20130729_hu_budapest

Page 1

A 8 között a két pólócsapatunk

Vámos egyet dobott a kazahoknak 18–19. oldal

2013. július 29. HÉTFŐ | www.metropol.hu

BUDAPEST

Ma van az idei nyár legmelegebb napja

HIRDETÉS

Riadó. Ma éjfélig harmadfokú hőségriadó van érvényben a fővárosban Előrejelzés. Holnap jön némi enyhülés, de a hétvégére már ismét 38 fok lehet Ajánlások. A munkáltatóknak ilyenkor fokozottan figyelniük kell munkavállalóik egészségének védelmére Statisztika. 30 százalékkal is megnőhet a halálozások száma, ha 27 fok fölé emelkedik a napi középhőmérséklet 2–3. oldal

Visszafizetjük az IMF-hitelt Orbán Viktor kormányfő bejelentette a székelyföldi Tusnádfürdőn: arra utasította a gazdasági minisztert, hogy még a nyáron fizesse vissza az ország a Nemzetközi Valutaalaptól korábban felvett kölcsönt. 8. oldal

Idegenben nyert az FTC Megkezdődött a labdarúgóbajnokság. Az újonc Puskás Akadémia pontot szerzett a Pápa ellen (1-1). A másik újonc, a Mezőkövesd 3-0-ra kikapott az MTK-tól. 20. oldal

Hamilton győzött a Hungaroringen Negyedszer nyerte meg a brit Lewis Hamilton (Mercedes) a Forma–1-es Magyar Nagydíjat. A második a finn Kimi Raikkönen (Lotus), a harmadik a világbajnoki címvédő, a pontversenyben élen álló német Sebastian Vettel (Red Bull) lett. Immár biztos, hogy 2021-ig lesz verseny a Hungaroringen: Bernie Ecclestone és Németh Lászlóné fejlesztési miniszter a futam rajtja előtt aláírta a megállapodást, amely öt évvel meghosszabbítja a szerződést. / fotó: getty 24. oldal

Kutyatartás nyaraláskor 4–5. oldal


1

2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

hazai 2

A fővárosban éjfélig a legmagasabb fokú r

hírek

Jeges csemegét kapott a budapesti állatkert jegesmedvéje / képek: mti

Devizahitelesek segítése

Évekig tartó folyamat Évekig eltarthat, amíg a magyar pénzügyi rendszerből kivezetik a lakáscélú devizahitel intézményét, amit majd a hitelezőkkel folytatandó tárgyalások előznek meg – mondta Orbán Gábor (a képen), a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára. Az államtitkár elmondása szerint nem a végtörlesztéshez hasonló megoldásra kell számítani. Hangsúlyozta, hogy a devizahitelesek megsegítése nem veszélyeztetheti mások megtakarításait vagy hiteleit. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a témával kapcsolatban elmondta: „senki sem akarja a magyar bankrendszert tönkretenni, senkinek sem érdeke, hogy ennek a rendszernek a stabilitása meginogjon vagy megboruljon.” mti

Kánikula. Csütörtök óta harmadfokú a hőségriadó, egészségünkre, közérzetünkre, biztonságunkra és pénztárcánkra is hatással van a meleg

a napközbeni pihenő bevezetését, először vidéken, a földeken dolgozók érdekében az RTL Klub híradójának adott nyilatkozat szerint. Nagyvárosokban nehezebb a kérdés, már csak a tömegközlekedés zavartalansága miatt is. Mi azt vettük sorra, mit tehetünk a meleg ellen szieszta nélkül.

A munkáltató kötelezettségei Ma tetőzik a kánikula: 41-42 fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Holnap nyugat felől enyhébb légtömegek érkeznek. A hét második felében azonban újabb hőhullám éri el hazánkat, a hétvégén már ismét 38 fok körül lesz a hőmérséklet. Ma szúnyogirtás sem lesz, ugyanis a melegben a méhek egész nap a szabadban vannak, és a méreg őket is megölheti. A szieszta kérdése is egyre gyakrabban merül fel az elmúlt napok forró időjárásának kapcsán. Tíz éven belül az ÁNTSZ is reálisnak tartaná Rekord

39,5

fokot mértek tegnap Izsákon. A hőmérsékleti rekordot lapzártánkig azonban még nem erősítette meg az Országos Meteorológiai Szolgálat.

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága (NMH-MMI) a hőségriadó kihirdetése előtt figyelmeztette a munkaadókat arra, hogy ebben a helyzetben különösen oda kell figyelniük a munkavállalók egészségére. Az NMH-MMI ajánlásokat is megfogalmazott ezzel kapcsolatosan, melyek főként a szabadban dolgozókra vonatkoznak. Ezek szerint a munkáltatónak megfelelő mennyiségű, legfeljebb 14-16 fokos ivóvízről kell gondoskodnia, a munkaidőbe hűvösebb, árnyékos helyen tölthető pihenőidőket kell illeszteni, ha lehetséges, a szabadtéri munkaterületet árnyékolni kell. A hőség első napjaiban akár rövidített munkaidővel kell segíteni a meleghez történő alkalmazkodást, a munkatársak cseréjével pedig a dolgozók leterheltsége csökken. Zárt térben dolgozóknál – amennyiben nincs klíma – védőitalról és pihenési lehe-

Vizes villámcsődület (flashmob)

tőségről kell gondoskodni, és csak megfelelően működtetett légkondicionáló berendezést szabad használni. A nagy melegben a munkavédelmi ellenőrök is aktívabbak, és különös figyelmet fordítanak a kánikulai szabályok betartatására.

Vigyázzunk az utakon, utcákon

Melegben több a baleset – a hőség lassítja a reakcióidőt, ingerlékenyebbé lesznek, nehezebben koncentrálnak ilyenkor gyalogosok és autósok egyaránt. Az ORFK ajánlása szerint azok, akik nehezebben viselik a meleget, ilyenkor – ha megoldható

Veszélyes meleg

30

százalékos növekedést okoz a napi halálozási számokban, ha akár csak egyetlen napra is 27 fok fölé emelkedik a középhőmérséklet. A hétvégén a mentők a megszokottól csak kevéssel több hívást kaptak.

– ne vezessenek. Közlekedésbiztonságilag nagyon fontos, hogy ilyenkor csak kipihenten és megfelelő vízzel felszerelkezve üljünk a volán mögé. A rosszullétek nemcsak az utakon veszélyesek. Melegben a szív- és érrendszeri betegek,

Mi az a hőségriadó?

Az ÁNTSZ három fokozat, az OMSZ három szín szerint különbözteti meg a hőségriadó szintjeit. • Első fokozat: figyelmeztető jelzés – 25 Celsius-fokos vagy azt meghaladó középhőmérséklet esetén adják ki az egészségügy, mentősök felé. • Második fokozat: készültségjelzés – amennyiben a hőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 25 fokot, vagy

legalább egy napra eléri a 27 Celsius-fokot, már a lakosságot is értesítik. • Harmadik fokozat: riadójelzés – várhatóan legalább három egymást követő napon a napi középhőmérséklet eléri a 27 Celsius-fokot. • Az OMSZ skálája szerint sárga riasztás lép életbe, ha nagyobb területen várható 33 fok fölötti hőmérséklet, narancs riasztás, ha 36 fok, és piros, ha 40 fok fölötti az érték.

vo


g érvényes ú riasztás

ob)

hazai 3

Árvíz. A legtöbb kárt Győr-Moson-Sopron megyében regisztrálták

katona lászló

Választás 2014

Csak igazolással lehet szavazni Nem fordulhat elő, hogy valaki igazolás nélkül, mások nevében adhasson le szavazatot – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke, cáfolva azt, hogy választási csalást lehetővé tévő technikai megoldások lennének a külhonban élő kettős állampolgárok szavazásával kapcsolatban. mti Új Ptk.

A felmérések 9606 hektár mezőgazdasági terület károsodását jelezték, a legnagyobb kiterjedésűt Győr-Moson-Sopron megyéből jelentették, ez az összes érintett terület 28 százalékát teszi ki, míg Pest megye 26, Bács-Kiskun megye 16, Fejér megye pedig 10%-os aránnyal részesedik. Összesen 565 termelő jelentett be kárt. A mezőgazdasági kár okaként 61 százalékban az árvizet, 37 százalékban pedig a belvizet jelölték meg. A fennmaradó kárrész – 2 százalék – a védekezési kár és a

Mezőgazdaság

2,3

milliárd forintot tesz ki a termelők által becsült kárérték.

menekülő vadak okozta kár. 2013-ban a kárenyhítési alapban közel 9 milliárd forint áll rendelkezésre. A múlt évben a kárenyhítési alapból 7,4 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak.

Ombudsmani panasz az Ab-nál Az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa az új polgári törvénykönyv (Ptk.) közéleti szereplők bírálhatóságát szűkítő feltétele miatt. A 2014. március 15-től hatályos új Ptk. a kritika megengedése felől a személyiségvédelem felé tolja el a normatív mércét, és az ombudsman szerint aránytalan korlátozást eredményezhet. mti

metropol HIRDETÉS

volt szombaton a II. kerületben

a kismamák, az idős emberek és a krónikus betegségben szenvedők veszélyeztetettek. Egészségünk érdekében ilyenkor tényleg ne menjünk a déli órákban a napra, fogyasszunk sok vizet, együnk könnyebb ételeket, a kávét és az alkoholt pedig kerüljük. Fizikai munkát lehetőleg csak kora reggel és késő este végezzünk. Ha a napra megyünk, megfelelő fokozatú napvédőszert használjunk, viseljünk fejfedőt.

Kerüljük a bányatavakat

Akik vízpartra indulnak, csak kijelölt helyen fürdőzzenek – amellett, hogy a tiltott helyen való fürdőzés 150 ezer forintba is kerülhet, veszélyes is lehet. A szabad vizek, különösen a hirtelen mélyülő bányatavak és a szeszélyes sodrású folyók még a magabiztos úszót is meglephetik, ráadásul bár elsőre melegnek tűnnek, változó hőmérsékletűek, ami izomgörcsöt, sokkot, vízbefulladást okozhat. Ezek mellett nem található megfelelő infrastruktúra és elsősegély-nyújtó személyzet sem. Inkább kijelölt fürdőhelyre vagy strandra menjünk, a napon ne aludjunk el, és értékeinkre is vigyázzunk.

Praktikák otthonra

Nem mindenki klimatizálta az otthonát – azoknak, akik

légkondicionáló nélkül élik meg a nyarat, a lakás szigetelésére, árnyékolására és a megfelelő páratartalom fenntartására érdemes figyelniük. A legnagyobb meleg napjaiban redőnnyel, fényvisszaverő fóliával vagy vastag függönnyel igyekezzünk kizárni a napsütést. A szellőztetést késő estére, esetleg éjszakára hagyjuk. Érdemes a függönyöket benedvesíteni, hogy az azokból párolgó víz javítson hőérzetünkön, de ne essünk túlzásokba: a túl sok párától esőerdő-érzetünk lehet otthonunkban. Ventilátorral ugyan nem hűtjük a szobát, de a megmozgatott levegő javítja a hőérzetet.

Gondolja át a klímahasználatot

A lakás egy fokkal való hűtése háromszor annyiba kerül, mint egy fokkal való fűtése. A Pénzcentrum felmérése szerint a klímahasználatnak köszönhetően az elmúlt 20 évben harmadával nőtt a nyári hónapok áramfelhasználása. Átlagosan 8-10 ezer forinttal növeli a rezsiköltséget, ha klímázzuk a lakást. Érdemes passzív megoldásokat – nyílászáró- vagy falszigetelés – is mérlegelni, ha a meleg miatt azt fontolgatjuk, hogyan készüljünk jövő nyárra. metropol


2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

Háttér 4

A háziállat is nyaralhat fotók: katona lászló

Nyaralás. Ha velünk utazik házi kedvencünk, készüljünk fel, ha panzióba visszük, alaposan járunk utána, hova adjuk be A nyaralás előtti előkészületek között az állatot tartóknál fontos annak megszervezése is, mi legyen a kis kedvenc sorsa addig, amíg mi itthon vagy külföldön pihenünk. Kutya, esetleg macska akár a gazdival is jöhet, de nem mindegy, milyen körülmények közé. – Az állatok annyira közel élnek hozzánk, hogy szinte mindenhez alkalmazkodnak, de azt figyelembe kell venni, hova, mennyi időre utazunk. Pár órás autóutat kibír az állat, ilyenkor az a kérdés, hova tudjuk bevinni, és hova nem – figyelmeztet dr. Nándorfi Zoltán állatorvos. Előre kell érdeklődni arról, hogy a kinézett szálláshely fogad-e állatokat, a Balatonra készülve pedig tudatában kell lenni annak, hogy a strandokra nem vihetjük magunkkal a kutyusokat. Tengerimalacot vagy vadászgörényt viszont csak saját családi nyaralóba vigyünk magunkkal, speciálisabb tartásuk miatt.

Utazáskor

„Pár órás autóutat kibír az állat, ilyenkor az a kérdés, hova tudjuk bevinni, és hova nem.” Nándorfi Zoltán állatorvos

rítani a gondozóra – mondja Nándorfi. Ilyen esetekben a panzió lehet a megoldás. – Érdeklődni kell arról, bejegyzett-e a panzió, megvannak-e az állat-egészségügyi papírok, felkészült-e a személyzet, van-e állatorvosi felügyelet. Személyesen lehet meggyőződni arról, milyen az elhelyezés – mondja az állatorvos.

Kölcsönadni rizikós

Ha túl hosszú az út ahhoz, hogy magunkkal vigyük a házi kedvencet, azon kell elgondolkodni, mennyire kötődik az állandó emberi jelenléthez, nem zajong-e túl sokat az üres vagy idegen lakásban, esetleg nem tesz-e kárt majd egyedül valamiben. Ha attól tartunk, ezek bekövetkezhetnek, érdemesebb szakképzett segítséget kérni, mint „kölcsönbe adni” vagy ismerőst, családtagot arra kérni, hogy felügyelje a kutyát, macskát otthon. – Nem biztos, hogy egy barát megfelelően képzett, súrlódásokhoz is vezethet, ha ő felügyeli a háziállatot. Jól gondoljuk meg, vállalunk-e ilyesmit, vagy odaadjuk-e így állatunkat: a felelősséget nem lehet teljes mértékben átháKöltség

1500

forintnál kezdődik egy panzió napi ára, átlagosan 3000 forintig kúszhat fel annak függvényében, hogy vinni kell-e a tápot, vagy arról helyben gondoskodnak.

Előre kell ellenőrizni

Ezzel egyetért Győrfi Henriett kutyatréner, a székesfehérvári Dog Garden kutyapanzió és kutyanapközi egyik vezetője is. – Nagyon utána kell járni, milyen a panzió és annak szolgáltatásai. Sajnos előfordulnak még olyan helyek is, ahol

Elengedhetetlen

HIRDETÉS

Ha velünk utazik az állatunk, a következőkre mindenképp szükség lesz. • Oltási könyv, külföldi út esetén a megfelelően kitöltött állatútlevél. Az állatnak rendelkeznie kell a kötelező oltásokkal, vigyük magunkkal gyógyszereit is, ha vannak. • A teljes nyaralás idejére elegendő tápszerrel érdemes nekivágni az útnak,

ivóvíz pedig mindig legyen a közelben. • Horvát, olasz tengerparti üdülés esetén a szív- vagy bőrférgesség veszélye miatt megfelelő szerekkel kell kezelni a kutyát, ezeknek adását hazatérés után néhány hónapig folytatni kell. • Kutyával közös nyaralás  előtt tanácsos felkeresni az állatorvost, hogy jobban felkészülhessünk az útra.

ketrecben tartják a kutyákat, napi egy-két sétával. A legtöbb panzió kenneles megoldással dolgozik, ami kutyabarátabb, de a lakásban élő, jól szocializált családi kedvenceknek az olyan családi panzió a legmegfelelőbb ellátási forma, amelyet mi is üzemeltetünk. Amelyek az otthonit idéző körülményeket teremtenek – mondja. A jó panzióról általánosságban elmondható, hogy gondoskodnak arról, hogy a kutya mozogjon, aktívan és megfelelően lefárasztva töltse idejét – esetleg tudjon fürödni a nyári melegben –, és nyugodt körülmények között pihenhessen. – Mi azt kérjük a gazdáktól, hozzák magukkal a kutya által megszokott tápot, fekhelyet és a kedvenc játékát, hogy ezekkel otthonosabbá tegyük az ittlétüket – mondja Győrfi Henriett. – Arról pedig, hogy a kutyáknak hogyan telnek a napjai nálunk, rendszeresen beszámolunk a közösségi oldalakon, illetve képeket, beszámolókat küldünk a gazdinak.


háttér 5

velünk

Panzió egy életre

A szálláson fontosnak tartják azt is, hogy a gazdik ne az utolsó pillanatban keressenek panziót kedvencüknek, ne az legyen a cél, hogy az ak-

tuális nyaralás idejére legyen egy hely, ahol gondoskodnak a kutyáról, hanem az, hogy legyen egy jó panzió, ahova mindig örömmel tér vissza a kutya, ha a gazdi épp

nem tudja magával vinni valahova. – Nálunk van lehetőség napköziztetésre is, ahova minden nap, reggeltől estig tartó ellátással lehet hozni a

kutyákat, ami a panzióztatás szempontjából jó lehetőség arra, hogy a kutyus már jó kedvel, ismerős környezetbe érkezzen, amikor a gazdik elutaznak. De a napközi akkor is jó megoldás, ha csak egyegy napra akarunk elutazni, vagy csak részt akarunk venni valamilyen programon – hívja fel a figyelmet Győrfi Henriett. Véleménye szerint előfordulhat, hogy van olyan kutya aki nem bírja jól az elszakadást a gazdától, de alapvető-

en azokat a jól szocializált állatokat, akik kijönnek más kutyákkal is, nemre, korra való tekintet nélkül tudják a panziókban fogadni. Szerencsére egyre több a jó intézmény, de ettől még érdemes személyesen meggyőződni róla, hogy a panzió valóban olyan-e, amilyennek az interneten mutatja magát.

krezinger szonja

www.metropol.hu HIRDETÉS


2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

Vélemény

Karafiáth Orsolya költő

Aggodalmaink fekete felhője Egy gyönyörű svájci városka napos teraszán üldögéltünk a minap. Aki ránk nézett, két nőt láthatott, akik nyilvánvalóan vakációznak: fürdőznek a kora délutáni, már nem égető napsütésben, előttük habos kávé és limonádé. Kicsit messzebbről szemlélve ennél idillibb, harmonikusabb látvány kevés akad. Ám aki esetleg belehallgatott a társalgásunkba, joggal kaphatott a szívéhez. „Nem tudok aludni már napok óta az idegességtől – mondta az ismerősöm –, attól tartok, nem kapcsoltam be otthon a lakásriasztót. Nem merek senkit odaküldeni, mert ha mégis működik, beriaszt az egész ház, de ha nem, akkor meg simán betörhetnek.” Próbáltam nyugtatgatni őt, hogy ezerháromszáz kilométer távolságról úgysem tud semmit csinálni, koncentráljon inkább arra, milyen szuper helyen vagyunk, és élvezze a nyaralást. De sehogy nem sikerült elterelnem a gondolatait. Még két nap múlva is ezen pörgött, alig várta, hogy hazaérjen, és megnyugodhasson. A végén már úgy beszéltem vele, mint egy őrülttel szokás, szajkóztam a csillapítónak szánt mondataimat. Ám saját tapasztalatból tudtam, hogy mit sem ér az egész, én is ugyanilyen vagyok. Képes vagyok visszafordulni a város másik végéből, mert azt érzem, nem húztam ki a vasalót, vagy nem zártam be az ajtót. (Sosem igazolódott be a félelmem.) Egész nap stresszelek azon, vajon megérkezett-e a hivatalos levelem, amelyet elsőbbségivel és ajánlva adtam fel. Hogy mit csinál a barátom, más nőknek udvarol netán. Belekerülök egyetlen másodperc alatt ebbe a pokoli örvénybe, és telefonálgatni, levelezni kezdek, megszűnik az aktuális valóság, és helyébe egy olyan dimenzió lép, amelyre semmiképp nem Pokoli örvény lehetek hatással. Bevillan például, hogy valamelyik „Képtelen forgatóköny- rokonomat baleset éri, veket gyártok, képlete- én meg oly messze vagyok. Képtelen forgatókönysen kifejezve egy nem veket gyártok, képletesen létező lakásnak ácsolok kifejezve egy nem létező lakásnak ácsolok vészkijáravészkijáratot.” tot. Aztán az egyik apróság vonzza a másikat, míg végül egy óriási fekete felhő kerekedik a sok apró aggodalomból, viharrá terebélyesedik, és tönkreteszi a kedélyemet. Véletlenül kezembe került egy régi Popper Péter-interjú, melyben hosszan beszélget kérdező és alanya arról, hogy vajon miért vagyunk olyan gyakran feszültek, és hogy miképp lehetne enyhíteni a bennünk lévő mérhetetlen szorongást. Popper szerint a sok felesleges aggodalom az egyik fő oka annak, hogy nem leljük örömünket a pillanatban. Gyakorlatként azt javasolja, naponta írjuk fel, min bosszantottuk fel magukat, majd tegyük el ezt a cetlit, és hó végén tekintsünk rá újra a listákra. Megdöbbenve fogjuk tapasztalni, mennyi teljesen érdektelen momentum tudott minket kizökkenteni. Követtem a tanácsát, és elhűltem az eredményen. Gyakorlatilag olyan események sokkolták az idegrendszerem napról napra, amelyeket teljesen el is felejtettem már. Az persze természetes érzés, hogy szeretnénk szeretteinket és javainkat biztonságban tudni, de az már nem, hogy minden pillanatban azt fürkésszük, milyen támadás érhet minket. Barátnőm rendszeresen fut. Legutóbb remegve kérdeztem tőle, nem olvasta-e a statisztikákat, milyen veszedelmek leselkednek rá, nem retteg-e az infarktustól, attól, hogy esetleg valaki megtámadja őt. „A te mentalitásoddal – nézett rám – a legjobb el sem hagyni a lakást, vegyvédelmi ruhában, állandó riadókészültségben ücsörögni. De te akkor is találnál félnivalót. Jöhet például egy földrengés…” Vele nevettem, de azért utánanéztem, mit kell tenni ilyen esetben. Fő a biztonság.

gazdaság 6

Évről évre több mobilt vásárolunk Statisztika. Az idei második negyedévben másfélszer annyi okostelefont adtak el, mint 2012 azonos időszakában

Az idén április–június között 237,9 millió okostelefont adtak el a világon, 52,3%-kal többet, mint 2012 második negyedévében, ami öt negyedéve a legnagyobb éves növekedés – derül ki az International Data Corporation adataiból. Az első negyedévi 216,3 milliós okostelefon-eladáshoz képest a második negyedévi értékesítés 10%-os növekedés. Értékesítésben a Samsung vezet: a második negyedévben 113,4 millió mobilt adott el, 16,3%-kal többet, mint egy évvel korábban, és az okoste-

Piaci részesedés az okostelefon-eladásokból

42,5%

30,4%

a többi gyártó

Samsung

Mobilok: okos és nem okos

432,1

millió mobiltelefont értékesítettek összesen 2013 második negyedévében. 2012-ben ez 407,7 millió volt.

4,2% 5,1% ZTE LG

4,7% Lenovo

13,1% Apple

lefon-eladásokban is ez a cég a legjobb. Többet adott el a második negyedévben (72,4 millió, 43,9%-os növekedés), piaci részesedése azonban csökkent (30,4%-ra 32,2%-ról).

Az okostelefon-rangsorban a második Apple piaci részesedése is csökkent (13,1%-ra 16,6%-ról), ám több okostelefont adtak el (31,2 millió, 20%-kal több, mint tavaly). A cég piaci részesedése közel négy éve a legalacsonyabb szintjére csökkent. A kisebb piaci részesedéssel rendelkező gyártók növekedtek a legdinamikusabban: az LG megduplázta eladásait (12,1 millió), a Lenovo 130%kal (11,3 millió), a ZTE pedig 50%-kal több okostelefont adott el (10,1 millió), mint tavaly. metropol/mti

Megnőtt a bevallott forgalom Pénztárgépek. Milliárdokat hozhat az átállás egyes ágazatokban 43 milliárd forinttal nőtt a bevallott forgalom egyes kiskereskedelmi ágazatokban – írta a Magyar Nemzet. Az adóügyi

Kereskedők

40

milliárd forintba kerülhet a kereskedőknek a pénztárgépek cseréje a kereskedelmi szövetség szerint. Ők nem látják az árversenyt a piacon, és úgy vélik: 170 ezer forint körül lesz a már engedélyezett típus ára.

helyettes államtitkár szerint ennek oka részben a pénztárgépek cseréje. Pankucsi Zoltán azokra az ágazatokra hívta fel a figyelmet, amelyekben jelentős a bevételek eltitkolása. Ilyen az élelmiszer-, a ruhakereskedelem és a használt cikkek értékesítése: ezekben áprilisban 4,5, májusban 9,4%kal magasabb forgalmat vallottak be, mint tavaly. metropol

HIRDETÉS

2013. július 28-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre) VÉTEL ELADÁS

EUR USD CHF GBP HRK

294,50 298,50 221,50 225 237,50 243,90 339,50 349,50 38,10 41,10

www.metropol.hu


budapest 7

Megállapodtak az elektronikus jegyről E-jegy. Az új rendszer megvalósítása a tervek szerint 2014-ben kezdődik meg

Jóváhagyta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsa a budapesti elektronikus jegyrendszer hitelmegállapodását, így a bank 54,5 millió euró értékben finanszírozza a projektet. Az új jegyrendszer megvalósítása 2014-ben kezdődik meg. Először a mai papírbérleteket váltják fel elektronikus kártyák, majd a jegylyukasztók és a papíralapú jegyrendszer is megszűnik 2015-től. Köszönhetően a metró- és bizonyos HÉV-állomásokra telepítendő, automatikusan működő be- és kiléptetőkapuknak, visszaszo-

Vakáció. Változatos sportos programok a főváros szervezésében

Az új jegyrendszer

• Beléptetőkapukat építenek ki  a metróállomásokon és a fontosabb HÉV-állomásokon. • Időalapú jegyekkel  és otthonról, internet vagy mobiltelefon segít­ ségével is feltölthető kártyákkal, meghosszabbítható bérletekkel lehet majd igénybe venni a közösségi közlekedést Budapesten az új elektronikus jegyrendszerben a tervek szerint.

rulhat a bliccelés, így az elektronikus jegyrendszer bevezetése hozzájárul a közösségi közlekedés színvonalának jelentős emelkedéséhez és annak fenntartható finanszírozásához. A fontos beruházást

Kálló Péter

• Az ellenőrök hordozható készülékekkel  fogják ellenőrizni a jegyek és bérletek érvényességét.

a kormány is támogatásáról biztosította. Az Orbán Viktor miniszterelnök és Tarlós István főpolgármester által aláírt „Budapest 21” együttműködés külön nevesíti a tarifarendszer megújítását.

A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül.

A Fővárosi Önkormányzat az egészséges életmód jegyében ingyenes programokat kínál a fővárosi fiatalok számára Budapest különböző helyszínein a vakáció alatt. Ezen a héten is lehetőség van kedden és csütörtökön ingyenes labdarúgóedzések látogatására az Iharos Sándor Margitszigeti Atlétikai Centrumban, hétfőn és csütörtökön a Veres Pálné Gimnázium gombfoci-foglalkozásai nyitottak a gyerekek számára.

A hét elején Óbudán Ledényi Levente dzsúdó­prog­ ramjára, kedden a Római Strandsport Központba standröplabdázásra várják a fiatalokat. A programról az érdeklődők részletesebben a budapest.hu honlapon (Szün­ idei programok, Eseménynaptár elérési útvonalon), valamint a Facebookon (az Iskolakapun kívüli program hivatalos oldalán) tájékozódhatnak. HIRDETÉS


2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

Izrael

Népszavazás lesz a békéről Az izraeli kabinet tegnapi ülésén jóváhagyta 104, régóta börtönben lévő palesztin fogoly szabadon engedését, hogy ezzel is segítse a két fél közötti béketárgyalások újraindítását. Az izraeli kormány vasárnap jóváhagyta azt a törvénytervezetet, amely előírja, hogy népszavazást kell tartani a palesztinokkal megkötött bármiféle békeszerződésről. mti Európa

Erdőtüzek pusztítanak Erdőtüzek pusztítanak a nagy hőség miatt a görögországi Kréta és Rodosz, valamint a Spanyolországhoz tartozó Mallorca szigetén. A görög tűzoltóság tegnap arról számolt be, hogy sikerült „részben” lokalizálni az erdőtüzet Krétán. Rodosz szigetén még nem sikerült megfékezni a szombat óta tomboló lángokat. A Spanyolországhoz tartozó Mallorca nyugati részén a nagy és gyorsan terjedő erdőtüzek miatt egy egész községet kitelepítettek a tegnapra virradó éjjel. mti

1

külföld 8

Orbán: az IMF-hitelt a nyáron törlesztjük Tusnádfürdő. A kormányfő szerint a pénzügyi rendszerben lassan meghaladja a nemzeti tulajdon az 50 százalékos arányt 24. Bálványosi Nyári SzabadA egyetem és Diáktábor szombati zárónapján Orbán Viktor is előadást tartott Romániában, a Székelyföldön. A miniszterelnök bejelentette: a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Varga Mihály gazdasági minisztert. Hozzátette: a törlesztés még a nyáron megtörténik. Orbán Viktor kiemelte a magyar nemzeti tőke megerősítését, megemlítette a Molt, az MVMet, a Trigránitot, a Közgépet, a MAL-t és a Richtert. A kormányfő szerint megkérdőjeleződött Európa súlya és szerepe. – Sokan gondolják, hogy az EU intézményeiben kell megtalálni az ellenszert – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: az elmúlt három évben megtanulta, hogy az uniós intézmények alkalmatlanok arra, hogy az Európa előtt álló

A tusnádfürdői program szombaton koncertekkel ért véget / fotók: mti Ponthatáremelés

„Közpénzből egyetemen taníttatni középszerű teljesítményre képes fiatalokat nem érdemes.” Orbán Viktor kormányfő a felvételi ponthatárokról

„Alakulófélben van” – mondta a magyar–román viszonyról

Brazília, Rio de Janeiro: a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó utolsó napjai

kihívásokra válaszokat fogalmazzanak meg, „ilyen válaszok kizárólag nemzetállami alapon születhetnek meg”. Magyarország és Szlovákia kapcsolatáról Orbán Viktor azt mondta: bizalomépítő lépések kellenek. A magyar és a román kormány viszonyáról azt mondta, hogy „alakulófélben van”. Traian Basescu román ál-

lamfővel ugyanakkor „nyílt, őszinte, hazafias együttműködésben állunk, a korábban kialakított kapcsolat most is működik” – tette hozzá. Németh Zsolt, a Külügyminisztérium államtitkára arról beszélt, hogy „össznemzeti élménnyé tudjuk tenni” a jövő évi parlamenti választásokat. Mind az eskütétel, mind az állampolgárság „igazi premierje a választásokon való részvétel lesz” – tette hozzá. A miniszterelnök konvoja Tusnádfürdőre menet pénteken balesetet szenvedett: a szembejövő sávból áthajtó autó vezetője szabálytalanul akart előzni, és belehajtott a konvojjal együtt haladó járműbe. A balesetet okozó autó vezetője meghalt. mti

1

Virrasztás. Milliók a strandon

A Rio de Janeiró-i Copacabana strandon megtartott szombat éjszakai virrasztáson, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó utolsó előtti eseményén hárommillióan vettek részt. Tegnap misével zárta a pápa a találkozót. Az egyházfő az evangélium széles körű hirdetésének fontosságáról beszélt, és közölte: a következő találkozót 2016-ban Krakkóban tartják.

2

Népszerűség. Utazás pápamobilon

2

4 3

Mire a pápa nyitott oldalú autója odaért a parton a virrasztás központi helyéhez, a hátsó ülésen már nagy halomban álltak a sportmezek, a zászlók és a virágok, amelyeket a zarándokok dobáltak be neki, miközben elhaladt előttük.

3

Üzenet. A szegények pápája

Ferenc pápa misét mutatott be szombaton Rio de Janeiro székesegyházában, és ennek keretében felszólította a papságot, hogy „adja fel kényelmét, menjen az emberek közé, segítse a szegényeket és a szükséget szenvedőket”.

4

Tüntetés. Kormányellenes megmozdulások

Szombaton is voltak demonstrációk Rio de Janeiróban a kormányzati korrupció ellen és a jobb közszolgáltatásokért. A tüntetők vezetői azt mondták, hogy a demonstrációt szándékosan időzítették a pápai látogatáshoz, ám a megmozdulás nem az egyházfő ellen irányult. metropol/mti / fotók: mti, getty images


külföld 9

A mozdonyvezető egyelőre megtagadta a vallomástételt a szerda késő este történt, 78 halálos áldozatot követelő spanyolországi vonatszerencsétlenség ügyében. A férfit gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Az eddigi vizsgálatok azt bizonyították, hogy a Madridból érkező szerelvény mindössze négy kilométerre a Santiago de Compostela-i pályaudvartól túl későn fékezett egy rendkívül éles kanyarban. A vonat óránkénti Reakció

„Ezt elcsesztem, meg akarok halni.” Francisco José Garzón Amo mozdonyvezető a katasztrófa után Cannes

A dicsekvő mozdonyvezető

„Ha ennél gyorsabban mennék, megbüntetnének.” Francisco José Garzón Amo tavaly a Facebook-oldalán ezt írta egy fényképe mellé, amelyen az látszik, hogy a vonat 200 km/h-val halad

190 kilométerrel haladt, noha az adott szakaszon 80 kilométeres sebességkorlátozás volt érvényben. A vonat fekete dobozát még vizsgálják. Sajtóértesülések szerint a mozdonyvezető korábban a Facebook-oldalán és a YouTube-on gyakran dicsekedett azzal, hogy rendszeresen túllépte a sebességet, néha egészen a „legvégső határig”. metropol/mti

Líbia

40 millió eurós ékszerrablás

Több mint ezer szökött rab

40 millió euró (11,8 milliárd forint) értékben rabolt el ékszert egy fegyveres tegnap délelőtt a dél-franciaországi Cannes egyik luxushoteljéből. A tettes az ékszerekkel teli táskát a dubaji Leviev ékszerház kiállításáról vitte el a környék egyik legismertebb szállodájából, a Carltonból. mti

Több mint ezer elítélt megszökött egy börtönből szombaton Líbiában. A foglyok az al-Kuifija börtönből törtek ki, egy időben azzal, hogy országszerte tiltakozók rohanták meg az iszlamistákkal szövetséges pártok irodáit. Egyelőre nem világos, hogy a szökés része volt-e a tiltakozásoknak. mti HIRDETÉS

Tovább tüntetnek Murszi támogatói Egyiptom. Szombaton 78-an haltak meg a demonstrálók és a hadsereg összecsapásában

Folytatják a megmozdulásokat a július 3-án megbuktatott Mohamed Murszi államfő hívei. A Muzulmán Testvériség annak ellenére is az utcára hívta híveit, hogy a katonaság azzal fenyegetőzött, erővel is szétoszlatja a tüntetést. – Az emberek felismerik a önkényuralmat és a katonaság államcsínyének hos�szú távú veszélyeit – mondta Gehad el-Haddad, a Muzulmán Testvériség szóvivője. A mostani hétvége volt a legvéresebb a július 3-i hatalomátvétel óta. Szombaton az összecsapásokban az egészségügyi miniszter szerint 78an haltak meg, a helyszínen dolgozó orvosok szerint azonban akár 100-nál több is lehet az áldozatok száma.

Pénteken és szombaton összesen 792-en sebesültek meg Egyiptomban / mti

A hatóságok tagadták, hogy éleslőszerrel lőttek volna a tömegbe, és azt közölték, hogy csak könnygázt használtak. Ezzel szemben az orvosok szerint a sérülések 70%-a lőtt seb volt, többet mesterlövészpuskák találatai okoztak mellkason vagy fejen. Az erőszakos fellépést két olyan személy is elítélte, akik

támogatták Mohamed Murszi eltávolítását. Az Al-Azhar mecset imámja – a legmagasabb rangú szunnita vallási vezető Egyiptomban – nyomozást sürgetett, míg az ideiglenes kormány miniszterelnök-helyettese, Mohamed el-Baradei közölte: túlzott erőszakot alkalmaztak a tüntetőkkel szemben. metropol HIRDETÉS

www.metropol.hu

Spanyolország. A kisiklott vonat vezetője nem volt hajlandó vallomást tenni


2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

Balaton

háttér 10

Ha a Balaton mellé tervezzük vakációnkat, komoly fejtörést okozhat, hogy milyen szállást keressünk. Vendégházak, kiadó szobák és változó komfortfokozatú Szállás. Különböző pénztárcákra szabott hotelek vannak a tó mellett, de mi valami különlegeset kerestünk és találtunk is, lehetőségeket két árkategóriában. Spórolhatunk a kempingben, miközben nem kell nomádnak kerestünk a tó mellett éreznünk magunkat, vagy élhetünk igazán nagyvilági életet egy hófehér vitorláson.

Egy hét kempingben

Ami jó a Pokol Angyalainak vagy a Harley-találkozó résztvevőinek, az jó lesz nekünk is – gondoltuk, amikor az alsóörsi Európa Kempinget választottuk ki ahhoz, hogy belekóstoljunk a balatoni sátrazás ízébe. Tapasztalataink alapján állítható: a kempingezés nem feltétlenül jelent egyet a nomád körülményekkel, magas komfortfokozatban is eltölthetjük a nyaralást. Persze aki a saját sátor felállításának izgalmait is át szeretné élni, az is elégedetten távozhat a Balaton mellől. Az Európa Kempingben lakhatunk magunk felverte sátorban, de a nagyméretű, előtérrel is rendelkező bérsátrak szolgáltatásait is igénybe vehetjük. Lakóautóval is begurulhatunk, de ha nincs ilyenünk, bérelhetünk is egyet, és választhatunk mobil házat vagy bungalót is. Bárhogy is döntsünk, kedvező árakon pihenhetünk. Meleg vízhez mindenki hozzájut a kempingben, ha szeretnénk elektromos áramot is, azért már fizetni kell. Lakóautónak egész szezonra bérelhetünk parcellát, ha szeretnénk – ezzel a lehetőséggel élnek is Horváth Anettnek, a kemping vezetőjének elmondása szerint. – Az egész nyarat „végigkempingezőink” nincsenek, de olyanok vannak, akik le-

Sátorra és mobil házra számoltunk költségeket egy négyfős, két gyermekkel kempingező családra, a személyenkénti üdülődíjat és az idegenforgalmi adót (ifa) is beleszámítva.

hozzák májusban a lakóautót, aztán hétvégente itt töltik az idejüket – mondja Anett, aki szerint a kempingezés egyre népszerűbb a magyarok körében is. – Vannak, akik el sem tudják képzelni, hogy ne így töltsék a vakációjukat, és vannak olyanok is, akik először jönnek hozzánk kempingezni, mint mondják, azért, hogy a gyere-

kekkel tapasztalják meg ezt az élményt. Lengyelek, dánok, hollandok is járnak a Balatonhoz kempingezni, így azoknak is ideális választás lehet egy kempingben tábort verni, akik szívesen töltenék nemzetközibb társaságban nyaralásukat. Alsóörsön két medence, csúszdák, horgászhelyek, strand,

ugrálóvár, étkezési lehetőségek is várják a kempingezőket, tehát szinte ki sem kell mozdulnunk ahhoz, hogy enni, inni tudjunk. Már ha nem magunknak főznénk sátrunk előterében. A mi tetszésünket legjobban a mobil házak nyerték el: ezekben kempingezni már inkább olyan, mintha szállodai szobánk lenne. A házakban van saját fürdőszoba is WCvel, így nem kell a közöset használnunk. Főszezonban 23 000 forintba kerülnek egy éjszakára, az árért akár hat fő is megszállhat bennük, és autójukat is leparkolhatják a kempingben. Akinek meghoztuk a kedvét az ilyen típusú nyaraláshoz, az jó, ha mihamarabb cselekszik, mivel a hűvös június után az igazi meleg beköszöntével nagyon népszerű lett a sátrazás, ahogyan azt mi is láttuk. Érdemes kempingválasztás előtt érdeklődni arról is, milyen profilú az a kemping, ahová készülünk. Alsóörsön

• Saját sátorban kerekítve 44 000 forint a nyaralás: 13 000 a sátorhely árammal, parkolással, 4400 a két felnőtt után fizetendő ifa, a maradék összeget az üdülőhelyi díj adja. Végeredményben bő tízezer forintba kerül fejenként egyheti szállás. • Mobil házban magasabb a kényelem, de az ár is: 127 000 forintot kell fizetnünk, ebben benne van a parkolás, valamint az ifa is. Egy főre számítva így 30 ezer forint körüli fejenként a szállás. • A Balaton környéki nagyobb kempingekben hasonló árakra számíthatunk. • Ha sátrazunk,  a kempingezés verhetetlenül a legolcsóbb nyaralás a Balatonnál – kivéve, ha van saját nyaralónk.

kiemelten gyerekbarát a létesítmény, de van naturista kemping is a tó mellett. A kemping arra is megoldás lehet, ha kutyával mennénk nyaralni, és ma már az internet-hozzáférés sem feltétlenül ritkaság ezeken a helyeken.


háttér 11

Egy hét vitorláson

A költségeket egy nyolcfős baráti társaságra számoltuk ki, teljes hetes, főszezonos vitorlázásra. • A 2011-es építésű  Mavericket, a Beneteau OC34 típusú hajót választotta elképzelt társaságunk. • A teljes hétre takarítással együtt a bérleti díj a főszezonban 430 000 forint: így 53 000 forintba kerül fejenként a szállás. • Ha kapitánnyal utaznánk,  az 572 000 forintba kerülne: bő 71 000 forintból megvan egyheti szállás fejenként.

fotók: katona lászló

Vízpart helyett a vízen is nyaralhatunk, és ehhez még csak hajóskapitánynak sem kell lennünk. A tó körül néhány helyen működik már a vitorlás charterszolgáltatás. Mi a legnagyobb flottával rendelkező balatonkenesei Eastcraftnél néztünk utána annak, hogy mire számítson az, aki vitorláson élvezné a tavat. Helmeczi Rozáliától, a chartereket üzemeltető cég ügyvezetőjétől megtudtuk: osztrákok, lengyelek, németek is érkeznek szép számban a kenesei kikötőbe. – A külföldiek inkább teljes hétre jönnek, a magyarokra a hétvégi vitorlázás a jellemző – mondja Helmeczi Rozália. – Van lehetőség egynapos vitorlázásra is, 12 000 forintos áron. Ez utóbbi lehetőség jó alkalom lehet arra, hogy ha még sosem vitorláztunk, kipróbáljuk, mielőtt nagyobb fába vágnánk a fejszénket. A flottában 30-40 lábas hajók találhatók, melyeken 6–12

ember tartózkodhat, az ágyak száma mindegyik hajó esetében valamivel kevesebb. Mérettől függ, hogy mennyibe kerül egy hajó egy éjszakára: 46–120 ezer forint körüli költséggel kell számolni, melyhez még a tízezer forintos egyszeri takarítási díj (transit log) és igény szerint a kapitány 16 000 forintos napi-

díja adódik hozzá. Aki kapitány nélkül hajózik, annak kauciót is kell fizetnie. A hajókban szállodai minőségű ágynemű és törülközők várnak minden bérlőt. Azok, akik teljes hétre bérelnek vitorlást, általában túráznak, egy kikötőben 1-2 éjszakát töltenek, majd továbbhajóznak. Az éjszakákat kikötőkben tölthetik, ahol az áramhasználat is megoldott, kis konyha, hűtőszekrény, mosakodási lehetőség akad magukon a hajókon is. Az Eastrcrafttől kis balatoni ismertetőt is kapnak ehhez segítségképpen. Éjjel tehát a kikötőben parkolnak a vitorlások, majd nappal irány a Balaton, ahol fürdőzni, vitorlázni, napozni is lehet. A hajókon főzhetnek is, mosási lehetőség a kikötőkben van – Balatonkenesén külön mosószoba és konyha várja a hajóbérlőket. A hőség elől a légkondicionált hajóbelsőben is meghúzódhatunk. Akinek annyira megtetszik a vízi élet, az akár versenyekre is HIRDETÉS

bérelhet hajót: ilyenkor magasabb a kaució, de így is nagyon népszerű a vitorlásbérlés, alig van szabad hajó az Eastcraft 26 vitorlást számláló flottájában. Krezinger Szonja

www.metropol.hu

• Az Eastcraftnél bérelt hajók utasainak Mahart-kikötőkben nem kell kikötői díjakat fizetniük, így ez a költség nem érinti őket. • Ha legalább négycsillagos  szállodában szállunk meg, magasabb költségekre számíthatunk (110 ezer Ft/fő/ héttől indul), de az élmény persze egészen más. HIRDETÉS


2

2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

Kultúr 12

kultúr

Gerry Judah Az indiai származású brit festő-szobrászművész gigantikus szobrairól és domborműszerű festményeiről ismert. Alkotott már gigantikus installációt autómárkának, de egy brit múzeum arra kérte fel, hogy Auschwitz-Birkenau modelljét készítse el egy holokausztkiállításra.

Vonzza a monumentalitás Betiltották a horrort Új-Zélandon betiltottak egy Elijah Wood (képünkön) főszereplésével készült horrorfeldolgozást, annak „erőszakos képi világa” és „felzaklató erejű tartalma” miatt. A döntés értelmében a Maniac című alkotást kizárólag fesztiválokon szabad levetíteni, és nem sugározhatják az ország filmszínházaiban, illetve DVD-n sem jelenhet meg. A Frank Khalfoun által jegyzett filmben Wood egy Frank nevű sorozatgyilkos bőrébe bújik. A mozit forgalmazó Monster Pictures vezetőjét, Neil Foleyt „megdöbbentette” az új-zélandi döntés. A Monster Pictures internetes oldal szerint a cég „felkutat minden lehetőséget” a tilalom feloldására, habár saját bevallása szerint „jelenleg nem állnak túl jól a dolgok” – adta hírül a BBC hírportálja. mti

A művész pénteken Budapesten járt, ahol a Nagyvásártelep egy elhagyott csarnokában megrendezett Burn Yard kedvéért alkotott hatalmas, gördeszkázható szobrot.

mat, sokat dolgoztam opera- , balett- és színházi előadások díszletein, itt végleg megszoktam azt, hogy hatalmas tárgyakat alkossak. Aztán meg így maradtam.

Hatalmas, nem ritkán több tízméteres szobrokat alkot. Ezekben a gigantikus alkotásokban találta meg önmagát? – Vonz a monumentalitás, és szeretek ilyen méretű tárgyakkal dolgozni. Indiában nőttem fel, a legkorábbi emlékeim nagy templomok és városok. Bizonyos értelemben ezek az emlékek inspirálnak a nagyméretű szobrok alkotásában. Amikor elkezdtem a művészi pályá-

Az ilyen alkotásokat viszont nem egyszerű tárolni. Csak akkor alkot, ha van megrendelője egy ekkora műre? – A legtöbb olyan művem, amelyet például autógyárakkal való együttműködéseim kapcsán ismerhet, megrendelésre készült. Ezeknek nagy, nyílt terekre van szükségük. Amikor magamnak alkotok, akkor azonban nagy vásznakra festek. A világ konfliktushelyzeteivel és a klímaváltozással foglalkozom szívesen, olyan eseményekkel, amelyeket fontosnak tartok a történelmen belül. Itt így valósítom meg a nagyságot. Ezeket az alkotásokat már lehet tárolni, igaz, sokat meg is vettek már gyűjtemények és múzeumok.

Ami foglalkoztatja

„A világ konfliktushelyzeteivel és a klímaváltozással foglalkozom szívesen, olyan eseményekkel, amelyeket fontosnak tartok a történelmen belül.” Gerry Judah szobrászművész

Különleges technológiával fest, a képei inkább domborművekre hasonlítanak. Milyen technikát alkalmaz? – Vászonra készítem őket, különböző alapanyagok

felhasználásával épületeket húzok fel, majd változatos technikákkal rombolom őket. Ezzel a disztopikus módszerrel, a pusztítással tudom a legjobban megmutatni azt, amit a világ konfliktushelyzeteiről gondolok. A képek HIRDETÉS

n OKTATÁS

Film

háromdimenziósak, én mégis festményeknek, nem szobroknak tartom azokat. Az Imperial War Museumnak a holokausztról készített makettet. Mit szeretett volna elérni a megalkotásakor?


Kultúr 13 Névjegy

Gerry Judah • Az indiai Kalkuttában  született 1951-ben. • Tízéves volt,  amikor családja Londonba költözött, ott tanult művészeti iskolában. • Szobrászatot tanult,  majd stúdiót alapított – ekkoriban színházi díszletek megalkotásából tett szert jövedelemre. • Később tévéműsorok,  filmek és koncertek díszletein is dolgozott, Paul McCartney-val, Michael Jacksonnal, Stinggel is együttműködött. • A legnagyobb autómárkák számára is készített innovatív és meghökkentő óriásszobrokat, miközben múzeumoktól is kapott felkéréseket művekre.

kálló péter

– Az európai holokausztról szólt a kiállítás, az én alkotásom pedig Auschwitz makettje volt, a tábor azon részéé, ahol a frissen beérkezetteket szelektálták. Úgy igyekeztem kezelni, mintha ez is egy hatalmas vászon lenne. Azt hiszem, zsidóként ez hatalmas lépés volt számomra, ugyanakkor indiai zsidókként az én családom nem élte át ezeket az eseményeket. Sokat kivett belőlem ez a munka, nagyon sokat adtam bele magamból, ugyanakkor valamennyire távol is kellett tartanom magamat tőle. Meg kell húzni egy vonalat a között, amit el akarok mondani, és ahogyan el akarom mondani. Most milyen műveken dolgozik épp? – Kínában és Dél-Korában is lesz egy-egy óriásszobrom, ezen túl az indiai Bangaloreral kapcsolatos művek sorozata foglalkoztat. Az olyan projektek, mint a Burn Yard vagy egy autógyár megrendelése fantasztikus lehetőséget teremt arra, hogy bátor, újító dolgokat hozzak létre, ugyanakkor anyagilag támogatják is a művészetemet. És a nevét is megismertetik egy szélesebb réteggel… – Minden bizonnyal, de nem azzal foglalkozom alkotás közben, hogy talán majd a világ minden részén megismerhetik a művemet, és nagy visszhangot is kelt az alkotásom. Ha így tennék, egész másként közelíteném meg az alkotást. Én inkább szívesen vagyok a stúdiómban, ahol szobrokon és festményeken dolgozom, valamint a következő projektjeimet tervezem. Amíg ezzel foglalkozom, a kreativitás érdekel, nem azon aggódom, hogy hányan ismerik meg a műveimet, vagy kapok-e elég megbízást még.

Mihez kell több idő: hogy megszülessen egy óriásszobor ötlete, vagy hogy a megvalósítás tervét kidolgozza? – Mindig kapok egy költségvetést, amellyel dolgoznom kell, ez alapvetően határt szab annak, amit létre tudok hozni. Szerencsére a nagyvállalatoknál ez a büdzsé meglehetősen nagy szokott lenni, de alapvetően nem a pénz, hanem az érdekel, hogy minél többet vigyek bele ezekbe a szobrokba. Az elvárás általában az, hogy olyan hatalmas, eredeti, veszélyes, látványos lehessen a végeredmény, amilyenre csak lehetséges elkészíteni azt. Most már van elég tapasztalatom ahhoz, hogy tudjam, milyen projekthez milyen anyagot és megvalósítási módszert használhatok.

krezinger szonja

www.metropol.hu

Idén is lesz percalapú jegy a Sziget Fesztiválon Program. Új látványelemeket is bejelentettek a jövő héten kezdődő fesztivál szervezői Mindhárom mobilszolgáltatónál elérhető lesz a percalapú fesztiváljegy az idei Szigeten: este hattól tizenegyig 70, ezen kívül 35 forintos áron mérnek egypercnyi szigetelést az

SMS-ben indítható jegyen. Az üzenetben kapott kóddal speciális karszalagot kapnak, és a fesztiválra sorban állás nélkül juthatnak be azok, akik ezt a lehetőséget választják. A percalapú jegyhez minimum 14 500 forintos egyenleg szükséges a szervezők tájékoztatása szerint. Az idei látványelemekről is tájékoztattak a szervezők: újdonság lesz a 100 spotlámpával megvilágított diszkóerdő, valamint sok késő délutáni látványos közösségi esemény.

Ezek során szélforgók, léggömbök, strandlabdák vagy épp festékporoszacskók ezrei, nem ritkán tízezrei kapják a főszerepet. A Hajógyári-sziget fáit 20 km fényfüzérrel díszítik majd, installációk, szobrok teszik különlegesebbé a fesztivált. A David Guetta vezényelte záróbulin pedig fényjáték lézershow, konfettiágyú, füstágyú és egyéb pirotechnikai eszközök gondoskodnak a felejthetetlen látványról. metropol

Vezetőt keresnek a Vígszínház és az Operettszínház élére Színház. Eszenyi Enikő és Kerényi Miklós Gábor is újra pályázik az igazgatói posztra Kiírta a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat a Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére, miután a jelenlegi vezetők mandátuma 2014 januárjában lejár. A Vígszínház igazgatója jelenleg Eszenyi Enikő, a Budapesti Operettszínház főigazgatója pedig Kerényi Miklós Gábor, mindketten pályázni

Háttér

A kiírt vezetői munkajogviszony 2014. február 1-jétől 2019. január 31-ig tart. • Mindkét pályázat  beadásának határideje a közzétételtől számított 30. nap. A pályázatokat az anyag benyújtását követő 60. napig kell elbírálni.

fognak a posztra. A pályázati feltételek között szerepel, hogy évadonként legalább egy új magyar zenés mű és saját

vagy koprodukcióban készülő opera bemutatóját kell megtartani az Operettszínházban. Elvárják, hogy a produkciót legalább 15 előadáson műsoron tartsa a színház. Szezononként legalább két, különböző fiatal korosztálynak szóló produkció létrehozása is a feltételek között szerepel. Az új főigazgató vezetésével a Budapesti Operettszínháznak évadonként legalább egy sajátos karakterű országos vagy nemzetközi jelentőségű előadóművészeti fesztivált kell szerveznie. mti HIRDETÉS

www.metropol.hu


2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

Kultúr 14 Egy speciális szerkezettel, centiméterről centiméterre emelték le a festményt a Nemzeti Galéria faláról fotók: mti

Visszakerült a Parlamentbe Munkácsy képe Költözés. A festményt szombaton az Országház Munkácsy-termében emelték a helyére Munkácsy Mihály Honfoglalás című képét hengerre helyezték, és átszállították a Parlamentbe. Gippert László főrestaurátor hangsúlyozta, hogy a sajtóban megjelentekkel ellentétben a kép nem sérült meg, a képen végzett munka egy előre eltervezett folyamat

része volt. Mint mondta: a monumentális festmény súlyát a húzószélek viselik, és mivel utoljára 50 éve újították fel őket, most megerősítették azok ragasztását, hogy a következő évtizedekben ezért ne kelljen levenni a Honfoglalást a falról. A speciális hengerre rakott képet szombaton bonA festményről

1893

– ekkor alkotta a festményt Munkácsy Mihály.

tották ki az Országházban, ahol egy éjszakát „pihent”. Ez után vakkeretre helyezték a festményt, és emelőszerkezettel állították fel. – A képet újra átnézzük, de reményeink szerint nem lesz rajta sérülés – fogalmazott. Gippert László felidézte, hogy több dátum is felmerült korábban a visszaszállításra, eredetileg február 28-ig kel-

A Honfoglalás

Magyarország második legnagyobb festménye eddig a Nemzeti Galériában volt kiállítva, hogy a nagyközönség is megcsodálhassa.

lett volna a z Országházba vinni a Munkácsy-festményt, ám az időpont a terem felújítása miatt módosult. mti

• A képet a 2012 elején nyílt  Hősök, Királyok, Szentek című kiállításon tekinthette meg először a nagyközönség, egy év alatt közel 70 ezren látták. A hatalmas műalkotást múlt vasárnap vették le a falról.

A képen rajtahagyták a rögzítőfüleket, ezzel is segítve a későbbi generációk munkáját A mű hat méter széles és több mint két méter magas


Kultúr 15

Mindenkit vár a Művészetek Völgye HIRDETÉS

Az eddiginél is nagyobb odafigyelést ígért a családokra udvarában Palya Bea, a „Művészetek Hölgye” / mti

Fesztivál. Az esemény ideje alatt mintegy negyven kiállítás várja a közönséget Pénteken vette kezdetét és augusztus 5-ig tart Magyarország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye. A helyszín ezúttal is Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti és Vigántpetend. A fesztivál szervezői idén félezer programmal készülnek, melyek többsége Kapolcson lesz, a csatlakozó falvakban a kísérőrendezvények kapnak helyet. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is van Palya-udvar Palya Beával, Kaláka Versudvar és Muharay-udvar. A Kapolcsi Hobo Klubban ezúttal kizárólag saját dalokat ját-

Véget ért a Hollo Wood építésztábor a Balaton-felvidéken / mti

szanak, tíz este alatt tízféle repertoárt, mintegy 180 dalt hallhat a közönség. A Blue sPot Café udvarában a bluesé, a rocké és a közös zenélésé a főszerep, fellép a Blue sPot, Sena, az Anna Ú the Barbies, a Roy & Adam Trio, az Elefánt, a Kistehén, Ferenczi György, Frenk, valamint a Pribojszki Mátyás Band. Idén sem hiányoznak a komolyzenei programok: a tíz nap alatt olyan zenekarokat lehet hallani, mint a Savaria Baroque, az Excanto, a Musica Florens vagy az Aura Musicale. Emellett fellépnek a Zeneakadémia tehetségei is. Az Örökségvölgy programjai keretében az Éltető Balaton-felvidékért Egyesület hatvan települése mutatkozik be kézműveseivel, művészeivel, őstermelőivel. Tavaly 120 ezer látogató kereste fel a Völgyet. mti HIRDETÉS


+ PLUSZ

Infiniti

Sosem felejt a Q50 A fantasztikus memóriával rendelkező Infiniti Q50 nemcsak a neveket jegyzi meg, hanem az arcokat, üléspozíciókat, fülkehőmérsékletet, hazafelé vezető utakat... sőt, még azt is, hogy a vezető a QWERTY vagy az ABC típusú billentyűzetet szereti-e használni. A Q50 nemcsak nevén köszönti a vezetőt, de a kettős érintőképernyőn akár családtagok vagy barátok fényképeit is megjeleníti.

2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

Négykerék 16

Harmincszor vesznek mintát az üzemanyagból egy futamon Forma–1. A futamok alatt dolgozó olajmérnökök munkája a színfalak mögött zajlik, mégis rendkívül fontos Ők biztosítják a kenő- és üzemanyagokat, és együttműködnek a motorok fejlesztésében, és a pályák mellett is folyamatosan segítik a csapatok munkáját. A Ferrari-istálló partnere, a Shell a Magyar Nagydíj előtt azt is megmutatta, hogyan. A boxutca mögött felállított mobil laborban minden versenyen két mérnök dolgozik, az ő feladatuk, hogy ellenőrizzék: a versenyautókba töltött üzemanyag megfelel-e a szabályoknak, és biztosítsák, hogy a motor kenése az egész hétvége alatt megfelelő legyen.

Kizárás szennyeződésért

A Hungaroringen Lucy Taylor és Dan Jamieson van szolgálatban. Lucy felel az üzemanyagért, egy versenyhétvégén mintegy harminc alkalommal vesz mintát Fernando Alonso és Felipe Massa autójából,

Üzemanyag

99

százalékban meg kell egyezniük a versenybenzin és a bárki által megvásárolható, utcai benzin összetevőinek.

nak jelen az olajban, lehet következtetni arra, hol nem megfelelő a kenés. Ez nagyon fontos, akár versenytaktikát meghatározó információ lehet a csapat számára.

Új szabályok 2014-től

hogy gázkormatográf segítségével elemezze annak ös�szetételét. Ha nem egyezik a Nemzetközi Autósport-szövetség (FIA) által jóváhagyott referenciaértékekkel – kimutatható valamilyen szennyezés –, a csapat büntetésre számíthat, akár a futamról is kizárhatják emiatt a versenyzőt. Dan Jamieson a kenőanyagokat vizsgálja – negyvenszer hétvégente –, az ő munkája

révén kiderül, milyen állapotban vannak a motorok.

Versenytaktikát is eldönthet

Az analízishez, amely öt perc alatt elkészül, úgynevezett forgó korongelektródot használ, ez kimutatja a fémrészecskéket az autókból vett mintákban. A motorok alkatrészei különböző ötvözetű fémből készülnek, így attól függően, hogy melyek van-

Metropol-teszt. Szinte hihetetlen erő lakozik a kis egyterűben

• Max. teljesítmény:  82 kW/112 LE • Max. nyomaték:  270 Nm • Hengerűrtartalom:  1560 cm3

Kapacitást bővítettek

METROPOL

www.metropol.hu

Citroën C3 Picasso 1,6 HDi 110 FAP

Continental

A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárában 2,6 milliárd forint beruházással két új projekt valósul meg, amelyhez közel 500 millió forint uniós és állami támogatást nyert a cég – mondta Luc Quisthoudt ügyvezető igazgató. Az 1,4 milliárd forintos beruházás a szervokormány gyártását teszi kompletté, míg 1,2 milliárd forintból a telephely bővül. A fővárosi gyárba 2009 és 2012 között 7 milliárd forint beruházással vásárolt új gyártósorokat a társaság.

Horn AndrEA

Műszaki adatok

Fotók: Katona László

METROPOL

Jelenleg körönként 2-3 kilogramm üzemanyagot fogyaszt egy F1-es autó, ez versenyenként 140-150 kilogrammot jelent. A Forma–1-ben kilogrammban és nem literben határozzák meg a felhasználható üzemanyagot, 1 kg benzin körülbelül 1,4 liter. A következő szezonban azonban az új szabályok szerint csupán 100 kg lesz a megengedett, ami kihívást jelent minden üzemanyag-szállító számára. A Shellnél azt mondják, jól állnak, hiszen már 2011-ben megkezdték a fejlesztést.

• Gyorsulás:  10,9 mp (0–100 km/óra) • Végsebesség:  184 km/óra

Kívülről nézve akár picinek is tűnhet az autó, ám ha beülünk, rögtön megváltozik ez az érzés, szinte olyan, mintha egy kisebb mikrobuszt vezetnénk. Az Exclusive felszereltségű modell elegáns, világos kárpitot kapott egy igazán jól kezelhető, kényelmes bőrkormánnyal. Ebben a melegben igazán értékelhető volt a kétzónás klíma, amely percek alatt lehűtötte a belső teret. A C3 Picasso kapott egy Cielo üvegtetőt is árnyékolóval, illetve könnyűfém kerék-

• Hosszúság/szélesség/ magasság:  4078/1730/1621 mm • Saját tömeg:

1390 kg

• Csomagtér:  385/1506 liter

tárcsákat fekete díszítéssel, továbbá fekete első-hátsó karosszériavédő elemeket is, amelyek így együtt igazán dizájnos autóvá varázsolták a Citroënt. Parkolásnál óriási segítséget nyújtott a tolatókamera, a különböző úti célok megtalálásában pedig a navigációs rendszer.

A városban és autópályán is vezető tesztúton átlagosan 5,3 liter volt a fogyasztás 100 kilométerenként, az adat pályán némileg lejjebb csúszott, köszönhetően a hatsebességes kéziváltónak. Az 1,6-os dízelmotorral szerelt C3 Picasso csodálatosan feküdt a kanyarokban, és szinte hihetetlen erővel gyorsult,

• Tesztfogyasztás:  5,3 liter/100 km

mindezt alig hallhatóan. A hátsó ülésen kényelmesen elfér két felnőtt. Óriási bevásárlásokat ugyan nem lehet intézni vele, de ami fontos, az belefér a csomagtartójába. Tar Zsuzsanna


Négykerék 17

Skoda. Megérkezett a valaha készült leggyorsabb Octavia A harmadik generációs Octavia RS 2,0 TSI benzines változata 6,8 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 248 kilométer/óra, hatfokozatú manuális sebességváltóval. Ez az adat hat kilométer/órával múlja felül az Octavia RS második nemzedékét. Két új motor gondoskodik az RS bőséges erejéről, kétliteres benzin- (162 kW/220 LE) és szintén kétliteres dízelerőforrás (135 kW/184 LE) közül lehet választani. Az új Octavia RS 2,0 TDI számára 8,1 má-

sodperc szükséges a 100 kilométer/óráig tartó sprinthez, csúcssebessége pedig 232 km/ óra, szintén hatfokozatú manuális sebességváltóval. Már alapkivitelében sportfutóművel készül, amely 12 milliméterrel süllyeszti mélyebbre a karosszériát az Octavia-modellekhez viszonyítva, a kombi 13 mm-rel került lejjebb. Az autó a követési távolságot önműködően tartó Adaptive Cruise Assistant rendszerrel is kapható. metropol

Metropol-teszt. Csendes, fürge, de akkor kevéssé takarékos a hibrid Kia

Műszaki adatok

Kia Optima Hybrid • Max. teljesítmény:  142 (112+30) kW/ 190 (150+40) LE • Max. nyomaték:  340 Nm • Hengerűrtartalom:  1999 cm3 • Gyorsulás:  9,4 mp (0–100 km/óra) • Végsebesség:  192 km/óra • Hosszúság/szélesség/ magasság:  4845/1830/1455 mm

Az utcán utánafordulnak – ha észreveszik. A Kia Optima látványos autó, különösen úgy, hogy egyelőre nem meghatározó darabja a magyar utcaképnek, ám ha közben hang nélkül suhanunk el az érdeklődők előtt, az az igazán hatásos. A dél-koreai autógyártó első hibrid autója ugyanis elinduláskor többnyire csak a 40 lóerős villanymotort használja, s csupán 30-40 kilométeres óránkénti sebesség körül kapcsol be – teljesen észrevétlenül – a hagyomá-

nyos benzinmotor. Gyorsításkor is besegít a lítium-polimer akkumulátorok által hajtott elektromotor, de 100-as tempó felett már csak a benzint égetjük. Így, meglepő módon, leginkább a városi araszoláskor tűnt gazdaságosnak az Optima. A féket meg kell szokni, hiszen nagyobb részt az áramot fejlesztő generátorok lassítják a kocsit, közel sem olyan egyenletes mértékben, mint a hagyományos autóknál, viszont a műszerfalon láthatjuk, ahogy közben

• Csomagtér:

381 liter

• Tesztfogyasztás:  7,4 liter/100 km

töltődnek a csomagtartóból sajnos elég sokat elfoglaló telepek. A csak teljes felszereltséggel rendelhető környezetbarát Kia a két erőforrással engedi az élvezetes autózást is, ha – eléggé el nem ítélhető módon – kikapcsoljuk az induláskor automatikusan aktiválódó Eco-üzemmódot. Erdei Tamás HIRDETÉS


3 sport

2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

sport 18

Biztos győzelem után a n Vizes-vb. A magyar férfi vízilabdaválogatott ijesztő kezdés után végül magabiztosan, kilenc góllal győzött A Kazahsztán legjobbjai elleni sikerrel bejutottunk a legjobb nyolc közé a barcelonai vizes világbajnokságon. A csoportkört az ausztrálok elleni dön-

tetlennel, ám ezzel együtt is a második helyen záró magyar csapat nagyon visszafogottan kezdte a meccset.

Hiba hibát követett

Ugyan 1-0-nál és 2-1-nél is Benedek Tibor együttesénél volt az előny, ám ezt követően rengeteg hiba jellemezte a magyarok játékát elöl és hátul is. Ennek következményeként a támadások rendre elhaltak, míg hátul sorra jöttek a kazah gólok, így 4-2-es

Labdarúgás

Raúl elbúcsúzott a Schalkétól

Bedő Krisztián (fehérben) és a kazah Rusztam Ukumanov (háttal) harca / mti HIRDETÉS

n OKTATÁS

A gelsenkircheni együttes 9-0-ra nyert szombaton a katari al-Szadd ellen Raúl Gonzáleznek, a német Schalke 04 labdarúgócsapat korábbi spanyol csatárának szombati búcsúmeccsén. A magyar válogatott Szalai Ádám, aki a nyáron szerződött Gelsenkirchenbe, két gólt lőtt. A 36 éves Raúl 2010-től 2012-ig futballozott a Schalkéban, azóta a katariaknál szerepel. Raúl telt ház, 61 973 néző előtt búcsúzott el a Schalkétól, s a második játékrészben kétszer talált a katariak kapujába. A 102-szeres válogatott támadó a Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb játékosa 71 góllal. Raúl pályafutása során három BL-t és hat spanyol bajnoki címet nyert, hazájában csak a Real Madridban futballozott. A Schalkéban 67 Bundesliga-meccsen 28szor volt eredményes. mti

Nyolcaddöntő

16 7 MAGYARO.

Kazahsztán

• A magyar góldobók:  Hosnyánszky 2, Madaras 2, Szivós 2, Varga Dá. 2, Bátori 2, Bedő 1, Decker 1, Gór-Nagy 1, Hárai 1, Vámos 1, Varga Dé. 1

hátrányban úsztak pihenőre Madarasék.

Gyorsan fordítottak

A váratlanul rossz kezdés után a szünetben rendezte sorait a csapat, s a folytatásban a szebbik arcát mutatta. A ráúszás után sorra jöttek a magyar gólok, így néhány perc elteltével a hátrányból előny lett, amit ráadásul folyamatosan növeltek Varga Dánielék (9-5). A második nyolc percet 7-1-re nyerte a csapat, és ezután sem állt le, s a fordulás


sport 19

a nyolc között a pólósok Nyolc közöttt a nők is

Gond nélkül jutott be a legjobb nyolc közé a magyar női vízilabda-válogatott. • 14-5-re győzte le a briteket Merész András együttese, amely a négy közé jutásért a hollandok ellen játszik ma 21.45-től.

után ott folytatta, ahol abbahagyta. Ebben a szakaszban is már szinte nyomasztó volt a magyarok fölénye, amit jól érzékeltet, hogy a csapatban mindenki, aki vízbe szállt, kivette a részét a gólgyártásból.

Kapás ötödik lett, Hosszú és Jakabos döntőbe jutott a világbajnokságon

Kapás Boglárka révén egy ötödik helyezést, Hosszú Katinkának és Jakabos Zsuzsannának köszönhetően pedig két döntős pozíciót hozott az úszóversenyek vasárnapi nyitánya a barcelonai vizes-vb-n. • A 20 éves Kapás,  aki délelőtt az egy hónapja elért 4:06,34-ről 4:05,61 percre

vitte lejjebb saját országos csúcsát 400 méter gyorson, az esti döntőben is bátran versenyzett. Noha az újabb rekordjavítás már elmaradt, remek hajrájának köszönhetően ötödikként csapott a célba 4:05,90-nel a kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok. És a fő száma, a 800 gyors még hátra van.

• Verrasztó Evelyn  is biztatóan mutatkozott be a vb-n, annak dacára, hogy 100 méter pillangón nagy versenyen hat éve indult legutóbb. Bár az elődöntőből már nem jutott tovább, 58,74 másodperces, egyéni csúccsal lett 12.

A végére visszavettek

Az öt góllal megnyert szakasz, s az így kiharcolt kilencgólos vezetés tudatában a végén már egy kicsit visszavett a tempóból a magyar együttes, amely végül 16-7-es győzelemmel lépett a negyeddöntőbe. Az elődöntőért Görögország csapatával mérkőzik majd meg Benedek Tibor válogatottja, amely holnap az első negyeddöntőt játssza 15.30-tól. mti

• Kiválóan teljesített Hosszú  Katinka is 200 vegyesen: a szám 2009-es vb-bronzérmese a selejtezőből 2:08,45-tel, a világ idei legjobbjával jutott tovább, míg az esti elődöntőben 2:08,59-et repesztett, mindenkit újra maga mögé utasítva. Így okkal várjuk  bizakodva a döntőt, amelyben ott lesz Jakabos Zsuzsanna is. Ő a nyolcadik idővel, 2:11,21gyel került a nyolc közé.

Kapás Boglárka rajtja a női 400 méteres gyorsúszás döntőjében / mti

• Risztov Éva számára véget ért a vb: hasmenés miatt vissza kellett léptetni az 1500 méteres gyorsúszás mai selejtezőjétől. Risztov a nyíltvízi küzdelmekben 9. lett 10 kilométeren. A számban tavaly ő nyerte az olimpiát.

Atlétika

Kaptúr, Márton és Kazi duplázott Kaptúr Éva, Márton Anita és Kazi Tamás is két egyéni aranyéremmel zárta a Budapesten rendezett atlétikai országos bajnokságot. Kaptúr vasárnap 200on ünnepelhetett, 24,2 másodperces időt futott. A súlylökésben olimpikon Márton diszkoszban 54,71 méterrel könnyedén verte a mezőnyt. A középtávfutó Kazi magabiztos versenyzéssel, 1:48.71 perces idővel nyert 800 méteren. mti

Kamion

Major második dobogós helye Major Benedek, az Oxxo Energy Truck Race Team 17 éves pilótája másodszor állhatott fel a dobogóra a kamion Európa-bajnokság idei szezonjában, ezúttal az oroszországi Szmolenszkben. Kiss Norbert egy baleset miatt feladta a versenyt. mti HIRDETÉS


2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

sport 20

Pécsi sikerrel nyitott a Fradi

Interjú

Az újonc Mezőkövesd játékosai (sárgában) szinte csak nézték a meccset az MTK ellen

Labdarúgás. Megkezdődött a hazai bajnokság: az újoncok közül a Puskás AFC ikszelt, a Mezőkövesd kiadós verést kapott Az élvonal történetének századik abszolút újonca, a Puskás Akadémia pápai pontszerzéssel kezdte az OTP Bank Liga 2013–14-es évadját. A másik újonc, a Mezőkövesd súlyos, 3-0-s vereséget szenvedett a nyáron több kulcsemberét elveszítő MTK otthonában.

A bevallottan bajnoki álmokat szövögető Ferencváros két frissen igazolt holland légiósa, Jack Tuijp és Arsenio Vaalport találataival gyűrte le idegenben a Pécset. Igaz, a PMFC a 61. perctől Szatmári Lóránd kiállítása miatt tíz emberrel futballozott (a piros lap felmutatásakor még 1-1-re állt a csata). A piros-feketék 2005 májusa óta nem nyertek Újmecsekalján a Fradi ellen. A Bajnokok Ligája selejtezőjében a múlt héten elvérző Győr nem bírt az ETO Parkban az immár Sivic Tomislav által dirigált Diósgyőrrel. A DVTK a 42. percben – Völgyi Dániel kiállítása miatt – emberelőnybe került, de a létszámfölénye

Vaszicsku (jobbra) lőtte az újonc Puskás Akadémia első NB I-es gólját / mti

mti

Lesújtott, amit láttam a csapattól / mti

OTP Bank Liga

1. FORDULÓ

Véber Györgyöt, a Mezőkövesd edzőjét kérdeztük

Pápa–Puskás Akadémia 1-1 MTK–Mezőkövesd 3-0 Pécs–Ferencváros 1-2 Győr–Diósgyőr 1-1 Újpest–Paks 1-2 Videoton–Haladás 2-0 Kecskemét–Bp. Honvéd 3-1 Debrecen–Kaposvár lapzárta után

Nem a reményeik szerint alakult a klub történetének első élvonalbeli fellépése. – Lesújtott, amit láttam. Jelen állás szerint azoknak lesz igazuk, akik azt jósolták: ahogy jöttünk, úgy távozunk is az NB I-ből.

csak a 62. percig tartott, ekkor ugyanis Kádár Tamásnak is felmutatta a piros lapot Erdős József játékvezető. Az új tréner, Horváth Ferenc által irányított Paks – mindössze 800 néző előtt – 0-1-ről fordított a Megyeri úton. A vendégek egyenlítő találatát, amely Báló Tamás érdeme, lesállás előzte meg. A lilák 2008 óta egyszer sem tudták megnyerni a szezonnyitó meccsüket. A Videoton otthon 2-0-ra verte a Haladást vasárnap. Mivel a csapat kiesett az Európa Ligából, úgy igyekeztek „kárpótolni” a hazai szurkolókat, hogy a nyitómeccset ingyen nézhették meg. A 19 éves Kleinheisler László pályafutása első NB I-es gólját szerezte. A Honvéd 3-1-re kikapott Kecskeméten: ezzel az alföldiek tíz év után először nyertek a nyitófordulóban. A Honvéd bajnokin még sosem győzte le a Kecskemétet. A Debrecen– Kaposvár találkozó lapzártánk után ért véget. metropol

Mi történt? – Azok a játékosaim hagytak cserben, akikre sok szakmai terhet szeretnék pakolni a jövőben is. E meccs azonban – remélem, csak egy alkalomra szólóan – azt igazolta, hogy ezek a titánjaink NB II-es szintű labdarúgók. Hatvan percig ugyan tartottuk magunkat, de addig is sok olyan dolog történt a pályán, amely nem volt összhangban a megbeszélt taktikával. Ez pedig semmi másra nem vezethető vissza, mint mentális problémákra. Márpedig, ha fejben gyengék vagyunk, menthetetlenül elhullunk. Igazán csak annak örültem, hogy a bíró lefújta a meccset, mert súlyosabb vereségbe is beleszaladhattunk volna. Garami József, az MTK mestere szerint ennél azért jobban teljesített a Mezőkövesd.

– Örülök a dicséretnek, csak épp úgy érzem magam, mint a hülyegyerek az oviban, akinek megsimogatják a fejét. Nem fejeztük be a támadásokat, csak pilinckáztunk elöl. Az előkészületek előrevetítették-e ezt a kisiklást? – A felkészülés csalóka. A napokban megtámadták a magyar edzőket, hogy a holtidényben mindig azt nyilatkozzák, hogy elvégezték a tervezett munkát – bár ez valószínűleg így is van. S akkor én most kiröhögtetem magam: nekünk bizony jól sikerült a felkészülésünk! Az első héten összeállt a 24-es keret, mindenki végigdolgozta a nyarat, minden feltétel adott volt a minőségi munkához. Örülök, ha kívülről úgy tűnt, 60 percig biztatóan futballoztunk. A baj csak az, hogy egy futballmeccs 90 percig tart, s ez így lesz a továbbiakban is...

s. tóth jános

www.metropol.h


sport 21

Búvárúszóarany a Világjátékokról Cali. Székely Lilla búvárúszó aranyérmet nyert a nem olimpiai sportágak IX. Világjátékán a kolumbiai Caliban A világjátékok második napja után így már egy arany- és egy ezüstéremmel büszkélkedhet a magyar csapat. Kalmár István szumós szombaton szerzett ezüstérmet, a 115 kilogrammos sportoló öröme azonban nem lehet felhőtlen, mivel az elődöntő után Achilles-ínszakadást szenvedett, így hos�szú kihagyás vár rá. Székely Lilla úgy utazott ki a játékokra, hogy ez lesz az utolsó versenye. A klasszis 2005-ben és 2009-ben is ott volt a nem olimpiai sportágak világversenyén, a mostani Vi-

lágjátékokon akarta befejezni pályafutását. – Fantasztikus és még számomra is hihetetlen az egész. Ez volt az utolsó versenyem, azt hiszem, hogy a csúcson hagyom abba a versenysportot – mondta az újdonsült Világjátékok-győztes. A szombati versenynapon Kanyó Dénes érem nélkül fejezte be a Világjátékokat, miután a 400 után a 200 méteres felszíni úszást is negyedikként zárta. Vass Dóra buzogánnyal a 13. helyen végzett. A szumósok számára is befejeződtek a versenyek. A 115 kilogrammos súlycsoportban ezüstérmet szerző Kalmár István sérülése miatt nem indult az open kategóriában. A nőknél Makai Erika, akárcsak a nehézsúlyban, a nyílt mezőnyben is az előkelő ötödik helyen végzett, míg Forgó Fruzsina (65 kg) és Kálló Gyöngyi (nehézsúly) az első körben

Erre vagyok képes

„Sokszor bosszankodtam az elmúlt években, hogy nem sikerült kihoznom magamból azt az eredményt, amire képes vagyok. Külön köszönet Lénárt Ágota sportpszichológusnak, aki sokat segített a felkészülésben.” Székely Lilla búvárúszó

befejezte a küzdelmeket. A nem olimpiai sportágak legnagyobb nemzetközi eseménye pénteken kezdődött, száz ország versenyzői vesznek részt rajta. Az augusztus 5-ig tartó seregszemlén Magyarországot 12 sportágban 58 sportoló képviseli. mti

Legyőztük Ausztriát Kosárlabda. Két ponttal nyertünk a szombathelyi tesztmérkőzésen Az augusztusi Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar férfi kosárlabda-válogatott utolsó tesztmérkőzésén győzte le az osztrákokat.

Az ellenfél lendületes támadójátékkal és remek lepattanózással hozta a nyitónegyedet. A hajrában Mahalbasic pontjaira Ferencz és a csapatkapitány Simon Balázs válaszolt, így született meg a magyar siker. A válogatott nyolc felkészülési mérkőzéséből hármat megnyert, ötöt elvesztett. A 2015-ös ukrajnai Eb selejtezősorozata a magyarok számára

A magyar származású Marozsán Dzseniferrel (balra) felálló, címvédő német csapat nyerte a svédországi női labdarúgó Európa-bajnokságot, miután a vasárnapi fináléban 1-0-ra legyőzte a norvég együttest Solnában. A Silvia Neid irányította német gárda története során nyolcadik alkalommal, és sorozatban hatodszor diadalmaskodott a kontinens-viadalon. Marozsán végigjátszotta a döntőt. / mti Sakk

Tesztmérkőzés

68 66 MAGYARO.

Újra Európa-bajnok a német női labdarúgó-válogatott

AUSZTRIA

augusztus 1-jén kezdődik Fehéroroszországban. mti

Sportlövészet

Lékó harmadik döntetlenje

Sidi hetedik összetettben

Lékó Péter döntetlent játszott a dortmundi sakkszupertorna harmadik fordulójában is. Lékó a sötét bábukat vezette a német Georg Meierrel szemben, és a 40. lépésben állapodott meg a remiben. mti

Sidi Péter a hetedik helyen végzett a kisöbű sportpuska 3x40 lövéses összetett számban az eszéki sportlövő Európabajnokságon. Az orosz Nazar Luginec győzött a viadalon. mti HIRDETÉS

2013. július 28. (vasárnap)

12 13 14 15 16 25 31 34 38 41 45 47 49 50 55 60 63 73 75 80

Az Ötöslottó 30. heti nyerőszámai:

22 59 62 80 90

ÖTÖSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 5 találatos nem volt, 4 találatos: 2 393 025, 3 találatos: 29 935, 2 találatos: 1895 forint

3 8 5 9 7 3

6

A Hatoslottó 30. heti nyerőszámai:

7 20 22 28 39

HATOSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 6 találatos nem volt, 5 találatos: 478 815, 4 találatos: 7615, 3 találatos: 1495 forint


2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

sport 22

A Dortmund visszavágott a Bayernnek Labdarúgás. A Borussia nyerte a Német Szuperkupát A Dortmund otthon 4-2-re győzte le az elmúlt szezonban triplázó, azaz bajnok és

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

kupa-, valamint Bajnokok Ligája-győztes Bayern München együttesét. Ez a két csapat játszotta a BL idei döntőjét, a londoni Wembley-stadionban, akkor a Bayern diadalmaskodott 2-1-re. A Dortmund története során ötödször hódította el a trófeát, ezzel behozta az örök-

Schweinsteiger az elmúlt idény legjobbja a Bundesligában

Bastian Schweinsteigerre az 527 szavazó közül 92-en szavaztak a német sportsajtó képviselői közül. • Két csapattársára,  a második helyen végző francia Franck

Ribéryre 87-en, a harmadikként záró Thomas Müllerre pedig 85-en voksoltak. • Jupp Heynckes,  a bajorok volt trénere győzött az edzőknél.

ranglista élén álló Bayernt. A müncheniek kispadján ez volt az első tétmeccse Josep Guardiola vezetőedzőnek, aki a nyáron Jupp Heynckestől vette át az együttest. Az előző szezonban öt alkalommal találkozott egymással ez a két csapat, ám a Dortmund egyszer sem nyert. mti

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 23 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

Ezek az idei nyár eddigi legforróbb napjai. A meteorológusok szerint holnap jön enyhülés. Ön hogyan éli túl a kánikulát?

„Nagyon nehezen viselem. Ilyenkor sok folyadékot iszom, gyümölcsöt eszem, és ha lehet, a déli órákban nem megyek ki a szabadba.”

„Nem húzódom a lakásba. Most a Hungaroringre, a Forma–1-es Magyar Nagydíjra tartok, mint hosszú évek óta ilyenkor mindig.”

„A lakásban van klíma, ilyenkor mindig bekapcsolom. Igyekszem minél kevesebb időt tölteni a szabadban, és rengeteg vizet iszom.”

Kaposiné Vágó Katalin 57, ügyintéző, Budapest

Tóth Balázs 20, tanuló, Sátoraljaújhely

Mester Istvánné 69, nyugdíjas, Budapest

ők képesek voltak rá, hogy csodát tegyenek. A lábamat le kelletett volna vágniuk, mégis megmentették. Én vagyok az első ember, akin meg tudtak egy ilyen műtétet csinálni. Mára már főorvosok készítenek tananyagot az esetemből. Nemcsak itthon, külföldön is tananyagként tartanak előadást belőlem, hisz én vagyok az első, aki ilyen balesetet két lábbal élt túl. Szeretném megköszönni minden orvosnak, főorvosnak, műtősnek, ápolónak, hogy nem kevesebbet tettek, mint az életemet mentették meg. Szeretném ha tudnák, hogy ilyen orvosaink vannak, akiket nem feltétlen becsülünk meg, vagy csak nem tudunk róluk.

számát, viszont ismét fölhívom az illetékesek figyelmét arra, ami a gyalogosok gázolásának veszélyét hordozza magában gyakorta. Több olyan gyalogos-átkelőhely is van, amelyik több részletre tagolódik, esetenként akár háromfelé is, ahol mind a három szakasz lámpája más ütemben működik (így a Margit körúton is). E lámpák némelyike szabad jelzést mutat, ám nem az átkelő teljes egészére, és aki nem kellőképp figyelmes, a távolabbi szabad jelzésre építve elindul a közelebbi szakasz tilos jelzése ellenére. Elképzelhetőnek tartom a villamos elé lépett kismama esetében is ezt a szituációt. Jómagam is megtévedtem már – a villamosvezető lélekjelenlétének köszönhetően vagyok még életben. Bizonyosan csökkentené a balesetveszélyt, ha egyazon gyalogátkelő minden forgalmi lámpája egyforma fázisban működne. 50-70 tonna vassal szemben egyetlen halandónak nincs esélye. Várjuk meg, amíg valaki valóban valamelyik jármű alatt végzi?

Olvasói levelek

Háromszor mentettek meg Történetem egy motoros balesettel kezdődött, egy taxis kihajtott elém a mellékútról 2012. november 10-én. Most vettem először a bátorságot hogy írjak. Három hónapig kórházban, majd három hónapig szanatóriumban voltam. Eltörtek a bordáim, amelyek keresztülszúrták a tüdőmet, majd a jobb csuklóm lett eggyé az alkarommal, lapockám, kulcscsontom tört. Gerincem három csigolyája megrepedt, az agyam oly mértékben megremegett az ütődéstől, hogy félő volt a károsodása. Leszakadt a lépem, kettétört a medencelapátom. És végül 76-felé tört a két lábam. Később, a lép eltávolítása után összevarrtak, de a májam felrepedt, belső vérzést okozva, amibe majdnem belehaltam. Akkor újra megmentettek az Országos Baleseti Intézet dolgozói. Háromszor haltam meg a helyszíntől számítva, és mindháromszor megmentették az életemet – kik ők, ha nem igazi életmentők? Nem volt könnyű dolguk, de

S. G., Budapest

Összehangolatlan lámpák Vass Virág június 27-én megjelent véleményére reagálnék (az önuralmát elvesztett villamosvezető és a felpofozott kismama esete). Mivel nem tudok részleteket, nem szaporítom a vélemények

Bán András, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Tetőpontján a kánikula

Miskolc

Győr

39°

35°

Budapest

39° 37° Békéscsaba

40°

Pécs

KEDD

40°

A hőhullám utolsó napja a mai nap, a déli országrészben nagy terü-

max: 29° leten elérheti a 40 fokot a csúcshőmérséklet árnyékban. A napsütés min: 20° egész nap jellemző lesz, viszont estefelé - a keleti országrészben

SZERDA

éjszaka - egy hidegfront érkezik viharos széllel, helyenként viharral,

max: 29° jégesővel. Keddre ez a front mérsékli a meleget, de hűvös akkor sem min: 17° lesz. További információk: INTERNETEN: www.met.hu


2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

sport 24

Hamilton hibátlan versenyzéssel nyerte meg a magyar GP-t / Getty Images

Lewis Hamilton negyedik sikere a Hungaroringen Forma–1. A Mercedes brit pilótája a 28. Magyar Nagydíjon rajtcél győzelmet aratott a Hungaroringen A finn Kimi Räikkönen (Lotus) lett a második, míg a harmadik helyen Sebastian Vettel (Red Bull) ért célba. A verseny 51 fokos pályán kezdődött el, sem a szabadedzéseken, sem az időmérő edzésen nem volt ilyen magas a pálya hőmérséklete. Hamilton jól rajtolt, Vettel és Grosjean előtt fordult be az első kanyarba. A második körben a címvédő és Grosjean autója majdnem összeért. Az ötödik körre hárman elhúztak a mezőnytől, utánuk a két ferraris, Alonso és Massa következett. A 9. kör végén jött ki kerékcserére az élen haladó brit pilóta, autójára a lágy keverékű Pirellik helyett a közepes összetételű gumikat tették fel, Hamilton ezután nyolcadikként folytathatta a körözést. A 20. körben hidraulikaprobléma miatt kénytelen volt feladni a versenyt Adrian Sutil (Force India). A 31. körben Hamilton az élről kiállva cserélt ismét kereket, Vettel és Alonso is a boxban járt három körrel később. 19 körrel a leintés előtt ment ki újra kereket cserélni a brit, aki a hátralévő időben stabilan tartotta előnyét.

2021-ig biztos a jövő

Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring szerződését a Magyar Nagydíj előtt, így 2021-ig biztosított a magyar világbajnoki futam jövője. • A megállapodást  az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone, a magyar kormány részéről pedig Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írta alá a rajt előtt. • Ecclestone kérései alapján jövőre további fejlesztések és módosítások várhatóak a Hungaroringen.

Magyar Nagydíj, végeredmény

A győztes a boxutcában / Getty Images Hőség a Hungaroringen

238

néző lett rosszul a Hungaroringen pénteken, szombaton és vasárnap, jellemzően az óriási hőség miatt. Két embert kórházba is vittek.

A brit pilóta a Mercedes színeiben most nyert először futamot. Nézőcsúcs született a Hungaroringen: csütörtöktől vasárnapig 247 ezer érdeklődő látogatott ki a pályára, a futamot 99 ezren nézték meg a helyszínen. metropol/mti

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:42:29.445 óra 2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 10,938 másodperc hátrány 3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 12,459 mp. h. 4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 18,044 mp. h. 5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 31,411 mp. h. 6. Romain Grosjean (francia, Lotus) 32,295 mp. h. 7. Jenson Button (brit, McLaren) 53,819 mp. h. 8. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 56,447 mp. h. 9. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 1 kör hátrány 10. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1 k. h. 11. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 1 k. h. 12. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1 k. h.

Jó folytatásban bízik

„Bízom benne, ha ebben a hőségben ilyen jól mentünk, akkor a folytatásban is jók lehetünk.” Lewis Hamilton Mercedes Nem sok hiányzott

„Az autó egész hétvégén jó volt, nem sok hiányzott a sikerhez, de örülhetek a 3. helynek.” Sebastian Vettel Red Bull A pontverseny állása

1. Vettel 2. Räikkönen 3. Alonso 4. Hamilton 5. Webber 6. Rosberg 7. Massa 8. Grosjean 9. Button 10. Di Resta 11. Sutil 12. Perez

172 pont 134 133 124 105 84 61 49 39 36 23 18

A CSAPATVERSENY ÁLLÁSA

1. Red Bull 2. Mercedes 3. Ferrari 4. Lotus 5. Force India 6. McLaren 7. Toro Rosso 8. Sauber 9. Williams

277 208 194 183 59 57 24 7 1


bujka barbara ötöt lőtt a briteknek

A 8 között a női pólóválogatott a vizes-vb-n 10. oldal

2013. július 29. HÉTFŐ | www.metropol.hu

országos

Országszerte ma tetőzik a kánikula Riadó. Ma éjfélig harmadfokú hőségriadó van érvényben országszerte Előrejelzés. Holnap jön némi enyhülés, de a hétvégére már ismét 38 fok lehet Ajánlások. A munkáltatóknak ilyenkor fokozottan figyelniük kell munkavállalóik egészségének védelmére Statisztika. 30 százalékkal is megnőhet a napi halálozások száma, ha 27 fok fölé emelkedik a napi középhőmérséklet 2–3. oldal

Visszafizetjük az IMF-hitelt Orbán Viktor kormányfő bejelentette a székelyföldi Tusnádfürdőn: arra utasította a gazdasági minisztert, hogy még a nyáron fizesse vissza az ország a Nemzetközi Valutaalaptól korábban felvett kölcsönt. 5. oldal

Pontszerzéssel kezdett az egyik újonc

Hamilton győzött a Hungaroringen Negyedszer nyerte meg a brit Lewis Hamilton (Mercedes) a Forma–1-es Magyar Nagydíjat. A második a finn Kimi Raikkönen (Lotus), a harmadik a világbajnoki címvédő, a pontversenyben élen álló német Sebastian Vettel (Red Bull) lett. Immár biztos, hogy 2021-ig lesz verseny a Hungaroringen: Bernie Ecclestone és Németh Lászlóné fejlesztési miniszter a futam rajtja előtt aláírta a megállapodást, amely öt évvel meghosszabbítja a szerződést. / fotó: getty 12. oldal

A hétvégén megkezdődött a labdarúgó-bajnokság. Vaszicsku (jobbra) lőtte az újonc Puskás Akadémia első gólját az élvonalban, és ezzel pontot is szereztek a Pápa ellen. A másik újonc, a Mezőkövesd 3-0-ra kikapott az MTK-tól. 10. oldal


1 hírek

2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

hazai 2

Hőségriadó: ma éjfélig Kánikula. Csütörtök óta harmadfokú a hőségriadó, egészségünkre, közérzetünkre, biztonságunkra és pénztárcánkra is hatással van a meleg Ma tetőzik a kánikula: 41-42 fok körül alakul a csúcshőmérséklet. Holnap nyugat felől enyhébb légtömegek érkeznek. A hét második felében azonban újabb hőhullám éri el hazánkat, a hétvégén már ismét 38 fok körül lesz a hőmérséklet. A szieszta kérdése is egyre gyakrabban merül fel az elmúlt napok forró időjárásának kapcsán. Tíz éven belül az ÁNTSZ is reálisnak tartaná a napközbeni pihenő bevezetését, először vidéken, a földeken dolgozók érdekében az RTL Klub híradójának adott nyilatkozat szerint. Nagyvárosokban nehezebb a kérdés, már csak a tömegközlekedés zavartalansága miatt is. Mi

azt vettük sorra, mit tehetünk a meleg ellen szieszta nélkül.

A munkáltató kötelezettségei

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatósága (NMH-MMI) a hőségriadó kihirdetése előtt figyelmeztette a munkaadókat arra, hogy ebben a helyzetben különösen oda kell figyelniük a munkavállalók egészségére. Az NMH-MMI ajánlásokat is megfogalmazott ezzel kapcsolatosan, melyek főként a szabadban dolgozókra vonatkoznak. Ezek szerint a munkáltatónak megfelelő mennyiségű, legfeljebb 14-16 fokos ivóvízről kell gondoskodnia, a munkaidőbe hűvösebb, árnyékos helyen tölthető pihenőidőket kell illeszteni, ha lehetséges, a szabadtéri munVeszélyes meleg

30

százalékos növekedést okoz a napi halálozási számokban, ha akár csak egyetlen napra is 27 fok fölé emelkedik a középhőmérséklet.

Jeges csemegét kapott a budapesti állatkert jegesmedvéje / képek: mti

katerületet árnyékolni kell. A hőség első napjaiban akár rövidített munkaidővel kell segíteni a meleghez történő alkalmazkodást, a munkatársak cseréjével pedig az egyes dolgozók leterheltsége csökken. Zárt térben dolgozóknál – amennyiben klíma nincs az irodában – védőitalról és pihenési lehetőségről kell gondoskodni, és csak megfelelően működtetett légkondicionáló berendezést szabad használni. A nagy melegben

a munkavédelmi ellenőrök is aktívabbak, és különös figyelmet fordítanak a kánikulai szabályok betartatására.

Vigyázzunk az utakon, utcákon

Melegben több a baleset – a hőség lassítja a reakcióidőt, ingerlékenyebbé lesznek, nehezebben koncentrálnak ilyenkor gyalogosok és autósok egyaránt. Az ORFK ajánlása szerint azok, akik nehezebben viselik a meleget, ilyenkor – ha megoldható

Árvíz: Győr-Moson-Sopron megyében volt a legtöbb kár Devizahitelesek segítése

Évekig tartó folyamat Évekig eltarthat, amíg a magyar pénzügyi rendszerből kivezetik a lakáscélú devizahitel intézményét, amit majd a hitelezőkkel folytatandó tárgyalások előznek meg – mondta Orbán Gábor (a képen), a Nemzetgazdasági Minisztérium adó- és pénzügyekért felelős államtitkára. Az államtitkár elmondása szerint nem a végtörlesztéshez hasonló megoldásra kell számítani. Hangsúlyozta, hogy a devizahitelesek megsegítése nem veszélyeztetheti mások megtakarításait vagy hiteleit. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a témával kapcsolatban elmondta, senki sem akarja a magyar bankrendszert tönkretenni, senkinek sem érdeke, hogy ennek a rendszernek a stabilitása meginogjon vagy megboruljon. mti

katona lászló

Kárfelmérés. A termelők által becsült kárérték 2,3 milliárd forintot tesz ki A felmérések 9606 hektár mezőgazdasági terület károsodását jelezték, a legnagyobb kiterjedésűt Győr-Moson-Sopron megyéből jelentették, ez az összes érintett terület 28 százalékát teszi ki, míg Pest

megye 26, Bács-Kiskun megye 16, Fejér megye pe-

Új Ptk. Ombudsmani panasz a bírálhatóság korlátozása miatt Alkotmánybírósághoz fordult Szabó Máté, az alapvető jogok biztosa az új polgári törvénykönyv (Ptk.) közéleti szereplők bírálhatóságát szűkítő feltétele miatt. A 2014. március 15-től hatályos új Ptk. szövege szűkebbre szabja a közéleti szereplők bírálatának lehetősé-

gét, a kritika megengedése felől a személyiségvédelem felé tolja el a normatív mércét. A biztos rámutatott, hogy a közéleti tevékenység kritikája – az alkotmányos határon belül – minden esetben közérdek, nélkülözhetetlen a plurális demokrácia működése szempontjából. mti

dig 10 százalékos arán�nyal részesedik. Összesen Közlekedés

565 termelő jelentett be kárt. A mezőgazdasági kár okaként 61 százalékban az árvizet, 37 százalékban pedig a belvizet jelölték meg. A fennmaradó kárrész – 2 százalék – a védekezési kár és a menekülő vadak okozta kár. 2013-ban a kárenyhítési alapban közel 9 milliárd forint áll rendelkezésre. A múlt évben a kárenyhítési alapból 7,4 milliárd forintot fizettek ki a gazdálkodóknak. metropol

Választás 2014

Halálos balesetek a hétvégén

Csak igazolással lehet szavazni

Betonkerítésnek ütközött egy személyautó Érden, hárman meghaltak. Az M1-es autópályán egy motoros vesztette életét, amikor a szalagkorlátnak ütközött. Szintén az M1-esen egy török család borult az árokba. Az M5ösön két férfi borult fel egy autóval, amit aznap loptak. metropol

Nem fordulhat elő, hogy valaki igazolás nélkül, mások nevében adhasson le szavazatot – mondta Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke, cáfolva azt, hogy választási csalást lehetővé tévő technikai megoldások lennének a külhonban élő kettős állampolgárok szavazásával kapcsolatban. mti


hazai 3

g a legmagasabb fokozaton veszélyes is lehet. A szabad vizek, különösen a hirtelen mélyülő bányatavak és a szeszélyes sodrású folyók még a magabiztos úszót is meglephetik, ráadásul bár elsőre melegnek tűnnek, változó hőmérsékletűek, ami izomgörcsöt, sokkot, vízbefulladást okozhat. Ezek mellett nem található megfelelő infrastruktúra és elsősegély-nyújtó személyzet sem. Inkább kijelölt fürdőhelyre vagy strandra menjünk, a napon ne aludjunk el, és értékeinkre is vigyázzunk. Vizes villámcsődület volt a budapesti II. kerületben

– ne vezessenek. Közlekedésbiztonságilag nagyon fontos, hogy ilyenkor csak kipihenten és megfelelő vízzel felszerelkezve üljünk a volán mögé. A rosszullétek nemcsak az utakon veszélyesek. Melegben a szív- és érrendszeri betegek, a kismamák, az idős emberek és a krónikus betegségben szenvedők veszélyeztetettek. Egészségünk érdekében ilyenkor tényleg ne menjünk a déli órákban a napra, fogyasszunk sok vizet, együnk könnyebb

ételeket, a kávét és az alkoholt pedig kerüljük. Fizikai munkát lehetőleg csak kora reggel és késő este végezzünk. Ha a napra megyünk, megfelelő fokozatú napvédőszert használjunk, viseljünk fejfedőt.

Kerüljük a bányatavakat

Akik tavak, folyók mellé készülnek, csak kijelölt helyen fürdőzzenek – amellett, hogy a tiltott helyen való fürdőzés 150 ezer forintba is kerülhet,

Praktikák otthonra

Nem mindenki klimatizálta az otthonát – azoknak, akik légkondicionáló nélkül élik meg a nyarat, a lakás szigetelésére, árnyékolására és a megfelelő páratartalom fenntartására érdemes figyelniük. A legnagyobb meleg napjaiban redőnnyel, fényvisszaverő fóliával vagy vastag függönnyel igyekezzünk kizárni a napsütést. A szellőztetést késő estére, esetleg éjszakára hagyjuk. Érdemes a függönyöket benedvesíteni, hogy az

Mi az a hőségriadó?

Az ÁNTSZ három fokozat, az OMSZ három szín szerint különbözteti meg a hőségriadó szintjeit. • Első fokozat: figyelmeztető jelzés – 25 Celsius-fokos vagy azt meghaladó középhőmérséklet esetén adják ki az egészségügy, mentősök felé. • Második fokozat: készültségjelzés – amennyiben a hőmérséklet várhatóan legalább három egymást követő napon eléri vagy meghaladja a 25 fokot, vagy

azokból párolgó víz javítson hőérzetünkön, de ne essünk túlzásokba: a túl sok párától esőerdő-érzetünk lehet otthonunkban. Ventilátorral ugyan nem hűtjük a szobát, de a megmozgatott levegő javítja a hőérzetet.

Gondolja át a klímahasználatot

A lakás egy fokkal való hűtése háromszor annyiba kerül, mint egy fokkal való fűtése.

legalább egy napra eléri a 27 Celsius-fokot, már a lakosságot is értesítik. • Harmadik fokozat: riadójelzés – várhatóan legalább három egymást követő napon a napi középhőmérséklet eléri a 27 Celsius-fokot. • Az OMSZ skálája szerint sárga riasztás lép életbe, ha nagyobb területen várható 33 fok fölötti hőmérséklet, narancs riasztás, ha 36 fok, és piros, ha 40 fok fölötti az érték.

A Pénzcentrum felmérése szerint a klímahasználatnak köszönhetően az elmúlt 20 évben harmadával nőtt a nyári hónapok áramfelhasználása. Átlagosan 8-10 ezer forinttal növeli a rezsiköltséget, ha klímázzuk a lakást, érdemes passzív megoldásokat – nyílászáró- vagy felszigetelés – is mérlegelni, ha a meleg miatt azt fontolgatjuk, hogyan készüljünk jövő nyárra. metropol HIRDETÉS


2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

Vélemény

Karafiáth Orsolya költő

Aggodalmaink fekete felhője Egy gyönyörű svájci városka napos teraszán üldögéltünk a minap. Aki ránk nézett, két nőt láthatott, akik nyilvánvalóan vakációznak: fürdőznek a kora délutáni, már nem égető napsütésben, előttük habos kávé és limonádé. Kicsit messzebbről szemlélve ennél idillibb, harmonikusabb látvány kevés akad. Ám aki esetleg belehallgatott a társalgásunkba, joggal kaphatott a szívéhez. „Nem tudok aludni már napok óta az idegességtől – mondta az ismerősöm –, attól tartok, nem kapcsoltam be otthon a lakásriasztót. Nem merek senkit odaküldeni, mert ha mégis működik, beriaszt az egész ház, de ha nem, akkor meg simán betörhetnek.” Próbáltam nyugtatgatni őt, hogy ezerháromszáz kilométer távolságról úgysem tud semmit csinálni, koncentráljon inkább arra, milyen szuper helyen vagyunk, és élvezze a nyaralást. De sehogy nem sikerült elterelnem a gondolatait. Még két nap múlva is ezen pörgött, alig várta, hogy hazaérjen, és megnyugodhasson. A végén már úgy beszéltem vele, mint egy őrülttel szokás, szajkóztam a csillapítónak szánt mondataimat. Ám saját tapasztalatból tudtam, hogy mit sem ér az egész, én is ugyanilyen vagyok. Képes vagyok visszafordulni a város másik végéből, mert azt érzem, nem húztam ki a vasalót, vagy nem zártam be az ajtót. (Sosem igazolódott be a félelmem.) Egész nap stresszelek azon, vajon megérkezett-e a hivatalos levelem, amelyet elsőbbségivel és ajánlva adtam fel. Hogy mit csinál a barátom, más nőknek udvarol netán. Belekerülök egyetlen másodperc alatt ebbe a pokoli örvénybe, és telefonálgatni, levelezni kezdek, megszűnik az aktuális valóság, és helyébe egy olyan dimenzió lép, amelyre semmiképp nem Pokoli örvény lehetek hatással. Bevillan például, hogy valamelyik „Képtelen forgatóköny- rokonomat baleset éri, veket gyártok, képlete- én meg oly messze vagyok. Képtelen forgatókönysen kifejezve egy nem veket gyártok, képletesen létező lakásnak ácsolok kifejezve egy nem létező lakásnak ácsolok vészkijáravészkijáratot.” tot. Aztán az egyik apróság vonzza a másikat, míg végül egy óriási fekete felhő kerekedik a sok apró aggodalomból, viharrá terebélyesedik, és tönkreteszi a kedélyemet. Véletlenül kezembe került egy régi Popper Péter-interjú, melyben hosszan beszélget kérdező és alanya arról, hogy vajon miért vagyunk olyan gyakran feszültek, és hogy miképp lehetne enyhíteni a bennünk lévő mérhetetlen szorongást. Popper szerint a sok felesleges aggodalom az egyik fő oka annak, hogy nem leljük örömünket a pillanatban. Gyakorlatként azt javasolja, naponta írjuk fel, min bosszantottuk fel magukat, majd tegyük el ezt a cetlit, és hó végén tekintsünk rá újra a listákra. Megdöbbenve fogjuk tapasztalni, mennyi teljesen érdektelen momentum tudott minket kizökkenteni. Követtem a tanácsát, és elhűltem az eredményen. Gyakorlatilag olyan események sokkolták az idegrendszerem napról napra, amelyeket teljesen el is felejtettem már. Az persze természetes érzés, hogy szeretnénk szeretteinket és javainkat biztonságban tudni, de az már nem, hogy minden pillanatban azt fürkésszük, milyen támadás érhet minket. Barátnőm rendszeresen fut. Legutóbb remegve kérdeztem tőle, nem olvasta-e a statisztikákat, milyen veszedelmek leselkednek rá, nem retteg-e az infarktustól, attól, hogy esetleg valaki megtámadja őt. „A te mentalitásoddal – nézett rám – a legjobb el sem hagyni a lakást, vegyvédelmi ruhában, állandó riadókészültségben ücsörögni. De te akkor is találnál félnivalót. Jöhet például egy földrengés…” Vele nevettem, de azért utánanéztem, mit kell tenni ilyen esetben. Fő a biztonság.

gazdaság 4

Évről évre több mobilt vásárolunk Statisztika. Az idei második negyedévben másfélszer annyi okostelefont adtak el, mint 2012 azonos időszakában

2013 második negyedévében tovább gyorsult a világpiacon a mobiltelefon- és okostelefon-értékesítések növekedési üteme – derül ki az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat adataiból. A mobiltelefon-értékesítésen belül az idei második negyedévben 237,9 millió okostelefont adtak el, 52,3 százalékkal többet, mint 2012 második negyedévében, ami öt negyedéve a legnagyobb éves növekedési ütem. Az első negyedévi 216,3 milliós okostelefon-eladáshoz képest a második negyedévi értékesítés 10,0 százalékos növekedés. Mind abszolút számokban, mind piaci részesedésben a Samsung vezeti a mobiltelefon-eladási rangsort: az idei

Piaci részesedés az okostelefon-eladásokból

42,5%

30,4%

a többi gyártó

Samsung

432,1 millió mobiltelefont értékesítettek világszerte 2013 második negyedévében, 6 százalékkal többet a 2012 második negyedévi 407,7 milliónál és többet a 2013 első negyedévi 428,8 milliónál is.

4,2% 5,1% ZTE

Növekedési trend

LG

4,7% Lenovo

13,1% Apple

második negyedévben 113,4 millió mobiltelefont adott el, 16,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban, ez 26,2 százalékos piaci részesedést biztosított számra, szemben az egy évvel korábbi 23,9 százalékkal. Az okostelefon-eladásokat is a Samsung vezeti. Eladásai nőttek az idei második negyedévben (72,4 millió, 43,9 százalékkal több, mint ta-

valy), piaci részesedése azonban csökkent (30,4 százalékra 32,2 százalékról). Az okostelefon-rangsorban a második Apple piaci részesedése is csökkent (13,1 százalékra 16,6 százalékról), ám több okostelefont adtak el (31,2 millió, 20,0 százalékkal több, mint tavaly). A cég piaci részesedése így közel négy éve a legalacsonyabb szintjére csökkent. A kisebb piaci részesedéssel rendelkező gyártók növekedtek a legdinamikusabban: az LG megduplázta eladásait (12,1 millió készülék), a Lenovo 130%-kal (11,3 millió okostelefon), a ZTE pedig 50%kal több okostelefont adott el (10,1 millió), mint 2012 második negyedévében. metropol/mti

Megnőtt a bevallott forgalom Pénztárgépek. Milliárdokat hozhat az átállás egyes ágazatokban

43

A régi pénztárgépek cseréje több mint 40 milliárd forintba kerülhet a kereskedőknek az

milliárd forinttal nőtt a bevallott forgalom bizonyos kiskereskedelmi ágazatokban. Pankucsi Zoltán államtitkár szerint ez részben a pénztárgépek cseréje miatt következett be.

Takarékszövetkezetek

Felháborodtak, de megszavazták – Nagy felháborodással, de törvénytisztelő felelőséggel az eddig megtartott valamennyi közgyűlésen igennel szavazott a takarékszövetkezetek tagsága a takarékbanki részvényeik cseréjére – mondta Varga Antal, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) ügyvezető igazgatója. Az OTSZ tagszervezeteinek 80%-a már megtartotta a múlt hét közepéig a közgyűléseket. mti

Forgalomnövekedés

HIRDETÉS

Országos Kereskedelmi Szövetség szerint. Számításaik szerint 170 ezer forint körül lesz a három, már engedélyezett típus ára, ami a legkisebb válalkozások számára szerintük megfizethetetlen. Hozzátették: a többi forgalmazó érdeke lenne, hogy árversen�nyel mérsékeljék a későbbi engedélyezés hátrányait. mti


külföld 5

Orbán: az IMF-hitelt a nyáron törlesztjük Tusnádfürdő. A kormányfő szerint a pénzügyi rendszerben lassan meghaladja a nemzeti tulajdon az 50 százalékos arányt 24. Bálványosi Nyári SzabadA egyetem és Diáktábor szombati zárónapján Orbán Viktor is előadást tartott. A miniszterelnök bejelentette: a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) korábban felvett kölcsön végtörlesztésére utasította Varga Mihály gazdasági minisztert. Hozzátette: a törlesztés még a nyár folyamán megtörténik. Orbán Viktor a kormány intézkedéseit sorolva kiemelte a magyar nemzeti tőke megerősítését, megemlítette a Molt, az MVM-t, a Trigránitot, a Közgépet, a Malt és a Richtert. A kormányfő szerint megkérdőjeleződött Európa súlya

Egyiptom

Murszi mellett tüntettek Rendkívül súlyos összecsapások voltak szombaton Kairóban. A megbuktatott előző államfőt, Mohamed Murszit támogató Muzulmán Testvériség szerint a hadsereg rátámadt a volt elnök mellett tüntetőkre, és kétszáz demonstrálót megölt. Az egyiptomi hatóságok cáfolták ezt, és mintegy harminc halottról beszéltek. mti Brazília

A tusnádfürdői program szombaton koncertekkel ért véget / fotók: mti Ponthatáremelés

„Közpénzből egyetemen taníttatni középszerű teljesítményre képes fiatalokat nem érdemes.” Orbán Viktor kormányfő a felvételi ponthatárokról

„Alakulófélben van” – mondta a magyar–román viszonyról

és szerepe. – Sokan gondolják, hogy az EU intézményeiben kell megtalálni az ellenszert – mondta Orbán Viktor. Hozzátette: az elmúlt három évben

megtanulta, hogy az uniós intézmények alkalmatlanok arra, hogy az Európa előtt álló kihívásokra válaszokat fogalmazzanak meg, „ilyen válaszok kizárólag nemzetállami alapon születhetnek meg”. A miniszterelnök konvoja Tusnádfürdőre menet pénteken balesetet szenvedett: a szembejövő sávból áthajtó autó vezetője szabálytalanul akart előzni, és belehajtott a konvojjal együtt haladó járműbe. A balesetet okozó jármű vezetője meghalt. mti

Hárommillióan virrasztottak Hárommillióan vettek részt a Rio de Janeiró-i Copacabana strandon megtartott szombat éjszakai virrasztáson, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozó utolsó előtti eseményén. Korábban Ferenc pápa misét mutatott be, és felszólította a papságot, hogy „adja fel kényelmét, menjen az emberek közé, segítse a szegényeket”. mti HIRDETÉS


2

2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

Kultúr 6

kultúr

Gerry Judah Az indiai származású brit festő-szobrászművész gigantikus szobrairól és domborműszerű festményeiről ismert. Alkotott már gigantikus installációt autómárkának, de egy brit múzeum arra kérte fel, hogy Auschwitz-Birkenau modelljét készítse el egy holokausztkiállításra.

Vonzza a monumentalitás Film

Betiltották a horrort Új-Zélandon betiltottak egy Elijah Wood (képünkön) főszereplésével készült horrorfeldolgozást, annak „erőszakos képi világa” és „felzaklató erejű tartalma” miatt. A döntés értelmében a Maniac című alkotást kizárólag fesztiválokon szabad levetíteni, és nem sugározhatják az ország filmszínházaiban, illetve DVD-n sem jelenhet meg. A Frank Khalfoun által jegyzett filmben Wood egy Frank nevű sorozatgyilkos bőrébe bújik. A mozit forgalmazó Monster Pictures vezetőjét, Neil Foleyt „megdöbbentette” az új-zélandi döntés. A Monster Pictures internetes oldal szerint a cég „felkutat minden lehetőséget” a tilalom feloldására, habár saját bevallása szerint „jelenleg nem állnak túl jól a dolgok” – adta hírül a BBC hírportálja. mti

A művész pénteken Budapesten járt, ahol a Nagyvásártelep egy elhagyott csarnokában megrendezett Burn Yard kedvéért alkotott hatalmas, gördeszkázható szobrot. Hatalmas, nem ritkán több tízméteres szobrokat alkot. Ezekben a gigantikus alkotásokban találta meg önmagát? – Vonz a monumentalitás, és szeretek ilyen méretű tárgyakkal dolgozni. Indiában nőttem fel, a legkorábbi emlékeim nagy templomok és városok. Bizonyos értelemben ezek az emlékek inspirálnak a nagyméretű szobrok alkotásában. Amikor elkezdtem a művészi pályámat, sokat dolgoztam opera- , balett- és színházi előadások díszletein, itt végleg megszoktam azt, hogy hatalmas tárgyakat alkossak. Aztán meg így maradtam. Az ilyen alkotásokat viszont nem egyszerű tárolni. Csak akkor alkot, ha van megrendelője egy ekkora műre?

Ami foglalkoztatja

„A világ konfliktushelyzeteivel és a klímaváltozással foglalkozom szívesen, olyan eseményekkel, amelyeket fontosnak tartok a történelmen belül.” Gerry Judah szobrászművész

– A legtöbb olyan művem, amelyet például autógyárakkal való együttműködéseim kapcsán ismerhet, megrendeHIRDETÉS

lésre készült. Ezeknek nagy, nyílt terekre van szükségük. Amikor magamnak alkotok, akkor azonban nagy vásznakra festek. A világ konfliktushelyzeteivel és a klímaváltozással foglalkozom szívesen, olyan eseményekkel, amelyeket fontosnak tartok a történelmen belül. Itt így valósítom meg a nagyságot. Ezeket az alkotásokat már lehet tárolni, igaz, sokat meg is vettek már gyűjtemények és múzeumok. Különleges technológiával fest, a képei inkább domborművekre hasonlítanak.

Milyen technikát alkalmaz? – Vászonra készítem őket, különböző alapanyagok felhasználásával épületeket húzok fel, majd változatos technikákkal rombolom őket. Ezzel a disztopikus módszerrel, a pusztítással tudom a legjobban megmutatni azt, amit a világ konfliktushelyzeteiről gondolok. A képek háromdimenziósak, én mégis festményeknek, nem szobroknak tartom azokat. Az Imperial War Museumnak a holokausztról készített makettet. Mit szeretett volna elérni a megalkotásakor?


Kultúr 7 Névjegy

Gerry Judah • Az indiai Kalkuttában  született 1951-ben. • Tízéves volt,  amikor családja Londonba költözött, ott tanult művészeti iskolában. • Szobrászatot tanult,  majd stúdiót alapított – ekkoriban színházi díszletek megalkotásából tett szert jövedelemre. • Később tévéműsorok,  filmek és koncertek díszletein is dolgozott, Paul McCartney-val, Michael Jacksonnal, Stinggel is együttműködött. • A legnagyobb autómárkák  számára is készített innovatív és meghökkentő óriásszobrokat, miközben múzeumoktól is kapott felkéréseket művekre.

aggódom, hogy hányan ismerik meg a műveimet, vagy kapok-e elég megbízást még.

kálló péter

– Az európai holokausztról szólt a kiállítás, az én alkotásom pedig Auschwitz makettje volt, a tábor azon részéé, ahol a frissen beérkezetteket szelektálták. Úgy igyekeztem kezelni, mintha ez is egy hatalmas vászon lenne. Azt hiszem, zsidóként ez hatalmas lépés volt számomra, ugyanakkor indiai zsidókként az én családom nem élte át ezeket az eseményeket. Sokat kivett belőlem ez a munka, nagyon sokat adtam bele magamból, ugyanakkor valamennyire távol is kellett tartanom magamat tőle. Meg kell húzni egy vonalat a között, amit el akarok mondani, és ahogyan el akarom mondani.

Mihez kell több idő: hogy megszülessen egy óriásszobor ötlete, vagy hogy a megvalósítás tervét kidolgozza? – Mindig kapok egy költségvetést, amellyel dolgoznom kell, ez alapvetően határt szab annak, amit létre tudok hozni. Szerencsére a nagyvállalatoknál ez a büdzsé meglehetősen nagy szokott lenni, de alapvetően nem a pénz, hanem az érdekel, hogy minél többet vigyek bele ezekbe a szobrokba. Az elvárás általában az, hogy olyan hatalmas, eredeti, veszélyes, látványos lehessen a végeredmény, amilyenre csak lehetséges elkészíteni azt. Most már van elég tapasztalatom ahhoz, hogy tudjam, milyen projekthez milyen anyagot és megvalósítási módszert használhatok.

krezinger szonja

www.metropol.hu

Program. Új látványelemeket is bejelentettek a jövő héten kezdődő fesztivál szervezői Mindhárom mobilszolgáltatónál elérhető lesz a percalapú fesztiváljegy az idei Szigeten: este hattól tizenegyig 70, ezen kívül 35 forintos áron mérnek egypercnyi szigetelést az

SMS-ben indítható jegyen. Az üzenetben kapott kóddal speciális karszalagot kapnak, és a fesztiválra sorban állás nélkül juthatnak be azok, akik ezt a lehetőséget választják. A percalapú jegyhez minimum 14 500 forintos egyenleg szükséges a szervezők tájékoztatása szerint. Az idei látványelemekről is tájékoztattak a szervezők: újdonság lesz a 100 spotlámpával megvilágított diszkóerdő, valamint sok késő délutáni látványos közösségi esemény.

Ezek során szélforgók, léggömbök, strandlabdák vagy épp festékporoszacskók ezrei, nem ritkán tízezrei kapják a főszerepet. A Hajógyári-sziget fáit 20 km fényfüzérrel díszítik majd, installációk, szobrok teszik különlegesebbé a fesztivált. A David Guetta vezényelte záróbulin pedig fényjáték lézershow, konfettiágyú, füstágyú és egyéb pirotechnikai eszközök gondoskodnak a felejthetetlen látványról. metropol

Vezetőt keresnek a Vígszínház és az Operettszínház élére Pályázat. Eszenyi Enikő és Kerényi Miklós Gábor is újra pályázik az igazgatói posztra Kiírta a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat a Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére, miután a jelenlegi vezetők mandátuma 2014 januárjában lejár. A Vígszínház igazgatója jelenleg Eszenyi Enikő, a Budapesti Operettszínház főigazgatója pedig Kerényi Miklós Gábor, mindketten pályázni

Háttér

A kiírt vezetői munkajogviszony 2014. február 1-jétől 2019. január 31-ig tart. • Mindkét pályázat  beadásának határideje a közzétételtől számított 30. nap. A pályázatokat az anyag benyújtását követő 60. napig kell elbírálni.

fognak a posztra. A pályázati feltételek között szerepel, hogy évadonként legalább egy új magyar zenés mű és saját

vagy koprodukcióban készülő opera bemutatóját kell megtartani az Operettszínházban. Elvárják, hogy a produkciót legalább 15 előadáson műsoron tartsa a színház. Szezononként legalább két, különböző fiatal korosztálynak szóló produkció létrehozása is a feltételek között szerepel. Az új főigazgató vezetésével a Budapesti Operettszínháznak évadonként legalább egy sajátos karakterű országos vagy nemzetközi jelentőségű előadóművészeti fesztivált kell szerveznie. mti HIRDETÉS

n OKTATÁS

Most milyen műveken dolgozik épp? – Kínában és Dél-Korában is lesz egy-egy óriásszobrom, ezen túl az indiai Bangaloreral kapcsolatos művek sorozata foglalkoztat. Az olyan projektek, mint a Burn Yard vagy egy autógyár megrendelése fantasztikus lehetőséget teremt arra, hogy bátor, újító dolgokat hozzak létre, ugyanakkor anyagilag támogatják is a művészetemet. És a nevét is megismertetik egy szélesebb réteggel… – Minden bizonnyal, de nem azzal foglalkozom alkotás közben, hogy talán majd a világ minden részén megismerhetik a művemet, és nagy visszhangot is kelt az alkotásom. Ha így tennék, egész másként közelíteném meg az alkotást. Én inkább szívesen vagyok a stúdiómban, ahol szobrokon és festményeken dolgozom, valamint a következő projektjeimet tervezem. Amíg ezzel foglalkozom, a kreativitás érdekel, nem azon

Idén is lesz percalapú jegy a Sziget Fesztiválon


+ PLUSZ

Infiniti

Sosem felejt a Q50 A fantasztikus memóriával rendelkező Infiniti Q50 nemcsak a neveket jegyzi meg, hanem az arcokat, üléspozíciókat, fülkehőmérsékletet, hazafelé vezető utakat... sőt, még azt is, hogy a vezető a QWERTY vagy az ABC típusú billentyűzetet szereti-e használni. A Q50 nemcsak nevén köszönti a vezetőt, de a kettős érintőképernyőn akár családtagok vagy barátok fényképeit is megjeleníti.

2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

Négykerék 8

Harmincszor vesznek mintát az üzemanyagból egy futamon Forma–1. A futamok alatt dolgozó olajmérnökök munkája a színfalak mögött zajlik, mégis rendkívül fontos Ők biztosítják a kenő- és üzemanyagokat, és együttműködnek a motorok fejlesztésében, és a pályák mellett is folyamatosan segítik a csapatok munkáját. A Ferrari-istálló partnere, a Shell a Magyar Nagydíj előtt azt is megmutatta, hogyan. A boxutca mögött felállított mobil laborban minden versenyen két mérnök dolgozik, az ő feladatuk, hogy ellenőrizzék: a versenyautókba töltött üzemanyag megfelel-e a szabályoknak, és biztosítsák, hogy a motor kenése az egész hétvége alatt megfelelő legyen.

Kizárás szennyeződésért

A Hungaroringen Lucy Taylor és Dan Jamieson van szolgálatban. Lucy felel az üzemanyagért, egy versenyhétvégén mintegy harminc alkalommal vesz mintát Fernando Alonso és Felipe Massa autójából,

Üzemanyag

99

százalékban meg kell egyezniük a versenybenzin és a bárki által megvásárolható, utcai benzin összetevőinek.

nak jelen az olajban, lehet következtetni arra, hol nem megfelelő a kenés. Ez nagyon fontos, akár versenytaktikát meghatározó információ lehet a csapat számára.

Új szábályok 2014-től

hogy gázkormatográf segítségével elemezze annak ös�szetételét. Ha nem egyezik a Nemzetközi Autósport-szövetség (FIA) által jóváhagyott referenciaértékekkel – kimutatható valamilyen szennyezés –, a csapat büntetésre számíthat, akár a futamról is kizárhatják emiatt a versenyzőt. Dan Jamieson a kenőanyagokat vizsgálja – negyvenszer hétvégente –, az ő munkája

révén kiderül, milyen állapotban vannak a motorok.

Versenytaktikát is eldönthet

Az analízishez, amely öt perc alatt elkészül, úgynevezett forgó korongelektródot használ, ez kimutatja a fémrészecskéket az autókból vett mintákban. A motorok alkatrészei különböző ötvözetű fémből készülnek, így attól függően, hogy melyek van-

Metropol-teszt. Szinte hihetetlen erő lakozik a kis egyterűben

• Max. teljesítmény:  82 kW/112 LE • Max. nyomaték:  270 Nm • Hengerűrtartalom:  1560 cm3

Kapacitást bővítettek

METROPOL

www.metropol.hu

Citroën C3 Picasso 1,6 HDi 110 FAP

Continental

A Continental Automotive Hungary Kft. budapesti gyárában 2,6 milliárd forint beruházással két új projekt valósul meg, amelyhez közel 500 millió forint uniós és állami támogatást nyert a cég – mondta Luc Quisthoudt ügyvezető igazgató. Az 1,4 milliárd forintos beruházás a szervokormány gyártását teszi kompletté, míg 1,2 milliárd forintból a telephely bővül. A fővárosi gyárba 2009 és 2012 között 7 milliárd forint beruházással vásárolt új gyártósorokat a társaság.

Horn AndrEA

Műszaki adatok

Fotók: Katona László

METROPOL

Jelenleg körönként 2-3 kilogramm üzemanyagot fogyaszt egy F1-es autó, ez versenyenként 140-150 kilogrammot jelent. A Forma–1-ben kilogrammban és nem literben határozzák meg a felhasználható üzemanyagot, 1 kg benzin körülbelül 1,4 liter. A következő szezonban azonban az új szabályok szerint csupán 100 kg lesz a megengedett, ami kihívást jelent minden üzemanyag-szállító számára. A Shellnél azt mondják, jól állnak, hiszen már 2011-ben megkezdték a fejlesztést.

• Gyorsulás:  10,9 mp (0–100 km/óra) • Végsebesség:  184 km/óra

Kívülről nézve akár picinek is tűnhet az autó, ám ha beülünk, rögtön megváltozik ez az érzés, szinte olyan, mintha egy kisebb mikrobuszt vezetnénk. Az Exclusive felszereltségű modell elegáns, világos kárpitot kapott egy igazán jól kezelhető, kényelmes bőrkormánnyal. Ebben a melegben igazán értékelhető volt a kétzónás klíma, amely percek alatt lehűtötte a belső teret. A C3 Picasso kapott egy Cielo üvegtetőt is árnyékolóval, illetve könnyűfém kerék-

• Hosszúság/szélesség/ magasság:  4078/1730/1621 mm • Saját tömeg:

1390 kg

• Csomagtér:  385/1506 liter

tárcsákat fekete díszítéssel, továbbá fekete első-hátsó karosszériavédő elemeket is, amelyek így együtt igazán dizájnos autóvá varázsolták a Citroënt. Parkolásnál óriási segítséget nyújtott a tolatókamera, a különböző úti célok megtalálásában pedig a navigációs rendszer.

A városban és autópályán is vezető tesztúton átlagosan 5,3 liter volt a fogyasztás 100 kilométerenként, az adat pályán némileg lejjebb csúszott, köszönhetően a hatsebességes kéziváltónak. Az 1,6-os dízelmotorral szerelt C3 Picasso csodálatosan feküdt a kanyarokban, és szinte hihetetlen erővel gyorsult,

• Tesztfogyasztás:  5,3 liter/100 km

mindezt alig hallhatóan. A hátsó ülésen kényelmesen elfér két felnőtt. Óriási bevásárlásokat ugyan nem lehet intézni vele, de ami fontos, az belefér a csomagtartójába. Tar Zsuzsanna


Négykerék 9

Skoda. Megérkezett a valaha készült leggyorsabb Octavia A harmadik generációs Octavia RS 2,0 TSI benzines változata 6,8 másodperc alatt gyorsul 100 kilométer/órás tempóra, végsebessége pedig 248 kilométer/óra, hatfokozatú manuális sebességváltóval. Ez az adat hat kilométer/órával múlja felül az Octavia RS második nemzedékét. Két új motor gondoskodik az RS bőséges erejéről, kétliteres benzin- (162 kW/220 LE) és szintén kétliteres dízelerőforrás (135 kW/184 LE) közül lehet választani. Az új Octavia RS 2,0 TDI számára 8,1 má-

sodperc szükséges a 100 kilométer/óráig tartó sprinthez, csúcssebessége pedig 232 km/ óra, szintén hatfokozatú manuális sebességváltóval. Már alapkivitelében sportfutóművel készül, amely 12 milliméterrel süllyeszti mélyebbre a karosszériát az Octavia-modellekhez viszonyítva, a kombi 13 mm-rel került lejjebb. Az autó a követési távolságot önműködően tartó Adaptive Cruise Assistant rendszerrel is kapható. metropol

Metropol-teszt. Csendes, fürge, de akkor kevéssé takarékos a hibrid Kia

Műszaki adatok

Kia Optima Hybrid • Max. teljesítmény:  142 (112+30) kW/ 190 (150+40) LE • Max. nyomaték:  340 Nm • Hengerűrtartalom:  1999 cm3 • Gyorsulás:  9,4 mp (0–100 km/óra) • Végsebesség:  192 km/óra • Hosszúság/szélesség/ magasság:  4845/1830/1455 mm

Az utcán utánafordulnak – ha észreveszik. A Kia Optima látványos autó, különösen úgy, hogy egyelőre nem meghatározó darabja a magyar utcaképnek, ám ha közben hang nélkül suhanunk el az érdeklődők előtt, az az igazán hatásos. A dél-koreai autógyártó első hibrid autója ugyanis elinduláskor többnyire csak a 40 lóerős villanymotort használja, s csupán 30-40 kilométeres óránkénti sebesség körül kapcsol be – teljesen észrevétlenül – a hagyomá-

nyos benzinmotor. Gyorsításkor is besegít a lítium-polimer akkumulátorok által hajtott elektromotor, de 100-as tempó felett már csak a benzint égetjük. Így, meglepő módon, leginkább a városi araszoláskor tűnt gazdaságosnak az Optima. A féket meg kell szokni, hiszen nagyobb részt az áramot fejlesztő generátorok lassítják a kocsit, közel sem olyan egyenletes mértékben, mint a hagyományos autóknál, viszont a műszerfalon láthatjuk, ahogy közben

• Csomagtér:

381 liter

• Tesztfogyasztás:  7,4 liter/100 km

töltődnek a csomagtartóból sajnos elég sokat elfoglaló telepek. A csak teljes felszereltséggel rendelhető környezetbarát Kia a két erőforrással engedi az élvezetes autózást is, ha – eléggé el nem ítélhető módon – kikapcsoljuk az induláskor automatikusan aktiválódó Eco-üzemmódot. Erdei Tamás HIRDETÉS


3 sport

2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

sport 10

Pécsi sikerrel nyitott a Fradi Az újonc Mezőkövesd játékosai (sárgában) szinte csak nézték a meccset az MTK ellen

Labdarúgás. Megkezdődött a hazai bajnokság: az újoncok közül a Puskás AFC ikszelt, a Mezőkövesd kiadós verést kapott Labdarúgás

Raúl elbúcsúzott a Schalkétól

A gelsenkircheni együttes 9-0-ra nyert szombaton a katari al-Szadd ellen Raúl Gonzáleznek, a német Schalke 04 labdarúgócsapat korábbi spanyol csatárának szombati búcsúmeccsén. A magyar válogatott Szalai Ádám, aki a nyáron szerződött Gelsenkirchenbe, két gólt lőtt. A 36 éves Raúl 2010-től 2012-ig futballozott a Schalkéban, azóta a katariaknál szerepel. Raúl telt ház, 61 973 néző előtt búcsúzott el a Schalkétól, s a második játékrészben kétszer talált a katariak kapujába. A 102-szeres válogatott támadó a Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb játékosa 71 góllal. Raúl pályafutása során három BL-t és hat spanyol bajnoki címet nyert, hazájában csak a Real Madridban futballozott. A Schalkéban 67 Bundesliga-meccsen 28szor volt eredményes. mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

Az élvonal történetének századik abszolút újonca, a Puskás Akadémia pápai pontszerzéssel kezdte az OTP Bank Liga 2013–14-es évadját. A másik újonc, a Mezőkövesd súlyos, 3-0-s vereséget szenvedett a nyáron több kulcsemberét elveszítő MTK otthonában. A bevallottan bajnoki álmokat szövögető Ferencváros két frissen igazolt holland légiósa, Jack Tuijp és Arsenio Vaalport találataival gyűrte le idegenben a Pécset. Igaz, a PMFC a 61. perctől Szatmári Lóránd kiállítása miatt tíz emberrel futballozott (a piros lap felmutatásakor még 1-1-re állt a csata). A piros-feketék 2005 májusa óta nem nyertek Újmecsekalján a Fradi ellen. A Bajnokok Ligája selejtezőjében a múlt héten elvérző

Győr nem bírt az ETO Parkban az immár Sivic Tomislav által dirigált Diósgyőrrel. A DVTK a 42. percben – Völgyi Dániel kiállítása miatt – emberelőnybe került, de a létszámfölénye csak a 62. percig tartott, ekkor ugyanis a vendégektől Kádár Tamásnak is felmutatta a piros lapot Erdős József játékvezető. Az új tréner, Horváth Ferenc által irányított Paks – mindössze 800 néző előtt – 0-1-ről fordított a Megyeri úton. Más kérdés, hogy a vendégek egyenlítő találatát, amely Báló Tamás érdeme, lesállás előzte meg. A lilák 2008 óta egyszer sem tudták megnyerni a szezonnyitó meccsüket. A nyitforduló többi találkozója lapzártánk után ért véget. s. t. j. OTP Bank Liga

1. FORDULÓ

Pápa–Puskás Akadémia 1-1 MTK–Mezőkövesd 3-0 Pécs–Ferencváros 1-2 Győr–Diósgyőr 1-1 Újpest–Paks 1-2 Videoton–Haladás lapzárta után Kecskemét–Bp. Honvéd lapzárta után Debrecen–Kaposvár lapzárta után

/ mti

Egyperces

Lesújtott, amit láttam a csapattól Véber Györgyöt, a Mezőkövesd edzőjét kérdeztük Nem a reményeik szerint alakult a klub történetének első élvonalbeli fellépése. – Lesújtott amit láttam. Jelen állás szerint azoknak lesz igazuk, akik azt jósolták: ahogy jöttünk, úgy távozunk is az NB I-ből. Mi történt? – Azok a játékosaim hagytak cserben, akikre sok szakmai terhet szeretnék pakolni. Ez a meccs azonban – remélem, nem végérvényesen – azt igazolta, hogy ezek a titánjaink NB II-es szintű labdarúgók. Hatvan percig ugyan tartottuk megunkat, de addig is sok olyan dolog történt a pályán, amely nem passzolt

A nyolc között a női pólócsapat Gond nélkül jutott be a legjobb nyolc közé a magyar női vízilabda-válogatott a barcelonai vizes világbajnokságon: Merész András szövetségi kapitány együttese a szombati nyolcaddöntős összecsapáson kilenc góllal (14-5) győzte le a briteket. Bujka Barbara 5,

Kisteleki Dóra 4 gólt lőtt. A magyar csapat a négy közé jutásért a hollandokkal játszik ma este, 21.45-től. A férfiak tegnap este lapzártánk után játszottak a nyolc közé kerülésért Kazahsztán ellen. Vasárnap volt az úszószámok nyitónapja a vizes-vb-n.

mti

A tegnap délelőtti selejtezőkben hat magyar állt rajthoz, s négyen jutottak tovább. Kapás Boglárka a 400 méter gyors selejtezőjéből országos csúccsal (4:05.61), a hetedik helyen jutott a tegnap esti döntőbe, amelyet lapzártánk után rendeztek. mti

a megbeszélt taktikánkhoz. Ez pedig semmi másra nem vezethető vissza, mint mentális problémákra. Garami József, az MTK mestere szerint ennél azért jobban teljesített a Mezőkövesd. – Örülök a dicséretnek, csak épp úgy érzem magam, mint a hülyegyerek az oviban, akinek megsimogatják a fejét. Nem fejeztük be a támadásokat, csak pilinckáztunk elöl.

s. tóth jános

www.metropol.h

Labdarúgás

Visszavágott a Dortmund A Borussia nyerte a Német Szuperkupát, miután 4-2-re verte a Bayern Münchent, amelytől kikapott a BLdöntőben. Ez volt a Bayern új edzője, Pep Guardiola első tétmeccse. mti

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 11 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

Ezek az idei nyár eddigi legforróbb napjai. A meteorológusok szerint holnap jön enyhülés. Ön hogyan éli túl a kánikulát?

„Nagyon nehezen viselem. Ilyenkor sok folyadékot iszom, gyümölcsöt eszem, és ha lehet, a déli órákban nem megyek ki a szabadba.”

„Nem húzódom a lakásba. Most a Hungaroringre, a Forma–1-es Magyar Nagydíjra tartok, mint hosszú évek óta ilyenkor mindig.”

„A lakásban van klíma, ilyenkor mindig bekapcsolom. Igyekszem minél kevesebb időt tölteni a szabadban, és rengeteg vizet iszom.”

Kaposiné Vágó Katalin 57, ügyintéző, Budapest

Tóth Balázs 20, tanuló, Sátoraljaújhely

Mester Istvánné 69, nyugdíjas, Budapest

ők képesek voltak rá, hogy csodát tegyenek. A lábamat le kelletett volna vágniuk, mégis megmentették. Én vagyok az első ember, akin meg tudtak egy ilyen műtétet csinálni. Mára már főorvosok készítenek tananyagot az esetemből. Nemcsak itthon, külföldön is tananyagként tartanak előadást belőlem, hisz én vagyok az első, aki ilyen balesetet két lábbal élt túl. Szeretném megköszönni minden orvosnak, főorvosnak, műtősnek, ápolónak, hogy nem kevesebbet tettek, mint az életemet mentették meg. Szeretném ha tudnák, hogy ilyen orvosaink vannak, akiket nem feltétlen becsülünk meg, vagy csak nem tudunk róluk.

számát, viszont ismét fölhívom az illetékesek figyelmét arra, ami a gyalogosok gázolásának veszélyét hordozza magában gyakorta. Több olyan gyalogos-átkelőhely is van, amelyik több részletre tagolódik, esetenként akár háromfelé is, ahol mind a három szakasz lámpája más ütemben működik (így a Margit körúton is). E lámpák némelyike szabad jelzést mutat, ám nem az átkelő teljes egészére, és aki nem kellőképp figyelmes, a távolabbi szabad jelzésre építve elindul a közelebbi szakasz tilos jelzése ellenére. Elképzelhetőnek tartom a villamos elé lépett kismama esetében is ezt a szituációt. Jómagam is megtévedtem már – a villamosvezető lélekjelenlétének köszönhetően vagyok még életben. Bizonyosan csökkentené a balesetveszélyt, ha egyazon gyalogátkelő minden forgalmi lámpája egyforma fázisban működne. 50-70 tonna vassal szemben egyetlen halandónak nincs esélye. Várjuk meg, amíg valaki valóban valamelyik jármű alatt végzi?

Olvasói levelek

Háromszor mentettek meg Történetem egy motoros balesettel kezdődött, egy taxis kihajtott elém a mellékútról 2012. november 10-én. Most vettem először a bátorságot hogy írjak. Három hónapig kórházban, majd három hónapig szanatóriumban voltam. Eltörtek a bordáim, amelyek keresztülszúrták a tüdőmet, majd a jobb csuklóm lett eggyé az alkarommal, lapockám, kulcscsontom tört. Gerincem három csigolyája megrepedt, az agyam oly mértékben megremegett az ütődéstől, hogy félő volt a károsodása. Leszakadt a lépem, kettétört a medencelapátom. És végül 76-felé tört a két lábam. Később, a lép eltávolítása után összevarrtak, de a májam felrepedt, belső vérzést okozva, amibe majdnem belehaltam. Akkor újra megmentettek az Országos Baleseti Intézet dolgozói. Háromszor haltam meg a helyszíntől számítva, és mindháromszor megmentették az életemet – kik ők, ha nem igazi életmentők? Nem volt könnyű dolguk, de

S. G., Budapest

Összehangolatlan lámpák Vass Virág június 27-én megjelent véleményére reagálnék (az önuralmát elvesztett villamosvezető és a felpofozott kismama esete). Mivel nem tudok részleteket, nem szaporítom a vélemények

Bán András, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

Tetőpontján a kánikula

Miskolc

Győr

39°

35°

Budapest

39° 37° Békéscsaba

40°

Pécs

KEDD

40°

A hőhullám utolsó napja a mai nap, a déli országrészben nagy terü-

max: 29° leten elérheti a 40 fokot a csúcshőmérséklet árnyékban. A napsütés min: 20° egész nap jellemző lesz, viszont estefelé - a keleti országrészben

SZERDA

éjszaka - egy hidegfront érkezik viharos széllel, helyenként viharral,

max: 29° jégesővel. Keddre ez a front mérsékli a meleget, de hűvös akkor sem min: 17° lesz. További információk: INTERNETEN: www.met.hu


2013. július 29. hétfő www.metropol.hu

sport 12

Lewis Hamilton negyedik sikere a Hungaroringen

Hamilton és Vettel a dobogón / Getty Images Magyar Nagydíj, végeredmény

Hamilton hibátlan versenyzéssel nyerte meg a magyar GP-t

/ Getty Images

2021-ig biztos a jövő

Öt évvel meghosszabbították a Hungaroring szerződését a vasárnapi Forma–1-es Magyar Nagydíj előtt, így 2021-ig biztosított a magyar világbajnoki futam jövője.

A finn Kimi Räikkönen (Lotus) lett a második, míg a harma-

• Az idei versenyre 125 millió forint értékben épült új ambulancia, valamint a célegyenesben törmelékfelfogó kerítés, amely 42 millióba került. 50 millióból felújították a sajtóközpontot, valamint néhány lelátó és jegyárusító hely is megújult.

• A megállapodást  az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone, a magyar kormány részéről pedig Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter írta alá a rajt előtt.

A győztes a boxutcában / Getty Images

Forma–1. A Mercedes brit pilótája a 28. Magyar Nagydíjon rajtcél győzelmet aratott a Hungaroringen

• Ecclestone kéréseinek megfelelően jövőre további fejlesztések és módosítások várhatóak a Hungaroringen.

dik helyen Sebastian Vettel (Red Bull) ért célba. A verseny 51 fokos pályán kezdődött el, sem a szabadedzéseken, sem az időmérő edzésen nem volt ilyen magas a pálya hőmérséklete. Hamilton jól rajtolt, Vettel és Grosjean előtt fordult be az első kanyarba. A második körben a címvédő és Grosjean autója majdnem összeért. Az

ötödik körre hárman elhúztak a mezőnytől, utánuk a Hőség a Hungaroringen

122

néző lett rosszul a Hungaroringen pénteken és szombaton. Jellemzően a hőség okozta rosszullét miatt kellett ellátni az embereket.

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1:42:29.445 óra 2. Kimi Räikkönen (finn, Lotus) 10,938 másodperc hátrány 3. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 12,459 mp. h. 4. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 18,044 mp. h. 5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 31,411 mp. h. 6. Romain Grosjean (francia, Lotus) 32,295 mp. h. 7. Jenson Button (brit, McLaren) 53,819 mp. h. 8. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 56,447 mp. h. 9. Sergio Perez (mexikói, McLaren) 1 kör hátrány 10. Pastor Maldonado (venezuelai, Williams) 1 k. h. 11. Nico Hülkenberg (német, Sauber) 1 k. h. 12. Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso) 1 k. h.

két ferraris, Alonso és Massa következett. A 9. kör végén jött ki kerékcserére az élen haladó brit pilóta, autójára a lágy keverékű Pirellik helyett a közepes összetételű gumikat tették fel, Hamilton ezután nyolcadikként folytathatta a körözést. A 20. körben hidraulikaprobléma miatt kénytelen

A pontverseny állása

1. Vettel 2. Räikkönen 3. Alonso 4. Hamilton 5. Webber 6. Rosberg 7. Massa 8. Grosjean 9. Button 10. Di Resta 11. Sutil 12. Perez

172 pont 134 133 124 105 84 61 49 39 36 23 18

A CSAPATVERSENY ÁLLÁSA

1. Red Bull 2. Mercedes 3. Ferrari 4. Lotus 5. Force India 6. McLaren 7. Toro Rosso 8. Sauber 9. Williams

277 208 194 183 59 57 24 7 1

volt feladni a versenyt Adrian Sutil (Force India). A 31. körben Hamilton az élről kiállva cserélt ismét kereket, Vettel és Alonso is a boxban járt három körrel később. 19 körrel a leintés előtt ment ki újra kereket cserélni a brit, aki a hátralévő időben stabilan tartotta előnyét, és hibátlan versenyzéssel megnyerte a futamot. metropol/mti HIRDETÉS

Az Ötöslottó 30. heti nyerőszámai:

22 59 62 80 90

ÖTÖSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 5 találatos nem volt, 4 találatos: 2 393 025, 3 találatos: 29 935, 2 találatos: 1895 forint

3 8 5 9 7 3

6

A Hatoslottó 30. heti nyerőszámai:

7 20 22 28 39

HATOSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 6 találatos nem volt, 5 találatos: 478 815, 4 találatos: 7615, 3 találatos: 1495 forint


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.