2025. FEBRUÁR 14.
14 February 2025
Béla Bartók National Concert Hall
LATRY & LEE / L.A. DANCE PROJECT / COMPAGNIE CONVERGE+
Bach / Borodin / Stravinsky
Featuring: Olivier Latry, Shin-Young Lee – organ, L.A. Dance Project, guest dancers from Compagnie Converge+
Choreographers: Benjamin Millepied, Jobel Medina, Idio Chichava
Dancers:
L.A. Dance Project: Lorrin Brubaker, Jeremy Coachman, Daphne Fernberger, David Adrian Freeland, Jr., Shu Kinouchi, Audrey Sides, Hope Spears, Nayomi Van Brunt
Compagnie Converge+: Paulo Inacio, Cristina Matola, Osvaldo Passirivo
Lighting Designer: Masha Tsimring
Costume Designer: Alessandro Sartori for Ermenegildo Couture
Associate Artistic Director: Sebastien Marcovici
Director of Production: Nathan Shreeve-Moon
Production & Tour Manager: Alisa Wyman
Lighting Director: Venus Gulbranson
Stage Manager: Betsy Herst
Producer of Compagnie Converge+: Silvana Pombal
Bach: Passacaglia and Fugue in C minor, BWV 582 – choreography by Benjamin Millepied Borodin: Prince Igor – Polovtsian Dances – choreography by Jobel Medina
Stravinsky: Rite of Spring – version written by the composer for four hands –choreography by Idio Chichava
This performance is a collaboration between Müpa Budapest and the Philharmonie de Paris, with the support of Van Cleef & Arpels.
The English summary is on page 13.
2025. február 14.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
LATRY & LEE / L.A. DANCE PROJECT / COMPAGNIE CONVERGE+
Bach / Borogyin / Stravinsky
Közreműködik: Olivier Latry, Shin-Young Lee – orgona, L.A. Dance Project, a Compagnie Converge+ vendégtáncosai
Koreográfus: Benjamin Millepied, Jobel Medina, Idio Chichava
Táncosok:
L.A. Dance Project: Lorrin Brubaker, Jeremy Coachman, Daphne Fernberger, David Adrian Freeland, Jr., Shu Kinouchi, Audrey Sides, Hope Spears, Nayomi Van Brunt
Compagnie Converge+: Paulo Inacio, Cristina Matola, Osvaldo Passirivo
Fénytervező: Masha Tsimring
Jelmeztervező: Alessandro Sartori / Ermenegildo Couture
Művészeti vezető: Sebastien Marcovici
Produkciós vezető: Nathan Shreeve-Moon
Produkciós és turnémenedzser: Alisa Wyman
Világítástechnikai vezető: Venus Gulbranson
Színpadmester: Betsy Herst
A Compagnie Converge+ producere: Silvana Pombal
Bach: c-moll passacaglia és fúga, BWV 582 – Benjamin Millepied koreográfiája
Borogyin: Igor herceg – Polovec táncok – Jobel Medina koreográfiája
Stravinsky: Tavaszi áldozat – a szerző négykezes változata – Idio Chichava koreográfiája
Az előadás a Müpa és a Philharmonie de Paris együttműködésében, a Van Cleef & Arpels támogatásával valósul meg.
MAGASABB
RÉGIÓKBA JUSSUNK”
Olivier Latry és Shin-Young Lee orgonaművész különleges, összművészeti produkcióra vállalkozott, amelynek során kiváló kortárs táncművészek előadásával kísérve orgonán kel életre Bach, Borogyin és Stravinsky muzsikája.
Azt mondják, az orgona a hangszerek királynője. Önt mivel ragadta magával?
Olivier Latry: Rendkívül sokszínű hangzása fogott meg: regisztereivel, sípjaival az orgona különösen sokféle, egyedi megszólaltatásmódot tesz lehetővé.
A személyességre is lehetőséget ad?
O. L.: Nagyon is. Ha meghallgatja ugyanazt a darabot ugyanazon a hangszeren két orgonista előadásában, mást fog hallani. Ahhoz, hogy létrehozzuk az általunk elképzelt egyedi hangzást, jókora képzelőerőre van szükségünk. Egy karmester sem mondja az oboásnak, ha nem jól játszik, hogy köszönjük szépen, adja vissza a kottát, hanem addig csiszolja a hangzást, amíg azt nem hallja, amit belül elképzelt. Ez az orgonán is hasonlóan működik.
Shin-Young Lee: Én zongoristaként kezdtem a pályámat, ám amikor megismerkedtem az orgonával, olyan volt, mintha rajta keresztül a legmélyebb érzéseimhez találtam volna utat. Az orgona spirituális hangszer. Bár a hangot a billentyűkkel indítjuk el, a sípoknak köszönhetően megszólalásmódja az énekléshez áll közel. Egyszerre vagyunk énekesek és hangszeres művészek. Amikor játszom, mindig a bensőmből szólok: egy előadás csak úgy lehet hiteles, ha önmagammal is teljesen őszinte vagyok.
O. L.: Éppen ebben rejlik az orgonajáték nehézsége is. Az énekhang és a gépi megszólaltatás egyszerre van jelen, és ha nem figyelünk eléggé, a hangzás túlságosan mechanikussá, kifejezéstelenné válhat. Ezért különösen fontos, hogy gondolatokat, érzelmeket közvetítsünk a hangszeren keresztül.
Rendkívül széles repertoárt játszanak, és számos orgonaátiratot készítettek. Mindent át lehet írni orgonára?
S. Y. L.: Nem, dehogy. Most jöttem vissza az Egyesült Államokból, ahol mester-
kurzust tartottam. Messiaen L’Ascension című darabjával foglalkoztunk, amelyet a szerző eredetileg zenekarra komponált. Amikor felkérték az orgonaváltozat elkészítésére, bizonyos részeivel maga sem boldogult. Orgonán nem működött ugyanaz a zenei gondolat. Egyébként zeneszerzője válogatja: Chopin műveit nem lehet átírni, míg például Prokofjev darabjai javarészt lenyűgözően hatnak orgonán.
O. L.: Szimfonikus zenekari műveket nagyon nehéz orgonára átírni. Egy zenekarban száz ember muzsikál, száz lélek kapcsolódik össze és reagál egymásra, a karmesterre. Ez nagyon megható és rendkívül izgalmas kifejezési forma. Az orgona azonban korántsem ilyen „rugalmas”. Ha egy zenekari darabot orgonára írunk át, árnyaltságát, bizonyos rétegeit könnyen elveszíthetjük. Körültekintően kell kiválasztanunk a műveket, amelyeket ezen a hangszeren szeretnénk bemutatni. Ravel legtöbb darabja például nem érvényesülne, de Stravinsky Tavaszi áldozata – részben az ütőhangszerek sajátos, ritmikus játéka miatt – lélegzetelállítóan szólal meg orgonán.
Amikor átiratot készítenek Borogyin vagy Stravinsky művéből, mekkora szabadságuk van és mire kell ügyelniük?
O. L.: Minden interpretáció esetében fontos, hogy megtaláljuk a mű iránti tisztelet és a szabad átdolgozás közötti érzékeny egyensúlyt. Stravinsky művében – a négykezes változatban – igyekeztünk megtartani a szerző elgondolását, sem elvenni, sem hozzáadni nem akartunk.
S. Y. L.: Minden orgona más, ezért a hangszer is szab korlátokat, így a kérdésre azt válaszolnám: az átdolgozás limitált szabadságot ad. A különböző hangszerek ugyanakkor lehetőséget teremtenek arra, hogy a művek új aspektusait fedezzük fel.
Mennyire jelent mást az orgonaszó egy szakrális térben, mint egy koncertteremben?
O. L.: Csak a személyes tapasztalataimról tudok beszélni. Már említettük Messiaen L’Ascension című darabját. Csaknem húsz évvel ezelőtt felléptem a Los Angeles-i Walt Disney Koncertteremben. Ültem a színpadon, és az járt a fejemben, hogy miért ezt a darabot játszom. Éreztem, hogy nem talál utat a közönséghez, túl statikus egy koncerttermi előadáshoz. Ráadásul úgy gondoltam, ennél a műnél nem fontos látni az előadóművészt. Messiaen alkotása sokkal jobb helyen van egy templomban, ahol az emberek zenehallgatás közben a templombelső: a szobrok, a freskók látványában gyönyörködnek, ami a zene befogadására is hatást gyakorol. Másfelől viszont léteznek olyan művek, amelyek nem illenek egy templomba. Egyszer felvettem Berlioz
Rákóczi-indulóját a Faust elkárhozásából a Notre-Dame-ban. Hiba volt, már közben is
éreztem, a drámai legenda részletének átirata nem való oda. Körültekintően kell kiválasztanunk a helyszínhez illő darabokat.
S. Y. L.: Bár a darabválasztásnál fontos szempont, hogy hol játszunk, a lelkiállapot vagy az elmélyültség foka mégis azonos, akárhol koncertezünk.
O. L.: Zenészként mindig egy másik, magasabb dimenzió felé törekszünk, és ez sok tekintetben hasonlít a szakralitáshoz. Mindegy, hogyan nevezzük ezt a másik dimenziót: vannak, akik Istent, a feljebbvalót látják benne, mások hétköznapibb névvel illetik. Mi azt szeretnénk elérni, hogy a közönség is hasonlóan éteri, átszellemült lelkiállapotba kerüljön. Ehhez rendkívül fontos a kapcsolatteremtés.
Számos lemezfelvételt készítettek, olyankor azonban nincs lehetőség erre a kapcsolatteremtésre. Okoz ez nehézséget?
O. L.: Számomra igen, éppen ezért nem is szeretem. Egy orgonistának kiváló telepatikus képességekkel kell rendelkeznie, már csak azért is, mert legtöbbször a karzaton ül, a közönségtől távol. Nem látnak engem, ahogyan én sem őket, így a csendekből, az apró reakciókból, pisszenésekből kell leszűrnöm, megérinti-e őket a zene.
Hisznek a zene gyógyító erejében?
S. Y. L.: Természetesen. Gondoljunk csak a bibliai történetre, amikor Dávid zenével gyógyítja a gyötrődő Sault. Én is sokszor tapasztaltam, hogy a zene hatására nem csupán lelkileg, de fizikailag is jobban érzem magam.
O. L.: Úgy hiszem, minden zenész hívő, akkor is, ha nem tud róla. A legrosszabb egy zenész számára az lenne, ha csupán önmagában hinne. Szerintem nem önmagunkért leszünk zenészek, ez szolgálat vagy küldetés. Sokféle küldetés létezik, az egyik – amit már említettünk –, hogy a zenénkkel új dimenziókat nyissunk meg az emberek előtt. Ha muzsikusként azon kapnám magam, hogy csupán a saját előrejutásom foglalkoztat, azonnal abbahagynám.
S. Y. L.: Hatalmas hiba egy művésztől, ha a saját személyét, megjelenését a hangszer elé helyezi.
O. L.: Volt egy tanítványom, helyettes orgonistaként játszott a Notre-Dame-ban az esti miséken, a templom zárása előtt. Ilyenkor kevesen érkeznek, száz-százötven ember van a templomban. Egyikük a mise után odament hozzá, és azt mondta: „Köszönöm. Ma este miattad nem fogom belevetni magam a folyóba.”
Shin-Young Lee
Úgy képzelem, a zenészek számára Bach az origó. Hogyan építkeznek Bach zenéjéből?
O. L.: Egyszer beszélgettem egy karmesterrel, aki számos remek zeneszerző művét vezényelte Beethoventől Sosztakovicson át Debussyig, és azt mondta, ha csak Bach zenéje maradt volna ránk, az is több lenne, mint elegendő.
S. Y. L.: Zenészek közt az a mondás járja, hogy nem minden zenész hisz Istenben, de minden zenész hisz Bachban. Schönberg úgy gondolta: minden zene Bachtól indul és hozzá tér vissza.
A budapesti koncerten is elhangzik egy Bach-kompozíció. Miként lehet úgy előadni, hogy ma is azt érezzük, hozzánk szól?
O. L.: A c-moll passacaglia és fúga az a Bach-mű, amelyet rengetegféleképpen lehet hitelesen előadni. Számos ötletem volt, de ez esetben a táncosokkal közösen dolgoztuk ki a koncepciót, hiszen a koncerten a mozgás, a tánc kiemelt szerephez jut. Fontos a virtuozitás?
O. L.: Nem. Csak az első lépés, amely segít, hogy onnan elrugaszkodva magasabb régiókba jussunk.
Olivier Boulogne-sur-Mer-ben nőtt fel, és ott számos lenyűgöző orgonistát hallott. Volt olyan, akire példaképként tekintett vagy meghatározta a pályáját?
O. L.: Erről egy növendékemtől hallott, kissé nagyképű válasz jut eszembe. Arról beszélt, hogy zenehallgatóként soha nem volt igazán elégedett egy-egy darab előadásával, másként képzelte el, és rájött, ha azt akarja, hogy olyan legyen, amilyennek megálmodta, akkor neki kell eljátszania. De természetesen akadtak, akik megihlettek: tizenhárom-tizennégy évesen például erősen hatottak rám Pierre Cochereau improvizációi, ahogyan André Isoir zenéje is. Ezek persze direkt módon nem érhetőek tetten a játékomban, hiszen az inspirációk nyomán végül kialakítottam a saját stílusomat.
Shin-Young a párizsi konzervatórium posztgraduális képzését végezte el, ahol Pierre Boulez is tanított. Mit adott ez az együttműködés?
S. Y. L.: Boulez rendkívül karizmatikus, pontos ember volt. Kis termete kontrasztban állt szellemi nagyságával, miközben rendkívül szerény maradt. Tiszteletre méltó, ha valaki egy ilyen pályán is meg tudja őrizni az alázatát.
O. L.: Könnyen lehet, hogy ez az igazán nagy emberek sajátja. A több mint harminc éve elhunyt Olivier Messiaen hasonló szerénységgel élt és alkotott. Bármilyen kérdésem volt, írhattam neki vagy felhívhattam, mindenben készségesen segített.
Minden hangszer más, de bizonyára van olyan, amelyik különösen kedves, otthonos az Önök számára. Milyen orgonán a legjobb játszani?
O. L.: Ez attól függ, mit akarunk játszani. Egy hangszeren általában nem lehet a teljes repertoárt előadni, mindegyik másra alkalmas. Csodálatos, amikor francia klasszikus zenét játszhatom Poitiers-ben. Amikor ugyanezeket a műveket egy másik hangszeren kell előadnom, belül még mindig az a hangzás szól, ám előállítani egy más stílusú hangszeren lehetetlen. Minden hangszer egy bizonyos repertoárhoz ideális. Nagy élvezet, hogy helyszínről helyszínre járva mindig új élmény és új kaland részesei lehetünk. Természetesen vannak hangszerek, amelyek különösen sokat jelentenek számomra, ilyen például a Notre-Dame orgonája is. A Müpáéra úgy emlékszem, mint kiváló, modern hangszerre, amely remekül illeszkedik a terem méretéhez, akusztikájához.
S. Y. L.: Minden orgonának lelke van, és mindegyiknél meg kell találni a legmegfelelőbb megszólalásmódot. A historikus hangszereknél néha technikai korlátokba ütközünk – ezzel most az amerikai koncertem során, a Yale Egyetemen is szembesültem –, de kárpótlást nyújt az érzés, hogy rendkívüli „lélekkel” van dolgunk.
O. L.: Hangszeresként egy zenei lánc utolsó szemei vagyunk. Olyan ez, mint ahogyan a patakok tartanak a folyók felé, majd azok a tengerbe és az óceánba torkollnak. A zeneszerzők mesterműveket hoznak létre, és ezek életre kelnek a hangszerkészítők által megalkotott orgonákon, amelyeket mi szólaltatunk meg az emberek örömére.
Mindketten tanítanak. Olivier, ön azt mondta, élvezte, hogy növendékként kivételes szabadságot kapott. Pedagógusként hasonlóan fontosnak tartják ezt?
O. L.: Számomra ez elengedhetetlen. Nem hierarchikus rendszerként tekintek a tanár-növendék viszonyra, inkább úgy képzelem, hogy két zenész közösen igyekszik megoldást találni egy problémára. Persze ha egy növendék technikai nehézségekkel küzd, akkor tanárként a saját tapasztalataimmal utat mutathatok neki. De az interpretáció kérdésében meg kell őriznünk az érdemi diskurzust.
S. Y. L.: Én nem tanítok rendszeresen: mesterkurzusokat tartok. Szerintem nagyon fontos, hogy mindig az adott muzsikus személyiségét igyekezzünk kidomborítani, abban segítsük, hogy saját magában találja meg a válaszokat a kérdéseire.
Az interjút készítette: Seres Gerda
Olivier Latry francia orgonaművész, zeneszerző, 2024-ig a párizsi Conservatoire tanára volt. Tanulmányait Gaston Litaize irányításával kezdte, akinek pedagógusként utódjává vált a Saint-Maur-des-Fossés-i Zeneakadémián. Huszonhárom évesen lett a Notre-Dame négy orgonistájának egyike. Az elmúlt évtizedekben bejárta a világot: öt kontinens több mint negyven országában adott koncertet, különösen az Egyesült Államokban tett szert széles ismertségre. Bár klasszikus műveket is játszik, a kortárs repertoár egyik legkiválóbb előadójaként tartják számon: a Deutsche Grammophon felkérésére rögzítette többek közt Olivier Messiaen összes orgonadarabját. Koncertjein előszeretettel improvizál. Számos orgonaátiratot készített klasszikus zenekari, valamint szólóhangszeres alkotásokból.
A dél-koreai származású, jelenleg Párizsban élő
Shin-Young Lee felsőfokú tanulmányait Tong-Soon Kwak, Jean-Paul Imbert, Michel Bouvar, Olivier Latry és Jean Guillou növendékeként végezte. A világ legrangosabb koncerttermeinek és templomainak állandó fellépője, gyakran ad közös koncertet férjével, Olivier Latryval. Világszerte számos kiváló zenekarral lép fel, rendszeresen vesz részt versenyek zsűrijében és tart nemzetközi mesterkurzusokat.
Koncertjein a közismert orgonarepertoár mellett saját átiratait is játssza. Saint-Saëns Az állatok farsangja című művének átiratát a Schott kiadó jelentette meg, és a művész a Radio France hangversenytermének orgonáján készített felvételt belőle.
Fotó © Deyan Parouchev
Benjamin Millepied francia származású balett-táncos, koreográfus, filmrendező. Vladimir Skouratoffnál kezdett klasszikus balettet tanulni a Grand Théâtre de Bordeaux-ban, később Lyonban Marie-France Dieulevin és Michel Rahn, majd az Amerikai Balettiskolában Stanley Williams és Adam Luders növendéke lett, mielőtt 1995ben csatlakozott a New York City Ballet társulatához, ahol néhány évvel később már szólótáncosként foglalkoztatták. 2001-ben kezdett koreográfusként dolgozni, kiemelkedő produkciókat álmodott meg saját együttese, valamint a Párizsi Opera Balettegyüttese, a San Franciscó-i Balett, a berlini Staatsoper és a Holland Nemzeti Balett számára. Koreográfusként és táncosként is közreműködött a Fekete hattyú című Oscar-díjas filmben. 2012-ben Los Angelesbe költözött, és Charles Fabiusszal közösen megalapította az L.A. Dance Projectet azzal a céllal, hogy művészeti és gazdasági szempontból is úttörő kortárs balettegyüttest hozzon létre. 2014-től két éven át igazgatta a Párizsi Opera balett-társulatát.
Jobel Medina, a Los Angelesben élő filippínó–amerikai táncos és koreográfus olyan művészekkel dolgozott együtt Amerikában és Franciaországban, mint Tino Sehgal, Benjamin Millepied, Dimitri Chamblas, Alex Prager, Kim Gordon, Simon McBurney, Shahar Binyamini, Danielle Agami vagy Tom Weinberger. Munkáit Los Angeles-i és párizsi múzeumok mutatták be, például a Broad Museum, a Museum of Contemporary Art, az Institute of Contemporary Art és a Musée d’Orsay. Medina munkássága a táncban gyökerezik, de koreográfiáit mindig az adott projekt paraméterei határozzák meg. Ennek egyik jellegzetes példája legutóbbi, a Los Angeles Dance Project keretében bemutatott produkciója, az IMMDED IMMGEWD című duett, amelyet Elliott Sellersszel közösen hozott létra. Medina a California Institute of the Artson szerezte meg képzőművészeti mesterdiplomáját, és több egyetemen is tanít az Egyesült Államokban.
Fotó © Diego Uchitel
Idio Chichava mozambiki táncos, koreográfus 2000-ben kezdte pályafutását. Multidiszciplináris és kreatív művészeti projekteken dolgozik, amelyek célja, hogy mindenkinek lehetőséget nyújtsanak saját belső világuk felfedezéséhez. Jelenleg Mozambikban és Franciaországban él. A Compagnie Converge+ művészeti vezetőjeként a csereprogramokat és az ingyenes táncképzést népszerűsíti vidéki közösségekben. Mozambikban saját produkcióira összpontosít, az ország tehetséges táncművészeit igyekszik felkarolni, akikkel számos előadást tart a kelet-afrikai ország nyilvános terein, utcáin. Mindemellett a mozambiki Kinani Semana da Dança művészeti asszisztense és a Roots Festival Traditional Music egyik producere.
Fotó © Michel Photos.
