20130722_hu_budapest

Page 1

Budapest rendezheti meg a 2021-es vizes vb-t

Barcelonában hosszú katinka is sikerrel korteskedett 12. oldal

2013. július 22. HÉTFŐ | www.metropol.hu

BUDAPEST

Útjeleket festenek

Turisztika. Kiterjedt itthon a turistautak hálózata, ám ezeknek változó a minőségük Háttér. Sok múlik azon, mennyire érzik magukénak az adott területet a természetjárók Népszerűség. Manapság egyre kedveltebbek a teljesítménytúrák. 2–3. oldal

Erdélyi tüntetések Elsőbálozók lettek az Anna-bál szépei az autonómiáért 119 településen tiltakoztak a román kormány régiósítási terve ellen és a történelmi régiók mellett. 7. oldal

A győztes Darvalics Virág két udvarhölgye Balla Lilly és Szóráth Sarah lett, mindhárman 18 évesek. 8. oldal

Új király Belgiumban

A 79 éves II. Albert belga király tegnap hivatalosan is lemondott a trónról legidősebb fia, az 53 esztendős Fülöp herceg javára. II. Albert a brüsszeli királyi palotában írta alá lemondó nyilatkozatát, a trónra lépő Fülöp pedig az eseménysorozat forgatókönyve szerint délben letette az uralkodói esküt a parlament előtt. / fotó: getty images 6. oldal HIRDETÉS


1 hírek

2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

Ha kell, jelzéseket is Turisztika. Kiemelt cél a fejlesztés, megújulhatnak a turistautak és a jelzések A magyarországi turistautak hálózata kiterjedt, a jelzésrendszer alapjai jónak mondhatók, a forráshiány és a nem megfelelő koordináció miatt azonban több probléma akad. A menedékházak állapota sem túl rózsás, az egykoron népszerű szállásokból ma csak néhány működik, sok üresen áll. A helyzet változhat, mivel több nagyszabású program zajlik vagy indul a közeljövőben.

Önkéntes alapon

Közutak

Mindent látnak az új traffipaxok Az eredeti, 2015 márciusi dátum helyett már jövő tavasszal munkába áll az a több mint félezer modern sebességmérő, amelyek hatására a rendőrség reményei szerint az autósok hamar belátják, hogy „nem éri már meg padlóig nyomni a gázt az utakon” – írta a Népszabadság. A lap úgy tudja, Pintér Sándor (képünkön) belügyminiszter döntése volt, hogy az eredeti határidőnél egy évvel hamarabb be kell fejezni a berendezések telepítését. Várhatóan lesznek olyan utak, amelyeken 20-25 kilométerenként áll majd egy-egy traffipax. Ráadásul az újfajta „sebességmérők” nem csak sebességet mérnek. A nagy felbontású kamerák több más szabálysértést is képesek dokumentálni: mint például a szabálytalan sávváltást, a leállósáv jogszerűtlen használatát, a tiloson való áthajtást, a biztonsági öv használatának elmulasztását. metropol

hazai 2

– Változatos – válaszolt a Magyar Turista Szövetség (MTSZ) turistaút-albizottságának vezetője, amikor a magyarországi turistautak minőségéről kérdeztük. Molnár András József szerint sok múlik azon, hogy egy-egy területen kik és hányan dolgoznak, mennyire érzik magukénak az adott útszakaszt. – A Börzsöny ilyen szempontból mintának számít: az ott dolgozó természetjárók, egyesületek megegyeztek a terület felosztásáról és a feladatokról. Azóta az ottani jelzések jó állapotban vannak – magyarázta az MTSZ munkatársa. Persze a jelzések karbantartóit – rendszerint elkötelezett természetjárókat

Megújuló Kékkör

A Magyar Természetjáró Szövetség és konzorciumi partnerei milliárdos nagyságrendű pályázati támogatást nyertek el 7 regionális és egy kiemelt pályázati program keretében, uniós forrásból. • A támogatásból 2015 márciusára  felmérik és felújítják az Országos Kékkör, vagyis az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, valamint az Alföldi Kéktúra vonalának jelentős részét.

– nehéz számon kérni, hiszen önkéntes alapon dolgoznak. A szövetségnek nincs olyan forrása, amely rendszeres finanszírozást tenne lehetővé. Így van, amikor az önkéntesek kapnak költségtérítést, de az is előfordul, hogy maguknak kell megvenniük az ecsetet és a festéket. Hogy a munka ütemezettebben menjen, a szövetség létrehozta az Útalapot. Az útvonalakat karbantartó reAz Alföld is kiváló hely

„Reméljük, hogy az Alföldi Kéktúra útvonalának felújítása után erre a területre is több turista lesz majd kíváncsi.” Molnár András József az MTSZ munkatársa

Ausztriai szintűre hoznák fel a hazai turistaútvonalakat / kálló péter

gisztrált tagszervezetek a feladatokra a többnyire felajánlásokból összegyűlő pénzből igényelhetnek költségtérítést.

Nagyobb szervezettség

Az MTSZ a jövőben is az önkéntesekre alapoz – így van ez Európa-szerte –, de tudatosabban igyekszik szervezni az úthálózat és a jelzések felújítását, amihez szakmai hátteret is biztosít. Ennek részeként megkezdődött az útjelző vezetők regisztrációja és képzése: ők azok, akik egy-egy területen megszervezik és irányítják az önkéntesek munkáját.

Erre már több mint kétszázan regisztráltak, azt azonban, hogy hányan járnak szabadidejükben jelzést festeni vagy az útvonalakat karbantartani, nem lehet pontosan tudni. Ugyancsak cél a Börzsönyben már gyakorlattá vált területi felosztás országos kialakítása. – Ausztriában ilyen rendszer működik, a szövetségek pedig egymás közt egyeztetnek az útvonalakról. Ha mindnek van gazdája, a hibabejelentéseket is könnyebb kezelni, és a források is jobban eloszthatók – magyarázta Molnár András József.

Négy előállítás, 76 helyszíni bírság Közlekedés. Minden negyedik kerékpáros és motoros szabályt szegett A Budapesten múlt héten megtartott háromnapos rendőrségi akcióban minden negyedik ellenőrzött kerékTűzeset

páros és motoros megszegett valamilyen szabályt – közölte a rendőrség a honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztálya a főváros több kerületében a motorkerékpárosok, a segédmotor-kerékpárosok és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása érdekében tartott fokozott ellenőrzést. Baleset

Hangsúlyozták: az akciót az is indokolta, hogy a nyári szezonban a fővárosban mindennap történik olyan baleset, amelyben kerékpárosok vagy motorosok érintettek. „Ezek a balesetek súlyos sérüléssel, de esetenként halállal is végződhetnek” – írta BRFK. A fokozott ellenőrzésben a rendőrség ellenőrizte a biztonsági eszközök meglétét, Alkotmánybíróság

használatát. A szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkedtek. A három nap alatt a rendőrök 446 járművezetőt ellenőriztek, közülük négyet előállítottak, 12 esetben tettek szabálysértési feljelentést, 76 ember kapott helyszíni bírságot, négyen pedig közigazgatási bírságot. Egy ittas vezetőt találtak a rendőrök. mti Időjárás

A levegő nem szennyeződött

Két halott egy vasúti átjáróban

Mától ítélkezési szünetet tartanak

Hétvégére visszatér a hőség

Tegnap este már csak a hivatásos egységek dolgoztak a bobai gumitelepen keletkezett tűz eloltásán. A felszabaduló füst összetételét a helyszínen ellenőrizték egy mobil laborban. Az eddig adatok szerint nem került káros anyag a levegőbe. mti

Osztrák rendszámú személyautó ütközött személyvonattal a kópházi vasúti átjárónál tegnap délután a Győr és Sopron közötti GYSEVvasútvonalon. Egy nő és egy férfi, a személyautó vezetője és utasa a helyszínen életét vesztette. mti

A mai naptól egészen augusztus 30-ig ítélkezési szünetet tart az Alkotmánybíróság (Ab) – olvasható a testület honlapján. Az Ab évente legfeljebb kétszer – nyáron és télen –, összesen legfeljebb ötvenhat nap ítélkezési szünetet tart. mti

Ezen a héten nem valószínű csapadék és fokozatosan melegszik az idő. Vasárnap már 40 fok közeli maximumokra lehet számítani – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből. mti


hazai 3

festenek a természetjárók

Mintegy 25 ezer kilométer

Az osztrák példa mérvadó lehet a táblarendszer átalakításánál is. Ausztriában nem csupán festett jelzések segítik a kirándulók tájékozódását, a kiinduló- és csomópontokban táblák mutatják, hogy milyen

távolságra vannak a látnivalók, nevezetes helyek. – Nálunk jellemzően a kiépítettebb, könnyen megközelíthető útvonalakon mozognak a turisták. Ezektől néhány kilométerre már üres az erdő, mert az emberek nem

tudják, mi van a közelben. A táblarendszer fejlesztésével ez is változhat – mondta a turistaút-albizottság vezetője. Segíti majd a tájékozódást a most készülő Természetjárók Térinformatikai Rendszere (TTr) is, amelynek fejlesztése a jelenleg is folyó Kéktúra-program keretében zajlik. Ebbe elsőként az Országos Kéktúra útvonalai kerülnek be, a cél az, hogy néhány éven belül felmérjék a teljes magyarországi turistaút-hálózatot, az adatok pedig bárki számára elérhetővé váljanak. Így az is kiderül majd, összesen hány kilométernyi turistaút van hazánkban. Ehhez hasonló rendszer ma is működik: a turistautak.hu készítői az elmúlt években majdnem 25 ezer kilométernyi jelzett turistautat jártak be, hogy azok pontos földrajzi koordinátáit hozzáférhetővé tegyék.

Vonzó teljesítménytúrák

Míg korábban a szervezett kirándulásokból volt több, a turisták egyesületi, szakosztályi tagként járták az erdőket, mezőket, ma inkább önállóan, családdal, kisebb csoporttal

Kiemelt cél

Elvi megállapodást kötött a miniszterelnök és a Magyar Természetjáró Szövetség a hazai természetjárás színvonalának emelése érdekében.

kezésre bocsátják, és azok felújítását, karbantartását is támogatják.

• Így hamarosan megkezdődhet  a felújításra szoruló turistaútszakaszok és ingatlanok felmérése.

• Vállalják továbbá  a jelrendszer fejlesztéséhez, kialakításához szükséges jogszabályok megalkotását, és forrást is biztosítanak ehhez.

• Orbán Viktor ígéretet tett  arra, hogy azokat az állami tulajdonban lévő épületeket, területeket, amelyeket az MTSZ működésbe kíván hozni, rendel-

• 2-3 milliárd forintból  európai színvonalon újíthatnák meg az útvonalakat és akár 30 menedékházat is – vélekedett az MTSZ elnöke, Garancsi István.

vágnak neki az ösvényeknek, a jelzések is elsősorban nekik készülnek. Az is megfigyelhető, hogy tematizálódik a természetjárás: népszerűek a történeti és emléktúrák, vagy a helyi értékeket bemutató Zöldutak. Sokan indulnak teljesítménytúrákra is, ez az egyik legnépesebb mozgalom: a legutóbbi Gerecse 50-et több mint ötezren teljesítették, és minden hétvégére jut több túra.

– A legnépszerűbb célpontnak Budapest környéke és a Budai-hegység számít, de sokan kirándulnak a Visegrádi-hegységben is. Ugyancsak népszerű Észak-Magyarország, a Mátra és a Bükk, a Dunántúlon pedig a Balaton környéke. Pedig az Alföldön is rengeteg a látnivaló – mondta Molnár András József.

horn andrea

www.metropol.hu HIRDETÉS


2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

Vélemény

Martin József újságíró

És mégis csatlakoznak Első pillantásra alaposan rácsodálkozhatunk és értetlenül fogadhatjuk azt a tényt, hogy még mindig jó néhány ország csatlakozni akar az európai integrációhoz, holott az Európai Unió mintha ezer sebből vérezne. Ameddig a szem ellát, csak érvpárbajok és viták az identitásról, az eurózóna jövőjéről, a gazdasági kormányzásról és még sok minden másról. De ez mintha nem zavarná a kopogtatókat. Szerbia például érzékelhetően arra törekszik, hogy mihamarább beérje a néhány hete immár uniós tag Horvátországot. S egy legutóbbi felmérés szerint a szerb polgárok 53 százaléka szeretné, hogy Belgrádot is teljes jogú tagság illesse meg Brüsszelben. Nemrégiben egy szkopjei kolléga élénken és határozottan érvelt amellett, hogy Macedóniának már régen az unióban lenne a helye, mert szerinte egyik-másik tagállamnál bizony fejlettebb a gazdasága. A folyamatból aligha marad ki Bosznia és Hercegovina, különösen, ha teljesíti a Európai Bizottságnak azt a kívánságát, hogy államszervezetét a helyiek bevonásával, a különböző kisebbségek aktív közreműködésével építse ki. A bővítési horizontról nem hiányozhat Albánia sem, de két másik, egészen sajátos államalakulat sem. Koszovó önálló útját Belgrád nem akarja, és belátható időn belül nem is fogja elismerni, ami azonban nem akadályozza Brüsszelt abban, hogy elkezdje a társulási eszmecseréket Pristinával. A másik kis államban, Montenegróban a pénz megelőzte a formális belépést, itt már jó ideje euró a hivatalos pénznem, a szerb fizetőeszközt nem is fogadják el. A nagyon összetett és megosztó török kérelmet és a politikai horizonton csak nagyon halványan körvonalaAz unió pszichológiája zódó ukrán közeledést most zárójelbe téve, túlzás nélkül „Úgy fest, minél nyugtázhatjuk, hogy az nagyobb az integráció, alapító hatokból 55 év alatt tagúvá bővült integrációs a kívülállás luxusa annál 28 alakulat szívóhatása, vonzkevésbé engedhető ereje a kívülállók viszonylatában nem csökkent a már meg.” emlegetett és a napi hírekben oly sokat idézett gondok, sőt válságok ellenére sem. Süllyedő hajóra kéredzkednének a parton maradók? Úgy gondolom, nem erről van szó; az unió hajója nem süllyed, s különben is, nem egy hajó van, hanem vagy 28 ladik, csónak, kisebb-nagyobb bárka. Őket pedig sok minden fűzi össze, s a hiedelmekkel ellentétben nem pusztán gazdasági érdekek, bár nyilvánvaló, hogy a megnagyobbodott piac, a nevezetes „alapszabadságok”, az emberek, áruk, a tőke és a szolgáltatások – ha nem is teljesen akadálytalan, de – viszonylag szabad áramlása igen nagy vonzerőt gyakorol, gazdaságilag is mérhető előnnyel jár, nem szólva a tagállami fejlesztésekre fordítható brüsszeli pénzalapokról. Úgy fest, minél nagyobb az integráció, a kívülállás luxusa annál kevésbé engedhető meg. De nemcsak erről van szó: az európai értékek sokszínűsége, a kultúrák és hagyományok bámulatos keveredése, a zsidó-keresztény kultúra öröksége, a „kulturális rómaiság” – miként egy neves francia filozófus fogalmazta – mind része az európai szellemi színtérnek, a demokráciák pedig olyan integrációs rendszerben vehetnek részt, amely eddig példátlan módon ötvözi a nemzetit és a nemzetek felettit, a nemzetállami hagyományt és az európai nemzetköziséget. Persze a tenger nem sima, még tengeribetegek is akadnak, vannak zátonyok, olykor fölrémlik, hogy egyik-másik bárka léket kaphat, de a teljes hajóseregre inkább Párizs jelmondata érvényes: fluctuat, nec mergitur – hányódik, de nem süllyed.

gazdaság 4

Hazánk lehet az EU lovasközpontja Fejlesztés. Az oktatásban, az egészségügyben és a turizmusban is szerepet kap a ló Abban reménykedünk, hogy Magyarország Európa legnagyobb lovasközpontja lesz – mondta Selmeczi Gabriella Szilvásváradon, a Lipicai Lovasfesztiválon. A Fidesz szóvivője hozzátette, hogy a lovasterápiát szeretnék bevonni az egészségbiztosítási rendszerbe. A lovas turizmus fejlesztése szempontjából pedig fontos, hogy Magyarország Európa egyik legjobban belovagolható országa lesz: az ezt lehetővé tévő törvénymódosítás nyomán már 1140 kilométer lovasutat tártak fel. Ezentúl lovas programokat is támogat a kormány, így a Díjugrató Világkupát, a IMF

Szombaton rendezték meg a Lipicai Lovasfesztivált Szilvásváradon / mti Változás

60

százalékkal nőtt az utóbbi másfél évben a regisztrált lovas szolgáltatók száma. Csökkentették a lótartás költségeit is, így a lóútlevél ára 8000 forint helyett 4000 forint lett.

nemzeti vágtát, a négyesfogathajtó Eb-t és az OTP Lovas Világkupát. mti Mezőgazdaság

Oktatás

• A Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretében szeptembertől már 200 általános iskolában tanulhatnak lovagolni a gyerekek, miután a lovaglás a Nemzeti alaptanterv része lehet. Ez jó a hazai lovardáknak is, mert megnő a kihasználtságuk.

Budapesti Értéktőzsde

Még nyáron eldől az előtörlesztés

Több a búza, mint tavaly

10 ezer részvényt tart meg Csányi

Heteken belül megszületik a döntés arról, hogy az IMF-hitel előtörlesztését meglépje-e a kormány – nyilatkozta Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár. mti

A búza termőterületének feléről már learatták a termést. A hektáronkénti hozam eddig 4,6 tonna körül alakult, ez 25-30%kal meghaladja a tavalyi termésátlagot. mti

Agrár- és élelmiszer-ipari beruházások pénzigényével indokolja Csányi Sándor elnök-vezérigazgató, hogy csaknem 8 milliárd forint értékben adja el saját OTP-részvényeit. mti

HIRDETÉS

2013. JÚLIUS 21-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre) VÉTEL ELADÁS

EUR USD CHF GBP HRK

293,50 296,99 223 226,50 235,50 241,50 337 347 37,80 40,80


budapest 5

Puccini operáját tűzik műsorra a Margitszigeten Program. Sztárszereposztással mutatják be a Pillangókisasszonyt A Szabad Tér Színház idei első operabemutatója Puccini életművének gyöngyszeme, a Pillangókisasszony, amely sztárszereposztással kerül színre július 26-án és 28-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A címszerepben a világhírű Rost Andrea debütál, partnere az operaszínpadok fiatal sztártenorja, Pavarotti tanítványa, Andrea Caré. Az előadás Anger Ferenc renBővebben:

www.szabadter.hu

A történetben egy japán gésa őszinte szerelme elevenedik meg / kálló péter

dezésében, a Magyar Állami Operaház magánénekesei, zenekara és kórusa közreműködésével kerül színre, vezényel Héja Domonkos. Az előadásra érdemes színházi hajójárattal érkezni, amely a kezdési időponthoz

igazítottan közlekedik a Vigadó térről a Batthyány tér és a Dráva utcai kikötőket érintve a színház saját, Szabadtéri Színpad és Víztorony kikötőjébe. A hajójegyek elővételben és a hajón is megválthatók.

Vakáció. Ingyenes sportprogramok az önkormányzat jóvoltából A Fővárosi Önkormányzat az egészséges életmód jegyében ingyenes sportprogramokat kínál a fővárosi fiatalok számára Budapest különböző helyszínein a vakáció két hónapjában. Ezen a héten kiemelt szerepet kap a labdarúgás: kedden és csütörtökön ingyenes labdarúgóedzések várják a gyerekeket az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrumban, valamint szombaton NB I bajnoki mérkőzésre látogathatnak ki a gyerekek kísérőikkel a Hidegkuti Nándor Stadionba. Minden nap szerepet kapnak a társas- és közösségi játékok, valamint alkotói tevékenységre is lesz lehetőség Zuglóban a Vezér Net közreműködésével. A Veres Pálné Gimnázium gombfocival várja a fiatalokat

Részletek:

www.budapest.hu

kedden, szerdán és pénteken, míg csütörtökön Kőbányán a White Sharks Hockey Club inline-pályáján a görhokit lehet kipróbálni. A programról részletesebben a www.budapest.hu honlapon (Szünidei programok, Eseménynaptár elérési útvonalon), valamint a Facebookon (az Iskolakapun kívüli program hivatalos oldalán) tájékozódhat. Az Iskolakapun kívüli program keretében zajló rendezvények a vakáció első napján kezdődtek, és azóta folyamatosan újabb programokkal várják az érdeklődőket.

A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül. HIRDETÉS


2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

Franciaország

Olaszország

Folytatódtak a zavargások

Costa Concordia: öt tisztet elítéltek

A rendőri intézkedések ellenére vasárnapra virradóra is rendbontások voltak Párizs egyik elővárosában, Trappes-ban. A zavargások azután törtek ki, hogy a rendőrök pénteken őrizetbe vettek egy férfit, aki ellenállt, amikor igazoltatni akarták a feleségét. A nő az egész testét és arcát is eltakaró női muzulmán öltözéket viselt, ami nyilvános helyeken tilos. mti

Felfüggesztett, 18 hónaptól 34 hónapig tartó börtönre ítélte a tavaly januárban zátonyra futott luxushajó öt tisztjét a bíróság. A 32 emberéletet követelő balesetben bűnösnek vallották magukat, de vádalkut kötöttek. A hatodik, egyben utolsó vádlott Francesco Schettino kapitány, aki akár 20 év börtönbüntetést is kaphat. mti

Himalája. Török Zsolt felért a Nanga Parbat 8125 méteres csúcsára Török Zsolt vezetésével a 7500-as alaptáborból indult a romániai expedíció a csúcstámadásra csütörtök éjjel, és nyolc óra mászás után értek fel a hegycsúcsra. Marius Gane ért fel elsőként a csapatból, őt követte Aurel Salasan majd Török Zsolt és végül Teo Vlad. A csapat ötödik tagja, Adamcsek Brúnó nem vállalta a csúcstámadást, és még szerdán visszafordult. A másik négy mászó a csúcs meghódítása után sikeresen visszaereszkedett a 6800 méteren lévő hármas táborig. A Pakisztán és Kasmír határán magasodó Nanga Parbat a világ kilencedik legmagasabb hegycsúcsa. Törökék a hegy Rupal-oldalán, a Schellútvonalon másztak, amely HIRDETÉS

külföld 6

Három nyelven mondta el esküjét az új uralkodó Belgium. Fülöp király az ország 7. uralkodója, az első, I. Lipót is július 21-én lépett trónra, de még 1831-ben A parlament két házának tagjai előtt az 53 éves Fülöp hollandul, franciául és németül mondta el királyi esküjét, hiszen Belgiumban a holland nyelvű flamandok és a franciaajkú vallonok mellett a néhány tízezres német közösség is államalkotó közösség. Az eskütétel előtt a Szent Mihályról és Szent Guduláról elnevezett brüsszeli székesegyházban misét tartottak, majd II. Albert a királyi palotában aláírta a lemondási nyilatkozatot. A 79 éves volt uralkodó korára való tekintettel mondott le. mti HIRDETÉS

Török Zsolt egy korábbi tibeti expedíción / mti

a legnehezebb. Török előtt egyedüli magyarként csak Erőss Zsolt mászta meg a Nanga Parbatot 1999-ben, de egy másik útvonalon. mti

Fülöp király (balra) II. Albert legidősebb fia / mti


külföld 7

119 erdélyi magyar településen tüntettek Románia. A kormány újrarajzolt régiói ellen és az autonómia mellett demonstráltak Székelyföldön Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szervezte a demonstrációkat, és valamennyin felolvasták a tüntetés kiáltványát, amely a történelmi régiók visszaállításáért száll síkra. „Erdély nem Bukarest gyarmata” – áll a kiáltványban, amely arra figyelmeztet, hogy a Bukarest által „kikényszerített” régiósításnak nemcsak a magyarok, hanem az erdélyi románok is vesztesei lesznek. A demonstrálók belső önrendelkezést, egységes autonóm közigazgatási régiót követeltek Székelyföldnek, illetve egységes, sajátos jogállású, többnyelvű közigazgatási régiót a Partiumnak.

A kormányfő pártja nyert Japánban Sepsiszentgyörgyön a „Székelyföld nem Románia” jelmondatot többször is skandálták / mti Álláspont

„Lehet, hogy egyelőre még az új közigazgatási beosztási koncepció ezt nem irányozza elő, de ettől még a Székelyföld egy egységes és oszthatatlan régió.” Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára

A dokumentum kinyilvánítja, hogy tárgyalni akarnak a román kormánnyal a történelmi régiókon alapuló közigazgatási reformról. Ha a tárgyalások eredménytelenek maradnak, a kiáltvány a polgári engedetlenség megannyi eszközének az alkalmazását helyezi kilátásba. mti

Abe Sindzó kormányfő pártja, a konzervatív Liberális Demokrata Párt (LDP) nyerte meg a felsőházi választásokat Japánban. A kabinet folytatni fogja az év elején megkezdett reformokat, hogy kivezesse Japánt a másfél évtizede tartó deflációból és gazdasági egy helyben topogásból – ígérte Abe társadalmi vitát akar az alkotmány módosításáról, ami egyik fő politikai célja. / mti HIRDETÉS


2 kultúr

Balatonfüred

A bál szépe A 18 éves budapesti Darvalics Virágot (a képen) választotta a szakmai zsűri a 188. Anna-bál szépévé. mti HIRDETÉS

2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

Kultúr 8

Életre kel a 19. századi Japán világa Kiállítás. Tradicionális viseletek, valamint kortárs magyar művészek alkotásai a kelet-ázsiai múzeumban November 3-ig látogatható a budapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum Szamurájok és gésák című kiállítása, amely a 19. századi tradicionális japán használati tárgyakat együtt mutatja be a keleti művészet által inspirált kortárs magyar alkotók kollekcióival. A tárlat első részében az érdeklődők a szamurájok díszviseletét, fegyvereit és azok díszítményeit tekinthetik meg, köztük egy 1820-ban készült és most restaurált

szamurájpáncélt. Emellett kiállítanak még díszpáncélokat, kardokat, kis és nagy tőröket, valamint kardvereteket is. A második részben japán férfiak használati tárgyai láthatók, valamint azok a kellékek (pipa, dohánytartó, hajtű), amelyeket az obi alá (széles öv) rejtve tároltak használóik. Ezután a hagyományos női viseleteket és az obikat lehet megtekinteni.

fotók: Kálló péter

De látható gyermekszamuráj-páncél, kimonót viselő baba, valamint számos gyerekjáték is. A tárlat ezen része részben interaktív: lehetőség van origamihajtogatásra, a világhírű Kokeshi-babák színezésére, valamint múzeumpedagógiai foglalkozás keretében a diákok mélyebben is megismerhetik a japán kultúra gazdag világát. mti

Japán ihlette

• A magyar iparművészek  a japán öltözködés hagyományos darabjaiból, azok anyaghasználatából, formavilágából, technikájából, mintarendjéből és színvilágából meríthettek ihletet a múzeum szakembereinek segítségével.

Több olyan művész is van a kiállítók között, aki több hónapot töltött Japánban, hogy helyi mesterektől sajátíthassa el bizonyos tárgyak autentikus elkészítésének fortélyait. A magyar művészek tárlatvezetést is tartanak.


Kultúr 9

Közös filmet kap Batman és Superman Comic Con. 2015-ben lesz a bemutató, de volt még más újdonság is San Diegóban Több mint 125 ezer rajongó egy helyen – az idei Comic Con sikere már a hivatalos látogatottsági adatok bejelentése előtt egyértelművé vált az eladott jegyek számából. A négynapos találkozó tegnap este zárult, és szokás szerint sok, meglepetésnek számító bejelentést hallhattak elsőként azok, akik részt vettek rajta. Az egyik legkomolyabb meglepetésre szombatig kellett várni. Ekkor jelentette be Az acélember rendezője, Zack Snyder a Warner stúdióval karöltve, hogy a felfrissített Superman-franchise folytatódni fog, a következő filmet 2015 nyarára várhatjuk. Superman szerepében Henry Cavill tér vissza, lesz

Két év múlva

A képregény-, scifi- és fantasyrajongók éve lesz a 2015-ös. Az alábbi filmeket ugyanis akkor mutatják be: • A Superman-Batman film,  Ant-Man, Assassin’s Creed, Avatar 2, a Bosszúállók második része, Éhezők Viadal: A kiválasztott 2, A Fantasztikus Négyes, A függetlenség napja 2, Jurassic Park 4, A Karibtenger kalózai 5, Mission: Impossible 5, Csillagok Háborúja VII, A terminátor 5, Warcraft

ugyanakkor egy különleges főszereplő-társa is, Batman személyében. Cavill mellett Amy Adams, Laurence Fishburne és Diane Lane is a szereplőgárda tagja, de azt még nem tudni, ki alakítja az utóbbi időkben Christian Bale nevéhez köthető Batmant. A film producere a

legutóbbi három Batman-film rendezője, Chris Nolan lesz, Snyder pedig Az acélember forgatókönyvírójával, David S. Goyerrel közösen írja meg a forgatókönyvet. – Az már hivatalos, hogy készítünk még egy Superman-filmet, de azt ti sem akarnátok, hogy elmondja, miről szól majd. Egyetlen dologgal tudlak benneteket kisegíteni – mondta Snyder a Comic Conon összegyűlt rajongóknak, majd átadta a szót Harry Lennixnek, aki Frank Miller egy 1986-os képregényéből olvasott fel, melyben Superman és Batman összetűzésbe keverednek. A képregény-feldolgozások rajongóinak az is örömteli lehetett, amikor Joss Whedon rendező-producer bemutatta a találkozón a Bosszúállók világában játszódó sorozatot, az Agents of S.H.I.E.L.D.-et. Az ABC amerikai tévécsatorna tűzi műsorra szeptembertől a sorozatot, amelynek teljes első epizódját levetítették a találkozón. metro world news

Sétarepülés a nyeremény A Verseny az Űrutazásért elnevezésű Metropol-játék hazai győztese, Németh Flóra, a hétvégén „vehette át” a jutalmát. A zsűri egyik tagja, Bessenyei Péter műrepülő vitte el Budapest fölé egy sétarepülésre. A repülésről készült videó hamarosan elérhető lesz a Metropol Facebook-oldalán. / katona lászló Árverés

Ernest Hemingway

Eladó Schindler egyik listája

Kutatható lett az író gyerekkora

Árverésre bocsátották a hét végén az eBay internetes aukciós portálon Oskar Schindler egyik, 14 oldalas listáját, a kikiáltási ár 3 millió dollár. A létező négy listából csak ez van magánkézen. A lista 801 zsidó férfi nevét tartalmazza, akiket Schindler mentett meg. mti

A bostoni John. F. Kennedy Elnöki Könyvtár tegnap elérhetőve tette az interneten a világhírű író, Ernest Hemingway gyermekkoráról készült feljegyzéseket, fotókat, leveleket, amelyek túlnyomó részét eddig csupán néhány kutató láthatta. mti HIRDETÉS


+ PLUSZ

Audi

Matrix LED fényszóró Az Audi Matrix LED fényszóró az új A8 típusban mutatkozik be, amely 2013 végén jelenik meg a piacon. Az Audi Matrix LED technológia lényege, hogy a LED-es távolsági fényszóró számos önálló kis diódából áll, amelyek hozzájuk kapcsolt lencsékkel, illetve fényvisszaverőkkel működnek együtt. A gyorsan reagáló vezérlőegység irányításával ezek a kis diódák az adott helyzetnek megfelelően külön-külön bekapcsolódnak, kikapcsolódnak vagy tompított fényerővel világítanak. Amint az A8-ba épített kamera szembejövő járművet észlel, az Audi Matrix LED fényszórók tompítják a távolsági fénysugár megfelelő részeit. METROPOL

Ford

Idén jön a Tourneo Connect Az ötüléses Ford Tourneo Connect és a hétüléses Grand Tourneo Connect magas használati értékű belső teret kínál: a Grand Tourneo Connect felszereltségében síkba dönthető hátsó ülések, széles oldalsó tolóajtók, valamint csúsztatható hátsó ülések szerepelnek, az autó akár 3 méter hosszú, terjedelmes tárgyak szállítására is alkalmas. A repülőgépek csomagtartójához hasonló, fej fölötti, zárható rakodórekeszek is találhatók az autókban. METROPOL

2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

Négykerék 10

Kamerákkal figyeli a holtteret és a sávtartást az új Note Nissan. Az új Note nem Note – közölték a Nissan minden porcikájában új kis kompaktjának nemzetközi premierjén Bár sem az autó 4,1 méteres hosszúsága, sem a 2,6 méteres tengelytávja nem változott, a kabint 30 mm-rel „hátrébb tolták” – ennyivel lett rövidebb az első túlnyúlás és hosszabb a hátsó –, az első üléseket pedig 9 mm-rel alacsonyabban helyezték el. Tömegcsökkentés

51

kg-mal könnyebb az új dízelmotoros Note a réginél, az 1,2 literes kompresszoros benzinmotorral viszont a régi 1,4 literes szívómotoroshoz képest 29 kg-mal nehezebb.

A vezetőpozíció érezhetően hátrébb is került, ugyanakkor, ha a 187 cm-es magasságomhoz állítottam be a vezetőülést, és beültem magam mögé, egyarasznyi hely maradt a térdem és az első ülés támlája között, ami nem csak a B szegmensben tekintélyes hely. Sőt, a csomagtartó 295 literes alapmérete – szükségpótkerékkel – sem változott, csak mélyebb és hosszabb lett, így jobban kihasználható. Vagyis helykínálatban a Note szerencsére mégis Note maradt, csupán a hátsó fejtér volt passzentos számomra, ugyanis a sínen mozgatható hátsó üléssor 23 mm-rel magasabbra került, viszont a tető 20 mm-rel alacsonyabban fut. Az új Note csak háromhengeres és 1,2 literes lökettérfogatú benzinmotorral választható: az erősebb 98 lóerős, kompresszorral feltöltve. Ez utóbbi DIG-S kódjelűt, illetve a dízelkínálatot képviselő 1,5 literes dCi-t próbáltuk ki.

Metropol-teszt. A Citroën majdnem hibátlan válasza a válságra Az 1,1 tonnás C-Elysée-t az 1,6 literes benzinmotor jól mozgatja. A tesztút során, amely főleg országúton és kicsit városban, illetve autópályán vezetett, 6,9-et evett az autó. A futóműve kényelmes, mintha a magyar utakra tervezték volna. A családosoknak a Citroën tágas csomagtérrel kedvez, bár a négyajtós kialakítás miHIRDETÉS

att telepakolni nem könnyű, ráadásul a csomagtartó csak a belső térből vagy kulccsal nyitható. Az autó belseje tágas, a megnyújtott C3-as padlólemezre épült autó bőven hagy helyet mindenre. Kicsit nehezen megszokható, hogy az elektromos ablakemelők gombjai a váltókarnál kaptak helyet. Ennél zavaróbb, hogy a rádió középső nagy gombja

Mindkét motor nagyon takarékos volt, és 100 g/km alatti a szén-dioxid-kibocsátása. Az új Note a DIG-S motorral a komputer szerint átlagosan 6,3 litert fogyasztott városban és sztrádán – ami a régi 1,4-es benzinmotorhoz képest nagyjából egy literrel kevesebb –, a turbódízel pedig beérte 4,4 literrel országúton. A csak ötfokozatú kéziváltó azonban kompromisszumos megoldás mindkét erőforráshoz. A dízel váltóáttételeit olyan hosszúra vették, hogy bár autópályatempónál csak 2500 volt a fordulatszám, 50 km/órás sebességnél negyedik fokozatban a dadogás határán billegett a motor. A kis kompresszoros

Műszaki adatok

Citroën C-Elysée 1,6 VTi 115

• Gyorsulás:  9,4 mp (0–100 km/óra) • Végsebesség:  188 km/óra

• Max. teljesítmény:  85 kW/115 LE • Max. nyomaték:

150 Nm

nem a hangerőt, hanem a frekvenciát állítja, az viszont már a biztonságot ássa alá, hogy a hátsó fejtámlák

• Hosszúság/szélesség/ magasság:  4427/1748/1466 mm • Saját tömeg:

1165 kg

• Csomagtér:

506 liter

helyett fejtámasz van, amely nem állítható, és nem lehet állítani az első biztonsági öv magasságát sem. Kálmán Gábor


Négykerék 11 Felülnézeti képet is összeállít a sofőrnek

A Note navigációjához 360 fokos parkolókamera rendelhető, amely sávelhagyásra figyelmeztető, illetve holttérfigyelő rendszerrel bővíthető. • A sávtartást és a holtteret  nem külön szenzorokkal figyeli, hanem a parkolóasszisztens kameráinak adatait elemzi a Note. • Egyrészt hagyományos tolatókameraként működik a navigáció képernyőjét

használva. Másrészt egy felülnézeti képet is összeállít abból, amit a hűtőrácson, a csomagtérajtó markolata alatt és a két oldalsó tükrön

147 Nm-es nyomatéka pedig 4000-es fordulat fölött éledt igazán, de türelem kellett hozzá, míg elérte. Ehhez a motorhoz viszont rendelhető CVT fokozatmentes automata váltó is. A Note futóművét is új paradigma szerint tervezték, és máshogy hangolták a dízel és a benzines változatokhoz. Nem olyan feszes, mint a ré-

lévő kamerák látnak, és hangjelzést is ad, ha mozgást érzékel. • A mozgásérzékelés teszi lehetővé, hogy menet közben is figyelje a holtteret a rendszer, ha a sofőr bekapcsolja. Egyedi megoldás, hogy a hátsó kamera segítségével figyel a sávelhagyásra. A kamera azonban nem pont középen van a csomagtérajtón, hanem kicsit balra. Talán ezért volt, hogy ha a bal kerekekkel csak rámentem a sávfelfestésre, már hangjelzést adott, jobbra viszont csak akkor, ha már a jobb első kerék bőven átlépte a felfestést. • Le is mossa a hátsó kamerát a Note a hátsó ablakmosás bekapcsolásakor, sőt sűrített levegő ráfújásával meg is szárítja.

gié volt, a nagyobb rugóutak miatt kényelmesebb. Az új Note-ért legalább 3,2 millió forintot kérnek, a legolcsóbb klímás modell 3,6 millióba kerül, dízelmotorral 3,9 milliótól kapható.

Sipos Zoltán

Pozsony, Szlovákia

Peugeot. Parkolásnál magától forog a 208-as kisméretű kormánya

Műszaki adatok

Peugeot 208 1,6 e-HDi • Max. teljesítmény:  84 kW/115 LE • Max. nyomaték:  270/285 (túltöltéssel) Nm • Hengerűrtartalom:  1560 cm3 • Gyorsulás:  9,7 mp (0–100 km/óra) • Végsebesség:  190 km/óra • Hosszúság/szélesség/ magasság:  3965/1739/1460 mm

A párhuzamos parkolásban nem a leggyakorlottabb autósok kedvenc extrája lehet a Peugeot-nál 145 ezer forintba kerülő parkolóasszisztens. Miután bekapcsoltuk a rendszert, és kiválasztottuk, hogy melyik oldalra szeretnénk parkolni, az autó saját maga beméri a 208-as hosszához képest elöl-hátul 30-30 centivel nagyobb helyet, és jelez, ha kezdhetjük a manővert. A sofőrnek csak a sebességváltót és a gázt, illetve a féket kell kezelnie, a sokaknak kihívást és

• Saját tömeg:

1090 kg

• Csomagtér:  285/1073 liter • Tesztfogyasztás:  4,8 liter/100 km

stresszt okozó kormányzást precízen és gyorsan vezérli a Peugeot. A parkolóradar is segít ellenőrizni a be- vagy kiállást, ugyanis nemcsak be, hanem ki is tud állni párhuzamos helyekről az autó. Egyébként jelez, ha végzett, vagy kiállásnál átvehetjük a kormányt, amely egyébként

kisebb a megszokottnál. Így nem a kormányon át, hanem fölötte láthatóak a műszerfal legfontosabb adatai. Kényelmes városi tempóban ezer, autópályán kétezer körül forog a főtengely. Volt olyan országúti szakasz, ahol 4,3-ra ment le az átlagfogyasztás. beck andrás HIRDETÉS


3 sport

Labdarúgás

Távozik Vilanova Gégerákkezelése miatt lemond a spanyol bajnok Barcelona vezetőedzői posztjáról Tito Vilanova (a képen). Utódját a héten nevezik ki (a spanyol sajtó szerint Luis Enrique vagy Gerardo Martino lehet a befutó). Sandro Rosell elnök közölte: a gyógykezelést nem lehet összeegyeztetni az edzői munkával. mti

2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

sport 12

Budapest rendezheti a 2021-es vizes vb-t Sikeres pályázat. Az új uszodakomplexum a Dagály fürdő területén épülhet fel

Budapest rendezi az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát – döntött pénteken a nemzetközi szövetség (FINA). A nagy sikert aratott prezentációban szerepet vállalt Orbán Viktor miniszterelnök, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Szabó Bence, a szervezet főtitkára és Hosszú Katinka világbajnok úszó is. Orbán Viktor megerősítette, a kormány minden garanciát megad a sikeres vb-hez, és az új, 21. századi létesítmény a Duna partján a világ úszósportjának fellegvára lesz. A kormányfő azt mondta: Magyarország még soha nem adott otthont ilyen rangos sporteseménynek. Szerinte döntő volt a sikerben, hogy 2005 és 2012 között az ország hét sikeres nemzetközi versenyt, köztük több Európabajnokságot rendezett meg.

Eredmények

A magyarok eddigi eredményei a barcelonai vizes világbajnokságon: • Nyíltvízi úszás, férfi 5 km:  Papp Márk a 28. • Nyíltvízi úszás, női 5 km:  Olasz Anna a 12. • Műugrás, férfi 1 méter:  Bóta Botond a 37.  • Műugrás, női 3 méter, szinkron:  Gondos Flóra és Reisinger Zsófia a 15. lett a selejtezőben, így nem jutott a döntőbe.

kaphat a Komjádi uszoda, valamint a margitszigeti Hajós– Széchy uszodaegyüttes is.

Két ország visszalépett Hosszú Katinka azt ígérte: ott lesz a 2021-es csapatban / MTI

Főpróba 2017-ben

A Dagály fürdő területén épülhet meg a 4-5 ezres állandó nézőterű, a vb alatt 17-19 ezer ember befogadására alkal-

A döntés után

„Azok az országok vághatnak bele ilyen versenybe, amelyek érzik, hogy biztosan állnak a lábukon. A világ úgy látja, hogy mi biztosan állunk a lábunkon, és rá lehet bízni a magyarokra a rendezést.” Orbán Viktor miniszterelnök

mas komplexum. Vígh László kormánybiztos korábban azt mondta: a tervezés 2014 elejére befejeződhet, az év második felében elkezdődhet a kivitelezés, és a létesítmény 2016 végére el is készülhet. 2017-ben Budapest rendezi a junior úszó-világbajnokságot is, így ez lehet az új uszoda első nagy versenye, egyúttal a négy évvel későbbi vb főpróbája. A tervek szerint a hosszútávúszó versenyeket Balatonfüreden rendezik, és szerepet

A 2019-es, illetve a 2021-es világbajnokságra kandidált Azerbajdzsán és az Egyesült Arab Emírségek is, de végül visszaléptek. A 2019-es vb-nek a dél-koreai Kvangdzsu adhat otthont.

Győzelemmel rajtoltak

Tegnap elkezdődött a barcelonai vb vízilabdaprogramja. Az olimpiai negyedik magyar női válogatott 20-6-ra verte a brazilokat a nyitányon. Keszthelyi Rita és Menczinger Kata öt-öt gólt szerzett. A férfiegyüttes ma délután fél 6-kor Kína ellen mutatkozik be a vb-n. mti

HIRDETÉS

2013. július 21. (vasárnap)

1 3 13 23 25 32 35 40 41 47 51 52 56 58 60 63 69 72 73 75

Az Ötöslottó 29. heti nyerőszámai:

16 30 32 49 73

ÖTÖSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 5 találatos: nem volt, 4 találatos: 1 339 140, 3 találatos: 21 495, 2 találatos: 1560 forint.

2 4 4 9 8 3

A Hatoslottó 29. heti nyerőszámai:

6 10 17 19 31 32 HATOSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 6 találatos: nem volt, 5 találatos: 223 520, 4 találatos: 4435, 3 találatos: 1070 forint.


sport 13

Kajak-kenu. Kovács és Janics helyett Szabó és Fazekas a női négyesben

Cselgáncs

ban is” – indokolta a döntést Storcz Botond szövetségi kapitány. Az olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila 1000 méteren kikapott Vasbányai Henriktől, de így is ő indulhat ebben számban a világbajnokságon, mert legyőzője a párosra akar összpontosítani. A sprinttávon a kajakosok között Tótka Sándor, a kenusoknál pedig a szétlövés győztese, Lantos Ádám harcolta ki az indulási jogot. A férfiak K-2 200 méteres számában a Molnár Péter, Bán Kristóf kettős diadalmaskodott, ezzel ők is bekerültek a duisburgi csapatba. Az Eb után a vb-re is készülhet a kenus Nagy Péter 500 méteren. A szövetség elnöksége holnap véglegesíti a csapat névsorát. A duisburgi vb-t augusztus 29. és szeptember 1. között rendezik. mti

Az idei, 31. Balaton-átúszáson 7740-en vettek részt Révfülöp és Balatonboglár között szombaton. Az 5200 méteres távon 1 óra 9 perc volt a legjobb időeredmény. Rendkívüli esemény nem történt. Az átúszást eredetileg július 6-én rendezték volna meg, ám a meteorológiai előrejelzések miatt akkor, majd egy héttel később is elhalasztották. mti HIRDETÉS

Labdarúgás

Joó Abigél moszkvai diadala

Sorsoltak az európai kupákban

Aranyérmet szerzett Joó Abigél a Világkupa-sorozat 150 ezer dollár összdíjazású, moszkvai Grand Slamversenyén a 78 kilogrammos súlycsoportban. Bor Barna hetedik lett, a többi magyar induló viszont helyezetlenül zárt.

Ha a Győr holnap este továbbjut a Maccabi TelAviv ellen, az FC Basellel találkozik a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. Az Európa Ligában a Debrecen a cseh Jabloneccel, míg a Bp. Honvéd a török Bursasporral játszhat. MTI

mti

Több mint hétezren úszták át a Balatont

HIRDETÉS

n OKTATÁS

Dusev-Janics Natasa 200 méteren egyesben, majd Kovács Katalinnal párosban is megnyerte a második válogatót Szegeden, ám nem biztos, hogy a duó indulhat ebben a számban Duisburgban, mert a világbajnokság időrendje szoros. Az ugyanakkor eldőlt, hogy a kétszeres olimpiai bajnok páros szállhat vízre 500 méteren, mivel végül mégsem rendeztek szétlövést. „Az első válogatón győztes Kovács, Dusev-Janics páros viszi a számot, a pénteken első Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina pedig a négyesben fog rajthoz állni a világbajnokságon. Azért döntöttem így az érintettekkel egyeztetve, mert a lányok között egész hétvégén minimális különbségek voltak párosban és egyesben is, ezért nem indokolt, hogy aki négyest indul, az ott legyen a páros-


2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

Sport 14

Froome diadala a Touron Kerékpár. A brit versenyző nyerte meg a századik francia körversenyt Chris Froome győzött a 100. Tour de France profi kerékpáros körversenyen. A Sky csapat versenyzője a szombati szakasz hegyi befutóján ugyan nem bírta végig tartani a lépést a kolumbiai Nairo Quintanával, de harmadik helyével így is megőrizte jókora,

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

Froome három szakaszt nyert meg az idei körversenyen / mti

öt percnél is nagyobb előnyét, és a tegnapi utolsó, Párizsban véget érő etapon (amelyet a német Marcel Kittel nyert meg) már vidáman pezsgőzhetett és szivarozhatott. Froome tavaly második volt az összetettben honfi- és csapattársa, Bradley Wiggins mögött, aki idén sérülése miatt nem indult. Idén Quintana (Movistar) lett a második és a spanyol Joaquim Rodriguez (Katyusa) pedig a harmadik. A korábbi kétszeres győztes spanyol Alberto Contador leszorult a dobogóról. mti

Kosárlabda

Superbike

Győzelemmel zárták a tornát

Tragikus baleset Moszkvában

Az Európa-bajnoki selejtezőre készülő férfiválogatott két vereség után 74–54-re nyert Ausztria ellen az Oberwarthban rendezett nemzetközi tornán. A magyarok a harmadik helyen végeztek. Közben az U20-as férfiválogatott Belgium legyőzésével harmadik lett a B divíziós Eb-n Romániában, ezzel feljutott a legjobbak közé. MTI

Halálos balesetet szenvedett az olasz Andrea Antonelli a Superbikevilágbajnokság supersport kategóriájának moszkvai futamán. A 25 éves pilóta az esős verseny első körében kicsúszott, honfitársa, Lorenzo Zanetti pedig keresztülhajtott rajta. A motoroson a kórházban sem tudtak segíteni. A tragédia miatt törölték a versenyt. MTI

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 15 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

Míg korábban a szervezett kirándulásokból volt több, manapság a családi túrák a népszerűbbek. Ön szeret-e túrázni?

„Igen, de sajnos ritkán jutok el. Erdélyben születtem, ott nagyon szép helyek vannak: főleg Székelyföldön és Nagyszeben környékén.”

„Leginkább biciklitúrákat szoktunk szervezni a barátaimmal. Nagyon kedvelem a tiszalöki erőmű környékét, illetve a tokaji borvidéket.”

„Régebben a barátommal biciklivel is sokat jártunk az Északiközéphegység túraútvonalain. Itt néhány helyen elég hiányosak voltak a jelzések.”

Péterfy Orsolya 30, tanár, Budapest

Körei László 26, PhD hallgató, Tiszalök

Frank Beatrix 26, agrármérnök, Monorierdő

lók zöme már utánpótláskorában is kiemelkedő volt. Így kezelték őket már ifikoruk óta edzőik, a sportvezetők és sporttársaik is. Pályájuk kiteljesedésével erősödik az önmaguk nagyszerűségébe vetett hitük, amelyet sikeres sportpályafutásuk igazol. Sokan közülük elvárják a dicséretet és a csodálatot, sőt gyakran az ezzel ellentétes jelenségeket személyes sértésnek tekintik, s azokra dühödten, végletesen reagálnak. Úgy érzik, mintha kiválóságukat kérdőjelezték volna meg. Például, ha „kötényt kapnak” a focipályán vagy valamilyen kritikus megjegyzés hangzik el velük szemben. Ezeket a hibás reakciókat követi a kiállítás és a fegyelmi tárgyalás. A sportoló „szakmájának” sajátossága, hogy éppen a fontos versenyeken kell csúcsteljesítményt produkálnia. Az eredmény utólag – még egy világcsúccsal sem – korrigálható. Kudarc esetén a könnyen a mennyekből a pokolba juthat a sztársportoló. A média érdeke, hogy felkeltse az olvasók érdeklődését. Úgy tűnik, erre a

két véglet a legalkalmasabb, felmagasztalni vagy bűnbakként kezelni valakit.

Olvasói levelek

A mennyekből a pokolba Amikor az újságírók a doppingról kérdezgették a Tour de France-on vezető versenyzőt – mindenki megdöbbenésére –, a sportoló kirohant a sajtótájékoztatóról. Ez még a kevésbé durva reakciókhoz tartozik. Értesültünk már fülharapásról, lefejelésről, pofonokról is. Mi, tévénézők a puha fotelünkből, sörünket kortyolgatva gyakran érthetetlennek tartjuk a sztársportolók dühkitörését a versenyeken. Micsoda öntelt pojáca! – háborodunk föl. Pedig a valóság árnyaltabb. A kulcs egy egyszerű kérdés: miért sportol az elit sportoló? Nyilván a győzelemért. Mi a hozadéka a győzelemnek? Elismertség anyagilag és erkölcsileg. Az eredmény a bizonyíték, hogy a csodálatos eredményekre képes sztársportoló rendkívüli személyiség. Élvezi a dicsőség gyümölcseit, a média figyelmét és a rajongók imádatát. Az elit sportoló hosszú évek során keményen készül sikerére és az ezzel együtt járó szerepre. A sztársporto-

Jády György, Budapest

Van igény a jó szakemberekre A július 15-én megjelent, Nem kapkodnak a mérnökök után című levélre reflektálnék. Nem kell a mérnök? De. Jelenleg egy diákszervezet helyi bizottsági elnöke vagyok, és a csapat évről évre megrendez egy nagy volumenű állásbörzét. Minden évben kijön Magyarország ipari szekciójának krémje, hogy találhasson magának jó munkaerőt. És nemcsak szakmai tapasztalatokkal rendelkezőket, hanem pályakezdőket is keresnek. De tudok érvelni azzal is, hogy jómagam szakmai tapasztalat és papír nélkül is mérnöki állásban vagyok, ami nem is az én szakterületem. Azt kell mondanom, hogy nem lámpással, hanem reflektorral keresik a mérnököt. Csak jó helyen kell keresni. Mondjuk egy állásbörzén. Mikola Péter, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Derült, napos, nyári idő

Miskolc

Győr

31°

29°

Budapest

30° 29° Békéscsaba

31°

Pécs

KEDD

31°

Az ország legnagyobb részén szinte zavartalan napsütésre

max: 30° számíthatunk, inkább csak északkeleten képződhet némi min: 15° gomolyfelhőzet, de csapadék ott sem lesz. Az északnyugati, északi

SZERDA

max: 32° min: 16°

szél többnyire mérsékelt marad.

További információk: INTERNETEN: www.met.hu



Budapest rendezheti meg a 2021-es vizes vb-t

Barcelonában hosszú katinka is sikerrel korteskedett 10. oldal

2013. július 22. HÉTFŐ | www.metropol.hu

országos

25 ezer km a jelzett turistautak hossza Turisztika. Magyarországon kiterjedt a turistautak hálózata, ám ezeknek változó a minőségük Háttér. Sok múlik azon, mennyire érzik magukénak az adott területet a természetjárók Jövőkép. Számos fejlesztési program zajlik, de ma még előfordul, hogy az önkéntesek saját költségükre festik fel az erdei útjelzéseket Népszerűség. A teljesítménytúrák egyre kedveltebbek 2–3. oldal

Tüntettek az autonómiáért Erdély 119 településén tüntettek szombaton a román kormány régiósítási terve ellen, valamint a történelmi régiók és az autonómia mellett. 5. oldal

Elsőbálozók az Anna-bál idei szépei

Új uralkodója van Belgiumnak Az előzetes bejelentésnek megfelelően a 79 éves II. Albert belga király tegnap hivatalosan lemondott a trónról legidősebb fia, az 53 esztendős Fülöp herceg javára. II. Albert a brüsszeli királyi palotában írta alá lemondó nyilatkozatát, a trónra lépő Fülöp pedig az eseménysorozat forgatókönyve szerint délben letette az uralkodói esküt a parlament előtt. / fotó: getty images 5. oldal

A győztes budapesti Darvalics Virág első udvarhölgye a balatonfüredi Balla Lilly, második udvarhölgye a budapesti Szóráth Sarah lett. Mindhárman 18 évesek, és egyetemre készülnek. 6. oldal


1 hírek

2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

Ha kell, jelzéseket is Turisztika. Kiemelt cél a fejlesztés, megújulhatnak a turistautak és a jelzések A magyarországi turistautak hálózata kiterjedt, a jelzésrendszer alapjai jónak mondhatók, a forráshiány és a nem megfelelő koordináció miatt azonban több probléma akad. A menedékházak állapota sem túl rózsás, az egykoron népszerű szállásokból ma csak néhány működik, sok üresen áll. A helyzet változhat, mivel több nagyszabású program zajlik vagy indul a közeljövőben.

Önkéntes alapon

Közutak

Mindent látnak az új traffipaxok Az eredeti, 2015 márciusi dátum helyett már jövő tavasszal munkába áll az a több mint félezer modern sebességmérő, amelyek hatására a rendőrség reményei szerint az autósok hamar belátják, hogy „nem éri már meg padlóig nyomni a gázt az utakon” – írta a Népszabadság. A lap úgy tudja, hogy Pintér Sándor (képünkön) belügyminiszter döntése volt, hogy az eredeti határidőnél egy évvel hamarabb be kell fejezni a berendezések telepítését. A Népszabadság szerint lesznek olyan utak, amelyeken 20-25 kilométerenként áll majd egy-egy traffipax. Ráadásul az újfajta „sebességmérők” nem csak sebességet mérnek. A nagy felbontású kamerák több más szabálysértést is képesek dokumentálni: mint például a szabálytalan sávváltást, a leállósáv jogszerűtlen használatát, a tiloson való áthajtást, a biztonsági öv használatának elmulasztását. metropol

hazai 2

– Változatos – válaszolt a Magyar Turista Szövetség (MTSZ) turistaút-albizottságának vezetője, amikor a magyarországi turistautak minőségéről kérdeztük. Molnár András József szerint sok múlik azon, hogy egy-egy területen kik és hányan dolgoznak, mennyire érzik magukénak az adott útszakaszt. – A Börzsöny ilyen szempontból mintának számít: az ott dolgozó természetjárók, egyesületek megegyeztek a terület felosztásáról és a feladatokról. Azóta az ottani jelzések jó állapotban vannak – magyarázta az MTSZ munkatársa. Persze a jelzések karbantartóit – rendszerint elkötelezett természetjárókat

Megújuló Kékkör

A Magyar Természetjáró Szövetség és konzorciumi partnerei milliárdos nagyságrendű pályázati támogatást nyertek el 7 regionális és egy kiemelt pályázati program keretében, uniós forrásból. • A támogatásból 2015 márciusára  felmérik és felújítják az Országos Kékkör, vagyis az Országos Kéktúra, a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra, valamint az Alföldi Kéktúra vonalának jelentős részét.

– nehéz számon kérni, hiszen önkéntes alapon dolgoznak. A szövetségnek nincs olyan forrása, amely rendszeres finanszírozást tenne lehetővé. Így van, amikor az önkéntesek kapnak költségtérítést, de az is előfordul, hogy maguknak kell megvenniük az ecsetet, és a festéket. Hogy a munka ütemezettebben menjen, a szövetség létrehozta az Útalapot. Az útvonalakat karbantartó reAz Alföld is kiváló hely

„Reméljük, hogy az Alföldi Kéktúra útvonalának felújítása után erre a területre is több turista lesz majd kíváncsi.” Molnár András József az MTSZ munkatársa

Ausztriai szintűre hoznák fel a hazai turistaútvonalakat / kálló péter

gisztrált tagszervezetek a feladatokra a többnyire felajánlásokból összegyűlő pénzből igényelhetnek költségtérítést.

Nagyobb szervezettség

Az MTSZ a jövőben is az önkéntesekre alapoz – így van ez Európa-szerte –, de tudatosabban igyekszik szervezni az úthálózat és a jelzések felújítását, amihez szakmai hátteret is biztosít. Ennek részeként megkezdődött az útjelző vezetők regisztrációja és képzése: ők azok, akik egy-egy területen megszervezik és irányítják az önkéntesek munkáját.

Erre már több mint kétszázan regisztráltak, azt azonban, hogy hányan járnak szabadidejükben jelzést festeni vagy az útvonalakat karbantartani, nem lehet pontosan tudni. Ugyancsak cél a Börzsönyben már gyakorlattá vált területi felosztás országos kialakítása. – Ausztriában ilyen rendszer működik, a szövetségek pedig egymás közt egyeztetnek az útvonalakról. Ha mindnek van gazdája, a hibabejelentéseket is könnyebb kezelni, és a források is jobban eloszthatók – magyarázta Molnár András József.

Négy előállítás, 76 helyszíni bírság Közlekedés. Minden negyedik kerékpáros és motoros szabályt szegett A Budapesten múlt héten megtartott háromnapos rendőrségi akcióban minden negyedik ellenőrzött kerékBaleset

páros és motoros megszegett valamilyen szabályt – közölte a rendőrség a honlapján. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedésrendészeti főosztálya a főváros több kerületében a motorkerékpárosok, a segédmotor-kerékpárosok és a kerékpárosok közlekedésbiztonságának javítása érdekében tartott fokozott ellenőrzést. Szolidaritás

Hangsúlyozták: az akciót az is indokolta, hogy a nyári szezonban a fővárosban mindennap történik olyan baleset, amelyben kerékpárosok vagy motorosok érintettek. „Ezek a balesetek súlyos sérüléssel, de esetenként halállal is végződhetnek” – írta BRFK. A fokozott ellenőrzésben a rendőrség ellenőrizte a biztonsági eszközök meglétét, Alkotmánybíróság

használatát. A szabálytalanul közlekedőkkel szemben intézkedtek. A három nap alatt a rendőrök 446 járművezetőt ellenőriztek, közülük négyet előállítottak, 12 esetben tettek szabálysértési feljelentést, 76 ember kapott helyszíni bírságot, négyen pedig közigazgatási bírságot. Egy ittas vezetőt találtak a rendőrök. mti Oktatás

Kigyulladt egy gumitelep

Kónya Péter lett az elnök

Ítélkezési szünet van mától

Háromhetes szénszünet lesz

Ötös kiemelt fokozatra emelték a Vas megyei Boba külterületén, a gumitelepen pusztító tűz minősítését, miután az a környező erdőket és a tarlókat is veszélyezteti – közölte tegnap délután a Vas megyei katasztrófavédelem szóvivője. mti

A Magyar Szolidaritás Mozgalom Egyesület (Szolidaritás) alakuló közgyűlésén Kónya Pétert választották elnökké. Az egyesület társelnöke Székely Sándor. Ők ketten a Magyar Szolidaritás Mozgalomban is ezt a pozíciót töltötték be. mti

A mai naptól egészen augusztus 30-ig ítélkezési szünetet tart az Alkotmánybíróság (Ab) – olvasható a testület honlapján. Az Ab évente legfeljebb kétszer – nyáron és télen –, összesen legfeljebb ötvenhat nap ítélkezési szünetet tart. mti

Idén télen a megszorítások miatt háromhetes szénszünetre kényszerül a Szegedi Tudományegyetem, emiatt nem lesz sem őszi, sem tavaszi szünet az egyetemen – írta a SzegedCafé. A szénszünet alatt egyetlen vizsgaidőpont sem lesz. metropol


hazai 3

festenek a természetjárók

Mintegy 25 ezer kilométer

Az osztrák példa mérvadó lehet a táblarendszer átalakításánál is. Ausztriában nem csupán festett jelzések segítik a kirándulók tájékozódását, a kiinduló- és csomópontokban táblák mutatják, hogy milyen

távolságra vannak a látnivalók, nevezetes helyek. – Nálunk jellemzően a kiépítettebb, könnyen megközelíthető útvonalakon mozognak a turisták. Ezektől néhány kilométerre már üres az erdő, mert az emberek nem

tudják, mi van a közelben. A táblarendszer fejlesztésével ez is változhat – mondta a turistaút-albizottság vezetője. Segíti majd a tájékozódást a most készülő Természetjárók Térinformatikai Rendszere (TTr) is, amelynek fejlesztése a jelenleg is folyó Kéktúra-program keretében zajlik. Ebbe elsőként az Országos Kéktúra útvonalai kerülnek be, a cél az, hogy néhány éven belül felmérjék a teljes magyarországi turistaút-hálózatot, az adatok pedig bárki számára elérhetővé váljanak. Így az is kiderül majd, összesen hány kilométernyi turistaút van hazánkban. Ehhez hasonló rendszer ma is működik: a turistautak.hu készítői az elmúlt években majdnem 25 ezer kilométernyi jelzett turistautat jártak be, hogy azok pontos földrajzi koordinátáit hozzáférhetővé tegyék.

Vonzó teljesítménytúrák

Míg korábban a szervezett kirándulásokból volt több, a turisták egyesületi, szakosztályi tagként járták az erdőket, mezőket, ma inkább önállóan, családdal, kisebb csoporttal

Kiemelt cél

Elvi megállapodást kötött a miniszterelnök és a Magyar Természetjáró Szövetség a hazai természetjárás színvonalának emelése érdekében.

kezésre bocsátják, és azok felújítását, karbantartását is támogatják.

• Így hamarosan megkezdődhet  a felújításra szoruló turistaútszakaszok és ingatlanok felmérése.

• Vállalják továbbá  a jelrendszer fejlesztéséhez, kialakításához szükséges jogszabályok megalkotását, és forrást is biztosítanak ehhez.

• Orbán Viktor ígéretet tett  arra, hogy azokat az állami tulajdonban lévő épületeket, területeket, amelyeket az MTSZ működésbe kíván hozni, rendel-

• 2-3 milliárd forintból európai színvonalon újíthatnák meg az útvonalakat és akár 30 menedékházat – vélekedett az MTSZ elnöke, Garancsi István.

vágnak neki az ösvényeknek, a jelzések is elsősorban nekik készülnek. Az is megfigyelhető, hogy tematizálódik a természetjárás: népszerűek a történeti és emléktúrák, vagy a helyi értékeket bemutató Zöldutak. Sokan indulnak teljesítménytúrákra is, ez az egyik legnépesebb mozgalom: a legutóbbi Gerecse 50-et több mint ötezren teljesítették, és minden hétvégére jut több túra.

– A legnépszerűbb célpontnak Budapest környéke és a Budai-hegység számít, de sokan kirándulnak a Visegrádi-hegységben is. Ugyancsak népszerű Észak-Magyarország, a Mátra és a Bükk, a Dunántúlon pedig a Balaton környéke. Pedig az Alföldön is rengeteg a látnivaló – mondta Molnár András József.

horn andrea

www.metropol.hu HIRDETÉS


2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

Vélemény

Martin József újságíró

És mégis csatlakoznak Első pillantásra alaposan rácsodálkozhatunk és értetlenül fogadhatjuk azt a tényt, hogy még mindig jó néhány ország csatlakozni akar az európai integrációhoz, holott az Európai Unió mintha ezer sebből vérezne. Ameddig a szem ellát, csak érvpárbajok és viták az identitásról, az eurózóna jövőjéről, a gazdasági kormányzásról és még sok minden másról. De ez mintha nem zavarná a kopogtatókat. Szerbia például érzékelhetően arra törekszik, hogy mihamarább beérje a néhány hete immár uniós tag Horvátországot. S egy legutóbbi felmérés szerint a szerb polgárok 53 százaléka szeretné, hogy Belgrádot is teljes jogú tagság illesse meg Brüsszelben. Nemrégiben egy szkopjei kolléga élénken és határozottan érvelt amellett, hogy Macedóniának már régen az unióban lenne a helye, mert szerinte egyik-másik tagállamnál bizony fejlettebb a gazdasága. A folyamatból aligha marad ki Bosznia és Hercegovina, különösen, ha teljesíti a Európai Bizottságnak azt a kívánságát, hogy államszervezetét a helyiek bevonásával, a különböző kisebbségek aktív közreműködésével építse ki. A bővítési horizontról nem hiányozhat Albánia sem, de két másik, egészen sajátos államalakulat sem. Koszovó önálló útját Belgrád nem akarja, és belátható időn belül nem is fogja elismerni, ami azonban nem akadályozza Brüsszelt abban, hogy elkezdje a társulási eszmecseréket Pristinával. A másik kis államban, Montenegróban a pénz megelőzte a formális belépést, itt már jó ideje euró a hivatalos pénznem, a szerb fizetőeszközt nem is fogadják el. A nagyon összetett és megosztó török kérelmet és a politikai horizonton csak nagyon halványan körvonalaAz unió pszichológiája zódó ukrán közeledést most zárójelbe téve, túlzás nélkül „Úgy fest, minél nyugtázhatjuk, hogy az nagyobb az integráció, alapító hatokból 55 év alatt tagúvá bővült integrációs a kívülállás luxusa annál 28 alakulat szívóhatása, vonzkevésbé engedhető ereje a kívülállók viszonylatában nem csökkent a már meg.” emlegetett és a napi hírekben oly sokat idézett gondok, sőt válságok ellenére sem. Süllyedő hajóra kéredzkednének a parton maradók? Úgy gondolom, nem erről van szó; az unió hajója nem süllyed, s különben is, nem egy hajó van, hanem vagy 28 ladik, csónak, kisebb-nagyobb bárka. Őket pedig sok minden fűzi össze, s a hiedelmekkel ellentétben nem pusztán gazdasági érdekek, bár nyilvánvaló, hogy a megnagyobbodott piac, a nevezetes „alapszabadságok”, az emberek, áruk, a tőke és a szolgáltatások – ha nem is teljesen akadálytalan, de – viszonylag szabad áramlása igen nagy vonzerőt gyakorol, gazdaságilag is mérhető előnnyel jár, nem szólva a tagállami fejlesztésekre fordítható brüsszeli pénzalapokról. Úgy fest, minél nagyobb az integráció, a kívülállás luxusa annál kevésbé engedhető meg. De nemcsak erről van szó: az európai értékek sokszínűsége, a kultúrák és hagyományok bámulatos keveredése, a zsidó-keresztény kultúra öröksége, a „kulturális rómaiság” – miként egy neves francia filozófus fogalmazta – mind része az európai szellemi színtérnek, a demokráciák pedig olyan integrációs rendszerben vehetnek részt, amely eddig példátlan módon ötvözi a nemzetit és a nemzetek felettit, a nemzetállami hagyományt és az európai nemzetköziséget. Persze a tenger nem sima, még tengeribetegek is akadnak, vannak zátonyok, olykor fölrémlik, hogy egyik-másik bárka léket kaphat, de a teljes hajóseregre inkább Párizs jelmondata érvényes: fluctuat, nec mergitur – hányódik, de nem süllyed.

gazdaság 4

Hazánk lehet az EU lovasközpontja Fejlesztés. Az oktatásban, az egészségügyben és a turizmusban is szerepet kap a ló Abban reménykedünk, hogy Magyarország Európa legnagyobb lovasközpontja lesz – mondta Selmeczi Gabriella Szilvásváradon, a Lipicai Lovasfesztiválon. A Fidesz szóvivője hozzátette, hogy a lovasterápiát szeretnék bevonni az egészségbiztosítási rendszerbe. A lovas turizmus fejlesztése szempontjából pedig fontos, hogy Magyarország Európa egyik legjobban belovagolható országa lesz: az ezt lehetővé tévő törvénymódosítás nyomán már 1140 kilométer lovasutat tártak fel. Ezentúl lovas programokat is támogat a kormány, így a Díjugrató Világkupát, a

Szombaton rendezték meg a Lipicai Lovasfesztivált Szilvásváradon / mti Változás

60

százalékkal nőtt az utóbbi másfél évben a regisztrált lovas szolgáltatók száma. Csökkentették a lótartás költségeit is, így a lóútlevél ára 8000 forint helyett 4000 forint lett.

nemzeti vágtát, a négyesfogathajtó Eb-t és az OTP Lovas Világkupát. mti

Tőzsde. Kisebb pánikot okozott Csányi Sándor OTP-részvény-eladása Agrár- és élelmiszer-ipari beruházások pénzigényével indokolja az OTP, hogy elnökvezérigazgatója csaknem 8 milliárd forint értékben adja el saját OTP-részvényeit. Csányi Sándor 10 ezer részvényt tart meg, miközben a tulajdonában lévő Bonitas 2002 Zrt. is értékesíti a tulajdonában lévő bankpapírok jelentős részét. A részvények eladása jelentősen lenyomta az értékpapíHIRDETÉS

Zuhanás

7,5

százalékot esett a pénteki nap végére az OTP részvényeinek ára. De napközben mértek 14,5 százalékos esést is.

rok árát a budapesti tőzsdén (BUX), rövid ideig fel is kellett függeszteni a kereskedést. mti

Oktatás

• A Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretében szeptembertől már 200 általános iskolában tanulhatnak lovagolni a gyerekek, miután a lovaglás a Nemzeti alaptanterv része lehet. Ez jó a hazai lovardáknak is, mert megnő a kihasználtságuk.

IMF

Még nyáron eldől az előtörlesztés Heteken belül megszületik a döntés arról, hogy az IMF-hitel előtörlesztését meglépje-e a kormány – nyilatkozta Orbán Gábor, a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára. mti

Mezőgazdaság

Több a búza, mint tavaly A búza termőterületének feléről már learatták a termést. A hektáronkénti hozam eddig 4,6 tonna körül alakult, ez 25-30 százalékkal meghaladja a tavalyi termésátlagot. mti

Készpénzforgalom

317 ezer hamis euróbankjegy Az Európai Központi Bank adatai szerint globálisan több hamis euróbankjegy került forgalomba az idén az első fél évben (26,3 százalékkal), mint tavaly. mti


külföld 5

119 erdélyi magyar településen tüntettek Románia. A kormány újrarajzolt régiói ellen és az autonómia mellett demonstráltak a Székelyföldön Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szervezte a demonstrációkat, és valamennyin felolvasták a tüntetés kiáltványát, amely a történelmi régiók visszaállításáért száll síkra. „Erdély nem Bukarest gyarmata” – áll a kiáltványban, amely arra figyelmeztet, hogy a Bukarest által „kikényszerített” régiósításnak nemcsak a magyarok, hanem az erdélyi románok is vesztesei lesznek. A demonstrálók belső önrendelkezést, egységes autonóm közigazgatási régiót követeltek Székelyföldnek, illetve egységes, sajátos jogállású, többnyelvű közigazgatási régiót a Partiumnak.

Belgium

Letette esküjét az új király Letette tegnap a parlament két házának tagjai előtt az uralkodói esküt az 56 éves Fülöp király. Apja, a 79 éves II. Albert idős kora és megromlott egészsége miatt adta át a koronát legidősebb fiának. mti Himalája

Török Zsolt 8125 méteren

Sepsiszentgyörgyön a „Székelyföld nem Románia” jelmondatot többször is skandálták / mti Belső önrendelkezés

„Erdély nemzeti közösségeinek és természetes régióinak belső önrendelkezését akarjuk. Túlközpontosított, homogén nemzetállam helyett modern föderális Romániát akarunk.” Az Erdélyi Magyar Néppárt által szervezett tüntetések kiáltványából

A dokumentum kinyilvánítja, hogy tárgyalni akarnak a román kormánnyal a történelmi régiókon alapuló közigazgatási reformról. Ha a tárgyalások eredménytelenek maradnak, a kiáltvány a polgári engedetlenség megannyi eszközének az alkalmazását helyezi kilátásba. mti

Feljutott a Nanga Parbatra, a föld 9. legmagasabb, 8125 méter magas csúcsára pénteken a Török Zsolt vezette romániai expedíció. A 7500 méteres táborból kezdték a csúcstámadást, és nyolcórás mászás után értek fel. Ide feljutni magyarok közül eddig csak Erőss Zsoltnak sikerült 1999-ben, de ő a hegy másik felén, a Diamir-oldalon mászott, míg Török Zsolték a Rupaloldalon mentek. mti HIRDETÉS


2

2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

Kultúr 6 fotók: Kálló péter

Életre kel a 19. századi Japán

kultúr

Kiállítás. Tradicionális viselet, valamint kortárs magyar művészek alkotásai a kelet-ázsiai múzeumban

Anna-bál

Budapesti lány lett a bál szépe

November 3-ig látogatható a budapesti Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum Szamurájok és gésák című kiállítása, amely a 19. századi tradicionális japán használati tárgyakat együtt mutatja be a keleti művészet által inspirált kortárs magyar alkotók kollekcióival. A tárlat első részében az érdeklődők a szamurájok díszviseletét, fegyvereit és azok díszítményeit tekinthetik meg, köztük egy 1820-ban készült és most restaurált szamurájpáncélt. Emellett kiállítanak még díszpáncélokat, kardokat, kis és nagy tőröket, valamint kardvereteket is. A második részben japán férfiak használati tárgyai láthatók, valamint azok a kellékek (pipa, dohánytartó, hajtű) amelyeket az obiba (széles öv) rejtve tároltak használóik. Ezután a hagyományos női viseleteket és az obikat le-

Japán ihlette

• A magyar iparművészek  a japán öltözködés hagyományos darabjaiból, azok anyaghasználatából, formavilágából, technikájából, mintarendjéből és színvilágából meríthettek ihletet a múzeum szakem-

het megtekinteni. De látható gyermekszamurájpáncél, kimonót viselő baba, valamint számos gyerekjáték. A tárlat ezen része részben interaktív: lehetőség van origamihajtogatásra, a világhírű Kokeshi-babák színezésére, valamint múzeumpedagógiai foglalkozás keretében a diákok mélyebben is megismerhetik a japán kultúra gazdag világát. mti

A budapesti Darvalics Virágot (a képen) választotta a szakmai zsűri a 188. Anna-bál szépévé Balatonfüreden. Első udvarhölgye a balatonfüredi Balla Lilly, második udvarhölgye a budapesti Szóráth Sarah lett. Mindhárman elsőbálozók. A 18 éves Virág a budapesti Britannica gimnáziumban érettségizett, és pályáját a következő tanévtől Hollandiában folytatja, ahol hotelmenedzselést tanul. mti

A magyar művészek tárlatvezetést is tartanak

HIRDETÉS

bereinek segítségével. Több olyan művész is van a kiállítók között, aki több hónapot töltött Japánban, hogy helyi mesterektől sajátíthassa el bizonyos tárgyak autentikus elkészítésének fortélyait.


Kultúr 7

Batman és Superman egy filmben Comic Con. 2015-ben lesz a bemutató, de volt még más újdonság is San Diegóban Több mint 125 ezer rajongó egy helyen – az idei Comic Con sikere már a hivatalos látogatottsági adatok bejelentése előtt egyértelművé vált az eladott jegyek számából. A napijegyet vagy bérletet váltók nagy része már az első este ott volt a San Diego Convention Centerben, hogy bepillantást nyerhessen a közeljövőben leginkább várt filmek, játékok, számítógépes játékok és könyvek világába. A négynapos találkozó tegnap este zárult, és szokás szerint sok, meglepetésnek számító bejelentést hallhattak elsőként azok, akik részt vettek rajta. Az egyik legkomolyabb meglepetésre szombatig kellett várni. Ekkor jelentette be Az acélember rendezője, Zack Snyder a Warner stúdióval karöltve, hogy a felfrissített Superman-franchise folyta-

Két év múlva

A képregény-, scifi- és fantasyrajongók éve lesz a 2015-ös. Az alábbi filmeket ugyanis akkor mutatják be: • A Superman-Batman film,  Ant-Man, Assassin’s Creed, Avatar 2, a Bosszúállók második része, Éhezők Viadal: A kiválasztott 2, A Fantasztikus Négyes, A függetlenség napja 2, Jurassic Park 4, A Karibtenger kalózai 5, Mission: Impossible 5, Csillagok Háborúja VII, A terminátor 5, Warcraft

tódni fog, a következő filmet 2015 nyarára várhatjuk. Superman szerepében Henry Cavill tér vissza, lesz ugyanakkor egy különleges főszereplő-társa is, Batman személyében. Cavill mellett Amy Adams, Laurence Fishburne és Diane Lane is a szereplőgárda része, de azt még nem tudni, ki alakítja az utóbbi időkben Christian Bale nevéhez köthető Batmant. A film producere a

Az igazi rajongók kedvenc karakterüknek öltözve jelentek meg / getty images

legutóbbi három Batman-film rendezője, Chris Nolan lesz, Snyder pedig Az acélember forgatókönyvírójával, David S. Goyerrel közösen írja meg a forgatókönyvet.

– Az már hivatalos, hogy készítünk még egy Supermanfilmet, de azt ti sem akarnátok, hogy elmondja, miről szól majd. Egyetlen dologgal tudlak benneteket kisegíte-

ni – mondta Snyder a Comic Conon összegyűlt rajongóknak, majd átadta a szót Harry Lennixnek, aki Frank Miller egy 1986-os képregényéből olvasott fel, melyben Superman és Batman összetűzésbe keverednek. A képregény-feldolgozások rajongóinak az is örömteli lehetett, amikor Joss Whedon rendező-producer bemutatta a találkozón a Bosszúállók világában játszódó sorozatot, az Agents of S.H.I.E.L.D.-et. Az ABC amerikai tévécsatorna vetíti majd szeptembertől a sorozatot, amelynek teljes első epizódját levetítették a találkozón. – Eredetileg egy kisebb videóval készültünk, de volt némi kavarodás a Disney ügyvédeivel, így levetítjük a teljes első részt – vezette fel a vetítést Whedon a meglehetősen hálás közönségnek. A bemutatott első rész kezdetén Couldon ügynök, akit A bosszúállókban elvesztettünk, mégis élve jelenik meg – a további részleteket azonban titokban szeretné tartani Jeff Loeb, az ABC vezetője. metro world news

Sétarepülés a nyeremény A Verseny az Űrutazásért elnevezésű Metropol-játék hazai győztese, Németh Flóra, a hétvégén „vehette át” a jutalmát. A zsűri egyik tagja, Bessenyei Péter műrepülő vitte el Budapest fölé egy sétarepülésre. A repülésről készült videó hamarosan elérhető lesz a Metropol Facebook-oldalán. / katona lászló Árverés

Ernest Hemingway

Eladó Schindler egyik listája

Kutatható lett az író gyerekkora

Árverésre bocsátották a hét végén az eBay internetes aukciós portálon Oskar Schindler egyik, 14 oldalas listáját, a kikiáltási ár hárommillió dollár. A létező négy listából csak ez van magánkézen. A lista 801 férfi zsidó nevét tartalmazza. A licit július 28-n zárul. mti

A bostoni John. F. Kennedy Elnöki Könyvtár tegnap elérhetőve tette az interneten a világhírű író, Ernest Hemingway gyermekkoráról készült feljegyzéseket, fotókat, leveleket, amelyek túlnyomó részét eddig csupán néhány kutató láthatta. mti

www.metropol.hu

HIRDETÉS


+ PLUSZ

Audi

Matrix LED fényszóró Az Audi Matrix LED fényszóró az új A8 típusban mutatkozik be, amely 2013 végén jelenik meg a piacon. Az Audi Matrix LED technológia lényege, hogy a LED-es távolsági fényszóró számos önálló kis diódából áll, amelyek hozzájuk kapcsolt lencsékkel, illetve fényvisszaverőkkel működnek együtt. A gyorsan reagáló vezérlőegység irányításával ezek a kis diódák az adott helyzetnek megfelelően külön-külön bekapcsolódnak, kikapcsolódnak vagy tompított fényerővel világítanak. Amint az A8-ba épített kamera szembejövő járművet észlel, az Audi Matrix LED fényszórók tompítják a távolsági fénysugár megfelelő részeit. METROPOL

2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

Négykerék 8

Kamerákkal figyeli a holtteret és a sávtartást az új Note Nissan. Az új Note nem Note – közölték a Nissan minden porcikájában új kis kompaktjának nemzetközi premierjén Bár sem az autó 4,1 méteres hosszúsága, sem a 2,6 méteres tengelytávja nem változott, a kabint 30 mm-rel „hátrébb tolták” – ennyivel lett rövidebb az első túlnyúlás és hosszabb a hátsó –, az első üléseket pedig 9 mm-rel alacsonyabban helyezték el. Tömegcsökkentés

51

kg-mal könnyebb az új dízelmotoros Note a réginél, az 1,2 literes kompresszoros benzinmotorral viszont a régi 1,4 literes szívómotoroshoz képest 29 kg-mal nehezebb. Opel

Európába kerül a Mokka gyártása A jövő év második felétől a spanyolországi Zaragozában működő üzembe helyezi át a Mokka modell összeszerelését az Opel. Az Opel mini-SUV modellje, a Mokka jelenleg Dél-Koreában készül.

A vezetőpozíció érezhetően hátrébb is került, ugyanakkor, ha a 187 cm-es magasságomhoz állítottam be a vezetőülést, és beültem magam mögé, egyarasznyi hely maradt a térdem és az első ülés támlája között, ami nem csak a B szegmensben tekintélyes hely. Sőt, a csomagtartó 295 literes alapmérete – szükségpótkerékkel – sem változott, csak mélyebb és hosszabb lett, így jobban kihasználható. Vagyis helykínálatban a Note szerencsére mégis Note maradt, csupán a hátsó fejtér volt passzentos számomra, ugyanis a sínen mozgatható hátsó üléssor 23 mm-rel magasabbra került, viszont a tető 20 mm-rel alacsonyabban fut. Az új Note csak háromhengeres és 1,2 literes lökettérfogatú benzinmotorral választható: az erősebb 98 lóerős, kompresszorral feltöltve. Ez utóbbi DIG-S kódjelűt, illetve a dízelkínálatot képviselő 1,5 literes dCi-t próbáltuk ki.

Mindkét motor nagyon takarékos volt, és 100 g/km alatti a szén-dioxid-kibocsátása. Az új Note a DIG-S motorral a komputer szerint átlagosan 6,3 litert fogyasztott városban és sztrádán – ami a régi 1,4-es benzinmotorhoz képest nagyjából egy literrel kevesebb –, a turbódízel pedig beérte 4,4 literrel országúton. A csak ötfokozatú kéziváltó azonban kompromisszumos megoldás mindkét erőforráshoz. A dízel váltóáttételeit olyan hosszúra vették, hogy bár autópályatempónál csak 2500 volt a fordulatszám, 50 km/órás sebességnél negyedik fokozatban a dadogás határán billegett a motor. A kis kompresszoros

Metropol-teszt. A Citroën majdnem hibátlan válasza a válságra

Műszaki adatok

Citroën C-Elysée 1,6 VTi 115 • Max. teljesítmény:  85 kW/115 LE • Max. nyomaték:  150 Nm • Hengerűrtartalom:  1587 cm3 • Gyorsulás:  9,4 mp (0–100 km/óra) • Végsebesség:  188 km/óra

Ford

• Hosszúság/szélesség/ magasság:  4427/1748/1466 mm

Idén jön a Tourneo Connect Az ötüléses Ford Tourneo Connect és a hétüléses Grand Tourneo Connect magas használati értékű belső teret kínál: a Grand Tourneo Connect felszereltségében síkba dönthető hátsó ülések, széles oldalsó tolóajtók, valamint csúsztatható hátsó ülések szerepelnek, az autó akár 3 méter hosszú, terjedelmes tárgyak szállítására is alkalmas. A repülőgépek csomagtartójához hasonló, fej fölötti, zárható rakodórekeszek is találhatók az autókban. METROPOL

A zaragozai üzemben kezdetben a Dél-Koreából átszállított komplett részegységekből állítják össze a kocsit, majd évről évre fokozatosan emelik a helyben gyártott részegységek arányát. Az összeszerelés áthelyezésének első fázisában az Opel 60 millió eurót ruház be a jelenleg a Corsa és a Meriva modelleket gyártó zaragozai üzem technológiai felkészítésébe. metropol

A C-Elysée sok előnnyel rendelkezik. Ezek legnagyobbika, hogy az alapmodell már 3 millió forint alatt elvihető, és ráadásnak még a mindennapokban kellemesen is használható. Az 1,6-os motor jól megmozgatja az 1,1 tonnát, persze versenyezni senki ne a C-Elysée-vel akarjon. A kombinált fogyasztása papíron 6,4 liter 100 kilométeren, de a tesztút során, amely főleg országúton és kicsit városban, illetve autópályán vezetett, 6,9-et evett az autó. Érdemes kiemelni a futóművet, amelyet mintha a magyar utakra terveztek volna. A családosoknak a Citroën tágas csomagtérrel kedvez, bár a négyajtós kialakítás mi-

att telepakolni nem könnyű, ráadásul a csomagtartó csak a belső térből vagy kulccsal nyitható. Az autó belseje tágas, kényelmes, a megnyújtott C3-as padlólemezre épült autó bőven hagy helyet mindenre. Kicsit nehezen megszokható, hogy az elektromos ablakemelők gombjai a váltókarnál kaptak helyet, de ha nem spóroltak volna a tervezők a huzalozáson is, nem kerülhetne ennyibe a C-Elysée. Ennél zavaróbb,

• Saját tömeg:

1165 kg

• Csomagtér:

506 liter

• Tesztfogyasztás:  6,9 liter/100 km

hogy a rádió középső nagy gombja nem a hangerőt, hanem a frekvenciát állítja, az viszont már a biztonságot ássa alá, hogy a hátsó fejtámlák helyett fejtámasz van, amely nem állítható, és nem lehet állítani az első biztonsági öv magasságát sem. Annak ideális autó a Citroën C-Elysée, aki egy egyszerű, de jól működő, kellemesen vezethető autót szeretne, és nem zavarja néhány elsőre kissé furcsának tűnő megoldás. Kálmán Gábor


Négykerék 9 Felülnézeti képet is összeállít a sofőrnek

• A sávtartást és a holtteret  nem külön szenzorokkal figyeli, hanem a parkolóasszisztens kameráinak adatait elemzi a Note. • Egyrészt hagyományos tolatókameraként működik a navigáció képernyőjét

használva. Másrészt egy felülnézeti képet is összeállít abból, amit a hűtőrácson, a csomagtérajtó markolata alatt és a két oldalsó tükrön

147 Nm-es nyomatéka pedig 4000-es fordulat fölött éledt igazán, de türelem kellett hozzá, míg elérte. Ehhez a motorhoz viszont rendelhető CVT fokozatmentes automata váltó is. A Note futóművét is új paradigma szerint tervezték, és máshogy hangolták a dízel és a benzines változatokhoz. Nem olyan feszes, mint a réChevrolet

2,46 millió autó az első fél évben Értékesítési rekordot döntött a Chevrolet, a General Motors Co. leányvállalata. 2,2%-kal több autót adott el világszerte 2013 első hat

lévő kamerák látnak, és hangjelzést is ad, ha mozgást érzékel. • A mozgásérzékelés teszi lehetővé, hogy menet közben is figyelje a holtteret a rendszer, ha a sofőr bekapcsolja. Egyedi megoldás, hogy a hátsó kamera segítségével figyel a sávelhagyásra. A kamera azonban nem pont középen van a csomagtérajtón, hanem kicsit balra. Talán ezért volt, hogy ha a bal kerekekkel csak rámentem a sávfelfestésre, már hangjelzést adott, jobbra viszont csak akkor, ha már a jobb első kerék bőven átlépte a felfestést. • Le is mossa a hátsó kamerát a Note a hátsó ablakmosás bekapcsolásakor, sőt sűrített levegő ráfújásával meg is szárítja.

gié volt, a nagyobb rugóutak miatt kényelmesebb. Az új Note-ért legalább 3,2 millió forintot kérnek, a legolcsóbb klímás modell 3,6 millióba kerül, dízelmotorral 3,9 milliótól kapható.

Sipos Zoltán

Pozsony, Szlovákia

Peugeot. Parkolásnál magától forog a 208-as kisméretű kormánya

Műszaki adatok

Peugeot 208 1,6 e-HDi • Max. teljesítmény:  84 kW/115 LE • Max. nyomaték:  270/285 (túltöltéssel) Nm • Hengerűrtartalom:  1560 cm3 • Gyorsulás:  9,7 mp (0–100 km/óra) • Végsebesség:  190 km/óra • Hosszúság/szélesség/ magasság:  3965/1739/1460 mm

A párhuzamos parkolásban nem a leggyakorlottabb autósok kedvenc extrája lehet a Peugeot-nál 145 ezer forintba kerülő parkolóasszisztens. Miután bekapcsoltuk a rendszert, és kiválasztottuk, hogy melyik oldalra szeretnénk parkolni, az autó saját maga beméri a 208-as hosszához képest elöl-hátul 30-30 centivel nagyobb helyet, és jelez, ha kezdhetjük a manővert. A sofőrnek csak a sebességváltót és a gázt, illetve a féket kell kezelnie, a sokaknak kihívást és

• Saját tömeg:

1090 kg

• Csomagtér:  285/1073 liter • Tesztfogyasztás:  4,8 liter/100 km

stresszt okozó kormányzást precízen és gyorsan vezérli a Peugeot. A parkolóradar is segít ellenőrizni a be- vagy kiállást, ugyanis nemcsak be, hanem ki is tud állni párhuzamos helyekről az autó. Egyébként jelez, ha végzett, vagy kiállásnál átvehetjük a kormányt, amely egyébként

kisebb a megszokottnál. Így nem a kormányon át, hanem fölötte láthatóak a műszerfal legfontosabb adatai. Kényelmes városi tempóban ezer, autópályán kétezer körül forog a főtengely. Volt olyan országúti szakasz, ahol 4,3-ra ment le az átlagfogyasztás. beck andrás HIRDETÉS

hónapjában, mint 2012 első fél évében. Az öt legerősebb piacuk az USA (1,3 millió), Kína (321 ezer), Brazília (305 ezer), Mexikó (91 ezer) és Oroszország (80 ezer) volt. A kisautóik – Sonic, Spark, Cruze, Volt – eladása 25, a pick-upjaiké 23%-kal nőtt az USA-ban. metropol HIRDETÉS

www.metropol.hu

A Note navigációjához 360 fokos parkolókamera rendelhető, amely sávelhagyásra figyelmeztető, illetve holttérfigyelő rendszerrel bővíthető.


3 sport

2013. július 22. hétfő www.metropol.hu

sport 10

Budapest rendezheti a vizes vb-t 2021-ben Sikeres pályázat. Az új uszodakomplexum a Dagály fürdő területén épülhet fel

A döntés után

„A világ úgy látja, hogy mi biztosan állunk a lábunkon, és rá lehet bízni a magyarokra a rendezést.”

Budapest rendezi az úszók, nyíltvízi úszók, műugrók, műúszók és vízilabdázók 2021-es világbajnokságát – döntött pénteken a nemzetközi szövetség (FINA).

Orbán Viktor miniszterelnök Eredmények

Garanciát ad a kormány

Labdarúgás

Távozik Vilanova Gégerákkezelése miatt lemond a spanyol bajnok FC Barcelona vezetőedzői posztjáról Tito Vilanova (a képen). Utódját ezen a héten nevezik ki (a spanyol sajtó szerint Luis Enrique lehet a befutó). Sandro Rosell klubelnök kiemelte: a gyógykezelést nem lehet összeegyeztetni az edzői munkával, ezért nem tud Vilanova tovább a csapat élén maradni. mti

A prezentációban szerepet vállalt Orbán Viktor miniszterelnök, Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, Szabó Bence, a szervezet főtitkára és Hosszú Katinka világbajnok úszó is. Orbán Viktor megerősítette, a kormány minden garanciát megad a sikeres vb-hez, és az új, 21. századi létesítmény a Duna partján a világ úszósportjának fellegvára lesz. A kormányfő azt mondta: Magyarország még soha nem adott otthont ilyen rangos sporteseménynek. Szerinte döntő volt a rendezés elnyerésében, hogy

A magyarok eddigi eredményei a barcelonai vizes világbajnokságon:

Hosszú Katinka azt ígérte: ott lesz a 2021-es csapatban

/mti

2005 és 2012 között az ország hét sikeres nemzetközi versenyt rendezett.

végére elkészülhet, hiszen itt rendezik meg a 2017-es junior úszó-vb-t is.

Főpróba 2017-ben

Visszaléptek

A Dagály fürdő területén épülhet meg a 4-5 ezres állandó nézőterű, a vb alatt 17-19 ezer ember befogadására alkalmas komplexum. Vígh László kormánybiztos korábban azt mondta: a létesítmény 2016

Labdarúgás

A 2019-es, illetve a 2021-es világbajnokságra kandidált Azerbajdzsán és az Egyesült Arab Emírségek is, de végül visszaléptek. A 2019-es vb-nek a dél-koreai Kvangdzsu adhat otthont. mti

Úszás

• Nyíltvízi úszás, férfi 5 km:  Papp Márk a 28. • Nyíltvízi úszás, női 5 km:  Olasz Anna a 12. • Műugrás, férfi 1 méter:  Bóta Botond a 37.  • Műugrás, női 3 méter, szinkron:  Gondos Flóra és Reisinger Zsófia a 15. lett a selejtezőben, így nem jutott a döntőbe.

Kajak-kenu

Sorsoltak az európai kupákban

Ezrek úszták át a Balatont

Körvonalazódik a vb-csapat

Ha a Győr továbbjut a Maccabi Tel-Aviv ellen, az FC Basellel találkozik a Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában. Az Európa Ligában a Debrecen a Jabloneccel, míg a Bp. Honvéd a Bursasporral játszhat. MTI

Az idei, 31. Balaton-átúszáson 7740-en vettek részt Révfülöp és Balatonboglár között. Az 5200 méteres távon 1 óra 9 perc volt a legjobb időeredmény. Az átúszást július 6-ról halasztották el a rossz idő miatt. mTI

Eldőlt, hogy K-2 500 méteren Kovács Katalin és Dusev-Janics Natasa indul Duisburgban, míg Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina a négyes tagja lesz. A csapat-összeállításról holnap dönt az elnökség. MTi

Rendkívüli esemény nem történt a Balaton-átúszáson / MTi

HIRDETÉS

Az Ötöslottó 29. heti nyerőszámai:

16 30 32 49 73

ÖTÖSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 5 találatos: nem volt, 4 találatos: 1 339 140, 3 találatos: 21 495, 2 találatos: 1560 forint.

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

2 4 4 9 8 3

A Hatoslottó 29. heti nyerőszámai:

6 10 17 19 31 32 HATOSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 6 találatos: nem volt, 5 találatos: 223 520, 4 találatos: 4435, 3 találatos: 1070 forint.

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 11 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

Míg korábban a szervezett kirándulásokból volt több, manapság a családi túrák a népszerűbbek. Ön szeret-e túrázni?

„Igen, de sajnos ritkán jutok el. Erdélyben születtem, ott nagyon szép helyek vannak: főleg Székelyföldön és Nagyszeben környékén.”

„Leginkább biciklitúrákat szoktunk szervezni a barátaimmal. Nagyon kedvelem a tiszalöki erőmű környékét, illetve a tokaji borvidéket.”

„Régebben a barátommal biciklivel is sokat jártunk az Északiközéphegység túraútvonalain. Itt néhány helyen elég hiányosak voltak a jelzések.”

Péterfy Orsolya 30, tanár, Budapest

Körei László 26, PhD hallgató, Tiszalök

Frank Beatrix 26, agrármérnök, Monorierdő

lók zöme már utánpótláskorában is kiemelkedő volt. Így kezelték őket már ifikoruk óta edzőik, a sportvezetők és sporttársaik is. Pályájuk kiteljesedésével erősödik az önmaguk nagyszerűségébe vetett hitük, amelyet sikeres sportpályafutásuk igazol. Sokan közülük elvárják a dicséretet és a csodálatot, sőt gyakran az ezzel ellentétes jelenségeket személyes sértésnek tekintik, s azokra dühödten, végletesen reagálnak. Úgy érzik, mintha kiválóságukat kérdőjelezték volna meg. Például, ha „kötényt kapnak” a focipályán vagy valamilyen kritikus megjegyzés hangzik el velük szemben. Ezeket, a hibás reakciókat követi a kiállítás és a fegyelmi tárgyalás. A sportoló „szakmájának” sajátossága, hogy éppen a fontos versenyeken kell csúcsteljesítményt produkálnia. Az eredmény utólag – még egy világcsúccsal sem – korrigálható. Kudarc esetén a könnyen a mennyekből a pokolba juthat a sztársportoló. A média érdeke, hogy felkeltse az olvasók érdeklődését. Úgy tűnik, erre a

két véglet a legalkalmasabb, felmagasztalni vagy bűnbakként kezelni valakit.

Olvasói levelek

A mennyekből a pokolba Amikor az újságírók a doppingról kérdezgették a Tour de France-on vezető versenyzőt – mindenki megdöbbenésére –, a sportoló kirohant a sajtótájékoztatóról. Ez még a kevésbé durva reakciókhoz tartozik. Értesültünk már fülharapásról, lefejelésről, pofonokról is. Mi, tévénézők a puha fotelünkből, sörünket kortyolgatva gyakran érthetetlennek tartjuk a sztársportolók dühkitörését a versenyeken. Micsoda öntelt pojáca! – háborodunk föl. Pedig a valóság árnyaltabb. A kulcs egy egyszerű kérdés: miért sportol az elit sportoló? Nyilván a győzelemért. Mi a hozadéka a győzelemnek? Elismertség anyagilag és erkölcsileg. Az eredmény a bizonyíték, hogy a csodálatos eredményekre képes sztársportoló rendkívüli személyiség. Élvezi a dicsőség gyümölcseit, a média figyelmét és a rajongók imádatát. Az elit sportoló hosszú évek során keményen készül sikerére és az ezzel együtt járó szerepre. A sztársporto-

Jády György, Budapest

Van igény a jó szakemberekre A július 15-én megjelent, Nem kapkodnak a mérnökök után című levélre reflektálnék. Nem kell a mérnök? De. Jelenleg egy diákszervezet helyi bizottsági elnöke vagyok, és a csapat évről évre megrendez egy nagy volumenű állásbörzét. Minden évben kijön Magyarország ipari szekciójának krémje, hogy találhasson magának jó munkaerőt. És nemcsak szakmai tapasztalatokkal rendelkezőket, hanem pályakezdőket is keresnek. De tudok érvelni azzal is, hogy jómagam szakmai tapasztalat és papír nélkül is mérnöki állásban vagyok, ami nem is az én szakterületem. Azt kell mondanom, hogy nem lámpással, hanem reflektorral keresik a mérnököt. Csak jó helyen kell keresni. Mondjuk egy állásbörzén. Mikola Péter, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Derült, napos, nyári idő

Miskolc

Győr

31°

29°

Budapest

30° 29° Békéscsaba

31°

Pécs

KEDD

31°

Az ország legnagyobb részén szinte zavartalan napsütésre

max: 30° számíthatunk, inkább csak északkeleten képződhet némi min: 15° gomolyfelhőzet, de csapadék ott sem lesz. Az északnyugati, északi

SZERDA

max: 32° min: 16°

szél többnyire mérsékelt marad.

További információk: INTERNETEN: www.met.hu



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.