20160407_hu_budapest

Page 1

HIRDETÉS

6–7. OLDAL

2016. április 7. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu

12. OLDAL POFON A REALNAK A PSG sztárja, Ibrahimovic 11-est hibázott, majd roppant szerencsés gólt szerzett a Manchester City elleni BL-negyeddöntőben (2-2). A másik meccsen meglepetésre kínos leckét kapott a Real a Wolfsburgtól (2-0). MTI

BUDAPEST

FILM IS KÉSZÜLT MITCH CULLIN REGÉNYÉBŐL

Az MSZP gyűjthet

BOLTZÁR. Megváltoztatta a választási bizottság döntését,

és Nyakó István népszavazási kérdését hitelesítette a Kúria HATÁRIDŐ. 200 ezer aláírás, 120 nap alatt 3. OLDAL

2. OLDAL

3. OLDAL

EGYRE KÉSŐBB SZÜLETIK MEG AZ ELSŐ GYEREK

PEDAGÓGUSSZTRÁJK KÉT ÁPRILISI NAPON HIRDETÉS


A CIA NEM TUD VESZÉLYRŐL Egyetlen ország vagy szervezet sem vállalta a kormányzati informatikai hálózat elleni hétvégi, túlterheléses támadást, amellyel több kormányzati honlapot tettek részlegesen vagy teljesen elérhetetlenné – közölte a Belügyminisztérium. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nem tud Magyarország elleni fenyegetésről. MTI

Kifizetve az IMF s az EU hitele Magyarország visszafizette a 2008-ban felvett IMF–EU-hitel utolsó részletét – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap. A politikus közölte: az állam egy hete kifizette az utolsó, 1,5 milliárd eurós részletet, amelyet az EU pénzügyileg most írt jóvá. Kiemelte: 2011-ben az államadósság szerkezete kedvezőtlen volt, az államadósság 70%ban külföldiek kezében volt, a devizaadósság aránya 50%-ot tett ki. Ezzel szemben mára a devizaadósság aránya 35%-ra csökkent, a hazai finanszírozás javult, a lakossági megtakarítások 50%-a állampapírban van. Varga Mihály bízik benne, hogy a lépés javítja Magyarország hitelminősítői megítélését. Hozzátette: kedvező lenne, ha Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója gratulálna Magyarországnak is – Ciprushoz hasonlóan – a hitelprogram lezárásához. MTI

időJÁRÁS

23/12

Általában több órára kisüt a nap, de a fátyolfelhők mellett időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporeső, néhol zivatar is kialakulhat, átmeneti szélerősödéssel.

Budapest 23/12°C 38%

ÉK 10/30 km/ó

Győr 19/10°C 61%

ÉK 15/35 km/ó

Pécs 24/12°C 52%

K 15/30 km/ó

Debrecen 25/12°C 33%

K 15/30 km/ó

Szeged 26/13°C 49%

Péntek

20/12

2

2016. április 7. csütörtök

hírek

www.metropol.hu

K 15/30 km/ó

Szombat

14/10

Vasárnap

15/8

További információk: www.met.hu

Elhalasztott szülések Gyermekvállalás

Az év első három hónapjában

Az anya iskolai végzettsége nagymértékben befolyásolja, mikor születik az első gyermek

4,3

százalékkal kevesebb gyerek született az előző év azonos időszakához képest, a Központi Statisztikai Hivatal szerint.

Bordohányi Alexandra 5,1 millió gyermek született az Európai Unióban 2014-ben – derült ki az Eurostat közleményéből. Az EU-ban átlagosan 28,8 évesen szülték meg első gyermeküket a nők, míg hazánkban átlagban 1 évvel korábban, 27,7 évesen váltak először anyává. Az első gyermekvállalás időpontja Bulgáriában volt a legalacsonyabb, 25,8 év, míg Olaszországban ez a mutató 30,7 év, így az Európai Unió területén átlagosan Itáliában válnak legkésőbb anyává a nők.

Öt évvel később

Magyarországon az utóbbi néhány évtizedben az első gyermekvállalás időpontja folyamatosan kitolódott: míg az 1980-as években a 20–24 évesek voltak a legtermékenyebbek, addig ez mára áttevődött a 25–29 éves korosztályra – tudtuk meg Szabó-Tóth Kingától, a Miskolci Egyetem szociológus docensétől. – A jelenlegi trendeket is figyelembe véve 2011-ig emelkedés volt megfigyelhető az átlagéletkorban, azóta kissé csökkenő-stagnáló a tendencia. Az anya iskolai végzettsége jelentősen befolyásolja az első gyerekvállalás időpontját: a 8 osztálynál kevesebb iskolai végzettséggel rendelkezők nagyjából fél évvel korábban hozzák világra első gyermeküket, mint a rendszerváltáskor, a szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végzettek pedig több mint öt évvel később, mint 1990-ben. Az érettségizettek 28, a diplomások 31 éves korban válnak anyává – magyarázta a szakértő.

Előbb a karrier

– A gyerekvállaláshoz a jövőbe vetett bizalomra, optimizmusra van szükség, a kitolódás összetett jelenség – mondta az egyetemi docens.

amiatt is, hogy a legalacsonyabb iskolai végzettségű csoportban némileg csökkent az első gyerekvállalók átlagos életkora. Manapság, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően megoldható, hogy 40-hez közeli vagy a feletti nők is egészséges gyermeknek adjanak életet – tette hozzá –, de ezek nem tipikus esetek. Keveházi Kata, a Jól-Lét Alapítvány vezetője szerint évtizedek óta fennálló világtendenciáról van szó. – A gyermekvállalást megalapozó tartós párkapcsolati elköteleződés is később alakul ki, és az anyagi biztonság is nagyobb szerepet játszik a döntésben, mint a korábbi generációk esetében. Egy emberöltőnyi idő alatt nagy változások zajlanak le a munkaerőpiacon, szakmák szűnnek meg. A világ alkalmazkodást kíván, ami gyermekkel nehezebb – magyarázta Keveházi Kata.

nek részt a felsőoktatásban, és szeretnék kibontakoztatni képességeiket. Magasabb elvárásaik vannak a megfelelő partnert illetően. A munkaerőpiac rugalmatlansága miatt pedig tudják, hogy a család és a munka összeegyeztetése nehézséget okoz majd, de akár a jövőbeni munkaerőpiaci jelenlétük, jövedelemszerzésük is veszélybe kerülhet. – A párkapcsolatok stabilitása is csökkent, a fiatalság mint érték jelent meg a társadalomban, ami a munkaerőpiacon az ezzel járó életmód akár 45 éves korig tartó konzerválására ösztönöz – mondta a Jól-Lét Alapítvány vezetője. A kitolódó gyermekvállalás miatt a gyerekek szülei felelősebbek, megalapozottabb háttérrel rendelkezők lehetnek, ám a gyermek fiatalabb korában már idősnek számítanak, betegeskedhetnek. A szülők az unokák generációjától egyre távolabb kerülnek. – A későbbi gyerekvállalásnak az is következménye, hogy a szülők kisebb eséllyel vállalnak újabb gyermekeket – fogalmazott Keveházi Kata.

Magasabb elvárások

Munkaerőpiac

FOTÓ: KÁLLÓ PÉTER

– A magyarok hajlamosak a panaszkodásra, és nemzetközi kutatások szerint is boldogtalanok vagyunk. Nem segíti a folyamatokat a szociálpolitikai rendszer kiszámíthatatlansága sem. Változott az értékrend is: az emberek törekednek a személyes célok megvalósítására – és csak ezeket követően kerül sor a gyermekvállalásra – hangsúlyozta Szabó-Tóth Kinga.

Negyvenéves kismamák

Mindez azt jelenti, hogy egyrészt kevesebb gyermek születik, és aki később vállal gyermeket, az nem biztos, hogy megéri unokái születését. – 2012 óta kissé csökkenő, stagnáló a trend, talán éppen

A nők

70

százalékának kell újragondolnia pályáját a szülést követően. MUNKA A SZÜLÉS UTÁN Kutatások  szerint nem egyszerű visszatérni a munkahelyre szülés után, sok esetben nincs hova visszamenni, mert időközben megszűnt az adott cég vagy intézmény. Nagyon  sok helyen – főleg a fővárosban és környékén – nem áll rendelkezésre elég bölcsődei és óvodai férőhely, így a gyermekek elhelyezése nem egyszerű.

A nők a világ legnagyobb részén nagyobb arányban vesz-

Jó példák  is vannak azonban: léteznek családbarát munkahelyek, melyek hat órában, vagy négy órában, esetleg távmunkában alkalmazzák a kisgyerekes anyákat addig, amíg a gyermekek elérik a 10 éves kort. Igaz, hogy ezért kevesebb fizetés jár, és Magyarországon még mindig kell a két fizetés a megélhetéshez.

A nők esetében a gyermekvállalást követő pályaújrakezdés is akadályokba ütközhet, hiszen az életkori diszkrimináció is jelen van a munkaerőpiacon. – Alapvetően sokkal több rugalmasságra van szükség a nemek közti munkamegosztás szempontjából, és sokkal több rugalmas munkavégzést kínáló munkahely kellene. Amíg a kérdés a nők problémájaként merül fel, addig a nők problémája is marad – vélekedett Keveházi Kata, a Jól-Lét Alapítvány vezetője.


3

hazai

IDÉN MÉG TÖBBEN FAGYTAK MEG A mögöttünk hagyott télen 183-an fagytak meg, 46tal többen, mint egy évvel ezelőtt – írta közleményében a Magyar Szociális Fórum. A legfiatalabb áldozat 16 éves volt, amire az elmúlt tizenegy évben nem volt példa. METROPOL

Engedetlenségi akció és sztrájk Közoktatás

Április 15-ére és 20-ára is munkabeszüntetést terveznek a pedagógusok

Telefonon is adható meghatalmazás Már telefonon is adhatunk meghatalmazást okmányirodai vagy kormányablakos ügyintézéshez. Ehhez személyesen kell igényelnünk egyedi azonosító számsort és PIN-kódot, és hozzájárulni ahhoz, hogy telefonon is intézhessék ügyeinket. Ezután be kell diktálni az azonosítót és azt, hogy milyen ügyben kérünk segítséget. MTI

RÖVIDEN

Várhatóan április 15-én kétórás polgári engedetlenségi akció és figyelmeztető sztrájk, míg április 20-án egész napos országos pedagógussztrájk is lesz – erről az egyes akciókban részt vevő szervezetek beszéltek tegnapi budapesti sajtótájékoztatójukon. A pedagógusok sztrájkbizottságának tagjai – a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), az Oktatási Vezetők Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet – délután kezdtek egyeztetést a többi szervezettel, köztük a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Tanítanék mozgalom, valamint a Civil Közoktatási Platform (CKP) képviselőivel. Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke, a CKP egyik szóvivője a sztrájkok és a polgári engedetlenségi akció mellett fontos időpontnak nevezte április 12-

ét is, amikor a CKP várja a kormányzat tárgyalódelegációját. Szavai szerint ezek az események a közös célt, a közoktatás érdemi javulását szolgálják. Mendrey László, a PDSZ elnöke arra a kérdésre, hogy a 15-ei polgári engedetlenségi akció és a sztrájk hogyan viszonyul egymáshoz, egy időben lesz-e, azt mondta, erről még nincs döntés. Emlékeztetett: előbbit a Tanítanék mozgalom kezdeményezte, utóbbi szervezésében pedig a PDSZ van benne. Jelezte: saját véleménye szerint egy időben kellene tartani a két akciót. Az április 20-ai egész napos országos sztrájkot a pedagógusok sztrájkbizottsága hirdette meg. A szervezetek képviselői azt mondták, hogy az egyes akciók részleteit később ismertetik. A sztrájkbizottság követelései közé tartozik többek között az állami intézményfenntartó központ, a Klik átszervezése úgy, hogy biztosítsa a köznevelési intézmények szakmai, gazdasági és munkáltatói önállóságát. Erről a kormánnyal folytatott hétfői, hétórás tárgyaláson nem sikerült megállapodni. MTI

Börtönbüntetést kért az ügyész

Az ügyész öt évnél súlyosabb szabadságvesztést kért Hiszékeny Dezső korrupcióval vádolt szocialista politikusra, országgyűlési képviselőre, a védő felmentést indítványozott a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Hiszékeny 2013-ban XIII. kerületi alpolgármesterként kenőpénzt kért egy vállalkozótól. A vádlott végig tagadott. MTI

A civilek szerint

85

ember a fűtetlen otthonában fagyott meg.

EGY KIFUTÓPÁLYA Csak az egyik futópályát használják néhány hétig a ferihegyi reptéren, mert új műszeres leszállító rendszert telepítenek . MTI millió forint.

Az új rendszer kiépítésének költsége

465

Az MSZP kérdését hitelesítették Népszavazás

A Kúria döntése után a szervezőknek 120 napjuk lesz összegyűjteni a szükséges 200 ezer aláírást Metropol , MTI Megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a döntését, és Nyakó István MSZP-s politikus vasárnapi boltzárral kapcsolatban benyújtott népszavazási kérdését hitelesítette a Kúria. A végzés szerint a bíróság arra jutott, hogy megállapítható a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által kiállított átvételi elismervényekből: az átvevő által aláírt és hivatalosan az NVB-hez benyújtott érkeztetés időpontja Nyakó István esetében 11 óra 41 perc, míg Erdősi Lászlóné esetében 11 óra 53 perc volt. A Kúria ezek alapján úgy ítélte meg, hogy Nyakó tekinthető a népszavazási kezdeményezést elsőként benyújtónak. A választási alapelvek sérelmével kapcsolatban a Kúria úgy foglalt állást, hogy a meglévő bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy Erdősiné időbélyegző szerinti elsőbbségét a „kopaszok” biztosították, így sérült az esélyegyenlőség alapelve. A Kúria szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás és az esélyegyenlőség elveinek a sérelme miatt Nyakó István kérdését kell elsőnek tekinteni, vagyis elsőbbsége „ezen az

Nyakó István az időbélyegző mellett MTI ágon is megállapítható”. Majd a Kúria megvizsgálta Nyakó István kérdését, és megállapította, hogy az a jogszabályi előírásoknak megfelel, így a kérdést hitelesítette. A menetrend a következő lesz. A Kúria döntése pár nap múlva megjelenik a Magyar Közlönyben. Ezután 5 napon belül Nyakó megkapja az aláírásgyűjtő íveket. Indulhat az aláírásgyűjtés; a szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást. Ezután az NVI ellenőrzi az aláírások hitelességét. Ha megvannak a törvényi feltételek, az Országgyűlésnek 30 napon belül el kell rendelnie a népszavazást. Ezt követően az ál-

A KÉRDÉS „Egyetért-e Ön azzal,  hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”

lamfő 90 napon belülre kiírja a referendumot. Mint ismeretes: a február 23-i, az NVI épületében történt tömegjelenet után az NVB Erdősiné kérdését hitelesítette, és – a párhuzamossági moratóriumra hivatkozva – Nyakó kérdését elutasította. Az NVB határozataival szemben a politikus jogorvoslatot nyújtott be. – A vasárnapi boltzár elleni népszavazási kezdeményezéssel és a másik két népszavazási kezdeményezéssel – a föld állami tulajdonban tartásával és a bérplafon kérdésével – valójában létrejött a háromigenes népszavazás a Fidesz elleni népszavazás eszközeként – jelentette ki Tóbiás József szocialista pártelnök. A kereszténydemokraták tiszteletben tartják a Kúria döntését, és továbbra is azoknak „a kiskereskedelemben dolgozóknak a pártján állnak, akiknek ma nem kell dolgozniuk”. A Liberálisok és a DK közleményben tudatta: részt vesznek az aláírásgyűjtésben, és segítik az MSZP-t. A Jobbik is üdvözli a Kúria döntését, s megjegyezte: a kezdeményezést „mi magunk is aláírásunkkal támogatjuk”. A párt össznemzeti ügynek tekinti a kérdést, és indítványozza, hogy a takarékosság jegyében egy időben legyen a referendum a kötelező betelepítési kvótáról szólóval. A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete ugyanakkor azt közölte: következetesen kiáll a kiskereskedelmi üzletek vasárnapi zárva tartása mellett. HIRDETÉS


www.metropol.hu

2016. április 7. csütörtök

VÉLEMÉNY

Nyissák ki! Ott még nem tartunk, hogy máris menni kell népszavazni, de az biztos, hogy a Kúria szerdai ítélete minden korábbinál közelebb hozta a vasárnapi zárvatartásról szóló referendumot. A sajtó és a közvélemény meglepetten konstatálta, hogy a legfelsőbb instancia nem a hírhedt kopaszista Erdősiné, hanem a szocialista Nyakó István kérdését hitelesítette a témában – kis ideig nehezebb lesz amiatt panaszkodni, hogy Magyarország nem jogállam többé –, és mintha maga a politika sem lett volna felkészülve a fejleményre. A történtek által elsősorban sújtott MSZP-sekkel kb. a bolondját járatták újfent, ők ugyanis már hétfő óta ügyeletet tartottak a Nemzeti Választási Iroda előtt, avégett, hogy a témába vágó kérdések elmeszelése esetén elsőként pattanhassanak az időbélyegzős masinához. Erre végül nem volt szükség, az ítélethirdetés után kezdődhetett a spontán ünneplés. Ám az álmélkodás és az öröm pillanatai gyorsan el szoktak illanni, hiszen jönnek a konkrét feladatok. Először is, össze kell szedni kétszázezer aláírást, s ha teljesül a népszavazás összes törvényi feltétele, kőkemény kampányt kell szervezni. Az első ponttal kapcsolatban nem merülhetnek fel kételyek, hiába rogyadozik az MSZP, e nem túl fényes állapotában is van annyira szervezett, hogy a szükséges számú szignót begyűjtse. Ami a folytatást illeti, ha a feltételek teljesültek, az Országgyűlésnek semmilyen többség birtokában sincs módja arra, hogy akadályokat gördítsen a referendum megtartása elé. Hogy miért érezném mégis különösnek, ha új trükköktől mentesen menne tovább a történet? Nem is tudom! Ezzel együtt az utolsó pont a legizgalmasabb és a legfontosabb: el kell vinni az embereket szavazni. A választásra jogosultak több mint felét. Nem véletlen, hogy a szocialisták máris arról beszélnek: a zárvatartást összekötnék két másik kérdéssel, amelyek a földek eladásának tilalmáról és az állami vezetők maximum 2 millió forintos fizetéséről szólnak. Az igenek mindhárom esetben garantáltak – a többség vásárolni akar, és utálja a gazdagokat –, így szokás szerint a részvételen múlik minden. Főként, hogy érdemi ellenkampányra és fideszes mozgósításra valószínűleg nem indokolt számítani. Emlékezetes: Orbán Viktor pártja 2008-ban a háromigenes szociális népszavazással verte bele az utolsó szöget a Gyurcsány-kormány koporsójába, megteremtve a későbbi kétharmad alapjait. Hogy az újabb referendum tényleg háromigenes lesz-e, és hogy ezen túlmenően lesz-e okunk fatális párhuzamokat vonni a két buli közé, arról egyelőre semmit sem tudhatunk.

Gazda Albert

újságíró

Felmentették a magyar zsoldost Hazaengedtek egy 52 éves, magyar állampolgárságú férfit, aki a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán harcolt. A férfi 2014 novemberében csatlakozott szerződésesként a donecki szakadár erőkhöz, ahol kiképzése után rakétavető irányzóként és járművezetőként szolgált, és őrségben is állt a zászlóalj állomáshelyén. A férfi februárban adta fel magát az ukrán hatóságoknak, arra hivatkozva, hogy csalódott a szakadárokban. Miután elismerte, hogy bűncselek-

A férfi szolgálatáért havi 15 ezer rubelt, azaz mintegy

60 ezer forint zsoldot kapott az oroszbarát szakadároktól.

ményt követett el, és önként adta fel magát, a bíróság végül felmentette a büntetőjogi felelősség alól. MTI

külföld

Mégsem távozik az izlandi vezető Offshore-ügy

Hekkertámadás miatt feljelentést tett a panamai ügyvédi iroda Metropol/MTI A korábbi hírekkel szemben csak ideiglenesen áll élre, de nem mond le posztjáról az izlandi miniszterelnök, aki a panamai offshore cégek körüli botrány egyik érintettje. Sigmundur David Gunnlaugsson azt javasolta, hogy a kormánypárt elnökhelyettese, Sigurdur Ingi Jóhannsson vegye át tőle ideiglenesen, „határozatlan időre” a kormányfői posztot. A Mossack Fonseca ügyvédi irodától kiszivárgott dokumentumok szerint a politikus és felesége közel 4 millió dollár értékben menekített ki kötvényeket izlandi bankokból a 2008-as pénzügyi válság idején. A kormányfő azzal védekezik, hogy nem követett el adócsalást. A több mint 214 ezer offshore céget és tulajdonosaikat tartalmazó listán

felmerült még két izlandi tárcavezető neve. A brit miniszterelnököt is élesen támadja az ellenzék és a sajtó, miután kiderült: 2010-ben elhunyt apjának, Ian Cameronnak részesedése volt egy bahamai és svájci székhelyű offshore befektetési cégben. Erre reagálva közleményt adott ki hivatala, hangsúlyozva, hogy a kormányfőnek és közvetlen családtagjainak nincsenek olyan befektetéseik offshore alapokban, melyekből „a jövőben” anyagi hasznuk származna. A botrány elérte az irodalmi életet is: a Nobel-díjas perui író, Mario Vargas Llosa egy hónapig volt részvényese egy, a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett offshore-cégnek – közölte az El Confidencial című internetes spanyol lap. Közben panaszt nyújtott be és feljelentést tett a Mossack Fonseca egyik vezetője. Állítása szerint cége egy külföldi szerverről indított hekkertámadás áldozata lett, így jutottak hozzá tőlük a mintegy

Nyíltabbá válhat a versengés A republikánusok wisconsini előválasztásán Ted Cruz győzött: a texasi szenátort a választók 50%-a támogatta, a delegátusok számában (jelenleg 742-505-re) vezető Donald Trumpot csak 33%-uk. Ez a siker várhatóan lassítja Trump menetelését, és mozgósítja a Trump-ellenes erőket és csoportokat, de a New York-i milliárdosnak még HIRDETÉS

mindig megvan a lehetősége arra, hogy megszerezze az elnökjelöltté választáshoz szükséges számú delegátust. A demokratáknál Bernie Sanders vermonti szenátor 56%-os támogatottsággal nyert Hillary Clinton ellen, ám a volt külügyminiszter így is vezet, és bírja szinte valamennyi szabad mandátumú szuperdelegátus támogatását. MTI

4

AZ ÚJ FIFA-ELNÖK NEVE IS ELŐKERÜLT Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség új elnöke  is érintett lehet a botrányban. 2006-ban az európai szövetség (UEFA) jogi igazgatójaként ő írt alá egy offshore céggel kötött szerződést, amely a Bajnokok Ligája Ecuadorra szóló közvetítési jogaira vonatkozott. A vevő aztán háromszoros áron adta tovább a jogokat. A cég tulajdonosai előzetes letartóztatásban vannak. Infantino és az UEFA is tagadta, hogy bármilyen szabálytalanságot elkövettek volna.

11,5 millió dokumentumhoz. Ramón Fonseca kiemelte, az ügyvédi iroda minden üzleti lépése legális, sosem semmisítettek meg dokumentumokat, vagy nyújtottak segítséget adókerüléshez, pénzmosáshoz. A kiszivárogtatásokkal semmibe veszik az ügyfelek magánéletét – mondta.

RÖVIDEN

1634

elítéltet végeztek ki tavaly világszerte az Amnesty International jelentése szerint. A jogvédő szervezet közölte: 1989 óta nem tapasztalt csúcsra emelkedett a halálos ítéletek száma. Összesen 25 országban alkalmaztak halálbüntetést 2015-ben. MTI HIRDETÉS

2016. ÁPRILIS 6-I ÁRFOLYAM PÉNZNEM (1 egységre)

EUR USD HRK

VÉTEL

ELADÁS

311,50 314,49 274,00 276,49 40,00 43,25



LARA FABIAN BUDAPESTEN

A belga-olasz származású énekesnő, Lara Fabian április 26-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel: az előadónak ez lesz az első magyarországi koncertje, amelyet ráadásul egy hazai rajongója szervezett. Az énekesnő több nyelven adja elő dalait, s nemcsak saját magának, más művészeknek is ír számokat. Lemezei több mint 20 millió példányban keltek már el világszerte. METROPOL

Mitch Cullin

Metropol Miért érdekli annyira az öregedés, a felejtés témája és az emlékezet működése? – Abban az időben, amikor már körvonalazódott előttem a regény, édesapámnál kezdődő demenciát diagnosztizáltak. Így amikor elkezdtem a Mr. Holmeson dolgozni, úgy döntöttem, a könyvet felhasználva feltérképezem az öregedés és az emlékezés témáit, és azt, hogy hogyan képes a múlt megfogyatkozni, eltűnni előlünk. Ezekről szól a könyv, és Sherlock egy személyes metafora arra, ami a szeretteinkkel történik, főleg édesapámmal. Miért éppen Sherlock figuráján keresztül mutatja be mindezt? – Holmes karakterének egyik vonzereje, hogy Conan Doyle HIRDETÉS

6

2016. április 7. csütörtök

kultúr

www.metropol.hu

Már magyarul is olvasható a szerző Mr. Holmes című regénye, melyből nemrég Ian McKellen főszereplésével film is készült

PETER I CHANG

A veszteségek regénye

nagyon valóságossá tette őt, és megadta neki a képességet, hogy bármilyen emberi problémát meg tudjon oldani. Ám a való életben az események néha olyan fordulatot vesznek, amire nincs egyértelmű megoldás. Ha eljátszunk a gondolattal, hogy Holmes létező, valós személy, akkor nem kívánnánk tőle azt is, hogy a megismerhetetlennel is szembetalálja magát, ahogyan ez velünk is megesik? Ezért kerültem az egyértelmű megoldásokat, amiket egyébként elvárnánk a karaktertől. Mióta követi Sherlock történeteit? – 12-13 éves lehettem, nagyjából annyi, mint az ifjú Roger a könyvemben. Kulcsos gyerek voltam, aki egyedül él az apjával. A mai Sherlock-őrülettel szemben, amikor fiatalabb


7

kultúr

ÚJ KLIP ÁKOSTÓL Kisfilmet forgatott Ákos a tavaly ősszel kiadott Még egyszer című album Ugyanúgy című dalához, amely szerdától érhető el a videómegosztókon. A számhoz kapcsolódó EP április 26-án jelenik meg. MTI

voltam, a karakter egyáltalán nem volt népszerű a gyerekek körében. Ez az 1970-es évek végén, az 1980-as évek elején volt, és Sherlock eléggé divatjamúltnak számított az ifjúsági kultúrában. De én furcsa gyerek voltam, legalábbis eléggé különös, és sokat olvastam. Ekkor váltam Sherlock-rajongóvá. Fontos kiemelnem, hogy mikor a regényem először megjelent 2005-ben, szintén nem volt túl népszerű a fiatalok között. Most meg egy rocksztár, fiatalos és divatos, én meg ezalatt megkopaszodtam és öregebb lettem.

„Úgy döntöttem, a könyvet felhasználva feltérképezem az öregedés és az emlékezés témáit.”

Tavaly Bill Condon filmet forgatott a regényből. Mit gondol az adaptációról? – Minden könyv filmes adaptációja csak részben alapul az eredeti történeten, és ez érthető következménye az elbeszélés sűrítésének. Aztán persze ott vannak azok a dolgok a filmben, amikért átkoztam magam, hogy nem jutottak eszembe. Például az a remek önreflektív mozzanat, amikor Holmes elmegy a moziba, hogy megnézze saját filmes változatát. Nagyon büszke vagyok a filmre, főleg arra, ahogyan fenntartotta a szívét, a lelkét, az integritását a regénynek, miközben derűsebb befejezést adott neki. A film pozitív vége ma már közelebb áll ahhoz, ahogyan az életről gondolkodom, mint a regény meglehetősen sötét, pesszimista álláspontja.

LONDONI BEMUTATÓ

Tegnap este a Londoni Magyar Kulturális Központban is bemutatták Gárdos Péter Hajnali láz című kötetét, amely több mint 35 országban jelenik meg. A könyv az író szüleinek egymásra találását meséli el, akik holokauszt-túlélőkként, levelezésük során szerettek egymásba. MTI

Tíz jelölt a Libri irodalmi díjára Idén adják át először a Libri irodalmi díját és közönségdíját. Az elismerést az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyvének ítéli oda a zsűri és a közönség. A tavaly kiadott művek közül összesen 46 kiadó 176 szerzőjének 182 könyve került föl az első listára, amelyet 60 közéleti személyiség 5-5 könyvre voksolva szűkített 10 alkotásra. A szavazás kedden indult, és a közönség egy hónapon keresztül, május 4-ig voksolhat. A két díj ünnepélyes átadását május közepén rendezik meg.

A jelöltek Bartis Attila: A vége Dragomán György: Oroszlánkórus Esterházy Péter–Szüts Miklós: A bűnös Forgách András: Élő kötet nem marad Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza Rakovszky Zsuzsa: Fortepan Réz Pál: Tények és Tanúk – Bokáig pezsgőben Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra Térey János: A legkisebb jégkorszak Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok

RÖVIDEN

Hétfőtől újra a holtaktól félhetünk

Hétfőn lesz a „Fear the Walking Dead” 2. évadának világpremierje az AMC-n. A csatorna mellett az este 10 órakor kezdődő bemutatót a Filmcafe, a Film Mánia és C8 is vetíti. METROPOL

Színes programok a vers ünnepén Noha a költészet napja csak hétfőn, József Attila születésnapján lesz, sok helyen az egész hétvégén változatos programokkal várják az érdeklődőket. Lesz többek között 12 és 24 órás versfelolvasási maraton, szavalóverseny, slam poetry, irodalmi előadóest, kiállítás és verses séta is. MTI HIRDETÉS


www.metropol.hu

2016. április 7. csütörtök

8

trend

plusz

VAKOKNAK SEGÍT A FACEBOOK

Leírást készít a közzétett képek tartalmáról, majd fel is olvassa a szöveget a Facebook új fejlesztése, amely elsődlegesen a közösségi portál vak és gyengénlátó felhasználói számára készült. A működéséhez be kell kapcsolni az iPhone beépített képernyőolvasóját, a VoiceOvert. A jelenleg csupán angol nyelven elérhető fejlesztés az iOS-en indult el, de idővel az Androidon és weben át is elérhető lesz. MTI

A többség okostelefont használ

TABLETHASZNÁLAT Az ágyban  veszi elő tabletét a válaszadók fele, de 40 százalék fölött van az utazás vagy pihenés közben azt használók száma is. A multitasking  a fiatalabb generációra jellemző, ők sokféle helyzetben használják a készüléküket. Tévézés,  rádióhallgatás, családi vagy baráti együttlét, étkezés, főzés közben is előveszik a készüléket.

Kutatás

A magyar háztartások tovább bővítették mobileszköz-parkjukat Metropol

Ötféle felhasználó

A felhasználók 90%-a használja a netet okostelefonján. A mobilosokat a kutatás öt csoportba osztotta. A legtöbben azok vannak, akik a praktikus funkciókat használják, közösségi oldalakon nem aktívak, az appokért kevéssé hajlandók fizetni. A felhasználók harmada tartozik ide, zömében a 30–49 éves, városi, középfokú végzettségű userek. A fogyasztók következő nagy csoportja, mintegy negyede sokféle tartalmat fogyaszt készülékén és aktív a közösségi médiában, a készülék minden funkcióját használja, és akár fizet is az alkalmazásokért. Ők jellemzően nagyvárosi, fiatal felhasználók. Hasonló a készülékhez való hozzállása a mobilt munkára is használó felsőfokú végzettségű felhasználóknak is: a fogyasztók ötöde ilyen. A fogyasztók 15%-a fiatal, középfokú végzettségű, sokféle tartalmat fogyasztó, blogoló, kommentelő, készülékén sokat játszó user. Az okostele-

fonosok tizede függő, rengeteg saját fotót oszt meg és a legaktívabb a közösségi médiában: ők inkább fiatal vidéki nők. A leginkább kihasznált funkció az okostelefonokon a ke-

resés, melyet a közösségi oldalak használata és a navigáció követ dobogós helyen, alig lemaradva. A legkevésbé az előfizetéses műsorszolgáltatások, a társkeresés és a helykereső-ajánló szolgáltatások népszerűek.

Mit használ Mit használ okostelefonon

milyen tartalmakat Milyen tartalmakat fogyaszt tableten

Mobilon keresünk

az okostelefonon?

68 Közösségi 65 Navigáció/térkép 64 Videó 58 Fényképezés 55 Információs appok 53 Kommunikáció 51 Játék 47 Hírek 45 Zene offline 43 26 Főzés 26 Zene online 18 Oktatás, nyelvtanulás 18 Utazás/szállás 17 Pénzügy 17 Szórakozás 17 Vásárlás Keresők

0 10 20 30 40 50 60 70 80%

fogyaszt tableten?

62 Keresők 56 Játék 51 Közösségi 48 Hírek 41 36 Kommunikáció 32 Navigáció/térkép Főzés 31 26 Információs appok Fényképezés 24 Zene offline 22 Zene online 21 Szórakozás 20 Vásárlás 19 16 Oktatás, nyelvtanulás Utazás/szállás 16 Pénzügy 16 Videó

0 10 20 30 40 50 60 70 80%

A felhasználók összességét tekintve 95% telepített már valamilyen alkalmazást készülékére, de csak 18% adott ki ilyesmiért pénzt. A közösségi oldalak népszerűek: a fogyasztók harmada tölt fel és oszt meg ezek segítségével saját készítésű fotókat, negyedük pedig gyakran frissíti állapotát. A kommentelés hírek, blogok esetében 14%-nak gyakori elfoglaltsága. A válaszadók felének a mostani már a második vagy a harmadik okostelefonja. HIRDETÉS

n UTAZÁS

Kétharmados arányban rendelkeznek a 15 év fölötti internetezők okostelefonnal, illetve hordozható számítógéppel a Gemius évente elvégzett kutatása, a gemiusMobileTracking tanúsága szerint. A 2016-os adatok arról árulkodnak, hogy a netezők negyedének van tablete, és mindhárom mobileszköz-típus penetrációja nőtt a tavalyi évvel összehasonlítva. Legdinamikusabban a hordozható számítógépeké – 10 százalékponttal –, kis lemaradással az okostelefonoké – 9 százalékponttal –, legkevésbé pedig a tableteké, mindössze egy százalékponttal.

Videónézés tableten

A tableteket másként használjuk, mint az okostelefonokat. A cél itt a szórakozás: a tulajdonosok 44%-a azért vette a készülékét, hogy médiatartalmakat fogyasszon, 45% pedig csak wifivel használja azt. A tabletes használat legjellemzőbb módja a videók megtekintése, amit a keresők használata, illetve a játék követ. A legkevésbé népszerű funkciók ugyanazok, mint amelyeket az okostelefonok használói megneveztek.


A tervezők: két barna medve Természet

Gördeszkákon dolgoztak az állatok a WWF-fel Krezinger Szonja Móric és Vackor, a Budakeszi Vadaspark barna medvéi szokatlan feladatot kaptak: a veszprémi Cirus gördeszkakészítő manufaktúra bambuszlapjait kellett saját karmuk íze szerint átalakítaniuk. A natúr deszkalapokra kent méz és gyümölcsök megtették a magukét, a két mackó örömmel nyújtott segédmancsot a lapok grafikázásához. A végeredmény egy hét darabból álló, egyedi deszkakollekció lett, melynek egyes darabjaira a designedbynature.hu weboldalon lehet licitálni még körülbelül egy hétig. A különleges dizájn-együttműködés a WWF Magyarország kezdeményezéséből jött lére. Joó Zsófia, az alapítvány online kommunikációs munkatársa a deszkákat bemutató pop-up tárlaton elmondta: a szervezet közel évtizedes munkát fektetett már abba, hogy közelebb hozza a nagyragadozókat a városlakókhoz, s megmutassa: megfelelő körülmények között lehetséges ember és természet egymás mellett élése, hisz nem fékezhetetlen fenevadakról van szó. Ehhez most egy valóban figyelemfelhívó eszközt ke-

FOTÓK: KÁLLÓ PÉTER, UMBRELLA/WHITE RABBIT

A LICIT MENETE A deszkákra licitálni  ezerforintos lépcsővel lehet a designedbynature.hu oldalon, regisztrációt követően. Az aukció pontos lezárulását  titokban tartják a szervezők, de körülbelül hét napig még tart, a teljes bevételt a WWF Magyarország és a Budakeszi Vadaspark kapja. A licit után  elérhető lesz további két, természetvédelmi üzenetet hordozó deszkadizájn a WWF Magyarország honlapján.

restek, így születtek meg az egyedi, medve karmolta és rágta gördeszkák. A gyűjtőknek szánt deszkák eladásából befolyó teljes összeget a WWF Magyarország természetvédelmi munkájába és a Budakeszi Vadaspark medvéinek fenntartásába forgatják. Az ember és a vadvilág együttéléséről a Metropolnak Joó Zsófia elmondta: a szürke farkas, az eurázsiai hiúz és a barna medve száz éve eltűnt Magyarországról, és csak húsz éve kezd el vissza-visszatérni. – Ma, ha az Északi-középhegységnél átlépi a határt egy-egy nagyragadozó, sajnos olykor illegális kilövés áldozatává válik. Szükség van tehát a szemléletformálásra – mondta lapunknak a WWF Magyarország munkatársa. A fent említett fajokkal kapcsolatosan elmondta: medve legfeljebb egy-két napra érkezik Magyarországra, nagyon ritkán, hiszen hazánkban gyakorlatilag nincs számára igazán megfelelő élettér. A hiúzok és a farkasok pedig nagyon kerülik az embert, így alap­ vetően is nehéz beléjük botlani.

HIRDETÉS

9

zöld


2016. április 7. csütörtök

Népszerűbb lett a duális képzés Felvételi

A gyakorlatiasabb szakok térnyerése figyelhető meg

A jelentkezők átlagéletkora

24

év volt, a leggyorsabb kitöltés 5 perc 44 másodpercig tartott. A felvételizők átlagosan 3,3 képzésre nyújtottak be jelentkezést .

Új képzés indul Salgótarjánban Az Óbudai Egyetem telephelyet hoz létre Salgótarjánban, ahol 2017-ben elindítják a felsőoktatást. A telephelyen 2017 szeptemberében – vagy ha a jogszabályi környezet lehetővé teszi, már 2017 februárjában – kezdődik el a felsőoktatási szakképzés, figyelembe véve a helyi vállalatok igényeit is. METROPOL

Online gyakorlás az érettségire

Már elérhető az edubase.hu új tesztelő rendszere, amely képes automatikusan generálni feladatokat, azokra lépésről lépésre leírni a megoldási menetet és magától kiértékelni a választ is. Az oldalon folyamatosan bővülő és a különböző vizsgákra való felkészülést segítő kurzusokból válogathatnak középiskolák és egyetemek diákjai. METROPOL

Két hét múlva Szakma Sztár

Metropol/MTI Míg tavaly 5979-en jelentkeztek a 2015 ősze óta választható felsőoktatási duális képzések valamelyikére, idén már 9570en. A növekedés közel 160%os. De általánosan elmondható, hogy többen jelentkeztek idén a felsőoktatásba: 111 162en, a tavalyinál öt százalékkal többen. A duális képzési forma lényege, hogy a főiskolai-egyetemi elméleti oktatás mellett a hallgatók gazdálkodó szervezeteknél, a gyakorlatban sajátítják el az ismereteket. A hallgatónak a velük szerződésben álló cég, vállalat hallgatói díjazást fizet a megállapodás teljes időszakára. Amennyiben egy felsőoktatásba most jelentkező duális képzésben venne részt, akkor közvetlenül a központi felvételi jelentkezést követően fel

10

pályafutás RÖVIDEN

www.metropol.hu

Metropol

Több mint 600 közreműködő cég van már Magyarországon MTI kell keresnie az általa választott intézmény duális képzési partnerszervezetét is. A szeptembertől hallgatót fogadó gazdálkodó szervezetek egyre bővülő listáját a felsőfokú duális képzések hivatalos oldalán, adualisdiploma.hu oldalon lehet elérni. Ma Magyarországon már 24 felsőoktatási intézmény, 600 céggel együttműködve, mintegy 300 meghirdetést tett közzé (több mint 2600 képzési hely). E képzési formára is egyre többen adnak be kérelmet: nőtt az elsőhelyes jelentkezések száma az agrár- (1138 jelentkező), a gazdaságtudomány (3606), az informatika (1957), a műszaki területeken (2842) is. Duális képzésben ráadásul egyre magasabb szinten lehet tanulni. A felvételi jelentkezési adatok másnapján jelentette be a Siemens és a Műegyetem, hogy Magyarországon

TUDNIVALÓK Április közepétől  folyamatosan megtekinthetők a jelentkezők eljárásban rögzített személyes adatai, jelentkezései, ellenőrizhetők a benyújtott dokumentumok. Július 12-től  lehetséges a további dokumentumfeltöltés, illetve az egyszeri sorrend- és adatmódosítás. A pontszámok  július közepétől lesznek elérhetőek. A ponthatárokat várhatóan július 26-án állapítják meg. elsőként mesterszintű, duális rendszerű műszaki képzést indítanak jövő februárban, amelyre szeptembertől lehet jelentkezni. A gyakorlatiasabb, rövidebb ideig tartó képzések térnyerését az is jelzi, hogy a felsőoktatási szakképzésre is többen – 10 százalékkal – adtak be kérelmet.

PÁLYÁZAT Tizenegy iskola kapott 3D-nyomtatót

Jelentkezés: szakmasztar.hu

Bővülő Erasmuskör

Appokkal lehet pályázni

Az idei tanévben a hátrányos helyzetű diákok mellett a fogyatékossággal élő vagy tartósan beteg hallgatók is igényelhetnek kiegészítő támogatást. A 2016–17-es tanévben 49 magyarországi felsőoktatási intézményben lesz lehetőségük a fiataloknak arra, hogy részt vegyenek az uniós támogatású Erasmus+ programban, és legalább félévig külföldi partnerintézményben tanuljanak, illetve szakmai gyakorlatot végezzenek.

Az ország összes felsőoktatási intézményéből és középiskolájából várják az alkalmazásokat, nevezéseket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Mobil Innovációs Központja által szervezett okostelefonalkalmazás-fejlesztő versenyre. Nevezni három kategóriában (oktatás, játék, valamint egyéb) lehet május 20-tól a nyár végéig.

Metropol

n ÁLLÁS

HIRDETÉS

Tizenegy hazai oktatási intézmény kapott 3D-nyomtatót a FreeDee és a MakerBot közös pályázatán. A kampány során a magyar oktatási intézmények az általánostól a felsőoktatási szintig pályázhattak a high-tech eszközökért. A 11 elnyerhető gépért összesen 413 – többségében általános – iskola jelentkezett. METROPOL

KATONA LÁSZLÓ

Április 18–20. között rendezik meg Budapesten az idei, sorrendben kilencedik Szakma Sztár Fesztivált, a Hungexpo Vásárközpont G, F és A pavilonjában, ahol negyven szakmában országos döntője lesz a Szakma Kiváló Tanulója Versenynek, az Országos Szakmai Tanulmányi Versenynek, valamint a EuroSkills és WorldSkills versenyek válogatóinak.

Metropol

1app.mik.bme.hu


n ÁLLÁS


12

2016. április 7. csütörtök

sport

www.metropol.hu

BÍZNAK KISS LÁSZLÓBAN

A Magyar Úszó Szövetség és az edzőbizottság bizalmat szavazott Kiss Lászlónak. Az úszókapitányt 1962 februárjában ítélték 3 év letöltendő börtönre nemi erőszak miatt. Ám 20 hónap után szabadult, s 1963-ban már az országos bajnokságon indult, és 3. lett 200 méter pillangón. Százhalombattán, ahol Kiss László alpolgármester, nem tudtak az ügyről, így ma rendkívüli önkormányzati ülést tartanak. METROPOL

Bakiparádé Párizsban A MAI EL-NEGYEDDÖNTŐK NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS Európai forma Gy D V CSÚCSMÉRKŐZÉS DORTMUND–LIVERPOOL Westfalenstadion Egymás ellen Győz. 1 Dönt. 1 Győz. 1

Egymás ellen Gy0-D0-Gy2 Sahtar UKR Estádio Municipal de Braga Villarreal ESP Sp. Praha CZE Első meccsük Estadio El Madrigal Ath. Bilbao ESP Első meccsük Sevilla ESP Estadio de San Mamés PÁROSÍTÁS Braga POR

Jürgen Klopp Október óta ő a Liverpool edzője, és most visszatér Dortmundba, ahol az előző hét szezonban sikert sikerre halmozott. EDZŐI TAPASZTALATOK: Klopp a Liverpoollal szeretné megismételni dortmundi sikereit – a német csapattal két bajnoki címet nyert, és egyszer bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába is. Német Kupa1.

75

Klopp a

81

3.

0 Pontok

71

Bajnokok Ligájadöntő (nyert a Bayern)

4. 5. 6.

győzelem

66

57 59

7.

Bundesliga-szezon: 34 meccs Lehetséges maximum: 102 pont

2008/09 09/10 Forrás: UEFA, Gracenote

HIRDETÉS

10/11

11/12

12/13

Fotó: Getty Images

Leckét kapott a Real Madrid a wolfsburgi BL-negyeddöntőben Metropol

Forma 18 / 6 Szerzett gól / kapott gól 10 / 5 EL-STATISZTIKA (meccsátlag) 6,50 6,40 Kaput eltaláló lövés 7,00 5,90 Kaput elkerülő lövés 593 422 Passz 6,80 7,30 Szöglet 63% 56% Labdabirtoklás

2. Dortmunddal

Labdarúgás

13/14

Európai eredményei* Klopp megfordította a Dortmund sorsát, erős európai kupacsapattá téve a Győz. Ver. német 23 16 együttest. Dönt. 14 46 14/15

*Benne a Mainz és a Liverpool © GRAPHIC NEWS

Csak 18 másodpercet kellett várni, s Parc des Princes-ben villant a sárga: David Luiz, a Paris SG bekkje kapta Sergio Agüero lerántásáért. A BL negyeddöntőjének első meccsén hat perccel később felhördült a hazai publikum: a Manchester City játékosa, Eliaquim Mangala a 16-oson belül felborította a kiugró Blaise Matuidit, de Milorad Mazicnál ez belefért. A szerb bíró a 12. percben „ja-

vított”, s 11-est ítélt a Trapp – Aurier (Van der Wiel), Thiago Silva, David Luiz, Maxwell, Thiago Motta, Matuidi, Rabiot (Lucas), Di María, Cavani, Ibrahimovic összetételű PSGnek, ám Zlatan Ibrahimovic büntetőjét Joe Hart védte. A Hart – Sagna, Mangala, Otamendi, Clichy, Fernando, Fernandinho, Jesús Navas, De Bruyne (Delph), Silva (Bony), Agüero alkotta Man. City egy eladott labdából felépített kontrából, Kevin De Buyne lövésével szerzett vezetést (38. p.). Fernando dermesztő ügyetlenkedése után azonban, 3 perccel később, Ibrahimovic egyenlített. S az 59. percben már a PSG állt jobban, Adrien

Rabiot talált be. Ám jött egy újabb kapitális PSG-baki, s a 72. percben Fernandinho újra egyenlített, s a vége 2-2 lett. A nap másik meccsén a Wolfsburg Benaglio – Vieirinha, Dante, Naldo, Rodriguez, Guilavogui, Luiz Gustavo, Henrique (Träsch), Arnold, Draxler (Schäfer), Schürrle (Kruse) összeállításban Ricardo Rodriguez (18., 11-es) és Maximilian Arnold (25.) találatával a félidőben már két góllal vezetett a Navas – Danilo, Pepe, Ramos, Marcelo, Modric (Isco), Casemiro, Kroos (James), Bale, Benzema (Jesé), Ronaldo alkotta Real Madrid ellen. A szünet után nem született gól, nyert a Wolfsburg 2-0-ra. HIRDETÉS


VISSZATÉR A RANGERS Mark Warburton edző köszönti a közönséget azt követően, hogy a Glasgow Rangers labdarúgócsapata 1-0-ra legyőzte a Dumbartont, s ezzel eldőlt: négy év szünet után ősztől ismét a skót élvonalban szerepelhetnek. MTI

Gólfesztivállal ünnepelt a Fradi

Thomas Doll edző a Ferencváros második góljának szerzőjét, Hajnal Tamást ünnepli MTI

Labdarúgás

A kiesés elől menekülő mindhárom gárda pont nélkül maradt Metropol Hat év után először nyert meg bajnoki mérkőzést az Újpest a Megyeri úton ősi riválisa, a Bp. Honvéd ellen. Az OTP Bank Liga tegnapi, 29. fordulójában az előző két körben vereséget szenvedő lilák – szokásuknak megfelelően – számos helyzetet eltékozoltak az első félidőben. Ám a 45+1. percben, vagyis lélektanilag a legjobb pillanatban mégis előnyt szereztek Balogh Balázs jóvoltából. S mivel a folytatásban Enis Bardhi is betalált, folytatódott a kispestiek 2014 tavasza óta tartó nyeretlenségi sorozata az Újpest ellen. A találkozót 1131 néző látta, igaz, a 15.45-ös délutáni kezdés mindennek mondható, de szurkolóbarátnak aligha. Más kérdés, hogy az esti meccseken sem kellett sehol sem kitenni a „telt ház” táblát. Pedig a Ferencváros először lépett fel a Groupama Arénában azóta, hogy szombaton bebiztosította 29. bajnoki címét. A klubvezetőséggel had-

Eredmények Videoton–Debrecen 1-0 Újpest–Bp. Honvéd 2-0 Ferencváros–Paks 5-2 Haladás–Vasas 2-1 MTK–Békéscsaba 3-0 Diósgyőr–Puskás AFC 2-1

ban álló „tábor” azonban nem volt hajlandó tűzszünetet kötni, hiába tett néhány gesztust Kubatov Gábor klubelnök (7594 néző). A Paks viszont előzékeny játszótársnak bizonyult: mert noha 0-2-ről még feljött 2-2-re, de aztán Balázs Zsolt – ütésért – piros lapot szedett össze, Gévay Zsolt pedig öngólt fejelt, s ennyi bőven elég volt a Fradinak a 3 pont begyűjtéséhez. Az idegenben tavaly október óta nyeretlen paksiaknak tovább kell várniuk arra, hogy történetük során először bajnokit nyerjenek az Üllői úton. A nap másik három mec�csén a kiesés elől menekülők szerepeltek vendégként, s mindhárman üres kézzel voltak kénytelenek hazatérni. Pedig a Vasas álomgóllal szerzett vezetést Sopronban a Haladás ellen: Christian Müller a félpályáról ívelte a labdát az őrhelyét messze elhagyó Király Gábor kapujába. A szünet után a szombathelyiek

Az állás 1. Ferencváros 2. MTK 3. Újpest 4. Videoton 5. Debrecen 6. Haladás 7. Paks 8. Bp. Honvéd 9. Diósgyőr 10. Vasas 11. Puskás AFC 12. Békéscsaba

28 22 2 4 27 13 7 7 28 11 10 7 28 13 3 12 28 11 9 8 28 10 10 8 27 11 6 10 28 10 7 11 28 9 7 12 28 7 3 18 28 5 9 14 28 5 7 16

62-17 36-27 37-28 30-27 41-31 26-32 36-33 34-32 32-39 25-48 30-46 22-51

68 46 43 42 42 40 39 37 34 24 24 22

fordítottak, a vendégként tavaly szeptember óta nyeretlen angyalföldiek pedig – Jevgen Pavlov kiállítása miatt – tízen fejezték be a találkozót. A Békéscsabának szemernyi esélye sem volt a „hazai meccsét” ez alkalommal Dunaújvárosban rendező MTK ellen (513 néző). A kék-fehérek 1995 óta nem kaptak ki bajnokin az Előrétől, s e nagy sorozatuk ez alkalommal sem szakadt meg. A legközelebb a pontszerzéshez talán a Puskás Akadémia állt, amelynek 45 perce volt rá, hogy beérje a szünetben 2-1-re vezető Diósgyőrt, ám nem sikerült egyenlítenie. A DVTK zsinórban az ötödik otthoni fellépésén söpörte be a 3 pontot.

HIRDETÉS

13

sport


www.metropol.hu

2016. április 7. csütörtök

Afrika legjobbjai jönnek A FIFA-világranglistán 36., Afrika-kupa címvédő Elefántcsontpart lesz a nyári, franciaországi Európa-bajnokságra készülő (a FIFA-listán 19.) magyar labdarúgó-válogatott következő ellenfele barátságos mérkőzésen május 20-án, a Groupama Arénában. Bernd Storck szövetségi kapitány együttese március 26án 1-1-es döntetlent játszott Horvátországgal, június 4-én pedig a világbajnoki címvédő Németország vendégeként lép pályára, az utolsó felkészülési találkozón. Magyarország 44 év után szerepel majd ismét az Európa-bajnokságon. A magyar válogatott korábban még soha nem találkozott Elefántcsontparttal. MTI

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

Kiütéses győzelem az orosz csapat ellen A magyar férfi vízilabda-válogatott eddigi legsimább győzelmét aratta a trieszti olimpiai selejtezőn: Benedek Tibor együttese a tegnapi, negyedik fordulóban az orosz csapat ellen nyert 18-8-ra. A magyar csapat gólszerzői: Hosnyánszky, Zalánki, Erdélyi 3-3, Vá-

Selejtező, 4. forduló

18

MAGYARO.

8

OROSZO.

mos, Varga Dénes, Varga Dániel, Manhercz 2-2, Bedő 1-1.

Amennyiben a magyar válogatott ma győz a szlovák nemzeti együttes ellen a 15.10-kor kezdődő utolsó csoportmérkőzésén, akkor csoportelsőként zár, és a riói olimpiai kvótáért pénteken a B csoport negyedik helyezettjével találkozik majd. MTI

Toronyugrás a Parlamentnél 2017. július 14-én lesz a magyarországi vizes világbajnokság megnyitója – döntött tegnap a szervezőbizottság. Az ünnepélyes megnyitót a Várkert Bazár előtti Duna-sza-

14

sport

kaszon tartják. A szinkronúszóversenyeket és a záróünnepséget a Városligetben rendezik, erre a célra ideiglenes medence épül a Városligeti Műjégpályán. Véglegessé vált

az óriás-toronyugrás helyszíne is: a versenyszámot a Parlamenttel szembeni Duna-parton kialakított speciális létesítményben rendezik meg. MTI

RÖVIDEN

Babos Tímea a 16 közé jutott

Babos Tímea bejutott a 2. fordulóba a 250 ezer dollár (69 millió forint) összdíjazású katowicei keménypályás női tenisztornán. Tegnap a cseh Jesika Maleckova ellen győzött 6:3, 7:5-re. MTI

21

ország 26 csapata, köztük a magyar Team Passion mutatja be produkcióját a szinkronkorcsolyázás történetének második budapesti világbajnokságán, melynek mától szombatig a Syma Csarnok ad otthont. Az első napon 18 órától a rövidprogramokat futják a csapatok, a második napon pedig a kűröket mutatják be 15 órától. MTI

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Fax: 431-6401 Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Budapest. Budapesti kiadás ISSN 2060-1301 A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


15

posta Hazånkban åtlagosan 27,7 Êvesen szßlnek előszÜr a nők. Ön håny Êves koråban vålt anyåvå, illetve mikorra tervezi az első gyermekvållalåst? „Ha vållalok egyåltalån gyereket, akkor kÊsőbb, engem is 27 Êvesen szßlt Êdesanyåm. Egyelőre a tanulås Ês a karrier a fontos.�

„Hårom gyerekem van, 23 Êvesen vållaltam az elsőt. Sokan azÊrt szßlnek kÊsőn, mert hosszú idő megteremteni a megfelelő egzisztenciåt.�

TĂ“TH KRISZTINA, 40, ELADĂ“ BUDAPEST

NOVĂ K EDINA, 18, DIĂ K BUDAPEST

GULYà S ANIKÓ, 34, EGYÉNI Và LLALKOZÓ, BUDAPEST

NehĂŠzkes banki ĂźgyintĂŠzĂŠs

OLVASĂ“I LEVELEK

„Van kÊt gyermekem, az elsőt 29 Êvesen hoztam vilågra. Főleg a munka miatt tolódott ki a gyerekvållalås, biztos anyagi håtteret akartam.�

NemrÊg a kÜvetkező eset tÜrtÊnt velem: rendszerhiba miatt elnyelte egy bankautomata a bankkårtyåmat, mire Ên felhívtam az automatån feltßntetett telefonszåmot. Az ßgyintÊző azt mondta, sajnos nincs lehetősÊg arra, hogy kikßldjenek valakit a helyszínre a kårtyåt kiszedni, hanem nekem kell bemennem hozzåjuk (egyÊbkÊnt Ên egy måsik banknål vezetem a szåmlåmat). Amikor bementem a bankba, kÜzÜltÊk: azt lehet tenni, hogy kikÊrik a kårtyåmat, ez a folyamat pedig 30 napig tartana, de valószínŹleg új kårtyåt kell igÊnyelnem, ami pÊnzbe kerßl. Amennyiben viszont nåluk igÊnyelek

új kårtyåt, azt egy hÊten belßl megkapom. Egy kicsit igazsågtalannak tartom, hogy ha valami problÊma a bank hibåjåból tÜrtÊnt, vagy legalåbbis nem az ßgyfÊl hibåjåból, akkor is az ßgyfÊlnek kell utånajårnia a dolgoknak, sőt tÜbb esetben azzal a flegma vålasszal elintÊzik, hogy „emberek vagyunk, tÊvedhetßnk�. Viszont ha az ßgyfÊl hibåjåból tÜrtÊnt valami, akkor súlyos ezrekre megbßntetik. Vagyis mindegy, hogy kinek a hibåjåból tÜrtÊnt a baj, mindenhogyan az ßgyfÊl pÊnztårcåjåt terheli a dolog. De sokszor – mint pÊldåul az Ên esetemben – nem az ßgyintÊző hibåja, ha ez tÜrtÊnik; ő csak a munkåjåt vÊgzi, Ês bårmennyire is segítene, nem teheti, mert azt kockåztatnå, hogy elveszti az ållåsåt. Az ßgyfelek meg

nem tehetnek semmit, ĂŠs sokat kell idegeskedniĂźk, mĂ­g elintĂŠzĹ‘dik az ĂźgyĂźk. Én ezt semmikĂŠppen nem nevezem ĂźgyfĂŠlbarĂĄt hozzĂĄĂĄllĂĄsnak. CSONKA DONĂ T GYĹ?R

A kĂŠmĂŠnyseprĂŠshez kevĂŠs a gyorstalpalĂł A napokban olvastam egy jegyzetet a lapban, amely a kĂŠmĂŠnyseprĂŠs ellenĹ‘rzĂŠsĂŠnek ritkĂ­tĂĄsa ĂŠs a kĂŠmĂŠnyseprĹ‘k elbocsĂĄtĂĄsa miatt aggĂłdott. MĂŠg a szakszervezeti vezetĹ‘ szavait is idĂŠzik. Szerintem nem valĂłszĂ­nĹą, hogy lesz elbocsĂĄtĂĄs, a fĹ‘vĂĄrosban biztos nem. Hiszen a fĹ‘vĂĄrosi kĂŠmĂŠnyseprĹ‘ket tĂśmĂśrĂ­tĹ‘ cĂŠg heti szinten hirdet felvĂŠtelt olyan emberek szĂĄmĂĄra, akik vĂĄllaljĂĄk a magasban vĂŠgzendĹ‘ munkĂĄt,

ĂŠs azt, hogy elvĂŠgeznek egy pĂĄr hĂłnapos tanfolyamot, amely sorĂĄn kĂŠmĂŠnyseprĹ‘vĂŠ vĂĄlhatnak. Pontosabban vĂĄlhatnĂĄnak. Ăšgy gondolom, ez nem egy olyan szakma/ hivatĂĄs, amelyet pĂĄr hĂłnap alatt meg lehet tanulni. Hisz minden kĂŠmĂŠny mĂĄs ĂŠs mĂĄs, Ês nem mindegy, milyen szempontok szerint vizsgĂĄlĂłdunk. Ha vizsgĂĄlunk egyĂĄltalĂĄn valamit ĂŠvente, kĂŠtĂŠvente, amikorra elĹ‘Ă­rjĂĄk – vagy csak adminisztrĂĄljuk, hogy itt is voltunk, ĂŠs beszedjĂźk a pĂŠnzt. Sajnos ki kell jelentenem, hogy leginkĂĄbb az utĂłbbi jellemzĹ‘. Pedig, Ăşgy gondolom, hogy a menďż˝nyisĂŠg helyett a minĹ‘sĂŠgre kĂŠne tĂśrekedni itt is. Legyen kĂŠtĂŠvente vizsgĂĄlat, de akkor menjen is fel a szakember a tetĹ‘re. SĹ‘t: szakember menjen fel a tetĹ‘re! TehĂĄt

A leveleket az alåbbi címre kßldjÊk: Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024 E-mail: metropolposta@metropol.hu Fax: 431-6401 Csak nÊvvel Ês címmel ellåtott leveleket kÜzlßnk. A leveleket szerkesztve Ês rÜvidítve kÜzÜljßk. A levelek tartalma nem minden esetben egyezik a szerkesztősÊg ållåspontjåval.

vizsgĂĄljĂĄk is meg a kĂŠmĂŠnyek ĂĄllapotĂĄt olyan emberek, akik tudjĂĄk Ês ĂŠrtik a szakmĂĄjukat, s nem csak pĂĄr hĂłnap alatt bemagoltak valamit, ĂŠs levizsgĂĄztak belĹ‘le. S akkor kevesebb lesz a rossz kĂŠmĂŠny ĂŠs a szĂŠn-monoxid ĂĄltal okozott baleset is. NÉV ÉS CĂ?M A SZERKESZTĹ?SÉGBEN



6. OLDAL

6. OLDAL

Kiss László

TORRES MÁR BÁNJA, HOGY KIÁLLÍTOTTÁK A BARCA ELLEN

bizalmáról biztosította a börtönviselt kapitányt a hazai úszószövetség és az edzőbizottság is

2016. április 7. CSÜTÖRTÖK | www.metropol.hu

ORSZÁGOS

Az MSZP kérdését hitelesítette a Kúria BOLTZÁR. Megváltoztatta a választási bizottság döntését, és Nyakó István népszavazási kérdését hitelesítette a Kúria HATÁRIDŐ. A szervezőknek 120 napjuk lesz összeszedni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást ELLENZÉK. További két témában – földtörvény, állami bérplafon – a boltzárral együtt gyűjtenék az aláírásokat 3. OLDAL

2–3. OLDAL

5. OLDAL

EGYRE KÉSŐBB SZÜLIK ELSŐ GYERMEKÜKET ITTHON A NŐK

LIBRI-DÍJ: BÁLINT ANDRÁS IS ZSŰRITAG

4. OLDAL MOST TRUMP ÉS CLINTON IS VESZTETT

4. OLDAL

MÉGIS MARADNA A KORMÁNYFŐ

Bár ellenfelei megmutatták, merre távozhat, ígérete ellenére csak ideiglenesen áll félre, de végérvényesen nem mond le posztjáról az izlandi miniszterelnök. Sigmundur David Gunnlaugsson a panamai offshore cégek körüli botrány egyik érintettje. GETTY IMAGES


2

2016. április 7. csütörtök

hírek

www.metropol.hu

A CIA NEM TUD VESZÉLYRŐL Egyetlen ország vagy szervezet sem vállalta a kormányzati informatikai hálózat elleni hétvégi, túlterheléses támadást, amellyel több kormányzati honlapot tettek részlegesen vagy teljesen elérhetetlenné – közölte a Belügyminisztérium. Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt mondta, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) nem tud Magyarország elleni fenyegetésről. MTI

Magyarország visszafizette a 2008-ban felvett IMF–EU-hitel utolsó részletét – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tegnap. A politikus közölte: az állam egy hete kifizette az utolsó, 1,5 milliárd eurós részletet, amelyet az EU pénzügyileg most írt jóvá. Kiemelte: 2011-ben az államadósság szerkezete kedvezőtlen volt, az államadósság 70%ban külföldiek kezében volt, a devizaadósság aránya 50%-ot tett ki. Ezzel szemben mára a devizaadósság aránya 35%-ra csökkent, a hazai finanszírozás javult, a lakossági megtakarítások 50%-a állampapírban van. Varga bízik benne, hogy a lépés javítja Magyarország hitelminősítői megítélését. Hozzátette: kedvező lenne, ha Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója gratulálna Magyarországnak is – Ciprushoz hasonlóan – a hitelprogram lezárásához. MTI

időJÁRÁS

23/12

Általában több órára kisüt a nap, de a fátyolfelhők mellett időnként erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporeső, néhol zivatar is kialakulhat, átmeneti szélerősödéssel.

Budapest 23/12°C 38%

ÉK 10/30 km/ó

Győr 19/10°C 61%

ÉK 15/35 km/ó

Pécs 24/12°C 52%

K 15/30 km/ó

Debrecen 25/12°C 33%

K 15/30 km/ó

Szeged 26/13°C 49%

K 15/30 km/ó

Péntek

Szombat

Vasárnap

20/12

14/10

15/8

További információk: www.met.hu

Kitolódik az első baba Gyermekvállalás

Negyvenéves kismamák

Az anya iskolai végzettsége nagymértékben befolyásolja, mikor születik az első gyermek

Bordohányi Alexandra 5,1 millió gyermek született az Európai Unióban 2014-ben – derült ki az Eurostat közleményéből. Az EU-ban átlagosan 28,8 évesen szülték meg első gyermeküket a nők, míg hazánkban átlagban 1 évvel korábban, 27,7 évesen váltak először anyává. Az első gyermekvállalás időpontja Bulgáriában volt a legalacsonyabb, 25,8 év, míg Olaszországban 30,7, így az Európai Unió területén átlagosan ott válnak a legkésőbb anyává a nők.

Öt évvel később

Magyarországon az utóbbi néhány évtizedben az első gyermekvállalás időpontja folyamatosan kitolódott: míg az 1980-as években a 20–24 évesek voltak a legtermékenyebbek, addig ez mára áttevődött a 25–29 éves korosztályra – tudtuk meg Szabó-Tóth Kingától, a Miskolci Egyetem szociológus docensétől. – A jelenlegi trendeket is figyelembe véve 2011-ig emelkedés volt megfigyelhető az átlagéletkorban, azóta kissé csökkenő-stagnáló a tendencia. Az anya iskolai végzettsége jelentősen befolyásolja az első gyerekvállalás időpontját: a

Telefonon is adható meghatalmazás Már telefonon is adhatunk meghatalmazást okmányirodai vagy kormányablakos ügyintézéshez. Ehhez egyszer be kell menni a megfelelő hivatalhoz, hogy személyesen igényeljünk egyedi azonosító számsort és PIN-kódot, és hozzájáruljunk ahhoz, hogy telefonon is intézhessék ügyeinket. Ezután be kell diktálni az azonosítót és azt, hogy milyen ügyben kérünk segítséget. MTI

FOTÓ: KÁLLÓ PÉTER

8 osztálynál kevesebb iskolai végzettséggel rendelkezők nagyjából fél évvel korábban hozzák világra első gyermeküket, mint a rendszerváltáskor, a szakmunkásképzőt vagy szakiskolát végzettek pedig több mint öt évvel később, mint 1990-ben. Az érettségizettek 28, a diplomások 31 éves korban válnak anyává – magyarázta a szakértő.

RÖVIDEN

Kifizettük az IMF–EUhitelt

Az év első három hónapjában

4,3

százalékkal kevesebb gyerek született az előző év azonos időszakához képest, a Központi Statisztikai Hivatal szerint.

Előbb a karrier

– A gyerekvállaláshoz a jövőbe vetett bizalomra, optimizmusra, életigenlésre van szükség, a kitolódás nagyon összetett jelenség – mondta az egyetemi docens. – Sajnos a magyarok hajlamosak a panaszkodásra, és nemzetközi kutatások szerint is nagyon boldogtalanok és elégedetlenek vagyunk. Nyilván nem segíti a folyamatokat a szociálpolitikai rendszer kiszámíthatatlansága, a jogszabályok állandó változása. Stabilitásra, kiszámíthatóságra lenne szükség ezen a téren is. Harmadrészt változott az értékrend: a társadalom individualistább, az emberek törekednek a személyes sikerek, személyes célok megvalósítására – és csak ezeket követően kerül sor a gyermekvállalásra – hangsúlyozta Szabó-Tóth Kinga.

Mindez azt jelenti, hogy egyrészt kevesebb gyermek születik, és aki később vállal gyermeket, az nem biztos, hogy megéri unokái születését. – 2012 óta kissé csökkenő, stagnáló a trend, talán éppen amiatt is, hogy a legalacsonyabb iskolai végzettségű csoportban kissé csökkent az első gyerekvállalók átlagos életkora. Manapság, az orvostudomány fejlődésének köszönhetően, elvileg megoldható, hogy 40-hez közeli vagy a feletti nők is egészséges terhességben egészséges gyermeknek adjanak életet – tette hozzá –, de ezek nem tipikus esetek, és a sokat emlegetett biológiai óra valóban ketyeg. Keveházi Kata, a Jól-Lét Alapítvány vezetője szerint egy hosszú évtizedek óta fennálló világméretű tendenciáról van szó az első gyermekvállalás elhalasztásánál. – A gyermekvállalást megalapozó tartós párkapcsolati elköteleződés is később következik be a nők és a férfiak életében egyaránt, és az anyagi biztonság is nagyobb szerepet játszik a döntésben, mint a korábbi generációk esetében. Egy gyermek felneveléséhez szükséges emberöltőnyi idő alatt hatalmas változások zajlanak le a munkaerőpiacon, szakmák sokasága szűnik meg. A világ alkalmazkodást kíván, ami gyermekkel nehezebb – magyarázta Keveházi Kata.

Magasabb elvárások

A nők a világ legnagyobb részén nagyobb arányban vesz-

„Akadályozzák a vizsgálatokat”

Egy ember meghalt a gázrobbanásban

Börtönbüntetést kért az ügyész

Négy vizsgálóbizottság megalakításának akadályozásával vádolta meg a Fideszt Apáti István, a Jobbik alelnöke. Az Országos Roma Önkormányzat „visszaélésgyanús” ügyei, a Nemzeti Választási Irodánál történtek, a Magyar Nemzeti Bank közpénzfelhasználása és a letelepedési államkötvények miatti állapotok vizsgálatára kezdeményezték parlamenti testületek felállítását. MTI

Feltehetően gázrobbanás történt egy száz négyzetméteres poroszlói családi házban tegnap reggel – áll a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján. Az MTI szerint a tűzoltók a ház udvarán lévő kútban találtak egy holttestet. A detonáció következtében a tetőszerkezet és a falazat is beomlott, és a szomszédos ingatlanok ablakai is betörtek. METROPOL

Az ügyész öt évnél súlyosabb szabadságvesztést kért Hiszékeny Dezső korrupcióval vádolt szocialista politikusra, országgyűlési képviselőre, a védő viszont felmentést indítványozott a Fővárosi Törvényszéken. A vád szerint Hiszékeny 2013-ban XIII. kerületi alpolgármesterként 5 millió forint kenőpénzt kért egy vállalkozótól. A vádlott az eljárás során mindvégig tagadta bűnösségét. MTI


3

hazai

IDÉN MÉG TÖBBEN FAGYTAK MEG A mögöttünk hagyott télen 183-an fagytak meg, 46tal többen, mint egy évvel ezelőtt – írta közleményében a Magyar Szociális Fórum. A legfiatalabb áldozat 16 éves volt, amire az elmúlt tizenegy évben nem volt példa. METROPOL

A civilek szerint

85

ember a fűtetlen otthonában fagyott meg.

EGY KIFUTÓPÁLYA Csak az egyik futópályát használják néhány hétig a ferihegyi reptéren, mert új műszeres leszállító rendszert telepítenek . MTI millió forint.

Az új rendszer kiépítésének költsége

465

a vállalása Nyakó kérdését MUNKA A SZÜLÉS UTÁN Kutatások  szerint nem egyszerű visszatérni a munkahelyre szülés után, sok esetben nincs hova visszamenni, mert időközben megszűnt a munkahely. Nagyon  sok helyen – főleg a fővárosban és környékén – nem áll rendelkezésre elég bölcsődei és óvodai férőhely, így a gyermekek elhelyezése nem egyszerű. Jó példák  is vannak azonban: léteznek családbarát munkahelyek, melyek hat órában, vagy négy órában, esetleg távmunkában alkalmazzák a kisgyerekes anyákat addig, amíg a gyermekek elérik a 10 éves kort. Igaz, hogy ezért kevesebb fizetés jár, és Magyarországon még mindig kell a két fizetés a megélhetéshez.

nek részt a felsőoktatásban, és szeretnék kibontakoztatni képességeiket. Magasabb elvárásaik vannak a megfelelő partnert illetően, mivel maguk is megállnak a lábukon. A munkaerőpiac rugalmatlansága miatt pedig tudják, hogy a család és a munka ös�-

A nők

70

százalékának kell újragondolnia pályáját a gyermekvállalást követően.

szeegyeztetése nehézséget okoz majd számukra, de akár a jövőbeni munkaerőpiaci jelenlétük, jövedelemszerzésük is veszélybe kerülhet. – A párkapcsolatok stabilitása is csökkent a felgyorsult világban, a fiatalság mint érték jelent meg a társadalomban, a munkaerőpiacon az ezzel járó életmód akár 40–45 éves korig tartó konzerválására ösztönöz – mondta a Jól-Lét Alapítvány vezetője. A kitolódó gyermekvállalás miatt a gyerek szülei felelősebbek, megalapozottabb háttérrel rendelkezők lehetnek, ám a gyerek fiatalabb korában már idősnek számítanak, betegeskedhetnek. A szülők az unokák generációjától egyre távolabb kerülnek. – A későbbi gyerekvállalásnak az is következménye, hogy a szülők kisebb eséllyel vállanak újabb gyermekeket – fogalmazott Keveházi Kata.

Munkaerőpiac

A nők esetében a gyermekvállalást követő pályaújrakezdés is akadályokba ütközhet, hiszen az életkori diszkrimináció is jelen van a munkaerőpiacon. – Alapvetően sokkal több rugalmasságra van szükség a nemek közti munkamegosztás szempontjából, és sokkal több rugalmas munkavégzést biztosító munkahelyre van szükség. Amíg a kérdés a nők problémájaként merül fel , a nők problémája is marad – vélekedett Keveházi Kata, a Jól-Lét Alapítvány vezetője.

Drága játszótér Metropol Költségvetési csalás miatt emeltek vádat a Szegedi Vadasparkban épült játszótér ügyében – közölte a 444.hu. A Csongrád Megyei Főügyészség gyanúja szerint a három évvel ezelőtti beruházást túlszámlázhatták. A főleg uniós forrásból, papíron 265 millió forintból megépült interaktív játszótér árának négyötödét

lophatták el, ugyanis a tényleges költsége nagyjából 50 millió forint lehetett. A hirtv.hu szerint a kivitelező a beruházás befejezése után felszámolás alá került, majd egy ismeretlen ukrán állampolgárra íratták. Egy szegedi szocialista képviselő azt állította, hogy a játszóteret egy olyan cég húzta fel, amelynek egyik tulajdonosa a helyi Fidesz-elnök személyi titkára.

hagyták jóvá Népszavazás

A szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást Metropol Megváltoztatta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) a döntését, és Nyakó István MSZP-s politikus vasárnapi boltzárral kapcsolatban benyújtott népszavazási kérdését hitelesítette a Kúria. A végzés szerint a bíróság arra jutott, hogy megállapítható a Nemzeti Választási Iroda (NVI) által kiállított átvételi elismervényekből, hogy az átvevő által aláírt és hivatalosan az NVB-hez benyújtott érkeztetés időpontja Nyakó István esetében 11 óra 41 perc, míg Erdősi Lászlóné esetében 11 óra 53 perc volt. A Kúria ezek alapján úgy ítélte meg, hogy Nyakó tekinthető a népszavazási kezdeményezést elsőként benyújtónak. A választási alapelvek sérelmével kapcsolatban a Kúria úgy foglalt állást, hogy a meglévő bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítható, hogy Erdősiné időbélyegző szerinti elsőbbségét a „kopaszok” biztosították, így sérült az esélyegyenlőség alapelve.

A Kúria szerint a rendeltetésszerű joggyakorlás és az esélyegyenlőség elveinek a sérelme miatt Nyakó István kérdését kell elsőnek tekinteni, vagyis elsőbbsége „ezen az ágon is megállapítható”. Majd a Kúria megvizsgálta Nyakó István kérdését, és megállapította, hogy az a jogszabályi előírásoknak megfelel, így a kérdést hitelesítette. A menetrend a következő lesz. A Kúria döntése pár nap múlva megjelenik a Magyar Közlönyben. Ezután 5 napon belül Nyakó megkapja az aláírásgyűjtő íveket. Indulhat az aláírásgyűjtés, a szervezőknek 120 napjuk van összegyűjteni a népszavazás kiírásához szükséges 200 ezer aláírást. Ezután az NVI ellenőrzi az aláírások hitelességét. Ha megvannak a törvényi feltételek, az Országgyűlésnek 30 napon belül el kell rendelnie a népszavazást. Ezt követően az államfő 90 napon belülre kiírja a referendumot. Mint ismeretes: a február 23-i, az NVI épületében történt tömegjelenet után az NVB Erdősiné kérdését hitelesítet-

A KÉRDÉS „Egyetért-e Ön azzal,  hogy az Országgyűlés semmisítse meg a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvényt?”

te, és – a párhuzamossági moratóriumra hivatkozva – Nyakó kérdését elutasította. Az NVB határozataival szemben Nyakó István jogorvoslatot nyújtott be, amelyet tegnap bírált el a Kúria. – A vasárnapi boltzár elleni népszavazási kezdeményezéssel és a másik két népszavazási kezdeményezéssel – a föld állami tulajdonban tartásával és a bérplafon kérdésével – valójában létrejött a háromigenes népszavazás a Fidesz elleni népszavazás eszközeként – jelentette ki Tóbiás József szocialista pártelnök. A szocialisták továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a nyomozóhatóság vizsgálja ki a február 23-án történteket. A kereszténydemokraták tiszteletben tartják a Kúria döntését, és továbbra is azoknak „a kiskereskedelemben dolgozóknak a pártján állnak, akiknek ma nem kell dolgozniuk”. A Liberálisok és a DK közleményben tudatta: részt vesznek az aláírásgyűjtésben, és segítik az MSZP-t. A Jobbik is üdvözli a Kúria döntését, s megjegyezte: a kezdeményezést „mi magunk is aláírásunkkal támogatjuk”. A párt össznemzeti ügynek tekinti a kérdést, és indítványozza, hogy a takarékosság jegyében egy időben legyen a referendum a kötelező betelepítési kvótáról szólóval.

Brit vádirat, kenőpénz miatt Alstom-ügy

Az érintett két külföldi cég tagadja a vádakat Metropol Az Alstom 2006–2007-ben 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzt juttatott két cégen keresztül a Budapesti Közlekedési Vállalatnak, hogy az

Alstom nyerje a metrókocsitendert – adta hírül az Index a brit Súlyos Csalások Elleni Hivataltól (Serious Fraud Office, SFO) kapott információkra hivatkozva. A brit nyomozóhatóság vádirata szerint az összeget az Alstom és az osztrák Eurocontact Public Affairs GmbH között 2006. június 8-án létrejött tanácsadói megállapodás keretében járó díjnak álcázták,

de ugyanez volt a szerepe a dán Hansen Consulting ApSnek, amelyen keresztül több mint 5 millió euró juthatott a BKV-hoz. Azt akarták elérni, hogy az Alstomot részesítsék előnyben a budapesti metrókocsik tenderén. Magyarországon az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz hivatali vesztegetés gyanúja miatt.


2016. április 7. csütörtök

VÉLEMÉNY

Nyissák ki! Ott még nem tartunk, hogy máris menni kell népszavazni, de az biztos, hogy a Kúria szerdai ítélete minden korábbinál közelebb hozta a vasárnapi zárvatartásról szóló referendumot. A sajtó és a közvélemény meglepetten konstatálta, hogy a legfelsőbb instancia nem a hírhedt kopaszista Erdősiné, hanem a szocialista Nyakó István kérdését hitelesítette a témában – kis ideig nehezebb lesz amiatt panaszkodni, hogy Magyarország nem jogállam többé –, és mintha maga a politika sem lett volna felkészülve a fejleményre. A történtek által elsősorban sújtott MSZP-sekkel kb. a bolondját járatták újfent, ők ugyanis már hétfő óta ügyeletet tartottak a Nemzeti Választási Iroda előtt, avégett, hogy a témába vágó kérdések elmeszelése esetén elsőként pattanhassanak az időbélyegzős masinához. Erre végül nem volt szükség, az ítélethirdetés után kezdődhetett a spontán ünneplés. Ám az álmélkodás és az öröm pillanatai gyorsan el szoktak illanni, hiszen jönnek a konkrét feladatok. Először is, össze kell szedni kétszázezer aláírást, s ha teljesül a népszavazás összes törvényi feltétele, kőkemény kampányt kell szervezni. Az első ponttal kapcsolatban nem merülhetnek fel kételyek, hiába rogyadozik az MSZP, e nem túl fényes állapotában is van annyira szervezett, hogy a szükséges számú szignót begyűjtse. Ami a folytatást illeti, ha a feltételek teljesültek, az Országgyűlésnek semmilyen többség birtokában sincs módja arra, hogy akadályokat gördítsen a referendum megtartása elé. Hogy miért érezném mégis különösnek, ha új trükköktől mentesen menne tovább a történet? Nem is tudom! Ezzel együtt az utolsó pont a legizgalmasabb és a legfontosabb: el kell vinni az embereket szavazni. A választásra jogosultak több mint felét. Nem véletlen, hogy a szocialisták máris arról beszélnek: a zárvatartást összekötnék két másik kérdéssel, amelyek a földek eladásának tilalmáról és az állami vezetők maximum 2 millió forintos fizetéséről szólnak. Az igenek mindhárom esetben garantáltak – a többség vásárolni akar, és utálja a gazdagokat –, így szokás szerint a részvételen múlik minden. Főként, hogy érdemi ellenkampányra és fideszes mozgósításra valószínűleg nem indokolt számítani. Emlékezetes: Orbán Viktor pártja 2008-ban a háromigenes szociális népszavazással verte bele az utolsó szöget a Gyurcsány-kormány koporsójába, megteremtve a későbbi kétharmad alapjait. Hogy az újabb referendum tényleg háromigenes lesz-e, és hogy ezen túlmenően lesz-e okunk fatális párhuzamokat vonni a két buli közé, arról egyelőre semmit sem tudhatunk.

Gazda Albert

újságíró

TAJPEJ Kiállítás hulladékból

külföld

Mégsem távozik az izlandi vezető Offshore-ügy

Hekkertámadás miatt feljelentést tett a panamai ügyvédi iroda Metropol/MTI A korábbi hírekkel szemben csak ideiglenesen félreáll, de nem mond le posztjáról az izlandi miniszterelnök, aki a panamai offshore cégek körüli botrány egyik érintettje. Sigmundur David Gunnlaugsson azt javasolta, hogy a kormánypárt elnökhelyettese, Sigurdur Ingi Jóhannsson vegye át tőle ideiglenesen, „határozatlan időre” a kormányfői posztot. A Mossack Fonseca ügyvédi irodától kiszivárgott dokumentumok szerint a politikus és felesége közel 4 millió dollár értékben menekített ki kötvényeket izlandi bankokból a 2008-as pénzügyi válság idején. A kormányfő azzal védekezik, hogy nem követett el adócsalást. A több mint 214 ezer offshore céget és tulajdonosaikat tartalmazó listán felmerült Bjarni Benediktsson izlandi pénzügyminiszter és Olof Nordal belügyminiszter neve is. A brit miniszterelnököt is élesen támadja az ellenzék és a sajtó, miután kiderült, hogy 2010-ben elhunyt apjának, Ian Cameronnak részesedése volt egy offshore befektetési

cégben, amelyet bahamai és svájci székhellyel hoztak létre. Erre reagálva közleményt adott ki hivatala, hangsúlyozva, hogy a kormányfőnek és közvetlen családtagjainak nincsenek olyan befektetéseik offshore alapokban, amelyekből „a jövőben” anyagi hasznuk származna. Franciaország bejelentette: felkérte a Gazdasági Együttműködési és Fejleszté-

„Panama egy kicsit hozzászokott ahhoz, hogy oda-vissza közlekedjen, megjáts�sza a kedvest, aztán megint keménykedjen. Ez nem mehet tovább.” Michel Sapin francia pénzügyminiszter

si Szervezetet (OECD), hogy a botrány hatására nyilvánítsa adózási kérdésekben nem együttműködő országnak Panamát. – Általános fellépés szükséges. Panama nem fog megfélemlíteni senkit – fogalmazott Michel Sapin pénzügyminiszter. Közben panaszt nyújtott be és feljelentést tett a Mossack Fonseca egyik vezetője, mert állítása szerint cége egy külföldi szerverről indított hekkertámadás áldozata lett, így jutottak hozzá tőlük a mintegy 11,5 millió dokumentumhoz. Ramón Fonseca hangsúlyozta, hogy az ügyvédi iroda minden üzleti lépése legális, sosem semmisítettek meg dokumentumokat, vagy nyújtottak segítséget adókerüléshez, pénzmosáshoz. A kiszivárogtatásokkal semmibe veszik az ügyfelek magánéletét – mondta felháborodottan.

Nyíltabb lehet a verseny A republikánusok wisconsini előválasztásán Ted Cruz győzött: a texasi szenátort a választók 50%-a támogatta, a delegátusok számában vezető Donald Trumpot csak 33%-uk. Ez a siker várhatóan mozgósítja majd a Trump-ellenes erőket és csoportokat, de a New York-i üzletembernek még mindig megvan a lehetősége arra, hogy a következő előválasztásokon olyan arányú győzelmeket

Ellentétes hírek a tűzszünetről

Üres sörös- és egyéb alumíniumdobozokból formára préselt szobrokat állítottak ki Tajpejben. Csin Csi Jang tajvani-amerikai művész az installációkkal a hulladékként kezelt nyersanyagok újrahasznosításának fontosságára kívánja felhívni a figyelmet. MTI

4

AZ ÚJ FIFA-ELNÖK NEVE IS FELMERÜLT Gianni Infantino, a tulajdonosai előzetes letarNemzetközi Labdarútóztatásban vannak. Infantino és az UEFA is tagadta, hogy gó-szövetség új elnöke  bármilyen szabálytalanságot is érintett lehet a botrányban. elkövettek volna. 2006-ban az európai szövetség (UEFA) jogi igazgatójaként ő írt A panamai iratokban  felalá egy offshore céggel kötött tűnik Bobby Fischer néhai szerződést, mely a Bajnokok sakkvilágbajnok, Simon Cowell Ligája Ecuadorra szóló közvezenei producer és Sarah Fergutítési jogaira vonatkozott. A son yorki hercegné, valamint vevő aztán háromszoros áron Margaret Thatcher fiának a adta tovább a jogokat. A cég neve is.

Azerbajdzsán szerint az örmény erők 115 alkalommal sértették meg a tűzszünetet, míg a hegyi-karabahi védelmi tárca azt közölte, a felek általában tartották magukat az előző nap kötött megállapodáshoz. Angela Merkel német kancellár kiemelte: mindent meg kell tenni a tartós tűzszünetért. MTI

érjen el, amelyek révén meglesz az elnökjelöltté választáshoz szükséges számú delegátusa. Nyíltabbá válhat a demokrata országos elnökjelölt-állító konvenció is, miután Wisconsinban Bernie Sanders vermonti szenátor 56%-os támogatottsággal diadalmaskodott Hillary Clinton fölött, akire a választók 44%-a voksolt. A volt külügyminiszter így is vezet,

RÖVIDEN

www.metropol.hu

1634

elítéltet végeztek ki tavaly világszerte az Amnesty International jelentése szerint. A jogvédő szervezet közölte: 1989 óta nem tapasztalt csúcsra emelkedett a halálos ítéletek száma. Összesen 25 országban alkalmaztak halálbüntetést 2015-ben. MTI

A FOLYTATÁS Az április 19-i  New York állami előválasztás következik, amelyen 95 delegátusról döntenek. és esélyeit az is javítja, hogy a választóknak elszámolni nem tartozó, szabad mandátumú szuperdelegátusok eddig csaknem valamennyien mellette tették le a voksukat. MTI

Szabadon engedték a magyar zsoldost Felmentettek a büntetőjogi felelősség alól, és hazaengedtek egy 52 éves, magyar állampolgárságú férfit, aki 2014 novemberétől szerződésesként a kelet-ukrajnai szakadárok oldalán harcolt, majd idén februárban feladta magát az ukrán hatóságoknak. Szolgálatért havi 15 ezer rubelt, azaz 60 ezer forint zsoldot kapott. MTI


5

2016. április 7. csütörtök

kultúr

www.metropol.hu

LARA FABIAN BUDAPESTEN

A belga-olasz származású énekesnő április 26-án a Papp László Budapest Sportarénában lép fel: az előadónak ez lesz az első magyarországi koncertje, amelyet ráadásul egy hazai rajongója szervezett. Az énekesnő több nyelven adja elő dalait, nemcsak saját magának, de más művészeknek is ír számokat. Lemezei több mint 20 millió példányban keltek már el világszerte. METROPOL

Megvannak a Libri díjának jelöltjei Irodalom

A jelöltek

A zsűri és a közönség is választ győztest Metropol Idén adják át először a Libri irodalmi díját és közönségdíját. Az elismerést az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyvének ítéli oda a zsűri és a közönség. A tavaly kiadott művek közül összesen 46 kiadó 176 szerzőjének 182 könyve került föl az elő listára, amelyet 60 közéleti személyiség 5-5 könyvre voksolva szűkített 10 alkotásra. A zsűri tagjai: Fullajtár Andrea Jászai Mari-díjas színész, a Katona József Színház tagja, Szilágyi Zsófia irodalomtörténész, kritikus, a Móricz Zsigmond Társaság elnöke, egyetemi oktató, Bálint András Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja és Károlyi Csaba irodalomkriti-

A zsűri: Bálint András (b), Fullajtár Andrea, Károlyi Csaba, Szilágyi Zsófia és Vitray Tamás, a moderátor Szavazás, további információk libri.hu/irodalmi_dij

kus, író, szerkesztő, az Élet és Irodalom munkatársa, egyetemi oktató. A zsűri moderátora Vitray Tamás lesz. A szavazás kedden indult, és a közönség egy hónapon keresztül, május 4-ig voksolhat. A két díj ünnepélyes átadását május közepén rendezik meg.

regáció lebontását és a fiatalok társadalmi érzékenységének javítását. Az Eltáv része az Autonómia Alapítvány mikrofinanszírozási adósságkezelő programja is, amely segíti a pénzügyi kiszolgáltatottság csökkentését és a pénzügyi tudatosság megerősítését. HIRDETÉS

n ÁLLÁS

Civil felzárkóztatási programot indított a budapesti Katona József Színház egy Heves megyei roma közösségben, Szúcs-bányatelepen – írta az origo.hu. Az „Eltáv” keretében a Katona színházpedagógusai és színészei három éven át együtt dolgoznak a helyiekkel. Télen előkészítő munka folyt, szombattól pedig a színház dolgozói és a szúcs-bányatelepi cigány közösség, az Autonómia Alapítvány budapesti középiskolások részvételével kö­zös­ség­épí­tő és oktatási programokat tart. Létrehoznak egy közös színházi elő­ adást is, ezzel is segítve a szeg-

Hétfőtől újra a holtaktól félhetünk

Hétfőn lesz a „Fear the Walking Dead” 2. évadának világpremierje az AMC-n. A csatorna mellett az este 10 órakor kezdődő bemutatót a Filmcafe, a Film Mánia és C8 is vetíti. METROPOL

Színes programok a vers ünnepén Noha a költészet napja csak hétfőn, József Attila születésnapján lesz, sok helyen az egész hétvégén változatos programokkal várják az érdeklődőket. Lesz többek között 12 és 24 órás versfelolvasási maraton, szavalóverseny, slam poetry, irodalmi előadóest, kiállítás és verses séta is. MTI HIRDETÉS

A szegregáció ellen küzd a Katona Metropol

Bartis Attila: A vége Dragomán György: Oroszlánkórus Esterházy Péter–Szüts Miklós: A bűnös Forgách András: Élő kötet nem marad Nádasdy Ádám: A vastagbőrű mimóza Rakovszky Zsuzsa: Fortepan Réz Pál: Tények és Tanúk – Bokáig pezsgőben Szvoren Edina: Az ország legjobb hóhéra Térey János: A legkisebb jégkorszak Ungváry Krisztián: Magyar megszálló csapatok

RÖVIDEN


6

2016. április 7. csütörtök

sport

www.metropol.hu

BÍZNAK KISS LÁSZLÓBAN

A Magyar Úszó Szövetség és az edzőbizottság bizalmat szavazott Kiss Lászlónak. Az úszókapitányt 1962 februárjában ítélték 3 év letöltendő börtönre nemi erőszak miatt. Ám 20 hónap után szabadult, s 1963-ban már az országos bajnokságon indult, és 3. lett 200 méter pillangón. Százhalombattán, ahol Kiss László alpolgármester, nem tudtak az ügyről, így ma rendkívüli önkormányzati ülést tartanak. METROPOL

Európa Liga: Klopp ellenfélként tér vissza Labdarúgás MA ESTE Német–angol rangadó

Egy erősödő Dortmund fogadja a hullámzóan teljesítő Liverpoolt

Egyértelműen a Liverpool dortmundi vendégjátékát övezi a legnagyobb érdeklődés az Európa Liga negyeddöntőjének ma esti első felvonásán: a Borussia korábbi sikeredzője, Jürgen Klopp ellenfélként tér vissza a német városba. A Dortmunddal kétszeres német bajnok, Bajnokok Ligája-döntős tréner a sorsolás előtt még arról beszélt, hogy nem szeretné korábbi együttesét kapni, később azonban már elégedettségének adott hangot a párosítás láttán. A dortmundi játékosok jelentős része dolgozott együtt a szakemberrel, így mindannyian nagy várakozással tekintenek a párharc elé. Nuri Sahin például arról beszélt, hogy továbbra is kiváló a kapcsolatuk Klopp-pal, ám a jó viszony nem fogja befolyásolni a két meccs kimenetelét. A továbbjutás esélyese a német bajnokságban második Borussia, melybe hosszabb kihagyás után most tér vissza a középpályás Ilkay Gündogan, valamint a védelemben Szokratisz Papasztatopuloszra és

NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS Európai forma Gy D V CSÚCSMÉRKŐZÉS DORTMUND–LIVERPOOL Westfalenstadion Egymás ellen Győz. 1 Dönt. 1 Győz. 1 Forma 18 / 6 Szerzett gól / kapott gól 10 / 5 EL-STATISZTIKA (meccsátlag) 6,50 6,40 Kaput eltaláló lövés 7,00 5,90 Kaput elkerülő lövés 593 422 Passz 6,80 7,30 Szöglet 63% 56% Labdabirtoklás Egymás ellen Gy0-D0-Gy2 Sahtar UKR Estádio Municipal de Braga Villarreal ESP Sp. Praha CZE Első meccsük Estadio El Madrigal Ath. Bilbao ESP Első meccsük Sevilla ESP Estadio de San Mamés PÁROSÍTÁS Braga POR

Jürgen Klopp Október óta ő a Liverpool edzője, és most visszatér Dortmundba, ahol az előző hét szezonban sikert sikerre halmozott. EDZŐI TAPASZTALATOK: Klopp a Liverpoollal szeretné megismételni dortmundi sikereit – a német csapattal két bajnoki címet nyert, és egyszer bejutott a Bajnokok Ligája fináléjába is. Német Kupa1.

75

Klopp a

81

2. Dortmunddal 3.

71

Bajnokok Ligájadöntő (nyert a Bayern)

5.

7.

66

0 Pontok

4.

6.

győzelem

57 59

Bundesliga-szezon: 34 meccs Lehetséges maximum: 102 pont

2008/09 09/10 Forrás: UEFA, Gracenote

10/11

11/12

12/13

Fotó: Getty Images

13/14

Európai eredményei* Klopp megfordította a Dortmund sorsát, erős európai kupacsapattá téve a Győz. Ver. német 23 16 együttest. Dönt. 14 46 14/15

*Benne a Mainz és a Liverpool © GRAPHIC NEWS

KEDDI BL-REAKCIÓK Bayern–Benfica 1-0:  „Az 1-0 jó eredmény. Hogy mennyire veszélyes, az a lisszaboni teljesítményünktől függ majd” – Pep Guardiola, a Bayern edzője. „Teljesen nyílt minden. A legtöbb itt fellépő csapatnak nagy problémái szoktak lenni” – Rui Vitória, a Benfica edzője. Barcelona–Atlético 2-1:  „Őszintén sajnálom, hogy miattam veszített a csapat. Biztos vagyok benne, hogy egyenlő létszám mellett minden másképp alakult volna” – Fernando Torres, az első gól szerzője, a kiállításával kapcsolatban. Mats Hummelsre is számíthat már Thomas Tuchel vezetőedző. A Liverpool hullámzóan teljesít Klopp bemutatkozó szezonjában, az angol bajnokságban ennek eredményeként csak a kilencedik. Ugyanakkor az Európa Ligában az egyedüli állva maradt angol együttes, melynek éppen az EL megnyerése maradt az egyetlen esélye arra, hogy jövőre a nemzetközi kupában szerepeljen. További meccsek: Athletic Bilbao–Sevilla, Braga–Sahtar Doneck, Villarreal–Sparta Praha (mind 21.05 órától). MTI

Toronyugrás a Parlamentnél 2017. július 14-én lesz a magyarországi vizes világbajnokság megnyitója – döntött tegnap a szervezőbizottság. A testület a Várkert Bazár

Független, ingyenes hírújság. A Metropol által kihelyezett tartókból terjesztve.

előtti Duna-szakaszt választotta ki az ünnepélyes megnyitó helyszínéül. A szinkronúszó-versenyeket és a záróünnepséget

a Városligetben tartják, a tervek szerint erre a célra ideiglenes medence épül a Városligeti Műjégpályán. Véglegessé vált az óriás-toronyug-

rás helyszíne is: a versenyszámot a Parlamenttel szembeni Duna-parton kialakított speciális létesítményben rendezik meg. MTI

Afrika legjobbjai jönnek A FIFA-világranglistán 36. Elefántcsontpart lesz a nyári, franciaországi Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott (FIFA-listán 19.) következő ellenfele barátságos mérkőzésen május 20-án a Groupama Arénában. Bernd Storck szövetségi kapitány együttese március 26án 1-1-es döntetlent játszott Horvátországgal, június 4-én pedig a világbajnoki címvédő Németország vendégeként lép pályára felkészülési találkozón. A magyar válogatott korábban még soha nem találkozott Elefántcsontparttal. MTI

RÖVIDEN

Sugárút viseli majd Roger Federer nevét A svájciak sztárteniszezője, Roger Federer maga avatja fel április 21-én a róla elnevezendő sugárutat a svájci Biel városában. METROPOL

100

millió forintnál is többet (366 ezer dollár) keresett már idén a női teniszezők világranglistájának 39. helyén álló Babos Tímea. MTI

Visszatér az elitbe a Glasgow Rangers Négy év szünet után a következő szezontól ismét az élvonalban szerepelhet Skóciában a Glasgow Rangers labdarúgócsapata. Az együttes kedd este 1-0-ra verte a Dumbartont, s ezzel biztossá vált, hogy az élen zárja majd a másodosztály küzdelmeit, ami automatikusan feljutást jelent. MTI

KIADJA AZ MTG METRO GRATIS KFT. Felelős kiadó: Hivatal Péter vezérigazgató Főszerkesztő: Erdei Tamás Kereskedelmi igazgató: Guttengéber Csaba Marketingigazgató: Csánk László Pénzügyi igazgató: Miklósi Gizella Terjesztési igazgató: Farkas István Informatikai igazgató: Fazekas Péter Szerkesztőség: 1138 Bp., Madarász Viktor u. 47–49. V. em. Tel.: 431-6422, Fax: 431-6401 Központi telefon: 431-6400 Hirdetésfelvétel: Tel.: 431-6464, Fax: 431-6465 Állásles: 431-6472 Postacím: 1387 Budapest, Pf. 1024 Metropol az interneten: www.metropol.hu Készült: Mediaworks Kiadó és Nyomda Kft., Budapest. Országos kiadás ISSN 2060-131x A kiadó a Matesz tagja A Metropol szerkesztősége a Főszerkesztők Fóruma által kidolgozott és elfogadott etikai irányelvek alapján végzi a munkáját. www.metropol.hu/etikai_iranyelvek


7

posta Hazånkban åtlagosan 27,7 Êvesen szßlnek előszÜr a nők. Ön håny Êves koråban vålt anyåvå, illetve mikorra tervezi az első gyermekvållalåst? „Ha vållalok egyåltalån gyereket, akkor kÊsőbb, engem is 27 Êvesen szßlt Êdesanyåm. Egyelőre a tanulås Ês a karrier a fontos.�

„Hårom gyerekem van, 23 Êvesen vållaltam az elsőt. Sokan azÊrt szßlnek kÊsőn, mert hosszú idő megteremteni a megfelelő egzisztenciåt.�

TĂ“TH KRISZTINA, 40, ELADĂ“ BUDAPEST

NOVĂ K EDINA, 18, DIĂ K BUDAPEST

GULYà S ANIKÓ, 34, EGYÉNI Và LLALKOZÓ, BUDAPEST

NehĂŠzkes banki ĂźgyintĂŠzĂŠs

OLVASĂ“I LEVELEK

„Van kÊt gyermekem, az elsőt 29 Êvesen hoztam vilågra. Főleg a munka miatt tolódott ki a gyerekvållalås, biztos anyagi håtteret akartam.�

NemrÊg a kÜvetkező eset tÜrtÊnt velem: rendszerhiba miatt elnyelte egy bankautomata a bankkårtyåmat, mire Ên felhívtam az automatån feltßntetett telefonszåmot. Az ßgyintÊző azt mondta, sajnos nincs lehetősÊg arra, hogy kikßldjenek valakit a helyszínre a kårtyåt kiszedni, hanem nekem kell bemennem hozzåjuk (egyÊbkÊnt Ên egy måsik banknål vezetem a szåmlåmat). Amikor bementem a bankba, kÜzÜltÊk: azt lehet tenni, hogy kikÊrik a kårtyåmat, ez a folyamat pedig 30 napig tartana, de valószínŹleg új kårtyåt kell igÊnyelnem, ami pÊnzbe kerßl. Amennyiben viszont nåluk igÊnyelek

új kårtyåt, azt egy hÊten belßl megkapom. Egy kicsit igazsågtalannak tartom, hogy ha valami problÊma a bank hibåjåból tÜrtÊnt, vagy legalåbbis nem az ßgyfÊl hibåjåból, akkor is az ßgyfÊlnek kell utånajårnia a dolgoknak, sőt tÜbb esetben azzal a flegma vålasszal elintÊzik, hogy „emberek vagyunk, tÊvedhetßnk�. Viszont ha az ßgyfÊl hibåjåból tÜrtÊnt valami, akkor súlyos ezrekre megbßntetik. Vagyis mindegy, hogy kinek a hibåjåból tÜrtÊnt a baj, mindenhogyan az ßgyfÊl pÊnztårcåjåt terheli a dolog. De sokszor – mint pÊldåul az Ên esetemben – nem az ßgyintÊző hibåja, ha ez tÜrtÊnik; ő csak a munkåjåt vÊgzi, Ês bårmennyire is segítene, nem teheti, mert azt kockåztatnå, hogy elveszti az ållåsåt. Az ßgyfelek meg

nem tehetnek semmit, ĂŠs sokat kell idegeskedniĂźk, mĂ­g elintĂŠzĹ‘dik az ĂźgyĂźk. Én ezt semmikĂŠppen nem nevezem ĂźgyfĂŠlbarĂĄt hozzĂĄĂĄllĂĄsnak. CSONKA DONĂ T GYĹ?R

A kĂŠmĂŠnyseprĂŠshez kevĂŠs a gyorstalpalĂł A napokban olvastam egy jegyzetet a lapban, amely a kĂŠmĂŠnyseprĂŠs ellenĹ‘rzĂŠsĂŠnek ritkĂ­tĂĄsa ĂŠs a kĂŠmĂŠnyseprĹ‘k elbocsĂĄtĂĄsa miatt aggĂłdott. MĂŠg a szakszervezeti vezetĹ‘ szavait is idĂŠzi. Szerintem nem valĂłszĂ­nĹą, hogy lesz elbocsĂĄtĂĄs, a fĹ‘vĂĄrosban biztos nem. Hiszen a fĹ‘vĂĄrosi kĂŠmĂŠnyseprĹ‘ket tĂśmĂśrĂ­tĹ‘ cĂŠg heti szinten hirdet felvĂŠtelt olyan emberek szĂĄmĂĄra, akik vĂĄllaljĂĄk a magasban vĂŠgzendĹ‘ munkĂĄt,

ĂŠs azt, hogy elvĂŠgeznek egy pĂĄr hĂłnapos tanfolyamot, amely sorĂĄn kĂŠmĂŠnyseprĹ‘vĂŠ vĂĄlhatnak. Pontosabban vĂĄlhatnĂĄnak. Ăšgy gondolom, ez nem egy olyan szakma/ hivatĂĄs, amelyet pĂĄr hĂłnap alatt meg lehet tanulni. Hisz minden kĂŠmĂŠny mĂĄs ĂŠs mĂĄs, Ês nem mindegy, milyen szempontok szerint vizsgĂĄlĂłdunk. Ha vizsgĂĄlunk egyĂĄltalĂĄn valamit ĂŠvente, kĂŠtĂŠvente, amikorra elĹ‘Ă­rjĂĄk – vagy csak adminisztrĂĄljuk, hogy itt is voltunk, ĂŠs beszedjĂźk a pĂŠnzt. Sajnos ki kell jelentenem, hogy leginkĂĄbb az utĂłbbi jellemzĹ‘. Ă?gy aztĂĄn Ăşgy gondolom, hogy a menďż˝nyisĂŠg helyett a minĹ‘sĂŠgre kĂŠne tĂśrekedni itt is. Legyen kĂŠtĂŠvente vizsgĂĄlat, de akkor menjen is fel a szakember a tetĹ‘re. SĹ‘t: a szakember menjen fel a tetĹ‘re! TehĂĄt

A leveleket az alåbbi címre kßldjÊk: Cím: Metropol-posta, Metropol, 1387 Budapest, Pf. 1024 E-mail: metropolposta@metropol.hu Fax: 431-6401 Csak nÊvvel Ês címmel ellåtott leveleket kÜzlßnk. A leveleket szerkesztve Ês rÜvidítve kÜzÜljßk. A levelek tartalma nem minden esetben egyezik a szerkesztősÊg ållåspontjåval.

vizsgĂĄljĂĄk is meg a kĂŠmĂŠnyek ĂĄllapotĂĄt olyan emberek, akik tudjĂĄk Ês ĂŠrtik a szakmĂĄjukat, nem csak pĂĄr hĂłnap alatt bemagoltak valamit, ĂŠs levizsgĂĄztak belĹ‘le. S akkor kevesebb lesz a rossz kĂŠmĂŠny ĂŠs a szĂŠn-monoxid ĂĄltal okozott baleset is. NÉV ÉS CĂ?M A SZERKESZTĹ?SÉGBEN



Turn static files into dynamic content formats.

Create a flipbook
Issuu converts static files into: digital portfolios, online yearbooks, online catalogs, digital photo albums and more. Sign up and create your flipbook.