2 minute read

Köszöntő

Next Article
híreink

híreink

Tisztelt Olvasók! Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzata nevében nagy tisztelettel és szeretettel köszöntöm a Vértanúink-Hitvallóink valamennyi Olvasóját egy Mindszenty József emlékirataiból kölcsönzött idézettel, mely jól érzékelteti, mit jelentett egykori apátplébánosának Zalaegerszeg, és azt is kifejezi, hogy miért is olyan fontos a város számára a MiNdSZeNtyNeuM: „27 évet töltöttem Zalaegerszegen, a nagy múltú és nagy területű Zala vármegye székhelyén, mint gimnáziumi hittanár, majd, mint plébános. Életem jó része, sok tevékenységem, kenyerem java, munkám dandárja ide fűződik. Ha aludtam a fegyházban, a legtöbb álmomnak

Zalaegerszeg volt a s zíntere. Kedves munkatársaim, az ottani emberek, az előkelő és az egyszerű családok jelentkeztek álmomban. Még édesanyámmal is legtöbbször ott találkoztam. Zalaegerszeget örökre a szívembe zártam!”

Advertisement

Mindszenty József 25 éven át volt városunk apátplébánosa. Ő X X. századi történelmünk egyik legnagyobb hatású alakja, és az egyetlen olyan, Zalaegerszeghez kötődő történelmi személyiség, akit nemcsak Magyarországon, hanem Európában és szerte a világban is leginkább ismerhetnek. 1917­ben érkezett a településre hitoktatónak, 1919 ­ben vette át a plébánia vezetését és 1944 ­ig volt a város apátplébánosa. Aktív életének legnagyobb részét tehát Zalaegerszegen töltötte, és ez idő alatt lelkiségben, valamint gyakorlati és építő tevékenységében egyaránt óriási hatással volt a városra: felvirágzott a közösségi és hitélet, új emelettel bővült a plébánia, megépült a ferences templom és kolostor, elkészült a zárda épülete. Városépítő munkájában kiválóan együttműködött Czobor Mátyással, Zalaegerszeg 1918 és 1936 közötti polgármesterével. ez idő tájt kezdte meg működését a városba hívott Notre dame Női Kanonok- és tanítórend iskolája, kultúrotthon létesült, kialakították az ONCSA (Országos Nép- és Családvédelmi Alap) -házak telepét, továbbá rengeteg segítséget és támogatást kaptak a szegények. Mindszenty József elutasította a diktatórikus rendszereket, plébánosként pedig állandó vendége volt a zalaszentgróti lengyel tábornak, ahol nagyon sokszor celebrált szentmiséket is.

1948­ban a Boldogasszony Éve keretében Zalaegerszegre, régi híveihez is visszalátogatott. A kommunista hatalom ugyan megfenyegette az embereket, de a szabadtéri szentmisén ennek ellenére is huszonötezren vettek részt. Dicsértessék a Jézus Krisztus! – köszöntötte a zalaegerszegieket az érsek, mire huszonötezer torokból zengett a válasz: Mindörökké, ámen! Mindszenty így folytatta: „Ez a köszöntés így hangzik, amióta hazánkban katolikusok élnek. Aztán a harmincas évek vége felé mindenki látta, hogy közel a háború, és úgy kellett köszönni, hogy: Szebb jövőt! Mikor már láttuk, hogy a háború vesztésre áll, akkor a nyilasok parancsára úgy kellett köszönni, hogy: Kitartást! Amikor bejöttek az oroszok, és mindenki egymás ellensége lett, akkor úgy kellett köszönni, hogy: Barátság! És amikor teljes lett a kommunista elnyomás, és gondolni is csak azt lehetett, amit megengedtek, akkor az lett a köszöntés, hogy: Szabadság! Ezek a köszöntések mind el fognak múlni, amikor a »Dicsértessék a Jézus Krisztus« még mindig megmarad, mert mi az igazság alapján állunk, és az igazság örök!”

Mindszenty József emlékét őrzi városunkban a róla elnevezett tér, a nagytemplom melletti szobor, a nevét viselő iskola, a ferences templom melletti kert, az emlékére épült kertvárosi templom, és immár az új múzeum és zarándokközpont is. A Mindszentyneum célja az, hogy új, vidéki közgyűjteményként hitelesen mutassa be névadója egész életét, különösen hangsúlyozva helyi tevékenységét, mellette pedig a kommunista diktatúra egyházüldözését. Mindszenty József esztergomi érseki és bíborosi tevékenysége természetesen sokkal jobban ismert, mint zalaegerszegi élete. Fellépett a zsidóüldözés és a szovjet megszállás ellen is. Jellemző, hogy a nyilasok és a kommunisták is börtönbe vetették.

Mindszenty József életének, és vele együtt szűkebb hazánk történelmének, Zalaegerszeg értékeinek, múltjának, látnivalóinak megismerésére egyaránt jó lehetőséget kínál a Mindszentyneum. Az épület pinceszintjén a Téglától templomig – Válogatás Zala vármegye középkori emlékeiből című kiállítással találkozhat a közönség. A látogatóközpont leghangsúlyosabb kiállítása természetesen a bíboros, hercegprímás életét és munkásságát bemutató tárlat, mely az első emeleten lelt otthonra Szeretetet hoztam ide is címmel. A második emeleti termek gyűjteményei az Egyházüldözés a kommunista diktatúra alatt (1945–1990) címmel állítanak emléket a korszak áldozatainak, elszenvedőinek. Az időszaki kiállítóterem a múzeum szellemiségéhez illeszkedő különleges tárlatoknak ad helyet.

Valamennyi Olvasónak tartalmas, kellemes időtöltést kívánok abban a reményben, hogy minél többen kapnak kedvet, hogy ellátogassanak Zalaegerszegre, a Mindszentyneumba, megismerkedjenek városunkkal és a múzeummal!

Balaicz Zoltán polgármester Zalaegerszeg Megyei Jogú Város

Tematikus írásaink és képeink a 12. oldaltól!

This article is from: