Müpa Műsorfüzet - Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala (2018. január 25.)

Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala

2018. január 25.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

2

Müpa Rádió Élmény minden pillanatban.

Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!

mupa.hu

3

25 January 2018 Béla Bartók National Concert Hall

2018. január 25.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Riccardo Chailly and Riccardo Chailly és a Filarmonica della Scala Filarmonica della Scala Tchaikovsky: Symphony No. 2 in E minor (“Little Russian”), op. 17 1. Andante sostenuto – Allegro vivo 2. Andantino marziale, quasi moderato 3. Scherzo. Allegro molto vivace 4. Finale. Moderato assai – Allegro vivo

Csajkovszkij: II. (c-moll, „Kisorosz”) szimfónia, op. 17 I. Andante sostenuto – Allegro vivo II. Andantino marziale, quasi moderato III. Scherzo. Allegro molto vivace IV. Finale. Moderato assai – Allegro vivo

Shostakovich: Lady Macbeth of Mtsensk District – suite, op. 29a Stravinsky: Petrushka (1947 version)

Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth – szvit, op. 29a Stravinsky: Petruska (1947-es változat)

The English summary is on page 11.

4

Hasznos együttélés Az elmúlt évszázad során Európa számos nagy operaházában döntöttek úgy az intézmények vezetői, hogy a zenés színház zenekara ne csak operaelőadásokon szerepeljen, hanem a hangszeres muzsikusokból alakuljon egy – többnyire mindenütt viszonylagos önállóságot élvező – koncertegyüttes is, amely a dalszínházi fellépésektől függetlenedve a szimfonikus repertoár ápolására szakosodik. Miért van erre szükség? – kérdezheti a zenekedvelő, aki talán úgy gondolja, suszter maradjon a kaptafánál, színházi zenész ne ártsa bele magát a koncertműfajokba. Nem egészen így van. Ha egy operaház szimfonikus zenekart is működtet, az mindenkinek jó. Jó a muzsikusnak, aki nem fásul el a sokat emlegetett zenekari árokban töltött órák ezreitől, és nem csupán énekesek kíséréséből áll az élete, kipróbálhatja magát szimfóniák, szimfonikus költemények, nyitányok, szvitek és egyéb zenekari művek tolmácsaként, mindebből ösztönzést nyerve a gyakorláshoz, a továbbfejlődéshez. Jó az operaháznak, mert a kezdeményezés visszahat: az ily módon stimulált zenészek az operai szolgálatban is több örömöt találnak. És persze jó a közönségnek, amely színesebb, pezsgőbb, változatosabb zeneéletet élvezhet. Ezért vannak filharmonikusai a Bécsi Állami Operaháznak éppúgy, mint a müncheni és hamburgi testvérintézménynek, vagy éppen a Magyar Állami Operaháznak, hiszen a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara is operai zenészekből verbuválódik.

Abbado szárnyai alól A világ egyik legfényesebb múltú és jelenű operaháza, a milánói Scala nem is olyan régen alapította meg hangversenyzenekarát. A Filarmonica della Scala életre hívása oly sok innovatív terv kezdeményezője, Claudio Abbado (1933–2014) nevéhez fűződik: az ő javaslatára jött létre az együttes 1982-ben, azzal a céllal, hogy ily módon a szimfonikus repertoár új dimenziója gazdagítsa a Scala hagyományait. Sok nagy sikert aratott már az együttes világszerte az eltelt harmincöt év során. Ezek közül a zenekar vezetői fontosnak tartják a néhány évvel ezelőtt megvalósult amerikai bemutatkozást Riccardo Chailly, illetve a kínai koncerteket Myung-whun Chung vezényletével.

Riccardo Chailly Fotó © Luca Piva

Az elmúlt években a bécsi Musikverein falai között Daniele Gatti, a berlini Filharmóniában Daniel Barenboim, Párizsban Pierre Boulez vezényelte Milánó muzsikusait – de általánosságban is elmondható, hogy a Filarmonica della Scala a világ legkiválóbb karmestereivel dolgozik. Közülük való Riccardo Chailly is, aki 2015 óta első karmestere, 2017-től zeneigazgatója a Scalának.

Kétszeresen is hazatér ide. Egyrészt mert a város szülötte: 1953-ban itt látta meg a napvilágot Luciano Chailly zeneszerző fiaként. Másrészt, mert húszévesen a Scalában indult a karrierje – történetesen ő is Abbado szárnyai alatt kezdte, a nagy karmester asszisztenseként, hogy az ezt követő évtizedekben Berlinben (Berlini Rádió Szimfonikus Zenekara), Londonban (Londoni Filharmonikusok), Bolognában (Teatro Communale), Amszterdamban (Royal Concertgebouw Orchestra) és Lipcsében (a Gewandhaus Zenekara) arasson sikert.

Mostanában azonban szeretne megnyugodni. Ahogyan egy interjúban elmondta: „másképp akarom csinálni a dolgokat. Sokat jelent számomra, hogy a szülőhazámban dolgozhatom. […] Nyolc év Berlinben, tizenhat Amszterdamban, tizenegy Lipcsében: lenyűgöző az ilyen élet, de túl intenzív, és túl sokat követel.”

Filharmonia della Scala Fotó © Hanninen

RICCARDO CHAILLY ÉS A FILARMONICA DELLA SCALA

5

„Szinte misztikus, alkímiaszerű” Chailly, bár hivatalosan Franco Ferraránál tanult, abban mindenképpen Abbado követője, hogy őt is „szelíd karmesterként” tartják számon. Nyájas és türelmes, nem kedveli a csatározásokat. Kedveli viszont a megalapozott szakmaiságot. A karmesteri munkáról részletekbe menően pontos elképzelései vannak: „a jobb kéz tartja a pálcát, tökéletesen uralva tempót és ritmust. A bal kéz felel a színekért, rugalmasságért, kifejezőerőért.”

De azért persze ő is hozzáteszi: „a vezénylés végeredményben a természet csodája.

Az egész testednek éreznie kell a zenét, szinte misztikus, alkímiaszerű, ami muzsikálás közben a karmester és a zenekar között történik, hiszen csak gesztusokkal lehet kommunikálni.”

Chailly szeret sorozatokban, „összesekben” gondolkodni: Beethoven, Mahler, Bruckner, Brahms összes szimfóniája. Hatalmas repertoárral rendelkezik, amelyről könnyen képet alkothat, aki belepillant diszkográfiájába: itt Rossinitől Gershwinig, Puccinitől Berióig, Vivalditól Schönbergig, Wagnertől Janáčekig minden megtalálható – az operai repertoár népszerű remekművei, versenyművek, szimfonikus ritkaságok, régizene és kortárs zene.

Riccardo Chailly tehát nyitott szellemű muzsikus, a szó legjobb értelmében zenei mindenevő. Mai programja az orosz zene iránti élénk szeretetéről tanúskodik.

Szimfóniák egy életen át Pjotr Iljics Csajkovszkij (1840–1893) 1865-ben, huszonöt évesen fejezte be tanulmányait a Moszkvai Konzervatóriumban, és egy évvel később, 1866-ban írta meg I. (g-moll) szimfóniáját (op. 13) – a VI. (h-moll, Patetikus) szimfóniát (op. 74) pedig halála évében vetette papírra – vagyis a szimfóniakomponálás egész alkotói pályáját végigkísérte. Szimfonikus életművének gerincével, a hat szimfóniával különös módon bánik az utókor: kettéosztja e műcsoportot, és a Negyedik– Ötödik–Hatodik szimfónia hármasát a koncerttermek dédelgetett kedvencei közé sorolja, míg az első három alkotást alig részesíti figyelemben. Holott ezek is remekművek, meggyőződhetünk erről minden alkalommal, amikor egy karmester műsorra tűzi őket.

A Téli álmok alcímű I. szimfóniát hat év szünet után, 1872-ben követi a Második (c-moll, op. 17). Ez a mű az utolsó szimfóniák hármasából leginkább a Negyedikhez (f-moll, op. 36; 1877/78) hasonlítható, hiszen az utóbbiban szintén fontos szerepet játszik a népies hangvétel és a folklórmelodika. Ez a zeneszerzői törekvés a II. szimfóniának is sajátja, de míg Csajkovszkij a Negyedikben orosz dallamokat használ fel (a fináléban az Áll egy ifjú nyírfa a réten kezdetű népdalt), addig itt az ukrán nemzeti folklór ihleti meg – ezért is kapta a mű a „Kisorosz” melléknevet (Ukrajnát régen Kisoroszországnak nevezték).

Moll, mégis derűs Csajkovszkij szimfóniáinak többsége komoly vagy borús hangulatú, nem véletlen, hogy a hangnemek többsége is moll: Pjotr Iljics csupán egyetlen dúr szimfóniát írt, a fináléjának polonézritmusa alapján a „Lengyel” melléknevet viselő (D-dúr) Harmadik esetében (op. 29). A Második azonban kivétel: ez – bár hangneme névleg szintén moll (maga a zenei folyamat azonban legtöbbször dúrban zajlik és dúrban is zárul) – életvidám szimfónia, tele temperamentummal, energiával. Formája tömör, megszólalásmódja rendkívül határozott, dallam- és harmóniavilága kicsattan a gazdag invenciótól.

A nyitótétel lassú bevezetésének elején a kürt népdalt intonál (Volga anyácska): ezt veszi át a fagott, a pengetett vonósok által kísérve. Ez a dallam szolgál a tulajdonképpen monotematikus tétel főtémájaként, amelyet a zeneszerző erőteljes – részben kontrapunktikus – feldolgozó munkának vet alá. A második tétel markáns karakterű, kackiás ritmusú, hetyke induló, amelynek zenéjét Undine című operájából vette át Csajkovszkij: ott a dallam egy nászinduló témája. A scherzo népies, de nincs benne eredeti folklóranyag. Az erőteljes sodrású, nagyszabású és ünnepélyes, patetikus kezdetű finálé viszont A daru című népdalt dolgozza fel élénk variációiban.

A mű már az ősbemutatón sikert aratott, lelkesedtek érte az Ötök is. Csajkovszkij néhány évvel később, 1879/80-ban mégis átdolgozta – ezt a változatot játsszák manapság. Kisorosz szimfóniának a műben használt ukrán népdalokra hivatkozva Csajkovszkij barátja, Nyikolaj Kaskin zenekritikus nevezte el.

RICCARDO CHAILLY ÉS A FILARMONICA DELLA SCALA

7

8

Egy sorsfordító opera Írj remekművet – megbüntetnek érte! Amikor Dmitrij Sosztakovics (1906–1975) Nyikolaj Leszkov kisregénye nyomán megírta A mcenszki járás Lady Macbethje című négy felvonásos operáját (a műnek az 1962-es átdolgozás alkalmával a zeneszerző a Katyerina Izmajlova címet adta), nyilván nem sejtette, hogy ez a mű alkotói életében jelentős fordulatot hoz majd – negatív fordulatot. A tragikus szerelmi történetet bemutató, erős erotikus töltésű, az emberi jellem árnyoldalait brutális kendőzetlenséggel ábrázoló alkotás az 1934. január 22-én lezajlott leningrádi ősbemutatón még sikert aratott. 1936-ban azonban ugyanez a mű vált alkalmassá arra, hogy Sosztakovicsot a Szovjetunió legfelső politikai vezetőinek megrendelésére a sajtó megbélyegezze és elítélje, s ezzel nemcsak a művet tegye feketelistára, de magát a szerzőt is a kegyvesztettség állapotába sodorja, egyfajta belső száműzetésbe kényszerítse.

1936. január 28-án Hangzavar zene helyett címmel szerkesztőségi (névaláírás nélküli) cikk jelent meg a Pravdában, amely Sosztakovics operájának „formalizmusát” ostorozta.

A bornírt szellemű, ledorongoló írás mögött sokan magát Sztálint sejtették – természetesen nem ő írta a cikket, de a jelek arra mutattak, hogy az írás pontosan tükrözi a diktátor szándékát és véleményét. Sosztakovicsra nehéz idők következtek: „önkritikát” kellett gyakorolnia, műveit feketelistára tették, és retteghetett a holnaptól, mint oly sok szellemi közellenségnek kikiáltott művész akkoriban.

Elemi ösztönök A mű az apósa vidéki udvarházában élő asszony, Katyerina Izmajlova története, aki először pipogya férjét, Zinovij Boriszovicsot csalja meg Szergejjel, egy durva viselkedésű, rámenős munkással, majd apósát, Borisz Tyimofejevicset mérgezi meg. Később azonban szeretőjével összefogva saját férjét is megöli, befejezésül pedig a kényszermunkatáborba menetelve úgy veti magát a jeges folyóba, hogy magával rántja újdonsült vetélytársát, Szonyetkát is, aki a rabságban elszerette tőle Szergejt. Sötét és brutális történet, sodródó és esendő jellemekkel, akiket elemi ösztönök irányítanak.

Sosztakovics ábrázolásmódja részletgazdag, árnyalt és részvéttel teli. Nem ítélkezik, hanem felmutat, Dosztojevszkijhez méltó emberismerettel és nyíltsággal ábrázolva hőseit, s ezzel különlegesen erős, feszültségteli légkört teremt. „Én az operát tragédiának dolgoztam fel. Azt is mondhatnám, hogy a Lady Macbeth tragiko-szatirikus operának nevezhető. Annak ellenére, hogy Jekatyerina Lvovna gyilkos, nem elveszett

emberi lény. Kínozza a lelkiismerete, gondol azokra, akiket megölt. Én együtt érzek vele” – vallott a zeneszerző a művéhez fűződő viszonyáról.

A terjedelmes, mintegy százhatvan perces operából Sosztakovics szvitet alkotott, amely a mű szimfonikus sűrítménye. A zenekari változat felvonultatja az opera legfontosabb zenei tulajdonságait: az erős hangsúlyokat, a kontrasztgazdagságot, a harsány színvilágot, az alapvetően sötét hangulatot, valamint az expresszionizmus és egy sajátos, kései verizmus keverékét.

Egy „átmeneti” mű Igor Stravinsky (1882–1971) alkotói fejlődése során fontos szerepet játszott a táncjáték műfaja. 1928 és 1948 között megírta az Apollon musagète (Apolló, a múzsák vezére), a Le baiser de la Fée (A tündér csókja), a Jeux de cartes (Kártyajáték) és az Orpheus (Orfeusz) című baletteket, életművében betöltött szerepe alapján azonban ezeknél is fontosabb három közvetlenül egymás után keletkezett „párizsi” balettje a tízes évekből: A tűzmadár (1910), a Petruska (1911) és a Tavaszi áldozat (1913).

Ez a három remekmű rendkívül érzékletesen mutatja be Stravinsky stílusának fokozatos átalakulását. A tűzmadár még erőteljesen tükrözi a Rimszkij-Korszakovtól elsajátított, keletiesen egzotikus késő romantikus orosz zenei nyelv és az az idő tájt Párizsban kikerülhetetlen impresszionizmus hatását, a Tavaszi áldozat pedig a maga izgalmasan szabálytalan metrumaival, ritmusorgiájával és nyers-barbár gesztusaival egyszerre képviseli az ősi szláv hagyomány ösztönző erejét és a modernizmus egyértelmű térhódítását a zeneszerző kifejezésmódjában. A Petruskának a kettő közötti átmenet izgalmas szerepe jut: ez a mű még nagyon is oroszos és népies, de már nem a romantikától örökölt szellemben és nem is impresszionisztikusan, hanem egy születő modern nyelv izgalmas darabosságával.

Jelenetek a bábuk életéből Ez a darabosság a mű vonzerejének egyik kulcsa: a kompozíció zenei folyamata mindvégig filmszerűen éles vágásokkal dolgozik, a folyamatok in medias res kezdődnek és gyakran hirtelen szakadnak meg. A dramaturgia az ellentétek éles és kontrasztos egymás mellé helyezésével teremt szuggesztív pillanatokat, a mű hatásának egyik legfőbb kulcsa pedig a kifogyhatatlanul ötletgazdag, varázsos színvilág és a tűzijátékszerű hangszerelés.

RICCARDO CHAILLY ÉS A FILARMONICA DELLA SCALA

9

10

A Petruska (alcíme szerint: Burleszk négy jelenetben) zenei karakterei tele vannak iróniával, nyerseséggel, groteszkkel, bumfordisággal – nem véletlenül, hiszen bábjátékról van szó. Vásári komédiáról, amely kicsit a régi commedia dell’ arte-hagyományból, meg persze a népi színjátékokból merít. Három szereplőnk van: Petruska, a Balerina és a Mór.

A cselekmény az ő históriájuk: szerelem, féltékenység, küzdelem és halál.

A Petruska keletkezésében és bemutatásában, akárcsak a másik két, ez idő tájt keletkezett balett esetében, döntő szerepet játszik Stravinsky munkakapcsolata az Orosz Balettel és annak vezetőjével, Szergej Gyagilevvel. A balett szövegkönyvét Stravinsky és Alekszandr Nyikolajevics Benois, a nevezetes Mir Iszkusztva csoport ideológusa írta.

A koreográfia Mihail Fokin munkája volt (mellyel Stravinsky nem minden szempontból volt megelégedve). A sikeres bemutató a párizsi Châtelet Színházban zajlott le 1911. június 13-án, Pierre Monteux vezényletével. A zeneszerző 1946-ban átdolgozta a partitúrát: elsősorban a hangszerelésen változtatott. Ez a – ma este is hallható – verzió él a köztudatban 1947-es változatként. Írta: Csengery Kristóf

Summary Milan's Teatro alla Scala established its concert orchestra in 1982 at the initiation of Claudio Abbadio. He suggested creating the Filarmonica della Scala add a new, symphonic dimension to enrich the theatre's tradition. The orchestra works with the world's most outstanding conductors, including Riccardo Chailly, who became its principal conductor in 2015 and La Scala's music director in 2017. Born in Milan in 1953, Chailly started his career at La Scala as Abbado's assistant. Over the decades that followed, he would also find success with the Berlin Radio Symphony Orchestra, the London Philharmonic, Bologna's Teatro Communale, Amsterdam's Royal Concertgebouw Orchestra and the Leipzig Gewandhaus Orchestra.

Pyotr Ilyich Tchaikovsky (1840–1893) arranged Ukrainian folk melodies in his Symphony No. 2 in C minor (op. 17), which received the epithet ‘Little Russian’. In spite of its minor key, the four-movement work is cheerful and energetic, and characterised by its compact structure and powerful melodic inventiveness. The opening and closing movements exhibit monothematic characteristics.

Dmitri Shostakovich (1906–1975) based his 1934 opera Lady Macbeth of Mtsensk District on a story by Nikolai Leskov. Two years after the work's première, it was attacked in an editorial in Pravda (in all certainty at Stalin's instruction) condemning Shostakovich's ‘formalism’ and leading to a period of intense difficulty for the composer. The work relates the story of an adulterous woman as she commits three murders with nonjudgemental objectivity and a musical language of extraordinary expressiveness.

Today's concert features an orchestral suite created from the opera.

Petrushka, the ballet by Igor Stravinsky (1882–1971), is a market fair puppet show recounting, in four burlesque scenes, the story of the love triangle between three puppets – Petrushka, the Ballerina and the Moor. The musical language, segmented with cuts of cinematic precision, is modern and yet folk-like, with richly colourful instrumentation and numerous acerbic and grotesque elements. The work was premièred in Paris

by Sergei Diaghilev's Ballets Russes in 1911. This concert presents the 1947 version of the ballet.

SUMMARY

11

MARATON 2018 – BERNSTEIN ÉS AZ AMERIKAI ZENE

Budapesti Vonósok

Vezényel: Farkas Róbert

2018. február 4.

Fotó © Nagy Balázs

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL Sir Roger Norrington és A Felvilágosodás Korának Zenekara

Közreműködik: Roger Montgomery – kürt

2018. április 9.

Sir Roger Norrington Fotó © Manfred Esser

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL Yuja Wang, Daishin Kashimoto és Andreas Ottensamer koncertje

2018. április 16.

Yuja Wang Fotó © Norbert Kniat

Kobajasi Kenicsiró és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara

Közreműködik: Várdai István – cselló

2018. április 27.

Kobajasi Kenicsiró

MATINÉKONCERTEK – Műhelytitkok A honvágy zenéje – Bartók: Concerto

Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar Vezényel: Hollerung Gábor

2018. május 6.

Hollerung Gábor Fotó ©Csibi Szilvia, Müpa

Piotr Anderszewski és a Skót Kamarazenekar

Koncertmester: Stephanie Gonley

2018. május 22.

Piotr Anderszewski Fotó © Saint Venant

előzetes,

AJÁNLÓ

PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK

Csatlakozzon Ön is!

mupa.hu/husegprogram

Müpa élmény gombnyomásra

Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:

mupa.hu

Stratégiai médiapartnereink:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Riccardo Chailly Címlapfotó: Gert Mothes / Decca A szerkesztés lezárult: 2018. január 16.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!