Müpa Műsorfüzet - Dance Theatre of Harlem (2017. november 23. és 24.) by Müpa Budapest

Dance Theatre of Harlem

Színpompás Harlem / Ritmusperspektívák

2017. november 23. / 2017. november 24. Fesztivál Színház

mupa.hu

Dance Theatre of Harlem Artistic director: Virginia Johnson

Dancers: Lindsey Croop, Yinet Fernandez, Alicia Mae Holloway, Paunika Jones, Crystal Serrano, Ingrid Silva, Amanda Smith, Alison Stroming, Stephanie Rae Williams, Da’Von Doane, Marquis Floyd, Choong Hoon Lee, Christopher McDaniel, Saverio Pescucci, Nicholas Rose, Anthony Santos, Dylan Santos, Jorge Andrés Villarini 23 November 2017

24 November 2017

Brahms Variations Choreography: Robert Garland Music: Brahms Lighting: Roma Flowers Costumes: Pamela Allen Cummings Equilibrium (BROTHERHOOD) Choreography: Darrell Grand Moultrie Music: Kenji Bunch Lighting: Will Cotton Costumes: Eric Winterling Change Choreography: Dianne McIntyre Music: Spelman College Glee Club (By and By, Don’t Let Nobody Turn You Round), Eli Fountain Directors: Dr. Kevin Johnson, B. E. Boykin Lighting: Alex Fabozzi Costumes: Oran Bumroongchart Harlem On My Mind Choreography: Darrell Grand Moultrie Music: Jesse Stone, Fats Waller, Duke Ellington, Richard Rogers & Lorenz Hart, Wynton Marsalis Lighting: Jason Banks Costumes: Rebecca Turk

Vessels Choreography: Darrell Grand Moultrie Music: Ezio Bosso Costumes: George Hudačko Lighting: Clifton Taylor Chaconne Choreography: José Limón Music: J. S. Bach Stageing: Gary Masters Dancing on the Front Porch of Heaven (Odes to Love and Loss) Choreography: Ulysses Dove Music: Arvo Pärt (Cantus in Memory of Benjamin Britten) Lighting: Björn Nilsson Costumes: Jorge Gallardo Return Choreography: Robert Garland Music: Aretha Franklin, James Brown Lighting: Roma Flowers Costumes: Pamela Allen

Harlem Colors Ballet

Rhytm Perspectives

The English summary is on page 13.

Dance Theatre of Harlem Művészeti vezető: Virginia Johnson

Táncosok: Lindsey Croop, Yinet Fernandez, Alicia Mae Holloway, Paunika Jones, Crystal Serrano, Ingrid Silva, Amanda Smith, Alison Stroming, Stephanie Rae Williams, Da’Von Doane, Marquis Floyd, Choong Hoon Lee, Christopher McDaniel, Saverio Pescucci, Nicholas Rose, Anthony Santos, Dylan Santos, Jorge Andrés Villarini 2017. november 23.

2017. november 24.

Színpompás Harlem

Ritmusperspektívák

Brahms Variations Koreográfia: Robert Garland Zene: Brahms Fény: Roma Flowers Jelmez: Pamela Allen Cummings Equilibrium (BROTHERHOOD) Koreográfia: Darrell Grand Moultrie Zene: Kenji Bunch Fény: Will Cotton Jelmez: Eric Winterling Change Koreográfia: Dianne McIntyre Zene: Spelman College Glee Club (By and By, Don’t Let Nobody Turn You Round), Eli Fountain Rendező: Dr. Kevin Johnson, B. E. Boykin Fény: Alex Fabozzi Jelmez: Oran Bumroongchart Harlem On My Mind Koreográfia: Darrell Grand Moultrie Zene: Jesse Stone, Fats Waller, Duke Ellington, Richard Rogers & Lorenz Hart, Wynton Marsalis Fény: Jason Banks Jelmez: Rebecca Turk

Vessels Koreográfia: Darrell Grand Moultrie Zene: Ezio Bosso Jelmez: George Hudačko Fény: Clifton Taylor Chaconne Koreográfia: José Limón Zene: J. S. Bach Színpadra állította: Gary Masters Dancing on the Front Porch of Heaven (Odes to Love and Loss) Koreográfia: Ulysses Dove Zene: Arvo Pärt (Cantus Benjamin Britten emlékére) Fény: Björn Nilsson Jelmez: Jorge Gallardo Return Koreográfia: Robert Garland Zene: Aretha Franklin, James Brown Fény: Roma Flowers Jelmez: Pamela Allen

Volt egy álmuk A Dance Theatre of Harlem (DTH) a világ első olyan professzionális klasszikus baletttársulata, amely kizárólag színes bőrű táncosokból áll. 1969-es alapítása óta valósággal megváltoztatta világunkat. Ha röviden áttekintjük dicsőséges fejezetek mellett sötét lapokat is tartalmazó történetét, azt kell megállapítanunk, hogy ebben a kijelentésben semmi túlzás nincs. Az 1934-ben született Arthur Mitchell 1955-től közel másfél évtizeden át a New York City Ballet tagja volt. Kemény munkával a társulat első színes bőrű vezető táncosává vált, holott ezt jó ideig nem ambicionálta. „A mesterem azt mondta, mindenki másnál jobbnak kell lennem, hogy egyáltalán bekerülhessek a tánckarba. Akkor úgy éreztem, nekem ez elég is. Nem akartam olyan szalagcímeket látni, hogy »A fekete táncos áttöri a határokat«. Azt akartam, hogy az emberek elfogadjanak olyannak, amilyen vagyok” – mondta egy interjúban. Szuggesztív személyisége, kivételes tehetsége azonban nem maradhatott rejtve: ma már a tánctörténelem része, hogy George Balanchine kifejezetten őrá szabta az Agon pas de deux-jének férfi szerepét, illetve a Szentivánéji álomban Puck karakterét. Mitchellnek Martin Luther King 1968-as meggyilkolása adta az indíttatást a nagy váltáshoz. Éppen Brazíliába tartott, amikor a tragikus hírt hallva úgy döntött, New York egyik legszegényebb, főként feketék lakta negyedében, Harlemben alapít balettiskolát gyerekek számára. Nagy ívű tervéhez azonnal csatlakozott a Holland Nemzeti Balett balettmestere, Karel Shook, az egyetlen európai balettmester, aki szívesen tanított afroamerikai fiatalokat a klasszikus technikára. Munkájukat nagyban segítette, hogy a polgárjogi mozgalom ezekben a hónapokban-években megizmosodott az amerikai kontinensen.

Társulat születik „Nem szeretném, ha az emberek fekete balett-társulatként gondolnának ránk – mondta Mitchell a hetvenes években a DTH missziójáról. – Persze, feketék vagyunk, és mivel mi vagyunk az elsők, sok nézőt elsősorban ez vonz a fellépéseinkre. De ha valaki csak három percet lát a munkánkból, remélem, megfeledkezik erről. Mert nem a bőrszín számít, hanem az, hogy a néző jó táncost lát a színpadon vagy sem.” Egy harlemi templom egyik helyiségében kezdhette meg munkáját az iskola, ahol az oktatók célja kifejezetten az volt, hogy a harlemi fiataloknak új lehetőségeket mutassanak.

Mitchell korán megértette, hogy a klasszikus tréning révén fegyelmet és koncentrációt tanulhatnak a számos kihívással küzdő közösség erre nyitott, érzékeny tagjai. A fellépések mellett az innovatív művészeti oktatás ma is alapvetően meghatározza a DTH profilját: a Dancing Through Barriers nevű programjuk keretében évente ezernél is többen ismerkednek Amerika-szerte a klasszikus balett formakincsével. Vissza a kezdetekhez: az 1969-ben alapított Dance Theatre of Harlem első nyilvános bemutatkozására 1971-ben, a New York-i Guggenheim Múzeumban került sor, ahol Mitchell három koreográfiáját adták elő a táncosok, de a dúsuló repertoár fontos építőköveit jelentették George Balanchine és Jerome Robbins munkái is. Szintén 1971-ben mutatkozott be a társulat Európában: Olaszországban a Spoletói Fesztivál vendégei voltak. A harlemi bázisú, az aranykorban közel félszáz táncost foglalkoztató DTH gyakran turnézott és turnézik. Alapítása óta az USA szinte minden államában megfordult, Észak-Amerika kétszázötven városában, valamint hat kontinens negyvenegy országában tapsoltak már produkcióiknak. Előadásaikat az évtizedek során uralkodók, miniszterelnökök, neves művészek tisztelték meg jelenlétükkel. Fellépésüket 1992-ben Nelson Mandela is látta Johannesburgban, s így emlékezett meg az estéről: „Ezek azok az alkalmak, amikor megfeledkezünk az élet által folyamatosan ránk mért nehéz pillanatokról... Ahogy őket nézem, eszembe jutnak egy költő szavai, aki szerint a durva márványban láthatatlanul jelen van a szépség, a csöndben pedig ott van a fül számára hallhatatlan zene. Ezekben a táncosokban nincs semmi durva, csakis szépség. Ma este néhány órára elfelejtettünk minden gondot, és úgy érezhettük, megbékéltünk az egész világgal.” A Dance Theatre of Harlem táncművészei most először látogatnak Magyarországra: a világhírű társulat két egymást követő estén két különböző stílusú, eltérő hangulatú műsorral lép fel. A két est nyolc koreográfiája a klasszikus kezdetek mellett a legújabb törekvésekből is ízelítőt ad.

Válság és újjászületés 2004 szomorú fejezetet nyitott a DTH történetében: a társulatnak nem sikerült úrrá lennie a komoly anyagi problémákon. Az alapító Mitchelltől 2010-ben Virginia Johnson vette át a művészeti vezetői posztot – a legújabb kori sikertörténet az ő irányításával vette kezdetét 2012-ben. Az állandó létszám közel a felére csökkent, a tagok között ausztrál, brazil és még számos más náció kiugró tehetségei kaptak helyet. A repertoár jelentősen átalakult, a hangsúly a kisebb, könnyebben utaztatható produkciókra került.

DANCE THEATRE OF HARLEM

Egy 2013-as újságcikkben Johnson így beszélt az átalakulásról: „Táncosnak lenni nem csupán kemény munka, hanem a zene és a koreográfus szándékának pontos megértése is, annak felismerése, hogy mi a szereped egy-egy munkában. Az új táncosok új energiákkal töltik meg a műveket... Emellett nem adom fel azt az álmomat sem, hogy új nézőkkel ismertessük meg a balettnek ezt a különleges formáját.” Az újraindulást követően megjelent, 2012-es publicisztikájában Johnson harcosan szembeszáll a balettet „fehér” műfajként számon tartó gondolkodással, amikor ezt írja: „Aligha kell magyarázni, micsoda ostobaság azt feltételezni, hogy emberek egy bizonyos csoportja képes valamit megtenni, míg egy másik képtelen ugyanerre. Tévedés egy egész műfajt a 19. századi szépségeszmények rabságában tartani, amikor a fehér bőrt a szépséggel, a sötétet pedig a gonoszsággal kapcsolták össze. Egyetlen gondolkodó ember sem engedheti meg magának, hogy ehhez hasonló előítéleteket támogasson. Ugyanakkor tudjuk, hogy ezek a gondolatok ott lapulnak tudatunk legmélyén... A képzőművészetek, az opera, a zene, a balett az emberi szellem kifejezésének legemelkedettebb formái. Sokáig mégis olyan zárt klubokként működtek, amelyekbe nem nyertek bebocsátást azok, akik nem feleltek meg bizonyos követelményeknek.”

Virginia Johnson, a példakép „A balett egyetemes jelentéssel bíró nyelv, amelyben megvan a lehetőség, hogy minden emberhez szóljunk általa, függetlenül a társadalmi, kulturális és gazdasági határoktól” – vallja Virginia Johnson, aki a Washingtoni Balettiskola Akadémiájának növendékeként szerzett diplomát, majd rövid New York-i kitérőt követően, 1969-ben csatlakozott a DTH együtteséhez, hogy a következő közel három évtized során a repertoár szinte összes jelentős, klasszikus és kortárs darabjában főszerepet táncoljon. Johnson a fiatal fekete táncosok szemében igazi példakép, aki saját gazdag pályájával cáfolta azt a közkeletű előítéletet, amely szerint afroamerikai nők nem lehetnek klasszikus balerinák. Híres előadásai közül többet a televízió is rögzített: a Creole Giselle, amelyben a címszerepet táncolta, az NBC első egész estés balettközvetítése volt. Johnson vendégművészként fellépett többek közt Dél-Afrikában, Európában, Ausztráliában, Izraelben és Japánban. Táncolt Carter és Reagan amerikai elnökök előtt, és ő volt az egyik első amerikai balerina, aki bemutatkozhatott az egykori Szovjetunióban. Koreográfusként saját társulata mellett tévécsatornák, művészeti központok és fesztiválok felkérésére is dolgozott. Virginia Johnson és a DTH ars poeticája szerint a művészeket és a társadalom tagjait elválasztó falakat a művészet erejével kell lerombolni. A művészeti vezető egy interjúban

így beszélt pályakezdéséről: „A Dance Theatre of Harlem elfeledtetett minden ósdi elképzelést a balett és a feketék viszonyáról. Sosem mondtam, hogy azért akarok balerina lenni, hogy aztán Amerika minden fekete kislánya az akarjon lenni. Azért lettem az, mert rájöttem, hogy ha van egy álmod, legyen az bármi, és ha dolgozol érte, elkötelezed magad mellette, és szereted, amit csinálsz, ez az álom megvalósulhat.” Amikor egy, a társulat munkáját hűségesen követő újságíró még a hetvenes évek közepén megpróbálta megfejteni a DTH sikerének titkát, arra jutott, hogy a harlemi táncosok kivételes színpadi egyéniségében fontos szerepet játszhat, hogy keményebben és kitartóbban kellett küzdeniük, mint fehér kollégáiknak. Virginia Johnson egyetértően egészítette ki az okfejtést: „Egészen biztos vagyok abban, hogy nem válhatott volna belőlem ilyen táncos, ha annak idején nem születik meg a Dance Theatre of Harlem.” A világ mára, a DTH-nak is köszönhetően, valóban megváltozott: a balett műfaja „színvak” lett. Többé már nem számít, ki milyen bőrszínnel lép színpadra.

DANCE THEATRE OF HARLEM

Színpompás Harlem Brahms variations – Brahms-variációk A philadelphiai születésű Robert Garland a DTH vezető táncosaként fellépett többek közt George Balanchine, José Limón és Jerome Robbins műveiben. A színpadtól való visszavonulását követően a társulat első rezidens koreográfusaként dolgozott. Önálló koreográfiákat készített a New York City Balletnek, az Oakland Balletnek, és ő volt az első afroamerikai művész, aki koreografált a londoni Királyi Balett számára. 2016-os műve, a Brahms Variations szokatlan ötletből indul ki, amikor a zeneszerző Változatok egy Haydn-témára című kompozíciója nyomán kapcsolatot vizionál a Napkirály udvara és a harlemi vagányok között. „XIV. Lajos hitt abban, hogy a művészet meg tudja változtatni életünket. Másik ihletforrásom a társulatalapító Arthur Mitchell, aki mélyen és fanatikusan vallotta ugyanezt” – mondta Garland. A kritika a franciás-oroszos klasszicizmus, illetve a DTH életében fontos szerepet játszott Balanchine előtti tisztelgésként üdvözölte a technikás koreográfiát. Equilibrium (BROTHERHOOD) – Egyensúly (TESTVÉRISÉG) A New York-i Harlemben született és nevelkedett Darrell Grand Moultrie napjaink egyik legkeresettebb amerikai koreográfusa és tanára. Amerika majd’ minden jelentős balettegyüttesével dolgozott, és koreográfusi talentumát is számos műfajban megmutatta. Táncosként a Broadwayn a Billy Elliot eredeti szereposztásában lépett fel, s Beyoncé 2013-as világ körüli turnéjának egyik koreográfusa is volt. Három táncosra komponált, Equilibrium (BROTHERHOOD) című munkája 2016-ban készült. „A három férfinak együtt kell mozognia, együtt kell dolgoznia, együtt kell énekelnie: olyan rövid, hatásos művet akartam készíteni, amely ezt érzékletesen megmutatja.” Ha egyetlen témát kellene megjelölni, a férfiakat összefűző szövetség és barátság lenne a kulcs: „Szükségünk van egymásra ahhoz, hogy túléljük, ami körülöttünk zajlik” – mondta a koreográfus egy interjúban. Change – Változás A Clevelandben született Dianne McIntyre négyévesen vette első balettóráit. 1972 óta készít koreográfiákat, egész estés munkái mellett a televízió, a színház, valamint a Broadway és a Westend számára is. A Harlemben általa alapított, másfél évtizedig működött Sounds in Motion stúdió számos afroamerikai művész és tudós első lépéseit segítette. Virginia Johnson szerint McIntyre „nem egyszerűen koreografál: ő mindig

az igazságot akarja megmutatni a színpadon”. 2016-os, Change című, részben élő zenére komponált művét három táncosnő adja elő. Három történelmi korszakot idéznek meg: a rabszolgaság korának, az emberjogi mozgalom idejének és napjaink Amerikájának világát. A Change hiteles, személyes beszámoló arról, milyen feketének lenni egy fehér világban olyan nők számára, akik elhozzák a változást. Harlem On My Mind – Harlem a gondolataimban A darabot idén szeptemberben mutatták be New Yorkban. Koreográfusa, Darrell Grand Moultrie valósággal megszállott rajongója szülőhelyének: „Keveset beszélünk arról, mennyi szeretettel és támogatással lehet találkozni Harlemben. Még a nehéz időkben is, amikor hazamentem, mindig azt láttam, hogy az emberek segítik egymást, és minden lehetséges módon támogatnak, ha szükségem van rá… A káosz közepén is ott volt a szeretet és a rengeteg nevetés.” A Harlem múltja és jelene előtti tisztelgéshez vérpezsdítő jazz dukál a legnagyobbaktól. Hogy miért? „Az estet egykori zenetanáromnak ajánlom, aki mindig azt mondta, hogy a jazz az egyetlen valódi zene. Igaza volt!” – nyilatkozta a koreográfus.

Ingrid Silva és Alison, Change – Változás Fotó © Kent Becker

DANCE THEATRE OF HARLEM

Ritmusperspektívák Vessels – Hajók Tíz táncosra készített koreográfiáját Darrell Grand Moultrie kifejezetten a DTH társulatára álmodta meg. A kiindulópontot az olasz Ezio Bosso zenéje jelentette számára, amely megidézte ifjúkorát, amikor életében fontos ihletforrásként voltak jelen a DTH munkái. „A táncosok olyanok a szememben, mint a hajók: testükben több évtizednyi művészi hagyomány, kulturális referencia lélegző, mozgó »rakományát« hordozzák.” A Vessels a koreográfusnak a balett műfaja iránti csodálatát jeleníti meg. Chaconne A Mexikóban született José Limón a 20. századi modern amerikai tánc egyik meghatározó alakja volt. Pályáját táncosként kezdte, koreográfusként folytatta, saját társulatát 1947-ben alapította meg. Művei emocionális, expresszív, fegyelmezett alkotások. Főként táncdrámákat készített, de az 1972-ben bekövetkezett halála előtti években a tiszta tánc felé is nyitott. Legismertebb, többszörös díjnyertes műve a Shakespeare Othellója ihlette A mór pavane-ja. A Chaconne-t önmaga számára koreografálta 1942-ben. A tánc történetének örök érvényű darabja ez, melynek zenei anyagát Bach d-moll hegedűpartitája adja. A Chaconne valódi tiszta tánc, Virginia Johnson szavaival a „megtestesült művészi tökéletesség”. Dancing on the Front Porch of Heaven – Odes to Love and Loss – Tánc a mennyország tornácán – Ódák a szerelemhez és a tánchoz Az 1996-ban fiatalon elhunyt Ulysses Dove Dél-Karolinából jutott el New Yorkba. Merce Cunningham iskolájában tanult, majd a neves koreográfus társulatában táncolt. 1973-ban Alvin Ailey meghívta együttesébe, s ott hamar vezető táncos lett. A hetvenes évek végétől önálló koreográfiákkal jelentkezett, műveit előadta többek között az American Ballet Theatre, a New York City Ballet és a Holland Nemzeti Balett. 1993-ban bemutatott, Dancing on the front porch of heaven című darabja 2013 óta nagy sikerrel szerepel a DTH repertoárján. A darabot kísérő zenét, a Cantus Benjamin Britten emlékére című művet Arvo Pärt szerezte. „Pärt zenéje, úgy érzem, a lelkeket egyenesen az égbe röpíti. Ezt az élményemet akarom elmesélni a mozdulatok segítségével, egy történetet szavak nélkül. Lírai emlékművet akarok építeni azoknak az embereknek, akiket szerettem” – nyilatkozta Dove hat táncosra komponált művéről.

Return – Visszatérés A DTH első rezidens koreográfusa, Robert Garland 1999-ben kifejezetten a társulat tíz táncosára készítette művét. Látszólag egymással ellentétes elemeket állít párba: a klasszikus balett formanyelve Aretha Franklin és James Brown vérpezsdítő zenéjével találkozik. A New York Times kritikusa szerint a Return olyan darab, amelyben a DTH táncosai megmutathatják, milyen merészen és szellemesen képesek közelíteni a balett műfajának merev konvencióihoz. A Return bizonyíték arra, hogy a neoklasszikus balett és az urbánus kultúra között igenis épülhet híd. A műsorfüzetet írta: Jászay Tamás A szerző köszönetét fejezi ki Halász Tamás tánckritikusnak, tánctörténésznek, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Táncarchívuma vezetőjének.

Nayara Lopes, Vessels Fotó © Renata Pavam

DANCE THEATRE OF HARLEM

Jordan Kindell, Dylan Santos / Equilibrium (BROTHERHOOD) Photo Â© Rachel Neville

Summary The Dance Theatre of Harlem (DTH) was formed in 1969 in reaction to the shock over the assassination of Martin Luther King the previous year. The two founders, Arthur Mitchell and Karel Shook, opened a school to offer hope to young people growing up in one of New York's poorest neighbourhoods. As the New York City Ballet's first African-American principal dancer, Mitchell understood the power of classical dance training to bring focus and discipline to receptive members of a community facing multiple challenges. Alongside its proliferating performances, education retains justas much importance as ever for the DTH, which has been touring the world extensively for nearly half a century. Following an eight-year hiatus, the DTH started over in 2012 with a smaller ensemble and an updated repertoire. Led by artistic director Virginia Johnson, the DTH has an important message: “At Dance Theatre of Harlem, we create a sacred space between the artists, the audiences, the communities we visit, and the community from which we emerge. Our immediate goal is to deepen the collaboration between artists and communities with a full circle approach to art and social impact.” Now performing in Hungary for the first time, the DTH brings eight choreographies for two nights. The four-part production Harlem Colors Ballet is wide-ranging: first Harlem hipsters turn up in the court of Louis XIV, then we see images of male and female friendship, cooperation and struggle before an imaginary Harlem appears on the stage. Rhythm Perspectives incorporates the DTH’s more classical choreographies: the dancers first carry the “burden” of ballet tradition within their bodies, and then a classic from dance history is recreated in a contemporary form. A choreography inspired by Arvo Pärt’s ethereal music is followed by another musical number, this one set to the exhilarating rhythms of songs by Aretha Franklin and James Brown. Support for Dance Theatre of Harlem’s activities and performances in Hungary made possible in part by: U.S. Department of State, Embassy of Budapest, Hungary; and American Dance Abroad. Additional support provided by: Anonymous; The Arnhold Foundation; The Arts Federation; The Dauray Fund; The Jarvis and Constance Doctorow Family Foundation; Ford Foundation; Ann & Gordon Getty Foundation; Dubose and Dorothy Heyward Foundation; Howard Gilman Foundation; The Harkness Foundation for Dance; The Hulitar Family Foundation; John L. McHugh Foundation; May and Samuel Rudin Family Foundation; The Shubert Foundation; The Harold & Mimi Steinberg Charitable Trust; and The Thompson Family Foundation.

SUMMARY

MusicOnStage A zenés színpad világa IV. – A modern kor zenés színháza

Sorozatszerkesztő és játékmester: Selmeczi György

2017. november 28.

Selmeczi György Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Recirquel Újcirkusz Társulat

Cirkusz az Éjszakában

2017. december 6., 13., 14., 15., 20., 21., 31. Kultúr Kültér Sátor

Recirquel Újcirkusz Társulat

A Meztelen Bohóc

2017. december 8., 9., 10.

MR AKUSZTIK A MÜPÁBÓL

Random Trip Müpa Special

feat. DTale (SIGMA Live, UK), Lylit (ex-Parov Stelar Band, A), Dés László, Závada Péter, Zoohacker

2017. december 9.

Szakcsi Lakatos Béla – Bachtól a bluesig

Közreműködik: Szakcsi Lakatos Róbert – zongora, Presser Gábor – zongora, ének, Falusi Mariann – ének, Budapesti Vonósok, Kelemen Kvartett

Losers Cirque Company: Összeomlás

2017. december 25., 26. Kultúr Kültér Sátor

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Dance Theatre of Harlem, New Bach Címlapfotó: Rachel Neville A szerkesztés lezárult: 2017. november 16. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!