BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
Dorottya Láng dalestje
2017. június 10. Fesztivál Színház
mupa.hu
ÉlmÊny! Minden tekintetben.
#szeretekittlenni
mupa.hu
3
10 June 2017 Festival Theatre
2017. június 10. Fesztivál Színház
BUDAPEST WAGNER DAYS BUDAPESTI WAGNER-NAPOK Song recital by Dorottya Láng Dorottya Láng dalestje Featuring: Helmut Deutsch – piano
Közreműködik: Helmut Deutsch – zongora
Liszt: Im Rhein, im schönen Strome Die Loreley Lebe wohl! Die drei Zigeuner
Liszt: A Rajna fényes árján Loreley Isten veled! A három cigány
Wagner: Wesendonck Songs, WWV 91 Der Engel Stehe still! Im Treibhaus Schmerzen Träume
Wagner: Wesendonck-dalok, WWV 91 Az angyal Csendesen állj! A melegházban Fájdalmak Álmok
Berlioz: Les nuits d’été, op. 7 Villanelle Le spectre de la rose Sur les lagunes Absence Au cimetière L’île inconnue La mort d’Ophélie, op. 18, No. 2
The English summary is on page 11.
Berlioz: Nyári éjszakák, op. 7 Villanelle A rózsa lelke A lagúnákon Távollét A temetőben Az ismeretlen sziget Ophelia halála, op. 18, No. 2
4
Egy különleges koncert A mai hangverseny kétszeresen is különleges: egyrészt azért, mert ez alkalommal mutatkozik be a Müpa pódiumán egy Magyarországon született, ám külföldi tanulmányok után karrierjét is külföldön megalapozó művész, másrészt különleges azért is, mert a Budapesti Wagner-napok nagy terjedelmű zenedrámákhoz szokott közönsége ezúttal dalest hallgatója lehet. Dorottya Láng Budapesten született 1986-ban. Felsőfokú zenei képzését 2008-tól a bécsi Universität für Musik und Darstellende Kunst hallgatójaként nyerte, tanára Claudia Visca volt. A kitűnő szoprán növendékei rendre nyerik a versenyeket: így történt ez Dorottya Láng esetében is: Európa-szerte sikereket aratott több nemzetközi megmérettetésen. Eddigi operai fellépései főként a bécsi Volksoper, a hamburgi Staatsoper és a mannheimi Nationaltheater színpadához kapcsolódnak. Énekelte többek közt Varvara szerepét Janáček Katja Kabanovájában, Dorabellát és Cherubinót Mozart Così fan tutte, illetve Figaro házassága, Florát Verdi Traviata című operájában. Volt Lola a Parasztbecsületben (Mascagni), Jancsi a Jancsi és Juliskában (Humperdinck), Smeraldina a Három narancs szerelmesében (Prokofjev), Mercédès a Carmenben (Bizet), Octavian A rózsalovagban és Heródiás a Saloméban (R. Strauss), Nancy az Albert Herringben (Britten) és Nanette A vadorzóban (Lortzing). Személyében sokoldalú énekest ismerhetünk meg tehát, akit eddigi pályafutása megkímélt a beskatulyázástól. Partnerei között olyan művészeket találunk, mint a világhírű karmester, Kent Nagano – és a mai este zongorakísérője, Helmut Deutsch társaságában is többször koncertezett már. Kritikusai a „kiemelkedő”, az „elragadó” és a „kifogástalan” jelzőkkel illették tehetségét és teljesítményét. Fotó © Igor Bakan
Nem jellemző – de fontos Dalestet korábban is hallhatott már a Budapesti Wagner-napok közönsége: 2013. június 21-én ugyanitt, a Fesztivál Színházban, amikor Wagner, a dalköltő címmel a zeneszerző összes dala elhangzott – tizennyolc kompozíció. Abban a programban ifjúkori zsengék is szerepeltek, a mai est koncepciója más: ezúttal Wagner daltermését kizárólag a csúcsteljesítmény, az öt dalból álló Wesendonck-dalok ciklusa képviseli, e művet azonban a műsor a kortársak, Liszt és Berlioz műveinek összefüggésébe helyezve mutatja fel. Így a hallgató minden elemző magyarázat nélkül, saját megfigyelései alapján vonhat le következtetéseket arról, miben hasonlít és miben más Wagner, a dalszerző viszonya ehhez az ő esetében nem jellemző, de fontos műfajhoz és az énekhang kezeléséhez, mint két pályatársáé. Liszté, aki Wagnerrel ellentétben operát csak egyszer, gyermekkorában komponált, és munkálkodása során elsősorban zongoraparafrázisok szerzőjeként állt kapcsolatban a zenés színpad műfajával, valamint Berliozé, aki viszont nemcsak írt operákat, de az is elmondható róla, hogy nem operai műfajú műveiben is drámai módon gondolkodott.
Liszti látomások Liszt Ferenc (1811–1886) jelentős daltermésének egyik fontos vonása, hogy dalainak legtöbbje két változatban, egy korai és egy későbbi, átdolgozott verzióban maradt fenn. Emiatt aztán nehéz meghatározni, hány dalt írt valójában, hiszen a pontos szám attól függ, hogy a változatokat önálló műveknek tekintjük-e vagy sem. A most hallható válogatás élén megszólaló két dal Heinrich Heine (1797–1856) verseire íródott: mind A Rajna fényes árján (1840/55), mind a Loreley (1841/1854–56) indokoltan hangzik el egy olyan hangversenyen, amelynek középpontjában Wagner művészete áll, hiszen mindkét dal a Rajnát énekli meg. Azt a mitikus folyót, amelynek kincse, a bajt és pusztulást hozó gyűrű a wagneri életmű magvát alkotó tetralógiában oly fontos szerepet játszik. A Rajna fényes árján (melyet jól ismerünk Schumann megzenésítésében is, a Dichterliebe [A költő szerelme] hatodik dalaként) a folyó habjaiban csillogva tükröződő kölni dómot idézi, s a dóm falát díszítő képmást: a Madonna arcát, melyet a költő szerelmeséhez vél hasonlatosnak. Ahogyan Schumann megzenésítése, Liszté is hangsúlyozza a vers átszellemült látomásjellegét, azzal a különbséggel, hogy míg ezt a látomást Schumann-nál a zord és súlyos, pontozott ritmusú zongoraszólam sötét és némiképp tragikus keretbe foglalja, addig Lisztnél az egész kép végtelenül átszellemült
DOROTTYA LÁNG DALESTJE
5
6
és áhítatos, ezt nyomatékosítja a fényes E-dúr hangnem is. Míg Schumann kissé archaizáló zongoraszólama nem él a hangfestés lehetőségével, Liszt zongorakíséretének tizenhatod-trioláiban és az ezt körülíró kromatikus balkéz-dallam mozgásában felismerhetjük a folyó habjainak hullámzását. A Loreley igazi romantikus ballada. Heine híres költeménye ősi legendát beszél el, eszerint a Rajna csábos vízitündére a hullámokból kiemelkedő sziklán ülve szépségével és énekével magára vonja a hajósok figyelmét, azok pedig, elvarázsolva az érzékeikre ható élmények által, nem ügyelnek a víz veszélyeire, s így halálukat lelik az örvények között. A liszti megzenésítés fő találata, hogy a zene a tragikus tartalom ellenére (a középszakasz fenyegető hullámmorajlását leszámítva) nem zord, inkább nosztalgikus, múltba révedő és legfőképpen: lefegyverező bájú. Nyilvánvaló a cél: a zenei szépség, az érzékien kifinomult harmónia- és dallamfordulatok Loreley bűvös csáberejét hivatottak megjeleníteni. Az Isten veled! (1847/79) különlegesség, hiszen míg Liszt életművében a dalok többsége francia, német vagy olasz nyelvű szövegre íródott, itt a megzenésítés alapjául szolgáló eredeti vers magyar: Liszt egyik tolmácsának, Petrichevich Horváth Lázárnak (1807–1851), a Honderű szerkesztőjének kissé érzelgős-konvencionális szövege. (Igaz, a mű kottájában a szöveg német fordításban is szerepel, és az előadói gyakorlat mind a magyar, mind a német verziót ismeri.) A borús zene néhány stíluseleme – a bővített másodhangközt és kvartugrást alkalmazó dallamosság, valamint a délceg nyújtott ritmus jelenléte – arra utal, hogy Liszt e dalban tudatosan társítja a magyar szöveggel a magyaros stílust. A Három cigány (1860) Liszt egyik leghíresebb és legjelentősebb dala: ugyanúgy látomás, mint a műsor első két száma. A vers költője, a zeneszerző által kedvelt Nikolaus Lenau (1802–1850) vándorlása közben, a poros út mentén, egy fűzfa tövében megpillantott három cigányban – a hegedülőben, a pipázóban és az alvóban – a szabadság hármas jelképét fedezi fel. Liszt pedig a maga egyrészt merészen modern hangvételű, másrészt az általa oly előszeretettel alkalmazott cigányos rapszódiastílust itt és most abszolút adekvát módon használó megzenésítésével valóságos himnuszt ír a cigányok által megszemélyesített Függetlenség és Megzabolázhatatlanság büszke és dacos szelleméhez.
Egy intermezzo intermezzója Richard Wagner (1813–1883) A nibelung gyűrűje munkálatait szakította meg a Trisztán és Izolda komponálásának kedvéért – a Wesendonck-dalok (Fünf Gedichte von Mathilde Wesendonck für eine Frauenstimme und Klavier, 1857/58) pedig a Trisztán munkája
közben jelentett átmeneti kitérőt. A mű életrajzi háttere közismert: Wagner Zürichben időzve megismerkedik a mecénási hajlamú, gazdag kereskedővel, Otto Wesendonckkal, akinek vendégszeretetét is élvezi. Beleszeret vendéglátója feleségébe, Mathildéba – az ő öt megzenésített költeménye alkotja a Wesendonck-dalok ciklusát. Annak ellenére, hogy az öt dal melódiavilágán és harmóniáin határozottan érezhető a Trisztán közelsége, az első dal, Az angyal a zenedráma stílusjegyei mellett az emelkedett-áhítatos hangvételt kifejező dallamoknak egy, az életmű régebbi szakaszára utaló fajtáját is tartalmazza: ez a megszólalásmód nem egy vonatkozásban a Lohengrint vagy a Tannhäusert idézi. Nem véletlenül: Wagnert a megváltás-motivika és az angyaltéma megjelenése készteti arra, hogy olyan énekszólamot írjon, amely a két korábbi romantikus opera angyalian tiszta nőalakjai, Elza és Erzsébet hangját visszhangozza. Mozgalmasan és drámaian kezdődik a második dal, a Csendesen állj! – ez a hangvétel azonban már a trisztáni izgatottság és hevület közepébe talál. Egyébként is: a ciklus valamennyi versének témája – megváltás, halál, éjszaka és nappal, elvágyódás, fájdalmak és álmok – a Trisztán gondolatkörét érinti. Két teljes dal pedig konkrétan is összefügg a Trisztánnal, ezeket ugyanis Wagner a Tanulmány a Trisztánhoz felirattal látta el. Az első A melegházban: a mesterséges körülmények között nevelt délvidéki növények metaforája a magának más sorsot kívánó ember kínzó szabadulásvágyát fejezi ki. A dal zenéje az énekszólam és a harmóniák fojtottságával mesterien idézi fel nemcsak a melegház naturális páráját és légkörének fojtottságát, de a bezárt, kiúttalan élet Richard Wagner reményvesztett légszomját is. Ez a dal szolgált előképül a Trisztán harmadik felvonásának előjátékához: Trisztán a tengerparton haldoklik. A negyedik dal, a Fájdalmak fő zenei eszköze egy fenséges processziózene kimért ritmusa, amellyel Wagner a lebukó, majd újra felkelő nap halál–születés-misztériumát idézi meg. Végül az Álmok végtelenül kifinomult, elmosódott harmóniavilágú, szinte elaléló zenéje a ciklus másik olyan része, amely bekerült az operába: ebből lett a két címszereplő második felvonásbeli Asz-dúr kettőse.
DOROTTYA LÁNG DALESTJE
7
8
Berliozi végletek Hector Berlioz (1803–1869) a francia romantika nagy hatású kulcsfigurája, Théophile Gautier (1811–1872) verseire, mezzoszoprán vagy tenor hangra komponálta dalciklusát, a Nyári éjszakákat. A hat dalból álló zongorakíséretes sorozatot 1841-ben fejezte be. Ez a műalak számít eredetinek, noha később maga Berlioz készítette el a zenekari változatot. (Az utókor hangversenygyakorlata színgazdagsága miatt a zenekari verziót részesíti előnyben.) A ciklus nem beszél el összefüggő történetet, darabjai lazán kapcsolódnak egymáshoz, a központi gondolat azonban kétségkívül a szerelem. A sorozatcím nem a jó barát Gautier-től származik: maga Berlioz adta. Háttere némiképp homályos, mivel a versekben nincs szó nyári éjszakákról, s a nyitó dal éppenséggel inkább tavaszi, mint nyári hangulatot sugall. Több feltételezés fogalmazódott meg ezzel kapcsolatban, az egyik szerint a Shakespeare-rajongó Berlioz talán a Szentivánéji álomra történő távoli utalásként illesztette sorozata élére ezt a címet. (Franciául a Shakespeare-színmű címe: Le songe d’une nuit d’été). Ez a világ teljesen más, mint Liszt balladai vagy épp filozofikus hangja, de Wagner súlyos vagy épp sűrű atmoszférájú, drámai ihletésű dalaitól is gyökeresen különbözik. Berlioz ciklusában lelkiállapotok uralkodnak; itt az érzéseket kifejező és érzékekre ható dalolás, az áttetszően könnyed vagy épp súlyos és asszociációkban gazdag poézis szólítja meg a hallgatót. Mindezt úgy is kifejezhetjük: ez a ciklus sötét és világos pillanataiban egyaránt vérbeli francia zene. A Villanella élénken lüktető kíséret fölött kibontakozó, könnyed A-dúr dallama egyszerű, derűs és életigenlő. Kétféle öröm kapcsolódik itt össze: a természet tavaszi szépségeinek élvezete és a bontakozó szerelem meghittsége. A rózsa lelke elomlóan lágy Adagio, amelynek 9/8-os metrumban ringatózó, lírai dallamával egy letépett rózsaszál küld üzenetet az életbe a halálon túlról – a bálozó lánynak, Hector Berlioz
aki előző este a ruháján viselte. Fájdalmasan szép vallomás elmúlásról, áldozatról és örök életről. A lagúnákon alcímet is visel: Lamento. Nem véletlenül: a sötét és olykor szenvedélyessé hevülő, moll dalban meghalt kedvesét siratja a szerelmes, háromszor jutva el a refrén felkiáltásáig: „ó, tragikus végzet! Szerelmem nélkül kell újra meglátnom a tengert!” Érdekes, hogy Berlioz ebben a dalban is a hármas képletekre osztott metrumot választja – ezúttal 6/8-os az ütem –, akárcsak az előző dalban: a bölcsődalszerű ritmus mindkétszer a halálba ringat. A Távollét hangjaiban ismét egy szerelmes szólal meg, ezúttal olyasvalaki, aki távollévő kedvesét hívja vágyakozó szavakkal – bár a szöveg rafináltan mindvégig nyitva hagyja, hogy ez a távollét olyan-e, amelyből még vissza lehet térni… Berlioz ebben a Fisz-dúr dalban is kedveli a refrénes, visszatérő szerkezetet. A fájdalmas vágyakozást megjelenítő melódiavonal és a dinamika hol himnikusan emelkedett, hol dísztelenül és recitativikusan egyszerű. Ismét panaszdal, lamento az utolsó előtti: A temetőben. Alcíme: Holdfény (Clair de lune). Gyászos hangulat, síri sóhajok, fájdalom és emlékek. A dal ereje az egyszerűségben és méltóságban rejlik: az énekszólam szinte kopár, csak a középszakaszban válik mozgalmasabbá, és sokszor a kíséret is csak ismételgetett akkordokra szorítkozik – ezzel érve el az árnyékvilágba tekintő monológ eltéveszthetetlen hatását. Mintha Berlioz a hat dalból álló ciklusban a középső négy dal szomorúságát-letargiáját kívánta volna a két szélsővel bizakodó keretbe foglalni, a záró dal, Az ismeretlen sziget ismét lendületes, energikus, élénken pulzáló ritmusú zene, mozgékony és derűs F-dúr dallamvonallal, melynek energiája zenére fordítja le a szöveg repesését. Az utóbbi útra hív, vitorlát bontani csábít, s a dal hőse immár ismét nem magányos, van társa, akihez szólhat, őt kérdve, merre induljanak. „A Baltikumba? A Csendes-óceánra? Jáva szigetére? Norvégiába?” Majd a dal végén: „Hová mennél? Friss szél kezd fújni!” Ezzel a „friss széllel” ér véget – olyan energikusan, mintha most kezdődne – Berlioz különös ellentéteket egységbe foglaló, derűs keretben sötét képeket felsorakoztató dalciklusa. A hangverseny zárószáma, az Ophelia halála valójában egy háromrészes mű, a Tristia (op. 18) középső tagja: Berlioz megzenésítette barátja, Ernest Legouvé (1807–1903) balladáját, amelyet a francia drámaíró a Hamlet ama részlete alapján írt, amelyben (IV. felvonás, VII. szín) a királyné elbeszéli Polonius leányának tragikus végzetét. A mű eredeti alakja (1842) ezúttal is énekszóló zongorakísérettel, de ez esetben sem hiányzik a zenekari változat (1848) – abban azonban az énekszólót már női kar váltja fel. A darab nem dal, nem hangversenyária, nem jelenet. Leginkább vokális elbeszélésnek lehetne nevezni ezt a különös, kísérleti zenét, amely dalnak amúgy is hosszú: több mint nyolc perc. Aki szól benne hozzánk, meglehetősen pontosan követi Gertrúd
DOROTTYA LÁNG DALESTJE
9
10
elbeszélését, mégsem az álságos királyné ő, hanem valaki, nem tudjuk, ki – talán (Thomas Mann-nal szólva) „az Elbeszélés Szelleme”, egy részvétteljes lélek. Nem is Ophelia, hiszen egyes szám harmadik személyben mondja el a vízbefúlás történetét – bár a darab két pontján, az első strófa és a teljes mű végén, egy-egy hosszú, szenvedő, melizmatikus „ah” idejére mégis mintha átváltozna Opheliává. Az Ophelia halála, ez a megrendítően szelíd, fájdalmas békéjű alkotás a tragédia belenyugvó megidézésének mesterműve. És hogy miért került egy Wagner-dalest műsorába? Műfaja, az elbeszélés olyan nevezetes és speciális történetmegjelenítő, eseményfelidéző műforma, amelyből a Tannhäusertől a Lohengrinen át a Ringig a legtöbb jelentős Wagner-operában és zenedrámában találunk legalább egyet. Írta: Csengery Kristóf
Fotó © Shirley Suarez
Helmut Deutsch 1945-ben született Bécsben. Az osztrák zongoraművész és kamaramuzsikus korunk egyik leghíresebb és legkeresettebb dalkísérője. Tanított a Bécsi Zeneakadémián, majd München és Frankfurt zeneművészeti főiskoláin, mesterkurzusokat tart és nemzetközi versenyek zsűritagja. Múltbeli partnerei közül Irmgard Seefried, Hermann Prey, Grace Bumbry, Ileana Cotrubas, Brigitte Fassbaender és Peter Schreier, a jelenbeliek közül Diana Damrau, Annette Dasch, Matthias Goerne, Anne Sofie von Otter, Bo Skovhus és Jonas Kaufmann jelezheti leginkább művészi rangját.
Summary Dorottya Láng was born in Budapest in 1986 and enrolled at Vienna’s Universität für Musik und Darstellende Kunst to complete her advanced musical training with Claudia Visca. With successful showings at international competitions across Europe behind her, she has gone on to make operatic appearances at the Wiener Volksoper, Staatsoper Hamburg and the Mannheim Nationatheater, as well as other venues. Critics have described her talent and achievements as “outstanding”, “captivating” and “impeccable”. Helmut Deutsch was born in Vienna in 1945. The Austrian pianist and chamber musician is one of the most renowned and sought-after song accompanists of our time. This concert features the songs of Richard Wagner (1813–1883) and works by contemporaries Franz Liszt (1811–1886) and Hector Berlioz (1803–1869), starting off with four songs by Liszt: Im Rhein, im schönen Strome, Die Loreley, Lebe wohl and Die drei Zigeuner. Three of the four songs emphasise a visionary character, with the second one a ballad. The third song, however, exhibits Liszt’s Hungarian side – integrally connecting it to the style of the fourth, with its elements taken from Gypsy music. Wagner wrote his Wesendonck Songs, a cycle of five songs, in Zurich in the late 1850s to poems by the wife of his host and willing patron, the wealthy merchant Otto Wesendonck. The love that developed between Mathilde and Wagner was the chief inspiration for Tristan and Isolde, which dates from the same period and whose presence is markedly felt in the style and themes – of redemption, death, day and night, yearning, pain and dreams – of the five songs: Der Engel, Stehe still!, Im Treibhaus, Schmerzen and Träume. The songs reveal the suppressed desires, anxieties and hopes of a soul longing to be free of the “greenhouse” of bourgeois life. Berlioz composed his song cycle Les nuits d’été to the poems of his friend Théophile Gautier, a pivotal figure of French Romanticism, in 1841. With a unique dramaturgical sense, the six songs (Villanelle, Le spectre de la rose, Sur les lagunes, Absence, Au cimetière and L’île inconnue) frame four dark and sombre compositions between two energetic and optimistic ones. The theme is love, expressed in Berlioz’s – typically French – nuanced and opulently detailed style. Closing the programme is the same composer’s La mort d’Ophélie, written to text that French dramatist Ernest Legouvé (1807–1903) based on Shakespeare’s Hamlet. Exuding an air of gentle and restrained tragedy, the composition is a curiosity in terms of genre in that it cannot be described as a song, an aria, or a scene, but rather only as a vocal narrative, which is what likens it to the narratives that appear time and again in Wagner’s operas.
SUMMARY
11
MINDENSZENTEK
Dvořák: Stabat Mater
Közreműködik: Anasztazja Segoljeva – szoprán, Vörös Szilvia – mezzoszoprán, Paolo Fanale – tenor, Liang Li – basszus, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán) Vezényel: Roberto Abbado
2017. november 1. Roberto Abbado_ Fotó ©.Zagnoli
KARÁCSONYI ORGONAKONCERT
Thomas Trotter (orgona) és a Cambridge-i St. John’s College Fiúkórusa
Brit katedrálisok zenéje
Vezényel: Andrew Nethsingha
Thomas Trotter Fotó © Adrian Borrows
2017. december 19.
BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
Wagner: Trisztán és Izolda
Vezényel: Fischer Ádám
2018. június 7., 13., 16.
Anja Kampe Fotó © Sasha Vasiljev
BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
Wagner: A bolygó hollandi
Vezényel: Marc Albrecht
2018. június 8., 10.
Elisabet Strid Fotó © Emelie Kroon
BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
Wagner: Tannhäuser
Vezényel: Fischer Ádám
2018. június 14., 17.
Fischer Ádám Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
BUDAPESTI WAGNER-NAPOK
Wagner és a kortársak – Camilla Nylund dalestje
Köreműködik: Helmut Deutsch – zongora
2018. június 15.
Camilla Nylund Fotó © AnnaS
előzetes,
AJÁNLÓ
Csatlakozzon ingyenes hűségprogramunkhoz, gyűjtse a pontokat és élvezze a kedvezményeket!
mupa.hu/husegprogram
Olvasmányos kalauz a Ring távoli és titokzatos világába
Keresse a Vince könyvesboltban a Müpában.
Stratégiai partnerünk:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Stratégiai médiapartnereink:
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Dorottya Láng Címlapfotó: Shirley Suarez A szerkesztés lezárult: 2017. június 6. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!
ISO: 9001:2000