Müpa Műsorfüzet - Rameau: A gáláns indiák (2018. február 27.) by Müpa Budapest

RÉGIZENE FESZTIVÁL Rameau: A gáláns indiák 2018. február 27. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

27 February 2018 Béla Bartók National Concert Hall

2018. február 27. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

EARLY MUSIC FESTIVAL RÉGIZENE FESZTIVÁL Rameau: Les Indes galantes Rameau: A gáláns indiák Concert performance

Hébé, Zima: Chantal Santon-Jeffery Émilie: Katherine Watson Phani: Véronique Gens Carlos, Valère, Damon: Reinoud Van Mechelen Osman, Adario: Jean-Sébastien Bou Bellone, Huascar, Alvar: Thomas Dolié Featuring: Purcell Choir, Orfeo Orchestra Conductor: György Vashegyi

Koncertszerű előadás

Hébé, Zima: Chantal Santon-Jeffery Émilie: Katherine Watson Phani: Véronique Gens Carlos, Valère, Damon: Reinoud Van Mechelen Oszmán, Adario: Jean-Sébastien Bou Bellone, Huascar, Alvar: Thomas Dolié Közreműködik: Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

Co-production of Müpa Budapest and Centre de musique

Az előadás a Müpa és a Versailles-i Barokk Zenei Központ

baroque de Versailles with the support of Francine

együttműködésében, Francine és Arnoul Charoy, valamint

and Arnoul Charoy and Institut Français de Budapest. Performance material: Opera omnia de Rameau (realised by Sylvie Buissou), Bärenreiter-Verlag Kassel · Basel · London · New York · Praha

The English summary is on page 13.

a Budapesti Francia Intézet támogatásával jött létre. A kottaanyag forrása: Opera omnia de Rameau (közreadta: Sylvie Buissou) Bärenreiter Kiadó, Kassel · Bázel · London · New York · Prága

„Minden zenész […] Lullyt utánozta, míg el nem jött végre Rameau, aki harmóniáinak gazdagsága révén kiemelkedett közülük s újjá teremtette a zene művészetét” – írta Jean-Philippe Rameau-ról (1683–1764) Voltaire. Másutt így nyilatkozott a vele munkatársi kapcsolatba is került kortársáról: „Ez a Rameau épp oly nagy különc, mint amilyen nagy zenész. […] Bolond! De mindig úgy tartottam, hogy a tehetségekkel kegyesen kell bánni. Aki az inka-felvonást írta, annak szabad bolondnak lennie.” Minden bizonnyal egyetért Voltaire-rel a magyarországi régizene-játszás meghatározó jelentőségű alakja, Vashegyi György, aki munkássága nem csekély hányadát a francia barokknak, azon belül is Rameau művészetének szenteli.

Jean-Philippe Rameau

Prológ – Hébé palotájának kertjei. Hébé, az ifjúság istennője a zene és a szerelmi örömök élvezetére szólítja fel a fiatalokat: négy nemzet, Franciaország, Itália, Spanyolország, valamint Lengyelország fiai és lányai eleget tesznek Hébé felszólításának, és táncokat lejtenek. Ám trombita- és dobszó közepette megjelenik a háború istenének, Marsnak a testvére, Bellone istennő, hogy hadi dicsőségre buzdítsa az ifjúságot. Hébé most Ámort hívja segítségül. A szerelem istene, látva, hogy az európai ifjak odahagyták békés menedékeiket a harci babérokért, az „indiák” távoli partjaira küldi követeit, hogy megismerjék a szerelem ott uralkodó formáit. (Indes orientales = Ázsia, Indes occidentales = Amerika.) Első entrée – A nagylelkű török. Oszmán pasa beleszeretett keresztény rabszolganőjébe, Émilie-be, aki kalózok fogságából került hozzá. Bevallja iránta táplált érzéseit, csakhogy a lány hűséget fogadott szerelmének, Valère-nek. Magára maradva a tengerparton Émilie hatalmas vihar szemtanúja lesz. A távolból rémült provence-i matrózok kórusa hallik. A partra vetett hajótöröttek között ott van Valère is. A viszontlátás örömét Oszmán zavarja meg, de csak azért, hogy szabadon engedje a szerelmeseket, viszonozva ezzel Valère jótettét, az ugyanis őt egykor rabszolgaságból szabadította ki. A boldog végkifejletet a matrózok legott megünneplik. Második entrée – A perui inkák. A spanyol konkvisztádor Don Carlos és a perui hercegnő Phani szereti egymást. Phani iránt Huascar, a napkultusz főpapja is lángol, közeledését azonban a lány visszautasítja. Huascar rájön a szerelmesek titkára, de leplezi féltékenységét. Énekkel és tánccal kísért szertartás hódol a napisten

kultuszának. Az ünnepet vulkánkitörés szakítja meg. Huascar arról igyekszik meggyőzni Phanit, hogy az isten haragját, az elszabadult elemek tombolását csak az ifjú hercegnő csendesítheti le, amennyiben feleségül megy a főpaphoz. Rémületében Phani már-már engedelmeskedne, amikor megjelenik Carlos, és elmagyarázza: a földindulást éppen Huascar idézte elő azzal, hogy kősziklát dobatott a tűzhányó kráterébe. Carlos magával viszi Phanit, mialatt a főpap a vulkanikus tűz- és kőesőben leli halálát. Harmadik entrée – A virágok. Perzsa ünnep. Tacmas herceg álruhában érkezik kegyeltje, Ali kertjébe, hogy így hódítsa meg vendéglátója rabszolganőjének, Zaïre-nek a szívét. Mindeközben saját rabszolganője, az Aliba szerelmes Fatime is jelen van, ugyancsak álruhában, s ezért kis híján ura, azaz Tacmas áldozatául esik. A tévedésre még időben fény derül, s a két férfi rabszolganőt cserél. Mindannyian részt vesznek a Virágok ünnepén. Az éjszakához intézett himnusz után a virágokat és a pillangókat dicsőítő dalok és táncok váltakoznak egymással, miközben rövid, cselekményes balett ábrázolja a növényeket ostromló, viharos északi szelet, majd a rózsa hajlandóságát gyöngéd simogatással kiváltó, enyhe szellőt. Negyedik entrée – A vademberek. (Les Sauvages címmel Rameau csembalódarabot is írt, amelyre 1725-ben két louisianai indián táncos párizsi fellépése ihlette, és amelyből A gáláns indiák leghíresebb tánctétele keletkezett: Danse du grand calumet de la paix / A nagy békepipa tánca). Egy észak-amerikai erdőben két katonatiszt, a francia Damon és a spanyol Don Alvar – előbbi csapodár könnyedséggel, utóbbi szenvedélyes komolysággal – udvarol Zimának, az indián lánynak. Ám a szép sauvagesse egyiküket sem részesíti előnyben, mivel hűsége Adarióhoz, az indián harcosok főnökének köti. A Békepipa ünnepén himnusz dicsőíti a vadon erdeit, a természet egyszerűségét, az ártatlan szerelmet és a békét, megpecsételve ezzel Zima és Adario egybekelését, valamint a népek egymással való megbékélését. A gáláns indiák négy entrée-jának, azaz felvonásának látszólag összefüggések nélküli cselekménye nem utolsósorban a felvilágosodás korának filozófiai gondolatait tükrözi. Erre utal előszavában a szövegkönyv írója, Louis Fuzelier (1672?–1752) is: „Vajon nincs-e igaza a szerzőnek, amikor azt gondolja: ahhoz, hogy tetszést arasson, ahhoz néha meg kell kísérelnie istenek és varázslók segítsége nélkül is szórakoztatni a közönséget. Azzal, hogy az újdonság iránt fogékony nézőknek a legtávolabbi tájakról vett témákat kínálja fel, talán egyetértésükre lel majd egy olyan előadás különössége által, amely alkalmat ad Erató és Terpszikhoré számára géniuszuk kibontakoztatására.

RÉGIZENE FESZTIVÁL – RAMEAU: A GÁLÁNS INDIÁK

A ma megkísérelt balett első entrée-jához illusztris személy szolgált mintául: Topal Osman nagyvezír, akit rendkívüli nagylelkűsége tett ismertté. Története a Mercure de France 1734. januári számában olvasható. Az amerikai entrée csúcspontját alkotó vulkánkitörés nem oly mesés kitalálás, mint holmi varázslások. E tüzet okádó hegyek gyakoriak az Indiákon. […] Sok szavahihető utazó tanúsítja, hogy látott ilyen föld alatti katlanokat, amelyek könnyen gyulladó, kénköves lávával vannak tele és rettenetes tüzet hánynak, ha csak egyetlen szikladarabot is legurítanak félelmetes mélységükbe. […] Elítélnek majd azért, mert a varázslatnál valószínűbb jelenséget viszek színre? Olyat, amely kromatikus zenekari tételek írására ad alkalmat? Egy pogány főpapot elvakít a féltékenysége, s őrjöngésében e veszélyes természeti jelenséget használja fel bűnös céljai elérésére. Mely trükköt nem kockáztat meg a reménytelen szerelem, a csalást akár vallási köntösbe bújtatva is? Az istenek és varázslók elhagyására való szövegkönyvírói törekvés e »filozofikus« század akarata. És kétségkívül egybeesik a műfaj könnyedebbé tételére irányuló szándékkal: a mitológia, mely nemes stílust föltételez, éppúgy megfelel a tragikus operának, mint a történelem a tragédiának. A földrajzi téma viszont a pikáns egzotikum mulattató megismeréséből, az utazás öröméből ered: jó helye van az operabalettban, amelynek legjellemzőbben „szórakoztató” vonását húzza alá. Megértette ezt már Campra is a L’Europe galante és a Les Fêtes vénitiennes című operabalettjeiben. Ám a nagy szimfonikus hatások megteremtése Rameau-ra várt: ki tudhatja, milyen mértékben szabták meg az ő kívánságai a témaválasztást. Óhajai mindenesetre maradéktalanul teljesültek.” A XIV. Lajos korában megszületett tragédie lyrique, valamint a Lully halála után André Campra és mások által megteremtett, majd XV. Lajos idején Rameau által diadalra vitt opéra-ballet közötti különbséget a legérzékletesebben Louis de Cahusac jellemezte: „A Philippe Quinault [Lully szövegírója] által elképzelt operának öt felvonás során kibontott, nagyszabású cselekménye van. Akár egy hatalmas festmény, amilyeneket Raffaello vagy Michelangelo alkotott. Ezzel szemben az Antoine Houdar de la Motte [Campra szövegírója] által kitalált látványosság önálló felvonásokból áll, amelyek mindegyike elegyíti egymással a divertissement-t, az éneket és a táncot. Akárcsak Watteau festményei: eleven miniatűrök ezek, amelyek megkövetelik a pontos rajzot, a finom ecsetkezelést és a színek minden ragyogását.” (La Danse ancienne et moderne ou Traité historique de la danse, 1754) Az utókor szemszögéből nézve úgy is fogalmazhatunk, hogy míg a tragédie lyrique a barokk, addig az opéra-ballet a rokokó művészete. A tánc középpontba kerülése, az énekelt cselekmény minimalizálása ugyanakkor visszanyúlást is jelentett a Lully

előtti stádiumhoz: a ballet de cour, az udvari balett hagyományához. Azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy Rameau-nál a tánc már nem csupán szórakoztató látványosság, hanem gyakran cselekményes balettpantomim is, ami viszont Jean-Georges Noverre koreográfiai reformját előlegezi meg. Mindamellett Rameau színpadi karrierje éppenséggel a nagy előd, Jean-Baptiste Lully nyomdokain indult. Az addig elsősorban orgona- és csembalóművek, valamint nehezen emészthető zeneelméleti értekezések szerzőjeként elhíresült muzsikus ötvenedik életévét taposta, amikor a tragédie lyrique műfajában és már Racine által is kipróbált témával (Phaedra, 1677) merészkedett a párizsi operába. Az Hippolyte et Aricie (1733) engedelmesen követi a Lully által felállított drámaszerkezeti szabályokat, a „lullisták” mégis nemtetszésüket nyilvánították ki a darabbal kapcsolatban. Azt vetették a savant musicien (tudós zenész) szemére, hogy sokkal inkább a zenei, mintsem a drámai kifejezésre helyezi a hangsúlyt; hogy elhanyagolja a simple et belle nature, „a természetes egyszerűségben a szépség” klasszikus ideálját. II. József császár szavai juthatnak eszünkbe, aki a „túl sok hangot” kifogásolta Mozart Szöktetés a szerájból című daljátékában, A gáláns indiákban is felbukkanó turc généreux-tematika e későbbi, legnagyszerűbb feldolgozásában… Ahogyan az Hippolyte et Aricie-t, A gáláns indiák című „hősi balettet”, Rameau harmadik színpadi művét is a párizsi operában játszották először, 1735. augusztus 23-án. Az ősbemutatót e ballet héroïque több mint háromszáz előadása követte – egészen az ancien régime utolsó korszakáig. Mindeközben számos paródiája is keletkezett. A 19. század aztán elfeledte, a 20. század viszont – lelkifurdalásból? kíváncsiságból? – előhalászta a feledés homályából. (1957-ben, II. Erzsébet brit királynő látogatásakor a versailles-i kastély frissen felújított operaházában is előadták.) A darab szépségét, értékeit igazán méltányolni azonban csak az utóbbi évtizedek régizenei mozgalma, napjaink Rameau-reneszánsza tudja. A komponista maga, szokásához híven, többször is átdolgozta művét; a mai előadás a szerző halála előtt röviddel revideált, utolsó változatot (1761) tükrözi. És bár az opéra-ballet műfaját a kor enciklopédiái és zenei szótárai visszatérően a vif, a léger és a galant (élénk, könnyed, elegáns) jelzőkkel illetik – a pompásan eredeti tánctételek vagy az elbűvölő záró chaconne élvezete mellett is fel kell figyelnünk egyik-másik ária komoly szépségére. Ami pedig azt a korabeli kifogást illeti, hogy a zene túlteng a drámaiság rovására: a Voltaire által is kiemelt inka-felvonás politikailag is gyújtó hatású nézetütközése Phani és Huascar között a gyarmatosítók szerepéről; vagy ugyanitt a földrengés,

RÉGIZENE FESZTIVÁL – RAMEAU: A GÁLÁNS INDIÁK

amely nem pusztán egyike a barokk és a klasszika számtalan „vihartételeinek”, hanem a szereplők lelkiállapotát is mindinkább kifejező zene – csupán e példák is ékesen cáfolják az említett vádat. Nehezen hihető, hogy Gluck Iphigénia Tauriszban című operájának (1779) nyitójelenete vagy Mozart Idomeneójának (1781) viharkórusa megszülethetett volna Rameau művészete nélkül… 1727-ben, amikor Rameau még csak kereste eljövendő operáihoz a megfelelő librettistát, így jellemezte önmagát az író Houdar de la Motte-nak: „Hogy alkotásaimba nagy szakmai tudást viszek, az nem észlelhető, mivel törekvésem a művészetet magának a művészetnek a segítségével elrejteni; mindeközben csak ízléssel rendelkező emberekre számítok, semmi esetre sem szakemberekre: végül is az előbbiekből sok van, az utóbbiakból szinte senki”… Írta: Mesterházi Máté

Chantal Santon-Jeffery napjaink egyik legkiválóbb francia szopránja. Karrierje során egyre közelebb került a barokk zenéhez, de romantikus és kortárs, Mozart- és Wagnerműveket egyaránt megszólaltat. Számos nagynevű zenekarral és élvonalbeli régizene-együttessel szerepelt már szólistaként.

Katherine Watson 2012-ben Purcell A tündérkirálynő című operájában nyújtott alakításáért elnyerte William Christie díját Glyndebourne-ben. Azóta is számos Christie-produkcióban kap kulcsszerepet. Minden nagy Bach-oratóriumot énekelt már, s otthonosan mozog a nagy barokk operák világában is. Dalesteket is ad, elsősorban Mozart-, Schubert-, Schumann- és 20. századi darabokat énekel. Fotó © Hugo Bernand

Véronique Gens pályafutásának jelentős részében foglalkozott barokk zenével. Párizsban tanult, és ott is debütált William Christie-vel és a Les Arts Florissants-tal. A régizene olyan kiválóságaival dolgozott együtt, mint Marc Minkowski, René Jacobs és Philippe Herreweghe. Repertoárján Mozart, Debussy és Berlioz művei is szerepelnek. Fotó © Marc Ribes, Virgin Classics

Fotó © Senne van der Ven

Reinoud Van Mechelen 2012-ben fejezte be tanulmányait a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban, előtte egy évet a William Christie és Paul Agnew vezette Jardin des Voix képzésén vett részt Versailles-ban. A fiatal tenor azóta olyan neves régizene-együttesek élén is fellépett már, mint a Les Arts Florissants, a Collegium Vocale, a Le Concert Spirituel, a La Petite Bande, a Les Talens Lyrique és a La Poème Harmonique.

RÉGIZENE FESZTIVÁL – RAMEAU: A GÁLÁNS INDIÁK

Fotó © Mateja Lux

Jean-Sébastien Bou a párizsi Conservatoire növendéke volt. A bariton repertoárjának egyik fontos darabja Debussy Pelléas és Melisande-ja, amellyel a moszkvai Sztanyiszlavszkij Zenés Színházban és Barcelonában, a Teatro Liceuban is vendégszerepelt. Énekel Monteverdit és Mozartot is, komoly régizenei tapasztalatokkal rendelkezik. Eddigi legnagyobb hangversenysikerét Fauré Mark Minkowski által dirigált Requiemjében érte el a berlini Filharmóniában.

Thomas Dolié Bordeaux-ban folytatta énektanulmányait, s a Centre National d’Artistes Lyriques programjában is részt vett. 2008-ban a Victoires de la musique keretében elnyerte „Az év legjobb énekese” címet. Operaszerepei között tekintélyes helyet foglalnak el Lully és Rameau színpadi művei. Oratóriumrepertoárjának része Fauré Requiemje, Brahms Német requiemje, Lully, Mondonville, Rameau Fotó © Alix Laveau és Delalande motettái, valamint Saint-Saëns Karácsonyi oratóriuma. Számos francia kortárs mű bemutatóján is közreműködött. Vashegyi György a magyarországi historikus régizene-játék és -oktatás meghatározó alakja. A Zeneakadémia karmesterképzőjének elvégzése után a Drezdai Régizenei Akadémián képezte tovább magát, s több alkalommal részt vett Helmuth Rilling és John Eliot Gardiner mesterkurzusain. A Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar megalapítása óta számtalan jelentős opera- és oratóriumprodukciót hozott létre Fotó © Wágner Csapó József együttesei élén, de rendszeresen dolgozik más együttesek vendégkarmestereként is. A Magyar Állami Operaházban 2000-ben debütált, 1992 óta a Zeneakadémia tanára, 2010-ben az ő vezetésével alakult meg az intézmény régizenei szakcsoportja. 2017 novembere óta Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

A Purcell Kórust Vashegyi György 1990-ben alapította a Dido és Aeneas koncertszerű előadására, majd 1991-ben létrehozta az Orfeo Zenekart is, mely nevét Monteverdi L’Orfeójának első teljes hazai előadása után vette fel. E két együttes tagjai azóta Magyarország kiemelkedő régizene-játékosaivá váltak: repertoárjuk gerincét a Gesualdótól Mendelssohnig terjedő periódus zenéje alkotja. A zenekart és a kórust az utóbbi években olyan neves karmesterek is vezényelték itthon és külföldön, mint Helmuth Rilling, René Jacobs, Philippe Herreweghe és Fischer Ádám. 2014 óta a Versailles-i Barokk Zenei Központtal szoros együttműködésük alakult ki, melynek gyümölcse többek közt három lemezfelvétel: Rameau-tól a Polümnia ünnepei (2015), Mondonville-től pedig a Nagy motetták (2016) és az Isbé című opera (2017). A Rameau-lemez olyan nemzetközi elismeréseket szerzett, mint a Preis der Deutschen Schallplattenkritik és a Diapason d’or, az Isbé pedig a Qobuz zenei honlap Qobuzissime díját nyerte el.

Fotó © Nagy Attila, Müpa

RÉGIZENE FESZTIVÁL – RAMEAU: A GÁLÁNS INDIÁK

RÉGIZENE

Fesztivál 2018

Gáláns indiák – Európán kívüli világok (kiállítás) február 27–március 11.

Rameau: A gáláns indiák – balett a viták kereszttüzében

(műismertető Prelúdium) február 27. / 17.30

Rameau: A gáláns indiák február 27. / 19.00

Cipriano Consort március 2. / 19.00

A szerelmes királynő Purcell: Dido és Aeneas (Matinékoncert) március 4. / 11.00 és 15.00

Úrhatnám polgárok – La Lumière comique Francia irodalom a barokk zenében március 8. / 19.30

Monteverdi: Orfeo

(műismertető Prelúdium)

Monteverdi: Orfeo március 10. / 19.00

március 10. / 18.00

Freiburgi Barokk Zenekar

(műismertető Prelúdium) március 11. / 18.30

Freiburgi Barokk Zenekar március 11. / 19.30

mupa.hu

Summary “After Lully, all other musicians... simply imitated him until Rameau came, when, by the depth of his harmony, he surpassed them and made of music a new art”, wrote Voltaire of Jean-Philippe Rameau (1683–1764). Rameau’s third work for the stage, the heroic ballet Les Indes galantes, was first performed at the Paris Opera in 1735. One of the central theatrical genres of Rococo art, the opéra-ballet minimised the sung plot and placed dance at the centre, as if returning to the traditions of courtly ballet and thereby reviving an earlier practice, although with Rameau the dance is no mere entertaining spectacle, but often a ballet-pantomime intrinsic to the plot. The four entrées (acts) of Les Indes galantes are seemingly unconnected in plot, but their progress is not to create “confusion,” but rather to reflect the philosophical thinking of the age. According to the librettist, Louis Fuzelier (1672?–1752), for a piece to be a success does not require the intervention of gods or magicians. For an audience receptive to something new, the work offers themes taken from the most faraway lands, leaving the art itself – music and dance – to enchant. The beauty and virtues of Les Indes galantes only came to be truly appreciated, however, through the early music movement of recent decades and the Rameau renaissance of today. In keeping with his custom, the composer reworked the piece several times over, and today’s performance reflects the final version of 1761, revised not long before Rameau’s death. Although the genre of opéra-ballet is repeatedly characterised in contemporary encyclopaedias and music dictionaries as light, lively and elegant, we can enjoy both its splendidly original dance movements and delightful closing chaconne while not failing to notice the more serious beauty of its arias.

SUMMARY

HÚSVÉTI HANGVERSENY

Telemann: Brockes-passió

Közreműködik: Baráth Emőke, Bernhard Berchtold, Uwe Stickert, Johannes Weisser, Kovács Ágnes, Balogh Eszter, Kovács Csilla, Ballabás Aliz, Bárány Péter, Najbauer Lóránt, Tardos Fülöp, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György

2018. március 22. Baráth Emőke Fotó © Raffay Zsófia

MATINÉKONCERTEK

Szenvedélyem: a kórus Szabó Dénes

2018. március 25.

Szabó Dénes

José Cura zenei világa

Közreműködik: José Cura, Váradi Zita, Simon Krisztina, Horváth István, Bakonyi Marcell, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa (karigazgató: Pad Zoltán, Matos László) Vezényel: José Cura, Mario De Rose

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Liszt: Szent Erzsébet legendája

A Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertje

Közreműködők: Kele Brigitta, Kutasi Judit, Albert Pesendorfer, Markus Werba, Haja Zsolt – ének, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba) Vezényel: Hamar Zsolt

2018. március 30.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Sir Roger Norrington és A Felvilágosodás Korának Zenekara

Közreműködik: Roger Montgomery – kürt

2018. április 9.

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Hasse: Artaserse –

magyarországi bemutató A Theaterakademie August Everding előadása Közreműködik: Hofkapelle München Vezényel: Michael Hofstetter Rendező: Kovalik Balázs

2018. április 21., 22.

előzetes,

AJÁNLÓ

Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2018. február 21. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!