ORGONA-SZTORIK VIII.
Liszt válogatott orgonaművei
2018. október 3. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
mupa.hu
Vigye haza az élményt! Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban!
mupa.hu
3 October 2018 Béla Bartók National Concert Hall
2018. október 3. Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
ORGAN STORIES NO. 8 ORGONA-SZTORIK VIII.
Selected organ works by Liszt Liszt válogatott orgonaművei Featuring: Lászó Fassang – organ, Pál Mácsai – actor Text: Balázs Szabó Liszt: B-A-C-H Prelude and Fugue, S. 260 Ad nos, ad salutarem undam – Fantasy and Fugue, S. 259 Variations on Weinen, Klagen, S. 180 Mephisto Waltz No. 1, S. 514 The English summary is on page 11.
Közreműködik: Fassang László – orgona, Mácsai Pál – színművész Szövegíró: Szabó Balázs Liszt: B-A-C-H prelúdium és fúga, S. 260 Ad nos, ad salutarem undam – fantázia és fúga, S. 259 Weinen, Klagen-változatok, S. 180 I. Mefisztó-keringő, S. 514
4
Fassang László és Mácsai Pál Orgona-sztorik című sorozata immár nyolcadik alkalommal mutatja be, mennyi izgalmas történetet és különleges élményt rejt magában az orgonairodalom. A Müpa 2009-ben adott otthont az első Orgona-sztorik-estnek, melyen az orgonista, a színművész és közönségük annyira egymásra talált, hogy magától értődő volt a közös folytatás. Fassang László és Mácsai Pál ezúttal – Szabó Balázs gondos kutatómunkája segítségével – Liszt Ferenc orgonaműveinek világába vezet minket. Nem csekélyebb jelentőségű művek szólalnak meg, mint a 19. századi orgonairodalom két emblematikussá vált alkotása, a monumentális Ad nos, ad salutarem undam és a B-A-C-H prelúdium és fúga, valamint a Bach-motívumra épülő Weinen, Klagen-változatok és az ördögi I. Mefisztó-keringő orgonaátirata. Liszt orgonaműveivel kapcsolatban megkerülhetetlen Johann Sebastian Bach művészete. A zenéjükben rejlő számtalan hasonlóság mellett összeköti őket életük egy meghatározó helyszíne, Weimar is: Liszt az 1840-es évek végén virtuóz zongorista karrierjét maga mögött hagyva érkezett a német városba, ahol Bach több Liszt Ferenc mint egy évszázaddal korábban udvari orgonistaként szolgált. Nem csoda, hogy Weimarban Lisztet egyre erőteljesebben foglalkoztatta a gondolat, hogy zenéjében emléket állítson a barokk mesternek. Koncertjein korábban is rendszeresen játszotta Bach orgonára írt hat prelúdium és fúgájából készült átiratait, melyeket az eredeti anyaghoz való – már-már szinte szokatlan – hűséggel ültetett át zongorára. „Csak a legnagyobb mester képes tökéletes rabszolgává válni” – vallotta Liszt Bach-átiratairól Alan Walker, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy ezekben az átiratokban Liszt egészen másként engedhette szabadjára a fantáziáját, mint korábbi, bravúros parafrázisaiban. Weimari éveiben Liszt nemcsak Bachhoz, de az orgonához és az orgonajáték hagyományához is közelebb került. Orgona iránti érdeklődésére különösen két fiatal orgonista, Alexander Wilhelm Gottschalg és Alexander Winterberger – mindketten Johann Gottlieb Töpfer, a weimari városi orgonista tanítványai – lehettek hatással. Társaságukban Liszt Türingia-szerte járta a templomokat, hogy megismerje a környék hangszereit és történetüket. Az orgonajáték hangszíneivel és a regisztrálással kapcsolatos újszerű nézeteivel Töpfer kivívta Liszt érdeklődését, aki az orgonisták Bach-interpretációit is figyelemmel kísérte.
Nem tudhatjuk, maga Liszt hogyan játszhatta Bach zenéjét, annyit azonban tudunk, hogy a Bach-játékkal kapcsolatos eltérő ízlés is szerepet játszott a „romantikusok háborújában”, azaz a Brahms és Joachim József, valamint Liszt és Wagner köre közötti nézetkülönbségekben. Liszt minden bizonnyal túlságosan száraznak, túlságosan kimértnek értékelte a korban uralkodó Bach-játékstílust, az ő gesztusai, szabadosabb interpretációi pedig a konzervatívabbak szemében tűnhettek túlzásnak. (Vigyáznunk kell azonban ezekkel a jelzőkkel, hiszen nem tudhatjuk, a ma megszokott vagy a 20. századból legalább hangfelvételek révén ismert interpretációkhoz képest mit is jelenthettek, milyen előadásmódot írhattak le pontosan azok a jelzők, melyekkel a 19. század zenészei, zeneszerzői vagy kritikusai jellemezték a korabeli előadásokat.) Gottschalg memoárjában fennmaradt egy feljegyzés, mely betekintést enged abba, hogy milyen (nem) lehetett Liszt számára a kívánatos Bach-interpretáció. Egy alkalommal Gottschalg egy manuálon, tuttiban eljátszotta neki Bach d-moll toccata és fúgáját, mire Liszt a következőképp reagált: „Technikai értelemben teljesen kielégítő, de hol marad a szellem? Anélkül Bach hétpecsétes titok marad! Bach bizonyosan nem így játszotta a darabjait; ő, akinek a regisztrálását annyira csodálták kortársai! Amikor hárommanuálos hangszeren játszik, miért ne venne tudomást a másik két manuálról is?” Az a bizonyos szellem, melyet Gottschalg játékából hiányolt, biztosan ott rejtőzött Liszt előadásaiban, és ott rejtőzik mindmáig nemcsak a témájukban vagy ihletettségükben Bachhoz kötődő, de az olyan grandiózus, önálló műveiben is, mint az Ad nos, ad salutarem undam témára írt fantázia és fúga. Liszt 1850 telén komponálta a közel félórás darabot, melynek címadó témája Meyerbeer A próféta című operájának egyik korálja. A korállal, mely a hollandiai anabaptisták 16. századi felkeléséről szóló darab első felvonásában hangzik el, az anabaptisták felszólítják a népet, hogy keresztelkedjen meg újra a gyógyító vízben. „Ad nos, ad salutarem undam, iterum venite misereri” – szól a korál szövege, mely szabad fordításban így hangzik: „Hozzánk, a gyógyító vízhez jöjjetek újra, boldogtalanok”. Meyerbeer, akinek az Ad nos ajánlása is szól, nagyon örült annak, hogy neve a művön keresztül összekapcsolódhatott a Lisztével. Még a darab megjelenése előtt köszönőlevelet írt zeneszerzőtársának: Kedves és Nagy Hírű Kolléga! Schlesinger úr beszélt nekem az Ön leveléről, melyben azt mondja, hogy komponált egy nagy zongoraművet az anabaptisták himnuszára A prófétából, s hogy a darabot nekem szándékozik ajánlani, amikor megjelenik, de előbb közvetlenül kíván nekem írni. Nem várok a levél megérkezéséig, hanem megmondom Önnek, mennyire
ORGONA-SZTORIK VIII. — LISZT VÁLOGATOTT ORGONAMŰVEI
5
6
boldoggá tesz, hogy dallamaim egyikét méltónak találta arra, hogy egy zongoradarabjának motívumául szolgáljon, mely Európa-szerte elhangzik majd, megmámorítva mindazokat a szerencséseket, akik az Ön csodálatos, költői ujjai játékában hallják műveit. Ám még inkább megtisztelve érzem magam, hogy rokonszenve jeléül nekem ajánlja művét, mert ha megtiszteltetés a nevemet az Önével összekapcsolva látni, még kellemesebb számomra az, hogy Ön ilyen módon juttatja kifejezésre, hogy barátok vagyunk. Meyerbeer egy dologban tévedett: Liszt nem készített szólózongora-átiratot az Ad nosból. Egy tanítványa, Walter Bache feljegyzése utal csak arra, hogy valaha játszhatta a művet zongorán. Később azonban több híres átirat is született a darabból: Busoni 1897-ben zongorára ültette át, Dupré pedig 1930-ban orgona–zenekar változatot készített belőle. Az Ad nos igazi mérföldkő a romantikus orgonairodalomban: fantasztikus színeivel, hatalmas dinamikai kontrasztjaival, széles tonális palettájával és rendhagyó formakezelésével olyan utódok orgonadarabjait előlegezi meg, mint Franck, Saint-Saëns, Widor vagy Messiaen. A koráltéma elemeiből Liszt monumentális struktúrát épít: egyszerre szabad, rapszodikus és töredékes a zene, mely tele van fantasztikusan kidolgozott ritmikai és dallami variációkkal. A három, egymással összekapcsolódó részre tagolható mű nyitó fantáziája egy recitativóban oldódik fel, mely a Liszt számára misztikus jelentéssel bíró Fisz-dúrba, az Adagio részhez vezet. Gyengédség, finomság és líraiság jellemzi ezt az adagiót, melyben Liszt rendkívüli fantáziával jeleníti meg a koráldallamban rejlő lehetőségeket. Tulajdonképpen a koráldallam egyfajta változata a fúgatéma is, melyre a finálé épül. A darabot dicsőséges kóda zárja, olyasfajta apoteózissal, mely nemcsak a Faust-szimfónia kórusfináléjának, de későbbi szerzők, köztük Mahler szimfóniáinak is mintájává válhatott. Az Ad nos 1855 szeptemberében a merseburgi Ladegast-orgona avatásán hangzott el először – egy olyan koncerten, melyre Liszt úgy tervezte, hogy már a B-A-C-H prelúdium és fúgával is elkészül. Akárcsak az Ad nos bemutatója, a B-A-C-H prelúdium és fúga 1856. májusi első előadása is a már említett Alexander Winterbergerhez köthető, akit Liszt a koncertet követően „egy páratlan orgonista igazi ígéretének” nevezett. „Úgy használja a lábát, ahogyan mások a kezüket sem tudják, s a pedál ilyen biztos kezelése olyan teltséget és pompát kölcsönöz a játékának, amilyennel azelőtt soha nem találkoztam, pedig hallottam a leghíresebb orgonistákat” – írta Liszt Winterberger játékáról 1856-ban.
A Bach név betűinek megfeleltethető zenei hangokból építkező B-A-C-H motívumot már maga Bach is alkalmazta zenéjében, például A fúga művészetében. A 19. században akár nyílt tiszteletadásként, akár rejtett üzenetek kódolásaként sokan használtak ehhez hasonló zenei titkosírást, a Bach nevét jelző motívum azonban talán minden más névmotívumnál jelentősebb helyet tölt be a zeneirodalomban. Amiként a B-A-C-H motívum, Liszt egész darabja is rendkívül kromatikus. Vannak, akik a mármár az atonalitás határait súroló kromatikus szerkesztésmódja miatt egyenesen Bach és Schönberg közötti összekötő kapocsként tekintenek a B-A-C-H prelúdium és fúgára. Korábban Saint-Saëns is többek közt erre a műre gondolhatott, amikor Liszt weimari időszakának művészetére egy új világból származó zeneként hivatkozott. Liszt a komponálás során prelúdiumként és fantáziaként is utalt a mű első részére. 1856-ban Prelúdium és fúga a B-A-C-H motívumra címmel született meg az első változat, melyet 1870-ben átdolgozott. A darabból Fantázia és fúga a B-A-C-H motívumra címmel zongoraátiratot is készített. Gazdag harmóniai és melodikai eszközeivel a B-A-C-H hamar az Ad nos vetélytársává vált, és mind a tartalom, mind a technikai kihívások szempontjából igazi áttörést jelentett az orgonisták számára. A fantázia, mely a B-A-C-H motívummal indul, szélsőséges tempókat követel, hol végletes gyorsulásra, hol végletes lassulásra késztetve az orgonistát és a zenei anyagot. A csúcspontot elérve a tempó lassulni kezd, majd a fantázia egyetlen szólamként ér véget. A bátran és szabadon kezelt fúga három egymással rokon témából építkezik, határozottan összefogva az apró, tömör motívumokból kibomló virtuóz szólamokat. Eredeti orgonaművei mellett Liszt legalább két tucat darabjából készített orgonaváltozatot. Ezek az alkotások általában nem puszta átiratok, inkább egy korábbi mű újraírásával, továbbgondolásával jöttek létre. Amiként a Bach-életműben is számos olyan zenei anyagot találunk, amely több formában, különböző műfajokban és apparátuson él tovább (gondoljunk például azokra a világi hangszeres tételekre, melyeket Bach kantátatételként komponált újra), a Liszt-életműben is vannak darabok, melyeknek különböző hangszerre írt változatai egyenrangú társai egymásnak. A Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen című Bach-kantáta témájára írt variációit eredetileg zongorára komponálta Liszt, Rómába költözését követően, 1862-ben. Lánya, Blandine korai halála inspirálhatta a mű megírására, melynek hamarosan orgonaváltozatát is elkészítette. A variációs darab az említett kantáta ereszkedő basso ostinatójára épül, mely egyben a h-moll mise Crucifixusának alapját is képezi. Az erőteljes, sötét és kétségbeesett hangokat sem nélkülöző zene sokáig chaconne-szerű variációkból
ORGONA-SZTORIK VIII. — LISZT VÁLOGATOTT ORGONAMŰVEI
7
8
építkezik. Liszt fantáziája azonban elpusztítja a darabhoz szervesen nem illeszkedő szabályokat és kereteket, legyen szó ritmikai, melodikus, tonális vagy formai megkötésekről. A Weinen, Klagen-variációk zenéje a legváltozatosabb hangulatokon, gyászon, kétségbeesésen, haragon, hatalmas feszültségen és kínon megy keresztül, míg egy rövid recitativót követően meg nem érkezik a megnyugvást közvetítő Was Gott tut, das ist wohlgetan („Mind jó, amit Isten tészen”) korálhoz. Szenvedély, érzékiség, drámaiság – mindez megtalálható Liszt I. Mefisztó-keringőjében, melyet a szerző eredetileg szimfonikus műként, a Két epizód Lenau Faustjából című darab második tételeként komponált 1860-ban. Liszt 1830-ban Berlioznak köszönhetően ismerte meg (francia fordításban) Goethe Faustját, ezt követően a mű témája egész életében foglalkoztatta. Már az 1840-es évekből fennmaradtak egy Faust-szimfóniájának töredékes vázlatai, a ma ismert Faust-szimfónia bemutatójára azonban csak 1857 szeptemberében került sor Weimarban. Lenau 1836-ban jelentette meg Faustját, melynek gondolatai különösen közel álltak Liszthez. A Tánc a falusi kocsmában címet viselő tételben – a Lenau-történet szerint – Faust és Mefisztó egy falusi kocsmába betérve Mefisztó ördögi hegedűjének segítségével orgiává változtatja egy fiatal pár lakodalmát, hogy Faust elrabolhassa és elcsábíthassa a kiszemelt lányt. A folyamatos variációival, fokozásaival és kromatikus harmóniáival rendkívüli feszültséget teremtő I. Mefisztó-keringő zongoraváltozatát Liszt tanítványának, Carl Tausignak ajánlotta. Az orgonaátirat ezt a feszültséget és szenvedélyt a hangszer lehetőségeit maximálisan kihasználva teremti meg. Írta: Belinszky Anna
Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
Fotó © Posztós János, Müpa
Fassang Lászlóhoz hasonlóan jól csak kevesen ismerik a Müpa orgonáját: az Érdemes művész címmel és Lisztdíjjal elismert orgonaművész és -tanár ugyanis szakértőként részt vett az orgona építésében Baróti István mellett, aki első mestereként egykor megismertette a tizenhárom éves Fassangot a hangszerek királynőjével. A zeneakadémiai évek után a párizsi Conservatoire-on is diplomát szerzett előadóművész kiváló rögtönző is: első, 2000-ben megjelent lemezének anyagát saját improvizációin kívül éppen Bach és Liszt darabjaiból állította össze. Legfrissebb CD-jét pedig feleségével, Rohmann Ditta csellóművésszel vette fel. Mácsai Pál a mai magyar színjátszás egyik legsokoldalúbb alakja: nemcsak színházi és filmszínészként, illetve hangoskönyvekből ismert, de sikeres rendező és színházigazgató is. Kossuth- és Jászai-díj, Érdemes művész kitüntetés, valamint megannyi más elismerés igazolja a mintegy harmincéves pálya egyenletes és magas színvonalát. Mácsai korábban a Nemzeti Színház és a Madách Színház tagja volt, majd szabadúszóként dolgozott. 2001-ben a Madách Kamara művészeti vezetője lett, 2004 óta pedig az Örkény István Színház néven működő intézmény igazgatója.
ORGONA-SZTORIK VIII. — LISZT VÁLOGATOTT ORGONAMŰVEI
9
PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK
Csatlakozzon Ön is!
mupa.hu/husegprogram
Summary Now in its eighth edition, László Fassang and Pál Mácsai's series Organ Stories continues to reveal how many exciting tales and remarkable experiences the organ literature has to offer. Müpa Budapest hosted the first instalment of Organ Stories in 2009, and the organist, the actor and the audience hit on such a perfect rapport that there was no question it would be repeated. This time, Fassang and Mácsai – aided by the painstaking research of Balázs Szabó – will be leading us into the world of organ works by Franz Liszt. Liszt composed his Fantasy and Fugue on the chorale “Ad nos, ad salutarem undam”, one of the most monumental works ever written for the organ, to a theme by Meyerbeer, to whom he also dedicated the work. The music is simultaneously both consciously constructed and free, rhapsodic and fragmented, and prefigures the organ pieces of such successors as Franck, Saint-Saëns, Widor and Messiaen with its fantastic colours and contrasts and unusual handling of forms. Ad nos was first played in September of 1855, at the inauguration of the Ladegast organ in Merseburg – at a concert similar to the one that Liszt planned for the Prélude and Fugue on the Theme B-A-C-H. Like Ad nos, the latter piece was also first performed, in May of 1856, by the young organist Alexander Winterberger, whom Liszt subsequently declared to “show real promise of becoming a matchless organist”. B-A-C-H soon became a rival to Ad nos; there are some who consider the piece, owing to its chromatic construction verging on the boundaries of atonality, to be the link directly connecting Bach to Schoenberg. It was the premature death of his daughter, Blandine, that inspired Liszt to write his “Weinen, Klagen” Variations on the theme by Bach, with music traversing the most varied of moods – grief, despair, rage, tremendous tension and woe – before arriving at the chorale “Was Gott tut, das ist wohlgetan” and the solace that it conveys. Passion, sensuality, drama – Liszt's Mephisto Waltz No. 1 has all of these. The organ transcription of the work to close the concert exploits the instrument's possibilities to the limit.
SUMMARY
11
Mendelssohn: Éliás
Közreműködik: Pasztircsák Polina – szoprán, Láng Dorottya – mezzoszoprán, Sebastian Kohlhepp – tenor, Jochen Kupfer – bariton, Orfeo Zenekar, Purcell Kórus Vezényel: Vashegyi György
2018. október 26. Láng Dorottya Fotó © Shirley Suarez
Verdi: A két Foscari
A főbb szerepekben: Guanqun Yu, Ivan MagrÌ, Leo Nucci, Sebestyén Miklós Közreműködik: a Bajor Rádió Énekkara, a Müncheni Rádió Zenekara Vezényel: Ivan Repušić
2018. november 27. Leo Nucci Fotó © RobertoRicci-
A Cantemus Kórus adventi koncertje
2018. december 3.
Fotó © Nagy Attila, Müpa
KARÁCSONYI ORGONAKONCERT
Monica Melcova és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Gaudete, Laudate és Exsultate kórusai
Vezényel: Brebovszky Klára, Sapszon Borbála, Tóth Márton
2018. december 12. Monica Melcova
Iveta Apkalna, Mariss Jansons és a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekara
2019. március 19.
Iveta Apkalna Fotó © Nils Vilnis
Orgona-párbaj – Sietze de Vries és Dirk Elsemann
Műsorvezető: Fassang László, Tóth Árpád
2019. április 3.
Fassang László Fotó © Csibi Szilvia, Müpa
előzetes,
AJÁNLÓ
Müpa Rádió Élmény minden pillanatban. Hallgassa a Müpa Easy és Müpa Symphony csatornákat a mupa.hu-n vagy okostelefonon!
mupa.hu
Stratégiai médiapartnerünk:
Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft. A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Emberi Erőforrások Minisztériuma
Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2018. szeptember 19. A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!