéhoz.

Segítséget kérünk az EU-tól

A kormány mérlegeli pályázat benyújtásának lehetőségét az EU szociális alapjához az árvízi károk miatt. Erre az első káreseménytől számítva tíz hét áll rendelkezésre. Fontos előfeltétele a sikeres pályázatnak a károk pontos felmérése és dokumentálása. A szociális alaphoz akkor lehet fordulni, ha az adott tagállam GDP-jének 0,6 százalékát eléri a kár, ami Magyarország estében 160 milliárd forintot tesz ki.

Központosítják a szúnyogirtást

Alkotmánybírósági döntés

Alaptörvény-ellenesek a bíróságokra vonatkozó törvények egyes rendelkezései, és bizonyos feltételekkel hivatkozhatók az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi határozatai az Ab döntése szerint – közölte a testület tegnap. • Az Ab megsemmisítette  a bíróságokra vonatkozó törvények azon rendelkezéseit, amelyek az alaptörvény felhatalmazásán túlterjeszkedve sarkalatossá minősí-

A magánszemélyeket és a vállalkozókat azért kérték káruk bejelentésére, mert az uniós számításnál azok is beletarHIRDETÉS

tettek a bírósági szervezet átalakításával kapcsolatos átmeneti kérdéseket. • Az Ab mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet állapított meg az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria elnökeinek a bírói álláshelyre kiírt pályázatok eredménytelenné nyilvánításával kapcsolatos jogköre kapcsán, mert a pályázati eljárás nem felel meg a jogbiztonság követelményének.

toznak a teljes kárösszegbe. Ők azonban a biztosítójuknak is jelezzék kárigényüket – emelte ki a szóvivő.

Megerősítette azt is, hogy a szúnyogirtási teendőket a jövőben központilag, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság irányítása alatt oldják meg. Közölte: a dunai árvíz is bebizonyította, hogy a mobil gát egy megkerülhetetlen, hasznos berendezés.

Online pénztárgépek csak ősztől

Két hónappal, szeptember 1-jéig meghosszabbítja a pénztárgépek Nemzeti Adóés Vámhivatalhoz való online bekötésének határidejét a kormány – közölte Giró-Szász András. A határidő kitolását Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter javasolta a napokban a kormánynak. mti


budapest 5

Tarlós: idén megnyílhat a CET és a Rác fürdő Közgyűlés. Döntöttek a taxirendelet módosításáról, Budapesten 3,2 milliárdos az árvízkár Budapesten megszűnt a tényleges veszély az árvíz levonultával, a közlekedési helyzet is lassan normalizálódik – jelentette be tegnap Tarlós István. A főpolgármester hozzátette: az alsó rakpartokon várhatóan jövő héttől lehet újra közlekedni. – A közterület-fenntartó megkezdte az árvíz utáni takarítást: a felső rakparton, a Mozaik utcában és a Pók utcai lakótelepen takarítottak tegnap, valamint megkezdték a homokzsákok összeszedését. Megtörtént a kárfelmérés, a Fővárosi Önkormányzat intézményeit érintően 3,2 milliárd forintos a kár. Budapest a vis maior alapból igényel támogatást a helyreállításokhoz – tudatta a főpolgármester. Tarlós István felhívta a figyelmet, hogy árvíz után gyakoribbak lehetnek a csőtörések, mert a vízcsövek ágya-

A CET-nek ezentúl Bálna lesz a neve / katona lászló

zatában a vízszintváltozás miatt terhelésátrendeződés történt. A Margitszigeten a talajból szivárgott fel a víz, száraz

időben 2-3 hét alatt szárad ki a sziget, de ez egy hónapig is eltarthat. A szigeti beruházások – a szökőkút, a szabadtéri színpad, a víztorony és a

A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül.

rózsakert – nem szenvedtek kárt, az egyedülálló módon felújított és kibővített szökőkutat várhatóan július 1-jén adják át. A római-parti védműről szólva a főpolgármester elmondta, a mobil gátat „meg kell, és meg fogjuk építeni”. Közölte: az ügyben elkészült

a Magyar Tudományos Akadémia szakvéleménye, amelyet hamarosan ismertetnek. – Annyit már elárulhatok, az nem gyengít minket – jegyezte meg. Nyomatékosította: ezentúl civileknek csak az ott élő civilek többségét fogják tekinteni, és nem a katasztrófaturistákat. A Fővárosi Közgyűlés tegnapi döntéseit ismertetve Tarlós István közölte: módosult a taxirendelet, azt az előírást, miszerint legfeljebb 10 éves autókkal lehet taxizni, csak 2015. július 1-jén léptetik hatályba. Kiemelte: a Siemens és az Alstom után meg tudtak állapodni a Swietelskyvel is a 4-es metró építésével összefüggésben, a megegyezést a közgyűlés is jóváhagyta. A főváros megegyezett a CET különböző hiányosságairól is a résztvevőkkel (a közgyűlés döntése alapján a volt Közraktárak épületegyüttesének Bálna lesz a neve), és megállapodás született a Rác fürdő kapcsán is az érintettekkel. – Ennek köszönhetően még idén megnyithatják a CET-et és a Rác fürdőt, jövő tavaszra pedig elkészülhet a 4-es metró – jegyezte meg Tarlós István. HIRDETÉS


2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

Vélemény

Vass Virág

gazdaság 6

Autóipar. El is kezdődött az Audi sorozatgyártása a győri gyáravató után

Tűnődés, hangosan Az történt, ami ritkán szokott a Liszt Ferenc téren, kora nyárestéken. Elcsendesedtek az asztalok. Voltak persze kivételek. Hárman. Be nem állt a szájuk, így aztán hirtelen óriási lett a hallgatóságuk. Mentségükre szolgáljon, hogy nem láthattak rá a térre, mert térdmagasságban ültek. Három bébi jártatta a száját a pesti éjszakában. A bulizó bébikhez kirúgunk a hámból kismamák tartoztak, minden gyerekkocsi végén egy. Nehezen törtek utat az asztalok között, de átverekedték magukat a full extrás járgányokkal, kocsitáskával, napernyővel, tiszta pelussal, popsikendővel, miegyébbel. Cézársalátát és gyümölcsös koktélt rendeltek. Nem tudni, hogy hosszú hónapok után ez volt az első kimenőjük, vagy megszokták a babakocsis kiruccanást, netán törzsvendégek. Tuti bébiszitterek, kockáztatta meg társaságunk egyik férfi tagja, mire a másik azonnal kontrázott: milyen felelőtlenek! Csóválták a fejüket. Mi, nők valahogy nem tartottuk annyira hajmeresztőnek az ötletet, hogy maguk a kismamák kiszökjenek a térre, mint hamupipőkék a bálba, egyetlen estére. Hogy hol vannak az apukák, a nagymamák, a bébicsőszök, ez most valahogy mind nem volt érdekes. Nem tudnám megmondani, miért, de nagyon meggyőzőnek tűnt a jelenlétük a pesti éjszakában, magától értetődőnek. A hangzavarba beolvadt a babagőgicsélés. Talán előre foglaltattak a kismamák helyet? Hat fő részére… mondhatták a telefonba, a pincérek meg szívhatták a fogukat, amikor kiderült, hogy a hatfős társaság fele cumisüvegből iszik, és bébiételt kér hagymaleves helyett. – Nekem is kell egy – Mai harmincasok jelentette a barátnőm. Megkérdeztem, miből. Fe„Az ő szüleik életében jéből intett a babakocsik felé, a hetvenes, nyolcvanas hogy gyerekből. Harminchét éves, de ezt még soha nem években még nem mondta. Fontolgattam, mit vetődött fel komoly jelent az, hogy éppen a pesti éjszakában szólal meg az alternatívaként, hogy anyai ösztöne. A legendás nem alapítanak csalánői megérzést, amelynek elég dot huszonévesként.” jó a renoméja úgy kétezer éve, ma könnyedén megvezetheti például egy újsághír. Egy reklámszlogen. Egy leépítési pletyka. Egy előléptetés. Egy ösztöndíj. Egy anyós. Egy e-mail. Egy megválaszolatlan e-mail. Egy lakáshitel. Egy fizetésemelés. Egy konzervatív politikus. Egy liberális politikus. Egy aggasztó szociológiai elemzés. Egy nőgyógyász. Egy pszichológus. Egy könyv a női megérzésről. Egy szerelem. Egy szakítás. Egy barát esküvője. Egy barát válása. Egy férfi. És egy nő, aki fülel, mérlegel, dönt, egyeztet, elbizonytalanodik, dühöng, hogy ennyit gondolkodik, amikor a női megérzésnek vinnie kellene az ügyet, helyette is. Az első nemzedék, amely valóban döntési helyzetbe került, lassan maga is szülő korba kerülő lányokkal büszkélkedhet. Az ő szüleik életében a hetvenes, nyolcvanas években még nem vetődött fel komoly alternatívaként, hogy nem alapítanak családot huszonévesként. Az elmúlt tizenöt évben Magyarországon viszont tízezrek gondolták így. Hogy ez jó vagy rossz, minden sorsban másképpen csapódik le, olyan ez, mint azon rágódni, mi a jobb, városon élni, vagy vidéken, almát venni, vagy körtét. Hogy jó babákat látni a Liszt Ferenc téren és az ország minden zegében-zugában, abban, gondolom, sokan egyetértünk. Mi mást tehetnénk? Együtt örülünk azokkal, akik egy fülledt nyári éjszakán tudatják velünk, nem némult el a női megérzés.

Tőzsde

BUX: 19 542,72 (–46,83)

Mol 17 000

Richter 35 595

OTP 4940

Telekom 357

ÁRFOLYAMOK USD EUR CHF 222,06 295,75 240,97 Közlekedés

A most átadott gyár alapkövét 2011-ben tették le / mti

Megkezdődött a sorozatgyártás az Audi új, 900 millió eurós fejlesztéssel létrehozott győri járműgyárában. Itt szerelik majd össze az Audi új A3-s szedánját. Az új beruházás révén az eddigi 9557 mellett hosszabb távon újabb Reptéri fejlesztés

• Kétmilliárd forintból bővítik és fejlesztik Pér – alapvetően az Audi-gyárat kiszolgáló – repülőterét, így ott Airbus–320-as és Boeing–737 kategóriájú gépek is leszállhatnak.

Választás

180

lehetséges helyszín közül választotta ki a kilencvenes évek elején a kisalföldi megyeszékhelyet az Audi.

2100 munkahely jön létre, a beszállítók révén pedig az Audi további 15 ezer embernek ad munkát. Korábbi közlés szerint a társaság ezzel évi 125 ezerre növelheti – tavaly 33 és fél ezres – járműkibocsátását. mti

HIRDETÉS

Nem időszerű a rendszámcsere Egy ellenzéki felvetésre válaszolva Németh Lászlóné elmondta, hogy jelenleg nem időszerű a közúti járművek rendszámait területi rendszámokra cserélni. A fejlesztési miniszter szerint a rendszámcsere az e-útdíjrendszer tekintetében is további eljárásokat és indokolatlan költségeket eredményezne az üzemben tartók számára. mti HIRDETÉS

2013. JÚNIUS 12-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre) VÉTEL ELADÁS

EUR USD CHF GBP HRK

295 221,50 236 342 38,00

297,79 223,99 244,50 353,90 40,99


külföld 7

A tüntetők vezére nem tárgyal a kormányfővel Törökország. Tegnapra virradó éjszaka is voltak összecsapások Isztambulban Nem csitultak a kormányellenes tüntetések a Taksim téren szerdára virradó éjszaka sem. A rendőrök kedden kiűzték a demonstrálókat a térről, de később újra összecsapások alakultak ki, amelyek hajnalig tartottak. Tegnap Eyüp Muhcu, a tiltakozók egyik vezére azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy az éjszakai összecsapások miatt nem vesz részt a szerdára kitűzött megbeszélésen Recep Tayyip Erdogan kormányfővel. – Akik elmennek, azok a rendszer barátai – mondta Muhcu. Hozzátette: hozzá hasonlóan döntött a protestálók vezetőinek nagy része is. Eyüp Muhcu arról is beszélt, hogy eleve nem mindenkit hívtak meg a tárgyalásokra. A kormány azokkal a környezetvédőkkel tárgyalna,

Szíria. Tizennégy hónap után kiszabadultak az elrabolt magyarok A Terrorelhárítási Központ „több mint egyéves, megfeszített munkája sikerrel járt, így a 2012 áprilisában elrabolt két magyar állampolgár kiszabadult” – tudatta a TEK tegnapi közleménye. „A túszok sértetlenek, a körülményekhez képest jó fizikai és mentális állapotban vannak”, és a TEK védelme alatt állnak. Ugyanakkor a tegnapi napon még nem voltak biztonságos helyen – jelezte a TEK Társadalmi Kapcsolatok osztálya. mti Lengyelország

Tegnap napközben nagyrészt nyugalom volt a Gezi parkban / mti Áldozatok

4

halálos áldozata volt eddig az összecsapásoknak, egyikük rendőr. A Török Emberjogi Alapítvány szerint 5000 tüntető, a hatóságok szerint 600 rendőr sérült meg.

akiknek a célja a Gezi parkba tervezett bevásárlóközpont felépítésének megakadályozása. Az eredetileg az építkezés elleni demonstrációként induló tiltakozás azóta kormányellenes tüntetéssé vált. A kormányfő tegnap egy főként művészekből, oktatókból és építészekből álló küldöttséget fogadott. metropol

Háttér

Tavaly április 27-én éjszaka hurcolták el ismeretlen fegyveresek a két, magyar állampolgárságú férfit Deir ez-Zór városból. • 2012. április 30-án a Külügyminisztériumban válságstáb ült össze. Május 1-jén megérkezett a TEK egysége a közel-keleti térségbe, majd 3-án Szíriába.

Golán-fennsík

Felgyújtotta magát egy férfi

Kivonulnak az osztrákok

Felgyújtotta magát tegnap egy férfi Varsóban a lengyel miniszterelnöki hivatal épülete előtt. Az 56 éves férfit harmadfokú égési sérülésekkel szállították kórházba. Indítéka egyelőre nem ismert.

Ausztria megkezdte békefenntartói kivonását a Golán-fenn­síkról: az első húszfős egység tegnap áthaladt a Kuneitra városnál lévő ellenőrző ponton, és belépett az izraeli megszállás alatt lévő területre.

mti

mti HIRDETÉS


2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

riport 8

Nem becsüljük a Egyelőre biológiai hulladék

Egészségügy. Szakértők és civilek is hangsúlyozzák egy közösségi őssejtbank létrehozásának fontosságát

Úgy becsülik, hogy nagyjából minden egymilliomodik esetben van reális esély arra, hogy a saját, születés után levett vér terápiás céllal alkalmazható. – Más lenne a helyzet egy közösségi bankkal, illetve, ha a magánbankokban tárolt, de fel nem használt mintákat közösségi keretek között is elérhetővé tennék – magyarázta Uher Ferenc. A szakértő szerint, ha Magyarországon rendelkezésre állna 20-30 ezer minta, minden magyar beteg számára lehetne donort találni. Kriván Gergely azt tapasztalta, sokan lennének, akik felajánlanák gyermekük köldökzsinórvérét, mert tudják, hogy saját részre nincs sok értelme eltetetni. – Rendszeresen felteszik nekem azt a kérdést, hová fordulhatnak ebben az ügyben. A válaszom az, hogy sajnos sehová. Ezek a minták ma biológiai hulladéknak számítanak, pedig akár életeket menthetnének. A főorvos és kollégái az elmúlt években negyven gyermeket transzplantáltak köldökvéri őssejtkészítményekkel, ezek közül három esetben a kis beteg testvére volt a donor, a többieknek külföldről vásároltak mintát.

Nincs közösségi őssejtbank Magyarországon, pedig a létrehozásához szinte minden rendelkezésre áll: megvan a szakértelem, a tapasztalat a transzplantáció területén és élnek a szükséges nemzetközi kapcsolatok is. Az elhatározás – és ezzel együtt a pénz – azonban egyelőre hiányzik. Emiatt a magyar páciensek, ha a családjukban nem találnak nekik megfelelő donort, egyelőre kizárólag nemzetközi bankokból juthatnak őssejtekhez, a beültetendő graftokat a magyar állam vásárolja meg számukra. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár közlése szerint ebben az évben egy-egy minta ára körülbelül 14 500 euró. Ezt az összeget akkor állja az OEP, ha a graftot magyarországi csontvelő-transzplantációhoz használják fel.

Életmentő minták

Léteznek ugyan Magyarországon magán-köldökzsinórvérbankok, ezek azonban csak a hozzájuk forduló szülők gyermekeinek mintáit tárolják, saját felhasználásra. Uher Ferenc őssejtbiológus szerint ezzel a gyakorlattal két probléma van. Az egyik, hogy a köldökzsinórból vett vér csak egy gyermek számára tartalmaz elég őssejtet. A másik pedig, hogy jelenleg bevett őssejtterápiának kizárólag a vérképzőszervi betegségek gyógyítása számít, márpedig – legalábbis gyermekkorban – ezek a betegségek általában Erkölcsileg is fontos

„A társadalom, a nemzet számára nagyon fontos lenne, hogy legyen őssejtbankja. Ez nemcsak szakmai vagy anyagi, hanem erkölcsi kérdés is.” Kriván Gergely a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa

Gyerekeken segítenek

A köldökzsinórból vett vér őssejtjei egy gyermeknek elegendőek

öröklöttek, így a születéskor levett sejtekkel semmiképpen sem gyógyíthatók. Kriván Gergely, a Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának osztályvezető főorvosa ezzel kapcsolatban a Metropolnak úgy fogalmazott: – Ettől függetlenül is jobban járunk, ha mástól ka-

/ képek: mti

punk sejteket, hiszen azok a betegség genetikai hátterét nem hordozzák. A betegséget a donorsejtek támadása küzdi le, az a tartós, folyamatos, éveken át tartó immunológiai hatás, amely a saját sejtekkel nem valósítható meg. A főorvos saját gyermeke köldökvérét sem tároltatta el. – Ennek nincs szakmai indoka – jegyezte meg.

Ahol van remény

• Uher Ferenc szerint  Magyarországon nem áll rosszul az őssejtkutatás – jelenleg is számos labor foglalkozik kifejezetten ezzel a területtel, közülük egy emberi embrionális őssejteket is vizsgál. • Három olyan terület van  a szakértő szerint, ahol az

őssejtkutatások eredményei a jövőben bevett klinikai terápiák alapját szolgáltathatják. Ilyen a csont- és porckárosodások és a cukorbetegség kezelése, valamint a rekonstrukciós sebészeti beavatkozások, amikor nagy mennyiségű csontot vagy lágy szövetet kell pótolni.

35-40

gyerek esik át évente őssejt-transzplantáción a Szent László Kórházban, családon belül csak 10 százalékuknak találnak donort. HIRDETÉS

Mi az őssejt?

Az őssejtek korlátlan számú osztódásra, önmegújulásra képes, nem specializálódott sejtek, amelyek képesek a szervezet speciális funkciót ellátó testi sejtjeivé differenciálódni. • Két fő formájuk  az embrionális és a szöveti őssejt – előbbi a szedercsíra sejtjeiből nyerhető, utóbbi megtalálható a köldökzsinórvérben, valamint az ideg- és izomszövetben. • Terápiás célra egyelőre csak a vérképző őssejteket használják, a klinikai gyakorlatban három forrásból nyerik ki őket: a csontvelőből, a keringő vérből és a köldökzsinórvérből. • Az őssejtátültetés közel 40 éve alkalmazott gyógyító eljárás egyes rosszindulatú daganatos betegségek, veleszületett és szerzett csontvelőelégtelenségek, öröklött immunhiányos állapotok és egyes anyagcsere-betegségek kezelésében.

Nincsenek csodaklinikák

A szakértők szerint az őssejtterápiákkal kapcsolatban rengeteg fals információ és félreértés van a köztudatban, amelyeket fel kellene számolni. Mint mondják, az emberek gyakran nem tudnak különbséget tenni az évtizedek óta alkalmazott gyakorlat – a vérképzőrendszer „újratelepítése”, összefoglaló nevén a csontvelő-transzplantáció – és egyéb betegségek gyógyítását ígérő, nem tisztázott eredetű és menetű, pén-


riport 9

az őssejteket A minisztérium válasza

Megkérdeztük az illetékes kormányzati szervet, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkárságát arról, tervben van-e közösségi őssejtbank felállítása, működtetése Magyarországon. • Konkrét választ  nem kaptunk, az azonban kiderült, hogy az államtitkárság

Donorság

20-30 ezer minta kellene Magyarországon a betegek biztos ellátásához

zért kínált terápiák között. Gyakran hallani olyan külföldi kórházakról, ahol az őssejtbeültetések után jelentős javulást ígérnek kétségbeesett szülőknek. Többek kö-

zött olyanoknak, akik sérült idegrendszerű gyermekük gyógyulását szeretnék elősegíteni. Uher Ferenc szerint ezeknek nem szabad hinni. Már csak azért sem, mert a

nem felügyelt terápiák rövid és hosszú távon is súlyos egészségkárosodást okozhatnak. – Ez abszolút humbug. Vannak ugyan olyan, ellen-

„Jobban járunk, ha mástól kapunk sejteket, hiszen azok a betegség genetikai hátterét nem hordozzák.” Kriván Gergely

őrzött klinikai kipróbálások, amelyek a központi idegrendszer hálózatainak hely-

„évek óta elkötelezett a jogszerű, biztonságos, átlátható, nyomon követhető transzplantációs, donációs tevékenység megteremtésében. Kiemelt fontossággal kezeli nemcsak a szervátültetés, hanem az őssejtátültetés kérdését is. Ennek része a közösségi köldökzsinórvér-bank megteremtésének a lehetősége”.

reállítására irányulnak, ezek azonban annyira korai fázisban vannak, hogy a kutatók még nem is nézik a pozitív hatásokat. Nem az a cél, hogy gyógyítsanak velük, ezek biztonsági vizsgálatok annak megállapítására, hogy kárt nem tesznek-e az őssejtek bevitelével – fűzte hozzá az őssejtbiológus.

Horn andrea

www.metropol.hu HIRDETÉS


2 kultúr

2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

osvárt andrea Az Utórengéssel a színésznő a horror műfajában mutatkozik be a közönségnek. Nicolás López új filmjében magyar lányt játszhatott.

A casting üzleti döntés is Egy chilei vakáció nem egészen úgy sikerül, ahogyan azt Monica (Osvárt Andrea) tervezte. Miután egy háromfős, amerikai és chilei férfiakból álló társasághoz csapódnak húgával, földrengés rázza meg az országot, nekik pedig csak a menekülés marad. A színésznővel Budapesten beszélgettünk. A film valós események alapján készült. Hogyan lesz földrengésből horrorfilm? – Nicolás López és Eli Roth már majdnem tíz éve ismerik egymást. Megbeszélték, hogy ha egyszer Nicolás angol nyelvű filmet akar forgatni, azon együtt fognak dolgozni. Amikor az említett katasztróÚjdonság

Színház

Vígszínház: pályázatot írnak ki A Vígszínház ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés. Eszenyi Enikő igazgató megbízása 2014. január 31-én jár le, így a törvény szerint kötelező kiírni a pályázatot. Eszenyi Enikő a Vígszínház hétfői évadzáró társulati ülésén elmondta, hogy jelenlegi munkatársaival együtt újra pályázni fog a színház vezetésére. A közgyűlés arról is döntött, hogy a Vígszínház részére július 5-i határidővel – a III. negyedévi támogatás átutalásával egyidejűleg – 120 millió forint egyszeri, rendkívüli támogatási előleget ad úgy, hogy az október 5-ig esedékes támogatási összegből az előleget levonja. Az előre hozott támogatásra azért van szüksége a színháznak, mert az idei év folyamán több olyan tényező merül fel gazdálkodásában, amely ideiglenes likviditási problémát okoz a III–IV. negyedévben. MTI

Kultúr 10

„Érdekes színfolt volt ez az akció jellegű, populárisabb műfaj.” Osvárt Andrea

fa bekövetkezett, őt horrorfilm forgatására inspirálta, és mivel pont Chilében történt ez, ahol az ő rendező barátja él, úgy döntöttek, együtt fogják megírni a forgatókönyvet és elkészíteni a filmet. Ön hol került a képbe? – Az utolsó pillanatban. December végén küldött az ügynököm e-mailt egy meghallgatásról, beküldtem az anyagot, három nap múlva pedig megtudtam, hogy január elején utazom Chilébe, megkaptam a női főszerepet egy rövid, Skype-on folytatott casting után. Nagyon gyorsan jött az egész. Nagy szerencse, hogy egy kis országot képviselhetek olyan piacok mellett, mint az amerikai, az orosz vagy a spanyol ajkú. A szereplőválogatások sokszor nem művészi, hanem üzleti döntések, ezért nem tud magyar színész labdába sem rúgni. Nem tud annyit hozni, amennyit egy nagyobb piacról származó színész.

Napforduló. Zenészek és írók Szent Iván éjszakáján a New York Kávéházban Egyedi művészeti program várja a különlegességeket kedvelőket a New York Művész Páholyban június 24-én, Szent Iván éjszakáján 19 órától. A szezon utolsó estjén a kortárs irodalmi élet két kiemelkedő szerzője: Spiró György és Závada Pál írók érkeznek a New York Kávéházba, s mellettük egy zenészcsalád két tagja, Dés László és fia, Dés András lesznek a vendégek. Spiró György és Závada Pál nem elefántcsonttoronyban, bezárkózva élnek-alkotnak, hanem műveiken keresztül kérdéseket és problémákat vetnek fel, megmutatnak és mesélnek, s erre válaszokat is várnak. – Élők és holtak közt a társalgást nem lehet megakadályozni, erre való az irodalom

Dés László a szaxofonjával felel majd az írók műveire / mti

– állítja Spiró. A nyári napforduló ünnepén az írók felolvasnak majd, a szövegeikre Dés László és fia zenével válaszol. metropol

Hogy eshetett akkor önre a választás? – Már minden készen állt, nem bukott vagy állt azon a dolog, hogy az utolsó szerepre kit kérnek fel. A rendező dönthetett, így a meghallgatás utolsó köre után azt mondta, hogy én voltam a legjobb, engem választanak. A magyar vonatkozású poénokat ön vitte a filmbe? – A stábbal való ismerkedés közben sok mindent meséltem Magyarországról. Nagyon sokat beszéltem híres magyarokról, megkérdeztem őket, hogy nem ismerik-e Sorost, Cukor Györgyöt és a többi HIRDETÉS

ismert magyart. Egy idő után már azon poénkodtak, hogy én vagyok Magyarország második legismertebb színésznője, az első pedig Cicciolina. Ezekből a poénokból alakult ki végül egy jelenet. Hogyan zajlott a chilei forgatás?


Kultúr 11 katona lászló

Könyvajánló

Névjegye

Osvárt Andrea • 1979-ben  született Budapesten. • Tizenévesen modelltanfolyamot végzett. • A Look of the Year versenyen 1996ban második lett, sok divatfotózáson vett részt, valamint reklámfilmekben is szerepelt. • Olasz és nemzetközi produkciókban vállalt szerepeket az utóbbi években, mióta Rómába költözött.

Hol él? – Los Angeles és Róma között ingázok, rengeteget utazom. Mostanában többet járok haza, mint régen. Legutóbb Bolzanóban forgattam egy magyar vonatkozású filmet.

– Hét hetet töltöttünk kinn, éjszaka forgattunk, hetente hat napot. Elég megterhelő volt fizikailag este héttől reggel hétig forgatni, nappal aludni. A napot nem láttam hetekig. Voltak olyan helyszínek, ahol még ott voltak a repedések a földrengés után, a temetőben félelmetes volt

repedt sírkövek közt ugrálni éjszaka. A legnagyobb kihívás az volt, hogy állandóan futni, menekülni, sírni, kiabálni, félni, verekedni kellett. Milyen hangulatban zajlik egy ilyen forgatás? – Nem volt nehéz átélni a filmben ábrázolt hangulatot,

részben a mechanikus trükköknek köszönhetően. A mennyezet tényleg leszakadt, csak megállt fölöttünk valamivel, valódi betondarabok zuhantak le. Mozgatták alattunk a földet, estek le a lámpák, nem volt nehéz beleélnünk magunkat a jelenetbe.

Mi volt az a film? – Az Anita B. című, magyar regény alapján készült film. Bruck Edit könyvét egy olasz rendező filmesíti meg: a csodaszép történet egy, a második világháború után kivándorolt magyar családról szól. Angol nyelven forgatjuk.

krezinger szonja

www.metropol.hu

Akvárium Tóth Krisztina Magvető Kiadó A szeretethiány regénye ez, Tóth Krisztina könyvének szereplői mind szomjazzák a szeretetet, mert ebből jut nekik a legkevesebb. Éldegélnek, különösebb cél és vágyak nélkül, mint oly sokan a világon. A középpontban egy nevelőszülőknél felnövő kislányt látunk, akinek története (és voltaképp egy „család” története) tárul elénk az 1950-es évektől az 1990-es évekig. De nem igazi családregény ez, annál bonyolultabb, sok finom szálból van összerakva, Tóth Krisztina nagyon éles szemű megfigyelő, aki nyomasztó képet fest erről a korról. HIRDETÉS


2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

Kultúr 12 Fotók: Kálló Péter

Ízelítő a programból

3D-s nyomtatás, testközelből Technológia. Vasárnapig tart a háromdimenziós nyomtatást bemutató rendezvénysorozat a Design Terminálban Elképzelni és elérni jelenleg nehéz, legfeljebb internetes videók segítségével ismerkedhettünk meg vele – eddig. Az egyik legizgalmasabb új technológia, a 3D-s nyomtatás mutatkozik be egy, a hét végéig tartó eseménysorozaton a Design Terminálban, a 2B 3D – Budapest 3D Printing Daysen. A szakmai közönség mellett minden érdeklődőhöz is szól a rendezvény. A 3D-s nyomtatás technológiája kézzelfogható (kézbe

Ár

300 ezer forint körüli összegért lehet ma 3D-s nyomtatóhoz jutni.

vehető) használati tárgyak létrehozására alkalmas. A folyamat során a megtervezett tárgyat a nyomtató fokozatosan, rétegenként építi fel, így bármilyen forma, geometriai test elkészíthető ez-

zel az eszközzel. Egyre több területre tört be az innovatív technológia: a formatervezés, a hadügy, a művészet és az orvostudomány egyaránt kísérletezik a térbeli tárgya-

Megújuló Színházi Szemle PROMÓCIÓ

Színház. Hét vidéki társulat legjobb szórakoztató előadásai a programban

A Városmajori Szabadtéri Színpad június 15-i nyitó előadásával kezdetét veszi a Színházi Szemle a Városmajorban, amelyet megújult formában rendeznek meg. Hét vidéki színház legjobb nyolc szórakoztató előadása alkotja a programot, melyet a szervezők az elmúlt évad friss bemutatóiból válogattak. Zömében magyar írók ismert darabjait mutatják be, mint például Molnár Ferenc népszerű, Játék a kastélyban című vígjátéka vagy Szigligeti Edétől a Liliomfi, de olyan, ritkábban színpadra állított különlegességekkel is talál-

Program, résztvevők: szabadter.hu

Heltai Jenőtől A Tündérlaki lányok is szerepel a programban

kozhatnak a nézők, mint a Csalódások vagy A Tündérlaki lányok Kisfaludy Károly, illetve Heltai Jenő tollából. A kortárs műveket angol szerzők sikerdarabjai képviselik: Peter Schaffer Black Comedyje „a leghumorosabb egyfelvonásos, amit valaha angolul írtak”, Ray Cooney-tól ezúttal a Család ellen nincs orvosság című bohózatra esett az alkotók választása. Egy filmadaptáció is érkezik a Városmajorba, a Cigánytábor az égbe megy című zenés ballada. Az előadásokat szakmai zsűri kíséri figyelemmel, a szemle végén a legjobb előadás, a legjobb férfi és a legjobb női szereplő kategóriájában osztanak ki díjat. metropol

kat készítő nyomtató lehetőségeivel. A legutóbbi hírek már 3D-s nyomtatóval készült fegyverről szóltak. Az érdeklődők a rendezvényen részt vehetnek interaktív bemutatókon, ahol ki lehet próbálni a 3D-s tervezést és nyomtatást, és megtekinthetnek egy kiállítást is, amely bemutatja, mi mindennek a létrehozására képesek ezek az eszközök. Az előadások és találkozók során szakemberek vitatják meg a technológia jövőjét és későbbi felhasználási lehetőségeit. metropol HIRDETÉS

A rendezvény kedd este kezdődött, vasárnapig még válogathatunk az eseményekből. • A kiállítás és az interaktív bemutató  mindennap délután háromtól este nyolcig várja az érdeklődőket. • Kreatív  – a mai nap a kreativitásé, élő közvetítéssel a TEDGlobalról, Edinburgh-ből. Négytől parametrikus dizájn workshop, hattól előadás a 3D-s modellezésról. • Üzlet  – négytől prototípus-workshop, hattól a szerzői jogi kérdéseket firtató beszélgetés alkotja a programot. • Ipar  – Leonar3Do és 3D-s nyomtatás workshopok indulnak párhuzamosan négytől, hattól a gyors prototípusgyártás kérdéseit vitatják meg. • Kreatív  – este hattól tervezői meetupot tartanak a szervezők.



+ PLUSZ

2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

trend 14

Újranyílt a Hotel Nemzeti Kultúra. Fiatal művészek felkarolását is célul tűzték ki A tavaly decemberi nyitás után a közelmúltban tartották a budapesti Hotel Nemzeti ünnepélyes megnyitóját. A 117 éves múltra visszatekintő patinás szálloda az építészeti örökség megtartása mellett teljes körű felújításon esett

át, és az Accor csoport felső kategóriás MGallery láncának első magyar tagjává vált. Az újbóli nyitást követően a szálloda ismét aktív szerepet kíván betölteni Budapest kulturális és művészeti életében. E szellemiség megjelenik a szálloda arculatában, belsőépítészetében is, és ennek jegyében szervezik például a közösségi terekben az időszakos magyar modern művészeti kiállításokat is. Megalapították továbbá (többek között

Béres Ilona, Földessy Margit, Bodrogi Gyula és Frenák Pál részvételével) a Nemzeti Művész Klubot, hogy életre keltsék a múlt században oly élénk kulturális miliőt. Az ünnepélyes nyitórendezvényen pedig a meghívottak Tóth Bori divattervező új, Maison Marquise névre keresztelt márkájának Maison Noir kollekcióját láthatták, Fábián Juli és a Zoohacker formáció élő koncertje közben. Metropol

Történelmi múlt

• 1896-ban nyitotta meg  Rémi szálló néven Rémi Róbert, a neves pesti vendéglősdinasztia tagja. Az eklektikus stílusú hotelt Schannen Ernő tervezte. • A Rémi család 1929-ben  eladta a szállodát, amely ekkor kapta új nevét a kö­ zeli Nemzeti Színház után. • A Hotel Nemzetinek már a nyitás évében számos előkelő vendége volt: itt szállt meg a svéd király­nő, a belga herceg a fele­ ségével, Ward Klárával, és lakott itt Rigó Jancsi, Jászai Mari, Bajor Gizi és a legendás színésznő, Blaha Lujza, akinek emlé­ két egy bronzszobor őrzi. • A 2012-ben megnyílt  luxusszálloda 80 szobája egyaránt magán viseli a klasszikus és a modern stílusjegyeket.

Zene

Palvin Barbara is átad egy díjat Holnap este rendezik meg a VIVA Comet díjátadót a Papp László Budapest Sportarénában: a 13. alkalommal megtartott show a szervezők ígérete szerint minden eddiginél látványosabb lesz. A díjátadók közt olyan neveket találunk, mint a filmpremierje miatt hazánkban tartózkodó Osvárt Andrea, valamint a nemzetközileg is elismert modell, Palvin Barbara (képünkön). metropol

The Last of Us

2033-ban járunk, az USA-ban, egy posztapokaliptikus világban, totálisan lerombolt amerikai nagyvárosokban, ahol az emberiség a létért küzd egymással, illetve a bestiális, vérszomjas „fertőzöttekkel”. Döbbenetes, a PS3 határait feszegető látványvilág, magával ragadó történet és elképesztően realisztikus, brutális harc a túlélésért: ez a receptje a kizárólag Sony PlayStation 3-ra megjelent The Last of Us-nak.

Joelnek, a kiégett, cinikus zsoldosnak és a naiv, de mégis céltudatos Ellie-nek, és melléjük szegődött társaiknak hosszú útjuk során állandóan a puszta létért kell küzdeniük a borzalmasan deformált fertőzöttekkel, az önkényuralmi katonai osztagokkal és a fosztogató, vérengző, emberevő rablóbandákkal. Itt ember embernek, mutánsnak farkasa. A mutánsok őrjöngve rontanak nekünk, az emberi ellenfelek viszont bekerítenek, megkerülnek, vagy menekülnek, ha

puskát látnak a kezünkben: ennyire profi mesterséges intelligenciát sem láttam még! Ezer szerencse, hogy arzenálunkat fokozatosan bővíthetjük és fejleszthetjük, csakúgy, mint Joel különféle képességeit. A The Last of Us mindent felülír, amit eddig játékélmény vagy történetvezetés terén átéltem, de a rendkívül addiktív, precízen kidolgozott többjátékos rész is ott van a szeren, a grafikáról pedig szinte el sem hiszed, hogy nem

PROMÓCIÓ

Az emberiség írmagjai

egy méregdrága PC-n, hanem PS3-on nézed. Igazi interaktív

K

JSÁTÉ ARO

moziról beszélünk, a szó legnemesebb értelmében. Ha te is részese leszel a PS3 akciókalandjának, rá fogsz jönni, hogy ez a te posztapokaliptikus filmed és játékod egy „személyben”, amilyennek mindig is szeretted volna.

Herpai Gergely (BadSector)


trend 15

Isabel Marant is tervez a H&M-nek Divat. Az elérhető árú dizájnerdarabok sorába Marant kollekciója is bekerül Az utóbbi napok fontos divathíre, hogy Isabel Marant is belép azoknak a tervezőknek a sorába, akik együttműködnek a H&M-mel. Ideje is volt annak, hogy a divatőrült vásárlók ellepjék az üzletlánc boltjait: a Maison Martin Margielával közös munka a pletykák szerint nem hozott olyan eladásokat, amilyenekre a svédek számíthattak. Marantban azonban okkal bízhatnak: ő volt az a nő, aki egy személyben indította el az

éktalpú sportcipőkkel kapcsolatos őrületet. Arra még várnunk kell, hogy kiderüljön: ezek a cipők is bekerülnek-e a kollekcióba, mivel az majd csak idén novemberben jelenik meg a boltokban. Az viszont már biztos, hogy a tervezőnő a férfiakra is gondol, nekik is készít ruhákat és kiegészítőket. Arról, hogy mit várhatunk ezektől, Marant a következőket mondta: – Olyan ruhákat tervezek majd, melyeket a nők a mindennapokban is viselni akarnak, egyfajta párizsi lezserséggel. Ezt közel 130 ezer forintos cipők esetében nehéz elképzelni, de talán az elérhetőbb árak belőlünk is kihozzák a párizsi sikkességet. Kathryn Gilbert, MWN

Homokszobrászok fesztiválja Belgiumban

A belgiumi Blankenbergében egész nyáron át tart a nemzetközi homokszobrász-fesztivál. A rendezvényen a művészek épületeket, ismert személyiségeket formálnak meg, de a látogató találkozhat többek között az Avatar című film főhőseivel, a Robotzsaruval és Frankensteinnel is. metropol / Fotók: mti HIRDETÉS

HIRDETÉS


2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

zöld 16

Döntött az új városvezető: lezárják Róma központját Légszennyezés. Csak gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel lehet bejutni Ignazio Marino, az olasz főváros hét végén megválasztott főpolgármestere bejelentette, hogy augusztus 15-től gyalogosövezetté teszi Róma ókori központját, kitiltva a járműveket a Forum Romanum és a Colosseum közeléből. Két hónap múlva már csak a tömegközlekedési eszközök, a kerékpárosok és a gyalogosok közlekedhetnek Róma szívében. Római főpolgármester legutóbb 1993-ban próbálkozott az autók kitiltásával, akkor sikertelenül. Az évente több mint ötmillió turista látogatta Colosseumnál a szmog mértéke a környezeti felmérések szerint az év minden ötödik napján meghaHIRDETÉS

Felmérés

• Tavaly Olaszország is csatlakozott az Európai Unió finanszírozásával zajló EveryAware elnevezésű programhoz, amely az európai városok szmogszintjét kívánja felmérni.

A Colosseum környékének levegője is szennyezett / getty images

ladja az egészségre veszélyes szintet. Marino augusztus közepétől vezeti be a gyalogosövezetet, amikor Róma lakosainak többsége szabadságon lesz, és minimális lesz az autóforgalom. Az igazi főpróbát azonban a szeptemberi munkakezdés jelenti. A Legambiente környezetvédelmi szervezet üdvözölte Marino bejelentését, hangsú-

lyozva, hogy ezt újabb forgalomkorlátozó lépéseknek kell követniük. Giorgio Piccinato urbanisztikai szakértő viszont kritikusan nyilatkozott. Hangoztatta, hogy a gyalogosövezet jó ötlet, de Róma központjának lezárásával a város többi részén nő majd a forgalom. Máshol a föld alatti közlekedés megoldás, de ez az „ókori” Rómában lehetetlen. mti/metropol

• Újdonság, hogy  a légszennyezettségi adatokat nem az utcákon rögzített műszerekkel, hanem a közlekedő személyek útvonalát követő, a hátizsákban elhelyezett mozgó állomásokkal mérik. A különleges hátizsák a SensorBOX nevet kapta, a felmérést önkéntesek segítségével végzik. • A szmogfelmérésben  részt vevő olasz városok névsorát a környezetszen�nyezéssel évtizedek óta küzdő Milánó vezeti.

Táplálkozás

katona lászló

USA: harc az ételpazarlás ellen Programot hirdetett az élelmiszer-pazarlás vis�szaszorítására az amerikai mezőgazdasági minisztérium, mert az Egyesült Államokban a megtermelt élelmiszer 40 százaléka pocsékba megy. Személyenként napi 1400 kalória és évi 400 dollár vész kárba. A pazarlás mértéke a hetvenes évek óta 50 százalékkal nőtt. Becslések szerint az Egyesült Államokban megtermelt energia 2 százalékát a később elpazarolt élelmiszer előállítására fordítják. A Földön 870 millió ember alultáplált, miközben az ENSZ becslése szerint a világon megtermelt élelmiszer fele-harmada kárba vész. mti


pályafutás 17

Az élvonalhoz zárkóztatnák fel a magyar egyetemeket kálló péter

Felsőoktatás. A vidéki intézményeket és az autonómiát is fejlesztenék a jövőben A legkiválóbb nemzeti tudományegyetemek felzárkóztatása a világ élvonalához és a kis vidéki főiskolák átalakítása – többek között ezt tartalmazza a felsőoktatás átalakításáról készült, az MTI birtokába került szakértői anyag. A dokumentum rögzíti, hogy a részvételért a felsőoktatásban a tanulás időszakában ne kelljen fizetniük az erre igényt tartó fiataloknak. A stratégiai irányokról, a soron következő lépésekről szóló anyag, amelyet felsőoktatási forrásokból származó információk szerint még ebben a hónapban tárgyal a Felsőoktatási Kerekasztal, a jelenlegi felsőoktatási intézményeket nemzeti tudományegyetemek, szakfőiskolák, helyi és kistérségi főiskolák és szakegyetemek kategóri-

ákba sorolja. Az anyag rögzíti, hogy a 2014–2020-as EU-tervezési és költségvetési idő-

szak kiemelt prioritása, akár vidékfejlesztési programokkal is összehangolva, a kis

Középiskolai tablók

Almádiban készült a legjobb

vidéki főiskolák átalakítása. Kitér a TOP 200 programra is, amelynek célja a legkiválóbb nemzeti tudományegyetemek felzárkóztatása a világ élvonalához, a képzés minőségének, eredményességének, hatékonyságának növelésével. A dokumentum célként jelöli meg: a válság lecsengésével és az ország gazdasági teljesítményének javulásával belátható időn belül érje el a magyar felsőoktatás a GDParányos költségvetési ráfordítás tekintetében az OECDországokban szokásos 1-1,2 százalék körüli értéket. Az anyag két lépésben vezetné be a kancellári rendszert, és szükségesnek tartja az akadémiai autonómia megszilárdítása érdekében az egyetemi, főiskolai önkormányzati testület rektorválasztási jogosítványainak helyreállítását is. A megfelelő fenntartói kontroll érdekében a gazdasági főigazgatók megbízói és munkáltatói jogkörét a felsőoktatásért felelős Emberi Erőforrások Minisztériumához telepítenék át. mti HIRDETÉS

n ÁLLÁS

www.metropol.hu

Véget ért a 2013-as facebookos tablóverseny: a 100 legnépszerűbb tabló közül a zsűri kiválasztotta a legkreatívabbat. A Balatonalmádi Magyar-Angol Tannyelvű Gimnázium 13. B osztálya nyert. metropol Felvételi

Mégis lesz meghallgatás Félórás szóbeli meghallgatáson kell részt vennie annak a 700 diáknak, aki az ELTE osztatlan tanári mesterszakára jelentkezett – írta az Index. Az egyetem korábban visszautasította a szóbelik lefolytatását, ám Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár május 31-én levélben szólította fel az intézményt: haladéktalanul tartsa meg a szóbeli meghallgatásokat. metropol HIRDETÉS

n ÁLLÁS


2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

pályafutás 18

Értékes tapasztalatokat és pénzt is l Diákmunka. A munkavállaló fiatalok 70%-a egyetemista, és ők nem csak nyáron dolgoznak Az oktatási államtitkárság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is legális nyári munkára ösztönzi a diákokat. A fiatal pénz mellett tapasztalatot is szerezhet, a foglalkoztató pedig mentesülhet a járulékfizetés alól.

Pénz és tapasztalat

A munka törvénykönyve szerint Magyarországon csak az létesíthet munkaviszonyt, aki betöltötte a 16. életévét. A szabályozás azonban az iskolai szünet alatt annak a 15. életévét betöltött tanulónak is engedélyezi a foglalkoztatását, aki általános iskolában, szakiskolában vagy középiskolában nappali rendszerű képzésben folytatja tanulmányait. – Fontos, hogy a diákok már az iskolás éveik alatt a munka világához közeledjenek – mondta a hónap elején egy, a témában tartott sajtótájékoztatón Hoffmann Rózsa. A köznevelésért felelős államtitkár szerint, aki egy-két hetet figyel nyáron egy munkahelyen, az ezzel még többet is érhet, mintha könyvekből tanult volna. A diákok munkavállalását ösztönözve a NAV idén is készített egy kiadványt a fiatalok számára, melyben Hivatalos vélemény

„Aki egy-két hetet figyel nyáron egy munkahelyen, az ezzel még többet is érhet, mintha könyvekből tanult volna.” Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár

Csak legális keretek között lehet diákmunkát vállalni / katona lászló Iskolaszövetkezetek

130

ezer tagja van körülbelül a Magyarországon működő mintegy száz iskolaszövetkezetnek.

összefoglalták az adózással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat. A számok is azt igazolják, hogy megéri munkát vállalni. Egy friss felmérés szerint ugyanis azoknál a tanulóknál, akik valamelyik iskolaszövetkezeten keresztül dolgoztak már diákként, mindössze 15 százalékos a munkanélküliség, szemben a korosztály harmincszázalékos munkanélküliségi mutatótájával. Felvételkor a munkaadók 89 százaléka előnyben részesíti – azonos képzettség esetén – a munkatapasztalattal már rendelkező jelentkezőket.

Szezonális munkák

– A cégek számára jelenleg a legolcsóbb munkaerőt a szö-

vetkezeteken keresztül foglalkoztatott diákok jelentik – mondta lapunknak Kücsön Gyula. Az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke hozzátette, hogy így a foglalkoztatónak nem kell járulékokat fizetnie a diákok után, a jövedelmüket csak az szja terheli, ami beáramlik a központi költségvetésbe. A foglalkoztató a diákszövetkezettel köt szerződést egy adott munka elvégzésére, a szolgáltatási díjért cserébe pedig megszervezik számukra a diákmunkaerőt, és minden adminisztrációt lebonyolítanak. Kücsön Gyula a jelenleg végezhető diákmunkákat két csoportra osztotta. Az egyikbe a szakmai jellegű munkák tartoznak, ezeket főként egyetemisták végzik, akár a tanulmányaiknak megfelelő területen is. Ide hosszabb távra keresnek diákokat, hiszen sok helyen betanítási idő is van, így rövid időre nem kifizetődő a cég számára felvenni egy tanulót.

A másik nagy csoportot a szakképzettséget nem igénylő kisegítő munkák jelentik. Csak az szja terheli

„A cégek számára jelenleg a legolcsóbb munkaerőt a szövetkezeteken keresztül foglalkoztatott diákok jelentik, így a foglalkoztatónak nem kell járulékokat fizetnie a diákok után.” Kücsön Gyula az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke HIRDETÉS

• Adóazonosító jelet  kell kérni a munkavégzés bármely formájához, így a nyári diákmunkához is. Az adókártya igényléséhez a 13T34-es nyomtatványt kell kitölteni és eljuttatni az adóhatósághoz – akár elektronikusan is.

• A diák munkavállalók  nem túlórázhatnak, nem dolgozhatnak éjszakai műszakban, és nem lehet őket veszélyes munkakörökben alkalmazni.

lombiztosítás valamennyi ellátására, ennek részeként pénzbeli ellátásokra, például táppénzre, nyugdíjra is jogosultságot szereznek.

• A közép-, illetve felsőfokú  oktatási intézményben nappali rendszerű oktatás keretében tanulmányokat folytató tanulók, hallgatók egészségügyi szolgáltatásra jogosultak. Így a társada-

• A munkáltatóknak, kifizetőknek a kifizetéskor igazolást kell adniuk a kifizetett összegről, a levont személyi jövedelemadó-előlegről, az egyéni járulékokról.

n OKTATÁS

Tudnivalók

Tájékoztatót készített a NAV a nyári munkát vállaló diákoknak az adózási tudnivalókról, mely letölthető a www.nav.gov. hu oldalról is

A nyári melók többsége ilyen: a gyorséttermekben, a turisztikai attrakcióknál, a kem-


pályafutás 19

s lehet szerezni a nyári munkával Nem mindenkinek lehetőség

Befektetés a jövőbe

Érdekes, hogy bár a legális nyári munkavállalásra az EMMI és a NAV is ösztönöz, a jelenlegi jogértelmezés miatt jó pár tanuló előtt bezárják a szövetségi tagság és az ezzel járó foglalkoztatási kedvezmények lehetőségét. Azoknál a hallgatóknál ugyanis, akik passziváltatják magukat az egyetemen, főiskolán, vagy a végzős középiskolásoknál a NAV nem fogadja el a hallgatói státust. Így alkalmazásuk esetén őket főállású munkavállalóként kezelik, nem lehetnek diákszövetség tagjai.

15

százalékos a munkanélküliség azoknál, akik diákként már dolgoztak valamilyen iskolaszövetkezeten keresztül.

pingekben vagy a hipermarketekben tudnak rövidebb időre elhelyezkedni a diákok. Látható, ezek egy része szezonális munkahely, melyek Kücsön Gyula szerint az egész évben tapasztalható munkaerőigényt 15-20%-kal növelik a nyári szünidő hónapjaiban. Nyilván diák-, illetve nyári munkát nem csak a szövetkezeteken keresztül lehet vállalni, köthet az adott céggel például megbízási szerződést is a tanuló. Ebben az esetben azonban például a járulékked-

Nyáron több száz munkalehetőség nyílik meg a fiataloknak / katona lászló

vezményekkel nem élhet a foglalkoztató, és a munkavállalással kapcsolatos ügyintézést is a cégnek kell megoldania. Így végső soron a diáknak

a nyílt munkaerőpiacon kell „eladnia magát”, ami – figyelembe véve a korosztály foglalkoztatottsági adatait – nem tűnik egyszerű feladatnak. HIRDETÉS

n OKTATÁS

kiss andrás

www.metropol.hu HIRDETÉS

n OKTATÁS


3 sport

2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

sport 20

4 millió eurós adócsalás miatt vizsgálják Messiéket Labdarúgás. Miközben az argentin válogatott döntetlent játszott, Spanyolországban vizsgálat indult a világ legjobbja ellen

AZ ÁLLÁS A CSOPORTBAN

1. Argentína 2. Kolumbia 3. Ecuador 4. Chile 5. Uruguay 6. Venezuela 7. Peru 8. Bolívia 9. Paraguay

Lionel Messit, a Barcelona argentin labdarúgóját és édesapját azzal vádolják, hogy több mint négymillió euró adót elmulasztottak befizetni a spanyol államkasszába. Katalónia adócsalásokkal foglalkozó ügyészi hivatalának szóvivője szerint az idén 26 esztendős futballista, valamint apja, Jorge 2006 és 2009 közti bevallásaiban találtak szabálytalanságokat.

A játékvezető rögtön kiállította. Az eddig gyengén szereplő uruguayiak idegenben verték Venezuelát egy sorsdöntő meccsen. Cavani gólja azt jelenti, hogy most már Uruguay áll a pótselejtezőt érő 5. helyen.

Képernyőn a Konföderációs Kupa

Adótanácsadóikat követték

Úszás

Hosszú és Biczó is győzött Hosszú Katinka (a képen) és Biczó Bence személyében két magyar győztest avattak Barcelonában, a Mare Nostrum elnevezésű sorozat második állomásának első napján. A viadal honlapjának összegzése szerint a kedd esti döntők közül Hosszú a 400 méter vegyes fináléjában nyert 4:35.60 perccel. Ugyanő 200 m gyorson a második (1:58.24 p), 100 m háton pedig a nyolcadik (1:04.46) lett. Biczó a 200 m pillangó döntőjében végzett az élen 1:56.71 perccel. Balog Gábor a harmadik helyet szerezte meg 200 m háton (1:59.77), Takács Krisztián pedig a klasszikus sprintszámban, 100 méteres gyorsúszásban hetedikként zárt (51.00 mp). MTI

– A médiából szereztünk tudomást az adóhatóság keresetéről. Meg vagyunk lepve, mert semmilyen szabálytalanságot nem követtünk el – reagált Messi a hírre a Facebook-oldalán. – Mindig adótanácsadóink útmutatásait követve teljesítettük adókötelezettségeinket. Most is ők dolgoznak a helyzet tisztázásán – mondta az argentin világsztár.

26 pont/13 meccs 23/12 21/12 21/13 16/12 16/13 14/12 10/13 8/12

A kereskedelmi jogokból származó bevételei után nem adózott / mti

A Forbes magazin sportolói jövedelmeket összegző legfrissebb listája szerint az argentin támadó évi 20 millió dolláros (15 millió euró) barcelonai fizetése mellett szponzori szerződései révén további 21 millió dollárra (15,8 millió euró) tett szert a tavalyi esztendőben.

Argentína újabb döntetlenje

Eközben az éllovas argentinok csak 1-1-es döntetlent játszottak Ecuadorban a jövő évi brazíliai labdarúgó-vb dél-amerikai selejtezőcsoportjában. A meccs végén Mascherano, miközben az orvosi kisautó levitte a pályáról, többször is megrúgta a sofőrt.

Az M1 közvetíti a labdarúgóvilágbajnokság főpróbájaként számon tartott Konföderációs Kupa mérkőzéseit június 15. és 30. között. 12 csoportmérkőzésből nyolcat élőben, kettőt felvételről közvetít a csatorna. A két elődöntőt és a finálét szintén élőben közvetíti az M1, míg a bronzmérkőzést felvételről sugározza majd. A Konföderációs Kupán a házigazda brazilokon és a világbajnok spanyolokon kívül a hat konföderáció bajnoka – Olaszország (mint Európa-bajnoki második), Japán, Nigéria, Uruguay, Tahiti és Mexikó – vesz részt. MTI/metropol Barátságos mérkőzések

• A szombaton kezdődő  Konföderációs Kupára készülő világ- és Európabajnok spanyolok New Yorkban 2-0-ra verték az íreket. Roberto Soldado a 69., Juan Mata a 88. percben talált be.

A spanyolok győzelemmel hangoltak a Konföderációs Kupára / getty images

• Az olaszok ugyanakkor  kínos döntetlent játszottak Rio de Janeiróban Haitival. Az európai gárda, amely szintén szerepel a brazíliai Konföderációs Kupán, már 2-0-ra vezetett, de a haiti együttes a 85. percben büntetőből szépített, majd a 92. percben sikerült az egyenlítés is (2-2).

HIRDETÉS

2013. június 12. (szerda)

1 2 3 5 15 16 24 28 31 32 34 37 50 51 59 60 62 69 70 74


sport 21

A City fizet a legjobban

Motorsport

Összecsavarozták Talmácsi lábát

mti

Megműtötték a gyorsasági motoros Supersport kategóriában szereplő Talmácsi Gábor törött sípcsontját. A 31 éves sportoló vasárnap szenvedett balesetet, miután Hondájának motorblokkja szétdurrant, s egy kiszakadó alkatrész eltalálta a lábát. A háromórás beavatkozás során csavarok és lemezek segítségével rögzítették a törött csontot. mti

A Manchester City labdarúgói a világ legjobban fizetett sportolói a csapatsportokat tekintve. Ez derül ki a Sportingintelligence felméréséből, amely különböző országok és sportágak képviselőit vizsgálta, s 14 bajnokság összesen 278 csapatát vette alapul. A kimutatás szerint az angol Premier League-ben szereplő egyesület átlagosan 100 764 fontot (körülbelül 120 ezer eurót, azaz 35,6 mil-

lió forintot) fizet játékosainak – hetente. A lista első tíz helyezettje között további hat futballklub található, a harmadik Real Madrid, a negyedik FC Barcelona, a hatodik AC Milan, a nyolcadik Chelsea, a kilencedik Bayern München és a tizedik Internazionale. A második hely a Los Angeles Dodgers baseball-, a hetedik pozíció pedig a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapatáé. mti

Kosárlabda. Kiütötte a Spurs a Miamit, ezzel 2-1-es előnyre tett szert

Vízilabda

Magyar siker Montenegró ellen A magyar férfiválogatott javított a Világliga oroszországi, cseljabinszki nyolccsapatos szuperdöntőjében: Benedek Tibor együttese tegnap 10-10-re végzett Montenegróval, a büntetőpárbajt pedig 8-7-re megnyerte. mti Kézilabda

Kijutott az Eb-re a magyar csapat A magyar férfiválogatott kijutott a januári, dániai Európa-bajnokságra, mivel a selejtező utolsó előtti fordulójában 25-25-ös döntetlent játszott a lett csapat vendégeként, s így a második helynél hátrébb már nem végezhet csoportjában. A legjobb magyar góllövő Nagy László volt (9 találattal). Az utolsó, szombati játéknapon a sereghajtó szlovákokat fogadjuk. mti Sportgazdaság

Százmilliót kap a Ferencváros Százmillió forintot kap egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként a Ferencvárosi Torna Club az utánpótlás-nevelésre, az UTE pedig 20 millió forintot a vízisporttelepének árvíz utáni helyreállítására – döntött a Fővárosi Közgyűlés tegnap. mti

A manchesteriek átlagosan 100 ezer fontot kapnak hetente / getty images

Optimist-Eb Földváron A repülőhollandi-vb után a második vitorlás-világversenyt rendezi idén a Spartacus Vitorlás Egylet Balatonföldváron június 29. és július 7. közt. Öt földrészről 40 nemzet versenyzői, összesen 250 hajó nevezett, hiszen az Eb nyílt, nemcsak Európából érkeznek majd versenyzők – mondta a fő szervező, a kilencszeres repülőhollandi-világbajnok, Majthényi Szabolcs. Az Optimist a leggyorsabban fejlődő vitorláshajóosztály a világon, a 2,31 méter hosszú és 1,13 méter széles kishajó súlya mindössze 35 kilogramm, vezetése biztonságos és egyszerű. metropol

A San Antonio Spurs kiütéses, 113-77-es győzelmet aratott a vendég Miami Heat ellen az NBA döntőjének harmadik mérkőzésén, így összesítésben 2-1-re vezet a címvédő elleni, négy sikerig tartó párharcban. Az első félidő még szoros volt, de utána beindult a Spurs-henger. Sorra hullottak be a hazai triplák a Heat kosarába, és ezzel sikerült megtörni a vendégeket. A 36 pontos győzelem a harmadik legHárompontosrekord

16

hárompontost dobott a San Antonio, ami rekord a finálék történetében.

Eredmény – 3. mérkőzés

113 77 SAN ANTONIO

MIAMI

nagyobb különbség az NBAdöntőkben. Danny Green 27 pontot szórt, ebből 21-et triplákból, Gary Neal hatszor volt eredményes távolról, és végül 24 pontot termelt. LeBron James 15 pontig és 11 lepattanóig jutott a vendégektől. A következő mérkőzést magyar idő szerint péntek hajnalban ugyancsak San Antonióban rendezik. mti HIRDETÉS

24. heti nyerőszámok: Gépi húzás:

1 9 11 14 31 33 34

Kézi húzás:

7 8 19 20 26 27 31

NYEREMÉNYEK: 7 találatos: nem volt, 6 találatos: 298 230 5 találatos: 7600, 4 találatos: 1330 forint.


2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

A második körben kezd a Dab A magyar bajnok Dab.Docler a második körben csatlakozik a jégkorong Kontinentális Kupához, és ha továbbjut, a legjobb 12 közé kerül. A dunaújvárosiak a Csíkszeredával, a lengyel Cracovia Krakow-val és a szlovén Slavija Ljubljanával kerültek egy csoportba. A kvartett győztese november végén a dán Vojenshez, a fehérorosz Neman Grodnóhoz és a norvég Stavangerhez csatlakozik, és e négyes első helyezettje kerül a négyes döntőbe. A Final Four biztos résztvevője Vas János együttese, a francia Rouen Dragons, valamint az ukrán Donbass. mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

Június 29-én dől el, hogy melyik klub lehet majd a torna házigazdája / MTI

sport 22

Labdarúgás. A nyomozó főügyészség vizsgálja az újabb fogadási csalásokat A Legfőbb Ügyészség tegnap ügyészi hatáskörbe vonta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság által indított, újabb fogadási csalásokkal összefüggő nyomozást, és a további eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) hatáskörébe utalta. A KNYF tájékoztatása szerint a nemrég vádemelésekkel záruló futballbundaügy nyomozása során jelentős információmennyiséget halmo-

zott fel a főügyészség, így célszerű volt az újabb nyomozás ügyészi hatáskörbe vonása, és a KNYF kijelölése az eljárás lefolytatására. Múlt hét elején hét embert, köztük korábbi élvonalbeli futballistákat fogott el a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság. A gyanú szerint egy bűnözői csoport anyagi ellenszolgáltatás fejében játékosokat, játékvezetőket vesztegetett meg. mti

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 23 Mit szól hozzá?

Véget ér a tanév, a nyáron diákok tízezrei dolgoznak. Ön vállalt-e már nyári diákmunkát?

„Vállaltam már diákmunkát a nyári szünetben, és meg is voltam vele elégedve. Diákszövetkezeten keresztül dolgoztam adminisztrátorként két hónapot.”

„A strandszezonban voltam animátor, diákként regisztrálva másfél hónapig. Jó idő, kellemes környezet és rendes emberek, nem is kellett más.”

„Többször dolgoztam diákmunkán, de csak rossz tapasztalatom volt. Sokszor nem arra osztottak be, amit meghirdettek, és nem vettek emberszámba.”

Hudák Virág 21, diák, Budapest

Lesti Márton 22, diák, Budapest

Schliszka Anna 19, diák, Budapest

miss

Keresse az újságárusoknál!

Olvasói levelek

A munkanélküliek magas költségei Maximálisan egyetértek és együtt érzek azzal az olvasóval, aki évek óta próbál elhelyezkedni az egészségügyben, sikertelenül. Levele a június 4-i lapban jelent meg. A hatósági erkölcsi bizonyítvány pályázathoz csatolásával én se értek egyet. Ugye, ez a dokumentum három hónapig érvényes, az álláskeresési időszak viszont legalább egy-másfél év, sajnos. Szerintem úgy lenne logikus és korrekt, ha ezt csak a sikeres felvételt követően kérnék a pályázótól. Van egy ennél még magasabb összeg, ami szintén a munkanélkülieket sújtja, történetesen a NAV-nak fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék. Véleményem szerint erről sok érintett nem is tud, elégtelen ez ügyben a kommunikáció. Szerintem az van a fejekben, hogy ez önkéntes, pedig nem az, hanem kötelező: „A jelenleg hatályos jogszabályok értelmében annak a belföldi magánszemélynek, aki nem biztosított, annak érdekében, hogy

az egészségügyi ellátást igénybe tudja venni, 2013ban havi 6660 Ft (naponta 222 Ft) összegű egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie, függetlenül attól, hogy az orvosi ellátást ténylegesen igénybe veszi-e vagy sem.” (http://www.nav. gov.hu). Vannak kivételek, például álláskeresési támogatásban, táppénzben, gyásban, gyedben, gyesben, ápolási díjban részesülők, nyugdíjasok, ugyanakkor mentesül a fogvatartott, a szociálisan rászorult vagy a hajléktalan is. A munkanélküli státus külön kategória, nem számít, hogy nincs bevétele az embernek, ő fizessen. Az összeg évről évre nő, 2011ben havi 5100 Ft volt, tavaly már 6390 Ft, idén még több (fentebb említve). Számomra ez a dolog meglehetősen ködös. A NAV mulasztási bírsággal, súlyosabb esetben végrehajtással riogat. Kíváncsi lennék, hány ilyen ügy van. Az állami egészségügyi ellátás színvonala és minősége egyébként köszönő viszonyban sincs ezzel a magas díjjal. Név és cím a szerkesztőségben

Nagyon szemetes a belváros A múlt hétvégén sokat jártam a belvárosban, és nagyon szomorú jelenségre lettem figyelmes. Az összes utcai szemetesből kicsordul a szemét. Az emberek vannak olyan rendesek, hogy belerakják (egy-egy bulis éjszaka után nagy mennyiségben) a sok szemetet az utcai szemetesbe, de napközben nincs ürítés. Ezért aztán minden szemetes néhány óra alatt túlcsordult állapotban párologja kifelé a sok nem kívánatos hulladék szagát. Itt a nyár, egészségügyi szempontból sem jó ez az állapot, no és büdöset áraszt. Megnőtt a külföldről hazánkba látogató turisták száma, de így nem viszik tovább jó hírünket, csak azt, hogy milyen koszos a város. Nem lehetne, hogy – legalább a frekventált helyeken – sűrűbben ürítsék a szemeteseket? Kérem az illetékeseket, sétáljanak kicsit többet a városban, és vegyék észre, hol lehetne szebbé tenni Budapestet. Virág Éva, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

25°

Napsütés felhőkkel

Miskolc

Győr

26°

Budapest

27° 27° Békéscsaba

26°

Pécs

27°

PÉNTEK

Viszonylag száraz, és a hét második felében már napról-napra

SZOMBAT

napsütéssel,elvétve egy-egy záporral zivatarral. Így lesz ez ma is, az

max: 27° melegebb levegő érkezik fölénk, így a következő napokban már az min: 14° évszaknak megfelelő, meleg, nyári időre számíthatunk

max: 27° ország nagy részén túlnyomóan napos idő lesz, de a Tiszántúlon min: 15° még erősebben felhős lesz az ég, ott zápor, zivatar is lehet. További információk: INTERNETEN: www.met.hu



HIRDETÉS

új Horrorfilm főszereplője

osvárt andrea magyar nőt játszik 6–7. oldal

2013. június 13. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu

országos

Diákmunka: itt a főszezon

Nyári szünet. Százezernél több diák tölti munkával a vakáció egy részét Iskolaszövetkezetek. Rajtuk keresztül legolcsóbb a diákok legális foglalkoztatása Karrier. A munkaadók később előnyben részesítik a már munkatapasztalattal rendelkező fiatalokat 9. oldal

Apad a Duna, de még tart a harc

„Ez az a nap, amikor először kimondhatjuk azt a mondatot, hogy győzelemre állunk” – nyilatkozta tegnap Orbán Viktor az árvízi védekezésről Győrújfaluban. A fővárosban megkezdték a takarítást, a védelmi erőket Tolnába és Baranyába csoportosították át. Most a gátak állapotára kell összpontosítani, mert az átázott töltések ilyenkor bírják legkevésbé a nyomást. / az ORFK felvétele: H. Szabó Sándor 2. oldal

Az ellenzék nem tárgyal

2100 új állás jöhet létre

6-8 hétig lábadozhat

Tegnap hajnalig folytatódtak a török rendőrség és a kormányellenes tüntetők összecsapásai az isztambuli Taksim téren. 5. oldal

Megkezdődött a sorozatgyártás tegnap az Audi új, 900 millió eurós fejlesztéssel létrehozott győri járműgyárában. 4. oldal

Tegnap megműtötték a gyorsasági motoros Supersport kategóriában szereplő Talmácsi Gábor törött sípcsontját. 10. oldal


1

2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

hazai 2

Az országot lassan elhagyja az árhullám

hírek

Átszakadt a gát tegnap a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, a víz elárasztott csaknem 200 hektárt / mti

Védekezés. Tegnap megkezdődött a dunai árhullám tetőzése a Tolna megyei Bátánál Igazságszolgáltatás

Legyen szem előtt a bíróság – A jogállamiság fontos garanciája, hogy az ítélkező bíró folyamatosan szem előtt legyen, és ehhez járul hozzá a nyilvánosság érvényesülése a bírósági határozatokkal, tárgyalásokkal kapcsolatban – jelentette ki Darák Péter (a képen), a Kúria elnöke tegnap egy szakmai konferencián Budapesten. A főbíró úgy vélekedett: ha egy nagy közérdeklődésre számot tartó ügyben gyorsan hozzáférhetővé válik az ítélet, annak hatása felér egy jogegységi határozattal. Navracsics Tibor igazságügy-miniszter kitért arra, hogy a kormány törvénymódosító indítványt nyújt be, amely szerint idén 206 millió forintot, jövőre 618 milliót, a következő öt év alatt pedig 5 milliárd forint többlettámogatást kap az igazságszolgáltatás – a bíróságok, az ügyészségek és az ezekhez kapcsolódó szakértői intézetek összesen. A fővárosban összpontosuló nagy ügyek kezelésére összességében több mint száz új álláshelyet hoznak létre. mti

Árvízi helyreállítási megbízottnak nevezte ki a kormány Bakondi György katasztrófavédelmi főigazgatót – közölte a miniszterelnök tegnap. Orbán Viktor győrújfalui sajtótájékoztatóján azt is elmondta: a kabinet megkezdte a felkészülést a dunai árvíz utáni helyreállításra. Bakondi György kinevezése mellett értesítették az önkormányzatokat, hogy várják a helyreállítási igényeiket, a gátrendszer állapotának felmérése is megkezdődött, az árvíz utáni megerősítési tervek pedig szintén készülnek – sorolta. Komárom-Esztergom megyében már nincs szükség védekezésre a gátakon, a fővárosban megkezdték a takarítást, ma reggelre a Kisorosziba vezető út is szabaddá válhat. A Tolna megyei Bátánál lapzártánk idejére várták

a Duna tetőzését. Baranyába jelentős védelmi erőket csoportosítottak át.

Rekordvízállást mértek

A legnagyobb vízállások – Mohács kivételével, ahol ma várható a tetőzés – mindenhol meghaladták a korábban valaha mért legmagasabb szinteket – írta az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) a tegnap déli összesítésében. Az OMIT szerint annak ellenére, hogy az országot lassan elhagyja az árhullám, a vízügyi szolgálat szakembereinek a fokozott megfigyelést és a beavatkozásokhoz szükséges erőforrások helyszínen tartását ebben az időszakban Védekezés

13 700

ember vesz részt az árvízi védekezésben. Csaknem tízmillió homokzsákot építettek be eddig, és 180 ezer köbméter homokot mozgattak meg. Tegnap délután 807 kilométeren folyt árvízi védekezés Magyarországon.

Felajánlások

Mostantól veszélyhelyzetben csak egyetlen szervezet fogadhat felajánlásokat.

nem vész el egyetlen forint sem”. A befolyt pénzekből kizárólag a tagszervezetek kaphatnak.

• A pénz szétosztásáról  a Balog Zoltán erőforrásminiszter által vezetett Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács dönt.

• Eddig 260 millió forint  érkezett az összefogás számlaszámára – 1171171122222222.

• Létrehozására  azért volt szükség, hogy „veszélyhelyzetben összehangolja a segítségnyújtást”, mert „így

• A 1357-es telefonvonalon hívásonként 250 forinttal lehet segíteni a rászorulóknak.

is biztosítaniuk kell. Budapest árvízzel érintett részein továbbra is indokolt az utak, közterek zárva tartása, annak ellenére, hogy bizonyos helyekről a víz már visszavonult – közölte az OMIT. Felhívták a figyelmet arra, hogy például a Margitszigeten a talaj teljes felázása miatt akár fakidőlésekre is számítani lehet.

A megáradt folyóba hajtott

A Komárom-Esztergom megyei Dömösnél tegnap egy török férfi az autójával belehajtott a kiáradt Dunába. A víz betört az utastérbe, ezért ki kellett szabadítani a férfit, de nem sérült meg.

Érkeznek a kárbejelentések

Tegnap délelőttig több mint 200 árvízi kárbejelentés érkezett a lakásbiztosítást nyújtó 16 biztosítótársasághoz – mondta Gilyén Ágnes, a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kommunikációs főosztályvezetője. Az Aegon biztosító eddigi becslései szerint a legtöbb veszteség a DélDunántúlt érte.

Külföldi helyzet

A magas vízállás miatt tegnap kihirdették a rendkívüli állapotot a Duna horvát szakaszán. Habár a Duna vízszintje délelőtt Vukovárnál még nem érte el a rendkívüli állapot kihirdetését indokló 680 centiméteres határértéket, az egyre növekvő vízállás miatt a vízügyi igazgatóság a folyó teljes horvátországi szakaszán elrendelte a legmagasabb fokú készültséget. Az osztrák kormány képviselői szerint, bár végleges adatok még nincsenek az anyagi

Budapest

Összesen 3,2 milliárd forint értékű kárt mértek fel az önkormányzati létesítményekben a dunai árvízzel ös�szefüggésben, ezt az igényt regisztráltatta a főváros a vis maior alapnál – mondta tegnap Tarlós István főpolgármester. • A tényleges veszély megszűnt  Budapesten, a közlekedési helyzet is normalizálódik – jelentette ki Tarlós István. • Az altalaj alakváltozásai – tette hozzá – megterhelhetik a vízcsöveket, emiatt csőtörésekre kell számítani. Ez nem a vízellátásban, hanem elsősorban a közlekedésben okozhat fennakadásokat. • A buszközlekedés már megindult a Batthyány tér és a Bem tér környékén, de a közúti közlekedésnek még nem tudták átadni a Bem rakpartot, mert útjavításra van szükség. Még nem tudni, hogy ez meddig tarthat, de legfeljebb egy hétig – jegyezte meg a főpolgármester. • Az alsó rakpartokról a hozzáértők szerint várhatóan hétfőre lemegy a víz, és a takarítás után visszaadják a forgalomnak.

károkról, az már világosan látszik, hogy kisebb a veszteség, mint 2002 augusztusában volt. Akkor 3,2 milliárd eurós anyagi kár keletkezett. mti/metropol


hazai 3

Az EU kérésére ötödször is átírják az alkotmányt Kormánydöntés. Pályázatot adhat be hazánk az EUhoz az árvízi károk enyhítésére Döntött a kormány: az Európai Bizottság jelzései alapján javaslatot tesz az alkotmány módosítására, amelynek nyomán kikerülhet az alaptörvényből a bírósági döntések miatti adókivetésnek, valamint a bíróságok közötti ügyáthelyezésnek a lehetősége – közölte Giró-Szász András kormányszóvivő. Az Országgyűlés ősszel tárgyalja az ötödik alkotmánymódosítást. Nem veszik ki a korlátozások alól az európai parlamenti választási kampányokat, azok szabályozása hasonló marad a magyar választásokéhoz.

Segítséget kérünk az EU-tól

A kormány mérlegeli pályázat benyújtásának lehetőségét az

Alkotmánybírósági döntés

Alaptörvény-ellenesek a bíróságokra vonatkozó törvények egyes rendelkezései, és bizonyos feltételekkel hivatkozhatók az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi határozatai az Ab döntése szerint – közölte a testület tegnap. • Az Ab megsemmisítette  a bíróságokra vonatkozó törvények azon rendelkezéseit, amelyek az alaptörvény felhatalmazásán túlterjeszkedve sarkalatossá minősí-

EU szociális alapjához az árvízi károk miatt. Erre az első káreseménytől számítva tíz hét áll rendelkezésre. Fontos előfeltétele a sikeres pályázatnak a károk pontos felmérése és dokumentálása. A szociális alaphoz akkor lehet fordulni, ha az adott tagállam GDP-jének 0,6 százalékát eléri a kár, ami Magyarország estében 160 milliárd forintot tesz ki. A magánszemélyeket és vál-

A cél: gyorsabb eljárások

tettek a bírósági szervezet átalakításával kapcsolatos átmeneti kérdéseket. • Az Ab mulasztással előidézett alaptörvény-ellenességet állapított meg az Országos Bírósági Hivatal és a Kúria elnökeinek a bírói álláshelyre kiírt pályázatok eredménytelenné nyilvánításával kapcsolatos jogköre kapcsán, mert a pályázati eljárás nem felel meg a jogbiztonság követelményének.

lalkozókat azért kérték káruk bejelentésére, mert az uniós számításnál azok is beletartoznak a teljes kárösszegbe. Ők azonban a biztosítójuknak is jelezzék kárigényüket – emelte ki a szóvivő.

Központosítják a szúnyogirtást

Megerősítette azt is, hogy a szúnyogirtási teendőket a jövőben központilag, az Országos Katasztrófavédelmi

Az ügyáthelyezés megszűnése miatt további forrásokra van szükség a bíróságokon, hogy a kedvező folyamatok ne álljanak le – közölte Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke. • A közeljövőben számos  olyan jogszabálymódosítás várható az OBH kezdeményezése alapján, amelynek köszönhetően a bírósági eljárások gyorsabban fejeződhetnek be.

Főigazgatóság irányítása alatt oldják meg. Közölte: a dunai árvíz is bebizonyította, hogy a mobil gát egy megkerülhetetlen, hasznos berendezés.

Online pénztárgépek csak ősztől

Két hónappal, szeptember 1-jéig meghosszabbítja a pénztárgépek NAV-hoz való online bekötésének határidejét a kormány – közölte GiróSzász András. mti

Szemétszállítás

Több helyi cég is felmondott Több hulladékszállító cég is felmondta szerződését a településekkel egy kormányzati kezdeményezés miatt, amelynek végső célja, hogy ne termelhessen profitot a szolgáltató – írta a Magyar Nemzet. Ezért sok helyen az önkormányzatoknak kell majd biztosítaniuk a szállítást, de nem látszik még, hogy milyen fedezetből. mti Fővárosi Közgyűlés

Új nevet kap a felügyelet Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóságra nevezik át Budapest Főváros Közterület-felügyeletét, és bővítik a szervezet feladatkörét. A rendészeti szerv magába foglalná a közterület-felügyelők mellett a természetvédelmi őröket, valamint biztosítaná az egyéb meghatározott ellenőrzési feladatok ellátását is. mti HIRDETÉS


2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

Vélemény

Vass Virág

Tűnődés, hangosan Az történt, ami ritkán szokott a Liszt Ferenc téren, kora nyárestéken. Elcsendesedtek az asztalok. Voltak persze kivételek. Hárman. Be nem állt a szájuk, így aztán hirtelen óriási lett a hallgatóságuk. Mentségükre szolgáljon, hogy nem láthattak rá a térre, mert térdmagasságban ültek. Három bébi jártatta a száját a pesti éjszakában. A bulizó bébikhez kirúgunk a hámból kismamák tartoztak, minden gyerekkocsi végén egy. Nehezen törtek utat az asztalok között, de átverekedték magukat a full extrás járgányokkal, kocsitáskával, napernyővel, tiszta pelussal, popsikendővel, miegyébbel. Cézársalátát és gyümölcsös koktélt rendeltek. Nem tudni, hogy hosszú hónapok után ez volt az első kimenőjük, vagy megszokták a babakocsis kiruccanást, netán törzsvendégek. Tuti bébiszitterek, kockáztatta meg társaságunk egyik férfi tagja, mire a másik azonnal kontrázott: milyen felelőtlenek! Csóválták a fejüket. Mi, nők valahogy nem tartottuk annyira hajmeresztőnek az ötletet, hogy maguk a kismamák kiszökjenek a térre, mint hamupipőkék a bálba, egyetlen estére. Hogy hol vannak az apukák, a nagymamák, a bébicsőszök, ez most valahogy mind nem volt érdekes. Nem tudnám megmondani, miért, de nagyon meggyőzőnek tűnt a jelenlétük a pesti éjszakában, magától értetődőnek. A hangzavarba beolvadt a babagőgicsélés. Talán előre foglaltattak a kismamák helyet? Hat fő részére… mondhatták a telefonba, a pincérek meg szívhatták a fogukat, amikor kiderült, hogy a hatfős társaság fele cumisüvegből iszik, és bébiételt kér hagymaleves helyett. – Nekem is kell egy – Mai harmincasok jelentette a barátnőm. Megkérdeztem, miből. Fe„Az ő szüleik életében jéből intett a babakocsik felé, a hetvenes, nyolcvanas hogy gyerekből. Harminchét éves, de ezt még soha nem években még nem mondta. Fontolgattam, mit vetődött fel komoly jelent az, hogy éppen a pesti éjszakában szólal meg az alternatívaként, hogy anyai ösztöne. A legendás nem alapítanak csalánői megérzést, amelynek elég dot huszonévesként.” jó a renoméja úgy kétezer éve, ma könnyedén megvezetheti például egy újsághír. Egy reklámszlogen. Egy leépítési pletyka. Egy előléptetés. Egy ösztöndíj. Egy anyós. Egy e-mail. Egy megválaszolatlan e-mail. Egy lakáshitel. Egy fizetésemelés. Egy konzervatív politikus. Egy liberális politikus. Egy aggasztó szociológiai elemzés. Egy nőgyógyász. Egy pszichológus. Egy könyv a női megérzésről. Egy szerelem. Egy szakítás. Egy barát esküvője. Egy barát válása. Egy férfi. És egy nő, aki fülel, mérlegel, dönt, egyeztet, elbizonytalanodik, dühöng, hogy ennyit gondolkodik, amikor a női megérzésnek vinnie kellene az ügyet, helyette is. Az első nemzedék, amely valóban döntési helyzetbe került, lassan maga is szülő korba kerülő lányokkal büszkélkedhet. Az ő szüleik életében a hetvenes, nyolcvanas években még nem vetődött fel komoly alternatívaként, hogy nem alapítanak családot huszonévesként. Az elmúlt tizenöt évben Magyarországon viszont tízezrek gondolták így. Hogy ez jó vagy rossz, minden sorsban másképpen csapódik le, olyan ez, mint azon rágódni, mi a jobb, városon élni, vagy vidéken, almát venni, vagy körtét. Hogy jó babákat látni a Liszt Ferenc téren és az ország minden zegében-zugában, abban, gondolom, sokan egyetértünk. Mi mást tehetnénk? Együtt örülünk azokkal, akik egy fülledt nyári éjszakán tudatják velünk, nem némult el a női megérzés.

gazdaság 4

Elindult az Audi új győri gyártósora Autóipar. Az avatás után el is kezdődött a sorozatgyártás A teljes járműgyártási folyamatot felvonultató, 900 millió euróból épült üzemben szerelik majd össze az Audi új A3-s szedánját. A kezdetben csak a kisalföldi megyeszékhelyen készülő modellel a legnagyobb globális piaci szegmensbe, a kompakt limuzinok kategóriájába lép be a Volkswagencsoporthoz tartozó autógyártó. Korábbi közlés szerint a társaság ezzel évi 125 ezerre növelheti – tavaly 33 és fél ezres – járműkibocsátását. mti

Új beruházás

2100

munkahely jön létre, a beszállítók révén pedig az Audi további 15 ezer embernek ad munkát.

A gyár alapkövét 2011-ben tették le / mti Fejlesztés

• Kétmilliárd forintból bővítik és fejlesztik a közeli Pér – alapvetően az Audi-gyárat kiszolgáló – repülőterét, így ott Airbus–320-as és Boeing–737 kategóriájú gépek is leszállhatnak.

Európai Unió. Lassult a gazdasági növekedés éves összehasonlításban Az Európai Unió statisztikai hivatalának tegnapi jelentése szerint az euróövezetben 0,4%-kal, a 27 tagú Európai Unióban pedig 0,3%-kal nőtt az ipari termelés havi összehasonlításban. Márciusban mindkét kategóriában 0,9%-os volt a növekedés. HIRDETÉS

Éves összehasonlításban azonban visszaesés volt: az euróövezetben 0,6%-kal, az Európai Unióban 0,8%-kal csökkent a termelés. Az ipari termelés 10 országban növekedett (Írországban a legjobban, 3%-kal), 11ben csökkent. mti

Audi

„Győri gyárunk az Audi növekedésének egyik motorja.” Rupert Stadler az Audi AG vezérigazgatója

Közlekedés

Nem időszerű a rendszámcsere Egy ellenzéki felvetésre válaszolva Németh Lászlóné fejlesztési miniszter elmondta, hogy jelenleg nem időszerű a közúti járművek rendszámait területi rendszámokra cserélni. mti Költségvetés

17 milliárd forint többletforrás Összesen 17 milliárd forintnyi támogatási többletforrás átcsoportosítását rendelte el a kormány. A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a helyi önkormányzatok működésének általános támogatására 6 milliárd forint, a gyermekétkeztetési feladatok kiegészítő támogatására 4 milliárd forint, a szociális és gyermekjóléti feladatok finanszírozásának kiegészítő támogatására 4 milliárd forintos többletforrásról döntöttek. mti


külföld 5

A tüntetők vezére nem tárgyal a kormányfővel Törökország. Tegnapra virradó éjszaka is voltak összecsapások Isztambulban Nem csitultak a kormány-ellenes tüntetések a Taksim téren szerdára virradó éjszaka sem: az utolsó könnygázgránátot hajnali 3-kor lőtték ki. A rendőrök kedd reggel páncélosok támogatásával, vízágyúkkal, könnygázzal és gumilövedékekkel kiűzték a demonstrálókat a térről. Később újra összecsapások alakultak ki, amelyek hajnalig tartottak. Tegnap Eyüp Muhcu, a tiltakozók egyik vezére azt nyilatkozta a CNN-nek, hogy az éjszakai összecsapások miatt nem vesz részt a szerdára kitűzött megbeszélésen Recep Tayyip Erdogan kormányfővel. – Akik elmennek, azok a rendszer barátai – mondta Muhcu. Hozzátette: hozzá hasonlóan döntött a protestálók vezetőinek nagy része is. Eyüp Muhcu arról is beszélt,

USA. Felfednék a netes cégek, hogy pontosan mit kért tőlük a kormány A Google, a Facebook és a Microsoft arra kérte tegnap az USA kormányát, hogy nyilvánosságra hozhassák, milyen felhasználói adatokat kértek el tőlük a hatóságok. Korábban olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a nemzetbiztonsági szolgálatnak közvetlen hozzáférése volt a 9 legnagyobb amerikai internetes cég szervereihez. A Google közölte: a hírek nem igazak, de a titkolózás tápot adhat a találgatásoknak. metropol

Tegnap napközben nagyrészt nyugalom volt a Gezi parkban / mti Áldozatok

4

halálos áldozata volt eddig az összecsapásoknak, egyikük rendőr. A Török Emberjogi Alapítvány szerint 5000 tüntető, a hatóságok szerint 600 rendőr sérült meg.

hogy eleve nem mindenkit hívtak meg a tárgyalásokra. A kormány azokkal a környezetvédőkkel tárgyalna, akiknek a célja a Gezi parkba tervezett bevásárlóközpont felépítésének megakadályozása. Az eredetileg az építkezés elleni demonstrációként induló tiltakozás azóta kormányellenes tüntessé vált. metropol

Fontosabb a biztonság

A CBS felmérése szerint az amerikaiak többsége fontosabbnak tartja a biztonságot, mint a magánszféra sérthetetlenségét. • A megkérdezettek háromegyede helyesli, hogy a kormány nyomon kövesse a terrorizmussal gyanúsított amerikaiak telefonhívásait.

Görögország

Golán-fennsík

Sztrájkolnak az újságírók

Kivonulnak az osztrákok

Az összes újságíró sztrájkba lépett Görögországban tegnap reggel, miután előző nap a kormány bejelentette, hogy takarékossági okokból átmenetileg felfüggeszti a görög közszolgálati rádió és televízió működését. mti

Ausztria megkezdte békefenntartói kivonását a Golán-fenn­síkról: az első húszfős egység tegnap áthaladt a Kuneitra városnál lévő ellenőrző ponton, és belépett az izraeli megszállás alatt lévő területre. mti HIRDETÉS


kultúr

Színház

Vígszínház: pályázat a vezetésre A Vígszínház ügyvezető igazgatói pályázatának kiírásáról döntött a Fővárosi Közgyűlés. Eszenyi Enikő igazgató megbízása 2014. január 31-én jár le, így a törvény szerint kötelező kiírni a pályázatot. Eszenyi Enikő a Vígszínház hétfői évadzáró társulati ülésén elmondta, hogy jelenlegi munkatársaival együtt újra pályázni fog a színház vezetésére. MTI

HIRDETÉS

Kultúr 6

osvárt andrea Az Utórengéssel a színésznő a horror műfajában mutatkozik be a közönségnek. Nicolás López új filmjében magyar lányt játszhatott.

A casting üzleti döntés is Egy chilei vakáció nem egészen úgy sikerül, ahogyan azt Monica (Osvárt Andrea) tervezte. Miután egy háromfős, amerikai és chilei férfiakból álló társasághoz csapódnak húgával, földrengés rázza meg az országot, nekik pedig csak a menekülés marad. A színésznővel Budapesten beszélgettünk. A film valós események alapján készült. Hogyan lesz földrengésből horrorfilm? – Nicolás López és Eli Roth már majdnem tíz éve ismerik egymást. Megbeszélték, hogy ha egyszer Nicolás angol nyelvű filmet akar forgatni, azon együtt fognak dolgozni. Amikor az említett katasztrófa bekövetkezett, őt horrorfilm forgatására inspirálta, és mivel pont Chilében történt ez, ahol az ő rendező barátja él, úgy döntöttek, együtt fogják megírni a forgatókönyvet és elkészíteni a filmet. Ön hol került a képbe? – Az utolsó pillanatban. December végén küldött az ügynököm e-mailt egy meghallgatásról, beküldtem az anyagot, három nap múlva pedig megtudtam, hogy január elején utazom Chilébe, megkaptam a női főszerepet egy rövid, Skype-on folytatott casting után. Nagyon gyorsan jött az egész.

Nagy szerencse, hogy egy kis országot képviselhetek olyan piacok mellett, mint az amerikai, az orosz vagy a spanyol ajkú. A szereplőválogatások sokszor nem művészi, hanem üzleti döntések, ezért nem tud magyar színész labdába sem rúgni. Nem tud annyit hozni, amennyit egy nagyobb piacról származó színész. Újdonság

„Érdekes színfolt volt ez az akció jellegű, populárisabb műfaj.” Osvárt Andrea

Hogy eshetett akkor önre a választás? – Már minden készen állt, nem bukott vagy állt azon a dolog, hogy az utolsó szerepre kit kérnek fel. A rendező dönthetett, így a meghallgatás utolsó köre után azt mondta, hogy én voltam a legjobb, engem választanak. A magyar vonatkozású poénokat ön vitte a filmbe? – A stábbal való ismerkedés közben sok mindent meséltem Magyarországról. Nagyon sokat beszéltem híres magyarokról, megkérdeztem őket, hogy nem ismerik-e Sorost, Cukor Györgyöt és a többi

ismert magyart. Egy idő után már azon poénkodtak, hogy én vagyok Magyarország második legismertebb színésznője, az első pedig Cicciolina. Ezekből a poénokból alakult ki végül egy jelenet. Hogyan zajlott a chilei forgatás?

HIRDETÉS

www.metropol.hu

2

2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu


Kultúr 7 katona lászló

Könyvajánló

Névjegye

Osvárt Andrea • 1979-ben  született Budapesten. • Tizenévesen modelltanfolyamot végzett. • A Look of the Year versenyen 1996ban második lett, sok divatfotózáson vett részt, valamint reklámfilmekben is szerepelt. • Olasz és nemzetközi produkciókban vállalt szerepeket az utóbbi években, mióta Rómába költözött.

Hol él? – Los Angeles és Róma között ingázok, rengeteget utazom. Mostanában többet járok haza, mint régen. Legutóbb Bolzanóban forgattam egy magyar vonatkozású filmet.

– Hét hetet töltöttünk kinn, éjszaka forgattunk, hetente hat napot. Elég megterhelő volt fizikailag este héttől reggel hétig forgatni, nappal aludni. A napot nem láttam hetekig. Voltak olyan helyszínek, ahol még ott voltak a repedések a földrengés után, a temetőben félelmetes volt

repedt sírkövek közt ugrálni éjszaka. A legnagyobb kihívás az volt, hogy állandóan futni, menekülni, sírni, kiabálni, félni, verekedni kellett. Milyen hangulatban zajlik egy ilyen forgatás? – Nem volt nehéz átélni a filmben ábrázolt hangulatot,

részben a mechanikus trükköknek köszönhetően. A mennyezet tényleg leszakadt, csak megállt fölöttünk valamivel, valódi betondarabok zuhantak le. Mozgatták alattunk a földet, estek le a lámpák, nem volt nehéz beleélnünk magunkat a jelenetbe.

Mi volt az a film? – Az Anita B. című, magyar regény alapján készült film. Bruck Edit könyvét egy olasz rendező filmesíti meg: a csodaszép történet egy, a második világháború után kivándorolt magyar családról szól. Angol nyelven forgatjuk.

krezinger szonja

www.metropol.hu

Akvárium Tóth Krisztina Magvető Kiadó A szeretethiány regénye ez, Tóth Krisztina könyvének szereplői mind szomjazzák a szeretetet, mert ebből jut nekik a legkevesebb. Éldegélnek, különösebb cél és vágyak nélkül, mint oly sokan a világon. A középpontban egy nevelőszülőknél felnövő kislányt látunk, akinek története (és voltaképp egy „család” története) tárul elénk az 1950-es évektől az 1990-es évekig. De nem igazi családregény ez, annál bonyolultabb, sok finom szálból van összerakva, Tóth Krisztina nagyon éles szemű megfigyelő, aki nyomasztó képet fest erről a korról. HIRDETÉS


+ PLUSZ

2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

trend 8

Újranyílt a Hotel Nemzeti Kultúra. Fiatal művészek felkarolását is célul tűzték ki A tavaly decemberi nyitás után a közelmúltban tartották a budapesti Hotel Nemzeti ünnepélyes megnyitóját. A 117 éves múltra visszatekintő patinás szálloda az építészeti örökség megtartása mellett teljes körű felújításon esett

át, és az Accor csoport felső kategóriás MGallery láncának első magyar tagjává vált. Az újbóli nyitást követően a szálloda ismét aktív szerepet kíván betölteni Budapest kulturális és művészeti életében. E szellemiség megjelenik a szálloda arculatában, belsőépítészetében is, és ennek jegyében szervezik például a közösségi terekben az időszakos magyar modern művészeti kiállításokat is. Megalapították továbbá (többek között

Béres Ilona, Földessy Margit, Bodrogi Gyula és Frenák Pál részvételével) a Nemzeti Művész Klubot, hogy életre keltsék a múlt században oly élénk kulturális miliőt. Az ünnepélyes nyitórendezvényen pedig a meghívottak Tóth Bori divattervező új, Maison Marquise névre keresztelt márkájának Maison Noir kollekcióját láthatták, Fábián Juli és a Zoohacker formáció élő koncertje közben. Metropol

Történelmi múlt

• 1896-ban nyitotta meg  Rémi szálló néven Rémi Róbert, a neves pesti vendéglősdinasztia tagja. Az eklektikus stílusú hotelt Schannen Ernő tervezte. • A Rémi család 1929-ben  eladta a szállodát, amely ekkor kapta új nevét a kö­ zeli Nemzeti Színház után. • A Hotel Nemzetinek már a nyitás évében számos előkelő vendége volt: itt szállt meg a svéd király­nő, a belga herceg a fele­ ségével, Ward Klárával, és lakott itt Rigó Jancsi, Jászai Mari, Bajor Gizi és a legendás színésznő, Blaha Lujza, akinek emlé­ két egy bronzszobor őrzi. • A 2012-ben megnyílt  luxusszálloda 80 szobája egyaránt magán viseli a klasszikus és a modern stílusjegyeket.

Zene

Palvin Barbara is átad egy díjat Holnap este rendezik meg a VIVA Comet díjátadót a Papp László Budapest Sportarénában: a 13. alkalommal megtartott show a szervezők ígérete szerint minden eddiginél látványosabb lesz. A díjátadók közt olyan neveket találunk, mint a filmpremierje miatt hazánkban tartózkodó Osvárt Andrea, valamint nemzetközileg is elismert modell, Palvin Barbara (képünkön). metropol

The Last of Us

2033-ban járunk, az USA-ban, egy posztapokaliptikus világban, totálisan lerombolt amerikai nagyvárosokban, ahol az emberiség a létért küzd egymással, illetve a bestiális, vérszomjas „fertőzöttekkel”. Döbbenetes, a PS3 határait feszegető látványvilág, magával ragadó történet és elképesztően realisztikus, brutális harc a túlélésért: ez a receptje a kizárólag Sony PlayStation 3-ra megjelent The Last of Us-nak.

Joelnek, a kiégett, cinikus zsoldosnak és a naiv, de mégis céltudatos Ellie-nek, és melléjük szegődött társaiknak hosszú útjuk során állandóan a puszta létért kell küzdeniük a borzalmasan deformált fertőzöttekkel, az önkényuralmi katonai osztagokkal és a fosztogató, vérengző, emberevő rablóbandákkal. Itt ember embernek, mutánsnak farkasa. A mutánsok őrjöngve rontanak nekünk, az emberi ellenfelek viszont bekerítenek, megkerülnek, vagy menekülnek, ha

puskát látnak a kezünkben: ennyire profi mesterséges intelligenciát sem láttam még! Ezer szerencse, hogy arzenálunkat fokozatosan bővíthetjük és fejleszthetjük, csakúgy, mint Joel különféle képességeit. A The Last of Us mindent felülír, amit eddig játékélmény vagy történetvezetés terén átéltem, de a rendkívül addiktív, precízen kidolgozott többjátékos rész is ott van a szeren, a grafikáról pedig szinte el sem hiszed, hogy nem

PROMÓCIÓ

Az emberiség írmagjai

egy méregdrága PC-n, hanem PS3-on nézed. Igazi interaktív mo-

K

JSÁTÉ ARO

ziról beszélünk, a szó legnemesebb értelmében. Ha te is részese leszel a PS3 akciókalandjának, rá fogsz jönni, hogy ez a te posztapokaliptikus filmed és játékod egy „személyben”, amilyennek mindig is szeretted volna.

Herpai Gergely (BadSector)


pályafutás 9

Értékes tapasztalatot és pénzt is lehet szerezni a nyári munkával Diákmunka. A munkavállaló fiatalok 70%-a egyetemista, és ők nem csak nyáron dolgoznak Az oktatási államtitkárság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is legális nyári munkára ösztönzi a diákokat. A fiatal pénz mellett tapasztalatot is szerezhet, a foglalkoztató pedig mentesülhet a járulékfizetés alól. A munka törvénykönyve szerint Magyarországon csak az létesíthet munkaviszonyt, aki betöltötte a 16. életévét. A szabályozás azonban az iskolai szünet alatt annak a 15. életévét betöltött tanulónak is engedélyezi a foglalkoztatását, aki általános iskolában, szakiskolában vagy középiskolában nappali rendszerű képzésben folytatja tanulmányait. Egy közelmúltban végzett felmérés szerint azoknál a tanulóknál, akik valamelyik iskolaszövetkezeten keresztül dolgoztak már diákként, mindössze 15%-os a munkanélküliség, szemben a korosztály harmincszázalékos munkanélküliségi mutatótájával. Felvételkor a munkaadók 89%-a előnyben részesíti – azonos képzettség esetén – a munkatapasztalattal már rendelkező jelentkezőket. – A cégek számára jelenleg a legolcsóbb munkaerőt a szövetkezeteken keresztül foglalkoztatott diákok jelentik – mondta lapunknak Kücsön

Tudnivalók

Tájékoztatót készített a NAV a nyári munkát vállaló diákoknak az adózási tudnivalókról, mely letölthető a www.nav. gov.hu oldalról is • Adóazonosító jelet  kell kérni a munkavégzés bármely formájához, így a nyári diákmunkához is. Az adókártya igényléséhez a 13T34-es nyomtatványt kell kitölteni és eljuttatni az adóhatósághoz – akár elektronikusan is.

• A munkáltatóknak, kifizetőknek a kifizetéskor igazolást kell adniuk a kifizetett összegről, a levont személyi jövedelemadó-előlegről, az egyéni járulékokról.

Csak legális keretek között lehet diákmunkát vállalni / katona lászló Iskolaszövetkezetek

130

ezer tagja van körülbelül a Magyarországon működő mintegy száz iskolaszövetkezetnek.

Gyula. Az Iskolaszövetkezetek Országos Szövetségének elnöke hozzátette, hogy így a foglalkoztatónak nem kell járulékokat fizetnie a diákok után, a jövedelmüket csak az szja terheli, ami beáramlik a központi költségvetésbe. A foglalkoztató a diákszövetkezettel köt szerződést egy adott munka elvégzésére, a szolgáltatási díjért cserébe pedig megszervezik számukra a diákmunkaerőt, és minden adminisztrációt lebonyolítanak. Kücsön Gyula a jelenleg végezhető diákmunkákat két csoportra osztotta. Az egyikbe a szakmai jellegű munkák tartoznak, ezeket főként egyetemisták végzik, akár a tanulmányaiknak megfelelő HIRDETÉS

n OKTATÁS

• A diák munkavállalók  nem túlórázhatnak, nem dolgozhatnak éjszakai műszakban, és nem lehet őket veszélyes munkakörökben alkalmazni.

területen is. Ide hosszabb távra keresnek diákokat, hiszen sok helyen betanítási idő is van, így rövid időre nem kifizetődő a cég számára felvenni egy tanulót. A másik nagy csoportot a szakképzettséget nem igénylő kisegítő munkák jelentik. A nyári melók többsége ilyen: a gyorséttermekben, a turisztikai attrakcióknál, a kempingekben vagy a hipermar-

ketekben tudnak rövidebb időre elhelyezkedni a diákok. Látható, ezek egy része szezonális munkahely, melyek Kücsön Gyula szerint az egész évben tapasztalható munkaerőigényt 15-20%-kal növelik a nyári szünidő hónapjaiban. Nyilván diák-, illetve nyári munkát nem csak a szövetkezeteken keresztül lehet vállalni, köthet az adott céggel például megbízási szerződést

is a tanuló. Ebben az esetben azonban például a járulékkedvezményekkel nem élhet a foglalkoztató, és a munkavállalással kapcsolatos ügyintézést is a cégnek kell megoldania. Így végső soron a diáknak a nyílt munkaerőpiacon kell „eladnia magát”, ami – figyelembe véve a korosztály foglalkoztatottsági adatait – nem tűnik egyszerű feladatnak. kiss andrás HIRDETÉS


3 sport

2013. június 13. csütörtök www.metropol.hu

Dél-Amerika: még remélhet Uruguay Labdarúgás. Újabb argentin döntetlen, Uruguay idegenben győzött egy góllal

Az éllovas argentinok csak 1-1-es döntetlent játszottak Ecuadorban a jövő évi brazíliai labdarúgó-vb dél-amerikai selejtezőcsoportjában. A meccs végén Mascherano, miközben az orvosi kisautó levitte a pályáról, többször is megrúgta a sofőrt. A játékvezető rögtön kiállította. Az eddig gyengén szereplő uruguayiak idegenben verték Venezuelát egy sorsdöntő meccsen. Cavani gólja azt jelenti, hogy most már Uruguay áll a pótselejtezőt érő 5. helyen. MTI/metropol AZ ÁLLÁS A CSOPORTBAN

Úszás

Hosszú és Biczó is győzött Hosszú Katinka (a képen) és Biczó Bence személyében két magyar győztest avattak Barcelonában, a Mare Nostrum elnevezésű sorozat második állomásának első napján. A viadal honlapjának összegzése szerint a kedd esti döntők közül Hosszú a 400 méter vegyes fináléjában nyert 4:35.60 perccel. Ugyanő 200 m gyorson a második (1:58.24 p), 100 m háton pedig a nyolcadik (1:04.46) lett. Biczó a 200 m pillangó döntőjében végzett az élen 1:56.71 perccel. Balog Gábor a harmadik helyet szerezte meg 200 m háton (1:59.77), Takács Krisztián pedig a klasszikus sprintszámban, 100 méteres gyorsúszásban hetedikként zárt (51.00 mp). MTI

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

sport 10

1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.

Argentína Kolumbia Ecuador Chile Uruguay Venezuela Peru Bolívia Paraguay

26 pont/13 meccs 23/12 21/12 21/13 16/12 16/13 14/12 10/13 8/12

Összecsavarozták Talmácsi lábát

A spanyolok győzelemmel hangoltak a Konföderációs Kupára / getty images Barátságos mérkőzések

• A szombaton kezdődő  Konföderációs Kupára készülő világ- és Európa-bajnok spanyolok New Yorkban 2-0ra verték az íreket. Roberto Soldado a 69., Juan Mata a 88. percben talált be. • Az olaszok ugyanakkor  kínos döntetlent játszottak Rio de Janeiróban Haitival. Az európai gárda, amely szintén szerepel a brazíliai Konföderációs Kupán,

Kosárlabda. Kiütötte a Spurs a Miamit, ezzel 2-1-es előnyre tett szert A San Antonio Spurs kiütéses, 113-77-es győzelmet aratott a vendég Miami Heat ellen az NBA döntőjének harmadik mérkőzésén, így összesítésben 2-1-re vezet a címvédő elleni, négy sikerig tartó párharcban. Az első félidő még szoros volt, de utána beindult a Spurs-henger. Sorra hullottak be a hazai triplák a Heat kosarába, és ezzel sikerült megtörni a vendégeket. A 36 pontos győzelem a harmadik legHárompontosrekord

16

hárompontost dobott a San Antonio, ami rekord a finálék történetében.

Motorsport

Megműtötték a gyorsasági motoros Supersport kategóriában szereplő Talmácsi Gábor törött sípcsontját. A 31 éves sportoló vasárnap szenvedett balesetet, miután Hondájának motorblokkja szétdurrant, s egy kiszakadó alkatrész eltalálta a lábát. A háromórás beavatkozás során csavarok és lemezek segítségével rögzítették a törött csontot. mti Vízilabda

már 2-0-ra vezetett, de a haiti együttes a 85. percben büntetőből szépített, majd a 92. percben sikerült az egyenlítés is (2-2). • A magyarokkal azonos  világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő észt labdarúgó-válogatott kedden 1-1-es döntetlent játszott a kirgiz csapattal a Tallinnban rendezett felkészülési mérkőzésen.

Magyar siker Montenegró ellen A magyar férfiválogatott javított a Világliga oroszországi, cseljabinszki nyolccsapatos szuperdöntőjében: Benedek Tibor együttese tegnap 10-10-re végzett Montenegróval, a büntetőpárbajt pedig 8-7-re megnyerte. mti

HIRDETÉS

Eredmény – 3. mérkőzés

113 77 SAN ANTONIO

mti

MIAMI

nagyobb különbség az NBAdöntőkben. Danny Green 27 pontot szórt, ebből 21-et triplákból, Gary Neal hatszor volt eredményes távolról, és végül 24 pontot termelt. LeBron James 15 pontig és 11 lepattanóig jutott a vendégektől. A következő mérkőzést magyar idő szerint péntek hajnalban ugyancsak San Antonióban rendezik. mti

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 11 Mit szól hozzá?

Véget ér a tanév, a nyáron diákok tízezrei dolgoznak. Vállalt-e már nyári diákmunkát?

„Vállaltam már diákmunkát a nyári szünetben, és meg is voltam vele elégedve. Diákszövetkezeten keresztül dolgoztam adminisztrátorként két hónapot.”

„A strandszezonban voltam animátor, diákként regisztrálva másfél hónapig. Jó idő, kellemes környezet és rendes emberek, nem is kellett más.”

„Többször dolgoztam diákmunkán, de csak rossz tapasztalatom volt. Sokszor nem arra osztottak be, amit meghirdettek, és nem vettek emberszámba.”

Hudák Virág 21, diák, Budapest

Lesti Márton 22, diák, Budapest

Schliszka Anna 19, diák, Budapest

miss

Keresse az újságárusoknál!

Olvasói levelek

A munkanélküliek magas költségei Maximálisan egyetértek és együtt érzek azzal az olvasóval, aki évek óta próbál elhelyezkedni az egészségügyben, sikertelenül. Levele a június 4-i lapban jelent meg. A hatósági erkölcsi bizonyítvány pályázathoz csatolásával én se értek egyet. Ugye, ez a dokumentum három hónapig érvényes, az álláskeresési időszak viszont legalább egy-másfél év, sajnos. Szerintem úgy lenne logikus és korrekt, ha ezt csak a sikeres felvételt követően kérnék a pályázótól. Van egy ennél még magasabb összeg, ami szintén a munkanélkülieket sújtja, történetesen a NAV-nak fizetendő egészségügyi szolgáltatási járulék. Véleményem szerint erről sok érintett nem is tud, elégtelen ez ügyben a kommunikáció. Szerintem az van a fejekben, hogy ez önkéntes, pedig nem az, hanem kötelező: „A jelenleg hatályos jogszabályok értelmében annak a belföldi magánszemélynek, aki nem biztosított, annak érdekében, hogy

az egészségügyi ellátást igénybe tudja venni, 2013ban havi 6660 Ft (naponta 222 Ft) összegű egészségügyi szolgáltatási járulékot kell fizetnie, függetlenül attól, hogy az orvosi ellátást ténylegesen igénybe veszi-e vagy sem.” (http://www.nav. gov.hu). Vannak kivételek, például álláskeresési támogatásban, táppénzben, gyásban, gyedben, gyesben, ápolási díjban részesülők, nyugdíjasok, ugyanakkor mentesül a fogvatartott, a szociálisan rászorult vagy a hajléktalan is. A munkanélküli státus külön kategória, nem számít, hogy nincs bevétele az embernek, ő fizessen. Az összeg évről évre nő, 2011ben havi 5100 Ft volt, tavaly már 6390 Ft, idén még több (fentebb említve). Számomra ez a dolog meglehetősen ködös. A NAV mulasztási bírsággal, súlyosabb esetben végrehajtással riogat. Kíváncsi lennék, hány ilyen ügy van. Az állami egészségügyi ellátás színvonala és minősége egyébként köszönő viszonyban sincs ezzel a magas díjjal. Név és cím a szerkesztőségben

Nagyon szemetes a belváros A múlt hétvégén sokat jártam a belvárosban, és nagyon szomorú jelenségre lettem figyelmes. Az összes utcai szemetesből kicsordul a szemét. Az emberek vannak olyan rendesek, hogy belerakják (egy-egy bulis éjszaka után nagy mennyiségben) a sok szemetet az utcai szemetesbe, de napközben nincs ürítés. Ezért aztán minden szemetes néhány óra alatt túlcsordult állapotban párologja kifelé a sok nem kívánatos hulladékot. Itt a nyár, egészségügyi szempontból sem jó ez az állapot, és büdös szagot áraszt. Megnőtt a külföldről hazánkba látogató turisták száma, de ezzel nem viszik tovább jó hírünket, csak azt, hogy milyen koszos a város. Nem lehetne, hogy – legalább a frekventált helyeken – sűrűbben ürítsék a szemeteseket? Kérem az illetékeseket, sétáljanak kicsit többet a városban, és vegyék észre, hol lehetne szebbé tenni Budapestet. Virág Éva, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

25°

Napsütés felhőkkel

Miskolc

Győr

26°

Budapest

27° 27° Békéscsaba

26°

Pécs

27°

PÉNTEK

Viszonylag száraz, és a hét második felében már napról-napra

SZOMBAT

napsütéssel,elvétve egy-egy záporral zivatarral. Így lesz ez ma is, az

max: 27° melegebb levegő érkezik fölénk, így a következő napokban már az min: 14° évszaknak megfelelő, meleg, nyári időre számíthatunk

max: 27° ország nagy részén túlnyomóan napos idő lesz, de a Tiszántúlon min: 15° még erősebben felhős lesz az ég, ott zápor, zivatar is lehet. További információk: INTERNETEN: www.met.hu



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.