Müpa Műsorfüzet - Lars Vogt és a Royal Northern Sinfonia (2018. március 24.)

Lars Vogt és a Royal Northern Sinfonia

2018. március 24.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

Élmény!

Minden tekintetben.

Wagner:

Trisztán és Izolda 2018. június 7., 13., 16. / 16.00

Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám Közreműködik a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar Férfikara

mupa.hu

3

24 March 2018 Béla Bartók National Concert Hall

2018. március 24.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Lars Vogt and Lars Vogt és a Royal Northern Sinfonia Royal Northern Sinfonia Conductor and pianist: Lars Vogt

Vezényel és zongorán közreműködik: Lars Vogt

Beethoven: The Creatures of Prometheus – Overture, op. 43

Beethoven: Prométheusz-nyitány, op. 43

Beethoven: Piano Concerto No. 4 in G major, op. 58 1. Allegro moderato 2. Andante con moto 3. Rondo (Vivace)

Beethoven: IV. (G-dúr) zongoraverseny, op. 58 I. Allegro moderato II. Andante con moto III. Rondo (Vivace)

Beethoven: Symphony No. 4 in B-flat major, op. 60 1. Adagio – Allegro vivace 2. Adagio 3. Allegro vivace 4. Allegro ma non troppo The English summary is on page 11.

Beethoven: IV. (B-dúr) szimfónia, op. 60 I. Adagio – Allegro vivace II. Adagio III. Allegro vivace IV. Allegro ma non troppo

4

„Először a füleket, azután a szíveket”

Lars Vogt Fotó © Giorgia Bertazzi

A mai hangverseny karmestere és szólistája, Lars Vogt 1970-ben látta meg a napvilágot Németország Észak-RajnaVesztfália tartományában, Dürenben. Zenei neveltetéséről így vall egy interjúban: „Nem származom muzsikuscsaládból, így aztán a mi otthonunkban nem szólt a klasszikus zene.

Viszont nagyon jó tanárom volt a düreni zeneiskolában.

A kezdet kezdetén megérezte, hogy tehetséges vagyok, és lelkesen támogatott. Megismertetett a nagy zongoristák felvételeivel: minden héten kölcsönadott egy-egy kazettát, amelyről úgy érezte, meg kell hallgatnom. Ezt néha megtettem, néha nem, egyszer azonban találkoztam egy művel, amely valóban megragadott. Mozart utolsó zongoraversenyéről van szó.

Nagyon megszerettem ezt a darabot, újra és újra lejátszottam, valósággal a rabjává váltam – és ha megtalálod az első olyan művet a klasszikus zenében, amely így magával ragad, az már alapja lehet a kapcsolat további fejlődésének. Úgyhogy elkezdtem hallgatni a többi huszonhat Mozart-zongoraversenyt is.”

Lars Vogt a Hannoveri Zeneművészeti Főiskolán tanult Karl-Heinz Kämmerling növendékeként. Az áttörést az hozta meg számára, hogy húszévesen, 1990-ben második díjat nyert a jelentős presztízsű Leedsi Nemzetközi Zongoraversenyen – ezt követően nyíltak meg előtte a nagy európai koncerttermek, s vált Németország első számú zongoraművészévé. 1998-ban Heimbachban megalapította a Spannungen (Feszültségek) elnevezésű fesztivált, amelynek mindmáig művészeti vezetője.

Tevékenységének fontos része, hogy néhány művésztársával együtt lelkesen munkálkodik a klasszikus zene közönség-utánpótlásának nevelésén. Iskolákba jár, hogy diákoknak tartson előadásokat, minden lehetséges eszközzel igyekezvén közel hozni, személyes élménnyé tenni a fiatalok számára a klasszikus zenét. „Először a füleket, azután a szíveket próbálom kinyitni. Egyáltalán nem tekintem feladatomnak, hogy zenei szaktudást közvetítsek” – vallja munkájáról egy másik interjúban.

Később ugyanebben a beszélgetésben hozzáteszi: „az a meghatározó, mennyire életteli mindaz, amit a gyerekeknek a zenéről mondok. Ha szuggesztíven írom le számukra, hogyan érzek zenélés közben, hogyan formálom meg a műveket, akkor legtöbbjüknek sikerül megragadniuk a zene varázsát – a szó legigazabb értelmében” […] Soha nem végeztem ennél hasznosabb tevékenységet.”

Észak-angliai muzsikusok Lars Vogt 2015 óta az angliai Royal Northern Sinfonia (RNS) zeneigazgatója: őket vezényli és az ő kíséretükkel játssza Beethoven G-dúr zongoraversenyét ma este.

Magyar szóhasználattal kamarazenekar az RNS, valójában azonban – sok más nyugateurópai rokonához hasonlóan – olyan rugalmasan adaptálódó, közepes létszámú együttesről van szó, amely alkalmas arra, hogy a teljes szimfonikus repertoárt megszólaltassa. A Tyne folyó partján elterülő Newcastle városában (Newcastle upon Tyne) alapította 1958-ban Michael Hall – ez volt akkoriban az első állandó kamarazenekar Nagy-Britanniában. Működésük első negyvenhat évében a Newcastle City Hall volt a muzsikusok otthona és koncertjeik színhelye. 2004-ben azután a zenekar áttelepült a Tyne folyó másik partjára, Gatesheadbe: ekkor nyitotta meg kapuit és lett a Royal Northern Sinfonia otthona a Sage Gateshead.

A zenekar első két évtizedét az alapító Michael Hall, majd Rudolf Schwarz és Christopher Seaman munkája határozta meg – az ő nevük talán kevéssé ismerős a magyar zenekedvelők számára. Annál inkább azoké, akik az 1979-től máig tartó időszakban működtek zeneigazgatóként az RNS élén: Vásáry Tamás és Fischer Iván, Richard Hickox, Heinrich Schiff, Jean-Bernard Pommier, majd a magyar közönség által régóta kedvelt és nagyra becsült Thomas Zehetmair. Amióta 2015-ben Lars Vogt vette át az együttes vezetését, mellette a magyar közönség által szintén jól ismert Julian Rachlin az első vendégkarmester, Zehetmair pedig a tiszteletbeli karmester címét viseli. Az együttes az európai országoktól Kínán át Dél-Amerikáig a világ minden táján koncertezett, szólistái között olyan művészeket találunk, mint Christian Tetzlaff vagy Olli Mustonen.

LARS VOGT ÉS A ROYAL NORTHERN SINFONIA

5

Royal Northern Sinfonia Fotó © Mark Savage

6

„Görög szellemű” zenék a középső alkotókorszakból Ritkán találkozunk olyan frappánsan kialakított és koherens hangversenyműsorral, mint amilyet ma este szólaltat meg Lars Vogt és a Royal Northern Sinfonia. A mai Beethoven-program valamen�nyi kompozíciója a zeneszerző pályájának egyazon korszakát képviseli, sőt még annak is egy viszonylag szűk, időben behatárolt intervallumát: az 1801 és 1806 között eltelt fél évtizedet. Ludwig van Beethoven (1770–1827) harmincegy és harminchat éves kora közötti életszakaszában jár ez idő tájt: már túljutott ifjúsága első termékeny évein, de még nem érte el alkotói fejlőLudwig van Beethoven dése csúcsát.

A zenetudomány Beethoven pályáját három alkotókorszakra osztja: az első 1794-től 1800-ig, a második 1800-től 1815-ig, a harmadik – a kései alkotóperiódus – 1815-től a zeneszerző haláláig tart. Most tehát az úgynevezett középső alkotókorszakban járunk: a Prométheusz-nyitány 1801-ben keletkezett (bemutatója is ebben az évben zajlott le a bécsi Burgtheaterben); a zongoraversenyek sorában a negyedik helyen álló, G-dúr versenymű 1805/1806-os keltezésű (bemutató: 1808), végül a IV. szimfónia 1806-ban íródott (bemutató: 1807). Ám nemcsak a kronológia és az alkotókorszak szerinti összetartozás teszi koherenssé ezt a műsort, hanem a művek gondolati-esztétikai háttere is, amely valamilyen értelemben mindhárom esetben kapcsolatot mutat a görög antikvitás eszméivel és hőseivel. A Prométheusz-nyitány esetében ezt nem kell magyaráznunk, hiszen maga a mű is hordozza a mitológiai hős nevét. Érdemes azonban hozzátennünk, hogy Prométheusz Beethoven életműve, sőt személyiségjegyei szempontjából kulcsfigura: Beethoven ugyanis prométheuszi alkotó. Ha az emberi kultúra teljes történetéből csupán egyetlen alakot említhetnénk, akinek személyét Beethovenhez kapcsolnánk, Prométheusz volna erre a legalkalmasabb. Beethoven mindenestül prométheuszi jelenség: a szenvedő Beethoven, a küzdő Beethoven, a sorsával dacosan szembeforduló Beethoven, az emberiséget megajándékozó Beethoven – lényének minden aspektusa prométheuszi vonásokat mutat. A G-dúr zongoraverseny egyik korai méltatója, a Beethoven-életrajzíró Adolph Bernhard Marx úgy érezte,

hogy a mű Andante con moto lassú tételének különös, felelgetős szerkezete, amely felváltva szólaltatja meg a zongorát és a zenekart, a Hadész kapujában bebocsáttatásra váró Orfeusz és a kaput őrző fúriák párbeszédét jeleníti meg. Bár a magyarázat nem Beethoventől származik, mégis a mű fogadtatástörténetének elválaszthatatlan részévé vált az eltelt másfél évszázad alatt (Marx Beethoven-könyve 1859-ben jelent meg), s a tájékozottabb zenekedvelők társadalma máig úgy hallgatja e művet, hogy közben erre a – tökéletesen működőképes – magyarázatra gondol. Végül a IV. szimfónia a maga ellenállhatatlan derűjével, energiájával és azzal a rendkívüli energiát-életörömöt árasztó, gyakran kifejezetten duhaj temperamentummal, amely a saroktételek sajátja, a mámor, az önkívület isteneit, Dionüszoszt és Bacchust evokálja, előremutatva a VII. és VIII. szimfónia hasonló temperamentumú és életérzésű tételei felé.

Ilyen értelemben a ma este megszólaló három Beethoven-alkotás, ha áttételesen is, kétségkívül a görög antikvitás szellemét közvetíti. Bartha Dénes Beethoven-könyve (Beethoven és kilenc szimfóniája, 1970) figyelmeztet: abban az időben, amikor a zeneszerző ezeket a műveit írja, kedvenc olvasmánya Plutarkhosz Párhuzamos életrajzok című műve.

Balett a Burgtheaterben Beethoven 1801-ben balettzenét komponált az olasz koreográfus, Salvatore Viganò (1769–1821) librettójára, Prométheusz teremtményei címmel. Ez a zeneszerző egyetlen egész estét betöltő balettzenéje. A kétfelvonásos mű nyitányból (ezt az önállósult kompozíciót halljuk ma este), bevezetésből és tizenkilenc számból áll. Téved, aki arra számít, hogy Beethoven Prométheusz-zenéje küzdelmes, dacos, a szenvedést és a titán gyötrelmes bűnhődését ábrázolja. (Prométheuszt, mert az emberiség jótevőjeként ellopta a tüzet, Zeusz arra ítéli, hogy egy kaukázusi sziklához kötözve kelljen szenvednie, miközben egy óriás sas marcangolja a máját.) Ellenkezőleg: Beethoven Prométheusz-balettje többnyire győzedelmes, vidám zenék sorozata.

Ilyen már a nyitány is, amelynek legfőbb jellegzetessége, hogy rendkívüli energia hatja át. Ez a zene abban prométheuszi, hogy erőt sugároz, a nehézségeken való felülemelkedést. Ez a hős, bármi történjék is vele, győzedelmes. Ezt üzeni a maga telt, dús hangzásával, sebesen és energikusan haladó nyolcad-meneteivel, éles hangsúlyaival, nagy crescendóival és intenzív dinamikai kontrasztjaival.

Nem szabad elfelednünk, hogy a Prométheusz-nyitány valójában a Prométheusz

LARS VOGT ÉS A ROYAL NORTHERN SINFONIA

7

8

teremtményei című mű nyitánya, s ez, mint maga a balett is, nem Prométheusz szenvedéseiről, hanem rólunk, emberekről, a civilizáció atyjaként számon tartott Prométheusz gyermekeiről szól. Hogy a balett és vele együtt a nyitány szellemét megértsük, érdemes megismerkedni a librettó vázlatos tartalmával, ahogyan azt Szabolcsi Bence foglalja össze monográfiájában (Beethoven – művész és műalkotás két korszak határán): „Prométheusz, mikor a Földre érkezik, sötét tudatlanság állapotában találja az emberiséget, s mint a fény szelleme, az emberi nem barátja és jótevője, szinte erőszakkal ragadja ki e tompa és tunya lényeket a barbárság éjszakájából. Megismerteti velük a Tudást, a Művészetet, az Erkölcsöt; valósággal új világteremtés kezdődik. Az első emberpár ősképe: két szimbolikus szoboralak, melyeket a zene hatalma megelevenít s »fogékonnyá tesz az élet szenvedélyei iránt«, példázza a nagy átalakulást, az eszmélet felébredését s az emberi nem újjászületését. A játék a Parnasszuson ér véget, ahol Prométheusz a maga teremtményeit, az új emberiséget Apolló meg a múzsák vezetésére bízza, s ő maga felszáll az istenek közé.”

A Prométheusz teremtményei a bécsi Burgtheaterben került közönség elé 1801. március 28-án. A dátum, úgy tűnik, a siker zálogaként szolgált, mivel a mű éppen huszonnyolc előadást ért meg. A Prométheusz-balettzene zárótételének dallamát a zenehallgatók jól ismerik: ezt a zenei anyagot Beethoven később a III. szimfónia fináléjában is feldolgozta, világosan utalva ezzel arra, hogy az Eroica hősideáljának is köze van Prométheusz alakjához.

Egy formabontó versenymű Beethoven G-dúr zongoraversenye jelentősen különbözik a többitől. Lágyabb, szelídebb, elgondolkodóbb. Nem tipikus versenymű. Mindjárt a kezdete is ezt illusztrálja.

A klasszika konvenciója megkötötte a zeneszerzők kezét: az expozíciót először a zenekar mutatja be, s csak ezután lép be a magánszólam, de természetesen reprezentatív virtuozitású szólórésszel.

Beethoven a G-dúr zongoraversenyben egy mozdulattal félresöpri a konvenciót: a művet a szólózongora indítja zenekari kíséret nélkül, ráadásul piano dolce dinamikával, egy lassú, töprengő, harmóniákat ismétlő – egyáltalán nem virtuóz, inkább filozofikus – recitativóval. Ez minden, csak nem szokványos versenymű-kezdet.

Voltaképpen ezzel Beethoven a teljes mű szellemiségét előlegezi: a G-dúr zongoraverseny alaphangja az emelkedettségé, a töprengésé. Ez a mű nem a csillogást szolgálja, hanem gondolatokat közvetít. Van benne virtuozitás, de az mindig átlelkesítve, szen-

vedélyként, érzelemként és indulatként jelenik meg – mint például a zárótétel lelkes ujjongásában. És persze ott van a középső tétel már említett árnyékvilágbeli párbeszéde, a zongora könyörgő hangjával és a zenekari vonósok rideg, kemény, majd lassan, fokozatosan valamicskét lágyuló unisonójával. Olyan ez a lassú tétel, mint egy barokk operajelenet. A G-dúr zongoraverseny Beethoven legköltőibb versenyműve.

„Megpihenés két explózió között?”

Beethoven szimfóniaterméséből többnyire a páratlan sorszámú művek keltenek igazán jelentős figyelmet: a Harmadik, az Ötödik, a Hetedik és a Kilencedik.

A párosak iránt hagyományosan csekélyebb az érdeklődés. Ezek közül is a Negyedik az, amelyről legkevesebbet beszélnek: ez Beethoven legkevésbé népszerű szimfóniája. Közvetlenül a Harmadik után keletkezett, és szinte egykorú az Ötödikkel – a közvélekedés szerint mégsem hasonlít sem az egyik, sem a másik monstrumra.

Schumann azt mondta róla, „olyan, mint egy karcsú görög leány két északi óriás által közrefogva” (megint a görögök…), Szabolcsi Bence pedig úgy jellemezte, hogy ez a mű „megpihenés két explózió között”. Valóban, a kompozíció sokak szerint könnyed, természetes hangvételű, és a haydni értelemben vett klasszikus arányok jellemzik.

Ha már Szabolcsit idéztük, folytathatjuk is ővele: szerinte a mű „első tekintetre valóban alig egyéb amolyan megkésett hódolásnál Haydn eredményei előtt.” De emlegetik a Negyedikkel kapcsolatban a Mozart korában népszerű mannheimi stílust éppúgy, mint az opera buffa pezsgő élénkségét és színpadiasan eseménydús jellegét.

Leginkább azonban mégis a zene energiája az, amely megragadja a hallgatót.

Az olykor szinte tombolásig fokozódó örömujjongás és mámor, amellyel mindez társul a nyitótétel és a finálé számos pontján, nagyon is a zeneszerzőre vall, és előre mutat: a Hetedik és a Nyolcadik szimfónia hasonlóan mámoros pillanatai felé (amellett, hogy Schumann-nal és Szabolcsival némiképp feleselve a Harmadikat és az Ötödiket sem tagadja meg). A forma naivan klasszikus álarca mögött tehát a mű igazi arcán hatalmas indulatok mutatkoznak, erről árulkodik a saroktételek sok robusztus hangsúlya és súlyos akkordtömbje.

A IV. szimfónia nagyságát bizonyítja a szívdobbanásszerű kísérőritmus felett vallomásos imadallamot intonáló, mély és átszellemült Esz-dúr Adagio tétel is, amelynek fontosságát Szabolcsi sem vonja kétségbe. Ez a tétel szerinte „Beethoven egyik legmegejtőbb boldogság- és álomzenéje, fénylő híd az Eroica-fináléban megzendült himnusz és a Kilencedik szimfónia eljövendő lassú tétele között.” Írta: Csengery Kristóf

LARS VOGT ÉS A ROYAL NORTHERN SINFONIA

9

10

A Royal Northern Sinfonia Első hegedű Bradley Creswick Kyra Humphreys Katerina Nazarova Iona Brown Sarah Roberts Alexandra Raikhlina Tijmen Huisingh Jane Nossek Második hegedű Tristan Gurney Gaelle-Anne Michel Alanna Tonetti-Tieppo Marie Schreer Jenny Chang Ian Watson Brácsa Becky Jones Malcolm Critten James Slater Tegwen Jones Cselló Brian O’Kane Daniel Hammersley James Craig Gabriel Waite Nagybőgő Sian Hicks Dave Johnson

Fuvola Amy Yule Sarah Bennett Oboa Steven Hudson Michael O’Donnell Klarinét Jernej Albreht Jessica Lee Fagott Stephen Reay Robin Kennard

Kürt Peter Francomb Jonathan QuaintrellEvans Trombita Richard Martin Marion Craig Timpani Marney O’Sullivan

Summary The conductor and soloist for this concert, Lars Vogt was born in 1970 in the German town of Düren and studied under Karl-Heinz Kämmerling at the Musikhochschule Hannover. In 1990, he won second prize at the Leeds International Piano Competition, after which the doors of the great European concert halls opened before him and he became Germany’s leading concert pianist. He founded the Spannungen (Tensions) festival in Heimbach in 1998, and remains its artistic director.

Since 2015, Vogt has served as music director of Royal Northern Sinfonia, a British chamber orchestra founded in Newcastle upon Tyne in 1958. For the first 46 years of its operation, Newcastle City Hall hosted the orchestra and its concerts.

In 2004, the orchestra moved to Gateshead on the opposite side of the Tyne, taking up residence in the newly opened Sage Gateshead. In decades past, the ensemble’s roll-call of music directors included Tamás Vásáry, Iván Fischer, Richard Hickox, Heinrich Schiff, Jean-Bernard Pommier and Thomas Zehetmair.

The programme for this performance features works from the middle creative period (1800–1815) of Ludwig van Beethoven (1770–1827). All three compositions have a direct or indirect connection to figures from Greek mythology. The rich and dynamic Prometheus Overture (1801), which radiates passion and optimism, is part of the ballet The Creatures of Prometheus. The work was Beethoven’s sole ballet, and premièred to great acclaim at Vienna’s Burgtheater. The Piano Concerto No. 4 in G major (1805/1806) is the composer’s most poetic concerto. This groundbreaking work is not a typical classical concerto: its meditative opening featuring the solo piano already deviates from convention, and it is characterised throughout by a tendency toward lyrical contemplation rather than dazzling virtuosity.

Reminiscent of a scene from a Baroque opera, the slow movement has been interpreted as a dialogue between Orpheus and the Furies guarding the gates of the underworld. Despite its disciplined classical form, the range of emotions and temperament in the Symphony No. 4 (1806) clearly point the way to the Dionysian intoxication of the Symphony No. 7 and the similarly energetic Symphony No. 8.

SUMMARY

11

BUDAPESTI TAVASZI FESZTIVÁL

Sir Roger Norrington és A Felvilágosodás Korának Zenekara

Közreműködik: Roger Montgomery – kürt

2018. április 9.

Sir Roger Norrington Fotó © Manfred Esser

MATINÉKONCERTEK – MŰHELYTITKOK

A honvágy zenéje – Bartók: Concerto

Közreműködik: Budafoki Dohnányi Zenekar Moderátor: Szekér Gergő Vezényel: Hollerung Gábor

2018. május 6.

Hollerung Gábor Fotó © Csibi Szilvia, Müpa

Piotr Anderszewski és a Skót Kamarazenekar

Koncertmester: Stephanie Gonley

2018. május 22.

Piotr Anderszewski Fotó © Saint Venant

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Trisztán és Izolda

Rendező: Cesare Lievi Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám

2018. június 7., 13., 16.

Anja Kampe Fotó © Sasha Vasiljev

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

A bolygó hollandi

Művészeti vezető: Fischer Ádám Rendező: Kovalik Balázs Vezényel: Peter Schneider

2018. június 8., 10.

Ric Furman

BUDAPESTI WAGNER-NAPOK

Tannhäuser

Rendező: Matthias Oldag Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám

2018. június 14., 17.

Sophie Koch Fotó © Vincent Pontet

előzetes,

AJÁNLÓ

MIDORI

18I19

BÉCSI FILHARMONIKUSOK

SIR SIMON RATTLE

BARÁTI KRISTÓF

JULIAN RACHLIN

COLLEGIUM 1704

SIR JOHN ELIOT GARDINER LONDONI SZIMFONIKUS ZENEKAR

CATHERINE FOSTER

AKADEMIE FÜR ALTE MUSIK BERLIN

RÁNKI DEZSŐ

MÜPA BÉRLETEK

OLGA PERETYATKO

VÁRDAI ISTVÁN

VÁRJON DÉNES

PHILIPPE JAROUSSKY

MARISS JANSONS

MICHAEL TILSON THOMAS

GYENYISZ MACUJEV

Élmény!

Minden tekintetben.

mupa.hu

Stratégiai médiapartnerünk:

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Lars Vogt Címlapfotó: Giorgia Bertazzi A szerkesztés lezárult: 2018. március 14.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!