1 minute read

Megnyitotta kapuit a MindszentyneuM

2022 őszén nyitotta meg kapuit a Mindszentyneum – Mindszenty József Látogatóközpont. Hálás vagyok, hogy már 2021-től figyelemmel követhettem ennek az új intézménynek a születését. Az ember életében kevés olyan lehetőség adódik, amikor a kezdetektől az induláson át, a növekedésig foghatja a „gyermeke” kezét, mert így tekintek én erre az intézményre: lassan, de egyre növekvő gyermekemmé vált az elmúlt időszak alatt. ennek a növekedésnek a kíséréséhez több segítő kézre is szükségem van útközben: a legfontosabbat, a hitet, a megerősítést ehhez a munkához, a Jóistentől kapom naponta. Szintén sokat jelent az önkormányzat támogatása, segítsége, és az is, hogy kéz a kézben járunk a kiállítások kurátoraival, akik valóban gondos gazdái a Mindszenty József életútját és a kommunista diktatúra alatti egyházüldözést bemutató, valamint az alagsori szinten található Téglától a templomig című tárlatainknak.

A mi 15 fős kis csapatunk fő feladata, hogy minden igyekezetünkkel és tudásunkkal szép élménnyé tegyük a látogatók itt­tartózkodását.

Advertisement

Öröm volt látni az elmúlt hónapok alatt, hogy ki hogyan érkezik és milyen élményekkel távozik tőlünk, kire milyen hatást gyakorol az egyes kiállítások megtekintése: boldogan, felkavartan, elégedetten, meghatódva lépnek ki a látogatók a Mindszentyneumból. Sokan kifejezik, hogy milyen hálásak a kiállítás megálmodóinak, építőinek, és nekünk is a nagyszerű ismeretanyagért, a látványért, amelyet személyes élményként vihetnek haza. egy modern, szerethető épület várja Önöket Zalaegerszegen, amely nagyon sok lehetőséget kínál. Mi azon dolgozunk, hogy a kiállítások mellett a többi közösségi termünket is élettel töltsük meg, rendezünk családi délutánokat, filmvetítéseket, más izgalmas programokat is. Ehhez a magas színvonalú szakmai munkához sok türelem, alázat és szerénység kell. Aki hozzánk betér, egy tiszta, családbarát intézménnyel, kellemes kávézóval, színvonalas kegytárgybolttal és izgalmas, interaktív kiállításokkal találkozhat. egy nagyszerű, tettre kész csapattal várom a kedves zarándokok, látogatók, családok érkezését a múzeumi szintek megtekintésére és a kapcsolódó programjainkra. Remélem, Mindszenty bíboros is örömmel és elégedetten néz le ránk a Mennyországból!

Csengei Ágota a Mindszentyneum intézményvezetője

This article is from: