RÉGIZENE FESZTIVÁL Freiburgi Barokk Zenekar 2018. március 11. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
3
11 March 2018 Béla Bartók National Concert Hall
2018. március 11. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
EARLY MUSIC FESTIVAL RÉGIZENE FESZTIVÁL Freiburg Baroque Orchestra Freiburgi Barokk Zenekar Featuring: Sunhae Im – soprano (Serpina) Furio Zanasi – bass (Uberto) Tristan Braun – pantomime (Vespone) Concertmaster and artistic director: Gottfried von der Goltz Director: Tristan Braun Wassenaer: Concerto armonico No. 5 in F Minor for Four Violins Pergolesi: Violin Concerto in B-flat major Pergolesi: Salve Regina in C minor for Soprano and Strings Pergolesi: La serva padrona Pantomime-opera The English summary is on page 11.
Közreműködik: Sunhae Im – szoprán (Serpina) Furio Zanasi – basszus (Uberto) Tristan Braun – pantomim (Vespone) Koncertmester és művészeti vezető: Gottfried von der Goltz Rendező: Tristan Braun Wassenaer: V. (f-moll) versenymű négy hegedűre Pergolesi: B-dúr hegedűverseny Pergolesi: c-moll Salve Regina szopránra és vonósokra Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló Opera pantomimmal
4
Amikor egy koncertműsoron alig ismert vagy teljesen ismeretlen szerző nevét olvassuk, zenéje mégis ismerősen hat, netán „egyműves” komponista híres dallamai szólalnak meg, erős lehet a gyanúnk, hogy egy, a zenetörténetben gyakori jelenséggel állunk szemben. Nem példa nélküli ugyanis, hogy bizonyos zeneszerzők neve kizárólag azért maradt fent, mert darabjukat a kor valamelyik nagymesterének tulajdonították. Ez lehetett egyszerű trükk, hiszen minden kiadónak az az érdeke, hogy saját termékeiből minél többet adjon el. Gyakran megesett, hogy a kiadásra érdemesnek talált szerzemény kottájára rányomtattak egy, a tényleges komponistáénál jóval híresebb nevet, így a kiadvány elég profitot termelt, a szerző műve pedig – ha a neve nem is – ismertté vált. Ugyanez a cselfogás történhetett figyelmességből is, mint Mendelssohn estében, aki nővére, Fanny dalait adatta ki saját neve alatt, mert akkoriban nem volt szokás (sőt ildomos) nőként komponálni. Megint máskor egyesek, átugrandó a szamárlétra néhány fokát, neves szerzők művének mondták saját alkotásukat, összezavarva ezzel az utókort, egyszersmind izgalmas munkát adva a zenetudósoknak. Henri Casadesus például Händelnek, Johann Christian, illetve Carl Philipp Emmanuel Bachnak „adta ki magát”; Samuel Dushkin Johann Georg Benda nevében komponált, Remo Giazotto pedig a híres „Albinoni-adagio” valódi szerzője. Ritkán az is előfordul, hogy valaki csak a saját nevét szeretné titokban tartani, és ez olyan jól sikerül neki, hogy évszázadokat kell várni, míg fény derül zeneszerzői kilétére. 1740-ben Amszterdamban megjelent a Concerti Armonici, de a címlapon nem szerepelt a szerző neve. Egy ideig a kiadónak, a hegedűművész-zeneszerző Carlo Ricciottinak tulajdonították, később – a lengyel szerző, Franciszek Lessel téves kézírásazonosításának köszönhetően – az terjedt el róla, hogy Pergolesi műve. A bizonytalanságot 1980-ban Albert Dunning oszlatta el, aki a holland Deldenben található Twickel-kastélyban kutatva rátalált a hat versenymű kéziratára. A kotta előszavában a holland nemes, Unico Wilhelm van Wassenaer (1692–1766) leírja, hogy a concertókat ő komponálta 1725 és 1740 között, de azzal a kikötéssel adta át őket a kiadónak, hogy az a szerző nevét nem tünteti fel rajta. A Wassenaer família Hollandia egyik legősibb nemesi családja volt, mely számos katonai vezetőt adott az országnak. Unico Wilhelm gyermekkorát a Twickel-kastélyban töltötte (melyet apja halála után megörökölt), majd Hágában tanult csembalózni és hegedülni. Ezt követően a düsseldorfi udvarban élt, mely olyan szerzőkkel állt kapcsolatban, mint Agostino Steffani, Arcangelo Corelli és Georg Friedrich Händel. Hatásukra a gróf zenéje olaszos vonásokkal gazdagodott. Leidenben jogi tanulmányokat folytatott, 1717-ben pedig egy világ
körüli út során francia, olasz, osztrák és cseh földön is járt, s az ott szerzett tapasztalatok szintén nyomot hagytak zenei stílusán. „Néhány közülük elfogadható, néhány közepes, a többi nyomorult” – írja a szerző a Concerti Armonici előszavában. Hogy melyik melyik, azt mindenki döntse el magának. Az V. (f-moll) versenymű, akárcsak a másik öt, a római divatnak, vagyis a négytételességnek felel meg, ellentétben a velencei háromtételességgel. A sonata da chiesa (templomi szonáta) műfajába tartozó, azaz mérsékelten eleven, lassú-gyors-lassúgyors tételrendű darabokban hét szólam található: négy hegedű, egy-egy brácsa és cselló, valamint az alapot szolgáltató basso continuo. A concertók lassú tételei szívbemarkolóan szépek és kifejezők. A sorozat ajánlása Unico Wilhelm barátjának, Willem Bentinck grófnak szól: a mű egy vele közösen szervezett hágai baráti összejövetelre készült. Az első hegedű szólamát Ricciotti játszotta, aki ekkor készítette el a kiadáshoz szükséges másolatokat. A Ricciotti-kéziratra pedig a szerző kérésének megfelelően nem került név – a történet innen már ismerős. Bár az idők folyamán egyre több darabról derült ki, hogy nem Giovanni Battista Pergolesi (1710–1736) szerzeménye, egy mindössze huszonhat évet élt komponistától így is bámulatos teljesítmény az az életmű, amelyet hátrahagyott – különösen, ha e termés változatosságát is figyelembe vesszük. A mai hangversenyen ez a sokszínűség kerül a figyelem középpontjába. Három teljesen különböző világba pillanthatunk: versenymű, egyházi zene és opera szólal meg. Egyazon szerzőtől származó kompozíciók, hiszen Pergolesi mindhárom műfajban elismert, sikeres és tehetséges volt. A Giovanni Battista Draghi néven napvilágot látott olasz muzsikus szülővárosában, Jesiben kezdte zenei tanulmányait (a későbbi családnév a Pergolából Jesibe költöző nagyapa ragadványnevéből származik), majd Nápolyban folytatta a Conservatorio dei Poveri di Gesù Cristóban („a szegények konzervatóriumában”), ahol nemcsak fiúszopránként, de hegedűsként és komponistaként is lehetősége nyílt bemutatkozni. Első operáját 1731-ben írta, egy évvel később pedig már udvari karmester volt Nápolyban. A politikai okokból Rómába áttelepülő Pergolesi súlyos betegsége miatt visszaköltözött Nápolyba, majd a gyógyulás reményében a jó levegőjű Pozzuoliba, de végül legyőzte a tuberkulózis: a legenda szerint éppen híres Stabat Matere befejezésének napján hunyt el. Pergolesi legkevésbé ismert darabjai a hangszeres művek, pedig a néhány csembaló-, orgona-, hegedű- és triószonátán kívül írt fél tucat sinfoniát (nyitányként funkcionáló barokk tételt), illetve ugyanennyi versenyművet. A többnyire fuvolaszólót tartalmazó
RÉGIZENE FESZTIVÁL – FREIBURGI BAROKK ZENEKAR
5
6
darabok mellett találunk egy kétcsembalós concertót, valamint a B-dúr hegedűversenyt. Utóbbi azt a gyors-lassú-gyors háromtételességet követi, amely már akkoriban és még sokáig mintául szolgált a műfajban. A vidám nyitótétel lendületes lovaglás hangulatát idézi. A tétel végéhez közeledve rögtönzésszerű cadenzát hallunk, majd egy mély levegővételnyi szünet következik, végül egy sodró kilégzés. A dallamos lassú tétel akár egy operából is származhatna, formailag, ritmikailag a siciliano nevű itáliai táncot követi. A finálé őszinte, felszabadult zene, melyben a vonóskíséret ismétlődő nyújtott ritmusai (hosszú–rövid) izgalmas kontrasztot alkotnak a szólista egyenletes és fürge trioláival. Pergolesi kiváló hegedűművész hírében állt, így nem zárhatjuk ki, sőt valószínűsíthetjük, hogy egykor ő maga játszotta a nápolyi ízlésnek megfelelő, virtuóz hegedűverseny szólóját. A c-moll Salve Regina („Üdvözlégy, Úrnőnk”) 1736-ban született Pozzuoliban, vagyis ott és akkor, ahol és amikor a Stabat Mater. Mindkét mű Máriához, az irgalmas Szűzanyához szól. Ezek Pergolesi legszenvedélyesebb, legkifejezőbb alkotásai. Kézenfekvő a feltételezés, hogy a szerző, érezvén halála közeledtét, imádkozik a túlvilági üdvösségért, azért, hogy szenvedés nélkül hagyhassa el ezt az árnyékvilágot. Azt azonban mindmáig homály fedi, hogy a két mű közül melyik volt az ifjú komponista utolsó zenei lehelete. Ahhoz képest, hogy a Salve Regina műfajához általában nagy pompa társul, Pergolesi műve szerény apparátusra, szopránszólóra, kis létszámú vonóskarra és orgonára íródott. Egyházi műveinek sikere azok dallamosságának, szerkezeti egyszerűségének és követhetőségének köszönhető. A kromatikus és sóhajtó motívumok, illetve az olykor operai hangzás a bécsi klasszikusok stílusához teszi hasonlóvá a művet, de a szinte észrevehetetlenül megkomponált ellenpont jelzi: barokk szerzeménnyel van dolgunk. A darab hat zenei szakaszra osztja a himnusz szövegét: Salve Regina, Ad te clamamus, Ad te suspiramus, Eia ergo, Et Jesum és O clemens, o pia. Az egyik legékesebb bizonyíték Pergolesi zsenialitására Az úrhatnám szolgáló. A 17–18. században az opera műfaja, de még a hangversenygyakorlat is egészen más szokásokhoz igazodott, mint manapság. A történészek sokat tudnak arról, milyen funkciója volt az operaelőadásoknak, mi minden történt a páholyokban, hogyan kártyáztak, dohányoztak, társalogtak a közönség tagjai egy-egy darab közben, és hogyan ismételtették meg kedvenc énekesük áriáját, majd folytatták magánjellegű szórakozásukat. Az operaház közösségi térként működött. Szintén hozzá
tartozott ehhez a miliőhöz, hogy – mivel nem kellett kimenni a büfébe, hiszen odabent ehettek-ihattak, amikor csak jólesett – az operák felvonásai közötti szünetekben más típusú zenével szórakoztatták a közönséget. Az akkoriban fénykorát élő és a dalszínházakat teljes mértékben uraló opera seria („komoly opera”) esetében ez vidám, könnyed, egyszerű zenét jelentett. (Hasonló elv alapján működtek a koncerttermek is, amelyekben a többtételes kompozíciók sohasem egyvégtében hangzottak el: váltották egymást a különböző darabokból, szimfóniákból, versenyvagy szólóművekből származó tételek.) Pergolesi 1733-ban felkérést kapott, hogy írjon operát Erzsébet Krisztina magyar királyné (Mária Terézia édesanyja) születésnapjának tiszteletére. A huszonhárom éves zeneszerző Gennaro Antonio Federico (?–1744) szövegkönyvére A büszke fogoly (Il prigionier superbo) címmel komponált háromfelvonásos opera seriát, melyet 1733. szeptember 5-én mutattak be a nápolyi Teatro San Bartolomeóban, ünnepélyesen megnyitva ezzel az egy évvel korábban földrengés miatt bezárt színházat. A bonyolult szüzséjű, gótokat, dánokat, norvégokat felvonultató darab nem volt különösebben sikeres, még abban a hónapban levették a műsorról, és reneszánszára 1997-ig kellett várnia, amikor is a jesi Teatro Pergolesiben újra elővették. Az opera két szünetébe írt kétfelvonásos buffo-intermezzo, Az úrhatnám szolgáló viszont azonnal akkora sikert aratott, hogy októbertől önálló darabként játszották tovább. A történet szemtelenül egyszerű, nincs helyszínhez kötve, bárhol és bármikor aktuális lehet, és mindössze két énekest és egy néma szereplőt igényel, őket kis létszámú vonóskar és csembaló kíséri. A zsörtölődő idős agglegény, Uberto és cserfes szolgálója, Serpina karakterei tipikus commedia dell’arte-figurák. A szintén Federico szövegére komponált darab első felvonásában Uberto dühös Serpinára, mert az nem hozza neki mindennapi csokoládéját. A szolgálólány úgy kezd viselkedni, mintha ő lenne a ház úrnője, és közli Ubertóval, hogy ezentúl engedelmeskednie kell neki. A döbbenettől és méregtől megzavarodott agglegény Vespone segítségét kéri: szerezzen számára feleséget, hogy végre megszabadulhasson Serpinától. A második felvonás a jól ismert álruhás megtévesztésen alapul: Serpina csellel eléri, hogy Uberto feleségül vegye. A csalás kiderülte után a férfi rájön, hogy valóban szereti a lányt – így aztán házastársakként élnek tovább boldogságban.
RÉGIZENE FESZTIVÁL – FREIBURGI BAROKK ZENEKAR
7
8
Az opera seria hősei és hőstettei helyett ez a mű a hétköznapi ember hétköznapi problémáiról szól, olykor kifigurázva az operaműfaj komolyságát. A hadaró stílusban írt recitativók, az egyszerűbb, rövidebb dallamfrázisok e stílus sajátjai. Pergolesi mestere, Leonardo Vinci műveit vette alapul, amikor Az úrhatnám szolgálóval új, Donizetti Don Pasqualéjáig ívelő műfajt teremtett: az opera buffát, vagyis az olasz vígoperát, mely összekötötte a barokk operát a klasszikussal, és Nápolyból indulva gyorsan meghódította Észak-Itáliát, majd eljutott Európa számos országába (lásd: francia opéra comique vagy német Singspiel). Ehhez azonban egy komoly konfliktuson, a „buffonisták háborúján” át vezetett az út. 1752-ben Párizsban mutatták be Pergolesi művét (új fináléval), hogy felpezsdítsék a Lully és Rameau óta stagnáló ottani operaéletet. Az úgynevezett buffonisták (élükön Jean-Jacques Rousseau-val) és a konzervatív franciák évekig vitáztak az új olasz műfaj létjogosultságán. Írta: Mona Dániel
RÉGIZENE FESZTIVÁL – FREIBURGI BAROKK ZENEKAR
9
Fotó © Marco Borggreve
A Freiburgi Barokk Zenekar története egy 1985-ös újévi fogadalommal kezdődött: néhány zeneművészeti főiskolai hallgató elhatározta, hogy régizenei együttest alapít, és historikus hangszereken fognak játszani. Hosszas kutatás és sok próba után, 1987 végén adták első barokk koncertjüket, repertoárjuk pedig mára ritkaságokkal, modernebb, sőt barokk hangszerekre írt kortárs művekkel is gyarapodott. Szólistaként olyan művészek léptek fel együttessel, mint Isabelle Faust, Philippe Jaroussky és René Jacobs.
Fotó © Annelies van der Vegt
Gottfried von der Goltz a Freiburgi Barokk Zenekar koncertmestere és művészeti vezetője; a 18. századi hagyományhoz híven a zenekar élén ülve és hegedülve vezényli az együttest. Szólistaként, kamaramuzsikusként és koncertmesterként egyaránt jelentős muzsikusokkal dolgozott együtt; repertoárja a teljes zeneirodalomból merít. Nagy hangsúlyt fektet a kevésbé ismert zenék terjesztésére (többek között a Bach fiúkéira), ez lemezei sokszínűségén is tükröződik. Koncerttevékenysége mellett a Freiburgi Zeneművészeti Egyetem klasszikus és barokkhegedű-tanára.
10
Fotó © Mateja Lilac Lux
Sunhae Im Szöulban és Karlsruhéban tanult énekelni. 1997-ben első díjat nyert a Koreai Schubert Társaság Versenyén, sikerét később újabbak követtek. Operaszínpadon 2000-ben, Mozart Figaro házassága című vígoperájának Barbarinájaként debütált. Barokk és Mozart-operák mellett operettekben és más darabokban is szerepelt. Oratóriumok és misék gyakori szólistája, dolgozott Kent Nagano és William Christie karmesterekkel, s a Freiburgi Barokk Zenekarral sem ez az első közös produkciója. Furio Zanasi a régizene minden műfajában otthonosan mozog, legyen szó madrigálról, kantátáról, oratóriumról vagy operáról. Az olasz bariton európai, amerikai és japán fesztiválok rendszeres közreműködője, énekelt már René Jacobs, Jordi Savall és Riccardo Chailly irányítása alatt is. Fellépéseinek helyszínei között a világ legnagyobb presztízsű dalszínházai is megtalálhatók. Hatvannál több lemeze jelent meg, és olyan izgalmas kezdeményezésekben vesz részt, mint Sir John Eliot Gardiner Monteverdi-trilógiája.
Fotó © Andreas Tobias
Tristan Braun zongora- és hegedűtanulmányok után a klasszikus balett és a kortárs tánc felé fordult. Hegedűsként mindmáig aktív, különböző zenekarok közreműködője, táncosként pedig sokszínű projekteknek köszönhetően bejárta a világot. 2011-től a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskola színházi rendezés szakán tanult. Asszisztensként gyakran dolgozott együtt Sasha Waltz táncos-koreográfussal, a Salzburgi Ünnepi Játékokon pedig Jürgen Flimm és Dieter Dorn rendezők asszisztense volt. 2014-ben Tristan & Associates néven saját társulatot hozott létre, mellyel elsőként Purcell Dido és Aeneas című operáját vitte színre újszerű koncepció alapján. Rendezései rendhagyók, formabontók, de népszerűek, közülük a gyermekek számára átfogalmazott Parsifalt a Bayreuthi Ünnepi Játékokon mutatták be.
Summary This evening’s concert of the Freiburg Baroque Orchestra, founded in 1987 to perform on period instruments, features three sides to the composer Giovanni Battista Pergolesi (1710–1736). During his tragically short life of only 26 years, the Italian Baroque composer created a wide-ranging and high-quality body of work. His oeuvre remains impressive even when it emerges from time to time that certain works earlier attributed to him were in fact testament to the creative talents of others. One such work is the Concerto Armonico in F minor to open this concert, which – as a scholar discovered in 1980 – was in reality composed by the Dutch nobleman Unico Wilhelm van Wassenaer (1692–1766). Each of the six of his Concerti Armonici is in four movements and features four violins, viola, cello and basso continuo. Pergolesi also composed instrumental works, among them half a dozen concerti, one of which is the Violin Concerto in B-flat major. In accordance with tradition, the work is in three movements (fast–slow–fast) and is highly virtuosic, which is no wonder as Pergolesi himself was an outstanding violinist. The composer’s last works are the most moving ecclesiastic compositions in his oeuvre: the famous Stabat Mater and the Salve Regina in C minor. The latter was written for solo soprano and strings and resembles an entreaty from Pergolesi in anticipation of his impending demise. The second half of the concert presents Pergolesi’s most renowned creation, the pantomime-opera La serva padrona, directed and featuring the pantomime of German violinist, dancer and director Tristan Braun, and with South Korean soprano Sunhae Im and Italian baritone Furio Zanasi as the two soloists. The piece tells the love story of an elderly bachelor and his garrulous maidservant. Originally intended only as an intermezzo, the two-act opera buffa was a pioneering work, paving the way for the French opéra comique and the German Singspiel.
SUMMARY
11
HÚSVÉTI HANGVERSENY
Telemann: Brockes-passió
Közreműködik: Baráth Emőke, Bernhard Berchtold, Uwe Stickert, Johannes Weisser, Kovács Ágnes, Balogh Eszter, Kovács Csilla, Ballabás Aliz, Bárány Péter, Najbauer Lóránt, Tardos Fülöp, Purcell Kórus, Orfeo Zenekar Vezényel: Vashegyi György
2018. március 22. Baráth Emőke Fotó © Raffay Zsófia
José Cura zenei világa
Közreműködik: José Cura, Váradi Zita, Simon Krisztina, Horváth István, Bakonyi Marcell, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Énekkara és Gyermekkórusa (karigazgató: Pad Zoltán, Matos László) Vezényel: José Cura, Mario De Rose
2018. március 29.
José Cura Fotó © Zoe Cura
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
Liszt: Szent Erzsébet legendája
A Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertje
Nemzeti Filharmonikus Zenekar Fotó © Wágner Csapó József
Közreműködők: Kele Brigitta, Kutasi Judit, Albert Pesendorfer, Markus Werba, Haja Zsolt – ének, Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba), Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gyermekkara (karigazgató: Sapszon Borbála, Sapszon Ferenc) Vezényel: Hamar Zsolt
2018. március 30.
BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL
Sir Roger Norrington és A Felvilágosodás Korának Zenekara
Közreműködik: Roger Montgomery – kürt
2018. április 9. Sir Roger Norrington Fotó © Manfred Esser
MATINÉKONCERTEK - MŰHELYTITKOK
A honvágy zenéje – Bartók: Concerto
Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar Moderátor: Szekér Gergő Vezényel: Hollerung Gábor
2018. május 6.
Hollerung Gábor Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
Piotr Anderszewski és a Skót Kamarazenekar
Koncertmester: Stephanie Gonley
2018. május 22.
Piotr Anderszewski Fotó © Saint Venant
előzetes,
AJÁNLÓ
Müpa-élmény gombnyomásra
Kövessen minket közösségi csatornáinkon is:
mupa.hu
RÉGIZENE
Fesztivál 2018
Gáláns indiák – Európán kívüli világok (kiállítás) február 27–március 11.
Rameau: A gáláns indiák – balett a viták kereszttüzében
(műismertető Prelúdium) február 27. / 17.30
Rameau: A gáláns indiák február 27. / 19.00
Cipriano Consort március 2. / 19.00
A szerelmes királynő Purcell: Dido és Aeneas (Matinékoncert) március 4. / 11.00 és 15.00
Úrhatnám polgárok – La Lumière comique Francia irodalom a barokk zenében március 8. / 19.30
Monteverdi: Orfeo
(műismertető Prelúdium)
Monteverdi: Orfeo március 10. / 19.00
március 10. / 18.00
Freiburgi Barokk Zenekar
(műismertető Prelúdium) március 11. / 18.30
Freiburgi Barokk Zenekar március 11. / 19.30
mupa.hu
Stratégiai médiapartnerünk:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2018. március 5. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!