Rossini: A sevillai borbély 2017. február 18. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
Művészet és építészet képekben Keresse a Librinél, vagy a Vince Könyvesboltban a Müpában.
mupa.hu
3
18 February 2017 Béla Bartók National Concert Hall
2017. február 18. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Rossini: The Barber of Seville Rossini: A sevillai borbély Opera buffa in two acts
Count Almaviva: René Barbera Bartolo: Bruno de Simone Rosina: Lúcia Megyesi Schwartz Figaro: Pietro Spagnoli Basilio: Krisztián Cser Berta: Gabriella Balga Fiorello: Sándor Böjte Featuring: Budapest Studio Choir (choirmaster: Kálmán Strausz) Dohnányi Orchestra Budafok Dániel Dinyés – continuo Conductor: Gábor Hollerung Set: Éva Szendrényi Costumes: Anikó Németh Stage manager: Sylvie Gábor Director: Csaba Káel The English summary is on page 15.
Opera buffa két felvonásban
Almaviva gróf: René Barbera Bartolo: Bruno de Simone Rosina: Megyesi Schwartz Lúcia Figaro: Pietro Spagnoli Basilio: Cser Krisztián Berta: Balga Gabriella Fiorello: Böjte Sándor Közreműködik: Budapesti Stúdió Kórus (karigazgató: Strausz Kálmán) Budafoki Dohnányi Zenekar Dinyés Dániel – continuo Vezényel: Hollerung Gábor Díszlet: Szendrényi Éva Jelmez: Németh Anikó Játékmester: Gábor Sylvie Rendező: Káel Csaba
4
A téma Gioacchino Rossini (1792–1868) még nem töltötte be huszonnegyedik életévét, amikor 1816 elején bámulatos gyorsasággal, alig három hét alatt papírra vetette az operatörténet máig legnépszerűbb vígoperáját, A sevillai borbélyt. A spanyol környezetben játszódó, ízig-vérig olasz opera buffa irodalmi alapanyagául a francia Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais trilógiájának 1775-ben keletkezett, azonos című első része szolgált, amely bemutatta a Mozart által tíz évvel később megzenésített Figaro házassága, avagy egy bolond nap éjszakája című, 1784-ben írt középső színdarab szereplőit. Beaumarchais, a felvilágosodás századának emblematikus figurája Jean-Jacques Rousseau-hoz hasonlóan egy órásmester fiaként látta meg a napvilágot, aki azonban elég jómódú volt ahhoz, hogy fiát sokoldalú képzésben részesíttesse. Ennek ellenére a fiú kezdetben apja mesterségét folytatta. Egészen fiatal volt még, amikor olyan sikeresen tökéletesítette az óraszerkezetet, hogy találmányát egy neves órásmester megpróGioacchino Rossini bálta elvitatni tőle. Ambíciója azonban tovább terjedt az órásműhelynél. Kiválóan játszott több hangszeren is, elsősorban hárfán, ennek köszönhetően hamarosan bejutott a legmagasabb körökbe, és az udvarban XV. Lajos gyermekeit tanította gitárra. Üzletemberként is rendkívül találékonynak bizonyult: az amerikai függetlenségi háború idején tetemes vagyonra tett szert fegyverszállítással. Ennek következtében irigyeinek száma is egyre növekedett. Azzal vádolták meg például, hogy első két feleségét haszonszerzés céljából megmérgezte, Beaumarchais azonban – legtöbb peréhez hasonlóan – ezt is megnyerte. Talán ennek a tapasztalatnak köszönhető, hogy alaposan megismerte a rágalom természetét. Emlékiratainak szellemességét Voltaire is elismerő szavakkal méltatta. A Mémoires-ban valóban egyedülállóan tört felszínre Beaumarchais szatíra és komikum iránti hajlama, amely persze trilógiájának első két Figaro-darabjában is érvényesül. A harmadik rész, az 1792-ben írt A bűnös anya sem kerülte el a megzenésítést: a 20. századi francia zeneszerző, Darius Milhaud írt belőle operát. A vállalkozó szellemű és titkos ügynökként is jeleskedő Beaumarchais élettapasztalata és irodalmi munkássága szoros összefüggést mutat. Színművei olykor a szónoki emelvény szerepét töltik be, amelyről az őt támadóknak válaszol, vagy korának politikai cselszövényeibe ártja bele magát.
A sevillai borbély cselekménye Almaviva gróf feleségül szeretné venni Rosinát, és a városszerte kedvelt, leleményes borbély, Figaro segítségével igyekszik kijátszani a lány gyámját, Bartolo doktort, aki nemcsak gyámleánya kezére, hanem annak vagyonára is pályázik. A gróf diáknak öltözve bejut a házba, hogy megvallja szándékát Rosinának, majd kisvártatva részeg katonatisztnek álcázva, beszállásolási parancsot lobogtatva tér vissza. A doktor tiltakozik a beszállásolás ellen, és saját mentesítő levelével hadonászva hívja az őrséget, amely távozásra szólítja fel Almavivát. Az őrség parancsnoka felismeri ugyan a grófot, de kilétét nem árulja el a többieknek. A második felvonásban Almaviva gróf a „beteg” zenetanár, Don Basilio helyetteseként próbál ismét Rosina közelébe férkőzni. Az énekóra közben megérkezik a hivatalos énekmester is, aki azonban Figaro rábeszélő képességének hatására és némi kenőpénz fejében hallgatást fogad. Bartolo ennek ellenére felfedezi az összeesküvést, és kidobja az álruhás énekmestert. A leleplezést követően Rosina látszólag beleegyezik az esküvőbe, valójában azonban lázasan tervezi Almavivával a szökését. Egy hirtelen támadt vihar a gróf kezére játszik. Figaro segítségével elrejtőzik Rosina erkélye alatt. Don Basilio magával hoz egy jegyzőt, aki hitelesíti a gróf és Rosina házassági szerződését. Bartolo késve érkezik, és be kell látnia, hogy egy szerelmes lány furfangjával szemben minden óvatosság hiábavaló.
A szövegkönyv és a zene A sevillai borbély Rossini legismertebb vígoperája, amelynek eleven és szellemes zenéje méltó a vérbő bohózat komikus elemeinek sorozatához. A szövegkönyvet egy fiatal római műkedvelő, Cesare Sterbini írta, ügyesen elkerülve az egyezéseket Giuseppe Petrosellinivel, akinek azonos című librettóját a Rossininél közel két generációval idősebb Giovanni Paisiello 1782-ben zenésítette meg. A librettó nagy erénye, hogy rendelkezik mindazokkal az összetevőkkel, amelyek elengedhetetlen kellékei a vígjátéki bonyodalomnak: szobafogságra kárhoztatott fiatal nő, kéjsóvár gyám, arisztokrata kérő, korrupt antagonista, személycsere, többszöri átöltözés és a szálakat a háttérben mesterien mozgató furfangos seborvosborbély, Figaro, akinek legyűrhetetlen és invenciózus alakjában a fiatal Rossini saját karakterét is viszontlátta. A partitúra nemcsak vígoperaszerzőként mutatja nagy mesternek Rossinit, de a korabeli zenekarban, énekművészetben, vokális virtuozitásban és színházi mechanizmusokban rejlő lehetőségek rafinált kihasználójának is. A zenében elsősorban a pregnáns ritmika dominál, amelynek fékezhetetlen sodrása magával ragadja a hallgatót, és egy pillanatra sem engedi
ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY
5
6
lankadni a figyelmet sem a drámai, sem a zenei cselekmény tekintetében. A műfaj utolsó fellángolásának lehetünk tanúi: az opera buffa végleges és visszavonhatatlan búcsújának azok után, hogy a műfaj hosszan és dicsőséggel uralkodott Itália színpadain. Rossinit gyakran vádolták azzal, hogy a nagy sietség miatt egyes korábbi műveiből használt fel részleteket A sevillai borbélyhoz. Az „újrahasznosított” zenei anyag azonban – az eredetileg az Aurelianus Palmürában című operához írt nyitánytól eltekintve – mindössze néhány ütemre szorítkozik. Az opera ezzel szemben pezseg a szellemesebbnél szellemesebb zenei ötletektől, Figaro híres belépőjétől – Largo al factotum – Rosina népszerű cavatináján és az Almaviva gróf ellehetetlenítését célzó, híres Rágalomárián át az első finálé fergeteges bonyodalmáig, ahol az öt énekszólam szinte egymásra licitál, a korszak vokális kultúrája, az olasz bel canto szellemének megfelelően. A bel canto – vagyis a „szép ének” – tisztán zenei fogantatású énektechnika, amely nem törődött a drámai szituáció realista ábrázolásával, hanem kizárólag a kiegyenlített, szép és virtuóz éneklés esztétikáját helyezte előtérbe. A hangképzés lágy, gömbölyű énekhangokra, a mély regiszterből a magas regiszterbe való átmenet homogenitására, valamint a díszítések és a zenei frazeálás hajlékonyságára irányult. A korabeli zeneszerzők dallamképzése is ennek elősegítését szolgálta. Ez a fajta énekművészet Rossinival érte el tetőpontját, aki épp A sevillai borbély komponálását megelőző évben Nápolyban bemutatott Angliai Erzsébet című operájának partitúrájában kottázta le először gondosan, az egész műre kiterjedő igénnyel az énekesek által mindaddig rögtönzött díszítéseket.
Az ősbemutató A sevillai borbély ősbemutatójára 1816-ban került sor Rómában, a ma is működő Teatro Argentina színpadán. Ez a színház annak az ókori csarnoknak a romjai fölött épült, amelyben a hagyomány szerint Brutus megölte Caesart. A premieren még Almaviva, avagy a hiábavaló óvatosság címet viselte a mű, hogy elkerülje az összehasonlítást a nápolyi mester operájával, amely abban az időben még egész Itáliában nagy népszerűségnek örvendett. Hivatalosan a szeptemberi bolognai bemutatón hangzott el a ma is használatos címmel a darab, jóllehet a közönség kezdettől fogva így emlegette. A Sevillai premierje sikertelen volt, s ezt a kudarcot máig élő legendák övezik. Alig helyezkedett el a zeneszerző a csembalónál, Paisiello fizetett klakkőrei máris füttykoncertbe kezdtek. A Basiliót játszó énekes megbotlott a süllyesztőben és bezuhant a színpadra. A részvétlen római közönség nem kis derültségére erősen vérzett az orra, s a vérzést a Rágalomária alatt zsebkendővel próbálta csillapítani. Mindez további méltatlankodást
váltott ki az ellendrukkerekből. Az első felvonás fináléjában a színpadon átszaladó macskától megijedt két női szereplő hatalmas ugrásokkal igyekezett kikerülni az eltévedt állatot. Figaro végül kizavarta, a macska azonban a színpad másik oldalán visszaólálkodott, és egyenesen Bartolo doktor karjában kötött ki. A közönség természetesen remekül mulatott, és heves nyávogással buzdította a megrémült állatot rögtönzött szerepének folytatására. A második felvonás, ha lehet, még az elsőnél is viharosabbra sikeredett. Az előadás fiaskója után a szereplők Rossini szállodájába siettek, hogy megvigasztalják a mestert, aki azonban békésen aludt az ágyában. Szerződése szerint Rossini négyszáz római scudót kapott az opera megkomponálásáért, betanításáért és a három egymást követő római előadás vezényléséért. Ez az összes lényegesen alacsonyabb volt, mint a három főszereplő Teatro Argentina tiszteletdíja külön-külön. Az Almavivát éneklő korabeli sztártenor, a spanyol Manuel del Pópulo Vicente Rodriguez García szerződése ennek az összegnek a háromszorosáról szólt. A Teatro Argentina tulajdonosa, Francisco SforzaCesarini herceg vagyonát azonban jelentősen megterhelte a színház fenntartása, ezért takarékoskodnia kellett. A költségvetésbe már nem fért bele az operát szokás szerint követő balett, így kárpótlásul a legkiválóbb énekeseket kellett szerződtetnie. Rosina szerepében az ünnepelt koloratúrmezzo, Geltrude Righetti-Giorgi lépett fel, nem pedig Rossini későbbi felesége, az akkor már pályafutása zenitjén álló, madridi születésű drámai szoprán, Isabella Colbran, akivel a megelőző évben, az Angliai Erzsébet nápolyi ősbemutatójának előkészítése során ismerkedett meg a zeneszerző. Figaróként a szintén nagy népszerűségnek örvendő buffót, Luigi Zambonit láthatták-hallhatták, míg Bartolo doktort Bartolomeo Botticelli, Don Basiliót pedig a Sixtus-kápolna énekese, Zenobio Vitarelli alakította. A még ugyanebben az évben elhunyt, idős Paisiello által felbérelt botránykeltők miatt kudarcba fulladt premiert követően Rossini opera buffája szédületes sebességgel hódította meg a világ operaszínpadait. A második előadástól kezdődően nyoma sem volt az ellenséges fogadtatásnak. Az őszi szezontól kezdődően Bolognában, Firenzében, valamint más itáliai városokban is fergeteges sikert aratott a mű, amely néhány évtizeden belül nemcsak szülőföldjén és Európa többi városában, hanem a kontinens határain túl is megkezdte máig tartó, páratlan sikerszériáját.
ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY
7
8
Egyszerűen csak szórakoztatni szeretnénk Interjú Káel Csabával, a produkció rendezőjével
– A sevillai borbély éppen kétszázegy éve szerepel folyamatosan az operaházak repertoárján. Ez alatt számos rendezést ért meg, többnyire hagyományos kőszínházi körülmények között. Önök hogyan hidalják át, hogy a Müpa nem rendelkezik ugyanolyan szcenikai adottságokkal, mint egy operaház? – A díszlettervezővel, Szendrényi Évával eleve olyan szcenírozást képzeltünk el, amellyel utaztatható a produkció, vagyis előadható több helyszínen is. Nyáron már játszottuk két szabadtéri helyszínen is a darabot. Először Szombathelyen (kivételesen nem az Iseumban), majd Tokajban, ahol ezzel az előadással kezdte meg az operajátszást a tokaji Fesztiválkatlan. – A Müpa az elmúlt évtizedben számos sikeres operaprodukció helyszíne volt, ám többnyire nem a repertoárFotó © Csibi Szilvia, Müpa darabokból válogattak. – Ezt nem állítanám. Volt például Verdi-sorozatunk, amelyben a ritkábban játszott művek mellett megszólalt például a Trubadúr és a Traviata is. Ugyanez elmondható a Pucciniciklusról is. Számos operakedvelő, többek közt Puccini műveinek avatott ismerői is megállítottak azzal, hogy a Müpa kiváló akusztikájának köszönhetően olyan különleges hangszerelési megoldásokat fedeztek fel például a Pillangókisasszonyban, amelyek eddig elkerülték a figyelmüket. – Ez – anélkül, hogy elvitatnám a Müpa valóban kiváló akusztikájának szerepét – alighanem annak is betudható, hogy a színpadi látvány és akció itt kevésbé vonja el a nézők figyelmét, ráadásul a repertoárszínházak rutinból fakadó manírjait sem kell levetkőzniük. – Ez a három tényező nyilvánvalóan együtt hat. De amióta színház létezik, mindig van egy olyan elem, amely mozgatja az előadást, és ez nem más, mint a szituáció. Ez pedig, ha jól van kidolgozva, bármilyen környezetben működik.
– A sevillai borbély esetében ez a vígoperai helyzetkomikum, amelynek gyökerei az olasz commedia dell’arte tradíciójáig nyúlnak vissza. Az Ön rendezése viszont egy némafilmforgatás közegébe helyezi a cselekményt, a 20. század elejére. – Ha jól meggondoljuk, a kettő, mármint a commedia dell’arte és a némafilm nem esik messze egymástól. A vázlatos cselekményt mindkettő esetében rögtönzés, különböző típusú karakterek, felnagyított, erőteljes gesztusok és kifejező mimika egészíti ki. Az én rendezésem egy kamera segítségével premier plánba hozza ezeket. – Valahogy úgy, ahogyan mostani szokás szerint a fontosabb eseményeket óriáskivetítőn is közvetítik? – Igen, tulajdonképpen erről van szó. De meg merném kockáztatni, hogy a most olyannyira divatos szelfizés is benne van egy kicsit. Ugyanaz az optika, mint amikor az ember saját magát örökíti meg egy számára fontos helyszínen vagy eseményen. – Rossini operájában az az egyik legszórakoztatóbb mozzanat, hogy a főszereplők közül szinte mindegyik alkalmas arra, hogy az opera centrális karaktere legyen. Az Ön rendezésében melyik szereplő áll az események középpontjában? – Természetesen a címszereplő, vagyis Figaro. Ő ugyanis a filmrendező, de mivel a némafilm hőskoráról van szó, egyben az operatőr és a producer is. Ő mozgatja az operai cselekmény szálait is, a többi szereplő erre való reakcióját pedig bizonyos szituációkban a kivetített premier plán erősíti fel – Rossini sziporkázóan szellemes zenéjével. – Az énekesek számára nem okozott nehézséget, hogy nem csak az operaszínpadon elsajátított színészi eszköztárukat kellett használniuk? – Egyáltalán nem, sőt! Rosina megformálója, Megyesi Schwartz Lúcia például született némafilm-színésznő. Rendkívül élvezte, hogy a hagyományos színészi játék mellett filmes elemekkel is árnyalhatja alakítását. De ugyanez mondható el a többi szereplőről is: a Figarót éneklő Pietro Spagnoliról, aki a világ vezető operaszínpadain sorra alakítja a Mozart-, Rossini-, Donizetti-szerepeket, vagy a Bartolót megszemélyesítő Bruno de Simonéról, aki eddig már tizenhét Rossini-hőst keltett életre. Almaviva grófként pedig René Barbera lép fel, aki máris a bel canto repertoár fiatal specialistája. – Ön szerint mi lehet A sevillai borbélynak a mai néző számára is aktuális üzenete? – Nem hiszem, hogy lenne, vagy akár az ősbemutató idején is lett volna ilyen üzenet. Nem is ez a lényeg. Nyáron például, amikor szabad téren, nem kifejezetten operalátogató közönség előtt mutattuk be a darabot, senki sem várt el semmiféle üzenetet. Viszont mindenki nagyon élvezte az előadást. Mi egyszerűen csak szórakoztatni szeretnénk. Írta és az interjút készítette: Kaizinger Rita
ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY
9
10
René Barbera a texasi San Antonióban született. Tanulmányait a Lyric Opera of Chicago’s Patrick G. and Shirley W. Ryan Opera Centerben végezte. 2008-ban megnyerte a New York-i Metropolitan National Council Auditions elnevezésű versenyét, és részt vett a San Franciscó-i Opera Merola Opera Programjában, valamint a floridai Grand Opera Fiatal Művészek Stúdiójában. 2011-ben a Plácido Domingo’s Operalia világverseny mindhárom kategóriájában első díjat nyert – ez először fordult elő az 1993-ban létrehozott verseny történetében. Azóta a világ legnevesebb operaházainak keresett fiatal bel canto tenorja. Bruno de Simone Sesto Bruscantininél tanult énekelni. Nem kevesebb, mint hat énekverseny megnyerése után a 18–19. századi dramma-giocoso és buffo szerepkörben indult el pályafutása. Nemzetközi hírnevét elsősorban a Rossini– Donizetti-repertoár specialistájaként alapozta meg. Szülővárosát, Nápolyt idéző komikusi vénájából fakad, hogy Galuppi, Pergolesi, Paisiello Tritto és Cimarosa vígoperáinak is nélkülözhetetlen buffo figurája. Énekesi sokoldalúságának köszönhetően repertoárja Verdi- és Puccini-szerepekre is kiterjed.
Fotó © Huszár Mónika
Megyesi Schwartz Lúcia Szegeden kezdte énektanulmányait, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Bende Zsoltnál folytatta. 1997-ben szerezte meg harmadik diplomáját a Stuttgarti Zeneművészeti Főiskolán, Hamari Júlia növendékeként. Barcelonában elnyerte a Viñas Énekverseny Mozart-különdíját. 1993-ban Budapesten megnyerte az I. Nemzetközi Barokk Énekversenyt. 1994 óta a Magyar Állami Operaház tagja. 2001-ben megjelent szólóalbumán oratóriumrészleteket és operaáriákat énekel.
Fotó © Col Ritratto
Fotó © Hermann Péter
Pietro Spagnoli Rómában született, és a pápai kórusban már gyermekként megkezdte énektanulmányait. Szólistakánt tizennyolc éves korában mutatkozott be. Ezt követőn rendszeresen fellépett a vasárnapi pápai miséken, majd felvételt nyert az Accademia di Santa Ceciliára, valamint a Cappella Sistina kórusának basszus szólamába. Operaénekesként 1987-ben debütált. Azóta a világ legnevesebb operaházainak rendszeres vendége elsősorban Mozart, Rossini és Donizetti operáinak basszbariton főszerepeiben. Cser Krisztián, számos rangos énekverseny nyertese, muzsikuscsaládban született. Kezdetben zongorázott, majd fizikus diplomát szerzett, ezt követően pedig a szegedi Zeneművészeti Főiskola magánének szakán tanult. 2008-ban a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaszakán fejezte be tanulmányait. Már egyetemistaként fellépett a Magyar Állami Operaházban. 2013-ban a Kékszakállút énekelte Bartók operájának kínai premierjén. Balga Gabriella a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végezte tanulmányait, s részt vett Walter Moore, Nicholas Clapton, Jevgenyij Nyesztyerenko, Gwynne Geyer és Perencz Béla mesterkurzusain. 2011-ben megnyerte a szlovákiai Iuventus Canti Nemzetközi Énekversenyt, és második lett a II. Nemzetközi Simándy József Énekversenyen. Operaénekesként 2009-ben debütált Haydn Le Pescatrici című operájában. 2012-től a Magyar Állami Operaház magánénekese.
ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY
11
12
Böjte Sándor zenei tanulmányait szülővárosában, Kolozsváron végezte, ahol 1986-tól a Kolozsvári Magyar Állami Opera tagja volt. 1990 szeptembere óta Debrecenben működik. Kezdetben a Kodály Kórus tagjaként, 1991-től a Csokonai Színház énekeseként. Fotó © Máthé András
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
Hollerung Gábor a Liszt Ferenc Zeneművészeti egyetemen karvezetés és karmester szakon szerzett diplomát. 1993, azaz hivatásossá válása óta a Budafoki Dohnányi Zenekar zeneigazgató karmestere. 1980 óta a Budapesti Akadémiai Kórustársaság művészeti vezetője. Évekig a Jerusalem Symphony Orchestra első vendégkarmestere. 2004 óta a Zempléni Fesztivál művészeti vezetője volt. Rendszeresen tart kurzusokat karvezetők és karmesterek részére Magyarországon és külföldön egyaránt. Strausz Kálmán a Magyar Állami Operaház karigazgatója és a Budapesti Stúdió Kórus művészeti vezetője. 1977-től a Budapesti Ifjúsági Kórus karnagya, majd a Debreceni Kodály Kórus művészeti vezetője. 1992-2008 között a Magyar Rádió Énekkarát vezette. 2010 óta a Honvéd Férfikar vezető karnagya. 1998-ban két kategóriában Grammy-díjra jelölték. Mesteriskolákat vezet Olaszországban, Németországban és az Egyesült Államokban.
Káel Csaba a Színház- és Filmművészeti Főiskolán filmés tévérendezői diplomát szerzett. 1990-ben részt vett a londoni East-West Producers Seminar képzésén. 1999 óta operát is rendszeresen rendez. A Bánk bánból 2003-ban készült játékfilmje a külföldi kritika elismerését váltotta ki. 2011 márciusa óta a Müpa vezérigazgatója, 2013-tól pedig a Budapesti Tavaszi Fesztivál és a Café Budapest Kortárs Fotó © Csibi Szilvia, Müpa Művészeti Fesztivál operatív testületének elnöki tisztét is betölti. Bartók A kékszakállú herceg vára című operájából készült rendezését 2016 őszén Kínában is bemutatták. Szendrényi Éva a Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán diplomázott, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskola felsőfokú színházi műszaki vezetőképző tanfolyamát. 1989-től a Madách Színház, 1991-től a Magyar Állami Operaház szcenikusa, 1996-tól a Budapesti Kamaraszínház műszaki vezetője volt. 1997-től szabadúszó. Színházi munkái mellett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, a Képzőművészeti Egyetemen és a Széchenyi István Egyetemen díszlettervezést és térkompozíciót tanított. Németh Anikó divat- és jelmeztervező 1992-ben hozta létre a Manier divatmárkát. A tervező a belsőépítészet világát cserélte fel az öltözködés világára. Előszeretettel kombinálja letűnt korok szabásvonalait és kézműves megoldásait a kísérletező innovációval. Fontos számára a társművészetekkel való együttműködés, mivel a színházi térben az értelmezés határai is kitágulnak.
ROSSINI: A SEVILLAI BORBÉLY
13
14
Gábor Sylvie németországi és olaszországi tanulmányok után 2002-től a würzburgi, majd az osnabrücki színházban működött játékmesterként és rendezőasszisztensként. Ezt követően a berlini Komische Operhez szerződött. Színházpedagógusként egy évet töltött Stuttgartban a Junge Oper társulatánál, azóta szabadúszó. Rendszeresen részt vesz a Müpa operaprodukcióiban. Fotó © Bársony Péter
Fotó © Posztós János, Müpa
A Budafoki Dohnányi Zenekar Magyarország egyik legdinamikusabb és leginnovatívabb szimfonikus zenekara. Hollerung Gábor irányítása alatt rövid idő alatt a hazai és nemzetközi hangversenyélet elismert szereplőjévé vált. Fellépett Európa legnevesebb koncerttermeiben, valamint Magyarország és Európa rangos fesztiváljain. Az együttes nagy hangsúlyt fektet a zenei utánpótlás nevelésére és kortárs szerzők műveinek megismertetésére. 2004 óta a Zempléni Fesztivál rezidens zenekara, a rendezvény keretében 2015 óta rendezi meg zenekari akadémiáját pályakezdő zenekari muzsikusok számára. A Budapesti Stúdió Kórus 1996-ban jött létre amatőr énekesekkel, a Liszt-díjas Strausz Kálmán vezetésével. Magyarország első professzionális projektkórusában az énekesek egy-egy produkcióra állnak össze, ez lehetőséget teremt a karnagy számára a mindenkori ideális hangzás kialakítására. Az énekkar összetétele és létszáma minden esetben az előadandó mű, valamint a projekt igényei szerint alakul.
Summary Gioacchino Rossini (1792–1868) was not yet 24 years old in early 1816 when, over the course of little more than three weeks, he penned his most popular comic opera, The Barber of Seville. Serving as the basis for the Italian opera buffa set in Spain was the 1775 first volume of the trilogy by French author Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais. The lively and clever music of Rossini’s opera is worthy of the thoroughly farcical comic elements of the series, which were turned into a libretto by the young Roman amateur Cesare Sterbini. The storyline includes all the creative ingredients needed for an entertaining imbroglio: a young woman confined to her room, a lecherous guardian, an aristocratic suitor, bribery, switched identities and more than one disguise. The world première of The Barber of Seville took place in 1816, in Rome’s Teatro Argentina, which still functions today. This first performance was titled Almaviva, or The Useless Precaution in order to avoid obvious comparisons with Giovanni Paisiello’s 1782 opera of the same name. The score reveals Rossini to be a master not only of the comic opera, but also of taking clever advantage of possibilities inherent in the orchestras, vocal technique and virtuosity and theatrical mechanisms of the day. The music is dominated primarily by a rhythmic power and indomitable flow that grabs captivates the listener’s attention and never lets it flag – with respect to both the dramatic and musical “plots”. This work represents the last flicker of the genre of opera buffa, which bids a final and permanent farewell after a long and glorious reign over the stages of Italy. After the failure of the Rome première, attributable to the provocateurs hired by the elderly Paisiello, Rossini’s opera buffa went on to conquer the world’s opera stages with dizzying speed. From the second performance on, there was no trace of the hostile reception witnessed at the première, and from the autumn season onwards the work took other Italian cities by storm too. Within a few decades it would take its uniquely triumphant run, still going strong today, beyond Italy to other parts of Europe and the world.
SUMMARY
15
RÉGIZENE FESZTIVÁL
Simone Kermes: Vihar
Közreműködik: Cappella Gabetta Művészeti vezető: Andrés Gabetta
2017. március 1. Simone Kermes Fotó © Sandra Ludewig
phil Blech Wien
Zenei vezető: Anton Mittermayr
2017. március 12.
Évszakok keringője
Közreműködik: Roby Lakatos, Viniczai Éva – hegedű, Duna Táncegyüttes (koreográfus: Juhász Zsolt), Coincidance (koreográfus: Gyulai Júlia) Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Tőri Csaba), Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor
2017. március 18. Roby Lakatos
Bellini: A puritánok
Közreműködik: a Kolozsvári Opera Énekkara, Pannon Filharmonikusok Vezényel: Riccardo Frizza
2017. május 18., 21.
Jessica Pratt
BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
Wagner: Parsifal
Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám
2017. június 8., 21.
Fischer Ádám Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
Wagner: Rienzi
Közreműködik: Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) Vezényel: Sebastian Weigle
2017. június 19. Sebastian Weigle Fotó © Monika Rittershaus
előzetes,
AJÁNLÓ
PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK
Csatlakozzon Ön is!
mupa.hu/husegprogram
Stratégiai partnereink:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Megyesi Schwartz Lúcia Címlapfotó: Nagy Károly Zsolt A szerkesztés lezárult: 2017. február 9. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
ISO: 9001:2000