Újratervezés Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből by Modem

ÚJRATERVEZÉS

RE -

PLANNING

ÚJRATERVEZÉS

RE -

PLANNING

Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből | A Selection from the Antal-Lusztig Collection Kiállítási katalógus | The publication is the catalogue of the exhibition

Déri Múzeum – MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ | Déri Museum – MODEM Centre for Modern and Contemporary Arts, Debrecen A katalógust szerkesztette és a bevezető tanulmányt írta | Editing and introductory essay by NAGY T. Katalin A szerkesztő munkatársa | Editor’s associate ELEÖD Ildikó A katalógust tervezte és nyomtatásra előkészítette | Catalogue layout and design by BOGDÁN Csilla Olvasószerkesztő | Copy editor KOROKNAI Edit Angol fordítás | English translation by CSONKA Ágnes További munkatársak | Contributors BELÉNYI Krisztina, JUSCSÁK Mária, SZABÓ Zsuzsa, SZOBOSZLAI Lilla, TASI Mónika, TÓTH Richárdné A fényképeket készítették | Photographs by LUKÁCS Tihamér, NAGY GÁBOR, BUSÁK PÉTER, NEUMANN Ildikó, LÉNÁRT Márton, RULL Norbert, SULYOK Miklós, GELLÉN Sára A szerkesztő szakmai munkáját segítették The editor is grateful for the professional assistance of FARKAS Zsuzsa (Magyar Nemzeti Galéria), Dr. BAKÓ Zsuzsanna, JURECSKÓ László, KISHONTHY Zsolt, MURADIN Jenő, PLESZNIVY Edit (Magyar Nemzeti Galéria), VÁRKONYI György (Janus Pannonius Múzeum, Pécs), Monika WUCHER, művészettörténészek | art historians, LAKATOS József, restaurator | restorer PALLAI MÁRTA (Samu Géza özvegye | widow), ZSELLÉR JENŐ (Tóth Menyhért jogutódja | assignee), és BÉCSINÉ KLÉRI Ágota (Méliusz Juhász Péter Könyvtár – Helytörténeti Gyűjtemény és Fotótár, Debrecen)

A műelemzések szerzői / Authors AKNAI Katalin (AK) ANDRÁSI Gábor (AG) BAKÓ Zsuzsanna (BZS) BARKI Gergely (BG) BORDÁCS Andrea (BA) BOROS Judit (BJ) FARKAS Zsófia (FZSÓ) FARKAS Zsuzsa (FZS) FEHÉR Dávid (FD) GOPCSA Katalin (GK) JURECSKÓ László (JL) KESERÜ Katalin (KK) KISHONTHY Zsolt (KZS) KOPÓCSY Anna (KA) KOZÁK Csaba (KCS) KÖPÖCZI Rózsa (KR) MULADI Brigitta (MB) MURADIN Jenő (MJ) S. NAGY Katalin (SNK) NAGY T. Katalin (NTK) PATAKI Gábor (PG) RÉVÉSZ Emese (RE) ROCKENBAUER Zoltán (RZ) RUM Attila (RA) H. SZILASI Ágota (HSZÁ) SZINYEI MERSE Anna (SZMA) TÓTH Károly (TK) TURAY Hedvig (TH) VERBA Andrea (VA) Monika WUCHER (MW) ZSÁKOVICS Ferenc (ZSF) Külön köszönet a művészi hitvallások, műleírások szerzőinek | Special thanks to the authors of artist statements and quotes BAGLYAS Erika BERNÁT András BIRKÁS Ákos BUKTA Imre CSONTÓ Lajos ERDÉLYI Gábor FAA Balázs FEHÉR László feLUGOSSY László GAÁL József GÁYOR Tibor HAÁSZ István HALLA Tibor

KÁROLYI Zsigmond Ilona KESERÜ Ilona KESERÜ Károly KICSINY Balázs LAKNER László LÓRÁNT János Demeter LOVAS Ilona MAURER Dóra NÁDLER István PINCZEHELYI Sándor SERES László SI-LA-GI SOÓS Tamás SÜLI-ZAKAR Szabolcs ŠWIERKIEWICZ Róbert SZANYI Borbála SZURCSIK József TAMÁSI Claudia UJHÁZI Péter

Nyomda | Printed by Alföldi Nyomda vezérigazgató | general manager GYÖRGY Géza

© Déri Múzeum – MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, Debrecen, 2016 | Déri Museum – MODEM Centre for Modern and Contemporary Arts, Debrecen, 2016 © HUNGART Felelős kiadó | head publisher ANGI János igazgató | director ISBN 978-615-5560-03-3

Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből | A Selection from the Antal-Lusztig Collection

Déri Múzeum – MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, 2016 | Déri Museum – MODEM Centre for Modern and Contemporary Arts, 2016

ÚJRATERVEZÉS

RE -

PLANNING

Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből | A Selection from the Antal-Lusztig Collection 2015. július 11.– 2016. árpilis 17. | July 11, 2015 April 17, 2016 Déri Múzeum – MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ | Déri Museum – MODEM Centre for Modern and Contemporary Arts

KIÁLLÍTÁS | EXHIBITION A kiállítás kurátora | Exhibition curator NAGY T. Katalin Látványterv | Design BOGDÁN Csilla A kurátor főmunkatársa | Curator’s senior associate ELEÖD Ildikó További munkatársak | Additional contributors SZABÓ Zsuzsa és SZOBOSZLAI Lilla A műtárgyakat a kiállításra restaurálta, keretezte, előkészítette | the artworks were restored, framed, prepared for exhibition by HORVÁTH Péter, Péter Képkeretezés Fordítás | Translation CSONKA Ágnes BARRA Nikolett, LIELI Mariann Installáció | Installation KIRÁLY Antal, HÁRNÁSI László, ZILAHY Sándor, SZMÍR Gergő, KATONA Tibor, NAGY Jánosné Múzeumpedagógia | Museum pedagogy CSŐKE Kitti, SZALAI Kata A kiállítás megvalósulását segítették | Collaborators LAKNER Lajos, ZSADÁNYI Tünde, SZEKERES Krisztina, BELÉNYI Krisztina, JUSCSÁK Mária, TÓTH Richárdné, TASI Mónika, HORVÁTH László, DALLOS-NAGY Krisztina, FODOR Éva Irén, KECSKÉS Ferenc, TASÓ Marianna, HAJDAN Péter, POSTA Márta, KISS Tamás, BORBÉLY Balázs, DEBRECZENI Attila Kivitelezés | Installation Molnár Szárazépítészet, ÉGBÉ Kft., Center-Print Kft., Bigprint, Kolonel D. Kft. Külön köszönet a gyűjtőnek, dr. ANTAL Péternek tanácsaiért és támogatásáért. | Special thanks to the collector, dr Péter ANTAL for his advice and support.

A tárlat Magyarország kiállítási garanciájának köszönhetően valósult meg. The exhibition was realised thanks to the indemnity granted by the Hungarian state.

Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből | Selection from the Antal-Lusztig Collection

E kiállítást és könyvet nagyapám, Lusztig Sámuel emlékének és gyermekeimnek: Márknak, Flórának, Eszternek és Sámuelnek ajánlom. I dedicate this exhibition and this book the memory of my grandfather, Sámuel Lusztig and to my children: Márk, Flóra, Eszter and Sámuel. Antal Péter

Tartalom NAGY T. Katalin 9 Gyűjteni generációkon át 14 Újratervezés 16 Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből

Katalógus

ARC A

132

TRADÍCIÓK B

182

TÉRBEN C

204

IDŐBEN D

234

FIKTÍV MODELLEK E

258 Jegyzetek 272 Művészek műveikről. Művészi hitvallások, idézetek 284 A gyűjteményből rendezett kiállítások 290 Bibliográfia 292 Névmutató

Contents Katalin T. NAGY 301 Collecting Through Generations – the Antal–Lusztig Collection 303 Re-Planning

Catalogue

305 A Selection from the Antal–Lusztig Collection

312

FACE A

352

TRADITIONS B

370

IN SPACE C

380

IN TIME D

390

FICTIVE MODELS E

398 Notes

402 The Artists on their Works. Artist statements, quotes 414 Index of Artists

Nagy T. Katalin Gyűjteni nemzedékeken át – az Antal–Lusztig-gyűjtemény Az Antal–Lusztig-gyűjtemény egyik sajátossága, hogy a művészet iránti vonzódás, a gyűjtői akarat generációkat köt össze. A legtöbb magángyűjtemény sorsa a szétszóratás. A gyűjtő családja gyakran féltékenyen szemléli ezt a pénzt és időt követelő szenvedélyt, hiszen a gyűjtés áldozatokkal jár. Ha valaki mégis meg tudja fertőzni utódját, az nem mindennapi esetnek számít. A debreceni ügyvéd, Antal Péter számára a tárgyak és képek üzenetét először anyai nagyapja közvetítette. Lusztig Sámuel igen korán bevezette unokáját a műértés és a gyűjtés rejtelmeibe. Antal Péter pedig, tiszteletből és hálából, a kollekciónak az Antal–Lusztig-gyűjtemény nevet adta.

1. Lusztig Sámuel, Debrecen, 1930-as évek vége

De ki is volt Lusztig Sámuel? Milyen szellemi háttere, családtörténeti múltja van az egyik legjelentősebb és legnagyobb mai magyar magángyűjteménynek? A szálak Derecskére vezetnek, Lusztig Sámuel szülőhelyére. Derecske 1918-ig járási székhely volt, kb. 12 ezer lakossal, jó gazdasági-kulturális kapcsolatokkal, amit jórészt kedvező fekvésének köszönhetett, hiszen Debrecentől 20 km, Nagyváradtól 50 km választotta el. Derecskén 1850-ben húsz zsidó család telepedett le, ők képezték a későbbi zsidó hitközség alapját. Az a tény, hogy az I. világháború után Derecskén új zsinagóga épült, jól mutatja a zsidóság számának növekedését. A fennmaradt dokumentumok szerint a húszas-harmincas években kb. 60-70 zsidó gyermek járt iskolába. A két világháború közötti időszakban Derecske minden tekintetben virágzó településnek számított. Itt született Lusztig Sámuel 1889-ben. Szülei úgy gondolták, hogy az elemi iskola elvégzése után a három fiuk közül Sámuelt taníttatják tovább, és el is küldték a paksi jesiva iskolába. A rabbinak készülő Sámuel azonban visszatérve szülőfalujába másként döntött; pékséget, majd fűszer-vegyeskereskedést nyitott Derecskén. 1922-ben megnősült, egy felvidéki (Pálócról való, ma Pavlovce nad Uhom, Szlovákia) vallásos, magyar zsidó család lányát, Weinberger Jolánt (1892–1944) vette feleségül. Öt gyermekük született: Ernő (1922–1945), Edit (1925), Sándor (1929–1944), Blanka (1932–1944) és László (1934–1944)1. Lusztig Sámuel a húszas-harmincas években kezdett műtermekbe, galériákba, aukciókra járni. Ennek a békés, alig több mint két évtizednek a második világháború borzalmai vetettek véget. A holokausztot egyedül Lusztig Sámuel és nagyobbik lánya, Edit élte túl, 1945-ben ők visszatértek a derecskei házba. Lusztig Sámuel egy bécsi gyűjtőtáborban élte túl a háborút, Edit az egyetlen, aki élve jött vissza az auschwitzi haláltáborból. Apa és lánya számára Derecskén újrakezdődött az élet a kifosztott családi házban. A pékséget államosították, a vegyeskereskedés azonban megmaradt. Edit 1950-ben férjhez ment, és 1955-ben megszületett egyetlen gyermeke, Antal Péter. Az Antal család Debrecenben élt, a nagypapa Derecskén maradt, majd a szülők válását követően, két év elteltével, 1965-ben Lusztig Sámuel felszámolta üzletét, Debrecenbe költözött és egy kis trafikot nyitott. Az ekkor tízéves unoka és a hatvanhat éves nagypapa között még szorosabbá vált a kapcsolat. Két év múlva már az unoka választhatta ki az egyre gyarapodó gyűjtemény legújabb darabját. Egy gyermek számára meghatározó az a környezet, amelyben felnő, Antal Pétert pedig kisiskolás korától kezdve képek, szobrok, művészeti tárgyak vették körbe. Már ez a körülmény is megpecsételte a sorsát. Lusztig Sámuel lánya, bár szerette a festményeket, mé-

2. Lusztig Sámuel unokájával, Antal Péterrel a Margit utca 20. számú ház előtt Derecskén, 1956-ban

lyebb érdeklődést nem mutatott a művészetek iránt. Antal Pétert nemcsak vonzotta a képzőművészet, hanem maga is szeretett rajzolni, egy ideig rajzszakkörbe is járt, végül azonban a jogi pályát választotta, de szegedi joghallgatóként sem felejtette el a művészethez való eleve elrendelt kapcsolatát. Ma is megvan a gyűjteményben Veress Gézának (1899–1970) az a tájképe (Böszörményi utcarészlet), amelyet a tizenhárom éves fiú 1968-ban nagyapja biztatására választott ki a debreceni festő műtermében. Egy másik debreceni festő, Holló László (1887–1976) volt az első művész Antal Péter életében, akit nemcsak személyesen megismerhetett, hanem akivel szoros, baráti kapcsolatba is került. A személyesen megismert művészek nagy szerepet játszottak a fiatal gyűjtő művészetszemléletének formálásában, Holló Lászlót követően legnagyobb hatású mentorai a hetvenes években Ország Lili, Anna Margit, majd Bálint Endre voltak. Ők tartották kezükben azt a bizonyos Ariadné-fonalat, melynek segítségével a fiatal joghallgató, majd ügyvéd megtanult eligazodni a művészeti élet labirintusában. A holokausztot túlélő családokban a népirtás, a zsidó sors tabu témának számított, e kérdésekről őszintén és nyíltan először Ország Lilivel beszélgethetett. A magyar művészet zsidó származású alkotóinak megismerése, műveinek gyűjtése lehetővé tette számára identitásának nem szokványos megélését, s ahogy ezt egyszer megfogalmazta: a gyűjtésen keresztül egy valóságos „képzőművészeti siratófalat”2 épített maga köré. De nemcsak a festészet, szobrászat vagy grafika érdekelte, hanem a régészet, az iparművészet is. A gyűjtött tárgyak köre egyre tágult. Anna Margit vagy Bálint Endre műterme és lakása telis-tele volt a népi vallásosság tárgyaival és olyan népművészeti tárgyakkal, melyekkel az akkori múzeumi gyűjtés nem vagy csak érintőlegesen foglalkozott. Antal Péter ízlésének formálásában e művészek tárgyszemlélete3 is nagy szerepet játszott. A kollekció arculatának kialakításában a művészek mellett nagy hatást tettek Antal Péterre a kor – ma már közismert – gyűjtői. Az első nagy élményt Rácz István megismerése jelentette 19 évesen, 1974-ben4. Rácz meghívta Ország Lilit, hogy nézze meg az éppen frissen átrendezett lakását, s Lili magával vitte fiatal joghallgató barátját, aki a mai napig pontosan emlékszik a lakásban lévő képekre és azok elrendezésére.

p10

3. Antal Pálné és fia, Péter, a Szabó Kálmán utcai házuk előtt, Debrecen, 1956 végén

4. Lusztig Sámuel, a Széchenyi utca 50. szám alatti trafik előtt Debrecenben, 1970 körül

5. A gyűjtemény első képe: Veres Géza: Böszörményi utcarészlet (olaj, vászon, 33,5 x 39 cm) című műve, melyet Antal Péter tizenhárom éves korában kapott ajándékba.

6. Bálint Endre dedikációja Antal Péternek (Bálint Endre, szerk.: Szabadi Judit, mappa belső borítóján, Corvina Kiadó, Budapest, 1979)

Kedves Péter! Arra kért, hogy ne szokványos dedikációt írjak e mappába. Hát megkísérlem... A borítókép címe nagyon idekívánkozik: „Mindenkivel tudatom, hogy széthasadt a tudatom”... – Valaha festő voltam, ma már csak nézője vagyok kiállításaimnak, aki szégyenkezik, hogy a múltat kénytelen a jelenébe csempészni. Jobb lenne a jelenemet folytatni – valóságos jelent – a jövö felé! – De hát kifulladtam! Köszönöm szeretetteljes kapcsolatát a „múltammal” Bálint Endre 1981. V. 13.

p11

Az Egry-képekkel szemben volt egy önálló Ország Lili-ikonosztáz, külön falakon Nagy István, Gulácsy, Barcsay, nagyszámú Vajda, s egy akkor éppen frissen vásárolt és keretezett Bálint Endre-kép, a Csodálatos halászat,5 Kondor Béla Két kerubjának társaságában. Az egy évvel később megismert esztergomi gyűjtő, Dévényi Iván lakásában is impozáns látvány fogadta a látogatót. A következő két nagy gyűjtőegyéniség, akikkel megismerkedett, Deák Dénes és Kolozsvári Ernő volt. Deák Dénest az árverésekről ismerte, Kolozsvári Ernő pedig maga hívta meg egyszer lakásába a feltörekvő fiatal gyűjtőtársát. A Kolozsvári-gyűjtemény egyik sajátossága a művek tálalása volt. A Kolozsvári-házaspár rendkívüli érzékenységgel választotta meg a képekhez, szobrokhoz illő bútorokat. Az alkotásoknak alárendelt környezet megteremtése Antal Péter számára is fontos, de nála a bútorok is különleges darabok, a legtöbb esetben muzeális értéket képviselnek. A művészekkel és a gyűjtőkkel való találkozások és beszélgetések tovább gazdagították szemléletét és hozzájárultak egy saját világ megteremtéséhez. A művészek köre egyre bővült, megjelentek a magyar művészet nehezen besorolható, nagy magányos alkotói, mint Csontváry, Gulácsy, Mednyánszky, Nagy István, majd Kondor Béla, Tóth Menyhért. A gyűjtemény gyarapításakor a következő években elsősorban e két szempont érvényesült; megmutatni a magyar művészet zsidó származású, legtöbbször tragikus sorsú alkotóinak művészetét és megtalálni azokat az alkotókat – alkossanak akár a huszadik század első felében, akár a jelen korban –, akiket a nagy sorskérdések foglalkoztatnak, akik egy önálló világot építenek. Nehéz megfogalmazni, hogy korokon, stílusokon átívelve mik is azok a vonások, melyek a gyűjtemény legtöbb művészét összekötik. Talán meglepőnek és leegyszerűsítőnek, sőt szakmaiatlannak tűnhet az a megközelítés, melyhez F. Nietzsche A tragédia születésé-ben leírt híres gondolatait használnám fel. A műalkotásokban, a művészek világlátásában gyakran érvényesülni látszik a fenti műben megfogalmazott apollóni, illetve dionüszoszi elv. Míg az utóbbi formabontó, szenvedélyes és zsigeri, addig az előbbiben az átgondolt, tiszta képzet teremtődik meg. A gyűjtemény évtizedek alatt kiformálódott arculata, melyet a fentebb felsorolt művészek nevei fém7. Ország Lili Antal Péternek írt egyik levelének záró sorai, jeleznek, az elmúlt évtizedben új vonás1978. III. 13. sal gazdagodott. A mostani kiállítás ezt az új fajta művészetszemléletet is bemutatja, nevezetesen a tárlat utolsó szekciójában, a Fiktív modellek-ben. Mintha Antal Péter valamiféle egyensúly megteremtésére törekedne; míg évtizedeken keresztül együtt élt és gondolkodott a drámai képalkotókkal, most éppen ettől a „szemléletes” képalkotástól fordult el, hogy önmagában és gyűjteményében megteremtse a dionüszoszi és az apollóni ellentét egyensúlyát. A gyűjtemény drámai sorsú, tragikus életszemléletű, nagy magányos útkeresői vagy éppen groteszk felfogású, az art brut szellemiségéhez közelítő alkotói után, illetve mellett, a gyűjtőt a nem ábrázoló, a fogalmilag alig vagy egyáltalán nem megközelíthető művészet kerítette hatalmába.

8. Holló László portréja Antal Péterről (tus, papír, 325 x 240 mm, jelezve lent: Az egy éves ismeretségünk emlékére Antal Péternek szeretettel Holló Laci bácsi Debrecen 1970. IX. 5.)

9. A tizenhárom éves „gyűjtő” számára készült festmény: Holló László: Cigánytanya (olaj, vászon, 30 x 35 cm, jelezve jobbra lent: Holló L. 1969. VIII. 25.), 1969

10. Duray Tibor kiállításának megnyitója, Déri Múzeum, Debrecen, 1982. Antal Péter (balra), Duray Tibor és felesége, Adrienn (jobbra)

A mostani válogatás egyik célja az volt, hogy megmutassa a gyűjteményt mint állandóan változó organizmust.

11. Antal Péter fiával, Márkkal egy olaszországi nyaraláson, 1992

p12

12. Anna Margit: Rajz (ceruza, szén, papír, 290 x 223 mm, jelezve jobbra lent: „Szövetségünk” emlékeztetőjeként öleli Anna Margit)

13. Anna Margit: Rajz, 1950 (ceruza, toll, papír, 290 x 225 mm, jelezve balra lent: Antal Péternek baráti szeretettel, jelezve jobbra lent: Anna Margit 1950)

14. Anna Margit Antal Péterhez írt levele, hét évvel halála előtt, 1984-ből Drága Péter, csak semmi szentimentalizmus. Ha meghalok, elhamvasztat, egy csipetnyi hamut ami én voltam, beleszór abba a kis dobozkába vagy mibe amit majd megmutatok magának, a könyvállványon van, egyszer kaptam, jeruzsálemi homok van benne, én belekevertem egy kevés szabolcsi homokot az jelképesen Ámos és így Szt Endrén egy vitrinben elhelyezteti. Ez lesz a mi ujra együttlétünk. És elimádkozza a Kaddist Köszönöm, ölelem, kedves Fiam! Anna Margit 1984 aug 19

p13

ÚJRATERVEZÉS A címválasztásnak több oka volt. Általánosságban véve egy nagy gyűjteményből válogató kiállítás – legyen az állami vagy magángyűjtemény – mindig megkívánja az újragondolást, a lehetséges válogató szempontok mérlegelését. És van egy személyes oka is; 2007-ben ismerkedhettem meg közelebbről a kollekcióval és rendezhettem az anyagból egy tematikus és egy monografikus kiállítást6. Bár az eltelt időszakban figyelemmel kísértem a gyűjtemény alakulását, de amikor nyolc év elteltével újra lehetőségem nyílt egy minden eddiginél nagyobb kiállítás megrendezésére, rá kellett jönnöm, hogy a gyűjtemény nagyon sokat változott. Felerősödött a nemzetköziség gondolata, és ezzel párhuzamosan előtérbe került a nonfiguratív művészet. Miközben számos alkotás került a kollekcióba az úgynevezett „párizsi magyaroktól”, új színfoltként megjelentek a monokróm festészet – a nemzetközi művészeti szcénában használt megjelölés – régebbi és újabb, hazai és külföldi darabjai. A kiállításnak érzékeltetnie kell, hogy milyen metamorfózisokon megy át a gyűjtő és gyűjteménye. Meg kell mutatni valamit abból az egymásra hatásból, amelyben a gyűjtőt megváltoztatják a művek, és a gyűjtő megváltoztatja a gyűjteményét. A MODEM téri adottságai lehetővé tették, hogy a kiállított anyag jól elkülönülő szekciókra tagolódjon. A szekciók befogadhatóbbá teszik a félezer alkotást bemutató tárlatot. A szekciókat különböző szempontok hívták életre; ebben nagy segítséget jelentett az a nyolc év, amit művészettörténet-oktatással töltöttem az Eszterházy Károly Főiskolán – sokat köszönhet a kiállítás egykori hallgatóimnak. A szekciók egyrészt a művészet megismertetésének és lehetséges megközelíthetőségének állomásait szimbolizálják, másrészt használható mankók a művészet megértéséhez, harmadrészt pedig jól jelképezik a gyűjtői attitűd változásának fázisait. Az időrend összezavarásával, a hagyományos művészettörténeti korszakok, a stílusváltások figyelmen kívül hagyásával azt is jelezni szerettem volna, hogy a gyűjtői döntések mögött sokkal inkább érzelmi megfontolások állnak, mintsem valamilyen racionális elképzelés. Az ötödik szekció azonban nemcsak a fentebb már említett okok miatt jelent új irányvonalat a gyűjtésben, hanem először történik meg, hogy a gyűjtő arra vállalkozik, hogy muzeológus módjára felkutatja egy paradigma – nevezetesen a monokróm festészet – hazai és nemzetközi képviselőit, hogy műveik egy önálló egységet képezzenek a kollekcióban. Az egyes szekciók között rejtett „átjárók” vannak, ami azt jelenti, hogy egyes művek átvezetnek, sőt át is kerülhetnének egy másik szekcióba. Ilyen kakukktojások például azok a portréábrázolások, amelyek egy másik tulajdonságuk vagy motívumuk alapján nem az Arc szekcióban jelennek meg. És minden szekcióban akad olyan nonfiguratív alkotás, amely a Fiktív modellek része is lehetett volna. Ezzel az elrendezéssel szerettem volna érzékeltetni az alkotások többrétegűségét és szerettem volna rámutatni arra a kurátori önkényre is, mely mindannyiunkat jellemez, akik tematikus kiállításokat rendezünk. Az Arc szekció mondhatni a legkézenfekvőbb elgondolás – nemcsak tengernyi arcképkiállítást rendeztek és rendeznek manapság is, hanem van olyan múzeum a világban, amely kizárólag portrékat gyűjt. Ennek egyik oka, hogy az arckép mindig számíthatott és ma is számít az emberek érdeklődésére. Az Arc szekció azonban igen széles értelemben foglalkozik az arcábrázolással; megtalálható benne a klas�szikus portré éppúgy, mint az igencsak elvont, az arcra már csak utaló mű. A szekció „meglepetése” az a néhány itáliai patikaedény, amelyek a rajtuk megjelenő profilarcképek okán kerültek bele a válogatásba. Ezt a szekciót akár követhette volna egy tájkép vagy egy csendélet szekció is – hiszen akadnak bőven ilyen munkák is a gyűjteményben –, de az emeleten más szempontok határozták meg a válogatást.

p14

A legnagyobb teret betöltő szekció a Tradíciók elnevezést kapta. Ez a tágan értelmezhető fogalom a kiállítás esetében két tematikára bomlik. Az egyiket az európai kultúra szakrális hagyományainak nevezném, ide leginkább a zsidó és a keresztény kultúrához szorosabban vagy elvontabban köthető alkotások tartoznak, a másikat Hamvas Béla kifejezését kölcsönvéve „a hely arcainak” aposztrofálnám. Ez utóbbiba olyan művek tartoznak, melyek a történeti Magyarország jellegzetes tájait jelenítik meg, illetve azok néprajzi hagyományaiból merítenek. A népművészet inspiráló hatására született munkák között néprajzi tárgyak is megjelennek, részben a forrásvidék illusztrálására, részben a gyűjtő széleskörű érdeklődésének megmutatására. Míg a Tradíciók szekcióban felvonultatott munkák megértésében segítséget jelentenek a bibliai és történelmi ismereteink, addig a következő két tematika, a Térben és Időben a művészek elvontabb, egyéni világlátását igyekszik illusztrálni. A kurátori önkény itt felerősödik, hiszen a tér, a képtér problémáival minden műalkotás szembesül, mégis az ebben a részben megjelenő alkotásokban talán kézzelfoghatóbb a tér szerepe. A legtöbb váratlan „találatot” az Időben szekcióba kívánkozó művek jelentették számomra. Kiderült, hogy a hagyományos időszimbólumokkal foglalkozó művek és az időre csak éppen utaló munkák igen nagy számban lelhetők fel a kollekcióban. Ha egyetlen alkalommal akarja valaki megnézni a kiállítást, akkor feltehetőleg a képnézéstől, a súlyos gondolati tartalmaktól, a drámai narratíváktól kissé elfáradva érkezik meg az utolsó szekcióba, a Fiktív modellek nevet viselő harmadik emeleti kiállítótérbe. A kiállítás bejárásával, ahogy már említettem, szerettem volna érzékeltetni azt a több évtizedes kalandot is, melyben a gyűjtőnek eddig része volt. Antal Péter gyűjtőszenvedélyének legújabb célpontja a monokróm festészet. Saját bevallása szerint vágyott valami lelki, szellemi kikapcsolódásra, amit az absztrakt művészetben, azon belül is leginkább az önkorlátozó palettával dolgozó művészek alkotásaiban ta15. A gyűjtő az Újratervezés című kiállítás lált meg. Sokan csodálkoznak e választásán, értetlenül Arc szekciójában, 2015 szemlélik a „fiktív modelleket”. Talán nem haragszik meg rám a gyűjtő, ha leírom azt az emléket, amelyet 2007-ből őrzök, amikor a Testbeszéd című kiállításra készültünk. Antal Péter otthonában a falakat természetesen mindenütt képek borították, én pedig másodszor lehettem a ház vendége. Lehetetlen lenne mindent leírni, hiszen a ház zsúfolásig tele volt festményekkel és szobrokkal, és persze különleges bútorokban, régészeti és iparművészeti tárgyakban sem volt hiány. A belépőt Gaál József groteszk fejei fogadták, a földszinti fogadótérben Csontváry, Kondor, Ország Lili, az emeletre való feljutáskor Vajda, Bálint, Korniss, Anna Margit szegődtek mellénk. Ami a legjobban meglepett, hogy a hálószoba Gulácsykkal volt tele. Miket álmodhat ez a gyűjtő, ha Gulácsyt lát, mielőtt lehunyja a szemét – gondoltam magamban. Amikor pedig 2015 tavaszán megláttam az átöltöztetett falakat, a látvány másképpen, de hasonlóan lenyűgöző volt. Ezért zárul a kiállítás a Fiktív modellek szekcióval; a gesztusos, a minimalista, a monokróm és a konceptualista alkotásokkal.

p15

ARC „Azok, akikbe beépítettek képzelet áramköröket, ránéznek egy emberi arcra, és történeteket látnak benne; mindenki más számára egy arc csak egy arc.” Kurt Vonnegut

„… egy arc, (…) rettenetesen mond valamit és nem mond semmit…” Pilinszky János

p16

Az arc az emberi test kitüntetett területe, a személyiség jelképe. A 16. századtól a 19. századig a portréfestészet az előkelő második helyet foglalta el a műfajok hierarchiájában. Egyedül a narratív festészet – bibliai vagy mitológiai történet – előzte meg az akadémiai rangsorban. A zsáner, a tájkép, a csendélet – mind az arckép után sorolódott. A reneszánsz portré a gazdag és előkelő rétegek kiváltsága volt, később azonban a középosztály tagjai is megengedhették maguknak, hogy megteremtsék önnön emlékművüket. A festők arra törekedtek, hogy ne csak az ábrázolt személy arcvonásait rögzítsék, hanem a belső ént, a nem látható karaktert is megragadják és felmutassák. Magyarországon a 19. század elején – művészképzés nem lévén – a reprezentatív portré iránti igényeket külföldi mesterek szolgálták ki. Kazinczy Ferenc az első, aki felismerte, hogy ez a helyzet tarthatatlan, hazai festőkre van szükség7. Az író közbenjárásának is köszönhetően egy dán származású festő telepedett le nálunk, aki aztán Stunder János Jakab néven sorra festette meg magyar előkelőségek portréit. A gyűjteményben is van egy arcképe8, mely térdeplő kisfiút ábrázol, kezében furulyával. A festő egy életszerű pillanatot ábrázolt, azt a hatást keltve, mintha a gyermek éppen egy pillanatra a kép (a festő) kedvéért tekintetével a néző felé fordul, abbahagyva a zenélést. A klasszicizmus időszakának másik közkedvelt festője, Donát János szintén Kazinczynak köszönhetően hagyta ott Bécset Pest kedvéért, s ő is hamarosan igen népszerűvé vált a magyar főúri családok

körében. A gyűjteményben három portréval9 képviselteti magát, melyek közül a rózsakoszorús, ékszerekkel felékesített, vállán fátylat hordó nőalak a festő egyik legszebb, a klasszicista portré sajátosságait felvonultató női arcképe. A romantika időszakában a portré népszerűsége nem csökkent, a modell ábrázolásának felfogása változott, a festők egyre inkább a karakter, a lelki alkat, az érzelmek feltárására törekszenek. Székely Bertalan is erre intette a portréfestőket: „a karakternek megfelelőek legyenek a vonalak, a foltok, a forma, a világos és sötét színek elrendezése…”. Intelmeit számon is kérhetjük egy kisméretű portréján, melyen egy Róza nevű kislányt ábrázol, aki már a kép készültekor is nagyon beteg lehetett, egy év múlva pedig meghalt a képen lévő felirat tanúsága szerint. A romantikus portréfestészet másik szép példája Gyárfás Jenő elegáns kalapos nőt ábrázoló arcképe. A gyűjteményben őrzött páratlanul gazdag arcképkollekció a magyar portréfestészet szinte minden jelentős állomását képes felvillantani. A 20. század elejére az akadémikus szabályokat egyre inkább felülírják az egyéni látásmódok és a sajátos művészi eszközök. A portrék között különleges helyet foglalnak el az önarcképek, melyek paradox kísérletek; a művész egyszerre látja és láttatja önmagát kívülről és belülről. A gyűjtemény önarcképekben is igen gazdag, különösen sok művet találunk a 20. század első feléből, ami nem véletlen, az önarckép rendkívüli népszerűségre tesz szert a húszas-harmincas években. Az sem véletlen, hogy

az Alkotás Művészház 1923-ban önarckép-kiállítást rendezett, a Képzőművészeti Főiskola műhelyében pedig önarcképmappa készült, melynek lapjait jeles alkotók készítették, bevezetőjét pedig Lyka Károly írta. A gyűjtés során Antal Péternek nem volt kifejezett célja az önarcképek gyűjtése – mint például Ernst Lajosnak –, de a kollekcióba mégis szép számmal került be önarckép, köztük az az Önarckép-mappa, mely 12 művész önarcképét tartalmazza. Egyes művészek œuvre-jében különösen nagy szerep jut az önportrénak. A Nyolcak egyik tagja, Czigány Dezső például mintegy hetven portrét festett magáról10, ebből négy a gyűjteményben található. Czigányra és másokra is nagy hatást tettek a 16–17. századi holland festészetben divatos ún. tronie-k, melyek különböző szerepekben ábrázolták a modelleket, gyakran mitológiai vagy bibliai figurák gyanánt. Rembrandt például önmagát és családtagjait gyakran festette meg különböző szerepekben. Fiát szerzetesként megjelenítő arcképét vagy nevető önarcképét akár Czigány is ismerhette, s ez is szerepet játszhatott a gyűjteményben található Nevető arckép vagy az Önarckép szerzetesként című művek megszületésében. A tronie típusú önarcképek közé sorolható nem egy Rudnay önarckép is, ezek közé tartozik a gyűjtemény Prófétája (1922) is. A művész – próféta, a saját korában meg nem értett, a mellőzöttségtől szenvedő művész arca a legdrámaibb erővel Vajda Lajos önarcképein jelenik meg. Vajda Czigányhoz hasonlóan, rövid élete ellenére, szintén több mint p17

félszáz önarcképet készített11, melyek erős szálakkal kötődnek a bizánci ikonográfiából ismert Krisztus-ábrázolásokhoz. A művészettörténeti előképekhez való kötődés gyakran éppen az önarcképeken a legegyértelműbb. Az 1938-as Czimra Gyula szalmakalapos Önarcképe például Van Gogh alakját idézi meg. A harmincas évek önportréin egyre inkább a szimbólumteremtés, a jelképes üzenet felmutatásának szándéka érvényesül. Ennek a szemléletnek legszebb példái a gyűjtemény Vajdaönarcképei. Ugyancsak jelképes ábrázolások Ámos Imre és Anna Margit önarcképei, melyeken szinte évről évre nyomon követhető a két festő életének alakulása, a fenyegetettség, a közelgő dráma. Anna Margit: Önarckép késsel (1945) című képe a mártíromságuk eszközeivel ábrázolt szentek kompozícióira emlékezteti a nézőt. A huszadik század második felében az önarckép népszerűségét veszti, egyesek saját arcukat, alakjukat továbbra is felhasználják műveikben, de ahogy a címek is jelzik, nem az önábrázolás a fő művészi céljuk. Pinczehelyi Sándor képei részben történelmi helyzetképek, kezében a sarló, kalapács hasonlóan beszédes motívum, mint Anna Margitnál a kés. Az önportrék sorát Tamási Claudia képei zárják, akit az önvizsgálat és az önmegismerés szándéka vezetett e képtípushoz. p18

Az arckép mindig híven árulkodik a festő és az ábrázolt személy közötti érzelmi kapcsolatról. Különleges alcsoportot képeznek azok az arcképek, melyeken a művész egy közeli hozzátartozóját ábrázolja, ilyenek az édesapát vagy édesanyát megjelenítő művek – mint Rippl-Rónai József, Aba Novák Vilmos, Nagy István, Ámos Imre vagy Tóth Menyhért munkái – vagy a feleséget, férjet ábrázoló alkotások, mint Ámos Imre vagy Anna Margit munkái. A szekció egyes darabjai nem nevezhetők arcképnek, mint Román György vagy Kondor Béla egyes művei, de ezeken is fontos szerepet kap az arcábrázolás. Anthony van Dyck egyik híres festményén – mely támpontul szolgált Bernininek az uralkodó büstjének elkészítéséhez – három beállításban látjuk I. Károly fejét; szemből, profilból és háromnegyedes pozícióban. A kiállításon mindhárom típusra számos példát találunk. Viszonylag ritkábban fordul elő a profilos beállítás, virágzó korszaka az itáliai quattrocento időszakára tehető, ezen portrék kései visszfényének tekinthetők az albarellókon megjelenő profil arcok. A profilok kevesebbet árulnak el az ábrázolt intelligenciájáról, lelki-szellemi habitusáról, érzelmi állapotáról, a néző nem kerülhet kontaktusba a modellel, kívülről „lesi meg” a modellt. A néző figyelme sokkal inkább a formákra, a színekre, a körítésre, a ruházatra terelődik. Ennek a típusnak legszebb

példái a kiállításon: Ferenczy Károly: Somssich gróf, 1894; Mészöly Géza: Édesanyám, 1870-es évek; Rippl-Rónai József: Nő fekete kalapban, 1890-es évek; Kondor Béla: Női fej órával, 1969. Az arcélt művészetében következetesen előtérbe helyező Szurcsik József éppen a profilábrázolásban rejlő távolságtartó vonást aknázta ki képein (Gerinctelenek, 1990). Ahogy már említettem, a gyűjtő egy-egy művész hagyatékának megszerzéséért is harcra kel. A művészi hagyatékokban sok olyan tárgy is található, melyeknek egy-egy mű előkészítésében van szerepük – vázlatok, makettek –, melyeket a művész sohasem állított volna ki, de a gyűjtő és a művészettörténész számára fontos dokumentumok. Művészettörténetileg is nagy jelentőséggel bír, hogy a gyűjteménybe került például a szobrászházaspár, Schaár Erzsébet és Vilt Tibor hagyatéka, melyben megtalálhatók azok a Schaár Erzsébet által készített, barátok, ismerősök arcáról levett gipszmaszkok, melyeket a művész számos munkájában felhasznált, többek között a csak kevesek által ismert, Makón lévő Petőfi-emlékműhöz. A Petőfit és népét ábrázoló falra készült emlékmű egy, a korszakban páratlan felfogású, korát messze megelőző műalkotás. A 20. századi művészetben a szétdarabolt testtel párhuzamosan megjelenik a fragmentálódott arc. Ennek egyik korai példája

Lakner László Szája, amely egyben a korabeli társadalmi szituáció rejtett metaforája. Az elmúlt évtizedekben pedig az arc újabb olvasatai születtek meg, eltérő felfogásban, arcrészletek, arctöredékek formájában (Köves Éva, Tamási Claudia, A. Nagy Gábor). Mások, mint feLugossy László vagy Gaál József, az Oscar Wilde-i gondolat jegyében – „Adj neki álarcot, s az igazságot fogja mondani” – az arc és a maszk közötti összefüggéseket kutatják. Gaál József festészetében és szobrászatában egyaránt főmotívumként van jelen az emberi arc, melyet a művész festői (formaoldó gesztusok, reduktív) és szobrászi (építkező formaadás, additív) eszközökkel igyekszik zsigereire lebontani és majd újra egybeforrasztani. Az arc, illetve a fej absztraktabb, elvontabb megközelítései sem hiányoznak a gyűjteményből; ide tartoznak Vajda Lajos, Vajda Júlia, Korniss Dezső munkái, és ide sorolható Birkás Ákos közel kétszáz műből álló Fej-sorozatának egyik darabja. Az elmúlt évtizedben a gyűjtemény térbeli határai kitolódtak, a nemzetközivé válás következményeként a honi művészet képviselői jól ismert európai vagy amerikai alkotókkal kerülhetnek egy térbe, ami új összefüggések feltárására ad lehetőséget. Az Arc szekcióban többek között Arnulf Rainerrel is találkozhatunk, akinek művészi felfogása egyes magyar művészekével is párhuzamba hozható. p19

TRADÍCIÓK „A múltat tiszteld a jelenben, s tartsd a jövőnek.” Vörösmarty Mihály „Ahol elvesznek a tradíciók, ott kilyukad az idő, és elpereg a múlt.” Ancsel Éva

A Tradíciók szekció a hagyományok sokféleségét mutatja be a kollekció darabjain keresztül. Az Antal–Lusztig-gyűjteményben a képzőművészeti alkotások, a néprajzi tárgyak, a népi vallásosság emlékei közötti műfaji határok elmosódnak, amit a múzeumi gyűjtés szétválaszt, azt a magángyűjtő összekeveri. Egymás mellett, egymással párbeszédet folytatva jelennek meg a keresztény ikonográfia jelképrendszerét, szabályait megtartó vagy éppen attól részben vagy egészben elszakadó művek. A hagyományőrzés és a hagyománytagadás váltakozó intenzitással, eltérő felfogásban, különböző ideák mentén, de mindig együttesen van jelen. Ahogy már fentebb említettem, a Tradíciók szekció két részre tagolódik. Egyikben ó- és újtestamentumi történetek, zsidó és keresztény ünnepek, a hagyományos keresztény ikonográfiát formailag vagy tematikailag megidéző művek szerepelnek, másikban tájképek, a népművészeti örökséggel kapcsolatba hozható alkotások. Jogosan vetődik fel a kérdés, mennyiben mondható a gyűjteményre jellemzőnek ez a megközelítés.

p20

Az Antal–Lusztig-gyűjtemény egy sokarcú, ráadásul változó arcú kollekció. Már csak a számát tekintve sem lenne lehetséges a több ezer képet, szobrot, tárgyat egyetlen gondolati szálra felfűzni vagy egyetlen ideának alárendelni. Lusztig Sámuel ízlését és az ezt tükröző gyűjtemény összetételét megrajzolni nincs esélyünk, a történelmi-családi dráma lehetetlenné teszi a rekonstrukciót. Azt azonban kijelenthetjük, hogy Lusztig Sámuel számára fontos lehetett a tradíció, ismerte és gyűjtötte szűkebb régiójának művészeit. Medgyessy Ferencben felismerte a nagyformátumú szobrászt, aki magyarra fordította a „franciául mintázó” Maillolt. Lusztig Sámuelnek köszönhető, hogy a Medgyessy-anyag múzeumi méreteket öltött, Antal Péternek pedig, hogy ez az egyedülálló kollekció egy nemrégiben megkötött szerződés értelmében Balmazújvárosba került öt esztendőre. Ez az oka annak, hogy ebből a szekcióból Medgyessy szobrai hiányoznak. Számos olyan alkotó szerepel a gyűjteményben, akik az alföldi festészet körébe tartoznak, és akik számára a tradíció meghatározó volt. Ragaszkodtak az alföldi tájhoz, emberekhez és ragaszkodtak Munkácsyhoz és Nagybányához (Fényes Adolf, Koszta József, Tornyai János). Ebből a vonulatból csak néhányat ragad ki a kiállítás, a gyűjteményben jóval gazdagabban vannak jelen. A hamvasi fogalom, a „hely arcai” jegyében kerülnek egy falra olyan alkotók, mint Aba-Novák, Csontváry, Anna Margit vagy Bálint Endre. Mindannyian felmutatnak valamit a kelet-európai valóságból, eltérő eszközökkel és más-más előjelekkel. Kornisst és Bálintot erősen foglalkoztatta a bartóki modell eszméje, átírni, felhasználni a népművészet formakincsét, hogy egy modern képi világ születhessen.

A néprajzi tárgyak közül három hatalmas erdélyi szász láda emelkedik ki, melyeknek elsősorban az a szerepük, hogy Samu Géza egyik korai munkájának, a Csapolt fejfának „eszmei” környezetet teremtsenek. Samu Géza, mai kifejezéssel élve, újrahasznosította a paraszti élet fából készült tárgyait, például a sok mindenre használt vájt teknőket, hogy belőlük megépítse saját bálványait. A népi formakincsből forrásozó korai szobrászatának egyik legszebb darabja a háromféle fából „ácsolt” idol. A Tradíciók zsidó és keresztény narratívákat követő alkotásai szakrális és világi üzeneteket közvetítenek. Vajda Pantokrátor Krisztusa, Bálint Endre és Kondor Béla egy-egy triptichonja a kora keresztény művészet formáit sajátítja ki és tölti meg új tartalommal. A Szentendréhez, a szentendrei iskolához kötődő művészek – mint Vajda Lajos, Korniss Dezső, Ámos Imre, Bálint Endre vagy Anna Margit – itt jelennek meg a legnagyobb számmal, közös bennük a Szentendrén talált motívumok művészetükbe való beépítése. Vajdát és Bálint Endrét az építészeti örökség, az ortodox ikonok világa, Kornisst és Anna Margitot a népművészet inspirálta leginkább, Ámos látomásos festészetére a Nagykállóról hozott zsidó misztikus hagyomány volt nagy hatással. Ámos képein gyakran jelennek meg a zsidó rítusok, híres linómetszet-sorozatán 14 képben rajzolja meg a zsidó hitélet ünnepeit, felelevenítve a Nagykállón megismert népszokásokat. Az egyik legnagyobb zsidó ünnepet, a széder esti rituálét két mű is megjeleníti; Ámos sorozatának XII. lapja, melyen a párnás széken ülő apát és figyelő fiát látjuk, az asztalon a szédertálat, és Fehér László kétrészes képe, mely a gyermekek elől elrejtett (elgurult) maceszgombóchoz kapcsolódó szokást idézi meg.

A szentendrei művészekkel szoros kapcsolatot tartó Ország Lili a múlt emlékeiben, a héber írásjelekben keresi önmagát, ezekből építi meg saját labirintusát. A héber írásjelek betűre és számra egyként utaló misztikája fogta meg Šwierkiewicz Róbertet is, akinek írásjeleket formázó kavicsreliefjének valódi értelmét Komoróczy Géza fejtette meg; „Keresd az örökkévalót”. A szakralitás aktuális kérdésfelvetései három videómunkában is – Lovas Ilona, Csontó Lajos és Szanyi Borbála – megfogalmazódnak. Csontó videóinstallációja egy testi és szellemi mélyfúrás, a művész saját magába tett utazásának víziója, melyben felvetődik az eleve elrendelés, az isteni akarat gondolata is. Lovas videója nem véletlen került a többnyire hagyományos keresztény ikonográfiát követő, egykor szakrális terekben álló képeket és szobrokat bemutató kabinetbe. A templomokba készült alkotások Istenhez szóltak, az Istennel való kommunikáció eszközéül szolgáltak. Isten megszólításának egyetlen útja az ima, minden vallásban. Miközben az S.O.S. című videón a víz szüntelen hullámzásában ide-oda hánykolódó kalapfákat nézzük, hasonlóan monoton ismétlődésben imák mormolását halljuk. A vergődés és a skandálás, a közös sorsban talán a közös ima segíthet. A harmadik videón Szanyi Borbála Pax című munkájában is főszerepet kap a víz. Szanyi hagyományos keresztény jelképekkel operáló, de új összefüggéseket felmutató szürrealista filmetűdöt ír, mely a megtisztulásra vágyó ember tragédiáját beszéli el.

p21

TÉRBEN „Az ember a teret végtelennek érzi, de valójában úgy szorong a térben, mint egy börtönkamrában, melynek sem hossza, sem szélessége nincs egy teljes lépés. Aki lényében a végtelen áramokig hatol, a kamra falán kis rést ütött; aki személyiségét feloldotta, a kamra falán akkora rést ütött, melyen már kifér.” Weöres Sándor

p22

Valóságos és elképzelt terek, világmodellek és világképzetek jelennek meg a Térben szekcióban. A rendezői önkény ismét érvényesülhetett, egymás mellé tehetett két egymástól nagyon különböző sorsú és korú művészt, annak okán, hogy mindkettőjüktől egy-egy remek ciklus van a gyűjteményben, melyből felépíthető volt egy-egy önálló műegyüttes. Így kerülhettek Mattis Teutsch János Lélekvirág-kompozíciói, az organikus érzékikonkrét formákból kiinduló absztrakt térkonstrukciók Vajda Lajos drámai erejű, apokaliptikus vízióinak szomszédságába. Mattis Teutsch Lélekvirág elnevezésére rímelve Vajda rajzolatait lélekgubancoknak nevezhetnénk.

A Térben szekcióban több, egymástól nagyon különböző művész munkáiban felbukkan az emberiség egyik archetipikus alapmítoszának, a labirintusnak a motívuma, nevezetesen Ország Lili, Ilona Keserü Ilona és Ujházi Péter képein. Míg Tóth Menyhért egyes képein az ember és a táj, a tér szimbiózisának megteremtésére törekszik, addig Vojnich Erzsébet ember építette üres terei a lélek csendjét visszhangozzák. Kondor Béla, akinek művészetében a figura mindig központi szerepet kapott, ebben a szekcióban egy olyan rézkarcával van jelen, mely egy pusztulás után maradt tájat, egy ember nélküli teret mutat, melyben egy reményt hozó, felszálló angyal

alakja tűnik fel. A karc a háromrészes Romantikus tanulmányok utolsó darabja, melyre úgyis tekinthetünk, mint Vajda drámai lapjainak egyik leszármazottjára, hiszen Kondor is apokaliptikus víziót rajzol az emberiség jövőjéről.

p23

IDŐBEN „Óh idő, te egy egész! Nincsen neked sem kezdeted, se véged; És csupán a véges ész Szabdalt fel apró részeidre téged.” Csokonai Vitéz Mihály

„Idő lopakodik bennünk, mi meg zavartan gyanakszunk, vajon nem az emlékeink között lappang-e a jövő, s nem a jövő derít-e fényt az emlékeinkre.” Mészöly Miklós

p24

Ahogy különböző módon érzékeljük és tapasztaljuk meg az időt, úgy a művészek is különböző oldalról közelítik azt meg. Az ember gyerekkorától (3-4 éves korától) fogva tudatában van az idő folyásának, a(z) (el)múlásának. Szembe kell néznie az idővel, s ennek egyik következménye a folyamatos emlékezés, egy-egy múltbeli történés, érzet, kép felidézése. A folyó idő képét leginkább a gyakran idézett hérakleitoszi metafora idézi fel bennünk, mely szerint „nem lehet kétszer ugyanabba a folyamba lépni”, vagyis az idő változás és mozgás is. Az idő leírására és megragadására nemcsak természettudósok és filozófusok vállalkoznak, hanem képzőművészek is. Faa Balázs és Kicsiny Balázs mozgóképes-animációs munkája példa erre. Az idő képzőművészeti reprezentációjának egyik lehetősége az idő-szimbólumokkal való ábrázolás. A gyűjteményben kutatva, magam is meglepődtem, milyen sok munkát találtam, melyek az idő fogalmával, annak interpretálásával összekapcsolhatók. Ezek egyik csoportját képezik azok az alkotások, melyeken az idő legáltalánosabban használt jelképei jelennek meg, mint például az óra (Faa Balázs: Óramű IV.; Kicsiny Balázs: Suszterinas; Kondor Béla: Női fej órával; Román György: Órák; Ország Lili: Táj órával; Süli-Zakar Szabolcs: Cukorgyár) a homokóra (Farkas István: Nő ablakban), a szfinx (Ország Lili: Szfinx), a temető / sírkő (Baglyas Erika: Ami marad; Bálint Endre: Spanyol temető; Ország Lili: Sírkövek; Váli Dezső: Zsidó temető; Ilona Keserü Ilona: Jel, Koponyára emlékeztető).

Farkas István, Ország Lili, Román György vagy Kondor Béla képein az órák az emberi élet múlandóságára figyelmeztetnek. Román György óralapok közé szorult figurái vagy Kondor Béla fiatal lányalakja, kezében a fenyegetően ketyegő órával – a megállíthatatlan idő folyásáról vallanak. A mechanikus óra, végtelen köröket járó mutatóival, három videómunkában is megjelenik. Faa Balázs varázslatos animációjának órasorában a mutatók mindig egymásra mutatnak, a mozgássor mágikus órafüzért rajzol, melyből harmonikus platóni alakzatok íródnak. Kicsiny Balázs sokjelentésű videó-installációja a relatív időről is szól, a vetített képen mozgó és mozdulatlan elemek keverednek, ami mozog, az állónak hat, s ami áll, az valójában mozgásban van. A harmadik videó, Süli-Zakar Szabolcs munkája, egyszerre valóság és fikció, egy bezárt gyár (ennek valóságalapja van) bejárata elé, mely mögött az Idő trónol, újra és újra emberek érkeznek, mintha életük monoton ritmusa nem zökkent volna ki a megszokott kerékvágásából. Az idő mitológiai úrnői, a két sorsistennő jelenik meg Ámos Imre vészjósló rajzán, egyikük fonja, a másik elvágja az élet fonalát. A lap alján pontos dátum; 1944. március 29., Ámos tíz nappal azután rajzolta, hogy a németek megszállták Magyarországot. Anna Margit Kaszásának feladata szintén az élet elvágása, alakja a Kronosz-ábrázolások hagyományát eleveníti fel. Az idő múlására figyelmeztettek azok a reneszánsz művek is, amelyeken három különböző korú férfit ábrázoltak, akik az em-

beri élet szakaszait jelképezték. Bár a generációkat ábrázoló képek elsősorban családi portrék, a különböző korú személyek az idő múlását éppúgy szimbolizáják, mint a három korosztályt felvonultató reneszánsz képek. A gyűjteményben lévő két festménynek: Berény Róbert és Aba-Novák Vilmos képeinek külön érdekessége, hogy közel egy időben készültek. Míg Süli-Zakar Szabolcs gyárkapuja zárva, addig a temető kapuja mindig nyitva áll. A múlandóság, a földi lét végességének avatott helyszíne, a temető a romantikában a melankolikus világlátás kedvelt témája volt. Ország Lili vagy Váli Dezső temetőképeiben talán ez a romantikus tradíció él tovább, Bálint Endre doboza pedig, az enyészet talált relikviáival, már a 20. század hatvanas éveinek francia új realizmusát idézi. A szekció két installációja szokatlan anyagokból épül fel; marhabélből és szappanból. Baglyas Erika Ami marad című szöveges installációjának szappantömbjei halottak sírsztéléinek tűnhetnek, mellettük Lovas Ilona marhabélbe tekert bábjai egyként jelképezhetik az élet végét és a kezdetét. Az installációkat Ilona Keserü Ilona vászondomborított koponyája, Šwierkiewicz Róbert temetőjének szétszórt hamvai, Szűcs Attila örök álmokat alvó láthatatlan alakjai és a csend fehér képei veszik körül; Soós Tamás fénykeresztje, Szalai Kata teleírt néma üzenőfala és Keserü Károly „időtlenből” kiszakított „maradékai”.

p25

FIKTÍV MODELLEK „Az absztrakt képek fiktív modellek, mert láthatóvá tesznek egy valóságot, melyet sem nem látunk, sem nem tudunk leírni, de amelynek létezését feltételezzük.” Gerhard Richter

p26

A Fiktív modellek szekció a múlt század ötvenes éveitől napjainkig terjedő időszakból mutat be egy válogatást. Az elmúlt évtizedben a gyűjteményben az addig uralkodó narratív, sokszor drámai hangvételű, sorskérdéseket boncolgató művek mellett egyre több tárgy nélküli, elvontabb, sokszor minimalista eszköztárral dolgozó alkotás is megjelent. A kiállítás a háború utáni absztrakt szemléletmódok közül válogat, a kalligrafikus ábrázolásra, a gesztusfestői attitűdre, a lírai absztrakcióra, a konceptualista, a minimalista, a monokróm festészeti törekvésekre egyaránt találunk példát. A művek alkotói között az Európai Iskola hagyományait folytató Korniss éppúgy ott van, mint a konceptualistaként ismert Tót Endre, az egyéni festői program mentén dolgozó Keserü Ilona vagy Maurer Dóra vagy az új eklektika jegyében alkotó Nádler István. A kiállítók egy része – Reigl Judit, Hantaï Simon, Hargittai Pál, Bíró Antal vagy Fiedler Ferenc – az úgynevezett „párizsi magyarok” közül való, akik a háború utáni években emigráltak Franciaországba, életük nagy része Párizshoz kötődik. A nyolcvanas évek radikális festészeti törekvéseit gyakran illetik a monokróm megjelöléssel. A monokróm festészet egyrészről nem szól semmiről, mert a monokróm kép az, ami, nem akar több lenni. Az ábrázolás tárgya maga a szín, ezért nevezi Joseph Marioni a képeit „a szín portréinak”. Másrészről viszont

a monokróm képnek misztikus ereje, transzcendentális kisugárzása és spirituális üzenete van. Talán ezért is van némi zűrzavar a fogalmi megközelítések körül, a monokróm festészetet leginkább a más művészi elképzelésekkel szembeni pozíciójában határozhatjuk meg, vagyis nem ábrázoló (non-representational), nem képi (non-pictorial), illetve nem ikon (aniconic). Ez utóbbi megjelölés a legkifejezőbb, abban a tekintetben, hogy rámutat a monokróm festészet festészetet megszüntető vonására, mely akár képromboló (ikonoklazmus) gesztusként is felfogható. Az 1990-es évek elején Károlyi Zsigmond és Tölg-Molnár Zoltán festészeti kurzust hirdetett meg a Képzőművészeti Egyetemen monokróm, illetve radikális festészeti programmal, mely több éven keresztül tartott. A kurzus egykori résztvevői közül néhányan továbbra is a színfestészet területén maradtak, közülük a mostani kiállításon Szabó Dezső és Erdélyi Gábor munkái láthatók. A monokróm festészet leginkább elkötelezett magyar képviselője, Gál András mellett Haász István, Seres László és Bernát András munkái is megjelennek a szekcióban. Ahogy már erről szó volt, a gyűjteménygyarapítás újabb szempontjai közé bekerült a nemzetközivé válás gondolata. Már nemcsak a magyarországi gyökerekkel rendelkező, ám külföldön ismertté váló művészek munkái kerülnek a kollekcióba, hanem olyan alkotóké is akár, akik teljesen ismeretlenek Magyarorszá-

gon. Ezek között kiemelkedő helyet foglalnak el a monokróm festők első generációjának tagjai, mint Marcia Hafif és Piero Ruggeri, a fiatalabb nemzedéket képviselő Hartwig Kompa, Jerry Zeniuk vagy Rene Rietmeyer és az ő programjukat folytató legfiatalabb generációt képviselő művészek, mint Johannes Girardoni, Frank Piasta, Takashi Suzuki vagy Yuko Sakurai. Különleges darab a monokrómok között Gerhard Richter munkája, egy abból a 138 monokróm festményből, melyet 1971–72 között festett, és amelyek a Vermalung címet kapták, ami a képek sajátos technikájára utal. A száraz rétegre felhordott nedves festékrétegbe „radírozva” jönnek létre a gesztusszerű nyomhagyások. A gyűjteményben olyan jelentős kortárs alkotók is képviseltetik magukat egy-egy alkotással, mint az amerikai Sol LeWitt, a holland Herman de Vries vagy az osztrák Hermann Nitsch. A Fiktív modellek szekció a gyűjtői érdeklődés azon új irányát is megmutatja, amelyben fontos szerepet kap a földrajzi határok kitolódása. A legtöbb magyar magángyűjteményből hiányzik a nemzetközi kitekintés, pedig a magyar művészet külföldi megismertetéséhez ez is hozzájárulhat.

p27

ARC ABA-NOVÁK Vilmos ABRAMOVIĆ, Marina ÁMOS Imre ANNA Margit ANTAL Elemér, F. BARCSAY Jenő BERNÁTH Aurél BIRKÁS Ákos BOKROS BIRMAN Dezső CZAUCZIK József CZIGÁNY Dezső CZILLICH Anna CZIMRA Gyula CZÓBEL Béla CSÁKY József CSÓKA István DERKOVITS Gyula DÉSI HUBER István DIENER-DÉNES Rudolf DONÁT János EGRY József feLUGOSSY László FÉNYES Adolf FERENCZY Károly GAÁL József GÁBOR Marianne GADÁNYI Jenő GALLÉ Tibor GOLDMAN György GULÁCSY Lajos GYÁRFÁS Jenő

GYÖRGYI GIERGL Alajos HINCZ Gyula HOLLÓ László ISTÓKOVITS Kálmán IVÁNYI GRÜNWALD Béla KERNSTOK Károly KISS Bálint KMETTY János KOHÁN György KONDOR Béla KOONS, Jef f KORNISS Dezső KOSZTA József KÖVES Éva LAKNER László LIGETI Antal LÓRÁNT János MÁRFFY Ödön MEDNYÁNSZKY László MÉSZÖLY Géza MIHÁLTZ Pál MOHOLY-NAGY László MOLNÁR Farkas NAGY BALOGH János NAGY István NAGY Gábor, A. PAIZS GOEBEL Jenő PATKÓ Károly PINCZEHELYI Sándor PÓR Ber talan RAINER, Arnulf

RIPPL-RÓNAI József ROMÁN György ROTH, Dieter RUDNAY Gyula SCHAÁR Erzsébet SHERMAN, Cindy SIKUTA Gusz táv SI-LA-GI SIMKOVICS Jenő, TARJÁNI STUNDER János Jakab SUGÁR Andor SZÉKELY Ber talan SZERVÁTIUSZ Jenő SZERVÁTIUSZ Tibor SZŐNYI István SZURCSIK József TAMÁSI Claudia TIHANYI Lajos TÓTH Menyhér t UITZ Béla VAJDA Júlia VAJDA Lajos VARGA Nándor Lajos VASZARY János VESZELSZKY Béla VILT Tibor WAHORN András

ABA-NOVÁK Vilmos 1894–1941

A1 Apám arcképe 1919 olaj, vászon 110 x 100 cm jelezve középen lent: ABA-NOVÁK – 19 K: 14. Tavaszi Képaukció, Blitz – A magángyűjtők galériája, Budapest, 1999. március 22–30. (kat. 63.) Az Antal–Lusztig gyűjtemény (állandó kiállítás), kurátor: Várkonyi György, Városi Képtár, Pécs, 2006. szeptember 23.–2008. július 9. Return – A pécsi válogatás. Művek az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Várkonyi György, MODEM, Debrecen, 2009. január 15.–június 28. Aba-Novák, a „barbár zseni”, kurátor: Molnos Péter, MODEM, Debrecen, 2008. április 21.–július 6. (kat. R: 22.) Jelenetek, jellemek, kurátor: Bulla Márta és Zsolnay László, Zsinagóga Galéria, Eger, 2012. február 14.–április 29. (kat. R: 49.) R: Molnos Péter: Aba-Novák. Népszabadság Könyvek, Népszabadság Zrt., Budapest, 2006 (R: 5. sz.) Az Antal–Lusztig gyűjtemény. A pécsi válogatás 2006–2008. A huszadik század második felének magyar művészete. Vince Kiadó, 2009 (1. sz. 140.)

ARC I FACE

„Gyerekeknél a pályaválasztás többnyire az omnibuszkocsisnál kezdődik. Így nálam is. Azután festő akartam lenni szüleimnek egész legutóbbi évekig tartó heves ellenzése dacára” – olvashatjuk Aba-Novák Vilmos egy 1924-ben íródott naplótöredékében1. A művész már kisgyermekként is folyamatosan rajzolt, festegetett, tanárai támogatták ez irányú törekvéseit. Az Attila úti gimnázium rajztanára, Reissig Adolf – aki édesapja kedves kártyapartnere volt – készítette fel a Képzőművészeti Főiskola felvételi vizsgájára. 1912-ben iratkozott be rajztanárjelöltként Révész Imre osztályába, de a mester naturalisztikus-realisztikus felfogása, a képzés 19. századi rendszere nem felelt meg elképzeléseinek. Ebben az időszakban számára talán a leginspirálóbbak az intézmény nyári kurzusainak helyet adó, szabadabb szellemű szolnoki művésztelepen folyó munka, különösen a telep legtekintélyesebb mestere, Fényes Adolf korrigálásai, útmutatásai voltak. Fényes összefoglaló stílusa, dekoratív, színpompás festményeinek tanulságai a fiatal Aba-Novák számos vidéki tájképén és tabáni városképén köszönnek vissza. Főiskolai tanulmányait a világháború kitörése szakította félbe, 1914 őszén vonult be, végigszolgálta az első világháborút. 1918 tavaszán, három hónapos tanulmányi szabadsága alatt szerezte meg a közép- és felsőfokú rajztanári oklevelet, majd leszerelése után az 1918–19-es tanévben kisegítő tanársegédként tevékenykedett a József Műegyetem rajzi tanszékén. Aba-Novák Vilmos édesapja, Novák Gyula Balassagyarmaton született Novák Mátyás és Hoffmann Júlia fiaként, s mint főiskolai végzettségű mérnök-tisztviselő állt a Magyar Államvasutak szolgálatába. Feleségével, Waginger Rózával friss házasokként költöztek Budára. Három gyermekükkel, Gyulával, Vilmossal és Máriával éltek együtt a Pálya, majd a Pauler, később a budai vár oldalában a Logodi utcában. A művész monográfusa, Supka Magdolna – a családtagok visszaemlékezései alapján írt – jellemzése szerint Novák Gyula „… melegszívű bölcs ember volt. Tűnődő, kimért léptekkel járt délelőttönként a Délivasút irdatlan irodaházába, szívesen, mert szerette pályáját, és izgatta a balatoni vasútvonal építése, amelyben része volt, délutánonként viszont a krisztinavárosi kaszinóban szeretett kártyázgatni estéig, amikor hazatért.”2 Aba-Novák édesapjáról készített 1992-ig lappangó, nagyméretű olajfestménye egyfajta mestermunkaként, a felkészülés esztendeinek egyik összefoglaló alkotásaként értel-

mezhető. „Az apám építészt szeretett volna belőlem csinálni” – emlékezett vissza. „Bizonyára azért, mert mint ilyent talán a Délivasúthoz remélt majd engem elhelyezni, ahogyan azt a bátyámmal tényleg sikerült is elérnie.” Novák Gyula nem igazán támogatta fiát, s bár az általa bizonytalannak tartott művészpályáját nem is akadályozta, de csak a rajztanári tanulmányokhoz járult hozzá. A fiatal művész 1919-ben már túl a rajztanárképzőben töltött éveken, a mozgalmas világháborús esztendőkön, friss rajztanári diplomával a zsebében és oktatói állással a Műgyetemen állt Novák Gyula elé, hogy megfesse arcképét. A 25 éves Aba-Novák számára talán minden díjnál és oklevélnél fontosabb lehetett az édesapa véleménye. Elismerését és a művészpályán való további támogatását ezzel a reprezentatív arcképpel szerette volna véglegesen elnyerni. A festményen Novák Gyula ülő félalakban, fejét elfordítva háromnegyed profilban, kezeit lábaira támasztva jelenik meg. Komor öltözetben, sötét mellényben és felöltőben, rózsaszín nyakkendőben. A reprezentatív beállítás komolyságát oldandó a művész élénk színű, piros-rózsaszín-sárga-zöld színekben tobzódó szőnyeg elé helyezte modelljét. Képünk kompozíciója, dekoratív, síkszerű felfogása egyaránt kötődik az Aba-Novákot megérintő Fényes Adolf-i piktúrához, valamint a korszak szecessziós mestereihez, a gödöllői művésztelep, valamint a KÉVE művészcsoport alkotóinak törekvéseihez, távolabbi analógiaként a svájci Hodler egyes arcképei kínálkoznak. Amiben mégis újat hoz, illetve megelőlegezi a következő esztendőkben készült portréábrázolásokat, az a kissé merev hatású arc és a kezek egészen plasztikus, fény-árnyék hatások által modellált, szinte szobrászi megformálása. A portréábrázolás Aba-Novák életművében igen fontos szerepet játszik, az önálló igén�nyel készített arcképek, kisebb vázlatok, kidolgozottabb rajzok és festmények mellett nagyobb szabású alakos kompozícióin is valóságos portrék tucatjaival találkozhatunk, a népéletképektől kezdve a reprezentatív szándékkal született monumentális falképekig. Folyamatosan rajzol, önarcképei mellett alkotásainak természetes szereplői lesznek családtagjai, szülei, később felesége, Kató és lánya, Jutka. A szűkebb környezetébe tartozó barátokról és pályatársakról készített arcképek közül az első nagyszabású ábrázolás barátja, Gosztonyi Gyula 1914-ben, hadba vonulása előtt készült portréja (magántulajdon),

amelyen a fiatal művész már biztos szín- és formafelfogásról és jó karakterérzékről tesz bizonyságot. Katonai szolgálata alatt is több portrét készített társairól, feletteseiről, ezredparancsnokáról, személyesebbeket és hivatalosnak tekinthető, kitüntetésekkel gazdagított reprezentatív jellegűeket egyaránt. Az évtized végének egyik legjelentősebb képe Idrányi Tibor hegedűművész portréja (magántulajdon), amely apja portréjához hasonlóan szintén 1919-ben készült. A festő- és hegedűművész barátot ábrázoló életnagyságú térdképen a romantikus öltözet, a szecessziós stilizálás és hangvétel ellenére az összefoglaló, plasztikus formák ez esetben is a következő esztendők portréfelfogását (Dr. Kovács János arcképe, 1921; Hanák József arcképe, 1922, mindkettő magántulajdon) vetítik előre. ZSF

A2 Önarckép (12 önarckép, rézkarcmappa 1. sz.)3 1928 rézkarc, papír 87 x 80 mm jelezve nyomatszél alatt balra: 13/60 jelezve nyomatszél alatt jobbra: AbaNovák

ÁMOS Imre 1907–1944

A3 Anyám betegeskedik 1930 tus, papír 435 x 300 mm jelezve balra lent: Anyám betegeskedik 1930 ámos

p32

és Szoboszlai Lilla, MODEM, Debrecen, 2007. december7.–2008. február 17. Ámos Imre, kurátor: Bán András, Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, Miskolc, 2008. április 17.–május 18.

A6 Önarckép 1932 tus, papír 428 x 297 mm jelezve jobbra lent: Á [monogram]

A9 Katonasapkás önarckép

K: Ámos Imre – Újabb művek az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Szabó Attila és Szoboszlai Lilla, MODEM, Debrecen, 2007. december 7.–2008. február 17. Ámos Imre, kurátor: Bán András, Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, Miskolc, 2008. április 17.–május 18.

A7 Önarckép Margittal 1936

A4 Önarckép 1931 szén, ceruza, papír 387 x 297 mm jelezve jobbra lent: álmos Imre ‘931 júli

A5 Önarckép 1931 ceruza, papír 430 x 300 mm jelezve jobbra lent: amos Imre 1931

K: Ámos Imre – Újabb művek az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Szabó Attila

8 54

ceruza, szén, papír 436 x 303 mm jelezve jobbra lent: ámos Imre ‘936 K: Ámos Imre – Újabb művek az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Szabó Attila és Szoboszlai Lilla, MODEM, Debrecen, 2007. december 7.–2008. február 17. Ámos Imre, kurátor: Bán András, Miskolci Galéria Városi Művészeti Múzeum, Miskolc, 2008. április 17.–május 18.

1940 olaj, vászon 46 x 38,5 cm

K: Ámos Imre – Újabb művek az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Szabó Attila és Szoboszlai Lilla, MODEM, Debrecen, 2007. december 7.–2008. február 17. (kat. R: 8.) Csontvárytól a fiatal kortársakig. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Izinger Katalin, Szücs Erzsébet, Bretus Imre és Lóska Lajos, Szent István Király Múzeum, Városi Képtár–Deák Gyűjtemény, Volksbank Galéria, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, 2009. március 25.–július 25. (DVD-kat.)

A10 Katonasapkás önarckép 1940 olaj, vászon 45 x 60 cm jelezve balra lent: Amos I

K: Kilencvenkilenc év. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény a Modemben, kurátor: Bencsik Barnabás, MODEM, Debrecen, 2006. szeptember 25. –2007. március 15.

A8 Masnis 1939 akvarell, papír 435 x 317 mm

K: Kilencvenkilenc év. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény a Modemben, kurátor: Bencsik Barnabás, MODEM, Debrecen, 2006. szeptember 25.–2007. március 15. Csontvárytól a fiatal kortársakig. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Izinger Katalin, Szücs Erzsébet, Bretus Imre és Lóska Lajos, Szent István Király Múzeum, Városi Képtár–Deák Gyűjtemény, Volksbank Galéria, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, 2009. március 25.–július 25. (DVD-kat.)

ARC I FACE

Ámos Imre – Újabb művek az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Szabó Attila és Szoboszlai Lilla, MODEM, Debrecen, 2007. december 7.–2008. február 17. Csontvárytól a fiatal kortársakig. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Izinger Katalin, Szücs Erzsébet, Bretus Imre és Lóska Lajos, Szent István Király Múzeum, Városi Képtár–Deák Gyűjtemény, Volksbank Galéria, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, 2009. március 25.–július 25. (DVD-kat.)

A11 Sárga önarckép

A12 Nő fésűvel

1940 olaj, vászon 52 x 67 cm

1940 tus, papír 372 x 290 mm jelezve jobbra lent: amos 1940

K: Kilencvenkilenc év. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény a Modemben, kurátor: Bencsik Barnabás, MODEM, Debrecen, 2006. szeptember 25.–2007. március 15. Ámos Imre – Újabb művek az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Szabó Attila és Szoboszlai Lilla, MODEM, Debrecen, 2007. december 7. –2008. február 17. (kat. R: 6.) Csontvárytól a fiatal kortársakig. Válogatás az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Izinger Katalin, Szücs Erzsébet, Bretus Imre és Lóska Lajos, Szent István Király Múzeum, Városi Képtár–Deák Gyűjtemény,Volksbank Galéria, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, 2009. március 25.–július 25. (DVD-kat.)

K: Csontvárytól a fiatal kortársakig. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Izinger Katalin, Szücs Erzsébet, Bretus Imre és Lóska Lajos, Szent István Király Múzeum, Városi Képtár–Deák Gyűjtemény, Volksbank Galéria, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, 2009. március 25.–július 25. (DVD-kat.)

p34

A13 Női fej 1940 tus, papír 265 x 223 mm jelezve balra lent: amos I.

A14 Fej virággal 1940 tus, papír 395 x 300 mm jelezve jobbra lent: amos I K: Ámos Imre – Újabb művek az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Szabó Attila és Szoboszlai Lilla, MODEM, Debrecen, 2007.

december 7.–2008. február 17. (kat. R: 28.) Csontvárytól a fiatal kortársakig. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Izinger Katalin, Szücs Erzsébet, Bretus Imre és Lóska Lajos, Szent István Király Múzeum, Városi Képtár– Deák Gyűjtemény, Volksbank Galéria, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, 2009. március 25.–július 25. (DVD-kat.)

A15 Női portré 1940 körül tus, akvarell, papír 465 x 300 mm jelezve jobbra lent: ámos Imre Á [monogram]

A16 Festőnő vázával 1941 tus, papír 314 x 280 mm jelezve középen lent: Amos I K: Kilencvenkilenc év. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény a Modemben, kurátor: Bencsik Barnabás, MODEM, Debrecen, 2006. szeptember 25. –2007. március 15. Ámos Imre – Újabb művek az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Szabó Attila és Szoboszlai Lilla, MODEM, Debrecen, 2007. december 7.–2008. február 17. (kat. R: 29.)

ARC I FACE

512

p36

ANNA Margit 1913–1991

A19 Önarckép 1936 vegyes technika, papír 290 x 240 mm jelezve jobbra lent: Anna Margit

A20 Önarckép 1939 tus, papír 585 x 435 mm jelezve jobbra lent: Anna Margit 1939

A21 Önarckép 1944 tus, tempera, papír 280 x 240 mm jelezve balra lent: Anna Margit A. M. 1944 K: Anna Margit. Válogatás az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Vörös András, Vaszary Képtár, Kaposvár, 2009. május 21. –július 26.(kat. R: 18. sz. 52.)

A22 Önarckép késsel A17 Támaszkodó 1942 toll, papír 368 x 271 mm jelezve jobbra lent: ámos Imre Á [monogramm] 1942 K: Csontvárytól a fiatal kortársakig. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Izinger Katalin, Szücs Erzsébet, Bretus Imre és Lóska Lajos, Szent István Király Múzeum, Városi Képtár–Deák Gyűjtemény, Volksbank Galéria, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, 2009. március 25.–július 25. (DVD-kat.)

A18 Önarckép ravatalon 1942 tinta, papír 180 x 237 mm jelezve jobbra lent: amos hátoldalán: A tetű

[A rajz a hasonló című olajfestmény (1943) vázlata, a hátoldalán lévő rajz pedig az Apokalipszis (1944) című kép vázlata.] K: Az Antal–Lusztig gyűjtemény (állandó kiállítás), kurátor: Várkonyi György, Városi Képtár, Pécs, 2006. szeptember 23.–2008. július 9. Return – A pécsi válogatás. Művek az Antal–Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Várkonyi György, MODEM, Debrecen, 2009. január 15.–június 28. Jelenetek, jellemek, kurátor: Bulla Márta és Zsolnay László, Zsinagóga Galéria, Eger, 2012. február 14.–április 29. (kat. R: 49.) R: Egri Mária: Ámos Imre. Napló, versek, vázlatkönyvek, levelezőlapok. Múlt és Jövő Kiadó, Budapest, 2003. 117. sz. Az Antal–Lusztig gyűjtemény. A pécsi válogatás 2006–2008. A huszadik század második felének magyar művészete. Vince Kiadó, 2009 (6. sz. 156.)

1945 tempera, papír 98 x 68,5 cm jelezve jobbra lent: Anna Margit 1945 K: 4. aukció, 276. tétel (Kendőt fogó önarckép tapétás szobában címmel), Kieselbach Galéria és Aukciósház, Budapest, 1998. május 30. –június 11. (kat. R: 276. 155.) Az Antal–Lusztig gyűjtemény (állandó kiállítás),

ARC I FACE

p38

vonalak és maga a kép terébe szorított nőalak. A hegyével az asztalba szúrt kés hangsúlyos ábrázolása kényszerítő erővel hajt a szimbolikus értelmezés felé. A kés, amely Ámos Imre műveinek egyik lényeges eleme, az elviselhetetlen, egzisztenciális fenyegetettség megjelenítésének szimbolikus eszköze. A magába roskadt, kezében fehér kendőt fogó nőalak és az asztalba vágott kés a sötét, gyilkos időket idézi, s a gyász megjelenítése. Anna Margit önmagát jellegzetes hajviseletével, egyszerű vonásokkal ábrázolja; ez a szinte bábuszerű, személytelen megjelenítése önarcképeinek visszatérő jegye, szinte attribútuma. A festmény az 1945-ben az európai iskolás korszakban bekövetkező változásokat, Anna Margit következő alkotói periódusát is előrejelzi. TH

A23 Fűrészes Fej kurátor: Várkonyi György, Városi Képtár, Pécs, 2006. szeptember 23.–2008. július 9. Return – A pécsi válogatás. Művek az Antal– Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Várkonyi György, MODEM, Debrecen, 2009. január 15.–június 28. R: Modern magyar festészet 1919–1964. Szerk.: Kieselbach Tamás, Kieselbach Galéria és Aukciósház, Budapest, 2004. 1096. sz. 558. Az Antal–Lusztig gyűjtemény. A pécsi válogatás 2006–2008. A huszadik század második felének magyar művészete. Vince Kiadó, 2009 (14. sz. 163.) Nélkülözésekkel teli, többéves együttélés, s egy rövid párizsi utazás után a művészházaspár, Anna Margit és Ámos Imre életét az egyre szigorodó zsidótörvények határozták meg.

24 519

1939 után Ámos nagybátyja sem tudta őket anyagilag tovább támogatni, így alkalmi munkákból, esetleges eladásokból tartották fenn magukat. Olajra, vászonra többnyire nem volt pénzük, s ha mégis, akkor ezeket inkább Ámos Imre használta. Anna Margit papírra festett temperával, de az olajkép igényével. Ámost 1940-ben hívták be első ízben munkaszolgálatra, s 1944-ig gyakran kellett bevonulnia, mialatt Anna Margit Budapesten többnyire egyedül maradt. Ezekben az években született az Önarckép késsel. A fenyegető külvilággal szemben az asztallal és a székkel jelzett belső teret – mely az otthont, Ámos és Anna életének egyre szűkülő terepét idézi – szorongatóan töltik ki a barnás, kékes tónusok, a formákat körülölelő festett

1946 olaj, papír 47,5 x 35,8 cm jelezve balra lent: Anna M. 48 [utólagos] K: Anna Margit. Válogatás az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Vörös András, Vaszary Képtár, Kaposvár, 2009. május 21. –július 26. (kat. R: 24. sz. 57.)

A24 Fej I. 1947 olaj, papír 13 x 9,5 cm jelezve balra lent: anna margit 947

ARC I FACE

K: Kilencvenkilenc év. Az Antal–Lusztiggyűjtemény a Modemben, kurátor: Bencsik Barnabás MODEM, Debrecen, 2006. szeptember 25.–2007. március 15. Csontvárytól a fiatal kortársakig. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Izinger Katalin, Szücs Erzsébet, Bretus Imre és Lóska Lajos, Szent István Király Múzeum, Városi Képtár–Deák Gyűjtemény, Volksbank Galéria, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, 2009. március 25.–július 25. (DVD-kat.)

A25 Fej II. 1947 olaj, papír 18 x 25 cm K: Kilencvenkilenc év. Az Antal–Lusztiggyűjtemény a Modemben, kurátor: Bencsik Barnabás, MODEM, Debrecen, 2006. szeptember 25.–2007. március 15. Csontvárytól a fiatal kortársakig. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Izinger Katalin, Szücs Erzsébet, Bretus Imre és Lóska Lajos, Szent István Király Múzeum, Városi Képtár–Deák Gyűjtemény, Volksbank Galéria, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, 2009. március 25.–július 25. (DVD-kat.)

A26 Fej III. 1948 olaj, papír 13 x 10 cm jelezve balra lent: A. M. K: Kilencvenkilenc év. Az Antal–Lusztig-gyűjtemény a Modemben, kurátor: Bencsik Barnabás, MODEM, Debrecen, 2006. szeptember 25. –2007. március 15. Csontvárytól a fiatal kortársakig. Válogatás az Antal–Lusztig-gyűjteményből, kurátor: Izinger Katalin, Szücs Erzsébet, Bretus Imre és Lóska Lajos, Szent István Király Múzeum, Városi Képtár–Deák Gyűjtemény, Volksbank Galéria, Pelikán Galéria, Székesfehérvár, 2009. március 25.–július 25. (DVD-kat.) A második világháború után megalakuló Európai Iskola Magyarországon a művészek számára az újrakezdés, a szellemi pezsgés ígéretét hordozta. A csoport egyik alapító tagja volt Anna Margit is. Ekkor, 1945 és 1948 között készült munkáinak egyetlen szereplő-

je a különböző szerepekkel felruházott bábu. Ezek a képei a háború borzalmaira adott válaszok, egyszerre időszerűek s folytatják a korábbi művek útját. A bábu, a primitivizmus, a gyermekrajzokra emlékeztető munkák összhangban voltak a második világháború utáni művészet nemzetközi tendenciáival. Az elementáris hatás érdekében Anna Margit nem foglalkozik a perspektívával, az arányokkal, a finom rajzzal: alakjait elnagyolt testtel és hatalmas fejjel jeleníti meg. A bábu gömbfe-

jére ecsettel húz vonalakat az arc jelzésére, a háttér semmilyen konkrét térre, helyszínre nem utal. E műveinek szemléletmódja a szürrealizmushoz, az ösztönök felszabadításához és az absztrakcióhoz (az elvont formák használatában, egy-egy forma változatainak kidolgozásában, ismétlésében) egyaránt közel állt, a kor legprogresszívebb törekvéseit képviselve. TH

ARC I FACE

K: Anna Margit. Válogatás az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Vörös András, Vaszary Képtár, Kaposvár, 2009. május 21. –július 26. (kat. R: 57. sz. 86.)

A27 Masnis fej 1950 tempera, vászon 23,5 x 19,4 cm K: Anna Margit. Válogatás az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Vörös András, Vaszary Képtár, Kaposvár, 2009. május 21. –július 26. (kat. R: 26. sz. 59.)

A31 Bábu szőttesben 1960 olaj, vászon 15 x 11 cm K: Kilencvenkilenc év. Az Antal–Lusztiggyűjtemény a Modemben, kurátor: Bencsik Barnabás, MODEM, Debrecen, 2006. szeptember 25.–2007. március 15.

A28 Vörös sapkás 1957 kréta, vászon 33 x 25,5 cm jelezve jobbra lent: Anna Margit K: Anna Margit. Válogatás az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Vörös András, Vaszary Képtár, Kaposvár, 2009. május 21. –július 26. (kat. R: 41. sz. 70.)

A32 Kislány 1963 olaj, vászon 17,3 x 12,3 cm

A29 Nő kalapban

ANTAL Elemér, F.

1956 kréta, vászon 26,4 x 18,5 cm

A33 Önarckép

1896–1991

K: Anna Margit. Válogatás az Antal–Lusztiggyűjteményből, kurátor: Vörös András, Vaszary Képtár, Kaposvár, 2009. május 21. –július 26. (kat. R: 32. sz. 63.)

A30 Kislány főkötővel

(12 önarckép, rézkarcmappa 2. sz.)3 1928 rézkarc, papír 110 x 75 mm jelezve nyomatszél alatt balra: 14/60 jelezve nyomatszél alatt jobbra: F. Antal Elemér

1960-as évek vége olaj, csipke, kollázs, vászon 15,5 x 12 cm jelezve balra fent: Anna M.

327 528

1900–1988

A34 Önarckép (12 önarckép, rézkarcmappa 3. sz.)3 1928 rézkarc, papír 78 x 70 mm jelezve nyomatszél alatt balra: 15/60 jelezve nyomatszél alatt jobbra: Barcsay

BARCSAY Jenő

29 532