badár sándoré a karinthy-gyűrű
a jég hátán is megélő kisember humoráért 11. oldal
2013. június 25. KEDD | www.metropol.hu
budapest
Még hetekig tarthat a szúnyoginvázió
HIRDETÉS
Védekezés. Mindenütt irtják a szúnyogokat a Duna mentén, de részben hiába Árvíz. A pangó vizekben és ártéri erdőkben naponta milliárdnyi szúnyog fejlődik, és pár órával az irtás után visszatelepülnek Vízállás. Mivel magas marad, a folyó mentén még komoly szúnyogrohamokra számíthatunk Helyreállítás. Az árvíz után 95-ből 66 településen befejeződött a munka 2–3. oldal
Mandela élete veszélyben Válságosra fordult Nelson Mandela állapota. A 94 éves, még életében legendává vált dél-afrikai szabadságharcos súlyos tüdőbeteg, és egy pretoriai kórház intenzív osztályán fekszik. 8. oldal
Ma kezdődik a Hegyalja Fesztivál
Guardiola müncheni székfoglalója A Bayern München történetének legnagyobb sajtótájékoztatóján bemutatták Josep Guardiolát, a labdarúgócsapat új vezetőedzőjét, aki több kérdésre is németül válaszolt. Utalt arra is, hogy elődje, Jupp Heynckes az előző szezonban bajnok, kupa- és BL-győztes lett a csapattal: „Mindig összehasonlítanak majd vele. Nyilván nyomás alatt leszek, de ez természetes.” / fotó: mti 20. oldal
Vasárnapig tart a buli Tokajban, ahol a rengeteg koncert mellett hajózható vízi tanösvény, fesztiválszínház, éjszakai rajzfilmvetítés, extrémsport-bemutatók és vezetett borkóstolók is várják a közönséget. 10. oldal
1 hírek
Árvíz után
Jól halad a helyreállítás A 95 közül 66 településen már befejeződött a dunai árvíz utáni helyreállítás – közölte a helyreállítási miniszterelnöki megbízott. Bakondi György (képünkön) elmondta, hogy az országos védvonalakon az ideiglenes gátak visszabontása jól halad, eddig a munka 61,4 százalékával készültek el. A visszabontás után hozzákezdenek a gátak sérüléseinek javításához. Az árvíz miatt kitelepített 1570 emberből 1338 visszatért otthonába. Az érintett önkormányzatok védekezési költségeiket és káraikat a vis maior alaptól igényelhetik. Az eddig bejelentett igények elérik a 10 milliárd forintot. mti Jótékonysági nap
Érdeklődés Összesen mintegy 2,6 millió néző kapcsolódott be a közmédia vasárnapi „Jónak lenni jó!” című, egész napos jótékonysági műsorába, amelyben adományokat gyűjtöttek a dunai árvízkárok enyhítésére és a felújítási munkálatok támogatására – közölte a Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap. mti
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
hazai 2
Égen, földön, vízben k Irtás. A védekezés ellenére még hetekig kitarthat a szúnyogok inváziója Az árvíz levonulása után a folyók mentén élőknek most a szúnyogok keserítik meg az életét. Múlt héten a Hajógyári szigeten menekültünk egy vérszívó had elől, de munkatársaink szerint a Dunakanyart is megszállták a rovarok. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság már megkezdte a légi és szárazföldi irtást, de mi is sokat tehetünk a kártevők ellen a saját kertünkben. Az invázió oka egyszerű: az árvíz levonulását követően a visszamaradó, álló, pangó vizek a csípőszúnyoglárvák nagy tömegének fejlődéséhez teremtettek ideális feltételeket. A szúnyogoknak négy életszakaszuk van, ebből három – a pete, a lárva és a báb állapot – a vízhez kötődik. A tenyészőhelyeken minimum egy-másfél hét enyhe, meleg időt követően várható
Az első ütemben 50 ezer hektáron végeztek légi irtást, 46 ezer hektáron pedig szárazföldi gyérítést / katona lászló
a kifejlett rovarok kikelése, melyek 4-5 napos koruk után már támadnak is. Így a sok állóvíz mellett az elmúlt napok hősége is kedvezett a szúnyogok szaporodásának. Mivel az árvízi védekezés leterhelte az
önkormányzatokat, ezért a kormány úgy döntött, hogy átvállalja a csípőszúnyogok elleni védekezés költségeit, az irtás lebonyolításával pedig az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot bízták meg. Bár a központi koordináci-
Készül a népesedési tervezet Akcióterv. Nyáron dönthet a kormány a demográfiai intézkedésekről – A népesedési problémával minden felelős kormánynak kezdenie kell valamit, éppen ezért még nyáron véglegesítésre kerül egy olyan demográfiával kapcsolatos akcióterv, illetve döntéssorozat, amely ezeket a gondokat igyekszik majd orvosolni – mondta Giró-Szász András. A kormányszóvivő a Kossuth Rádióban hozzátette, „azzal, Újjászervezés
100
milliárd forintot biztosít a kormány a takarékszövetkezeti rendszer újjászervezésére – közölte a kormányszóvivő.
hogy milyen lépések kerülnek ebbe bele, várjuk meg a kormánydöntést”. Giró-Szász András a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a kormány július elején a családi adókedvezmény kiterjesztéséről dönt. Arra, hogy a döntések közé tartozik-e majd a szocpol kiterjesztése, a terhességi gyermekágyi segély összegének jelentős emelése és munkahelyi napközik létrehozása is, a kormányszóvivő azt mondta: „ezek mind fontos és releváns ötletek”. Giró-Szász András szerint a büdzsét érintő közelmúltban bejelentett lépéseket az Európai Unió kérte. A kabinet szerint e nélkül is meglettek volna azok a számok, amely a túlzottdeficit-eljárástól való megszabaduláshoz szükségesek. – Éppen ezért van a költségvetésnek mozgástere ilyen típusú lépések megtételére – fogalmazott a szóvivő a demográfiai döntéssorozat finanszírozásáról. mti/metropol
A kormány tervei
85 előterjesztés megtárgyalását tartalmazza a kormány második félévi munkaterve, amely a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg. • Júliusban a büntetőeljárási törvényt, valamint a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal által kiszabható bírságokról szóló kormányrendeletet vitatja meg a kormány. • Augusztusban kerülhet a kormány elé bizonyos gyermekjóléti és gyermekvédelmi rendeletek módosításának kérdése és az új polgári törvénykönyv (Ptk.) hatálybalépésével összefüggő változtatások. • A januári nyugdíjemelésről, illetve a felsőoktatás finanszírozásáról novemberben tárgyalnak.
Szabálysértés tüzet gyújtani Rendelet. A három megyében is elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes
Általános tűzgyújtási tilalmat rendeltek el a Csongrád, a Bács-Kiskun és a Győr-MosonSopron megye területén lévő erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított két-
száz méteren belüli területre tegnap. Tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is. mti
óval zajló szúnyoggyérítés június 15-től meg is kezdődött a dunai árvízzel érintetett magyarországi szakaszokon, a szúnyoglárvák fejlődése rendkívül gyors. Ahogy a OKF közleményében olvasható: az áradás Egészségügy
178 mentőautót vásárolhatnak Elkezdődhet annak a 178 mentőautónak a beszerzése, amelynek megvásárlását EU-s forrás teszi lehetővé. Az első autók még idén szolgálatba állhatnak. A beszerzés nettó értéke közel 3,16 milliárd forint. mti E-útdíj
Regisztrálhatnak a fuvarozók Regisztrálhatnak hétfő délutántól az Elektronikus Útdíjszedési Rendszerben (HU-GO) a szerződni kívánó fuvarozók – közölte a rendszert működtető Állami Autópálya Kezelő. mti Döntés
Kétfarkú Kutya Párt – elutasítva Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Kétfarkú Kutya Párt bejegyzését, mert a nevük nem felel meg a „névvalódiság” törvényi követelményének. index
hazai 3
küzdenek a vérszívók ellen Tart az irtás
„A szúnyoggyérítés intenzíven zajlik a Duna teljes hazai szakaszán, eddig a munka 48 százalékát végezték el.” Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott
után visszamaradt vizekben, különösen az ártéri erdőkben naponta milliárdnyi szúnyog fejlődik. Így a folyamatos gyérítések ellenére is azt tapasztalhatják a szakemberek, hogy pár órával a kivitelezés után megkezdődik
a szúnyogok visszatelepülése. A harc azonban zajlik, jelenleg három technológiát alkalmaznak. Ezek egyike a biológiai lárvagyérítés, melyet légi és földi, esetenként vízi járművekről végeznek. Ebben az esetben a készítményt a vízbe kell juttatni, és csak a szúnyoglárvákra hat, így minden más élőlényt megkímél. Ezt a védekezési módot várhatóan 20 ezer hektáron alkalmazzák, szükség esetén a kezeléseket megismétlik. A földről végzett kémiai eljárás a melegködképzéses, mely a már kifejlett csípőszúnyogok ellen használható. Ez azonban már más rovarokra
Hasznos tanácsok
Így védekezhetünk a szúnyogok ellen: • A szúnyogirtó szerek ruhára vagy bőrre juttatva gátolják a csípést. Allergiások használat előtt kis területen teszteljék a szert, napégette vagy sérült bőrfelületre ne használjuk.
tudjuk megtenni, vagy kerti medencéről van szó, akkor használjunk kis kiszerelésben kapható, granulátum vagy tabletta formájú szúnyoglárvairtó szereket.
• A kertben lévő esővízgyűjtőket – ha lehetséges – hetente öntsük ki, vagy locsoljuk el a vizet, így megakadályozhatjuk a saját szúnyogtenyészet kialakulását. Ha ezt nem
• Ami a természetes megoldásokat illeti, van még néhány tipp. Ezek közé tartozik az illóolajok használata, amelyeket bioboltokban vagy gyógynövényüzletekben érdemes beszerezni. Ezeket a bőrünkre is kenhetjük, vagy párologtatóba téve a szabadtéri vacsoránk mellől
is hat, így a kezelés csak a méhek kaptárba vonulása után kezdhető meg az éjszakai órákban. Előnye viszont, hogy a létrejött fehér köd képes bejutni a növényzettel fedett területekre is, így jó hatékonyságú. Ezt a módszert elsősorban a települések belterületén alkalmazzák, várhatóan 46 ezer hektáron, két alkalommal. A légi kémiai szúnyoggyérítés során az előbbivel
azonos irtószert használnak. Ezzel a módszerrel a földről nehezen megközelíthető területeket is el lehet érni, így a Duna partszakaszain, a településeken kívül eső, de ahhoz közeli részein is alkalmazzák. Mivel a légi kijuttatást elsősorban az esti órákban, naplementéig lehet végezni, a kijuttatás előtt a településeken bejelentkezett méhészeket értesítik, hogy biztonságba helyezhessék méhállománya-
űzhetjük el vele a szúnyogokat. A leghatásosabb szúnyogriasztó olajok közé tartozik a citronella, a citrom és eukaliptusz keveréke, a fahéjas illatok és a citromfű is. • Ne vegyünk fel továbbá sötét ruhát, inkább a világosakat részesítsük előnyben. A testünk különböző illatanyagokat bocsát ki, amelyeket a szúnyogok imádnak, éppen ezért kerüljük a nagyon sós vagy vörös húsos ételeket.
ikat. Ezt az eljárást várhatóan 50 ezer hektáron, két alkalommal hajtják majd végre. Az OKF azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a Duna vízállása miatt a következő hetekben még komoly szúnyogártalomra kell készülni. Ezen pedig csak enyhíteni tud a folyamatos védekezés.
kiss andrás
www.metropol.hu HIRDETÉS
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
hazai 4
Jövő hétfőn lép hatályba az új büntető kódex Igazságszolgáltatás. A jelenleginél több tekintetben szigorúbb a július 1-jén hatályba lépő új büntető törvénykönyv
Új büntetési nemek
Az új Btk.-ban lesznek új büntetési nemek is. • Lesz jóvátételi munka, lesz elzárás – amelyet fiatalkorúaknál 3-tól 30 napig, felnőtteknél 5-től 90 napig lehet majd kiszabni – vagy a sportrendezvényektől eltiltás, amely 5 évig tarthat, és azzal szemben lehet alkalmazni, aki a sportrendezvényen, oda érkezőben vagy onnan távozóban bűncselekményt követett el.
Az új törvénykönyv szerint a büntethetőség korhatára továbbra is 14 év, de az emberölést, életveszélyt vagy halált okozó testi sértést, rablást, illetve kifosztást elkövető, 12. évüket betöltő gyermekek is büntethetők lesznek, ha megfelelő belátási képességgel rendelkeznek – legsúlyosabb büntetésük 1-től 4 évig tartó javítóintézeti nevelés lehet. A halmazati vagy összbüntetés leghosszabb időtartama 20-ról 25 évre emelkedik, és az életfogytig tartó szabadságvesztésnél is 20 helyett legkorábban 25 év elteltével nyílhat lehetőség feltételes szabadságra helyezésre.
elhárításáért nem csak akkor jár majd büntetlenség, ha fennállt a személy elleni támadás veszélye, a jogalkotó szerint ugyanis egy fegyveres észlelésekor nem várható el a védekezőtől, hogy meggyőződjön róla, a behatoló mi célból tart magánál fegyvert.
A Btk.-ról
Szigorúbb fellépés
A hivatalos személyek vagy közfeladatot ellátók elleni erőszak elkövetőire szigorúbb büntetés vár. Átvette az új kódex azt az európai szabályt is, hogy akik kiskorúak sérelmére követnek el szexuális bűncselekményeket, azokat el lehet tiltani minden olyan foglalkozástól, amely gyermekek, fiatalok felügyeletével függ össze. Emberölésnél, testi sértésnél, rablásnál, csalásnál, sikkasztásnál minősített esetnek számít majd, ha a sértett idős vagy fogyatékkal élő.
Bűncselekmény ittasan vezetni
Szigorodik az ittas vezetés szabályozása is: 0,8 ezrelék helyett már a sofőr 0,5 ezrelék feletti véralkoholszintje is bűncselekménynek számít.
Új tényállások is lesznek
Több eddig nem létező új bűncselekmény is lesz, például a gazdasági csalás, amelyet azok követnek el, akik haKábítószer-fogyasztás
2
évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető lesz a kábítószer-fogyasztás, amely önálló bűncselekménnyé válik. A drogfüggőkre vonatkozó speciális, enyhébb szabályok megszűnnek július 1-jével.
Megmarad a „három csapás” elve / ilLusztráció: katona lászló
szonszerzés céljából színlelt gazdasági tevékenységet végeznek, és vagyoni hátrányt okoznak. Szintén új tényállás a gépjármű kilométer-számlálójának meghamisítása, ami egy évvel büntethető. HIRDETÉS
Jogos védelem
Szélesebb lesz a jogos védelem lehetősége, ilyennek számít például, ha valakit éjjel, vagy felfegyverkezve, vagy csoportosan támadnak meg, továbbá, ha kertjébe fegyveresen hatolnak be. A támadás
Az új kódexre a kormánypárti szakpolitikusok szerint egyebek mellett azért volt szükség, mert a 1978. évi Btk. az elmúlt évtizedekben mintegy százszor változott különböző színezetű kormányok eltérő büntetőpolitikai elvei alapján, nemegyszer egymásnak ellentmondóak voltak a sorozatos módosítások, és a törvény egysége megbomlott. Kétarcúnak minősítette az új Btk.-t Tóth Mihály büntetőjogász, egyetemi tanár. Szerinte a kodifikáció során egyszerre jelent meg az elavult szemléletű szigorítás és az európai tendenciák, például dekriminalizálás, alternatív szankciók. mti
Gyász
Július 8-án lesz Horn temetése Július 8-án 10 órakor lesz Horn Gyula temetése Budapesten, a Fiumei úti temető 15-ös számú parcellájában. Az egykori kormányfőről Katona Béla, a Horn-kormány minisztere, az Országgyűlés volt elnöke emlékezik meg a búcsúztatáson. A múlt szerdán elhunyt volt miniszterelnök temetésének összes költségét a magyar állam viseli. mti Népszavazás
Dohánytermékek: aláírásgyűjtés A dohánytermékek árusításával kapcsolatban fogadott el népszavazási kezdeményezést tegnapi ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB). A hitelesített kérdés azt célozza, hogy a dohányboltokban csak dohánytermékeket lehessen árusítani. A testület egyhangúlag utasította el egy magánszemély kezdeményezését, amely így szólt: „Akarja-e, hogy Magyarország kilépjen az Európai Unióból?” mti Választások
Indul a külhoni regisztráció Várhatóan három hét múlva kezdi el postázni a Nemzeti Választási Iroda a határon túli, kettős állampolgárságú magyarok regisztrációs nyomtatványait a 2014 tavaszi országgyűlési választásra – számolt be az intézmény vezetője az OVB ülésén. mti
budapest 5 Állatkert
Ormányosmedvék születtek A Fővárosi Állat- és Növénykertben ormányosmedve-kölykök születtek. Az állatok kéthetesek, és bár testvérekről van szó, mindkét állatnál más-más nevelési módszert alkalmaznak. Az egyik kölyök természetes módon cseperedik: Júlia, a 15 esztendős, idős anyaállat gondoskodik róla. A másik kicsit azonban néhány nap elteltével különválasztották, és mesterségesen kezdték el nevelni. A különválasztott kicsi hím, és a gondozók már keresik azt a nevet, amely jól kimondható hívónévként is. A másik, az anyja mellett hagyott kölyökről viszont pillanatnyilag még nem tudni, hogy milyen nemű. A vörösorrú ormányosmedve a mosómedvefélék rokonságába tartozó, Közép- és DélAmerikában honos erdőlakó emlősállat. Élettartamuk a vadonban ritkán haladja meg a 7-8 évet, állatkertekben viszont akár 15-17 évig is élhetnek.
Kossuth tér: átmenetileg terelőúton a trolik Közlekedés. Több hónapon keresztül rövidített útvonalon közlekednek a 70-es és a 78-as trolibuszok
A Kossuth Lajos tér rekonstrukciója miatt a 70-es és a 78-as trolibusz több hónapon át rövidített útvonalon közlekedik, és nem érinti a Kossuth Lajos téri végállomást. A járatok az Erzsébet királyné útja, aluljáró; illetve a Keleti pályaudvar M (Garay utca) és a Honvéd utcai megállóhely között közlekednek. A Honvéd utcai megállóhelytől a Kossuth Lajos tér gyalogosan, néhány perces sétával érhető el. Az ideiglenes végállomáson a trolibuszok biztonságos mozgásának, tolatásának biztosítása érdekében ideiglenesen lezárják a közúti for-
Változik a trolik útvonala / az ORFK felvétele: H. Szabó Sándor
galom elől a Kálmán Imre utcának a Kozma Ferenc utca és Honvéd utca közötti sza-
A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül.
kaszát, továbbá a Kozma Ferenc utcának a Báthory utca és Kálmán Imre utca közötti szakaszát is. A Kozma Ferenc utca északi része zsákutca lesz az Alkotmány utca felől.
Vélemény
Nem nyújt be közterületi átnevezést Mindenekelőtt őszinte együttérzésemet fejezem ki Horn Gyula hozzátartozóinak. Bár politikai érzelmeink távol esnek egymástól, ám magam is elismerem, hogy politikusi tehetsége csak keveseknek adatik meg. Az utóbbi időben azonban a kelleténél élesebbé váltak a közterület-elnevezési viták. Kedvezőtlen, hogy ezek a kérdések a közvélemény elé is pontatlan interpretációban kerültek. Ezért már a napokban közleményben jelentettem meg, hogy – tartalmától függetlenül – egyelőre semmilyen közterületi elnevezést, átnevezést nem kívánok a közgyűlés elé terjeszteni, és ehhez tartani szeretném magam. tarlós istván
főpolgármester
HIRDETÉS
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
Vélemény
gazdaság 6
Hulladékgazdálkodás. Követni lehet majd a szemétszállítók útját
Bus István a Playboy főszerkesztőhelyettese
Három lépés Szinte éreztem a múzeumi teremőr hölgy leheletét a tarkómon. Ott lépdelt a sarkunkban, és folyamatosan csekkolta, hogy mit csinálunk éppen. A kiállítótér hűvös csendjében a légy zümmögése is légvédelmi sziréna bömbölésének hatott. A képekről eszünkbe jutott egy-két gondolat, de ha ezt hangosan szerettük volna megosztani egymással, azonnal jött a rosszalló, jeges tekintet, egyszer pedig közelebb hajoltam egy műhöz, és már szólt is a hölgy: „Fiatalember, lépjen hátrébb!” Természetesen eszembe sem jutott ellenkezni, mert hátha baj lesz belőle. Nem mertem kifejteni, hogy lassan negyvenes családapa vagyok, és a kultúra befogadását eleve nem úgy képzelném el, mint egy észak-koreai kiképzőtáborban. Hogy vigyázzállásban, egy levegővel futok neki a tárlatnak, és illedelmesen csöndben vagyok, miközben éppen műélvezek. Jobban bírom, ha lazán, kötetlenül lehet flangálni a múzeumban, meg lehet beszélni, amit látunk, le lehet ülni, fel lehet állni, közel lehet menni vagy távol. Ugyanez a színházban. Ha az ember kiöltözik, nyakkendőt köt, „megtiszteli” a színészeket, és görcsös áhítattal lép be a „kultúra templomába”: hát ott van elrontva az egész. Akkor biztosan arra megy el az energia, hogy nem ferde-e a nyakkendő, és vajon nem baj-e, ha a felső gombot kigombolom. Visszatérve a kiállításokra: nemrég Belgiumban jártam, ahol nemzeti étel a sült krumpli. Természetesen összedobtak egy sültkrumpli-múzeumot, ahol az égvilágon mindent meg lehet tudni a burgonyáról, miközben fel lehet ülni igazi traktorra, retteghetünk hatalmas kolorádóbogártól, és a végén persze ehetünk Osztály, vigyázz! sült krumplit rogyásig. De még egy Rembrandt-kiállítást „Nem mertem kifejteni, is képesek voltak egy holland hogy lassan negyvenes bevásárlóközpontban úgy hogy flashmobot családapa vagyok, és a reklámozni, szerveztek rá. Középkori kultúra befogadását ele- ruhákba beöltözött statiszták ve nem úgy képzelném jelentek meg, mi több, élő majd lovasok – és el, mint egy észak-kore- csirke, a végén ez a kósza népség ai kiképzőtáborban.” összeállt egyetlen Rembrandtélőképpé, és megidézték az Éjjeli őrjárat című festményt. Hogy ez az írás ne legyen „bezzegkülföldözés”, el kell mesélnem egy újabb látogatásomat a teremőr nénis helyen. Este tízkor érkeztünk meg, kicsit bepezsgőztünk, hömpölygött a tömeg az egyébként kihalt teremben. Kiültünk a mellvédre, lógattuk a lábunkat – az utcán éppen fáklyás felvonulást tartott egy másik múzeumi csapat. Közben a teremőr hölgyről is kiderült, hogy közvetlen, laza és szeret mesélni. Ez a Múzeumok éjszakáján történt. Ezen az éjjelen valahogy normálisabb megvilágításba kerül minden. A múzeumokban és a városban felszabadult, vidám és normális embertömeg jön-megy, csapódik ide és oda. Idén Budapesten tizenegyedszer, vidéken kilencedik alkalommal volt Múzeumok éjszakája. És nemcsak a látványos helyek nyitottak ki, hanem volt, ahol például levéltárba is be lehetett menni. Kiderült, hogy ott is emberek dolgoznak, és viszonylag érdekes dolgokkal foglalkoznak. Könnyű lenne most azt mondani, hogy miért nem mindig így mennek a dolgok, és miért csak egyszer van Múzeumok éjszakája egy évben (éppen Szent Iván éjjelén, amikor a legrövidebb ideig van sötét). De azt elképzelhetőnek tartom, hogy a hatására a teremőr hölgy is hagy legalább három lépés távolságot, és szemet huny a felett a skandalum felett, ha fél méternél közelebb szeretnék lépni valamelyik képhez.
Még az év végén elindulhat az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) új informatikai rendszere, amelynek egyik eleme lehetővé teszi majd a szelektív hulladékot szállító járművek nyomon követését is, illetve a hulladékgazdálkodás országos terveinek kidolgozását. A Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszeréről (HUNOR) Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője elmondta: olyan vállalatirányítási rendszer épül ki, amely megkönnyíti, leegyszerűsíti az OHÜ és partnerei számára az adminisztrációt és
A hulladék útját GPS-rendszerrel követik majd / Katona László HIRDETÉS
Költségek
900
millió forintos uniós támogatásból valósul meg a projekt. Ebből 522 milliót szoftver-, 207 milliót pedig eszközbeszerzésre fordítanak.
az elszámolásokat. A HUNOR használatával a papíralapú bevallások legnagyobb része elektronikus úton is továbbítható lesz, így csökkenhet a papírfelhasználás is, ami kiadási és környezetvédelmi szempontból is előnyös. A HUNOR részeként kiépülő GPS-alapú rendszerrel követhetővé válik a szelektív hulladékot szállító járművek útja is. Ezzel kapcsolatban Bodnár László, az OHÜ projektmenedzsere elmondta: szerződéses partnereik a flottamenedzsment szerepét is betöltő rendszer informatikai hátteréhez és a mobil eszközökhöz is térítésmentesen juthatnak hozzá. Emellett megkapják az OHÜ-höz beérkezett adatokat is, megismerhetik a szállítási útvonalakat, és saját maguk is ellenőrizhetik, hogy a gépjárműveik valóban az előre meghatározott területen, az előre tervezett időpontban gyűjtötték-e össze a hulladékot. A flottamenedzsmenttel a piaci tapasztalatok alapján 10–25 százalékos költségcsökkentést lehet elérni. horn andrea
PSZÁF
Lemondott három vezető Benyújtotta lemondását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) két alelnöke, Sáray Éva és Balogh László, és Nadrai Géza, a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) elnöke. A lemondást nem indokolta a PSZÁF. A távozó vezetők hat hónapig nem vállalhatnak munkát a pénzügyi piacokon, ezért addig jár a havi fizetésük. mti Tőzsde
BUX: 18 303,52 (–32,51, –0,18%)
Mol 16 200
Richter 34 395
OTP 4500
Telekom 318
ESTI ÁRFOLYAMOK
USD EUR CHF 228,27 299,04 244,41 HIRDETÉS
2013. JÚNIUS 24-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre) VÉTEL ELADÁS
EUR USD CHF GBP
297,75 300,25 227,25 229,75 241 247 346 356
A netezők körében sem gyakori, hogy online foglalják le szállásukat / Kálló péter
A magyarok fele nem tervezi, hogy nyaralni utazik Felmérés. A nyaralást tervezők háromnegyede is belföldi célpontokban gondolkodik
A netezők nyaralási tervei
Belföldre
külföldre
A magyar lakosság 47 százaléka tervez idén nyáron nyaralást, döntő többségük, 37 százalékuk belföldön pihenne – derült ki a Generali Biztosító közvélemény-kutatásából, amelyet a 18 és 59 év közötti lakosság körében végeztek. A Kutatópont internethasználók körében készült, 1000 fős mintájából pedig az derül ki, hogy még a netezők nagy része, 46 százaléka sem online foglalja le szállását, illetve csak alig 22 százalékuk él mindig ezzel a lehetőséggel.
Bel-és külföldre nem tervez nyaralást
0
31 7 10 44
10% 20% 30% Forrás: Kutatópont
40%
Azoknak, akik terveznek külföldi utazást – 14 százalék –, a háromnegyede vízparti üdülésben gondolkodik, ez az arány egyébként a belföldi utazókra is igaz. Az viszont
Így tervezik a magyarok a nyaralást
10% 4% 33% 53% külföldi utazás
külföldi és belföldi utazás is
belföldi utazás
nem tervez utazást
A Generali Biztosító 1200 fős reprezentatív felmérése
Kuponhasználók
20
százaléka használ online megvásárolható utazási kupont azoknak az internetezőknek, akik tervezik, hogy elutaznak nyaralni idén.
meglepő, hogy aktív pihenésre, túrázásra főleg a belföldi utasoknak – minden másodiknak (52 százalék) – van igényük. A biztosítótársaság 50 felmérése szerint minden 10. magyar utassal előfordul, hogy a nyaraláson ő vagy családtagja balesetet szenved, illetve 14 százalékuknak valamilyen anyagi kára (betegség, lopás) keletkezik nyaralás során. Az internetes felmérés is szolgált érdekes részletekkel. Bár kevesen foglalnak szállást a világhálón, de a rendszeres netezők 60 százaléka mindig utánanéz a szállásának a neten, illetve tájékozódik utazás előtt utazási célállomásáról. Ez az arány magasabb a fiatalok között (a 18 és 29 év közöttiek 77 százaléka), és még magasabb a diplomások körében (86 százalék). Egyébként a netező diplomások szeretnek utazni, és úgy tűnik, többségük meg is engedheti magának: 70 százalékuk külföldi és belföldi nyaralást is tervez. Az online utazási kuponok viszont nem túl népszerűek. Mindössze az internetezők 6 százaléka vásárolt már valamilyen belföldi kulturális, zenei vagy gasztronómiai fesztiválra érvényes kupont. metropol
HIRDETÉS
gazdaság 7
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
Külföld 8
A 94 éves Nelson Mandela állapota válságosra fordult Dél-Afrika. Rosszabbodott és válságosra fordult vasárnap Nelson Mandela volt délafrikai elnök állapota
Jacob Zuma jelenlegi államfő és Cyril Ramaphosa, a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) alelnöke meglátogatta a pretoriai kórházban a 94 éves korábbi elnököt, és az orvosok arról számoltak be, hogy a beteg állapota romlott a nap folyamán.
Az orvosok és ápolók természetesen mindent megtesznek azért, hogy Mandela állapota javuljon, és a legmegfelelőbb ellátásban részesítsék – tette hozzá az ország kormányzatának közleménye. Az előző napokban kiadott nyilatkozatok még ismételten
arról számoltak be, hogy az elnök állapota súlyos, de stabil. Az apartheidrendszer megszüntetésében játszott vezető szerepéért Nobel-békedíjjal kitüntetett volt dél-afrikai államfőt június 8-án vitték egy pretoriai kórházba kiújult tüdőfertőzése miatt, és inten-
zív osztályon ápolják. Nelson Mandela az utóbbi években többször is kórházi ápolásra szorult, az idén is már harmadszor. Utoljára 2010 nyarán, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság döntője előtt jelent meg a nyilvánosság előtt. mti
Nelson Mandela szabadságharcosból ikonná vált Mandela. A Robbenszigeti öt négyzetméte-res cellája szent hely a turisták és a politikusok számára Mandela azonban jóval több mint egy sokat szenvedett rab – a világ egyik vezető politikusa és huszadik századi ikon. – Az, hogy jövőt adott Dél-Afrikának, nagy tett volt. Segédkezett a világ legjobb alkotmányának előkészítésében. Létrehozta az Igazság és Megbékélés Bizottságát, amelynek kulcsszerepe volt abban, hogy az ország fel tudja dolgozni az apartheidet. Morális politikus volt, aki azzal, hogy egy ciklus után nem akarta, hogy újra megválasszák, az egész kontinensnek példát mutatott – mondja Stephen Chan professzor, a londoni Keleti és Afrikai Tudoményok Iskolájának nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora. Lilias van Wyk fehér délafrikaiként élte át az apartheidet, és csodálattal gondol
Arról, miért nem adta fel
„Az élet legnagyobb dicsősége nem az, ha sosem bukunk el, hanem hogy minden bukás után felemelkedünk.” Nelson Mandela önéletrajz, 1994
• Cyril Ramaphosa Ő vezette Dél-Afrikát az apartheid utáni átmenet éveiben, de nem választották meg Mandela utódának 1999-ben. Az üzleti életre cserélte le a politikát. 675 milliós vagyonnal ma Afrika egyik leggazdagabb embere. Tavaly az Afrikai Nemzeti Kongresszus vezetőhelyettesévé választották. • Desmond Tutu Pozíciója lelkészként, majd később Fokváros érsekeként erőt és biztos pozíciót adott neki arra, hogy az apartheid ellen
„Az oktatás a leghatékonyabb fegyver, amelyet a világ megváltoztatására használhatunk.” Nelson Mandela Johannesburg, 2003. július 16. Örökségéről
A jellemről
Nelson Mandela egy 2008-as londoni koncerten / Getty Images
Mandelára. – Mind úgy gondoljuk, hogy fantasztikus ember. Fantasztikus, amit erőszak nélkül elért, méltósággal. Mandela valóban elérte azt, amit más szabadságharcosból lett vezérek nem: demokrata politikusként és később elnökként az egykori kommunista egyesítette országát. Bár a fekete közösségben felgyülemlett a düh a korábbi diszkrimináció miatt, nem tört ki polgárháború az országban. A demokráciába vezető átmenet Mandela vezetésével figyelemreméltó rendben zajlott. Első elnöki beszédében Man-
dela megbocsátásra szólította fel a dél-afrikaiakat afrikaans nyelven. „Wat is verby verby” – ami megtörtént, megtörtént, mondta. Morális vezetőként országát a nemzetközi közösségbe terelte. Mandela ugyanakkor nem volt angyal. – Azért lett belőle szent, mert azzá tettük – mondja Chan. – Azért cselekedtünk így, mert jóvá kellett tennünk, hogy az apartheid kormányra nem gyakoroltunk elégséges nyomást ahhoz, hogy szabadon engedjék. DélAfrika olyan emberként látja őt, aki a börtönből országa
„A jellemfejlődés része, hogy kellemes és kellemetlen emlékeinkből is tanulnunk kell.” Nelson Mandela Johannesburg, 1997
vezetéséig emelkedett, de a valóság ennél árnyaltabb. – A kiszabadulása és megválasztása közti négy év viharosan telt. Gyorsan kellett tanulnia – magyarázza Chan. Elnöksége idején inkább stratégiai vezető volt, a kényesebb döntéseket Thabo Mekire bízta. Ez nem kritika, de ettől még igaz, hogy a 76 éves politikus nem egy személyben irányította országát. Lemondása HIRDETÉS
Mandela szabadságharcostársai
Üzletember, püspök, diplomata – hol vannak ma Mandela aktivistatársai?
A világ megváltoztatása
emelje fel szavát. 1996-os visszavonulása óta nonprofit cégek igazgatótanácsaiban ül, és a világot járja. • Thabo Mbeki Az apartheid vége után gyors karrierje az elnöki székbe repítette, amikor Mandela 1999-ben visszavonult. Zumával, a jelenlegi elnökkel szemben vesztette el a választásokat 2008-ban. • Oliver Tambo Mandelával a hatvanas években vezették a kongresszust. Londonban telepedett le, ahol az apartheid véget értéig élt. 1993-ban halt meg strokeban.
• Walter Sisulu Apja fehér volt, a kongresszus vezetőségének belső köréhez tartozott, de nem volt magasan iskolázott, kétkezi munkákat végzett. 1989-ben, 26 évnyi börtön után engedték el Robben szigetéről, ezután a feketék által feketék ellen elkövetett erőszak ellen küzdött. 2003-ban bekövetkezett haláláig államférfi maradt. • Mangosuthu Buthelezi A zulu vezető az Inkatha Szabadság Párt vezetője volt. 1994-ben pártja a szavazatok 10 százalékát szerezte meg, Buthelezi pedig belügyminiszterként csatlakozott Mandela kormányához.
„Az életben nem az a fontos, hogy éltünk, hanem az, hogy hogyan tudtuk megváltoztatni mások életét. Ez határozza meg életünk jelentőségét.” Nelson Mandela Johannesburg, 2002. május 18.
után is népszerű ikon maradt, integritását is megőrizte. DélAfrika, Afrika és a világ számára is a demokrácia annyira várt sikerének ikonikus alakja lett.
ELisabeth Braw
Metro World News
Külföld 9
Oroszország. Edward Snowden még nem utazott el Moszkvából Edward Snowden volt amerikai titkosszolgálati alkalmazott nem szállt fel az Aeroflot légitársaság tegnap Havannába elindult járatának fedélzetére, amelyre a helyfoglalása szólt – jelentette az orosz média. Az Aeroflot SU–150-es számú, havannai járatának egy szakaszon az Egyesült Államok légterében kell repülnie, és lehetséges, hogy ezért nem
Egységkormányt akar a rezsim A szíriai kormányzat csak akkor hajlandó képviseltetni magát a Genf-2 elnevezésű konferencián, ha azon széles nemzeti egységkormány megalakításáról, nem pedig a hatalom ellenzéknek való átadásáról lesz szó. Szíriában véres polgárháború dúl. mti
kockáztatott az amerikai titkosszolgálatok internetes és telefonos adatgyűjtését leleplező informatikus. Ecuador megerősítette, hogy Snowden menedékjogot kért, s leszögezte, hogy a kérelmet megfontolják. – Az Egyesült Államok minden törvényes eszközt bevet, hogy őrizetbe vegye Edward Snowdent – jelentette ki Obama amerikai elnök. mti
Pakisztán. A tálibok egy dróntámadás miatt álltak bosszút a hegymászókon Egy amerikai dróntámadásért álltak bosszút a külföldi turisták meggyilkolásával a pakisztáni tálibok. Iszlám szélsőségesek vasárnap a pakisztáni Nanga Parbat hegylábánál, egy hegymászó alaptábornál 11 turistát öltek meg: 3 ukrán, 2 szlovák, 1 litván, 1
Szíria
nepáli, 2 kínai, 1 kínai származású amerikairól, valamint egy pakisztáni hegyi kísérőről van szó. A pakisztáni hatóságok közben betiltották a további expedíciókat a térségben, a hegyet lényegében „lezárták” a hegymászók előtt. mti
Olaszország
Berlusconi most hét évet kapott
Hatvanhárom évvel ezelőtt tört ki a koreai háború Amerikai veteránok és családtagjaik, valamint 100 külföldi fiatal, akik a koreai háborúban részt vett 21 nemzetet képviselték, imádkoztak a szöuli Nemzeti temetőben tegnap, a két Korea és szövetségeseik közötti háború kitörésének 63. évfordulója előtti napon. / mti
Hét év börtönre, illetve a közügyektől való, örökre szóló eltiltásra ítélte a milánói elsőfokú bíróság Silvio Berlusconi volt olasz kormányfőt a „Rubyperben” kiskorú prostitúcióra való kényszerítése és hivatali hatalommal való visszaélés miatt. Berlusconi, aki precedens nélküli, otromba ítéletről beszélt, fellebbezni fog. A politikus egy másik ügyben korábban négy évet kapott adócsalásért. mti HIRDETÉS
2 kultúr
Brad Pitt
Szörnyek a zombik ellen A szörnyek kiütötték a zombikat – így is összefoglalható az észak-amerikai mozik hétvégi népszerűségi listája, a Szörnyegyetem című animációra ugyanis jóval többen voltak kíváncsiak, mint Brad Pitt zombifilmjére, a Z világháborúra. A Pixar új animációja, a Szörnyegyetem 82 millió dolláros (mintegy 1,8 milliárd forintos) jegybevételt hozott a premierhétvégén, – és ezzel első helyen végzett a boxoffice-listán. A mostani volt a Pixar legjobb nyitóbevétele azóta, hogy három éve a Toy Story 3. része 100 millió dollárral kezdett az észak-amerikai mozipiacon. Ugyancsak a mostani hétvégén kezdték vetíteni az Egyesült Államokban és Kanadában Brad Pitt legújabb filmjét, a Z világháborút, amely a szakmai várakozásokat felülmúlva 66 millió dolláros (több mint 1,4 milliárd forintos) bevétellel nyitott. A részben Budapesten forgatott filmet csütörtöktől vetítik a magyar mozikban, akárcsak a Szörnyegyetemet. MTI
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
Kultúr 10
Ma nyit a Hegyalja – több mint zene! Fesztivál. Megújult helyszínekkel és a korábbiaknál színesebb programokkal várja a fesztivál látogatóit Tokajban június 30-ig Új beléptetőcsarnok, hajózható vízi tanösvény, főtér nyolcméteres totemmel, street art park, extrémsport-bemutatók és rekordkísérletek, fesztiválszínház, éjszakai rajzfilmvetítés, rombár a kempingben, dedikálások, közönségtalálkozók és vezetett borkóstolók: csak néhány azokból az újdonságokból, amelyek a megkapó szépségű, különleges atmoszférájú Hegyalja Fesztiválon idén várják a látogatót. A zene mellett így nagy szerephez jut idén a film és a színház, valamint több más művészeti ág is a rendezvényen, a kor követelményeinek megfelelően. A Magyar teátrum névre keresztelt színházi sátorban rendezik meg a színházi eseményeket: hazai és határon túli társulatok egyaránt fellépnek majd itt, Békéscsabáról, Kecskemétről, Aradról
Koncertajánló
A programból szemezgettünk, négy koncertet ajánlunk. • Slayer Június 26-án éjfél előtt háromnegyed órával állnak színpadra. A banda igazi Hegyalja-rajongó, ami csak annak köszönhető, hogy legutóbbi fellépésükkor rajongóik őrületet varázsoltak a nézőtérre. Ugyanezt várjuk idén is.
Fellépők
200
fölött van az idei Hegyalján fellépő művészek száma.
és Szarvasról is lesz vendégelőadás. Aki Puzsér Róbert sajátos stílusára vágyna, az a Stand Up Tragedy-sorozatban talál majd kikapcsolódást. Program, fellépők: hegyaljafesztival.hu
A filmművészet a fesztiválozók kérésére került a programba: az ország első Mini Rajzfilm fesztiválján a kecskeméti Rajzfilmfesztivál legjobbjait tekinthetik meg a bulizók. Az alkotókkal való eszmecserére és találkozásra is biztosít majd lehetőséget a rendezvény. A természetvédelemhez sok szállal kötődő, tizennegyedik alkalommal megrendezendő fesztiválnak ezen túl vendége lesz az idokep.hu és Áts Károly, az év borásza is. Kalauzolásával több neves borászat nedűivel ismerkedhetnek meg a fesztiválozók. A Hegyalja vendége lesz egyébként idén a Neszmély borvidék, így a vörösbort sem kell majd nélkülözni a szomjoltók közül. metropol
• FreshFabrik Június 27-én tíz óra előtt nem sokkal a Borsodi Malátabár színpadán lép fel az idén húszéves együttes. Lesz mit ünnepelni velük! • Anna and the Barbies Június 28-án ugyanebben az idősávban és helyszínen lép fel a magyar koncertélet egyik legizgalmasabb zenekara. Pásztor Annáék koncertjei egyedi élményt ígérnek, amelyet kihagyni vétek. • Punnany Massif Június 29én a szintén születésnapot, csak épp a tizediket ünneplő banda lép fel este nyolctól a Nagyszínpadon. Lehet majd még őket jó néhány helyen látni nyáron, de érdemes lehet az elsők közt megnézni a csapatot.
Kultúr 11
HIRDETÉS
Badár Sándor kapta a Karinthy-gyűrűt Humor. A díj a magyar humoristák legnagyobb elismerése Badár Sándor a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért kapta az immár 38. alkalommal átadott elismerést. Sinkó Péter, a Rádiókabaré szerkesztőségének vezetője emlékeztetett, hogy a díjazott közel öt órát szerepelt a műsorban, történeteiből a jég hátán is megélő kisember hangja szólal meg. Felidézte, hogy a humorista soha nem pártpolitizál számaiban, történetei valóságtartalmát pedig a résztvevők szavatolhatják. A díjátadón Varga Ferenc József, a tavalyi díjazott levélben gratulált Badár Sándornak, majd Litkai Gergely író-humorista idézte fel, hogy
Elődök
1975
óta minden évben átadják a Karinthy-gyűrűt, a magyar humor legnagyobb díját. Az elismerést olyan humoristák kapták meg eddig, mint például a díj alapítója, Marton Frigyes, Hofi Géza, Markos György és Nádas György párosa, Fábry Sándor, Kern András, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor vagy Hadházi László.
a díjazott saját életéből meríti történeteit. Szerinte Badár Sándor titka, hogy „egységnyi idő alatt több dolog történik vele, mint amit el tud mondani”. Badár történetei egy hazai Don Quijote legendavilágát idézik, erejüket pedig az adja, hogy általában a túlzásnak hitt elem bennük a valóság, és a valóságnak hitt elem a túlzás – fogalmazott. Az eddigi pályafutásból felidézte, hogy Badár Sándor volt már vasutas, kutyaszánhajtó, számos filmben szerepelt, és részt vett a Dumaszínház megalapításában is. Szólt arról is, hogy horányi lakosként a Duna áradásakor maga is pakolta a homokzsákokat. Badár Sándor az elismerést megköszönve bevallotta, hogy eddig nem kedvelte a gyűrűket. Elsősorban a barátainak és családjának mondott köszönetet, mert biztatták és bíztak benne. mti
Festészet. Magyar kiállítás nyílik a római Nemzeti Galériában „A modernitás ideje. Magyar festészet 1905–1925” címmel a magyar–olasz kulturális évad keretében nyílik kiállítás Rómában a modern és kortárs művészetnek szentelt Nemzeti Galériában (GNAM). Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Moholy-Nagy László, Aba Novák Vilmos és társaik művei láthatók szeptember 15ig a római Villa Borghesével szomszédos GNAM hét kiállítótermében a nagyközönség
Cirkusz. Magyar, torinói és madridi végzős artisták adnak műsort A Fővárosi Nagycirkusz minden évben megrendezi a budapesti Baross Imre Artistaképző végzős fiataljainak vizsgaelőadását, amely ebben az évben két másik iskola, a torinói Flick Cirkusziskola és a madridi Carampa Cirkusziskola növendékeinek vendégszereplésével egészül ki június 29-én. Az idei gálán a három cirkusziskola növendékei a hagyományos és a kortárs cirkusz elemeit ötvöző műsort HIRDETÉS
Robotok adtak koncertet Japánban A Z-Machines robotzenekar egyik tagja, Mach, a gitáros az együttes első élő fellépésén Tokióban tegnap. Egy japán italgyártó megbízásából japán kibernetikusok és művészek fejlesztették ki a robotzenészeket, akik közül a gitáros 78 ujjal és 12 pengetővel, a dobos 21 ütővel muzsikál, a billentyűs pedig többféle fénysugarat tud kibocsátani, és ezáltal akár transzcendens jelleget is kölcsönöz az előadásnak. / mti
előtt ma megnyíló kiállításon. Gergely Mariann művészettörténész, a kiállítás kurátora hangsúlyozta, hogy a magyar művészetnek ez a rendkívüli korszaka a korabeli európai művészetből táplálkozva „átjárhatóvá tette” a Budapest, Párizs, Berlin, Róma közötti kulturális határokat. Ugyanakkor a magyar alkotók mindvégig megőrizték a magyar hagyományból eredő egyéniségüket. mti
mutatnak be az érdeklődőknek. A szombaton 11 és 15 órakor látható két előadás az állatszámok kivételével felvonultatja a cirkusz minden elemét, a zsonglőrtől az ugró-, dobó-, levegőszámokat bemutató artistákon át a bohócokig. A produkcióban közreműködik a Makám zenekar, a népzenei és világzenei műfaj nemzetközileg is elismert képviselője. mti
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
Kultúr 12
ungváry krisztián Nemrég jelent meg a történésznek a Horthy-korszakról írt új könyve, amely megpróbálja tisztázni, mi a különbség a történelmi tények és a társadalmi emlékezet között
Tiszta emlékezet, ez a felelősségünk Miért írta meg ezt a könyvet? – A Horthy-korszak megítélése ma is megosztja a közvéleményt, ami nem meglepő, ha figyelembe vesszük azokat az emberi tragédiákat, amelyeket a második világháború okozott. Érdekel, hogy miért történhetett meg mindez. Ahogy Bibó fogalmazott: vajon melyek voltak azok a szerencsétlen társadalmi találkozások, amelyek ahhoz vezettek, hogy az ország két évtized alatt eljutott odáig, hogy minden társadalmi baj megoldását a „svábok” és a „zsidók” vagyonának elvételében lássa. Bibó hatott önre? – Két alapvető élményem van, amely a könyv előzménye. Az egyik, amikor felkértek egy Bibó-tanulmány megírására, és eléggé más következtetésekre jutottam, mint amit elvártak volna. A másik pedig az, hogy amikor egy németországi ösztöndíjjal kutattam, a kezembe került Christian Gerlach egyik könyve, amely revelatív felismerésekhez vezetett. Arról írt, hogy miképp radikalizálták a német zsidók diszkriminálását az élelmiszer-ellátás zavarai. Aztán olvastam Götz Alyt és másokat, akik mind a funkcionalista történelemértelmezés hívei, és azóta én is ezt érzem magamhoz közelebb, mint az ún. intencionalista értelmezést, amely szerint a holokausztnak nincsen racionális magyarázata. Megpróbálom megmutatni, hogy az emberek miért lettek olyanok, amilyenek.
És miért fontos ez? – Azért, mert az a veszélye a holokausztnak, hogy megszünteti az egyén felelősségét a történelemben. Engem az érdekel, miképp jutott el a magyar társadalom a holokausztig; milyen feltételeknek kellett teljesülni ahhoz, hogy ide jussunk; milyen folyamatok játszódtak le az 1944-et megelőző évtizedekben a szociálpolitikában, a gazdaságban, a modernizáció terén. Mi teszi lehetővé, hogy megtörténjenek a legszörnyűbb dolgok? A nemzetiségek egymás mellett élése mindenhol problémás. Ha csak Európát nézzük, az angol–ír, a flamand–vallon konfliktus is ki tudja, milyen erős lenne, ha nem lenne a demokratikus jogállam. A volt Jugoszlávia területén folyó polgárháború is a felbomló diktatúra és a hiányzó jogállam miatt fajulhatott el. A Horthy-rendszer milyen állam volt? – Autoriter rendszernek nevezném, nem volt diktatúra. Gömböst lényegében meg tudta még a konzervatív elit buktatni, amelynek nagy része egyébként nagyon sokáig, szinte 1944-ig az egyre szélsőségesebbé váló közvéleménnyel szemben politizált. 1938-tól, a nyilasok Munkahipotézis
„Megpróbálom megmutatni, hogy az emberek miért lettek olyanok, amilyenek.” Ungváry Krisztián
megerősödésétől lehet számítani azt az időszakot, amikor a rendszer folyamatosan kénytelen volt engedni a „keresztény” középosztálynak, a közvélemény egyéb radikalizálódó részeinek. Milyen erős volt a szélsőjobb Magyarországon? – Tudni kell, hogy 1920 és 1945 között több tucat szélsőjobboldali párt létezett. Az állam igyekezett ezek tevékenységét lefojtani. 1938tól viszont mind a gazdaságpolitikában, mind a szociálpolitikában folyamatosan hátrálni kényszerült, ezek az engedmények jelentek meg a zsidótörvényekben is. Mennyire volt erős a német hatás? – Kisebb, mint gondolnánk. 1944-ben a németek megszállták az országot, de a közvéleményen nem kellett erőszakot tenni, a Sztójaykormányt minden bizonnyal egy titkos választáson is megszavazták volna. A konzervatív politikai elit, amelynek – élén Bethlennel és Kállayval – korábban befolyása volt Horthyra is, most ezt a befolyást teljesen elvesztette. Horthy hogyan reagált? – Megsértődött. A németek egyértelműen megalázták, Hitler Klessheimben nem egyenrangú félként tárgyalt vele, és ezután a kormányzó közönyös lett. Amúgy is inkább informális eszközei voltak korábban is: ezeket már nem használta, egészen addig, amíg észre kellett vennie, hogy hallgatásával saját jövőjét is veszélyezteti.
Addigra azonban 437 ezer embert már deportáltak. Mennyire volt egységes a magyar politikai elit? – Érdemes különbséget tenni konzervatív és jobboldali között. A jobboldaliak egyértelműen államszocialista beállítottságúak voltak, a konzervatívok ezzel szemben álltak. A közvélemény egyre inkább az előbbiek híve lett, az utóbbiak fokozatosan gyengültek. A magyar közvélemény nagy része – ezt ki lehet mondani – a 20. század során mindvégig az HIRDETÉS
államszocialista megoldások híve volt, kínálják azt jobbról vagy balról. Úgy tűnik azonban, hogy konzervatív és jobboldali egyaránt antiszemita volt. – Igen, de nem mindegy, hogy ki hogyan, ezt is érdemes kutatni. A vagyonbiztonság megszűnése a jogállam megszűnését is jelenti. Hogy valaki eljusson odáig, hogy a vagyonhoz vagy akár az élethez való jogát is kétségbe vonja a zsidóknak, az azért nem volt mindennapi. Horthy és a konzervatív elit jelentős
Kultúr 13 kálló péter
Névjegy
• 1969-ben született Budapesten. • 1995-ben szerzett diplomát az ELTE német-történelem szakán. • Budapest ostroma 1944–1945 címmel jelent meg első kötete doktori disszertációjából. A hat kiadást megélt mű németül, angolul is többször megjelent. • Az 1956-os Intézet tudományos munkatársa – de emellett borász és okleveles borbíráló is.
a magyar közvélemény részéről a kormányzatra, hogy legyen egy negyedik is, amely lényegében azt mondta volna ki, hogy a zsidók minden vagyonát elveszik. Horthy például ezt elutasította. Kinevezte Kállayt, aki úgy szabotálta el a törvényt, hogy egyszerűen elnapoltatta a parlamenti üléseket. része idáig nem jutott el, míg Endre László belügyi államtitkár és sokan mások igen. A harmadik zsidótörvény után erős nyomás nehezedett
Mennyire állja meg a helyét az, hogy a numerus clausus volt az első zsidóellenes törvény Európában? – Több ország is van, köztük például Románia, amely
nem adott egyenlő jogokat zsidó vallású polgárainak 1918-ig: a békeszerződések végrehajtásánál kifejezetten nyomást kellett gyakorolni a románokra, hogy ez megtörténjen. Nálunk a zsidóság emancipációja és asszimilációja sikeres és látványos volt. A 20-as években Budapest lakosságának egyötöde zsidó volt, míg például Berlinben ez az arány mindössze 1-2 százalék volt. A háború után az elszakított területek értelmisége ide menekült, a politika pedig arra kényszerült, hogy szűkítse az egyetemekre való bejutás lehetőségét. Érdekes, hogy először a nők kizárása fogalmazódott meg, de ők maximum a 10 százalékát adták a felsőoktatásban tanulóknak, és politikai támogatás sem volt az ötlet mögött. Ekkor csaptak a homlokukra? – Az egyre növekvő antiszemitizmus jól jött a döntéshozóknak, össze lehetett kötni a helyzet megoldását a politikai haszonnal. A Horthy-korszakban a zsidóellenes törvénykezés mindvégig egyfajta tömegigényt elégített ki, gazdasági, társadalmi, szociálpolitikai
„mi, magyarok” nem tehettünk semmiről, a németek kényszerítettek „minket” a megszállás után a deportálásokra is. A többes szám első személyt szándékosan teszem idézőjelbe. Szerintem téves az, hogy a lakosság jelentős része így beszél történelmi eseményekről, amelyhez személyesen, életkorából adódóan sem lehet semmi köze. Az életünk előtti eseményekhez csak annyi közünk van, hogy emlékezünk rá. Felelősségünk csak az emlékezet tisztaságáért van.
értelemben egyaránt. Ráadásul a magyar zsidóellenesség dinamikája nagyobb volt, mint a németé. Hogy fogadták a könyvét? – Politikai oldaltól függetlenül pozitív recenziók jelentek meg róla. Azért fontos ez, mert a már említett – a zsidóüldözést és a holokausztot az irracionalizmus tartományába helyező, ezáltal abszolutizáló – véleményen kívül más, a történelmi tényeket figyelmen kívül hagyó tévhitek is lábra kaptak az utóbbi időben. Például, hogy
Mennyi az esély arra, hogy a magyar társadalom szembenézzen a múltjával? – Egy társadalom, egy nemzet sem szeret ezzel szembenézni, de a történelem kikényszeríti. Jönnek új generációk, amelyek másképp gondolkodnak, tudnak távolságot tartani. Gondoljunk bele: még csak 23 éve volt a rendszerváltás. A németek a 60-as, 70-es években kezdték meg a náci múlt feldolgozását, és a folyamat még ma is tart.
Jásper Ferenc
www.metropol.hu HIRDETÉS
+
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
útravaló 14
PLUSZ
A 2001-ben megnyitott maszkati nagymecset kívülről és belülről / fotók: erdei tamás
Omán. A tradíció és a gazdagság a nyugati turisták által még érintetlen elegye
Városmarketing
Álommeló Egerben A város pályázati felhívására olyan, élményekre és kikapcsolódásra vágyó, kreatív fiatalok (párok, barátok) jelentkezését várják július 5-ig, akik ismerik a közösségi médiát, szívesen vezetnek blogot, érdeklődnek a hazai kulturális programok és fesztiválok iránt, és vállalják, hogy egri történeteiket (fotókkal, videókkal, szöveggel) megosztják az országgal (részletek: metropol.hu). Metropol
HIRDETÉS
Kábúsz bin Szaíd al-Búszaídi köszönt minden vendéget Maszkat nemzetközi repülőterén. Persze nem személyesen – a hírek szerint Omán uralkodója csak a vallási ünnepek idején tölt néhány napot hazájában, amúgy főként Franciaországban múlatja az időt (és persze szórja az olajból keresett vagyonát) –, hanem az erősen kopottas légikikötő falán díszelgő festményről. A szultán rajta tartja a szemét a fejenként hat riálért vízumot osztó alattvalón. Meg persze mindenen.
Házi őrizet után puccs
Kábúsznak sokat köszönhetnek az omániak, hálásak is érte, például az arab tavasz idején nem kergették el, csupán kiharcolták, hogy a kétkamarás parlament ne csak tanácsokat adjon, hanem egyes kérdésekben dönthessen is. Az angol egyetemeken tanuló, majd az őt eretnek reformgondolatai miatt házi őrizetbe záró apját 1970-ben puccsal eltávolító és száműző szultán valóban sokat tett az egyik legelmaradottabb arab
Vádi al-Sarmi: a mederben vezet az út, száguldani nem lehet, de nem is érdemes
állam felzárkóztatásáért. A hatvanas években megkezdett olajkitermelés bevételét az infrastruktúra fejlesztésére költötte: megdöbbentő adat, hogy 1970-ben 39 kilométer szilárd burkolatú út volt, most viszont csaknem 30 ezer. A szultán elrendelte, hogy minden településen legyen iskola (akkor összesen 16 volt az országban) és orvosi ellátás (a WHO rangsora szerint mára az ománi a világ
nyolcadik legjobb egészségügyi rendszere), ráadásként pedig omanizációs programot hirdetett: az állásokat elsősorban omániakkal kell betölteni, persze a fizikai munkákra most sincs hazai jelentkező...
Visszafogott gazdagság
Omán kilóg a környék hivalkodó olajországai közül, mert nem akarja másolni a nyugati mintákat. Kábusz nem engedi felhőkarcolók építését,
nincsenek turistavonzó attrakciók, Guinness-könyvbe illő rekordberuházások. Nem is özönlenek a turisták, igaz, májustól októberig elviselhetetlen az éghajlat is. A fővárosban még csak-csak lehet velük találkozni, de távolabb zavarba ejtően bámulják a külföldi embert. Talán épp ezért még nagyon kedvesek, szívesen, minden érdek nélkül segítenek, sőt kérdés nélkül is érdeklődnek, honnan érkeztünk, és hogyan tetszik az országuk. A férfiak disdasát, hófehér, patyolattiszta, élre vasalt, földig érő ruhát viselnek, a nők pedig a testüket teljesen fedő abaját, a fejükön kendővel. Egy részüknek csak a szeme látszik ki, de van, akinek még az sem. Angolul szinte mindenki beszél, és ennek érdekes a magyarázata: a vendégmunkások nem tudnak arabul, ezért velük is csak angolul tudnak a helyiek kommunikálni, márpedig például az üzletekben legfeljebb a pénztárban dolgozik ománi. Maszkat, a főváros egy hatalmas kiterjedésű, másfél milliós metropolis kevés látnivalóval. Kábúsz építtetett egy mecsetet, amelyet magáról neveztetett el, ez a világon a negyedik legnagyobb. Az operarajongó szultán kedvéért felhúztak egy operaházat is, amelybe világhírű vendégművészeket hív az uralkodó.
útravaló 15 Étel-ital
Csirke a jobb kézben, a nők csak a függöny mögött.
Maszkat mindig fontos kikötő volt, ezért egész erődrendszer épült köré
• A kisebb étkezdékben egy jó rizses biryanira mindig lehet számítani. Az éttermekben pedig arra, hogy a jobb helyeken csak férfiak ehetnek (a tradíció szerint evőeszköz nélkül, csupán a jobb kezükkel), a nőkkel érkezőket egy szegényesebben felszerelt, függönnyel leválasztott helyiségben szolgálják csak ki.
Kábúsz szultán palotája turistalátványosság, de az uralkodó ritka vendég benne
A nézőtérre pedig elsősorban Ománban élő külföldiek ülnek, mert a helyieket nem érintette még meg a szultán Európában szerzett rajongása. (Néha magyarok is, mert dolgoznak az országban néhány tucatnyian: volt Malév-pilóták az Oman Airnél, valamint orvosok és természetesen olajipari szakemberek.) Kötelező turistalátványosság az óvárosi bazár, illetve a kikötői sétány, meg a közelben a szultán hegyek közé ékelődő palotája. Aki pedig akar egy kis Nyuga-
A gigaplázák azért utat törtek a tradíciók rovására: van mit elkölteni
• A sok vendégmunkás miatt szinte mindenféle konyha megtalálható Ománban, és persze megjelentek a nemzetközi láncok is, más kérdés, hogy a hamburgert csirkehússal készítik. Az ománi konyhát amúgy is a csirke, a hal és a birka jellemzi, hozzá többnyire rizzsel.
tot, az elmehet a Muscat City Centre bevásárlóközpontba, amely mindössze 30 kilométerre van a belvárostól. És láthat csodát: nem a boltokban, ott a világmárkák kínálják ismert és drága portékáikat – például luxusdzsipet hét lefátyolozott fiatal nővel. Ott így megy a shoppingolás.
Az igazi élmény: a vádi
Nem ezért érdemes azonban Ománban terepjárót használni. Az igazán egyedi látványosságért a kőhegyek és -sivatagok felé kell venni az irányt. A ritka esős időszakokban lezúduló csapadék akadálytalanul hömpölyög akár száz kilométereken át egészen az óceánig, és a víz által kivájt völgyekben csodálatos természeti képződményeket láthatunk. Ezekben a folyómedrekben, azaz vádikban néhol tengelyig ér még a víz, máshol már csak a száraz köveken lehet döcögni
n UTAZÁS
n UTAZÁS
HIRDETÉS
sok tíz kilométert, miközben a látvány lenyűgöző. Közben a helybéliek kedvesen integetnek, s ha megállunk, akár vendégül is látnak. A világtól elzárva élnek, de mégsem: minden kis településen van áram, vezetékes ivóvíz (a tengervíz sótalanításával állítják elő) és térerő a mobiltelefonhoz. Ez a jellemző ománi kép: egyszerre tradicionális és modern, olyan elegy, amellyel a világ kevés helyén lehet találkozni. Egyszer érdemes megnézni, és nem árt sietni, mert Kábúsz szultán már 72 éves, és nincs leszármazottja, aki örökölné a trónt...
Erdei tamás
www.metropol.hu
Közlekedés. Kivilágított autópályák vakmerő öngyilkosjelöltekkel Ománban autó nélkül nem lehet létezni, a tömegközlekedést az autópályán is gond nélkül leinthető taxik jelentik (figyelem, itt még senki sem akarja átvágni a turistát, kivéve a taxisok). Az utak jó minőségűek, a többségüket ki is világítják, de szükség is van rá. A partvidéken végigfutó autópálya mellett száz kilométereken át vannak a
települések, de gyalogos átkelési lehetőséget sehol sem alakítottak ki, így életveszélyes népi játék átugrani mondjuk a túloldali boltba. Az autók újak és nagyok. Nem szempont a takarékosság: nagyjából 60 forint egy liter benzin. Tankolás közben a kocsit nem kell leállítani, mert akkor nem működne a klíma. Metropol
Víziszony. Van 2092 kilométer óceánpart, de nincs egy fürdőző sem
Ománban nem szokás megmártózni a sós vízben, noha a hőmérséklete még télen sem megy sokkal 25 fok alá. A homokos tengerpartokon csak sétálnak, esetleg fociznak, de a vízben csak egy férfit láttunk, aki egy bikát próbált fürdetni. Strandot viszont találtunk: az egyik iparvárostól, Szohártól úgy 25 kilométerre, a halászfalvak között van egy
szürreális luxusstrand – természetesen Kábusz szultánról elnevezve (ahogy a maszkati egyetem, a nagyobb mecsetek és sugárutak). Öltözők, zuhanyzók, pihenőpadok, pálmafák egy nagyjából két kilométeres szakaszon – vendégek nélkül. A víz kellemes, a sosem látott fürdőzők miatt összesereglő helybéliek bámulása kellemetlen. Metropol HIRDETÉS
www.metropol.hu
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
Kirándulás. Szemet gyönyörködtető kilátással, hegyi túrákkal és családi kirándulásokkal vár nyáron Alsó-Ausztria
útravaló 16
Panorámalesen
A Bécset körbeölelő tartomány egyik legkedveltebb területe a Bécsi Alpok. Sportosaknak komoly túrákat kínálnak a Rax és a Schneeberg 2000 méteres csúcsai, a Semmering bicikliparkja pedig a mountainbike-osok adrenalinszintjére van „jótékony” hatással. A családosok változatos hosszúságú kirándulások közül válogathatnak, sokat közülük hegyi vasutazással is össze lehet kötni. A Budapestről autóval három óra alatt elérhető kisváros, Puchberg, egy többnapos kirándulás ideális kiindulópontja lehet. Innen könnyű feljutni Alsó-Ausztria legmagasabb hegyére: 1800 méterig kúszik fel a Salamander fogaskerekű vasút, és innen juthatunk el a 2075 méter magas csúcsig. Érintetlen természet, alpesi rétek és a környező hegyekre nyíló „paradicsomi kilátás” várja itt a vendégeket. A vasút felső állomásánál áll
A Skywalk a Bécsi Alpok egyik legújabb attrakciója. Teljes cikk és képgaléria: metropol.hu. Információk a régióról: also-ausztria.info Tippek
• Wiener Alpen Viewer: A tölcsér alakú kaleidosz kópba nézve szépen tük röződik a táj, különleges fotókat készíthetünk vele. • Enzo: a Bécsből ismert narancsszínű ülőkéken a hegyekben is pihenhetünk.
Fotózási lehetőség, úton a „20 schillinges panorámakilátó” felé Kilátók
28
kilátó van a Bécsi Alpokban. Mindegyiknél táblák jelzik a környező hegyek nevét és a látnivalókat.
az Erzsébet királyné emlékére épített templom. Aki szeretne, megszállhat a Berghausban akár abban a szobában is, ahol Ferenc József lakott a kápolna megtekintésekor. Túrázhatunk a világörök ségi védelem alatt álló sem HIRDETÉS
PROMÓCIÓ
Kitűnő hűsítőt nyújt
Kedvezményes felfrissülés. Akciós belépők, kedvezményes lehetőségek várnak mindenkit
/ fotók: Puskás Zsuzsa
Az idei strandszezonban is számos kedvezménnyel igyekszik a Budapest Gyógyfürdői Zrt. a strandokra csábítani a fiatalokat, a családokat és a nyugdíjasokat: helyenként csökkentett áron, jelentős kedvezménnyel várják őket. A szerdai Strandváró Napon pedig akár 1300 forintért
is hűsölhetünk a nyári melegben. A kedvezményes napon ezek a strandok várják a fürdőzőket: Dagály, Paskál, Római, Csillaghegyi és Pünkösdfürdői Strandfürdő. A kitűnő bizonyítványt szerző diákok pedig egy napig ingyen strandolhatnak egy általuk választott strandon.
me ringi vasút nyomvonala mellett, Semmering közeléből pedig a viaduktjait csodálhatjuk meg úgy, ahogy a régi 20 schillingesen ábrázolták. A Hohe Wand Természeti Park túráinak csúcspontja lehet a Skywalk kilátó: a lenyű-
Wasserfallwirt: hütte, vízesés és túrautak Puchberg közelében
göző panorámát még izgalmasabbá teszi, hogy a terasz a sziklafalról a „semmibe lóg”. Ha ez nem volna elég, pár méterrel távolabbról indulnak a sárkányrepülős és siklóernyős repülések, és sziklamászásra is lehetőség van. Puskás Zsuzsa
útravaló 17 Fotók: Gyulai Várfürdő
Családi élményfürdő épül Fejlesztés. Akár már ősszel átadhatják az új részleget a Gyulai Várfürdőben Az ország egyik legszebbnek tartott gyógy- és strandfürdője a nyáron fedett és sza-
badtéri gyógyvizes medencékkel, strandmedencékkel, szaunaparkkal, masszázsrészleggel várja a látogatókat. A nyár slágere a Minimax Kölyök Strand „mesés” programsorozata július 1. és augusztus 12. között: játszópark, valamint vízi vetélkedők, kézművesség, versenyek, mesekvízek szórakoztatják a gyerekeket.
Egy éve kezdték építeni a létesítmény családi élményfürdőjét. A meg valósítás során az épület elérte a legmagasabb pontját, ezért a múlt héten már bokréta-ünnepet tarthattak. A fedett, közel 900 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkező, 6338 négyzetméter alapterületű új élménykomp-
lexumban számtalan élményelem (sodrófolyosó, álló- és fekvőmasszázsok, buzgárok, gejzírek, nyakzuhanyok, vízfüggönyök) szolgálja majd a vendégek testi-lelki felüdülését. A szórakozásról családi, rafting és nagy szélességű csúszdák gondoskodnak, és lesz ugrómedence, illetve vízi bár is. Metropol HIRDETÉS
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
állásles 18
A válság miatt csökkent az önfoglalkoztatók száma Munkavállalás. Nőtt a részmunkaidőben dolgozó fiatalok és nők aránya
Munka határozott időre
70
százaléka a határozott időre szerződött munkavállalóknak azért írt alá, mert nem talált állandó állást.
Az elmúlt évtized gazdasági változásainak hatására csökkent az önfoglalkoztatók száma Magyarországon, viszont egyre többen vállalnak munkát határozott idejű szerződéssel. Nőtt a részmunkaidőben dolgozók aránya is, főleg a fiatalok és a nők körében – derült ki a Randstad elemzéséből.
Ugyan az önfoglalkoztatók számában a legnagyobb visszaesés még a válság előtt történt, de az ilyen munkaviszonyban dolgozók száma később is folyamatosan csökkent, míg minden más rugalmas foglalkoztatási formánál növekedést mértek 2007 után. A tavalyi évben alkalmazottként, határozott idejű szerződéssel már 9,4% vállalt munkát, míg egyszemélyes vállalkozásban csak a foglalkoztatottak 5,7%-a dolgozott.
Trendek Keleten és Nyugaton
Különböző válságkezelési stratégiák rajzolódnak ki régiónként és munkaviszony-típusonként a rugalmas foglalkoztatási formákkal kapcsolatos statisztikákból. Míg NyugatEurópában például nőtt az önfoglalkoztatók száma, mert az állásukat elvesztők egy része valószínűleg saját vállalkozást alapítva próbált megélni, addig Magyarországon fordított trend látszik: az egyszemélyes cégek számának csökkenésével és a munkanélküliség növekedésével párhuzamosan egyre többen vállaltak határozott idejű vagy részmunkaidős állásokat.
Szerződés határozott időre
A nők sokszor gyereknevelés mellett részmunkaidőben dolgoznak / colourbox
Felmérés. Az ellenkező nem szerint a titkárnő és a pilóta a legszexibb A titkárnő a legszexibb női szakma, a férfiak között pedig a repülőgép-pilóta nyert – a másik nem véleménye szerint. A felmérésből az is kiderül, hogy melyik szakmákat tartják a nők, illetve a férfiak a legkevésbé szexinek. A hölgyek az utolsó három helyen a könyvelőt, a taxisofőrt és a jegyellenőrt, a férfiak a jegyellenőrt, a politikust és az agrárgazdálkodót jelölték meg. A kérdőívnek volt egy szabad szöveges része is, ahová a listán nem szereplő szakmákat lehetett beírni. A nők közül többen az autószerelőt, a filmrendezőt, a kommandóst írták be, míg a férfiak a meteorológus, a stylist és a fogorvos szakmákat. metropol/ jobb-allas.postr.hu
Top 5
1 2 3 4 5 6 7
Nők: titkárnő Férfiak: pilóta Nők: légiutas-kísérő Férfiak: tűzoltó Nők: fitneszedző Férfiak: katona Nők: hosztesz Férfiak: vízilabdázó Nők: pincér Férfiak: ügyvéd Nők: betegápoló Férfiak: orvos Nők: óvónő Férfiak: kajak-versenyző
HIRDETÉS
n ÁLLÁS
– A válság két szempontból is segítette a határozott idejű szerződések terjedését: egyrészt a vállalatok így jobban tudtak alkalmazkodni a változó gazdasági környezethez, másrészt az álláskeresők a növekvő munkanélküliség elkerülése érdekében nyitottabbá váltak az átmeneti megoldások iránt – magyarázta a trendeket Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető
igazgatója. Az Eurostat adatai alapján 2012-ben a határozott idejű szerződéssel dolgozó magyarok 70%-a azért vállalt ilyen munkaviszonyt, mert nem talált állandó állást. A határozott idejű szerződést nagyobb arányban vállalják a fiatalok: míg a 25 év felettiek közül csak 9% dolgozott ilyen szerződéssel 2012-ben, addig a 15–24 éves korosztályban ez az arány 22% volt. – A határozott idejű szerződéssel dolgozók 13%-a a próbaidejét töltötte így tavaly, de ez a munkaviszony egyébként is közelebb áll a fiatalokhoz, akik inkább tanulni és tapasztalatot gyűjteni jelentkeznek egy-egy állásra – mondta Baja Sándor.
Részmunkaidő: több nő szerződik
A fiatalok között népszerűbbek a részmunkaidős pozíciók is, de a nemek szerinti eltérés jellemzőbb: míg 2012 végén a magyar férfiak közül 4,4% vállalt 8 órásnál rövidebb beosztást, a nőknél 9,7% volt ez az arány. – Mivel a részmunkaidőt gyakran a gyermekek, illetve más rászoruló családtagok gondozása mellett vállalják, az adatok szerint ezt a feladatkört még mindig inkább a hölgyek látják el – tette hozzá Baja Sándor. metropol/ profession.hu/hrportal.hu
állásles 19
A jó családi háttér később magasabb fizetést hoz Karrier. A férfiaknak és a jó családi háttérrel rendelkezőknek nagyobb az esélyük, hogy sikeres karriert fussanak be
Kereset
45
ezer forinttal keresnek többet havonta átlagosan a férfi frissdiplomások a női frissdiplomásoknál.
A munkaerőpiacon a férfiak és a nők helyzete közötti különbség nemcsak a fizetésben mutatkozik meg, hanem a munkakeresés időtartamában és a vezető beosztásban való arányukat nézve is – derül ki az Educatio Nonprofit Kft. által készített Frissdiplomások 2012 című tanulmányból. A felmérés szerint a jobban képzett szülők gyermekei frissdiplomásként többet keresnek. A legfeljebb 8 általánost vagy szakmunkásképzőt végzett apák gyermekeinek fizetése diplomás pályakezdőként 160 ezer forint alatt marad, míg az egyetemi végzettségű szülők esetében át-
A szülők anyagi helyzete és iskolai végzettsége is számít / colourbox
lagosan több mint 207 ezer forintot keres a frissdiplomás. A család anyagi helyzete is tükröződik a kereseti mutatókban. A kedvezőbb anyagi helyzetű családokból származók ugyanis később a munkaerőpiacon magasabb saját jövedelemről számolnak be. A férfi és női frissdiplomások között éles a határvonal nemcsak az átlagjövedelmek tekintetében, hanem a mun-
kaerő-piaci átmenet és a korai karrierút szempontjából is. Megmutatkozik például a munkakereséssel töltött időben: a frissdiplomás férfiak hamarabb találnak munkát, mint a nők. A frissdiplomás álláskereső férfiaknak átlagosan 3,6 hónap alatt sikerül elhelyezkedniük, míg az azonos végzettséggel bíró nőknek ez valamivel több mint 4 hónapjukba telik.
Hasonló a helyzet, ha a vezető pozíció gyakoriságát nézzük. Nemek szerinti bontásban elemezve a vezető beosztásban dolgozó férfiak jelentősen nagyobb arányával szembesülünk: a pályakezdő diplomások között a vezető beosztásban lévő férfiak aránya csaknem 29 százalék, míg a nőké csaknem 10 százalékkal kevesebb, mindössze 17 százalék. A nemek közti foglalkoztatási és pozícióbeli különbségek is megmutatkoznak: a férfiaknál lényegesen nagyobb a beosztottak munkáját irányítók aránya, mint a női diplomások között. metropol/
Rendezvény
Ingyenes fórum kisvállalkozóknak Munkáltatói fórumot tart Budapest Munkaügyi Központja csütörtökön. Az ingyenes fórumra szerdáig lehet jelentkezni a 328-6033-as számon. A rendezvény célja, hogy információt nyújtson a mikro-, kis- és középvállalkozók részére a támogatási lehetőségekről és többek között az online pénztárgépekről. metropol Kutatás
Kevés nő juthat el a felső pozíciókig Egy friss amerikai kutatás szerint a megkérdezett dolgozó nők csupán 9 százaléka állította, hogy karrierjének fő időszakában, vagyis 25 és 44 éves kora között heti 50 órát dolgozik, vagy dolgozott. A jelentés szerint a vezető pozíciók által megkövetelt munkaidővel kizárják a kisgyermekes anyukák jó részét a menedzseri állásokból. profession.hu
profession.hu/hrportal.hu HIRDETÉS
n ÁLLÁS
telephelyeire fő és részállásban
ápolókat, szociális gondozókat keres megfelelő szakmai végzettséggel.
Önéletrajzokat a titkarsag@ vakokintezete.hu-ra vagy a fenti címre kérjük.
Megbízható hölgyeket keresünk egészés részmunkaidőben
GYERMEK- ÉS IDŐSGONDOZÁSRA VAGY HÁZVEZETÉSRE. Megbecsült munka, biztos, heti elszámolású fizetés. Kereset: 90.000-180.000 Ft/hó Telefon:
Vakok Állami Intézete
(1146 Budapest, Hermina út 21.)
n OKTATÁS
06 1 243-8280, 06 20 528-4852, Nysz.: 01-0561-05
n OKTATÁS
3 sport
Labdarúgás
Guardiola: székfoglaló Több mint 250 újságíró előtt mutatták be Josep Guardiolát (képünkön), a Bayern München labdarúgócsapatának három évre szerződtetett új vezetőedzőjét. A tréner szerdán tart először edzést a játékosainak. Guardiola a Barcelona trénereként 2008 és 2012 között 14 trófeát szerzett, köztük két BL-serleget is. Az edzőnek komoly elvárásokkal kell megküzdenie Münchenben, miután a bajor együttes az előző szezonban bajnok, kupa- és Bajnokok Ligája-győztes lett elődjével, a visszavonult Jupp Heynckesszel. mti
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
sport 20
Már a csoportkörben megdőlt a gólrekord Labdarúgás. A hétvégén kialakultak a Konföderációs Kupa elődöntő-párosításai, a meccseket holnap és holnapután tartják Eddig igazán nem panaszkodhatnak unalmas mérkőzésekre a Konföderációs Kupa (KK) nézői: bár még hátra vannak az elődöntők, a döntő és a bronzmeccs, már biztos, hogy a sorozat történetének eddigi leggólgazdagabb kupája lesz az idei. A rekordot eddig a 2005-ös németországi KK tartotta 56 találattal, a brazíliai viadalon azonban már eddig is 58 gól született, meccsenkénti 4,83-as gólátlaggal. A gólözönhöz kellett Tahiti szereplése is: a csapat hálójában három meccsen 24 alkalommal kötött ki a labda. (Nélkülük a meccsenkénti gólátlag csak 2,83 lenne.) Legutóbb, vasárnap Uruguaytól kaptak 8-at, a dél-amerikai csapat pedig Spanyolország mögött a második helyen bejutott a KK elődöntőjébe, ahol holnap a házigazda brazilokkal mérkőznek a fináléba jutásért. A vasárnapi játéknap azért is jelentőséggel bírt az uruguayiaknak, mert Luis Suarez két találatával megelőzte Diego Forlánt az uruguayi válogatott labdarúgók összesített góllövőlistáján. A 26 éves Labdarúgás
Konföderációs Kupa, elődöntők
Brazília–Uruguay Spanyolo.–Olaszo. bronzmérkőzés döntő
szerda, 21.00 csütörtök, 21.00 vasárnap, 18.00 vasárnap, 24.00
A csoportkör végeredménye
Nigéria ellen a spanyolok 4 gólt lőttek – a másodikat Fernando Torres / mti Csökkenő erejű tüntetések
A brazilok a korrupció, a társadalmi visszásságok, a rossz minőségű közszolgál tatások, illetve a nagy kormányzati költekezések ellen tiltakoznak. • Csütörtök éjjel még egymillióan tüntettek országszerte, vasárnap Rio de Janeiróban már csak kétezer, Brazíliavárosban pedig csak néhány száz felvonuló gyűlt össze.
Kosárlabda
• Copacabanában egy PEC 37 nevű törvénytervezet miatt gyűltek össze, amely korlátozná az ügyészség jogkörét, és a tiltakozók szerint megnehezítené a korrupt politikusok bebörtönzését.
Forma–1
A CSOPORT 1. Brazília 2. Olaszország 3. Mexikó 4. Japán
9-2 8-8 3-5 4-9
B CSOPORT 1. Spanyolország 2. Uruguay 3. Nigéria 4. Tahiti
15-1 11-3 7-6 1-24
9 pont 6 3 0 9 6 3 0
Suarez így már 35 gólt szerzett a válogatottban, míg a 34 esztendős Forlán – a 2010-es világbajnokság legjobb játékosa – 34-nél tart (legutolsó találatát csütörtökön szerezte Nigéria ellen). A másik csoportban az első helyezett brazilok mögött Olaszország jutott be a csütörtöki elődöntőbe. Az olaszoknak biztosan nem lesz könnyű dolguk: ha nem lenne elég, hogy a világ- és Európa-bajnok spanyolokkal játszanak, a brazilok elleni, pénteki meccsen megsérült Mario Balotelli, az itáliaiak futballsztárja is. – Valószínűtlen, hogy csütörtökre rendbe jön, de a bronzmérkőzésen vagy a döntőben már várhatóan pályára léphet – nyilatkozta Enrico Castellacci csapatorvos. metropol/mti Téli olimpia
Varga József Angliába megy
Először nyert a női válogatott
A Red Bull is tesztelne
Az űrbe is feljut az olimpiai láng
Egy évig kölcsönben az angol másodosztályban szereplő Middlesbrough együttesében játszik Varga József, a Debrecen válogatott labdarúgója. Ha a Middlesbrough egy év után elégedett lesz a középpályással, végleg megveheti a játékjogát. mti
Öt vereség után először győzött kínai túráján a magyar női kosárlabdaválogatott: az együttes tegnap 79-63-ra nyert az ausztrál csapat ellen. A magyarok az ausztrálok mellett a kínaiakkal és az amerikai egyetemi válogatottal találkoznak. mti
A Forma-1-ben címvédő Red Bull istálló megfontolja egy egyéni teszt lehetőségét, miután a Mercedes és a Pirelli csak figyelmeztetést kapott múlt pénteken a májusban lebonyolított, és a szabályok szerint tiltott gyakorlás miatt. mti
Űrsétára küldi a jövő évi, szocsi téli olimpia fáklyáját a szervezőbizottság. A tervek szerint a fáklya még az előtt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) érkezik, hogy október 7-én, a görögországi Olümpiában fellobban az olimpiai láng. mti
HIRDETÉS
2013. június 24. (hétfő)
4 6 14 18 19 22 32 33 35 40 47 49 50 58 61 62 63 64 73 75
sport 21
Sousa csapata, a Tel-Aviv a Győr ellenfele a BL-ben Labdarúgás. A Győr otthon kezd a BL-ben, a többiek idegenben indulnak az EL-ben
Tegnap sorsolták a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőköreinek párosításait. Míg a BL-ben csak a magyar bajnok Győr érdekelt, az ELben a kupagyőztes Debrecen, illetve a Videoton és a Budapest Honvéd is szerepelhet. A magyar csapatok közül a Győr az egyetlen, amelyik hazai pályán kezd. A BL-selejtező második fordulójának – melyben a Győr is szerepel – első meccseit július 16-án vagy 17én, a visszavágót pedig 23-án vagy 24-én tartják. A Győrnek a csoportkörbe jutáshoz három párharcot kell megnyernie. A magyarok izraeli ellenfelét két hete Paulo Sousa, a Videoton korábbi vezetőedzője irányítja. – Nincsenek információink a csapat Felkészülés
„Nem volt szerencsénk a sorsoláskor. Nagyon pontosan fel akarjuk őket térképezni, várha tóan meg tudjuk nézni egy mérkőzésüket a kö zeljövőben.” Kondás Elemér a Debrecen vezetőedzője
44 évesen lett először golfbajnok
A bajnok Győr az egyetlen magyar BL-induló / mti
erősségét illetően, ám Paulo Sousa filozófiáját ismerjük, ez talán megkönnyíti a felkészülést – nyilatkozta Klement Tibor, a Győr ügyvezetője. Az Európa Ligában a Videoton és a Honvéd ellenfele az első körben montenegrói csapat lesz. – Úgy készülünk a montenegrói csapat ellen, mintha a világ legjobb együttese lenne az ellenfelünk – kommentálta a sorsolást José Gomes, a Vidi edzője. – Ugyanaz a helyzet, mint tavaly az albán Flamurtari ellen. Akkor sem tudtunk semmit az ellenfelünkről, videofelvételt is nehéz lesz szerezni róluk – nyilatkozta Kemenes Szabolcs, a Honvéd csapatkapitánya. A Debrecen a második körben a norvég Strömsgodsettel találkozik. A Videotonnak és HIRDETÉS
Magyarok a kupaselejtezőkön
Bajnokok Ligája Győr–Makkabi Tel-Aviv (izraeli) Európa Liga Videoton–Mladoszt Podgorica (montenegrói) Bp. Honvéd–Niksics (montenegrói) Debrecen–Strömsgodset (norvég)
a Budapest Honvédnak négy, a Debrecennek három párharcot kell megnyernie ahhoz,
július 16. vagy 17. és 23. vagy 24. július 4. és 11. július 4. és 11. július 18. és 25.
hogy bejusson a 48 csapatot felvonultató csoportkörbe. metropol/mti
Ken Duke nyerte a golfozók 6,1 millió dollár összdíjazású PGA Tour-versenyét a Connecticut állambeli Cromwellben. A 44 éves játékos pályafutása 187. profi versenyén indult, s most sikerült először diadalmaskodnia. mti / fotó: getty images HIRDETÉS
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
sport 22
Búcsú a nyitónapon A kieséséről
„Nem tragédia. Szerettem volna a legjobb formámat nyújtani, de erre nem volt lehetőségem. Nem akarom a térdproblémámra fogni a vereséget.” Rafael Nadal
Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.
Tenisz. Federer és Sarapova simán továbbjutott, Nadal és Errani búcsúzott Wimbledonban Wimbledonban a tegnapi játéknap legnagyobb meglepetése Rafael Nadal búcsúja volt. A 2008-ban és 2010-ben is győztes spanyol az első két játszmát rövidítésben bukta el a belga Steve Darcisszal szemben, az utolsó szettet pedig korán brékhátrányba kerülve vesztette el, összesen 2 óra 55 perc alatt (7:6, 7:6, 6:4).
A címvédő Roger Federer 69 perc alatt nyert / Fotók: Zádor Péter, getty
A Roland Garroson két héttel ezelőtt nyolcadszor diadalmaskodó Nadal először búcsúzott egy Grand Slam-torna nyitókörében. A nőknél is volt meglepetés: az ötödik helyen kiemelt Sara Errani sima vereséget szenvedett a Puerto Ricó-i Monica Puig ellen (6:3, 6:2). Roger Federer és Marija Sarapova viszont a papírforma szerint győzte le ellenfelét. A svájci három sima játszmában a román Victor Hanescut verte (6:3, 6:2, 6:0), az orosz teniszezőnő pedig a francia Kristina Mladenovic felett aratott győzelmet két szettben (7:6, 6:3). metropol/mti
KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek
posta 23 Mit szól hozzá?
Az árvíz is kedvezett a szúnyogok szaporodásának. Ön szerint szükség van-e nagyobb védelemre a szúnyogokkal szemben?
„Azt már mi is érezzük, hogy az árvíz miatt egyre több szúnyog van a fővárosban is, de még mindig a tóparton, illetve víz közelében zavaró a legjobban.”
„Bár a belvárosban lakunk, elég sokat vagyunk a szabadban, de egyáltalán nem vettem észre, hogy mostanában több lenne a szúnyog.”
„Sokkal több szúnyogirtásra lenne szükség. Ha ugyanis este kimegyek sétálni, nem bírom sokáig, ha nem fújom be magam szúnyogriasztóval.”
Kovács Pálné 61, gondnok, Budapest
Szuromi Beatrix 36, alkalmazott, Budapest
Hajdú Gergő 20, diák, Budapest
nem kapok. Viszont ha a munkahelyemtől a lakóhelyemig minden embernek adnék, aki kér, akkor nem lenne pénzem hazamenni, és a családomat eltartani.
áll fenn, aki nem hajlandó kialakítani a megfelelő területet a kerékpárosforgalomra.
Kovács Márta, Budapest
Nincsenek már ingyenfürdők
TÖLTODJ FEL!
– az új generációs rejtvénymagazin
Olvasói levelek
Kéregetők a buszpályaudvaron „A Nyugat és a Balkán találkozása” című levélhez szeretnék hozzászólni. Kőbánya-Kispesten (KÖKI) ha lemegyünk a buszpályaudvarra, modern, jól kialakított megállókban várhatjuk a buszokat. Megérkezik egy fiatal pár. Jól öltözöttek, nem hajléktalanok, alkoholisták. Szinte minden utashoz odamennek, hogy kéregessenek. Távozásuk után valaki cigarettát „követel” a dohányzóktól. Láttam már olyat, aki agresszívan lépett fel az őt elutasító utassal szemben. Ha később megyek haza, nem is állok a buszmegállóba, amíg be nem áll a busz, mert félek, és nem vagyok egyedül ezzel. Még egyszer sem láttam rendőröket vagy polgárőröket, vagy közterületeseket, akik az utasokat megvédenék a zaklatások ellen. Minden sajnálatom azoké az embereké, akik elvesztik a munkahelyüket, nincs jövedelmük. Hajszálon múlik az, hogy ma én, holnap te. Kiszolgáltatva mások kénye-kedvére, kapok vagy
Mások sem tartják be a szabályokat A június 17-én megjelent, „A járda elsősorban a gyalogosoké” című levélre szeretnék reagálni. Én Budapesten közlekedem egy ideje. Általában kerékpárral járok, de van, hogy gyalogosan. Így mindkét fél részéről meg tudom ítélni a helyzetet. Gyalogosként tényleg dühítő tud lenni, ha a kerékpáros nem figyel, de nyilván vannak kivételek. Engem is idegesít, ha egy kerékpáros/gyalogos nem tudja a táblák jelentését. Ugyanakkor kerékpárosként pedig az a zavaró, hogy sok helyen nincs kiépített kerékpárút, sem kerékpársáv. Vagy ha van kerékpársáv, akkor is az autósok úgy vélik, az a pár centi még az övék. Tehát szabálytalankodás csak annak a részéről
H. B., Budapest
Egy régi szállóige a munkakerülőt úgy határozza meg, hogy „pénztáros az ingyenstrandon”. Na de hol van már ingyenfürdő? A 30-as években Hódmezővásárhelyen létezett egy kádfürdő, ahol az ember 40 fillérért 40 percig áztathatta magát. Az elhasznált fürdővizet nem hagyták veszendőbe menni. A langyos szappanos vizet kiengedték egy deszkakerítéssel körbezárt medencébe. Az volt az ingyenstrand. Nagyon sokan vették igénybe, hiszen nagy volt a szegénység, a fürdőszoba még fehér hollónak számított. Jellemző, hogy a háború után előbb az ingyenstrandot szüntették meg, ezután pedig a kádfürdőt is. Most gondozott park van a helyén. Tóth Antal, Hódmezővásárhely
A leveleket az alábbi címre küldjék:
Sudoku
Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.
Képregény Időjárás
Hűvös idő elszórtan esővel
Miskolc
Győr
15°
20°
Budapest
18° 22° Békéscsaba
19°
Pécs
21°
SZERDA
Ma már a keleti területekre is megérkezik a hűvösebb levegő, nyu-
CSÜTÖRTÖK
Elszórtan számíthatunk esőre, záporokra, északkeleten van esély a
max: 19° gaton kimondottan hideg lesz. Emellett felhős idő várható, északmin: 12° keleten és az ország déli felében süthet ki valamennyi időre a nap.
max: 20° nap első felében zivatar kialakulására, de veszélyes időjárás jelenmin: 10° ség ezekhez nem kapcsolódik. További információk: INTERNETEN: www.met.hu
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
sport 24
A magyar srácok
Zidane-nal fociztak
A magyar csapat Zinedine Zidane-nal: Poncok Csaba, Gál József, Totika Béla, Somorai Attila, Hollauer Balázs, Reveland Zoltán, Ponczók Csaba / Benjamin Torres
Five-a-side futball. A csehek nyerték az adidas Team Five bajnokságot Marseille-től mintegy 30 kilométerre, az Aix-en-Provence mellett található Z5 Complexben csaptak össze nyolc ország legjobb kispályás focistái június közepén. Az adidas Team Five kozmetikumok által szervezett nemzetközi bajnokságon a fővárosi Mates Team képviselte Magyarországot. Rajtuk kívül Anglia, Csehország, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Mexikó és Németország vett részt a tornán, és a világhírű francia focista, Zinedine Zidane, illetve csapata is pályára lépett. A torna első napján „mindenki játszott mindenkivel”, majd a négy legjobb csapat küzdött a döntőbe jutásért. Sajnos a magyar gárda nem került be a négy közé, pedig nem sokon múlt: elég lett volna, ha az angolok ellen egy gólt lőnek, és 1–1-es döntetlent játszanak. – Szokatlanok a szabályok, főleg a nyolcperces játékidő – értékelte a szereplést Hollauer Balázs csapatkapitány. – Ennyi időt alatt nem tudtuk a taktikus játékstílusunkat érvényesíteni, de azt is el kell ismerni, hogy nem hoztuk a szokott formánkat.
Abban egyetértett a magyar különítmény, hogy nagy élmény volt Zidane-nal focizni, és közelről látni a labdakezelési technikáját. A francia klasszis csapata azonban alulmaradt a csehek ellen, így a torna másnapján Csehország játszotta a döntőt Anglia ellen. A küzdelemből végül a csehek kerültek ki győztesen. Mint kiderült, összeszokott gárdáé lett az elsőség, a 17–19 éves fiatalok ugyanis öt-hat éve fociznak együtt a Sparta Praha utánpótláscsapatában. Ezt követte a rendezvény utolsó mérkőzése, a gálameccs. Minden csapatból kiválasztották a legjobb játékost, és az így összeálló adidas Team Five All Stars csapat lépett pályára a tornagyőztes csehek ellen. Mindenki megmutatta, mit tud, így nem volt hiány a látványos cselekből és gólokból. Zidane is kitett magáért, meg-megvillantotta, miért volt az egyik legjobb futballista a világon. A válogatott csapat szép játékkal, könnyedén nyert, pedig a játékosok most találkoztak egymással először. – A labda gömbölyű, és a pályán mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli – mondta a mérkőzés után Gál József, aki Magyarországot képviselte a nemzetközi csapatban. Szerinte azért esett rá a választás, mert csapata nem volt ugyan formában, de talán ő hibázott a legkevesebbet. metropol
PROMÓCIÓ
Interjú
Még fiatalon fogadtam meg Zinedine Zidane – jelenleg a Real Madrid sportigazgatója – újabb kispályás futballcentrumokat nyit, hogy a fiataloknak legyen lehetőségük játszani, és nem lepődött meg, hogy két német csapat játszotta a BL-döntőt. Miért hozta létre a Z5 komplexumot? – Fiatalkoromban a testvéreimmel nehezen találtunk helyeket, ahol focizhattunk. Mindig azt mondtam, ha befejezem a profi pályafutásomat, megpróbálunk egy olyan helyet létrehozni, ahol minél több, minél többféle ember játszhat együtt. A komplexum működtetésének van egy üzleti oldala is, de az alapötlet az, hogy megszervezzük a külvárosokban élő fiatalok ideutazását, hogy focizhassanak. Milyen gyakran játszik five-a-side focit? – Nem elég gyakran, de ha jut időm rá, nagyon élvezem. Sajnos Madridban nincs Z5 komplexum. Talán építenie kellene ott is egyet. Tervezi, hogy máshol is nyit hasonló centrumot? – Kettőt nyitunk rövidesen a Párizs melletti Meaux-ban, illetve Melunban. A terveink szerint Montpellier-ben, és
2014-ben Torinóban, Olaszországban is lesz egy. Segíthet a five-a-side abban, hogy a fiatalok a hagyományos futballban jobbak legyenek? – Aki javítani szeretné a technikai tudását, annak nagyon hasznos. A játék örömét is könnyebb megosztani másokkal, az ember játszhat a gyerekeivel vagy idősebb focistákkal. A kispályán csökken a csapatok közötti tudásbeli különbség is, ezért könnyebb élvezetes meccset játszani. Melyik mérkőzést tartja élete meccsének? getty images
– Egy futballistának nagyon fontos, hogy a nemzeti válogatottban játsszon, pláne a világbajnokságon. És ha kicsit többet fantáziál, azt szeretné, hogy a vébét a hazája rendezze. Ha az ember annyira szerencsés, hogy gólt szerez Brazília ellen, ráadásul kettőt, és megnyeri a világbajnokságot, az egyenesen hihetetlen. Ha jól tudom, a világbajnokságok történetében csak hathét játékos tudott két gólt szerezni a döntőben. Meglepődött, hogy a Bajnokok Ligájában két német csapat játszotta a döntőt, a Bayern és a Dortmund? – A Bayern mindig is jól játszott, a Bajnokok Ligájában szinte mindig elődöntősek voltak. Az sem újdonság, hogy a német futball nagyon erős, ezért nem igazán vagyok meglepve, hogy így alakult a döntő, és a Bayern győzött. Hogy ugyanígy folytatják-e? Azt hiszem, igen. Persze remélem, hogy nem lesz igazam, hiszen én a Madriddal vagyok. Mi a véleménye Robert Lewandowskiról, aki az elődöntőben négy gólt szerzett a Real Madrid ellen? – Nagyszerű játékos. Nem sokszor fordul elő valakinek az életében, hogy négy gólt szerezzen a Madrid ellen a BL-elődöntőben. Biztos vagyok benne, hogy a pályafutásának egyik emlékezetes meccse marad. metropol
Badár sándor kapta a karinthy-gyűrűt
eddig nem kedveltem a gyűrűket – mondta a humorista
2013. június 25. KEDD | www.metropol.hu
7. oldal
országos
Még hetekig tarthat a szúnyoginvázió Védekezés. Mindenütt irtják a szúnyogokat a Duna mentén, de részben hiába Árvíz. A pangó vizekben és ártéri erdőkben naponta milliárdnyi szúnyog fejlődik, és pár órával az irtás után visszatelepülnek Vízállás. Mivel magas marad, a folyó mentén még komoly szúnyogrohamokra számíthatunk Helyreállítás. Az árvíz után 95-ből 66 településen befejeződött a munka 2–3. oldal
Mandela élete veszélyben Válságosra fordult Nelson Mandela állapota. A 94 éves, még életében legendává vált dél-afrikai szabadságharcos súlyos tüdőbeteg, és egy pretoriai kórház intenzív osztályán fekszik. 5. oldal
Ma kezdődik a Hegyalja Fesztivál
Guardiola müncheni székfoglalója A Bayern München történetének legnagyobb sajtótájékoztatóján bemutatták Josep Guardiolát, a labdarúgócsapat új vezetőedzőjét, aki több kérdésre is németül válaszolt. Utalt arra is, hogy elődje, Jupp Heynckes az előző szezonban bajnok, kupa- és BL-győztes lett a csapattal: „Mindig összehasonlítanak majd vele. Nyilván nyomás alatt leszek, de ez természetes.” / fotó: mti 10. oldal
Vasárnapig tart a buli Tokajban, ahol a rengeteg koncert mellett hajózható vízi tanösvény, fesztiválszínház, éjszakai rajzfilmvetítés, extrémsport-bemutatók és vezetett borkóstolók is várják a közönséget. 6–7. oldal
1 hírek
Árvíz után
Jól halad a helyreállítás A 95 közül 66 településen már befejeződött a dunai árvíz utáni helyreállítás – közölte a helyreállítási miniszterelnöki megbízott. Bakondi György (képünkön) elmondta, hogy az országos védvonalakon az ideiglenes gátak visszabontása jól halad, eddig a munka 61,4 százalékával készültek el. A visszabontás után hozzákezdenek a gátak sérüléseinek javításához. Az árvíz miatt kitelepített 1570 emberből 1338 visszatért otthonába. Az érintett önkormányzatok védekezési költségeiket és káraikat a vis maior alaptól igényelhetik. Az eddig bejelentett igények elérik a 10 milliárd forintot. mti Jótékonysági nap
Érdeklődés Összesen mintegy 2,6 millió néző kapcsolódott be a közmédia vasárnapi „Jónak lenni jó!” című, egész napos jótékonysági műsorába, amelyben adományokat gyűjtöttek a dunai árvízkárok enyhítésére és a felújítási munkálatok támogatására – közölte a Médiaszolgáltatástámogató és Vagyonkezelő Alap. mti
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
hazai 2
Égen, földön, vízben k Irtás. A védekezés ellenére még hetekig kitarthat a vérszívók inváziója Az árvíz levonulása után a folyók mentén élőknek most a szúnyogok keserítik meg az életét. Múlt héten a Hajógyári szigeten menekültünk egy vérszívó had elől, de munkatársaink szerint a Dunakanyart is megszállták a rovarok. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság már megkezdte a légi és szárazföldi irtást, de mi is sokat tehetünk a kártevők ellen a saját kertünkben. Az invázió oka egyszerű: az árvíz levonulását követően a visszamaradó, álló, pangó vizek a csípőszúnyoglárvák nagy tömegének fejlődéséhez teremtettek ideális feltételeket. A szúnyogoknak négy életszakaszuk van, ebből három – a pete, a lárva és a báb állapot – a vízhez kötődik. A tenyészőhelyeken minimum egy-másfél hét enyhe, meleg időt követően várható
Az első ütemben 50 ezer hektáron végeztek légi irtást, 46 ezer hektáron pedig szárazföldi gyérítést / katona lászló
a kifejlett rovarok kikelése, melyek 4-5 napos koruk után már támadnak is. Így a sok állóvíz mellett az elmúlt napok hősége is kedvezett a szúnyogok szaporodásának. Mivel az árvízi védekezés leterhelte az
önkormányzatokat, ezért a kormány úgy döntött, hogy átvállalja a csípőszúnyogok elleni védekezés költségeit, az irtás lebonyolításával pedig az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságot bízták meg. Bár a központi koordináci-
Készül a népesedési tervezet Akcióterv. Nyáron dönthet a kormány a demográfiai intézkedésekről a kormányszóvivő szerint – A népesedési problémával minden felelős kormánynak kezdenie kell valamit, éppen ezért még nyáron véglegesítésre kerül egy olyan demográfiával kapcsolatos akcióterv, illetve döntéssorozat, amely ezeket a gondokat igyekszik majd orvosolni – mondta Giró-Szász András. A kormányszóvivő a Kossuth Rádióban hozzátette, „az, hogy milyen lépések kerül-
nek ebbe bele, azzal várjuk meg a kormánydöntést”. Giró-Szász András azokra a sajtóhírekre reagált, amelyek szerint a kormány július elején a családi adókedvezmény kiterjesztéséről dönt. Arra, hogy a döntések közé tartozik-e majd a szocpol kiterjesztése, a terhességi gyermekágyi segély összegének jelentős emelése és munkaheÚjjászervezés
100
milliárd forintot biztosít a kormány a takarékszövetkezeti rendszer újjászervezésére – közölte a kormányszóvivő.
lyi napközik létrehozása is, a kormányszóvivő azt mondta: „ezek mind fontos és releváns ötletek”. Giró-Szász András szerint a büdzsét érintő közelmúltban bejelentett lépéseket az Európai Unió kérte. A kabinet szerint e nélkül is meglettek volna azok a számok, amely a túlzottdeficit-eljárástól való megszabaduláshoz szükségesek. – Éppen ezért van a költségvetésnek mozgástere ilyen típusú lépések megtételére – fogalmazott a szóvivő a demográfiai döntéssorozat finanszírozásáról. A gazdasági növekedésről a kormányszóvivő azt nyilatkozta: a magyar növekedés várhatóan erősebb lesz az európainál. mti/metropol
Szabálysértés tüzet gyújtani Rendelet. A három megyében is elrendelt tűzgyújtási tilalom visszavonásig érvényes Általános tűzgyújtási tilalmat rendeltek el a Csongrád megye területén lévő erdőkre, valamint az erdőterületek határától számított kétszáz
méteren belüli területre tegnap. A megyei erdészeti igazgatóság döntése alapján tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is. Az erdészeti hatóság felhívta a közúton és vasúton utazók, az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területe-
ken dolgozók figyelmét, hogy ne dobjanak el égő cigarettacsikket, azt minden esetben oltsák el. Aki a tűzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el. Hasonló, a tűzgyújtást tiltó intézkedéseket hoztak a napokban Győr-Moson-Sopron megyében, illetve Bács-Kiskun megyében is. mti/metropol
óval zajló szúnyoggyérítés június 15-től meg is kezdődött a dunai árvízzel érintetett magyarországi szakaszokon, a szúnyoglárvák fejlődése rendkívül gyors. Ahogy a OKF közleményében olvasható: az áradás Kezdeményezés
Utcát nevezne el Hornról a DK A Demokratikus Koalíció levélben fordul Tarlós István főpolgármesterhez azt kezdeményezve, hogy a Fővárosi Közgyűlés nevezzen el közterületet a közelmúltban elhunyt Horn Gyuláról. Tarlós István főpolgármester közleményében leszögezte: mint már korábban jelezte: tartalmától függetlenül egyelőre semmilyen közterületi elnevezést, átnevezést nem kíván a közgyűlés elé terjeszteni, és ehhez szeretné tartani magát. mti/metropol Döntés
Kétfarkú Kutya Párt – elutasítva Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Kétfarkú Kutya Párt bejegyzését, mert a nevük nem felel meg a „névvalódiság” törvényi követelményének – közölte az Index. A nyilvántartásba vételre azért van szükség, mert országgyűlési választásokon csak pártok indulhatnak. metropol
hazai 3
küzdenek a vérszívók ellen Tart az irtás
„A szúnyoggyérítés intenzíven zajlik a Duna teljes hazai szakaszán, eddig a munka 48 százalékát végezték el.” Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott
után visszamaradt vizekben, különösen az ártéri erdőkben naponta milliárdnyi szúnyog fejlődik. Így a folyamatos gyérítések ellenére is azt tapasztalhatják a szakemberek, hogy pár órával a kivitelezés után megkezdődik
a szúnyogok visszatelepülése. A harc azonban zajlik, jelenleg három technológiát alkalmaznak. Ezek egyike a biológiai lárvagyérítés, melyet légi és földi, esetenként vízi járművekről végeznek. Ebben az esetben a készítményt a vízbe kell juttatni, és csak a szúnyoglárvákra hat, így minden más élőlényt megkímél. Ezt a védekezési módot várhatóan 20 ezer hektáron alkalmazzák, szükség esetén a kezeléseket megismétlik. A földről végzett kémiai eljárás a melegködképzéses, mely a már kifejlett csípőszúnyogok ellen használható. Ez azonban már más rovarokra
Hasznos tanácsok
Így védekezhetünk a szúnyogok ellen. • A szúnyogirtó szerek ruhára vagy bőrre juttatva gátolják a csípést. Allergiások használat előtt kis területen teszteljék a szert, napégette vagy sérült bőrfelületre ne használjuk.
tudjuk megtenni, vagy kerti medencéről van szó, akkor használjunk kis kiszerelésben kapható, granulátum vagy tabletta formájú szúnyoglárvairtó szereket.
• A kertben lévő esővízgyűjtőket – ha lehetséges – hetente öntsük ki, vagy locsoljuk el a vizet, így megakadályozhatjuk a saját szúnyogtenyészet kialakulását. Ha ezt nem
• Ami a természetes megoldásokat illeti, van még néhány tipp. Ezek közé tartozik az illóolajok használata, amelyeket bioboltokban vagy gyógynövényüzletekben érdemes beszerezni. Ezeket a bőrünkre is kenhetjük, vagy párologtatóba téve a szabadtéri vacsoránk mellől
is hat, így a kezelés csak a méhek kaptárba vonulása után kezdhető meg az éjszakai órákban. Előnye viszont, hogy a létrejött fehér köd képes bejutni a növényzettel fedett területekre is, így jó hatékonyságú. Ezt a módszert elsősorban a települések belterületén alkalmazzák, várhatóan 46 ezer hektáron, két alkalommal. A légi kémiai szúnyoggyérítés során az előbbivel
azonos irtószert használnak. Ezzel a módszerrel a földről nehezen megközelíthető területeket is el lehet érni, így a Duna partszakaszain, a településeken kívül eső, de ahhoz közeli részein is alkalmazzák. Mivel a légi kijuttatást elsősorban az esti órákban, naplementéig lehet végezni, a kijuttatás előtt a településeken bejelentkezett méhészeket értesítik, hogy biztonságba helyezhessék méhállománya-
űzhetjük el vele a szúnyogokat. A leghatásosabb szúnyogriasztó olajok közé tartozik a citronella, a citrom és eukaliptusz keveréke, a fahéjas illatok és a citromfű is. • Ne vegyünk fel továbbá sötét ruhát, inkább a világosakat részesítsük előnyben. A testünk különböző illatanyagokat bocsát ki, amelyeket a szúnyogok imádnak, éppen ezért kerüljük a nagyon sós vagy vörös húsos ételeket.
ikat. Ezt az eljárást várhatóan 50 ezer hektáron, két alkalommal hajtják majd végre. Azonban az OKF arra is felhívta a figyelmet, hogy a Duna vízállása miatt a következő hetekben még komoly szúnyogártalomra kell készülni. Ezen pedig csak enyhíteni tud a folyamatos védekezés.
kiss andrás
www.metropol.hu HIRDETÉS
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
gazdaság 4
Követhetők lesznek a hulladékszállítók
Vélemény
Bus István a Playboy főszerkesztőhelyettese
Három lépés Szinte éreztem a múzeumi teremőr hölgy leheletét a tarkómon. Ott lépdelt a sarkunkban, és folyamatosan csekkolta, hogy mit csinálunk éppen. A kiállítótér hűvös csendjében a légy zümmögése is légvédelmi sziréna bömbölésének hatott. A képekről eszünkbe jutott egy-két gondolat, de ha ezt hangosan szerettük volna megosztani egymással, azonnal jött a rosszalló, jeges tekintet, egyszer pedig közelebb hajoltam egy műhöz, és már szólt is a hölgy: „Fiatalember, lépjen hátrébb!” Természetesen eszembe sem jutott ellenkezni, mert hátha baj lesz belőle. Nem mertem kifejteni, hogy lassan negyvenes családapa vagyok, és a kultúra befogadását eleve nem úgy képzelném el, mint egy észak-koreai kiképzőtáborban. Hogy vigyázzállásban, egy levegővel futok neki a tárlatnak, és illedelmesen csöndben vagyok, miközben éppen műélvezek. Jobban bírom, ha lazán, kötetlenül lehet flangálni a múzeumban, meg lehet beszélni, amit látunk, le lehet ülni, fel lehet állni, közel lehet menni vagy távol. Ugyanez a színházban. Ha az ember kiöltözik, nyakkendőt köt, „megtiszteli” a színészeket, és görcsös áhítattal lép be a „kultúra templomába”: hát ott van elrontva az egész. Akkor biztosan arra megy el az energia, hogy nem ferde-e a nyakkendő, és vajon nem baj-e, ha a felső gombot kigombolom. Visszatérve a kiállításokra: nemrég Belgiumban jártam, ahol nemzeti étel a sült krumpli. Természetesen összedobtak egy sültkrumpli-múzeumot, ahol az égvilágon mindent meg lehet tudni a burgonyáról, miközben fel lehet ülni igazi traktorra, retteghetünk hatalmas kolorádóbogártól, és a végén persze ehetünk Osztály, vigyázz! sült krumplit rogyásig. De még egy Rembrandt-kiállítást „Nem mertem kifejteni, is képesek voltak egy holland hogy lassan negyvenes bevásárlóközpontban úgy hogy flashmobot családapa vagyok, és a reklámozni, szerveztek rá. Középkori kultúra befogadását ele- ruhákba beöltözött statiszták ve nem úgy képzelném jelentek meg, mi több, élő majd lovasok – és el, mint egy észak-kore- csirke, a végén ez a kósza népség ai kiképzőtáborban.” összeállt egyetlen Rembrandtélőképpé, és megidézték az Éjjeli őrjárat című festményt. Hogy ez az írás ne legyen „bezzegkülföldözés”, el kell mesélnem egy újabb látogatásomat a teremőr nénis helyen. Este tízkor érkeztünk meg, kicsit bepezsgőztünk, hömpölygött a tömeg az egyébként kihalt teremben. Kiültünk a mellvédre, lógattuk a lábunkat – az utcán éppen fáklyás felvonulást tartott egy másik múzeumi csapat. Közben a teremőr hölgyről is kiderült, hogy közvetlen, laza és szeret mesélni. Ez a Múzeumok éjszakáján történt. Ezen az éjjelen valahogy normálisabb megvilágításba kerül minden. A múzeumokban és a városban felszabadult, vidám és normális embertömeg jön-megy, csapódik ide és oda. Idén Budapesten tizenegyedszer, vidéken kilencedik alkalommal volt Múzeumok éjszakája. És nemcsak a látványos helyek nyitottak ki, hanem volt, ahol például levéltárba is be lehetett menni. Kiderült, hogy ott is emberek dolgoznak, és viszonylag érdekes dolgokkal foglalkoznak. Könnyű lenne most azt mondani, hogy miért nem mindig így mennek a dolgok, és miért csak egyszer van Múzeumok éjszakája egy évben (éppen Szent Iván éjjelén, amikor a legrövidebb ideig van sötét). De azt elképzelhetőnek tartom, hogy a hatására a teremőr hölgy is hagy legalább három lépés távolságot, és szemet huny a felett a skandalum felett, ha fél méternél közelebb szeretnék lépni valamelyik képhez.
Hulladékgazdálkodás. Az új informatikai háttér jobb tervezést tesz lehetővé Még az év végén elindulhat az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) új informatikai rendszere, amelynek egyik eleme lehetővé teszi majd a szelektív hulladékot szállító járművek nyomon követését is, illetve a hulladékgazdálkodás országos terveinek kidolgozását. A Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszeréről (HUNOR) Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője elmondta: olyan vállalatirányítási rendszer épül ki, amely megkönnyíti, leegyszerűsíti az OHÜ és partnerei számára az adminisztrációt és az elszámolásokat. A HUNOR használatával a papíralapú bevallások legnagyobb része
katona lászló
Költségek
900
millió forintos uniós támogatásból valósul meg a projekt. Ebből 522 milliót szoftver-, 207 milliót pedig eszközbeszerzésre fordítanak.
elektronikus úton is továbbítható lesz, így csökkenhet a papírfelhasználás is, ami kiadási és környezetvédelmi szempontból is előnyös. A HUNOR részeként kiépülő GPS-alapú rendszerrel követhetővé válik a szelektív hulladékot szállító járművek útja is. Ezzel kapcsolatban Bodnár László, az OHÜ pro-
PSZÁF. Lemondott a két alelnök és a békéltető testület elnöke is Benyújtotta lemondását a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) két alelnöke, Sáray Éva és Balogh László, és Nadrai Géza, a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) elnöke. A lemondást nem indokolta a PSZÁF. A távozó vezetők kizárólag a felügyeletről szóló státustörvény által előírt – más független állami hatóságokra vonatkozó törvényi előírásokHIRDETÉS
kal megegyező mértékű – végkielégítésre, illetve felmentési összegre jogosultak. Mivel 6 hónapon át semmilyen munkaviszonyt nem vállalhatnak a pénzügyi piacokon, mert ezt a törvény tiltja, ez alatt minden hónapban jogosultak felvenni a fizetésüknek megfelelő ös�szeget. A két alelnököt 2010 nyarán, a PBT elnökét 2011-ben nevezték ki. mti
jektmenedzsere elmondta: szerződéses partnereik a flottamenedzsment szerepét is betöltő rendszer informatikai hátteréhez és a mobil eszközökhöz is térítésmentesen juthatnak hozzá. Emellett megkapják az OHÜ-höz beérkezett adatokat is, megismerhetik a szállítási útvonalakat, és saját maguk is ellenőrizhetik, hogy a gépjárműveik valóban az előre meghatározott területen, az előre tervezett időpontban gyűjtötték-e össze a hulladékot. A flottamenedzsmenttel a piaci tapasztalatok alapján 10–25 százalékos költségcsökkentést lehet elérni. horn andrea Sztrájk
Közlekedési káosz a svédeknél Svédországban a szerda óta tartó sztrájk miatt már több helyen megbénult a tömegközlekedés. Stockholmban és a tőle északra fekvő Ume városán kívül hétfőtől az ország további hét városában léptek sztrájkba a busz- és egyes helyeken a villamosvezetők, már több mint 2000-en. A buszos szakszervezet három évre elosztva 1700 koronás béremelést követel, illetve az ideiglenes foglalkoztatási formák megszüntetését is kéri. mti Jegybank
Kamatvágást jósol London A forintgyengülés és több más kockázati mutató romlása ellenére is újabb 0,25 százalékpontos kamatcsökkentést vár a londoni elemzői közösség ma a Magyar Nemzeti Banktól. A Barclays egyébként visszaesés helyett már 0,5 százalékos növekedést vár a magyar gazdaságtól 2013-ban. mti
Külföld 5
Válságosra fordult Mandela állapota Dél-Afrika. Rosszabbodott és válságosra fordult vasárnap Nelson Mandela volt délafrikai elnök állapota
Jacob Zuma jelenlegi államfő és Cyril Ramaphosa, a kormányzó Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) alelnöke meglátogatta a pretoriai kórházban a 94 éves korábbi elnököt, és az orvosok arról számoltak be, hogy a beteg állapota romlott a nap folyamán. Az apartheidrendszer
megszüntetésében játszott vezető szerepéért Nobel-békedíjjal kitüntetett volt dél-afrikai államfőt június 8-án vitték egy pretoriai kórházba kiújult tüdőfertőzése miatt, és intenzív osztályon ápolják. Mandela az utóbbi években többször is kórházi ápolásra szorult. mti
Szabadságharcosból ikon lett Mandela. A Robbenszigeti öt négyzetméteres cellája szent hely a turisták és a politikusok számára Mandela azonban jóval több mint egy sokat szenvedett rab – a világ egyik vezető politikusa és huszadik századi ikon. – Az, hogy jövőt adott Dél-Afrikának, nagy tett volt. Segédkezett a világ legjobb alkotmányának előkészítésében. Létrehozta az Igazság és Megbékélés Bizottságát, amelynek kulcsszerepe volt abban, hogy az ország fel tudja dolgozni az apartheidet. Morális politikus volt, aki azzal, hogy egy ciklus után nem akarta, hogy újra megválas�szák, az egész kontinensnek példát mutatott – mondja Stephen Chan professzor, a Szíria
Egységkormányt szeretnének A szíriai kormányzat csak akkor hajlandó képviseltetni magát a Genf-2 elnevezésű konferencián, ha azon „valóságos partnerségen” alapuló, széles nemzeti egységkormány megalakításáról, nem pedig a hatalom ellenzéknek való átadásáról lesz szó. mti Albánia
A szocialisták állnak győzelemre Az előzetes becslések szerint az ellenzéki szocialisták nyerték Albániában a vasárnap tartott parlamenti választásokat. Hivatalos eredmény legkorábban ma várható. mti
londoni Keleti és Afrikai Tudományok Iskolájának nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó professzora. Lilias van Wyk fehér délafrikaiként élte át az apartheidet, és csodálattal gondol Mandelára. – Mind úgy gondoljuk, hogy fantasztikus ember. Fantasztikus, amit erőszak nélkül elért, méltósággal. Mandela valóban elérte azt, amit más szabadságharcosból lett vezérek nem: demokrata politikusként és később elnökként az egykori kommunista egyesítette országát. Bár a fekete közösségben felgyülemlett a düh a korábbi diszkrimináció miatt, nem tört ki polgárháború az országban. A demokráciába vezető átmenet Mandela vezetésével figyelemre méltó rendben zajlott. Mandela ugyanakkor nem volt angyal. – Azért lett belőle szent, mert azzá tettük
A világ megváltoztatása
„Az oktatás a leghatékonyabb fegyver, amelyet a világ megváltoztatására használhatunk.” Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök
– mondja Chan. – Azért cselekedtünk így, mert jóvá kellett tennünk, hogy az apartheid kormányra nem gyakoroltunk elégséges nyomást ahhoz, hogy szabadon engedjék. Dél-Afrika olyan emberként látja őt, aki a börtönből országa vezetéséig emelkedett, de a valóság ennél árnyaltabb. – A kiszabadulása és megválasztása közti négy év viharosan telt. Gyorsan kellett tanulnia – magyarázza Chan.
ELisabeth Braw
Metro World News HIRDETÉS
Oroszország. Edward Snowden még nem utazott el Moszkvából Edward Snowden volt amerikai titkosszolgálati alkalmazott nem szállt fel az Aeroflot légitársaság tegnap Havannába elindult járatának fedélzetére, amelyre a helyfoglalása szólt – jelentette az orosz média. Az Aeroflot SU–150-es számú, havannai járatának egy szakaszon az Egyesült Államok légterében kell repülnie, és lehetséges, hogy ezért nem
kockáztatott az amerikai titkosszolgálatok internetes és telefonos adatgyűjtését leleplező informatikus. Washington együttműködést vár Moszkvától, és arra kéri, „vizsgáljon meg minden rendelkezésére álló lehetőséget, hogy kiadja Snowdent”. Ecuador megerősítette, hogy menedékjogot kért Snowden, s leszögezte, hogy a kérelmet megfontolják. mti
Pakisztán. A tálibok egy dróntámadás miatt álltak bosszút a hegymászókon Egy amerikai dróntámadásért álltak bosszút a külföldi turisták meggyilkolásával a pakisztáni tálibok. Iszlám szélsőségesek vasárnap a pakisztáni Nanga Parbat hegylábánál, egy hegymászó alaptábornál 11 turistát öltek meg: 3 ukrán, 2 szlovák, 1 litván, 1
nepáli, 2 kínai, 1 kínai származású amerikairól, valamint egy pakisztáni hegyi kísérőről van szó. A pakisztáni hatóságok közben betiltották a további expedíciókat a térségben, a hegyet lényegében „lezárták” a hegymászók előtt. mti HIRDETÉS
2 kultúr
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
Kultúr 6
Ma nyit a Hegyalja – több mint zene! Fesztivál. Megújult helyszínekkel és a korábbiaknál színesebb programokkal várja a fesztivál látogatóit Tokajban június 30-ig
Brad Pitt
Szörnyek a zombik ellen A szörnyek kiütötték a zombikat – így is összefoglalható az észak-amerikai mozik hétvégi népszerűségi listája, a Szörnyegyetem című animációra ugyanis jóval többen voltak kíváncsiak, mint Brad Pitt zombifilmjére, a Z világháborúra. A Pixar új animációja, a Szörnyegyetem 82 millió dolláros (mintegy 1,8 milliárd forintos) jegybevételt hozott a premierhétvégén, – és ezzel első helyen végzett a boxoffice-listán. A mostani volt a Pixar legjobb nyitóbevétele azóta, hogy három éve a Toy Story 3. része 100 millió dollárral kezdett az észak-amerikai mozipiacon. MTI
Új beléptetőcsarnok, hajózható vízi tanösvény, főtér nyolcméteres totemmel, street art park, extrémsport-bemutatók és rekordkísérletek, fesztiválszínház, éjszakai rajzfilmvetítés, rombár a kempingben, dedikálások, közönségtalálkozók és vezetett borkóstolók: csak néhány azokból az
újdonságokból, amelyek a megkapó szépségű, különleges atmoszférájú Hegyalja fesztiválon idén várják a látogatót. A zene mellett így nagy szerephez jut Program, fellépők: hegyaljafesztival.hu
Festészet. Magyar kiállítás nyílik a római Nemzeti Galériában A modernitás ideje. Magyar festészet 1905–1925 címmel a magyar–olasz kulturális évad keretében nyílik kiállítás Rómában a modern és kortárs művészetnek szentelt Nemzeti Galériában (GNAM). Rippl-Rónai József, Czóbel Béla, Moholy-Nagy László, Aba Novák Vilmos és társaik művei láthatók szeptember 15ig a római Villa Borghesével szomszédos GNAM hét kiállítótermében a nagyközönség
idén a film és a színház, valamint több más művészeti ág is a rendezvényen, a kor követelményeinek megfelelően. A Magyar teátrum névre keresztelt színházi sátorban rendezik meg a színházi eseményeket: hazai és határon túli társulatok egyaránt fellépnek majd itt, Békéscsabá-
ról, Kecskemétről, Aradról és Szarvasról is lesz vendégelőadás. Aki Puzsér Róbert sajátos stílusára vágyna, az a Stand Up Tragedy-sorozatban talál majd kikapcsolódást. A filmművészet a fesztiválozók kérésére került a programba: az ország első Mini Rajzfilm fesztiválján a HIRDETÉS
előtt ma megnyíló kiállításon. Gergely Mariann művészettörténész, a kiállítás kurátora hangsúlyozta, hogy a magyar művészetnek ez a rendkívüli korszaka a korabeli európai művészetből táplálkozva „átjárhatóvá tette” a Budapest, Párizs, Berlin, Róma közötti kulturális határokat. Ugyanakkor a magyar alkotók mindvégig megőrizték a magyar hagyományból eredő egyéniségüket. mti HIRDETÉS
Kultúr 7
Koncertajánló
A programból szemezgettünk, négy koncertet ajánlunk. • Slayer Június 26-án éjfél előtt háromnegyed órával állnak színpadra. A banda igazi Hegyalja-rajongó, ami csak annak köszönhető, hogy legutóbbi fellépésükkor rajongóik őrületet varázsoltak a nézőtérre. Ugyanezt várjuk idén is. • FreshFabrik Június 27-én tíz óra előtt nem sokkal a Borsodi Malátabár színpadán lép fel az idén húszéves együttes. Lesz mit ünnepelni velük! Fellépők
200
fölött van az idei Hegyalján fellépő művészek száma.
kecskeméti Rajzfilmfesztivál legjobbjait tekinthetik meg a bulizók. Az alkotókkal való eszmecserére és találkozásra is biztosít majd lehetőséget a rendezvény.
• Anna and the Barbies Június 28-án ugyanebben az idősávban és helyszínen lép fel a magyar koncertélet egyik legizgalmasabb zenekara. Pásztor Annáék koncertjei egyedi élményt ígérnek, amelyet kihagyni vétek. • Punnany Massif Június 29én a szintén születésnapot, csak épp a tizediket ünneplő banda lép fel este nyolctól a Nagyszínpadon. Lehet majd még őket jó néhány helyen látni nyáron, de érdemes lehet az elsők közt megnézni a csapatot.
A természetvédelemhez sok szállal kötődő, tizennegyedik alkalommal megrendezendő fesztiválnak ezen túl vendége lesz az idokep.hu és Áts Károly, az év borásza is. Kalauzolásával több neves borászat nedűivel ismerkedhetnek meg a fesztiválozók. A Hegyalja vendége lesz egyébként idén a Neszmély borvidék, így a vörösbort sem kell majd nélkülözni a szomjoltók közül. metropol
Badár Sándor kapta a Karinthy-gyűrűt Humor. A díj a magyar humoristák legnagyobb elismerése Badár Sándor a Kossuth Rádióban hallható Rádiókabaré műsoraiban nyújtott kiemelkedő munkájáért kapta az immár 38. alkalommal átadott elismerést. Sinkó Péter, a Rádiókabaré szerkesztőségének vezetője emlékeztetett, hogy a díjazott közel öt órát szerepelt a műsorban, történeteiből a jég hátán is megélő kisember hangja szólal meg. Felidézte, hogy a humorista soha nem pártpolitizál számaiban, történetei valóságtartalmát pedig a résztvevők szavatolhatják.
A díjátadón Varga Ferenc József, a tavalyi díjazott levélben gratulált Badár Sándornak, majd Litkai Gergely író-humorista idézte fel, hogy a díjazott saját életéből meríti történeteit. Szerinte Badár Sándor titka, hogy „egységnyi idő alatt több dolog történik vele, mint amit el tud mondani”. Badár történetei egy hazai Don Quijote legendavilágát idézik, erejüket pedig az adja, hogy általában a túlzásnak hitt elem bennük a valóság, és a valóságnak hitt elem a túlzás – fogalmazott. Az eddigi pályafutásból felidézte, hogy Badár Sándor volt már vasutas, kutyaszánhajtó, számos filmben szerepelt, és részt vett a Dumaszínház megalapításában is. Szólt arról is, hogy horányi lakosként
HIRDETÉS
Elődök
1975
óta minden évben átadják a Karinthy-gyűrűt, a magyar humor legnagyobb díját. Az elismerést olyan humoristák kapták meg eddig, mint például a díj alapítója, Marton Frigyes, Hofi Géza, Markos György és Nádas György párosa, Fábry Sándor, Kern András, Kovács András Péter, Kőhalmi Zoltán, Bödőcs Tibor vagy Hadházi László.
a Duna áradásakor maga is pakolta a homokzsákokat. Badár Sándor az elismerést megköszönve bevallotta, hogy eddig nem kedvelte a gyűrűket. Elsősorban a barátainak és családjának mondott köszönetet, mert biztatták és bíztak benne. mti HIRDETÉS
PLUSZ
Állásles 8
A válság miatt csökkent az önfoglalkoztatók száma Munkavállalás. Nőtt a részmunkaidőben dolgozó fiatalok és nők aránya
Átmeneti megoldások
„Az álláskeresők nyitottabbá váltak az átmeneti megoldások iránt.” Baja Sándor a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója
Az elmúlt évtized gazdasági változásainak hatására csökkent az önfoglalkoztatók száma Magyarországon, viszont egyre többen vállalnak munkát határozott idejű szerződéssel. A Randstad által készített riport alapján nőtt a részmunkaidőben dolgozók aránya is, főleg a fiatalok és a nők körében – derült ki az elemzésből.
magyarázta a trendeket Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. Az Eurostat adatai alapján 2012ben a határozott idejű szerződéssel dolgozó magyarok 70 százaléka azért vállalt ilyen munkaviszonyt, mert nem talált állandó állást. A határozott idejű szerződést nagyobb arányban vállalják a fiatal munkavállalók: míg a 25 év felettiek közül csak 9 százalék dolgozott ilyen szerződéssel 2012-ben, addig a 15–24 éves korosztályban ez az arány 22 százalék volt. – A határozott idejű szerződéssel dolgozók 13 százaléka a próbaidejét töltötte így tavaly, de ez a munkaviszony egyébként is közelebb áll az Y generáció mobilis fiataljaihoz, akik inkább tanulni és tapasztalatot gyűjteni jelentkeznek egy-egy állásra – mondta Baja Sándor.
Trendek Keleten és Nyugaton
Felmérés
A pilóta a legszexibb A titkárnő a legszexibb női szakma, a férfiak között pedig a repülőgép-pilóta nyert – a másik nem véleménye szerint. A politikus és a jegyellenőr viszont egyik nemnél sem szexi – derült ki a Jobb-Állás karrierblog felméréséből. metropol
A legszexibb szakmák
1 2 3 4 5
Nők: titkárnő Férfiak: pilóta Nők: légiutas-kísérő Férfiak: tűzoltó Nők: fitneszedző Férfiak: katona Nők: hosztesz Férfiak: vízilabdázó Nők: pincér Férfiak: ügyvéd
Különböző válságkezelési stratégiák rajzolódnak ki régiónként és munkaviszony-típusonként a rugalmas foglalkoztatási formákkal kapcsolatos statisztikákból. Míg Nyugat-Európában például nőtt az önfoglalkoztatók száma, mert az állásukat elvesztők egy része valószínűleg saját vállalkozást alapítva próbált megélni, addig Magyarországon fordított trend látszik: az egyszemélyes cégek számának csökkenésével és a munkanélküliség növekedésével párhuzamosan egyre többen vállaltak határozott idejű vagy részmunkaidős állásokat. Ugyan az önfoglalkoztatók számában a legnagyobb visszaesés még a válság előtt történt, de az ilyen munkaMunka határozott időre
70
százaléka a határozott időre szerződött munkavállalóknak azért írt alá, mert nem talált állandó állást.
Részmunkaidő: több nő szerződik
A nők sokszor gyereknevelés mellett részmunkaidőben dolgoznak / colourbox
viszonyban dolgozók száma később is folyamatosan csökkent, míg minden más rugalmas foglalkoztatási formánál növekedést mértek 2007 után. A tavalyi évben alkalmazottként, határozott idejű szerződéssel már 9,4 százalék vállalt munkát, míg egyszemélyes vállalkozásban csak a foglalkoztatottak 5,7 százaléka dolgozott.
Karrier. Magasabb lesz a fizetése annak, akinek jó a családi háttere A frissdiplomások közül a férfiaknak és a jó családi háttérrel rendelkezőknek a legnagyobb esélyük, hogy sikeres karriert fussanak be. Az Educatio Nonprofit Kft. tanulmányából kiderül: a legfeljebb 8 általánost vagy szakmunkásképzőt végzett apák gyermekeinek fizetése diplomás pályakezdőként 160
ezer forint alatt marad, míg az egyetemi végzettségű szülők esetében átlagosan több mint 207 ezer forintot keres a frissdiplomás. A végzettségen túl a család anyagi helyzete is tükröződik a keresetekben: a gazdagabb családokból származók később a munkaerőpiacon magasabb fizetésről számolnak be. metropol
Szerződés határozott időre
– A válság két szempontból is segítette a határozott idejű szerződések terjedését: egyrészt a vállalatok így jobban tudtak alkalmazkodni a gyorsan változó gazdasági környezethez, másrészt az álláskeresők a növekvő munkanélküliség elkerülése érdekében nyitottabbá váltak az átmeneti megoldások iránt – Rendezvény
A fiatalok között népszerűbbek a részmunkaidős pozíciók is, de a nemek szerinti eltérés még jellemzőbb: míg 2012 végén a magyar férfiak közül csak 4,4% vállalt 8 órásnál rövidebb beosztást, a nőknél 9,7% volt ez az arány. – Mivel a részmunkaidőt gyakran a gyermekek, illetve más rászoruló családtagok gondozása mellett vállalják, az adatok alapján Magyarországon ezt a feladatkört még mindig inkább a hölgyek látják el – tette hozzá Baja Sándor. metropol/ profession.hu/hrportal.hu HIRDETÉS
Ingyenes fórum kisvállalkozóknak Munkáltatói fórumot tart Budapest Munkaügyi Központja csütörtökön. Az ingyenes fórumra szerdáig lehet jelentkezni a 328-6033-as számon. A rendezvény célja, hogy információt nyújtson a mikro-, kis- és középvállalkozók részére a támogatási lehetőségekről. és többek között az online pénztárgépekről. metropol
n ÁLLÁS
+
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
útravaló 9
Családi élményfürdő épül Fejlesztés. Akár már ősszel átadhatják az új részleget a Gyulai Várfürdőben Egy éve kezdték építeni az ország egyik legszebbnek tartott gyógy- és strandfürdőjé-
nek családi élményfürdőjét. A megvalósítás során az épület elérte a legmagasabb pontját, ezért a múlt héten bokrétaünnepet tartottak. A fedett, közel 900 négyzetméternyi vízfelülettel rendelkező, 6338 négyzetméter alapterületű új élménykomplexumban számtalan élményelem (sodrófolyosó, álló- és
fekvőmasszázsok, buzgárok, gejzírek, nyakzuhanyok, vízfüggönyök) szolgálja majd a vendégek testi-lelki felüdülését. A szórakozásról családi, rafting és nagy szélességű csúszdák gondoskodnak, és lesz ugrómedence, illetve vízi bár is. A várfürdő a nyáron fedett és szabadtéri gyógyvizes me-
dencékkel, strandmedencékkel, szaunaparkkal, masszázsrészleggel várja a látogatókat. A nyár slágere a Minimax Kölyök Strand „mesés” programsorozata július 1. és augusztus 12. között: játszópark, valamint vízi vetélkedők, kézművesség, botegyensúlyozás, mesekvízek szórakoztatják a gyerekeket. Metropol HIRDETÉS
3 sport
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
Már a csoportkörben megdőlt a gólrekord Labdarúgás. A hétvégén kialakultak a Konföderációs Kupa elődöntő-párosításai, a meccseket holnap és holnapután tartják Eddig igazán nem panaszkodhatnak unalmas mérkőzésekre a Konföderációs Kupa (KK) nézői: bár még hátra vannak az elődöntők, a döntő és a bronzmeccs, már biztos, hogy a sorozat történetének eddigi leggólgazdagabb kupája lesz az idei. A rekordot eddig a 2005-ös németországi KK tartotta 56 találattal, a brazíliai viadalon azonban már eddig is 58 gól született, meccsenkénti 4,83-as gólátlaggal. A gólözönhöz kellett Tahiti szereplése is: a csapat hálójában három meccsen 24 alkalommal kötött ki a labda. (Nélkülük a meccsenkénti gólátlag csak 2,83 lenne.) Legutóbb, vasárnap Uruguaytól
Labdarúgás
Guardiola: székfoglaló Több mint 250 újságíró előtt mutatták be Josep Guardiolát (képünkön), a Bayern München labdarúgócsapatának három évre szerződtetett új vezetőedzőjét. A tréner szerdán tart először edzést a játékosainak. Guardiola a Barcelona trénereként 2008 és 2012 között 14 trófeát szerzett, köztük két BL-serleget is. Az edzőnek komoly elvárásokkal kell megküzdenie Münchenben, miután a bajor együttes az előző szezonban bajnok, kupa- és Bajnokok Ligája-győztes lett elődjével, a visszavonult Jupp Heynckesszel. mti
Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.
sport 10
Konföderációs Kupa, elődöntők
Brazília–Uruguay Spanyolo.–Olaszo. bronzmérkőzés döntő
Nigéria ellen a spanyolok 4 gólt lőttek – a másodikat Fernando Torres / mti Csökkenő erejű tüntetések
A brazilok a korrupció, a társadalmi visszásságok, a rossz minőségű közszolgáltatások, illetve a nagy kormányzati költekezés ellen tiltakoznak.
• Csütörtök éjjel még egymillióan tüntettek országszerte, vasárnap Rio de Janeiróban már csak 2000, Brazíliavárosban néhány száz felvonuló gyűlt össze.
szerda, 21.00 csütörtök, 21.00 vasárnap, 18.00 vasárnap, 24.00
kaptak 8-at, a dél-amerikai csapat pedig Spanyolország mögött a második helyen bejutott a KK elődöntőjébe, ahol holnap a házigazda brazilokkal mérkőznek a fináléba jutásért. A másik csoportban az első helyezett brazilok mögött Olaszország jutott be a csütörtöki elődöntőbe. Az olaszoknak biztosan nem lesz könnyű dolguk: ha nem lenne elég, hogy a világ- és Európabajnok spanyolokkal játszanak, a brazilok elleni, pénteki meccsen megsérült Mario Balotelli, az itáliaiak futballsztárja is. – Valószínűtlen, hogy csütörtökre rendbe jön, de a bronzmérkőzésen vagy a döntőben már várhatóan pályára léphet – nyilatkozta Enrico Castellacci csapatorvos. metropol/mti
Labdarúgás. Csak a Győr kezd otthon a magyarok közül a selejtezőkörben Tegnap sorsolták a Bajnokok Ligája és az Európa Liga selejtezőköreinek párosításait. Míg a BL-ben csak a magyar bajnok Győr érdekelt, az ELben a kupagyőztes Debrecen, illetve a Videoton és a Budapest Honvéd is szerepelhet. A magyar csapatok közül a Győr az egyetlen, amelyik hazai pályán kezd. A BL-selejtező második fordulójának első meccseit – amelyben a Győr is szerepel – július 16-án vagy 17-én, a visszavágót pedig 23-án vagy 24-én tartják. A Győrnek a csoportkörbe jutáshoz három párharcot kell megnyernie. A magyarok izraeli ellenfelét két hete Paulo Sousa, a Videoton korábbi vezetőedzője irányítja. – Nincsenek információink a csapat erősségét illetően, ám Paulo Sousa filozófiáját ismerjük,
Magyarok a kupaselejtezőkön
Bajnokok Ligája Győr–Makkabi Tel-Aviv Európa Liga Videoton– Mladoszt Podgorica Bp. Honvéd– Niksics Debrecen– Strömsgodset
ez talán megkönnyíti a felkészülést – nyilatkozta Klement Tibor, a Győr ügyvezetője. Az Európa Ligában a Videoton és a Honvéd ellenfele az első körben montenegrói csapat lesz. A Debrecen a második körben a norvég Strömsgodsettel találkozik. Az első kör első meccseit jövő csütörtökön, a visszavágókat egy héttel később játsszák. A második körben az első összecsapásokat július 18-án, a vis�szavágókat pedig július 25-én bonyolítják le. metropol/mti
Federer simán jutott tovább A címvédő, hétszeres győztes Roger Federer három sima játszmában (6:3, 6:2, 6:0) nyert a román Victor Hanescu ellen a wimbledoni nyílt teniszbajnokság tegnapi nyitófordulójában. mti / Fotó: getty images Forma–1
Téli olimpia
A Red Bull is tesztelne
Az űrbe is feljut az olimpiai láng
A Red Bull megfontolja egy egyéni teszt lehetőségét, miután a Mercedes és a Pirelli csak figyelmeztetést kapott a tiltott gyakorlás miatt. mti
Űrsétára küldik a jövő évi, szocsi téli olimpia fáklyáját a szervezők. A Nemzetközi Űrállomáson két orosz űrhajós viszi majd ki az űrbe a fáklyát. mti
KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek
posta 11 Mit szól hozzá?
Az árvíz is kedvezett a szúnyogok szaporodásának. Ön szerint szükség van-e nagyobb védelemre a szúnyogokkal szemben?
„Azt már mi is érezzük, hogy az árvíz miatt egyre több szúnyog van a fővárosban is, de még mindig a tóparton, illetve víz közelében zavaró a legjobban.”
„Bár a belvárosban lakunk, elég sokat vagyunk a szabadban, de egyáltalán nem vettem észre, hogy mostanában több lenne a szúnyog.”
„Sokkal több szúnyogirtásra lenne szükség. Ha ugyanis este kimegyek sétálni, nem bírom sokáig, ha nem fújom be magam szúnyogriasztóval.”
Kovács Pálné 61, gondnok, Budapest
Szuromi Beatrix 36, alkalmazott, Budapest
Hajdú Gergő 20, diák, Budapest
nem kapok. Viszont ha a munkahelyemtől a lakóhelyemig minden embernek adnék, aki kér, akkor nem lenne pénzem hazamenni, és a családomat eltartani.
áll fenn, aki nem hajlandó kialakítani a megfelelő területet a kerékpárosforgalomra.
Kovács Márta, Budapest
Nincsenek már ingyenfürdők
TÖLTODJ FEL!
– az új generációs rejtvénymagazin
Olvasói levelek
Kéregetők a buszpályaudvaron „A Nyugat és a Balkán találkozása” című levélhez szeretnék hozzászólni. Kőbánya-Kispesten (KÖKI) ha lemegyünk a buszpályaudvarra, modern, jól kialakított megállókban várhatjuk a buszokat. Megérkezik egy fiatal pár. Jól öltözöttek, nem hajléktalanok, alkoholisták. Szinte minden utashoz odamennek, hogy kéregessenek. Távozásuk után valaki cigarettát „követel” a dohányzóktól. Láttam már olyat, aki agresszívan lépett fel az őt elutasító utassal szemben. Ha később megyek haza, nem is állok a buszmegállóba, amíg be nem áll a busz, mert félek, és nem vagyok egyedül ezzel. Még egyszer sem láttam rendőröket vagy polgárőröket, vagy közterületeseket, akik az utasokat megvédenék a zaklatások ellen. Minden sajnálatom azoké az embereké, akik elvesztik a munkahelyüket, nincs jövedelmük. Hajszálon múlik az, hogy ma én, holnap te. Kiszolgáltatva mások kénye-kedvére, kapok vagy
Mások sem tartják be a szabályokat A június 17-én megjelent, „A járda elsősorban a gyalogosoké” című levélre szeretnék reagálni. Én Budapesten közlekedem egy ideje. Általában kerékpárral járok, de van, hogy gyalogosan. Így mindkét fél részéről meg tudom ítélni a helyzetet. Gyalogosként tényleg dühítő tud lenni, ha a kerékpáros nem figyel, de nyilván vannak kivételek. Engem is idegesít, ha egy kerékpáros/gyalogos nem tudja a táblák jelentését. Ugyanakkor kerékpárosként pedig az a zavaró, hogy sok helyen nincs kiépített kerékpárút, sem kerékpársáv. Vagy ha van kerékpársáv, akkor is az autósok úgy vélik, az a pár centi még az övék. Tehát szabálytalankodás csak annak a részéről
H. B., Budapest
Egy régi szállóige a munkakerülőt úgy határozza meg, hogy „pénztáros az ingyenstrandon”. Na de hol van már ingyenfürdő? A 30-as években Hódmezővásárhelyen létezett egy kádfürdő, ahol az ember 40 fillérért 40 percig áztathatta magát. Az elhasznált fürdővizet nem hagyták veszendőbe menni. A langyos szappanos vizet kiengedték egy deszkakerítéssel körbezárt medencébe. Az volt az ingyenstrand. Nagyon sokan vették igénybe, hiszen nagy volt a szegénység, a fürdőszoba még fehér hollónak számított. Jellemző, hogy a háború után előbb az ingyenstrandot szüntették meg, ezután pedig a kádfürdőt is. Most gondozott park van a helyén. Tóth Antal, Hódmezővásárhely
A leveleket az alábbi címre küldjék:
Sudoku
Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.
Képregény Időjárás
Hűvös idő elszórtan esővel
Miskolc
Győr
15°
20°
Budapest
18° 22° Békéscsaba
19°
Pécs
21°
SZERDA
Ma már a keleti területekre is megérkezik a hűvösebb levegő, nyu-
CSÜTÖRTÖK
Elszórtan számíthatunk esőre, záporokra, északkeleten van esély a
max: 19° gaton kimondottan hideg lesz. Emellett felhős idő várható, északmin: 12° keleten és az ország déli felében süthet ki valamennyi időre a nap.
max: 20° nap első felében zivatar kialakulására, de veszélyes időjárás jelenmin: 10° ség ezekhez nem kapcsolódik. További információk: INTERNETEN: www.met.hu
2013. június 25. kedd www.metropol.hu
sport 12
A magyar srácok
Zidane-nal fociztak
A magyar csapat Zinedine Zidane-nal: Poncok Csaba, Gál József, Totika Béla, Somorai Attila, Hollauer Balázs, Reveland Zoltán, Ponczók Csaba / Benjamin Torres
Five-a-side futball. A csehek nyerték az adidas Team Five bajnokságot Marseille-től mintegy 30 kilométerre, az Aix-en-Provence mellett található Z5 Complexben csaptak össze nyolc ország legjobb kispályás focistái június közepén. Az adidas Team Five kozmetikumok által szervezett nemzetközi bajnokságon a fővárosi Mates Team képviselte Magyarországot. Rajtuk kívül Anglia, Csehország, Franciaország, Görögország, Lengyelország, Mexikó és Németország vett részt a tornán, és a világhírű francia focista, Zinedine Zidane, illetve csapata is pályára lépett. A torna első napján „mindenki játszott mindenkivel”, majd a négy legjobb csapat küzdött a döntőbe jutásért. Sajnos a magyar gárda nem került be a négy közé, pedig nem sokon múlt: elég lett volna, ha az angolok ellen egy gólt lőnek, és 1–1-es döntetlent játszanak. – Szokatlanok a szabályok, főleg a nyolcperces játékidő – értékelte a szereplést Hollauer Balázs csapatkapitány. – Ennyi időt alatt nem tudtuk a taktikus játékstílusunkat érvényesíteni, de azt is el kell ismerni, hogy nem hoztuk a szokott formánkat.
Abban egyetértett a magyar különítmény, hogy nagy élmény volt Zidane-nal focizni, és közelről látni a labdakezelési technikáját. A francia klasszis csapata azonban alulmaradt a csehek ellen, így a torna másnapján Csehország játszotta a döntőt Anglia ellen. A küzdelemből végül a csehek kerültek ki győztesen. Mint kiderült, összeszokott gárdáé lett az elsőség, a 17–19 éves fiatalok ugyanis öt-hat éve fociznak együtt a Sparta Praha utánpótláscsapatában. Ezt követte a rendezvény utolsó mérkőzése, a gálameccs. Minden csapatból kiválasztották a legjobb játékost, és az így összeálló adidas Team Five All Stars csapat lépett pályára a tornagyőztes csehek ellen. Mindenki megmutatta, mit tud, így nem volt hiány a látványos cselekből és gólokból. Zidane is kitett magáért, meg-megvillantotta, miért volt az egyik legjobb futballista a világon. A válogatott csapat szép játékkal, könnyedén nyert, pedig a játékosok most találkoztak egymással először. – A labda gömbölyű, és a pályán mindenki ugyanazt a nyelvet beszéli – mondta a mérkőzés után Gál József, aki Magyarországot képviselte a nemzetközi csapatban. Szerinte azért esett rá a választás, mert csapata nem volt ugyan formában, de talán ő hibázott a legkevesebbet. metropol
PROMÓCIÓ
Interjú
Még fiatalon fogadtam meg Zinedine Zidane – jelenleg a Real Madrid sportigazgatója – újabb kispályás futballcentrumokat nyit, hogy a fiataloknak legyen lehetőségük játszani, és nem lepődött meg, hogy két német csapat játszotta a BL-döntőt. Miért hozta létre a Z5 komplexumot? – Fiatalkoromban a testvéreimmel nehezen találtunk helyeket, ahol focizhattunk. Mindig azt mondtam, ha befejezem a profi pályafutásomat, megpróbálunk egy olyan helyet létrehozni, ahol minél több, minél többféle ember játszhat együtt. A komplexum működtetésének van egy üzleti oldala is, de az alapötlet az, hogy megszervezzük a külvárosokban élő fiatalok ideutazását, hogy focizhassanak. Milyen gyakran játszik five-a-side focit? – Nem elég gyakran, de ha jut időm rá, nagyon élvezem. Sajnos Madridban nincs Z5 komplexum. Talán építenie kellene ott is egyet. Tervezi, hogy máshol is nyit hasonló centrumot? – Kettőt nyitunk rövidesen a Párizs melletti Meaux-ban, illetve Melunban. A terveink szerint Montpellier-ben, és
2014-ben Torinóban, Olaszországban is lesz egy. Segíthet a five-a-side abban, hogy a fiatalok a hagyományos futballban jobbak legyenek? – Aki javítani szeretné a technikai tudását, annak nagyon hasznos. A játék örömét is könnyebb megosztani másokkal, az ember játszhat a gyerekeivel vagy idősebb focistákkal. A kispályán csökken a csapatok közötti tudásbeli különbség is, ezért könnyebb élvezetes meccset játszani. Melyik mérkőzést tartja élete meccsének? getty images
– Egy futballistának nagyon fontos, hogy a nemzeti válogatottban játsszon, pláne a világbajnokságon. És ha kicsit többet fantáziál, azt szeretné, hogy a vébét a hazája rendezze. Ha az ember annyira szerencsés, hogy gólt szerez Brazília ellen, ráadásul kettőt, és megnyeri a világbajnokságot, az egyenesen hihetetlen. Ha jól tudom, a világbajnokságok történetében csak hathét játékos tudott két gólt szerezni a döntőben. Meglepődött, hogy a Bajnokok Ligájában két német csapat játszotta a döntőt, a Bayern és a Dortmund? – A Bayern mindig is jól játszott, a Bajnokok Ligájában szinte mindig elődöntősek voltak. Az sem újdonság, hogy a német futball nagyon erős, ezért nem igazán vagyok meglepve, hogy így alakult a döntő, és a Bayern győzött. Hogy ugyanígy folytatják-e? Azt hiszem, igen. Persze remélem, hogy nem lesz igazam, hiszen én a Madriddal vagyok. Mi a véleménye Robert Lewandowskiról, aki az elődöntőben négy gólt szerzett a Real Madrid ellen? – Nagyszerű játékos. Nem sokszor fordul elő valakinek az életében, hogy négy gólt szerezzen a Madrid ellen a BL-elődöntőben. Biztos vagyok benne, hogy a pályafutásának egyik emlékezetes meccse marad. metropol