Gimisként amikor az embernek el kell döntenie, hogy rocker lesz vagy diszkós, vagy egyéb, akkor én leginkább az egyébbe szerettem volna tartozni, vagy az olyan alteros arcokhoz, akik kispál koncertekre járnak és vörösbororos kólát isznak a fűben a koncertek előtt, még télen is. De leginkább a diszkósok közé nem akartam tarzozni, ők nem tűntek jó arcnak, minden szombaton valami szar zenére veretni a helyi diszkóban az túl távol áll tőlem. A legközelebbi feltehetően lakható bolygó négy fényévnyire van tőlünk, az 38 petaméter, ami elég sok. Na ennyire távolállónak gondoltam magam a DJ-ktől és diszkóktól. Végül nem tartoztam inkább sehova, amiről az tehet, hogy nem igazán szeretem az embereket. A DJ ellenességem egészen addig tartott, amíg rá nem jöttem, hogy vannak azért említésre méltóbb dolgok is Bárány Attilánál. Egyszer egy haverom mutatott egy YouTube videót, amiben az óriási mázlijáról mesél Bárány.
A történetet az egyetemen nagyon sokszor elmondtuk mi is a srácokkal, mindig felcserélve a szerepeket és ezzel meghökkentve embereket, akiket egyébként nem ismerünk. Röviden a sztori arról szól, hogy Attila (mintha valami világi haverom lenne, úgy írok róla) egy fellépése közben kiszúrt két leszbikus csajt és mondta a haverjának, hogy az egyiket lefogja varni. Fogadtak is 1000 Ft-ban, hogy kizárt dolog, ők csak egymást szeretik. Igen ám, de Attila, a nagy játékos, látta, hogy a csaj néha a DJ pult felé kacsingat. Alakult az este, és végül felmentek a lakására, mármint a csaj, Attila, és a már említett haver. Ott megtörtént aminek meg kellett történnie, igen ám, de ezt hogy bizonyítja egy férfi? Sehogy. Attilának azonban óriási mázlija volt, a csaj pont vérzett, és így véres fasszal ment ki a haverjához,
hogy bizonyítsa győzelmét. Ezt a történetet a valóság szülte, nem a képzelet. Én azonban mindig egy zenekar tagjaként képzeltem el akkoriban a huszonéves énem, hogy állok a színpadon, nagyokat mondok, sokat káromkodok és bénán gitározok. Azóta majdnem lett két zenekarom, de az első próbáig se jutottunk el, de azért a sok káromkodás és a bénán gitározás összejött teljesen. Végül az egyetemen megtörtént a legroszabb dolog amit tehettem a 10 évvel ezelőtti énemmel: DJ lettem.
A történetet az egyetemen nagyon sokszor elmondtuk mi is a srácokkal, mindig felcserélve a szerepeket és ezzel meghökkentve embereket, akiket egyébként nem ismerünk. Röviden a sztori arról szól, hogy Attila (mintha valami világi haverom lenne, úgy írok róla) egy fellépése közben kiszúrt két leszbikus csajt és mondta a haverjának, hogy az egyiket lefogja varni. Fogadtak is 1000 Ft-ban, hogy kizárt dolog, ők csak egymást szeretik. Igen ám, de Attila, a nagy játékos, látta, hogy a csaj néha a DJ pult felé kacsingat. Alakult az este, és végül felmentek a lakására, mármint a csaj, Attila, és a már említett haver. Ott megtörtént aminek meg kellett történnie, igen ám, de ezt hogy bizonyítja egy férfi? Sehogy. Attilának azonban óriási mázlija volt, a csaj pont vérzett, és így véres fasszal ment ki a haverjához,
hogy bizonyítsa győzelmét. Ezt a történetet a valóság szülte, nem a képzelet. Én azonban mindig egy zenekar tagjaként képzeltem el akkoriban a huszonéves énem, hogy állok a színpadon, nagyokat mondok, sokat káromkodok és bénán gitározok. Azóta majdnem lett két zenekarom, de az első próbáig se jutottunk el, de azért a sok káromkodás és a bénán gitározás összejött teljesen. Végül az egyetemen megtörtént a legroszabb dolog amit tehettem a 10 évvel ezelőtti énemmel: DJ lettem.
A történetet az egyetemen nagyon sokszor elmondtuk mi is a srácokkal, mindig felcserélve a szerepeket és ezzel meghökkentve embereket, akiket egyébként nem ismerünk. Röviden a sztori arról szól, hogy Attila (mintha valami világi haverom lenne, úgy írok róla) egy fellépése közben kiszúrt két leszbikus csajt és mondta a haverjának, hogy az egyiket lefogja varni. Fogadtak is 1000 Ft-ban, hogy kizárt dolog, ők csak egymást szeretik. Igen ám, de Attila, a nagy játékos, látta, hogy a csaj néha a DJ pult felé kacsingat. Alakult az este, és végül felmentek a lakására, mármint a csaj, Attila, és a már említett haver. Ott megtörtént aminek meg kellett történnie, igen ám, de ezt hogy bizonyítja egy férfi? Sehogy. Attilának azonban óriási mázlija volt, a csaj pont vérzett, és így véres fasszal ment ki a haverjához,
hogy bizonyítsa győzelmét. Ezt a történetet a valóság szülte, nem a képzelet. Én azonban mindig egy zenekar tagjaként képzeltem el akkoriban a huszonéves énem, hogy állok a színpadon, nagyokat mondok, sokat káromkodok és bénán gitározok. Azóta majdnem lett két zenekarom, de az első próbáig se jutottunk el, de azért a sok káromkodás és a bénán gitározás összejött teljesen. Végül az egyetemen megtörtént a legroszabb dolog amit tehettem a 10 évvel ezelőtti énemmel: DJ lettem.
Valami régi béna cipőm van rajtam, néhány helyen már ki van szakadva, de fesztiválokon nem gáz, nem akarom kidobni, már a szívemhez nőtt, amikor először voltam itt, akkor is ez volt rajtam, csak akkor szakadások nélkül. A múltra emlékeztet, amikor még minden szebb vagy csak simán más volt. Ja, a kurva nosztalgia gyakran megtalál. Sok mindenről tudna mesélni ez a cipő, ha kérdeznéd, de komolyan. Csak senki nem kérdezi. Lehet az egyik történetben benne lennél te is. Nem hiszem, hogy főszerep jutna neked, de szerepelnél benne, legalább említésszerűen. Tudod a srác, aki véletlenül leöntött sörrel, vagy akinek a nőjébe bele szeretett a haverom, te megakarnád verni őt, én meg téged, vagy valami hasonló. Meg egyébként is, olyan gyorsan változik a világ, jó, ha valami emlékeztet a múltra, a dolgokra, amik régen fontosak voltak.
Engem ez a cipő emlékeztet, téged más, vagy semmi. Most itt állok, egy bankról elnevezett színpad előtt a fűben, a törött műanyag pohár tengerben, nem is tenger ez haver, óceán baszdmeg. Ha belefeküdnék simán csinálhatnék egy „törött műanyag pohár angyalt” magam körül, pár éve, kicsit több alkohol után meg is csináltam volna. Először 16 évesen voltam fesztiválon. Azt hittem az lesz a nyár, amikor minden megváltozik, tudod, mint az amerikai bulizós tini filmekben. Végül nem változott semmi, sose változik. De 16 évesen mindig úgy indultam el otthonról az akkori barátaimmal, hogy ez lesz az az este, amire mindig emlékezni fogunk. Lehet csak az idő szépíti meg ezeket az emlékeket. A rossz dolgokra nem emlékszünk belőlük, pedig biztos voltak. Tegyük fel tíz évvel ezelőtt voltál sátrazni a hegyekben,
most úgy mesélnéd nekem, hogy de fasza volt akkor az egész, igen, csak amikor ott voltál, akkor, tíz évvel ezelőtt, utáltál ott lenni, a hátadat nyomta egy fadarab, négy napig esett az eső, és valaki a sátorban iszonyat büdös volt. Most pedig azt meséled nekem, hogy de jó is volt tíz évvel ezelőtt a hegyen sátrazni. Ma már nem úgy indulok el otthonról, hogy olyan dolgokat képzelek az estébe amikből lesz valami, egyszerűen csak örülök, hogy a mostani barátaimmal lehetek. Vajon a mostani első fesztiválos 16 évesek is ugyan azt gondolják, mint amit én akkor? Végül is mindegy. Ha újra 16 lennék, először mennék megint fesztiválra. Szóval itt állok a szakadt piros tornacipőmben, egy törött műanyag pohár óceán közepén és ilyenek járnak a fejemben. Aztán sose voltam újra 16. Előfordul, gondoltam.
Május 1, A munka ünnepe (korábban a munkások ünnepe) a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnap, a legtöbb országban hivatalos állami szabadnap, amely a munkások által elért gazdasági és szociális vívmányokról hivatott megemlékezni. Ez a wikipédiáról van. Május 1, az a nap amikor először estem bele részegen egy patakba. Igazából először és utoljára. Azért estem bele, mert túl józan voltam. Igen, van ilyen is, hogy azért csinál hülyeséget az ember, mert nem ivott eleget. Ott fekszem a patak közepén, a rohadt nadrágom kiszakadt az eséstől, a térdem vérzik, és mossa a testem a patak vize, ami rendkívül büdös. Az akkori legjobb barátom, aki nyílván eleget ivott, hogy legyen olyan hülye, hogy ne próbálja meg átugrani a patakot, csak simán átsétálja, a túlsó parton röhög rajtam. Egyébként egy több napos osztály kiránduláson voltunk, amire mi később mentünk mint a többiek, mert lekéstük a vonatot. Így egy fél nappal később és sokkal részegebben érkeztünk meg Bogácsra, mint az osztály többi
része, és ezt nagyon látványosan próbáltuk eltitkolni az osztályfőnőkünk elől. Azért kerültünk a patakhoz, mert le akartuk rövidítani az utat a szálláshoz, ami talán sikerült is volna, ha nem kell átvágnunk egy patakon és egy gazos búzamezőn, vagy valami ilyesmin. Kiszakítottam a nadrágom másik szárát is a térdemnél, hogy ne nézzek ki annyira hülyén, ennyit tudtam tenni abban a pillanatban magamért. Ott a mindenféle gazzal és növénnyel benőtt búzamező közepén, a szívünket abban a pillanatban leginkább ehhez a mezőhöz tudtam volna hasonlítani. Vizesen, büdösen, részegen és nagyon mérgesen, nagyon utáltuk a világot, én a fájó térdem és önérzetem miatt, a haverom pedig szerintem szolidaritásból. És a legszebb dolog az egész osztálykirándulásban az a pillanat volt amikor mérgesen leültünk a földre és felbontottunk még egy sört, hogy most már úgyis mindegy.
A harmadik napon éjszaka történt, hogy valaki ellopta a csirke fejét. Fél órával azelőtt, hogy egy olyan két méter magas nagyon rocker srác elvette a gumibuzogányom. Kezdhetnénk inkább egy, vagy több Flying Dutchmannal egy tokaji kollégium második emeleti szobájában. Szóval ott vagyunk a koliban, négyen egy üveg ginnel és egy üveg triple seccel. Ezek pont a Flying Dutchman nevű koktél összetevői. A Flying Dutchmant egy koktélokkal foglalkozó oldal úgy jellemzi, hogy: „pár pohár után biztosan a felhők fölött fogunk mi magunk is szállni”. És valóban. Még középiskolában egy haverom fedezte fel és ismertette meg velem az italt és a hatását. Ezen kívül kedvelt koktélja a saját gyártású Jäger-Pálinka-Vodka-Gin-ami még van anyuék bárpultjában-egy nagyon kicsi 100%-os HohesC narancslé volt. Ami a rendkívül hosszú neve ellenére nagyon menő ízűre sikeredett. Igazából a harmadik pohárig nem éreztem semmit, utána mondhatnám, hogy a következő emlékem az, hogy a Hegyalja Fesztivál egyik kis sátrában a füstben tombolunk, majd az egyik kék ToiToiba hányok,
de igazából ez elég béna dolog lenne. A kolitól a fesztiválig az út 10 perc lett volna, ha közben nem állunk meg beszélgetni, pálinkázni, sörözni, meg a többi szokásos dolog (egyszer a haza út véletlenül majdnem másfél órás lett, mert barátnőm tudott egy rövidebb utat). Ja igen, az kimaradt, hogy olyan hajnali három körül kezdtünk el flyingdutchmanozni és félkor indultunk el a koncertre. Ilyenkor a fesztiválokon általában két féle embertípus van, azok akik nagyon részegek, és azok akik nagyon szomorúak. Ez igazából lehetne valami matematikai definíció is akár. Tudod, mint Pitagoraszé meg a Cauchy féle konvergenciakritériumé. Persze a kivétel erősíti a szabályt. Mi nagyon részegek és kivételek is voltunk, én inkább nagyon részeg. Fél négykor kezdődött a Soerii&Poolek koncert, ami egy ideig tök jól ment. Törpe, csirke, kurvák, felfújható gumi fegyverek és állatok, meg ami ilyenkor lenni szokott. A huszadik perc környékén lett vége a koncertnek, amikor a tömegből valaki lelopta a csirke fejét. Először azt hittük ez is a koncert része, mint a pucér csajok, akiket egyből elkezdtek fényképezni a fotósok, akik addig csak a pultot támasztották a 7 kilós táskájukkal benne a Canonnal és pár százezret érő objektív gyűjteményükkel. Valaki szerzett egy csirke fejet, a többiek meg talán egy közepesnél jobb sztorit, a zenekar pedig minden bizonnyal egy elég szar koncertet.
Éjfél múlt. Egy leégett cigicsikk végére ragadt vörös rúzsfolt, egy zöld szemetes kosár és az alatta lévő átázott mekis pohár, egy rajzolt fasz a sárga keretes menetrenden és én. Így vagyunk a Búza téren a 10-es megállóban, eléggé szétesve. Már látszik a lehelletem. Kis felhőket fújok, a fejem is egy hasonló felhő, legalábbis úgy érzem. A mekis pohárról eszembe jut, hogy van a táskámban egy kihűlt és összenyomott sajtburger. Bármit mondanál ez a legjobb, a hideg szétnyomott sajtburger. Bizony. Ami lehet segítene rajtam. Még akkor vettem amikor elindultunk haza, azóta megtalált a magány. Azon gondolkozok, hogy ha madár lennék akkor nagyon hamar otthon lehetnék, és nem kéne megvárnom az utolsó utáni kazincbarcikai buszt. Ja, csak simán haza repülnék. Megenném a sajtburgerem és néznék valami sorozatot valószínűleg. A közlekedési lámpák már sárgán villognak. Unottan kis időközönként sárga fénnyel árasztanak el néha-néha egy embert vagy kóbor macskát. Akik pont olyanok mint én. Na jó, ha nem is, akkor az érzéseik biztosan. Bár magányosabbnak tűnnek sokkal, de mégis mintha lenne bennünk valami közös. Nagyot szívok a kora őszi sötét este hideg levegőjébe. Mitől lesz ilyen nehéz a szívünk ilyenkor? Eszembe jutott, hogy mindig azt mondtad, hogy félsz ilyenkor a sötétben. Én meg azt, hogy hülyeség, meg, hogy nincs mitől. És miközben erre gondoltam én is félni kezdtem.
Mindig is szétszórt voltam. Szerintem az egy évben a legtöbbször “a fejed is elhagynád ha nem lenne a nyakadon” kifejezést hozzám intézték. Szülők, öregek, gyrosos bácsik. Pedig nem is gondolták, hogy egyszer tényleg el fogom hagyni. Na most ha ismersz egy kicsit azt gondolod, hogy biztos részeg voltam amikor megtörtént ez az eset. Hogy biztos akciós volt a jäger valamelyik miskolci vagy egri kocsmában, hogy megint an�nyit ittál, mint amikor először ösztöndíjat kaptál és annyira berúgtál, hogy nem tudtál beszélni. Szóval tök józan voltam, ezt jobb tisztázni. Úgy kezdődött az egész, hogy leült mellém a buszon egy néni. Azok közül a kékes hajú zsörtölődő nénik közül képzelj el egyet. Leült mellém, én zenét hallgattam ahogy szoktam, és figyeltem egy gyár füstölgő kéményeit, amit azóta már rég leromboltak, de ő elkezdett nekem beszélni, hogy a fiatalok mennyire bénák, meg ilyenek. Mondhattam volna, hogy néni faszom én is fiatal vagyok, de inkább csöndben próbáltam hallgatni talán kispált. “Maga amúgy se tűnik olyannak, egész rendes fiatalembernek látszik, de azok az iskolások a reggeli buszon…”. Éreztem, hogy nem fogok olyan könnyen megszabadulni tőle, ezért egy egyszerű mozdulattal, hogy nyugtom legyen, leemeltem a fejem a nyakamról. “Tudhattam volna, hogy maga is!” És ezzel a mondattal inkább hátrébb sétált a buszon egy másik öreg nénihez, hogy beszélhessen valakinek rólam. Végre nyugodtan utazhattam, és ha már amúgy is levettem a fejem, akkor gondoltam még nem rakom vissza, hadd szellőzzön,
tudod rá fért. Talán kicsit el is bóbiskoltam ott az ülésen. Arra lettem figyelmes, hogy a testem már nincs a buszon. Szóval ha máshonnan nézzük, mert ugye jó több oldalról is megnézni a dolgokat, akkor a testem hagytam el, ami egy jóval nagyobb darab mint a fejem. Jeleztek, megállunk, gondoltam szólok, hogy hello, valaki segíthetne, mert történt egy kis baleset, de nem nagyon tudtam szólni, mert a beszédhez kell levegő is, a tüdőm pedig a testemmel volt valahol máshol. A néni rosszallóan csóválja a fejét az ülésen felejtett fejem láttán, majd leszáll. Na fasza, ezt megint megszívtam, gondoltam, mit lehet tenni? A testem közben pedig épp a fejem kereste, véletlenül egy megállóval hamarabb leszállt, most pedig igyekszik a következő megállóba. Elég vicces látvány lehetett, ahogy fut a busz után a testem. Végül egy barátom találta meg a fejem amikor felszállt a buszra, észrevette az ülésen, magához vette, majd a hátsó ajtón leszállt.
Amikor általános iskolásként bekerültem egy miskolci iskolába eleinte órák után a nagypapám várt az iskola előtt és egyszer amikor buszoztunk haza felszállt egy srác, kb. annyi idős lehetett, mint én most. Felszállt, végigsétált a hosszú csuklós ikaruson, majd a hátsó ajtónál le is szállt. Nagypapám azt mondta, az ilyenekre figyelni kell, ezek tolvajok, felszáll kizsebel pár embert ha szerencséje van, majd le is száll, mire az áldozat észre veszi, hogy hiányzik valamilye ő már rég nincs sehol. Pedig lehet az a srác is csak megtalálta a buszon a haverja fejét, és sietett, hogy vissza tudja adni neki. Így szebben tudna a történetben élni, mintha elkönyvelnénk tolvajnak. Visszatérve a fejemhez, végül sértetlenül vissza kaptam, azóta nem veszem le, mert legközelebb nem lesz ekkora szerencsém. Ezt szokta mondani anya, amikor visszakapom valakitől az elhagyott dolgaim. Meg azt, hogy legközelebb a fejed fogod elhagyni.
2:01. Az elunt kollégium szobában fekszem, még az olcsó fehér szárazbor íz benne van a számban. Bárcsak itt lettél volna te, vagy valaki más, de valaki tényleg nagyon itt lehetett volna, a rohadt szobatársaimon kívül. Elviselhetőbbé tehette volna valaki a nagy kibaszott alföldet. Emlékszem az volt a legros�szabb amikor egy sparos szatyorral vártam a trolira. Mögöttem egy középsuli nyitott ablakán hallatszott ki egy elég unalmas kémia óra, és akkor éreztem magam a legjobban egyedül. Akkor örültem volna bárkinek a korábbi életemből, akár szerettem, akár nem. Egyedül voltam bármiféle kovalens kötés nélkül a sok ember között. Egyedül mint a Hell energiaital, a virsli, kenyér, és májkrém között, a sparos szatyrom alján.
Egy keresztesskorpió volt a cigány srác nyakára tetoválva. Érted egy skorpió, a hátán egy kibaszott kereszttel. Nagyon nem tudtam hová tenni ezt az egészet, ezért megkérdeztem, hogy mit jelent. Azt mondta talán a halált. Egyszer egy templom falán láttam egy graffitit az is valami ilyesmit jelenthetett. Ezt amúgy nem én láttam, hanem egy lány mondta a téren, vagy a kocsmában, vagy bárhol. Nem emlékszem már. Azt is mondta, hogy ő várja a halált, talán. Mind várunk valamit. Én az éjszakai villamost.
- Nem is hallottam még ezt a számot, pedig tök jó. - ÜL, ezen az albumon van, 96-ban jelent meg, asszem. - Azokra az időkre mondják a szüleink, hogy jobb volt, pedig akkor se volt jobb. - Akkor is szar volt minden. - Igen, valószínűleg. - Jöhet még egy kör? - Jöhet, de most valami mást igyunk már. - De ne igyunk már mást. - De baszdmeg mindig ezt a szart isszuk. - A szüleink is ennyit vitatkoztak a piákon? - Nem is ismerik egymást. - Mármint a saját barátaikkal. - Apámból teljesen kinézem. - Ja, én is. - Szóval akkor a szokásosat? - Ha nagyon muszáj. - Így van akcióban, muszáj kettőt vennem. - Jó, de tudod, hogy én nem szeretem. - Én pedig a többit nem szeretem, ne sírj már! - Jól van faszom. - Nem kellett volna borravalót is adnunk? - Minek? Kap fizetést. - Jó, de tök rendes volt. - Majd a következő körben. - Sztem lépjünk inkább. - És mi lesz így a nagy borra valóddal? - Legközelebb.
Tudod mi a jó a miskolci éjszakákban? Hogy találkozol szinte majdnem az összes ismerősöddel, vagy ha nem is velük, akkor az ismerősöd ismerőseivel, és ugyanez a dolog a legrosszabb is. Ha akarsz, ha nem, találkozol emberekkel, akik majd elmondják, hogy „múltkor olyan részeg voltál”. A másik ami rossz, hogy nem lehet köztéren inni, de mégis meg kell próbálni mindig, valami megmagyarázhatatlan felső erő miatt. Na jó, ez az erő igazából a pénz. A kocsmák se rosszak amúgy annyira. Vannak városok, ahol rosszabbak, sokkal. Az első pár sör és feles után valahogy nagyon gyorsan elszállt az idő, már csak a nagyon drága nemzeti dohányboltban tudtunk venni valami olcsó és szar bort, de legalább nagyon drágán. „Minél drágább valami, annál jobb”, mondta egyszer egy lány. Baszdmeg, akkor vásárolj itt mindig. Szóval ott álltunk a nemzeti dohánybolt félhomályában, és azon vitatkoztunk milyen bort vegyünk. Igazából tök mindegy volt. Csak az egónk miatt csináltuk, jó volt a vörös is, és a fehér is. Rosé nem volt, az valami arany közép út szerű dolog lett volna. Végül vettünk egy vöröset és egy fehéret is, így mindenki boldog lehetett.
Sose szerettem úgy igazán a bort, és szerintem ő se szeretett engem. Aki még nagyon nem szeret, az a vodka. Egyszer egy haverom véletlenül a szemembe öntötte, de ami ennél is rosszabb azok a másnapok, amikkel megpróbál megölni. Az Avas alján egy téren ittuk meg a borainkat. Az egyik srác véletlenül összetört egy boros üveget. Igazából gyakran tört össze dolgokat, söröset gyakrabban, borosat ritkábban, lány szíveket pedig valahogy a kettő között. A felesekkel, a sörrel és a borral együt folyt el a kora tavaszi miskolci éjszaka.
Az alkoholtól könyebb lett az izzadt szívünk. A sok bor, sok falat döntött le. Amikor elindultunk vissza, már összemosódtak az éjszakai város neonfényei az arcunkon, vagy mi mosódtunk össze az egész éjszakai Miskolccal. A Szinva terasz másik oldalán pár srác béna számokat próbált meg gitározni, hogy felszedjenek két lányt. Mivel már nem voltak falak, csak azoknak a romjai, így nyugodt szívvel kiabáltam át: „Haver, kurva gáz vagy!”. Ezzel a mondattal indultunk haza. És akkor a következő héten, valaki azt modnja: „Múltkor olyan részeg voltál..”.
Szürke volt minden. Legalábbis a busz ablakából nézve. Igazából belül is. Ha nem lettek volna graffitik és különböző neonszínekben pompázó Nike Air Max cipők, akkor nem lettek volna színek. Szürke volt az eredetileg sárga 1974-ben gyártott lepukkant Ikarus busz, amin ültem. A 10 km-es út mind a 15 unalmas perce szürke volt. Ja igen, a buszon amúgy öten vagyunk összesen, a buszvezetővel hatan. Egy öreg néni, aki a sofőrrel beszélget feltehetően a hús akciókról, vagy valami hasonlóan érdekes témáról. Ilyen klasszikus panaszkodós öreg néni, akivel ha találkozol és megkérdezi: „Hogy vagy fiacskám?” Te elmondod, hogy tök szarul, leszakadt a fél veséd, nyílt combcsont törésed van, és még másnapos is vagy. Erről jut eszembe, hogy tök ritkán vagyok másnapos, mondjuk ha igen, akkor legalább nagyon, de úgy tényleg nagyon nagyon. Igazából ez nem kapcsolódik most
a törénethez. Szóval elmondod, ezt a néninek, akinek, ha nem lenne éppen minden szürke, a lila egyik árnyalatában pompázna a rövid dauerolt haja. Na ő erre az egészre megpróbálna rákontrázni, hogy neki bizony rosszabb. Legtöbbször a kórházakban találkozok ilyenekkel, amikor tüdőszűrőre megyek, vagy vérvételre. Erről egy Blahalouisana szám jut eszembe, amit talán az MR2-n hallottam, vagy a Spotify dobta egyszer fel. Van még egy lány aki egy egyes ülésben ül, zenét hallgat
és nézi a szürke mindenséget. Betűket ír az ablak párájára és zenét hallgat, Arctic Monkeyst vagy amit hallgatnak a lányok mostanában. Lehet pont Blahalouisanát. A busz végén két cigány fiú ül, akik a telefonjukról biztos, hogy nem Balahalousanát hallgatnak, hanem valami teljesen más disco zenét. Néha a beszélgetésükből kihallatszik egy-egy „geci”. Így utazunk mi hatan. Nézek ki unottan az ablakon, égnek a távolban a dombok. Még se olyan szürke minden.
- Mond bele a bűneid! - De nem mondom, haggyál már! - Jó akkor a bánatod, vagy mindegy! - De utána békén hagysz ezzel a faszsággal? - Igérem. - Bánom, hogy megismertelek. - Ne baszkódj már! - Édes istenem... - Addig úgy se megyünk sehova. - Bánt, hogy mindig gonosz vagyok az emberekkel. - Ez volt olyan kurva nehéz? - Ez. - Szerintem nem vagy gonosz, velem rendes szoktál lenni. - Meg még rajtad kívül olyan négy emberrel, de mi van a többiekkel? - Szard le őket. - De rossz embernek érzem ettől magam. - Nem vagyunk azok, csak elbasszuk a lehetőségeinket arra, hogy jók legyünk. - És ezért mondtam bele a bánatom ebbe a rohadt sörös üvegbe? - Igen! Majd a wc falához vágta a zöld borsodis sörösüveget a sörvéggel és a bánatunkkal az alján.
Az egész depressziója a mosolyommal kezdődött, én rá mosolyogtam, ő depressziós lett és soha nem szólt hozzám. Röviden összefoglalva ennyi történt. Igazából én nem is rá mosolyogtam, csak ő hitte azt. Részegen eszembe jutott valami hülye vicces történet, és elmosolyodtam, közben pedig néztem előre. Pedig talán szép volt, akkor is ha igazából csúnya volt. Na jó, kifejezetten csúnyának talán nem mondanám, de azért szépnek se, csak átlagosnak. Átlagos alatt helyezkedett el mondjuk egy ponttal, ha a klasszikus pontozós rendszerben gondolkozunk. Tudod, amikor a srácok pontozzák a lányokat, hogy “baszod, tegnap majdnem meg volt egy tízes”, vagy gondolom a lányok is szokták ugyanezt “tegnap megpróbált felszedni egy négyes”. Ilyenkor a lányokat valahogy mindig sokkal szigorúbbnak képzelem. Szóval ha az átlagos mondjuk hatos, akkor ő ötös volt, az tök jó pont nem? Egyszer voltam slam poetry versenyen zsűri, erről lehet mesélek majd egyszer. Na ott is azt hittem, hogy tök jó pontokat adok, amíg nem akartak lezavarni a színpadról. De egy béna mosoly miatt esne ilyen depresszióba? Érted, pont nem az én mosolyom olyan, hogy abba beleszeressenek emberek, tudod, olyan, hogy mosolyogsz a pékségben a nénire, és ő meghív téged a kakaóscsigádra, te meg először nem vágod, hogy miért történt ez, de nyílván a haverjaid ezzel fognak szívatni hetekig, na én inkább az ellenkezője voltam ennek mindig. De ő máshogy látta az egészet, neki nem a részeg vicces történet jutott eszébe a mosolyomról. Ezt egy évvel később tudtam meg a legjobb barátnőjétől, mármint,
hogy miattam volt depressziós a tavasszal. Szomorú lett, reggel nem pattant ki az ágyából ahogy szokott, hogy beérjen a hajnal 10-kor kezdődő valamilyen órájára, mondjuk fogalmam sincs, hogy így történnek-e a dolgok vele reggelente, lehet sose járt be időre. Nem járt el a barátaival egy ideig a helyi kocsmába, meg nem is nagyon beszélt velük, velem se beszélt az eset után, mondjuk sose beszélgettünk úgy igazán szerintem, csak néha az egyetemi bulikon. Akkor is csak véletlenül épp egyhelyen próbáltunk kijózanodni a hideg esti levegőn, jobban belegondolva az első eset lehetett véletlen, a többit lehet így tervezte, hogy ő nem is józanodni akart, csak tudod, ott lenni amikor én próbálom túlélni saját magam. És ahogy ez az átlagos alatt egy ponttal lévő lány nevetett akkor a béna vicceimen, volt benne valami egészen vonzó. Ezt nyílván sose mondtam neki, ahogy ő se nekem, hogy milyen fasza csávó is vagyok itt kint, a hidegben egy félig eltört cigivel a számban, borfoltos pulóverben. Szóval állítólag az egész tavasz úgy telt el, hogy szomorúan csinálta a mindennapi dolgait, és közben arra gondolt, hogy miért nem mások az érzéseim. Azért mert nagyon makacsak, sokkal makacsabbak, mint amilyen én vagyok. Mondhatsz neki dolgokat, szépeket, csúnyákat, tök mindegy, nem fogja elhinni, vagy érdekelni. Én elhinném tényleg, de nem csak rajtam múlik ez az egész, nem az én hibám. Én inkább csak szemlélője vagyok az érzéseimnek, vagy néha még az se. Lényegében amúgy se értem őt, és másokét se.
A buszon ülök, már éléggé benne vagyunk az őszben de még nem tudom hordani a legmenőbb kabátom, ahhoz még jó az idő és én amúgy sem vagyok fázós. Egy könyvet olvasok, valamiért elképesztő lassan. Körülöttem középiskolás lányok és fiúk beszélgetnek a töri óráról. Arról az óráról amire én középiskolában a legtöbbet lógtam, vagy pálinkáztunk előtte a srácokkal. Jobban belegondolva nagyon sokat lógtam, nem azért mert ne érdekelt volna a töri. Jó, tényleg nem nagyon érdekelt, de más se, ezzel azóta is sokszor vagyok igy.
Ők pedig az aznapi témazáróról beszélnek talán, nem Napóleonról az biztos. Részegen róla szokott mesélni az egyik barátom, hogy nem azért tartotta a hasán a kezét, hogy 50%-al menőbb legyen mindenkinél, hanem azért mert egyszerűen fájt a hasa. Ja, ilyeneket szokott mesélni. A srácok kétségbeesetten próbálják lenyűgözni a lányokat béna poénokkal. A lányok pedig bírják ezt és nevetnek. De nem elég bátor egyik fél se a kezdemenyezéshez, még nem veszik észre a jeleket. Pedig ha megnevettetsz egy lányt, akkor nyert ügyed van. Ezt szerintem az interneten olvastam valahol. Azért van nyert ügyed, mert ők máshogy gondolkoznak, aggódnak, félnek, a fiúkat nem érdeklik ezek a dolgok, ezért mondják, hogy gyerekes vagy, éretlen, pedig nem, csak nem érdekelnek dolgok egyszerűen, a lányokat pedig igen. És ha megnevetteted akkor arra a pillanatra őket se fogják ezek érdekelni, nem fognak félni, hogy nincs senkijük, hogy egyedül halnak meg, hogy a töri eggyes tönkrevágja a karrierjüket, hogy a nagymamája kevésbé fogja szeretni emiatt. Ezt is a barátom mesélte mondjuk, tudod, aki a napóleonosat is.
írta és illusztrálta: Molnár Roland korrekor: Halász Kinga konzulens: Szigeti G. Csongor