20130826_hu_budapest

Page 1

Sebastian Vettel győzött spában

46 ponttal vezeti a forma–1-es pontversenyt 13. oldal

2013. augusztus 26. HÉTFŐ | www.metropol.hu

BUDAPEST

Új tanév, növekvő kiadások Iskolakezdés. Egy hét múlva becsengetnek, s ez sok családnak jelentős anyagi terhet jelent Életpályamodell. Az új koncepció, mely szerint elsőre az eredetileg tervezett fizetésemelés 60 százalékát kapnák meg a tanárok, megosztja a pedagógustársadalmat Új tantárgyak. Akár a kajakot is választani lehetett 2. oldal

Kilábalhat a válságból a turizmus az idei évben

Magyar gólok a Bundesligában

mti

Az előrejelzés szerint – a tavalyi rekordot is 8 százalékkal meghaladva – az év végéig 23-24 millió vendégéjszakát töltenek el a szálláshelyeken a Magyarországra látogató külföldi és a hazai vendégek. 4. oldal

Küzdelem a lángokkal Szükségállapotot hirdetett ki szombaton San Franciscóban és a város környékén Jerry Brown kaliforniai kormányzó a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt. Az augusztus 17-én keletkezett tűz az amerikai nyugati parti nagyváros víz- és áramellátását fenyegeti. A lángok csaknem 4500 épületre jelentenek veszélyt. Groveland település egy részén megkezdték a lakosság kitelepítését. A nehezen megközelíthető terepen több mint 2700 tűzoltó – repülőgépek támogatásával – próbálja megfékezni a lángokat. / fotó: MTI 6. oldal

Aggódnak a szíriai gáztámadás miatt Barack Obama amerikai elnök (a képen) és David Cameron brit miniszterelnök szerint szükség van a vegyi fegyverek használatától való elrettentésre. 6. oldal

Két magyar is pályára lépett a Hannover és a Schalke összecsapásán (2-1) a német futballbajnokság 3. fordulójában. A piros lapot kapó Huszti Szabolcs és a vendégektől Szalai Ádám (a képen) is eredményes volt. 16. oldal


1 hírek

2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

Kálló Péter

Komoly anyagi teher az iskolakezdés Új tanév. Számos változással, például új tantárgyak bevezetésével kezdődik jövő hétfőn a tanítás

Fegyverhasználat

Módosítást kér a TEK vezetője Vitát kezdeményezett a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a rendőri szervek és az illetékes minisztériumok között a fegyverhasználati szabályokra vonatkozóan. Hajdu János (képünkön) úgy fogalmazott: a magyar jogrendszer a fegyverhasználat terén eléggé megköti a rendőr kezét, ami a szimpla hétköznapokon helyénvaló, de például egy túszejtésnél már nem feltétlenül. Mint mondta, szeretné, ha a jelenleg érvényes szabályok bizonyos pontjait a közeljövőben módosítanák. mti

hazai 2

Új kerettanterv, pedagógusi életpályamodell, új tantárgyak, tanévkezdési költések – az új tanévvel kapcsolatos legfontosabb kérdéseknek jártunk utána. A Tescónál és az Auchannál is érdeklődtünk arról, mi fogy a legjobban. A Tescóban a füzetek és az iskolatáskák a legkelendőbbek. Az áruházláncnál augusztus elején kezdődött meg az iskolakezdési akció, már az első hétvégén 20%-os forgalomnövekedést tapasztaltak. Az Auchannál szintén augusztus elején indultak el az akciók, tapasztalataik szerint eddig főként a kisiskolásoknak vásároltak. Valószínűsítik, hogy az iskolaszer-vásárlás sokaknál azért is szeptemberre tolódik, mert a tankönyvekért idén hamarabb kellett fizetni. A slágertermék náluk az iskolatáska.

Adósságspirálba kerülhetnek

Az iskolakezdés gyermekenként tankönyv nélkül is minimum 15-20 ezer forintos kiadás, ami sok családnak jelent gondot. – Több mint másfél millióan élnek Magyarországon mélyszegénységben, számukra minden nem rendszeres kiadás gondot jelent – mondja Rácsok Balázs, az ÖkumeniExpedíció

Az Ökumenikus Szeretetszolgálat tanévkezdési programját 250 forinttal segíti minden hívás 1353

kus Segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója. Elmondása szerint sok az olyan család, amelyik ilyenkor nem fizeti be havi számláit, vagy a megszokotthoz képest teljesen más élelmiszereket fogyaszt. – Sokan elkezdenek kölcsönkérni, rosszabb esetben kamattal járó adósságba verik magukat. Több hónapra, évre meg tudja nyomorítani egy család életét az az adósságspirál, amelybe így kerülnek, főleg, ha 3-4 gyermek kezdi meg az iskolát – ecseteli Rácsok. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai „Iskolakezdés együtt!” adománygyűjtő kampányukban arra is figyelnek, hogy minőségi, jól használható tanszerek kerüljenek a csomagokba.

A szakszervezet és a modell

Pénzügyekről a pedagógusi életpályamodell kapcsán is sokat hallani. Eszerint 2017ig fokozatosan kapják meg az ígért fizetésemelést a tanárok, akiknek kötelező óraszáma heti 22–26 órára nő. Kötelesek minősítő vizsgát tenni és legalább egy minősítést szerezni karrierjük során. A koncepció, melyben most az eredetileg tervezett fizetésemelés 60%-át kapják meg a tanárok, tanítók, megosztja a pedagógustársadalmat. – Ezt a pedagógusi életpályamodellt a Pedagógusok Szakszervezete sosem támogatta – mondja Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. Kritikájuk szerint ez a rendszer nem ismeri el a többlet-

Kérdések az új tanévvel kapcsolatosan

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kisokost állított össze az új tanév változásaival kapcsolatosan a szülőket leginkább érintő kérdésekről.

tárgyakkal nő a tanulók óraszáma.

• Délután négyig  kell foglalkozásokon részt venniük az általános iskolásoknak.

• Hit- és erkölcstant az első és az ötödik évfolyamban,  illetve a hatosztályos gimnáziumok hetedik évfolyamában vezetnek be. A két tárgy közül választani kell.

• A mindennapos testnevelés-  és a hit- és erkölcstanórák javára nem csökken más tárgy óraszáma, az új

• Az ötvenórás közösségi szolgálatot  azoknak kell teljesíteniük, akik 2016-ban vagy később érettségiznek.

Népszavazás

Országgyűlés

munkát, a pedagógusok közti minőségi különbségeket, valamint a több diplomát sem. Véleményük szerint az, hogy valaki a minősítő eljárás után magasabb fizetési kategóriába kerül, nem garantálja a kolléga minőségi munkáját. – Tisztességes alapfizetést, valamint a többletmunkát és a felelősséget elismerő pótlékrendszert üdvözölnénk – mondja Galló Istvánné. A PSZ elnöke szerint ehhez csatlakozhatna harmadik elemként a minőségi pótlék, amely szeptember elsejétől megszűnik, pedig évente felülbírálható motiváló eszköz volt.

Új tárgyak

A diákok az új kerettantervvel járó új tárgyakkal lesznek elfoglalva. Az elsősöknél 52% választotta a hittant és 48 az erkölcstant, az ötödikeseknél pedig 42% a hittant és 58 az erkölcstant. Nyilatkozni május 20-ig kellett, év közben nem lehet ezen változtatni. Mindennap tornázni 1–2., 5–6. és 9–10. évfolyamon kell. Két órát lehet kiváltani diáksportköri tevékenységgel vagy versenysporttal. Ötödikben drámát és táncot vagy honismeretet, kilencedikben pedig drámát vagy mozgóképés médiaismeretet választhatnak a diákok. Az intézmények a kötelezően előírt óraszám 10%-áról szabadon dönthetnek. Ez jelenthet emelt óraszámot választott tárgyakban, de vállalkozói vagy jelenismeretek, illetve más extra tárgy – akár kajakozás – is bekerülhet a tantervbe. krezinger szonja Ellenzék

Bemutatják a Duna élővilágát

Ketten szavaztak a Margitszigeten

Kétnapos rendkívüli ülés

Előválasztást javasolt az MSZP

Budapestre érkezik a JDS3 nemzetközi Duna-expedíció. A folyó élővilágát bemutató rendezvény holnap 10–13 óráig tekinthető meg az Akadémia melletti kikötőben. metropol

A Margitsziget három állandó lakosa közül kettő voksolt a tegnapi véleménynyilvánító népszavazáson. Ők elutasították, hogy a főváros az irányítása alá vonja a szigetet. mti

Rendkívüli ülést tart ma és holnap az Országgyűlés. A képviselők a köznevelési törvény módosításáról tárgyalnak, és kedden szavaznak a pedagógusi béremelés kiterjesztéséről. mti

Az MSZP azt javasolta partnereinek, hogy Magyarországon először tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben és a kormányfőjelölt személyéről is. mti


Tarlós: a taxisok kérték a fix tarifát Közterület. Ősszel tárgyalhatják azt a rendeletet, amely a kiemelt közterületeken megtiltja az ottlakást

– A Fővárosi Közgyűlés dön­ tött a taxirendelet módosítá­ sáról, ebben a taxisok hatá­ rozott kérésére fix tarifákat vezettünk be – mondta Tarlós István. A főpolgármester hoz­ zátette: a fix tarifa magasabb lesz a korábbi árhoz képest, de elmarad attól, amit a vál­ lalkozók el szerettek volna érni, és attól is, amennyivel a szolgáltatás költségei az el­ múlt években valóban emel­ kedtek. Hangsúlyozta: a ren­ deletből semmi módon nem következik az, hogy a taxisok által a repülőtéren fizetendő bármilyen díjat emelni kelle­ ne, ez „közönséges és útszéli hazugság”. A rendelet célja

Közterületek

„Aki nem fogadja el a segítő kezet, és továbbra is életvitelszerűen használja ezeket a területeket, azokat el fogjuk távolítani.” Tarlós István Budapest főpolgármestere

Tarlós: igyekeztünk figyelembe venni a taxisok érdekeit / Katona László

egészen más, az éjszakai tari­ fa megszüntetését például az indokolta, hogy ezzel sokszor becsapták az utazókat, főként a külföldieket. Az egyezteté­ sek során „a lehetőségek hatá­ ráig igyekeztünk figyelembe venni a taxisok szempontjait is” – emelte ki Tarlós. Hozzá­ tette: az első év után az indo­ kolt korrekciókat elvégezzük.

Szeptemberben tárgyalhat­ ja a Fővárosi Közgyűlés azt a rendeletet, amely a kiemelt közterületeken, az aluljárók­ ban és metrómegállókban, valamint a pályaudvarokon megtiltja, hogy ott bárki élet­ vitelszerűen éljen. Tarlós István emlékeztetett rá, hogy a főváros a Belügy­ minisztériummal hajléktalan­

programot dolgozott ki, 700 fővel bővítették a férőhelye­ ket a szállókon, egészségügyi központot építettek, és 500 főt a közszolgáltató cégeknél foglalkoztatnak. Rendet tesznek a bolha­ piacokon is, a Városligetben azoknak nincs helyük, a Népli­ get „bizonyos szegmensében” viszont lehet majd árusítani. A főpolgármester reményei szerint egy törvénymódosítás­ sal az illegális árusok áruja el­ kobozhatóvá válik.

budapest 3 Szabadidő

Sportos vakáció: itt az utolsó hét Utoljára várják a héten a diákokat a Fővárosi Önkormányzat által az egészséges életmód jegyé­ ben szervezett ingyenes mozgásos és sportprogra­ mok, az „Iskolakapun kí­ vüli program” keretében. A Margitszigeten az in­ gyenes labdarúgóedzések – a nagy számú érdeklődő miatt – szeptemberben folytatódnak. Szeptember 7-én sportos vakációzáróra várnak mindenkit az Iharos Sándor Margitszi­ geti Atlétikai Centrumba. A záróhét programjairól részletesen a budapest.hu honlapon (Szünidei prog­ ramok, Eseménynaptár el­ érési útvonalon), valamint a Facebookon (az Isko­ lakapun kívüli program hivatalos oldalán) lehet tájékozódni.

A Budapest oldal a Metropol és a Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának együttműködésével készül. HIRDETÉS


2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

Vélemény

Frei Tamás írása a metropolnak

közellenség: a Fű A zöldövezet, amely már nem is zöld. Furcsán hangzik, de a világ egyre több országában vezetnek be a klímaváltozás hatásaira reagáló fűtörvényeket. Az idei forró és száraz magyar nyár, a kiszáradó, fakó, kiégett gyep látványa számunkra is könnyen érthetővé teszi, hogy például az Egyesült Államok délnyugati államaiban miért is rendeltek el a korábbinál sokkal szigorúbb locsolási tilalmakat. Sőt, néhány éve a vízkészletek megóvása érdekében még csak a nyári hőségben volt tilos füvet locsolni. A forró párolgás miatt eleinte csak napközben nem engedélyezték az öntözést, később viszont már este sem. Aztán végképp betiltották. Las Vegasban tavaly törvényt hoztak arról, hogy a garázs elé sehol sem lehet többé füvet vetni, aztán idén már azt is előírták, hogy a városi járdák mellé műfüvet kell lerakni, vagy kaktuszokat ültetni. De igazi füvet semmiképp. Soha többé! A legújabb kaliforniai megoldás viszont már ennél is tovább megy. Nemcsak az új fűterületek létesítését és a régiek locsolását szabályozza (pontosabban tiltja), hanem kifejezetten el szeretné érni, hogy ahonnan csak lehet, szedjék fel a füvet. Los Angeles például sok millió dollárt fizet, négyzetméterenként hétezer forintot a háztulajdonosoknak, ha kaktuszt ültetnek és kavicsot szórnak a korábbi füves területek helyére. A tét óriási. Pár éven belül húsz százalékkal kell csökkenteni a vízfelhasználást, mert a melegedő és kiszáradó klímában ivóvízhiány léphet fel Kaliforniában. Sok százmillió liter víz megspórolásáról beszélünk. Las Vegasban a Változás háztulajdonosoknak két év alatt 200 millió dollárt, 45 „A zöld fű nem az milliárd forintot fizettek amerikai középosztály ki ilyen logika alapján a fűirtásért. Nevada államban kényelmét és tágas, a tiltásokkal, büntetésekkel puha életét szimboliés újfajta ösztönzők bevezetésével pár év alatt a harmadára zálja, hanem a gőgös, a vízfogyaszpökhendi hülyeséget.” csökkentették tást. Egyre többször lehet arról olvasni, hogy bepillantva egy kertbe a zöld fű nem az amerikai középosztály kényelmét és tágas, puha életét szimbolizálja, hanem a gőgös, pökhendi hülyeséget. Hogy ott, abban a házban olyanok élnek, akik nem figyelnek a világra. Az persze más kérdés, hogy a fűtelenítési mozgalom rengeteg változást okoz az üzleti világban is, Amerikától egészen Ausztráliáig. Képzeljék csak el a vetőmagpiac átalakulását és veszteségeit. Aligha véletlen, hogy a legnagyobb cégek vagyonokat költenek olyan génmanipulációs kísérletekre, melyek a vizet nem vagy csak alig igénylő fűmag kifejlesztését célozzák. Az úgynevezett Kentucky kék fű (az amerikai felső-középosztály kedvence) állítólag nemsokára olyan magokkal lesz vethető, melyek tizedannyi vizet igényelnek, mint a korábbi verzió, viszont ugyanolyan sűrű és dús pázsitot eredményeznek. Vehemensen beindult a fűlobbi (van ilyen, igen), és reklámkampányokban érvel a kaktuszok körüli kavicságy és homokfelületek porhatása, egészségtelensége és ezerféle „káros” hatása ellen. A legviccesebb, szinte már szappanoperákba illő fordulat, hogy a fűlobbi a családvédő szervezeteket próbálja maga mellé állítani, és a locsolási tilalmak feloldását az ő segítségükkel elérni. „Az amerikai gyerekbarát társadalom nem tud meglenni a ház mögötti puha fű, a hangos nevetgéléssel elhajított labda, és az önfeledt szaladgálás élménye nélkül” – írják legutóbbi közleményükben. Micsoda problémák!

gazdaság 4

Húzóágazat lehet az idegenforgalom Turizmus. Uniós fejlesztésekkel duplázná a kormány a bevételeket a közeljövőben A turizmus kilábalt a válságból, az előrejelzés szerint az idei év végéig 23-24 millió vendégéjszakát töltenek el a szálláshelyeken az idelátogató külföldi és a hazai vendégek, és ez 8 százalékkal haladja meg a tavalyi rekordot – nyilatkozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára. Az Új Széchenyi Terv beindítása nyomán 150 milliárd forint értékben több mint 600 kisebb-nagyobb fejlesztés valósult meg – döntő mértékben európai uniós forrásból –, amelyek között sok egyéb mellett szállodaépítés, egészségturizmust szolgáló beruházások, strandbővítések, a természeti, kulturális örökségek megóvása, elérésükhöz a Elemzés

Adatok

7

százalékát adta a bruttó hazai összterméknek (GDP) az idegenforgalom tavalyi 1200 milliárd forintos bevétele. A következő években a 15–18 százalékos arány elérése a cél. Uniós célok

270 ezer látogató egy év alatt a poroszlói ökocentrumban / mti

jobb körülmények biztosítása szerepel. Lemaradás van viszont a konferenciaturizmus infrastruktúrájában, holott ez az idegenforgalom jól jövedelBefektetés

• A 2014 és 2020 közötti  időszakban a turisztikai fejlesztések támogatásánál a hangsúlyt az idegenforgalmi vonzerő fokozására, a vendégfogadás minőségének javítására, az országimázst növelő turisztikai attrakciók megvalósítására helyezi az unió.

mező szegmense – tette hozzá Csepreghy, s jelezte: az idegenforgalom világszerte az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, a versenyben pedig nem lehet lemaradni mti Pénztárgépek

Merrill Lynch: növekedés jön

Az ezüst most jobban fogy

Már hat típusból lehet választani

Jövőre 2,6 százalékos magyar GDP-növekedést vár a Merrill Lynch. A Bank of America befektetési alapkezelője a számottevő mértékben javuló fogyasztói bizalomra alapozva három országban – Csehország, Lengyelország és Magyarország esetében – emelte meg gazdasági növekedési előrejelzését.

A világ drágakő- és ékszeripari központjának számító Indiából az idén júliusban 109,69 millió dollár értékű ezüstöt exportáltak. A mennyiség 184%-kal nagyobb az egy évvel korábbinál. Az ezüst jelenleg így keresettebb az aranynál, szakértők szerint a közép- és keleteurópai országok keresletnövekedése miatt. mti

Két újabb, online adatkapcsolatra képes pénztárgép jelent meg a piacon, így a pénztárgépcserére kötelezettek már hat engedélyezett gép közül választhatnak – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. Az elkövetkezendő időszakban 200 ezer pénztárgépet kell kicserélni hazánkban. mti

mti HIRDETÉS

2013. AUGusztus 25-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre) VÉTEL ELADÁS

EUR USD CHF GBP HRK

297 222,20 238,70 343,50 38

299,50 224,70 244,70 353,50 41

www.metropol.hu


gazdaság 5

Orbán Viktor házánál is jártak a tüntetők Devizahitel. A Fidesz a hitelszerződések módosítására szólította fel a bankokat A kilakoltatások leállítását, a devizahitelesek kártalanítását követelték a Koppány Csoport által szervezett tüntetés résztvevői pénteken. A demonstrálók jártak Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Csányi Sándor OTP-elnök házánál is. Ugyancsak pénteken a Fidesz felszólította a bankokat, hogy módosítsák a lakás­ devizahitel-szerződéseket úgy, hogy az elfogadható legyen a becsapott, nehéz helyzetbe került magyar családok számára. A Magyar Bankszövetség lemondta a devizahitelesek ügyében szerdára tervezett találkozót a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány képviselőivel, mert a szervezet előbb, várhatóan holnap tárgyal a kormánnyal. mti

Trafiktörvény. 20 évig nem lehet szerződést bontani kártérítés nélkül A koncessziós szerződések egyik pontja miatt feljelentést tett Juhász Péter, az Együtt– PM pártszövetség társelnöke a Központi Nyomozó Főügyészségen ismeretlen tettesek ellen, sok ezer rendbeli hűtlen vagy hanyag kezelés kísérletének megalapozott gyanújával – írja a hvg.hu. A szerződések 34. pontja szerint az államnak kártérítést kell fizetnie, ha a szerződést úgy szünteti meg, hogy ez például nem a trafikos kiDunaferr

Demonstráció a devizahitelezés „áldozatainak” emlékére / mti A bankok és a kormány

• A jelenlegi elképzelések szerint forintosítanák a devizahiteleket, a törlesztőrészleteket pedig kamattámogatással csökkentenék. Az eredeti hírekkel ellentétben lehet, hogy a segítséget minden devizahitelesre kiterjesztenék.

• A Portfolio számítása szerint  a 10 százalékos törlesztőrészlet-csökkenés évente 40 milliárd forintba kerülhet a bankoknak, vagy a pénzintézeteknek és az államnak közösen. Szakértők szerint a hiteleket azonnal forintosítani kéne.

hágásának következménye, vagy további trafikosokat enged a piacra (leszámítva azt az esetet, ha a lakosok számának növekedése miatt lesz erre szükség). A szerződés szerint a kártérítés akkor is jár majd, ha egy kormány a következő 20 évben úgy dönt, megszünteti a dohány-kiskereskedelem koncessziókötelességét. Számítások szerint a teljes kártérítés összege legalább 15 milliárd forint lenne. metropol Görögország

Asztalhoz ülnek a kormánnyal

Jöhet az újabb milliárdos hitel

A Dunaferr elfogadta a kormány tárgyalásokra vonatkozó ajánlatát, a tárgyalások a héten elkezdődnek – mondta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy vételi összegről még nem lehet beszélni. mti

Günter Oettinger, az EU energiaügyi biztosa szerint további mintegy tízmilliárd eurós segély kell Görögországnak, ami jóval kisebb azonban, mint amit Athén kapott az előző két mentőcsomagban (240 milliárd euró). mti HIRDETÉS


2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

külföld 6

Damaszkusz várja az ENSZ szakértőit Szíria. Amerika szerint egyre több jel utal arra, hogy a kormány vetett be vegyi fegyvert Szíria beleegyezett, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői elmehessenek azokra a helyszínekre Damaszkusz külvárosaiban, ahol a múlt szerdai állítólagos vegyifegyver-támadások történtek – közölte a szíriai külügyminisztérium. A szakértők ma kezdik meg a munkát. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hivatala szerint a szíriai vezetés beleegyezett, hogy a vizsgálatok helyszínén tűzszünetet léptet életbe. Egy magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselő közben arról beszélt, „alig van

A pápa a nemzetközi közösségtől vár segítséget / mti

kétség afelől”, hogy a Bassár el-Aszad vezette szíriai rezsim vetett be vegyi fegyvert. A támadásban az ellenzék szerint több százan meghaltak. Szombaton Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit kormányfő telefonon vitatta meg a helyzetet, és egyetértettek abban, hogy szükség van a vegyi fegyverek

használatától való elrettentésre. Közben Irán figyelmeztette Washingtont, hogy ne lépje át a „vörös vonalat”, mert annak komoly következménye lesz. Ferenc pápa tegnap az Úrangyala-imádság előtt intézett felhívást a világ nemzeteihez, hogy „mutassanak nagyobb érzékenységet a tragikus helyzet iránt”. mti

Washington

Tízezrek emlékeztek

Visszatérne Václav Klaus

Több tízezren vonultak szombaton Martin Luther King emlékművéhez, hogy megemlékezzenek az emberjogi harcos életművéről meggyilkolása évfordulója előtt. mti

Visszatérését fontolgatja a politikai életbe Václav Klaus 72 éves volt cseh államfő, aki a hazájában jelenleg uralkodó állapotokat „reménytelennek” nevezte. mti

Egyesült Államok. A terjedő erdőtűz miatt veszélyben az ellátás Szükségállapotot hirdetett ki San Franciscóban és a város környékén Jerry Brown kaliforniai kormányzó a gyorsan terjedő erdőtűz miatt. A tűz nem közvetlenül a nagyvárost, hanem az energia- és ivóvízellátást kiszolgáló infrastruktúra működését fenyegeti. Két vízi erőművet már leállítottak.

HIRDETÉS

Oroszország

Őrizetbe vették Navalnijt Rövid időre őrizetbe vették, majd néhány órával később szabadon engedték vasárnap egy moszkvai kampányrendezvény után Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, aki a szeptemberi főpolgármester-választás egyik jelöltje. A rendőrség nem közölte az előállítás okát. mti

n OKTATÁS

n UTAZÁS

n ÁLLÁS

HIRDETÉS

www.metropol.hu

Csehország

A tűz elérte a Yosemite Nemzeti Parkot is. Már 510 négyzetkilométernyi terület áll lángokban. A tűz csaknem 5500 épületre jelent veszélyt, négy ház pedig már kiégett. A nehezen megközelíthető terepen mintegy 2700 tűzoltó – repülőgépek támogatásával – próbálja megfékezni a lángokat. metropol/mti


külföld 7

Orbán Viktor szerint Erdély tündérkert Interjú. A kormányfő jobbnak látja a román– magyar kapcsolatokat Romániát azért is könnyű szeretni, mert élnek itt magyarok – mondta Orbán Viktor

a román Digi 24 hírtelevíziónak. A kormányfő a július 27én rögzített, múlt szombaton sugárzott interjúban hangsúlyozta: jobb állapotban lévőnek látja a román–magyar kapcsolatokat, mint ahogy a kép a politikusok beszédéből kirajzolódik.

– Ez egy olyan tündérkert, ami a mienk is, tehát ehhez van egy sajátos, erős kötődésünk, ez nem egy külső világ a számunkra, amihez mint kívülállók viszonyulunk, hanem ebben egy olyan világot látunk, amelyben mi is benne vagyunk. És ez ma Románia része, tehát ilyen értelemben

A kormányfő Tusnádfürdőn adott interjút a román televíziónak / mti

a Romániához való viszonyunkat meghatározza – jelentette ki Erdélyről a miniszterelnök. Közölte: Magyarország olyan kapcsolatokban érdekelt Romániával, amelyek lehetővé teszik, hogy polgáraik biztonságban, stabilitásban és jó gazdasági kilátásokkal élhessék életüket. mti HIRDETÉS

Románia

mti

Elvennék Tőkés kitüntetését A román miniszterelnök hivatalos átiratban javasolta az elnöki hivatalnak Tőkés László állami kitüntetésének visszavonását. A román elnöki hivatal szerint viszont Victor Ponta nem kezdeményezheti ezt, és a kérés jóváhagyása a törvény megsértését jelentené. mti Mexikó

Migránsok haltak meg a balesetben Legalább öt ember meghalt és 35 megsérült, amikor kisiklott egy illegális migránsokat is szállító tehervonat Mexikóban. Az áldozatok száma még jelentősen nőhet, mert a terepviszonyok gátolják a mentők munkáját. mti Németország

Álarcos roham a pártelnök ellen Álarcosok rohanták meg a jobboldali, populista Alternatíva Németországnak párt választási rendezvényének színpadát Brémában. A nyolc férfi a párt elnökét a földre taszította, a politikus segítségére sietőket gázspray-vel lefújta. Három támadót elfogtak a rendőrök. mti


2

2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

Editors A brit alterrock-banda a Szigeten lépett fel, nem sokkal negyedik albuma megjelenése után. A lemez készítése előtt tagcserén áteső együttest természetesen az átalakulásról is faggattuk. Edward Lay az alapítók képviseletében, míg Elliott Williams a két új tag egyikeként válaszolt kérdéseinkre.

kultúr

A változás természetes

Zene

A szerző kritikája Szörényi Levente szerint Alföldi Róbert „István, a király”-rendezését számtalan ponton ő inspirálta, és ezt vállalja, úgy érzi azonban, hogy a rendező feláldozta a zenei minőséget a koncepció oltárán. – Nem körültekintően gondolta végig, ki milyen énekesi képességekkel rendelkezik – mondta a rockopera egyik szerzője. MTI HIRDETÉS

Kultúr 8

Edward Lay / Fotók: Polyák Bea

Hogy működik az új felállás, milyen ebben az új Editorsban zenélni? Edward: – Nagyon jó, az elmúlt négy-öt évet figyelembe véve szerintem most a legjobb az Editors tagjának lenni. Az, hogy két új ember is ott áll velünk a színpadon, óriási lökést adott az együttesnek. Az élő fellépéseknek

kifejezetten érdekes színfoltját jelentik az új tagok, bár élőben már korábban is elég jók voltunk. Ettől viszont még jobbak lettünk. Az új album néhány dalán még kell egy kicsit dolgoznunk, hogy élőben is ideálisan hangozzanak. Egyelőre nem tudtuk teljességében megmutatni mindazt a lehetőséget, ami

Elliott Williams


Kultúr 9 ebben az új felállásban rejtőzik.

Névjegy

Editors

Hogyan találták meg az új tagokat? Edward: – Egy kis szerencsével és valamennyi előzetes ismerettel. Elliottot már ismertük, hasonlóképpen gondolkodunk, vele az első pillanattól kezdve egyértelműen működött a dolog. Justinnal egyikünk sem találkozott még korábban, viszont kifejezetten az a karakter, akire szükségünk volt. Talán csak arra van szüksége, hogy kiválassza azt az irányt, amelyre koncentrálni akar. Most nagyon sok mindent csinál, a zene mellett rendez is. Talán ki kellene választania egy területet, amely igazán fontos neki. Viszont már az első napon, amikor a próbateremben ott volt velünk, gördülékenyen zajlott vele is a közös munka. Nagyon jó, egészen más, mint bárki az együttesben.

természetesen zajlik, a fiúk sokat segítenek nekünk, jó velük dolgozni.

És ön, Elliott, hogy érzi magát? Lelkes, mert valami újba kezdhetett, vagy inkább nyomást érez magán attól, hogy egy működő együttesbe belépve elvárásoknak kell megfelelnie? Elliott: – Tagadhatatlanul elég nagy nyomás van rajtunk, ugyanakkor minden nagyon

A rajongók hogyan reagáltak a változásra? Edward: – Természetes, hogy az ember a YouTube-on mindig fog olyan kommenteket találni, amelyek Christ (Chris Urbanowicz tavaly tavasszal lépett ki az Editorsból – a szerk.) hiányolják, és vissza akarják kapni. De minden

• Az együttes  jelenlegi tagjai közt Tom Smitht, Russell Leetchet, Edward Layt, Justin Lockey-t és Elliott Williamset találjuk. Chris Urbanowicz tavaly tavas�szal lépett ki az együttesből, Justin és Elliott ekkor csatlakoztak. • 2002-ben Pilot néven alakult meg a banda, majd Who’s The Pilot, Pride és Snowfield néven is működtek, kiadójuk 2004-ben javasolta az Editors név felvételét. • Négy lemezük  jelent meg eddig, a legfrissebb a Weight of your Love címet viseli.

együttes folyamatosan változik, lemezről lemezre. Ha az emberek azt várják el tőlünk, hogy bármelyik korábbi albumunk második részét készítsük el, mindenképp nagyot fognak csalódni. A rajongók többsége elfogadta a döntésünket, és amikor egy-egy fellépésünkre eljönnek, ott hallják tőlünk a régi dalainkat is. Reméltem, hogy elfogadnak bennünket ebben az új felállásban, és ez is történt. A Weight of your Love címet viselő albumuk június végén jelent meg, elég friss. Új zenei irányt tűztek ki ezzel a lemezzel maguk elé az új felállásban, vagy nem ilyen éles a Chrisszel és a nélküle készített dalok közti választóvonal? Edward: – Jó pár dalon dolgoztunk már egy ideje, még akkor kezdtünk el foglalkozni velük, amikor Chris is az együttes tagja volt. Ez nagyon fontos lemez számunkra, nem vagyok meggyőződve arról, hogy még készítünk majd ehhez hasonlót. Most azt tartottuk fontosnak, hogy visszatérjünk a gyökereinkhez, és nagyon élvezzük ezeket a dalokat játszani. Unják már, hogy az újságírók hozzám hasonlóan

mostanában szinte csak az Urbanowicz távozása okozta változásokról faggatják önöket? Edward: – Természetesen ez érdekli most az embereket, ezért is készítettünk az új lemez mellé egy kis dokumentumfilmet az együttesről. A film arról szól, amin az utóbbi években átmentünk. A Sziget Fesztivál ideje alatt jelent meg az új lemez Formaldehyde című dalához készített klipjük, melyet Ben Wheatley filmrendező készített. Hogy jött létre ez az együttműködés? Edward: – A dal nagyon popos hangzású, viszont a lemez talán legsötétebb mondanivalójú dalszövegét kapta. Úgy voltunk vele, fantasztikus lenne, ha Ben a rendelkezésünkre álló büdzsével és meglehetősen kevés idő alatt tudna vele valamit kezdeni. Elliott: – Jelenleg ő az egyik legjobb független rendező, nagyon örültünk a vele való együttműködés lehetőségének. Nem tudtuk, mit akar majd csinálni. Edward: – A klip rendezőjét hagyni kell szabadon bánni a dallal.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu

Film

Holnaptól forgat Török Ferenc Augusztus 27-től másfél hónapig forog Török Ferenc új filmje Senki szigete címmel a Magyar Nemzeti Filmalap 236 millió forintos gyártási támogatásával. Az absztrakt és meseszerű szerelmi történet főszerepeiben pályakezdő fiatalok – Jakab Juli, Bánfalvi Eszter és Mohai Tamás – lesznek láthatók. mti Irodalom

Örkény kert a Madách téren Az idén is megszervezik az Örkény kertet a Madách téren: az Örkény István Színház és Erzsébetváros Önkormányzata közös évadnyitó rendezvényére szeptember 7-én, szombaton várják a látogatókat. A szervezők célja az, hogy felhívják a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi terek fontosságára. mti HIRDETÉS


+ PLUSZ

Škoda

Egy Yetiből kettő lesz Története során először a cseh kompakt SUV két verzióban lesz elérhető: az elegáns Yeti városi közlekedésre készült, a Škoda Yeti Outdoor pedig a kalandokat kedvelőknek. Mindkét változat új orr- és farrészt, új keréktárcsákat, új belteret, a legmagasabb szintű funkcionalitást és kibővített motor/meghajtás kombinációkat kap. A világpremier a szeptemberi Frankfurti Autószalonon lesz, a piaci bevezetés pedig 2013 végén indul. METROPOL

Volkswagen

2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

Négykerék 10

Az új Kuga életérzéstesztje Ford. Kalandlehetőségeket kínált a megújult hobbiterepjáró menetpróbája A Kisorosziba vezető úton feltűnt, hogy a mai masszív A, B és C oszlopos autókhoz képest szokatlanul jó a kilátás. Meg, hogy alig hallani a kétliteres turbódízelmotor hangját. A Kuga persze nem igazi terepjáró, az Alsó- és Felsőpetény közti nyomvályús erdei traktorúton néhol leért a padlólemez, a hasmagasság egyébként 19 centis. A táblafelismerő funkcióval a kilométeróra és a fordulatszámmérő közti kijelzőn megjelenik az aktuális sebességkorlátozó és egyéb táblák képe. Ugyanitt azt is mutatja, hogy az elektronikus összkerékhajtás hogyan szabályozza a nyomatékot a kerekek között. A pici kijelzőnek a menüje a defektjelzéstől a fáradtságra figyelmeztető vagy a környezetbarát vezetési stílust értékelő funkcióig – felszereltségtől függően – tulajdonképpen kimeríthetetlen. A könyöklő hátuljába épített 230 voltos aljzat akkor jöhet jól, ha valaki például laptopot akar tölteni menet közben. Csomagtartó

46

literrel nagyobb az elődénél a csomagtartó, 492 literes lett.

Motorok

A Kuga egy benzines és egy dízelmotorral kapható, mindkettővel akár elektromos (AWD), nem differenciálzáras négykerékhajtással is. • 1,6 literes Ecoboost:  150 lóerős az elsőkerék-meghajtással, és a gyári átlagfogyasztás 6,6 liter. Négykerék-hajtással 182 lóerős, és 7,7 litert fogyaszt papíron. • 2 literes Duratorq:  140 és 160 lóerős változata is van, utóbbi csak négykerékhajtással rendelhető, és ehhez kapható automata váltó. A gyári fogyasztási adatuk 5,3, illetve 5,9 liter száz kilométerenként.

Menetdinamika és parkolás

Ezek a legérdekesebb rendszerek. • Kanyarvezérlés:  Ha például egy csúszós autópálya-lehajtónál túl nagy sebességgel hajtunk, a rendszer először fékezéssel csökkenti a megcsúszás esélyét, és ha ez is kevés, automatikusan elvesz a nyomatékból. Képes másodpercenként mintegy 16 km/órás mértékben mérsékelni a tempót. Ez a rendszer az összkerékhajtás része.

• Nyomatékvektor-szabályozás:  Az ívbelső kerekek apró fékezésével segít lendületesen bevenni élesebb kanyarokat. A rendszert a Focus RS sportváltozatához fejlesztették ki eredetileg. • Automatikus parkolás:  Az autó – felszereltségtől függően – képes kiválasztani a megfelelő helyet, és automatikus kormányzással be is állni úgy párhuzamosan parkolva, hogy a sofőrnek csak a pedálokat kell használnia.

Sipos Zoltán

www.metropol.hu

Metropol-teszt. Tizenhat másodperc alatt lehet kinyitni a vászontetőt

Műszaki adatok

Citroën DS3 Cabrio 1,6 THP • Max. teljesítmény:  115 kW/156 LE • Max. nyomaték:  240 Nm

Transporter A Transporter-rajongói klubok által szervezett, immár hagyományosnak mondható Transporter-találkozó szeptember 13–15. között lesz Szentendrén, a Papszigeten. Az egész napos kiállításon és családi eseményen számos program várja a nézőket. Egyedi látványt nyújt majd a várhatóan több száz régi Transporter megjelenése, de emellett a Transporter-család legújabb generációi, így például a prémium személygépkocsik kategóriáját idéző Multivan Editon 25 is látható lesz a találkozón. METROPOL

A Ford szerint 10 százalékkal kevesebbet fogyaszt az új kétliteres TDCi Duratorq motor, mint az előző Duratech. A komputer 6,7 litert mutatott száz kilométerenkénti átlagfogyasztásnak.

• Hengerűrtartalom:  1598 cm3 • Gyorsulás:  7,4 mp (0–100 km/óra)

A prémium Citroën vászontetejét a hátsó ablakkal szinte síkba lehet hajtogatni. Mindez 120 kilométer/ órás sebességig tehető meg, és a teljes be- vagy kinyitás mindössze 16 másodpercig tart. Háromféle állásban rögzíthető a nyitható tető. Még a kabrió változatban is marad 245 liternyi csomgatér, igaz, mivel annak fedele felcsúszik kicsit, le kell hajolni, hogy hozzá lehessen férni a nyíláshoz be-, illetve kipakoláskor.

• Végsebesség:  214 km/óra • Hosszúság/szélesség/ magasság:  3948/1715/1458 mm

Az 1,6-os turbómotorral szerelt DS3 kabrióval lendületesen lehet autózni, pontos a hatfokozatú kéziváltó. Hathét liter közötti átlagfogyasz-

tást még viszonylag sportos városi vezetési stílus mellett is el lehet érni az autóval, amely amúgy egy jelenség az utakon. LED-es nappali

• Saját tömeg:

1120 kg

• Csomagtér:

245 liter

menetfényt és hátsó lámpákat kapott a dizájnos kisautó. A bőrkárpit és a króm díszítőelem is fokozza a prémium hatást. Metropol


Négykerék 11

Európai autópiac. A várt piaci stabilizálódás kezdődhet meg idén Az európai autópiac csaknem 5 százalékkal bővült júliusban, idén másodszor növekedett éves szinten. A német autóipari szövetség (VDA) szerint 1,02 millió új autót regisztráltak, ami 4,8 százalékos növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. Matthias Wissmann, a VDA elnöke azt mondta, hogy ezzel kezdetét veheti a szervezet által várt piaci stabilizálódás. Az európai autópiac az idén várhatóan a negyedik

7,46

kikötőben. Tizenhat ország 39 csapata versenyezett. Magyarország színeiben a budapesti BME Formula Racing Team és a kecskeméti KEFO Motorsport indított autót a versenyen. metropol

Opel Astra Sedan 1,4 Turbo • Max. teljesítmény:  103 kW/140 LE

• Hengerűrtartalom:  1362 cm3 • Gyorsulás:  10,2 mp (0–100 km/óra)

millió volt a forgalomba állított új autók száma Európában az idei első hét hónapban, ez 5,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

egymást követő évben zsugorodik, ilyen hosszú ideig tartó visszaesésre húsz éve nem volt példa. mti

Műszaki adatok

• Max. nyomaték:  200 Nm

2013-as adatok

Formula Student. Mérnökhallgatók autói versengtek nálunk A világ tekintélyes egyetemeinek autóipari mérnökhallgatói saját tervezésű és saját maguk építette versenyautókkal mérték össze tudásukat a Formula Student Hungary rendezvényen a győr-gönyűi

Metropol-teszt. Elsőre egy kategóriával drágább autónak néz ki az Astra

• Végsebesség:  207 km/óra • Hosszúság/szélesség/ magasság:  4658/1815/1500 mm

A külső dizájn az egy kategóriával feljebb lévő Insigniát idézi, de milliókkal kevesebbe kerül az autó. A helykínálat bőséges az utastérben, és a csomagtartó is méretes. A csomagtérajtó a kulcson vagy a középkonzolon lévő gombbal nyitható, ekkor egyből fel is pattan. A hátsó ülések ledöntésével hosszabb tárgyak is szállíthatók. Amúgy hárman is viszonylag jól elférnek hátul, a láb és a fejtér is elég. A tesztautó alaposan felextrázott változat volt, az első ülések mellett a kormány is

• Saját tömeg:

1496 kg

• Csomagtér:  460/1010 liter • Tesztfogyasztás:  7,0 liter/100 km

fűthető, bár nyáron a nyitható napfénytetőnek lehet nagyobb hasznát venni. A 140 lóerős turbós benzinmotort hatfokozatú kéziváltóval társították a tesztautóban. Nagyon sietősen 9,5 literre is feltornázható az átlagfogyasztás, de odafigyelve egy

hosszabb országúti szakaszon hat literre is sikerül levinni ezt az értéket, kilencvenes tempóban 1750-et forog a főtengely. Városban a start/stop rendszer segíti a fogyasztáscsökkentést. A tesztút során pont hét literre jött ki a száz kilométerenkénti átlag a majdnem másfél tonnás autóval. beck András HIRDETÉS


3 sport

Tenisz

Azarenka a WTA-vb-n A világelső Serena Williams után a fehérorosz Viktorija Azarenka (a képen) szerzett másodikként részvételi jogot az októberi WTAvilágbajnokságra. mti Kézilabda

Két siker A Győr BL-győztes női csapata hazai tornát nyert, míg a Veszprém férfiegyüttese Franciaországban lett első a PSG legyőzésével. mti

2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

sport 12

Már a Videoton mérlege sem százszázalékos Labdarúgás. A DVSC nyerte az FTC elleni rangadót, Győrben nem tudott nyerni a Videoton Az OTP Bank Liga 5. fordulójában a Pápa hazai pályán veszítette el szezonbeli veretlenségét, ráadásul a 88. percben az a Nagy Tamás vétett öngólt, akit épp a Diósgyőrtől igazolt át a Lombard FC. A pápaiak bajnoki találkozón 2009 szeptembere óta nem nyertek otthon a DVTK ellen. A diósgyőriek viszont március elseje óta most győztek először idegenben. A Pécs a Debrecentől kölcsönvett Pölöskey Péter találatával vitte el a három pontot a Hungária körútról. Érdekesség, hogy az MTK-ban pályára lépett a gólszerző öccse, Zsolt, a hazai kispadon pedig ott ült a két fivér édesapja, a pályaedző Pölöskei Gábor. A vesztes kék-fehérek immár 293 perce nem szereztek gólt, míg a PMFC 2003 óta először nyert a Hidegkuti-stadionban. Megszerezte története első élvonalbeli győzelmét a Puskás Akadémia. Az elmúlt napokban alaposan megerősített felcsútiak a sereghajtó Kaposvárt gyűrték le Tischler Patrik 90. percben szerzett fejes góljával. Rosszabbul járt a másik újonc, a Mezőkövesd. Bár Véber György együttese George Menougong révén vezetést szerzett a Szusza-stadionban, a folytatásban az Újpest fél tucat góllal válaszolt. A Debrecen zsinórban negyedszer nyert hazai pályán,

Egyperces

A játékkal is elégedettek lehetünk mti

Lőrincz Emil, a Pécs edzője. Egykori MTK-játékosként van-e plusz érzelmi töltete az ön számára egy Hungária körúti meccsnek? – Több mint két évtized emlékei nem múlnak el...

Utoljára találkozott a DVSC és az FTC az Oláh Gábor utcai stadionban / mti

a Fradi két idegenbeli siker után (Pécs, Győr) bukott el. Elvesztette százszázalékos mérlegét a Videoton, a bajnok Győr otthonában játszott döntetlen után a címvédő csak a 14. helyen áll. metropol OTP BANK LIGA

5. FORDULÓ

Kecskemét–Haladás 1-1 Pápa–Diósgyőr 0-1 MTK–Pécs 0-1 Puskás Akadémia–Kaposvár 1-0 Újpest–Mezőkövesd 6-1 Debrecen–Ferencváros 4-1 Paks–Bp. Honvéd 1-1 Győr–Videoton 1-1

AZ ÁLLÁS

1. DVSC 2. Videoton 3. Pápa 4. Paks 5. Ferencváros 6. Újpest 7. Kecskemét 8. Haladás 9. Diósgyőr 10. Honvéd 11. MTK 12. PMFC 13. Puskás Akad. 14. Győr 15. Mezőkövesd 16. Kaposvár

5 4 1 – 17-3 13 5 4 1 – 14-3 13 5 3 1 1 5-2 10 5 3 1 1 10-8 10 5 3 – 2 7-8 9 5 2 2 1 12-7 8 5 2 2 1 9-10 8 5 1 3 1 5-6 6 5 1 3 1 5-8 6 5 1 2 2 6-6 5 5 1 1 3 5-6 4 5 1 1 3 5-10 4 5 1 1 3 4-10 4 5 – 4 1 6-7 4 5 1 – 4 7-14 3 5 – 1 4 4-13 1

Beszéljünk a meccsről. – A szünet után gyorsan vezetést szereztünk, és ez meghatározta a folytatást. Arra törekedtünk, hogy megtartsuk az előnyünket. Azt kapták, amit vártak? – A csapatmunkával elégedettek lehettünk, az eredménnyel még inkább. Miként értékeli a gólszerző, Pölöskey Péter bemutatkozását? – A csatár e szezonban még nem játszott bajnokit. Az edzéseken kiderült, erőnlétileg rendben van, a hét közepén pedig három gólt szerzett az U21-es csapatunk elleni tesztmeccsen, így nyugodt szívvel jelölhettük a kezdőegyüttesbe. s. tóth jános

HIRDETÉS

2013. augusztus 25. (vasárnap)

10 14 16 25 31 32 34 35 41 42 45 52 57 58 62 71 73 75 78 79

Az Ötöslottó 34. heti nyerőszámai:

10 12 22 39 68

ÖTÖSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 5 találatos: nem volt, 4 találatos: 1 460 575, 3 találatos: 16 110, 2 találatos: 1195 forint

5 9 5 0 5 9

3

A Hatoslottó 34. heti nyerőszámai:

5

6 11 29 35

HATOSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 6 találatos: nem volt, 5 találatos: 363 655, 4 találatos: 6470, 3 találatos: 1280 forint


Vettel két év után győzött újra a Belga Nagydíjon

A rajt utáni első kanyarban még Lewis Hamilton állt az élen, de Sebastian Vettel nem sokkal később megelőzte / mti

Forma–1. Már az első körben élre került és végig uralta a futamot a német pilóta A címvédő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája a második helyről indulva nyerte meg tegnap a Forma–1es Belga Nagydíjat, a világbajnoki sorozat 11. futamát. Az idén ötödször, pályafutása során pedig 31-edszer diadalmaskodó Vettel mögött

a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) zárt a második, a brit Lewis Hamilton (McLaren) pedig a harmadik helyen. A 26 éves német sztár immár 46 ponttal vezeti a pontversenyt, és csapatával együtt Nagy fölény

4,3

másodperces előnye volt Vettelnek a 10. kör végén. A 23. kör után már több mint 8 másodperces előnnyel autózott.

nagy lépést tett sorozatban negyedik világbajnoki címe felé. A pilóta idei ötödik futamgyőzelmét szerezte. A pontszerző helyeken Rosberg, Webber, Button, Massa, Grosjean, Sutil és Ricciardo végzett. Három kieső is volt tegnap: Räikkönen a 26. körben megpróbálta megelőzni Massát, de kicsúszott a célegyenes előtt. Ezután kigurult a boxba, majd betolták a garázsba. A finn pilóta így nem tudta tovább javítani rekordját, azaz sorozatban 28. versenyén is pontot szerez-

A pontverseny állása

• Vettel:  197 pont • Alonso:  151 pont • Hamilton: 139 • Räikkönen: 134 • Webber: 115

ni. Kiesett Di Resta és Pic is. A világbajnoki sorozat következő versenyét, az Olasz Nagydíjat két hét múlva rendezik Monzában. mti HIRDETÉS

Víz alatti hoki: világbajnokság Egerben Három napja kezdődött és ezen a héten szombaton ér véget a 18. víz alatti hoki világbajnokság. A sportág történetének ez a legnépesebb világversenye: 17 ország 1500 sportolója vesz részt rajta. mti

HIRDETÉS

sport 13


2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

sport 14

Országos bajnok lett Berki Krisztián Az olimpiai bajnok Berki Krisztián sikeresen bemutatta új, 7,0-s kiinduló pontszámú gyakorlatát a tornászok Budapesten megrendezett országos bajnokságán, és meg is nyerte a lólengés döntőjét. Az Újpest kétszeres világbajnoka telt ház előtt tornázott, és mutatta be a londoni olimpián győzelmet érő programjánál jóval nehezebb gyakorlatát. mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

Öttusa

Tenisz

Érem nélkül a tajvani vb-n

Magyar sikerek az U18-as tornán

A férfiak döntőjében sem sikerült magyar versenyzőnek az élmezőnyben végeznie a tajvani Kaohsziungban zajló világbajnokságon. Kasza Róbert a 12., Demeter Bence a 14., Marosi Ádám pedig a 24. helyen végzett. A mai női váltóban Gyenesei Leila, Földházi Zsófia és Kovács Sarolta, míg a holnapi férfiváltóban Demeter Bence, Kasza Róbert és Marosi Ádám képviseli a magyar színeket.

Összesen 27 országból érkeztek játékosok Budaörsre az augusztus 19–24-e között megrendezett U18as nemzetközi tornára. A magyar lányok óriási sikereket értek el: Stolmár Rebeka nyert egyéniben: a döntőben az orosz Komardinát győzte le. Párosban szintén magyar lányok győzedelmeskedtek: a Barzó Lilla, Bondár Anna duó két szettben verte a második kiemelt cseh, orosz kettőst.

mti

metropol

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 15 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

Egy hét múlva kezdődik a tanév. Ön milyen tárgyakkal egészítené ki a jelenlegi tantervet?

„Figyelembe kellene venni, hogy az adott gyermek miben tehetséges, így azt tanulhatná, ami igazán érdekli, és amiben van jövője.”

„A természetben töltött órákat hiányolom, a mai gyerekek állandóan a számítógép előtt ülnek, és nem ismerik a környezetüket.”

„Csökkent a magyarórák száma, pedig ezt a tárgyat magasabb óraszámban kellene tanítani, hiszen a gyerekeknek igenis tudniuk kell magyarul.”

Ruborics Adrienn 22, sminkmester, Szombathely

Ács Attila 24, hallgató, Budapest

Némethné Kovács Sarolta 50, pedagógus, Pilis

Olvasói levelek

Sokba kerülnek a nyugdíjak Hetek óta folyik a „vita”, hogy a mai nyugdíjasok „megérdemlik-e” nyugdíjukat, az sok-e vagy kevés. Mindezt a párbeszédet egy úgynevezett blogger etikátlan és céltalan véleménye váltotta ki. A mindenkori államnak törvényi és erkölcsi kötelessége a nyugdíjakat kifizetni. Másrészt érdeke is, mert ha 2-3 millió nyugdíjas az utcára vonulna, azzal nem tudna mit kezdeni. Éppen ezért engem bosszant, illetve nem értek egyet azzal, ha egy nyugdíjas az államot vagy a kormányt szidja, mondván, hogy ő évtizedekig befizette azt a pénzt. Ez igaz is, de azt a pénzt, akkor, az akkori nyugdíjasoknak ki is fizették. Sőt, jóval többet fizettek ki. Közismert az a tény, hogy a beszedett nyugdíjjárulék jóval kevesebb, mint amit ki kell fizetni nyugdíjként. A különbözetet adóból, hitelből fedezik. Az én (tágabb) családomban, három kereső, két óvodáskorú gyermek és, sajnos, már csak három nyugdíjas

él. Esetünkben a töredékét nem fizetjük be járulékként, mint amit a nyugdíjasaink megkapnak, pedig mindhárman rendesen bejelentett munkahelyen dolgozunk. A gond az, ami a blogger indulatát is kiválthatta, hogy például én jóval kevesebbet keresek, mint amennyi a szülők nyugdíja. Gyakorlatilag ők támogatnak minket. A soknak tűnő nyugdíj azért nem sok, mert évtizedek óta (minimum) kétkeresősek a családok a magyarországi munkaerőpiacon. Amikor egy nyugdíjas egyedül marad, a sok mindjárt kevés lesz. Végül ne felejtsük el azt a tényt sem, hogy a jelenlegi nyugdíjasok jelentős többsége több gyermeket felnevelt élete során. Olyan kis embereket, akik még nem tudtak magukról gondoskodni. Köztük volt a sokat emlegetett blogger is. Ő már nyilván elfelejtette, hogy olyan kenyeret és joghurtot kapott, amiért akkor és ott nem dolgozott meg. Ezt „kapják vissza” a jelenlegi nyugdíjasok, nyugdíj formájában. Vajta attila, dunakeszi

Veszélyes is lehet a kapszula Egy „érdekes” reklámot láttam a villamosmegállóban. Valahogy így szólt: „Őssejtfokozó kapszula, érdeklődni lehet” (és egy telefonszám). Nem tudtam eldönteni, hogy nevessek vagy inkább dühöngjek. Mi az, hogy „őssejtfokozás”? Az őssejtek jó pár éve az érdeklődés előterében vannak. Ezek tulajdonképpen differenciálatlan sejtek, amelyekből a szervezet számára szükséges speciális sejtek jöhetnek létre. Számos kísérlet, próbálkozás van, hogy a természet ezen lehetőségét a gyógyítás szolgálatába állítsák, eddig kevés konkrét eredménnyel. Azt viszont még nem hallottam, hogy „őssejtfokozás”. Úgy látszik, hogy a sarlatánok is fejlődnek. Eddig volt a mágneses kezelés, a gyors, szenvedés nélküli fogyókúra, a vágás nélküli műtét, különböző csodagyógyszerek, most már előkerültek az őssejtek is. Félek, hogy nem ez lesz az utolsó állomás. dr. szabó András, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

20°

Eső, zápor várható

Miskolc

Győr

22°

Budapest

23° 22° Békéscsaba

25°

Pécs

KEDD

27°

Ma kezdetben jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég hazánk

max: 24° nagy részén, és elsősorban a keleti, illetve északi területeken vármin: 14° ható több helyütt eső, zápor, néhol zivatar. Később dél felől egyre

SZERDA

többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, ugyanakkor

max: 23° szórványosan továbbra is előfordulhatnak záporok, zivatarok. min: 15° Zivatar környékén erős vagy viharos széllökések is lehetnek. További információk: INTERNETEN: www.met.hu


2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

sport 16

Labdarúgás. Huszti és Szalai is gólt lőtt a német élvonal magyar meccsén

Szalai (jobbra) a gólja után, mellette Huszti (sötét mezben) / mti

12 kilométer Budapesten gördeszkákon A tegnapi, Downtown Rollin’ elnevezésű versenyen 12 kilométert kellett a deszkásoknak megtenniük a saját maguk által választott útvonalon. A regisztráció után térképet kaptak a versenyzők, és hat pontot mindenképpen érinteniük kellett, ahol egy-egy feladat várta őket. metropol / Kálló péter HIRDETÉS

Két magyar volt a főszereplő a Hannover és a Schalke 04 szombati összecsapásán a német labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában: a meccset a hazaiak nyerték 2-1-re. Huszti Szabolcs és a vendégektől Szalai Ádám is eredményes volt. Husztit aztán a 74. percben kiállították. A Bayern München klubrekordot ért el az FC Nürnberg 2-0-s legyőzésével: immár sorozatban 28. Bundesliga-mec�-

csén maradt veretlen a bajorok BL-győztes csapata. Kihagyta a spanyol labdarúgó-bajnokság 2. fordulóját Lionel Messi. A tegnap, lapzártánk után véget érő, Málaga elleni meccsen combizomhúzódás miatt nem léphetett pályára. Elindult az olasz bajnokság is, rögtön egy meglepetéssel: az újonc Verona csapata 2-1-re verte az előző szezon bronzérmesét, az AC Milant. mti


Sebastian Vettel győzött spában

46 ponttal vezeti a forma–1-es pontversenyt 12. oldal

2013. augusztus 26. HÉTFŐ | www.metropol.hu

országos

Új tanév, növekvő kiadások Iskolakezdés. Egy hét múlva becsengetnek, s ez sok családnak jelentős anyagi terhet jelent Életpályamodell. Az új koncepció, mely szerint elsőre az eredetileg tervezett fizetésemelés 60 százalékát kapnák meg a tanárok, megosztja a pedagógustársadalmat Új tantárgyak. Akár a kajakot is választani lehetett 2. oldal

Kilábalhat a válságból a turizmus az idei évben

Magyar gólok a Bundesligában

mti

Az előrejelzés szerint – a tavalyi rekordot is 8 százalékkal meghaladva – az év végéig 23-24 millió vendégéjszakát töltenek el a szálláshelyeken a Magyarországra látogató külföldi és a hazai vendégek. 4. oldal

Küzdelem a lángokkal Szükségállapotot hirdetett ki szombaton San Franciscóban és a város környékén Jerry Brown kaliforniai kormányzó a gyorsan terjedő erdőtüzek miatt. Az augusztus 17-én keletkezett tűz az amerikai nyugati parti nagyváros víz- és áramellátását fenyegeti. A lángok csaknem 4500 épületre jelentenek veszélyt. Groveland település egy részén megkezdték a lakosság kitelepítését. A nehezen megközelíthető terepen több mint 1800 tűzoltó – repülőgépek támogatásával – próbálja megfékezni a lángokat. / fotó: MTI 5. oldal

Aggódnak a szíriai gáztámadás miatt Barack Obama amerikai elnök (a képen) és David Cameron brit miniszterelnök szerint szükség van a vegyi fegyverek használatától való elrettentésre. 5. oldal

Két magyar is pályára lépett a Hannover és a Schalke összecsapásán (2-1) a német futballbajnokság 3. fordulójában. A piros lapot kapó Huszti Szabolcs és a vendégektől Szalai Ádám (a képen) is eredményes volt. 12. oldal


1 hírek

2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

Kálló Péter

Komoly anyagi teher az iskolakezdés Új tanév. Számos változással, például új tantárgyak bevezetésével kezdődik jövő hétfőn a tanítás

Fegyverhasználat

Módosítást kér a TEK vezetője Vitát kezdeményezett a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója a rendőri szervek és az illetékes minisztériumok között a fegyverhasználati szabályokra vonatkozóan. Hajdu János (képünkön) úgy fogalmazott: a magyar jogrendszer a fegyverhasználat terén eléggé megköti a rendőr kezét, ami a szimpla hétköznapokon helyénvaló, de például egy túszejtésnél már nem feltétlenül. Mint mondta, szeretné, ha a jelenleg érvényes szabályok bizonyos pontjait a közeljövőben módosítanák. mti

hazai 2

Új kerettanterv, pedagógusi életpályamodell, új tantárgyak, tanévkezdési költések – az új tanévvel kapcsolatos legfontosabb kérdéseknek jártunk utána. A Tescónál és az Auchannál is érdeklődtünk arról, mi fogy a legjobban. A Tescóban a füzetek és az iskolatáskák a legkelendőbbek. Az áruházláncnál augusztus elején kezdődött meg az iskolakezdési akció, már az első hétvégén 20%-os forgalomnövekedést tapasztaltak. Az Auchannál szintén augusztus elején indultak el az akciók, tapasztalataik szerint eddig főként a kisiskolásoknak vásároltak. Valószínűsítik, hogy az iskolaszer-vásárlás sokaknál azért is szeptemberre tolódik, mert a tankönyvekért idén hamarabb kellett fizetni. A slágertermék náluk az iskolatáska.

Adósságspirálba kerülhetnek

Az iskolakezdés gyermekenként tankönyv nélkül is minimum 15-20 ezer forintos kiadás, ami sok családnak jelent gondot. – Több mint másfél millióan élnek Magyarországon mélyszegénységben, számukra minden nem rendszeres kiadás gondot jelent – fogalmaz Rácsok Balázs, az ÖkumeniExpedíció

Az Ökumenikus Szeretetszolgálat tanévkezdési programját 250 forinttal segíti minden hívás 1353

kus Segélyszervezet szociális és fejlesztési igazgatója. Elmondása szerint sok az olyan család, amelyik ilyenkor nem fizeti be havi számláit, vagy a megszokotthoz képest teljesen más élelmiszereket fogyaszt. – Sokan elkezdenek kölcsönkérni, rosszabb esetben kamattal járó adósságba verik magukat. Több hónapra, évre meg tudja nyomorítani egy család életét az az adósságspirál, amelybe így kerülnek, főleg, ha 3-4 gyermek kezdi meg az iskolát – ecseteli Rácsok. Az Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai „Iskolakezdés együtt!” adománygyűjtő kampányukban arra is figyelnek, hogy minőségi, jól használható tanszerek kerüljenek a csomagokba.

A szakszervezet és a modell

Pénzügyekről a pedagógusi életpályamodell kapcsán is sokat hallani. Eszerint 2017ig fokozatosan kapják meg az ígért fizetésemelést a tanárok, akiknek kötelező óraszáma heti 22–26 órára nő. Kötelesek minősítő vizsgát tenni és legalább egy minősítést szerezni karrierjük során. A koncepció, melyben most az eredetileg tervezett fizetésemelés 60%-át kapják meg a tanárok, tanítók, megosztja a pedagógustársadalmat. – Ezt a pedagógusi életpályamodellt a Pedagógusok Szakszervezete sosem támogatta – mondja Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke. Kritikájuk szerint ez a rendszer nem ismeri el a többlet-

Kérdések az új tanévvel kapcsolatosan

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma kisokost állított össze az új tanév változásaival kapcsolatosan a szülőket leginkább érintő kérdésekről.

tárgyakkal nő a tanulók óraszáma.

• Délután négyig  kell foglalkozásokon részt venniük az általános iskolásoknak.

• Hit- és erkölcstant az első és az ötödik évfolyamban,  illetve a hatosztályos gimnáziumok hetedik évfolyamában vezetnek be. A két tárgy közül választani kell.

• A mindennapos testnevelés-  és a hit- és erkölcstanórák javára nem csökken más tárgy óraszáma, az új

• Az ötvenórás közösségi szolgálatot  azoknak kell teljesíteniük, akik 2016-ban vagy később érettségiznek.

Vasút

Országgyűlés

munkát, a pedagógusok közti minőségi különbségeket, valamint a több diplomát sem. Véleményük szerint az, hogy valaki a minősítő eljárás után magasabb fizetési kategóriába kerül, nem garantálja a kolléga minőségi munkáját. – Tisztességes alapfizetést, valamint a többletmunkát és a felelősséget elismerő pótlékrendszert üdvözölnénk – mondja Galló Istvánné. A PSZ elnöke szerint ehhez csatlakozhatna harmadik elemként a minőségi pótlék, amely szeptember elsejétől megszűnik, pedig évente felülbírálható motiváló eszköz volt.

Új tárgyak

A diákok az új kerettantervvel járó új tárgyakkal lesznek elfoglalva. Az elsősöknél 62% választotta a hittant és 48 az erkölcstant, ötödikeseknél pedig 42% a hittant és 58 az erkölcstant. Nyilatkozni május 20-ig kellett, év közben nem lehet ezen változtatni. Mindennap tornázni 1–2., 5–6. és 9–10. évfolyamon kell. Két órát lehet kiváltani diáksportköri tevékenységgel vagy versenysporttal. Ötödikben drámát és táncot vagy honismeretet, kilencedikben pedig drámát vagy mozgóképés médiaismeretet választhatnak a diákok. Az intézmények a kötelezően előírt óraszám 10%-áról szabadon dönthetnek. Ez jelenthet emelt óraszámot választott tárgyakban, de jelen-, vállalkozói ismeretek vagy más extra tárgy – akár kajakozás – is bekerülhet a tantervbe. krezinger szonja Rezsicsökkentés

Bemutatják a Duna élővilágát

Változik a menetrend

Kétnapos rendkívüli ülés

56 ezer hibás számlát találtak

Budapestre érkezik a JDS3 nemzetközi Duna-expedíció. A folyó élővilágát bemutató rendezvény holnap 10–13 óráig tekinthető meg az Akadémia melletti kikötőben. metropol

Ma visszaállt a nyári menetrendet megelőző, megszokott közlekedési rend. Ez elsősorban a balatoni vonatoknál hoz változást – közölte a MÁVStart Zrt. mti

Rendkívüli ülést tart ma és holnap az Országgyűlés. A képviselők a köznevelési törvény módosítását tárgyalják meg, és kedden szavaznak pedagógus-béremelés kiterjesztéséről. mti

Tíz távhőszolgáltatónál 56 ezer hibás számlát talált a nyáron a fogyasz­ tóvédelem. Ezeken nem megfelelően tüntették fel a rezsicsökkentéssel kapcsolatos információkat. mti


hazai 3

Kártalanítást követeltek a tüntetők Devizahitel. A Fidesz a hitelszerződések módosítására szólította föl a bankokat A kilakoltatások leállítását, a devizahitelesek kártalanítását követelték a Koppány Csoport

Demonstráció a devizahitelezés „áldozatainak” emlékére / mti

zetbe került magyar családok számára. A Magyar Bankszövetség lemondta a devizahitelesek ügyében szerdára tervezett találkozót a Civil Összefogás Fórum és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány képviselőivel, mert a szervezet előbb a kormánnyal tárgyalna. mti HIRDETÉS

Ellenzék

Előválasztást javasolt az MSZP Az MSZP azt javasolta együttműködő partnereinek, hogy Magyarország történetében először tartsanak előválasztásokat mind a 106 választókerületben és a miniszterelnök-jelölt személyéről is. Korábban az Együtt-PM azt javasolta, hogy egy rövid kampányt követő közvélemény-kutatással válas�szák ki a demokratikus ellenzék miniszterelnökjelöltjét – közölte Bajnai Gordon. Elemzők szerint kérdéses, mi lesz a tervezett ellenzéki együttműködés sorsa. Lánczi Tamás, a Századvég elemzője úgy véli, az összefogás valószínűleg meghiúsult, és nyílt rivalizálás kezdődik az Együtt-PM és az MSZP között. Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet vezetője szerint azonban még nem esett kútba a megegyezés lehetősége. Az elemző szerencsétlennek és túl kockázatosnak ítélte Bajnai Gordon ötletét. mti Bíróság

által szervezett tüntetés résztvevői pénteken. A demonstrálók jártak Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Csányi Sándor OTP-elnök házánál is. Ugyancsak pénteken a Fidesz felszólította a bankokat, hogy módosítsák a lakás­ devizahitel-szerződéseket úgy, hogy az elfogadható legyen a becsapott, nehéz hely-

mti

Holnap kezdődik Rezesová pere Holnap kezdődik a négy halálos áldozatot követelő baleset okozásával vádolt Eva Varholíková Rezesová pere. A hatóságok szerint a szlovák nő mintegy 170 kilométeres sebességgel hátulról belerohant a megfelelően kivilágított, jól látható Fiatba, amelynek négy utasa halt meg. A védelem állítása szerint a nő csak a karambol után, a történtek miatti sokkos állapotban ivott a kocsijában lévő vodkából. mti


2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

Frei Tamás írása a metropolnak

közellenség: a Fű A zöldövezet, amely már nem is zöld. Furcsán hangzik, de a világ egyre több országában vezetnek be a klímaváltozás hatásaira reagáló fűtörvényeket. Az idei forró és száraz magyar nyár, a kiszáradó, fakó, kiégett gyep látványa számunkra is könnyen érthetővé teszi, hogy például az Egyesült Államok délnyugati államaiban miért is rendeltek el a korábbinál sokkal szigorúbb locsolási tilalmakat. Sőt, néhány éve a vízkészletek megóvása érdekében még csak a nyári hőségben volt tilos füvet locsolni. A forró párolgás miatt eleinte csak napközben nem engedélyezték az öntözést, később viszont már este sem. Aztán végképp betiltották. Las Vegasban tavaly törvényt hoztak arról, hogy a garázs elé sehol sem lehet többé füvet vetni, aztán idén már azt is előírták, hogy a városi járdák mellé műfüvet kell lerakni, vagy kaktuszokat ültetni. De igazi füvet semmiképp. Soha többé! A legújabb kaliforniai megoldás viszont már ennél is tovább megy. Nemcsak az új fűterületek létesítését és a régiek locsolását szabályozza (pontosabban tiltja), hanem kifejezetten el szeretné érni, hogy ahonnan csak lehet, szedjék fel a füvet. Los Angeles például sok millió dollárt fizet, négyzetméterenként hétezer forintot a háztulajdonosoknak, ha kaktuszt ültetnek és kavicsot szórnak a korábbi füves területek helyére. A tét óriási. Pár éven belül húsz százalékkal kell csökkenteni a vízfelhasználást, mert a melegedő és kiszáradó klímában ivóvízhiány léphet fel Kaliforniában. Sok százmillió liter víz megspórolásáról beszélünk. Las Vegasban a Változás háztulajdonosoknak két év alatt 200 millió dollárt, 45 „A zöld fű nem az ameri- milliárd forintot fizettek ki ilyen logika alapján a kai középosztály kéNevada államban a nyelmét és tágas, puha fűirtásért. tiltásokkal, büntetésekkel és életét szimbolizálja, újfajta ösztönzők bevezetéséhanem a gőgös, pökhen- vel pár év alatt a harmadára csökkentették a vízfogyaszdi hülyeséget.” tást. Egyre többször lehet arról olvasni, hogy bepillantva egy kertbe a zöld fű nem az amerikai középosztály kényelmét és tágas, puha életét szimbolizálja, hanem a gőgös, pökhendi hülyeséget. Hogy ott, abban a házban olyanok élnek, akik nem figyelnek a világra. Az persze más kérdés, hogy a fűtelenítési mozgalom rengeteg változást okoz az üzleti világban is, Amerikától egészen Ausztráliáig. Képzeljék csak el a vetőmagpiac átalakulását és veszteségeit. Aligha véletlen, hogy a legnagyobb cégek vagyonokat költenek olyan génmanipulációs kísérletekre, melyek a vizet nem vagy csak alig igénylő fűmag kifejlesztését célozzák. Az úgynevezett Kentucky kék fű (az amerikai felső-középosztály kedvence) állítólag nemsokára olyan magokkal lesz vethető, melyek tizedannyi vizet igényelnek, mint a korábbi verzió, viszont ugyanolyan sűrű és dús pázsitot eredményeznek. Vehemensen beindult a fűlobbi (van ilyen, igen), és reklámkampányokban érvel a kaktuszok körüli kavicságy és homokfelületek porhatása, egészségtelensége és ezerféle „káros” hatása ellen. A legviccesebb, szinte már szappanoperákba illő fordulat, hogy a fűlobbi a családvédő szervezeteket próbálja maga mellé állítani, és a locsolási tilalmak feloldását az ő segítségükkel elérni. „Az amerikai gyerekbarát társadalom nem tud meglenni a ház mögötti puha fű, a hangos nevetgéléssel elhajított labda, és az önfeledt szaladgálás élménye nélkül” – írják legutóbbi közleményükben. Micsoda problémák!

Húzóágazat lehet az idegenforgalom Turizmus. Uniós fejlesztésekkel duplázná a kormány a bevételeket a közeljövőben A turizmus kilábalt a válságból, az előrejelzés szerint az idén, a tavalyi rekordot is 8 százalékkal meghaladó mértékben, az év végéig 23-24 millió vendégéjszakát töltenek el a szálláshelyeken az idelátogató külföldi és a hazai vendégek – nyilatkozta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára. Az Új Széchenyi Terv beindítása nyomán 150 milliárd forint értékben több mint 600 kisebb-nagyobb fejlesztés valósult meg – döntő mértékben EU-s forrásból –, amelyekbe sok egyéb mellett szállodaépítés, egészségturizmust szolgáló beruházások, strandbővítések, a természeti, kulturális örökségek megóvása, eléréElemzés

Adatok

7

százalékát adta a bruttó hazai összterméknek (GDP) az idegenforgalom tavalyi 1200 milliárd forintos bevétele. A következő években a 15–18 százalékos arány elérése a cél. Uniós célok

• A 2014 és 2020 közötti  időszakban a turisztikai fejlesztések támogatásánál a hangsúlyt az idegenforgalmi vonzerő fokozására, a vendégfogadás minőségének javítására, az országimázst növelő turisztikai attrakciók megvalósítására helyezi az unió.

270 ezer látogató egy év alatt a poroszlói ökocentrumban / mti

sükhöz a jobb körülmények biztosítása szerepel. Lemaradás van viszont a konferenciaturizmus infraBefektetés

struktúrájában, holott ez az idegenforgalom jól jövedelmező szegmense, ezért például Budapesten egy új centrum megépítése a feladat – tette hozzá Csepreghy Nándor. mti Pénztárgépek

Merrill Lynch: növekedés jön

Az ezüst most jobban fogy

Már hat típusból lehet választani

Jövőre 2,6 százalékos magyar GDP-növekedést vár a Merrill Lynch. A Bank of America befektetési alapkezelője a számottevő mértékben javuló fogyasztói bizalomra alapozva három országban – Csehország, Lengyelország és Magyarország – esetében emelte meg gazdasági növekedési előrejelzését.

A világ drágakő- és ékszeripari központjának számító Indiából az idén júliusban 109,69 millió dollár értékű ezüstöt exportáltak. A mennyiség 184%-kal nagyobb az egy évvel korábbinál. Az ezüst jelenleg így keresettebb az aranynál, szakértők szerint a közép- és keleteurópai országok keresletnövekedése miatt. mti

Két újabb, online adatkapcsolatra képes pénztárgép jelent meg a piacon, így a pénztárgépcserére kötelezettek már hat engedélyezett gép közül választhatnak – áll a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében. Az elkövetkezendő időszakban 200 ezer pénztárgépet kell kicserélni hazánkban. mti

mti HIRDETÉS

n UTAZÁS

Vélemény

gazdaság 4

www.metropol.hu


külföld 5

Damaszkusz várja az ENSZ szakértőit Szíria. Amerika szerint egyre több jel utal arra, hogy a kormány vetett be vegyi fegyvert

Egyiptom

A perek ősszel folytatódnak

Elvennék Tőkés kitüntetését

A kairói bíróság október 29-re napolta el a Muzulmán Testvériség három vezetőjének perét. A pár percig tartó tárgyaláson a vádlottak nem jelentek meg. Döntöttek arról is, hogy szeptemberben folytatódik Hoszni Mubarak volt államfő tárgyalása.

A román miniszterelnök hivatalos átiratban javasolta az elnöki hivatalnak Tőkés László állami kitüntetésének visszavonását. A román elnöki hivatal szerint viszont Victor Ponta nem kezdeményezheti ezt, és a kérés jóváhagyása a törvény megsértését jelentené. mti

mti

Szíria beleegyezett, hogy az ENSZ vegyifegyver-szakértői azonnali hatállyal elmehessenek azokra a helyszínekre Damaszkusz külvárosaiban, ahol a múlt szerdai állítólagos vegyifegyver-támadások történtek – közölte tegnap a szíriai külügyminisztérium. Egy magas rangú amerikai kormányzati tisztségviselő közben arról beszélt, „alig van kétség afelől”, hogy a Bassár el-Aszad vezette szíriai rezsim vegyi fegyvert vetett be polgári lakosok ellen. A támadásban az ellenzék szerint több százan meghaltak. Szombaton Barack Obama amerikai elnök és David Cameron brit miniszterelnök telefonon vitatta meg a szíriai helyzetet, és egyetértettek ab-

A pápa a nemzetközi közösségtől vár segítséget / mti

ban, hogy szükség van a vegyi fegyverek használatától való elrettentésre. „Mindkettejüket nagyon aggasztja a szerdán Damaszkuszban történt támadás, és az, hogy egyre több jel utal arra, ez a szíriai rezsim súlyos vegyifegyver-támadása volt saját népe ellen” – közölte a brit kormányfő egyik szóvivője. Obama és Cameron megismételte, hogy a vegyi fegyverek nagyarányú használata a nemzetközi közösség határozott válaszát fogja maga

után vonni. A nyugati nagyhatalmak, Szaúd-Arábia, Törökország, Jordánia és Katar fegyveres erőinek vezetői háromnapos tanácskozáson vitatják meg a helyzetet. Közben Irán figyelmeztette Washingtont, hogy ne lépje át a „vörös vonalat”, mert annak komoly következménye lesz. Ferenc pápa tegnap az Úrangyala-imádság előtt intézett felhívást a világ nemzeteihez, hogy „mutassanak nagyobb érzékenységet a tragikus helyzet iránt”. mti

Románia

Egyesült Államok. A terjedő erdőtűz miatt veszélyben az ellátás Szükségállapotot hirdetett ki San Franciscóban és a város környékén Jerry Brown kaliforniai kormányzó a gyorsan terjedő erdőtűz miatt. A tűz nem közvetlenül a nagyvárost, hanem az energia-, és ivóvízellátást kiszolgáló infrastruktúra működését fenyegeti. Két vízi erőművet már leállítottak. A tűz augusztus 17-én keletkezett, és már elérte a Yose-

mite Nemzeti Parkot. Már 510 négyzetkilométernyi terület áll lángokban. A tűz csaknem 5500 épületre jelent veszélyt, négy ház pedig már kiégett. Groveland település egy részén megkezdték az ott élők kitelepítését. A nehezen megközelíthető terepen mintegy 2700 tűzoltó repülőgépek támogatásával próbálja megfékezni a lángokat. metropol/mti HIRDETÉS


2

2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

Editors A brit alterrock-banda a Szigeten lépett fel, nem sokkal negyedik albuma megjelenése után. A lemez készítése előtt tagcserén is áteső együttest természetesen az átalakulásról is faggattuk. Edward Lay az alapítók képviseletében, míg Elliott Williams a két új tag egyikeként válaszolt kérdéseinkre.

kultúr

A változás természetes

Zene

A szerző kritikája Szörényi Levente szerint Alföldi Róbert „István, a király”-rendezését számtalan ponton ő inspirálta, és ezt vállalja, úgy érzi azonban, hogy a rendező feláldozta a zenei minőséget a koncepció oltárán. – Nem körültekintően gondolta végig, ki milyen énekesi képességekkel rendelkezik – fejtette ki Szörényi Levente. MTI HIRDETÉS

Kultúr 6

Edward Lay / Fotók: Polyák Bea

Hogy működik az új felállás, milyen érzés ebben az új Editorsban zenélni? Edward: – Nagyon jó, az elmúlt négy-öt évet figyelembe véve most a legjobb az Editors tagjának lenni. Az, hogy két új ember is ott áll velünk a színpadon, új lökést adott az együttesnek. Az élő

fellépéseknek kifejezetten érdekes színfoltját jelentik az új tagok, bár élőben már korábban is elég jók voltunk. Ettől viszont még jobbak lettünk. Az új album néhány dalán még kell egy kicsit dolgoznunk, hogy élőben is ideálisan hangozzanak. Egyelőre még nem tudtuk teljességében megmutatni

Elliott Williams


Kultúr 7 azt a potenciált, ami ebben az új felállásban rejtőzik.

Névjegy

Editors

Hogyan találták meg az új tagokat? Edward: – Egy kis szerencsével és valamennyi előzetes ismerettel. Elliottot már ismertük, hasonlóképpen gondolkodunk, vele az első pillanattól kezdve egyértelműen működött a dolog. Justinnal egyikünk sem találkozott még korábban, viszont kifejezetten az a karakter, akire szükségünk volt. Talán csak arra van szüksége, hogy kiválassza azt az irányt, amelyre koncentrálni akar. Most nagyon sok mindent csinál, a zene mellett rendez is. Talán ki kellene választania egy területet, ami igazán fontos neki. Viszont már az első napon, amikor a próbateremben ott volt velünk, gördülékenyen zajlott vele is a közös munka. Nagyon jó, egészen más, mint bárki az együttesben.

természetesen zajlik, a fiúk sokat segítenek nekünk, jó velük dolgozni.

És ön, Elliott, hogy érzi magát? Lelkes, mert valami újba kezdhetett, vagy inkább nyomást érez magán attól, hogy egy működő együttesbe belépve elvárásoknak kell megfelelnie? Elliott: – Tagadhatatlanul elég nagy nyomás van rajtunk, ugyanakkor minden nagyon

A rajongók hogyan reagáltak a változásra? Edward: – Természetes, hogy az ember a YouTube-on mindig fog olyan kommenteket találni, amelyek Christ (Chris Urbanowicz tavaly tavasszal lépett ki az Editorsból – a szerk.) hiányolják, és vissza akarják kapni. De minden

• Az együttes  jelenlegi tagjai közt Tom Smitht, Russell Leetchet, Edward Layt, Justin Lockey-t és Elliott Williamset találjuk. Chris Urbanowicz tavaly tavas�szal lépett ki az együttesből, Justin és Elliott ekkor csatlakoztak. • 2002-ben Pilot néven alakult meg a banda, majd Who’s The Pilot, Pride és Snowfield néven is működtek, kiadójuk 2004-ben javasolta az Editors név felvételét. • Négy lemezük  jelent meg eddig, a legfrissebb a Weight of your Love címet viseli.

együttes folyamatosan változik, lemezről lemezre. Ha az emberek azt várják el tőlünk, hogy bármelyik korábbi albumunk második részét készítsük el, mindenképp nagyot fognak csalódni. A rajongók többsége elfogadta a döntésünket, és amikor egy-egy fellépésünkre eljönnek, ott hallják tőlünk a régi dalainkat is. Reméltem, hogy elfogadnak bennünket ebben az új felállásban, és ez is történt. A Weight of your Love címet viselő albumuk június végén jelent meg, elég friss. Új zenei irányt tűztek ki ezzel a lemezzel maguk elé az új tagokkal, vagy nem ilyen éles a Chrisszel és a nélküle készített dalok közti választóvonal? Edward: – Jó pár dalon dolgoztunk már egy ideje, még akkor kezdtünk el foglalkozni velük, amikor Chris is az együttes tagja volt. Ez egy nagyon fontos lemez számunkra, nem vagyok meggyőződve arról, hogy még készítünk majd ehhez hasonló lemezt. Most azt tartottuk fontosnak, hogy visszatérjünk a gyökereinkhez, és nagyon élvezzük ezeket a dalokat játszani. Unják már, hogy az újságírók hozzám hasonlóan

mostanában szinte csak az Urbanowicz távozása okozta változásokról faggatják önöket? Edward: – Természetesen ez érdekli most az embereket, ezért is készítettünk az új lemez mellé egy kis dokumentumfilmet az együttesről. A film arról szól, amin az utóbbi években átmentünk. A Sziget Fesztivál ideje alatt jelent meg az új lemez Formaldehyde című dalához készített klipjük, melyet Ben Wheatley filmrendező készített. Hogy jött létre ez az együttműködés? Edward: – A dal nagyon popos hangzású, viszont a lemez talán legsötétebb mondanivalójú dalszövegét kapta. Úgy voltunk vele, fantasztikus lenne, ha Ben a rendelkezésünkre álló büdzsével és meglehetősen kevés idő alatt tudna vele valamit kezdeni. Elliott: – Jelenleg ő az egyik legjobb független rendező, nagyon örültünk a vele való együttműködés lehetőségének. Nem tudtuk, mit akar majd csinálni. Edward: – A klip rendezőjét hagyni kell szabadon bánni a dallal.

Krezinger Szonja

www.metropol.hu

Film

Holnaptól forgat Török Ferenc Augusztus 27-től másfél hónapig forog Török Ferenc új filmje Senki szigete címmel a Magyar Nemzeti Filmalap 236 millió forintos gyártási támogatásával. Az absztrakt és meseszerű szerelmi történet főszerepeiben pályakezdő fiatalok – Jakab Juli, Bánfalvi Eszter és Mohai Tamás – lesznek láthatók. mti Irodalom

Örkény kert a Madách téren Az idén is megszervezik az Örkény kertet a Madách téren: az Örkény István Színház és Erzsébetváros Önkormányzata közös évadnyitó rendezvényére szeptember 7-én, szombaton várják a látogatókat. A szervezők célja az, hogy felhívják a figyelmet a városi környezet élhetőbbé tételére, a közösségi terek fontosságára. mti HIRDETÉS


PLUSZ

Škoda

Egy Yetiből kettő lesz Története során először a cseh kompakt SUV két verzióban lesz elérhető: az elegáns Yeti városi közlekedésre készült, a Škoda Yeti Outdoor pedig a kalandokat kedvelőknek. Mindkét változat új orr- és farrészt, új keréktárcsákat, új belteret, a legmagasabb szintű funkcionalitást és kibővített motor/meghajtás kombinációkat kap. A világpremier a szeptemberi Frankfurti Autószalonon lesz, a piaci bevezetés pedig 2013 végén indul. METROPOL

Volkswagen

Transporter A Transporter-rajongói klubok által szervezett, immár hagyományosnak mondható Transporter-találkozó szeptember 13–15. között lesz Szentendrén, a Papszigeten. Az egész napos kiállításon és családi eseményen számos program várja a nézőket. Egyedi látványt nyújt majd a várhatóan több száz régi Transporter megjelenése, de emellett a Transporter-család legújabb generációi, így például a prémium személygépkocsik kategóriáját idéző Multivan Editon 25 is látható lesz a találkozón. METROPOL

Négykerék 8

Az új Kuga életérzéstesztje Ford. Kalandlehetőségeket kínált a megújult hobbiterepjáró menetpróbája A Kisorosziba vezető úton feltűnt, hogy a mai masszív A, B és C oszlopos autókhoz képest szokatlanul jó a kilátás. Meg, hogy alig hallani a kétliteres turbódízelmotor hangját. A Kuga persze nem igazi terepjáró, az Alsó- és Felsőpetény közti nyomvályús erdei traktorúton néhol leért a padlólemez, a hasmagasság egyébként 19 centis. A táblafelismerő funkcióval a kilométeróra és a fordulatszámmérő közti kijelzőn megjelenik az aktuális sebességkorlátozó és egyéb táblák képe. Ugyanitt azt is mutatja, hogy az elektronikus összkerékhajtás hogyan szabályozza a nyomatékot a kerekek között. A pici kijelzőnek a menüje a defektjelzéstől a fáradtságra figyelmeztető vagy a környezetbarát vezetési stílust értékelő funkcióig – felszereltségtől függően – tulajdonképpen kimeríthetetlen. A könyöklő hátuljába épített 230 voltos aljzat akkor jöhet jól, ha valaki például laptopot akar tölteni menet közben. Csomagtartó

46

literrel nagyobb az elődénél a csomagtartó, 492 literes lett. Európai autópiac

Elkezdődhet a stabilizáció Az európai autópiac csaknem 5%-kal bővült júliusban, idén másodszor növekedett éves szinten. A német autóipari szövetség (VDA) szerint 1,02 millió új autót regisztráltak, ami 4,8%-os növekedés a tavalyi azonos időszakhoz képest. Matthias Wissmann, a VDA elnöke azt mondta, hogy ezzel kezdetét veheti a szervezet által várt piaci stabilizálódás. A forgalomba állított új autók száma 7,46 millió volt Európában az idei első hét hónapban, 5,2%-kal kevesebb az egy évvel korábbinál. Az európai autópiac az idén várhatóan a 4. egymást követő évben zsugorodik, ilyen hosszú ideig tartó visszaesésre húsz éve nem volt példa. mti

Motorok

A Kuga egy benzines és egy dízelmotorral kapható, mindkettővel akár elektromos (AWD), nem differenciálzáras négykerékhajtással is. • 1,6 literes Ecoboost:  150 lóerős az elsőkerék-meghajtással, és a gyári átlagfogyasztás 6,6 liter. Négykerék-hajtással 182 lóerős, és 7,7 litert fogyaszt papíron. • 2 literes Duratorq:  140 és 160 lóerős változata is van, utóbbi csak négykerékhajtással rendelhető, és ehhez kapható automata váltó. A gyári fogyasztási adatuk 5,3, illetve 5,9 liter száz kilométerenként.

Menetdinamika és parkolás

Ezek a legérdekesebb rendszerek. • Kanyarvezérlés:  Ha például egy csúszós autópálya-lehajtónál túl nagy sebességgel hajtunk, a rendszer először fékezéssel csökkenti a megcsúszás esélyét, és ha ez is kevés, automatikusan elvesz a nyomatékból. Képes másodpercenként mintegy 16 km/órás mértékben mérsékelni a tempót. Ez a rendszer az összkerékhajtás része.

• Nyomatékvektor-szabályozás:  Az ívbelső kerekek apró fékezésével segít lendületesen bevenni élesebb kanyarokat. A rendszert a Focus RS sportváltozatához fejlesztették ki eredetileg. • Automatikus parkolás:  Az autó – felszereltségtől függően – képes kiválasztani a megfelelő helyet, és automatikus kormányzással be is állni úgy párhuzamosan parkolva, hogy a sofőrnek csak a pedálokat kell használnia.

A Ford szerint 10 százalékkal kevesebbet fogyaszt az új kétliteres TDCi Duratorq motor, mint az előző Duratech. A komputer 6,7 litert mutatott száz kilométerenkénti átlagfogyasztásnak.

Sipos Zoltán

www.metropol.hu HIRDETÉS

www.metropol.hu

+

2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu


Négykerék 9

Metropol-teszt. Elsőre egy kategóriával drágább autónak néz ki az Astra

Műszaki adatok

Opel Astra Sedan 1,4 Turbo • Max. teljesítmény:  103 kW/140 LE • Max. nyomaték:  200 Nm • Hengerűrtartalom:  1362 cm3 • Gyorsulás:  10,2 mp (0–100 km/óra) • Végsebesség:  207 km/óra • Hosszúság/szélesség/ magasság:  4658/1815/1500 mm • Saját tömeg:

1496 kg

• Csomagtér:  460/1010 liter • Tesztfogyasztás:  7,0 liter/100 km

fűthető, bár nyáron a nyitható napfénytetőnek lehet nagyobb hasznát venni. A 140 lóerős turbós benzinmotort hatfokozatú kéziváltóval társították a tesztautóban. Nagyon sietősen 9,5 literre is feltornázható az átlagfogyasztás, de odafigyelve egy

hosszabb országúti szakaszon hat literre is sikerül levinni ezt az értéket, kilencvenes tempóban 1750-et forog a főtengely. Városban a stop/start rendszer segíti a fogyasztáscsökkentést. A tesztút során pont hét literre jött ki a száz kilométerenkénti átlag a majdnem másfél tonnás autóval. beck András HIRDETÉS

www.metropol.hu

A külső dizájn az egy kategóriával feljebb lévő Insigniát idézi, de milliókkal kevesebbe kerül az autó. A helykínálat bőséges az utastérben, és a csomagtartó is méretes. A csomagtérajtó a kulcson vagy a középkonzolon lévő gombbal nyitható, ekkor egyből fel is pattan. A hátsó ülések ledöntésével hosszabb tárgyak is szállíthatók. Amúgy hárman is viszonylag jól elférnek hátul, a láb és a fejtér is elég. A tesztautó alaposan felextrázott változat volt, az első ülések mellett a kormány is

Formula Student. Mérnökhallgatók autói versengtek nálunk A világ tekintélyes egyetemeinek autóipari mérnökhallgatói saját tervezésű és saját maguk építette versenyautókkal mérték össze tudásukat a Formula Student Hungary rendezvényen a győr-gönyűi kikötőben. Tizenhat ország 39 csapata versenyezett, Közép- és Nyugat-Európa számos országa képviseltette magát, és az idén először Portugáliából és

Oroszországból is érkeztek csapatok. Magyarország színeiben a budapesti BME Formula Racing Team és a kecskeméti KEFO Motorsport lépett a versenypályára az idén negyedszer megrendezett versenyen. Kiállítóként jelen volt a győri Széchenyi István Egyetem SZEngine csapata egy saját építésű motorral és a Miskolci Egyetem Formula Racing Miskolc csapata is. metropol HIRDETÉS


3 sport

2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

sport 10

A Mezőkövesd kiadós verést kapott Újpesten

Egyperces

A játékkal is elégedettek lehetünk

Labdarúgás. Megvan az újonc Puskás Akadémia első élvonalbeli győzeleme

mti

Az OTP Bank Liga 5. fordulójának nyitómérkőzésén a Haladás Kecskeméten szerzett fontos pontot. A Pápa hazai pályán veszítette el szezonbeli veretlenségét, ráadásul a 88. percben az a Nagy Tamás vétett öngólt, akit épp a Diósgyőrtől igazolt át a Lombard FC. A pápaiak bajnoki találkozón 2009 szeptembere óta nem nyertek otthon a DVTK ellen. A diósgyőriek viszont március elseje óta most győztek először idegenben. A Pécs a Debrecentől kölcsönvett Pölöskey Péter találatával vitte el a három pontot a Hungária körútról. Érdekesség, hogy az MTK-ban pályára lépett a gólszerző öccse, Zsolt, a hazai kispadon pedig ott ült a két fivér édesapja, a pályaedző Pölöskei Gábor. A vesztes kék-fehérek immár 293 perce nem szereztek gólt, míg a PMFC 2003 óta először nyert a Hidegkuti-stadionban. Megszerezte története első él-

Lőrincz Emilt, a Pécs vezetőedzőjét kérdeztük. Egykori MTK-játékosként van-e plusz érzelmi töltete az ön számára egy Hungária körúti meccsnek? – Több mint két évtized emlékei nem múlnak el, de erről most hadd ne mondjak többet... Akkor beszéljünk a meccsről! – Az első negyedórában bátortalanul futballoztunk, de aztán felvettük a ritmust. A szünet után gyorsan vezetést szereztünk, és ez meghatározta a folytatást. Arra törekedtünk, hogy megtartsuk az előnyünket.

Önkritika

Torna

Országos bajnok lett Berki Az olimpiai bajnok Berki Krisztián (a képen) sikeresen bemutatta új, 7.0-s kiinduló pontszámú gyakorlatát a tornászok Budapesten megrendezett országos bajnokságán, és meg is nyerte a lólengés döntőjét. Az Újpest kétszeres világbajnoka telt ház előtt mutatta be az olimpiainál jóval nehezebb gyakorlatát. mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

„Nemcsak öt, tíz gól különbség is volt ezen az estén a két csapat között. De ebben megvan az én felelősségem is, mert olyanoknak is bizalmat szavaztam, akiket az edzésmunkájuk miatt eredetileg nem akartam a kezdőcsapatba jelölni.” Véber György a Mezőkövesd vezetőedzője

Összességében tizenhetedik alkalommal nyert a Pécs az MTK pályáján

vonalbeli győzelmét a Puskás Akadémia. Az elmúlt napokban alaposan megerősített felcsútiak (akiknél az új szerzemények közül szóhoz jutott Lencse László, Czvitkovics Péter, Szekeres Adrián és a spanyol Francisco Gallardo is) a sereghajtó Kaposvárt gyűrték le Tischler Patrik 90. percben szerzett fejesgóljával. Sokkal rosszabbul járt a másik újonc, a Mezőkövesd. Bár Véber György együttese George Menougong révén vezetést szerzett a Szusza-sta-

/ mti

dionban, a folytatásban az Újpest fél tucat góllal válaszolt. A vasárnapi mérkőzések lapzártánk után értek véget. metropol

OTP BANK LIGA

5. FORDULÓ

Kecskemét–Haladás 1-1 Pápa–Diósgyőr 0-1 MTK–Pécs 0-1 Puskás Akadémia–Kaposvár 1-0 Újpest–Mezőkövesd 6-1 Debrecen–Ferencváros lapzárta után Paks–Bp. Honvéd lapzárta után Győr–Videoton lapzárta után

Azt kapták, amit vártak? – A csapatmunkával elégedettek lehettünk, az eredménnyel még inkább. Miként értékeli a gólszerző Pölöskey Péter bemutatkozását? – A Debrecentől igazolt csatár e szezonban még nem játszott bajnokit. Az edzéseken kiderült, erőnlétileg rendben van, a hét közepén pedig három gólt szerzett az U21-es csapatunk elleni tesztmeccsen, így nyugodt szívvel jelölhettük a kezdőegyüttesbe. s. tóth jános

HIRDETÉS

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Szerkesztőségi fax: 431-6401 Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: AS-Nyomda Kft., Kecskemét. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


posta 11 Mit szól hozzá?

Még több rejtvény! Minden kedden Füles!

Egy hét múlva kezdődik a tanév. Ön milyen tárgyakkal egészítené ki a jelenlegi tantervet?

„Figyelembe kellene venni, hogy az adott gyermek miben tehetséges, így azt tanulhatná, ami igazán érdekli, és amiben van jövője.”

„A természetben töltött órákat hiányolom, a mai gyerekek állandóan a számítógép előtt ülnek, és nem ismerik a környezetüket.”

„Csökkent a magyarórák száma, pedig ezt a tárgyat magasabb óraszámban kellene tanítani, hiszen a gyerekeknek igenis tudniuk kell magyarul.”

Ruborics Adrienn 22, sminkmester, Szombathely

Ács Attila 24, hallgató, Budapest

Némethné Kovács Sarolta 50, pedagógus, Pilis

Olvasói levelek

Sokba kerülnek a nyugdíjak Hetek óta folyik a „vita”, hogy a mai nyugdíjasok „megérdemlik-e” nyugdíjukat, az sok-e vagy kevés. Mindezt a párbeszédet egy úgynevezett blogger etikátlan és céltalan véleménye váltotta ki. A mindenkori államnak törvényi és erkölcsi kötelessége a nyugdíjakat kifizetni. Másrészt érdeke is, mert ha 2-3 millió nyugdíjas az utcára vonulna, azzal nem tudna mit kezdeni. Éppen ezért engem bosszant, illetve nem értek egyet azzal, ha egy nyugdíjas az államot vagy a kormányt szidja, mondván, hogy ő évtizedekig befizette azt a pénzt. Ez igaz is, de azt a pénzt, akkor, az akkori nyugdíjasoknak ki is fizették. Sőt, jóval többet fizettek ki. Közismert az a tény, hogy a beszedett nyugdíjjárulék jóval kevesebb, mint amit ki kell fizetni nyugdíjként. A különbözetet adóból, hitelből fedezik. Az én (tágabb) családomban, három kereső, két óvodáskorú gyermek és, sajnos, már csak három nyugdíjas

él. Esetünkben a töredékét nem fizetjük be járulékként, mint amit a nyugdíjasaink megkapnak, pedig mindhárman rendesen bejelentett munkahelyen dolgozunk. A gond az, ami a blogger indulatát is kiválthatta, hogy például én jóval kevesebbet keresek, mint amennyi a szülők nyugdíja. Gyakorlatilag ők támogatnak minket. A soknak tűnő nyugdíj azért nem sok, mert évtizedek óta (minimum) kétkeresősek a családok a magyarországi munkaerőpiacon. Amikor egy nyugdíjas egyedül marad, a sok mindjárt kevés lesz. Végül ne felejtsük el azt a tényt sem, hogy a jelenlegi nyugdíjasok jelentős többsége több gyermeket felnevelt élete során. Olyan kis embereket, akik még nem tudtak magukról gondoskodni. Köztük volt a sokat emlegetett blogger is. Ő már nyilván elfelejtette, hogy olyan kenyeret és joghurtot kapott, amiért akkor és ott nem dolgozott meg. Ezt „kapják vissza” a jelenlegi nyugdíjasok, nyugdíj formájában. Vajta attila, dunakeszi

Veszélyes is lehet a kapszula Egy „érdekes” reklámot láttam a villamosmegállóban. Valahogy így szólt: „Őssejtfokozó kapszula, érdeklődni lehet” (és egy telefonszám). Nem tudtam eldönteni, hogy nevessek vagy inkább dühöngjek. Mi az, hogy „őssejtfokozás”? Az őssejtek jó pár éve az érdeklődés előterében vannak. Ezek tulajdonképpen differenciálatlan sejtek, amelyekből a szervezet számára szükséges speciális sejtek jöhetnek létre. Számos kísérlet, próbálkozás van, hogy a természet ezen lehetőségét a gyógyítás szolgálatába állítsák, eddig kevés konkrét eredménnyel. Azt viszont még nem hallottam, hogy „őssejtfokozás”. Úgy látszik, hogy a sarlatánok is fejlődnek. Eddig volt a mágneses kezelés, a gyors, szenvedés nélküli fogyókúra, a vágás nélküli műtét, különböző csodagyógyszerek, most már előkerültek az őssejtek is. Félek, hogy nem ez lesz az utolsó állomás. dr. szabó András, Budapest

A leveleket az alábbi címre küldjék:

Sudoku

Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024, Fax: 431-6401 E-mail: metropolposta@ metropol.hu Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük.

Képregény Időjárás

20°

Eső, zápor várható

Miskolc

Győr

22°

Budapest

23° 22° Békéscsaba

25°

Pécs

KEDD

27°

Ma kezdetben jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég hazánk

max: 24° nagy részén, és elsősorban a keleti, illetve északi területeken vármin: 14° ható több helyütt eső, zápor, néhol zivatar. Később dél felől egyre

SZERDA

többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet, ugyanakkor

max: 23° szórványosan továbbra is előfordulhatnak záporok, zivatarok. min: 15° Zivatar környékén erős vagy viharos széllökések is lehetnek. További információk: INTERNETEN: www.met.hu


2013. augusztus 26. hétfő www.metropol.hu

sport 12

Vettel két év után győzött újra a Belga Nagydíjon Forma–1. Már az első körben élre került és végig uralta a futamot a német pilóta A címvédő és a pontversenyben élen álló Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája a második helyről indulva nyerte meg tegnap a Forma–1-es Belga Nagydíjat, a világbajnoki sorozat 11. futamát. Az idén ötödször, pályafutása során pedig 31-edszer diadalmaskodó Vettel mögött a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) zárt a második, a brit Lewis Hamilton (McLaren) pedig a harmadik helyen. A 26 éves német sztár immár 46 ponttal vezeti a pontNagy fölény

4,3

másodperces előnye volt Vettelnek a 10. kör végén. A 23. kör után már több mint 8 másodperces előnnyel autózott.

Öttusa

Érem nélkül a világbajnokságon A férfiak döntőjében sem sikerült magyar versenyzőnek az élmezőnyben végeznie a tajvani Kaohsziungban zajló világbajnokságon. Kasza Róbert a 12., Demeter Bence a 14., Marosi Ádám pedig a 24. helyen végzett. Ma a női váltóban Gyenesei Leila, Földházi Zsófia és Kovács Sarolta képviseli a magyar színeket. mti

Tenisz

Magyar sikerek az U18-as tornán

A rajt utáni első kanyarban még Hamilton állt az élen, de Vettel néhány kanyar után megelőzte / mti

versenyt, és csapatával együtt nagy lépést tett sorozatban negyedik világbajnoki címe felé. A pilóta idei ötödik futamgyőzelmét szerezte. A pontszerző helyeken Rosberg, Webber, Button, Massa, Grosjean,

Sutil és Ricciardo végzett. Három kieső volt: Räikkönen a 26. körben megpróbálta megelőzni Massát, de kicsúszott a célegyenes előtt. Ezután kigurult a boxba, majd be tolták a garázsba. A finn

így nem tudta tovább javítani rekordját, azaz sorozatban 28. versenyén is pontot szerezni. Kiesett Di Resta és Pic is. A következő versenyt, az Olasz Nagydíjat két hét múlva rendezik Monzában. mti

Összesen 27 országból érkeztek játékosok Budaörsre az augusztus 19–24-e között megrendezett U18as nemzetközi tornára. A magyar lányok óriási sikereket értek el: Stolmár Rebeka nyert egyéniben, az orosz Komardinát verte. Párosban szintén magyar lányok győzedelmeskedtek: a Barzó Lilla, Bondár Anna duó két szettben verte a második kiemelt cseh, orosz kettőst. metropol

Labdarúgás. Huszti és Szalai is gólt lőtt a német élvonal magyar meccsén

Víz alatti hoki: vb Egerben Három napja kezdődött és ezen a héten szombaton ér véget a 18. víz alatti hoki világbajnokság. A sportág történetének ez a legnépesebb világversenye: 17 ország 1500 sportolója vesz részt rajta. mti

Két magyar volt a főszereplő a Hannover és a Schalke 04 szombati összecsapásán a német labdarúgó-bajnokság 3. fordulójában: a meccset a hazaiak nyerték 2-1-re. Huszti Szabolcs és a vendégektől Szalai Ádám is eredményes volt. Husztit aztán a 74. percben kiállították. A Bayern München klubrekordot ért el az FC Nürnberg 2-0-s legyőzésével: immár sorozatban 28. Bundesliga-mec�-

csén maradt veretlen a bajorok BL-győztes csapata. Kihagyta a spanyol labdarúgó-bajnokság 2. fordulóját Lionel Messi. A tegnap, lapzártánk után véget érő, Málaga elleni meccsen combizomhúzódás miatt nem léphetett pályára. Elindult az olasz bajnokság is, rögtön egy meglepetéssel: az újonc Verona csapata 2-1-re verte az előző szezon bronzérmesét, az AC Milant. mti

HIRDETÉS

Az Ötöslottó 34. heti nyerőszámai:

10 12 22 39 68

ÖTÖSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 5 találatos: nem volt, 4 találatos: 1 460 575, 3 találatos: 16 110, 2 találatos: 1195 forint

5 9 5 0 5 9

3

A Hatoslottó 34. heti nyerőszámai:

5

6 11 29 35

HATOSLOTTÓ-NYEREMÉNYEK: 6 találatos: nem volt, 5 találatos: 363 655, 4 találatos: 6470, 3 találatos: 1280 forint


Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.