Müpa Műsorfüzet - Farkas Róbert és az Óbudai Danubia Zenekar (2018. november 4.)

FELFEDEZÉSEK

Farkas Róbert és az Óbudai Danubia Zenekar

2018. november 4.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

mupa.hu

PONTOK, KEDVEZMÉNYEK, EXTRA ÉLMÉNYEK

Csatlakozzon Ön is!

mupa.hu/husegprogram

3

4 November 2018 Béla Bartók National Concert Hall

2018. november 4.

Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

DISCOVERIES FELFEDEZÉSEK

Róbert Farkas and the Farkas Róbert és az Danubia Orchestra Óbuda Óbudai Danubia Zenekar Featuring: Mohamed Hiber – violin Pallavi Mahidhara – piano Conductor: Róbert Farkas Beethoven: Violin Concerto, op. 61 1. Allegro non troppo 2. Larghetto 3. Rondo. Allegro Brahms: Piano Concerto in B major, op. 83 1. Allegro non troppo 2. Allegro appassionato 3. Andante 4. Allegretto grazioso

Közreműködik: Mohamed Hiber – hegedű Pallavi Mahidhara – zongora Vezényel: Farkas Róbert Beethoven: Hegedűverseny, op. 61 I. Allegro non troppo II. Larghetto III. Rondo. Allegro Brahms: B-dúr zongoraverseny, op. 83 I. Allegro non troppo II. Allegro appassionato III. Andante IV. Allegretto grazioso

The English summary is on page 11.

Co-funded by the Creative Europe Programme of the European Union

Az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásával

4

Ludwig van Beethoven

Szokás Beethovent mogorva, frusztrált, hirtelen haragú, sőt a lelki bántalmazástól sem visszariadó embernek beállítani. Ezt a képet erősíti az a minden bizonnyal megtörtént eset, amely szerint a zeneszerző majdnem lekevert egy pofont barátjának és titkárának a teljes zenekar és az előkelő közönség előtt, mert az közbeszólt szimfóniájának előadásán, kottahibát sejtve. Fennmaradtak rajzok az elszigetelt süketségében magányosan bandukoló, gondolataiba merült tömzsi alakról; készültek portrék, szobrok ijesztően szigorú arckifejezéssel, villámokat szóró tekintettel. És ott vannak a művek, egy kemény, külső és belső küzdelmekkel teli személyiség drámai üzenetei: az Eroica-szimfónia, az V. szimfónia, a c-moll zongoraverseny, a Coriolan-nyitány és az Appassionata-szonáta.

Csakhogy van itt egy bökkenő: ez a kép erősen torzít, ugyanis Beethoven úgynevezett középső, hősinek is nevezett alkotói korszakának drámai hangvételű kompozícióin alapszik. A kép nemcsak azért torz, mert figyelmen kívül hagyja a kései korszak megint más világnézetet tükröző darabjait, hanem azért is, mert átsiklik magának a középső korszaknak is egy jelentős műcsoportján. A körülbelül 1802 és 1812 közötti évtizedben ugyanis olyan művek is születtek, mint a IV. és VI. szimfónia, a G-dúr zongoraverseny, az A-dúr gordonka–zongora szonáta, vagy éppen a Hegedűverseny – ezek pedig nem eget rengető, hanem szívet melengető darabok, tele optimizmussal, derűvel, szeretettel. Ami viszont kétségtelenül közös a középső korszak valamennyi darabjában, hősiben és idillikusban egyaránt: hogy gyökeresen különböznek egymástól. Ha egy kompozícióban Beethoven megoldást talált egy zeneszerzői problémára, a következőben biztosan nem tért vissza ahhoz –­ vagy más megoldást keresett. Ahogyan Romain Rolland fogalmazott, kissé túlzóan, de e forradalmi és kísérletező szemléletet jól kifejezőn: a bécsi klasszika más szerzői mindegyik süteményüket ugyanabból a tésztából készítették.

Beethoven középső korszakának műveiben az egyéni jegyek egyre szélsőségesebbek és egyre kendőzetlenebbül is nyilvánulnak meg, jó példa erre a Hegedűverseny, amely hajmeresztő módon üstdobütésekkel kezdődik, sőt ezek az ütések főmotívumként vonulnak végig az első tételen, vonósokon, fúvósokon is megjelenve. További merész ötlet, hogy a zeneszerző a szólóhegedű belépését a lehető legtovább késlelteti,

és amikor a szólista végre belép, akkor sem a várva várt témát szólaltatja meg, hanem etűdszerűen „bejátssza” magát. Szintén a várakozással ellentétben az első tétel lírai második témája csak a zárószakaszban, az úgynevezett kódában hangzik fel a szólóhangszeren. Nemcsak a tétel rekordhosszúságú a kor más versenyműveihez képest, hanem a hegedű kezelése is újszerű: Beethoven a hangszer olyan magasságait is kihasználja – lásd a lassú tétel szárnyaló dallamát –, amelyeket előtte még senki, valamint a játékmódok is rendkívül változatosak.

A mű keletkezése elválaszthatatlan a kor egyik legjobb hegedűsétől, Franz Clementtől, a Theater an der Wien koncertmesterétől, aki sokat tett a Fidelio első változataként bemutatott, Leonore című Beethoven-opera színre viteléért. Clement mindössze tizenhat esztendős volt, amikor 1806. december 23-án bemutatta Beethoven Hegedűversenyét. Concerto par Clemenza pour Clement, vagyis „Versenymű kegyelemből Clementnek” ­– áll a hálás szerző kéziratán. A koncertet Clement javára rendezték, mert évente egy jótékonysági est járt a koncertmesternek, ennek bevétele őt illette. Az előző évben saját hegedűversenyét játszotta, akkor hangzott el Beethoven III. szimfóniája először nagy nyilvánosság előtt. Clement zseniális művész volt, aki bármilyen zeneművet pillanatok alatt memorizált. Ugyanezen az esten fejjel lefelé fordított hegedűn improvizált, Beethoven Hegedűversenyének kottáját pedig a beszámolók szerint a koncerten látta először. Igaz, a mester is szokásához híven az utolsó pillanatban, két nappal a bemutató előtt fejezte be a darabot, zenekari próbára nem sok időt hagyva, hiszen a partitúrából – amelyen a kapkodás nyomai tökéletesen láthatók – a másolóknak villámgyorsan szólamkottákat kellett készíteniük. Beethoven jól ismerte szólistája művészetét, zeneiségét, ezt tükrözi a Hegedűverseny hangütése, dallamvilága is. Ahogyan egy korabeli újság kritikusa fogalmazott: Clement játékára nem az erőteljesség jellemző, hanem „elmondhatatlan érzékenység, ízlés és elegancia, továbbá elbűvölő gyengédség és tisztaság; ugyanakkor a hihetetlen technikai nehézségeket játszi könnyedséggel és nagy magabiztossággal oldja meg”. (A beszámolók szerint Clement később súlyosan eladósodott, felhagyott a hegedüléssel, céltalanul bolyongott Bécs utcáin, és 1842-ben hunyt el.)

A már említett, lírai fogantatású, legtöbbször – így ma este is – Fritz Kreisler virtuóz cadenzájával hallható első tétel után a lassú tétel harmonikus párbeszéd szólista és zenekar között. Formailag variáció, tehát egy téma különböző átalakulásokon megy keresztül, különleges színt adnak neki a szordinált, hangtompítóval játszó vonósok. A szólóhegedű kötetlen dallamával, nagy hangköz-ugrásaival, koloratúradíszítéseivel és magasságaival mintha egy lírai operai monológ hangszeres változata lenne. Az ő hangjai vezetnek át a zárótételhez, amely rondó, azaz a ritmikailag

FARKAS RÓBERT ÉS AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR

5

6

furfangos téma különböző karakterű közjátékok után rendre visszatér. Rokona talán a szintén ebben az időben komponált VI. szimfónia parasztzenéjének, hiszen ez is súlyos, rusztikus, dobbantós tánc, ráadásul a rondótéma meglepően hasonlít a Pastorale-szimfónia „Pásztorének, vidám és boldog érzések a vihar után” feliratú zárótételének főtémájára.

Clement ugyan egyszer-kétszer előadta, ám aztán a mű a feledés homályába merült.

Csak 1844-ben fedezték fel újra, amikor egy tizenkét esztendős, Joachim József nevű csodagyerek adta elő, Felix Mendelssohn vezényletével Londonban. „Emlékszem arra, amikor én felfedeztem magamnak ezt a hegedűversenyt – mondja Mohamed Hiber –, David Ojsztrah játszotta egy filmfelvételen. Szerelem volt első látásra! Lenyűgöztek a harmóniák, a nyugalom és a boldogságérzet, amely ebből a műből árad. Így óriási örömmel töltött el, amikor tanárom, Ana Chumachenko azt javasolta, hogy kezdjem el megtanulni. A hegedű néha kísérő szerepre vált, néha pedig olyan, mintha kamarazenélnék; ilyenkor gyönyörködöm a zenekari hangszínekben. Rendkívül nehéz darab, nemcsak azért, mert első tétele rendhagyóan hosszú, hanem azért is, mert az etűdszerű elemeket, akkordfelbontásokat, skálákat kell zenei tartalommal megtölteni.”

Johannes Brahms

„Ici-pici zongoraverseny, pöttömnyi scherzóval” – így jellemezte Brahms 1881-ben befejezett második zongoraversenyét, s ha hallgatjuk ezt a csodálatos művet, rögtön megértjük a tréfát. Nem tudni, írtak-e valaha is impozánsabb zongoraversenyt – talán csak Busoni hetvenperces, férfikart is foglalkoztató opusa haladja meg ennek méreteit. Brahms olyan nagyszabású, már-már lejátszhatatlan nehézségű szólózongora-darabjainak szimfonikus dimenziókba helyezése ez a kompozíció, mint a Paganini vagy a Händel témáira írt variációk. Eredetileg háromtételesnek készült, a klasszikus hagyományok szerint, mivel azonban Brahms bevallása szerint az első tétel „túl sima” lett, beillesztette a „pöttömnyi scherzót”, amelyet korábban hegedűversenyéhez kezdett felvázolni.

Bár a többtételes hangszeres művek mindig a gyönyörködtető változatosság szándékával születettek, Beethoven óta – aki Brahms számára is viszonyítási pontnak számított –

a 19. században fokozatos igény mutatkozott a zeneszerzőkben arra, hogy ezt a diverzitást egyre koherensebbé, szervesebbé tegyék. Négy tétel követi tehát egymást, s el lehet gondolkodni, mitől „áll össze” mégis az egész egyetlen kompozícióvá, illetve hogy nem csak a cím, a tudat köti-e össze bennünk, hallgatókban ezt a négy egészen különböző tételt. Kevés dolog közös bennük: az egyik a B-dúr hangnem, „ez a tőgy, amely már eddig is annyi tejet adott”– fogalmazott Brahms, olyan hálás és nagy sikerű kompozícióira utalva, mint az opus 18-as Szextett, az opus 67-es Vonósnégyes és a Haydn-variációk. Hangnemileg csak az utólag hozzájuk illesztett scherzo lóg ki a sorból. A tételek formai arányai, a zongora és a zenekar kezelése szintén hasonlók a tételekben, de különböző tematika, hangulatvilág, karakter jellemzi őket. Jó okkal sejtettek Brahmsnál „hátsó szándékot”, titkos programot, amely megmagyarázza e négy zenemű egymás mellé sorolását. Érdekes feltételezés, hogy a Brahms pályáján meghatározó szerepet játszó tanárnak, Eduard Marxsennek ajánlott B-dúr zongoraverseny önéletrajz, önarckép lenne.

Első tétele a hegytetőre kiálló, eszméit világgá kürtölő ifjú portréja – az indulás, a reménységek, a tettre kész optimizmus zenéje. A második – az a bizonyos scherzo – viszont a tragikum zenéje, a barát­–mentor Robert Schumann öngyilkossági kísérlete idején írt I. zongoraverseny és a Tragikus nyitány d-moll hangnemében. Ez a tétel formailag három szakaszból áll: az első után barokkos, talán händeles középrész következik, majd visszatér a szenvedélyes-viharos első rész. A harmadik a zeneirodalom egyik legbensőségesebb–legmegrázóbb kamarazenéje (!), a csellószólós zongoraverseny-tétel – ott Románc felirattal – a közeli barát (vagy tán még annál is több) Clara Schumann jó ötven évvel korábbi zongoraversenyében fordul elő először.

A dallamot a zongora soha nem szólaltatja meg, hanem körülírja; a tétel különböző hangnemeket érintő, vibráló, majd hihetetlen mélységekbe alámerülő középrésze egészen különleges hatású. Ez után a szerelemzene után a Magyar táncok, a Szerelmi dalkeringők szerzője szól a negyedik tételben, könnyed, légies zenével, olykor csipkelődve – végre megjelenik a humor! Ahogyan Brahms egyik életrajzírója fogalmazott: az oroszlán itt egy kiscica könnyedségével, de egy macska pontosságával, öntudatlan kecsességével lépdel. Cinkos kacsintás, hogy főtémája Mozart utolsó, azonos hangnemű zongoraversenye zárótételének egyik motívuma.

Büszkeségre adhat okot, hogy a B-dúr zongoraversenyt Budapesten mutatták be, a szerző szólójával, a Filharmóniai Társaság Zenekarának elnök-karmestere, Erkel Sándor vezényletével. Érdekes olvasni a korabeli kritikát a Pesti Naplóból: „A Brahms kultusz nálunk is gyarapszik, mihez a mai hangverseny is sokat szolgáltatott. Szerzeményei, melyek csak gondos tanulmány és figyelmes, többszöri hallás után tárják fel

FARKAS RÓBERT ÉS AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR

7

8

szépségüket, folyton nagyobb közönséget hódítanak; – de népszerűvé még nemigen tudott válni, nálunk sem. Művészete sokkal komolyabb és komplikáltabb, hogysem rohamos hódításra képes lenne. Műveit mély érzelem jellemzi, de erős reflexió is, mely többnyire útjába áll a hatás közvetlenségének; nem a kecs, hanem inkább a nagyság, nem a mosoly, hanem inkább a zenei filozofálás az ő sajátja. A »modern Bach« miként Brahmsot a szigorú klasszikai formák művelésének alaposságáért – mellyel gyakran a mesterkéltségbe is átcsap – nevezni szokták, a mai hangversenyen teljes nagyságában tűnt fel.”

A szólista, Pallavi Mahidhara – mint mondja – mindig csak Brahms első zongoraversenyét hallotta, mert ezt adják elő gyakrabban, annak ellenére, hogy az 1881-es bemutató után a második lett igazán népszerű. „Mindkettő rendkívüli alkotás – vallja –, nálam mégis a B-dúr az első, dimenziói és gazdagsága miatt. Még sosem játszottam, úgyhogy az én pályámon is Budapesten van most ennek a műnek bemutatója.

Az egyik legnagyobb Brahms-kompozíciónak tartom, a harmadik tétel egyenesen olyan, mintha a zeneszerző lelkének legmélyebb szegleteibe vezetne bennünket. Technikailag elképesztően nehéz darab, főleg, ha az embernek nincs nagy keze – önvigasztalásul: Brahmsnak sem volt –, viszont a játék része, hogy leküzdjem ezt az akadályt.” Írta: Várkonyi Tamás

Mohamed Hiber 1995-ben született Párizsban, ott is kezdte felsőfokú tanulmányait, majd Madrid és München következett. Kiemelkedő jelentőségű mentorának tartja Ana Chumachencót, akinek apja és első hegedűtanára a legendás Auer Lipótnál tanult. Mohamed Hiber 2018-ban a világhírű Anne-Sophie Mutter oldalán játszotta Bach d-moll kettősversenyét, de fellépett már a Gstaadi Nyári Fesztivál Neeme Järvi vezette Fotó © Antonie Poupel zenekarával is. Daniel Barenboim meghívására 2010 óta rendszeresen játszik a Nyugat-keleti Díván Zenekarral, de fellépett Lorin Maazel és Schiff András vezényletével is. Szólókarrierje mellett szenvedélyes kamarazenész, olyan neves művészekkel muzsikált együtt, mint Gautier Capuçon, Alexandre Tharaud és Jurij Basmet.

Pallavi Mahidhara tízévesen lépett fel először a nagyközönség előtt.

Az indiai-amerikai művész tanult a Curtis Intézetben, a berlini Hanns Eisler Zeneművészeti Főiskolán, valamint Dmitrij Baskirov osztályában a madridi Zsófia Királyné Zeneakadémián. Számos nemzetközi versenyen ért el előkelő helyezést, köztük 2014-ben a Genfi Zenei Versenyen.

Szóló- és zenekari esteken öt kontinensen lépett fel, többek közt Fotó © Jan Botha, Kirill Bashkirov Washingtonban, Madridban, Szentpétervárott, Hongkongban, valamint Marlboro és Verbier neves fesztiváljain. A 2019/20-as évadban Schiff András fiatalokat felkaroló-támogató sorozatában működik közre. Repertoárja rendkívül széles, a klasszikusokon kívül játszik jazzt, világzenét, crossovert, s az indiai zenei élettel is intenzív kapcsolatot ápol.

Farkas Róbert 1982-ben született. A budapesti Zeneakadémia után a berlini Universität der Künste hallgatója lett, ahol 2012-ben végzett, kapcsolata azóta is szoros a berlini és a németországi zenei élettel.

Mint mondja, Németországban sokat kapott Beethoven és Brahms előadóművészi hagyományaiból. Nagy örömmel vezényli darabjaikat, Brahms zenéje különösen közel áll hozzá. Még berlini tanulmányai idején harmadik helyezést ért el a Horvátországban megrendezett Lovro von Fotó © Gela Megrelidze Matačić Nemzetközi Karmesterversenyen, ahol két különdíjat is kapott.

Előbb a berlini Staatsoper Unter den Linden, majd a heidelbergi városi színház korrepetitoraként és zenei asszisztenseként dolgozott, ugyanitt később karmesternek nevezték ki.

Berlinben kapcsolatba került Fischer Ivánnal, aki mellett a Konzerthausorchester és a Budapesti Fesztiválzenekar koncertjeit készíti elő. E munka keretében dolgozott már Brahms B-dúr zongoraversenyén, a szólista akkor Arcadi Volodos, illetve Schiff András volt.

FARKAS RÓBERT ÉS AZ ÓBUDAI DANUBIA ZENEKAR

9

10

Az Óbudai Danubia Zenekar idén ünnepli fennállásának huszonötödik évfordulóját.

A Héja Domonkos karmester alapította együttes rövid idő alatt a magyar zenei élet elismert szereplőjévé vált, 2001-ben elnyerte és három évig viselhette a Nemzeti Ifjúsági Zenekar címet; repertoárján a klasszikusok mellett ritkán játszott és kortárs alkotások is szerepelnek. A zenekar többször koncertezett Spanyolországban, Németországban, Franciaországban, Olaszországban, visszajáró résztvevője a ludwigsburgi, milánói, hannoveri és zürichi zenei fesztiváloknak. 2007-ben a Schleswig-holsteini Fesztivál vendégeként képviselte Magyarországot, valamint hálakoncertet is adott a Vatikánban, II. János Pál pápa előtt. Művészeti vezetője 2013 óta Hámori Máté.

Fotó © Hrotkó Bálint​​​

Summary This concert features three fantastic young artists already well into their international careers. They will play here with one of Hungary’s youngest – now 25 years old – symphony orchestras. Róbert Farkas, who has worked as an assistant conductor at the Berlin State Opera and helped preparing Iván Fischer’s ensembles for concerts and tours, will conduct two concertos that are pillars of the classical concert repertoire. Posing enormous challenges to the performers, they are also wonderfully enjoyable for the audience.

Beethoven’s Violin Concerto is a unique work in several respects. The almost entrancing melodies of the first two movements and the exuberant vitality of the third one reveal what is perhaps a less familiar side to the famous composer of heroic and pathetic works. Born in 1995, the credentials of French violinist Mohamed Hiber are demonstrated by his work with Anne-Sophie Mutter and performances under the batons of Daniel Barenboim, Lorin Maazel and András Schiff.

Johannes Brahms, the composer of the piece being played in the second half of the programme, wrote that it was a “tiny, tiny piano concerto with a tiny, tiny wisp of a scherzo”. Listening to this wonderful work makes the joke immediately clear.

This piece is one of the grandest and perhaps most colourful concertos in the music literature. Some researchers consider it a self-portrait, detecting important stages in the composer’s life hidden behind the individual movements. The Indian-American soloist Pallavi Mahidhara studied at the Curtis Institute and at Berlin’s Hanns Eisler Academy of Music, and later under Dmitri Bashkirov at Madrid’s Reina Sofia School of Music. During the 2019/20 season, she will be participating in András Schiff’s Building Bridges series for young artists. Her extraordinarily broad repertoire extends past classical music to jazz, world music, crossover and an intense connection with the Indian music scene.

SUMMARY

11

RISING STARS

Quatuor Arod

2018. november 23.

Fotó © Marco Borggreve

Verdi: A két Foscari

A főbb szerepekben: Guanqun Yu, Ivan MagrÌ, Leo Nucci, Sebestyén Miklós Közreműködik: a Bajor Rádió Énekkara, a Müncheni Rádió Zenekara Vezényel: Ivan Repušić

2018. november 27.

Leo Nucci Fotó © RobertoRicci-

KARÁCSONYI ORGONAKONCERT

Monika Melcová és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Kórusai

2018. december 12.

Lehár: A mosoly országa

Vezényel: Xu Zhong Rendező: Káel Csaba

2019. február 1., 2.

Xu Zhong

FELFEDEZÉSEK

Dobszay Péter és a Szegedi Szimfonikus Zenekar

Közeműködik: Tomoki Sakata – zongora, Ririko Takagi – hegedű Vezényel: Dobszay Péter

2019. február 24.

Dobszay Péter Fotó © Várady Nikolett

RÉGIZENE FESZTIVÁL

Michael Volle és az Akademie für Alte Musik Berlin

Művészeti vezető: Raphael Alpermann

2019. március 1.

Michael Volle Fotó © Carsten Sander

előzetes,

AJÁNLÓ

Müpa-élmény 360 fokban

Látogasson el egyedülálló házbemutató VR-túránkra!

mupa.hu

Vigye haza az élményt!

Megújult ajándéktárgyaink a Vince Könyvesboltban!

mupa.hu

Stratégiai partnerünk: Stratégiai médiapartnerünk:

Kiadta a Müpa Budapest Nonprofit Kft.

A Müpa támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Felelős kiadó: Káel Csaba vezérigazgató Szerkesztette: Várnai Péter A szerkesztés lezárult: 2018. október 17.

A programok rendezői a szereplő-, műsor- és árváltoztatás jogát fenntartják!

Emberi Erőforrások Minisztériuma