Müpa Műsorfüzet - Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére (2016. december 8.) by Müpa Budapest

Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére

10 December 2016 Béla Bartók National Concert Hall

2016. december 10. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Concert in memory of Hangverseny Zoltán Kocsis Kocsis Zoltán emlékére Featuring: István Horváth – tenor Miklós Sebestyén – bass-baritone Miklós Perényi – cello Krisztián Kocsis – piano Hungarian National Philharmonic Orchestra Hungarian National Choir

Közreműködik: Horváth István – tenor Sebestyén Miklós – basszbariton Perényi Miklós – cselló Kocsis Krisztián – zongora Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nemzeti Énekkar

Conductor: Péter Eötvös, János Kovács, Csaba Somos

Vezényel: Eötvös Péter, Kovács János, Somos Csaba

Mozart: Requiem, K. 626 – Lacrimosa Mozart: Piano Concerto in D minor, K. 466 Rachmaninoff–Kocsis: Vocalise, op. 34, No.14 Rachmaninoff: All-Night Vigil, op. 37 – excerpts Bartók: Cantata profana, Sz. 94, BB 100 Bartók: Four Orchestral Pieces, op. 12, Sz. 51, BB 64 – Marcia funebre

Mozart: Requiem, K. 626 – Lacrimosa Mozart: d-moll zongoraverseny, K. 466 Rachmaninov–Kocsis: Vocalise, op. 34, No.14 Rachmaninov: Vesperás, op. 37 – részletek Bartók: Cantata profana, Sz. 94, BB 100 Bartók: Négy zenekari darab, op. 12, Sz. 51, BB 64 – Gyászinduló

„Egy zenekar akkor jó, ha stílusa, profilja van, ezt pedig csak egyetlen vezető tartós működése tudja garantálni. Én például évi harmincöt hetet töltök a zenekaromnál. […] Előbb-utóbb hallhatóvá válik az eredmény. Én ebben hiszek. Új Furtwänglerekben, új Toscaninikben, új Bruno Walterekben.” Kocsis Zoltán Kocsis Zoltán (1952. május 30. – 2016. november 6.) közel fél évszázados jelenléte és művészi munkája sokrétű és maradandó hatást gyakorolt a magyar zenésztársadalomra, a közönség ízlésére, sőt a teljes magyar szellemi életre. Korai távozásával a művész és az ember fájó hiányt, ám egyszersmind kötelezettséget is hagy maga után: fel kell dolgoznunk és magunkévá kell tennünk életművét, azoknak a muzsikusoknak pedig, akik valaha együttműködtek vele vagy tanultak tőle, a jövőben is illik majd úgy készülniük minden produkcióra, azzal az igényességgel és elkötelezettséggel, amelyet Kocsis Zoltán képviselt és igyekezett átadni művésztársainak. Emléke előtt hangversennyel tiszteleg a Müpa, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar. Az est programján megszólaló művek és részletek között akad, amely a halál misztériumához kapcsolódik, más kompozíciók a zongoraművész és a karmester számára különlegesen fontos szerzők alkotásai.

Fotó © Felvégi Andrea

Jelzésértékű, hogy a koncert műsora Wolfgang Amadeus Mozart (1756– 1791) Requiemjének (K. 626) Lacrimosa tételével kezdődik. Köztudott, hogy a művet ‒ egy sokáig titokzatosnak vélt megrendelő, a műkedvelő komponista Walsegg von Stuppach gróf felkérésének eleget téve ‒ a zeneszerző betegséggel küzdve, a halál árnyékában írta az 1791-es év végén, és már nem is tudta befejezni. A Sequentia utolsó tételéből, a Lacrimosából csak az első nyolc ütem készült el. A mű teljessé tételére az eltelt évszázadok során számos sikeres kísérlet történt, a legelső rekonstrukció Mozart tanítványa, Franz Xaver Süssmayr (1766–1803) nevéhez fűződik. Miközben a kórus szólamaiban a 12/8-os metrumú, d-moll tétel jellegzetes zokogó motívumait, a kis szekundok fájdalommal teli sóhajait hallgatjuk, eszünkbe juthat, hogy Kocsis Zoltán érett korszakát végigkísérte a tiszteletadás, nagy zeneszerzők – többek közt Debussy, Ravel, Rachmaninov, Bartók, Kodály – műveinek hangszerelése, sőt a rekonstrukció szolgálattevő gesztusa is, amikor kongeniálisan megkomponálta Schönberg torzóként fennmaradt Mózes és Áron című operájának befejezését. Mozart Lacrimosája tehát ezen az estén egyszerre egy Requiem részlete, megrendült szembenézés a halál fájdalmával, ugyanakkor a nagy muzsikusok stílusát tanulmányozó, az ő műveiket hangszerelésekkel, átiratokkal és kiegészítésekkel szolgáló, Kocsis Zoltánra jellemző művészi alázat jelképe is.

„Kocsis egyesíti kompozíciójában Schönberg szellemét a saját erényével”. (Gerhard Persché, Opernwelt) A megemlékező koncert legszemélyesebb mozzanata Kocsis Krisztián fellépése. A nagy zongoraművész és karmester fia édesapja irányítása és felügyelete mellett fejlődött az évek során csodagyerekből különleges teljesítményt nyújtó fiatal művésszé. Abban az esztendőben született, amelyben Kocsis Zoltán megkezdte a zenekar megújulását eredményező, mindent új alapokra helyező munkáját az akkor még Állami Hangversenyzenekar nevet viselő, későbbi Nemzeti Filharmonikusoknál. A tizenkilenc éves Kocsis Krisztián ma este a Kocsis Zoltán egész pályáját végigkísérő mozarti zongoraversenytermésből szólaltatja meg a két ritka, különleges jelentőségű moll kompozíció egyikét, a viharos, tragikus hangú d-moll versenyművet (K. 466). A darabot, amely a huszadik a Mozart-zongoraversenyek sorában, a zene-

HANGVERSENY KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKÉRE

szerző már a bécsi évek derekán, 1785-ben komponálta. A c-moll és a g-moll mellett a d-moll Mozart egyik legfontosabb tragikus hangneme: ebben íródott egyebek mellett a Requiem, d-mollban kezdődik a Don Giovanni, d-moll hangnemű egy híres Zongorafantázia (K. 397/385g), és A varázsfuvola-beli Éj királynője Der Hölle Rache kocht in meinem Herzen áriája. A nyitótételt (Allegro) zaklatott hang, sodró lendület és a ritmus feszítőereje határozza meg. A középső tétel, a visszatéréses szerkezetű B-dúr Románc a maga szelíd lírájával a béke szigetére kalauzol és egy bensőséges, személyes vallomás hangján szólal meg. A rondófinálé (Allegro assai) egyik feltűnő jellegzetessége a Mozartot jelentős mértékben inspiráló „mannheimi stílusra” jellemző, meredeken felfelé ívelő, úgynevezett rakétatéma energiától feszülő, hangzatfelbontásos melodikája – és persze az a dramaturgiai törekvés, amely nemcsak a tétel folyamatában keresi újra és újra a dúr foltokat, de a mű végén a derűs befejezést is kiküzdi, a sötét és dúlt d-moll hangnemből a világos és derűs D-dúrra váltva.

„Ezt a hatalmas birodalmat a zseni biztonságával tekinti át és járja be ez a 18 éves fiatalember. Megvan hozzá a pianista felkészültsége és talentuma – adottságai ebben a tekintetben is rendkívülinek mondhatók. De ami ennél több, és ami talán egy évszázadban egyszer-kétszer ha akad, az Kocsis Zoltán muzsikus nagysága.” (Kroó György, Új Zenei Újság) Kocsis Zoltán egyik kedves zeneszerzője volt Szergej Rachmaninov (1873– 1943), akinek zongoraműveit játszotta, vezényelte zenekari kompozícióit, ritkán elhangzó alkotásait is műsorra tűzte, és számos dalából készített zenekari kíséretes átiratot. Vocalise (op. 34, No. 14) című darabját is megszólaltatta, a hangversenyünkön fellépő Perényi Miklós partnereként. Ezt a különleges alkotást a zeneszerző egy 1915-ben írt dalciklus végére illesztette. A mű a mendelssohni „dal szöveg nélkül” koncepció szó szerinti megvalósítása, hiszen ezúttal a melódiavonalat az énekesnek mindenfajta textus nélkül, egyetlen magánhangzóra kell énekelnie. Innen a cím is: Vocalise. A jeles orosz lírai koloratúrszopránnak, Antonyina Nyezsdanovának (1873–1950) ajánlott mű széles ívű, melankolikusan induló, majd egyre szenvedélyesebbé váló dallamot bont ki. Számtalan

átirata ismert, a legkülönfélébb hangszereken szólaltatják meg, zenekarra maga Rachmaninov dolgozta át. A hangversenyünkön megszólaló másik Rachmaninov-kompozíció Kocsis Zoltán művészportréjának egyik ritka vonását idézi fel: a kóruskarnagyét. Nem volt egyedülálló nála ez a tevékenység sem, hiszen a Bartók Új Sorozat pár hónapja megjelent felvételén is hallhattunk általa vezényelt énekkari műveket. Rachmaninov Vesperás (op. 37; 1915) című ciklusát Kocsis Zoltán a Dobra János művészeti vezetésével működő Tomkins Énekegyüttes közreműködésével hangversenyen is vezényelte. A ciklus Rachmaninov zeneszerzői termésén belül különleges színárnyalatot képvisel: a dús, telt kórushangzást igénylő pravoszláv liturgikus zene komolyságát és archaikus hangvételét, a sok különleges – nem egyszer sötét – színárnyalatot, a szenvedéllyel párosuló átszellemültség atmoszféráját, amely e kompozícióhoz kapcsolódik. A mű jelentőségét jelzi, hogy maga Rachmaninov teljes életművéből – A harangok című oratorikus mű mellett – ezt az alkotását tartotta legtöbbre: az volt a végakarata, hogy temetésén e mű ötödik tétele hangozzék el. Hangversenyünkön a Nemzeti Énekkar és karnagya, Somos Csaba ezzel a kóruskompozícióval emlékezik Kocsis Zoltánra. Bartók Béla (1881–1945) műve, az „öreg apó”-ról és az ő erdőben vadászgatva eltévedő „kilenc szép szál fiá”-ról szóló Cantata profana (1930) jelkép a zeneszerző életművében: a „csak tiszta forrásból” elvének és nem mellékesen „a népek testvérré válása” eszméjének szimbóluma. A megemlékezés estéjén azonban bátran értelmezhetjük olyan kompozícióként, amely egyszersmind Kocsis Zoltán muzsikusi magatartását is magába sűríti. A Cantata profana egyik legmarkánsabban érvényesülő vonása ugyanis a kérlelhetetlenség kifejezése. A Bartók erdélyi népdalgyűjtő útjain megismert román kolinda megénekelte átváltozásmítoszban a szarvassá változott fiúk szószólója, a „legnagyobbik szarvas”, a „legkedvesebb fiú” kíméletlen szavakkal szól apjához: „mert mi téged tűzünk / a szarvunk hegyére, / és úgy hajigálunk / téged rétről rétre, / téged hegyről hegyre, / s téged hozzávágunk / éles kősziklához: / ízzé-porrá zúzódsz, / kedves édes apánk”. Ha Bartók, ahogy híres versében Illyés Gyula fogalmaz, „szigorú, szilaj, […] nagy zenész” volt, Kocsis Zoltánt is hasonlóképpen jellemezhetjük. A maximalizmus kérlelhetetlensége, az alku elutasítása, amely művészi értelemben őt ugyanúgy jellemezte, ahogyan zenei

HANGVERSENY KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKÉRE

tájékozódásának legfőbb világítótornyát, Bartókot, alighanem semmilyen más műben nem fejeződik ki olyan radikálisan, ahogyan a Cantata profanában. Az 1934-ben Londonban, majd 1936-ban Budapesten bemutatott műben világok találkoznak: szakrális és pogány, archaikus és modern. Bartók a román szöveget maga fordítja magyarra és formálja librettóvá saját céljaira. A szélesen hömpölygő bevezetőt az elemzők Bach Máté-passiójának nyitókórusához hasonlítják, s a vadászfúga ellenpontos szerkezete is nagy barokk előképekre hivatkozik. Ugyanakkor a Cantata profana modern mű is: szúrós, ágas-bogas dallamai, szögletes kvartjai, sűrű disszonanciahalmazai a kor zenéjének esztétikáját hirdetik, mindenfajta engedmény nélkül. Ami a mű üzenetét illeti, Kroó György „a modern világra szórt rettenetes átok”-ról, „az erdőket-forrásokat szomjúhozó mérhetetlen vágy”-ról ír. A mű harmonikus-békés végkicsengése, mint már jeleztük, a „csak tiszta forrásból” eszméje. Ez a Cantata profana es�szenciális tanúságtétele, és okkal hihetjük, hogy egyszersmind a zeneszerző személyes krédója is: az ötvenéves Bartóké, aki oly fontosnak tartotta művének maga megmunkálta szövegét, hogy mikrofon előtt is elmondta azt, rádiófelvételt készítve róla.

„Igazi telitalálat! Karmesterszerepben is bizonyságot tesz rátermettségéről Kocsis Zoltán, akit zongoristaként már régóta talán a legnagyobb élő Bartók-interpretátornak ismerünk. És valóban: nem létezik ennél jobb felvétele a Táncszvitnek […] nem készült még ehhez fogható felvétel erről a műről [Concerto], ennyire zsigeri szinten izgalmas, ugyanakkor Bartók partitúrájához formájában és szellemében egyaránt ennyire hű.” (David Hurwitz, ClassicsToday.com)

Kocsis Zoltán búcsúztatásán, 2016. november 19-én, a Zeneakadémián egykori tanára, Kurtág György beszédében hangsúlyozta, hogy a zongoraművész és karmester egyik nagy jelentőségű cselekedete Bartók életművének közkinccsé tétele volt. Amikor a hangverseny végén a korai, máig ritkán játszott és kevéssé ismert Négy zenekari darab (komponálás: 1912/1921, bemutató: 1922) zárótételét, a Gyászindulót hallgatjuk, a Kékszakállút sejtető, de bizonyos mozzanataiban egészen A csodálatos mandarinig előremutató, méltóságteljes és tragikus zene hangjai emlékeztessenek arra, hogy a Bartók-interpretátor Kocsis Zoltán egyik fontos célja a teljes életmű áttekintése és méltó felmutatása volt. Egyforma figyelemmel és érdeklődéssel fordult a zeneszerző minden kompozíciója felé, az alkotói pálya minden szakaszában, az érlelődő-változó zeneszerzői stílus minden árnyalatában megtalálva az értéket és a szépséget. Ennek érvényesülését szolgálta előadóművészként életének minden szakaszában, teljes odaadással. Írta: Csengery Kristóf

HANGVERSENY KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKÉRE

Fotó © Csibi Szilvia

Eötvös Péter Székelyudvarhelyen született 1944-ben. Zeneszerző és karmester, aki mindkét minőségében nemzetközi sikert aratott. Kodály javaslatára már tizennégy évesen felvették a Zeneakadémiára, ahol 1965-ben fejezte be tanulmányait. 1966-ban Kölnbe költözött: itt meghatározó volt együttműködése Stockhausennel. Dolgozott a Kölni Rádiónál, majd a Boulez alapította párizsi Ensemble InterContemporain zeneigazgatója lett. Világjáró karmester, műveit a földkerekség legkülönbözőbb nagyvárosaiban mutatják be a leghíresebb szimfonikus zenekarok. Korunk egyik legünnepeltebb operaszerzője. Kocsis Zoltánnal a kezdet kezdetétől, az Új Zenei Stúdió alapításától teljes művészeti egyetértésben működött együtt. Horváth István Pécsett született 1980-ban. Pályája a Pécsi Nemzeti Színház operatársulatában kezdődött, majd a Miskolci Nemzeti Színházban folytatódott. 2010 óta a Magyar Állami Operaház magánénekese. Karrierjét a bel canto tenorszerepek hosszú sora jelzi, fellépett Európa számos országában, valamint Észak- és Dél-Amerikában. A Kocsis Zoltán vezette Nemzeti Filharmonikusok rendszeres vendégművésze volt. Kocsis Krisztián 1997-ben született Budapesten. Különleges zenei képességei már négyéves korában megmutatkoztak. Zongoratanulmányait a budapesti II. kerületi Járdányi Pál Zeneiskolában kezdte, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója zongora és zeneszerzés szakon. Évek óta hangversenyezik szólistaként és kamaramuzsikusként. A 2016-os Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen egyetlen magyar versenyzőként bejutott a legjobb hat közé a döntőbe, és hét különdíjjal jutalmazták teljesítményét.

Kovács János 1951-ben született Budapesten. Karmesteri diplomáját a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerezte 1973-ban. Tanulmányai befejeztével azonnal a Magyar Állami Operaházhoz szerződött: az intézmény, amelyben többféle – köztük fő-zeneigazgatói – tisztet is betöltött, azóta is működésének egyik fő területe. A hetvenes és nyolcvanas évek fordulóján három ízben dolgozott asszisztensként a Bayreuthi Ünnepi Játékokon. Operai munkája mellett hangversenyeket is gyakran vezényel. Rendszeresen vendégszerepel külföldön, a Szlovén Filharmonikusok első karmestere volt, jelenleg a Tokiói Filharmonikusok első vendégkarmestere.

Fotó © Horváth Marcell

Perényi Miklós muzsikuscsaládban született Budapesten, 1948-ban. Zsámboki Miklósnál és Banda Edénél folytatott tanulmányai után Pablo Casals mesterkurzusaira kapott meghívást, majd négy éven át részt vett a Marlborói Fesztiválon. Szólistaként és kamaramuzsikusként kilencéves kora óta koncertezik idehaza és külföldön, művészetét számtalan hanglemez, rádió- és tévéfelvétel örökítette meg. A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára. Kocsis Zoltánnak kezdettől egyik legfontosabb kamarazenei partnere volt. Sebestyén Miklós basszbariton 1979-ben született Budapesten, s az éneklésre sokéves hangszeres tanulmányok (fuvola, gitár) után tért át. 2002-től a zürichi Zeneművészeti Főiskolán Polgár László, 2005-től a müncheni Zeneművészeti Főiskolán Josef Loibl növendéke volt. 2009-ben diplomázott, 2010-ben a bécsi Belvedere Énekversenyen harmadik helyezést ért el. A düsseldorfi Deutsche Oper am Rheintől a berlini Komische Operen át a New York-i Metropolitanig a világ nagy operaházainak állandó vendége.

Fotó © Genia Skarahotska

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar elődje Székesfővárosi Zenekar néven 1929-ben alakult, s évtizedeken át meghatározó szerepet játszott Budapest zeneéletében. A második világháború után Állami Hangversenyzenekar néven tovább működő együttest előbb Fricsay Ferenc és Somogyi László, majd 1952től 1984-ig Ferencsik János vezette. A Kobajasi Kenicsiró neve által fémjelzett időszak után 1997-ben Kocsis Zoltán új művészi alapokra helyezte az immár Nemzeti Filharmonikusok néven dolgozó zenekar munkáját. Vezetésével az NFZ két évtized alatt minden korábbinál magasabb művészi és technikai színvonalat ért el, hangversenyei a közönség és a kritika körében a legnagyobb elismerést aratják. Az együttes meghatározó szerepet játszik a Bartók Új Sorozat, a zeneszerző műveinek új hangzó összkiadása elkészítésében.

A Nemzeti Énekkar az Állami Népi Együttes Kórusából alakult meg 1985-ben. Első vezető karnagya Pászti Miklós volt, akinek 1989-ben bekövetkezett halála után előbb Elláné Bodonyi Katalin, majd Ugrin Gábor került az énekkar élére. A kórus eddigi történetének legeredményesebb korszaka Antal Mátyás nevéhez fűződik: ő 1990-től 2016. március 31-éig állt a Nemzeti Énekkar élén. Utóda, a több évtizedes tapasztalattal rendelkező Somos Csaba számos kórus élén kipróbálta már magát, többek közt 2009 és 2013 között a Magyar Rádió Énekkarát is vezette. A Nemzeti Énekkar hangversenyein sokféle a cappella mű hangzik fel a barokk motettáktól a kortárs alkotásokig, emellett fontos feladatai közé tartozik az oratorikus repertoár alapműveinek megszólaltatása a Nemzeti Filharmonikus Zenekarral együttműködésben.

HANGVERSENY KOCSIS ZOLTÁN EMLÉKÉRE

Summary The artistic output of Zoltán Kocsis (30 May 1952 – 6 November 2016) spanned almost half a century and left a permanent mark on the Hungarian musical community. The programme compiled in his honour includes pieces and excerpts exploring the mystery of death, while others were written by composers particularly dear to the heart of the pianist and conductor. Wolfgang Amadeus Mozart wrote his last work, his unfinished Requiem (K. 626), under the shadow of death in late 1791. Only the last eight bars of Lacrimosa, the last movement of the Sequentia, were completed before he died. The first reconstruction of the work was undertaken by Franz Xaver Süssmayr, a student of the master. While the choral sections contain the characteristic weeping motifs of the D minor movement in 12/8 time, the pained sighs of the minor seconds serve as a reminder that, even in his advanced years, Zoltán Kocsis was still paying his respects to several great composers by arranging and even reconstructing their works. Mozart’s concertos take pride of place in Kocsis’s instrumental repertoire. The tragic and dramatically troubled tone of the Piano Concerto in D minor (K. 466) will be recreated by his 19 years old son, Krisztián Kocsis. Aside from the absolute classics, Zoltán Kocsis also took great interest in the work of Bartók, Debussy, Richard Strauss, Rachmaninoff. Vocalise (op. 34, No. 14), originally written as a song without words by Sergei Rachmaninoff, will be performed by Kocsis’s old chamber partner Miklós Perényi on cello, with accompaniment by Krisztián Kocsis. Zoltán Kocsis always enjoyed conducting the choral composition All-Night Vigil (op. 37) by Rachmaninoff and an excerpt from the work evoking the archaic sound of Eastern Orthodox liturgical music will be performed by the Hungarian National Choir under the direction of Csaba Somos. The evening closes with two compositions by Béla Bartók, one of the most important figures in Kocsis’s musical universe. Written for the translation of a Romanian colindă, the Cantata profana (Sz. 94, BB 100) is at once archaic and modern in harking back to traditions of the Baroque passion, once again shining a light on Kocsis’s implacable nature through its radicalised view of art and the world. The Funeral March, the closing movement of Bartók’s early and now rarely heard Four Orchestral Pieces (op. 12, Sz. 51, BB 64) will also serve as a reminder of Zoltán Kocsis’s efforts to showcase Bartók’s complete works as spiritual rector of the Bartók New Series recordings.

SUMMARY

Stratégiai partnereink:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Kocsis Zoltán Címlapfotó: Kenéz László A szerkesztés lezárult: 2016. december 2. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

ISO: 9001:2000