Baráth Emőke, Philippe Jaroussky és az Ensemble Artaserse
2018. szeptember 13. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
13 September 2018 Béla Bartók National Concert Hall
Emőke Baráth, Philippe Jaroussky and Ensemble Artaserse Handel: Ariodante, HWV 33 Overture Qui d’amor nel suo linguaggio T’amerò dunque sempre i dolo mio… Prendi da questa mano Lotario, HWV 26 – Scherza nel mar la navicella Concerto grosso in A minor, op. 6, No. 4 – Larghetto affettuoso Parnasso in festa, HWV 73 –Dopo d’aver perduto... Ho perso il caro ben Concerto Grosso in A minor, op. 6, No. 4 – Allegro Almira, HWV 1 – Geloso tormento Giulio Cesare, HWV 17 – L’aura che spira Concerto Grosso in D major, op. 6, No. 5 – Largo Rodelinda, HWV 19 – Io t’abbraccio Concerto grosso in D major, op. 6, No. 5 – Ouverture Serse, HWV 40 Troppo oltraggi la mia fede Se bramate d’amar chi vi sdegna Concerto Grosso in G minor, op. 6, No. 6 – Larghetto Giulio Cesare, HWV 17 – Che sento? Se pietà Concerto Grosso in C minor, op. 6, No. 8 – Andante – Allegro, Adagio Ariodante, HWV 33 – È vivo ancora... Scherza infida Scipione, HWV 20 – Scoglio d’immota fronte Concerto Grosso in A major, op. 6, No. 11 – Allegro Ariodante, HWV 33 – Bramo aver mille vite The English summary is on page 11.
2018. szeptember 13. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Baráth Emőke, Philippe Jaroussky és az Ensemble Artaserse Händel: Ariodante, HWV 33 Nyitány Qui d’amor nel suo linguaggio T’amerò dunque sempre i dolo mio… Prendi da questa mano Lotario, HWV 26 – Scherza nel mar la navicella a-moll concerto grosso, op. 6, No. 4 – Larghetto affettuoso Parnasso in festa, HWV 73 – Dopo d’aver perduto... Ho perso il caro ben a-moll concerto grosso, op. 6, No. 4 – Allegro Almira, HWV 1 – Geloso tormento Julius Caesar, HWV 17 – L’aura che spira D-dúr concerto grosso, op. 6, No. 5 – Largo Rodelinda, HWV 19 – Io t’abbraccio D-dúr concerto grosso, op. 6, No. 5 – Nyitány Xerxész, HWV 40 Troppo oltraggi la mia fede Se bramate d’amar chi vi sdegna g-moll concerto grosso, op. 6, No. 6 – Larghetto Julius Caesar, HWV 17 – Che sento? Se pietà c-moll concerto grosso, op. 6, No. 8 – Andante – Allegro, Adagio Ariodante, HWV 33 – È vivo ancora... Scherza infida Scipione, HWV 20 – Scoglio d’immota fronte A-dúr concerto grosso, op. 6, No. 11 – Allegro Ariodante, HWV 33 – Bramo aver mille vite
4
Händel újrafelfedezése Georg Friedrich Händel (1685–1759) operái a maguk korában a műfaj legnépszerűbb darabjainak, a közönség kedvenceinek számítottak. A komponista halálát követően mégis jó kétszáz évre feledésbe merültek, hogy mostanában, a barokk operák újrafelfedezésének köszönhetően elfoglalhassák méltó helyüket az operaházak és koncerttermek műsorán. A Händel-operák reneszánszában kiemelkedő szerepet játszik a mai este két főszereplője, Philippe Jaroussky és Baráth Emőke, akik a zeneszerző színpadi műveinek áriáiból és duettjeiből összefüggő történetet állítottak össze. A barokk opera műfajának utolérhetetlen zsenijeként Händel a műfaj legpazarabb alkotásaival ajándékozott meg minket. A zeneszerző szakmai szempontból lenyűgöző – bár a hétköznapokban olykor viharos – kapcsolatot ápolt kora legnépszerűbb énekeseivel, és nagyszerű szerepeket írt számukra, tele lélegzetelállítóan virtuóz és szívszorítóan gyönyörű dallamokkal. Alakjainak a 18. század olyan sztárjai kölcsönözték hangjukat, mint a szoprán Francesca Cuzzoni, aki először énekelte Kleopátrát és Rodelindát, a legendás kasztrált énekes, Senesino, aki nélkül nem születhetett volna meg a Julius Ceasar címszerepe, vagy nagy riválisa, Giovanni Carestini, az első Ariodante, illetve Ruggiero az Alcinában. A mai énekeseknek tehát ilyen sztárok nyomdokaiba kell lépniük, ha meg akarnak felelni a Händel-szerepek követelményeinek. A feladat szépségeiről és nehézségeiről Baráth Emőke mesél. – Mi lehet az oka annak, hogy bár Händelt senki sem nevezné ismeretlen szerzőnek, nevét mégis inkább az oratórium és nem az opera műfajával társítjuk? Miért Verdi és Wagner jut eszünkbe az operáról, nem pedig a barokk? – Először is a barokk operák rendkívül hosszúak. Mielőtt ma színpadra állítanák, alaposan meghúzzák őket, sokszor akár egész szerepeket kivesznek, természetesen úgy, hogy a történet érthető maradjon. Ezenkívül a nyelvük régies olasz, emiatt Olaszországban például teljesen esélytelen barokk operát játszani. A Scalában ugyan előadták Monteverdi trilógiáját, az Orfeót, az Odüsszeusz hazatérését és a Poppea megkoronázását, illetve jövőre bemutatják Händeltől a Julius Caesart, ezek azonban mind forradalmi lépésnek számítanak az ottani operajátszásban. A barokk áriák is hosszúak, recitativókkal, díszítésekkel, és ha a librettót lefordítják, a magyar szöveg szintén ódivatú. A nézők dolgát az sem könnyíti meg, hogy a történetek olykor nehezen követhetők, sokszor nekem is alaposan át kell gondolnom, hogy én most akkor ki vagyok, mit csinálok, a szereplők közül ki kibe szerelmes, ki mikor milyen álruhát ölt. A 21. századi közönséget nem érinti meg allegorikus figurák és isme-
Baráth Emőke Fotó © Raffay Zsófia
retlen görög mitológiai hősök sorsa, szemben mondjuk a Traviatával, amely hús-vér emberekről szól. Pontosan azért sikerdarab Monteverdi operái közül a Poppea megkoronázása, mert bár történelmi sztori, teljesen emberközeli, ma is átélhető. A jól átgondolt húzás és az ügyes rendezés azonban érthetőbbé tudja tenni és közelebb tudja hozni a közönséghez a történeteket. – Ugyanezek a művek a maguk korában nagyon népszerűek voltak, az énekesek pedig, akiknek Händel eredetileg a szerepeket írta, óriási sztároknak számítottak. Miért szerette a 18. századi közönség ezeket az operákat? – Az akkori közönséget nem érdekelte különösebben, milyen szövevényes a cselekmény, csak az, hogy mennyire virtuóz az énekes. Az előadás is a mainál sokkal kötetlenebb formában zajlott, közben ettek-ittak, kártyáztak, beszélgettek, jöttek-mentek. Händel stílusa abszolút újításnak számított a sok koloratúráriával, ő nagyon értett az énekhanghoz, és tisztában volt a vokális lehetőségekkel. Az évek során rengeteg operát szerzett, de ha megnézzük a legelsőt, az Almirát, amelyet tizenkilenc évesen írt félig német, félig olasz nyelven, már az szenzációs darab. Ennek ugyanúgy énekeltem a címszerepét, mint a Zsuzsanna című oratóriumáét, amely a zeneszerző hatvanhárom éves korában született, és az is zseniális. Händelt hallgatva mindig arra gondolok, milyen csodálatos, hogy fiatalon és idősen egyaránt ilyen rendkívülit tudott alkotni. Úgy érzem, még mindig nem került a helyére, bár a helyzet egyre javul, főleg külföldön. Magyarországon számomra érthetetlen módon az operái közül eddig egyedül a Xerxest állították színpadra. – Händel jól bánik az énekeseivel? – Abszolút. Vivaldit jóval nehezebb énekelni, és általában a 18. századi olasz szerzők már nem bántak olyan jóindulatúan az énekhanggal, hanem technikailag hatalmas
BARÁTH EMŐKE, PHILIPPE JAROUSSKY ÉS AZ ENSEMBLE ARTASERSE
5
6
követelményeket állítottak az énekes elé. Händel énekesbarát zenét írt. A legenda szerint egyszer ugyan kilógatott egy énekesnőt az ablakon, amikor elégedetlen volt vele, arra azonban bizonyára odafigyelt, ha egy művésze azt mondta neki: „Mester, ezt én nem tudom elénekelni!” – Önt mi vonzza a barokk opera műfajához? – Gyönyörű a zene! Libabőrös leszek, ha hallgatom. Márciusban felkértek egy beugrásra Párizsban a Théâtre des Champs Elysée-ben, Händel Alcinájában, mert megbetegedett a Morgana szerepét alakító szoprán. Mivel korábban csak koncertturnén énekeltem a szerepet, és a rendezést sem ismertem, úgy oldottuk meg a dolgot, hogy a beteg énekesnő a színpadon játszott, olyan partnerek mellett, mint Cecilia Bartoli és Philippe Jaroussky, én pedig a zenekari árokban énekeltem – így egyszerre voltam előadó és közönség. Ültem a zenekari árokban, hallgattam Bartolit, és potyogtak a könnyeim, miközben arra gondoltam: de hiszen én nem hatódhatom meg, mert jön a következő áriám! – Philippe Jarousskyval mióta dolgoznak együtt? – Már negyedik éve. 2014-ben kértek fel mellé Pergolesi Stabat Materének egyik koncertjére, amelyről felvétel is készült. Az, hogy ezt követően a további közös munkára igent mondott, óriási megtiszteltetés számomra. Először azonban évekkel korábban, még növendékként hallottam őt egy francia dalesten a Zeneakadémián, és emlékszem, majd’ szétszedtük a házat. – La storia di Orfeo címmel közös CD-jük is megjelent, amelyen három zeneszerző, Monteverdi, Luigi Rossi és Antonio Sartorio Orfeusz-témájú operáinak részleteiből áll össze kerek történet. Nagyon érdekes élmény, mert a duettekben néha nem is könnyű megmondani, mikor melyikük énekel. – Valóban folyamatosan kígyóznak egymás körül a szólamok, és időről időre összefonódnak. Philippe-pel nagyon hasonlóak a zenei elképzeléseink, és kiválóan tudunk éneklés közben egymáshoz alkalmazkodni. Kizárólag szuperlatívuszokban tudok róla beszélni: természetes, szellemes, intelligens, briliáns művész, és kedves, két lábbal a földön álló ember. – A mostani hangverseny műsora hogyan állt össze? – Philippe ötlete volt, hogy az Orfeo-lemezhez hasonlóan Händel operáinak részleteiből is állítsunk össze egy komplett sztorit. Ő nagyon szeret szervezni, és mindig számtalan ötlete van, kimondottan élvezi ezt a munkát. Én csak egy-két áriát javasoltam, amelyet szívesen elénekelnék, azzal, hogy ha odaillőnek találja, illessze be. Így született meg ez a szerelmi történet, amelyben duettek és áriák váltakoznak.
– Händel hősnői közül egyébként ki az, akivel a legjobban tud azonosulni? – Az Alcina címszerepe például nagyon nekem való lenne, és remélem, fogom is énekelni. A másik nagy kedvencem pedig Kleopátra. A Händel-operákban mindig akad egy-egy szenvedélyes, nagy formátumú karakter, ezeket a csábító nőket különösen szeretem. Az Orlandóból pedig Dorindát, a kis pásztorlányt játszanám el nagyon szívesen, mert ellentétben Angelicával, az ellenszenves királynővel, Dorinda bölcs és természetes. Nagyon sok Händel-operát énekeltem már, de eddig mindig csak koncerten, színpadon, jelmezben még sosem. A következő években biztosan több Mozart-szerep megtalál majd, de most nagyon örülök ennek a barokk periódusnak, mert jót tesz a hangomnak. Nem is szeretnék innen túl gyorsan továbbszaladni, mert a barokk repertoár végtelen, kiapadhatatlan forrás, folyamatosan fedezünk fel új darabokat. Ha soha nem énekelnék mást, csak barokk operákat, akkor is kevés lenne egy élet ahhoz, hogy mindet megismerjem. Csak Bach vagy Händel életműve egész életre szóló feladatot ad.
A műsorról Az est műsora hét opera és egy különleges műfaj, az úgynevezett serenata részleteiből állt össze, az áriák és duettek között pedig az opus 6-os Tizenkét concerto grosso öt darabjából hallhatunk tételeket. A sorozat nem a Vivaldi-féle háromtételes velencei concertóformát választotta mintául, amelyet Bach is nagyon kedvelt, hanem a korábbi concerto da chiesa és concerto da camera műfajt, amelyet Corelli életművéből ismerhetünk. A hagyományos modell ellenére Händel kompozíciós stílusának teljes skáláját felvonultatja a tételekben: triószonátákat, operaáriákat, francia ouverture-öket, olasz sinfoniákat, áriákat, fúgákat, variációs tételeket és különféle táncokat. A darabok a barokk concerto grosso műfajának legkiemelkedőbb képviselői közé tartoznak. Az operák közül az Ariodantét 1735 januárjában mutatták be a londoni Covent Gardenben. A címszerepet Händel a virtuóz kasztrált énekesnek, Carestininek írta, örömmel használva ki a művész lenyűgöző technikai adottságait és óriási hangterjedelmét. Az Ariosto eposzán alapuló történet a középkori Skóciában játszódik, ahol Ginevra, a király lánya Ariodante herceg menyasszonya, ezért visszautasítja egy másik udvarlója, bizonyos Polinesso közeledését. Ő ezt annyira zokon veszi, hogy aljas módon elhiteti Ariodantéval: menyasszonya hűtlen lett hozzá. A herceg bánatában már öngyilkosságot akar elkövetni, amikor gonosz vetélytársa párbajban életét veszti.
BARÁTH EMŐKE, PHILIPPE JAROUSSKY ÉS AZ ENSEMBLE ARTASERSE
7
8
Előbb azonban még bevallja bűnét, így a jegyesek boldogan egymásra találhatnak. A nyitányt követő áriában (Qui d’amor nel suo linguaggio) az éppen a királyi kertben időző Ariodante arról énekel, hogy a természet a szerelemről beszél neki. Hamarosan csatlakozik hozzá Ginevra, majd a duettjükben (T’amerò dunque sempre i dolo mio… Prendi da questa mano) biztosítják egymást érzelmeik kölcsönösségéről. A következő opera, a Lotario cselekménye a 10. században élt Itáliai Adelaide, I. Ottó német-római császár második felesége életének néhány eseményét idézi fel. A címszereplő Scherza in mar la navicella kezdetű áriáját az 1729-es bemutatón Anna Maria Strada énekelte, aki ezzel debütált a londoni King’s Theatre-ben. Az olasz szoprán Händel kedvéért költözött az angol fővárosba és lett a zeneszerző műveinek prima donnája: 1737-ig legalább huszonnégy Händel-operában lépett fel. A Parnasso in festa nagyszerű példája a zeneszerző kreativitásának, amely itt egy ritkán hallható formában, az ünnepélyes serenata vagy festa teatrale műfajában bontakozik ki. Ez a zsáner kevéssé volt ismert Angilában, Itáliában azonban az operával párhuzamosan alakult ki, és nemzetközi jelentőségű, különleges események kísérőjeként nagy népszerűségnek örvendett. Händel darabja Anna hercegnő és IV. Vilmos orániai herceg esküvőjére íródott 1734-ben. A történet során három múzsa, Kleió, Kalliopé és Euterpé, valamint Orfeusz és két isten, Apolló és Mars összegyűlik, hogy megünnepelje Péleusz és Thetisz esküvőjét. Az olasz szöveg nem annyira összefüggő cselekményt tár elénk, mint inkább képek sorozatát mutatja be, amelyek mind a házasságot, a szerelmet és a hűséget ünneplik. Orfeusz recitativójának és áriájának (Dopo d’aver perduto… Ho perso il caro ben – „A szerelmem örökre elveszett számomra… Elveszítettem egyetlen kedvesemet”) érdekességét az adja, hogy Händel számos kortársával ellentétben soha nem írt operát a görög mitológia híres lantosáról és elveszített szerelméről, Euridikéről. Életművében egyedül itt, a serenata középső részében bukkan fel a tragikus sorsú zenész. Az Almirával visszaugrunk az időben: ez Händel 1705-ben, Hamburgban bemutatott első operája. A helyszín a középkori spanyol város, Valladolid, ahol Kasztília ifjú királynőjének férjhez kellene mennie egy bizonyos Osmanhoz. Ez azonban sem az ifjúnak, sem a lánynak nincs ínyére, ugyanis mindketten másba szerelmesek – Almira ismeretlen származású magántitkárába, Fernandóba. A királynőt ráadásul féltékenység gyötri, amint erre az első felvonásbeli áriájában (Geloso lamento) panaszkodik. Szerencsére a harmadik felvonás végére a félreértések tisztázódnak, a hűség és a szerelem pedig diadalmaskodik. Az 1724-es Julius Caesar a római polgárháborúk idején játszódik, és a bemutatón a két főszerepet a kasztrált sztárénekes, Senesino, illetve a nem kevésbé körülrajongott
szoprán, Francesca Cuzzoni énekelte. A mű második felvonásában elhangzó L’aura che spira kezdetű áriát Cornelia és Pompeius fia, Sextus énekli, s benne bosszút esküszik az anyját ostromló Ptolemaiosz ellen. Érdekes módon Sextus szerepe eredetileg szoprán hangra íródott, de még a zeneszerző életében átalakult tenor szereppé. Az est folyamán még egy részletet hallhatunk a darabból: a történet során Kleopátra, mint ez közismert, beleszeret a római hadvezérbe, és a Se pietà… áriában arra kéri az isteneket, hogy áldják meg a férfit. Az 1725-ben született Rodelindát Händel egyik legnagyszerűbb operájának tartják. A címszereplő a lombard királyné, akit a gonosz trónbitorló, Grimoaldo elszakított férjétől, Bertaridótól, ő azonban titokban visszalopódzik a királyi palotába, és felkeresi a feleségét. Boldog egymásra találásukat azonban megzavarja Grimoaldo, így a pár tagjai az Io t’abbraccio kezdetű duettben kénytelenek örökre búcsút mondani egymásnak. Az életmű másik remekműve, az 1738-ban bemutatott Xerxész cselekményét az i. e. 480 körül élt perzsa király élete inspirálta. A történet szerint Xerxész feleségül szeretné venni Romildát, aki azonban a király fivérébe, Arsamentébe szerelmes. Ők ketten éneklik a Troppo oltraggi la mia fede kezdetű duettet, míg a címszereplő a Se bramate d’amar chi vi sdegna című áriájában álláspontja megváltozatására akarja rábírni Romildát. Számos csavar, cselszövés és álruhába öltözés után azonban végül mindenki megtalálja a maga párját. A c-moll concerto grossót követően visszatérünk az Ariodantéhoz, és meghallgatjuk a herceget, amint csalárdnak hitt kedvese hűtlensége miatt bánkódik (Scherza infida). Őt a női főszereplő követi a Scipionéból: a címszereplő vezette római hadsereg meghódítja Karthágót, ahol a foglyok közül felkelti az érdeklődését Berenice. A lány azonban nem viszonozza az érzelmeit: kitart szerelme, Lucejo spanyol herceg mellett, hűségének Scoglio d’immota fronte („Mint a rendíthetetlen szikla”) kezdetű áriájában adva hangot. A műsor „happy enddel” ér véget: Ariodante herceg és menyasszonya, Ginevra újra egymásra talál, és arról énekel, bárcsak ezer élete lenne, hogy azt mind a másiknak szentelhesse (Bramo aver mille vite).
BARÁTH EMŐKE, PHILIPPE JAROUSSKY ÉS AZ ENSEMBLE ARTASERSE
9
10
Az Ensemble Artaserse együttest 2002-ben hozta létre néhány, addig Franciaország és Európa legnevesebb barokk együtteseiben tevékenykedő jó barát: Philippe Jaroussky, a viola da gambán játszó Christine Plubeau, Claire Antonini (teorba) és Yoko Nakamura (csembaló és orgona). Nevüket Metastasio Artaserse című librettója nyomán vették fel, amely a 18. század egyik legnépszerűbb szövegkönyve volt: több mint kilencven operában dolgozták fel. A zenekar 2002 októberében emlékezetes koncerten mutatkozott be a párizsi Theâtre du Palais-Royalban, Benedetto Ferrari olasz komponistának az 1630-as években írt, Musiche a voce sola című művével. A maga korában kimondottan avantgárdnak számító darabból azonnal lemezfelvétel is készült, amely számos neves díjat nyert. Az együtes időközben újabb nagyszerű művészekkel bővült: Emilia Gliozzi (cselló), Jeremie Papasergio (fagott) és Nanja Breedijk (hárfa) szintén hozzájárul ahhoz, hogy az Artasersét ma az egyik legizgalmasabb korhű hangszereken játszó együttesként emlegetik, amely a Vivalditól Händelig terjedő teljes barokk repertoárban otthonosan mozog. Írta és az interjút készítette: Mörk Leonóra Ensemble Artaserse Raul Orellana – első hegedű Petr Ruzicka, Giorgia Simbula, Patrick Oliva, José Manuel Navarro, Koji Yoda, Paula Waisman, Katia Krasutskaya – hegedű Marco Massera, Ignacio Aranzasti Pardo – mélyhegedű Elisa Joglar, Ruth Verona – cselló Guillaume Arrignon – nagybőgő Yoko Nakamura – csembaló Miguel Rincon Rodriguez – teorba Guillaume Cuiller, Vincent Blanchard – oboa Nicolas André – fagott
Summary In their own time, the operas of George Frideric Handel (1685–1759) were considered the most popular pieces in the genre and audience favourites. After the composer's death, however, they fell into obscurity for a good 200 years, and only recently has the rediscovery of Baroque operas restored them to their rightful place on the programmes of opera houses and concert halls. Emőke Baráth and Philippe Jaroussky, the evening's headline performers, have played a prominent role in this renaissance of Handel's operas and have compiled an interconnected story from arias and duets from the composer's theatrical works. Baráth believes that the unusual length and intricate plots of Baroque operas make them a challenge for modern viewers, although well-considered cuts and skilful directing can help the audience understand and approach them. Herself drawn to the genre by the beauty of the music, she particularly appreciates the ‘singerfriendliness’ of Handel's music, as the composer was well versed in the attributes of the human voice. “The Baroque repertoire is an infinite and inexhaustible source”, she says. “We are constantly discovering new pieces, and if I sang nothing other than Baroque operas, one life would still be insufficient for me to learn them all. The entire oeuvre of Bach or Handel alone would be enough of a task for an entire lifetime.” Now in the fourth year of their collaboration, Baráth and Jaroussky recently released a joint record entitled La storia di Orfeo. On the subject of her partner, Baráth said, “Philippe and I have very similar musical ideas and have an excellent ability to adapt to each other while singing. I can only describe him in superlatives: he is a natural, clever, intelligent and brilliant artist and a kind person, with both feet planted firmly on the ground.” It was also the countertenor's idea to use excerpts from Handel's operas, as in the Orfeo record, and this is how the love story drawn from seven pieces for the stage was born. Founded in 2002 by Jaroussky and his friends, the accompanying Ensemble Artaserse has since become one of the most exciting ensembles to play on period instruments.
SUMMARY
11
EURÓPAI HIDAK 2018 – A BALTIKUM ÉS LENGYELORSZÁG
Piotr Anderszewski és a Sinfonia Varsovia
Nyitókoncert
Vezényel: Andrej Borejko
2018. szeptember 16. Piotr Anderszewski Fotó © Saint Venant
FELFEDEZÉSEK
Madaras Gergely és a Savaria Szimfonikus Zenekar
Közreműködik: Balog Alexandra – zongora, Győri Noémi – fuvola Vezényel: Madaras Gergely
2018. szeptember 30.
Madaras Gergely Fotó © Böröcz Balázs
Tenor 3 – René Barbera, Maxim Mironov, Fabio Sartori
Közreműködik: a Magyar Állami Operaház Zenekara Vezényel: Andrij Jurkevics
2018. október 1. René Barbera
Szergej Krilov és a Litván Kamarazenekar
2018. október 2.
Szergej Krilov Fotó © Mary Slepkova
A CAFe BUDAPEST KORTÁRS MŰVÉSZETI FESZTIVÁL NYITÓKONCERTJE
Sinfonietta Rīga
Közreműködik: Kristaps Bergs – cselló Vezényel: Erki Pehk
2018. október 5.
Ránki Dezső és a Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Berkes Kálmán
2018. október 25.
Ránki Dezső Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
előzetes,
AJÁNLÓ
A Budapesti kar Fesztiválzene mutatja: és a Müpa be
i a p ó r eu hidak
lország e y g n e L s é m u A Baltik 26. – 6 1 r e b m e t p e 2018. sz ek: rmáció és jegy fo in s te le z s é R a.hu bfz.hu és mup
Stratégiai médiapartnerünk:
A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A címlapon: Philippe Jaroussky Címlapfotó: Simon Fowler A szerkesztés lezárult: 2018. szeptember 6. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!