20151203_hu_budapest

Page 1

HIRDETÉS

20. oldal

2015. december 3. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu

21. oldal

két arany a nyitónapon

Hosszú Katinka 4:19,46 perccel világcsúcsot úszott tegnap a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokságon a 400 méter vegyes előfutamában, majd megnyerte a döntőt. Aranyérmes lett Bernek Péter is 400 méter gyorson. fotó: Derencsényi István/ Hajdú-Bihari Napló

budapest

NB I: a Fradi legyőzte a Videotont

Nem gond, ha eltűnt a leletünk egészségügy. Januártól e-adatbázis is működik biztonság. A beteg dönthet, mely adatait töltsék fel előny. Nem végzik el többször ugyanazt a vizsgálatot okostelefon. A mától letölthető egészségnaplóban a vérnyomásértékeinket is rögzíthetjük 2–3. oldal

7. oldal

4. oldal

nálunk vette fel társait a párizsi merénylő

közbeszerzés: miniszterek rokonai is indulhatnak HIRDETÉS


2

2015. december 3. csütörtök

hírek

www.metropol.hu

nem lesz népszavazás

Leszavazta a fővárosi közgyűlés az MSZP-s Horváth Csaba (a képen) kezdeményezését, hogy Hamburghoz hasonlóan népszavazás döntse el, pályázzon-e Budapest a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezéséről. Tarlós István főpolgármester szerint a lakosságnak kevés az információja ahhoz, hogy felelősen döntsön ebben a kérdésben. mti

Mark Zuckerberg Fokozatosan mond le Facebookrészvényei 99 százalékáról (mintegy 45 milliárd dollár összértékben), és jótékony célra fordítja azt a közösségi oldalt alapító üzletember (a képen) és felesége, Priscilla Chan. A pár a múlt héten született lányának, Maxnak címzett nyilvános levélben közölte a felajánlást.

időjárás

7/2

Az éjszakai köd néhol napközben is megmarad, illetve többfelé alacsony szintű felhőzet képződik, emiatt csak kevés helyen, elsősorban a középső területeken süthet ki a nap. Néhol szitálás, gyenge eső is lehet.

Budapest 9/4°C 39%

változó 5/20 km/ó

Győr 9/4°C 45%

DNy 5/15 km/ó

Pécs 10/4°C 16%

változó 5/20 km/ó

Debrecen 7/2°C 41%

változó 5/20 km/ó

Szeged 10/3°C 14%

változó 10/25 km/ó

Péntek

Szombat

Vasárnap

6/2

7/2

8/3

További információk: www.met.hu

Központi adatbázis Egészségügy

Az összegyűjtött adatokat csak az orvosok látják, lesz mobilalkalmazás is a betegeknek

a nap TÉMÁJA

a nap embere

Suhajda Zoltán Januártól tizenhét kórházban kezdik használni az állami elektronikus egészségügyi rendszert, amely egy központi adatbázisban tartja nyilván a betegek adatait, korábbi betegségeit, kezeléseit. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) névre keresztelt rendszert kiegészíti egy mobiltelefonos alkalmazás is, amely mától már letölthető.

Le lehet tiltani

– A pilot projekt éles adatokkal, de zárt rendszerben zajlik majd – tudtuk meg Szabó Bálinttól, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér fejlesztését végző Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) projektjének szakmai vezetőjétől. Ez azt jelenti, hogy a részt vevő tizenhét kórház, több háziorvos és patika már az elektronikus rendszerhez kapcsolódva látja majd el a betegeket. A páciensek is valódi betegek lesznek, akik nem csak a projekt kedvéért mennek orvoshoz. Az éles üzem miatt a digitális egészségügyi rendszer első működő eleme az lesz, hogy a beteg meghatározhatja, milyen adatokat tölthetnek fel róla az ellátók a központi rendszerbe. Beállíthatja, hogy egyes dokumentumokhoz mely orvosok, intézmények férhetnek hozzá – az érzékeny, pszichiátriai vagy nemi betegségről szóló adatokat a rendszer automatikusan elrejti –, de akár a teljes elektronikus nyilvántartást is le lehet tiltani. A jogosultságok beállítását interneten az Ügyfélkapun lehet elvégezni, személyesen pedig a kormányablakokban lehet nyilatkozni róla. Szabó Bálint azt mondta, az eddig használt kórházi és or-

Kiküszöbölhető lesz, hogy ugyanazt a vizsgálatot többször is elvégezzék kálló péter vosi informatikai programok nem változnak, a szakemberek ugyanazokat a szoftvereket fogják használni, így a változás nem okoz majd problémát, lassulást az ellátásban. A központi adatbázissal ugyanakkor kiküszöbölhető, hogy többször elvégezzék ugyanazt a vizsgálatot, ha a páciens nem viszi magával az összes korábbi leletét. A szakmai vezető szerint a rendszer másik fontos eleme, hogy kényelmesebbé teszi az ellátást a betegeknek és az őket ellátó orvosoknak. Például a háziorvos hozzáfér a kórházi szakrendelések beosztásához, így sokkal pontosabban tudja megadni, mely intézményben, mikor tudják a beteget megvizsgálni. Amennyiben a beteg nem tiltja le az ellátási információit, mindent digitálisan tárolnak majd, nem kell dos�sziékat hurcolni, elég lesz egy tb-kártyával orvoshoz menni. 2017-től minden egészségügyi adminisztráció elektronikusan működik majd. Egyedül az e-recept lesz kivétel, a

A központi rendszer kiegészítője lesz a Mobil EgészségNapló és Tájékoztató app, amelyben többek között egy

600

szócikkes betegségkalauz is helyet kapott.

felírt gyógyszereket ugyanis az elektronikus megoldás mellett a hagyományos, papír vénnyel is ki lehet váltani.

E-egészségnapló

A központi elektronikus rendszer kiegészítője a Mobil EgészségNapló és Tájékoztató Alkalmazás, azaz a MeNTA. Az applikáció esetében nem lesz pilot időszak, mától bárki letöltheti androidos vagy iOS-t futtató okostelefonjára. Az alkalmazásban rögzíthetők az egészségügyi törzsadatok, sürgősségi kártyát lehet létrehozni veszélyhelyzet esetére, valamint vércukor-, vérnyomás-, testtömeg-, mozgás- és táplálkozásnaplók vezethetők. Gyógyszerkereső és egy 600 szócikkes betegségkalauz is helyet kapott az applikációban, de az egészségügyi ellátók és a patikák adatai is megtalálhatók benne. A felhasználók gyakorlatias tanácsokat is kaphatnak, például a program figyelmeztet a gyógyszerek bevételére, vagy értékeli a naplókba feljegyzett adatokat. A MeNTA második fázisában lesz elérhető az a funkció, amellyel a felhasználók megoszthatják az egészségnaplókban gyűjtött adataikat háziorvosaikkal, szakorvosaikkal. Arra már most is van lehetőség, hogy például a vérnyomásnaplót elküldjük az orvosnak, de az adatküldés e-mailben történik, és nem közvetlenül az orvosi szoft-

Megoszthatjuk értékeinket az orvossal verbe kerülnek az értékek. Faller Richárd, a MeNTA-t fejlesztő ÁEEK projekt szakmai alprojektvezetője azt mondta: a második fázis életbelépése csak attól függ, mikorra készítik fel a háziorvosi informatikai rendszerszállítók a háziorvosi szoftvereket az adatok fogadására. Hozzátette: vélhetően ez nem tart majd sokáig, mert viszonylag egyszerű fejlesztésről van szó. Az alkalmazással egyébként több profil is kezelhető, így a szülők rögzíthetik a gyerekek vagy a nagyszülők adatait is. Emellett tervezik egy internetes portál elindítását, ahol okostelefon nélkül is elérhető lesz a legtöbb szolgáltatás.

Életet is menthet

– A digitalizáció komoly előrelépést jelent az egészségügy és a páciensek szempontjából is – mondta Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatóhelyettese. Szerinte ha elindul a rendszer, végre nem a beteg emlékezetén vagy precizitásán múlik, hogy a korábbi kezelésekre, gyógyszerekre vonatkozó adatokat figyelembe veszik-e a terápia során. Sőt, sürgősségi helyzetekben akár


3

a nap

Egyelőre Marad GuantÁnamo

Fogvatartottak száma (fő) 250

Elutasította a Fehér Ház a Pentagonnak a guantánamói fogolytábor bezárására készített tervét, mert túl drágának ítélte. Egy új, az Egyesült Államokban elítélt bűnözőknek épülő börtön 600 millió dollárba kerülne, míg a jelenlegi fenntartása évente 400 millióba. Barack Obama első kampányának ígérete volt, hogy egy éven belül bezárják a tábort. metropol

életet is menthet egy-egy információ. Emellett a nyilvántartás nagyban segíti majd a személyre szabott orvoslást is. Az új rendszer az egészségügy hatékonyságát, problémáit is javíthatja, a pontos adatok, folyamatok, betegéletutak révén racionalizálni lehet az ellátást. Sinkó Eszter szerint a bankkártyáknál is szigorúbb biztonsági előírások miatt nem kockázatos a nyilvántartás, bár fontos tisztázni, ki milyen adatokhoz férhet hozzá. A szakember kiemelte: az esetleges hibákat ki kell javítani, de bízik abban, hogy félegy év alatt kiforrja magát a rendszer.

Biztonság A legmagasabb,  ötös biztonsági szint lesz érvényes az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térre (EESZT). Az adatokhoz csak orvosok  és gyógyszerészek férhetnek hozzá, de csak azokhoz, amelyekre végzettségük és munkahelyük feljogosítja

őket. A szemész például nem láthatja a nőgyógyászati vizsgálatok eredményeit. A belépés kétszintű,  a szakdolgozók a jelszó mellett csipkártyával tudják használni a rendszert. A hozzáférési  kísérleteket a betegek az Ügyfélkapun láthatják.

Az elektronikus egészségügy megvalósítása világszerte fontos törekvés a gyógyításban, Európában ebben a skandináv államok és Észtország járnak az élen. Magyarország azért van könnyű helyzetben,

mert egy egészségbiztosító működik. Nem úgy, mint Németországban, ahol a különböző szolgáltatók adatainak összefésülése miatt nehezebb kialakítani egy hasonló rendszert.

150

241

100 50 0

a nap KÉPE

segíti az orvost

200

2009

107 2015

Oklahoma Szamárbefogás

Kyle Canaan, az Oklahoma állambeli Norman városának egyik járőre tulajdonosi bejelentés után befogott, majd autójában hazaszállított egy elkóborolt szamarat. mti HIRDETÉS


www.metropol.hu

2015. december 3. csütörtök

Pályázhat a rokon Közbeszerzések

Az állami vezetők, miniszterek családtagjai is indulhatnak

Vass Virág

vélemény

A dalailámaagysejt Azt nem állíthatjuk, hogy túl sok hír szól mostanában a híradóban az együttérzés hatalmáról, sokkal több a lelketlen gyilkosokról, akikből úgy tűnik, teljesen hiányzik az empátia. De hogyan lehetséges, hogy az az élőlény, amely a tudósok szerint zsigeri szinten (a neuronok szintjén) rendelkezik az együttérzés és az önfeláldozás képességével, születésnapot ünneplő embereket, vöröskeresztes ápolókat, ártatlan kisgyerekes családokat pusztít el, és nem ismer könyörületet? Benne van a szóban, lelketlen, igen. De ez mit jelent pontosan? Mi romlik el az ilyen lelketlen gyilkosokban? Egy korábbi becslés szerint egy átlagos város lakóinak úgy 1-2 százaléka pszichopata. Ezt a nézetet az utóbbi években felül kellett bírálni, és nem csupán a terrorizmus kapcsán. Egyrészt Robert D. Hare kanadai kutató adatai szerint ma a csúcsvezetők, menedzserek 3-4 százaléka tekinthető pszichopatának.

Az utóbbi években az üzleti életben a hidegfejű, érzelmeik által kevésbé befolyásolt, gátlástalan emberek emelkedtek ki nagyobb számban.

Nekik kedvez a hosszú távú építkezés helyett gyors haszonra törekvő korszellem. A másik terület, ahol túlteng a pszichopata személyiségtípus, éppen a frusztrált kisemberek, a kommenthuszárok világa, akik megdöbbentő érzéketlenséggel és ráfordított energiával próbálnak megsemmisíteni másokat. Frans de Waal világhírű biológus mégis azt állítja a The Age of Empathy című könyvében, hogy hamarosan ránk köszönt az együttérzés kora. Az eddigi stratégiáink – az önérvényesítés, a rivalizálás – ugyanis már nem vezet sehová, túlélésünk érdekében egy másik ösztön fog bennünk felülkerekedni: az együttérzés. A kutató, akit a Time magazin a világ legbefolyásosabb emberei közé választott, nem holmi morális, kulturális, vallási, filozófiai meggyőződésre hivatkozik, hanem a 2013-as év legnagyobb tudományos szenzációjára, mely szerint az együttérzés a tükörneuronok szintjén belénk kódolt késztetés. A tudósok dalailáma-agysejtnek nevezték el az együttérzés neouronját. Az empátia egyidős az anyai gondoskodással. Nem tudnánk ezen a világon létezni nélküle.

Azoknak az édesanyáknak a leszármazottjai vagyunk, akik fogékonyabbak voltak a gyerekeik jelzéseire.

Ők ugyanis nagyobb eséllyel tudták az utódjaikat életben tartani, mint kevésbé együttérző társaik. De Waal professzor azt állítja, hogy a nehezebb idők felerősítik majd bennünk az együttérzést, az empátia lesz az egyetlen ragasztó, amely a szétesni készülő világot összetartja. Nem tudom, igaza van-e. De hogy milyen ereje lehet a dalailáma-agysejt által közvetített emberszeretetnek nehéz időkben, azt jól érzékelteti annak a hat szerzetesnek a példája, aki eltévedt és véletlenül belekeveredett a vietnami háború egyik legvéresebb csatájába. Amikor már nem volt visszaút, libasorban haladtak a rizsföldeket elválasztó földhányásokon. Nem néztek se jobbra, se balra, mentek egyenesen a tűzvonal felé. Olyan ereje volt a szerzetesek néma és teljesen észszerűtlen higgadtságának, hogy a harcoló felek képtelenek voltak tüzet nyitni. Nem csak rájuk. Egymásra sem. Így zajlott a világtörténelem egyetlen döntetlenre végződő csatája. A harcosok letették a fegyvert. A tudatuk akaratlanul is átvette a békét.

4

hazai

Metropol/MTI Eddig törvény tiltotta, hogy a közjogi méltóságoknak és az állami hivatalok vezetőinek szülei vagy gyerekei tulajdonában álló cég közbeszerzéseken vegyen részt, mostantól viszont csak akkor nem indulhatnak ilyen eljáráson, ha a tulajdonos az állami vezetővel egy háztartásban él. A módosítást a hétfőn beterjesztett, és kedden már meg is szavazott, 58 oldalas „salátatörvény” tartalmazta, amely az adóhatóság átalakításáról is szólt. A javaslatot a kormánypárti többség fogadta el, de igennel szavazott Fodor Gábor és a DK képviselői is – ők utólag azt mondták, hogy véletlenül. A hirtv.hu szerint a sajtóban az új szabályozást már „lex Tiborczként” emlegetik, Orbán Viktor kormányfő veje ugyanis korábban milliárdokért nyert önkormányzati megbízásokat cégével – ügyében egyébként az EU Csalás Elleni Hivatala is vizsgálódik. Az MSZP szerint az adóhivatal átalakításáról szóló törvény elfogadásával a kabinet befejezte a „lopásalapú kormányzás felépítését”. Lukács Zoltán szerint a folyamat azzal kezdődött, hogy a közbeszerzések során nem a legolcsóbb ajánlatot kell elfogadni. Most pedig a kormányzat HIRDETÉS

földárverések

A földárverések leállítását  követeli az LMP, mert szerinte az értékesítések megkezdése után három héttel látszik, hogy azok semmilyen kitűzött célt nem érnek el. Sallai R. Benedek szerint külföldi állampolgárok is földhöz juthatnak, a földek 40%-ára nincs jelentkező, a fennmaradó rész négyötöde pedig kikiáltási áron kel el. A Fidesz  szerint „a külföldi spekulánsok és a nagybirtokosok érdekeit védő gazdaellenes liga még mindig veszélyezteti a Földet a gazdáknak programot”. Az MFB földvásárlási hitelprogramot  közben módosította a kormány, méghozzá úgy, hogy a hitel az elővásárlási jog gyakorlásával megvásárolt földrészlet vételárának megfizetésére is felhasználható – az erről szóló határozat a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

„A testvér házastársának egyszázalékos tulajdonrésze alkotmányosan nem zárhat ki senkit az uniós pályázatokból.” Gulyás Gergely

az Országgyűlés törvényalkotási alelnöke

gyakorlatilag ellenőrizetlenül tudja kiosztani a közpénzeket a rokonoknak, miközben

pártirányítás alá vonták az adóhivatalt, és leszűkítették a vagyonosodási vizsgálat elindításának lehetőségeit – fogalmazott. Az LMP szerint a Fidesz „megdöntötte a sunyi törvényalkotás világrekordját”. Az Együtt azt firtatja, hogy kik a kedvezményezettjei a törvénymódosításnak, és mi indokolja, hogy visszamenőleg, november 1-től hatályos. – Így életszerű és így betartható – ezzel indokolta Kovács Zoltán kormányszóvivő a 444.hu kérdésére, miért kellett megváltoztatni a közbeszerzésekről szóló törvényt. Az igazságügyi tárca szerint a módosítással „széles körűvé, átláthatóbbá és egyértelművé” válnak a közbeszerzés ös�szeférhetetlenségi szabályai, mivel eddig „olyan szélesen lehetett értelmezni a szabályozást, hogy felmerült annak alkotmányellenessége”. Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese tegnap egy budapesti sajtótájékoztatón kérdésre válaszolva azt mondta: a korábbi szabályozás alkotmányellenes volt. Ezt a véleményét – ugyan nem a törvényalkotási bizottság előtt – jelezte, közölve azt is, tudja, hogy a most megváltoztatott szabályozás találkozik a közvélemény többségének álláspontjával. Emlékeztetett arra, hogy uniós pályázati pénzekből megvalósuló projektekben még alvállalkozóként sem vehetett volna részt olyan cég, amelyben a nem közeli hozzátartozó résztulajdonnal rendelkezik. Megjegyezte, személyében nem érinti a módosítás. Úgy értékelte, a törvény ezen szabályozása túlhajtása volt annak a helyes gondolatnak, hogy a közhatalom gyakorlóira vonatkozhatnak eltérő szabályok. A javaslat visszamenőleges hatályáról azt mondta, reméli, hogy annak jelentősége nincsen. HIRDETÉS

2015. DECEMBER 2-i ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre)

EUR USD HRK

VÉTEL

ELADÁS

310,50 313,99 293,00 295,49 39,25 42,25



hazai

Felmondott hat altatóorvos is Egészségügy

A Szent Imre kórház szerint a műtétek nem maradnak el Metropol Osztályvezetőjük távozása után nyolc aneszteziológus szakorvosból hatan felmondtak a Szent Imre Egyetemi Oktatókórházban – közölte az index.hu. A portál azt írta, hogy a kialakult helyzet szinte megbénítja a Szent Imrét. Az aneszteziológusok pedig úgy látták, hogy nem tudják biztonságosan végezni a munkájukat. Az intézmény válaszul közleményt adott ki a honlapján. Eszerint az osztályt az átmeneti időszakban megbízott osztályvezető irányítja, és 15 szakorvos jelenleg is elvégzi a feladatokat. Az osztályt vezető főorvosi pozícióra pályázatot írtak ki, amelynek beadási határideje december 11-e. Terveik szerint 2016. január 1-től már új osztályvezető főorvos irányítja a munkát. Leszögezték: az aneszteziológus szakorvosok jövedelme magasabb a kórházi orvosok átlagjövedelménél. Az intézmény szerint a kórházban az elmúlt három évben kétszer volt béremelés, legutóbb idén ősszel, amikor az osztály orvosainak havi átlagjövedelme bruttó 878 000 forint-

hiány van aneszteziológusokból Csak az elmúlt 10 évben  574 altatóorvos kérte ki, illetve újította meg a külföldi munkavállaláshoz szükséges úgynevezett jó hírnév igazolást. Aneszteziológusok nélkül  szinte megbénul egy kórház, ugyanis ők végzik a műtéteknél az altatást, a fájdalomcsillapítást, az érzéstelenítést, valamint a sürgősségi ellátásban is fontos szerepük van. Ha valaki életveszélyes állapotban kerül kórházba, akkor általában az aneszteziológus és intenzív terapeuta veszi kezelésbe a beteget.

„A fizetések mellett a munkakörülmények és az alacsonyabb munkaterhek is komoly elszívóerőt jelentenek.” Nagy Géza

a Magyar Aneszteziológus és Intenzív Terápiás Társaság alelnöke

ról 980 000 forintra emelkedett. „A Szent Imre kórházban novemben sem maradtak el műtétek, a várólisták átlagos hossza sem nőtt. Mint eddig is, ezután is a betegek legma-

Egész Európában  hiány van aneszteziológusból, ezért a magyar szakemberek e területről sokszor inkább külföldön vállalnak munkát háromszornégyszer annyi fizetésért, mint itthon. Nyolcból hat orvos  felmondása a Szent Imre kórházban az index.hu információi szerint összefüggésben van azzal, hogy néhány hete távozott az osztály éléről Fejér Csaba. Ő állítólag nem teljesen önszántából mondott fel, hanem a kórház vezetésének nyomására távozott a posztjáról. . gasabb színvonalú ellátásán dolgozunk, ezt a munkát nem segíti, ha a médiában pontatlan, a valóságnak nem megfelelő állítások jelennek meg” – áll a szentimrekorhaz.hu-n. Az eset kapcsán a Jobbik kifogásolta, hogy műtéteket kell elhalasztani a kórházakban a tömeges felmondások miatt, miközben „súlyos százmilliókból” hamarosan indul a felcsúti kisvasút, és további luxusingatlanokat vásárol a Magyar Nemzeti Bank. A Demokratikus Koalíció pedig követeli, hogy ÓnodySzűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár rendeljen el azonnali vizsgálatot a Szent Imre kórházban történtek miatt.

budapest Díszítik az ország karácsonyfáját

Megkezdték az ország karácsonyfájának a díszítését az Országház előtti Kossuth téren. A 22 méteres fenyőt egy dabasi család ajánlotta fel. A Kossuth tér megújulásakor a tervezők már számoltak a feladattal, így egy állandó, földbe süllyesztett foglalat is helyet kapott a délnyugati oldalon, amely a kialakított hevedercsatlakozókkal erős szélben is képes stabilan tartani a fenyőfát. A karácsonyfa vízkeresztig áll majd a téren. mti

6

Pontokkal a rászorulókért Metropol Mostantól nemcsak készpénzzel vagy bankkártyával, hanem a SuperShop-kártyákon összegyűlt pontokat beváltva is meg lehet vásárolni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adománykártyáit a SPARcsoport üzleteiben és az OMV töltőállomásain. A 200 és 500 forintos címletű adománykártyák eladásából befolyó összeget a karitatív szervezet esélyteremtő-felzárkóztató programjainak működtetésére használja fel, rászoruló családokat, idős, hajléktalan és fogyatékkal élő embereket segít.

A vásárlók tartós élelmiszerek megvásárlásával is segíthetik a máltaiak munkáját: ezeket december 16–21. között az önkénteseknek adhatják le az ország 160 SPAR-üzletében, az Adni öröm! akció keretében. A múlt évi adomány 262 ezer kilogrammot nyomott, amelyből 6–10 kilogrammos csomagok készültek. A SPAR és a szeretetszolgálat 18 éve szervez közös jótékonysági programokat. Az adománykártyákat öt éve lehet megvásárolni a SPAR és INTERSPAR áruházakban, s ezen az úton csak tavaly több mint 10, összesen pedig közel 50 millió forint gyűlt össze.

Polt: eltulajdonított Quaestor-pénzek

Régi gyilkosságokra derült fény

Tudják-e már, hová tűnt a Quaestor-kötvényesek vagyona? – kérdezte Tóth Bertalan (MSZP) a legfőbb ügyészt. Polt Péter válasza szerint „már tisztázást nyert, hogy az ügyben szereplő egyik terhelt a cégcsoporthoz befolyt vagyonból hosszabb időn keresztül, több részletben, nagy összegű készpénzt tulajdonított el”, illetve a „vagyon felkutatása változatlanul folyamatban van”, és „az esetlegesen külföldre juttatott vagyon felkutatása és kényszerintézkedés alá vonása érdekében az eljáró hatóságok a szükséges intézkedéseket megteszik”. 444.hu HIRDETÉS

röviden

2015. december 3. csütörtök

n UTAZÁS

www.metropol.hu

A bűncselekmény elkövetése után 12 évvel azonosította a rendőrség azt a 38 éves tatabányai nőt, aki 2003-ban megölte, majd egy parkban hagyta újszülöttjét – közölte a police.hu. Az asszony – bár több gyermeke volt már –, állítólag nem tudta, hogy terhes. Megszülte a babát, majd pizsamában elindult vele. Azt mondja, nem tudja, mi történt, de az biztos, hogy nem bántotta a csecsemőt. Egy másik ügy: 18 év után elfogtak egy gyanúsítottat Romániában, aki 1997-ben Szabolcsban megölt egy kántorjánosi lakost. metropol/mti


7

külföld

Magyarország találkahely lehetett a terroristáknak Terrorizmus

Járhatott a Keletinél? A magyar terrorelhárítás  arról informálta az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát novemberi zárt ülésén az index.hu információi szerint, hogy Salah Abdeslam feltehetően járt Budapesten. Állítólag a Keleti pályaudvarnál fel is ismerték.

Egy év múlva talán újra kinyithat a párizsi Bataclan Metropol, MTI

A 130 áldozatot követelő november 13-i párizsi merényletek főszervezője, Salah Abdeslam – aki ellen jelenleg is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben – augusztus óta többször járt Európa határainál egy belga rendszámú autóval, és feltehetően a merényletek résztvevőit szedte össze.

A belga RTL honlapján közölte a nyomozati eredményeket

Szeptember 9-én igazoltatták is az osztrák határon,

Szíriából érkezhettek vis�sza Európába, és a későbbi párizsi lövöldözések, illetve öngyilkos merényletek két résztvevőjéről lehet szó, bár esetleg hamis személy-

Magyarok ellen lép fel az ügyészség Románia

Egy független bukaresti képviselő az RMDSZ betiltását kezdeményezi Metropol/MTI A bukaresti táblabíróság 30 napos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) kézdivásárhelyi szervezetének elnökét. A román ügyészség szerint egy október 10-i összejövetelükön tervezték el a mozgalom kézdivásárhelyi tagjai, hogy petárdákból összeállított robbanószerkezetet hoznak működésbe a december 1-jei román ünnepen a városban. Az ügyészség szerint a bombát egy kukában akarta elrejteni a gyanúsított, és mobiltelefonnal, távolról robbantotta volna fel. Beke lakásán több száz petárdát is lefoglaltak. A mozgalom szerint azonban szilveszteri petárdát, születésnapi csillagszórót foglaltak le. Idegengyűlölő propaganda miatt vádat emeltek Romániában a Kárpátia énekese,

A sajtó kétkedik Megkérdőjelezi  mind a román, mind a magyar nyelvű sajtó az ügyészségi vádak alaposságát. Felvetik például, hogy ha augusztus óta figyelték Bekét, miért éppen most fogták el. A Háromszék című székely lap felveti, hogy az autonómiatörekvésekre próbálják a terrorizmus árnyékát vetni a román hatóságok. Petrás János László ellen. A bukaresti legfőbb ügyészség közleménye szerint az „ultranacionalista és románellenes repertoárjáról ismert” Kárpátia 2014. június 6-i csíkszeredai koncertjén Petrás felingerelte a hallgatóságot, „hozzájárult a románellenes érzelmeik gerjesztéséhez és felerősítéséhez, és a románok elleni intoleranciára és fizikai erőszakra uszított”. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé a magyarellenességéről ismert Bogdan Diaconu független képviselő, a merényletkísérletre hivatkozva.

azonosságot használtak. (A Stade de France-nál robbantó egyik öngyilkos merénylőnél szíriai iratokat találtak, de mostanáig sem biztos a személyazonossága.)

Moszkva: Erdogant is gazdagítja az IS olaja Iszlám Állam

Az iraki és szíriai „törvényes tulajdonosoktól ellopott” olaj legfőbb fogyasztója Törökország, amelynek legfőbb politikai vezetése, Erdogan elnök és családja is érintett a vállalkozásban – ezt állítja az orosz védelmi tárca. Moszkva szerint három fő útvonalon jut el az Iszlám Állam (IS) olaja Törökországba: a nyugati útvonal török földközi-tengeri kikötők-

höz, az északi a török Batman település olajfeldolgozójához, míg a keleti a Cizre település átrakodó bázisához vezet. – A terrorszervezet éves olajbevételei mintegy kétmilliárd

dollárt tesznek ki, de a Szíriában végrehajtott orosz légicsapások az olajbevételeiket felére csökkentették: két hónap leforgása alatt napi három millióról (882 millió forintról) másfél millió dollárra – mondta Szergej Rudszkoj. Az orosz hadsereg vezérkari főnökségének műveleti vezetője hozzátette: a dzsihadisták mintegy 8500 tartálykocsival rendelkeznek, s napi 200 ezer barrel olajat képesek szállítani. A Katarban tartózkodó Recep Tayyip Erdogan ismét visszautasította Moszkva vádjait, s így tett Julia Mason, az amerikai külügyminisztériumi szóvivője is. mtI

NATO-meghívást kapott Montenegró

A katalánokat nem zavarja az elutasítás

Korrupciós vád egy volt miniszter ellen

A spanyol alkotmánybíróság tegnapi ülésén egyhangú döntéssel megsemmisítette az önálló Katalónia létrehozásához vezető folyamat megindításáról szóló katalán parlamenti határozatot. A katalán kormány azonban jelezte: nem változtat semmin a bíróság döntése. mti

Izrael történetének legsúlyosabb politikai korrupciós vádiratát nyújtotta be az ügyészség Benjámin Ben Eliézer volt miniszter és elnökjelölt ellen. A politikus csúszópénzeket fogadott el, pénzmosást, csalást és adócsalást követett el 2007–13 között. mti

A török elnök mellett Washington is visszautasítja az oroszok vádjait

Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) meghívta Montenegrót, hogy csatlakozzon hozzá 29., teljes jogú tagországként. Oroszország válaszlépéseket ígért, de hajlandó lenne részt venni egy újra összehívott NATO–orosz tanácsban. mti

„Az olaj hatalmas mennyiségben, több ezer teherautóból álló élő olajvezetéken át jut el Törökország területére.” Anatolij Antonov orosz védelmi miniszterhelyettes

röviden

amikor Magyarországról tartott visszafelé Belgiumba, egy bérelt belga autóval és két utassal – tudta meg a francia RTL. Két társának a személyazonossága nem volt biztosan megállapítható. A nyomozók úgy vélik,

A Bataclan koncertteremben mészárló három öngyilkos terrorista közül két fő bizonyosan járt Szíriában. A terem egyébként a jövő év végén nyithat meg újra, legalábbis ezt mondta a klub két társtulajdonosa, Olivier Poubelle és Jules Frutos a Le Monde című napilapnak. Abdeslamot először augusztus 4-én igazoltatták Görögországban, ahol egy Bariba induló kompra szállt fel Belgiumban bérelt autójával. Akkor Ahmed Dhamani volt vele, egy marokkói származású belga,

és akit november 20-án Törökországban tartóztattak le a párizsi merényletekkel kapcsolatba hozható gyanúsítottként – írta az RTL belga honlapja a nyomozati információkra hivatkozva. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Salah Abdeslam volt a párizsi merényletek főszervezője, hiszen ő bérelte Belgiumban azt a két gépkocsit is, amelyet a terroristák Párizsban használtak, továbbá a párizsi szállásukról is ő gondoskodott. A Spiegel Online német hírportál tegnap azt jelentette, hogy Németországban tartózkodhatnak vagy tartózkodhattak a párizsi merényletekkel összefüggésben keresett feltételezett terroristák. Salah Abdeslammal kapcsolatban az a legutóbbi biztos adat, hogy a szintén szökésben lévő Mohamed Abrinival egy bérelt autóval elhagyta Belgiumot Németország, Franciaország vagy Luxemburg felé.


8

2015. december 3. csütörtök

kultúr

www.metropol.hu

Domingo az operaházban

Február 6-án Shakespeare Bált tartanak a Magyar Állami Operaházban. A William Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából az angol reneszánsz dráma legnagyobb alakjának világából merítő est sztárvendége Plácido Domingo (a képen) lesz, aki Verdi Macbeth és Álarcosbál című operáiból is énekel, továbbá zarzuela dalokat ad elő. A főműsor után fellép a KFT, a Back II Black és a Mystery Gang. mti

Egy drámai haláleset vonzotta a keresést Toplista

A Yahoo keresőjében a hölgyek állnak a toplista élén Metropol Egy televíziós személyiség tragédiája volt az az esemény, amely iránt a legtöbben érdeklődtek az idei esztendőben a Yahoo keresőprogramján szerte a világban. A rapper Bobby Brown és a néhai énekes világsztár, Whitney

Houston egyetlen lánya, a 22 éves korában elhunyt Bobbi Kristina Brown drámája lett 2015-ben a top topic – írta a USA Today. Mint emlékezetes, a fiatal nőre lakása fürdőkádjában találtak rá eszméletlen állapotban. A mentőknek újra kellett éleszteniük, de végül mesterséges kómába helyezték, hogy megmentsék az életét, emellett légzőgépre is kapcsolták. Az állapota nem javult, ezért a kórházból átszállították egy hospice-otthonba. Július 26-

Az Európai Bizottság volt elnöke, Barroso is megküzdött a nyakkendővel mti

án hunyt el a Georgia állambeli Duluthban. Az első tíz közé az iPhone és a Minecraft videójáték mellett kizárólag hölgyek kerültek be. Az „összetett verseny” mellett jó néhány más kategóriában is elkészült a rangsor, így például a férfi celebeknél (Scott Disick televíziós személyiség végzett az élen). A kérdések közül a „Hogyan kössük meg a nyakkendőt?” volt a leggyakoribb, megelőzve a „Hány uncia egy gallon?”-t. A fotók közül a legtöbb ér-

deklődőt a SpaceX amerikai űrkutatási vállalat CRS-4 magán-teherűrhajójának képe vonzotta, a videójátékok közül a Minecrafté az elsőség. A divatőrület kategóriában a tüllszoknyára, a szalonnareceptek közül a „brüs�szeli kelbimbó szalonnával” leírására, a kütyük közül az iPhone6-re, a sportesemények között pedig az évszázad bokszmeccseként beharangozott Mayweather–Pacquiao váltósúlyú csúcstalálkozóra kerestek rá a legtöbben.

top 5 A nőkkel csak a technikai újdonságok versenyezhetnek

1

3 2 4 5 iPhone

Kendall Jenner

Legfrissebb generációja, az iPhone 6s és 6s Plus ebben az esztendőben került piacra, számtalan újdonsággal.

Bobbi Kristina Brown

Halálát manapság is számos rejtély övezi, még gyilkossági nyomozás is indult az ügyben.

röviden

Megvan a 2568. csillag gazdája

Ron Howard Oscar-díjas amerikai filmrendező is csillagot kap a Los Angeles-i Hírességek sétányán. A 61 éves filmes csillaga a 2568. lesz, és december 10-én leplezik le. mti

Virtuózok-tárlat a Várkert Bazárban Az interaktív kiállítás bemutatja a népszerű komolyzenei tehetségkutató műsor legjellegzetesebb tárgyait, fotóit, filmjeit, és lehetőséget nyújt különböző hangszerek kipróbálására is. mti

Divatmodell és televíziós személyiség, apja a nemet váltó Bruce Jenner, a modell-színész Kim Kardashian pedig anyai ági féltestvére.

Caitlyn Jenner

Eredetileg Bruce Jenner volt a neve, tízpróbában olimpiát nyert. 66 évesen azonban nemet és nevet váltott.

Két újabb díj a Saul fiának Az év legjobb idegen nyelvű filmjének választotta Nemes László Saul fia című nagyjátékfilmjét az egyik legrégebbi amerikai filmes testület, a National Board of Review of Motion Pictures. A New York-i székhelyű nonprofit szervezet díjazottjainak bejelentése az amerikai „díjszezon” egyik első fontos eseménye. Az elismeréseket január elején adják át. A szervezet legutóbb 1982-ben díjazott magyar

filmet, akkor Szabó István Mephistóját. A New York-i Filmkritikusok Egyesülete 2015 legjobb elsőfilmjének szavazta meg az alkotást. A mértékadó testületnél a legjobb elsőfilm díját most először nyerte el magyar alkotás. Nemes László a cannes-i fesztiválon is díjazott és az Oscar-versenybe is nevezett filmjét itthon már több mint 94 ezren látták. mtI

Minecraft

Egy sandbox open world stílusú videójáték, amelyet a svéd Markus Persson fejlesztett ki, akinek cégét tavaly aztán felvásárolta a Microsoft.

Megtalálták egy azték uralkodó sírjának nyomait A kutatók szerint egy azték uralkodó régóta keresett sírhelyéhez vezethet az az alagútszerű átjáró, amelyet a mexikóvárosi Templo Mayor, az aztékok egyik főtemplomának romjainál tártak fel helyi régészek. A Leonardo Lopez Lujan vezette régészcsapat egy 8,4 méteres alagútra bukkant a romoknál. Az átjáró egy kör

alakú helyiség közepébe vezet, amely az elhunyt uralkodók elégetésének helyszínéül szolgálhatott. Az alagútban gazdag áldozati ajándékok sorakoztak: aranydíszek, sasés csecsemőcsontok, továbbá kőkések, amelyeket emberáldozat bemutatásánál használtak. Az ásatásokat a tervek szerint a következő évben folytathatják. mtI


kultúr

nem látták szívesen Chris Brown (a képen) lemondta ausztrál és új-zélandi turnéját, miután az ausztrál hatóságok figyelmeztették, hogy nem kap vízumot. A Grammy-díjas énekes beutazását azért nem engedélyezték, mert az Egyesült Államokban elítélték volt élettársa, Rihanna bántalmazása miatt. mti

Londonban is népszerű a magyar zene Metropol Budapest után Londonból hallgatják a legnagyobb számban több magyar előadó és zenekar számait a Spotify internetes zenelejátszó szolgáltatásával – írja a 444.hu. A portál összeállítása szerint a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, a Bëlga, a Quimby, a Budapest Bár, Majka, a Csík Zenekar, a Punnany Massif és a Magna Cum Laude Budapest után a brit fővárosban a második legnépszerűbb. Ennek magyarázata, hogy az egyre gyorsuló kivándorlás következtében az ország határain kívül a legtöbb magyar állampolgár Londonban él. Pontos számukat nehéz megbecsülni, de a mostani adatok is arra utalnak, hogy a második legnagyobb magyar város lehet. Sok magyar előadó ezért gyakran jár koncertezni a szigetországi magyar közösséghez. Az írása szerint a Halott Pénz és a Wellhello esetében Londont megelőzi Isztambul a hallgatási listán.

Drake az első Drake  az idei év legtöbbet hallgatott előadója a Spotify zenelejátszón. A világ legnépszerűbb zenestreamelő szolgáltatásával a kanadai rapper dalait körülbelül 46 millió felhasználó játszotta le, összesen több mint 1,8 milliárd alkalommal. Ezzel megelőzte a brit Ed Sheerant. A nőknél Rihanna  volt a legnépszerűbb: 57 millióan összesen egymilliárdnál is többször játszották le a számait. 540 millió meghallgatással  Major Lazer és DJ Snake Lean On című dala lett 2015 és minden idők legtöbbet lejátszott száma. Justin Bieber  az egynapos kis- és nagylemezstreamelések csúcstartójává vált összesen 36 millió lejátszással.

9

élen az agymanók Az Agymanók 14, a másik Pixar-film, a Dínó tesó pedig 10 jelölést kapott az animációs filmeket jutalmazó elismerés, az Annie-díj különböző kategóriáiban. A Nemzetközi Animációs Film Társaság díjazottjait február 6-án jelentik be. mti

HIRDETÉS


2015. december 3. csütörtök

www.metropol.hu

10

kultúr

Évekig is eltarthat egy Jog

Bizonyos esetekben börtönbüntetést is vonhat maga után Bordohányi Alexandra – Valószínűleg eddig is sok volt a plágium, csak ritkábban derült ki. Az internet korában azonban minden felkerül a hálóra, és mostanra több olyan szoftver is elemzi a netet, amely engedély nélkül átvett és felhasznált képeket, szövegeket keres meg – mondta el Dudás Ágnes szerzői jogi szakértő lapunknak.

Drága perek

Az esetek nagy részében nem jut el bírósági fázisig az ügy, a jogi szakértő szerint ha kiderül a plagizálás, amit a jogsértő hanyagságból követett el, akkor a legtöbbször bocsánatot kér, és ad valamilyen elégtételt. – A bíróságra csak a húzósabb esetek kerülnek: mivel egy plágiumper időtartama

Politikusok botrányai Schmitt Pál:  A hvg.hu 2012 januárjában írta meg, hogy az államfő kisdoktori dolgozatából mintegy 180 oldal szinte szó szerinti egyezést mutat Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató öt évvel korábbi francia nyelvű tanulmányával. Schmitt Pál doktori címét elvette a Testnevelési Egyetem, míg ő lemondott államfői posztjáról. Victor Ponta:  A 297 oldal közül 115 oldalon azonosíthatók plágium elemei Victor Ponta (akkor még román kormányfő) doktori disszertációjában – állt a Bukaresti Egyetem etikai bizottságának állásfoglalásában. Emiatt a HIRDETÉS

minimum 2-3 év, a költsége pedig több százezer forint, a felek jól meggondolják, hogy bele szeretnének-e vágni – mondta el Dudás Ágnes. Plagizálásnak azt nevezzük, ha valaki más művét vagy annak egy részletét úgy veszi át, hogy az eredeti forrást, szerzőt nem jelöli meg. A szerzőt, amennyiben egyéni, eredeti művet hozott létre, megilleti a művével kapcsolatos rendelkezés joga, tehát a törvényben részletezett kivételekkel ő dönt a mű felhasználásáról. Ha valaki a törvényben nevesített szabad felhasználás keretein belül használja fel a művet – például a forrás megjelölése mellett idéz, annak nem kell külön engedélyt kérnie az eredeti szerzőtől. – A szerző, forrás megjelölését nélkülöző átvételek jellemzően plágiumnak minősülnek. Ez lehet szöveges tartalom vagy dallam, esetleg egy kép vagy annak részlete – fogalmazott Dudás Ágnes. A szövegek esetében általában könnyebb dönteni a

román egyetemi címeket és okleveleket tanúsító tanács kezdeményezte is doktori címe visszavonását, ám a testületet a kormány gyorsan átszervezte, és döntéseit érvénytelennek nyilvánította. Victor Ponta később más okból, korrupciós

plágium megítélésekor, bár a bíróságok jellemzően ezt is szakértő testületre bízzák. Zenék és képzőművészeti alkotások esetében pedig sokszor tényleg szükség van egy szakértői szemre vagy fülre, hiszen egy hasonló dallamrészlet vagy egy kompozíció önmagában még nem biztos, hogy lopottnak minősül.

Diplomamunkák

A szakértő szerint a leggyakrabban még mindig a szakdolgozatírás kapcsán merül fel a plágium. – Többnyire a hallgatók átmásolgatnak részleteket, például neten talált anyagokból, de elfelejtik feltüntetni a forrást. Súlyosabb esetben előfordul, hogy ez a másolás hos�szabbra sikerül, és akár egész fejezeteket átemelhetnek. A technológia fejlődésével azonban nemcsak az online hozzáférhető források száma gyarapodik, de a lebukás esélye is nő – vélekedett Dudás Ágnes. Ha valóban plagizálásról van szó, többféle büntetéssel

botránya miatt mondott le kormányfői címéről. Karl-Theodor zu Guttenberg:  A német védelmi miniszter 2007-ben megvédett, az amerikai és európai alkotmányos jog fejlődéséről írt doktori dolgozatáról kiderítették, hogy a szöveg felét más munkákból ollózta össze. Hiába védte őt egy ideig Angela Merkel kancellár, végül már több mint 50 ezer doktoranduszhallgató és kutató csatlakozott a leváltását követelő nyílt levélhez, az egyetem visszavonta doktori fokozatát, és a politikus hamarosan le is mondott miniszteri posztjáról.

lehet számolni. Ha valaki egy cím vagy fokozat megszerzéséhez használt fel mástól jogosulatlanul átvett tartalmat, akkor az adott intézmény szankciórendszere szerint megbukhat, vagy utólag megfoszthatják a minősítésétől. – A polgári jog széles skálán biztosít lehetőséget, az elégtételadási kötelezettségtől a kártérítésig. Legsúlyosabb esetben, ha valaki más szellemi alkotását sajátjaként tünteti fel, és ezzel a jogosultnak vagyoni hátrányt okoz – tette hozzá –, a bűntett miatt akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

Plágiumszűrő

Magyarországon egyetlen plágiumkereső működik, a 10 évnél is idősebb KOPI. Kovács László, a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai

és Automatizálási Kutató Intézete Elosztott Rendszerek Osztályának alapítója és vezetője elmondta, hogy a szoftverre feltöltött dokumentumok száma jelenleg 50 ezer körül van. – A program a saját adatbázisával, egyéb adatbázisokkal és az internet egy kijelölt régiójával tudja összevetni a dokumentumot. Megmutatja, hol vannak szövegazonosságok, hasonlóságok, és a betoldást, szókihagyást is tudja vizsgálni. Nem csupán a magyar nyelvű, de a fordítási plágiumot is szűri. Fontos, hogy a KOPI csupán plágiumkeresésre alkalmas, plágium megállapítására nem, mivel utóbbi egy jogi döntés – magyarázta a szakértő. A KOPI fejlesztői jelenleg azon dolgoznak, hogy ne csak a szó szerinti, hanem a szemantikai szintű egyezéseket


11

kultúr

illusztráció: Thinkstock

is ki tudja szűrni a program. Az osztály vezetőjétől tudjuk, hogy plágiummal leginkább az egyetemek küzdenek, a diplomamunkákat és a dis�-

Néhány Híres plágiumügy A zenekar azonban soha nem Martin Luther King:  kapott a hangmintázásokért A polgárjogi aktivistát doktori pénzt. Gregory Coleman, a disszertációja kapcsán érte dobos 2006-ban, szegényen a plágium vádja halála után. hunyt el. Idén egy brit DJ A Bostoni Egyetem is elismergyűjtést szervezett a zenekar te, hogy a munka egyharmada még elő tagjainak: 24 ezer font plagizált, de nem vették el jött össze. a doktori címet. Pharrell Williams J. K. Rowling:  Az írónőt és Robin Thicke:  a Harry Potter negyedik réA szerzőpárosnak több mint szének kapcsán vádolták meg, 7 millió dollár bírságot kellett azt állítva, hogy Adrian Jacobs fizetnie, mert a bíróság plágiWilly, a varázsló kalandjai című umnak találta 2013-as Blurred könyvéből vett át részeket. Lines című dalukat, amely A vádat a New York-i bíróság hasonlít egy korábbi Marvine végül elutasította. Gaye szerzeményre. Az Amen break:  Az ameKanye West és az Omerikai The Winstons Amen ga:  Két éve a hiphopsztár Brother című dalában halla New Slaves című dalában ható dobkiállást évtizedekig használta a Gyöngyhajú használták hiphop-, jungleorgonaszólóját. Mint utóbb és drum and bass-dalokban. kiderült, West kiadója kért Egy internetes adatbázis 1862 engedélyt a használatra. szerzeményt tart nyilván. szertációkat vizsgáltatják át a leggyakrabban, és a beadandó házi feladatokat is egyre gyakrabban. – Mivel egyre több pályázati lehetőség van itthon –

mondta Kovács László –, ezért a pályázatoknál is felmerült a plagizálás problémája, ilyen esetekben is egyre többször igényelnek szűrést.

William Shakespeare A makrancos hölgy című vígjátékát holnap este mutatják be a Szolnoki Szigligeti Színházban Balázs Péter rendezésében. mti

A televízió felé kacsint Tarantino 4–6 órás tévésorozatot készítene Elmore Leonard Forty Lashes Less One című westernregényéből Quentin Tarantino. A könyv megfilmesítési jogait már régebben megvásárolta. Tarantino új filmjét, az Aljas nyolcast januárban vetítik a hazai mozik. metropol

röviden

plágiumper

Színház Premier Szolnokon

Élőben tárja ki a kapukat a pápa Nemzetközi, élő televíziós közvetítésben nyitja meg Ferenc pápa a december 8-án kezdődő szentévet, amely a Szent Péter-bazilika szent kapujának kitárásával indul el. A szentévre a Vatikánba érkező zarándokok ezen a kapun áthaladva részesülhetnek bűnbocsánatban. mti HIRDETÉS


www.metropol.hu

2015. december 3. csütörtök

röviden

Emlékév Zrínyi Miklós tiszteletére

Megalakult a 2016-os Zrínyi Miklós–Szigetvár 1566 emlékév részletes programjainak, költségvetésének és koncepciójának kidolgozásával megbízott Zrínyi Miklós Emlékév Emlékbizottság – közölte Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár. A testület elképzelései szerint a magyar–horvát–török együttműködésben megvalósuló programsorozat, valamint az emlékévre felújítandó helyszínek olyan kulturális vonzást fognak teremteni, amely hozzájárulhat a turizmus erősödéséhez a dél-dunántúli régióban. mti

Gálával ünnepel a Kodály Központ Elismert és díjnyertes művészek, zenekarok közreműködésével egész napos születésnapi műsorfolyammal és gálakoncerttel ünnepli megnyitásának ötödik évfordulóját a pécsi Kodály Központ december 16-án. Páva Zsolt, a város polgármestere kiemelte: a központ ötéves működése túlszárnyalta a várakozásokat. Vincze Balázs, a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. ügyvezetője arról számolt be, hogy a kulturális intézmény eddig 415 893 látogatót fogadott, 967 rendezvényt tartottak benne, és 163 napon keresztül adott otthont konferencia jellegű eseményeknek. mti

kultúr

József Attila és a Kaláka Ma este mutatják be a Kaláka új, Ünnepi szonettkoszorú című albumát. A lemez alapját József Attila Hazám című szonettsorozata hetedik, záródarabja jelentette, erre írt 14 mai magyar költő – Dobai Péter, Zsille Gábor, Oláh János, Lackfi János, Tóth Krisztina, Lanczkor Gábor, Térey János, Zalán Tibor, Tőzsér Árpád, Mezey Katalin, Szálinger Balázs, Erdős Virág, Lázár Balázs és Rózsássy Barbara – új szonetteket, majd ezekre a Kaláka készítette a zenét. József Attila életműve a kezdetektől végigkísérte a már 46 éves Kaláka pályafutását. Az együttes már első koncertjein játszott a költőtől megzenésített verset, József Attila Bánat című költeményének feldolgozása szerepel az 1975-ben megjelent első Kaláka-kislemezen. A zenekar teljes lemezt szentelt korábban Weöres Sándor, Kányádi Sándor, Tamkó Sirató Károly, Kosztolányi Dezső, Arany János és Szabó Lőrinc verse-

A Kossuth-díjas Kaláka eddig

27

albumot készített.

Budapest Betlehemes gyűjtemény

Több mint százéves tárgyak, a restaurálási munka kulisszatitkai, guatemalai, olasz, francia, perui, mexikói, bajor, cseh és természetesen magyar betlehemek is megtekinthetők a Néprajzi Múzeum szombattól látogatható tárlatán. katona lászló

„A szonettek úgy mennek előre soronként, mint a virágszirmok. A megzenésítést nagyon izgalmassá tette, hogy teljesen különböző világlátású, stílusú, életkorú költők verseivel dolgoztunk.” Gryllus Dániel

a Kaláka tagja

inek, ám József Attilának egészen eddig nem. – Valahogy mindig közbejött valami. Pedig az évek során kétalbumnyi mennyiségű József Attila-verset zenésítettük meg – mondta Gryllus Dániel. A lemezbemutatón, a Concerto Budapestben közreműködik Ferenczi György, illetve a Rackajam további két tagja, Bizják Gábor és Jankó Miklós. A Kaláka hamarosan útnak indul hagyományos betlehemes műsorával, amelynek keretében a dél-erdélyi szórványvidékeken is fellép. A zenekar december 25-én karácsonyi koncertet ad a Marczibányi Téri Művelődési Központban, amelyen ezúttal vendégként ott lesz Gryllus Dorka is. mtI HIRDETÉS

Az erőszakkal is foglalkoznak az indián költők Huszonnégy észak-amerikai indián költő versei szerepelnek a Scolar Kiadónál most megjelent, Medvefelhő a város felett című antológiában. Az észak-amerikai indián tradíciók, az indiánok élete Magyarországon kevéssé ismert – a vadnyugati-indiános regények, filmek egyfajta romantikus felhangot adnak a témának. A Gyukics Gábor fordításában és szerkesztésében elkészült antológia az egyik első nagy európai gyűjtemény indián költők műveivel. A bemutatóra Budapestre érkezett a szerzők egyike, a csejenn-oglala Lance Henson, aki azt mondta, a romantika napjainkban csak a gyönyörű szertartásokon és ünnepségeken érhető tetten. – A lényeges dolgok az életünkről rejtve maradnak a

„Magunkban hordjuk múltunkat, de minden szertartás, amit teszünk, új, nem pedig ősi. Úgy látjuk a jövőt, hogy az most történik”. Lance Henson költő

12

Lance Henson műve is szerepel az antológiában mti közvélemény előtt. Kevés szó esik a minket érő erőszakról, rasszizmusról, holott az észak-amerikai indiánok mindennapjairól nehéz úgy beszélni, hogy ne említenénk a hatóságok bánásmódját. Az antológia sok szerzője maga is áldozata volt a bentlakásos iskoláknak, látták az amerikai rendszerből fakadó erőszakot és káoszt – fejtette ki a 71 éves művész. A szerkesztő–fordító szerint sokrétű és sokszínű művészetet reprezentál ez a 24 szerző, a hagyománytól a modernségig. mtI



2015. december 3. csütörtök

14

trend

irodalmi szex-citromdíj

plusz

www.metropol.hu

Az első regényével jelentkező Steven Patrick Morrissey angol énekes-szövegíró, a Smiths együttes egykori frontembere nyerte el a legpocsékabb szexábrázolásért járó idei brit irodalmi citromdíjat. Morrissey List of Lost című regényében Ezra és barátnője, Eliza szexjelenetét írja le a következő szavakkal: a pár „közösülve egyetlen kuncogó hógolyóvá gömbölyödött össze”. mti

Hollywood uralkodik a

Fotók: katona lászló

karácsony

A valódi játékélmény és a közös játék azért még mindig a legfontosabb trend Bordohányi Alexandra Természetesen a karácsony a főszezon a játékpiacon is. A Regio Játék tapasztalatai szerint nagyobb méretű és értékesebb termékek kerülnek ilyenkor a kosárba: náluk az éves forgalom mintegy fele a karácsonyi időszakban realizálódik. A forgalomnövekedés már szeptemberben érezhető, majd októbertől az ünnepig fokozatosan erősödik a piac. Az abszolút főszezon novemberre és decemberre tehető: az átlagos kosárérték ekkor az évközi 6200 forintról 9800 forintra emelkedik ennél a cégnél.

Interaktív játékok

Az idei karácsonyi játékok közül várhatóan a Star Wars-tematikájúak lehetnek a legkelendőbbek az új film decemberi mozibemutatója miatt. A mozifilmek által ihletett játékok mellett slágertermékeknek számítanak az évek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kreatív és készségfejlesztő játékok is. Ide tartoznak a tudományos és a bűvészjátékok is, melyekre szintén jelentősen megnőtt a kereslet. A játékáruház vásárlói folyamatosan keresik a családi társasjáték-újdonságokat is, és a világító, mozgó, hangokat adó játékok iránt is megnő a kereslet ilyenkor. A hagyományos játékok közül a babák népszerűsége kiemelkedő, és a plüssfigurák és -párnák is a gyerekek kedvencei közé tartoznak.

ban kiemelkedő kereslet mutatkozik az interaktív plüssfigurák iránt is. Megkérdeztük arról is, hogy a hagyományos játékok iránti keresletet visszaszoríthatják-e a különböző kütyük, számítógépes játékok. – Az okoseszközöktől, kütyüktől való függőség főként a 8–12 együtt játszani

Józsa Krisztina, a Játéksziget marketingkoordinátora elmondta, hogy üzleteikben már november végén érezhető a forgalom növeke-

A november–decemberi időszakban az átlagos kosárérték

36

százalékkal is nőhet a játékpiacon.

dése, de az igazi tömeg december közepétől tapasztalható. Véleménye szerint karácsonykor különösen kelendőek azok az örökzöld játékok, amelyek valódi játékélményt jelentenek, fejlesztik a gyerekek képességeit vagy közös játékra adnak lehetőséget a családban. – Ilyenek az építőjátékok, a szerepjátékra alkalmas babák, illetve babaházak és a társasjátékok – mondta Józsa Krisztina –, de a klasszikus játékok mellett az idei szezon-

HIRDETÉS

éves korosztályra jellemző. Ez a korosztály már rendszeresen játszik okostelefonon, laptopon, tableten, asztali számítógépen. A szülők azonban próbálják a kütyüzést keretek közé szorítani, és a hagyományos játékoknak is teret adni – fejtette ki Józsa Krisztina –, így a karácsonyfa alá ennek a


ó

15

Twitterrekord a klímacsúcs A párizsi klímacsúcs lett a legtöbb kommentárt kiváltó nemzetközi esemény idén. A legtöbbször (3613) Scott Kelly űrhajós üzenetét osztották meg: „Kiváltságunk, hogy a világűrből láthatjuk a Föld szépségét, de a környezetre gyakorolt hatásunkat is.” mti

Több mint

700 000 üzenet született a párizsi klímacsúcs első napján.

játékok felett

számára ilyenek az építős, váras játékok és a távirányítós autók, míg a lányoknál a babák számítanak örökzöld terméknek – idén még mindig nagyon kedveltek a Jégvarázsbabák. – A játékoknál mindig vannak trendek, amelyeket általában a filmek vagy mesefilmek határoznak meg. Ezek döntik el, hogy az adott szezonban mi lesz a slágertermék. Az aktuális divatjátékok mellett a szülők egyre inkább keresik azokat a termékeket is – tette hozzá Horváth Viktor –, amelyek az eddigieknél még kreatívabbak, interaktívabbak, és rengeteg rajtuk a különleges technikai funkció. HIRDETÉS

korosztálynak is kerül hagyományos játék az elektronikai eszközök mellé.

A reklám varázsa

Horváth Viktor, a Galaxy Játékáruház kereskedelmi és webáruházának vezetője elmondta, hogy mint egyéb területeken, a játékvásárlásnál is egyre nagyobb a befolyása a médiának. – Rengetegféle játék van a piacon, és minden évben a karácsonyi időszak előtt akad 5–10 olyan játék, amely nagyon népszerű lesz a gyerekek körében. Ezek többnyire azok a játékok, amelyeket a különböző mesecsatornák reklámoznak a rajzfilmek közötti reklámblokkokban, hiszen ezek érik el leginkább a gyerekeket – mondta. Az üzletvezető szerint az új játékokon kívül van néhány klasszikus is, amely mindig népszerű a gyerekek körében. A fiúk

HIRDETÉS

trend


www.metropol.hu

2015. december 3. csütörtök

zöld

16

Hússzor annyi vizet használunk, Környezet

A nők és a gyerekek a fekete kontinensen napi 6 órát töltenek el azzal, hogy vödrökbe gyűjtsék a vizet Metropol Egy szelet kenyér előállításához 40, egy hamburgeréhez viszont 2400 liter vízre van szükség. Az Afrikáért Alapítvány Magyarországon Sena Dagaduval és egy egész napos eseménnyel hívja fel a figyelmet december 6-án a globális vízproblémákra. „Mázlisták vagytok” – üzeni a magyaroknak a ghánai– magyar soul-funk énekesnő Sena a Facebookra feltöltött videójában. A kampány többek között arra hívja fel a figyelmet: mi is tehetünk azért, hogy egy kongói gyereknek jobb legyen. Mert míg mi a vécét is tiszta vízzel öblítjük le, addig a Szaharától délre több mint 350 millió emwww.hagyjnyomot.hu

HIRDETÉS

Ha szeretné kivenni a részét a társadalmi felelősségvállalásból, vásároljon egy téglát

1000

forintért az Afrikáért Alapítvány honlapján.

ber nem jut tiszta vízhez, és több mint 600 millióan élnek alapvető higiéniás feltételek nélkül. S amíg mi, magyarok napi 100 liter tiszta vizet használunk el, egy afrikainak sokszor 5 liter sem jut. A nők és a gyerekek átlagosan napi hat órát töltenek el azzal, hogy kézi hajtású kutakból vagy természetes

vízforrásokból vödrökbe gyűjtsék a korántsem tiszta vizet. Sok kislány emiatt nem jár iskolába, és minden percben meghal egy gyermek a világban a szennyezett víz és a rossz higiénés körülmények miatt. 2015 januárjától a vízkérdés az első számú globális problémává lépett elő: vi-


mint egy afrikai

fotó: getty images

www.vizibility.hu

lágszerte 750 millió embert érint. A vízhiány nemcsak az egészségre, hanem a gazdasági fejlődésre is káros. Mivel a gazdasági tevékenységekhez sincs elegendő víz, így a termelés nem fokozódik. A klímaváltozás hatására pe-

dig a globális vízproblémák évről évre súlyosbodnak, miközben a Föld népessége növekszik. A Vizibility program részeként az Európai Bizottság és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az Afrikáért Alapítvány kongói iskolájában és árvaházának környékén korszerűsítik a

17

programok a gödör klubban December 6-án 10 órától egész nap programok várják a látogatókat. Szenegáli víztáncbemutató  és oktatás Abdoul Camarával. Hajdú D. András  fotókiállítása és beszámolója kongói élményeiről. Este a Momentán Társulat  improvizatív előadást tart, majd Sena várja a látogatókat a G3 Klubban. Az Afrikáért Alapítvány  egész napos programjának célja Afrika és az éltető víz témáját megismertetni a látogatókkal. Gyerekbarát programok  és szakmai előadások közül is lehet válogatni. Lesz Afrikai Mikulás, karácsonyi vásár, illetve dobolás, továbbá Brutális Fizika is repülő és vizes tárgyakkal. A belépés ingyenes  a programokra. vízellátást: friss ivóvízhez és mosdóhoz segítik a gyermekeket és környezetüket. HIRDETÉS

HIRDETÉS

zöld


www.metropol.hu

2015. december 3. csütörtök

Nyílt napok kezdődnek az egész országban Felsőoktatás

mti

Érdemes első kézből informálódni a választott intézménynél Metropol

Jellemzően december elején indul be a nyíltnap-szezon a hazai felsőoktatási intézményekben. Ha van már konkrét elképzelés a továbbtanulásról, akkor mindenképp érdemes meglátogatni az intézményt, már csak azért is, mert a következő 3–5 évig ez lesz a hallgató második otthona. Ha a lakóhelytől távol esik, érdemes személyesen informálódni az albérleti, kollégiumi lehetőségekről is. A nyílt napok rendszerint központi előadásokkal indulnak, amelyeknek témái a felvételi rendszer, valamint a felvételi stratégiák. Lehet ta-

felvi.hu/felveteli/nyiltnap

lálkozni hallgatókkal, több helyen pedig volt diákok is tartanak előadásokat arról, hogy a megszerzett tudást hogyan tudták hasznosítani. A legnagyobb létszámú és

legnépszerűbb szakok mintaórát is szoktak tartani,

továbbá szakonként külön standdal várják majd az érdeklődő diákokat. Az – álta-

18

pályafutás

lában előzetes regisztrációt igénylő – rendezvényeken érdemes rákérdezni, hogy milyen ösztöndíjak vannak, hogyan működik a kollégiumi elhelyezés, vannak-e különleges szolgáltatások, sportösztöndíjak, milyen külföldi kapcsolatai vannak az egyetemnek, hova lehet menni Erasmus keretében, és nem utolsósorban érdemes bejárni az egyetemi campust is.

HIRDETÉS

n OKTATÁS www.metropol.hu

www.metropol.hu

Néhány nyílt nap Még idén:  Budapesti Gazdasági Főiskola (december 5.), Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar (december 10.), Savaria Egyetemi Központ (december 4.), Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar (december 15–17.), Miskolci Egyetem (ma és holnap), Budapesti Metropolitan Főiskola (december 16.) 2016. január:  Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar (január 8.), Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar (január 13.), Egészségügyi Kar (január 21.), ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (január 29.), IBS (január 14.) A választásban segítség lehet még az ingyenesen látogatható Educatio Kiállítás, amelyet jövőre január 21–23. között rendeznek meg. Ekkor egy helyen több tucat felsőoktatási intézmény mutatja be alap-, osztatlan és mesterképzéseit, felsőoktatási szakképzéseit. Jelentkezési határidő: február 15.

röviden

Felvételi határidő: még öt nap van

December 8-ig kell jelentkezniük azoknak az általános iskolai tanulóknak, akik középiskolai felvételihez központi írásbeli vizsgát szeretnének tenni. A kérelmet azon középiskolába kell benyújtani, ahol a vizsgát le kívánják tenni. Információ: oktatas.hu (Köznevelés menüpont alatt). mti

Mindenhol kevesebb a diák Az általános iskolákba járók száma 0,5%-kal csökkent egy év alatt, míg a középiskolákba 5,2%-kal járnak kevesebben – írja statisztikai gyorstájékoztatójában az Emmi. Az utóbbiak közül

leginkább a szakiskolák veszítettek tanulókat,

14,3%-kal kevesebben járnak ilyen intézménybe, mint a 2014–15-ös tanévben. A gimnáziumokban mindös�sze 0,8%-os volt a létszámcsökkenés. Nappali és felnőttoktatásban 1,587 millió tanuló vesz részt az idei tanévben. mtI

HIRDETÉS

n OKTATÁS

n ÁLLÁS

www.metropol.hu


19

pályafutás

Diák IQ-teszt: megvan a legjobb

Oktatás-kutatás Részecskegyorsítót adtak át

Metropol

Átadták a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) debreceni Atommagkutató Intézetének (Atomki) új, kétmillió voltos teljesítményű Tandetron részecskegyorsítóját. A gyártás másfél évig tartott. A berendezéssel részecske- és magfizikai kutatások mellett régészeti, ipari alkalmazásokat is el tudnak végezni, de jól hasznosítható az új berendezés a klímakutatásokban is. Európában mindössze három hasonló eszköz működik. mti HIRDETÉS

n ÁLLÁS

www.metropol.hu

A kiskunhalasi Péterfia Judit, a Corvinus Egyetem tanulója és Bán Róbert, az ELTE hallgatója nyerte el a „Magyarország legintelligensebb diákja 2015” címet a Diákhitel Nagy Diák IQ-teszten. A Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat háromfordulós vetélkedőjében összesen 21 ezer fiatal vett részt. Az adaptív tesztet a Mensa HungarIQa kifejezetten a 17–24 éves korosztály számá-

ra fejlesztette ki, és a továbbjutáshoz legalább 125 pontot kellett elérni. Ezt 3400 fiatalnak sikerült teljesítenie. A 130 pontos eredmény belépőt jelenthet az ország legintelligensebb embereit tömörítő szervezetbe. A döntőbe pedig végül 372 olyan középiskolás és egyetemista jutott tovább, akik minimum 135-ös IQ-val rendelkeznek, vagyis az emberiség legintelligensebb két százalékához tartoznak. HIRDETÉS

n ÁLLÁS


20

2015. december 3. csütörtök

sport

www.metropol.hu

Korsós Dorina maradt ki Németh András szövetségi kapitány kihirdette a magyar női kézilabda-válogatott 18 fős utazó keretét a dániai világbajnokságra. Korsós Dorina, a Győr szélsője (a képen) marad itthon tartalékként. A csapat ma utazik Herningbe, ahol szombaton játssza első csoportmérkőzését Tunézia ellen. A vb rajtjára legfeljebb 16 kézilabdázó nevezhető, és a torna során két cserére lesz lehetőség. mti

Az éllovas legyőzte a bajnokot a rangadón Labdarúgás

elemzés

Thomas Doll győzelemmel ünnepelte 100. tétmeccsét az FTC kispadján Metropol A válogatott Európa-bajnoki pótselejtezője miatt elhalasztott 15. forduló öt mérkőzését játszották le tegnap. A rangadót az Üllői úton rendezték, ahol az OTP Bank Liga éllovasánál a bajnoki cím védője, a Videoton vendégeskedett. A fehérváriak augusztus 8-án, saját pályájukon egyszer már kikaptak a Ferencvárostól, s ez alkalommal is pont nélkül maradtak. Az 5379 néző előtt lebonyolított összecsapás volt a Fradi edzőjének, Thomas Dollnak a 100. tétmérkőzése a zöld-fehéreknél. A 3 pontot érő gólt a félidőben csereként beálló Radó András szerezte. A Fradi 31 találkozó óta veretlen a Groupama Arénában. Az FTC-hez kapcsolódó hír még, hogy a tervezetthez képest másfél órával később, 19.30-kor kezdődik jövő szombaton a Ferencváros–Újpest rangadó, mert 18 órától lesz a jövő évi Európa-bajnokság csoportsorsolása, amelyen a magyar válogatott is érintett, és az M4 Sport mindkét eseményt élőben közvetíti. A Paks zsinórban a tizedik bajnokiján is megőrizte veretlenségét, mégsem lehetett felhőtlen az öröme Csertői Aurél együttesének, hiszen a vendégek – Hidi Patrik kiállítása miatt – a 49. perctől emberelőnyben futballoztak Kispesten. Döntetlennel zárult az MTK

Eredmények, 15. forduló Bp. Honvéd–Paks 0-0 Haladás–Debrecen 2-2 Diósgyőr–MTK 1-1 Vasas–Békéscsaba 4-0 Ferencváros–Videoton 1-0 Puskás AFC–Újpest 1-1

Thomas Doll A második félidővel volt elégedettebb a Fradi edzője a Videoton ellen Nehéz mérkőzést játszottunk. Fontos, hogy a félidőre 0-0-val mentünk. Ezután Gerát kicsit hátrébb vontuk Nagy Ádám mellé, így stabilabbak lettünk. Becseréltük Radót és Vargát, s ők helyzeteket dolgoztak ki. Egyértelműen a szünet után játszottunk jobban.

Gera Zoltán (j) adta a gólpasszt a Fradi győztes találata előtt mti

Továbbra is Böde Dániel vezeti a góllövőlistát

11

találattal, de már 779 perce nem szerzett bajnoki gólt. diósgyőri vendégszereplése is, de a DVTK stadionjában legalább láthattak két gólt a nézők. A kék-fehérek immár öt esztendeje nem tudnak nyerni Miskolcon, a Diósgyőr sorozatban az ötödik meccsén maradt nyeretlen. A kieső helyen álló két újonc, a Vasas és a Békéscsaba a Fáy utcában randevúzott. A házigazdák nem számíthattak csapatkapitányukra, Remili Mohamedre, mert a Puskás Akadémia elleni összecsapáson a játékvezető megsértése miatt kiállított csatárt a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága három mérkőzésről eltiltotta. Ám a zsinórban hat vereséget elszenvedő piros-kékek ez alka-

lommal Remili nélkül is megszakították rossz sorozatukat, s kiadós verést mértek a vendégként siralmasan gyengén teljesítő Előrére. A liláknak 1995 óta nem sikerült nyerniük az Illovszky-stadionban, egyébként pedig legutóbbi 14 idegenbeli fellépésükből 13-at vereséggel zártak. A DVSC-nek nem sikerült visszavágnia a Haladásnak a saját pályáján legutóbb elszenvedett vereségért, de egy pontot azért hazavitt Szombathelyről. Igaz, ehhez kellett Gaál Bálint peches öngólja is a meccs 86. percében.

Az állás 1. Ferencváros 2. Paks 3. MTK 4. Újpest 5. Debrecen 6. Haladás 7. Videoton 8. Bp. Honvéd 9. Diósgyőr 10. Puskás AFC 11. Vasas 12. Békéscsaba

17 15 1 1 36-7 46 17 8 6 3 24-13 30 17 7 5 5 21-16 26 17 6 7 4 24-18 25 17 6 7 4 24-19 25 17 6 7 4 14-17 25 17 8 0 9 19-18 24 17 5 6 6 20-22 21 17 4 5 8 17-28 17 17 3 7 7 22-26 16 17 4 1 12 16-28 13 17 3 2 12 16-41 11

HIRDETÉS


Közel a visszatérés Nyolc és fél hónapos kihagyás után újra a Bayern München futballcsapatával edzett Franck Ribéry. A francia támadó márciusban sérült meg súlyosan, majd októberben kezdett tréningezni, de csak most gyakorolhatott együtt a társaival. metropol

Hosszú és Bernek is Európa-bajnok lett Úszás

„Nagy öröm, hogy minden úgy sikerült, ahogy terveztem, az idő tetszik, mert egyrészt annyi, amennyire gondoltunk, másrészt mutatja, nem vagyok csúcsformában.” Bernek Péter

Jakabos Zsuzsannát kizárták a 400 méter vegyes döntője után Metropol/MTI Hosszú Katinka 29 századmásodperccel elmaradt délelőtti világrekordjától – 4:19,46 percet ért el, és 4 tizeddel javította meg a spanyol Mireia Belmonte Garcia idejét –, de így is hatalmas, több mint hét másodperces előnnyel győzött a 400 méteres vegyes döntőjében a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság nyitónapján. Ez volt pályafutása tizedik rövidpályás Eb-érme, a három ezüst és két bronz mellé ötödik aranyát szerezte meg. – Az úszással nem volt gond, megint összeállt. Mivel a szezon elég rövid, nem vagyok annyira ritmusban, és sajnos a gyorsúszó fordulókat elrontottam. Ez meg pont elég volt

A vb-cím után az Eb-n is nyert Bernek Péter Derencsényi István/Hajdú-Bihari Napló

ahhoz, hogy ne tudjam tovább javítani az időmet – mondta a Vasas klasszisa, aki később a 100 méter hát elődöntőjéből 56,49 másodperccel, a legjobb idővel jutott be a mai döntőbe. 400 vegyesen Hosszú Katinka mögött Jakabos Zsuzsanna a második helyen ért célba, de végül kizárták szabálytalan forduló miatt.

Aranyérmes lett 400 gyorson Bernek Péter. A BVSC 23 éves világbajnoka szinte végig vezetett, és előnyét megtartotta a nagyot hajrázó német Paul Biedermann-nal szemben is – 3:35,46 perccel nyert. A 200 hát döntőjében Földházi Dávid a hatodik helyen végzett. Országos csúccsal, 1:26,47 perccel lett hatodik a gyorsváltók 4x50 méteres versenyében a Takács Krisztián, Lobanovszkij Maxim, Lavotha Oszkár, Mészáros Márk összetételű négyes.

KÖNYVAJÁNLÓ

HIRDETÉS

Meskó – az nfl első kézből Az amerikaifoci-liga volt játékosának Bálint Mátyással közösen írt könyve az Alexandrától Meskó Zoltán Temesvárról indulva valósította meg az amerikai álmot, fittyet hányva esélyekre és valószínűségekre. Játszott Super Bowlt, egy csapatban szerepelt Tom Bradyvel, s még nem tett le arról, hogy egy nap visszatérhet az NFL-be.

HIRDETÉS

21

sport


www.metropol.hu

2015. december 3. csütörtök

röviden

Olasz a legjobb a tengerentúlon

A Toronto FC támadóját, Sebastian Giovincót választották az észak-amerikai profi labdarúgóliga legértékesebb játékosának. A 28 esztendős olasz válogatott támadó 22 találattal és 16 gólpasszal zárta az idényt. mti

217

millió dolláros (64 milliárd forint) szerződést ír alá hat évre David Price az észak-amerikai profi baseballbajnokságban szereplő Boston Red Sox csapatával. Ez rekord a liga történetében. A 30 éves, ötszörös All Star-válogatott dobó eddig a Torontót erősítette. mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

sport

Változások jöhetnek a Mercedesnél A világbajnok Lewis Hamilton vagy a mögötte második helyen végző Nico Rosberg távozhat a Forma– 1-es Mercedes istállótól, ha a rossz viszonyuk a csapat teljesítményének rovására megy – mondta Toto Wolff csapatfőnök a motorsport.com portálnak adott interjúban. Az osztrák sportvezető szerint a konstruktőri aranyérmes csapatuk erősebb, mint valaha, ugyanakkor „legfőbb gyengesége” a két versenyző rossz viszonya. Hozzátette: nem elfogadható, hogy folyamatosan nehézségek vetődnek fel, amikor egyikük veszít, ráadásul már az istálló többi tagjával sem tud-

nak az elvárható mértékben együttműködni. Wolff tisztában van vele, hogy mindkét versenyzőt első számúként kell kezelniük, ugyanakkor nem tagadja:

„Minden vasárnap megküzdünk a győzelemért, de az egyik pilótánk mindig ideges, ez pedig átragad a csapatra is. Ennek véget kell vetni.” Toto Wolff a Mercedes csapatvezetője

nem szerencsés, ami ebben a szezonban kettejük között történt. – Három évvel ezelőtt tudatos döntés volt, hogy a csapat minél jobb eredményeinek érdekében egyenrangúként kezeljük őket, de most megvizsgáljuk, hogy tényleg ez e a legjobb felállás, mert a személyiséget a siker egyik legfontosabb összetevőjének tartjuk – emelte ki. A csapatvezető szerint a kulisszák mögött sokat beszélgetnek és dolgoznak a feszültségek enyhítésén, de ha úgy érzik, egyikük nem illeszkedik az istálló szellemiségébe, a két pilóta közül valamelyiknek távoznia kell. mtI

22

Sopron: egy siker, egy kudarc

A Sopron 98-63-ra kikapott az orosz Dinamo Kurszk vendégeként a női kosárlabda Euroliga hatodik fordulójában. A magyar bajnoknak ez volt az ötödik veresége egy győzelem mellett. A férfiaknál a FIBA-kupában öt kudarc után első győzelmét aratta a Sopron: a magyar együttes 81-72-re verte otthon a horvát Cibona Zagrebet. Az Európa-kupa nyolcadik fordulójában a Szolnoki Olaj 89-64-re maradt alul a Zenit Szanktpetyerszburg otthonában. A magyar bajnok három győzelemmel és öt vereséggel áll a sorozatban. mtI

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Fax: 431-6401 Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Budapest. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


23

posta Egy új mobilos alkalmazással naplózhatjuk és orvosainknak is elküldhetjük egészségügyi adatainkat. Ön milyen gyakran szokott egészségügyi szűréseken részt venni? „Évente járok teljes körű szűrővizsgálatra, a munkám miatt. Fontosnak tartom a szűréseket, így időben észlelni lehet a betegségeket.”

„Az évi egyszeri szűrést elegendőnek tartom a komoly betegségek megelőzéséhez. Ha idősebb leszek, gyakrabban járok majd.”

Rózsa Eszter, 22, diák Tápiószecső

Pőcze Norbert, 47, pénzügyőr Budapest

Duba Petra, 23, szociológus Budapest

Sokat tehetnek a közös képviselők

olvasói levelek

„Fogorvoshoz és szemészetre évente egyszer eljárok. Vérvételre csak akkor megyek, ha azt külön kéri a háziorvosom.”

Baj van annál a társasháznál, ahol a lakók nem tudják, hová kerül a pénzük. Ezzel a mondattal a napokban megjelent kecskeméti levélre válaszolnék. A rosszul gazdálkodó közös képviselőt le kell váltani, a jól gazdálkodót meg kell tartani. Ha a tulajdonosok együttműködnek a közös képviselővel, hasznos karbantartásokat, felújításokat lehet megvalósítani. A közös képviselőnek minden év május 31-ig el kell számolnia az előző évi gazdálkodással. Költségtervet kell készítenie a következő évre, és mindkettőt el kell fogadtatnia a tulajdonosokkal. Az előző évi gazdálkodásból és a várható kiadásokból

kell a közös költség összegét megállapítani. Jól gazdálkodva ebből az összegből még a felújítási díjat is ki lehet hozni. A közös képviselőnek sok nehéz feladatot kell megoldania. A matematikai, műszaki végzettségű tulajdonosok besegíthetnek. Van, aki kicserél egy zárbetétet, van, aki sövényt nyír, járdát seper, van, aki az idős szomszéd közös költségét befizeti a társasház irodájában, csökkentve a postaköltséget. Figyelembe kell venni azt is, hogy emelkednek az árak: három-négyszerese lett egy villanyégő, a mesterek is drágábban dolgoznak. A rezsicsökkentés eredményét is el kellett osztani négyzetméter arányában, és felhasználásáról határozni. November 19-én volt a közös képviselők napja. Soprontól

Sátoraljaújhelyig részt vettek közös képviselők Budapesten ezen a rendezvényen, akik a közös tulajdonban lévő otthonaink szakszerű és gazdaságos működtetéséről gondoskodnak. Szatmári Erzsébet miskolc

Felkerültünk Európa futballtérképére A november 24-én megjelent olvasói levélre szeretnék reagálni, amelynek írója a magyar labdarúgó-válogatottat kritizálta. Azt a magyar válogatottat, amely 30 év után először jutott ki nagy nemzetközi versenyre. Szerintem erre minden magyarnak illik büszkének lennie, és nem azokat a bizonyos csomókat kell keresni. Senki nem hiszi, hogy megnyerjük az Eb-t,

hogy maradandót alkotunk Franciaországban, de a lényeg nem is ez. Ott vagyunk. Ez egy olyan lökést adhat a magyar focinak, ami már nagyon hiányzott. Az összes magyar labdarúgó, akár itthon, akár külföldön játszik, ezek után minden meccsen és edzésen még jobban odateszi magát, még jobban hajt. Mert mindenki be akar kerülni a keretbe, és ez ösztönzi a játékosokat, legyen szó idősebbről vagy fiatalról. Végre felkerülünk Európa futballtérképére, és még több játékos mehet nevesebb csapathoz, mert jobban felfigyelnek ránk, és ez is jobbá teszi a magyar focit. Végül szeretnék arra is reagálni, hogy csak azért jutottunk ki, mert megemelték a létszámot. Igen, az igaz, ha nem emelik meg, nem jutunk

A leveleket az alábbi címre küldjék: Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024 E-mail: metropolposta@metropol.hu Fax: 431-6401 Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük. A levelek tartalma nem minden esetben egyezik a szerkesztőség álláspontjával.

ki. De a másik hét válogatott sem jutott volna ki, és nem mellékesen nem mi kértük, hogy emeljék meg. Ez már tényleg csak kötekedés. S a holland válogatott, amely az előző vb-n bronzérmes lett, még így sem jutott ki. Hajrá, Magyarország! molnár márk budapest



8. oldal

11. oldal

Manda Scott

egy magyar hússzor több vizet használ egy afrikainál

Az MC Scott néven is alkotó skót írónő a római korban játszódó kémtörténetei után új könyvében Jeanne d’Arc nyomába eredt

2015. december 3. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu

országos

Az sem baj, ha már nincs meg a leletünk egészségügy. Januárban tizenhét kórházban kezd el működni az állami elektronikus adatbázis rendszere biztonság. A betegek meghatározhatják, milyen adatokat töltenek fel róluk, de akár le is tilthatják őket okostelefon. A mától letölthető egészségnaplóban a vérnyomásértékeinket is rögzíthetjük 2–3. oldal

14. oldal

nálunk vette fel társait a párizsi merénylő

Thomas Kistner: a fifa is egy maffia

4. oldal miniszterek rokonai is pályázhatnak

két arannyal indult a rövidpályás eb 14. oldal

6. oldal

Hosszú Katinka 4:19,46 perccel világcsúcsot úszott tegnap a netánjai rövidpályás úszó Európabajnokságon a 400 méter vegyes előfutamában, majd megnyerte a délutáni döntőt. Aranyérmes lett Bernek Péter is 400 méter gyorson. derencsényi istván


2

2015. december 3. csütörtök

hírek

www.metropol.hu

nem lesz népszavazás

Leszavazta a fővárosi közgyűlés az MSZP-s Horváth Csaba (a képen) kezdeményezését, hogy Hamburghoz hasonlóan népszavazás döntse el, pályázzon-e Budapest a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezéséről. Tarlós István főpolgármester szerint a lakosságnak kevés az információja ahhoz, hogy felelősen döntsön ebben a kérdésben. mti

Mark Zuckerberg Fokozatosan mond le Facebookrészvényei 99 százalékáról (mintegy 45 milliárd dollár összértékben), és jótékony célra fordítja azt a közösségi oldalt alapító üzletember (a képen) és felesége, Priscilla Chan. A pár a múlt héten született lányuknak, Maxnak címzett nyilvános levelében közölték a felajánlást.

időjárás

7/2

Az éjszakai köd néhol napközben is megmarad, illetve többfelé alacsony szintű felhőzet képződik, emiatt csak kevés helyen, elsősorban a középső területeken süthet ki a nap. Néhol szitálás, gyenge eső is lehet.

Budapest 9/4°C 39%

változó 5/20 km/ó

Győr 9/4°C 45%

DNy 5/15 km/ó

Pécs 10/4°C 16%

változó 5/20 km/ó

Debrecen 7/2°C 41%

változó 5/20 km/ó

Szeged 10/3°C 14%

változó 10/25 km/ó

Péntek

Szombat

Vasárnap

6/2

7/2

8/3

További információk: www.met.hu

Központi adatbázis Egészségügy

Az összegyűjtött adatokat csak az orvosok látják, lesz mobilalkalmazás is a betegeknek

a nap TÉMÁJA

a nap embere

Suhajda Zoltán Januártól tizenhét kórházban kezdik használni az állami elektronikus egészségügyi rendszert, amely egy központi adatbázisban tartja nyilván a betegek adatait, korábbi betegségeit, kezeléseit. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) névre keresztelt rendszert kiegészíti egy mobiltelefonos alkalmazás is, amely ma már letölthető.

Le lehet tiltani

– A pilot projekt éles adatokkal, de zárt rendszerben zajlik majd – tudtuk meg Szabó Bálinttól, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér fejlesztését végző Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) projektjének szakmai vezetőjétől. Ez azt jelenti, hogy a részt vevő 17 kórház, több háziorvos és patika már az elektronikus rendszerhez kapcsolódva látja majd el a betegeket. A páciensek is valódi betegek lesznek, akik nem csak a projekt kedvéért mennek orvoshoz. Az éles üzem miatt a digitális egészségügyi rendszer első működő eleme az lesz, hogy a beteg meghatározhatja: milyen adatokat tölthetnek fel róla az ellátók a központi rendszerbe. Beállíthatja, hogy egyes dokumentumokhoz mely orvosok, intézmények férhetnek hozzá – az érzékeny, pszichiátriai vagy nemi betegségről szóló adatokat a rendszer automatikusan elrejti –, de akár a teljes elektronikus nyilvántartást is le lehet tiltani. A jogosultságok beállítását interneten az Ügyfélkapun lehet elvégezni, személyesen pedig a kormányablakokban lehet nyilatkozni róla.

Kiküszöbölhető lesz, hogy ugyanazt a vizsgálatot többször is elvégezzék kálló péter Szabó Bálint azt mondta, az eddig használt kórházi és orvosi informatikai programok nem változnak, a szakemberek ugyanazokat a szoftvereket fogják használni, így a változás nem okoz majd problémát, lassulást az ellátásban. A központi adatbázissal ugyanakkor kiküszöbölhető, hogy többször elvégezzék ugyanazt a vizsgálatot, ha a páciens nem viszi magával az összes korábbi leletét. A szakmai vezető szerint a rendszer másik fontos eleme, hogy kényelmesebbé teszi az ellátást a betegeknek és az őket ellátó orvosoknak. Például a háziorvos hozzáfér a kórházi szakrendelések beosztásához, így sokkal pontosabban tudja megadni, mely intézményben, mikor tudják a beteget megvizsgálni. Amennyiben a beteg nem tiltja le az ellátási információit, minden digitálisan lesz

A központi rendszer kiegészítője lesz a Mobil EgészségNapló és Tájékoztató app, amelyben többek között egy

600

szócikkes betegségkalauz is helyet kapott.

tárolva, nem kell dossziékat hurcolni, elég lesz egy tbkártyával orvoshoz menni. 2017-től minden egészségügyi adminisztráció elektronikusan működik majd. Egyedül az e-recept lesz kivétel, a felírt gyógyszereket ugyanis az elektronikus megoldás mellett a hagyományos, papír vénnyel is ki lehet váltani.

E-egészségnapló

A központi elektronikus rendszer kiegészítője a Mobil EgészségNapló és Tájékoztató Alkalmazás, azaz a MeNTA. Az applikáció esetében nem lesz pilot időszak, mától bárki letöltheti androidos vagy iOS-t futtató okostelefonjára. Az alkalmazásban rögzíthetők az egészségügyi törzsadatok, sürgősségi kártyát lehet létrehozni veszélyhelyzet esetére, valamint vércukor-, vérnyomás-, testtömeg-, mozgás- és táplálkozásnaplók vezethetők. Gyógyszerkereső és egy 600 szócikkes betegségkalauz is helyet kapott az applikációban, de az egészségügyi ellátók és a patikák adatai is megtalálhatók benne. A felhasználók gyakorlatias tanácsokat is kaphatnak, például a program figyelmeztet a gyógyszerek bevételére, vagy értékeli a naplókba feljegyzett adatokat.

Megoszthatjuk értékeinket az orvossal A MeNTA második fázisában lesz elérhető az a funkció, amellyel a felhasználók megoszthatják az egészségnaplókban gyűjtött adataikat háziorvosaikkal, szakorvosaikkal. Arra már most is van lehetőség, hogy például a vérnyomásnaplót elküldjük az orvosnak, de az adatküldés e-mailben történik, és nem közvetlenül az orvosi szoftverbe kerülnek az értékek. Faller Richárd, a MeNTA-t fejlesztő ÁEEK projekt szakmai alprojektvezetője azt mondta: a második fázis életbelépése csak attól függ, mikorra készítik fel a háziorvosi informatikai rendszerszállítók a háziorvosi szoftvereket az adatok fogadására. Hozzátette, vélhetően ez nem tart majd sokáig, mert viszonylag egyszerű fejlesztésről van szó. Az alkalmazással egyébként több profil is kezelhető, így a szülők rögzíthetik a gyerekek vagy a nagyszülők adatait is. Emellett tervezik egy internetes portál elindítását is, ahol okostelefon nélkül is elérhető lesz a legtöbb szolgáltatás.


3

a nap

Egyelőre Marad GuantÁnamo

Fogvatartottak száma (fő) 250

Elutasította a Fehér Ház a Pentagonnak a guantánamói fogolytábor bezárására készített tervét, mert túl drágának ítélte. Egy új, az Egyesült Államokban elítélt bűnözőknek épülő börtön 600 millió dollárba kerülne, míg a jelenlegi fenntartása évente 400 millióba.Barack Obama első kampányának ígérete volt, hogy egy éven belül bezárják a tábort. metropol

200 150

– A digitalizáció komoly előrelépést jelent az egészségügy és a páciensek szempontjából is – mondta Sinkó Eszter, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központjának igazgatóhelyettese. Szerinte ha elindul a rendszer, végre nem a beteg emlékezetén vagy precizitásán múlik, hogy a korábbi kezelésekre, gyógyszerekre vonatkozó adatokat figyelembe veszik-e a terápia során. Sőt, sürgősségi helyzetekben akár életet is menthet egy-egy információ. Emellett a nyilvántartás nagyban segíti majd a

Biztonság A legmagasabb,  ötös biztonsági szint lesz érvényes az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Térre (EESZT). Az adatokhoz csak orvosok  és gyógyszerészek férhetnek hozzá, de csak azokhoz, amelyekre végzettségük és munkahelyük feljogosítja

őket. A szemész például nem láthatja a nőgyógyászati vizsgálatok eredményeit. A belépés kétszintű,  a szakdolgozók a jelszó mellett csipkártyával tudják használni a rendszert. A hozzáférési  kísérleteket a betegek az Ügyfélkapun láthatják.

személyre szabott orvoslást is. Az új rendszer az egészségügy hatékonyságát, problémáit is javíthatja, a pontos adatok, folyamatok, betegéletutak révén racionalizálni lehet az

ellátást. Sinkó Eszter szerint a bankkártyáknál is szigorúbb biztonsági előírások miatt nem kockázatos a nyilvántartás, bár fontos tisztázni, ki milyen adatokhoz férhet hozzá.

107

100 50 0

segíti a gyógyítást Életet is menthet

241

A szakember kiemelte, az esetleges hibákat ki kell javítani, de bízik abban, hogy félegy év alatt kiforrja magát a rendszer. Az elektronikus egészségügy megvalósítása világszerte fontos törekvés a gyógyításban, Európában ebben a skandináv államok és Észtország járnak az élen. Magyarország azért van könnyű helyzetben, mert egy egészségbiztosító működik. Nem úgy, mint Németországban, ahol a különböző szolgáltatók adatainak összefésülése miatt nehezebb kialakítani egy hasonló rendszert.

2009

2015

a nap híre

Egyszerre távozott hat orvos Metropol

Nyolc aneszteziológusból hat felmondott a Szent Imre Egyetemi Oktató Kórházban – értesült az Index hírportál. Emiatt csúsznak a műtétek, nőnek a várólisták. Az orvosok azzal indokolták döntésüket, hogy már nem tudják biztonságosan végezni a munkájukat. Az altatóorvosok végzik a műtéteknél az altatást, fájdalomcsillapítást, érzéstelenítést, valamint a sürgősségi ellátásban is fontos szerepük van. HIRDETÉS


www.metropol.hu

2015. december 3. csütörtök

Pályázhat a rokon Közbeszerzések

Az állami vezetők, miniszterek családtagjai is indulhatnak

Vass Virág

vélemény

A dalailámaagysejt Azt nem állíthatjuk, hogy túl sok hír szól mostanában a híradóban az együttérzés hatalmáról, sokkal több a lelketlen gyilkosokról, akikből úgy tűnik, teljesen hiányzik az empátia. De hogyan lehetséges, hogy az az élőlény, amely a tudósok szerint zsigeri szinten (a neuronok szintjén) rendelkezik az együttérzés és az önfeláldozás képességével, születésnapot ünneplő embereket, vöröskeresztes ápolókat, ártatlan kisgyerekes családokat pusztít el, és nem ismer könyörületet? Benne van a szóban, lelketlen, igen. De ez mit jelent pontosan? Mi romlik el az ilyen lelketlen gyilkosokban? Egy korábbi becslés szerint egy átlagos város lakóinak úgy 1-2 százaléka pszichopata. Ezt a nézetet az utóbbi években felül kellett bírálni, és nem csupán a terrorizmus kapcsán. Egyrészt Robert D. Hare kanadai kutató adatai szerint ma a csúcsvezetők, menedzserek 3-4 százaléka tekinthető pszichopatának.

Az utóbbi években az üzleti életben a hidegfejű, érzelmeik által kevésbé befolyásolt, gátlástalan emberek emelkedtek ki nagyobb számban.

Nekik kedvez a hosszú távú építkezés helyett gyors haszonra törekvő korszellem. A másik terület, ahol túlteng a pszichopata személyiségtípus, éppen a frusztrált kisemberek, a kommenthuszárok világa, akik megdöbbentő érzéketlenséggel és ráfordított energiával próbálnak megsemmisíteni másokat. Frans de Waal világhírű biológus mégis azt állítja a The Age of Empathy című könyvében, hogy hamarosan ránk köszönt az együttérzés kora. Az eddigi stratégiáink – az önérvényesítés, a rivalizálás – ugyanis már nem vezet sehová, túlélésünk érdekében egy másik ösztön fog bennünk felülkerekedni: az együttérzés. A kutató, akit a Time magazin a világ legbefolyásosabb emberei közé választott, nem holmi morális, kulturális, vallási, filozófiai meggyőződésre hivatkozik, hanem a 2013-as év legnagyobb tudományos szenzációjára, mely szerint az együttérzés a tükörneuronok szintjén belénk kódolt késztetés. A tudósok dalailáma-agysejtnek nevezték el az együttérzés neouronját. Az empátia egyidős az anyai gondoskodással. Nem tudnánk ezen a világon létezni nélküle.

Azoknak az édesanyáknak a leszármazottjai vagyunk, akik fogékonyabbak voltak a gyerekeik jelzéseire.

Ők ugyanis nagyobb eséllyel tudták az utódjaikat életben tartani, mint kevésbé együttérző társaik. De Waal professzor azt állítja, hogy a nehezebb idők felerősítik majd bennünk az együttérzést, az empátia lesz az egyetlen ragasztó, amely a szétesni készülő világot összetartja. Nem tudom, igaza van-e. De hogy milyen ereje lehet a dalailáma-agysejt által közvetített emberszeretetnek nehéz időkben, azt jól érzékelteti annak a hat szerzetesnek a példája, aki eltévedt és véletlenül belekeveredett a vietnami háború egyik legvéresebb csatájába. Amikor már nem volt visszaút, libasorban haladtak a rizsföldeket elválasztó földhányásokon. Nem néztek se jobbra, se balra, mentek egyenesen a tűzvonal felé. Olyan ereje volt a szerzetesek néma és teljesen ésszerűtlen higgadtságának, hogy a harcoló felek képtelenek voltak tüzet nyitni. Nem csak rájuk. Egymásra sem. Így zajlott a világtörténelem egyetlen döntetlenre végződő csatája. A harcosok letették a fegyvert. A tudatuk akaratlanul is átvette a békét.

4

hazai

Metropol/MTI Eddig törvény tiltotta, hogy a közjogi méltóságoknak és az állami hivatalok vezetőinek szülei vagy gyerekei tulajdonában álló cég közbeszerzéseken vegyen részt, mostantól viszont csak akkor nem indulhatnak ilyen eljáráson, ha a tulajdonos az állami vezetővel egy háztartásban él. A módosítást a hétfőn beterjesztett, és kedden már meg is szavazott, 58 oldalas „salátatörvény” tartalmazta, amely az adóhatóság átalakításáról is szólt. A javaslatot a kormánypárti többség fogadta el, de igennel szavazott Fodor Gábor és a DK képviselői is – ők utólag azt mondták, hogy véletlenül. A hirtv.hu szerint a sajtóban az új szabályozást már „lex Tiborczként” emlegetik, Orbán Viktor kormányfő veje

földárverések

A földárverések leállítását  követeli az LMP, mert szerintük az értékesítések megkezdése után három héttel látszik, hogy azok semmilyen kitűzött célt nem érnek el. Sallai R. Benedek szerint külföldi állampolgárok is földhöz juthatnak, a földek 40%-ára nincs jelentkező, a fennmaradó rész négyötöde pedig kikiáltási áron kel el. A Fidesz  szerint „a külföldi spekulánsok és a nagybirtokosok érdekeit védő gazdaellenes liga még mindig veszélyezteti a Földet a gazdáknak programot”. ugyanis korábban milliárdokért nyert önkormányzati megbízásokat cégével – ügyében egyébként az EU Csalás Elleni Hivatala is vizsgálódik. Az MSZP szerint az adóhivatal átalakításáról szóló törvény elfogadásával a kabinet befejezte a „lopásalapú kormányzás felépítését”. Lukács Zoltán szerint a folyamat azzal kezdődött, hogy a közbe-

budapest Díszítik a karácsonyfát

Pontokkal a rászorulókért Mostantól nemcsak készpénzzel vagy bankkártyával, hanem a SuperShop-kártyákon összegyűlt pontokat beváltva is meg lehet vásárolni a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adománykártyáit a SPARcsoport üzleteiben és az OMV töltőállomásain. A 200 és 500 forintos címletben kapható adománykártyák eladásából befolyó ös�szeget a karitatív szervezet esélyteremtő-felzárkóztató programjainak működtetésére használja fel, rászoruló

röviden

Polt: eltulajdonított Quaestor-pénzek

Megkezdték az ország karácsonyfájának a díszítését az Országház előtti Kossuth téren. A 22 méteres fenyőt egy dabasi család ajánlotta fel. A karácsonyfa vízkeresztig fog állni a téren. mti

Metropol

szerzések során nem a legolcsóbb ajánlatot kell elfogadni. Most pedig a kormányzat gyakorlatilag ellenőrizetlenül tudja kiosztani a közpénzeket a rokonoknak, miközben pártirányítás alá vonták az adóhivatalt, és leszűkítették a vagyonosodási vizsgálat elindításának lehetőségeit – fogalmazott. Az LMP szerint a Fidesz „megdöntötte a sunyi törvényalkotás világrekordját”. Az Együtt azt firtatja, hogy kik a kedvezményezettjei a törvénymódosításnak, és mi indokolja, hogy visszamenőleg, november 1-től hatályos. – Így életszerű és így betartható – ezzel indokolta Kovács Zoltán kormányszóvivő a 444 kérdésére, hogy miért kellett megváltoztatni a közbeszerzésekről szóló törvényt. Az igazságügyi tárca szerint a módosítással „széles körűvé, átláthatóbbá és egyértelművé” válnak a közbeszerzés ös�szeférhetetlenségi szabályai, mivel eddig „olyan szélesen lehetett értelmezni a szabályozást, hogy felmerült annak alkotmányellenessége”.

családokat, idős, hajléktalan és fogyatékkal élő embereket segít. A SPAR Magyarország és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat 18 éve szervez közös jótékonysági programokat. A vásárlók idén tartós élelmiszerek megvásárlásával is segíthetik, máltaiak munkáját: ezeket december 16-a és 21-e között önkénteseknek adhatják le az ország 160 SPARüzletében, az Adni öröm! akció keretében. A múlt évi adomány 262 ezer kilogrammot nyomott, amelyből 6–10 kilogrammos csomagok készültek.

Tudják-e már, hová tűnt a Quaestor-kötvényesek vagyona? – kérdezte Tóth Bertalan (MSZP) a legfőbb ügyészt. Polt Péter válasza szerint „már tisztázást nyert, hogy az ügyben szereplő egyik terhelt a cégcsoporthoz befolyt vagyonból hosszabb időn keresztül, több részletben, nagy összegű készpénzt tulajdonított el”, illetve a „vagyon felkutatása változatlanul folyamatban van”, és „az esetlegesen külföldre juttatott vagyon felkutatása és kényszerintézkedés alá vonás a érdekében az eljáró hatóságok a szükséges intézkedéseket megteszik”. 444.hu

Régi gyilkosságok derültek ki A bűncselekmény elkövetése után 12 évvel azonosította a rendőrség azt a 38 éves tatabányai nőt, aki 2003-ban megölte, majd egy parkban hagyta újszülöttjét – közölte a police.hu. Az asszony – bár több gyermeke volt már –, állítólag nem tudta, hogy terhes. Megszülte a babát, majd pizsamában elindult vele. Azt mondja, nem tudja, mi történt, de az biztos, hogy nem bántotta a csecsemőt. Egy másik ügy: 18 év után elfogtak egy gyanúsítottat Romániában, aki 1997-ben Szabolcsban megölt egy kántorjánosi lakost. metropol/mti



www.metropol.hu

2015. december 3. csütörtök

külföld

Minden ellenőrzésen átcsúszott a főszervező Terrorizmus

Járhatott a Keletinél? A magyar terrorelhárítás  arról informálta az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságát novemberi zárt ülésén, hogy Salah Abdeslam feltehetően járt Budapesten – az index.hu információ szerint. Állítólag a Keleti pályaudvarnál fel is ismerték.

A még mindig körözött Salah Abdeslam többek között Magyarországon át vitte Párizsba az önmagukat felrobbantó terroristákat

A belga RTL honlapján közölte a nyomozati eredményeket

Metropol A 129 áldozatot követelő november 13-i párizsi merényletek főszervezője, Salah Abdeslam – aki ellen jelenleg is nemzetközi elfogatóparancs van érvényben – augusztus óta többször járt Európa határainál egy belga rendszámú autóval, és feltehetően a merényletek résztvevőit szedte össze.

Szeptember 9-én igazoltatták is az osztrák határon,

amikor Magyarországról tartott visszafelé Belgium-

ba, egy bérelt belga autóval, és két utassal – tudta meg a francia RTL. Két társának a személyazonossága nem volt biztosan megállapítható. A nyomozók úgy vélik,

Szíriából érkezhettek vis�sza Európába, és a későbbi párizsi lövöldözések, illetve öngyilkos merényletek két résztvevőjéről lehet szó, bár esetleg hamis személy-

azonosságot használtak. (A Stade de France-nál robbantó egyik öngyilkos merénylőnél szíriai iratokat találtak, de mostanáig sem biztos a személyazonossága. A Bataclan koncertteremben mészárló három öngyilkos terrorista közül a két fő bizonyosan járt Szíriában. ) Abdeslamot először augusztus 4-én igazoltatták Görögországban, ahol egy Olaszországba, Bariba induló kompra szállt fel Belgiumban bérelt autójával. Akkor Ahmed Dhamani volt vele, aki

6

egy marokkói származású belga állampolgár, és akit november 20-án Törökországban tartóztattak le a párizsi merényletekkel kapcsolatba hozható gyanúsítottként – írta az RTL belga honlapja a nyomozati információkra hivatkozva. Mindebből arra lehet következtetni, hogy Salah Abdeslam volt a párizsi merényletek főszervezője, hiszen ő bérelte Belgiumban azt a két gépkocsit is, amelyet a terroristák Párizsban használtak, továbbá a párizsi szállásukról is ő gondoskodott. Valószínűleg Salahnak is fel kellett volna robbantania magán a robbanóövet, de ő valamiért ezt nem tette meg. A sajtóhírek szerint a merényletek után visszatért Belgiumba, majd Németországon keresztül Szíria felé szökött – az AFP francia hírügynökség információi szerint már oda is ért az Iszlám Állam által ellenőrzött területre.

Előzetesbe helyezték a 64 vármegyést Románia

Egy független bukaresti képviselő az RMDSZ betiltását kezdeményezi Metropol/MTI A bukaresti táblabíróság harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezte Beke István Attilát, a Hatvannégy Vármegye HIRDETÉS

Ifjúsági Mozgalom kézdivásárhelyi szervezetének elnökét. A kényszerintézkedés ellen 48 órán belül lehet fellebbezni. A román ügyészség szerint egy október 10-i összejövetelükön tervezték el a mozgalom kézdivásárhelyi tagjai, hogy petárdákból összeállított robbanószerkezetet hoznak működésbe december 1-jén a városban. A román ügyészség szerint a bombát egy kukában akarták elrejteni, és mobiltele-

A sajtó kétkedik Megkérdőjelezi  mind a román, mind a magyar nyelvű sajtó az ügyészségi vádak alaposságát. Felvetik például, hogy ha augusztus óta figyelték Bekét, miért éppen most fogták el. A Háromszék című székely lap felveti, hogy az autonómiatörekvésekre próbálják a terrorizmus árnyékát vetni a román hatóságok.

fonnal, távolról robbantották volna fel. Beke lakásán több száz petárdát is lefoglaltak. A HVIM szerint szilveszteri petárdát, születésnapi csillagszórót foglaltak le vezetőjüknél A Román Hírszerző Szolgálat október 23-án tett feljelentést a 64 Vármegye Kovászna megyei csoportja ellen. A feljelentésben úgy fogalmaztak, hogy a csoport tagjai „közvetlen kapcsolatban állnak

a magyar szélsőséges Jobbik politikai alakulat és a – magyar Alkotmányvédelmi Hivatal által – terrorista jellegű szervezetként számon tartott Betyársereg” vezetőivel. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) betiltásáról terjesztett törvénytervezetet a bukaresti képviselőház elé Bogdan Diaconu független képviselő az állítólagos merényletkísérletre hivatkozva.


NATO-meghívást kapott Montenegró Brüsszel

Oroszország válaszlépéseket helyezett kilátásba, ha felveszik a volt jugoszláv tagköztársaságot Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) meghívta Montenegrót, hogy csatlakozzon hozzá 29., teljes jogú tagországként a tagállamok külügyminisztereinek brüs�szeli ülésén. – Az egyhangúlag meghozott, történelmi jelentőségű döntéssel elkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások – mondta Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. – Ez csak az út kezdete. Montenegrónak folytatnia kell a reformokat, például a korrupció elleni harc terén, és meg kell erősítenie a csatlakozás társadalmi támogatottságát – fogalmazott a főtitkár. Igor Luksic montenegrói külügyminiszter kijelentette: „Nagy nap ez az országom számára, amely kiérdemelte ezt.” Egyben minden NATO-tag-

„A döntéshez Magyarország nagyban hozzájárult podgoricai NATO-összekötő követsége révén, és a meghívás összhangban van Magyarország érdekeivel.” Szijjártó péter

magyar külügyminiszter

országot meghívott az ország függetlenségének jövő májusban tartandó, 10. évfordulós ünnepségeire. Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő kijelentette: Montenegró meghívása a NATO-ba orosz válaszlépéseket von maga után. A hidegháború vége óta a NATO – Egyesült Államok vezette – katonai tömbje Oroszország tiltakozása ellenére 12 új taggal bővült, elsősorban volt szocialista országok csatlakozásával. Jens Stoltenberg újra összehívná a NATO–orosz tanácsot, amelyen Moszkva hajlandó részt venni. mtI

röviden

Spanyol nem a katalán határozatra

A spanyol alkotmánybíróság egyhangú döntéssel megsemmisítette az önálló Katalónia létrehozásához vezető folyamat megindításáról szóló katalán parlamenti határozatot. Bár a döntésre áprilisig lett volna ideje a testületnek, de december 20-án parlamenti választások lesznek Spanyolországban, és a kampány fő kérdése éppen a katalán függetlenség. mti

Fico megtámadta a kvótarendszert Szlovákia keresetet nyújtott be az Európai Bírósághoz (ECJ) azon európai uniós döntés ellen, amelynek értelmében 120 ezer menedékkérőt osztanának szét az uniós tagországok között – jelentette be Robert Fico miniszterelnök Pozsonyban. Fico utalt arra, hogy Szlovákián kívül Magyarország, Csehország és Románia is a kötelező elosztás ellen szavazott, Finnország pedig tartózkodott szeptemberben, amikor az unió belügyminiszterei minősített többségi szavazással jóváhagyták a menedékkérők újraelosztásáról szóló döntést. mti HIRDETÉS

HIRDETÉS

7

külföld


8

2015. december 3. csütörtök

kultúr

www.metropol.hu

Krezinger Szonja Miért alkot kétféle írói név alatt? – Nem az én döntésem volt, hanem a kiadómé – úgy gondolták, hogy a római kémthrillerek inkább férfiakhoz szólnak, és sok férfi nem vesz olyan könyvet, amelyről tudja, hogy nő írja, ezért egy gendersemleges nevet kaptam azokhoz a kötetekhez. A Tisztítótüzet a Da Vinci-kódhoz hasonlítják. Örül ennek? – Jó, ha ennek köszönhetően többen találnak rá a könyvemre. Dan Brownnak szeme van a jó sztorikhoz, és olyan thrillereket ír, amelyekben az olvasót könnyedén vezeti végig – ráadásul hatalmas a közönsége. Ha az olvasóit elcsábíthatjuk Franciaországba a Szűzhöz és Picaut detektívhez, az nagyszerű. Hogyan keltette fel Jeanne d’Arc az ön írói érdeklődését? – Ismertem a történelemből, a Boudica-sorozat megírása után pedig elkezdett érdekelni, de aztán mindig eltántorított tőle a körülötte kialakult mítosz, mely szerint egy parasztlány volt, akit egy hadsereg zászlóvivő kabalaként használt. Az igazság ennél sokkal érdekesebb, de ezt nem ismertem addig, míg rá nem bukkantam egy cikkre, amely arról az ukrán orvosról szólt, aki állítólag megtalálta a Szűz csontjait. Kinyitott egy ajtót, amelyen beléptem, és minél tovább haladtam, annál biztosabb voltam abban, hogy igazat állít. Meg akartam írni Jeanne sztoriját. Ha az ember

röviden

Domingo az operaházban

Február 6-án Shakespeare Bált tartanak a Magyar Állami Operaházban. A William Shakespeare halálának 400. évfordulója alkalmából az angol reneszánsz dráma legnagyobb alakjának világából merítő est sztárvendége Plácido Domingo (a képen) lesz, aki Verdi Macbeth és Álarcosbál című operáiból is énekel, továbbá zarzuela dalokat ad elő. A főműsor után fellép a KFT, a Back II Black és a Mystery Gang. mti

Manda Scott

1962-ben  született a skóciai Glasgow-ban. Állatorvosból  vált íróvá. Már első,  1997-es regényéért (Hen’s teeth) díjra jelölték. Eddig 13 könyve jelent meg.

MC Scott néven is ismerős lehet az olvasónak: a római korban játszódó kémtörténetei után most Jeanne d’Arc nyomába eredt

Mítoszból valóság elengedi a mítoszt, a szívszorító, erőteljes valósággal szembesül. Ezek szerint a könyvben bemutatott teória Jeanne származásáról és történetének alakulásáról nem az ön képzeletének szüleménye? – Nem kitalált a történet. Miután elolvastam a cikket, beszélgettem az ukrán sebés�szel. Ezt követően elolvastam minden lehetséges korabeli forrást Jeanne tetteiről.

„A televízió lett a leginspirálóbb médium.”

Korábbi hősömről, Boudicáról nincsenek ilyen források, de a Szűzről rengeteg a kortárs és későbbi leírás, köztük levelek, melyeket ő írt az ellenségnek, Angliának. Szinte óráról órára lehetséges rekonstruálni a tetteit. Minden, amit olvastam róla, sokkal logikusabb volt a sebész teóriájában értelmezve. Az egyetlen lehetséges igazság az övé. A tetralógiákhoz vonzódik, a Boudica- és a Róma-kötetek sem álltak meg négyig. Ez a terve Picaut felügyelővel is? – Ez nem teljesen biztos. Most egy olyan könyvön

Budapest Betlehemes gyűjtemény

A Saul fia a legjobb idegen nyelvű film Az év legjobb idegen nyelvű filmjének választotta Nemes László Saul fia című nagyjátékfilmjét az egyik legrégebbi amerikai filmes testület, a»National Board of Review of Motion Pictures. mti

Chris Brownt nem látták szívesen Chris Brown lemondta ausztrál és új-zélandi turnéját, miután a hatóságok figyelmeztették, hogy nem kap vízumot korábbi bántalmazási ügye miatt. mti

Manda Scott

Több mint százéves tárgyak, a restaurálási munka kulisszatitkai, guatemalai, olasz, francia, perui, mexikói, bajor, cseh és természetesen magyar betlehemek is megtekinthetők a Néprajzi Múzeum szombattól látogatható tárlatán. katona lászló

dolgozom, amely Patrice, Picaut segítője nagyszüleinek életével foglalkozik a második világháborúban, és amelyet a jelennel ismét össze tudok kötni. Van egy másik ötletem is a fiú mostohanagyapjával kapcsolatosan. Aztán ki tudja, mi lesz? A másik két sorozatot is trilógiának terveztem, a hármas szent szám, és könnyebb is trilógiával dolgozni, de aztán valahogy mindkettőből négy könyv lett, és ez most is kön�nyedén megtörténhet. Ma mintha thriller venne minket körbe, legyen szó könyvről, filmről vagy sorozatról. Ön mit

szól a műfaj tömegnépszerűségéhez? – Olvastam valahol, hogy a romantikus és a thrillertörténetek az őskor, a Gilgames és a mítoszok óta vannak velünk. A romantika filmbe, a thriller a tévébe költözött. Most annyi történik, hogy a Netflix, az Amazon és az HBO nagyon előremutató, intelligens és időnként rizikós tartalmakat is készít, amitől a televízió lett a leginspirálóbb médium. A Sense8-hez hasonló sorozatok minden szabály megszegésével hoznak létre egyedülálló tartalmat. A Tisztítótüzet el is adtuk egy tévécsatornának. Jó ma írónak lenni. Miről ír legközelebb? – A CIA és a GCHQ elődszervezeteinek a második világháborúban kifejtett tevékenységével foglalkozom. Olyan nőkről és férfiakról van szó, akiknek nagyon nagy részük volt a szövetségi erők győzelmében, de addig jutottak el, hogy mindenkiről mindent meg akarnak tudni, és ezeket az információkat örökre meg akarják tartani. Ilyen emberek lehetetlenítették el a koppenhágai klímacsúcsot, és nem engedhetjük meg, hogy ugyanez történjen meg most Párizsban is.

Megtalálták egy azték uralkodó sírjának nyomait A kutatók szerint egy azték uralkodó régóta keresett sírhelyéhez vezethet az az alagútszerű átjáró, amelyet a mexikóvárosi Templo Mayor, az aztékok egyik főtemplomának romjainál tártak fel helyi régészek. A Leonardo Lopez Lujan vezette régészcsapat egy 8,4 méteres alagútra bukkant a

romoknál. Az átjáró egy kör alakú helyiség közepébe vezet, amely az elhunyt uralkodók elégetésének helyszínéül szolgálhatott. Az alagútban gazdag áldozati ajándékok sorakoztak: aranydíszek, sasés csecsemőcsontok, továbbá kőkések, amelyeket emberáldozat bemutatásánál használtak. mtI



2015. december 3. csütörtök

10

trend

irodalmi szex-citromdíj

plusz

www.metropol.hu

Az első regényével jelentkező Steven Patrick Morrissey angol énekes-szövegíró, a Smiths együttes egykori frontembere nyerte el a legpocsékabb szexábrázolásért járó idei brit irodalmi citromdíjat. Morrissey List of Lost című regényében Ezra és barátnője, Eliza szexjelenetét írja le a következő szavakkal: a pár „közösülve egyetlen kuncogó hógolyóvá gömbölyödött össze”. mti

A játékpiac trendjeit is főleg Hollywood diktálja karácsony

A november–decemberi időszakban az átlagos kosárérték

Idén az ünnepi szezont az Erő és annak sötét oldala határozza majd meg

36

százalékkal is nőhet a játékpiacon.

Bordohányi Alexandra Természetesen a karácsony a főszezon a játékpiacon is. A Regio Játék tapasztalatai szerint nagyobb méretű és értékesebb termékek kerülnek ilyenkor a kosárba: náluk az éves forgalom mintegy fele a karácsonyi időszakban realizálódik. A forgalomnövekedés már szeptemberben érezhető, majd októbertől az ünnepig fokozatosan erősödik a piac. Az abszolút főszezon novemberre és decemberre tehető: az átlagos kosárérték ekkor az évközi 6200 forintról 9800 forintra emelkedik ennél a cégnél.

5–10 játék a sláger minden évben fotók:

katona lászló

A reklám varázsa

Interaktív játékok

Az idei karácsonyi játékok közül várhatóan a Star Warstematikájúak lehetnek a legkelendőbbek, köszönhetően az új film decemberi mozibemutatójának. A mozifilmek által ihletett játékok mellett slágertermékeknek számítanak az évek óta egyre nagyobb népszerűségnek örvendő kreatív és készségfejlesztő játékok is. Ide tartoznak a tudományos és a bűvészjátékok is, melyekre szintén jelentősen megnőtt a kereslet. A játékáruház vásárlói folyamatosan keresik a családi társasjáték-újdonságokat is, és a világító, mozgó, hangokat adó játékok iránt is megnő a kereslet ilyenkor. A hagyományos játékok közül a babák népszerűsége kiemelkedő, és a plüssfigurák és -párnák is a gyerekek kedvencei közé tartoznak.

Fontos együtt játszani

Józsa Krisztina, a Játéksziget marketingkoordinátora

nyos játékoknak is teret adni – fejtette ki Józsa Krisztina –, így a karácsonyfa alá ennek a korosztálynak is kerül hagyományos játék az elektronikai eszközök mellé.

A társasjáték is örökzöld a karácsonyfa alatt

Sokat számít, mit reklámoznak a gyerekcsatornák

elmondta, hogy üzleteikben már november végén érezhető a forgalom növekedése, de az igazi tömeg december közepétől tapasztalható. Véleménye szerint karácsonykor különösen kelendőek azok az örökzöld játékok, amelyek valódi játékélményt jelentenek, fejlesztik a gyerekek képességeit vagy közös játékra adnak lehetőséget a családban. – Ilyenek az építőjátékok, a szerepjátékra alkalmas babák, illetve babaházak és a társasjátékok – mondta Józsa Krisztina –, de a klasszikus játékok mellett az idei szezonban kiemelt kereslet mutatkozik az interaktív plüssfigurák iránt is. Megkérdeztük arról is, hogy a hagyományos játékok iránti keresletet visszaszoríthatják-e a különböző kütyük, számítógépes játékok. – Az okoseszközöktől, kütyüktől való függőség főként a 8–12 éves korosztályra jellemző. Ez a korosztály már rendszeresen játszik okostelefonon, laptopon, tableten, asztali számítógépen. A szülők azonban próbálják a kütyüzést keretek közé szorítani, és a hagyomá-

Horváth Viktor, a Galaxy Játékáruház kereskedelmi és webáruházának vezetője elmondta, hogy mint egyéb területeken, a játékvásárlásnál is egyre nagyobb a befolyása a médiának. – Rengetegféle játék van a piacon, és minden évben a karácsonyi időszak előtt van 5–10 olyan játék, amely nagyon népszerű lesz a gyerekek körében. Ezek többnyire azok a játékok, amelyeket a különböző mesecsatornák reklámoznak a rajzfilmek közötti reklámblokkokban, hiszen ezek érik el leginkább a gyerekeket – mondta. Az üzletvezető szerint az új játékokon kívül van néhány klasszikus is, amely mindig népszerű a gyerekek körében. A fiúk számára ilyenek az építős, váras játékok és a távirányítós autók, míg a lányoknál a babák számítanak örökzöld terméknek – idén még mindig nagyon kedveltek a Jégvarázs-babák. – A játékoknál mindig vannak trendek, amelyeket általában a filmek vagy mesefilmek határoznak meg. Ezek döntik el, hogy az adott szezonban mi lesz a slágertermék. Az aktuális divatjátékok mellett a szülők egyre inkább keresik azokat a termékeket is – tette hozzá Horváth Viktor –, amelyek minél kreatívabbak, interaktívabbak, és rengeteg rajtuk az extra technikai funkció.


Egy magyar hússzor annyi vizet használ, mint egy afrikai

Környezet

A nők és a gyerekek a fekete kontinensen napi 6 órát töltenek el azzal, hogy vödrökbe gyűjtsék a vizet Metropol

Egy szelet kenyér előállításához 40, egy hamburgeréhez viszont 2400 liter vízre van szükség. Az Afrikáért Alapítvány Magyarországon Sena Dagaduval és egy egész napos eseménnyel hívja fel a figyelmet december 6-án a globális vízproblémákra. „Mázlisták vagytok” – üzeni a magyaroknak a ghánai– magyar soul-funk énekesnő Sena a Facebookra feltöltött videójában. A kampány többek között arra hívja fel a figyelmet, mi is tehetünk azért, hogy egy kongói gyereknek jobb legyen. Mert míg mi a vécét is tiszta vízzel öblítjük le, addig a Szaharától délre több mint 350 millió ember nem jut tiszta vízhez, és több mint 600 millióan élnek alapvető higiéniás feltételek nélkül. S amíg mi magyarok napi 100 liter tiszta vizet használunk el, egy afrikainak sokszor 5 liter sem jut. A nők és gyerekek átlagosan napi hat órát töltenek el azzal, hogy kézi hajtású kutakból vagy természetes vízforrásokból vödrökbe gyűjtsék a korántsem tiszta vizet. Sok kislány emiatt nem www.vizibility.hu

fotó: getty images

programok a gödör klubban December 6-án 10 órától egész nap programok várják a látogatókat. Szenegáli víztáncbemutató  és oktatás. Hajdú D. András  fotókiállítása és beszámolója kongói élményeiről. Este a Momentán Társulat  improvizatív előadást tart, majd Sena várja a látogatókat a G3 Klubban. Az Afrikáért Alapítvány  egész napos programjának célja Afrika és az éltető víz témáját megismertetni a látogatókkal. Gyerekbarát programok  és szakmai előadások közül is lehet válogatni. Lesz Afrikai Mikulás, dobolás és Brutális Fizika is repülő és vizes tárgyakkal. A belépés ingyenes  a programokra.

jár iskolába, és minden percben meghal egy gyermek a világban a szennyezett víz és a rossz higiénés körülmények miatt. Ezért 2015 januárjától a vízkérdés az első számú globális problémává lépett elő: világszerte 750 millió embert érint. A vízhiány nemcsak az egészségre, a gazdasági fejlődésre is káros. Mivel a gazdasági tevékenységekhez sincs elegendő víz, így a termelés nem fokozódik. A klímaváltozás hatására pedig a globális vízproblémák évről évre súlyosbodnak, miközben a Föld népessége növekszik. A Vizibility program részeként az Európai Bizottság és a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásával az Afrikáért Alapítvány kongói iskolájában és árvaházának környékén korszerűsítik a vízellátást: friss ivóvízhez és mosdóhoz segítik a gyermekeket és környezetüket.

HIRDETÉS

11

zöld


www.metropol.hu

2015. december 3. csütörtök

12 Szavaztak Mindenhol kevesebb a bérek emeléséről a diák

pályafutás

Nyílt napok az egész országban mti

Felsőoktatás

lyen pedig volt diákok is tartanak előadásokat arról, hogy a megszerzett tudást hogyan tudták hasznosítani. A legnagyobb létszámú és

Érdemes első kézből informálódni a választott intézménynél legnépszerűbb

Metropol

Jellemzően december elején indul be a nyíltnap-szezon a hazai felsőoktatási intézményekben. Ha van már konkrét elképzelés a továbbtanulásról, akkor mindenképp érdemes meglátogatni az intézményt, már csak azért is, mert a következő 3–5 évig ez lesz a hallgató második otthona. Ha a lakóhelytől távol esik, érdemes személyesen informálódni az albérleti, kollégiumi lehetőségekről is. A nyílt napok rendszerint központi előadásokkal indulnak, amelyeknek témái a felvételi rendszer, valamint a felvételi stratégiák. Lehet találkozni hallgatókkal, több hewww.felvi.hu/felveteli/ nyiltnap

röviden

szakok mintaórát is szoktak tartani,

továbbá szakonként külön standdal várják majd az érdeklődő diákokat. Az – általában előzetes regisztrációt igénylő – rendezvényeken érdemes rákérdezni, hogy milyen ösztöndíjak vannak, hogyan működik a kollégiumi elhelyezés, vannak-e különleges szolgáltatások, sportösztöndíjak, milyen külföldi kapcsolatai vannak az egyetemnek, hova lehet menni Erasmus keretében, és nem utolsósorban érdemes bejárni az egyetemi campust is. A választásban segítség lehet még az ingyenesen látogatható Educatio Kiállítás, amelyet jövőre január 21–23. között rendeznek meg. Ekkor egy helyen több tucat felsőok-

Néhány nyílt nap Még idén:  Budapesti Gazdasági Főiskola (december 5.), Corvinus Egyetem Tájépítészeti Kar (december 10.), Savaria Egyetemi Központ (december 4.), Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kar (december 15–17.), Miskolci Egyetem (ma és holnap), Budapesti Metropolitan Főiskola (december 16.) 2016. január:  Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Kar (január 8.), Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar (január 13.), Egészségügyi Kar (január 21.), ELTE Állam- és Jogtudományi Kar (január 29.), IBS (január 14.)

Megteremtik a felsőoktatási bérek emelésének – januártól 15 százalékkal, majd 2017-től és 2018-tól öt-öt százalékkal – törvényi hátterét, és módosulnak a doktori képzés feltételei. Jövő július 1-től a Kecskeméti Főiskola és a Szolnoki Főiskola összeolvadásával létrejön a Pallasz Athéné Egyetem, valamint a Károly Róbert Főiskola és az Eszterházy Károly Főiskola összeolvadásával létrejön az Eszterházy Károly Egyetem. Mindkét intézmény alkalmazott tudományok egyeteme lesz – többek között ezt tartalmazza az oktatási törvények módosítása, amelyet elfogadott az Országgyűlés. mtI

Metropol

A kiskunhalasi Péterfia Judit, a Corvinus Egyetem tanulója és Bán Róbert, az ELTE hallgatója nyerte el a „Magyarország legintelligensebb diákja 2015” címet a Diákhitel Nagy Diák IQ-teszten. A Diákhitel Központ és a DUE Médiahálózat háromfordulós vetélkedőjében összesen 21 ezer fiatal vett részt. Az adaptív tesztet a Mensa HungarIQa kifejezetten a 17–24 éves korosztály számáHIRDETÉS

tatási intézmény mutatja be alap-, osztatlan és mesterképzéseit, felsőoktatási szakképzéseit. A jelentkezési határidő várhatóan február 15. lesz, míg a ponthatárokat július második felében húzzák meg.

HIRDETÉS

n ÁLLÁS

n ÁLLÁS

leginkább a szakiskolák veszítettek tanulókat,

14,3%-kal kevesebben járnak ilyen intézménybe, mint a 2014–15-ös tanévben. A gimnáziumokban mindös�sze 0,8%-os volt a létszámcsökkenés. Nappali és felnőttoktatásban 1,587 millió tanuló vesz részt az idei tanévben. mtI

Diák IQ-teszt: megvan a legjobb

Felvételi határidő: még öt nap van

December 8-ig kell jelentkezniük azoknak az általános iskolai tanulóknak, akik középiskolai felvételihez központi írásbeli vizsgát szeretnének tenni. A kérelmet azon középiskolába kell benyújtani, ahol a vizsgát le kívánják tenni. A vizsgákkal kapcsolatos minden információ megtalálható az Oktatási Hivatal honlapján – oktatas.hu – a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2015/2016. tanév) menüpontban. mti

Az általános iskolákba járók száma 0,5%-kal csökkent egy év alatt, míg a középiskolákba 5,2%-kal járnak kevesebben – áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának statisztikai gyorstájékoztatójában. Az utóbbiak közül

ra fejlesztette ki, és a továbbjutáshoz legalább 125 pontot kellett elérni. Ezt 3400 fiatalnak sikerült teljesítenie. A 130 pontos eredmény belépőt jelenthet az ország legintelligensebb embereit tömörítő szervezetbe. A döntőbe pedig végül 372 olyan középiskolás és egyetemista jutott tovább, akik minimum 135-ös IQ-val rendelkeznek, vagyis az emberiség legintelligensebb két százalékához tartoznak.


pályafutás

Valószerűtlen elvárások F elmérés

Magas fizetéseket remélnek, de vállalkozó kedvűbbek is a mai tinédzserek

Metropol A 16–18 éves diákok számára már az első munkahely kiválasztásánál a legfontosabb tényező az anyagi megbecsültség, 51%-uknál elvárás a magas fizetés – derült ki a Családi Kasszasikerek Program felméréséből. A középiskolás diákok bérigénye is megnőtt az elmúlt évek felméréseihez képest. Átlagosan körülbelül 235 ezer forintos nettó fizetést tartanak elfogadhatónak pályájuk kezdetén, míg a minimumigényük nettó 158 ezer forint.

A megkérdezettek közel

33

százaléka nincsen tisztában olyan pénzügyi alapfogalmak jelentésével, mint a törlesztőrészlet, a futamidő vagy a THM.

Pályakövetés A legfrissebb, 2014-es  adatok szerint három pálya van, amelyek nettó 200 ezer forint felett kínálnak: az informatika, a gazdaságtudományok és a műszaki. A középmezőnyben (160–200 ezer) helyezkedik el a jogi, a közigazgatási, a rendészeti és a katonai pálya. Ez alatt jellemzően 145–155 ezer forintos nettó kezdő keresetre lehet számítani.

A felmérés szerint 375 ezer forintos nettó fizetés lenne az, aminek már kifejezetten örülnének az első munkahelyen. A gimnáziumban tanulók elvárásai még magasabbak a szakközépiskolában tanuló társaiknál: számukra egy nettó 400 ezer forint feletti fizetés lenne igazán megnyerő. Közben a tavalyi évhez képest több mint 20%-kal nőtt a vállalkozni vágyó fiatalok aránya, a megkérdezettek 67%-a akár vállalkozóként is el tudja képzelni magát. A vállalkozói lét iránt nagyobb arányban érdeklődnek a szakközépiskolások, 73%-uk indítana saját céget. A szakközépiskolások közel kétharmada már iskolai tanulmányai befejezése után is szívesen vezetné saját vállalkozását. HIRDETÉS

n OKTATÁS

www.metropol.hu

n ÁLLÁS

Oktatás-kutatás Részecskegyorsítót adtak át

13

Átadták a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) debreceni Atommagkutató Intézetének (Atomki) új, kétmillió voltos teljesítményű Tandetron részecskegyorsítóját. A gyártás másfél évig tartott. A berendezéssel részecske- és magfizikai kutatások mellett régészeti, ipari alkalmazásokat is el tudnak végezni, de jól hasznosítható az új berendezés a klímakutatásokban is. Európában mindössze három hasonló eszköz működik. mti HIRDETÉS

n OKTATÁS


14

2015. december 3. csütörtök

sport

www.metropol.hu

Horn Andrea A könyvében maffiához hasonló szervezetként írja le a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA), hivatali visszaélésekről, megvesztegetésekről számol be. Mi motiválja a tisztségviselőket? – Kizárólag a pénz, hiszen ha az akad, akkor minden más megvan, amire az ember vágyhat: hatalom, befolyás, vörös szőnyeg, hajbókoló elnökök, királyok. Ezek átlagemberek, akik hirtelen hatalmasra nőttek pusztán attól, mert a futball irányításával foglalkoznak. A futballal – és általában a profi sporttal – az a baj, hogy autonóm, az állam garantálja számára az önrendelkezés jogát. Az ügyészség, a rendőrség addig nem megy a közelébe, amíg valaki a berkeiből főbenjáró bűnt nem követ el. A gazdasági bűncselekmények nem számítanak annak, külső felügyelet jóformán nincs. A sport így valóságos paradicsom lehet a tisztességtelen embereknek, tökéletes kulissza például a pénzmosáshoz. A tagság mekkora része érintett a piszkos ügyekben? – A FIFA velejéig romlott. A legmagasabb szinteken dolgozók közül szinte mindenki benne volt a buliban. Talán nem mindenki fogadott el pénzt, de akkor is érintett, hiszen legalábbis tudnia kellett arról, mi folyik a szervezeten belül. Enélkül senki sem juthatott volna pozícióba. Ha pedig valaki tudott a tisztességtelen

röviden

Változások jöhetnek a Mercedesnél A világbajnok Lewis Hamilton vagy Nico Rosberg távozhat a Forma–1-es Mercedes istállótól, ha a feszült viszonyuk a csapat teljesítményének rovására megy – mondta Toto Wolff csapatfőnök egy interjúban. Hozzátette: az istálló „legfőbb gyengesége” a két versenyző rossz kapcsolata. mti

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

Korsós Dorina maradt ki Németh András szövetségi kapitány kihirdette a magyar női kézilabda-válogatott 18 fős utazó keretét a dániai világbajnokságra. Korsós Dorina, a Győr szélsője (a képen) marad itthon tartalékként. A csapat ma indul Herningbe, ahol szombaton játssza első csoportmérkőzését Tunézia ellen. A vb rajtjára legfeljebb 16 kézilabdázó nevezhető, és a torna során két cserére lesz lehetőség. mti

Thomas Kistner

fotó: katona lászló

Az 57 éves német újságíró  a Süddeutsche Zeitung sportrovatának szerkesztője, szakterülete a sportpolitika. Számos oknyomozó cikket és kötetet jegyez. A FIFA-maffia című  könyve magyarul nemrég jelent meg.

Az oknyomozó újságíró szerint a futballvilág több piszkos ügyét még nem tárták fel

Velejéig romlott a FIFA

üzletekről, de inkább elfordította a fejét, ugyanúgy része volt a rendszernek. Nem akadt senki, aki felemelte volna a szavát? – A szervezet belső köreiből nem. Akik a nyomozás során megszólaltak – főleg korábbi FIFA-tisztségviselők – csak arról tudtak némi felvilágosítást adni, hogyan működött a rendszer, igazán terhelő információkról nem volt tudomásuk. Az ilyenek főleg a bankszektorból érkeztek. Úgy vélem azonban, hogy Blatter hamarosan eljut arra a pont-

„Arra tippelek, hogy a mostani ügyek lezártával egy új szervezet jön létre, talán új néven.”

ra, amikor felismeri, nincs tovább – egyelőre azt hiszi, hogy minden, ami történt, csak egy rossz álom –, és akkor majd kiteríti az összes lapját, mindent elmond azokról, akik együttműködtek vele. Ha a FIFA-t maffiának nevezi, Blattert tartja a keresztapának? – Legalábbis ő az, aki létrehozta azt a mocsarat, amely most elnyelni látszik a szervezetet. 1981 óta irányítja a FIFA-t, előbb főtitkárként, majd elnökként, és a mai napig tud mindenről, ami ott történik. És még rengeteg ügy van, amiben a szerepe nem teljesen világos. Az egyik ilyen az International Sport and Leisure (ISL) nevű céghez kapcsolódik, amely évtizedeken át birtokolhatta és adhatta tovább a világbajnokságok marketingjogait. Úgy tűnik, Blatter

Thomas Kistner

saját maga pályáztatta erre a céget, és röhejes azt gondolni, hogy ezért nem kapott pénzt. Az ISL 142 millió svájci frankot fizetett feketén FIFA-funkcionáriusoknak. El tudja képzelni, hogy Blatter úrnak ebből egy fitying se jutott? Hány csontváz lehet még a szekrényben? – Az európai szövetség (UEFA) piszkos ügyeit egyelőre nem tárták fel, pedig biztos kiderülne néhány érdekes információ például az ukrán–lengyel közös rendezésű Eb rendezési jogának odaítéléséről. Ami a FIFA-t illeti, ott még hátravan a legnagyobb balhé, a tiszteletjegy-értékesítésé. Megtisztulhat valaha a FIFA? – Kizártnak tartom, hiszen az úgynevezett FIFA-család tagjai mind érintettek. És egyébként

sem tűnik úgy, hogy ebbe az irányba haladnának a dolgok. Arra tippelek, hogy a mostani ügyek lezártával egy új szervezet jön létre, talán új néven. Az viszont nem látszik, ki tudná levezényelni a váltást, legalábbis a legmagasabb rangú funkcionáriusok között nem találni ilyet. Elfordulhatnak a sportágtól a szurkolók? – Egy részük biztosan így tesz majd, sőt, sokan már most nem hisznek a futball társadalmi erejében. További probléma, hogy a FIFA egyre nehezebben talál új szponzorokat, és ez átterjed majd a kontinentális szövetségekre, sőt, végső soron a klubokra is. Persze rengetegen vannak olyanok is, akik egy vállrándítással elintézik a korrupciós ügyeket. A sportágnak a következő években komoly gondokkal kell majd szembesülnie, amelyek alapjaiban rengethetik meg. Az egyik a bundázás, a másik pedig a dopping. Mindkettő komoly hatással lehet a szurkolótáborra is.

Hosszú és Bernek Európa-bajnok lett Úszás

Jakabos Zsuzsannát kizárták a 400 méter vegyes döntője után Metropol Hosszú Katinka 29 századmásodperccel elmaradt délelőtti világrekordjától, de így is ha-

talmas, több mint hét másodperces előnnyel győzött a 400 méteres vegyes döntőjében a netánjai rövidpályás úszó Európa-bajnokság tegnapi nyitónapján. A fináléban a másik magyar induló, Jakabos Zsuzsanna a második helyen ért célba, de végül kizárták. Szintén aranyérmes lett 400 méter gyorson Bernek

Hosszú Katinka új világrekordja 400 vegyesen

4:19,46

perc, 4 tizeddel javította meg a spanyol Mireia Belmonte Garcia idejét.

Péter. A BVSC 23 éves világbajnok sportolója végig vezetett, és előnyét megtartotta a nagyot hajrázó német Paul Biedermann-nal szemben is – 3:35,46 perccel nyert. A 200 méter hát döntőjében Földházi Dávid a hatodik helyen végzett. A többi döntő lapzártánk után ért véget.

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Fax: 431-6401 Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Budapest. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


15

posta Egy új mobilos alkalmazással naplózhatjuk és orvosainknak is elküldhetjük egészségügyi adatainkat. Ön milyen gyakran szokott egészségügyi szűréseken részt venni? „Évente járok teljes körű szűrővizsgálatra, a munkám miatt. Fontosnak tartom a szűréseket, így időben észlelni lehet a betegségeket.”

„Az évi egyszeri szűréseket elegendőnek tartom a komoly betegségek megelőzéséhez. Ha idősebb leszek, gyakrabban járok majd.”

Rózsa Eszter, 22, diák Tápiószecső

Pőcze Norbert, 47, pénzügyőr Budapest

Duba Petra, 23, szociológus Budapest

Sokat tehetnek a közös képviselők

olvasói levelek

„Fogorvoshoz és szemészetre évente egyszer eljárok. Vérvételre csak akkor megyek, ha azt külön kéri a háziorvosom.”

Baj van annál a társasháznál, ahol a lakók nem tudják, hová kerül a pénzük. Ezzel a mondattal a napokban megjelent kecskeméti levélre válaszolnék. A rosszul gazdálkodó közös képviselőt le kell váltani, a jól gazdálkodót meg kell tartani. Ha a tulajdonosok együttműködnek a közös képviselővel, hasznos karbantartásokat, felújításokat lehet megvalósítani. A közös képviselőnek minden év május 31-ig el kell számolnia az előző évi gazdálkodással. Költségtervet kell készítenie a következő évre, és mindkettőt el kell fogadtatnia a tulajdonosokkal. Az előző évi gazdálkodásból és a várható kiadásokból

kell a közös költség összegét megállapítani. Jól gazdálkodva ebből az összegből még a felújítási díjat is ki lehet hozni. A közös képviselőnek sok nehéz feladatot kell megoldania. A matematikai, műszaki végzettségű tulajdonosok besegíthetnek. Van, aki kicserél egy zárbetétet, van, aki sövényt nyír, járdát seper, van, aki az idős szomszéd közös költségét befizeti a társasház irodájában, csökkentve a postaköltséget. Figyelembe kell venni azt is, hogy emelkednek az árak: három-négyszerese lett egy villanyégő, a mesterek is drágábban dolgoznak. A rezsicsökkentés eredményét is el kellett osztani négyzetméter arányában, és felhasználásáról határozni. November 19-én volt a közös képviselők napja. Soprontól

Sátoraljaújhelyig részt vettek közös képviselők Budapesten ezen a rendezvényen, akik a közös tulajdonban lévő otthonaink szakszerű és gazdaságos működtetéséről gondoskodnak. Szatmári Erzsébet miskolc

Felkerültünk Európa futballtérképére A november 24-én megjelent olvasói levélre szeretnék reagálni, amelynek írója a magyar labdarúgó-válogatottat kritizálta. Azt a magyar válogatottat, amely 30 év után először jutott ki nagy nemzetközi versenyre. Szerintem erre minden magyarnak illik büszkének lennie, és nem azokat a bizonyos csomókat kell keresni. Senki nem hiszi, hogy megnyerjük az Eb-t,

hogy maradandót alkotunk Franciaországban, de a lényeg nem is ez. Ott vagyunk. Ez egy olyan lökést adhat a magyar focinak, ami már nagyon hiányzott. Az összes magyar labdarúgó, akár itthon, akár külföldön játszik, ezek után minden meccsen és edzésen még jobban odateszi magát, még jobban hajt. Mert mindenki be akar kerülni a keretbe, és ez ösztönzi a játékosokat, legyen szó idősebbről vagy fiatalról. Végre felkerülünk Európa futballtérképére, és még több játékos mehet nevesebb csapathoz, mert jobban felfigyelnek rá, és ez is csak jobbá teszi a magyar focit. Végül szeretnék arra is reagálni, hogy csak azért jutottunk ki, mert megemelték a létszámot. Igen, az igaz, ha nem emelik meg, nem

A leveleket az alábbi címre küldjék: Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024 E-mail: metropolposta@metropol.hu Fax: 431-6401 Csak névvel és címmel ellátott leveleket közlünk. A leveleket szerkesztve és rövidítve közöljük. A levelek tartalma nem minden esetben egyezik a szerkesztőség álláspontjával.

jutunk ki. De a másik nyolc válogatott sem jutott volna ki, és nem mellékesen nem mi kértük, hogy emeljék meg. Ez már tényleg csak kötekedés. S a holland válogatott, amely az előző vb-n bronzérmes lett, még így sem jutott ki. Hajrá, Magyarország! molnár márk budapest



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.