2011. március
XVII. évfolyam 64. szám
VÉRTANÚINK–HITVALLÓINK
Három hónap eseményei Soha nem volt hiány a boldoggá avatásokkal kapcsolatos eseményekben, amelyeket igyekeztem azonnal részletesen ismertetni, nehogy kételyek keletkezzenek. Amikor még külföldi tevékenységem idején elvállaltam a posztulátori feladatot, tudtam, hogy nem látványos gyorsasággal „érik be a vetés”. Azzal a tudattal kezdtem, hogy minden boldoggá avatás a legnagyobb szentre, Istenre utal, és azt is, hogy Őt nem lehet ajánlott levélben megkérni, hogy gyorsan intézkedjen. Mégis, „a vetés lassan, de növekszik és aratni is lehet”. Négy boldoggá avatottunk már van és szép reményünk van a többiekre is: Scheffler János, Bogner Mária Margit, Sándor István, Mindszenty József bíboros, Márton Áron... A sajtó is szól ezekről az ügyekről. Örvendetes ez a tény, hiszen a szentek tisztelete nem kiváltság, hanem közkincs: minél több van belőlük, annál inkább növekszik tiszteletük, amely az Egyházunk és nemzetünk gazdagsága és büszkesége. Sokan megkeresnek és türelmetlen kérdéseket tesznek fel: miért nem megy gyorsabban az egyik vagy a másik boldoggá avatás? Nem
2
is helytelen ez a szent türelmetlenség. Mindig azt válaszolom, hogy a kegyelmet ki kell érdemelni, hiszen Isten ingyen adott ajándéka, vagyis kegyelem egy boldoggá avatás is. A baj ott van, amikor valaki jóhiszeműen állítja, hogy emberi gyengeségből eredő rosszindulat akadályoz egy ilyen szent ügyet. Tudom, nem tökéletes a válaszom erre a kérdésre. Amikor Isten az Egyházat vagy egy nemzetet megajándékoz egy boldoggal vagy egy szenttel, akkor az ő példájuk és tanúságtételük által kegyelmet közvetít gyermekeinek. Ezért a kegyelemért imádkozni kell és örömmel elfogadni. Aki egy kegyelmet visszautasít, biztosan felelnie kell egyszer minden kegyelem szerzője előtt. Biztos, hogy Isten nem engedi meg egy méltatlan ember boldoggá avatását. Ezért bízta a földi döntést a Fia által alapított Egyházra. Szerencse, hogy ez nem attól függ, mekkora hangerővel vagy milyen irányú ideológiával akarják a felelőtlen hangadók a jól informált véleményüket érvényre juttatni. Ha valaki az én véleményemre kíváncsi, nem tagadom: jobban bízom a másfélmillió imádkozó magyar kérésében, mint a „pletykaszintű” vagy hangtompítóval ellátott véleményekre. P. Szőke János Borítókép: Mindszenty bíboros sírja Máriazellben
3
A csodák A boldoggá és szentté avatáshoz szükség van egy vagy több csodára. Röviden szeretném ismertetni a csoda lényegét, és kitérni arra is, milyen módon vizsgálják meg a csodákat. A teológusok így határozzák meg: „a csoda egy rendkívüli vallási tény, amelyet Isten kegyelméből ad az embernek, és egy hívás a megtérésre”. Egy olyan tény, amelyet a tudomány jelenlegi állásával nem lehet megmagyarázni, pl. egy olyan pillanatok alatt bekövetkezett gyógyulás, amely orvosi beavatkozás vagy gyógyszer nélkül történik. Tehát egy megrögzött bűnös megtérése vagy egy családi kibékülés nem csoda. A csoda legtöbb esetben egy csodás gyógyulás, amely Isten Szolgája vagy Szolgálója közvetítésével történik. A jelenlegi pápai határozat szerint a boldoggá avatáshoz is és a szentté avatáshoz is egy-egy bizonyított csoda szükséges. A vértanúk esetében a boldoggá avatáshoz nem feltétel a csoda, csak a szentté avatáshoz.
4
Az Egyház szigorú vizsgálat mellett, szakorvosok közreműködésével jár el az ügyben, hogy a csoda tartós-e vagy csak átmeneti jellegű. A csodák megvizsgálása legalább olyan körültekintéssel és felelős vizsgálattal történik, mint az erények hősiességének a megvizsgálása. Rómában, a nem vértanúk esetében, egy bizonyított csoda hiánya miatt késik a legtöbb boldoggá avatás. P. Sz. J.
5
Bogner Mária Margit boldoggá avatása Az elmúlt hónapok folyamán jelentős haladás történt Bogner Mária Margit boldoggá avatásának ügyében. Az eljárás könnyebb megértésére szeretnék néhány ismertető gondolatot közölni Isten Szolgálója, Mária Margit nővérről. Fiatalon lépett be a Vizitációs Rendbe. Ennek a rendnek minden egyes kolostora közvetlen Rómának van alárendelve. A világ összes kolostorai egy római központú konfederációba tömörültek. A római központ segít a magyar nővéreknek Bogner Mária Margit boldoggá avatási ügyében, amely már évtizedekkel ezelőtt beindult. A római posztulátor a széles tapasztalattal rendelkező Dr. Sylvia Correale ügyvédnő, aki magyarországi viceposztulátornak engem nevezett ki.
6
A boldoggá avatási ügy az utolsó fázisában van. A peranyagot elfogadták. Ebben a folyamatban az első lépés a szakteológusok pozitív véleménye volt. Ezt követi a bíborosok véleménye és a már meglévő csoda vizsgálata, végezetül a Szentatya döntése. Óvatos becslés szerint ezeknek két éven belül el kell készülni. A posztulátor az egyházi asszisztens kíséretében az elmúlt nyáron itt járt hazánkban és látogatást tett Erdő Péter bíborosnál és Spányi Antalnál, aki területileg az illetékes megyéspüspök. A tapasztalat szerint, csak valami előre nem látott akadály miatt lehet esetleges késedelemmel számolni. A Magyarországi Mindszenty Alapítvány közreműködésével szaporodik a boldogok száma: Romzsa Tódor vértanú püspök, Salkaházi Sára vértanú nővér, Meszlényi Zoltán vértanú püspök, Bogdánffy Szilárd vértanú püspök és Scheffler János vértanú püspök (2011. július 3.). Reméljük, hogy a sort folytatni tudjuk Bogner Mária Margittal, Sándor István vértanú szalézi szerzetessel, akinek ügye hasonló stádiumban van, és akiről még külön írok. P. Sz. J.
7
Amire sokan nem gondolnak Valaki talán azt hiszi, hogy a boldoggá avatásokkal kapcsolatos vicc-oldalt nyitok meg, hogy ezzel is valami új színt adjak folyóiratunknak. Nem erről van szó, hanem komoly dolgokról. Előre kell bocsátanom, hogy a Szentté Avatási Kongregáció minden iratot megvizsgál és komolyan vesz. Azt is jó tudni, hogy magyarul beszélő munkatársaik nincsenek és azokat a fordításokat olvassák, amelyeket tőlünk kapnak. Azonban a magyar nyelv sajátosságai miatt vannak olyan kifejezések, melyekre nagyon nehéz megfelelő olaszt találni. A szó szerinti fordítások nem mindig vezetnek jó eredményre, ezért részletesen meg kell magyarázni, hogy Rómában is megérthessék, miről is van szó. Ezek közül emelek ki néhányat. Az egyik eljárási jegyzőkönyvben van egy vallomás, melyben szó esik a húsvéti locsolkodásról olyan összefüggésben, hogy a szent jelölt óvta a fiatalságot a túlkapásoktól. A „locsolkodás”-sal, mint szokással, Olaszországban én sem találkoztam. Tehát, érthető okokból a szakemberek vagy növénylocsolásra, vagy vízzel történő hasonlatos műveletre gondoltak, és kérdezték, hol lehet itt túlkapásokkal találkozni? Itt részletesen el
8
kellett magyarázni, hogy ez a szokás mit jelent nálunk, magyaroknál. A másik derültségre okot adó eset az egyik Isten Szolgája nagyvonalúságára utalt, aki keresztapjának egy perzselőgépet ajándékozott születésnapjára, hogy munkáját a disznóvágás idején megkönnyítse, és ne szalmával kelljen a perzselési munkát végeznie. A kevésbé jártas fordító szó szerint fordította a perzselést, mégpedig „a disznó bőrének égetésével” fordította és az iratot vizsgáló római szakember nem tudta elképzelni az összefüggést a perzselőgép és a szalma között. Olaszországban a disznókat általában forrázzák vagy gázlánggal perzselik. A külön jó ízt adó perzselőgépet ott nem ismerik. Akadnak olyan vallomások is, ahol a tanú a mondanivalóját burkoltan fejezi ki, ami a magyar olvasó számára világos, de az olasznak már nem annyira. Ami nekünk magyaroknak egyértelmű, pl. a „málenkij robot”, azt már a déli barátaink „rövid, alkalmi munkának” értelmezik. Ez jól tudjuk, azért nem így van. Vagy egy másik eset: a mi számunkra érthető, hogy mit jelentett az, amikor a megszálló csapatok katonái aszszonyokat és lányokat vittek el „házimunkára” vagy „krumplit pucolni”. Az olasz szakértők nem értették meg, miért kellett ez elől a lányoknak menekülniük, és
9
egy családapa vagy egy pap miért akadályozta meg ezt a „jócselekedetet” akár az élete árán is. A mások számára érthetetlen kifejezések számunkra szomorú valóságot jelentenek. Ezért nézzük át most már sokkal tüzetesebben a fordításokat, okulva a korábbi félreértésekből, amikor az ilyen „magyarázkodások” elmaradtak, és csak hónapokkal később derült ki, hogy Rómában a szakemberek tulajdonképpen nem is értik, miről van szó.
10
SÁNDOR ISTVÁN Nagy várakozással tekintünk boldoggá avatása elé. A peranyag teljes terjedelmében elkészült. Hiányzott még a szöveg olasz fordításának végleges javítása. Erre sajnos itthon Magyarországon nem volt munkatársunk, ezért volt a késés. A Relátor információja szerint a végleges forma hamarosan nyomdába kerül. Szerény véleményem szerint még idén a szakteológusok és a bíborosok is megvizsgálhatják az anyagot és utána a Szentatya mondja ki az utolsó záró véleményt, ami reményünk szerint pozitív lesz. Ez az én véleményem. Rómában mint máshol is, lehetséges mindig egy kis időeltolódás. Bárhogyan is lesz, rendületlenül imádkozunk és várunk. Közben befejezés előtt áll Sándor István bővebb életrajza magyar nyelven is, amelyet hamarosan kiadunk. Reméljük, hogy lelkiekben gyümölcsöző lesz a boldoggá avatás várásának végső szakasza is. P. Sz. J.
11
Történelmi visszapillantás Márton Áron erdélyi püspök 84 évet élt. Ennek felét, azaz 42 évet főpásztorként. Abban a kegyelemben részesült, hogy földi pályáját úgy fejezte be, hogy öntudatosan vetett számot életéről és püspökségéről. 1980. május 15-én búcsúzott el utolsó körlevelében híveitől. Ebből idézek: „Szeretett híveim, mint főpásztorotok elsősorban a hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül. Keresztény és emberi életünk alapja a hit és ugyanakkor számunkra őseinktől való drága örökség, amelyekhez apáink hűségesen ragaszkodtak, és amelyért sok áldozatot vállaltak... A hit tárgya láthatatlan valóság és ezért mindig nehézséget jelent az embernek. Az idősebb nemzedék, amely átélte a háború borzalmait, és a sok változást, amelyen átment az emberiség élete, megtanulta, hogy aki Istent elveti, az könnyen megfeledkezik emberiségéről is és a világ állandó változásaiba, csak az ami nem változik, amibe belekapaszkodhatunk. »Az örökkévalóság a mi menedékünk« – olvasható a marosvásárhelyi temető egyik sírkövén. A fiatalabb
12
nemzedéknek nincsen ilyen tapasztalata és alkalma sincsen, hogy megismerje a hit alkotásait és értékeit. Az emberrel való sorozatos visszaélések indították a világot, hogy főként a II. világháború után odafigyeljen az ember jogaira és méltóságára... Krisztus a felebaráti szeretet parancsát odatette az istenszeretet mellé a főparancsolatban. A hívő embernek Isten gyermekét és saját testvérét kell meglátnia embertársában akkor is, ha másképpen gondolkodik, mint ő, és más nyelvet beszél, és talán mások a vágyai és célkitűzései. Erre is sokszor rámutattam, amikor tanítottalak titeket és búcsúzóban ismét kérlek, tiszteljetek és szeressetek minden embert, elsősorban azokat, akikkel együtt éltek. Csak úgy fogjuk elkerülni a még mindig fenyegető háborús veszedelmeket, úgy fogjuk megtalálni az egyetértést és az igazi békességet, ha őszinték vagyunk egymáshoz, nem félünk egymástól és kölcsönösen segítjük egymást feladataink teljesítésében. A testvériséget elsősorban magunk között, az Egyház közösségében kell megvalósítani. »Hitünk parancsa, hogy a templomon kívül, az életben is testvérek maradjunk, egymás sorsa után érdeklődjünk és egymás terhét kölcsönös megértésben hordozzuk« – mondottam első püspöki körlevelemben és most is erre kérlek titeket. Legyen minden egyházközség igaz testvéri közösség. Az Egyház akkor fogja vonzani a kívülállókat, és akkor valósul meg a keresztény egyházak és közösségek óhaja és törekvése, az összes keresztények egysége, ha rólunk is elmondhatjuk, mint az első század keresztényeiről: »Nézd, ezek mennyire szeretik egymást«.”
13
Tamási Áron a szentekre gondol Bizony, nem egyedülvalók vagyunk, hanem valamiféle szerves egységhez tartozunk: egy családhoz, amelynek nyelvén szólunk. Ennek a családnak országföldje van, ha most kevesebb is, mint a nagy bűnök előtt, annál édesebb ez a föld. Tamási Áron Történelme van, amely gyakran Kép: világháló szerencsétlen is volt, de hősi volt és önzetlenségében költők tollára méltó. Irodalma van, mely nyelvi társtalanságában a mesék pazar színeiben lüktet. Halottai vannak, kiknek a neve nem számadat, hanem csillagok a föld alatti égen. Élő népe van, mely munkával és az erkölcsi érzék örökségével keresi a boldogulás útját: és álmai vannak, amelyek nem a zsiványoké, hanem a jövendőé.
14
Márton Áron írásaival tanít „Ha a lerongyolódott magyar értelmiség... felismeri hivatását, ez a csupa rongyos, de lázas szemű kiscsapat a világ egyetemes borulatában is olyan keresztény életet fog itt felszítani, hogy nincs az alvilágnak az a vihara, amely be tudja kormozni és egy népet olyan mélyre vert, ezerágazatú gyökérzettel fog megkötni, hogy apái földjéről sem történelmi földindulások, sem gonosz szándékú politikai szelek sem tudják eltépni...” – írta optimista hittel a kolozsvári egyetem lelkésze, Márton Áron 1933-ban a politikai, gazdasági válságoktól sajgó Erdélyben. Hiszen akkor még nem sejtette, hogy az üldöztetés csak most kezdődik. Honnan is tudhatta volna, hogy a közelgő háború borzalmai, a kisebbségi helyzettel együttjáró szenvedések után jön valami, még elrettentőbb, mikor a pásztor vértanúsága nem mentheti meg a nyájat... Honnan tudta volna, hogy az őrült Néró ismét megjelenik majd Európa színpadán, hogy a sztálinizmus kegyetlenségével, a fasizmus fajgyűlöletével semmisítse meg összelopott birodalmának ősi, keresztény szentélyeit és kisebbségi nemzeteit. Részlet P. Szőke János: Márton Áron c. könyvéből (217. o.)
15
Nem mindennapi élmény Többször telefonálnak az olvasók, különböző kérdéseket tesznek fel, melyeket már ismertettem. Most azonban egy rendkívüli kérdésről számolok be. Köztudomású, hogy már tíz boldoggá avatási per anyagát küldtem le Rómába. Az anyagot csoportos munkának nevezhetjük, hiszen a legkisebb anyag sem kevesebb mint ezer A/4-es oldal. Egy ilyen összeállításhoz itt Magyarországon esetenként 35-40 személy közreműködése szükséges (tanúk, fordítók, szakemberek...). Ebből is láthatjuk, hogy Róma nem elégszik meg egy egyszerű kérvénnyel, hanem alapos, minden tekintetben körültekintő munkát kér, melyről már időnként beszámoltam, és nem is erről akarok írni. A kérdés tehát a következő volt: „Munkájához szükséges, hogy a boldoggá avatandók életének megismeréséhez komoly kutatómunkát végezzen, amely nem közismert és talán nem is egy napi hírnek megfelelő utánajárást kíván meg. Tapasztalja-e közbenjáró segítségüket?”
16
A kérdésre sajnos konkrét példával nem tudok válaszolni. Szellemesnek gondolt formában azonban így válaszolnék: Remélem, hogy földi pályám végén, gyarló bűnösségem ellenére is, valamelyik szent elkapja a lábam és felhúz az égbe. A háttérben az áll, hogy senki sem lehet biztos saját üdvösségében. Ez ajándék, amelyet minden kegyelem közvetítőjétől, Istentől kapunk. Arra törekszünk, hogy ez így legyen. Amit több esetben éreztem, mint ajándékot, hogy a szentek közbenjárására Isten megadta a kegyelmet, hogy az eljárásokhoz szükséges szellemi erőt megkaptam és olyanok a külső körülmények is, hogy a sok ellenségeskedés és más emberi gyengeség ellenére az ügyek haladnak előre. Isten kegyelme választott ki 13. gyermekként egy szegény családból és meghívott papjai sorába és Don Bosco gyermekei közé. Ehhez a kegyelemhez nem szeretnék hűtlen lenni. János atya
A kegyelem elnyeréséhez sok hit, sok ima és egy kis szeretetszolgálat kell. Don Bosco
17
Bogdánffy Szilárd segített A múlt év nyarán kezdtük el házunk építését. Az alapkőletételnél a családi adatok mellé elhelyeztük azt a kis képecskét, amelyen Bogdánffy Szilárd boldoggá avatását kérő ima is található. Kértük pártfogását. Sokkal hamarabb megérkezett, mint vártuk. A rokonság összefogásával már az új házban nézhettük Bogdánffy Szilárd boldoggá avatásának televíziós felvételét. Nagyobbik fiam helyezte el az utolsó téglákat. Egy gyors mozdulatot végzett, megcsúszott és lezuhant. Ilyen nagy zuhanás után a mentők vitték kórházba. A család minden tagja aggódott és ismét Szilárd püspök közbenjárását kérte. Nagy volt az örömünk, amikor megtudtuk, hogy nagyobb baj nem történt. A szerencsés kimenetelű baleset után a család az új házat „Szilárd-ház”-nak nevezte el. Ennél kézzelfoghatóbb pártfogást nem is várhattunk volna. Egy lelkes olvasójuk
18
Scheffler János segített Alig néhány hetes koraszülött unokám, súlyos vesefertőzést kapott. Korának megfelelő kezelésben részesült, de a klinikán nem sok jóval vigasztaltak. Első, nagyon várt gyermek volt és az egész család aggódott érte. A sok kesergés mellett imádkoztunk és Scheffler János közvetítését kértük. Kifejezett gyógyulás nem volt, csak reményteli várakozás. Leányom imádkozott és azt az Ave Maria-t hallgatta, amelyet Scheffler János zsidó származású cellatársa kompontált. A kórteremben a többi gyermek szülei lemásolták a CD-t és együtt dúdolták a dallamot. Boldoggá avatása előtt pár hónappal családunk és a rokonság is sok hálával tartozik a vértanú püspöknek, hogy kérésünket Isten elé vitte. Ott leszünk boldoggá avatásán Szatmáron. Erdélyi nagymama
Úgy élünk ebben a világban, mintha háborgó tengeren vagy a siralom völgyében lennénk. Mária a vezércsillagunk, a számkivetésben vigaszunk, a fény, amely az égbe vezet és letörli könnyeinket. Don Bosco
19
Ez is előfordul Amint már többször említettem, a boldoggá és a szentté avatási eljárásoknál két helyen folyik a vizsgálat: egyházmegyei szinten és Rómában. Egyházmegyei szinten a legfőbb bíró mindig a megyésfőpásztor. A kezdeményezést elkezdheti más is (pl. egy hitbuzgalmi egyesület vagy papi közösség), de az egyházmegyei bíróság mindig a megyésfőpásztor joghatósága alá tartozik. Amikor valami kétely áll fenn, a püspök joga és kötelessége kivizsgálni az ügyet. Egy ilyen eset fordult elő a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegyében. Évekkel ezelőtt elkezdődött egy csoportos boldoggá avatás. Majnek Antal püspök jónak látta, hogy a jelöltek életszentségét jobban meg kell vizsgálni, mellyel az egyházmegyei papi tanács is egyetértett. Ezért Pásztor Ferenc és társai ügyében a rendelkezésre álló iratokat az Egyházmegye szakértői újra átnézik és döntenek az eljárás folytatásáról. Döntésüket türelemmel várjuk. P. Sz. J.
Minden dolgot úgy végzek, mintha életemben az utolsó lenne. Azonban úgy dolgozom, mintha még hosszú éveken át élnék. Don Bosco
20
Két évfordulóra emlékezünk 1971. szeptember végén Mindszenty József bíboros vatikáni kísérettel elhagyta Magyarországot. Élete legnehezebb keresztjének nevezte ezt a lépést. A sajtó széltében-hosszában megemlékezett róla. A Bíboros nem sajnáltatta magát, hanem rövid római tartózMindszenty bíboros a budapesti Amerikai Követségen kodás után Bécsben, a Pázmáneumban telepedett le és onnan látogatta a világon szétszórodott magyarokat. Egy lelkipásztori út végén kórházba került és 1975. május 6-án halt meg. Végső akarata szerint akkor Máriazellben temették el. Sírját százezres tömegek látogatták. Amikor az országot a megszálló szovjet csapatok elhagyták, földi magyardányait hazahoztuk Magyarországra és az esztergomi bazilika kriptájában 1991. május 4-én újratemettük. Boldoggá avatása hivatalosan 1994. március 19-én kezdődött. Az iratokat Rómában 1997. október 17-én adtuk le. Értesülésünk alapján a peranyag végső összeállítása az utolsó fázisban van.
21
Engesztelô zarándoklat Mindszenty József külföldre távozásának 40., halálának 36., hamvai hazahozatalának 20. évfordulója alkalmából
2011. május 7-én 10.30-kor Dr. Erdő Péter
bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szentmisét mutat be az esztergomi bazilikában a hercegprímás sírja felett.
Kérjük a hívek minél nagyobb számú részvételét! Tartalomjegyzék Három hónap eseményei A csodák Bogner Mária Margit boldoggá avatása Amire sokan nem gondolnak Sándor István Történelmi visszapillantás Tamási Áron a szentekre gondol
22
2–3 4–5 6–7 8–10 11 12–13 14
Márton Áron írásaival tanít Nem mindennapi élmény Bogdánffy Szilárd segített Scheffler János segített Ez is előfordul Két évfordulóra emlékezünk Engesztelő zarándoklat Impresszum
15 16–17 18 19 20 21 22 23
Vértanúink–Hitvallóink Szentté avatások híradója XVII. évfolyam 1. szám (64. szám); 2011. március Megjelenik évente négyszer Kiadja a Magyarországi Mindszenty Alapítvány H–1125 Budapest, Felsõ Svábhegyi út 12. Az Alapítvány honlapja: ungmind.hu E-mail cím: ungmind@gmail.com Levélcím: H–1525 Bp., 114. Pf: 131. Telefon: 00-36-1-201-0979 Fax: 00-36-1-356-8200 Felelõs szerkesztõ: P. Szõke János SDB az eljárások posztulátora A Vértanúink–Hitvallóink címet viselõ értesítõ a boldoggá avatások híreit ismerteti. Az értesítõt az érdeklõdõk díjtalanul kapják. Önkéntes adományokat az Alapítvány céljaira elfogadunk. Magyarországon: Erste Bank Hungary Nyrt. Számlaszám: 11991102-02139889 IBAN: HU58 1199 1102 0213 9889 0000 0000
Adószám: 18063703-1-43 Erdélyben az egyes egyházmegyei központok, Felvidéken és a nyugati országokban a magyar plébániák közremûködésével lehet adományokat eljuttatni. Szedés, tördelés, nyomtatás: Gloria Nyomda, Kolozsvár igazgató: Nagy Péter
Most is – mint már annyiszor – megköszönöm a híveknek, hogy anyagi lehetôségeikhez mérten támogatják az Alapítványt. Hálám és köszönetem szóljon különösen azoknak, akik alacsony nyugdíjukból is támogatják munkánkat. Hangsúlyozom: elôfizetést nem kérünk, csak önkéntes adományokat. A következô támogatási formák lehetségesek: A papok és a hívek részérôl: önkéntes pénzbeli hozzájárulás. A papok részérôl: szentmisék vállalása. (Ezt különösen akkor kérem, ha vannak ún. „szabad” misék.) Mindenki részérôl: ingó vagy ingatlan javak felajánlása. Az anyagiak kezelésénél betartjuk az Alapítványra vonatkozó törvényeket. Az adományokat az adóalapból le lehet vonni, melyrôl igazolást adunk. Az 1998-as évtôl az Adóhatóság kéri minden adományozó SZJA adóazonosító jelét. Ezúton kérjük adományozóinkat, hogy adomány küldésekor a „közlemény” rovatban ezt a számot is tüntessék fel.
2006. szeptemberi számunkban jeleztük, hogy elértük az egymillió imádkozót. Imahadjáratunkat folytatjuk, folyamatosan közzé tesszük az imádkozók aktuális állását. Szeretnénk elérni a kétmilliót. Jelenleg
1.410.958 fôt regisztráltunk. Ezúton itt is megköszönöm mindenki jelentkezését, és továbbra is kérem közbenjáró imáikat.
P. Szôke János
23
Kétmillió felé! 1/
Örömmel közlöm, hogy környezetünkbôl .................... személy .................... imacsoport .................. tagja óhajt az ima és engesztelô mozgalomhoz csatlakozni.
2/
A Vértanúink–Hitvallóink c. lapot ......................... példányba kérjük. A lapot nem kérjük. (A megfelelôt kérjük kitölteni vagy aláhúzni!)
Név: .......................................................................................... Helység: .................................................................................. Utca: ........................................................................................ A Vértanúink-Hitvallóink hasábjain keresztül évek óta kerestük az egymillió imádkozó és engesztelô katolikus magyar hívôt. Isten Szolgája Mindszenty József bíboros lelkipásztori szelleme vezetett bennünket ebben az igyekezetben. Bár a kitûzött célt elértük, a szándék továbbra is változatlan: imádkozzunk Egyházunkért, Hazánkért, a boldoggá illetve szentté avatásokért. Érjük el a kétmillió imádkozót! Tisztelettel kérünk mindenkit, aki még nem csatlakozott, bátran tegye meg. Jelentkezhetnek: • azok a személyek egyenként, akik a gondolatot magukévá teszik; • azok a már meglevô hitbuzgalmi csoportok (pl. Rózsafüzér Társulatok, Fatimai Imacsoport, Oltáregyletek stb.), akik már célkitûzéseiknek megfelelôen imádkoznak, de az engesztelés szellemét magukévá teszik. A jelentkezôlapot kérjük kivágni és visszaküldeni: Magyarországi Mindszenty Alapítvány 1525 Budapest, Pf. 131. Hálás köszönettel: P. Szôke János